2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kora délután van, órák már nincsenek. Nemrégiben volt a Karácsonyi bál, s lassan visszavonhatatlanul beköszönt a szünet, a diákok szétszélednek, szinte teljesen üresen hagyva az ódon kastélyt. Várja már azt a pillanatot, de egyelőre még nem jött el. Így hát nincs mit tenni, mint várni. De addig is, dolga van - hiszen elígérkezett mára, régóta várt program ez. A szükség szobája felé tart, a lehetőségekhez mérten észrevétlen suhanva végig a folyosókon, s tűnve el a felbukkanó, majd eltűnő ajtón túl, hiszen nem kívánja, hogy erről sokan tudjanak - ezért is jött kicsit korábban a megbeszéltnél -, de aligha fognak: errefelé nem járnak sokan, s főleg nem most: a legtöbben már csomagolnak, készülődnek. Ritkán jár erre. Igazság szerint nem véletlenül, egyfelől, mert neki nincsenek titkai: semmi olyan, ami ne őrizné meg magát e hely nélkül is. Másrészt, mert többnyire nincs egyéb oka sem, hogy ide jöjjön. Ami kellhet, az megtalálható az iskola egyéb pontjain is, ami pedig nem, az odakint. Valami furcsa indíttatásból most mégis úgy döntött, hogy ez lesz a tökéletes helyszín, így kíván egy megfelelő szobát a közös edzésükhöz, készülődésükhöz: egy helyet, ahol akár az okklumencia, legilimencia fortélyait, akár a párbajozás egyéb rejtelmeit elsajátíthatják, gyakorolhatják, fejleszthetik. Igaz, azt nem különösebben várja, hogy majd ettől ő maga is több lesz, de egy kis gyakorlás nem árt, végső soron: abból baj nem lehet, ha kicsit megmozgatja magát. Akárhogy is, a sarokban elhelyezkedik egy kisebb asztal, két székkel, vélhetőleg amiatt, hogy a mentális síkon történő harcokat kényelmesebben is ki tudják vitelezni adott esetben, odalépdel, s leül az asztalra, könnyedén, lazán, és egykedvűen szemléli az ajtót, a lányt várva. Átlagos öltözetet visel különben, a szokásos színösszeállításban, ettől nem nagyon szokott eltérni, maximum különleges alkalmakkor, s ez a mai úgy tűnik, számára nem az. Míg várakozik, a pálcáját babrálja, szórakozottan, de tekintete az ajtón. A bálon nem volt a legkedvesebb, így ma talán valamelyest enyhülnie kell, ezt tudja jól ő is, hiszen másképpen ez nem megy. - Napot! - szólal meg, ahogyan a várt partner is megérkezik. -Hogy vagy? - formaság. Az időjárásról már nem fog tárgyalni viszont, ez sejthető, ahogyan az is, hogy talán e kérdés mögött több van, mint a fizikai hogylétre vonatkozó érdeklődés. Akárhogy is, egyebet most nem tesz hozzá egyelőre, habár nem vitás, még el kell dönteni, ma pontosan mit is gyakoroljanak. De az még ráér: előbb a leány válaszát akarja hallani.
Szerző
Üzenet
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-10, 20:19
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Egykedvűen szemléli a lányt, láthatóan benne ez nem okozott különösebb törést, igaz, nem őt érte főbenjáró átok, ami azt illeti. Azt már alighanem nehezebben viselte volna például... - Rémlik, ezt az intelmet talán már hallottam valahol... - feleli nagy ártatlanul - Gondolod, az ellenfelednek is lesznek efféle aggályai? Nem csak úgy gyakorolgatni akarsz, merő paranoiából, akkor alighanem elvárhatnád, hogy ragaszkodjak az elképzelésedhez... De azzal épp egyetértek, hogy az ismétlés nem lenne épp célravezető. - feleli végül. A leány következő szavaira azonban furcsa, kissé távoli mosoly suhan át ajkain. - Örülök... Így sokkalta emberibb vagy. - ezt így is gondolja. Na nem gondolja önmagát épp akkora szörnyetegnek, mint amekkorának talán némelyek feltételezik őt, de azt azért nem vonná kétségbe, hogy nálánál sokkalta jobb emberek is járnak ebbe az iskolába. Sőt. A leány következő szavaira nem felel - igen, jól sejti, csakugyan kész bárki képébe hazudni, hogy azt mondja, amit a másik hallani akar, már ha valami miatt ez fontos, persze. Alap esetben le sem tojja, hogy a másik fél épp mit akar, vagy mit nem akar hallani - így járt. Ezt az apró kis szóváltást azonban néhány átok s bűbáj követi, majd pedig az a bizonyos mentális támadás a lány részéről, melyet persze a megfelelő ellencsapás követ... Így némi elégedettséggel nézi végig a villanásnyi képeket, majd pedig veszi tudomásul, hogy úgymond győzött, az emlékek önmagukban is levették a lányt a lábáról, ez már a győzelem kapuja... Tán meglepi éppen emiatt is a válaszcsapás némileg, mert a lány támadását ezúttal már siker koronázza. Egy horgas orrú férfi egy kuporgó nővel ordítozik, miközben egy gyerek a sarokban sír, feltételezhetően Piton... Egy nagyjából Astrid korabeli Piton áll egy döglött kutya felett, pálcáját az állaton tartva... Harry apja és a kicsit hátrébb álldogáló Lupin, meg még két korukbéli áll kivont pálcával szemben a magányosnak tűnő Pitonnal a Roxfort egyik eldugottabb folyosóján... A Griffendél toronyban a Dáma portréja előtt egy vörös hajú, zöld szemű, talán 14-15 éves lány áll szemközt a vele egykorú férfivel. "Sajnálom!" - hangzik Piton hangja, melyet hamarost követ a válasz is: "Nem érdekel."... Egy sötét teremben egy nő kuporog - talán az, melyet az első emlékek között is láthatott Astrid, már, ha emlékszik rá, hisz nem látta épp sokáig - a terem közepén, előtte nem sokkal egy trónusként kimagasló széken egy árnyakba burkolózó alak ül. Tőle nem messze Piton áll, kissé összehúzva magát. "A vérárulóknak ez a sorsa, Perselus... Aggódunk a hűséged miatt." - hallatszik egy halk, ámbár csontrepesztően fagyos és ijesztő hang. A kép elhomályosul, csupán a felvillanó zöld fény üt át rajta... Majd hirtelen ismét az az erős mentális fal, melyet a lány egyszer már érezhetett, áll a lány útjába, melyet egy erős nyomás is megkísér, ha el is jött volna a faltól, nos, most ez a valami ismét nekilöki, bár nem túl erősen, de érezhetően. - Kiszórakoztad magad? - kérdi egészen halkan, sziszegő hangon.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-10, 12:08
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy érzem, hogy Perselus most túllépett egy határt, egy olyan határt, amit nem szabadott volna. Ő mondta, hogy szívesen párbajozik velem, tanít, segít felkészülni a bosszúmhoz, tehát neki észnél kellett volna lennie, még akkor is, hogyha én nem vagyok erre képes. Van különbség a között, hogy az ellenségünkön vagy éppen egy hozzánk közel állón alkalmazzuk a kínzó átkot és éppen ezért is haragszom rá egyre jobban. Végülis ügyesen csinálja, a bál után egy Cruciatus átok… vajon mi lesz a következő, amit el kell viselnem tőle? Nem hiszem, hogy pont a csókja lenne az, amelyre kezdek egyre kevésbé vágyni. - Attól még nem hagyhatod, hogy a provokáció elvegye az eszedet. – lehet, hogy ezek most kemény szavak tőlem, mintha én lennék a tanár, ő pedig a diák, de úgy érzem, hogy jogos. És hogy a következő szavakra mit mondok? Nem igazán tudom, hogy mit kéne,igen, ő soha se lesz olyan, mint amilyen én vagyok, ezt már én is tudom. - És igyekszem nem megváltozni. – talán most ennyi elég, mást ne várjon, nem megy. Nem érdekel, hogy milyen arcot vág, hogy milyen hangsúllyal mondja a szavakat, a tettéért vállalja a következményeket, ahogy én nekem is mondta, én is így teszek, hát neki sincs választása. - Igen, úgy érzem. – kezdem kiismerni úgy hiszem, szerintem tényleg mondana olyat, amit hallani akarok, de nem lenne az őszinte. Mindenesetre nem óhajtok vitába bonyolódni, nem azért vagyunk itt, így hát eltávolodom, majd ha a másik is készen van, folytathatjuk az edzést, remélhetőleg most már kultúráltabban, de aztán meg ki tudja… A hajgumi többszörös átalakításon megy át és ha nem teleportálnék át a férfi mögé, bizonyára nem kevés fájdalmat szenvednék el az éles tüskéknek hála, de erre nem kerül sor, így jöhet egy kis mentális támadás is. Sejtem én is, hogy esélytelen, de… kíváncsi vagyok arra, hogy mire vagyok képes, az a pajzs viszont, amibe beleütközök, iszonyatosan erős, képtelen vagyok áttörni rajta, így amikor Perselus megemeli pálcáját és felém mutat, már sejtem, hogy baj lesz. De nem számítottam rá, hogy ismét az emlékeimbe akar majd hatolni, így próbálok ellenkezni, kilökni őt, de… a következő pillanatban már záporoznak is az emlékek… Először egy temetés, ahol apám sírja mellett állunk mindannyian, én pedig anyámat ölelve zokogok, majd pedig ez után jön a másik szülő temetése is. Aztán a család szépen lassan széthullik, konfliktusok, vitatkozások, amelyek egy kívülálló számára nem lehetnek durvák vagy komolyak, de nekem nagyon is fájdalmasak… Nem, nem akarom tovább, mégis, a film folytatódik, az erdei jelenet kerül elő, amelyet már Perselus is jól ismerhet, ahogy levetkőztetnek, az éles penge az oldalamnál, a férfi megjelenése… Majd jön a karácsonyi bál, a táncunk… - Ne, elég! – nem akarom, nem akarok több emléket, így ha sikerül, hát kilököm fejemből a másikat, miközben nemsokára azon kapom magam, hogy hátam a falnak dől, testem verítékezik, miközben levegőért kapkodok. Ez nagyon nem kellemes, egyáltalán nem, így kell egy kis szusszanásnyi idő, amíg magamhoz térek. Látom tovább akar rontani a mai helyzetén, hogy még az agyamba is belemászik, így csak dühösen villan felé tekintetem. ~Legilimens! ~ - talán… talán nem számít rá, hogy én is ezzel támadok, miközben pálcám Piton feje irányába mutat. Tudom, hogy védi egy pajzs, de valószínűleg az a pajzs a fizikai támadások ellen való, nem hiszem, hogy annyira komplex lenne, hogy mindent kivédjen. Bizonyára a férfi elméje védve van, de most próbálom megtámadni, én is akarom látni az ő emlékeit, elegem van már abból, hogy újra és újra át kell élnem ezeket a fájdalmakat, élje át ő is! És ha most nem sikerül, hát nem adom fel, türelmes is tudok ám lenni.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-06, 04:40
