A Van Horne birtok

Face to  face

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.] 18+

- Nem tudom. Sosem hittem a feltételes módban. Csak azt tudtam, hogy a közös életünket erre a trükkre tettük fel hogy nem árthat nekünk senki, mert nem tudják, hogy ketten vagyunk. – Ebbe rondított bele Eileen, a fivérem pedig szerelmes lett. És kezdek ráébredni az igazi keserűségem okára, amire Marea rávilágít, hogy talán nekem is bejött a véla, de mivel nem osztozhattunk rajta, a bátyámat azért kezdtem meggyűlölni, mert számára már más volt az első. A sors iróniája, hogy Eileennek is van egy ikertestvére, aki ideig óráig az enyém lehet, de ha nem tudom végleg lekötni, vajon mit is számít mindez? Ám mi van, ha nem csak azért kínálja fel magát.
- Én most nem az elvesztésre gondolok. Hanem arra, hogy mennyire egyértelműsíted, hogy te csak addig maradsz valakivel, amíg az jobban nem lesz.  – Neki pedig azt kell megértenie, hogy nekem nem valami mentőangyal kell, aki majd továbbáll, hogy másoknak segítsen, akár így is. Ha eleve vonzódtam Eileenhez, most pedig hozzá még jobban, az mennyire elképzelhető, hogy képes leszek belegondolni, hogy akkor ő a jövőben (mert bár szép dolog), de hasonlót fog művelni másokkal? Talán jogos, hogy ilyen rövid ismeretség után kár vívódnom azon, hogy egyáltalán ez egy kapcsolat-e, de legalább ne szögezze le, hogy az ő életstílusa meg olyan, hogy folyton ezt csinálja. Talán egyszer ő is megállapodhatna, és elfogadhatná, hogy valakinek szó szerint az életet jelenti.  Jelenleg viszont a látvány, de az érzet mindenért kárpótol, a magányosan töltött évekért, a fivérem árulásáért, hiszen ebben a pillanatban mennyei csodában van részem, sőt Marea arcát látva azt hiszem hasonlóképpen élvezi, mint én, pedig mellette még a tapasztalat is szól. Talán a sötét kisugárzásom, s hogy így kiadtam magamat ahhoz, hogy felébredjen benne a még komolyabb segíteni vágyás, mint mások irányába, lelkileg is összehangolt minket. Férfiasságom tömör szoborrá érik ujjai között, cirógatása nyomás hangot is adom kéjemnek, amely még komolyabb sikamlós fázisba megy, ahogyan rá is csusszan. A forróság nem csak az ágyékomat, hanem egész lényemet áthatja, ösztönösen becsukom a szememet, hogy még teljesebb legyen a gyönyör, de igenis látni akarom. Rászorítom a tenyeremet a csípőjére, hogy erősebben lökjem, ám úgy döntök, hogy így túl távol vagyunk egymástól, ezért a könyökömre támaszkodva felülök, és átkarolom, hogy formás keblei a saját mellkasomhoz szoruljanak. A hátsójánál támasztom meg magunkat, és bár így nem tudunk olyan kemények lenni, de talán olyan szöget találhatunk, ahol mindkettőnk intim része leginkább ingerelve van. Beletúrok szabad kezemmel a szőke fürtökbe, hogy a nyakát csókoljam. – Ezt.. még így sosem éreztem. – Vallom be nagy őszintén, de hát most kár is úgy tenni, mintha ez mindennapos lenne. Talán még az egóját is simogatom vallomásommal. Hagyom, hogy irányítson, s átadom magamat annak, ahogyan vezet. Félő, hogy ez aztán nem fog túlságosan is elhúzódni, de talán máskor, egy nagyon közeli időpontban ismételhető, akár variálható is.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]- Engedted volna, hogy élje az életét, ha megbeszéli veled? - teszem fel a nyilvánvaló kérdést, amire lássuk be a válasz is elég nyilvánvaló. Kétlem, hogy önként engedte volna a testvérének, hogy a vágyainak éljen, hogy új életet kezdjen, ami csak az övé és nem pedig közös, amikor boldog lehet és nem valami sötét jövőnek kell szentelnie az egész életét árnyak között rejtőzve, amíg csak meg nem hal... Nem, én nem hiszem, hogy Uther belement volna ebbe, ha nyíltan megpróbál beszélni vele. Lebeszélte volna, rossz esetben tiltani próbálja, így a testvére ezt a vitát kerülte el és úgy döntött... dönt és elmegy.
- Mindig benne van az esély, hogy valakit elveszítesz. Hogyan ígérhetnék meg olyat, ami ellen nem tud tenni? Sosem tudhatjuk mit hoz a holnap, bármennyire is mindent a kezedben akarsz tartani. - ezt kell megértenie, hiszen ha nem megyek el mi van, ha történik valami? Mi van, ha baj ér, ha őt támadják meg olyanok, akiknek rosszat okozott és én iszom meg a levét, vagy netán csak ő maga küld el, mert rájön még sem ezt akarja... Most gondol valamit ebben a pillanatban, mert az agya már ködösebb, mert talán sejti, hogy ami rá vár az majd felemeli a mennyekbe is akár, de ez majd elmúlik és honnan tudhatná, hogy holnap is, vagy egy év múlva is ezt érzi-e majd? Ezért nincs értelme előre gondolkodni és ezért is próbálom elterelni a gondolatait, kikapcsolni most a merengést a jövőn, elfogadtatni vele, hogy most nem mindent tarthat kézben és inkább csak adja át magát a pillanatnak. Talán sikerül, legalábbis a szapora lélegzetvétel, a meglepett pillantás, ahogyan a kezét vezetem erre utal és most erre is van szüksége, egy kis kikapcsra. Látom rajta jól, hogy már ez a helyzet is milyen nagy hatással van rá, szinte az összes érzéke zsibonghat most, amiket eddig nem is igen ismert. A kérése sem marad teljesítés nélkül.
- Csak kérned kell... - lehajolok, hogy újra megcsókoljam, kicsit megemelem a csípőmet, hogy neki is több tere legyen, majd már csak a fél karomon támaszkodva csúsztatom a tenyeremet a férfiasságára. Már ennyiből is érzem, hogy igazán sok már nem kell neki, de nem csoda. Majdhogynem olyan lehet ez most számára, mint egy első alkalom, annak ellenére, hogy már volt része benne, de sosem így... Az ujjaim gyakorlott mozdulattal játszanak vele, de nem húzom sokáig, mert a végén még tényleg hamar befejezzük, inkább csak elveszem a kezemet, hogy ezzel együtt az övét is elvezessem a jelenlegi helyéről. Ezúttal nem csókolom meg, csak elhelyezkedem és tartom a tekintetét végig, miközben szépen lassan lejjebb ereszkedem. Halk sóhajt hallatok a bizsergető mozdulatnak hála, ahogyan teljes egészében magamba fogadom és jöhet a lassú mozgás figyelve minden egyes reakcióját.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]18+

- Ha megbeszélte volna velem.. De nem, ő csak kavarni kezdett a hugoddal, én meg vessem alá magamat a vágyainak.. – Térek ki a válasz elől, mert Mareának nagyon is igaza van. Engem a családom sötét háttérén kívül a később felemelkedő, komoly tudású Moana indított el az úton, akivel viszont pár napja találkoztam, és nagyon úgy festett, bármi is válhatna belőle, nem biztos, hogy azt az életet akarja. Csupán nyugalmat, és békét. Én vajon el tudnám képzelni magamat úgy, hogy bízom valakiben, aki nem akar ártani nekem? Hogy a varázslataim kifejlesztésénél nem feltétlenül a féktelen hatalmat, a pusztítást nézem, hanem tán a védelmet, vagy a segítséget is?
- Eddig nem tudtam. Téged sem akarlak magamhoz láncolni, csak.. ha benne van a lehetőség, hogy mégis elmennél, nem tudom, hogy mi értelme.. – Mondjuk bízni, hogy végül marad. Hiszen most felcsillant egy cseppnyi remény, hogy nem csak a testvére miatt lehetek fontos, viszont nem vagyunk összekötve, ha végeztünk a nyomozással, mi tartaná itt, ha ő ilyen önkéntes segítő angyal, aki máshova menne támogatást adni? Mi van, ha én nem tudok betelni vele? Akkor miután megváltoztatta az életemet, keressek magamnak egy rendes lányt? És ha nekem pont a mentőangyalom kell hosszútávon? Bólintok, egyenlőre meg kell próbálnom, hogy félreteszem az aggodalmakat, főleg mivel a ruhák egyre inkább a földre kerülnek, s valóban észreveszem, hogy mozdulatai nem gépeiesek, mint aki csak a lényegre törekedik, ő is úgy lüktet a vágytól, akárcsak én. Keresi a pillantásomat, én pedig nem azért remegek, mert egy vélával van dolgom, önmagában is különös, bíztató érzés, hogy ez nem csupán az ösztönökről, sokkal inkább arról szól, hogy vágyunk a másikra. Türelmetlenül próbálom közelebb vonni magamhoz, mert a csípője ingerlése ezt váltja ki belőlem, ám az évődő csókok ellazítanak, s hagyom, hogy belassuljon a világ. A simogató mozdulat, amit tőlem vár, teljesen meglepő, eddig a korábbi helyzeteknél nagyjából mindennemű simogatás, előjáték kimaradt, így az érintés, ahogyan odavezeti az ágyékához az ujjaimat, szinte áramütésként ér, csoda, hogy nem fut rajtam végig a gyönyör csupán attól, hogy odanyúlok, ahova kér. Nyelek egyet, amitől ismét kissé kezdőnek érzem magamat, ám úgy vélem, hogy ha már idáig eljutottunk, nincs mit szégyelnem. Lassan, óvatoan illesztem oda az ujjaimat, szinte már a pillantásától is úgy vélem, közel a csúcs, de ennyire nem akarom elkapkodni, ám talán egy simogatás tőle is belefér. – Te is.. kérlek... – Bár rajtam köröz a csípőjével, az ujjait is érezném, ha a helyzet megengedi. Ha rá tudja fonni a tenyerét a férfiasságomra, az aztán fenomenális lenne..

