2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Rangsor. Fontos dolog, voltaképpen erről szól az egész. Kisebb-nagyobb csaták, melyek során kialakul a rangsor, és amelyet aztán újabb hadakozások során kell adott helyzetben megvédeni, megszilárdítani. Ő így látja. És persze, meglehet, ő maga sem híve túlzottan a tiszta játszmáknak, habár képes tisztán is harcolni, ha kell. De ritkán kell... Akárhogy is, az egója nem engedné, hogy túl sokakról feltételezze, hogy képesek lennének felébe kerekedni. Lehet, hogy téved, időnként mindenki szokott, de ha nem így látná... Nem, nem lenne az jó. Túlságosan súlyosan kérdőjelezné meg önmagát, túlságosan is bizonytalanná válna, amit nem engedhet meg. Vállat von a nő szavaira. - Adhatok neki tippet, ha épp úgy tartja kedvem... És nem felejtem el valami miatt, persze. - feleli lassan, mintegy utalva rá, eleddig talán nem tette, de bármikor megteheti, ha úgy érzi helyénvalónak. - Kétlem, hogy látványosan a körmére nézne bárkinek is, habár ezt az ő tiszte eldönteni. - teszi még hozzá. Nem, semmi látványos felhajtás. Óvatosabbá válna, és jobban megfontolná, hogyan tovább, az öreg már csak ilyen, de semmi heves pánikreakció. A Potter-témára csak egy biccentéssel reagál első ízben. - Hát hogyne. Eleinte azt is mondogatták, hogy ő lesz a következő Sötét Nagyúr... De az igazság az, hogy fájdalmasan középszerű, soha nem lesz belőle semmi, ami az átlagoson túlmutatna. - feleli hát, mélyen gyökerező meggyőződéssel hangjában. Nem gondolja így - legalábbis nem teljes mértékben, de uralja annyira hangját, arcvonásait, elméjét, hogy látszólag ne mondjon ellent önmagának ezekkel. Lényegében megerősíti saját előző mondatait, nem tesz hozzá semmit, csak aláhúzza azokat. Nem kell ezt túlragozni, ő így látja, kész. Hiszen mi mást is mondhatna? Hogy hűségesen őrzi Dumbledore első számú kiskedvencét, Lily miatt? Lilynek? Nem, ezt nem akarná kimondani, soha nem is fogja talán. Még csak azt se szívesen mondaná ki, hogy fontos a fiú bármi miatt is, pedig ez talán egyértelmű. Vállat ránt. - Széthúzás mindig van, ez már csak ilyen. A legerősebb megmarad, végül majd kiderül, útközben nem irtotta-e ki véletlenül a konkurenciával együtt a teljes csapatot is... - hagyja rá. Nem, ez valóban nem egyértelmű még, számára sem. Az annál inkább, hogy valami készülődik, és, hogy ebből ő maga sem maradhat majd ki. Pedig már kezdte volna berendezni nyugdíjas éveit, de... Nos, igen. Nem sikerülhet mindig minden. Igazából, ha nagyon őszinte akarna lenni, valahol hiányzik is neki a kettős ügynök szerepe. A folytonos izgalom, néhol a halálfélelem, valahogy... Éreztette vele, hogy él, és a feszült koncentráció, ha csak röpke percekre is, de feledtette azt, ami miatt az egészet csinálta. Nem Lilyt magát, azt az emléket soha semmi nem feledteti. De azt, amit tett vele, ellene, hogy mindez miatta vezetett idáig... Az e felett érzett fájdalmat, a tüskét, ami a szívében maradt, csillapította. Nem sokáig, átmenetileg, de... Ha mást nem, úgy érezte, hasznos, amit csinál. Még akkor is, ha néha maga sem tudta, vajon melyik oldalnak is. - Én úgy hiszem, hogy Lupin tanítási stílusa... Nem megfelelő a tantárgyhoz. Szép dolgokat tanít, csak értelmetleneket... De talán csakugyan nem éri meg mindezért vérre menni. - hagyja rá a nőre, erre nem vár választ. Igazából az előzőekre sem, mintegy lezárásképp fogalmazta meg szavait; a gondolatmenetek végén: mondott valamit arról, ahogyan ő gondolja, vagy ahogyan gondolatait láttatni akarja. Lassan bólint, ahogyan a nő emlékezteti, hogy igazából csupán pár papírért jött. - Nem venném a szívemre, ha feltartanálak, menj csak! - biccent, és egy műmosolyt is felmutat. Egy élmény. Hát hogyne. Elgondolkodva tekint a nő után, a mosoly kifakul, majd eltűnik. Talán épp megtudott ezt-azt, de sok minden maradt homályban, túl sok minden talán. Na persze, az efféle bájcsevegéseknek ez a szépségük, üres fecsegésbe ágyazott komoly témák, melyek mögött mindketten próbálják megfejteni a másikat, sokszor eredmény nélkül, mégis, kiéhezetten várják, hogy "ellenfelük" a legkisebb hibát is elkövesse végre... Ez talán majd a legközelebbi alkalomkor következik be, ha ugyan bekövetkezik. Hátradől helyén, és szusszant egyet. Lehunyja szemeit, s bő öt-tíz percet így marad, rendezi gondolatait, magában újra lepergeti az egészet, elejétől a végéig. Majd csak felpillant a kihalt teremre, egy fél pillanatig időzik, majd feláll. Kinyújtóztatja tagjait, majd összekapja saját dolgait, és felölti pókerarcát, ahogyan távozik: mára elég volt a kollégákból, nem várja meg az esetleges következőt.
//Köszöntem! Agydolgozni pedig jó, remélem, lesz rá még lehetőségünk //
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-11-09, 20:53
Piton & Sheska
A siker feltétele az, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez.
Rangsor... ki győzne... ez is mind mind attól függ, hogy mennyire harcolsz szabályosan, én pedig nem vagyok feltétlenül a szabályos harc híve. Jó-jó, becsület és erény, fontos, de nem minden áron. Tudom, hogy mi az, amit el akarok érni az életben és nem az az életcélom, hogy egy szabályos csatában netán... alul maradjak. Nem azt mondom, hogy eleve erre készülök, egyszerűen csak jobb minden eshetőségre felkészülni, akkor nem érhet meglepetés. A szavaira csak bólintok végül. Na igen, de ez is attól függ, hogy az ember mi az, amit még bevállal és mi az amit nem. Én sok mindent vállalok a túlélés érdekében. Nem tennék meg bármit, vannak határaim, de attól még sok minden beleférhet. - Világos, szóval te is súghatsz neki, ha valakinek nem tetszik a képe és akkor egy kicsit jobban a körmére néz igaz? - mosolyodom el. Érzem én a szavai mögött a halvány célozgatást. Akár rám is bökhetne, hogy velem van a gond, hogy Dumbledore jobban nézzen utánam, de eddig se tette, és nem történt még gond. Már hónapok óta itt vagyok az iskolában és eddig még semmi gyanút nem ébresztettem senkiben sem, ez miért lenne innentől máshogy? A legfőbb fegyverem akárhogy is nézzük, a hidegvér és az odafigyelés. Ha valaki az éjszaka közepén ébresztene fel, akkor sem esnék ki a szerepemből, ehhez kétség sem fér. - Vannak, akik mást mondanak róla, de hát... minden bizonnyal igazad lehet. Csak egy átlagos varázsló, semmi több. - mosolyodom el egy apró vállrántással. Persze én is ezt mondanám a helyében és persze pont ilyen higgadtan tenném meg, ahogy ő is. De attól még ugyanúgy sejthető, hogy a srác böki a csőrét, idegesíti, csak a higgadt Piton nem köti ezt csak úgy mások orrára. De nem lenne ennyit a nyomában, ha nem így lenne, nem nézne ilyen gyakran a körmére és nem keveredne valahogy mindig a közelébe, amikor pont bajba kerül, ennyire egyszerű. - Ki tudja. Az is benne van a pakliban, hogy esetleg hirtelen többen is azt hiszik, hogy a kezükbe ragadják a hatalmat, és e miatt széthúzás is lehet. De... csak tippelek, ahogy te is. - újabb mosoly, miközben kicsit megforgatom a kezemben azt a bizonyos jegyzetet, ami még mindig nálam van. Lehetséges, hogy lassan érdemes lenne a munkára hivatkozva távozni. Van még néhány érdekes témánk és nem érzem úgy, hogy bármiben hibáztam volna eddig, de.. lássuk be van egy bizonyos pont, ami után az ember fárad, amikor már jobb kerülni a direkt kontaktust. - Végül is ezt csak te tudhatod, hogy megér-e annyit, hogy sokak kedvelt Lupinját kiüsd a helyéről. Minden bizonnyal lennének diákok, tanárok is, akik nem értékelnék. - nem tudom, hogy neki hogy jobb és nem tudom, hogy mennyi igaz abból, amit mond, hogy csak azon múlik-e, hogy mennyire akarja, vagy hogy mennyire nem, de nem is számít. Ez a kastély már úgy sem kell, hogy ebben a formában olyan sokáig fenn álljon, édes mindegy, hogy ki vezeti jövőre az SVK órákat, amúgy is egy rátermett ember kell, olyan, aki nem csak védekezést tanít, hanem sötét varázslatokat is. - Így van, gondolom vannak bőven segítőik, akik sok mindent megoldanak helyettük. Irigylésre méltó nem igaz? Viszont... ha nem haragszol, ezért jöttem... - lengetem meg kicsit a papírt a levegőben. -... és lenne még bőven dolgom, de egy élmény volt ez a kis beszélgetés Perselus, egy élmény! - a mosolyom nem szűnik, ahogy felállok és még biccentek is felé egyet, és csak aztán távozom a jegyzettel és a szerzett tanulságokkal együtt.
