Piton & Astrid

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-19, 21:00

- Helyes gondolat, ne akarj ilyen lenni... Nem való a magadfajtáknak ez az élet. - Mormolja, de, hogy ebben lenézés, vagy jó tanács bújik-e meg, valahogy lehetetlen megmondani. Talán mind a kettő.
Egykedvűen réved a lányra, s ingatja a fejét. - Megint magyarázkodik, kedves. Szükségtelen, vannak helyzetek, amiket jobb nem fokozni. - Dorgálja, noha csak felületesen, látszólag már érdeklődését vesztette a téma iránt.
Hogy is ne vesztette volna, mikor sokkalta nagyobb horderejű dolgok történtek azóta? Olyanok, melyek jobban érdemlik figyelmét, így hát koncentrációja is ezek felé fordulnak. Biccent.
- Kegyed fiatal, nem várható el, hogy annyi tapasztalata legyen, mint nekem. Én viszont majdnem annyi ideje tanítok itt, mint kegyed életéveinek száma, rajtam már számon kérhető, ha visszaélek a helyzetemmel... Hiszen meglehet, valóban tudok dolgokat, kérdések nélkül is... - teszi hozzá színtelenül.
A lány szavaira elnézően elmosolyodik, és megingatja fejét.
- Ma nem. Jó éjt, Astrid. - feleli csak csendesen, s követi tekintetével a távozó leányt. Ő maga még marad, hosszú perceket időzik ott, majd csak magába dönt egy pohár fekete kávét, s kilépdel a konyhából. A lánynak ekkorra már vélhetőleg se híre, se hamva.
Gondolatai ide-oda csaponganak, ez a mai nap fölösleges bonyolítása volt az életének. Úgy érzi, a megszokott mindennapok kicsit megbillentek, de talán még keverhetőek jól a lapok, még kikeveredhet ebből jól is...
Elindul hát saját lakosztálya felé, és jajj annak, aki az útjába tévedne.

//Részemről a szerencse Smile

//

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-19, 20:34

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy érzem, hogy akad bennünk hasonlóság, de csak bizonyos mértékben. Nem ismerjük még egymást, csak néhány dolgot tudunk a másikról, de ennek nem kell így maradnia, én legalábbis nem érzem úgy, hogy így kéne. Amikor pedig meghallom a kérdést, akkor gondolkodás nélkül rázom meg a fejem.
- Nem. Én magam akarok maradni. – jelentem ki határozottan, mivel ilyesmiről szó se volt, de az bizonyos, hogy szívesen töltöm az időmet most Pitonnal, ami tényleg nem nevezhető normálisnak. Mazochista lennék? Tényleg?
- Nem biztos. – összezavar. Egyre inkább, én pedig össze-vissza hordom a hülyeségeket, amelyek félreértést eredményeznek, így rögtön közbe is vágok, nem akarom, hogy mást gondoljon, mint amit mondani akartam.
- A nem őszinte nálam nem egyenlő azzal, hogy hazudik. Nem így értettem, nem vádolnám ilyesmivel. – ezt azért nem ártana tisztázni, még mielőtt tényleg ez miatt kerülök rosszabb helyzetben. Nem teljesen őszinte, így lett volna a jó, a fene abba a borba, tényleg nem hagy normálisan gondolkodni. Ez után kezd forrósodni a helyzet, kötök ki a férfi ölében, majd történik meg az a váratlan csók is, amelynek nem lenne szabad. Zavarban vagyok, teljesen felkavart, én… semmit se tudok hirtelen, csak azt, hogy viszonoztam a csókot, amit kaptam és… valahogy nem bántam meg. Jól esett, rejtett álmaimban elképzeltem már, de ezt még eddig Quinn-nek se meséltem, oly nagyon nem voltam képes elhinni, hogy lehetséges lenne, hogy én tényleg erre vágynék. De nem, Pitonnak fogalma se lehet arról erről.
- Valóban? – hogy lenne már neki több fogalma? Nem tudom, kezd kicsúszni a kezemből mindenféle irányítás, már lassan kérdezni se merek. Bár már nem vitázom vele, úgyis felesleges volna, mégis érzem, hogy ez nem csak egy pillanatnyi állapot, de jobb, ha ezt most inkább megtartom magamnak. Most, hogy tudom, hogy valahol vonzónak talál, valahol nőnek néz és tetszem is neki, még jobban él bennem a remény. A „miért”-re viszont csak egy rövid válasz érkezik, egy sajnálatos, szomorú felelet, mintha Piton belső vágyát árulná el ezzel nekem.
- Szerintem pedig több is járna. – végül összeszedem magam és ha nem tart vissza, akkor kimászom az öléből. Most jött el az ideje annak, hogy távozzam, nem maradhatok itt tovább, nem lehet, túl veszélyes, túl forró itt a talaj, én pedig félek, hogy még tényleg olyasmit tennék, amit még nem kéne.
- Tényleg jobb, ha megyek, viszlát! – bár még mindig nem megyek túl egyenesen, mintha ez a csók józanítóan hatott volna, így valahogy sikerül kibotorkálnom a konyhából és feljutnom a Hollhóhát klubhelyiségbe is. Nem hiszem, hogy visszatartana, inkább azt érzékeltette velem, hogy tűnjek már el, jobb a békesség jelenleg… És ahogy azt előre megmondta, valóban nem fogok túl könnyedén aludni az este.

//Köszönöm szépen a játékot, imádtam! *-* //

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-19, 20:18

Nos, csakugyan, rengeteg korlátot állít e hely elé is, épp csak ő nem léphet át úgy ezek felett, mint a diákok: az ő mozgástere már eleve határos, és noha azt sem tölti ki teljes mértékben, az már egy másik kérdés...
- És tán olyan kívánna lenni, mint én? - ingatja a fejét. Nem jó lehetőség... - Noha vannak kételyeim, vajon mit tud rólam jelenleg.
A következőre megingatja a fejét. Észlelte eddig is, de nem akarta észrevenni, vagy csak hallani akarta a lány szájából, ki tudja...?
- De legalábbis némi mazochista hajlamot feltételez, igen. - hagyja rá, de egyébként nem mélyed el nagyon a témában.
Halkan felsóhajt eztán, tekintetét a lányéba fúrja.
- Meglehet, valóban elhallgatok ezt-azt, de nem hazudok: mindössze az igazságnak csupán részleteit osztom meg. Megjegyzem, nem bölcs dolog hazugsággal vádolni olyanokat, akik képességeivel nincs tisztában. - jegyzi meg, noha nem tűnik igazán mérgesnek, de a szavaiból azért kiérződik, nem kedveli, ha bárki is hazugsággal illeti. Na persze, mindez kölcsönös: kölcsönösen nem ismerik egymást, és nem mondhatnak egymásról túl sokat, látszólag.
A lány magyarázkodására csak egy lesajnáló pillantást és ciccentést enged meg magának, jelezve, őt aztán a legkevésbé sem izgatja, hogy mi miatt is kötött ki a leány ott, úgy, ahol, s ahogy.
Eztán csak kissé szórakozottan szemléli a leány reakcióit, lám, ha mást nem, a komfortzónájából biztosan sikerült kilendíteni. S azon is jól szórakozik igazság szerint, hogy mennyire nem tud ezzel az új felállással mit kezdeni a lány.
- Sokkal több fogalmam van róla, mint akár neked. - morran rá - De biztosíthatlak, pillanatnyi tévelygés, és nem más. - közli hát. Ő nem fog senki miatt sem magyarázkodni, az efféle lányok pedig bármikor meggondolhatják magukat, vagy kitálalhatnak bárkinek... Ennek függvényében nem is mozdul, noha nem löki el magától a lányt, de nem is kezd újabb partizánakcióba.
- Talán ennyi járt nekem is, ha több nem is. - legyint az utolsóra.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-19, 19:41

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem érzem úgy, hogy csak én lennék tartózkodó, a másik is tökéletesen magába zárkózik és nem tesz meg bármit, amihez kedve van. Végtére is ő egy tanár, nem is tehetne meg bármit, de úgy tűnik, hogy most sikeresen félreért engem.
- Nem, én nem azt mondtam, hogy az én koromban Ön milyen volt, hiszen fogalmam sincs róla, csak azt, hogy most milyen. – tehát most van bennünk hasonlóság. De ettől függetlenül valóban érdekelne, hogy annak idején milyen is volt, amikor nagyjából velem egy idős volt a férfi. Most vajon hány éves lehet? Fogalmam sincs, de ismét egy kérdés, amire majd egy idő után érdekelni fog a válasz, de csak haladjunk szépen sorban, jobb talán, ha nem mindent kérdezek meg azonnal.
- Meglehet, hogy sokan tényleg így gondolják, de nem lehetünk egyformák. Én szívesen töltöm el Önnel az időmet, akármilyen furcsa is ez. – bár ezt eddig is észrevehette volna, még akkor is, hogyha eddig nem került még ilyesmire sor, de most már fog, hiszen két szombaton is fel kell majd keresnem őt. Kicsit azért félek, hogy vajon milyen lesz, de az ital segít most bátrabbnak lennem, így még nem parázok rá előre, csak biccentek arra, hogy majd idővel elmúlik majd a bor hatása,de hogy hozzászoknék? Nem hiszem, hogy a mai nap után nagyon látni akarok majd alkoholt a közelemben. Az viszont érdekelne, hogy vajon Piton mire képes, hiszen mindenfélét pletykálnak róla, mégse tudom már, hogy mi igaz és mi nem, tehát magam szeretném ezt kideríteni, és talán idővel alakulni fog a dolog.
- Csak úgy érzem, hogy nem őszinte, hogy nem bízik bennem és ez miatt nem árulja el a választ a kérdésemre. De tényleg nem tudom, hogy mit tudhat. – rázom meg a fejem, és talán nem is járok most olyan messze az igazságtól. De végülis igaza van, miért bízna meg bennem? Nem is ismer, nem tudja, hogy pletykás vagyok-e vagy sem, semmit se tud rólam egyelőre, csak azt, amit most megismert belőlem. De talán tényleg ideje lenne elmennem innen, lelépnem a konyhából és berekeszteni a beszélgetést. Az ital mégse enged, így némi szédülés után Piton ölében kötök ki, ahol azonnal magyarázkodásba kezdek… ismételten, ő pedig láthatóan ezt igen csak nehezen bírja.
- Nem a gondolkodás hiánya miatt veszítettem el az egyensúlyomat. – hanem az ital tehetett erről, ezt mindketten tudjuk. De… mi van akkor, ha sarokba szorítom a másikat? Nem is olyan régi témát hozok most fel, a pillanat megélését, amit akár így is tehetnék, amelyről sejtem, hogy a férfi meg fog lepődni, de arra, amit ez után tesz, már én se számítok. Testem közelebb kerül a másikéhoz, így melleim Piton mellkasának nyomódnak, miközben kezével magához húz, kezeim pedig nyaka köré kulcsolódnak, mintegy ösztönösen. Ahogy viszont a férfi ajka az enyémre talál, hirtelen vörösödök el zavaromban, miközben ő magabiztosan, határozottan csókol. Oh, nem vágyom én finomkodásra, érzékiségre, pontosan ilyen csókra számítottam tőle, amikor elképzeltem, de oly hihetetlen, hogy ez megtörténik, így végül ajkaim engedelmesen nyílnak szét és egy rövid időre még szemeimet is becsukom, miközben viszonzom a csókot. Mi van velem? Mit csinálok? Miért pont Pitonnal kapcsolatban érzem ezt? Hogy ülhetek az egyik tanárom ölében és csókolhatom meg őt? Miért vonzódom éppen hozzá ilyen nagyon? Végül a csókot ő zárja le, én pedig egyre jobban dobogó szívvel nézek szemeibe, amíg ez lehetséges, majd amikor fülembe súg, csak egy aprót nyelek. Nem eresztem el, nem távolodom el, csak halkan veszem a levegőt, miközben édesen szuszogok még mindig. Ez most tényleg megtörtént?
- Magának fogalma sincs róla, hogy mire vágyom… - vagy talán nagyon is van? Elereszt, én viszont még mindig nem távolodom el tőle, teljesen tanácstalan vagyok. Mennem kéne? El kéne húznom innen minél előbb, minél messzebb? Lassan csúsztatom le a másikról kezeimet, miközben még mindig pirospozsgás pofival nézek a másik szemeibe. Nem! Én nem vagyok gyáva, nem fogok elfutni, nem akarok elfutni. Finoman ajkamba harapok, még mindig az előző csók hatása alatt vagyok és kissé hebegve kérdezek, még mindig a másik ölében maradva.
- Miért? – nem merem kimondani a teljes kérdést, mégis tudhatja, hogy mire utalok vele. Miért csókolt meg? Miért vont magához és most miért küld el? Oly sok mindent jelent ez az egyetlen szó, annyi kérdés van benne, én viszont csak aranyosan, édes zavaromban fogom meg finoman Piton talárját és kezdem el azt piszkálni, gyűrögetni. Nem, addig nem megyek sehová se, amíg nem kapom meg a válaszaimat. Most a pia tényleg bátrabbá tett, holnap már nem mernék erre rákérdezni, sőt, szóba se hozni azt, ami történt, de most még igen, így kihasználom a pillanatot.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-19, 19:06

