Astrid & Piton

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-03-21, 10:38

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Mindenképpen hatással van rám, ezt ő is tökéletesen tudja, az nélkül is, hogy megjegyezném, bár tény, hogy nagyon messze állok én még az ő kegyetlenségétől, sokat kéne ahhoz változnom, bár nem hiszem, hogy akarnék.
- Mert te aztán annyira félős vagy. – kuncogok jókedvűen megjegyzésén, de aztán hamar áttérünk másik témára, mint a határok átlépése. Én is tudom, hogy ki ő, ahogy azt is, hogy nem egy átlagos pár vagyunk, a kapcsolatunk más, mint a korombelieké, teljesen mégse vagyunk egyenlőek, legalábbis még nem, de idővel persze ez még változhat, és én remélem, hogy változni is fog.
- Nem, te sok mindent nem tűrsz. – de nem fogom tovább ragozni ezt, felesleges lenne, inkább rátérünk a párbajra, mely most már elég hamar véget ér, én pedig némileg megsínylem. Kár, hogy annyira nem vagyok jó gyógyító, mint a férfi, de ki tudja, talán némileg fejlődhetnék ezen a téren is, majd utána olvasok a gyógyító bűbájoknak, hasznosak lehetnek. Legközelebb pedig jobban fog minden menni, jobban odateszem majd magam, de most ideje helyet foglalnom és levennem a felsőmet, ha már Perselus olyan szépen kéri.
- Azért érdekelne, hogy tudsz-e verset írni, szóval, ha késztetést érzel rá, csak hajrá, kíváncsi leszek. – vigyorodom el, de ez a vigyor hamar eltűnik, amikor a másik megérint, majd nemsokára megérzem vállamnál a fájdalmat is. Már meg se lepődöm az újabb parancson, mégse elégedetlenkedek, úgy teszek, ahogy kéri és bár fáj, különösebben nem történik gond, csak megütöttem, nincs tényleg se törés, se rándulás, még ez a szerencse.
- Tanítasz párat? Már alig várom! – csillannak fel szemeim, ahogy felé fordulok szavai következtében, majd ez után kelek fel lassan, ahogy a fiola hozzám kerül. Nem gondoltam volna, hogy van nála ilyesmi, pedig végülis egyértelmű. Oda is lépek elé, még egyelőre nem öltözve fel, de most érzem, hogy ő se néz úgy végig rajtam, ahogy néha szokott, talán a mai nap nem is meglepő, de a csókjára attól még szomjazom.
- Igaz. – értek is egyet, majd nemsokára ajkam a másikéra talál, miközben finoman hozzábújok és úgy élvezem lágy csókját, mely most igazán jól esik, így picit el is húzom, majd mosolyogva engedem el, hogy ez után lehúzzam a fiola tartalmát. Egyszer vajon tényleg eljön Piton gondoskodásának az ideje? Remélem… jó lenne.
- Várni fogom. – és ez után köszön el tőlem, ami persze várható volt, hiszen jó ideje itt vagyunk már és tényleg nem kéne most tovább folytatni a gyakorlást, így felhúzom a felsőmet, majd a másik után lépek és egy utolsó simítást megengedek magamnak, így érintem meg kezét egy pillanatra, majd simítom meg kézfejét.
- Neked is! És már alig várom a londoni találkozást. – viszont nincs értelme tovább itt maradnom nekem se, így eleresztem kezét, még mielőtt az ajtót kinyitná, majd vele együtt hagyom el a termet, viszont én most a Hollóhát klubhelyisége felé folytatom utamat, így most már a folyosón egy halk „viszlát”-tal köszönök el a professzortól. Örülök, hogy mindent sikerült átbeszélnünk, sokkal nyugodtabb vagyok.