//Köszönöm a játékot, nehéz volt, agydolgoztató, de remek! ^^//
Természetesen ő sem a puszta rangsor alapján dönt, kihez hogyan viszonyul. Ettől függetlenül is szigorú hierarchiában gondolkozik, és ez talán egy súlyos hiba lehet... De egyelőre így látja jónak, és meglehet, egyébként is nehezen szakítana ezzel a megszokásával, hiszen már berögzült. Ez nem jelenti azt, hogy gyengének tartaná a nőt például. Habár abban szinte bizonyos, hogy nyílt, egy az egy elleni küzdelem mellett ő győzne - mást az egója nem is viselne el, így elméleti felvetésként -, de ez szinte másodlagos számára. Nem ez alapján rangsorol, habár Sheska egyelőre nem került besorolásra. Egyelőre. Vállat von a nő szavaira, mintha annyira nem hatná meg a dolog. - Az alkalmazkodókészség a túlélés záloga, ahogyan az volt mindig is. A kérdés csak az, hogy a körülmények mennyiben kényszerítik rá az embert erre. - feleli lassan. Nos, ehhez hasonlatos módon gondolja ő ezt el ténylegesen is. Ha valaki még kiskorában rákényszerül, akkor persze jobban elsajátítja ezt, és sikeresebb lesz az élete során, mint az, aki a megszokások rabja, és képtelen elszakadni a komfortzónájától. Az olyanok gyengék, és hetekre meg lehet őket sebezni, ha egy kis apróságot megváltoztatunk a környezetükben, életükben. Vagy ha nem apróságot, hát valami fajsúlyosabbat: egy halott szülő, egy megkínzott gyermek, egy elvesztett állás, vagy csak egy teljesen új, másfajta képességeket, készségeket követelő munka... Ekkor derül ki igazán, mennyire is képes az ember alkalmazkodni. A következő kérdésen elmereng, de nem húzza az időt sokáig a válaszadás előtt, ha megfontoltabban is felel, nem úgy tűnik, mint, aki ne akarna erről teljesen nyíltan beszélni. Ha van is rejtegetnivalója, ha meg is kell fontolnia, mit mondhat erre, nem úgy tűnik, mint, aki igazán kétségbeesne: alighanem már rég begyakorolta, és fejből tudja, mit mondhat. Így kell lennie, nemde? - Mindenkinek megvannak a maga hibái. Én, mint... Hogy is mondtad? Ó, igen... Tanácsadója, azért vagyok, hogy figyelmeztessem, ha ostobaságot követ el. Másfelől, talán a végsőkig optimista és reménykedő, de nem ostoba annyira ő sem, hogy ne venné észre, ha a képébe hazudik valaki, tegye azt mégoly mézes-mázos módon is. Értve ezt úgy, hogy jó emberismerő... Még, ha hajlamos önmagát is hitegetni, ennek ellenére is, néha, egy-két esetben. - feleli. Talán ő maga is ebbe a bizonyos egy-két esetbe tartozna? Talán a nő sorsa is ezen múlna, ezek szerint? Hogy ebbe az egy-kettőbe belekerül-e? Avagy az ő sorsa sokkalta inkább azon múlik, hogy a férfi figyelmezteti-e rá az igazgatót? Egyáltalán, megteheti ezt? Csakugyan figyelmeztetné időnként Dumbledore-t bárkire, bármire is, vagy ez csak egy jó, meggyőző blöff a részéről? Eztán csak gunyoros félmosolyra rándulnak ajkai. Témánál vannak... Kit is ne érdekelne a Potter gyerek? A kis túlélő, aki túlélte. Aki "legyőzte" a Nagyurat. Hát hogyne. - Túlzásokba esel. Potter kényszeresen áthág minden szabályt, és mániákusan keresi a veszélyt, nem tüntet ki engem különösebben a törődésével, de jobb is így. Ettől függetlenül egy átlagos, középszerű varázsló, és semmi több. - közli. Ez így is van, bármilyen problémás is a fiú, azért mégsem egy teljesen egyedi jelenség. Persze, neki hírneve, történelme van,már most, ezért nagyobb a felhajtás körülötte, amit nem s rest kihasználni, de ez nem jelent semmit. Rengeteg diák van itt, és igazság szerint egyik sem szent, a legkevésbé sem. Itt és most pedig nem mondhat mást, jelen helyzetben ez a jó válasz. - A szétszórtság nem jelenti azt, hogy ha új vezér lépne elő, hát ne állnának mögé azonnal ezek a széttagolt kis csapatok, nem igaz? A hangsúly pedig ezen van... Nem azon, hogy hány részre szakadt a régi banda. Ugyan, nem tartom magam különösebben jól értesültnek. - legyint nagy szerényen. Hall ezt-azt, persze, tud több olyasmit is, amit talán nem tudhatna, ha egyszerű tanár lenne, de... Csakugyan nem tud mindent, és jobb is, ha nem hiszi senki sem indokolatlanul tájékozottnak. Ártatlan ő, na. Felsóhajt eztán a következő kérdésre, majd csak vállat von, jelezve, édes mindegy. - Magam sem tudom még. Érdekel engem annyira az a nyavalyás poszt, hogy megérje kardoskodni mellette, oly elszántan? Ha valóban meg akarok harcolni érte, nem fogadok el visszautasítást, ugyanis... - "tűnődik el" a kérdésen. Alighanem ő nagyon is jól tudja, mi lesz jövőre, akar-e a posztért bármit is tenni, avagy sem. Noha abban bizonyos, hogy nem akarja Lupint hosszútávon megtűrni itt. Még az is megeshet, hogy ez a tény már önmagában is megéri, hogy ezúttal valóban ne fogadjon el nemleges választ majd... De ez a jövő zenéje. - Valahogy így. A barátok nélkül nem lehet ezt az egészet csinálni, ha nem állnék ki mellettük, hogyan várhatnék bármit is viszonzásul? Másfelől, persze, kétségtelen, hogy nem az én jóindulatomra vannak épp rászorulva, ahogyan arra nagyon elmésen rámutattál... De ez talán nem is erről szól. - na persze, ő maga is tudja, hogy Luciusék nagyban játsszák azt, amit ő itt, kicsiben. Habár talán egyiküknek sincs nehezebb dolga, mint a másiknak, még, ha persze mindkettejüknek meg is adatott, hogy a siker csak hullámokban jöjjön, néhol egészen magasra repítve őket, ahonnan hirtelen lehet nagyot koppanni...
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-11-07, 11:39
Piton & Sheska
A siker feltétele az, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez.
Más vagyok, mint az átlag, nincs szükségem rangsorra, ahhoz hogy tudjam, kihez hogyan kell viszonyulnom. Nem attól ismersz ki valakit, hogy tudod hozzád képes hol is helyezkedik el. Világ életemben a legtöbben gyenge nőnek láttak csupán, de a többségüknek fogalma sincs, hogy mire vagyok képes és pont ez ebben a lényeg. Lássanak csak annak, gyenge nőnek, higgyék azt, hogy alattuk vagyok abban a bizonyos rangsorban, hogy aztán majd meglássák, hogy én már rég előttük járok gondolatban, én már tudom, hogy mit akarnak, és ezzel már régen elbuktak. Egyáltalán nem vagyok gyenge, még ha nem is vagyok olyan erős harcos, mint amilyen teszem azt Rasmus, de nem törpülök el annyira mellette, vagy bárki más mellett. Ha így lenne, akkor nem lennék itt, mint tanár igaz? - Akkor ebben hasonlítunk, mindketten alkalmazkodó típusok vagyunk. - elismerő biccentés talán, vagy csak egy szimpla sokat mondó mosoly, ami kiül az arcomra? Nem számít, amúgy is azt sugall a pillantásom, amit akarom, hogy sugalljon, ha nem így lenne, akkor nem hitték volna el nekem, hogy csupán egy ártatlan áldozat vagyok, aki nem tehet semmiről. Connor Azkabanba ment, én viszont nem, új életet kezdtem, másfélét, mint amit megszoktam, de ez is csak egy időszakos helyzet, afféle ugródeszka, amíg nem rendeződnek a dolgok. - Igen, ezt én is így vettem észre. Mint tanácsadója nem félsz tőle, hogy túlságosan engedékeny? Ki tudja, hogy ki férkőzik a közelébe, akiről nem is tudja, hogy ellene van. - csupán egy érdeklődő kérdés nem több. Dumbledore pont ezért tűnik olykor rendkívül gyengének, mert könnyedén elhiszi azt, amit el akar hinni, bárkiről, hogy jó, hogy változhat. Talán még az utolsó pillanatig élt benne valami kósza hit, hogy Voldemort megmenthető, de ebben sem lett igaza. Ki tudja, hogy mikor támadják majd hátba, talán... pont valaki olyan, akiről azt hiszi, hogy olyan nagyon mellette áll. - Rémes, hogy ilyen sok a szabályszegő igaz? Mint a kis kedvenced... Potter. Rémes érzés lehet, hogy öt év alatt sem sikerült igazán megzabolázni, mintha direkt törne borsot folyton az orrod alá. - újabb ártatlan kis megjegyzés, amivel talán reakciókat érhetek el nála. Ő is ugyanúgy csak egy itteni tanár, akiről nem vagyok meggyőződve, hogy mellettünk áll, ha viszont nem áll mellettünk, akkor tudni kell, hogy mik az igazi gyenge pontjai, tudnunk kell, hogy mivel lehet hatni rá, hogy mi hozza ki a sodrából, mert köztudott, hogy az érzelmek rossz hatással vannak a koncentrációra, a varázsláshoz, pedig az kell. - Meglátjuk, hogy mennyire erősek a megmaradtak. Én inkább azt hallottam több felől, hogy nagyon szétzilálódtak, de persze nem vagyok feltétlenül olyan tájékozott, mint te. - mosolyodom el. Oh, igen, ő minden bizonnyal van amiről többet tud, mint én, van amiről pedig én tudok többet, amiről persze neki nem kell tudnia. - Így már világos, akkor talán jövőre harcolni fogsz a posztért? Akkor is, ha Dumbledore nem támogatja? - kétlem. Nem hiszem, hogy ellent mondana neki. Jól meg van a saját kis helyén, és valahogy úgy érzem, hogy mindig is csak álmodozni fog arról, hogy egyszer majd ő tanítja azt a hőn áhított tárgyat. Persze ki tudja, lehet hogy végül eléri a célt, bár én úgy látom most, hogy Lupin elég szépen bekövezte már magát és sok diák kedveli is, mert... hát lássuk be, vérfarkas létére rendkívül nyájas és figyelmes tud lenni. - Oh, hát persze, a barátok rendkívül fontosak, megértem, hogy kardoskodsz mellettük, még ha sok minden ellenük is szól, de... gondolom nehéz lenne Luciust kigolyózni a helyéről egyértelmű bizonyítékok nélkül, hiszen elég sok fontos kapcsolata van. - vagy mondhatnám úgy, hogy sokakat tart a markában, és kétlem, hogy kedves szavakkal teszi mindezt, de ez aztán már végképp nem az én dolgom. Malfoyék... veszélyesek, még egy magamfajta számára is, hiszen túlságosan ügyesen forgatják a kártyát, túlságosan jól taktikáznak.