Gunyoros félmosolyra húzza ajkait.
- Gondolja, a maga korában ilyen lehettem? Akkor a magácska helyében igencsak kapkodnám magam, hogy változtassak... - jegyzi meg. Eztán csak vállat von.
- Az emberek többsége nem lelkesedik túlzottan a lehetőségtől, hogy huzamosabb időt kelljen velem töltenie, nem, hogy esetleg kettesben kelljen ezt tennie. Alapvetően jogosnak is gondolom ezt a hozzáállást.
Egy röpke pillanatig csak szemléli a lányt, majd csak vállat von. - Előbb-utóbb elmúlik a hatása, mint mindennek... És előbb-utóbb hozzászoksz ehhez a hatáshoz is, persze. - szól. Érzékeli ő, hogy merre akarja terelni a lány a témát, de alapvetően nem szeret magáról beszélni, és ennek több oka is van: az egyik a mindent átható bizalmatlansága. Az információ hatalom, és ő nem szereti kiszolgáltatni magát. Ő nem bízik senkiben sem, és ez alól nem kivétel senki: legalábbis a McCaine lányok biztosan nem. Eztán csak szórakozottan biccent.
- Mégiscsak van kedve hozzá, hogy inkább kegyed mondja meg, mit tudok, és mit nem, látja? Nos, mi többet tudhatok? - szinte költői kérdésnek hangzik, de van benne valami provokáció, ami azt súgja, de, nagyon is választ vár ő erre.
De ami eztán jön, az megszakítja ezt a gondolatmenetét. Dühös, és ha nem itt, nem most történne mindez, nos, nem állna jót magáért, az biztos. 1-2 pont? Ugyan, ez a legkevesebb lenne, az illető már másnap puszta kézzel sikálná a gyengélkedőn az ágytálakat, és örülne neki, ha annyival megúszná. Hát mégis, mi ez itt...?!
És már megint ez a magyarázkodás. Megmondta már egyszer, tisztán és világosan, érthetőbben, mint bármikor: őt nem érdekli ez az üres magyarázkodás, hogy mi miért, hogyan történt, őt csak maguk a történtek érdeklik. Utólagos bemondás alapján lehet bármi, kit érdekel?
- Épp az efféle kellemetlenségek elkerülése végett szoktak mások alkalmazni egy nagyon ritka képességet, nevezetesen a gondolkodást... - közli flegmán, de aztán őt is megakasztja a lány utolsó pár szava. Felszalad szemöldöke.
Provokálná?
Összeszűkülnek szemei, majd egy pillanat alatt születik benne döntés, sőt mi több, cselekedet. Meglehet, épp ő maga az, aki nem gondolkodik most... De legalábbis nem kellően józanul.
Egyik kezével közelebb húzza a lányt magához, különösebb előzmény nélkül, hirtelen, és lop tőle egy csókot, nem finomkodva, a legkevésbé sem óvatos ebben, kihasználja a váratlanság erejét. Majd elválva a lány fülébe súg:
- Azt is büntetném, ahogy mondod. Nem erre vágysz, Astrid... Fuss! Menj a lakókörletedbe, későre jár. - Azzal el is ereszti a lányt, jelezve, ideje mennie.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-19, 13:22

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Talán túl merev lennék? Hát… meglehet. Pedig én igyekszem laza maradni, sokak szerint az is vagyok, mondjuk Quinn-hez képest mindenképpen, de az a probléma, hogyha túlságosan elengedném magam, akkor is bajba kerülnék, ahogy most is már megtörtént ez nem is olyan régen… vagy még mindig folyik tán?
- Akkor ezek szerint valamiben hasonlítunk professzor úr. – mosolyodom el játékosan, mivel akár csak ő engem, úgy én se tudom őt elképzelni lazítani vagy ahogy ő fogalmazott, kiélvezni egy-egy pillanatot. Na de mi sem bizonyítja jobban azt, hogy olykor megszegem a szabályokat és élek a pillanatoknak, mint hogy most itt vagyok, Pitonnal. Ez az este se így alakult volna, ha nem hozom meg ezt a döntést, és ezt most a másik tudtára is adom, aki valamiért nagyon azt akarja hinni, hogy megbántam ezt az egész találkozást.
- Miért szeretné azt a választ hallani tőlem, hogy így volt? – mert bár a pontlevonás és néhány egyéb dolog olyan, amit elkerültem volna, de ettől függetlenül valahol nagyon is örülök a másik társaságának, annak, hogy időt szán rám, hogy velem beszélget és jól láthatóan még mindig nem óhajt magamra hagyni. Tehát nem, nem így volt, én… én örülök, hogy most csakis én rám figyel, sajnos ez van.
- Majd gondolom idővel jobb lesz. – hát azért én is sejtettem, hogy Piton nem józanító főzetekkel a talárjában mászkál ide-oda, de ezt mégse mondom most ki neki, inkább próbálom magamról rá terelni a beszélgetésünket, de nem túl közlékeny, legalábbis eleinte, de később se mond sokkal többet sajnos, így csak halkan hümmögök szavaira.
- Valami azt súgja, hogy ennél többre is képes. – nézek bele elmélyedve a szemeibe, de nem mondok mást, hagyom, hogy bátran kitérjen a téma elől, ez után pedig úgy döntök, hogy most már tényleg jobb lenne távozni a konyhából és feljutni valahogy a szobámba. A probléma csak az, hogy ez nem ilyen egyszerű, így nem sokkal később Piton ölében kötök ki, aki jelenleg most eléggé biztos pontnak tűnik minden más mozgó tárgyhoz képest, így kapaszkodom belé, mintha minimum az életem múlna rajta és bár látom rajta, hogy nem örül ennek, én mégse rezelek be, csak picit félénken, de továbbra is szépen, kitartóan figyelem őt, amíg meg nem hallom az apró célzást. Méghogy én ilyesmit tennék?
- Ön is tudja, hogy nem az. Nem direkt csináltam… - már próbálnék meg felkelni, ha nem folytatná, méghozzá egy újabb pontlevonással, amire ajkaim is résnyire szétnyílnak, szemeim pedig elkerekednek a döbbenettől.
- Tessék? Kérem, ne csinálja ezt, már így is kellemetlen számomra az egész helyzet és az eddigi pontlevonásai, én csak… - nem akarom én ezt. De talán még van remény… vagy nincs? – És ha én így akarnám megélni a pillanatot, akkor is pontlevonással jutalmazná? Eddig nem úgy tűnt. – hátha kibújhatok a mínusz két pont elől, bele se gondolva szavaim jelentésébe. Viszont most már nem mozdulok, teljes nyugalommal ülök a másik ölében, kezeim továbbra is vállain pihennek, miközben szemeim is a tanárét figyelik. Talán némileg kihívó is pillantásom, ahogy reménykedem benne, hogy most én nyerem meg ezt a szóbeli párbajt kettőnk között, egyébként pedig… nagyon is jó érzés ilyen közel lenni hozzá, és valamiért félek attól, hogy nem lesz máskor még egy ilyen lehetőségem. Talán igaza van, talán egy picit néha merni kell, még akkor is, hogyha ez most tényleg ismét két pontomba kerül.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-19, 12:59

- Belegondolni sem merek, ezek szerint mit jelenthet kegyednél, Astrid, hogy kiélvez egy-egy pillanatot. - Jegyzi meg gunyorosan. Nem, mintha annak idején ő ne élvezett volna ki olyan pillanatokat is, ami másoknak adott esetben fájt. Pokolian fájt... Vagy csak egyéb okokból tiltott volt. De ez nem ide tartozik, erről nem fog mesélni. Persze azt nagyon is jól tudja, hogy a tini lányok élvezetei, éppúgy, mint akkor régen az övéké, gyakran kapcsolódik össze a tilosban járással...
A lány válaszát eztán néma közönnyel veszi tudomásul. Remélte, hogy az tudja, akarja még fokozni a helyzetet, és akkor szavai nem rekednek meg a puszta fenyegetőzésnél, de ez a tömör, tartózkodó válasz nem ad módot rá, hogy kapva kapjon a lehetőségen, és az ígért pontlevonás beérjen. Nem, ez a válasz olyannyira semmitmondó volt, hogy elérte, ő maga se feleljen rá a legkevésbé se, értelmetlen lenne ezt innentől tovább ragozni.
- Valóban, és azóta rengetegszer meg is bánta ezt, nem igaz? Jobb lett volna mégiscsak vakon ragaszkodni hozzájuk? - kérdi, de aztán csak felsóhajt. - Nincs nálam itt és most semmi, attól tartok. De ettől még reménykedhet persze, ha ahhoz van kedve...
Felsóhajt a lány kitörését hallva, megingatja a fejét.
- Az emberi tudat sokkalta összetettebb, semmint, hogy könyvként lehetne olvasni benne. Legalábbis a... Legtöbbeké. De feltűnik, ha például hazudni akarnak nekem, valóban. - közli, mintegy elrettentésképp talán? Akárhogy is, képes ő ennél többre is, sőt, mégis... Eszében sincs kimondani is. Nem, van, amiről nem kell tudniuk, de ennyi még épp terjedhet rémhírként, ha úgy alakulna. Nem gátolja eztán a leányt, ahogyan az felpattan, hanyagul int neki - arra van az ajtó, csak tessék. Nem köszön el tőle, csak hidegen szemléli, ahogyan nagy hévvel megindul, majd... Az ölében landol. Felszalad szemöldöke, és egy hosszú pillanatig csak szemléli a lányt, szemeiben az érzelmek, érzések egész palettája suhan át, de talán különösen domináns a harag...
- Lassan azt kell hinnem, kegyed igyekszik "burkoltan" tudtomra adni, hogy ez egy felhívás keringőre... - jegyzi meg színtelenül - Mindazonáltal... Ez újabb 2 pont lesz. - fejezi be mondandóját.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-19, 11:45