//Én is köszönöm és imádtam, mint mindig! szivecske

És szintén kíváncsi leszek a következőre is, nyujj! *-* //

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-03-21, 02:07

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Lassan biccent a lány szavaira. Persze, hogy nem szó szerint gondolta, ezt merte is remélni. Nem lenne máskülönben nagy kaland az egész, ellenben kezdhetnének gondolkodni rajta, hogy vajon láncon tartva házőrzőnek elmenne-e a leány? Így inkább nem is mond erre semmit, hiszen értelmetlen ezt ragozni: ez világos volt eddig is.
- Csakugyan? Ó jajj, a végén még én is kezdhetek félni valakitől... - ingatja fejét, mintha csakugyan tartana a lehetőségtől. Persze az igazság ehhez képest az, hogy... Nem, aligha tart a lánytól, és ha az csakugyan hozzá hasonlatossá válna, se kezdene félni, bár talán átgondolná még egyszer - párszor -, hogy tényleg jó irányba tartanak-e... Ez persze nem jelenti azt, hogy ettől még ne tudná megkeseríteni egy-két kolléga életét, s egy-kettőnél talán ezt is teszi,függetlenül attól, hogy a lány kezd-e vele, vagy sem. De ez egy olyan részlet, amit most nem fed fel, mindegy is.
- Az egyelőre bőven elég. Csak természetes, gondolod, tűném? Bizonyosan akad, attól tartok, én nem vagyok az a fajta. - erősíti meg a lány elképzeléseit, még mielőtt rátérnének tehát a párbajra.A végén ahogyan feléje indul, lassan biccent a lány szavaira.
- Ebben biztos vagyok -feleli már-már derűsen, láthatólag neki nincsenek efelől kételyei. Vagy csak elég jól leplezi őket. Akárhogyan is, a székhez navigálja eztán a lányt, már az eloldozást követően, persze. S látszólag ugyan nem hatja meg, hogy a lány megütötte magát, és alighanem megsérült, sőt, a párbaj egyéb pontjain sem adta jelét sem aggodalomnak, most, hogy beleegyezett, hogy ez a zárópont, mégiscsak átértékelte a helyzetet: eddig talán egyszerűen ellenfélként kezelte a lányt, s annak elvi okokból sem segít.
- Nem? Hát jó, akkor nincs vers - von vállat, mintha csak a lányon múlt volna pedig, és már épp ment is volna amúgy a pince sötétjébe, hogy összedobjon valami romantikus, "kérlek, vedd le a ruháid" verset... Akárhogy is, a bizsergést, majd az összerándulást is érzékeli azért. - Mozgasd meg - mormolja, s ha a lány végrehajtja a kapott parancsot, akkor megállapítja, hogy van-e bármi komolyabb is, bár ficamot, rándulást, szakadást vagy törést nem feltételezne, a zúzódás pedig kipihenhető. Szóval összességében még mindig semmi komoly.
- Gondold végig, melyik. Legközelebb talán tanítok párat... Ha olyan kedvem lesz épp. - feleli, s így is gondolja, most még, de az idő persze bármit hozhat. De most nem akarja a lányt ilyenekkel traktálni már, ámbár meglehet, legközelebb az se érdekli, ha valami komolyabb baja van, akkor is kierőszakolja a tanulás fázist is. Akárhogy is, eztán nyújtja át ama bizonyos fiolát, majd csak vállat von.
- Én vagyok a Roxfort bájitalmestere... Nyilván nem tehetem meg, hogy nem tartok magamnál, főleg, ha tudom, hogy kellhet, mert alighanem megteremtem a helyzetet hozzá. - jegyzi meg merengve, de ahogy a lány odalép, viszonozza a csókot, a korábbiaknál most kicsit nyugodtabban, békésebben - De ettől még nem leszek gondoskodó, attól tartok, de talán egyszer majd az is eljön. - teszi végül hozzá, s egy ideig fürkészi a lányt, majd csak elrakja az üres fiolát. Egyébként nem hazudott, tényleg fájdalomcsillapító volt.
- Kellemes karácsonyt, Astrid. - suttogja végül, ahogyan elfordul a lánytól, s kifelé indul - Londonban találkozunk. - veti még oda, s hacsak amaz nem tartja fel, kivonul a szobából, magára hagyva a lányt.