Ő alapvetően szeret rangsorban gondolkodni, mert világos és egyértelmű tőle a dolog, átláthatóvá teszi a dolgokat. Persze mindig akad, aki az aktuális hierarchiában megpróbál helyet váltani, vannak kisebb-nagyobb játszmák, de ez vele jár. Persze, ez nem azt jelenti, hogy automatikusan bekategorizál mindenkit valahova, ahonnan aztán semerre. Ó nem, mindig ad egy-két alkalmat is, hogy a dolog magától kikristályosodjon, látszódjon, mit lehet a másiktól várni. Addig nem dönt, nem minősít. Egyesek esetében utána is csak módjával, óvatosan. És persze... Csakugyan, neki nincs senkije. Nem is volt. Lily sosem volt igazán az övé, nem csak fizikailag nem, de lelkileg sem voltak igazán társak soha. Lehettek volna, nagyon is, de... Nem így alakult, és már nem is fog. Ez persze azt jelenti, hogy az ominózus hierarchia, amelyben ő gondolkodik, szigorú alá-felé rendeltségekből áll, mert nincs, akit önmaga mellé sorolna. Nincs senki, aki igazán megérintené a szívét... Ilyen ez. - Amíg a kötelességeim teljesítem, és az alapvető szabályokat nem hágom át túlságosan, azt csinálok, amit kedvem tart, csakugyan. Ez nem jelenti azt, hogy néha ne találnék magamnak egy-két célt, amiért érdemes harcolni akár... De az esetek többségében minden nehézség nélkül megvagyok az adott keretek között. Jól alkalmazkodom. - von vállat. Végül is, ez így igaz, ezzel nem árul el nagy dolgot. Bolond, aki ebben kételkedik, hiszen ha mást nem, az tudható, hogy akárkit árut is el igazából annak idején, a másikat - vagy talán mind a kettőt? - jól etette a vélt hűségéről. Mindkét úr mellett remekül alakította a szerepét, könnyedén megvolt az adott keretek között. De ennyire mindegy lenne neki? Talán nem. Valóban ennyire jó lenne neki ez itt? Ezt is nehéz lenne megmondani: de ezt állítja, ez bizonyos. - Dumbledore igyekszik barátiabban kezelni a dolgokat. Szeret új esélyt adni, akkor is, ha esetleg nem kéne... És hajlamos megbeszélni a dolgokat. Egy fél pillanatig elmeregn a kérdésen, majd csak vállat von. - Ahogy mondod. Attól, hogy kötelezően kiküldenek a folyosóra cirkálni, nem hivatalosan még kint lesznek a diákok is... Persze, hogy több a lehetőségünk, mint nekik. Másképp kétlem, hogy sok tanár maradna itt. A megalázásnak is vannak formái, de határai is. - feleli, habár azt nem mondja ki mindezzel, hogy ha hirtelen redukálnák a lehetőségeit, elmenne. Sokan elmennének - hát persze, de mégse "elmennénk". Ő maga tán maradna? Franc tudja... Mindenesetre az tény, hogy nem rajong a gyerekekért. Zajosak, idegesítőek, általánosságban. Ha meg idősebbek lesznek, akkor elkezdenek visszapofázni, a kis görcsök. Nem, azokat sem kedveli túlzottan. Sőt. Felsóhajt. - Jó soká? Ugyan. Nem egy híve van odakint, talán több idebent is. Csak arra várnak, hogy valaki összefogja őket. Most még itt az alapanyag, csak valakinek lépnie kell... Ha ez a generáció kihal, akkor valóban: ki tudja, mikor lesz egy újabb. De kétlem, hogy annyit kéne várni, hogy mi ne láthatnánk majd azt a kort. De talán még valóban nem ma lesz persze az első összecsapás... Ha lesz, persze. - feleli lassan, némileg elmerengve a kérdésen. Nem, a legkevésbé sem vágyik arra. Vannak momentumok, motívumok, amiket élvezett, de összességében nem szép emlékekkel kötődik ahhoz a korhoz, márpedig nyílt titok közte és Dumbledore között: ha ez a helyzet újra előállna, neki vissza kell térnie régi kettős ügynök szerepéhez. Kimondatlanul is oly egyértelmű, hogy ezt kell tennie, hogy észrevétlenül bele kell simulnia az ellenfél seregébe ismét... Eztán csak biccent a nő kérdésére. - Ahogy kívánod. - persze, ez a jó válasz. Érezhető volt: neki esze ágában sincs beszélni az illetővel, minek? De magába a fecsegésbe épp belement, mintha nagyon érdekelné a helyzet, sőt, szívén viselné a kollégák közti viszony alakulásának sorsát... De aligha van így, igazság szerint. Felsóhajt. - Nem akartam annyira, hogy különösebb balhét kerekítsek belőle, mert úgy gondoltam, elég, ha kitartóan várok. Másfelől, arról fogalmam sem volt, kit akar az öreg felkérni idén... Ha tudom, aligha hagyom annyiban a dolgot. - magyarázza kissé kelletlenül. Valóban csak ennyiről lenne szó? Aligha... De az épp világos lehet attól még, hogy nem fog magyarázkodni, nem fog ennél többet mondani a dologról. Vannak mögöttes dolgok, hogyne lennének... De nem kell mindenkinek tudnia mindenről. Ez is hasonló dolog. - Csakugyan, Lucius régi jó barátom, pár évet valóban együtt töltöttünk a Roxfortban, ámbár ő bőven hamarabb végzett, mint én. Nem látom okát, hogy a bizalmam meginogjon bennük. - közli, valami istenadta meggyőződéssel hangjában. Vak hit lenne, vagy csak megtévesztés? Esetleg tényleg megbízik bennük? Nehéz kérdés, hiszen régen beszélt már velük... Ennek ellenére sem mondana róluk rosszat, senki előtt sem. Bajtársiasság, talán. - De hát, így van ez jól, nem gondolod? Annyi embert vádoltak, alaptalanul, nem meglepő, hiszen nagy volt a fejetlenség... Úgy helyes, ha a barátai kiállnak mellettük ettől függetlenül is.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-11-05, 21:05
Piton & Sheska
A siker feltétele az, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez.