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]- Sosem tudhatod, hogy így lesz-e. Talán nem és akkor most feleslegesen gondolkodsz rajta. Tudod... ami elmúlt azon már nem változtathatunk, ami pedig még nem történt meg, nem tudhatjuk hogy meg fog-e, ezért élek én a jelenben. - csak elmosolyodom, hiába hogy érzem azért ez neki most bonyolult lehet, de nem tervezhet előre mindig. Gondolom jó ideje ezt teszi, minden lépését, és minden mozzanatot az életében előre pontosan megtervezett, de az érzéseket nem lehet. Nem mondom azt, hogy én soha nem érezhetek senki iránt komolyabbat, ami miatt... változtatnék az életemen, de már elve azon gondolkodni mi lenne, ha így lenne mi értelme? Talán ő sem ragaszkodik majd hozzám, hiszen egyelőre még nem is ismer. A testi vonzalom semmit sem jelent, az csak egy alapot ad, de nem több. Sose tudhatod alakul-e ki belőle valami más, vagy sem.
- Talán... nem kellene annak lenned. Tény ez akarsz lenni, irgalma nem ismerő sötét varázsló? Ha a kérdés felmerült benned, akkor talán... nem, hiszen a testvéred sem akart. - persze nem az én dolgom, hogy lebeszéljem őt a jelenlegi életéről, de nagyon úgy fest, hogy azért mégis csak másra vágyik, vagy másra is? Egyedül egy ilyen hatalmas kastélyban, egyedül a sötétben, ez senkinek sem jó, hiába mondja bárki is. Lehetséges, hogy már benne is felmerült más, csak könnyebb volt nem foglalkozni vele és úgy tenni, mintha nem érdekelné még saját maga sem, pedig most úgy fest igenis élvezi, hogy épp nem azt az üstöt kevergeti, hanem egyszerűen csak átlagos életet élve együtt van valakivel, aki tetszik neki. Miért ne élhetné így minden áldott napját?
- Tényleg erre vágysz? Nem tudod milyen... igazán valakiének lenni... honnan tudhatnád? - elmosolyodom, hiába látom a szomorúságot az arcán, de tartom pár pillanatig a tekintetét, amíg lekerül rólunk legalább fentről minden. Az én szívverésem is gyorsul, hiába gondolja, hogy csak rá van hatással ez az egész. Nem hiába mondta, nem vagyok úgy igazán prosti, hiszen kell, hogy valakit kedveljek, valami módon kötődjek hozzá, nekem a nélkül nem megy és nem is akarnék olyan életet élni. Ezt már akkor eldöntöttem, amikor elkezdtem ezt az egészet.
- E miatt igazán ne aggódj... - újra feljebb húzódom, hogy megkeressem az ajkait. Nem akarom, hogy idegeskedjen és azt sem, hogy feszengjen a miatt, mert netán nem tudja pontosan hogy is zajlik ez az egész akkor, ha nem csak valami gyors kielégülés vezeti. Finom csípőmozdulatokkal ingerlem egyelőre csak így ruhán keresztül, amíg csókolom, csak aztán húzódom újra lejjebb, de csak annyi okán, hogy kigomboljam a nadrágját is és az alsóval együtt végül levegyek róla mindent, hogy aztán gyorsan én is megszabaduljak a maradéktól is. Így helyezkedem vissza, de még mindig csak finoman ingerelve őt és nem téve ezen kívül mást. - Te is érezheted, hogy ez nem csak egyoldalú... - ezúttal finoman a kezét fogom meg, miközben kicsit megemelem a csípőmet le levezetem őt odalentre, ahol nagyon jól érezheti rám is hatással van, különben nem is lennénk most itt. Közben ezúttal nem csókolom meg, csak tartom a tekintetét, miközben az ujjait irányítom, legalábbis az első néhány mozdulat erejéig, aztán engedem érvényesülni.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Igen, hosszútávon ez valóban nem jó, mert az ember kivel ossza meg a hatalmát. Én viszont mindenki mást eddig eszközként használtam, hogy meglegyen a pillanatnyi kielégülést. Ám mi van, ha én komolyan kezdem gondolni, aztán amikor már úgy látod, hogy jól vagyok, akkor továbbállsz?  – Vonom meg a vállamat, kár ezen nyafognom, hiszen nem bolondíthatom magamba, ha ő nem akarja. Marea teljesen másféle életet él, mint Eileen, és ha megkaphatom, akkor csak ideig-óráig, aztán vége. Így ennek az egésznek mi értelme lehet? Elvileg úgy működhetne a dolog, hogy az ember azért változik, aki mellett elérheti a céljait. Viszont ha csak mentőangyal, aki boldoggá tesz, majd el is megy, semmi garancia nincs rá, hogy nem viszi magával a magabiztosságomat  is.
- Mert kételkedtem volna, hogy egy átlagos lánynak pont felém van érdeklődési köre. Most nézz magadba, ki az, aki egy irgalmat nem ismerő sötét varázsló melett képzeli el magát? Ki tudna bennem bízni?  – Ingatom megint a fejemet, csakis a hozzám hasonlókkal tudtam megértetni magamat, mint Ruth, vagy Nox, de hát feléjük igazán sosem hajtott a romantika. Egy rendes lány, aki pedig meg tudna változtatni, sosem jut el odáig, hogy igazán elmélyült kapcsolat legyen a miénk. Lényegében ez amolyan patthelyzet, magamból indultam ki, és nem adtam esélyt senkinek. A testvérem mégiscsak más volt, ő meg tudta mutatni az emberi oldalát, míg nekem ez sosem sikerült. Egész mostanáig. Ám egy olyan lánynak, aki csak úgy bedobja magát nekem, és ettől pont hogy ugyanolyan érzelemmentes lesz az egész, mint bárki mással. Vagy nem? Mégis, annyira más, mint azok az útszéli cafkák, akikkel eddig voltam. Most vagy tetszem neki, vagy átkozottul gyakorlott abban, hogy ember lelkére is hasson. Nem is tudom, hogy melyiknek drukkoljak.. Talán hagynom kéne a kötekedést, és kiélvezni, amit együtt művelhetünk. Csak hát én kötekedő alak vagyok.
- Kellene, ha az embernek van valaki, aki igazán az övé.. Bárcsak tényleg az lennél.  – Simogatom meg szomorúan a szőke tincseit, fogalmam sincs, hogy most miért vagyok ilyen őszinte, hiszen eddig mindenkit eltapostam, és Marea különleges, de nem az Eileenhez való hasonlatossága miatt, hanem csak.. Valahogy tényleg az én világom. Egyszerre közeli, mégis megszerezhetetlen. Illik hozzám, ez a savanyú igazság..  Kibújtat a felsőmből, én pedig abban segítek, hogy a karcsú alakról is lekerüljön legalább ugyaneddig a szintig. – Azt hiszem, hogy eddig is tökéletesen boldogultál. Anélkül, hogy baleknek akarnám érezni magamat, nem ártana, ha neked is jó lenne..  – Sóhajtok fel visszacsókolva az ajkán, s egyenlőre átadom magamat az irányításának. Behunyom egy pillanatra a szememet, és miközben a mellkasomat simogatja, vagy csókolhatja, az arcára téved a tenyerem. Megtehetném, hogy mondjuk a mellét markolom meg, de most eldöntöttem, hogy nem a nyers vágyak alapján gondolkozom, hanem kinyilvánítom, tetszik ő nekem. Végigcirógatom a füléig, gyengéden a haját simogatva.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]- Eszközként? Dehogy! Még mindig nem érted. Én lehetek eszköz számodra, hogy képes légy másféle életet élni, mint most, nem te vagy eszköz nekem, erről szó sincs. Neked van szükséged változásra, mert már te is érzed, hogy ez ami most van nem jó. - az egyedüllét és a magány, hogy még a testvére is másféle életet választott helyette, ami akármit is mond csak még rosszabbá tette az életét és bár nem vallaná be biztosan elszomorította. Lehet, hogy nagy tervei és céljai vannak, na de azok érnek annyit, hogy örök magányra ítélje a lelkét? Nem feltétlenül én kell, hogy legyek, aki ezt a magányt feloldja teljesen, de lehetek én az, aki megmutatja, hogy neki bizony erre van szüksége és nem a jelenlegi fals életére. De egyáltalán nem használom őt ehhez eszközként és ő sem engem, csak segítek neki megmutatni, hogy másképp is lehet és akkor már majd törekedni fog rá utánam, hogy találjon valakit, akivel ezt a másféle életet, ami boldog is tud lenni megvalósíthatja.
- Talán, mert nem is hagytad és nem is közelítettél olyanok felé, akiket tényleg érdekeltél volna. Ha te is csak a céljaidat nézted, akkor mások is ezt tették, ha veled voltak, de ez érthető nem? - lássuk be nem is tudta, hogy lenne szüksége másra, akkor hát más honnan tudta volna? Sőt jó eséllyel, aki közeledik felé azt ellökte volna, mert úgy gondolta volna úgy sincs szüksége senkire és semmire, hiszen neki a hatalom kell és a varázslat, nem pedig valaki, aki mellett teljesnek érezheti magát. Talán csak a testvére távozás indította el ezt benne, talán rájött volna másképp is, de ez most nem számít, csak az, hogy végre elfogadta, hogy igenis az, ami eddig volt nem jó és nem elég. Ezért is kell megértenie, hogy én csak mint állomás vagyok itt, de segíthetek hogy változtasson az életén és tudom is, hogy erre van szüksége, mert érzem, mindig érzem. Ez talán valamiféle adottság, vagy a vélasággal járó erőteljesebb együttérzés, a jó ég tudja, talán nem is számít.
- Ennek kellene lennie a megszokottnak. - jegyzem meg még egy mosollyal, miközben a szobámig vezetem, amit végtére is tőle kaptam, úgyhogy nem is igen nevezhető az én szobámnak. Ahogy felérünk annak ellenére csukom be az ajtót mögötte, hogy nincs senki más a házban, de mégis ez a mozdulat is a meghittséget mutatja, csak aztán fordulok felé, hogy szépen lassan kibújtassam a felsőjéből és hogy én magam is megszabaduljak a felesleges felsőruházattól első körben, csak aztán fogom meg újra a kezét, hogy az ágyhoz vezessem és szépen leültessem rá, majd én magam is helyet foglaljak és újra az ajkait célozva meg csókoljam szépen lassan, finoman.