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Nos, talán érzi ő is, hogy megint kezd messzire menni, és terveiben van ám, hogy majd lassan, de biztosan időszerű lesz ezeket megbeszélni, mielőtt baj lesz... A lány szavaira elhúzza ajkait, majd csak lassan, de végül biccent. - Meglehet. - hagyja rá. Súlyos szavak? Csakugyan, azok, de ő úgy is gondolja őket. Na persze, ő, meg a gondolatmenetei néha nem teljesen tiszták, vagy jól nyomon követhetőek, és az átlag ember számára sokszor aligha logikusak, vagy egyértelműek. Nem feltétlenül valami földöntúli logika, bölcsesség miatt, egyszerűen csak azért, mert világ életében nagyon furcsa alak volt, és az évek alatt csak rosszabb lett, a megkeseredettsége pedig nem hagyta azért teljesen épen a gondolatait sem... Ő nem látja olyan idillinek, egyszerűnek és békésnek a világot, és soha nem is rettent vissza attól, hogy ezt esetlegesen éreztesse másokkal is. Megingatja fejét, ahogyan a lány folytatja. - Soha nem állítottam, hogy ne lennék alkalomadtán... Durva, ha kiprovokálják. - feleli színtelenül, majd csak felsóhajt, egy fél pillanatra leveszi a lányról a tekintetét. - Éppen ez az, ami miatt sokkalta jobb ember vagy, semmint én valaha is leszek, Astrid... - feleli csendesen, s ennél kivételesen, de tényleg őszintének is tűnik; van a hangjában valami furcsa legalábbis... Csalódottság? Megbánás? Keserűség? Mind egyszerre? Talán nehéz lenne megmondani. Persze, abba már nem megy bele, mi az, ami igazán indukálja ezt. Ha annak idején tud más lenni, akár csak egy kicsivel is... Talán eleve nem keveredik rossz társaságba, Lilynek nem kínos, hogy vele barátkozik, sőt m több, talán Lily őt választja akkor, aznap, talán mai napig együtt élnének, talán... Túl sok a talán, a 'ha'. De abban épp biztos, hogy bármennyit változott is azóta, bármennyit törlesztett is, ez olyasmi, amit sohasem tehet igazán jóvá, afféle hátrány, amely a lányt nem sújtja; és ő ezt vészesen komolyan is gondolja. - Többé nem fogok, feltehetőleg. - hagyja rá, s ingatja meg fejét. Rasmus, Gavin, vagy akár Assar, Shenzi... Egyikük sem kímélné. És ő maga sem tudja ezt megígérni, mert a jövőt nem ismeri ennyire még ő sem, de egyelőre nem áll szándékában folytatni, ez bizonyos. Nem csak azért, mert kockáztatná, hogy a lány elhagyja, ámbár valahol a motivációi között talán az is ott van. A lány utolsó szavaira azonban elhúzza ajkait, egykedvűen. - És úgy érzed, mondanék bármit is azért, mert elvárod? - kérdi színtelenül. Azonban a beszélgetés fonala itt megszakad, hiszen az edzés folytatódik, de talán így is van rendjén. Kerítenek majd időt ezen apróságok megvitatására, ez bizonyos, kell is, érzi, tudja ezt mindkettejük, hiszen másképpen ez most nem menne már. Sőt. A füst megreked valahol félúton, apró kristályokká rendeződik, melyek élesek, mint a tű, és a lány felé száguldanak: de az alighanem hamarabb tűnik el addig elfoglalt helyéről, így ezek csak a padlóba fúródnak bele kíméletlenül, kopogó hanggal. Ami a kötelet illeti, az már a vízbűbájjal is könnyűszerrel lerendezhető, s ami marad belőle, az ártalmatlanul hullik alá. Így pedig nincs hát ás hátra... Mint az a bizonyos mentális támadás. A lány szavait nem kommentálja, csak elkomorodik némileg. A támadás egyébként roppant erős akadályba ütközik már a legelején. Kissé azért felvonja szemöldökét, mintha meglepné a támadás ténye, de nem problémázik a kérdésen különösebben, szemlátomást nem okoz neki azért különösebb nehézséget, hogy kivédje - legalábbis most még biztosan nem. Így teljes nyugalommal emeli meg enyhén pálcáját. ~ Legilimens! ~ S, ha a támadás sikerrel járna, mellyel a lány pajzsait veszi célba, azon egyszerű elv nyomán, hogy talán egyszerre még nem tud a támadásra és a védekezésre is koncentrálni, így sikerülhet... Nos, akkor most lesz idejük, hogy ha csak villanások idejére is, de közösen végignézzék a leányzó legrosszabb, legpocsékabb emlékeit: vagy legalábbis egy-kettőt. Ehhez meg aztán végképp jobb, ha hozzászokik úgyis...
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-05, 15:06
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Már amikor besétáltam ide tudtam, hogy ez az edzés nem lesz éppen kellemes és nem azért, mert egymásra fogunk támadni, hanem az előzmények miatt, amelyek most közrejátszanak abban, hogy nem vagyok képes úgy viselkedni, ahogy kellene. Haragszom rá és még csak meg se próbálom titkolni, de Piton képes rontani a helyzeten, képes egy olyan átokkal támadni, ami teljesen kikészít és még ez után rám is fogni azt, hogy én akartam ezt. Hogyne… méghogy én kértem meg ilyesmire, nem, egyáltalán nem erről volt szó, ezt pedig ő is tudhatja. Nagyon is élvezi, hogy árthat nekem, hiszen úgyse jelentek semmit, már egyre jobban ezt érzem, de már nem fogom elsírni magam, épp elég volt az előbb és a könnyek még mindig ott díszelegnek arcomon. - A te szavaid is súlyosak voltak! – végül elhallgatok, hagyom őt védekezni, magyarázkodni és picit megremegek arra, amit mond. Néhány másodperc? Én… én tényleg többnek éreztem és nem, nem akarok arra gondolni, hogy tovább tartott volna, én már így is nehezen bírtam. - Pontosan ezért volt kegyetlen húzás ez tőled, aki tudja, hogy milyen érzés elszenvedni ezt az átkot. Én már most tudom, hogy soha az életben nem alkalmaznám máson, főleg nem olyanon, aki fontos nekem! – igen, rá célzok most. Ha jelentek valamit, akkor miért tette ezt? Nem kellett volna, észnél kellett volna lennie, legalább neki, ha már én nem tudok, hiszen mégis csak ő az idősebb, a tapasztaltabb. De már mindegy, már megtörtént és mint hallom, akár máskor is megtörténhet. - Nem a találékonyságommal van itt a gond, hanem azzal, hogy voltam olyan naív és nem akartam elhinni, hogy tényleg ezzel támadsz rám. – de folytassa csak, kínozzon tovább, de akkor biztos lehet benne, hogy soha többé nem lát a tanórákon és a nagytermen kívül, mert velem ilyet nem fog játszadozni. A határokat tudnia kell, ahogy én is tudom, mert mindennek megvan a helye, de közöttünk ennek nem hiszem. De rendben, ha annyira akarja, máskor majd megpróbálom kivédeni, de most is ő tartotta rajtam több másodpercig, pedig nem lett volna muszáj, egyáltalán nem. Végül meghallom, hogy elnézést kér, mire csak szomorúan elmosolyodom. - Ez kevés Perselus… és nem is őszintén mondod, csak azért, mert én elvárom. – nem fogok már mindent elhinni neki, így csak csendben távolodom el tőle, jelezve, hogy folytatni kívánom a harcot. Most viszont már többet ésszel, mint erővel elvet alkalmazom, egyébként is Hollóhátas vagyok, szóval megy nekem ez, így nemsokára kezd érdekessé alakulni a mi kis párbajunk. A kígyó csapdába kerül, és számítottam rá, hogy nem marad ez annyiban, így amikor a füst felém kezd el szállni, egy könnyed levegőbűbájjal változtatom meg annak útját, így indul meg Perselus felé, akár csak a kötél, mely hamarosan lángolni kezd, azt viszont úgy tűnik, hogy én kapom vissza. Egy gyors vízbűbájjal oltom el a kötelet, mely így bizonyára már lassan semmivé foszlik, de ha mégse, akkor nemsokára összezsugorítom úgy, hogy már ne lehessen vele probléma. Ideje viszont a másik mögé teleportálnom és mivel Piton mindkét keze sérült, talán van még esélyem a győzelemre, így kerülök mögé és irányítom szíve felé a pálcám, mivel már velem szemben helyezkedik el, de ez a gúnyos mosoly… hogy még ilyenkor is így néz rám. Szívem szerint felképelném, mert megérdemli ez az egész után, de nem teszem. - Nem hiszem! – és most én próbálkozom. Nem a pálcámmal támadok, hanem mentálisan, így azon vagyok, hogy megszüntesse a pajzsbűbájt a másik, és bár sejtem, hogy ez egyáltalán nem lesz egyszerű, mégis, minden koncenrációmat beleadom, így mélyülök el a másik tekintetében, próbálva áttörni a védelmét, ami ha véletlenül sikerül, akkor egy újabb taroló átokkal próbálkozom, melyet ilyen közelről nehezen védene ki. Bár sejtem, szinte biztosan tudom, hogy nem aratok most sikert.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-05, 00:55
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Ő se megy bele, hogy arra mikor is kíván időt szánni. Majd megbeszélik ezt is alkalomadtán, de még nem tartanak ott, hogy leüljenek erről tárgyalni. Másfelől, neki is meg kell fontolnia, hogy mikor, s hogyan vág ebbe bele, hiszen noha remek lehetőség ez, hogy még mélyebben betekintést nyerjen a lány elméjébe, de... De ez két irányú fegyver, és elkerülhetetlen, hogy időnként a másik irányba is elsüljön, így muszáj ébernek lennie, és alaposan átgondolnia, mit enged, mikor, hogyan, és miért. Ennek megfelelően nem is igen kísérli most megtörni a lány elméjét: meg-megtámadja, de már gyengébb védelemnél is visszavonul. Azonban mégsem olyan jámbor, hogy mindenben épp csak megpróbálja, majd ráhagyja - így hangozhat el az a bizonyos főbenjáró átok is... De az bizonyos, ránézésre megállapítható, hogy ez benne nem okozott túl nagy törést, minden további nélkül, könnyedén nyúl ilyen megoldásokhoz. A lány szavaira megingatja a fejét. - Ez felettébb súlyos vád, ami azt illeti... - jegyzi meg lassan a lány szavaira, ahogyan az újfent megtalálja hangját - Ha okvetlenül azt akarnám, hogy szenvedj, már az elején teszek érte, hogy szenvedj, még, ha talán enyhén átoktól is, és aligha kíméllek. Vagy legalábbis nem hagylak békén egy-két másodperc múltán... - teszi hozzá, ámbár meglehet, a lánynak perceknek is tűnhetett a dolog. - Gondolod, ne tudnám pontosan, mekkora fájdalmat okoz? - teszi hozzá, mintegy mellékesen. Így is gondolja, számára ez sokad rangú kérdés valahol. Nem ma volt már, hogy ő efféle átoktól üvöltött a padlón, az emlék megfakult, az élmény távoli: de számára ez így teljesen megfelel, mondjuk. - Másfelől, ha nem leszel elég találékony, hogy megoldd, mivel kívánod elkerülni a jövőben ezt az átkot... Biztosíthatlak, a szüleid gyilkosa nem fog elnézést kérni, és tartózkodni az efféléktől, ha egyszer ráakadsz. - végső soron a kérdés persze egyszerű: vagy elugrik, vagy valamit az átok útjába helyez. Sok más mód nincs, az emberi fájdalomküszöb sem emelhető a végtelenségig ugyanis. Halkan szusszant a lány szavai nyomán, egy ideig mér fixírozza őt, mire halkan kiböki: - Ne haragudj. - de már nem fűz hozzá. Lenne mit, érzi, tudja ő is, de hagyja a dolgot; talán majd a gyakorlás után... Akadna nem egy dolog úgyis, amit talán jobb lenne megbeszélniük. Ha mást nem, legalább őszintének hangzik, igaz, esetében ez is amolyan "ki tudja" kérdés lehet sokszor. Azonban eztán már nem sok ideje marad ilyesmin tűnődni, avagy az élet nagy dolgairól monológokat tartani. Ahogyan érzékeli a kígyó csapdába esését, felrobbantja azt: darabkái, melyek a lány felé is szállhatnak tán, hirtelen válnak fekete, mérgező füstté, mely belélegezve hányásos tüneteket produkál...