Én amúgy se hiszem, hogy állítanék fel bármiféle rangsort kettőnk között. Egyébként is úgy gondolom, hogy más szemszögből közelítjük meg a dolgokat itt. Nem tudni, hogy ki hol áll és nem tudni, hogy ezzel ki mit akar elérni. Lehet, hogy neki most jó itt, nekem mondjuk tuti nem, de el tudom játszani, hogy jó. Egyértelműen szívesebben lennék máshol, ő viszont valahogy inkább úgy tűnik nekem, hogy a minden mindegy elven működik, nem lenne sokkal rosszabb a helyzete a másik oldalon sem. Az számít, mind sok mindenben, hogy van-e valaki, aki köt téged valahova. Nekem van, de Piton... hát őszintén sose hallottam róla nagy szerelmi drámákat, vagy ilyesmiket, hogy az élete milyen szép és jó lett volna valaha is. - Hm... világos, végül is ez is egy jó érv, itt legalább gondolom nagyjából szabad kezed van, mégis csak bízik benned Dumbledore. - ahogy azt sokan tudják, és persze fogalmam sincs, hogy miért. Épp ez az a nagy bizalom, ami okot ad az én bizalmatlanságomra, mert vagy annyira jó színész, hogy még egy ilyen nagy mágust is simán átver, vagy... valami más is van a háttérben, amiről nem tudhatunk, no meg én egyébként se nagyon bízom sokaknak, elég szűk az a kör, akire azt tudnám mondani, hogy mindent tud rólam. Mondhatnám azt is, hogy csupán egy fő. - Szóval Dumbledore könnyebben megpuhítható igaz? - mosolyodom el. Persze ebben azért bőven van igazság. A Sötét Nagyúrnak nem sokan mondanának ellent, még ő se nagyon mert gondolom, csak módjával, mert ki tudja mikor mitől szakad el nála a cérna. - Azért ezt nem mondanám. Diákként pont, hogy nem mehettek éjszaka a folyosóra, legalábbis... hivatalosan. Azért a lehetőség is több a kötelezettségek mellett. - legalábbis én így látom, de az ő szavaiból inkább az jön le, hogy az egész főként púp a hátán. Persze megértem, gondolom nincs oda a kölykökért, meg a feladatokért sem. Én azért e téren rugalmasabb vagyok, főleg hogy ide jár két mondhatni nevelt gyerekem is. Na persze nem olyan nyílt dolog ez, hogy bárkinek az orrára lehessen kötni csak úgy. - Természetesen igazad van, nem tudhatjuk mikor jön majd egy újabb ellenség, aki majd úgy gondolja, hogy ez az élet nem méltó a varázslókhoz és boszorkányokhoz, mert csak keretek közé vannak szorítva, bujkálniuk kell a muglik elől, de... nem tudjuk mikor jön el majd ez. Talán még jó soká. - vagy épp már itt vagyunk az újabb háború kapujában. Azok akik egy kis időre megérzik a szabadság ízét nem könnyen mondanak le róla újra. Én mondjuk nem vagyok az a harcos típus, de Rasmus... megteszem miatt, mert tudom, hogy többet akar és valahol mélyen talán én is szeretnék úgy élni, hogy azt teszek, amit akarok, úgy igazán. - Dehogy. Már így is épp elég gondja lehet, ha folyton ennyire morcos. - rántom meg a vállam egy félmosollyal. Oh, hát kit érdekel az a vadőr, de most komolyan? Engem aztán kicsit sem, csak hát valamiről mégis csak kell csacsogni nem igaz? A kötetlen témák közé kell beszúrni a fontosakat, úgy lehet őket eléggé elrejteni. - Értem én, szóval egyszer még SVK tanár leszek, csak eddig nem akartad eléggé. - bólintok egy aprót. Na jó, ezt nem fogom bevenni. Valami miatt nem kaptam meg, talán Dumbledore nincs annyira oda érte, mint hiszi, ez is benne van a pakliban, bár persze ki tudja, nem az én posztom ezt feltétlenül eldönteni és nem is fogom most. Az azért érződik, hogy szeretné és talán van is benne egy cseppnyi sértettség, hogy nem kapta még meg. - Bízol bennük ezek szerint még mindig. Végül is érthető, régóta ismered őket, már... talán az iskola padot is együtt koptattátok Luciusszal? - oh hát persze Malfoyék az ártatlanok... hiszi a piszi. Elég nekik csak egy hívás és már is ugranak, de persze elég jó kapcsolatokkal könnyű úgy tenni, mintha olyan nagyon csőbe lettek volna húzva,talán még olyan is van, aki sajnálja őket... rémes.
Ő hogy gondolja? Jó kérdés. Profinak érzi magát, ezért lehet még itt, ezért kedveli Dumbledore, és ezért volt a Nagyúr egyik kedvence is. Már persze, nem biztos, hogy a legjobb értelemben vett kedvence, de kedvence... Másfelől, tudja, hogy vannak, akiket nem szabad lebecsülni. Van, akit nem tart sokra - sőt, szinte semmire se, de van, akikre ez nem igaz. Márpedig a másik fél tud valamit, ha itt van, és ezt nem szabad elfeledni... Alaposan felmérve képességeit, majd talán gondol valamit, előbb, vagy utóbb, de addig nem. Noha a kérdés alapvetően egyszerű: egyenrangúak, avagy a nő alatta van-e? Mert felette nem lehet, azt a büszkesége nem engedné elismerni akkor sem, ha esetleg úgy lenne. - Ahhoz képest, amit itt kaphatok? Bizonyára találnék magamnak célokat, de egy olyat sem, ami elégséges lenne ahhoz, hogy ne akarjak itt maradni, és elfogadni azt, hogy van, aki megszab dolgokat helyettem. Így kényelmesebb, egyelőre legalábbis. Ettől még épp élem a magam életét... - feleli lassan. Így van. Megtehetné, hogy hátrahagy mindent, és majd lesz valami. Szabad lenne, de minek? Egyelőre nincs, ami motiválná ehhez. - Úgy valahogy. Másfelől, sokkalta hamarabb mondok ellent Dumbledorenak, vagy tagadom meg a feladatot, semmint tettem volna ezt ott, akkor, Vele szemben... Ennek ellenére is, akadnak korlátok, amiket épp el kell fogadnom, de az évek hozzáedzik ezekhez az embert, megszokja őket. - feleli, mintha ez magától értetődő lenne. Valójában: az is. Szerinte. Végső soron, nincs olyan rossz dolga itt. Na persze, lehetne jobb, de mindig lehetne jobb. Igazán jó pedig sosem lesz már. Lily nélkül számára elképzelhetetlen az igazán boldog és felhőtlen élet, nélküle pedig... Mindegy. Minden megszokható, mindenhez lehet alkalmazkodni, de minden kalitka marad, akkor is, ha aranyból van. De az aranykalitkák közül, most épp ez a legtágasabb, és legkényelmesebb: a csendes, belső agónia legjobb színtere egyelőre ez. - Pont olyan, mint amilyennek diákként láttad, megfejelve egy halom egyéb feladattal, feladatkörrel, amik közül nem egy unalmas, és szinte teljesen felesleges. Mint például az éjszakai folyosószolgálat... - feleli közömbösen. Olybá tűnik, őt nem hozza lázba a dolog, hogy taníthat, őt nem lelkesíti mindez: belőle már régen kiveszett az érdeklődés, a kíváncsiság, a lelkesedés. Vagy csak jól leplezi, persze. - De majd rájössz te is, idővel. Eztán némileg elmereng, majd csak vállat von. - A történelemben akadt már, ki hasonló volt, mint régen a Nagyúr... Hatalmas, rengeteg erővel és hatalommal, mely vonzotta a híveket, s amely csak táplálta önnön hatalomvágyát. Nem egy harcról, háborúról tudunk, s időről időre akadt új... S én hiszem, hogy a magukra maradt, elveszett hívek, ha új vezért találnak, hát minden további nélkül sorakoznak fel akár mögé is, ha úgy alakul; te nem így látod tán? Na persze, talán felesleges aggódnunk, mert nem éljük meg, de talán igen... - közli hát lassan. Gunyoros félmosoly suhan át ajkain a nő szavaira. Persze, hogy csak csacsog, és a legkevésbé sem érintette meg az ügy... - Ó, igazán felháborító és megalázó lehetett... Kívánod, hogy beszéljek vele? - kérdi, mintha őt is szíven ütötte volna a helyzet. Na nem aggódó, de segítőkész - már, ha bárki is elhiszi, hogy tud őszintén olyan is lenni. Na persze, ha választhat, eszébe sem jutna beszélni vele. Mégis, minek? Tőle aztán, ha tahó, hát legyen csak az, amíg nincs dolga vele, nem izgatja. Aztán se, legfeljebb undokabb lesz vele, mint bárki más kollégával. Ahogy jött a mosoly, úgy suhan tova, helyére némi egykedvű komorság költözik. Finoman vállat von, mintha annyira nem hatná meg a helyzet, de a tekintetében némi düh villan: hogy ez Dumbledore, vagy Lupin ellen irányul-e, esetleg a szemközt ülő nő ellen, nos, azt lehetetlenség lenne megmondani. - Semmi sem lehet tökéletes, nem igaz? Dumbledore félelme persze, meglehet, valós... Fél, hogy kiújulna a régi szenvedély... Másfelől, meglehet, bájitaltan tanárt nehezebben találna a helyemre. - feleli színtelenül. - Ez nem jelenti azt, hogy ne hinném úgy, hogy előbb-utóbb megkaphatom azt az állást is, ha igazán akarom. Meglehet, eleddig nem tettem meg érte igazán mindent... Mit lehet tenni, túl jó lehetek, ha egy Lupin-félével is beéri. - jegyzi meg szarkasztikusan, némi lenézéssel hangjában. Lupin... Hát hogyne. Eztán csak bólint. - Így van... Nehéz lehetett neki, elszenvedni mindazt a meghurcoltatást, ami a szülei miatt érték, és a szüleinek is nehéz lehet ennyi hamis vád közt fennmaradni, d hiszek benne, hogy sikerül nekik. Draco pedig jó fiú, helyén van az esze... Tudja, melyik a jó út, és mikor kell rálépni, hogy ne csak jó, de helyes is legyen. - közli mély meggyőződéssel. Na persze. Ő is tudja, miféle emberekről is van szó... Ettől függetlenül is, jó barátainak tartja őket, vagy legalábbis egykoron mindenképp azok voltak. Mostanra... Talán beállt némi szakadék közéjük, amit egyszer tán jó lenne ismét áthidalni... Egyszer.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-11-02, 20:46
Piton & Sheska
A siker feltétele az, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez.