- Tudod... te ismered magadat a legjobban. Én a rezdüléseidet értelmezem, de bármikor megteheted, hogy szólsz, vagy a tudtomra adod, hogy mi az, ami tényleg jó és mi az, ami csak közepesen. Az a fontos, hogy jelezd... akárhogy. - tudom, nem feltétlenül a nő dolga, de ez most nem a megszokott helyzet, hiszen itt egy felnőtt férfi, aki nem tudja, hogy milyen is igazán együtt lenni valakivel, ezért én döntöm végig az ágyon és húzódom feljebb, hogy kövesse a példámat és én indulok meg lassú felfedező útra a mellkasán.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Igen, csak azt nem tudom, hogy miért akarom megértetni, ha csak egy állomás vagyok az utadban. Én szoktam másokat eszközként kezelni, most pedig.. mintha fordult volna a kocka.. – Vonom meg végül a vállamat, eltűntetve ajkam tövéből a keserű fintort. Hát ilyen érzés, amikor használják az embert. A nagy magányomban jön valaki, aki megpróbálja betörni a tükröt, amit magam elé tartok már jó régóta, de egyértelműsíti, hogy ha marad is, az ő élete nem arról szól mint az enyém. Hát mindegy, legalább tudom, hogy ez nem holmi felajánlkozás, hiszen látom a szemében, hogy azért tesz így, mert ő is ezt akarja.
- Igen? Ettől azért jobban érzem magamat. Eddig bárki, aki felfigyelt rám, a külsőm vagy a hatalmam, a pénzem miatt tette, nem azért, mert valóban vágyott arra, hogy nekem is jó legyen. Nem tudom, hogy mi ez a gyomorkavaró érzés, mert nyomasztó így tudni, hogy valakinek talán én is számítok. – Az őszinteség nyers válaszként bukik ki belőlem, ahogyan sötét pillantással méregetem, mintha még mindig azt próbálnám mérlegre tenni, mennyire őszinte az, amit ő mond, ám nem találok benne logikai buktatót, s az érintése, a simulása meglepően gyengéd, mintha.. Tényleg tetszenék neki. Valószinűleg ilyen gyorsan nem alakul ki komoly vonzalom, de azért mégiscsak komoly eredmény, hogy ha így viszonyul hozzám. Ráadásul marad, dátum, végleges dátum nélkül. Így most nekem sem kell foglalkoznom azzal, hogy majd mi lesz egyszer. A csókja végtelenül finom, puha, és ahogyan egyre szenvedélyesebbre váltunk, máris érzékelem, hogy a vágyam erősebb, nem kell ellene küzdenem.
- Kiváncsivá tettél, hogy milyen, ha nem a megszokott módon történik. – Azaz ha én irányítok, és gyorsan letudom, mintha valami kötelező dolog lenne, afféle vágykielégítő gyors villámmenet. Ám Marea roppant magabiztosnak tűnik, lényegében gyakorlottnak is, és talán nem kéne tovább gondolkoznom azon, hogy hányadik vagyok a sorban, végülis én sem vagyok szentéletű, csak eddig máshogyan gondoltam a szexre, mellékesként, holott ebben a pillanatban nagyon is érdekesnek hangzik, amit felvezet. Odaadom a kezemet, és elindulok utána a lépcsőn. Legyen akkor az ő szobája, és legyen nála az irányítás. Kellemes idegesség szalad végig rajtam, mintha ezúttal nyoma sem lenne bennem a sötét varázslónak, csak a fiatal fiúnak, aki most indul a mennyek birodalmába.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]- Mert valahol mégis csak meg akarod értetni velem, hogy mit miért teszel. - halványan elmosolyodom, akármennyire is keményen néz, vagy időnként kissé még a hangját is megemeli. Veszekszik, pedig én nem teszem. Vitatkozik, pedig nincs rá oka, hiszen én nem érvelek ellene, csak segíteni szeretnék neki, hogy jobban érezze magát és hogy megértse a testvére nem tehetett mást, mint elment, különben sose lett volna boldog. Talán, ha ezt megérti idővel még vissza is kaphatja, ha nem is úgy, ahogyan előtte voltak. És talán idővel arra is rájön, hogy ő sem boldog így, egy ilyen nagy házban egyedül, mint valami sötét utazó, aki csak a terveivel törődik és soha sem saját magával, vagy a vágyaival.
- Nem ez közel sem olyan. Én nem vagyok... olyan valaki, nem akárkivel. Meg kell látnom azt, ami miatt van értelme és volt már rá példa, hogy nem történt semmi testiség, mégis segíteni tudtam. De kedvelnem kell azt, akivel vagyok ahhoz, hogy jobbá akarjam tenni az életét. - és igen ezt azt jelenti, hogy őt is kedvelem, hogy akármennyire is veszélyesnek tűnt elsőre és még most is, attól még jót akarok neki és hogy jobban legyen, mert most nincs jól. Látszik jól, hogy mennyire emészti magát a testvére miatt, még ha ezt nem is mondja is és hogy már elgondolkodott rajta, még ha maga előtt tagadja is, hogy milyen lenne valamiféle más élet, ami nem csak arról szól, hogy egyedül kódorog egy ekkora házban, kastélyban, vagy miben. De ehhez az kell, hogy akarja, hogy itt legyek és akkor segíthetek neki, vagy legalább megpróbálhatom. Eddig még nem vallottam kudarcot végül is.
- Akkor maradok... - amíg szükséges, de ezt végül nem mondom ki hangosan ,hiszen talán elmúlna a varázs. Meg akarom találni a testvéremet, de tudom, hogy ez tőle függ és ha az első lépés az, hogy neki segítek, akkor legyen így. Majd a második lépés lesz a testvérem megtalálása. Ez az üst addig megvár. - Az a fő, hogy jó. Ha valami még sem, akkor feltétlenül szólj és ne tartsd magadban. - belemosolygok a csókba, de aztán elszakadok tőle és megfogom a kezét. Ha rendesen csináljuk, akkor azt nem itt kell és nem így, ezért indulok el felfelé az emeletre, hiszen egy kényelmes ágy mégis csak más, mint idelent. Az ágyam pedig a szobában, amit tőle kaptam kellően kényelmes. Azt kétlem, hogy a saját szobáját erre a célja feláldozná, hiszen még biztosan mindig bizonytalan, ezért is kell figyelnem minden rezdülésére.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Nem értem, hogy miért kell mindent ennyire kivesézni. Nem szokásom magyarázkodni. Most sem értem, hogy miért teszem. – Kezdek bele rádörrenve, aztán mégiscsak tompítok a hangom élén. Nyilvánvalóan azért próbálok rávilágítani a kérdései hátterére, mert hatással van rám. Valószinűleg már Eileen is tetszett, de a teljesen értelmetlen vonzalmat inkább elvágtam magamban, Marea viszont nem a fivérem után érdeklődik, hanem akár velem évődne, és talán attól függetlenül, hogy megtaláljuk a hugát vagy sem. Igaza van, nem lehet belőle igéreket kicsikarni, de vajon mennyire járnék jól vele, ha mindezt már ki tudja hány illetőnek megdta.
- És mennyire lenne az igazi szeretkezés, ha.. Tudod, sokaknak segítesz? Akkor ez cseppet sem jobb, mint amiket én műveltem a nőkkel. Érzelemmentes, lényegretörő dolog. – Csóválom a fejemet, mert jó lenne azt hinni, hogy benne is felcsillant a vonzalomnak a szikrája, ám vajon ki az, aki nem fél egy sötét varázslótól? Hiszen én csupán egy sötét toronyban szövögetem a terveimet, és bárkit eltaposok, aki az utamba keveredik. Ebbe hogy férne bele bármi érzelmes? Ám mégis nehéz ellenállni a kísértésnek, amit felkínál. És vajon akarok-e tovább viszakozni?
- Igen, azt akarom, hogy maradj. – Próbáljuk akkor ne időhöz kötni, de elég nehezen mozdít ki a komfortózámból, hiszen ő mindazt testesíti meg, ami én nem vagyok, és amit szándékosan elnyomok, hogy ne gyengítsen. Meg kéne próbálnom nem azzal törődni, hogy mi lesz majd egyszer. Ha elmenne, jó eséllyel ismét ugyanaz, mint eddig, de kétlem, hogy őt ez már érdekelné. Halkan felszisszenek, ahogyan fülemet  kezdi el kényeztetni, hát igencsak gyakorlott, hogy mit ne mondjak, minden idegszálam megfeszül, de láss csodát, ahogyan a lágyékom egyre forróbb, s keményebb lesz, úgy hunyom be a szememet, felnyögve adva át magamat a gyönyörnek, kész vagyok teljesen rábízni magamat. Odafordítom az arcomat, ahova kéri, és felkínálom az ajkaimat a csókra. Különös, puhán édes érzés. Olyannyira, hogy hangot is adok neki, amolyan érdeklődően köszörülöm a torkomat, még ha ez nem is túl férfias stílus tőlem. A fenekére tér vissza a kezem, és visszacsókolok, elsőre talán vadabbul, mint illene, de aztán visszalassulok.. – De fura.. ez egész.. jó... – Szólalok meg a kettő között, és valahol igenis ciki, hogy most kell az ilyesmit megtanulni.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]- Csak szerelmes lett. Ez teljesen normális érzés, bár tudom, hogy neked nehéz elfogadni, mert másképp éled az életed. - na igen neki ez azért más és pont e miatt nem tudja megérteni a testvérét, pedig az élet már csak ilyen és talán a másik fele nem megy el, ha megpróbál ő is normális életet élni, de gondolom nem volt más választása, hiszen Uther sosem ment volna bele, hogy érdemi kapcsolata legyen valakivel és persze csak neki úgy, hogy közben nem kell helyet cserélniük. Gondolom nem volt éppenséggel a legkönnyebb elfogadnia, amikor a mondhatni rosszabb testvér volt a lánnyal, akit szeret és netán még bántotta is, vagy időnként a tudtára hozta ilyen-olyan módon, hogy nem kifejezetten van oda érte. Hosszú távon csak szétszakította volna a lelkét, ezért döntött úgy, hogy inkább kihátrál a dologból és elmegy.