Ha a lány ezt valahogy kivédi, s így érkezik feléje a kötél, hát azt gond nélkül hárítja; a kötél lángra kap, a lángok pedig önálló életre kelnek, s a lányt kezdik követni - követni fogják akkor is, ha helyet változtat, akármilyen úton-módon teszi is azt. A balját talán elérheti a támadás ugyan, de a jobbja harcképes marad; még, ha fáj is, a lángok pedig - hacsak a lány nem tüntette el őket -, mutatják neki az új irányt is, melyet a teleportálást követően foglalt el, így szinte egyből fordul a lány felé, és egy erőteljesebb pajzsbűbájt von maga köré; ő nem bízik abban, hogy elmaradna a támadás. Igazság szerint ez bekövetkezik akkor is, ha a kötelek eltűntek, még mielőtt a lány "eltávot vett"; ez egyszerű paranoia kérdése, bár akkor gyorsabban pördül meg, és nem célirányosan hátrafelé - elnéz felfele is; de a pajzsbűbájt már a forduló legelején alkalmazza. Amaz szavaira elmosolyodik, gunyorosan. - Feltételezed, hogy okvetlenül látnom kell? - persze, ez túlzóan hat. Sok mindent ki tud védeni a pajzsbűbáj, de például egy újabb kötelet nem...
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-04, 19:01
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]A legilimencia tökéletes elsajátítása nagyon vonzónak tűnik a számomra, így kapok is az alkalmon, ahogy érzékelem, hogy talán van némi tehetségem hozzá. Szeretném kitanulni, úgy igazán, és mint hallom, ez Pitonnak sincs ellenére, de hogy mikor kerül rá sor, azt még egyelőre nem tudom. Időnként mentálisan is támad, de nem olyan erősen és inkább most a pálcáké a főszerep, de jól is van ez így, egészen addig, amíg érzem, hogy bántani szeretném őt. Persze esélyem nem sok van, de nehezen adom fel és minden csak akkor változik meg bennem, amikor megkapom a kínzó átkot. Soha se gondoltam volna, hogy majd pont ő lesz az, aki ilyesmivel támad rám, így jó ideig szenvedek a földön, mintha az időérzékem is cserben hagyott volna, de azért sikerül valamennyire összeszednem magam, bár a könnyeket nem olyan könnyű eltűntetni arcomról, így szemeim is pirosak, és a félelem is egyre nagyobb mértéket ölt bennem, amikor Piton rátér arra, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy megízlelhettem a Cruciatus átok hatását. Hát ennyire bántani akar? Tényleg semmit se jelentek neki? Még csak nem is érdekelte, hogy mit érzek, most is oly hűvös és rideg, eszébe se jut belegondolni abba, hogy rám ez milyen hatással volt, főleg, hogy pont ő büntetett ilyesmivel. - Nem, ezt nem fogod rám fogni! Te akartál engem bántani, és egyáltalán nem érdekelt, hogy mekkora fájdalmat okozol, ahogy máskor se érdekel, sőt, talán élvezed is, hogy szenvedek! – mutatok is felé egy rövid időre, de hangom inkább meggyötört, sem pedig harcias, még meg is remeg. Nem nagyon merek most ellent mondani neki, mégis, megteszem, nem fogok nyuszi lenni és behúzni fülem farkam, de ne rám fogja, hogy én kértem erre. Én nem ezt az átkot akartam, nincs olyan ember a földön, aki önszántából ugranak egy Crucio elé. De az tény, hogy eddig én akartam neki ártani, nem tagadom, így volt, így végül kezem is leeresztem, miközben kis időre elfordítom a fejem. Attól még ő más ellenfél, de ez, amit tett… ezt nem fogom egyhamar elfelejteni, főleg úgy, ahogy most kezel és viselkedik. - Azt hittem, hogy ezt már nálad megbeszéltük, hogy mi a múltadról a véleményem, ez pedig nem változott, bármennyire is el akarsz taszítani magadtól, de ha így folytatod, még sikerülhet. – ez egy edzés, ezzel én is tisztában vagyok, de határok mindenhol vannak, ez pedig nem véletlenül egy főbenjáró átok, nem véletlenül tiltották be a Minisztériumban, és ő mégis ezzel támadt rám. Máshogy is okozhatott volna fájdalmat, még egy nyílt, vérző sebet is jobban elviseltem volna, de ez sok volt, érezheti rajtam, hogy tényleg nem kicsit viselt meg. A továbbiakra természetesen figyelek, de tanács nélkül is tudom, hogy mit kell tennem, így hátrálok tőle, de most már végig vele szemben maradva, most nem bízom benne, egyáltalán nem. És végül jöhet az asztal, majd pedig némi rúnamágia, amivel megpróbálom lebilincselni a másikat. Eszembe se jut most semmi más, jelenleg nem kívánnék a férfi közelébe kerülni testileg, nem érdemli meg, most túlságosan is megbántott, de mégse okozok fájdalmat, nem az a célom tetteimmel, hiába érte el az asztal úgy, ahogy. Sajnos ismét kivédi a támadást, sőt, némi átváltoztatást használva már felém is irányítja, de nem félek a kígyóktól, egyáltalán nem, sőt, még igazán tetszenek is, így mindenféle sikongatás nélkül kezdek el koncentrálni, a pálcámmal pedig jeleket írok le a levegőben. Ahogy a kígyó még közelebb kerül, hirtelen meg fog dermedni és körülötte a padló vörösen izzik fel, majd jelennek meg a kígyó körül a rúnák egy kör formájában, amelyek fogva tartják az állatot. Nem fog tudni kijönni belőle, amíg meg nem engedem neki, így ő tőle már nem kell tartanom, koncentrálhatok ismét a másikra, ki láthatóan a kezével kezdene el foglalkozni. Hmm, ezek szerint fáj neki is valami, helyes! ~ Incarcerandus! ~ – először egy kötöző ártással támadok neki, pont azért, hogy most én vonjam el az ő figyelmét, így amíg a mágikus kötelek megpróbálják körbeölelni a professzort és ezzel együtt mozgásképtelenné tenni, addig én Piton pálcát tartó kezét célzom meg és egy bénító ártást küldök rá, hogy a nem sebesült kezét se legyen képes használni, így valószínűleg elejti majd a pálcáját, amíg egy időre megbénul a keze. Talán beválik, talán nem számít tőlem egyszerre ennyi támadásra és nem fogja mindegyiket kivédeni, de aztán meg ki tudja. De itt még nem végzek, egyszerűen mögé koncentrálok, majd jöhet még egy egyszerűbb varázslat. ~ Transportus veno! ~ - és ebben a varázslatban bizonyára nem fog tudni megakadályozni a másik, így nemsokára mögötte termek, pontosan mögötte, a pálcám pedig szívére irányítom, csak éppen hátulról. Ha akarnám, most meg tudnám támadni, ilyen közelségből nem tudná kivédeni a támadásomat, legalábbis úgy hiszem. - Ha most megtámadtalak volna, akkor én nyerem a párbajt. – szólalok meg halkan mögüle, már ha minden a terveim szerint alakult, mert ha nem, akkor ki tudja, hogy elérek-e ehhez a varázslathoz és hozzá.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-04, 04:45
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Elégedetten biccent a lány felé annak szavai mentén. - Felesleges. Azért hívtál, hogy fejlődj, nem azért, hogy közösen tűnődjünk azon, vajon siralmas-e a teljesítményed. - mormolja, jelezve, ő ezzel a résszel itt és most nem is kíván foglalkozni egyáltalán: majd a végén, vagy talán egy kis szünetben, amit pihenésképp beiktatnak, majd megvitathatják ezt a részt. Azt persze értékeli, hogy a magyarázat, amit ad, nem hatja meg eléggé a lányt, de nem tesz hozzá mást. Majd meglátja, van-e értelme tovább erőlködni, vagy jobb lesz előbb leülniük beszélgetni, és csak utána folytatni ezt az egészet. Egyelőre még kicsit kivár - addig is betámadja a lányt újfent némi legilimenciával, s ahogyan az kivédi, majd megemlíti, hogy szeretné ezt is megtanulni, bólint. - Másképpen nincs esélyed sem egy ebben jártasabb ellenféllel szemben... - feleli - Sokszor a párbaj valódi varázslat nélkül is eldőlhet. - teszi hozzá. Ez így van. Ez után azonban... A lány szavai nyomán valami elszakad benne, mert egy olyan oldala kerül előtérbe, amit a lány eddig nem ismerhetett, egy vad, durva és kegyetlen, egy olyan férfi, aki nem retten meg különösebben a tiltott átkok használatától sem, még a saját diákjával szemben sem. Még, ha annyira azért épp észnél is van, hogy ne tartsa rajta tovább, semmint ami még minden további nélkül "kibírható" - legalábbis szerinte. Eztán azért csendesen kivárja, míg amaz összeszedi magát némileg, addig is van oly kedves, és megoszt vele egy-két dolgot, többek közt némi célzást, hogy jobb, ha megszokja az érzést, lehet, hogy nem az utolsó volt... A szemkontaktust nem keresi, de nem is tér ki előle, amikor a lány veszi azt fel. Felsóhajt, majd egész jámbor hangon felel, főleg az előbbiekhez képest. - Akarlak? Astrid, kérlek, te követeltedaz előbb is, hogy úgy támadjalak meg, ahogyan egy halálfaló tenné... Hogy azt akarod, ne játszadozzak veled, hanem kezeljelek valós ellenfélként. Te akartál kemény átkokat... És, ha jól rémlik, egész végig te akartál ártani nekem elsősorban. Gondold meg legközelebb, mire kérsz... - ajkain egy már-már lemondó, furcsa mosoly tűnik fel, de inkább szól