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Ha már jó tanácsokkal látott el a másik, amelyekkel még egyet is értek, akkor nem fogok mást mondani, csakis az igazságot, ami ezek szerint nem csak rám, de ő rá is érvényesek. De én tudom, még így, ittasan is – mert nem ittam azért annyit, hogy ne tudjam -, hogy bizonyos dolgokat nem szabad még most se megtennem, főleg nem Pitonnal kapcsolatban, mert hát elég sok ötletem lenne, de valamilyen szinten túl félénk is vagyok az ilyesmihez. Hogy én kezdeményeznék? A pasikhoz se igazán értek, sőt… szóval nem is tudom, hogy állnék hozzá, és azért van bennem tartás, hogy a másik fél kezdeményezzen, én pedig kivárok és így szinte biztos, hogy soha, semmi se lesz ebből a plátói érzésből, de én már elfogadtam ezt, nem nagyon van más választásom.
- Ha nem akarom később megütni a bokám, akkor így cselekszem. – de ez végülis tényleg az én dolgom. Én most így döntöttem és holnap büszke leszek magamra azért, hogy nem égettem le még jobban magamat, mert akkor aztán tényleg ki is iratkozhatnék a Roxfortból, bár azt Nic úgyse hagyná. De a férfi negatív viselkedése már egyre inkább zavar, ezért is hangzik el a pimasz kérdés tőlem, mely láthatóan már neki se tetszik. Nem akartam én szemtelen lenni, de akkor ő se csinálja ezt velem…
- Értem… - nehezemre esik csak ennyit mondanom a férfinak, mivel mondanám én tovább is. Szóval ezek szerint amíg a diákja vagyok, ne reménykedjek semmi kedvességben se, hát ez… igazán rémes. De hát mit várok? Meg amúgy is, miért érzem azt, amit érzek? Totálisan érthetetlen… Jó lenne végre ismét normálisan gondolkodni, ha az alkohol kiszállna a fejemből, de Piton természetesen nem segítene ezen, inkább mugli módszereket ajánl, amelyek közül nekem egyik se tetszik.
- Ha minden normához ragaszkodnék, akkor nem találkoztunk volna itt ma este. – kezdek bele, majd amikor meghallom a kérdését, amelyre egyértelműen egy „igaz” szót vár, hát… én nem ezt felelem neki.
- Őszintén szólva reméltem, hogy segít. – bököm ki, de mint kiderül, ilyesmibe tényleg ne is reménykedjek. Ez után kerül kis időre a kezembe a borosüveg, majd hangzik el a kérdés, de Piton ismét csak visszakérdezni tud, ami már kezd az agyamra menni, így durcás képet vágok, miközben rá tekintek.
- Fogalmam sincs, azért kérdeztem. – én azért kérdezek, mert kíváncsi vagyok a válaszra, ahogy azt már mondtam a férfinak is, de talán nincs értelme próbálkoznom fenntartani a további beszélgetést, így hát döntök és inkább talán távoznom kéne. Valahogy majd csak feljutok a szobámba, annyira nem lehet nagy ördöngősség…
- Nem akarom tovább fenntartani rémes társaságommal, szóval talán jobb, ha távozom. – legalább ő is mehet majd a dolgára és nem kell elviselnie továbbra is. Nem is értem, hogy miért van még mindig itt, velem. Ahogy felkelek, ismét megérzem a szédülést, amely az előbb csillapodott és azért kellően kapaszkodnom kell, hogy ne legyen gond, mégis, ahogy az asztal elfogy és már Piton széke következik, melytől még jó pár méterre van az ajtó, összeszedem minden koncentrációmat, de a probléma az, hogy ez kevés, így mivel a férfi most éppen hátra van dőlve, így sikeresen belecsüccsenek az ölébe, kezeimmel pedig vállait kapom el. A lényeg az, hogy ne essek még tovább. A francba már!
- Bo…bocsánat! - hebegem halkan, néhány másodperc fáziskéséssel, amikor leesik, hogy mi történt, így nézek bele most már közvetlen közelről a férfi szemeibe, de egyelőre nem sok esélyt látok rá, hogy túl szerencsés lenne ismét a felkeléssel próbálkoznom, mégis, még pár másodperc és aztán ráveszem magam az újabb felkelésre. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Ezt nem hiszem el, de tényleg…

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-18, 19:22

Hangyányi elégedettséggel veszi tudomásul a szinte már csalódottságot, amit észlelni vél, de mégis, mi többet várt a leány tőle? Persze, hogy nem mondott valójában semmit, de már azért is hálás lehet, hogy egyáltalán válaszolt. Eztán csak megingatja a fejét: már megint a saját szavait hallja visszhangzani...
- Ha sosem hagyja, hogy kiélvezze az életnek legalább egy-két röpke pillanatait, mi értelme élni? Szép dolog a tökéletesség, de hazug. - közli, de nem rábeszélés jellege van ennek, mindössze egy meglátás, és nem több.
S persze, hosszú évek óta él már e kastélyban, és tanít, ha nem is profi a nők terén, azért a tini lányok lelkivilágát, és sokszor a motivációikat is ki-, illetve felismeri, s nagyjából tudja, épp minek a jeleit látja, avagy nem látja rajtuk.
A lány eztán elhangzó szavaira csak megingatja a fejét.
- Egyfelől, érik a következő pontlevonása a szemtelenségéért... - jegyzi meg, de mintegy mellékes, sokadrangú dolgot, majd folytatja is - másfelől, persze, hogy ne tudnék. Épp csak az esetek nagy többségében nem akarok, így nem is erőltetem meg magam különösebben. De kétségkívül nekem is vannak feletteseim, akikkel szemben esetenként elő kell vennem a jobbik modorom. - közli gunyorosan. Ebben benne van világosan: amíg a kettejük közti alá-fölérendeltség alapjaiban meg nem változik, addig kár lenne a fiatal nőnek bármit is várnia tőle.
Eztán csak megingatja a fejét.
- "Nem célszerű"? Igazán bájos, ahogy minden normához ragaszkodik, habár vannak kételyeim afelől, mennyire fog jól aludni ma. Egyébként nyilván kegyed sem feltételezte, hogy most megyek, és keverek magának bármit is, igaz? - kérdi, szerinte ez ugyan evidens. Miért is menne, bármit is csinálni neki még most? Elég kevesen vannak, akik kedvéért azonnal hajlandó lenne ugrani, és összedobni valamit. Hátradől helyén, és unott pillantásokkal szemléli, ahogy a lány az üveggel babrál. Vajon honnan jött már megint ez a hülyeség?
- Mondja meg kegyed, Astrid, képes lennék?

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-18, 13:53

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem mondott ezzel tényleg semmi újat se a számomra, észrevettem magamtól is, hogy nem túl könnyű természetű a férfi, de talán ez az, ami valamilyen szinten képes megfogni az embert. Ő nem átlagos, egyáltalán nem, de mindegy is ez igazából, nekem inkább a korombeliekkel kellene foglalkoznom. Nem is értem magam, hogy miért vagyok még mindig itt, már rég el kellett volna húznom innen, mégse tettem meg és valahogy nem is akarom.
- Nem mindent tehetünk meg az életben, amit szeretnénk, ezt Ön is nagyon jól tudja. – felelek neki egyszerűen, némileg vállat vonva én magam is, majd ez után ismerem be azt, hogy számomra fontos a másik véleménye. Átlátszó vagyok teljesen, ha Piton nem kezdő a nők terén, akkor már mindent leolvashatott eddigi reakcióimból, ez van, ezért is fogom annyira utálni magam ez az este után és ezért igyekszem majd elkerülni a másikat, bár előre sejtem, hogy ez nem lesz igazán lehetséges.
- Kíváncsi lennék, hogy néha képes-e kedves lenni valakihez. – nem reagálom le most már azt, amit mond, hogy miként néz le, egyszerűen már nem akarom, kezdek belefáradni a folyamatos támadásaiba, piszkálódásaiba. A székig azért sikerül eljutnom, nem túl egyszerűen, majd csak elhúzom a számat arra, ahogy a Hollóhátasok tornyába való feljutásra reagál. Igen, ez az egyik, kétségkívül igaza van.
- Kávét ilyenkor már nem lenne célszerű inni, a citromos víz pedig rémesen hangzik. – akkor tuti, hogy kiadnám a vacsorámat, így ilyesmivel meg se próbálkozom. Jobban hangzott volna egy azonnal ható bájital, de úgy tűnik, hogy Piton nem óhajt felesleges köröket futni miattam.
- Egyébként Ön is tudja, hogy más megoldásra gondoltam. – teszem ezt azért még hozzá, miközben tovább ücsörgöm a széken a másikat fixírozva, majd végül hirtelen ötlettől vezérelve veszem kezem ügyébe a borosüveget, amit nemsokára nézegetni kezdek. Az üveg maradékának felszedését inkább a házimanókra bíznám, én jelen helyzetemben tuti hogy elvágnám a kezeimet, tehát jobb a biztonság, ők pedig egy csettintéssel megoldják majd ezt a problémát.
- Tényleg képes olvasni mások gondolataiban? – hangzik el tőlem egy újabb hirtelen kérdés, miközben az üveg visszakerül az asztalra, barna szemeim pedig a férfira vetülnek ismételten. Úgy tűnik, hogy soha se fogyok ki a kérdésekből.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-18, 13:33

Egy percig is eltarthat, amíg csupán hallgat, és szemléli némán a lányt, hidegen, távolságtartóan. Ez a kérdés elvette a mosolyát, habár lehet, ha nem hangzik el, akkor is elpárolgott volna, sokáig eddig sem mutatta, hogy bármi is szórakoztatná.
- Elég nehéz a természetem, fogalmazzunk így. - szólal meg végül, némi hezitálást követően hát. Sokáig úgy érezte, egyáltalán nem fog felelni a kérdésre, végül mégis megtette, habár ezzel a válasszal mondhatni, nem mondott igazából semmit. Semmi olyat, amit ne tudott volna mindenki...
A lány szavaira finoman megvonja vállait.
- Néha talán nem pont azt hallja tőlem, amit tanárként illő lenne mondanom, nézze el nekem... Mindenesetre, már hogyne tehetné? Ha meg akarja, meg is teheti. Ha nem akarja... - ismét vállat ránt, jelezve, neki egyébiránt mindegy is. Mindössze felhívta a figyelmét, hogy nincs semmi, ami miatt ne lehetne: csak olyan van, ami miatt nem teszi.
- Mily' kegyes. Nyilván tudja, rengeteg dologról nem túl hízelgő a véleményem, nem feltétlenül nézem le... Jobban. - szúrja oda az utolsó szót azért. Bármennyire kedvesnek tűnik is néha, alapjaiban véve nem az, és ezt néha szükségszerű kihangsúlyozni. Vagy tán tényleg így is gondolja?
A következőre elmélázva biccent csupán. Noha valóban tanár, ez a legkevésbé sem hatja meg egyes helyzetekben. Nem ő akart az lenni, nem ő akart itt, szinte már bezárva élni. Már hogyne ragadtatná néha túlságosan is el magát, és választana ki magának egy új játékszert, akivel szemben igenis visszaél a helyzetével? Még, ha az jellemzően valóban nem is több, mint kósza játékszer, alkalmi kalandokra jó, s két ilyen között félrehajintva hever, a lelkivilágával foglalkozzék más. De most önmegtartóztatást gyakorol, mert ő egyébként ilyen is tud lenni: sőt, az esetek többségében ilyen is.
A következő szavak nyomán a lányt fixírozza egy picit, ahogyan követi annak útját vissza a székhez.
- Reménykedve, hogy senki sem látja meg, feltételezem. - közli hát, a "hogyan"-ra válaszul, habár sejti, nem ez volt a kérdés alapvetően. Eztán csak félrebillenti a fejét kicsit, majd mégiscsak felel.
- Itt és most? Persze, kávé, citromos víz...