- Tényleg nem értem, hát magyarázd el. - nem felszólítás, inkább csak egy halk kérés, hiszen igaza van, nem értem, hogy miért van ennyire zavarban és miért nem tudja kezelni ezt az egészet, hiszen normális dolog egy érintés az ember életében, ahogyan a közeledés is, de neki ez mind olyan idegennek tűnik, mintha soha nem is lett volna benne része. Valószínűleg már gyerekkorukban sem kapták meg, amit kellett volna mondjuk az anyjuktól, de ennek ellenére a másik fele mégis képes volt megérteni, hogy másképp is lehet élni, nem csak egyedül és magányosan egy nagy kúriában.
- Tehát fizikailag tudod, hogy milyen a szex, de még nem volt részed igazi szeretkezésben, amikor mindened remeg utána és tényleg felszabadulsz. - fordítom le rezzenéstelen arccal és cseppet sem zavarban, hogy ilyesmiről beszélek, de hát nagyon úgy fest, hogy erről lehet szó. Azért egy-egy gyors érzés nélküli aktus nem igazán olyan, mint egy rendes együttlét és ezek szerint erre sosem volt lehetősége. Szomorú és bár nem mutatom nyíltan, hogy sajnálom őt, de azért sejteni lehet, hogy rossz tudni, hogy valakinek az eddigi élete így zajlott. Az enyém pont ennek az ellentéte, hiszen én boldogságot próbálok adni másoknak, segítek, hogy ellazuljanak, Uther viszont az egész életét merevségben töltötte, kötöttségek között és fogalma sincs, hogy hogyan lehetne másképp. Ezért próbálkozom újra óvatosan. Nem erőltetek semmit sem, csak szépen lassan és pont e miatt lepnek meg a szavai.
- Maradhatok, ameddig szükséged van rám... Nem feltétlenül kell azonnal elmennem, ahogyan megtaláltuk a testvéremet. - súgom csendesen a fülébe, hiszen nem tudom pontosan mit szeretne. Nem hiszem, hogy azt hogy maradjak örökre, hiszen nem ismer, tehát ez nem valami szerelmi vallomás, pusztán nem szeretné, hogy hamar elmenjek, de ezt nem is muszáj. Volt már olyan, akivel hosszabb ideig együtt voltam, sőt olyan is, akivel együtt éltem egy ideig, amíg nem rendeződött az élete, hogy aztán utánam úgy élhessen, ahogy már tényleg boldog lehetett. Közben nem állok meg finom harapdálással csókolom a fülét, hogy aztán ha nem ellenkezik akkor az arcáig is eljussak, majd végül az ajkait célzom meg, amikor közel húz magához. Lágy és óvatos ismerkedő csók ez egyelőre, semmi vad és főleg nem olyan szenvedélyes fajta, hiszen úgy sejtem neki pont nem erre van szüksége.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Úgy éreztem, annak kell lennie, hiszen a vonzalomnak nem volt értelme. Ráadásul elragadta a testvéremet. – Bököm ki, mert így van, nem túl sok jót tudok felmutatni Eileen tekintetében, de a fivérem ha belement ebbe, akkor felesleges csak a vélalányt hibáztatni, történt, ami történt. Most ha kiváncsiak vagyunk, hogy hova is lettek, akkor csakis a tájoló főzet segíthet abban, hogy rájuk, találjunk. Ha magamba nézek, vajon azt akarom, hogy működjön a varázslat? Látni akarom, hogy mi lett velük? Vagy inkább elég a tépelődésből, és lépjek túl? Marea itt van, és lényegesen szebb, mint Eileen, percről percre kevésbé emlékeztet rá, ráadásul azt mondja, hogy szabad az út. Ám a fivéremmel ellentétben, én talán nem vagyok képes olyan komoly érzelmekre, ha pedig mégis, akkor Marea áll tovább, hogy megint valaki máson segítsen.
- De igen, te ezt nem érted. – Szólalok meg ismét, nem akarok szégyenlősködni, de számomra olyan, hogy romantika, nem igazán merült fel eddig. Az ösztönös vágyak, sőt a kielégítetlen, elfojtott érzelmek talán sokkal erősebbek így, hogy nem igazán foglalkoztam velük, mintha megéltem volna őket. És azzal, hogy ennyire szabadnak mutatja a helyzetet, valahogy nem is tud igazán segíteni.
- Nem, dehogyis, voltam én már, csak... Sosem volt jelentősége, vagy értelme, felszínes, nyomot nem hagyó aktusok. Nagyjából pár percesek, olyan feslett nőkkel, akiknek mindegy is volt, hogy kitől kapják meg az örömöt. Aztán ott volt Ruth, aki a tanítványom lehetett volna, na ő igazán kívánt, de pont azért, mert hivatalosan nem lehetett Eileen miatt, így aztán állandóan visszautasítottam őt. Ameddigra pedig eldöntöttem, hogy mégis, addigra már túl erőltetett, keserű lett a dolog. Így lényegében senki komoly. – Ez most igazi vallomás, olyan féle, ami tőlem messzemenőkig szokatlan, de ennek most ki kell jönnie. Nem akarom, hogy valami kezdőnek nézzen, de meg kell értenie, hogy mindez eddig nagyon is távol állt tőlem. Nem nagyon voltak olyan érzelmes, valódi töltettel rendelkező érintések a múltamban, mint mondjuk a keblei érintése. Nem állok ellen, de tétován odatartom a nyakamat, ilyenben azért nem volt részem, csak a gyors, semleges menetekben. Azt hiszem Nox is valami ilyesmiben gondolkozott. Ám Marea mintha türelmes, felajánkozó lenne. Ám van értelme, ha aztán..
- Nem akarom, ha utána.. elmenj. Nem Eileen miatt. Nekem ő nem kell. De ha továbbállnál, akkor csak rosszabb lesz, ha valamit kapok tőled. – Próbálom bizonygatni, hogy egy-két frenetikus alkalomnak már csak azért sem lenne értelme, mert utána még inkább magányos lennék. Lehet, hogy ő lenne a vízválasztó, hogy utána már normális, teljes életet tudnék élni, de mi van, ha nem? Magamhoz ölelem, sőt odaszorítom a derekát, de a határozott mozdulaton túl semmi érdemi gondolatom nincs, mit is tehetnék.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]- A hasonmásomról ellenben elég rossz a véleményed nem igaz? Azaz az ikertestvéremről. - rázom meg a fejemet, amikor rájövök, hogy mit is mondtam. Nem hasonmás, ő a testvérem és Uther nem vélekedett róla épp a legjobban, mint tudjuk, akkor miért ne gondolhatná azt, hogy esetleg már nincsenek együtt, vagy még sem úgy alakultak a dolgok, netán ebben az adott pillanatban nincsenek egy helyen. Viszont nem fogok vele vitázni, hiszen ő ismeri jobban a varázslatot és a saját testvérét. Vajon visszatérne hozzá, ha még sem úgy alakulnának a dolgok, vagy ha tisztában van vele, hogy elárulta, akkor már nem tenné meg és nem vállalná a kudarcot nyíltan? Ezt is csak ő tudhatja, hiszen én még a saját testvéremet sem ismerem, nem hogy az övét. Az embereket viszont elég jól, mégis Uthert felettébb nehéz kiismerni, pedig a legtöbbeket egyszerű, ő mégis folyton olyasmit tesz, amivel valahogy nem tudok számolni.
- Ha te nem tudod, én még annyira sem. Mégis csak mintha zavarban lennél, pedig erre igazán nincs szükség. - és szégyellnie sem kell magát, csak azért mert jött egy ösztönös mozdulat. Én már elmondtam, hogy engem nem zavarna. Nem vagyok olcsó lány, de nem is zavar az ilyesmi, hiszen pont hogy azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen és ha neki ettől jobb... Nem boldog, ez egyértelmű. Itt él egyedül egy sötét kastélyban, a testvére elhagyta és elárulta, hát mégis kinek lenne ez tényleg jó? Nem hiszem, hogy valójában élvezi a helyzetet, de mintha mindenféle érzést egyszerűen elrejtene magában, mintha nem is lettek volna soha, pedig az ember nem képes erre a végtelenségig. Mindenkinek vannak érzéseik, ahogyan neki is és e miatt nem kapok valószínűleg választ a kérdéseimre sem és talán nem is olyan sürgősek azok a válaszok. Az újabb mozdulat maga nem lep meg, ellenben a szavai nagyon is. Felnőtt, a komolysága alapján a koránál is jóval felnőttebb és mégis nem erre tippelt?
- Nem olyan... akkor te még nem...? Egyáltalán nem, vagy csak Eileennel? - pedig sejtem a választ, hiszen ez a bizonytalan érintés eléggé sejteti és amiket eddig mondott, a nagy komolyság, a hatalom vágy és az előre eltervezett lépések... Tényleg lehetséges lenne, hogy itt áll előttem egy szinte már felnőtt férfi és még soha életében nem érintett meg egy nőt ilyen módon? Sőt akkor jó eséllyel más módon sem. Így ezúttal most én vagyok, aki segítek neki. A másik kezét is finoman megfogom, hogy a másik mellemre helyezzem, ahogyan közelebb lépek hozzá. Fogalmam sincs, hogy pontosan mit is akar, de odasimulok, bár nem csókolom meg, hiszen az már eddig is jól látszott, hogy vele nem lehet kapkodni és hogy főleg nem szereti, ha nem ő irányít. Így még csak át sem ölelem, ne hogy kelepcében érezze magát, csupán ha nem érzékelek egyértelmű ellenállást akkor finoman közelebb hajolva óvatos csókkal illetem a nyaka szirtjét, a fülét, az arcát, csak szépen lassan, szinte már fájdalmasan lassú mozdulatokkal, hogy bármikor megadhassam neki a menekülési utat, hogy visszatérhessen az üsthöz és a kereséshez, aminek nekikezdtünk.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Kétlem, hogy külön lennének. Ha a testvérem így itt hagyott, aligha válna el a hasonmásodtól. – Egyenlőre még nem tudom máshogyan kezelni a két lányt, nekem azért más, mert mi együtt nőttünk fel, szinte egy személyként. Ám Eileen és Marea csupán tükörképei egymásnak, de nagyon eltérő a mentalitásuk, és nem is tudtak egymásról, csak most derülhetett ki, hogy valahogy szét lettek választva. Megfigyelem, ahogyan a lány beleejti arany tincseit a főzetbe, amely egyből fel is oldja az arany szikraesővel, amely belőlem hullott ki. Igen, úgy vélem, hogy ha semmilyen gyanus illat nem utal arra, hogy valamit rontottunk, akkor akár működhet is.