ez önmagának, semmint a lánynak - Főleg, hogy éppen ezt vártad tőlem. Hiszen a magamfajta úgysem változik soha, mondhat akármit, nem igaz? Nem kell aggódnod, tisztán emlékszem, hogy a legtöbben hogyan nyitnának... - egy ideig elidőzik tekintete a lány arcán eztán, mielőtt folytatná, s tán már úgy tűnhet, nem is fog mondani semmit, de mégis megteszi. - Ha csak állsz, és átkokat dobálsz egymás után, biztosíthatlak, hogy mindet ki fogom védeni, és öt percen belül küldelek a földre újra, a nélkül, hogy megkínoználak közben... A leleményességedre vagyok kíváncsi, másképp csakugyan felesleges megerőltetnem magam. Az átkaid legyenek épp olyan kreatívak, mint maga a támadás, a védekezés pedig legalább annyira rugalmas, mint a kivédendő támadás. - s bár lenne még mit mondania arról, hogy mit is gondol a Cruciatus átokról például, azzal kapcsolatban hogyan tovább, de... Eztán már nincs több szó - mert jön az asztal, az elugrás, a kissé fájós kéz, majd a közeledő bilincs. Más helyzetben talán nem lenne feltétlenül ellenére, bár jellemzően inkább csak ő használta valamilyen formáit, bár az esetek többségében nem épp erotikus célzattal... Ennek ellenére fura mosoly tűnik fel ajkain, igen, erre várt, nagyon is, hiszen másképpen semmi érdekes nem lenne ebben a mai napban... Állhatnának ott, egymással szemben egész nap. Megemeli pálcáját, még, ha kicsit tán később is, mint egyébként tenné, de még épp időben: a bilincs nem csak, hogy irányt változtat, a földön landol, és agresszíven a lány felé kezd közelíteni, de mellé még egy elég termetes, fekete kígyó alakját is ölti... S, ha a lány ezzel elszöszöl kicsit, akkor addig átveszi pálcáját baljába, s kezd valami jobbjával - igazán oda sem nézve persze; de ha a lány azonban gyors, akkor... Akkor egyelőre nincs ideje ilyesmikre, így nem is vonja meg tőle figyelmét egy percre sem. Ettől még kicsit furán tartja a jobbját, bár el biztosan nem tört.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-03, 19:14
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Jó, rendben, lehet, hogy némileg merev vagyok, de hát ki ne lenne az Perselussal szemben? Tudom, hogy mire képes, tisztában vagyok vele, és nem kívánnám ellenségemnek, ahogy azt se szeretném, ha bénának tartana. Nemsokára közlöm is vele gondolataimat, amire megérkezik a válasza is. Amíg vele vagyok? Most se érződik igazán, hogy mi ketten együtt lennénk, ahogy a bálon se volt érezhető, de így van, ez nem változott. - Igyekszem majd nem aggódni túlságosan. – sóhajtok fel végül, majd nemsokára elmondom véleményemet a másiknak, hogy nekem nem tetszik ez a fajta edzés, én… én nem erre számítottam. Azt szeretném, ha Piton megmutatná, hogyan is harcol egy igazi halálfaló, hiszen egykor egy volt közülük, hát mi tartja most vissza? Mutassa meg szépen, hogy mit tud és ne csak bűbájokkal játszadozzon. Felfogom azért magyarázatát és egyébként teljesen logikusnak, érthetőnek tűnik, mégis, a haragom szinte lángol bennem, nem tudok úgy állni hozzá, ahogy kellene. Tudom jól, hogy hülye vagyok, hogy tényleg le kéne nyugodnom, ez most az edzésről szól, de amíg belül ezt érzem, nehezen megy. Mégis, úgy tűnik, hogy elmém erejével képes vagyok kivédeni egy újabb mentális támadást, ami azért némi sikerélménynek számít, főleg, hogy most még csak kezem se remeg meg. - Én szeretném ezt is megtanulni. – jelzem is a másik felé akaratomat, hiszen hasznos dolog a legilimencia és ezek szerint még érzékem is van hozzá. Hát tanítson, akkor talán tényleg erősebb lehetek. Mindenesetre még mindig nem vagyok nyugodt, ahhoz nem elég ennyi, így botor módon a bált is szóba hozom, mely élénken él bennem. Bánt az, ahogy akkor velem viselkedett, nagyon nem volt szép tőle, de akkor most mégis miért kímél? Mutasson valamit! Arra persze nem számítok, hogy egy olyan átokkal támad, amit tilos használni, és nem is értem, hogy miért teszi ezt ismét pont velem. Már ahogy kiejti a varázsigét tudom, hogy mi fog következni, mégis, alig tudom elhinni, ez túlságosan is durván hangzik, de amit átélek… ahhoz a fájdalomhoz nincs fogható. Jó ideig képtelen vagyok felkelni a földről, miközben érzem, hogy nem érdekli, mi van velem, nem segít, nem kér bocsánatot, inkább kioktat, mintha én kértem volna a Cruciatus átkot, de nem mondok erre semmit, egyszerűen… felfogtam a dolgokat. Így bár nem könnyű, de felkelek a földről, majd nemsokára Perselus felé indulok, ahogy pedig felém nyújtja pálcámat, úgy nyúlok érte és fogom azt kezembe, de nem támadok, mint egy eszelős őrült, várok. Ahogy beszélni kezd, úgy figyelem szemeit, bár valahol talán inkább mellé nézek, nem pontosan az íriszekbe és ismét szinte átélem azt a fájdalmat, amit okozott nekem. Nem meglepő az, amit mond, ha sokáig tartja rajtam, nem is tudom, hogy mi lett volna, így is borzasztó, így se tudok felhagyni a remegéssel… De azért kis fáziskéséssel sikerül felfognom ám azt, hogy mire célozhat, így ijedten kapom fel fejem és most már utat engedek a szemkontaktusnak. - Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy máskor is… meg akarsz… kínozni? – nehezen jönnek számra a szavak, miközben ösztönösen lépek távolabb egy lépést. Nem, ezt nem teheti, többé nem akarom átélni azt, nem gyakorolhatja rajtam, hogy vajon mikor leszek képes jobban bírni azt, amit ez a főbenjáró átok okoz. Láthatja rajtam, hogy rettegek a gondolattól és így képtelen vagyok a többire reagálni. Bízom benne, hogy az Imperiust majd akkor ki tudom védeni idővel, de ez, a Cruciatus… ne csinálja, ehhez gyenge vagyok. Végül lassan hátrálok tőle, hiszen a mai edzés még csak most kezdődött, nem fog véget érni ilyen egyszerűen, de az előbbi után nem akarok igazán ártani neki, nem akarom, hogy ő is szenvedjen, elég kóstolót kaptam a fájdalomból. Én is egy bűbájt használok, de ahogy eddig, most is arra számítok, hogy Perselus simán kivédi majd, így némileg meglep, amikor látom, hogy teljesen nem arat sikert, de nem ácsorgom ám tétlenül és figyelgetem, azonnal bal kezemmel hajamhoz kapok, melyből most egy pillanat alatt kapom ki a vastag hajgumit. Készültem mással is, nem csak pálcával, így elláttam egy csinos kis rúnával a tárgyat, amit most a magasba dobok magam előtt, majd ez után pálcámmal egyenesen Perselus felé indítom. A rúna aktivizálódik, így hirtelen egy vasbilinccsé válik, amelyek automatikusan indulnak meg a férfi kezei felé, így próbálva meg azokat elkapni, ha pedig sikerül, akkor a súly megnehezedik, olyan szinten, amit nem fog tudni elbírni a férfi és kezei a bilincsekkel azonnal a földre zuhannak, így ő is meg fog rogyni előttem, már ha nem védi ki. De ahogy nézem, fájhat a keze, talán… talán van esélyem, talán sikerült eléggé meglepnem ezzel a húzással.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-03, 01:52
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Egykedvűen szemléli a lányt, ahogyan az feléje lépdel, s nem is szól különösebben egy szót sem, míg csak amaz elé nem ér, akkor azért elmondja, amit gondol. Ahogy a lány kikéri magának, hogy nem merev, kicsit felvonja szemöldökét, érezhetően nem ért egyet, ó, a legkevésbé sem, de nem fejti ezt most ki, még, ha arcára is van írva, mit gondol: de. Nagyon is. Ajkain gunyoros mosoly suhan át. - Ne aggódj ezen sokat, amíg velem vagy, ez csak jobb lehet úgyis. - közli egykedvűen, jelezve, ha a lány esetleg tényleg katasztrofális is lenne, kétli, hogy ez sokáig így lenne. Arra azonban nem tér ki, hogy mit gondol, hogy amaz valóban siralmas-e, avagy nincs szó ilyen elítélésről részéről? Ahogy a lány tovább kekeckedik, megingatja a fejét. - Egy igazi halálfaló nem enged felkelni, ha egyszer földre küld, ha mégis... Jobb, ha nem akarod tudni, miért teszi. - feleli egykedvűen - Semmi szükség rá, hogy ténylegesen megerőltessem magam, rögtön az elején. - közli egykedvűen. - Amint ez változik, változtatni fogok én is. - teszi hozzá. Valójában csak felméri, hogy amaz milyen szintű párbajozó lehet, és ezt nyilván nem úgy kezdi, hogy nekimegy, ami a csövön kifér alapon. Legalábbis ő így gondolja, persze lehet, hogy a lányban ez másképpen csapódik majd le. Ahogyan a lány eztán biztosítja, hogy nehezen ad fel dolgokat, csak biccent - ajánlja is, másképpen semmi keresnivalójuk itt, akár haza is mehetnek, ami azt illeti, mert csak az idejüket vesztegetik. Eztán azonban csak ismét mentális támadással próbálkozik, d ahogyan legutóbb, úgy most is felhagy vele, még, ha kicsit több