Érdekes játék, igazából szeretem az ilyesmit. Egyszerűen csak kerülgetjük egymást, mint vad a prédát, vagy inkább... két vadász egymást. Igen, ez jobb megközelítés, hiszen nem gondolná, hogy bármelyikünk is a másik felett áll, bár nem biztos, hogy ezzel ő egyetért velem. Mondjuk nem hiszem, hogy ezt fogjuk most kitárgyalni. - Céltalannak érzed a teljes szabadságot? Ilyet se gyakran hallani. - mosolyodom el. Tény mondjuk, hogy a legtöbben szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit tegyenek, a legtöbben szeretik, ha adnak nekik úgy egy irányvonalat, hogy közben mégis úgy érzik, hogy azt tehetnek, amit akarnak, de persze ez nem így van. A csendes irányítás is irányítás akkor is, ha nem veszed észre és én biztos, hogy nem tudnék ilyesmit elviselni, de ezek szerint akadnak, akik ezt szeretik, bár meglep, hogy ő is közéjük sorolható. - Talán néha igen, talán néha tényleg szükséges egy-két korlát, mint itt igaz? - korlátok, talán ő is azért van itt, mert néha kell? Bár azért nagyon ritkán. Én se vagyok kifejezetten oda ért, de most ehhez kell alkalmazkodnom. Ha tehetném, akkor nem itt lennék, vele lennék, de talán túlságosan feltűnő lenne a dolog, ha csak úgy lelepnék az iskolából, arról nem is beszélve, hogy kell az, hogy itt legyek, amíg haszna van, amíg van mire oda figyelnem, kihallgatni ezt-azt, fontos dolgokat. Egy ideig még bírom a nagyobb jó érdekében. Főleg akkor, ha időnként beiktathatok egy-két kimaradást, hogy azzal tölthessem az éjszakámat, akivel szeretném. - Végül is mindenkit más hajt a kíváncsiság, engem is érdekelhetett, hogy milyen lehet tanárnak lenni vagy épp a másik oldalon állni itt, nem diákként a padban ülve. - én is de jártam és nem voltam rossz tanuló. Persze voltak csínyek, akadtak kuszább tetteim is, de az minden gyereknél előfordul. Azért mégis csak van egy érdekessége annak, hogy most viszont én vagyok az, aki dirigál, nem nekem mondják meg, hogy mit tegyek. - Úgy gondolod, hogy fel kell készülniük még valamire? Hiszen már elült a baj nem? Gondolod, hogy nincs vége? - oh, hát mindketten tudjuk, hogy nem így van, hogy mindig jön egy újabb, aki majd hatalomra tör, aki majd meg akarja mutatni, hogy a világ másmilyen is lehet, aki többet akar, mint ami jelenleg van neki. Épp csak idő kérdése, én aztán jól tudom, de vajon ő is tudja, vagy csupán csak sejti? Nem tudom, hogy áll-e valakivel kapcsolatban azóta, hogy a Nagyúr végleg eltűnt. - Hagrid nem feltétlenül, ő egyáltalán nem olyan kellemetlen, de ez az új fickó... azért enyhén szólva is kiállhatatlan. A minap is szükségem volt egy kis segítségre és szinte elküldött a fenébe... kiábrándító volt. - mesélem egészen nagy átéléssel, mintha ez egyébként bármit is számítana, pedig mindketten tudjuk hogy csak csacsogok, hogy legyen mivel elütni az időt és ennyi. - És még mindig nem bánod, hogy nem taníthatod azt, amit szeretnél? Nem érzed úgy, hogy ez... negatív veled szemben? Szinte mindenki tudja, hogy mit akarsz tanítani, még sem teheted meg. Látod... a szabályok. - a legtöbben tisztában vannak vele, hogy mit akar. Sötét varázslatok kivédése, de még sincs rá esélye, mindig más kapja meg, jelenleg egy vérfarkas, egy olyan vérfarkas, akit cseppet sem szívlel. Nem is tudom, hogyan viseli mindig olyan rezzenéstelen arccal a helyzetet. Kénytelen bájitalokkal szöszölni, pedig mindenki tudja, hogy milyen varázsló. - Oh igen, szegény Malfoyék! Nehéz lehet nekik ennyi hamis váddal a nyakukban, és a fiuknak is el kell mindezt szenvedni, pedig bizonyára rendkívül jó gyerek, hiszen te is sok figyelmet szentelsz neki. - oh dehogy! Tudom, hogy Draco milyen, mindenki tudja. Nem egy jó fiú típus. Azt teszi, amihez épp kedve van, semmi mást, a szülei pedig. Én magam is találkoztam már az apjával, egyszer futólag. Tisztában vagyok vele, hogy az a sötét pillantás mit takar és nem épp ártatlanságot.
Ő maga is kényelmesen elhelyezkedett, sejtetve, hogy nem most rögtön kíván felpattanni, és elrohanni innen,messze: na persze, az lenne a leginkább megalázó. Nem gyáva, de azért nem is bolond, vagy ostoba: pontosan tudja, mikor kell lépni, és mikor tilos, mikor kell erősnek lenni, és mikor kell meghúzódni a sötétben, vagy épp visszavonulni. Itt és most egyelőre pedig nem szabad, így a tőle telhető leglazábban ül, ráérősen. Megingatja a fejét. - Megmondhatnak dolgokat, ezt, azt, de kétlem, hogy a teljes életem felett rendelkezne bárki. Ha egyes dolgokat meg is kell oldani, úgy oldom meg, ahogy jónak látom... Már, ha megoldom, persze. De a teljes szabadság... Talán túlságosan is céltalan lenne, épp jó dolgom van itt ahhoz, hogy ne vágyjak ennél nagyobb önálóságra. - feleli lassan, habár fene tudja, pontosan hogyan is érti ezt. - Mondtam én olyat? Csupán kérdeztem, nem igaz? Másfelől... Nem nagy dolog azt tenni, amit akarsz. Sokkalta bonyolultabb elérni, hogy a másik fél úgy higgye, valójában ő az, ami ezt akarja tőled... - eztán finoman vállat von. - Akarni persze lehet sok mindent, néha szükséges egy-két korlát, ha csak ideiglenesen is. Tán nem így látod? - kérdi nagy ártatlanul. Neki aztán fogalma sincs, ugyebár! Na persze, a válasz világosnak tűnhet kérdés nélkül is, így a kérdés maga sem vonatkozhat ennyire egyszerűen, szűken a valóságra: de ő nem ad mellé segédletet, pontosan mit akar hallani. - Ó igen, egyszer élünk... De annyira nem nagy kaland, azért. - jegyzi meg ártatlanul, mintegy célzásképp, talán máshol sokkalta érdekesebb lenne az élet. - De talán téged sem az újdonság megtapasztalása iránti vágy hajtott... Nemde? A nő szavaira elmosolyodik. Furcsa, gonosz félmosoly ez a részéről. - Így van, igazán nem mondhatja senki, hogy ne tennék meg mindent értük... És igazán tudjuk, mik vannak odakint, a falakon túl. Jobb, ha felkészülten várják. - biccent, mint, ha ő lenne a megtestesült jótündér, amiért ekkora áldozatot vállal, és önfeláldozó módon erre készíti a diákokat. Szinte már megsajnálandó... Szinte. Mindenesetre, persze, amit mond, valóban lehet akár valós is, hisz csakugyan, a való élet, ami az iskolán kívül tombol - na jó, néha nem tombol -, összemérhetetlen azzal, ami itt folydogál. Noha az azért kérdéses, mennyire is lehet így felkészíteni erre a diákokat, de kétségkívül olyat tapasztalnak tőle, amit más tanártól itt nemigazán. Noha lehet, hogy a válasz ennél sokkalta egyszerűbb és kézenfekvőbb, például, hogy ő tényleg csak egy bunkó, másokat lekezelő, manipulatív egyén. Ez az állítás is helytálló lenne talán, de ezt valahogy nem hangoztatja. A lány válaszára csak biccent. - A legtöbb vadőr már csak ilyen. - hagyja rá, több szót nem kíván erre fecsérelni. A tanári karból és a személyzetből látszólag talán a vadőr az, aki a legkevésbé sem érdekli, részben azért, mert távol él mindenkitől. Persze ez így nem teljesen igaz, felületes és sekélyes megállapítás lenne ez, de most ezt a meglátást erősíti nemtörődömségével. - Csakugyan... És az a mágia gyakorta nem itt, a falakon belül kezdődik, és kétségkívül fontos, hogy a diákok megismerjék... Egy időben fontosnak is véltem, hogy ebben tevékenyebb módon is részt vállaljak, és feltárjam előttük, milyen is az igazi, éles helyzet, és hogyan lehet azt kezelni, de Dumbledore... Jobbnak látta, ha a varázslat egy másik szegmensét tárom fel előttük. - von vállat lassan, ujjai közt szórakozottan babrálva a pennáját. Egy pillanatra eltűnődik, mielőtt folytatná előbb megkezdett gondolatmenetét. - Habár talán jobb is, sokuk meglehet, nem állna rá készen igazából. Elgondolkodva függeszti a nőre tekintetét eztán. Témánál vannak, lám... - Megbízom Draco Malfoyban, és abban, hogy mindig tudni fogja, melyik a helyes út. Ami a szüleit illeti, Lucius személyes jó barátom, igencsak sajnálatos, hogy megannyi vád éri őket... Kétségkívül méltatlanul, nem igaz? - közli végül lassan, megrágva magában a választ. - Mindazonáltal úgy gondolom, hogy az is a dolgunk, hogy utat mutassunk neki, csak úgy, int a többi diáknak. Ezért vagyunk itt, ez a feladatunk része.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-10-30, 21:32
Piton & Sheska
A siker feltétele az, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez.