- Ez túlságosan nyers, ezzel együtt viszont.. igaz. – Bólintok a tengerkék vélaszemekbe egy pillanatra. Eileen-nek nem lettem a rabja, mert visszafogtam magas, s sikerült átfordítani valami negatív érzésbe, de ez a lány egyszerűen.. tüneményes, nincs rá más szó. Angyali a maga nemében, de nem úgy, mint a tanítványaim, hanem valóban hatást gyakorol rám. Nehéz felengedni a jelenlétében, hiszen bennem van a késztetés, hogy őt is gyűlöljem, hiszen tovább fog állni, amint itt végzett. Ő maga mondta, hogy ő amolyan mindenkinek segítő alkat. Azon túl, hogy kimért vagyok vele, utáni ezzel együtt nem tudom. Olykor odatéved az alakjára a pillantásom, hiszen kimondta, nem kell, hogy bármilyen gát legyen bennem. De van értelme egy röpke kielégülésnek, ha utána soha többet? Nem is véletlen, hogy újkeletű érzés söpör rajtam végig; a szégyen. Sosem tapasztaltam még, hiszen annyi elfojtott év után most csak megtörténik, de nem úgy, ahogy szokásom, hogy a hatalomvágy nevében elveszem, amit akarok. Ahogyan összeérünk, s a fenekére tévednek az ujjaim, már tudom, hogy túlságosan is kinyilvánítottam, hogy mire gondolok. Ebben nincsen az a kellemetlen bosszúvágy, amit Eileen teste iránt éreztem. Inkább csak valami különös sóvárgás, amely felválthatja a magányt. Csendben hallgatok egy pillanatig, a lány mostani passzivitása engem is lélektani szünetre kárhoztat.
- Nem szoktam bocsánatot kérni. Sem bánni semmit. Most sem tudom, hogy mi ez. – Mordulok fel, tisztára úgy érzem magamat, mint valami kezdő, aki még sosem volt nővel. Ugyan voltam, de a fivérem volt a nagy sármőr, én csupán az árnyék, amely az éjszakai énjét, a feketemágiát hivatott felfedezni. Most azonban én állok itt a gyönyörű lánnyal a karjaiban, és jobb híjján kemény pillantással intézve a kiváncsi tekintetét. Aztán a keblére csúszik fel az ujjam.
- Milyen puha. Nem olyan, mint amilyenre tippeltem. – Nem, nem akarom azzal összehasonlítani, amit Eileenről gondoltam. Vele nem volt semmilyen fizikai érintkezés, csupán verbális. S most Marea itt van, és cseppet sem juttatja eszembe a másik vélát. Igen, rá kell jönnöm, hogy nem vagyunk azonosak az ikreinkkel. Így aztán nem is kell azt tennünk, vagy éreznünk. A csók valahogy oly idegen lenne ebben a pillanatban, hiszen az már a romantikával függne össze, amit alaposan kerülnöm kell, ha tudom, hogy elmegy. De az érdeklődő, felfedező mozdulatot nem tudom visszafogni, ahogyan a keblét fedezem fel a lenge öltözen keresztül. Valahogy nem tudom felidézni a kérdését, s addig az üsben lévő főzet sem változik, elrotyog magában, hiszen nem kevertem meg.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]- És ha nem ugyanott vannak? Ha nem együtt, akkor is működik a varázslat? - na igen azért nem sok jót mondott a testvéremről és az övé is elment úgy, hogy átejtette, szóval ki tudja, hogy mennyire vannak még együtt, vagy épp az adott pillanatban egy helyen tartózkodnak-e, amikor a kereső varázslat az útjára indul. Azért ez nem apró részlet, hiszen talán kudarcba fullad a próbálkozás. Tény, hogy csak egy hajtincset kellett beáldoznom érte, de az is pocsék érzés lenne, ha reménykednék, hogy aztán kiderüljön, hogy felesleges volt, mert nem jutunk egyről a kettőre.
- Eldobta a terveteket valami sokkal jobb miatt. - fejezem be a mondatot, bár gondolom ő még véletlenül sem így gondolja. Ha jól sejtem szerinte a testvére a lehető legnagyobb balgaságot követte el, hogy a szívére hallgatott az esze helyett. - Látod ezért nem érdekel olyan mélyen a mágia. Árat fizetni valamiért, ami még csak boldogsághoz sem vezet... mi értelme? - hatalom, nagy világmegváltoztató dolgok... ezek érdeklik őt, de mindezért nagy árat kell fizetni és az ember még csak nem is élvezheti ki igazán? Lássuk be nem látom őt boldognak itt egy sötét helyen, ahol teljesen egyedül lézeng egy nagy kastélyban és ahol nem maradt neki más csak mindenféle tervek és még a saját testvére is belátta, hogy vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is. Képtelen lennék irigyelni egy ilyen életet.
Nem teszek ezúttal se sokat, épp csak pár pillanatra teszem a mellkasára a kezemet, és ott a pulcsi is az ujjaim és a bőre között, de mégis ösztönösen jön a mozdulat és persze meglep, hogy a tőr hangos csörömpöléssel köt ki a földön, hogy aztán egy szemvillanás múlva a keze már ne a lehullott tőrt keresgélje, hanem a hátsómon pihenjen meg. De ez is olyan gyorsan jön, mint ahogyan nála minden és tisztában vagyok vele, hogy minden egyes hasonló esetnél penge élen táncolok. Ki tudja, hogy mikor dönt úgy, hogy sok neki ez a kísértés, amit ebbe a sötét kastélyba hoztam és inkább véget vet neki. Nem csoda, ha igen óvatosan léphetek csak bármit is. Annyira... szomorú az élete és én annyira szívesen segítenék, hogy ez megváltozzon. Végül az egyszerűbb megoldás mellett döntök, hiszen az már nyilvánvaló, hogy kényszerrel nála semmit sem lehet elérni, ezért csak finoman oldalra pillantok, mintha mi se történt volna.
- Meddig tart, amíg történik valami? És mit fogunk látni? - az üstben jelenik meg valamiféle kép, vagy talán minket ránt be és oda röpít, ahol a testvérem van? Nem tudom, ő viszont igen és sokkal könnyebb várni valamire, ha tudod mi fog történni, mintha sejtelmed sincs. - Mindig csak azért kérj bocsánatot, amit tényleg megbántál. - teszem még hozzá csendesen, ekkor már én is az üstöt nézem. Szándékosan, hogy akár úgy is vehesse, nem is mondtam semmit. Elnézést kért azért, mert eltévedt a keze, de miért tenné, ha én már egyszer a tudtára adtam, hogy cseppet sem bánom, ha segíthetek neki, akármilyen módon is történik ez meg? Nem tett hát semmi rosszat, ami miatt bocsánatot kellene kérnie, ha csak nem önmagától tette, mert egy pillanatra elveszítette a kontrollt.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem volt célom halálosan megrémiszteni Mareát, de a két fivér közül igenis én voltam a félelmetesebb, s most, hogy nincs itt az ikrem, nincs is aki visszafogjon. Bár maga a lánynak a jelenléte mégiscsak megnyugtat, hiszen kiemelte, hogy nem kell senkinek megfelelnem, vagy erőlködnöm, ami azért tényleg jó dolog. Érdekes módon a társaságában visszaszorulnak a vérszomjas gondolataim, még akkor is, ha ráébredtem, hogy vele kapcsolatban kár is bármilyen vágyat éreznem, hiszen ő nem lesz az angyalaim egyike, sem pedig az, aki Uthernek Eileen volt. Nálam ez nem ismétlődik meg, hiszen Marea cseppet sem olyan, aki maradna, akinek én lennék az, akiért érdemes.
- Igen, mindkettőnkből kell valamiféle útmutató. – Mormolom, és várakozom, hogy lemetsze a tincsét. A saját komponensemmel végeztem, s elnyomom magamban a bizsergő érzetet, hogy megnézett magának. Elhessegetem a kiváncsi gondolatot, hogy miért tette, hiszen nyilvánvalóan ösztönösen. Véla, neki minden férfitest egy vászon, amelyre festhet. Ám hiába ajánlkozott, köszönöm, de nem kívánok egy lenni a több nyomorult közül, akivel dolga akadt.