védelmet is követel meg, mint legutóbb. A lány kérdésére egy ideig szemléli a nőt, mielőtt felelne. - Bizonyos mértékig mindenki képes védekezni, ámbár sokak elhanyagolható mértékben, és jellemzően csak a legféltettebb gondolataik, emlékeik esetében... Míg másokban van egyfajta tehetség is, így könnyebben is tanulják ezt később. - feleli tehát, de mást nem fűz ehhez hozzá, majd máskor talán rátérnek ere a témára is, talán nem lenne ostobaság. Eztán azonban... Hogy a bál felhánytorgatása, vagy pusztán az előbbi téma újbóli felhozása, jó kérdés, de valami elvághatja nála a cérnát, mert tekintete elsötétül, egész lényében elkomorodik, ahogyan megemeli pálcáját, s mely mozdulatot nemsokára követ az átok is, melyet most hangosan is kiejt... S ami alighanem meglepő lehet, hiszen valóban, Főbenjáró átkot alkalmaz, méghozzá nem épp csak szemléltetési célból, noha nem tartja rajta a lányon túl sokáig - amíg igen, addig szenvtelenül figyeli a lány sikoltozását és vergődését -, majd csak megszünteti az átkot, s felveszi a pálcáját, míg a lány a földön heverészik... S persze közben figyelmezteti, hogy ne kérjen tőle többet ilyet felelőtlenül, mert még megkapja, amire vágyik. Eztán ahogyan a lány feléje lépdel, kifejezéstelenül méricskéli azt, a mozdulatait, de aztán csak felpillant rá, a szemébe, ahogyan feléje nyújtja a pálcát. - Ha elég ideig tartod rajta valakin, megbonthatod az elméjét... Bevett szokás, ha önerőből nem megy. - jegyzi meg színtelenül - É biztos lehetsz benne, hogy az ellenfeled nem fog visszarettenni tőle, csak azért, mert tiltott. Valahol ott lapul majd a repertoárjában... Csak úgy, mint a másik kettő is. - jegyzi meg színtelenül. - Az Imperius ellen lehetséges védekezni, ellenállni neki, mentálisan... Bár több kell hozzá, semmint, amit most fel tudnál mutatni, alkalomadtán talán csiszolunk majd rajta... - folytatja, habár amaz nem kérdezte különösebben - A halálos átoktól... Kétlem, hogy tartanod kellene, amíg tartogathatsz neki bármi szórakoztatót is, bár ez helyzetfüggő. Eztán persze nem fűz hozzá semmi egyebet már, bár tudna még épp mit mondani, ha talán nem is feltétlenül ehhez a témához. Így tehát következhet az újabb forduló, a lány pálcamozdulatát látva bár felkészül az ártás kivédésére, lassan feltűnik neki, hogy az stratégiát váltott, így még az előtt ugrik oldalra, hogy igazán hátrapillantana, ugyanis a támadást alulról vagy felülről is eltudná képzelni. Mivel Astrid jobb kezes, hogy meglepje, bal oldalra tér ki, de az asztal még így is súrolja, sőt, ki is billenti egyensúlyából, s bár nem sodorja el végül, de ad időt - pont eleget ahhoz, hogy a lány ismét támadhasson. S persze, ha amaz figyelt, azt is biztosra veheti, hogy fáj a keze - már a jobb, ami közelebbről is megismerkedett az asztallal, s megállapította, hogy kemény fából faragták, szó szerint, így talán a védekezésben is lassabb lesz majd; így itt a kínálkozó esély.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-02, 22:55
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Ennél sokkal többet várok magamtól, nem győzhet le ilyen egyszerűen és az se igazságos, hogy nekem egyik átkom se talál be. Szeretném, ha legalább valamennyire kárt tudnék tenni benne, ha lenne egy kis sikerélményem, de sajnos minden támadásom hárítja, viszont időm van arra, hogy megszűntessem az egyik bűbáját. A gond csak az, hogy ennek hála ő eltulajdonítja idő közben a pálcámat, így a harc véget ért, legalábbis az első menet. De nekem nem elég ennyi, és remélem, hogy Piton se írt le máris, így indulok meg felé, majd tartom is felé kis kezem, jelezve, hogy kérem a pálcámat. - Nem vagyok merev! – ellenkezem szinte azonnal, majd egy kis fújtatás után hallgatom végig a szavait, miközben némileg hajamba is túrok, mert kell egyszerűen most valami mellék-cselekedet. – Nem tehetek róla, nem volt még rá példa, hogy veled párbajoztam volna, és… és nem akarom azt, hogy bénának találj. – ismerem be végül. Bizonyítani akarok, nagyon, megmutatni azt, hogy van bennem érték, hogy megéri velem foglalkozni. Többet érek, mint ahogy azt a férfi gondolja, igazán értékelhetne ő is jobban, mert szavaiból nem ez jön le, így ösztönös a visszavágásom is. - Egy igazi halálfaló nem csak bűbájokkal támadna. – tudom-tudom, nem kellene ezt mondanom, de akkor se érzem úgy, hogy így kéne harcolnia. Lekezelő ez a számomra. - Mindketten tudjuk, hogy sokkal jobb vagy nálam, de rossz érzés az, hogy így harcolsz, hogy ennyire semmibe veszel! Harcolj úgy, ahogy az ellenségem tenné, abból tanulok igazán! – mondom én, mintha nem ő lenne a tanár, mintha nem tudnám, hogy Piton már nem egy embert tanított meg párbajozni, ahogy különféle varázslatokra is. Még mindig él bennem a bál, még mindig nem tiszta a fejem, pedig tudom, hogy hülyeségeket beszélek, mégis, be akarok valahogy szólni neki, nem akarom, hogy így folytassa, szeretném, ha ő is komolyabban venné a dolgot, mert úgy érzem, hogy most nem veszi úgy. A pálca végül visszakerül hozzám, így nemsokára ismét távolodni kezdek, miközben a másik szavait hallgatom. - Nem kell aggódnod, nehezen adok fel bármit is. – tudhatja, hiszen vele se lennék most együtt, ha feladtam volna. Most viszont már számítok a mentális támadásra, így még csak a kezem se remeg meg, úgy sikerül kivédenem, mire ajkam is némi mosolyra húzódik, hiszen éreztem azt, hogy mit akart, tökéletesen tisztában voltam vele. - Hogy tudom kivédeni a mentális támadásod? – érezhetően meglep a dolog, nem számítottam rá, hogy sikerülhet, de mégis, a pajzsom erős elmém körül, bár bizonyára át tudna hatolni rajta, ha akarna, én mégse értem, miként lehetséges ez. Soha se próbáltam meg megismerkedni a legilimenciával, de talán… talán lenne értelme? Talán van érzékem hozzá? Mindenesetre szeretném, ha normálisan harcolnánk végre, így nemsokára némileg megköszörülöm a torkom. - Tudsz te erősebben is támadni. A bálon se kíméltél, most miért teszed? – hergelném? Csak egy picit… Tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mit tudhat, de ahogy látom a tekintetén, miként komolyodik el, válik szinte rideggé, félelmetessé, úgy kezdem meggondolni magam. De nem, azért vagyok itt, hogy fejlődjek és bírnom kell, akár a fájdalmat is, hiszen nem eshetek térdre azonnal, ahogy elér egy átok. Mégis… most pontosan ez történik. Ahogy meghallom a férfi átkát, amelyet most már ki is mond, szemeim elkerekednek és a következő pillanatban már hangos üvöltésemet hallhatja a másik, miközben lábaim nem bírnak már megtartani, a földre esek, a pálca pedig kiesik kezemből, így gurul egyenesen Pitonhoz. Amennyire tudom, annyira kuporodom össze és bármennyire szeretnék elhallgatni, képtelen vagyok rá, egyszerűen ez a kín, amit érzek… még soha nem éreztem ehhez foghatót, iszonyatos, mintha a Pokolban lennék. Szemeimből is megindulnak a könnyek és bár csak pár másodperc az egész, mégis, nekem egy örökkévalóságnak tűnik és még mindig remegek, még mindig a földön kuporgok, amikor megszakítja az átkot. Egy főbenjáró átok… Tényleg ezt küldte rám? És vajon… vajon a szüleimet is így kínozták a haláluk előtt? Már nem ordítok, már csak halkan nyüszögök, miközben próbálok visszatérni a valóságba, próbálom megtalálni azt, hogy hol vagyok, hogy mi történik, hiszen ilyen fájdalmat még soha életemben nem éreztem és… és nem is akarok. Hallom a másikat beszélni, de oly távolinak tűnik mindez és fogalmam sincs, hogy mennyi ideig maradhatok a földön. Nem… nem adhatom fel, én akartam, én… én kértem meg rá, hogy komolyan harcoljon, így csak sikerül feltápászkodnom, de elég szánalmasan festhetek, arcom is falfehér, testem is még mindig remeg, miközben újból megindulok a pálcámért, így ha azt a másik idő közben nem vette fel, akkor most én hajolok le érte és egy szó nélkül térek vissza a helyemre. Oké, megértettem a leckét. És hogy mi jön ez után? Nonverbális varázslat, amelyre bár nehéz most koncentrálni, mégis sikerül, így Piton most nem egy átkot kap, én magam is egy bűbájjal támadok. Pálcám lendül, a férfi mögül pedig az asztal hirtelen indul meg felé, így ha nem veszi észre időben, akkor a repülő tárgy szépen nekimegy, nem kis sebességgel. Az elmém egyébként próbáltam elzárni, szóval meglehet, hogy nem fogja tudni kiolvasni belőle azt, hogy mivel is fogok támadni, de aztán ki tudja, a Cruciatus átok után meglehet, hogy gyengébb vagyok most, mint eddig, de azért én próbálkozom, nem adom fel, nem fogom soha!