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-18, 11:47

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Meglepő, hogy a tanácsomat most képes ily normálisan fogadni, nem pedig elutasítóan, sőt, még egy mosolyt is varázsolhatok arcára. Nocsak… nem gondoltam volna. Úgy tűnik, hogy ő is tökéletesen tisztában van azzal, hogy valamit ő se csinál igazán jól, de neki megfelel ez a helyzet, hát rendben… végtére is, ezt neki kell tudnia.
- De miért? – nem adom ám fel, tovább kutakodom, próbálva ismerkedni a másikkal, gondolataival, amelyekről nem szokása beszélni, főleg nem én nekem. Az ital viszont egy idő után hat, főleg a második felkelésnél, és érzem, hogy most tényleg csalódást okoztam. De hogy önmagamnak? Igaza van… ő tényleg senkim és soha nem is lesz, ezek csak egy kislány hiú reményei, és én tehetek erről. Lesütöm ismét szemeimet, ezzel adva igazat szavainak, de nemsokára már lábaim se bírják tovább, de a fájdalomtól most Piton megkímél, így jelenik meg mellettem és húz fel magához, amely ösztönös közelséggel jár. Nem tehetek róla, egyszerűen minden olyan instabil, csak a férfi a kivétel, így fogom vállait és szuszogok mellkasába egy kis időre, és mivel nem érzek eltolást, ezért nem kapkodok igazán, hagyok időt magamnak a lenyugvásra és arra, hogy összeszedjem magam, ez után indulok csak meg a csap felé. Nem tudom, hogy a tanár mire utalhatott, de én úgy érzem, hogy néhány korty hideg víz végülis jól esne, ezért is iszogatok, majd ez után bököm ki azt, hogy sajnálom ezt az egészet, ahogy azt is, hogy nem akartam, hogy mindez így alakuljon, de a tanács, amit ad, az megdöbbentő. Hogy élvezzem ki? Nem megy… az ő társaságában képtelen vagyok ellazulni, mert még olyat tennék… nem, abba még belegondolni is rossz.
- Nem tehetem. – felelek röviden és természetesen én is érzem, hogy Piton nagyon is jól van hozzám képest. Nem ittunk rengeteget, ő pedig mégis csak egy felnőtt férfi, aki számára nem túl valószínű, hogy újdonság lenne az alkohol. Végül ráveszem magam és szembe fordulok vele, így motyogok el még pár szót, amelyek mintha meglepnék a másikat. Hogy foglalkoztat-e? Még szép!
- Igen, foglalkoztat. – felelek teljesen őszintén. Én már csak ilyen vagyok… Az üveg felé nézek, amelyet most a hosszú ujjak kaparintanak meg és már a látványától érzem, hogy ismét rosszul vagyok. Nem akarok többet inni, még csak véletlenül se, de szerencsére a hányinger eddig elkerült, nem kísérleteznék vele. Ahogy nézem, az üveg végül elfogy Piton jóvoltából, majd ez után újabb pirulást váltanak ki belőlem szavai. Azt hiszem, hogy mellette ez már szokványossá fog válni. Ő nem él vissza a helyzettel… de hát miért élne? Ő egy tanár, aki bár férfi, eszembe se jutna, hogy nőként nézne rám, hogy megfordulna bármi ilyesmi is a fejében…
- Igen, ez a szerencsém. – mégis, miért érzem azt, hogy bárcsak máshogy tenne? Ugyan, én se akarnám ezt, ez teljesen kizárt. Egyre inkább össze vagyok zavarodva, nem értem a saját érzéseimet és merengésemből Piton szavai rántanak vissza a valóságba. Jobban vagy? Csak egy rövid kérdés, mégis… mennyi mindent jelent. Kedves, sőt, érdeklődő, mintha valahol tényleg számítana neki az állapotom, és nem utolsó sorban: tegez! Szép szemeimmel felé pillantok, majd végül finoman rázom meg a fejem.
- Nem. Fogalmam sincs, hogy jutok fel a szobámba. – bököm ki az igazat, majd picit bizonytalanul, de csak visszajutok a székig, ahova formás hátsómat ledobom, majd meredek újra a tanárra és jut eszembe egy igen csak hülye kérdés.
- Véletlenül nincs valami józanító főzete? – mosolygok rá aranyosan és tényleg reménykedem benne, hogy esetleg segít. Tessék, nem nézem őt manónak, hanem bájitaltan tanárként kezelem. Persze könnyen megmérgezhetne, most bármit meginnék, amit a kezembe ad, de ahogy mondta, ő nem él vissza a helyzettel.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-18, 01:05

Halovány, suta mosoly fut át ajkain a tanács hallatán. Milyen ismerős szavak.
- Oly sok mindent kéne... De én megmaradok elrettentő példának, attól tartok. - feleli, szinte már derűsen, olybá tűnik, szórakoztatja a lány felvetése. Ó nem, élt ő már eleget, nem volt benne köszönet. Jobb ez így. Ráadásul... Nehezen köt barátságokat, mondjuk így.
- Csalódást? Csak magának okozhat, én nem vagyok senkije. - feleli közönyösen. Itt és most, a tantermen kívül, valójában mint két idegen, mi köze van neki a lányhoz, mégis? Persze, ez így nem teljesen igaz, mégis jól esik neki átterhelni a lányra az egészet: önmagának okoz csalódást, ami súlyosabb. Arról pedig szót sem ejt, neki mi a véleménye erről, és ez a hallgatás sem túl biztató, végső soron.
A hirtelen támadt túlzott közelségére megdermed, hosszú pillanatig teljesen mozdulatlan. Valójában régen volt már ennyire közel nővel... És ez olyan gondolatokat ébreszt benne, amiket egyelőre inkább félretesz.
Mikor már bizonyos, hogy amaz egyben elér a csapig, hátradől székében, s lehunyja szemeit, a hangokból úgyis tájékozódik afelől, mi történik, avagy mi nem.
- Én sem akarok sok mindent... De mégis megtörténnek. Ha engem kérdez, sokkalta jobban jár, ha kiélvezi a pillanatait... Ritkán adatik meg, hogy az ember elvesztheti szem elől azt, ami számára valóság. De már mondtam - ha kiszakítanak a világból, ahová tartozol, nem vagy önmagad. Talán én sem... - teszi hozzá szórakozottan. Persze túloz. Túl gyakorlott alkoholfogyasztó ő ahhoz, semmint, hogy a lányhoz hasonlóan feltörölje magával a padlót, és ez a hangja tisztaságán is érződik.
Kinyitja szemeit, s felpillant a lányra eztán, némileg eltűnődve.
- Foglalkoztatná kegyedet bármennyire is, én mit gondolok? - szólal meg lassan, majd csak vállat von. - Érdekes dolog ez az alkohol, hm? - ujjai közben az üveg után nyúlnak, nem szenved ezúttal már, az alján lévő bő fél decit lehúzza. - Egyszer majd talán bizonyít... Most épp olyan volt, mint a legtöbb korabeli lány, majd talán belejön ebbe is. Noha kétségkívül szerencséje van velem... Én nem élek ezzel vissza. - teszi hozzá kissé szarkasztikusan. Ó, mily' úriember is ő, fene ebbe a kifinomultságba!
Eztán leveszi a lányról a tekintetét, az üres üveget visszateszi az asztalra, és egy fél pillanatig hallgat, mielőtt újra megszólalna.
- Jobban vagy? - kérdi, mintegy mellékes tényt, akárcsak, ha az időjárásról kérdezne... De tegezi.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-18, 00:36

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy tűnik, hogy most az alkohol a győztes, én pedig a vesztes. Hiába szeretném tartani magam, egyszerűen képtelen vagyok rá, egyre inkább érzem, ahogy a bor hatása szétáramlik a szervezetembe, belepiszkít elmémbe és gyengévé tesz… mérhetetlenül gyengévé. És minden pont Piton előtt történik, aki jól láthatóan a kisujját se óhajtja mozdítani azért, hogy nekem esetleg egy picit is könnyebb legyen.
Nem, én nem akartam ennyit inni, nem tudtam, hogy baj lesz belőle, de nincs mit tenni, a baj már megtörtént, én pedig hiába próbálok erős maradni, egyre kevésbé megy, ahogy már az ellenkezés is. Igenis a férfi tehet erről, ő láthatta rajtam már eleinte is, hogy hat az alkohol, mégis utalt rá, hogy igyam meg vele a maradékot… nehogy már csak én legyek ezért a hibás.
- Igen, tudom… Ön senkinek se a barátja, bár elzárkózni se jó a többi embertől. Ahogy Ön is mondta, élnie kellene. – nézek bele mélyen a szemeibe és ez most tőlem egy tanács, amelyet az alkohol hatására ki merek mondani és vissza is utalok nem is olyan régen elhangzott szavaira. És hogy kényszerített-e?
- Nem, de mégse akartam csalódást okozni… de úgy tűnik akaratomon kívül megtettem. – és végül lábaim feladják a szolgálatot, képtelenek tovább tartani, így csuklanék össze, hogy térdeim a földön koppanjanak, de úgy tűnik, hogy a tanárban azért van annyi, hogy ezt nem nézi végig, hogy nem hagy ennyire a porba hullani, így amikor elkapja csuklómat és felránt magához, óvatosan kapaszkodom meg vállaiba, miközben fejem egy rövid időre mellkasára hajtom, úgy veszek nagy levegőket. Kell néhány másodpercnyi szünet, majd ez után lépek abba az irányba, ahova a másik vezet, de nem értem, hogy mit akar a csaptól. Igyak belőle? Igen, végülis… néhány korty hideg víz bizonyára segíthet, így csak remegő kézzel nyúlok ki az egyik pohárért, megengedem a csapot és amikor kellően hideg a víz, már tele is töltöm és azt lassú kortyokban kezdem el fogyasztani. Nem értem… most miért segített mégis? Mindenesetre szabad kezemmel most már a csap szélét fogom, miközben próbálom megtartani magam. Nem akarom ezt, annyira szégyellem magam, szánalmas vagyok, így néhány könnycsepp is végigfut arcomon, amiket csak remélem, hogy Piton nem vesz észre, végtére is, háttal állok neki.
- Annyira sajnálom, én… én nem akartam ezt. – most örökre leírtam magam előtte és ez az egészben a legrosszabb. Végül még iszom pár kortyot, így nagyjából a pohár fele kiürül, majd ez után teszem azt le a mosogató szélére, majd törlöm meg szemeimet és lassan szembefordulok a másikkal, hátsómmal pedig támaszkodom, így azért valamivel biztosabb. Még mindig nem tudom, hogyan fogok ezek után eljutni a szobámig, ahogy azt se, hogy mit kéne mondanom vagy tennem, soha se voltam még ilyen helyzetben.
- Most biztosan még jobban lenéz, mint eddig… - szipogom halkan, és szavaimból kiérezheti a másik, hogy nagyon is szerettem volna bizonyítani neki. Talán ezért is ittam, hogy felnőttebbnek tűnjek, ne nézzen nyuszinak, de hát hiába próbálnék a kedvében járni, most minden esélyemet ellőttem.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-18, 00:23

Az elsőre csak biccent, ahogyan a lány gondolja, erről nem nyit vitát: neki kell tudnia, mit tud kezdeni a tudásával, avagy mit nem. Nem is feszegeti tovább ezt a témát, nem szeret erről társalogni, lévén, neki sem erőssége ez: sem a téma, sem a beszéd róla. Így hát ennyiben hagyja a dolgot, a lány gondolkodhat rajta, ha akar, de ha nem, hát neki úgy is jó, eleget tett a feladatának, a többi immáron nem az ő dolga. Valójában így is többet tett, mint, amennyit elvárhatnak tőle, ő nem az a jótét lélek igazság szerint, így nem az a fő profilja, hogy mások életét egyengesse. Nem véletlenül nem akart tanár lenni soha. Ilyenkor el is tűnődik, mégis, hogy jutott ide...
"Bármit".
A leány következő szavait nem követi válasz, úgy érzi, már megválaszolta: többek között a lány puszta ittléte is furcsa, és érthetetlen. Más már nem lenne itt, és így lenne rendjén. A következőkre csak biccent, némi elégedettséggel, de mást nem fűz hozzá ehhez sem. Valójában ez egy elvárás, még, ha őt nem is izgatja különösebben, mint pletykálnak a diákok, azért nem szívesen magyarázkodna a kollégák előtt, hogy mégis, mi történt, avagy mi nem. Ráadásul... Pletyka ide vagy oda, a hírnevének mégiscsak kínos lenne. Neki tekintélye van, amit nem akar feladni, vagy hagyni, hogy meginogjon egy pillanatra is: persze, nem lenne nehéz helyreállítania. De időt és energiát azért követelne a dolog, és neki semmi kedve ehhez. Ő nem akar ilyesmikkel törődni.
- Nem a kérés nagysága, a mibenléte a kifogásolt tény. Én nem vagyok a barátja, vagy a jótevője. - közli szárazon. Eztán megingatja a fejét. - Oly sok mindenben hajlamos ellentmondani, nem látom okát, itt miért kéne, hogy kivételt tegyen. Kényszerítettem én bármire is?
Eztán azért sóhajt, mielőtt a lány teljesen a földre csusszanna, elkapja a csuklóját, és felrántja, ha van rá mód, majd csak megindítja az egyik irányba.
- Arra van a csap. - fűzi hozzá, de egyéb kommentárt nem ad. Különösebben nem is nézi, oldja meg a lány maga, az instrukció szerinte világos. Hogy ettől még elraktározza-e a képet magában?
Nagyon is.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-18, 00:02