- Neked nem kell tudnod. Majd a varázs megmutatja. – Vágom el a bizonytalankodás útját esetében, s észreveszem, hogy a szemeink kékje nagyon is hasonló. Az óceánhoz tudnám hasonlítani, hiszen vannak benne sötét, és egészen világos árnyalatok is. Átveszem a tőrt, majd a kérdésre megrázom a fejemet. – Nem igazán számít a fájdalom, csak az eredmények. A mágiának jobbára ára van. Ám ezt az árat legtöbbször mégse fizetjük meg. A testvéred csak azért él, mert én lemondtam róla. Egykor a fivéremmel egy olyan rituáléhoz gyűjtöttünk tanítványokat, ahol a kulcs a hatalomhoz életeken át vezetett volna. Ám ő megszerette a lányt, és így.. – Vonom meg a vállamat, kész voltam hát lemondani arról, amit elterveztünk, mert a sors közbeszólt. Az más kérdés, hogy vajon képes lettem volna elvenni Ruth, vagy Lioneah életét? Nehéz kérdés, vélhetően ha ezek felmerülnek bennem, az azt jelenti, hogy én magam is változtam az évek során. Kiesik a kezemből a tőr meglepetésemben, amikor hozzámér. Nem vagyok ilyen gyengédséghez szokva, hiszen én inkább veszekedtem Eileen-nel, rajta kívül pedig nem volt senkim. Mégis, most az a lány, aki külsőleg hasonlít rá, belül viszont teljesen más, most borzongatóan érint meg. Magam sem tudom, hogy mikor került a saját kezem a fenekére. Még ha hozzáértem is volna, akkor is tudatosan a derekát érintem meg, de ez így sikerült. – Ez.. bocsánat. – Jó ég, életemben most először zavarba jövök. Uther van Horne, az évszázados tudást öröklő sötét varázsló fülig elpirul. Kész szégyen. Gyorsan visszahúzom a kezemet, és inkább az üstre meredek, de még nem kavarog, kell még neki idő, hogy működésbe lépjen a varázs.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Azért kár lenne tagadni, hogy van bennem egy adag félsz ettől a bazi nagy tőrös mutatványtól, de egyelőre még nem tudom, hogy pontosan mit is szeretne és könnyen lehet, hogy az egész csak látszat. Végtére is eddig nem ártott nekem, pedig nem mentem a sötét könyvet megnézni, hanem a reggelit választottam. Tény, hogy az elején rendesen rám hozta a frászt, amikor majdnem telibe kapott azzal a fekete csóvával, de azóta, hogy tudja, hogy nem valami árny, vagy kísértet vagyok nem tűnt úgy, hogy ártani akarna nekem. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez ne változhatna bármikor. Az már egyértelművé vált, hogy Uther sötét varázsló és az is sejthető, hogy nem egyszerű eset és hogy nem sok mindentől retten meg. Jó, ha óvatos vagyok, legalábbis amennyire muszáj.
- A hajamnak? - meglepetten pillantok rá és akaratlanul is a hajamba csúsztatom az ujjaimat, hogy aztán vissza is ejtsem magam mellé a kezemet. Látom én, hogy rajtam felejti a tekintetét, de ezzel nincs egyedül, hiszen én is rendesen elképedek, amikor csak úgy felhúzza a pulcsiját és alatta egyértelműen nincs semmi, ellenben a bőrébe vésett izzó rúnák... Csak úgy vonzanak, hogy érintsem meg őket, vajon kitapinthatóak-e vagy sem és vajon mennyire lehetett fájdalmas a bőrbe karcolásuk? Végül persze csak nem nyúlok oda, főleg mert ő teszi meg és a tetejében a késsel, amire rendesen elkerekedik a szemem. Úgy forgatja meg a rúna jelben, mintha cseppet sem fájna neki, pedig látom jól, hogy még a vér is kiserken és mégis a szeme se rebben még csak egy pillanatra sem. Az izzó szikrákkal alig foglalkozom, csak a jelenetet figyelem és kell pár pillanat mire magamhoz térek, amikor már a kezemben a tőr és a pulcsi is újra a helyén van. Megszólalni se sikerül azonnal, pedig nagyon ott van a nyelvem hegyén a kérdés és nem is egy, ezekkel a rúnákkal kapcsolatban.
- De hát sejtelmem sincs, hogy hol lehetnek. - végül épp e miatt döntök út, hogy egy tincset metszek ki a hajamból. Ennyi áldozat belefér. Bizonytalanul pillantok Utherre és azért megvárom a jelzését, hogy ez-e a megfelelő lépés és ha igen, akkor a hajszálakat az üstbe szórom, hogy aztán visszaadjam neki a tőrt. Persze, ha neki kell ezt megtennie, akkor a kezébe adom a tincset, hogy ő végezze el. - Azok ott... nem voltak fájdalmasak? - egy pillanatra teszem csak a tenyeremet a mellkasára. Ott van a pulcsi is, de ezzel jelezni akarom, hogy a rúnákra gondolok, amiket az előbb láttam. Bár tudom most biztosan nem erre van a legfőbb gondja és van bőven, amivel foglalkozhat, nem az érdekli, hogy az én kérdésemre válaszoljon, de akkor is kikívánkozik. Maximum nem válaszol, vagy rám szól, hogy ennek nem most van itt az ideje.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Azért muszáj elmosolyodnom, tudtam, hogy oda fog nézni, de azt nem, hogy továbbra is ennyire higgadt tud maradni. Nem is véla, hanem valami csiga vére folyhat az ereiben, vagy minimum Mardekár Malazár egyenesági leszármazottja, ha sosem tudom kizökkenteni a nyugalmából. És ez tetszik! Mármint rám igenis hatással van minden rezdülése, de cseppet sem olyan szeszélyes, mint Eileen, nincsen csapongások, csak elhatározás, és cselekedet. Kevés embertől hagyom magamat befolyásolni, az egyik ilyen a testvérem volt, de hát Marea nem is teljesen ember, de akkor is nagyon meglepő, hogy hatással van rám.
- A tenyerednek semmi köze ehhez. A hajadnak már annál inkább. – Miután elvégeztem az üstös idézést, s lány is odalépett (megjegyzem az illata s a látványa elképesztő már megint, így sikerül nem csoda, hogy ha rajtafelejtem a tekintemet), akkor felhúzom a pulcsimat, ami alatt immár nincs semmi, csak a meztelen bőröm, belevésve néhány feketén izzó rúna. A varázserőm részei. De meg kell szakítanom a fivéremmel a kapcsolatot, ez az, ami összeköt, többé nem lesz rá szükség, hiszen nem tudjuk védeni egymást. Viszont ez kell hozzá, hogy most megtaláljam. A tőrt beleékelem a rúna mintázatába, s elfordítom. A fegyver csikorgó hangot hallat, egy cseppnyi vér is kicsordul, de nem az a lényeg. Hanem a szikrázó aranyeső, amit már az üstben rotyogó, forró víz fog fel, s válik ettől más szinűvé is a főzet. Marea kezébe nyomom a tőrt, lehúzva a pulcsit, a rúna egyébként elhalványul a bőrömön, majd nyomtalnul fel is szívódik, egyedül a piciny vágás marad meg. – Most te jössz. Elég lesz egy hajszál is. Vagy egy tincs, függően attól, hogy mennyire gondoljuk most messzinek őket. – A tájoló varázs téren és időn át is segít majd rájuk találni, igaz, ilyen varázslatot ritkán alkalmazok, a saját véremmel szemben pedig még egyszer sem tettem. Ám ezúttal ezt kell most. Viszont Mareán nem gondolkozhatok többet, mert ugyan megadná, amit kérek, de csak eszköz vagyok a kezében, hogy megtalálja a testvérét, aztán tovább is áll. Talán segít feldolgozni bizonyos múltbéli dolgokat, de aztán megy, és másokon segít. Ez angyali tulajdonság, de végleg nem oldaná fel a magányomat.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem igen készültem arra, hogy máshol töltöm majd az éjszakát, így talán nem csoda, ha nem volt nálam váltó ruha. A hálóruha is neki köszönhetően volt csak meg, és persze bűbájjal a fontosabb darabokat ki lehet tisztítani úgy hellyel-közzel, ha nem is pont úgy, mint ha rendesen lenne kimosva, de ez is valami. Így aztán ugyanaz a ruha van rajtam, mint tegnap is, csinos, kihívó darab persze, mint általában, de nem lenge, hiszen kint azért nincsenek olyan nagy melegek még. Farmer, egy feszesebb felső pirosban és a lábamon kényelmes enyhén magassarkú magas szárú csizma. A kabátomat valahol idelent tettem le, ha minden igaz, de mivel nem tudom mi a program és hová megyünk, egyelőre azt még nem veszem magamhoz, csak lesétálok a lépcsőn tökéletes minkkel és tökéletesen helyretett hajjal és megállok mellette. A tőr persze azért odavonzza a tekintetemet, bár eléggé csalóka a pillantás, mert akár mást is nézhetnék ilyen feltűnően, ami hasonló könyéken van, de erről most szó sincs, csak a méretes fegyver az, ami leköti a pillantásomat. Szó se róla említette, hogy véres lesz amit eltervezett, csak még azt nem tudom, hogy ki számára és milyen értelemben, de úgy sejtem erre hamarosan fény derül majd.
- Azt hiszem igen, bár könnyebb lenne a válasz, ha tudnám, hogy mire. Most jön az ijesztő mutatvány, hogy előveszed a nagy tőrt, amivel aztán ejtesz egy apró vágást a tenyeremen, ami elvezet a testvéremhez? - halványan elmosolyodom, mint aki igyekszik egyszerűen csak elviccelni az egészet, de azért látszik, hogy van bennem egy jó adag bizonytalanság is. Hát azért lássuk be nem tudom, hogy mire készül, de ha végezni akart volna velem, akkor minden bizonnyal azt már megtette volna, hiszen odafent aludtam. Azért az első elrettenés után mégis csak közelebb lépek az üsthöz és ezzel Utherhez is. Egyelőre úgy fest csak a víz van benne, már csak az a kérdés, hogy mi kerül még bele. Nagyon remélem, hogy nem valamelyik ujjam kerül majd bele néhány egyéb adalékkal együtt, de persze majd meglátjuk. Azért tény azt mondtam, hogy bármit megtennék a testvérem megtalálásáért, de vajon tényleg... bármi az a bármi?

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Amikor visszatérek, viszonylag lazább szerelést viselek, farmert, edzőcipőt, és pólót. Ebből sejtheti hogy bárhova is megyünk, bármit is csinálunk most, ahhoz mindenképpen a kényelmesebb viseletnek van jogosultsága. Nagyjából eltelt a Marea rendelkezére adott idő, így remélem, hogy elköltötte a reggelit, s sikerült fel is öltöznie. Attól félek, hogy ha lenge ruhát vesz fel, ha zártat, minden tökéletesen áll neki, amolyan lélegzetállítóan, s igaza lehet, ez nem biztos, hogy a véla vér folytán érezhető így a számomra, hanem pusztán.. Van bennem egy alap vonzalom Eileen irányában, s ő pedig nem Eileen, hanem ahogy mondta is, szabad préda. Nem gondolom, hogy mindenképpen kell köztünk lennie valaminek, már csak két okból is. Egyrészt nem szándékozom megismételni, amit a testvérem, hiszen az olyan lenne, mintha mi most ők lennénk. Másfelől ha Marea megtalálta a testvérét, és nekem is segített lelkileg, ő maga is mondta, hogy továbbáll. Akkor pedig miért áldozzak rá energiát, ha csak valami megmentenivaló nyomorultat lát bennem? Igen, a fivérem képes volt feladni az életét a véláért, aki viszont a párja lett, de esetünkben ez Marea miatt is ki van zárva. Az oldalamra csatolva egy méretes tőr, amin akár meg is rettenhet, pedig közöltem, hogy kellően véres lesz majd a szertartás.