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2014-12-31, 02:31
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Nem alkalmaz különösebben durva bűbájokat, felesleges - hiszen látható, hogy a finomságnak s megvan a maga eredménye jelenleg, akkor meg minek durvuljon? Na persze, ha tényleg egy valós párbajt kívánna szimulálni, melynek résztvevője Astrid, és például a szülei gyilkosa(i), nos... Nem így nézne ki mindez, de feltételezése szerint a lány már nem is igen élne. Igaz, talán azért alábecsülte a lányt, hiszen az utolsó átkot így is csak határeset, hogy hárítani tudja, de azért érzékeli, hogy eközben a lány finoman huppan a talajon, s nem is üti meg magát igazán: akárhogy is, az alkalom kínálkozó, és ő hülye lesz nem kihasználni, hiszen bármily tapintatos és óvatos is ma, azért nem lesz hülye is egyúttal. Így hamarost már a kezében tudhatja Astrid pálcáját, de nem szól egy szót sem, az azonban látható, hogy a leányzó durcás arckifejezésén magában több, mint remekül szórakozik. Eztán követi a lányt tekintetével, ahogyan az eléje lép, s végig is hallgatja szavait, de látszólag kicsit sem hatja meg. - Ne legyél ilyen merev. Ártani akarsz nekem, ahogyan ártani akarnál majd nekik is... Gondolod, hogy ez önmagában elégséges lesz? - kérdi egykedvűen, mintegy utalva rá, hogy az üres támadás szerinte nem elegendő egy győzelemhez, s amíg ez nem változik, alighanem mindent ki fog védeni, erőfeszítés nélkül. Hogy ez csakugyan így van-e, az persze kérdéses. - Egy igazi halálfaló ellenfél esetében már nem élnél. - jegyzi meg, mintegy mellékesen, de visszaadja a pálcát a lánynak.
S, hacsak amaz meg nem követeli, hogy akkor hát viselkedjen aképpen, s támadjon úgy, mint azok tennék, úgy folytatja szavait: - Azt el is várom, hogy ne add fel ilyen könnyen, másképp felesleges lett volna ma eljönnöm. - közli szenvtelenül, s ha a lány hátrébb vonul, hogy kellő távolságba kerüljenek, hát ismét támad: az előző harc metódusát követi, mentális támadást intéz a lány elméje felé, most valamivel erősebbet, mint az előbb, a cél ugyanaz, mint múltkor: a pálca elejtése. Ha ez sikerül, akkor egy hanyag mozdulattal odébb repíti a pálcát bő két-három méterrel. - Újra. - Közli. Az a harmatgyenge védelem nem lesz elégséges, pont. Szedje össze magát!
Ha a védelem a támadással együtt erősebbé vált, akkor persze más a helyzet: akkor nem kérleli amazt, hogy ugyan már, szedje össze magát, és kezdjék újra, hanem akkor ismét fizikai tettekre vált: most nem feláll, s közelebb lép, hiszen ezen már túl vannak, egy átkot indít hát útjára: ~ Carbunculus ~ , mi ha sikerül, akkor a lány arcán, sőt egész testén csúnya és fájdalmas kelések nőnek, mik megzavarhatják a harcban, főleg, ha a kezét is elborítják. De, ha nincs is így, nos, akkor sem lehet túl kellemes érzés...
Persze, amennyiben a lány megkívánta volna, hogy lépjen fel igazán durván, keményen vele szemben, mint ahogyan azt egy halálfaló tenné... Nos, akkor is visszaadja a pálcát, de tekintete elsötétül egy pillanata, ahogyan láthatóan gondolataiba réved. - Ha csakugyan így kívánod. - hagyja rá szenvtelenül, s noha hagyja, hogy a lány távolodni kezdjék, de még igazán meg sem fordulhat, mikor már felhangzik az átok: - Crucio! - Talán 2-5 másodpercig, ha a lányon tartja az átkot, már, ha az nem tért ki valami csoda folytán, aztán megszakítja, s egy fél pillanata félrepillant. Meglátása szerint erre még nincs készen a lány, sőt... És persze ő maga is örülhet, hogy itt vannak; itt, ahol ennek nem maradhat nyoma... Hacsak a lány el nem meséli bárkinek is. - Ennél csak rosszabb lesz... Ne kérj rá többet, amíg elég felkészült nem vagy. Na persze, ha a lány kitérne, így vagy úgy, az egy másik történet onnantól...
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2014-12-30, 15:00
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Némileg szomorú, hogy míg az én átkom nem talál be, addig az ő egyszerű bűbája igen, de a probléma az, hogy nem ismerem ilyen téren a másikat, nem tudom, hogy mivel fog támadni. Meg is lep, hogy nem valami durvább módszert alkalmaz, hogy egészen finom velem, de én továbbra is játszom a harcias amazont, nem törődve egyelőre azzal, hogy miként is lógok a levegőben, ennyitől még nem nyert. Ahogy érzem, el van ő a következő támadásommal, így nemsokára megszüntetem az ő mágiáját, és természetesen készülök arra is, hogy utána a föld felé fogok csapódni, így azonnal elmormolok én is egy bűbájt, mely az alattam lévő részt puhává varázsolja, így szinte némileg még vissza is pattanok róla. Nem ütöm tehát meg magam, de némi ideig eltart, mire ezt kivitelezem, így a földön ücsörgöm, amikor hirtelen repül ki a kezemből a pálca, én pedig hiába kapnék utána, az szinte azonnal Piton kezébe megy, amire csak picit durcás képet vágok. Ettől függetlenül még aranyosan festek, hiszen nem sértődtem meg, csak nah, nem tetszik, hogy ilyesmivel győznek le. Feltápászkodom, mindenféle fájdalmas nyögés nélkül, hiszen odafigyeltem az érkezésemre, majd ez után indulok meg a férfi felé, hiszen nem gondolom azt, hogy megtámadna most, védtelenül. Így amikor elé lépek, jobb kezemet felé nyújtom, jelezve, hogy kérem a pálcámat, hiszen az nélkül nem tudjuk folytatni. - Nem adom ám fel ilyen könnyen, jöhet az új menet. – mert ez nem volt harc, ez… ez nem volt semmi. Szóval visszavágót akarok és akár ma még tízszer is, amíg nem sikerül jobb eredményt elérnem nála. Tehát folytassuk, nem kell pihenő, nem vagyok én egy picit se fáradt és most még csak az se izgat, hogy talán picit kócosabb lett hajam az előbbi pozíciótól.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2014-12-30, 01:32
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Mivel az első támadás, melynek szinte nincs is látható nyoma, hiszen fizikailag meg se moccant, csődöt mondott, jobban mondva hagyta, hogy kudarcba fulladjon, elérkezett az idő a tetteknek. Igaz, az, hogy az első támadása ellenállásba ütközött, némelyest meglepte őt, de nem annyira, hogy igazán feltartsa, hogy meggátolja abban, hogy ezen egyszerűbb támadását olyan kövesse, melyhez már feláll, s melyet úgy tűnik, komolyabban vesz: legalábbis formaságok tekintetében. Így aztán könnyedén kivédi a lány első átkát, s elégedetten veszi tudomásul, hogy a második, ami részéről (nem) hangzik el, azonban már teljes sikert arat. Ajkain gunyoros félmosoly terül el, a lány pólója nem vonja el különösebben a figyelmét, nem ezen van a hangsúly. A siker teljes, biztos. Így azért bár látja, hogy a lánynál ott maradt a pálca, mégis kicsit megkésve reagál minderre: kivédi az átkot, de csak az utolsó pillanatban, éppen hogy, így a leányzónak marad elég ideje esetleg, hogy önmagával is foglalkozzon. Az egyszerű, sokak által ismert finite incantatem varázsige is hatásos, Astrid ebben az esetben hirtelen indul zuhanásnak, átmenet nélkül, és elég nagy lendülettel, így hacsak nem számít erre a fordulatra, akkor fejjel koppan a földön, melyet teljes testsúlya követ, így könnyedén lehet, hogy megrántja a nyakát, például... Akárhogy is, ez talán elég időt ad neki, hogy ismételten támadjon, miután felocsúdik az imént kivédett átok után - még most sem erőlteti meg magát, s nem is használ igazán komoly átkot, vagy rontást, sőt: megmarad a bűbájok világában, mondhatni. Ezúttal lefegyverző bűbájt használ: ~ Capitulatus! ~ S, ha nem jönne be, akkor azonnal idéz maga köré egy egyszerűbb pajzsbűbájt, nem bízik benne, hogy a lány ne támadná meg őt, akár még a földön fekve, az előtt, hogy megpróbálna felállni. Persze, hiszen magából indul ki: ő sem adna ennyi időt a másik félnek.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2014-12-29, 23:51
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Lehet, hogy kapkodok, hogy nem így kellene hozzáállnom egy párbajhoz, de most nem vagyok másra képes, egyszerűen lehetetlenségnek érzem azt, hogy kizárjam a múltat, hogy teljesen lazán, normálisan tudjak koncentrálni. Pedig ez elvárandó lenne, tudom jól, hiszen máskor is oda szoktam figyelni mindenre, és most is ezt fogom tenni, csak kezdjük el! Arra számítok eleinte, hogy majd pálcájával támad rám, fizikálisan, de e helyett elmém felé indul meg a támadása, melybe kezem is beleremeg, mégis, valahogy ellen tudok állni neki, bár fogalmam sincs, hogy miként vagyok erre képes, de a lényeg, hogy megtörténik, ő pedig végre felkel és közelebb jön. Kezdődjék hát! Tudom, hogy nem szép dolog ez tőlem, de egy durva ártással támadok neki, egy olyan átokkal, amely ha betalál, komoly fájdalmakat és kellemetlenséget tudok majd okozni vele. Nem szabadna, én… én soha se akarnék ártani neki, nem vagyok gonosz, mégis, ez nem is olyan régen olvasott varázslat megmaradt bennem. A hatását viszont nem látom, mert Perselus kivédi azt, de… talán jobb is ez így. Az viszont zavaró, hogy nem tudom, hogy ő mivel akar támadni, látom, hogy keze mozog, de hangot nem hallok, és akárhogy is koncentrálok, úgy hiszem, hogy képtelen lennék a fejébe látni, már mégis hogy tudnék ilyet tenni? Így bár pálcám mozdul, hogy létrehozzak valamiféle pajzsot, de a gond az, hogy az ő átka előbb ér célba, így kissé felsikkantok, ahogy lábam a magasba emelkedik. A pálcám nem engedem ám ki kezemből, de nem állok le attól, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerültem. Bár felsőm melleimig felcsúszik, többet mégse mutat magából az én pálcám viszont ismét lendül, támadok, nem adom fel ilyen egyszerűen. ~ Reducto! ~ - most én se mondom ki a varázsigét, így némileg több energiát és koncentrációt igényel tőlem, főleg, hogy próbálom elmémet is zárva tartani, hogy ne tudja a másik azonnal, hogy mivel támadok és bár nem tudom, de a fal kellően erős lesz elmémben, akad ezek szerint némi tehetségem az oklumenciához. Ha tehát a támadásom eltalálja a másik mellkasát, úgy érezheti majd Piton, mintha keményen hasba rúgták volna és minden bizonnyal néhány métert hátra fog repülni, talán neki a falnak is. Nem szabadna ilyen durvának lennem, de edzeni jöttünk le, nem pedig bűbájokat gyakorolni, úgy érzem, így ha esetleg betalál az átkom, akkor azonnal saját magamon próbálok meg segíteni, hogy megszüntessem Perselus átkát, tehát ismét a földre kerüljek majd. Ha viszont kivédi támadásom vagy esetleg nem tudom megszüntetni az övét, akkor fordulok csak hozzá. - Nem engednél le? – így mégse lehet igazán harcolni, a fejembe száll a vér és nem kicsit kellemetlen számomra most mindez. Felsőmet is picit megigazítom, nem kéne feljebb csúsznia, most nem.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2014-12-29, 23:14