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Tudom, hogy túl sok személyes kérdést teszek fel, amelyekre valószínűleg Piton nem akar majd válaszolni, vagy csak minimálisan, kitérően, de nem tudom befogni a számat, ami a szívemen, az a számon is, ezért keveredtem most is bajba és leszek egyre rosszabb helyzetbe. Mindenesetre a válaszára most csak aprót bólintok, jelezve, hogy rendben, elég volt most ennyi válasz is tőle, majd ez után térek ki ismét saját gondolataimra, terveimre, amelyekre oly hosszú monológot mond, amit én csendben, teljes figyelemmel hallgatok, mintha csak a tanórán ülnénk.
- Igyekszem az elsajátított tudást jól felhasználni, nem csak bemagolni szoktam a dolgokat. – nem akarok most hosszabban reagálni arra, amit mondott, egyszerűen nem megy, át kell gondolnom azt, amit hallottam, mélyen átrágnom magam rajta és ez bizonyára több napot is igénybe fog venni. Bölcs szavak, tényleg talán máshogy kéne hozzáállnom néhány dologhoz, át kéne gondolnom azt, hogy mi a fontos a számomra, hogy mi lenne a legjobb nekem és a testvéreimnek. Nem akarom azt, hogy ne legyen jövőm…
- Elhiszem, hogy oka van, de érdekelne az ok, hogy miért gondolja ezt rólam. – kötöm az ebet a karóhoz, majd ez után hallom meg azt, hogy most már konkrétan megkér rá Piton, hogy ne nagyon hangoztassam ezt a közös kis vacsorát, amelyet édes kettesben töltöttünk el. Nem is akarnám, furcsának is tűnik ez az egész, hihetetlennek és tudom, hogy néhányan rám is érdekesen néznének ezek után, bizonyára még kombinálnának is és egy hét múlva már azt hallhatnánk vissza, hogy le is feküdtem a férfival. Na nem, köszönöm szépen, én nem vagyok kíváncsi az ilyen pletykákra. Persze, majd büntetőmunka helyett inkább az ágyába másznék, stb, szóval jobb is tényleg, ha ez megmarad a mi kettőnk ügyének.
- Én is így gondoltam. Közöttünk marad! – biccentek rá, így hangzik el tőlem az ígéret, tehát tőlem nem fogják megtudni, bár furcsa, hogy ilyen közös kis titkunk van a professzorral. Végül némi kis ellentét, amely már oly megszokott közöttünk, de erre már inkább nem mondok semmit. Ha ki akarja forgatni a szavaimat, úgyis megteszi, kezdek belefáradni a veszekedésbe. Jobb lenne talán ha távoznék, mégis, ahogy felkelek, pont hogy nem azt érem el, amit eredetileg akartam, így a bor ruhámon köt ki, Piton pedig jól láthatóan és hallhatóan nem óhajt segíteni nekem, csak még jobban zavarba hoz, olyan gondolatokat ültet el most akaratán kívül a fejemben, amelyeket nem kéne.
- Nem tudtam, hogy ez olyan hatalmas kérés. Nem néztem házimanónak. – de akkor mindegy, ezek szerint így kell végigmennem a folyosókon, fel a szobámba. Csak remélni merem, hogy több tanárral vagy prefektussal nem futok majd össze, mert akkor nem csak a kijárásért, de az italért is beszólhatnának, amely mellékesen rendesen hat is rám. Mondjuk Piton már megbüntetett, szóval talán ilyen baj nem lenne, de nem akarok további kellemetlenséget, szeretném, ha ez az egész közöttünk maradna, csak minimális információk jutnának ki az estével kapcsolatban. Az ital egyre jobban hat, lassan az asztalnak is esek némileg, így jelentem ki a másik számára, hogy nem érzem jól magam, de ő nem hogy segítene, egyértelműen továbbra is jól szórakozik rajtam.
- Én nem akartam ennyit, maga hozta szóba, hogy igyuk meg a maradékot. – nézek most már közvetlen közelről a férfi szemeibe és igen, őt vádolom ezért, ami most velem történik és még csak nem is segít. Nem akarom ezt, hogy ilyen gyenge és sebezhető legyek, mégse bírok megállni most már, a szék is távolabb van, így nemsokára az asztal mellé ereszkedek le, a földre, Piton lábától nem túl messzire. Kavarok minden, de ahogy behunyom szemeimet, nem hogy jobban lennék, még rosszabbul vagyok. Végül mégis kinyitom szemeimet és hajamba túrok, nagyon rossz ez az egész, olyan instabil minden.
- Remélem élvezi a látványt. – nem nézek rá a másikra, csak így szólok hozzá, mivel tudom, hogy remekül szórakozik rémes helyzetemen. Bárcsak segítene, de nem, ő inkább csak mulat rajtam és tovább kínoz szavaival. Hogy a fenébe fogok feljutni az ágyamba? Nem akarom itt tölteni az estét, de érzem, hogy képtelen lennék feljutni így a toronyba, esélytelen lenne, talán még rossz lépcsőket is választanék, fogalmam sincs.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-17, 23:29

Megrezzen a kérdésre, mint, ha nem számított volna rá. Egy hosszú pillanatig hallgat, mielőtt megszólalna.
- Az éveimből adódóan értek már veszteségek, és láttam meghalni nem egy embert... Legyen elég ennyi. - mormolja. Nem mond valódi konkrétumokat, de alapvetően őszinte: ó, de még mennyi embert látott meghalni...
Mintha némi változást is érezne a lány hozzáállásán, de nem foglalkozik vele különösebben. A felkavaró témák rendszerint okoznak némi változást a fiatal lányok lelkivilágában, ez már csak ilyen. Elnézően megingatja a fejét.
- Megőrizheti az emlékeket, idealizálhatja, és kapaszkodhat beléjük, ha akar... De az élőholtak többségében nem örülnek az állapotuknak, vagy nem is tudnak róla. A jellemük, a szellemük az, ami elvész, vagy örökre kárhoztatik, soha többé nem lesznek azok, akik egykor voltak. Hiába vannak gondolatai egy vámpírnak látszólag, és hiába bírod mozgásra az inferust... A múlt lenyomata a kísértet és a kép is csupán, soha nem lesz jelenbeli, vagy igazán valós. Még akkor sem, ha képes elhitetni veled ezt némely, önnön rosszindulatának okán... Akit kiszakítanak a világból, ahova tartozik, soha nem lel újra otthonra, és nem lehet önmaga sem többé. Mily örömteli, hogy nem feledett el élni... Vajh hogyan lesz ez jövőre? Én nem arról beszélek, mi van most, hanem arról, ahová tarthat. Tudni, hogy él, egy dolog... Tudni azt, hogy mások is élnek, még egy. Kezdeni valamit a tudással viszont már nem mindenki tud. Hallottam kegyedtől épp elég bemagolt idézetet, nem érdekelnek. Mihez tud kezdeni velük? - megemeli jobbját, nem kér választ. Gondolkozzon ezen a lány maga, talán majd máskor megvitatják.
A következőre csak szusszant, a plafonra szegezi a tekintetét.
- Az a feladatom, hogy figyeljem a diákjaim, gondolja, nem teszek eleget neki? Ha gondolok valamit, annak oka is van... Noha kétlem, hogy ezt különösebben magyaráznom kellene. Itt van. - teszi hozzá némi gúnnyal fűszerezve. Hogy eredetileg is erre gondolt-e, az kérdéses, habár nehezen elvitatható, hogy talán ez önmagában is érthetetlennek tűnhetne sokak számára. - És ami ezt az itt-létét illeti, jobb kedvelném, ha mások számára nem okozna fejtörést vele.- fűzi még hozzá, mintegy mellékesen. Noha utalt már erre, úgy érzi, jobb a békesség, és szavakkal is megerősíti. Nem kér kifejezetten, nem követel, vagy parancsol, mégis érezni, ez nem vita tárgya.
Felszalad szemöldöke, ahogy a lány visszaszól. Hátradől székén, és végigméri a nőt, valahogy olyan távolságtartóan és lesajnálóan, ahogyan jellemzően a tanórákon szokta a diákjait leginkább.
- Csakugyan, a középszerűvel ebben az esetben túlozhattam, ha azért van itt, hogy a palacsinta elkészítését tanulja. - ért egyet végül hűvösen.
Ebből a hideg elutasító hangulatából csak a lány reakciója zökkenti ki, az a tagadhatatlan pironkodás, és a magyarázkodás, ami követi.
- Attól tartok, összekever egy házimanóval. Nem takarítok, vagy tisztogatok semmit, főleg nem a diákjaim szennyesét, vésse az eszébe. - közli elutasítóan azért. Esze ágában sincs effélét tenni, az ellenkezne önnön lényével, és olyannyira nem lenne rá jellemző cselekedet, hogy komolyan el kéne gondolkodnia azon, hogy szeretetszolgálatot nyit. Nem. Keressen más balekot. - Fogalmam sincs, mire gondol, kedves. - feleli eztán közömbösen, mint, ha valóban nem értené, és csupán a lány zagyválna össze-vissza sületlenségeket, amiket eleve lehetetlenség megérteni.
A következő jelenetet tartózkodóan szemléli végig, jelét sem adva, hogy bármiben is segíteni kívánna.
- Nos, igen, megvallom, ezt már sikerült magamtól is megállapítanom, de köszönöm a tájékoztatást. Mindig is érdekelt a hogyléte... - teszi hozzá ironikusan, majd csak legyint. - de már említettem korábban is, mindenki maga tudja, mennyit bír, avagy akar inni, ugyebár.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-17, 22:27