 - Nos készen vagy vélalány? – Állok meg a nappali közepén, s előhúzom a pálcámat. Pöccintek vele a levegőben, mire a semmiből sötét üst jelenik meg, ami alatt máris rotyog a forróvíz. Már korábban előkészítettem, csak cipekedni nem szándékozom. Várakozóan nézek rá, miközben előhúzom a tőrt. Ha még vannak kétségei, ez az a pont, amikor elmenekülhet. Holott azt mondta, bármit megtenne, hogy megtalálja a testvérét, lényegében tabuk nélkül. Hát akkor lássuk, hogy mennyire bátor. Eddig nem hatották meg a hatásvadász ijesztgetéseim.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]- Azt hiszem erre neked kell rájönnöd, vagy eldöntened, hogy mit is akarsz. Nem döntheti el helyetted más. - bár minden bizonnyal csak a költői volt a kérdése és nem tőlem várja a választ, főleg mert én már kifejtettem a véleményemet. Nem vágyom hatalomra, sem több erőre, nekem épp elég, hogy másoknak segíthetek, így ha másokat boldognak láthatok attól én is az vagyok. Az első igazán önmagamért tett lépéseim közé tartozik az, hogy próbálok segíteni a testvéremnek, akit még csak nem is ismerek, vagy hát megkeresni első körben és aztán segíteni, mert akármit is mond most Uther, könnyen lehet hogy ha megtaláljuk őket azért még sem fogja majd olyan könnyedén kezelni, ahogyan most próbálja beállítani a dolgot.
- Nem tudhatom, hogy rád pontosan mi az, ami hat, főleg hogy kézzel lábbal ellenkezel mindennel, ami hathat rád. - vonom meg a vállamat. A kedvesség, a közeledés? Nem tudom, igazság szerint sosem gondolom át, hogy mivel is tudok hatni az emberekre, főleg hogy mindenkinek másra van szüksége és épp e miatt nincs is erre külön recept. Uthernél is érezni kell, hogy mikor lép át egy határt az ember és csak finoman lavírozni rajta, különben jó eséllyel hamarabb szökne el, hiszen az sokkal könnyebb, mint szembenézni az esetleges érzésekkel, amiket kiválthat belőle valaki, ez esetben én. Ha tudnám, hogy mik járnak a fejében talán még zokon is venném, de nem vagyok egy sértődős típus és valahol végül is igaza is van, de így olyan, mintha valami rossznak állítaná be a tetteimet, pedig én sosem gondoltam őket annak. Utánam mindig mindenki megtalálta az útját és végül is ez volt a célom.
- A higgadtság mintája vagy, azért remélem, hogy át tudod majd gondolni mit teszel. Talán... könnyebb csak elfogadni, hogy ő így boldog és hogy netán félt, hogy téged bánt ezzel, így a könnyebb utat választotta. - lássuk be, ha Uther ennyire komolyan vesz mindent, minden bizonnyal nem támogatott volna egy olyan döntést, ahol a másik fele elmegy, vagy teljes életet próbál élni és hát miután eddig titkolták, hogy ketten vannak, bizonyára nem is nagyon tehette volna meg, ezért játszotta el a halálát és ezért ment el valószínűleg elég messzire ahhoz, hogy ott tényleg új és a saját életet kezdjen. - Rendben és... igyekezni fogok. - nem tudhatja, hogy ezt vajon csak a reggelire értem, vagy összességében, de talán nem is számít most. Mindenesetre nekifogok a reggelinek, hogy aztán felmehessek átöltözni, hiszen sejtem én jól, nem lesz sétagalopp a nap további része sem. Egy olyan alakkal, mint Uther biztosan nem.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Különös, hogy ezt mondod. Napokkal ezelőtt találkoztam az egyik korai mentorommal. Ő is hasonlót sugalt. Mondjuk bonyolult, mert egy fiatalkori énjével találkoztam, aki még nem érett meg a hatalomra, de úgy tűnt, mégiscsak más utat választ majd, mint amit nekem sugallt egykor. Abból, amilyennek kinézett, tulajdonképpen elégedettnek tűnt azzal, hogy csak tesz másokért, hozzád hasonlóan. Én tévedtem volna? – Tűnődöm el, Moana feltűnésével eléggé elgondolkoztam, de mi van akkor, ha a testvérem mindezt már hamarabb átlátta, ahogyan Marea is mondja, hogy lényegében a hatalom csupán magányt szül. Mint ahogyan a  pénz sem boldogít, ha nincs kivel megosztani..? Annak idején rosszalló tekintettel figyeltem Ruth élvezethajhászását, és Nox esetében sem tudtam napirendre térni afelett, hogy a hatalom csupán eszköz, ám az a sötét boszorkány is amolyan carpe diem jellem, aki inkább az aznapi bűnös élvezeteinek él, s lemond a távlati célokról, hiszen az élet oly rövid..
- Ez meglehet, hiszen a rúnák a bőrünkbe vannak karcolva, azokat csak a halálunk semlegesíti. Ezek szerint neked sem a kisugárzásod ilyen, hanem a kedvességed hat.. mindenkire? – Beleértve engem is. A látvány és az illat nem mindennapi, de a közvetlenség, az érintések kémiája az, ami kiszakítja az embert a magányból. Az a pillantás, az a szinte vágyakozó odaadás, amivel Marea hozzámér, simogatja a lelkemet, több mint egyedi. Viszont ha ő mindenkinek így segít, nem más, mint egy modernkori kurtizán, akárcsak Nox, ám nekem ha be is vagyok hajlandó valakit engedni az életembe, pont nem egy olyat fogok választani, aki mindenkivel ezt teszi, mint egy huri. Azok a különös, dzsinnszerű lények, akiket csakis azért idéz meg az ember, hogy a kedvét lelje bennük, ám a huri reggel mindig továbbáll. És hát pontosan tudjuk, hogy hányan szerettek bele huriba, majd lettek a rabja egészen az őrületig. Nem, ezt a sorsot azért minden magányosságom ellenére sem kívánom. Nem húzom el a kezemet, de észnél kell lennem, hiszen nem is tagadja, csupán a testvére miatt van itt. Megadja, hogy bármit megtenne nekem, hogy jobb kedvem legyen, de most, hogy átlátom, mi is ő, nincs erre szükség, hiszen továbbáll majd. Abban máris segített, hogy elgondolkoztatott a sorsomon. – Nem tudom, az elválás utáni sóvárgás önmagában is elég fájdalmas volt, lehet, hogy inkább dühöt szül majd a viszontlátás. – Mormolom, aztán ő visszaül reggelizni, nekem is át kell gondolnom a felkészülést. Akkor hát Marea megismerheti majd Eileent, én pedig vethetek egy pillantást a másik felemre. Felállok, és búcsúzom. – Azt hiszem fél óra elegendő lesz. Reggelizzél, és öltözz fel, addig felkészülök. – Kellően véres szertartást eszeltem ki, de hát egy ilyen varázslatnál ez magától értetődik. Engem ismerve meg pláne. Távozom, hiszen megint sikerült felzaklatnia. De miért?

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem is tudom, hogy pontosan mit akarok, de azt igen, hogy azt hiszem rajta sem árt segíteni. Persze nem ezért jöttem, de látom rajta, hogy mennyire magányos lehet. Itt él ebben a nagy házban teljesen egyedül, célokkal, amiket most bizonyára sokkal nehezebb lehet megpróbálnia megvalósítani úgy, hogy közben nincs már az, aki segítene neki. Nem lehet valami kellenes érzés, hogy a testvére inkább a normális életet választotta a helyett, hogy vele legyen, sőt... valószínűleg pocsék érzés lehet, de persze ezt nem mutatja ki csak úgy.
- A valami több tudod sok minden lehet, nem feltétlenül a hatalom. Talán... még azt sem tudod, hogy mire vágysz pontosan. - hiszen minden bizonnyal a testvére is vágyott valami többre, de könnyen lehet hogy azt a többet ő nem úgy találta meg, ahogyan azt most a mellettem álló Uther gondolja. Talán a többet egy tartalmas szerelemben lelte meg, egy olyan kapcsolatban, ami építi őt és a másik felet is, talán pont a testvérem mellett lelte meg azt a boldogságot, amit már többként értelmezhetett. Sose lehet tudni, hogy az ember miben leli meg a beteljesülést és talán Uther sincs ezzel tisztában és jó eséllyel félelmetes lehet arra gondolni, hogy netán az eddigi céljai és tervei tévesek voltak.
- Talán nem varázslat volt, ami hatott a testvéredre, ha védve volt az elméje. Erre nem gondoltál? - persze minden bizonnyal könnyebb a véla felmenőket hibáztatni, könnyebb azt mondani, hogy mindez nem egy érett döntés volt, hanem egy kényszer a részéről, ahogyan minden bizonnyal magának is könnyebb azt mondani a vélabáj vonzotta, nem pedig a lehetőség, ami azon túl rejlik, pedig a testvérét egyértelműen ez a lehetőség hívta, az új élet, ami boldog és tervektől nem átszőtt. - Rendben van, ez esetben köszönöm, hogy segítesz és remélem nem lesz túlságosan fájdalmas a testvéreddel találkozni, amikor megtaláljuk őket. - teszem még hozzá és egy egészen röpke pillanatra, amíg még mellette állok a kezemet az övére csúsztatom és egy halvány, biztató mosolyt is megejtek felé. Ennyi azért mégis csak beleférhet, aztán el is rebbenek, felkapva a kávés bögrémet, ami közben már össze lett készítve és visszaülök az asztalhoz.