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Látja a változást a lányon, és sejti azt is, hogy talán legutóbb túlságosan kemény volt a lánnyal, pedig nem állt szándékában - tényleg nem. Legalábbis nem ennyire, így pontosabb. Akárhogy s, ő nem moccan, nem megy közelebb a lányhoz, jelét sem adja így, hogy a közelségére vágyna. S, ha vágyna is esetleg, az afféle közelség, amit itt és most talán különben sem kaphatna meg egykönnyen, de nem is feszeget efféle témákat. - Hát persze, hogy nincs. - hagyja rá a lányra tehát a szavait, de érződik hangsúlyán, hanglejtésén, hogy felét se hiszi mindennek, de egyelőre nem firtatja. Majd később, talán. S persze, ő mondta, hogy amaz ne legyen olyan érzékeny, de meglátása szerint a lány csak még érzékenyebb lett, mint volt, így nem nevezné a helyzetet teljes sikernek. Így csak egykedvűen szemléli, ahogyan amaz felveszi a kezdő pozícióját, elhelyezkedik, ficereg, pálcát fog, s gyanakvóan vár. - Már hogy is ne lenne... - ingatja meg a fejét, de így nem ajánlja fel a lánynak a választás szabadságát, hogy döntsön belátása szerint, mit kíván tanulni, csak rá függeszti tekintetét, s némi legilimenciához folyamodik tehát. De ahogyan a lány ellenállást tanúsít, szinte egyből megszünteti a rá gyakorolt nyomást, mily' kegyes... Pedig meg tudná törni, érzi, de alighanem át is értékelné eddigi életét, ha ne így lenne. Azonban részint emiatt is, biztos benne, hogy egy valódi ellenfél is meg tudná törni ezt a védelmet, könnyedén, de egyelőre nem tesz ilyet, még, ha kissé fel is vonja szemöldökét, hagyja a kérdést. Majd később talán kitér erre. Így tehát csak feláll, s a lány felé lépdel, egyértelművé téve: legyen hát, kezdhetik. A támadásra számít, minthogy éppen ő maga volt az, aki felkínálta a lánynak, hogy kezdjen, azáltal, hogy ő maga csak kivárt, magában tűnődve az előző jeleneten. Habár nem támadott erősen, érezte, látta a támadás hatását, a lány mentális védelme talán gyengébb is, mint ő azt feltételezné, talán mégis inkább azt az utat kellett volna választania... Talán el kellett volna sepernie azt a csekély kis falat, hisz egy valós, komoly ellenfél ezt tenné. De már mindegy, ő maga döntött, és hagyta, hogy a lány mentális támadásoktól mentesen vívhassa meg ezt a kört már legalábbis. Az első "sikertelen támadást" ugyanis egyelőre nem követi újabb. Azért az őt mintegy meglepetésként ért mentális védelem miatt saját elméjét lezárja, habár kétli, hogy a lány akárcsak megkarcolni is, de meg tudná az ő védelmét - sose lehet tudni. Így viszont persze tud a fizikaiakra koncentrálni. Éppen emiatt sem lehet meglepő, hogy nem erőlteti meg magát különösebben, így is sikeresen kivédi a lány átkát: már csak amiatt is, mert az kimondta az igét, így pontosan tudta, nagyjából mire számíthat. Még akkor is, ha esetleg ne ismerné az átkot, habár ki tudja, nehezen lehetne ezt megmondani kérdezés nélkül. Akárhogyan is, eztán viszont ő is támad, bár ő kevésbé kegyetlen módon inkább bűbájt alkalmaz, semmint rontást vagy átkot: ~Levicorpus~ hangosan azonban nem szól egy szót sem, csupán pálcájának karcsú, röpke kis ívet leíró mozdulata sejteti, hogy valamit csinált azért. S ha hat, akkor egy láthatatlan erő elkapja Astridot, bokáinál fogva, s a magasba rántja, hogy onnan lógjék fejjel lefelé. Ha nem kapcsol időben, talán még pálcáját is elejti.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2014-12-29, 12:38
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem fogok ismét kedveskedni vele és úgy tenni, mintha semmi se történt volna, mintha nem bántott volna meg, így meglepő módon most nagyon is tartom a távolságot tőle. A szemeim se ragyognak úgy, ahogy szoktak és a közelségére se vágyom különösebben, inkább… inkább levezetném a felgyülemlett feszültséget, mert abból akad bőven, ez a párbaj pedig bizonyára remek lehetőség lesz erre. A kérdésre azért megkapja a választ, bár nem az őszintét, amiről tudom, hogy tudja az igazat, így nemsokára egy újabb kérdést intéz felém, mire csak egy pillanatra remeg meg kezem. - Nincs semmi bajom! – nem érdekel, ha átlát rajtam, lásson, még csak meg se próbálom titkolni a dolgokat, de nincs kedvem most lelkizni. Azt mondta, hogy ne legyek olyan érzékeny, hát most akkor nem kap az érzékeny oldalamból, úgyse kíváncsi rá, akkor meg minek mondjam el a nyűgömet? Hogy ismét leszólja azt, ami engem bánt? Nem, köszönöm! Inkább felkészülök a harcra és bár egy időben féltem volna, ha Perselus rám emeli a pálcáját, most nem érzek félelmet, inkább csak izgulok. Mégis, érzem, hogy ez kell nekem, jó lesz ez így. - Ebbe nincs semmi kapkodás se. – ezért vagyok itt, nem másért. És végülis, mi mással nyithatnánk? Nem hiszem, hogy vágyna a közelségemre, talán a bálon se örült annak, hogy odamentem hozzá, így inkább nem töröm magam, rosszul esne a visszautasítás. Arra koncentrálok hát, amire kell, de ahogy a férfi nem mozdul, némileg összevonom a szemöldököm, de nem érzem úgy, hogy meg akarna sérteni ezzel a tettével, készül valamire, ismerem már ennyire. Mostanában elég gyakran találkozok és beszélgetek vele, kitapasztaltam azt – részben -, hogy mire képes, így amikor tekintetemet keresi, ösztönösen próbálok meg ellenállni neki. Nem tudom, hogy honnan jön ez, de nem akarom, hogy ismét irányítson, úgy, mint annak idején, hogy ismét könnyen játszadozzon velem, így érezheti is nemsokára azt, hogy nem válik be a terve. Nem tudom, hogy mit szeretett volna, de jobb kezem némileg megremeg a pálcával, mégse ejtem el, tehát ellenállok a mentális támadásnak, mely egészen addig tart, amíg a másik fel nem kel. Nem kérdezek rá arra, hogy mi volt ez, hiszen tudom, hogy miként támadt rám, csak azt nem értem, hogy miként sikerült kivédenem. Kivédtem egyáltalán? Vagy csinált valamit? Picit összezavart, de most koncentrálnom kell! Felém közelít, majd amikor némileg biccent, akkor markolom meg jobban a pálcám, mely már nem remeg kezemben és már meg is kezdem a támadást, tudom, hogy erre vár. A férfi szíve felé mutatok varázspálcámmal, majd már hallhatja is a varázsigét, melyet biztosra vehet, hogy nem itt tanultam. - Vena versa. – ha Perselus nem védi ki a támadást, akkor a véráramlása egy pillanatra megáll, megfordul, majd ez után rendszeresen fog tovább áramlani, de ez a pillanatnyi zavar blokkolja a szervezetét, melytől rosszul lesz, szédülni fog, alig fog tudni megállni egy helyben eleinte. Persze ez a hatás függ az ellenfél erejétől is, így képes lesz tovább harcolni, bár egy gyengébb diákot bizonyára levenne a lábáról egy időre.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2014-12-29, 03:13
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Hanyag nyugalommal üldögél az asztalon, tekintete az ajtón, ujjai pálcáját babrálják, mikor végre belép Astrid is. Nem késett, igazság szerint, ő jött korán, így megússza, hogy emiatt leteremtse. Meg aztán, nem is várt olyan sokat amúgy, legfeljebb annak tűnt. Végigméri a lányt, de ezúttal nem tesz megjegyzést a megjelenésére, sem pozitív, sem negatív értelemben, inkább csak nyugtáz és tudomásul vesz. Ő a szokásos öltözetét viseli, nem öltözött ahhoz képest máshogy, így látszólag úgy tűnhet, hogy öltözetében nem készült az alkalomra különösebben. Ez így is van mondjuk. A lány válaszára biccent. - Örömmel hallom. Akkor a baj is ugyanaz, mint "mindig", igaz? - kérdi ártatlanul, jelezve, feltűnt neki a hazugság, és nem kívánja elhinni a választ. Igaz, azt is érezheti amaz, hogy nem fogja istenigazán erőltetni a témát, ha a lány nem akarja. Legalábbis egyelőre bizonyosan nem. Szórakozottan babrálja tovább pálcáját, s meg se moccan az asztalról, csak figyeli, ahogyan a lány elhelyezkedik, pálcát fog, s készülődik a harchoz. Szavai hallatán elmosolyodik. - Milyen kapkodós vagy ma. - jegyzi meg szórakozottan. - De persze, ha ragaszkodsz hozzá, hogy ezzel nyissunk... - sóhajtja, de nem moccan ennek ellenére sem, ami talán bosszantónak hathat: ennyire nem tartaná amazt ellenfélnek, hogy legalább az asztalt elhagyja? Akárhogy is, de ő csak a lány tekintetét keresi meg, s némi legilimenciát alkalmaz ellene. Épp csak annyit, hogy ha van rá módja, és nem ütközik ellenállásba, akkor hát elérje, hogy a lány eleressze a pálcáját, s amint annak koppanását hallja, elfordítja tekintetét. A lány gondolatait békén hagyja, azok zakatolhatnak közben a maguk rendje-módja szerint, annak tudatában persze, hogy a pálcát tartó keze nem engedelmeskedik. - Meghaltál. - közli egykedvűen. - Márpedig olyan ellenféllel szemben kívánsz felkészülsz, aki első támadása megeshet, nem átok lesz, ezt egyelőre magam sem mondhatom meg... De ma te dönthetsz, mit kívánsz tanulni, az elméd védelmét, vagy azt, amit te értesz párbaj alatt. - teszi hozzá, némileg engedékenyebben. - Feltéve, hogy nem leszel végig ilyen merev. A feszültség nem a barátod most.