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy a szüleim meghaltak, hogy végleg elveszítettem őket, így hiába is hathat túlzónak az, amit mondok, mégis úgy érzem, hogy soha se fogok túllenni ezen. Piton szavai viszont teljesen mások, mint amire számítanék tőle, nem lekezelő, nem gonosz és gúnyos, inkább mintha megértő lenne…
- Ön kit veszített el? – tudom, hogy nem lenne szabad erre rákérdeznem, de az, amit mond, egyértelműen egy másik személyre utal, akinél az idő talán nála segített. De ez vajon tényleg így van? Tényleg segített az idő a férfinek vagy csak jótanácsnak szánja, hátha nálam ez máshogy lesz? Hátha én elhiszem? Mindenesetre olyan dolgok is kibuknak ajkaim közül, amelyeknek nem lenne szabad, ő pedig tudja, hogy mire gondolok, mintha a fejembe látna. Lesütöm szemeimet, hiszen ez eddig mélyen őrzött titkom volt, olyasmi, amit nem árultam el senkinek, most mégis, pont Piton az, aki a bizalmamat élvezi, és ismét a helyett, hogy lekorholna, inkább tanácsot ad, így őszinte csodálattal nézek fel rá, miközben hallgatom szavait. Jól esik az, ahogy most viselkedik, ahogy látja a dolgokat, talán tényleg erre lenne szükségem, egy felnőttre, akivel elbeszélgethetek ezekről a dolgokról. Hirtelen ki is törlődik mindaz, ahogy eddig viselkedett velem, már nem tudok negatívan érezni iránta, annyira kellemesen érint most az, hogy segíteni próbál.
- Én nem akarom végleg elengedni őket és ha van remény arra, hogy tudok bármit is tenni, meg akarom próbálni. De nem felejtem el azt, hogy én élek… - persze fiatal vagyok még, túlságosan fontosak számomra halott szüleim, így még küzdök értük, de talán idővel tényleg máshogy lesz. Talán képes leszek felfogni azt, hogy milyen badarság az, amire készülök. A halottaknak halottnak kell maradnia, nem kerülhetnek az élők világába, felborítaná az egyensúlyt, én mégis ezt megkockáztatnám… Tényleg őrült vagyok.
Ez a téma viszont lassan tovaszáll és szóba kerül a mi kis közös vacsoránk, mely oly ritkaságnak számít, szinte hihetetlen, de mégis megtörtént, bár talán még Piton se tudja, hogy miért engedett nekem.
- Érthetetlen logikával? Miért gondolja így? – vonom fel kíváncsian szemöldökömet, és most ezzel olyat mondott, amiből egyértelműen lehet következtetni arra, hogy valamennyire ismer engem, valamennyire figyelt már eddig. Ha a logikám nem újdonság a számára, akkor tényleg tudhat rólam néhány dolgot. Pedig azt hittem, hogy észre se vett, csak egy diáknak tartott a sok közül. Vagy talán túlságosan is reménykednék? Fogalmam sincs… Ez után viszont további tettekre vetemedek, így kezem a férfiét érinti, de csak rövid időre, majd ahogy észbe kapok, inkább visszahúzom mancsomat és úgy hallgatom a másik kioktatását, amelyet most már az italnak hála is lazán veszek, nem érint mélyen.
- Mint láthatja, akarok, ezért is voltam itt. – végül kissé felhúzom nózimat az utalásra és ez után döntenék úgy, hogy én most itt talán jobb, ha tényleg megyek. Tényleg kezdek hülyét csinálni magamból, és ezt tovább növelem azzal, hogy leöntöm magam, a pohár pedig összetörik a földön. Hát… nem túl kellemes ez a helyzet, de ha már itt van Piton, akkor igazán segíthet, így végül odasétálok mellé és lenézek rá. Amiket viszont mond, azok most már édes pírfoltokat eredményeznek az arcomon és automatikusan pillantok a férfi kezére, amelyet nem is olyan régen megfoghattam.
- Én nem… nem erre gondoltam, csak egy tisztítóbűbájra. – bököm ki halkan, és láthatóan totálisan zavarban vagyok attól, amit mondott. Méghogy megszabadítson a pólómtól? Belegondolni is félelmetes egy ilyen tettbe.
- Miért játszadozik velem? Tisztában vagyok vele, hogy Ön a tanárom, én pedig csak egy diák vagyok a sok közül, nem mernék mást gondolni… - vagy talán mégis? Magyarázkodom ismét, ahhoz érek, de az állás se túl egyszerű most, így kissé jobban megszorítom a széket, hogy tutira képes legyek még egy helyen állni. Nem értem, hogy miért szórakozik még mindig rajtam, oly nagy bűn lenne az, ha esetleg tetszik nekem? Hogy mi? Nem… nem tetszik! Nem gondolhatok semmi ilyesmire se, így végül fejemet zavartan megrázom, mintha csak magammal viaskodnék, de ettől hirtelen szédülök meg és esek neki némileg az asztalnak, ami szerencsére közel van hozzám, így most már abba kapaszkodhatom meg.
- Szédülök… - nyögöm ki halkan, de Piton mégis jól hallhatja. Nem vagyok jól, nagyon nem és lábaim se akarnak most igazán engedelmeskedni és megtartani.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-17, 22:03

A fekete szempár kifürkészhetetlenül tekint vissza a lányra, annak gyengesége épp úgy nem hatja meg, ahogyan eddig úgy különösebben más sem. Hogy mennyire álca ez részéről? Teljes mértékben, hiszen vannak érzései, érzelmei, de egyiknek sem szokott igazán nyílt utat adni, vagy ha mégis, hát abban gyakran nincs sok köszönet: hiszen legtöbbször amit hagy részben megjelenni, az a düh, a harag, a rosszindulat, a gyűlölet, lenézés... Akárhogy is, most kifejezéstelen, szinte közönyös, csak a hangja nem illik ehhez: bár semmitmondó, mégis, van benne valami, még, ha csak rejtetten is...
- Majd idővel változik. Az idő mindent elmos. - közli hát. Szép tanács, hangzatos. Rajta nem segített sem idő, sem más, már az előtt elveszítette Lilyt, hogy az meghalt volna, de ez nem számít: évek teltek el már halála óta is, de még mindig... Nem. Ennek nem jelenhet meg a legapróbb nyoma sem rajta, így félresöpri ezt a gondolatot. Majd máskor, magányában rágódik ezen. Mert az egész az ő hibája, van min rágódni bőven.
- Persze, hogy vissza lehetne. - közli fásultan. Meglepő szavak, a legkevésbé sem azok, amelyekre az ember számít, és a lehető legmeglepőbbek is, persze. - De ez nem jelenti azt, hogy így kéne, hogy legyen. A holtakat semmi sem hozza valójában vissza, tégy bármit is, csak a szenvedést mélyítheted el... A kérdés csupán az, hogy az élőkét, vagy a holtakét. És minél tovább űzöd ezt a gondolatot, annál inkább felejtesz el élni... Vagy odafigyelni azokra, akik még élnek. Ha pedig ők is eltűnnek mellőled idővel, már nem lesz többé út, amelyet követhetnél, nem lesz többé ok, amiért élhetnél... Ezt jegyezd meg. - mormolja. Nem szokott efféle mély életbölcsességekről prédikálni, és nem véletlenül nem. Nem az ő stílusa, és ebben az esetben még csak, hogy nem is az ő dolga. De emlékszik jól, Dumbledore világos volt, túlságosan is... Ha valaki hozzá fordulna, segítsen, ha másért nem, pusztán azért, mert az illető bátorsága végett már önmagában is méltó erre. Megtette. De többet senki se várjon tőle. Félrepillant, a konyha egy felettébb érdekes részletét kezdi fixírozni, mint, ha látna ott bármit is, ami erre érdemes. Nincs ott semmi valójában, tekintete is tovasuhan hát onnan idővel, de csak néhány pillanat múltán tér vissza a lányra, és állapodik meg rajta.
- Nem szoktam a diákjaimmal étkezni. - feleli kelletlenül. Nem, valóban nem szokott. Nem véletlenül nem szokott, nem akar vegyülni velük, nem akar bevonódni az életükbe a szükségesnél jobban, ahogyan a saját életébe sem akarja beengedni a tanulókat. Eztán ragadozómosoly ül arcára. - Majd elválik, mennyire balszerencse... Noha nem látom okát, hogy különösebben lelkesedjen. Ámbár mindig is érthetetlen logikával szemlélte a világot.
Követi tekintetével, ahogy a lány is elhúzza kezét, és ölébe ejti. Tekintete sötét, hűvös marad, hangjába egy pillanatra romlottság, megvetés költözik, de az első egy-két szó után ez kikopik, és a vészes üresség marad csupán:
- Üres kifogás. Ha akarja, megtanul magától... De úgy érzem, nem csak a főzés terén feledte el kioktatni az ifjú hölgyet. - ő maga hátradől, és nem moccan, azt sem reagálja le elsőre, amikor amaz felpattan, az sem hatja meg, hogy beborítja magát az itallal. Lopva a padlóra pillant, felmérve a szilánkokat, de aztán felpillant, ahogyan a lány megáll felette. Nem tetszik neki ez a helyzet, utálja, ha valaki így áll felette, ettől függetlenül sem moccan azonban, teljesen jól ül ő ott. Enyhén felvonja szemöldökét.
- A romantikus kézfogásunk után szabadítsam meg a pólójától, Astrid kedves? Rémlik, célzott ma már rá, milyen közeli, jó is a mi viszonyunk, de talán túlzásokba esik. - jegyzi meg szarkasztikusan.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-17, 12:26

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Egyáltalán nem állt szándékomban Pitonnal ilyen témákról beszélni, melyek számomra mélyek és nagyon is fájóak, de valamiért kibuknak belőlem a szavak. Nem tartom magamban, bár nem reménykedem semmi kedvességben se, inkább csak valami leszólásban, hogy túl gyenge vagyok, amiért egy halál így megvisel. Amikor viszont beszélni kezd, lassan emelem fel a fejem, majd nézek bele azokba a fekete szemekbe, és egy halk szipogás még előtör belőlem. Amióta anya is meghalt, nem akartam senkinek se beszélni az érzéseimről, csak vidámnak, boldognak tettetni magam, mintha minden rendben lenne, de úgy tűnik, hogy ez most változott. De hogy pont Pitonnál tettem ezt? Nem értem magam, egyáltalán nem.
- Meglehet, hogy túlzónak hat, de én így érzek. – ha az ember elveszít valakit, aki neki fontos, akkor nem mindig képes túllépni rajta, még akkor se, hogyha ez lenne helyes, ha ezt várnák el tőle. A tanács viszont olyan furcsán cseng, mintha a férfi is átélte volna azt, amit én, csak ő láthatóan képes leplezni belső fájdalmát, ahogy igazából minden más érzelmet is. Talán részben álca lehet az, amit mutat magából?
- És mi van akkor, ha nem akarom elereszteni őket? Talán vissza lehetne… - és itt végül ajkamba harapok és azonnal el is hallgatok. Nem… nem szabad folytatnom, nem szabad kimondanom gondolataimat, befejeznem a mondatomat. Hogy visszahozni őket az életbe? Állj le Astrid, nagyon rossz úton haladsz és nagyon rossz embernek nyílsz meg! Hiába figyelmeztetem magam, nehéz ez a helyzet, oh a fenébe is, bárcsak ne került volna ez szóba…
Jobb is, hogy tovább terelődnek idővel a témák és a vacsora után bár távozni szándékozok, a tanár szavai mégis a maradás mellett teszik le a voksot, így foglalok helyet ismét vele szemben, hogy az üveg maradékát együtt elfogyaszthassuk. Meglepő, hogy így fogyasztottuk el a vacsorát, kettesben, de Piton természetesen kitérne ez az egész elől, így fejemet némileg oldalra biccentem és édes tekintettel figyelgetem.
- De az gondolom már nem szokványos, hogy egy diákjával külön, kettesben vacsorázzon. Egyébként pedig nem tudom, hogy mennyire balszerencse az, hogy még itt voltam, bár a pontlevonás nem hiányzott… - az ital őszintévé tesz, túlságosan is, én pedig észre se veszem azt, hogy nem kéne már beszélnem, inkább mélyen hallgatnom kéne, nem mondani semmit, hagyni, hogy végül a professzor is a dolgára térjen. De persze, hogy nem ezt teszem, tovább vágom magam alatt a fát, így némi szemezés után kezem a másikéra talál, így jut eszembe a jelen pillanatban nagyszerűnek tűnő ötlet, mi szerint máskor is vacsorázhatnánk így. Holnap szerintem kiásom majd a saját síromat és olyan mélyre vackolom be magam a föld alá, hogy soha rám ne találjanak…
Kezét elhúzza, én pedig eleinte meglepődöm tettén, de aztán leesik az, amit tettem, így némi ijedtség suhan át arcomon, miközben visszahúzva mancsom azt ölembe ejtem. Tudom, hogy ez most talán sok volt és az a gyilkos pillantás, melytől egyre kisebbnek érzem magam…
- Inkább előbb-utóbb egyre jobb lennék. Ha élne az anyám, akkor talán megtanított volna még jobban a konyhai trükkökre, de így azzal kell beérnem, amire képes vagyok. – de nem főzök rosszul, a palacsinta is finom lett, tehát nem érzem jogosnak a leszólását, de hát már megszokhattam volna igazán. Most vagyok abban a korban, amikor elkezdhetnék érdeklődni az ilyesmik iránt, de már nem élnek a szüleim ahhoz, hogy megtanítsanak a konyha rejtelmeire, így magamtól tanulok és fejlődök, remélve, hogy idővel leszek olyan jó, mint amilyen anya volt. Mégis, valahogy most egyre inkább a lelkemre veszem a férfi szavait, így ismét felpattanok, de most túl nagy a hév, így a poharamban lévő maradék bor most szépen ruhámon köt ki, melleim környékén kezdi a vörös folyadék a lefelé utat és még nadrágom is kap belőle, a pohár pedig hangos csörömpöléssel törik össze az asztal lába mellett a földön. Hirtelen lépek hátra, majd nézek végig magamon, hát… pont nem ilyesmit akartam, így csak cseppet megemelem a felsőm, mivel igazán kellemetlen érzés boros ruhában lenni, majd elhúzom a számat.
- Remek. – az pedig továbbra se kellemes, hogy most már még jobban szédülök, tehát talán jobb is, hogy nem ittam további kortyokat, az üveg pedig már lassan üres, talán még fél dl ha van benne. A pálcám meg pont most nincs itt, hogy egy tisztító bűbájjal eltüntessem a foltokat, így marad a szép nézés Piton felé.
- Segítene? – mutatok magamra, ezzel jelezve, hogy miben kéne és bár nem túl stabilan, de közelebb lépkedek hozzá és pontosan mellette állok meg, miközben bal kezemmel széke támlájába kapaszkodom. Kell az, hogy megtarthassam az egyensúlyomat.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-17, 01:37