- Nem is tudom, beszélni, megismerni, hiszen szinte a másik felem. Érdekel az élete, a vágyai, a jövője és minden bizonnyal igen. Teljes az életem, nem vágyom ennél többre, akkor miért ne mennék vissza pincérnőnek? - ezúttal már a bögrém felett pillantok rá. Átható tekintet, ezt jól észrevehette, mindig is a sajátom volt, szinte vesébe lát, nem véletlenül szúrom ki olyan könnyen a leplezett fájdalmat, vagy a magányt, ami benne csak úgy tombol és még ha csak ritkán is látható, én akkor is észrevettem. Bár kétlem, hogy valaha is beismerné magának, de ha az embert sokféle hatás éri idővel azért mégis csak belegondol olyasmibe, amibe előtte nem. Felvetődnek benne kérdések, amiket örökké nem tud elnyomni magában.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Meglepetten kapom fel a fejemet arra, hogy így ki akar oktatni. Lemondtam arról, hogy tanítsam, noha így éreztem volna azt, hogy szükség van a tudásomra, most pedig teljesen megfordítja az elgondolásomat, amire eddig egyetlen angyalnak sem volt bátorsága. Marea nem is tudom, hogy honnan jött, de rátapint valahogyan a lényegre, hogy nem feltétlenül egy út van. Eileen-től sosem hallottam ilyen bölcsességet. Viszont valami módon mégiscsak tudta formálni a fivéremet, amire Ruth tulajdonképpen nem volt képes. Talán mindketten erős személyiségek voltunk, büszkék ahhoz, hogy engedjünk a másiknak.
- Nem tudom. Talán kiskoromban láttam valami hatalmas tettet, ami inpirált, ami lenyűgözött. A feledésvarázssal együtt talán ez is eltűnt, és csak az maradt, hogy vágyjak valami többre. – Emlékeztetem arra, hogy a varázslattal mindkét iker elfelejtette, hogy melyik volt az igazi Uther, ezzel együtt viszont ködbe vészett a motiváció is. A fivérem talán már régóta tervezte, hogy számára ennyi elég volt, csupán számomra volt képtelen bevallani, hogy már más utat keres.
- A te szádból hallva inkább pocsék ötletnek tűnik. Nem kell, hogy megsajnálj, hagyjuk inkább. Eileen egy dölyfös véla volt, és azt hittük a fivérünkkel, hogy ellen tudunk állni nekik. Rúnaszavakat véstünk a bőrünkbe, ezek egyike komoly elmepaj. Ám a testvérem, mint látható, mégiscsak áldozatul esett a varázsnak, és talán én is. Ezt vehetem árulásnak, de.. végtére is már mindegy. Ha akarod, maradj a vendégemként, és keressük meg Eileent. Engem nem érdekel hogy milyen utat választ a fivérem, elváltak az útjaink. – Rázom meg a fejemet. Marea jól látja, egy gyors kielégülés nem jelent valódi lelki megváltást. El kell engednem a múltat, és ha jól értem abból, amit a lány magyaráz, ő mindenkinek segít, egyenként. Hát nem, én nem akarok beállni a sorba, mintha valami prostiért fizető öregúr lennék. Aztán a véla úgyis elmegy, már nem lesz az enyém, akkor pedig mit érek vele? Ha csak szex kéne, akkor bármelyik bárban megkaphatom. Nox is eléggé kellette magát legutóbb.
- Inkább az érdekel, hogy ha megvan a testvéred, mit akarsz tőle? Vagy úgy egyáltalán az életben. Visszamész pincérnőnek? – Valahogy a hangulat leülepedett, a röpke vágy mégsem tűnt tova, de a megoldás, amit egyébként sebtiben kieszeltem, cseppet sem tűnik már célravezetőnek. A lenge ruhák, és a lány közeli illata igencsak odavonz magához, de ha hallgatnék az ilyen ösztönökre, azzal is csak azt bizonyítom, hogy mennyire nem vagyok ura annak, amit vállaltam. Pedig eddig egészen jól tartottam magamat.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]Meglep, hogy végül is nem ragaszkodik ahhoz, hogy minden áron tanuljak tőle, vagy csak el akarja érni, hogy magamtól akarjam? Végül is több értelme van, mintha erőltetné a dolgot, de nem hiszem azt sem, hogy elérné, amit akar másképp akár. Nem vágyom mindenféle nagy tettekre, nagy dolgokra, amit ő gondolom nem igazán ért, főleg hogy egészen másképp gondolkodunk, de ki tudja talán én is tudok változtatni az ő gondolkodás módján, hiszen ha az ember hatalmat akar, nagy tetteket az valahogy végtelen cél és ha sosem éred el, amit akarsz folyton csak küzdesz... fárasztó lehet.
- Vagy talán te jössz rá majd, hogy nem minden... midig többet akarni. - egészítem ki őt, hiszen én azért arra is látok rációt, hogy egyszerűen én változtassam meg az ő felfogását. Biztosan nem lenne egyszerű, de lássuk be az ember társas lény és ő itt él egyedül ebben a hatalmas kúriában, a testvére is elhagyta, mert inkább a szerelmet választotta, ez vajon benne nem mozgat meg semmit? Nem hiszem, hogy mélyen legbelül tényleg olyan jó lehet egy ilyesfajta élet. Nem tudom elképzelni, hogy tényleg élvezze a magányt.
- Igen, úgy gondolom, hiszen senki se vállal önként ilyen életet és senki sem így születik. Valami formált téged és látod a testvéred is más utat választott. - tudom én, hogy ez nem így megy nála, úgy sem ismerné be, de ennek ellenére most még sem hátrál el, ahogyan tette azt legutóbb, amikor szinte már megriadt tőlem, pedig semmit sem tettem. Most viszont nem lép el és nem próbál meg menekülő utat sem keresni, csak állja a tekintetemet és mintha egy pillanatra a sötét tekintet mögött megjelenne valami más is. Van ott még valami ezen a hatalomvágyon kívül, amit ecsetelt, csak talán ő se tudja, hogy így van, vagy nem akarná beismerni se magának, se másnak.
- Tényleg ezt szeretnéd? Úgy könnyebben tennéd túl magad rajta? Ha eljátszanám őt, akit nem is ismertem, de ebben az esetben mesélned kell róla, hiszen másképp nem tudom, hogy milyen volt, hogy milyennek kellene lennem, hogy úgy érezd... ő vagyok és megtehesd, amit akkor a fivéred miatt nem tettél. - nem ellenkezem, bár ki tudja talán azt hitte, hogy így lesz, de voltak már ennél furcsább kérések is, amiket teljesítettem. Végül is az a lényeg, hogy jobb legyen neki és ha úgy érzi, hogy ettől feloldódik benne valami... Sejtem én, hogy már csak kimondani is azt, amit gondol nem volt a legegyszerűbb feladat számára és mégis megtette, tehát akkor már elértem valamit, amit nem gondolta volna, hogy lehetséges. És igenis gond nélkül engedem, hogy azt tegyen, amit szeretne, akkor is ha az nem lesz épp a legkellemesebb majd számomra. Én már csak így működöm, így teszek másokért, és nem sajnálom.

Marea & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem szokásom hagyni, hogy a fizikális ösztönök vezéreljenek, de mégiscsak itt van egy lenge öltözetű Eileen-hasonmás, aki még rá is játszik kissé arra, hogy odafigyeljek rá. Meglehet, tudatosan teszi, de nem azért, hogy elcsábítson, egyszerűen ő csak ilyen, figyelmesebb változata annak a vélának, akit egy idő után nem csak kötelességből, hanem zsigerből is gyűlöltem is, annyira taszított. Marea viszont tudatosan bátorító, ami meglepő, hiszen rendszerint én szoktam angyalimból kihozni a legtöbbet. Ezúttal mintha én kaptam volna egy igazi mentőangyalt.
- Lenne értelme? Ha te magad sem érzed a motivációt, én miért is győzködjelek az ellenkezőjéről? Nem az volt a cél, hogy ráderőltessek bármit is. Talán majd az oldalamon saját magadtól ébred fel a vágy, hogy többet akarj. – Bólintok, és lekapom a pillantásomat a kecses válláról, ami vakítóan odavonzotta a tekintetemet. Amióta a fivérem nincs, jelentős bizonytalanság telepedett rám, amit egy vonzó, de a múlttal kapcsolatban utálnivaló lány tovább növel. – Ah, az ilyen világbékét akarókról már hallottam, s hogy tudd, ez nem az én világom, de várj csak.. úgy gondolod, hogy nekem... sérült a lelkem? És gondolod, hogy rászorulnék arra, hogy segíts, aztán továbbállj? Nem vagyok az ilyesmi híve. – Ez tényleg úgy hangzik, mintha valami időszerű segítség lenne, de az elmúlt másfél évben sem szorultam az ilyen alkalmi kapcsolatokra, hiszen megoldottam volna eddig is, ha tudom. Miben lenne ő most más? Nem, nem lépek távolabb, sőt, meglepetten vonom fel a szemöldökemet. Sötét tincseim előrebuknak a homlokomból a szemem elé, a pókerarcom menthetetlenül a múlté.
- Mármint.. úgy gondolod? Ez kissé direkt így, de hadd mondjak valamit. Túlságosan sok idő telt el abban a gyűlöletben, és igazad lehet, talán vonzalom is volt, éppen ezért tűnt olyan embertelen érzésnek. Mintha aszkéta lennék, vagy ilyesmi. Egyetlen mód lenne, hogy az egész feloldást nyerjen, de igen beteg ötlet. Ha Eileen lennél a kedvemért, akkor bántani akarnálak. Úgy birtokolni, magamávé tenni, hogy érezd, hogy fáj. Vagy.. ennek az enyhébb változata, eljátszani mindezt. – Húzom el a számat, nem is tudom, hogy miért bukott ki ez most belőlem, de mivel az előttem álló jelenés ténylegesen csak időszerűen van itt, ezért igazából következménye sincsen az elképzelésemnek. Valahogy oly érdeklődő, kiváncsi pillantásban volt részem, hogy ezúttal valóban ki tudtam mondani, hogy mi jár a fejemben, és van egy olyan érzésem, hogy nem is fog rajta meglepődni.