Persze, ha esetleg komolyabb védelembe ütközött volna, ami a lány elméjét illeti, az némileg átírja a menetrendet: abban az esetben már igenis feláll, s közelebb lép a lányhoz, s biccent: igen, kezdhetik. Ujjai pálcájára simulnak, s ő maga is felkészül minden eshetőségre. Ennek ellenére még meg is hajol felé, na nem esik túlzásokba, s tekintetét sem veszi le a lányról, de a nyitás lehetőségét meghagyja neki.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Astrid & Piton 2014-12-28, 12:15
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Elérkezett hát ez a nap is. Amennyire annak idején vártam, most annyira nincs kedvem ismét találkozni Perselussal, egyszerűen… még túl élénken él bennem a bál, az akkori viselkedése, ahogy velem bánt, majd utána Sheskával. Ha túl fiatalnak tart magához képest, akkor mégis miért kezdett velem? Nem értem… de be fogom bizonyítani neki, hogy vagyok olyan jó, mint akár egy felnőtt nő, vagyok olyan erős. Tehát eszem ágában sincs nem megjelenni a szükség szobájában abban az időpontban, amikorra oda hivatott, hiszen az én érdekem is az edzés és úgy érzem, hogy a legilimenciát is megpróbálhatnám elsajátítani. Jó tanuló vagyok, eszes, biztosan menne… mennie kell! Nem öltöztem ki erre az alkalomra, mégis minek tettem volna? Nem vacsorázni megyünk, hanem gyakorolni fogunk, így egy lábaimra simuló, fekete nadrág került most rám, fekete sportcipővel és mivel a hangulatom egy picikét se nevezhető rózsásnak, így most tőlem ritka módon, de felül is megmaradtam ennél a színnél, mintha minimum gyászolnék valamit. Tehát egy V kivágású, ujjatlan felsőt húztam még magamra, hajam szoros lófarokba fogtam, hogy ne zavarjon majd és szemeim is némi fekete sminket kaptak, most ehhez volt kedvem. A pálcám természetesen nálam van, de más nincs, másra nincs szükségem, így eleinte magabiztos léptekkel indulok meg az a bizonyos szoba felé, miközben az üres folyosókat figyelem. Sokan hazamentek már, mi is fogunk, de… de még nem most. Még egyelőre itt a helyem, majd később jöhet a család, majd pedig az a bizonyos londoni találkozó, már ha a mai nap után még lesz kedvem hozzá. Nem telik bele sok időbe, amíg megérkezem én magam is a teremhez, ez után nyitok csak be, és szinte azonnal ki is szúrom Pitont az asztal mellett ülve. Lassan hordozom körbe tekintetem, mérve fel, hogy milyen teret választott nekünk mára, majd ahogy köszönt, úgy végül barna szemeim arcára vetülnek. - Szia! – köszöntöm, ahogy azt illik, de amikor meghallom a kérdését, hát… majdnem elnevetem magam. Úgy kérdezi, mintha érdekelné, pedig tudom én, hogy nem, így hát minek adnék őszinte választ? - Jól, mint mindig. – nincs kedvem bájcseverészni, ezt láthatja rajtam, ahogy azt is könnyen tudhatja, akár legilimencia nélkül is, hogy nem mondtam neki igazat. Nem érdekel, most a legkevésbé se, de az edzés jót fog tenni, érzem, hogy szükségem lesz rá, kiadhatom majd a dühömet. Én viszont nem megyek oda hozzá, nem ülök le mellé, ahhoz túlságosan is elkezd forrni a vérem, így csak megerősítem még egyszer a hajam, hogy a hajgumi rendesen fogja, majd ez után veszem kezembe pálcámat és maradok tisztes távolságban a férfitól. - Kezdhetjük? – kérdezek rá kíváncsian, bár nem tudom, hogy ő miként képzelte el a dolgokat, hogy vajon azt szeretné, ha simán harcolnánk kezdetben vagy azonnal megtanítana valami új dologra? Mindjárt kiderül! Mindenesetre én felveszem a párbajozáshoz szükséges pozíciót, némileg megtámasztom magamat és ha véletlenül megtámadna, figyelmeztetés nélkül – mert én kinézem ám ezt belőle simán -, akkor azonnal létrehozok magam köré egy falat. Nem adom könnyen magam, nem fog egyszerűen legyőzni, a múltkori után egyre jobban akarok bizonyítani, főleg neki. Tudnia kell, hogy mire vagyok képes, hogy nem vagyok mindenhogyan olyan könnyen legyőzhető, bár persze, nem vagyok hülye, tudom, hogy vele szemben nincs esélyem, mégis, ha rögtön így állnék hozzá, akkor akár már el is köszönhetnék tőle és távozhatnék, de nem teszem. Bízom magamban!
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Astrid & Piton 2014-12-28, 01:31
Astrid & Piton
Gyakorlás?
Kora délután van, órák már nincsenek. Nemrégiben volt a Karácsonyi bál, s lassan visszavonhatatlanul beköszönt a szünet, a diákok szétszélednek, szinte teljesen üresen hagyva az ódon kastélyt. Várja már azt a pillanatot, de egyelőre még nem jött el. Így hát nincs mit tenni, mint várni. De addig is, dolga van - hiszen elígérkezett mára, régóta várt program ez. A szükség szobája felé tart, a lehetőségekhez mérten észrevétlen suhanva végig a folyosókon, s tűnve el a felbukkanó, majd eltűnő ajtón túl, hiszen nem kívánja, hogy erről sokan tudjanak - ezért is jött kicsit korábban a megbeszéltnél -, de aligha fognak: errefelé nem járnak sokan, s főleg nem most: a legtöbben már csomagolnak, készülődnek. Ritkán jár erre. Igazság szerint nem véletlenül, egyfelől, mert neki nincsenek titkai: semmi olyan, ami ne őrizné meg magát e hely nélkül is. Másrészt, mert többnyire nincs egyéb oka sem, hogy ide jöjjön. Ami kellhet, az megtalálható az iskola egyéb pontjain is, ami pedig nem, az odakint. Valami furcsa indíttatásból most mégis úgy döntött, hogy ez lesz a tökéletes helyszín, így kíván egy megfelelő szobát a közös edzésükhöz, készülődésükhöz: egy helyet, ahol akár az okklumencia, legilimencia fortélyait, akár a párbajozás egyéb rejtelmeit elsajátíthatják, gyakorolhatják, fejleszthetik. Igaz, azt nem különösebben várja, hogy majd ettől ő maga is több lesz, de egy kis gyakorlás nem árt, végső soron: abból baj nem lehet, ha kicsit megmozgatja magát. Akárhogy is, a sarokban elhelyezkedik egy kisebb asztal, két székkel, vélhetőleg amiatt, hogy a mentális síkon történő harcokat kényelmesebben is ki tudják vitelezni adott esetben, odalépdel, s leül az asztalra, könnyedén, lazán, és egykedvűen szemléli az ajtót, a lányt várva. Átlagos öltözetet visel különben, a szokásos színösszeállításban, ettől nem nagyon szokott eltérni, maximum különleges alkalmakkor, s ez a mai úgy tűnik, számára nem az. Míg várakozik, a pálcáját babrálja, szórakozottan, de tekintete az ajtón. A bálon nem volt a legkedvesebb, így ma talán valamelyest enyhülnie kell, ezt tudja jól ő is, hiszen másképpen ez nem megy. - Napot! - szólal meg, ahogyan a várt partner is megérkezik. -Hogy vagy? - formaság. Az időjárásról már nem fog tárgyalni viszont, ez sejthető, ahogyan az is, hogy talán e kérdés mögött több van, mint a fizikai hogylétre vonatkozó érdeklődés. Akárhogy is, egyebet most nem tesz hozzá egyelőre, habár nem vitás, még el kell dönteni, ma pontosan mit is gyakoroljanak. De az még ráér: előbb a leány válaszát akarja hallani.