Valóban nem ismeri, noha azért az túlzás lesz, hogy semmit sem tud: a sajátjaira nagyjából figyel, sőt, még a többiekre is, ha annyira nem is, de itt azért csak egy családról van szó. Tud ezt-azt, de eszébe sincs erre kitérni. S, hogy mi igaz a pletykákból? Nos, abba nem megy bele, nem is izgatta sohasem látszólag, mit terjesztenek róla, had tegyék csak. Ő meg némán megtorolta mindig. Így azonban persze arra sem tér ki, hogy mit tud, vagy mit nem.
- Tudom. A szülők elvesztése valóban nagy tragédia tud lenni... Habár a soha igazán túlzónak hat. Jobb a léleknek, a sajátnak éppúgy, mint az eltávozottnak, ha hagyják végre békében nyugodni. Nincs több vágya, és nem is lehet. - feleli komoran. Ritkán mond effélét, és ez a kijelentése mentes a gúnytól, iróniától, a védjegyévé vált szarkazmustól, de még a gyűlölködéstől is. A helyén valami egészen más van, ami persze éppúgy jellemző rá, int az előzőek: az üresség. Mégis ott vibrálhat, hogy alighanem konkrétan beszél valamiről, és nem általánosságban, erre azonban nem tér ki, komor arckifejezése pedig nem azt súgja, hogy ez most változni fog esetleg.
Ahogyan azt sem lehetne megállapítani, hogy ez mit is jelent nála: csak most, pillanatnyi elzárkózást, vagy tartósat? Akárhogy is, itt és most nem fog beszélni, ez világosnak tűnik, ahhoz nem ivott eleget. Ahhoz talán viszont igen, hogy ne pörögjön tovább azon, ki mennyire illedelmes, avagy pimasz, vagy pofátlan, noha ez nem jelenti azt, hogy elfeledte volna mindezt. Csupán azt, hogy egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés. Helyette csak megvonja finoman vállait. Túl sokat csinálja, és ez bosszantó - persze, ahogy az ember iszik, úgy válik egyre dominánsabb a túlzó "testbeszéd". Ez talán még nem túlzó, ugyan...
- Hát maradjon, ha akar. - feleli közönyösen. Nem tart fel, és nem is kényszerít maradásra, és ezt okvetlenül nyomatékosítani is akarja, ő ettől a ténytől teljesen független.
- Az esetek nagy többségében a diákjaimmal étkezem, épp csak külön asztalnál. Nem akkora különbség. - feleli gunyorosan. - Másfelől, enni jöttem, alapvetően, az csak kegyed balsorsa, hogy még itt volt, mire ideértem. - valódi okokat talán nem mond, legalábbis igazán mélyebb tényezőkről nem ejt szót, de talán nem is voltak olyanok. Vagy csak nem beszél róluk, kérdéses, tud-e, avagy akar-e egyáltalán bármiről is beszélni, ami igazán mélyen őróla szól? Felületes dolgokat közöl, persze, de ezek akár megfigyelhetőek is: bárki észreveheti, hogy a reggeli kávéját is feketén issza, cukor nélkül, például. Ha időközben kiürült volna a pohara, hanyag biccentéssel veszi tudomásul az újratöltés tényét.
Mértékletesség! Régi szép emlékek - mindig is szeretett mértékkel és tartózkodással inni. A mérték a vödör, a tartózkodás az asztal alatt... Kis költői túlzással, na. Ez most nem fordulhat elő persze, az a kor már elmúlt, és nem engedné meg magának, hogy olyan állapotba sodorja önmagát, amelyben soha nem láthatja diákja.
A lány hosszas bámulását, kihívóbb pillantásait persze észleli, és egy röpke pillanatra el is játszik a gondolattal - végső soron, gond nélkül vághatná az asztalra... Mégis, ki állna útjába? Gondolatait a fiatal hölgyemény mozdulata szakítja félbe. Kissé kitágult szemekkel réved a kezére, mint, ha maga se hinné el, ami történt. Megköszörüli torkát.
- Csakugyan. - Suttogja, de a hangjába most némi fenyegető él kúszik. Nem kedveli ő az ilyesmit, ő nem az az ember, akit az ember felhív, hogy közösen menjenek el sétálni a tengerpartra, vagy legyen partnere a ballagáson. Ő nem az a romantikus alkat. Elhúzza kezét, tekintete szinte már gyilkos indulattal villan a lány felé, de nem szól. Ó, nem... Nem most. Szombaton viszont meglesz ennek gyümölcse, nagyon is - dönti el. Azonban a lány úgy tűnik, képes fokozni a helyzetet. Felpillant hát rá.
- Idővel? Azaz, előbb-utóbb megszoknám a középszerűt? - kérdi nyersen, szinte már durván, de aztán csak sóhajt, ahogy gondolatban felhúz maga elé egy gátat. Nem, régen talán hajlamos volt elveszíteni az eszét az alkoholtól, és olyat tenni, amit... Hát másnap sem bánt meg, de ma már gondolni sem képes rá, ha nem muszáj. Most pedig megmarad a maga húzta korlátai között. - Majd idővel kiderül, akkor hát, hogy sikerül-e meggyőznie, hogy magam is erre vágyom. - sziszegi hát, szándékkal visszautalva egy nem is oly régen elhangzott párbeszédrészletükre. Akárhogy is, az előbbi vad durvaságból visszavett, hangja békés, van benne egyfajta furcsa könnyedség, ami éles ellentétben áll azzal, ahogyan a hangokat formálja. Arca kifejezéstelenné válik, ahogy uralma alá vonja mimikáját, habár, hogy ez meddig tart ki...? Ameddig kell, ha őt kérdezik.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-17, 00:49

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Piton még nem ismer engem, szinte semmit se tud rólam, így azt se, hogy inkább vállaltam volna évekig tartó kínokat, sem mint elveszítsem a szüleimet. Ahogy mondtam, a lelki fájdalom ezerszer rosszabb a testinél, én pedig ezzel tökéletesen tisztában vagyok, ahogy valamiért úgy érzem, hogy talán a tanár is. Én se ismerem őt, csak néhány híresztelést hallottam vele kapcsolatban, de hogy mi igaz vagy mi nem, arról fogalmam sincs. Amikor viszont helyesel, kissé megdöbbenek, olyan, mintha mégis tudná azt, ami velem történt… áh nem, biztosan nincs így, én nem vagyok Mardekáros, egy picikét se érdekelheti pont az én életem. A kérdő tekintet viszont arra utal, hogy valamiféle történetet vár tőlem, én mégse érzem úgy, hogy most képes lennék teljesen megnyílni neki, de egy kis részt talán elárulhatok, arra úgyis bármikor rájöhetne.
- Megölték a szüleimet és úgy érzem, ezen soha se leszek túl. – hajtom le fejem és most érzem, hogy szemeimben könnyek gyűlnek. Nem, nem akarom ezt, nem akarok gyengének tűnni a másik előtt, így kezeimmel combjaimba markolok, így okozva némi fájdalmat magamnak, hogy ez a testi fájdalom elterelje gondolataimat a kínról. De megbosszulom a halálukat és visszahozom őket, igen, képes leszek rá, mert egyszerűen képesnek kell lennem erre. Ahogy lassan ismét a másikra nézem, úgy veszem észre, hogy nem csak én merengtem el, hanem ő is, így lassan érdeklődni kezdek, de nem kapok túlságosan bő választ, mégis, szavai mintha arra utalnának, hogy máskor, egy másik helyen talán elárulná azt, ami most foglalkoztatja.
- Ahogy gondolja! – biccentek rá végül, én nem erőszakoskodom, tudom, hogy nem lenne sok értelme, de talán majd egyszer változni fognak a dolgok. Vagy talán Piton tényleg megközelíthetetlen? Mindenesetre az este halad tovább, egyre furcsább irányt véve és az ital hatására én is némileg bátrabb leszek. Nem kéne visszabeszélnem, tudom én magam is, így hamar hallgatok el ez után, nem szítva tovább azt a bizonyos tüzet. Az italozás viszont még nem ér véget, mivel Piton szavaiból úgy jött le, hogy szeretné, ha még maradnék, így én nem is ellenkezem ez ellen, végülis, miért tenném?
- Igen, addig! – hiszen ha már nem kíváncsi a társaságomra, akkor úgyse leszek már itt. – De maradni szeretnék. – jelentem ki végül határozottan és nemsokára már ott ülök a másikkal szemben, már nem olyan feszengve, mint eddig, hanem sokkal lazábban, így fogy hát a borocska is egyre inkább. Ez után jön az a bizonyos mondat, melynek nem szabadna elhangoznia és erre nemsokára a tanár is felhívja a figyelmemet, bár csak utalva a dologra, de valahogy sejtem, hogy nem kéne ezt mindenkinek elmondani. De végülis… nem csinálunk semmi rosszat.
- Bár romantikus nem igazán volt ez a vacsora, de akkor most miért döntött úgy, hogy velem étkezik? – kérdezek rá őszintén kíváncsian, miközben tovább fogy az ital, majd ha kell, akkor ismét újratöltök mind a kettőnknek, így végül finoman az asztalra támaszkodom, fejemet pedig kezembe ejtem, úgy pislogok édesen a férfire, és szinte fel se tűnik, hogy mennyire nem veszem le róla a tekintetemet. Talán akaratlanul is némileg csábítóbb a pillantásom, fene tudja.
- Egyébként finom ez a bor, nem is értem, hogy eddig miért nem ittam ilyesmit. – kezdek bele, majd egy kisebb mosoly után folytatom, miközben felegyenesedem a székben, majd hirtelen ötlettől vezérelve nyúlok át az asztal fölött és teszem kezemet Pitonéra.
- Máskor is vacsizhatnánk együtt. Idővel biztosan jobban ízlene és tudok mást is főzni vagy sütni. – fel se tűnik, hogy milyen közvetlenül viselkedek hirtelen, így kezemet is rajta felejtem, öntudatlanul. A férfi tudhatja, hogy az ital hozta mindezt ki belőlem, velem ellentétben, én most mindent normálisnak hiszek. Ahj, holnap ezért szívni fogom majd a fogam rendesen.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-17, 00:23