Most inkább csak azt tudom, hogy jobb, ha itt maradok és csak óvatosan kerülgetjük egymást, mintha menekülnék előre. Az túlságosan feltűnő lenne és egyébként is jó lenne megtudnom róla ezt-azt, legalább néhány apró infot, hogy legyen mit elmesélnem majd Rasmusnak a következő kis találkánk alkalmával, amikor már lehetőség szerint tényleg ki tudunk venni egy szobát is a vadkanban. Remek volt vele összefutni és iszogatni, de... lássuk be egy év hosszú idő és többre is vágyom már, mint a szimpla beszélgetés. - Tehát irányítanak, csak mindig az a kérdés, hogy épp kicsoda, és nem vágysz arra, hogy önálló légy? - mert hát ebből ez jön le igaz? Nem akarnék olyan valakit szolgálni, aki megmondja mit tegyek. Sőt... rossz megfogalmazás, nem akarok senkit sem szolgálni. Talán ezért nem is voltam a leghűségesebb Voldemorthoz, mert engem nem érdekelnek a fenyegetések és nem érdekel a hatalmaskodás sem. Rasmus más... ő nem irányítani akar, és nem maga alatt tartani. Na jó, azt is akar, csak épp más értelemben véve, de nem valami szolgának szán, aki teszi, amit szeretne, hanem társként tekint rám, akinek számít a véleménye. Persze még a mai napig sem lehetek biztos benne, hogy ha csalódba bennem, akkor annak mi lenne a következménye, de nem is akarom ezt átgondolni, mert nem nagy esély van arra, hogy valaha is csalódjon bennem. - Nem voltál szabad sosem? Akkor vagy szabad, ha azt teszed, amit igazán akarsz. Azt teszed, amit igazán akarsz? - kérdésre kérdés a válasz, mert így lehet a legjobban puhatolózni. Egyikünk se nagyon mond konkrétumokat, de hát nagyjából erre számítottam, kicsit se lep meg a dolog. - Mondjuk úgy, hogy mindent ki kell próbálni. - rántom meg a vállam egy félmosollyal. Hogy miért vagyok itt, és követtem a példáját? Persze, hogy azért, mert érdekemben áll és mert ez volt a jó megoldás, így jöhettem ki a szorult helyzetből jó, hogy áldozatnak állítottam be magam. - Így már mindent értek, szóval megmutatod a diákoknak, hogy mi vár rájuk majd odakint, ahol a többség olyan, mint... te. - bólintok egy aprót. Végül is van benne ráció. Én is sok mindent tapasztaltam már meg, csak épp én sok mindent már a Roxfort előtt is, ezért is dőlt el hamar, hogy olyan leszek amilyen, hogy a saját érdemet nézem és hogy odafigyelek rá, hogy mikor mit teszek, vagy mondok, mert soha sem jó elhamarkodottnak lenni. Az ész kell,hogy domináljon nem a szív. A szív heves és sokszor csalóka érzelmeket szül. - Nem sározok én be senkit, de mondjuk... az új Vadőr nem kifejezetten kedves ember, bár minden bizonnyal meg van rá az oka és épp ezért él odakint a helyett, hogy a kastélyban lakna. - ahogy mondtam mindig vannak kivételek, de hát ő is pont ilyen, nem az a kedves típus, bár inkább elkerüli az embereket és ha nem keresed vele nyíltan a konfrontációt, akkor nem is lesz semmi gondod. Az újabb okfejtésére csak bólintok egyet, miközben kényelmesen elhelyezkedem a fotelben, hogy véletlenül se tűnjön úgy bármikor is menekülésre készülnék a beszélgetés elől. Nehéz elhelyezkedni igen, de érte kezeskedik az ősz varázsló. Remek lehet, és épp ezért érthető, ha vannak akik a mieink közül nem annyira bíznak benne, mint ahogy én sem. - Így van. A fiatalok akkor lesznek igazán erősek, ha azt tanulják meg, hogy milyen is az igazi mágia, hogy milyen azt éles helyzetben használni. De mi aztán tudjuk, hogy milyen odakint... igaz? - elmosolyodom, miközben szórakozottan piszkálgatom a fotel karfájából kiálló apró kis varrási hibát. Hát persze mindketten sejtjük, hogy miről beszél a másik, de egyikünk sem mond ki semmit sem nyíltan... ez így pont így tökéletes. - Sok különböző diák van, nehéz róluk egybefüggően beszélni, de... mit tudsz Dracoról? Közel áll hozzád nem igaz? De a szülei halálfalók voltak... bár immár másodszor mosták ki magukat, nem félsz, hogy ő is rossz útra tér? - azért vagyunk itt, hogy vigyázzunk a diákokra, tehát attól is gondolom meg kell őket védeni, hogy ne térjenek rossz útra, vagy épp... ki kell szűrni azokat, akik potenciálisan oda térhetnek, hogy külön figyelmet kaphassanak.
Noha mind a ketten többet akarnak megtudni a másikról, valóban becsapós a játék: ha csakugyan meg is tudnának valami többet a másikról, nos, azt sem biztos, hogy elhinnék... Sőt. Így aztán külön érdekes, ahogy egymást kerülgetik, kóstolgatják, hiszen szinte értelmetlen az egész: maga az alaphelyzet is meddő, valós elmozdulást nem várható tőle. Talán ez teszi érdekessé. - Nem annyira én választottam, talán itt lehet a hiba. Dumbledore ragaszkodott a jelenlétemhez, a Nagyúr pedig odáig meg vissza volt a lehetőségtől, hogy itt tudjon... Mertem volna ellentmondani nekik? Nem is tudtam volna, aztán melyikük haragjától féljek jobban. - ironizál persze, hiszen egyértelmű, hogy Voldemort haragjától nem kellett volna félnie. Felesleges lett volna, félni az ismeretlentől... Pontosan tudja, mi várt volna rá, és nem sok jó van benne, talán csak az esetleges halál, ami megszakította volna a szenvedést. - Mindazonáltal érdekes elképzelés... Úgy hiszed, voltam igazán szabad? - csak, ha a lány felelt eme kérdésre, akkor folytatja - Mindazonáltal, meglep, hogy ha itt nem vagyok szabad, mégis, miért követted a példát...? Nos, természetesen ő sem várja, hogy komoly hadi titkokat lásson a papíroson, persze, de azért épp olyanokban reménykedik, melyek lehetnek számára fontosak, de a nő nem tartja olyannyira lényegesnek őket. Ha mást nem, a stílusát igyekszik megállapítani: mennyire egybefüggő vagy tagolt a szöveg, van-e margó, mennyire sok az áthúzás, vagy csak egymás után, alá-felé lökött szavak, stb...? - Önkritikám? Ugyan, én nem érzem, hogy ezzel bármi baj lenne. Ha mindenki kedves és bájos lenne velük, a végén túl naivan kezdenék az iskola utáni életet. - feleli, mintha ő lenne a szükséges rossz, az áldozat, aki csak a diákok miatt ilyen ám. Mártír a javából. - Kivételek? Például? - kérdi végül csak érdeklődve, vajh ki lehet az, aki mégse nyerte el a nő tetszését? Na nem, mintha azt hinné, hogy majd valóban kap neveket is válasz gyanánt. Hisz valóban: a legtöbben igyekeznek nem nyíltan ellenszenvvel viseltetni a kollégák felé, vagy épp a diákok, vagy a szülők irányába, mert nem tehetik. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne feszültség vagy konfliktus közöttük, de mindenki igyekszik áthidalni, palástolni ezt, legalább a felszínen. Na jó, a nagy többség, legalábbis. Enyhén felvonja szemöldökét, majd csak finoman megvonja vállait. - Kinek az? - kérdi lassan. - Albus Dumbledore maga kezeskedik értem... Bolond, akinek ez nem elég garancia. Ámbár tagadhatatlan, akadhatnak, akik ezügyben...Hm, nehezebb helyzetben vannak, semmint én valaha is voltam. Igaz, ez talán elbizonytalanítja a helyem itt-ott, ez adja a kihívást. Szórakozott, gunyoros félmosoly suhan át ajkain. Ekkora hazugságot is rég hallott már. Az őszinte tanítási vágy, a tudás átadása, hm? Ha még azt mondaná, hogy fiatal halálfalókat toboroz, nekik adja át tudásának legjavát, azt talán elhinné. Talán azt sem. De ezt így nem veszi be. Ennek ellenére is, de biccent. - Érthető, a jövő a fiatalságé... Már mi másért is lennék itt? Jó helyem van, szép hely, és befogadó. Az évek alatt ráébredtem, mi az igazi érték az életben, és mi más lenne, ha nem ez...? - kérdi nagy ártatlanul. - Talán jól esik hinni, hogy olyan tudást őrzünk, amit érdemes átadni. Mi a véleményed a "tudásra szomjazó, lelkes" ifjúságról? - kérdi, mintegy mellékesen. Nyilván van valamilyen véleménye, meg tudja őket ítélni így, vagy úgy.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-10-29, 21:47
Piton & Sheska
A siker feltétele az, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez.