Hosszú pillanatig csak szemléli a lányt, mielőtt bármit is mondana. Ezek azok a hosszú pillanatok, amelyek talán fenyegetőbbek minden szónál, amelyek a maguk némaságával helyeznek kilátásba oly sok mindent: amelyek a másik fantáziájára bízzák a dolgokat. Az ismeretlen pedig mindig fenyegetőbb, mint a valóság. Így van ez most is, így volt mindig.
- Csakugyan. - feleli lassan, mintha belé látna. Valójában nincs rá szüksége, a hangsúly mindet elárul. Ő szándékosan nem is mond hát többet, csak kérdőn pillant rá, várva, hogy amaz kifejtse a dolgot magától, ha ugyan akarja. Hogy valóban érdekli-e, vagy pusztán egy lehetséges későbbi fegyvert kíván megszerezni, ha már így kínálkozik a lehetőség, nos, az felettébb jó kérdés. A lány kérése felrázza merengéséből, mint, ha egyáltalán most tudatosulna benne, hogy elkalandozott. Kicsit megingatja a fejét első körben, de aztán felel is.
- Ugyan. Engem épp úgy követ a múltam, mint kegyedet a sajátja. Ennél többet pedig nem kell tudnunk egymásról, itt és most. - közli. Ez valóban nem kérdés, vagy vita tárgya: nem fog többet mondani, ez érezhető. Na persze a lány mesélhet, ha akar, nem áll útjába.
Ellenben a pimaszságot, a szemtelenséget nem kedveli, az önérzete nem állhatja. Sok mindent kellett elviselnie, vagy épp kell néha most is, de amit már nem kell, azt nem tolerálja jó szívvel, és ez szítja rosszindulatát. Nem von le több pontot, nem toldja meg a büntetőmunkát, de az esetleges figyelmessége csorbát szenved, és ennek később még következményei lehetnek.
- Hát ne fogalmazzon kétértelműen. - Szúrja még oda azért, de nem ragozza a kérdést tovább, szükségtelen. Ennyiből is érteni kell, és ez világos, legalábbis szerinte: ennyi, és ne tovább! Ha hajlandó volt is lentebb adni, és nem ragaszkodni görcsösen a tanár-diák viszonyhoz, ahhoz, amely nála kéz a kézben jár a rideg távolságtartással és elutasítással, egyértelmű hierarchia-béli különbségeket tesz maguk között. Olyanokat, melyekhez ragaszkodik, és melyeket emiatt betartat, akkor is, ha néhány ponton engedi őket sérülni: épp csak annyira, hogy végig egyértelműek maradjanak. Ennek így kell lennie, ő nem egyenrangú a diákjaival, és soha nem is lesz. Másképp olyan kockázatot kellene társítani ehhez a pályához, amivel együtt talán már nem érné meg itt maradnia. Nem, mint, ha így megérné, pocsék a fizetés...
- Addig, ameddig szeretném? - kérdi szinte már derűsen. - Kétségtelen, addig mindenképpen maradnia kell, amíg én úgy akarom, de valójában szó sincs erről. Mindössze invitáltam, önszántából marad, vagy megy... Habár ha menni készülne, elvárom, hogy célirányosan menjen a hálókörletébe. Az ellenkezőjéről úgyis tudomást fogok szerezni... - hideg elégedettséggel veszi tudomásul, hogy a lány leült. A legkevésbé sem érdekli, mi lesz ebből, nem érzi magát felelősnek a legcsekélyebb mértékben sem. Mindenki maga érzi, hol vannak a határai, és maga dönt afelől is, hogy tiszteletben tartja-e azokat, avagy sem. Ő egy percig sem volt erőszakos, és ezért a legnyugodtabb lelkiismeret mellett emeli poharát. Ez a nyugodt elégedettség pedig eltünteti rosszindulatú mosolyát, sokkalta természetesebb arckifejezés ül hát ki rá. A lány közléskényszere szórakoztatja, ez nem vitás, na meg azért ő is érzi az alkohol hatását, még, ha nem is olyan mértékben, így tán nem is oly nehéz már elszórakoztatni.
- Alighanem azért, mert a legkevésbé sem szokásom romantikus vacsorákat elkölteni a diákjaimmal. - közli. Így kimondva még számára is meredek: erről soha senki sem szerezhet tudomást...

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-16, 23:36

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Meglehet, hogy kissé furcsán fogalmaztam, de a lényeg akkor is jelen pillanatban az, hogy az üveg nyitva, tehát kényelmesen megkezdhetjük ezt a furcsa, közös vacsorát. Viszont a pálca elővétele felvet némi kérdést, így még mielőtt normálisan lakmározhatnánk, előbb ezt tisztázzuk le. Nem érzem úgy, hogy bármi olyat tettem volna, amely miatt Pitonnak bántania kellene engem, de ez a lassú válasz nem sok jót ígér. Én nem adnék okot arra, hogy ő velem szemben ilyesmit tegyen, soha.
- Nem tanár úr, én nem csak a fizikaira gondolok, mivel tisztában vagyok vele, hogy a lelki fájdalom sokkal rosszabb a fizikainál. – abból általában fel lehet épülni, túl lehet esni rajta, de egy lelki seb? A szüleim halála miatt még mindig vérzik a szívem, örök űr tátong benne, mely miatt olyan dologra vetemedek, amelyet nem lenne szabad megtennem, főleg nem a Roxfort diákjaként. Halottakat életre kelteni… tilos dolog, de soha, senki se tudhatja meg ezt a tervem, főleg nem az a férfi, aki velem szemben foglal helyet. Mindenesetre egy aprót biccentek arra, amit mond, amely azért némi megnyugtatással is jár, de ahogy elmereng… nem tudom megállni, hogy ismét ne kérdezzek.
- Valami baj van? – nincs ehhez se közöm, még szép, de szeretem mindenbe beleütni az orromat és segíteni, ha tudok valakinek, így jelen helyzetben most Pitonnak, aki szerintem bárki segítségének jobban örülne, mint az enyémnek. Na jó, azért nem bárkiének, de a lényeg érthető. Az italozás végül kezdetét veszi és nemsokára kiderül a másik számára az is, hogy én nem vagyok olyan lány, mint oly sokan itt. Nem csak az ital terén vagyok tapasztalatlan, hanem a férfiak terén is, de most ezt nem gúnyolja ki igazán, talán valahol értékeli még ezt? Fogalmam sincs, de nem hiszem, hogy ma választ kaphatnék erre. Inkább áttérünk az étkezésre, mely közben a poharak is ürülnek, majd újra töltődnek, én pedig igazán próbálkozom a normális beszélgetéssel, de kezd sok lenni, az ital pedig használ. Olyan dolgot mondok, amit nem kellene a másikkal szemben, erre pedig természetesen fel lesz hívva a figyelmem, így harapok ajkamba, de már nem sütöm le szemeimet, állom a másik tekintetét.
- Akkor megköszönném, ha nem forgatná ki egész este a szavaimat. – megint pimasz voltam? Fogalmam sincs, már nem érzem, hogy mikor vagyok az vagy éppen mikor nem. Jobb ötletnek tűnik inkább az asztalról való pakolás, ezért is pattanok fel, majd kezdenék el pakolászni, de a helyett, hogy ez működőképes lenne, inkább az asztalba kapaszkodom némi szédülés után és inkább mindent a helyén hagyok egyelőre. Egy újabb kedves kérdés, melyhez mosoly társul és mint látom, meglepő módon vissza is kapom azt, mely nem kicsit esik jól nekem. Nem látok most át a férfin, nem veszem észre azt, hogy az ő mosolyában nincs semmi őszinteség se, inkább csak picit bátortalanul nézek az asztalon lévő üvegre, amelyben azért még akad bor. Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e még inni… olyan furcsán érzem magam, mégis, nem akarok gyávának tűnni a szemében, így kis hezitálás után visszateszem fenekemet a székre és onnan nézek a bájitaltan tanárra.
- Rendben van. Végülis már úgyis megbüntetett a szabályszegésért, most már maradhatok, ameddig szeretné. – vonok vállat, majd lazán töltök mindkettőnknek, ez után pedig csak magamhoz húzom a saját poharamat és mint a jó kislány, úgy iszom belőle, teljes bizalmamat pedig megkapja most Piton. Hiszem azt, hogyha gond lenne, segítene, hogy nem akar ártani nekem. Ha olyan rossz hatással lenne rám az alkohol, akkor már tuti szólna, ugye? Akkor nem javasolná, hogy igyak még… Az újabb kortyok apró remegést váltanak ki belőlem, miközben kissé kimelegedve igazítom meg ismét szőke tincseimet, majd ez után nézek a velem szemben ülőre.
- Hihetetlen, hogy Önnel borozgatok most egy vacsora után. – bököm ki akaratlanul is és fogalmam sincs, hogy miért akartam ezt az információt most oly nagyon megosztani a másikkal, de az arcomon lévő kedves mosolyból a másik érezheti, hogy én örülök ennek az egésznek, még akkor is, hogyha eddig ezt remekül titkoltam. A pia oldja a gátlásokat ugyebár, és az tuti, hogy ezek után nem nagyon merek majd a tanár szemeibe nézni.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-16, 23:01

Persze, hogy igaza van. Az élet nagy igazságairól beszél ő mindig - és cseppet sem egoista amúgy -, csak sose veszik komolyan, sose figyelnek rá eléggé. De tehet ő erről? Valójában persze, hogy tehet, főleg, hogy mindez szándékos. Ő senki dolgát sem fogja megkönnyíteni. Lehet, húgy súlyra nem nehéz, de a természete, na,az nagyon is. Van ez így.
A kuncogásra csak egy lekezelő pillantást oszt ki, mást nem, így szavakkal sem kommentálja a dolgot. A lány szavaira is csak egy apró fintor, ami elsőre reakcióként megjelenik.
- Mint egy gyakorlott italozó, hm? A lényeg... Persze, hogy nyitva van.
Szusszant egyet, és egykedvűen szemléli a lányt, láthatóan elgondolkodik picit, mielőtt bármit is felelne. Hogy ez egy újabb rossz előjel-e, az persze kérdéses, de a válasz ezúttal hamarabb érkezik, mint az előző, azonban épp annyit várat azért magára, hogy szorongást keltsen.
- Csupán a fizikai fájdalmakra gondol, de ha ártani akarnék kegyednek, nem venném biztosra a helyében, hogy egyáltalán szükségem lenne a pálcámra, vagy bármi egyébre. De kétségkívül igaza van, nem ártott nekem, és én sem vagyok az a pszichopata alkat. - közli. Hogy ez mennyire igaz? Mostanában nagyjából helytálló, végül is, a múltját pedig szerencsére kevesen ismerik. Ennek ellenére van valami a hangjában, valami, aminek nem lenne szabad. Valami, ami furcsává teszi szavait, és amire lehetetlen ráismerni: neki persze ez feltűnik, mert nem is mond mást a dologról. Helyette csak elhessegeti a régi emlékeit, amelyek egy pillanatra feltörnek benne, és amelyek olyan képeket vetítenek szeme elé, amelyeket alapvetően nem akar látni. Ennek örömére fel is hajtja a pohár tartalmának másik felét. Gyors lenne? Neki nem az, igaz, ő férfi, és mondhatni, gyakorlott.
- Milyen bájos. - mormolja a nő következő szavaira, mással nem reagálja le ezt a részt. Nem hangzik igazán gúnyosnak, de nehéz lenne elhinni mégis, hogy esetleg komolyan gondolja. Mondhatni, valószerűtlen ez, az ő esetében. Akárhogy is, eztán egy hosszú pillanatig szemléli a lányt, furcsa teremtés. Ő ebben a korban... Jobb bele se menni, miket csinált. Alapvetően a nagy részét mára letagadná, vagy le is tagadja. Még jó, hogy a többség nem tud róla, ugyebár. A következőt nem méltatja válaszra érdemesnek, végső soron, ez csak a természetes, sőt, elvárt is. Ő aztán senkit sem szoktat rá semmire, nélküle is kipróbálnának a diákok mindenfélét. Ő csak nem áll az útjukba: na jó, most épp nem.
Elsötétül tekintete a kioktatást hallván.
- Van az a kérdés, amelyre az ember valójában nem akarja a választ hallani, akkor sem, ha kezdetben úgy hiszi... És van az a pimaszság, amit nem akar megengedni magának, akkor sem, ha jó ötletnek tűnik. - suttogja szinte, van benne valami vészjósló, mint, ha egyenesen fenyegetne. De aztán nem folytatja, a leány felpattan. Tekintetét a plafonra szegezi inkább, gondolatban a fejét csóválja. Hogy valaki ennyire ne bírja a piát... Akkor meg minek heveskedik. A mosoly láttán azonban akaratlanul is elmosolyodik - de az ő mosolya inkább egy ragadozóét idézi, és a lehető legkevésbé sem kedves, habár megfelelő szögből, elfogultsággal, becsiccsentve nézve talán még annak is tűnhet. Talán.
- Nem is tudom. Vétek lenne itt hagyni az üveget, vagy legalábbis a tartalmát. Gondoltam, megissza velem a maradékot még... Úgy sincs már benne túl sok. - feleli, szinte már kedvesen.

Tárgy: Re: Piton & Astrid

» Astrid & Piton
» Astrid & Piton
» Piton & Astrid
» Sheska & Piton
» Camrise & Piton