Ez a legszebb az egészben, amikor így békésen kerülgetjük egymást, amikor mindketten azt hisszük, hogy a másik nem tud semmit, vagy épp többet tud, mint amit kellene. Jó eséllyel a beszélgetés végére sem fogunk többet tudni a másikról, legalábbis nem sokkal, már csak azért sem, mert nem vagyok annyira botor, hogy felfedjem magam és jó eséllyel ő sem az, így tehát az a lényeg, hogy inkább csak óvatosan puhatolózzam. - Talán csak rossz helyet választottál életteredül nem? Talán csak hiányoznak a régi idők, amikor még gondtalanul élted az élted és azt tetted, amit akar mindenféle zavaró kölykök nélkül. De... csak tippelek. - pillantok fel rá szórakozottan, miközben szépen pakolgatom vissza a jegyzeteket. Nem látni rajtuk egyébként túl sok mindent, amit a fotelbe tettem igazából nem más, csak egy szimpla órai jegyzet, ami a tanítás miatt szükséges. Nincsenek rajta fontos, vagy titkos infok, ilyesmit azért sosem hagynék szét, ennyire azért én is odafigyelek természetesen. Ha bármit is látna a papírokon, akkor maximum olyasmi lenne ott, amit direkt hagytam szét, hogy lássa. Amikor pedig végre készen vagyok, szépen lehuppanok a fotelbe. Nem, eszem ágában sincs menekülni, soha sem voltam az a menekülős típus. Tudom én, hogyan kell kezelni egy kellemetlenebb helyzetet, ez soha sem esett nehezemre, és ez továbbra is így marad majd. Lehet, hogy nem tudok róla sokat, és ő se tud rólam, de ez igazán nem számít, mert attól még tehetünk úgy, mintha kollégák lennénk, akik csak kötetlenül elbeszélgetnek egymással. - De legalább van önkritikád, ez mindenképpen becsülendő nem igaz? Egyébként kifejezetten olyannal még nem találkoztam, aki alapból indok lenne, de persze akadnak kivételek. - vonom meg a vállam. Nem mondom én, hogy feltétlenül mindenki kedves, de én úgy láttam, hogy azért a többség nem kifejezetten alapból indul típus. Na nem mintha ez sokat számítana, hiszen akárhogy is nézzük... egy iskolában vagyunk, nem lehetnek a tanárok kifejezetten bántóak, mert az nem vetne az iskolára jó fényt. - Ez igaz, egyáltalán nem egyszerű manapság elhelyezkedni főleg, ha az embernek közismerten nem valami impozáns a múltja nem igaz? - az övé azért piszkosabb, mint az enyém. Ha jól tudom elég sokan nem is bíznak meg benne, míg én... Sokak szemében olyan vagyok, mint egy ma született bárány, aki nem követett el igazán nagy bűnöket, akinek csak nem volt más választása, aki csak... egy ártatlan áldozat. - A Roxfort egy befogadó hely és itt szívesen láttak, ha pedig meg van a tudásom hozzá, hát miért ne adjam át a fiatal lelkes tanulóknak? Te nem ezért vagy itt? - persze, hogy nem. Piton és a tanítás... nem hiszem, hogy kifejezetten ez volt élete nagy vágya, de mint ahogy mondta is máshol nehezebb élete lenne, ez nyilvánvaló. Nekem is, bár én azért könnyebben alkalmazkodom, és nem lehet csak úgy ránézésre megmondani rólam, hogy esetleg veszélyes vagyok.
Szinte elnéző mosoly suhan át ajkain egy röpke pillanatra. Nem, kölcsönösen nem bíznak egymásban, ez kétségtelen, de elbájologni egymással, azt nagyon jól tudnak majd, ebben már most bizonyos. Na persze, másra nincs is okuk, mint kerülgetni egymást, kóstolgatni a másikat - szinte még abban is biztos, hogy mind a ketten jelentést fognak tenni: a kérdés csak az, melyikük kinek? Na persze, ez nem több, mint megérzés, vagy csak az évek alatt összeszedett paranoiája, de képtelen megbízni a többiekben igazán: kiváltképp, ha hasonlóak, mint ő maga. Márpedig az, hogy a nő itt van, hasonlatossá teszi, és ezért akaratlanul is önmagához méri őt: így szinte evidens, hogy jelent valakinek. Ez persze nem lehet majd benne a beszámolójában, mert még spekulációnak is gyenge. - A nagyterem zajos, és nagyon ritkán akad benne olyan esemény, amely képes megütni az ingerküszöböm, attól tartok. A diákok civakodása, vagy kesergése a másnapi házikon, a szerelmi ügyeik, és effélék... Nem hatnak meg, és nem is szórakoztatnak különösebben. Ritka, hogy olyan adódna, amit nem érdemes kihagyni... Habár talán te másképp látod! - csillan fel szeme - Kérlek, szerinted, mi az, mi képes elűzni az unalmat eme szürke hétköznapon? Mire figyeljek? - kérdi, hangjába némi érdeklődést is csempész, mint, hogyha csakugyan alig várná, hogy valaki végre megmondja neki, mi az, amin oly remekül lehet a Nagyteremben szórakozni? Mert bizonyosan van ilyen, ha már ezt a tanácsot kapja. Persze, talán van a szavai mögött némi szarkazmus, de igyekszik azt palástolni. Közben vet egy pillantást a nő felé is. Pálcával talán egy-két kósza mozdulat az egész, de ő mégis puszta kézzel vesződik vele, mint a muglik. Tegye csak, ő nem mozdul, hogy segítsen rajta, a helyzeten. Alapvetően őt nem is kimondottan izgatja, hogy a szekrénybe stócolt holmikkal mi lesz, aki itt tartja őket, meg is érdemli. Egy pillanatra eljátszik azért a gondolattal: vajon ez a gesztus burkolt célzás? A megtérés, a helyes út szimbóluma, vagy mérhetetlen irónia forrása, és nem más? Halkan szusszant, már megint túlkombinál: a legtöbb ember nem ilyen bonyolult, nyelvük, jelzéseik egyértelműek és egyszerűek, méghozzá nevetségesen egyszerűek... Tekintete különben nemigen téved el, ugyan realizálja, hogy most, vagy soha, ideje gyönyörködni a kilátásban, nem kifejezetten teszi. Mindig akad, aki segít neki az ilyen irányú frusztrációit elfogadható szinten tartani, és ez bőven elégséges, hogy a fennmaradó helyzetekben, szituációkban megfelelően viselkedjen. Az ő viselkedésére ugyan nem lehet csak úgy panasz, no. Így aztán bár arra téved tekintete, ahogyan megállapítja, mit is lát, tekintete tovasuhan, inden további nélkül: nem pironkodik, vagy efféle, nem hirtelen kapja el tekintetét, mint, akit rajtakaptak, egyszerűen csak elfordítja pillantását, például szemügyre veszi a jegyzetet, amelyért a nő jött. Noha innen nem tud túl sokat megállapítani róla, azért igyekszik minden részletét megjegyezni, hogy később felidézhesse. - Könnyű megszokni a jót, csakugyan. - ért egyet lassan - Habár a kollégák kedvességére tett megjegyzésed igencsak elhamarkodott. Mi sem futottunk még össze eleddig igazán, tán másokat sem ismersz még elég mélyen... Ámbár kétségtelen, hogy én tartom a negatív rekordot, ami az undokságot illeti. - ironizál enyhén végül. A szekrényajtó csapódása magára vonja tekintetét, így pillantásával kíséri a nőt, ahogyan az végigköveti az előbb már megtett útját, és ismét a fotelhez lép, de ezúttal le is ül. Nem menekül, helyes. - Csakugyan, hosszú évek óta itt töltöm mindennapjaim. Óh, ugyan, ki számolja, a tizedik év után már egyre megy, ahogyan az évek kezdenek egyre inkább hasonlítani egymásra. Kényelmes itt, de egyhangú: ezt talán épp sejtetted eleddig is. De mit lehet tenni... Dumbledore ragaszkodik hozzám, nekem pedig kényelmesebb itt, mint vállalni azt, ami odakint várna... Ezt talán jobban megérted, mint bárki más. Új állást találni, nem könnyű. - teszi hozzá, mint, ha ő csakugyan erről beszélne: az álláskeresés, az elhelyezkedés nehézségeiről. Persze, volt neki helye régen is, mondhatni... Talán visszamehetne. Talán erre céloz, talán csakugyan nem mond azonban többet, mint azt szavai mutatják. - Minek köszönhetjük, hogy végül tanításra adtad fejed? - kérdi végül csak, s bár nem teszi fel külön, mégis, szinte kimondatlanul ott lebeg a kérdésben: "Mégis, meddig maradsz?"
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-10-28, 13:06
Piton & Sheska
A siker feltétele az, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez.
Várható volt, hogy össze fogok tudni vele valamikor, csak talán... azt hiszem nem számítottam rá, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Annyira még nem vagyok itt régen és őszintén szólva nem tudom pontosan, hogy Pitont hova is kellene tenni. Közülünk való, de én nem bízom meg benne egy könnyen. Lehet, hogy kéne, de attól még nem megy. Nem vagyok az a könnyen bizakodó típus, mert abba nagyon bele lehet bukni, főleg, ha aztán mégis kiderül, hogy tévedtél. Inkább csak óvatosan, az mindig többet ér. Vele azért tudom, hogy vigyázni kell, sok mindent rebesgetnek róla és azért nem mindenki bízik a fene nagy hűségében, hiszen elég sok időt tölt itt, és ki tudja, hogy meddig tudja még játszani a játékát így két kapura. Valahol én is ezt teszem, de épp azért, mert tudom, hogy én milyen vagyok, nem bízom meg csak úgy másban, aki lehet, hogy szintén ilyen. - Nem sokan vannak itt, azt hiszem, ha unatkoztál, akkor jobban jártál volna a Nagyteremmel, bár ott félő, hogy nagy a zaj. - mosolyodom el, miközben végre sikerül meglelni azt a bizonyos jegyzetet a szekrényben, ami kellett nekem. Na persze ez annyira nem könnyű, szépen rá van pakolva, így amikor egy laza mozdulattal kihúzom szépen jön vele még egy stócnyi egyéb, amiket gondolom mások hagyhattak itt. Elhúzom a számat. Normál esetben simán itt hagynám, de most... azt hiszem kénytelen leszek foglalkozni vele. Sóhajtok egyet, és szépen leguggolva kezdek el összepakolni, miután a sajátomat letettem szépen a Pitonnal szemközti fotelbe. Nem nagyon zavartatom magam, hogy a hajolgatásnak hála kellő belátást biztosítok neki. Volt már rá példa, hogy a bájaimmal kellett elérnem a célt, szóval nem vagyok egy pirulós típus. - Jól, köszönöm, nem panaszkodhatok, az iskola kellemes, végül is ide jártam, úgy hogy jól ismerem és a kollégák is rendkívül kedvesek. Nem volt nehéz beilleszkedni. - pillantok fel, miközben sikerül végül az utolsó papírt is összeszedni és egy elég kusza kazalként visszavágni a szekrénybe, gyorsan rávágva az ajtót, hogy ne akarjon megint kikívánkozni. Csak aztán fordulok meg, és huppanok le a fotelbe, csak hogy Piton ne unatkozzon, no meg ne gondolja, hogy menekülni akarok előle. Csak viselkedjünk lazán. - De te ezt tudod, hiszen már régóta itt tanítasz, mióta is pontosan? - házvezető, tanár jó ideje, állítólag az igazgató bizalmasa. Csoda, ha nem bízom benne?
Beletemetkezik a munkájába. Igazából nem annyira munka ez épp, semmint hobbi, és éppen ezért sokkalta jobban le is köti, mint a munka tenné: ezt alapvetően szívesen csinálja. Az időérzéke is el-eltéved néha. Megkockáztatná azért, hogy pusztán csak percek teltek el, és nyílik az ajtó. Már ennél a pillanatnál feltekint. Végigméri a szobába lépő nőt, alaposan szemrevételezi. Ismeri... Nem, nem, ez túlzás lesz. Nem ismeri, alig tud róla valamit, de épp eleget ahhoz, hogy gondoljon róla valamit. Talán elhamarkodottan, talán nem, de gondol valamit, és ez alapvetően bizonytalanságot és bizalmatlanságot eredményez nála. Mert, hogy tudja, ki ez: illetve ismeri a nevét - hogyisne ismerné, hiszen kollégák -, a múltjának egyes darabjait... De mióta mindketten itt tanítanak, még egyszer sem beszélgettek egymással, főleg nem négy szem közt. Talán kellett volna, de ő nem kereste célzottan, külön a másikat. Hátradől helyén, arckifejezése mentessé válik szinte minden érzelemtől. - Sheska. - viszonozza a köszöntést közömbösen, mint, ha mindennapos lenne a jelenet: két tanár találkozik a tanáriban. Olyannyira megszokott jelenetről beszélhetünk hát, hogy a legkevésbé sem hatja őt meg, nem a változatosság erejével hat, és alapvetően az érdeklődését sem sikerül hát felkeltenie. A következő szavakra azonban mégiscsak meglágyul valamelyest, kicsit lentebb engedi a tökéletes kifejezéstelenség és érdektelenség maszkját, egyúttal belemegy a játékba. Két kolléga beszélget... De talán nem minden mögöttes tartalmat megkerülve. - Unatkoztam, úgy hiszem... De a tanári nem képes ezt az unalmat feledtetni. - feleli, mint, ha csak annak ürességéről beszélne, és nem magáról az állásról, a szerepről, amit itt alakítanak. - Mára végeztem, noha lesz újabb nap... - folytatja, mintegy életfilozófiát. Majd csak vállat von. - S te? Hogy érzed itt magad? - kérdi végül, terelve a témát. Eleget beszéltek őróla, tán még sokat is.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-10-27, 17:02
Piton & Sheska
A siker feltétele az, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzethez.
Kár lenne tagadni, hogy azért felkavart ez a kis találkozás Rasmusszal. Egész jól el voltam, a magam módján alkalmazkodva az itteni helyzethez. Tanár lettem, talán még olyan diákjaim is akadnak, akik kedvelnek. Na nem feltétlenül engem, inkább azt, akinek kiadom magam, de ez már csak egy aprócska részlet kérdés. Persze tisztában voltam azzal, hogy ez csak egy álca, hogy teszem, amit kell a nyugalom kedvéért. Én nem akartam olyasmit, mint Connor, Azkabanba vonulni, aztán majd lesz, ami lesz. Megbocsátásért könyörgött és megkapta, én inkább eleve nem is kerültem be oda, hogy ne kelljen küzdenem azért, hogy kijussak. Nem rossz dolog tanárnak lenni. Nem azt mondom, hogy mindig erre vágytam, mert soha sem fordult meg a fejemben, de összességében egészen nyugis a hely, egész békés. Régen se voltam annyira a Roxfort ellen. Nem a suli zavar engem, sőt igazából nem sok minden zavar. Ha megkérdeznéd, hogy mi a saját véleményem, milyen eszeméket támogatok... az se biztos, hogy erre választ tudnék adni. Mondhatnám, hogy mindig pont azt, amit kell, mindig pont azt, amelyik hasznosabb. Hogy ez épp melyik, az mindig változik. Most épp kettőt kell egyszerre, ami azért még sokkal bonyolultabb. Persze tény és való, hogy jobban szeretem én a Halálfaló létet. Szabadabb, nyugodtabb és sokkal kellemesebb úgy, de most itt vagyok, mert menekülni viszont nem szeretek. Akkor már úgy teszek, mint aki jó kislány lett és ezzel még akár Rasmusnak is segíthetek. Belső infókkal teszem azt, hogy épp kik min agyalnak, kinek mi a gyenge pontja, mennyire öregszik már Dumbledore, mert hogy öregszik és hiába tart tőle mindenki annyira, ő se élhet örökké igaz? - Pi... Perselus. - gyors váltás. Mégis csak tanárok vagyunk egymás között és én azonnal kiszúrom út, amikor belépek a tanáriba. Épp csak egy kósza jegyzetért jöttem, amit legutóbb sikerült itt hagyni, de úgy fest, hogy nem lesz ez ilyen egyszerű, főleg ha így sikerült belé botlanom közben. Rasmus beszélni akar vele, de ha jól sejtem erre még nem került sor. Piton közülünk való, de sok minden változott azóta, hogy a Nagyúr távozott az élők sorából, ki tudja, hogy jelenleg hogyan vélekedik erről, no meg... ki tudja, hogy mennyire gyanakvó típus. Megrezzen az arcom épp egy pillanatra, ahogy becsukom magam mögött az ajtót, aztán nagy levegő és a szekrényhez sétálok, hogy előkeressem a legutóbb itt hagyott jegyzetet. - Hogy s mint? Vége az utolsó órádnak? - tegezem... simán. Végül is nem olyan sokkal idősebb nálam és kollégák vagyunk nem igaz?
Péntek délután. Ez a hét is elment, de ideje is volt, mert már kezdte kiverni a biztosítékot nála. Sőt. Nyújtott, de nem kifejezetten sietős léptekkel suhan szinte a tanári szoba felé. Igazából ő egy-egy órája között néha feljön a tanáriba. Néha. Na jó, szinte minden nap, de nem minden óra között, az sok lenne. Szóval nem csak a nagyobb gyűlésekkor tűnik itt fel. Ugye, tartani kell a kapcsolatot a kollégákkal, még akkor is, ha azok egyébként nem szeretnék tartani ezt vele a szükségesnél gyakrabban, és amiben egyébként végső soron igazuk is van. De mit lehet tenni, mindig akad valami, amit illő megbeszélni. Sajnos - vagy szerencsére - nem mindig ugyanakkor jár erre, így teljesen kiszámíthatatlan, vagy sikerül őt elkapnia valakinek, vagy nem, de így célzottan elkerülni is elég nehéz őt. Azonban... Úgy tűnik, ma túl jól ment mindenkinek a dolog. Igaz az is, hogy utolsó órája után jött, habár ez nem jelenti azt, hogy másoknak esetleg ne lehetne még órája ez után nem sokkal... Egy-kettő óra, talán még épp előfordulhat. Körbehordozza hát tekintetét, egykedvű lemondással veszi tudomásul, hogy kihalt az egész terem. Vállat von, belépdel, talárja suhan utána, mint egy nagyra nőtt denevér esetében, majd az ajtó csapódik: nem foglalkozott vele, hogy óvatosan bezárja maga mögött. Ahogy odaér, leül a hosszú asztal mellé az egyik fotelbe. Pontosabban nem csak úgy az egyikre, következetesen választ: azt nézi ki magának, amelyen amúgy szinte mindig helyet foglal, ha itt tartózkodik. Más nem is igen szokott erre leülni, tudják jól, hogy ez az ő helye. Egy ideig azért még elidőzik itt, dönti el ugyanis. A helyiség maga hosszúkás, fatáblákkal burkolt falú, és tele van szedett-vetett székekkel, és elvétve 1-2 fotellel. A szoba túlsó végében egy szekrény áll, melyben a tanárok a váltásruhát, talárt tárolják többnyire. Ő maga nem kíván most ruhát váltani, már, ha egyáltalán tart itt váltásruhát... A franc se akar itt öltözködni. Átlagos öltözékében van különben, mint mindig, semmi különleges, vagy érdekes nincs rajta ma, igaz, nem is igen szokott ő semmi újat, figyelemfelhívót magára ölteni: a konvenciók híve: a régi szabály, méginkább a hagyomány pedig ezt diktálja. Egyébként sem kíván bohócot csinálni magából. Akárhogy is, leül hát, hogy aztán senki se mondhassa, hogy nem adta meg a lehetőségét egy "csodálatos" párbeszédnek, értekezésnek... Jobbjának ujjai közben zsebébe túrnak, egy darab pergament húz elő, rajta halom szinte olvashatatlan szöveg, némelyik áthúzva, némelyik torz átírással javítva. A pergamenbe mélyed, azt tanulmányozza, közben valahonnan előkotor egy elbűvölt pennát, külön tinta nélkül is fog. Időnként belejavít a papírosba: eléggé belemélyed elfoglaltságába ahhoz, hogy igazán fel se tűnjön neki, pontosan mennyit is időzik itt, noha időnként azért épp felpillant, megszokásból. Nem, mintha üldözési mániája lenne, de azért jobb a biztonság, ugye.
//