//Köszönöm a játékot *-* Várom a következőt! Wink

//

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-03-19, 18:14

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Csak megforgatom némileg szemeimet,amikor ismételten belém köt, de nem mondanám, hogy meglepődöm ezen, már megszoktam, hogy ilyen, de azért én is tudok ám mit hozzáfűzni ehhez.
- Én se szó szerint értettem az érdekes szót. – csak ennyi és nem több, inkább hagyom tovább suhanni a témát, egészen arra, hogy kik jönnek be nekem és hogy vajon más tanárokkal is kikezdenék-e, annak pedig vajon mi lenne a következménye. Érdekes elgondolás, hogy Perselus képes lenne ártani nekik, ha velem kezdenének, de nem tagadom, jól esik hallani.
- Lehet kezd átragadni a kegyetlenséged én rám is. – döntöm oldalra némileg a fejem, a többi mondandójában pedig nem kételkedem. Sejtem, hogy képes lenne megkeseríteni a kollégái életét, ha úgy alakulna, de én miattam nem kell ezen törnie a fejét, nem fogok más ágyába belemászni, elég nekem a bájitaltan tanár.
- Vannak sejtéseim róluk, igen, de ha valamelyiket átlépem, úgyis jelezni fogod, úgy érzem. – igen, akadnak azért olyanok, amikről van fogalmam, de azért kíváncsi lettem volna, hogy ő mikre gondol, de ezt most már nem tudom meg, talán majd egyszer, vagy tényleg kitapasztalom, ha úgy hozza a sors. Most viszont ideje folytatni a párbajt, ami meglepően hamar ér véget, és bár van, amiben haladtam, mégse teljes a siker, főleg így, hogy ennyire meg vagyok kötözve és egyáltalán nem vagyok megelégedve saját teljesítményemmel.
- Értettem és rendben van, majd máskor tényleg jobban fog menni. – ígérem is meg, még mindig a földön feküdve, majd amikor elereszt, összeszedve magam kelek fel, de a szédülés most nagyobb úr nálam, így van szükségem némi támaszra, majd pedig ahogy Perselus a székhez vezet, úgy foglalok ott helyet. Tényleg sajog a fejem és szédülgök is, de talán nem lesz gond, végülis, ha valakit fejbe vágnak is hasonlóan érez és ez is most olyasmi volt. A parancs viszont már nem oly meglepő, valahol megszoktam már és annyira nem is zavar, hiába adok hangot neki, valahol tetszik még mindig ez a határozottság, ez is Pitonhoz tartozik, én pedig így fogadtam el.
- Tudod jól, hogy nem így gondoltam. De tessék, levettem a felsőm. – emelem is meg kezemben a pólóm, jelezve, hogy így történt, bár láthatja is rajtam, majd amikor megérzem a kezeit, hirtelen ráz ki a hideg és rándul össze testem. Jól esik érintése, érezhetően hatással van rám, így csak zavartan elmosolyodom, bár ő ezt most szerencsére nem látja és bár néha picit felszisszenek, azért nem zavar, hogy fájóbb pontot is érint, bár bal vállamnál kissé meg is rándulok.
- Ott eléggé fáj. – mondom is el az igazat, hiszen arra estem rá a fejemen kívül elsődlegesen. Amikor viszont kérdez, csak picit elgondolkodom és bár zúg a fejem, azért úgy érzem, hogy a memóriámmal még nincs baj, maximum picit lassabban működik, de nem vészes.
- Azt hiszem igen… - motyogom, majd amikor a hajam is félrekerül, akkor már jobban felszisszenek a búb érintésére és picit előrébb is rántom a fejem, mintha próbálnék menekülni az érintés elől. Majd ez után hallom, hogy megmaradok és szabad az öltözés, így elmosolyodva kelek fel, de még nem veszem vissza a felsőm, majd nemsokára, bár a fiola meglep.
- Köszönöm! – láthatóan meglep, hogy van nála ilyesmi, így elveszem, majd nem húzva az időt nyitom azt ki. Bízom benne, hogy nem ver át, mert már nem egy bájitalát ittam meg az a bizonyos nap óta, így lehúzom az üvegcse tartalmát és azt üresen nyújtom vissza neki, ha pedig tényleg fájdalomcsillapító van benne, akkor bizonyára hamarosan megérzem majd a hatását. Ez után lépek ismét közelebb hozzá, majd ha engedi, akkor finoman megcsókolom, picit hozzá is bújva, ha engedi természetesen és csak ez után bújok bele ismét a felsőmbe.
- Egyébként hozzá tudnék szokni a gondoskodásodhoz… - mondom halkan, közvetlenül ajka elé egy édes kis mosollyal pofimon, mivel nagyon is jól esett, hogy megnézte a sérülésemet és még gyógyszert is adott rá.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-03-18, 22:14

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Ragaszkodik, már hogyne ragaszkodna. Hiszen muszáj, mert másképpen ez nem megy, magától meg aztán főleg nem. S lehet, hogy vannak hibák a kapcsolatban, sőt, de nem a puszta ragaszkodásnál: a birtoklási vágya a helyén van.
- Érdekes? Én unalmasnak nevezném... - von vállat, sejtetve, nem, a teljes elnyomásra nem vágyik. Jobban mondva úgy vágyik rá, hogy amaz ne vegye észre közben, abban van izgalom, kihívás. A színtiszta elnyomásban nincs, legalábbis ő így látja.
- Azt mondod? Milyen kegyetlen vagy, így leszámolni a nem tetsző tanárokkal... - ingatja a fejét. Na persze, alighanem ő is ezt a taktikát követné egyébiránt, ha lenne rá módja, és zokszó nélkül uszítaná rá a másik felet bárkire, ha úgy tűnne célszerűnek. - Megvédeni? Bizonyosan, de nyilván nem törném rájuk az ajtót szó szerint. - von vállat. Nem, ami azt illeti, az efféle leszámolásokban nincs helye fizikális erőszaknak. - Ellenben kifejezetten elszánt tudok lenni. - nos igen. Ha valakinek meg akarja keseríteni az életét, meg is fogja, és ezt mindenki tudja is, ami azt illeti. Ezért is tart tőle nem egy ember itt... Némelyikük talán joggal, némelyikük csak túlzó aggodalomból. Mások meg nem tartanak tőle, de kellenek ilyenek is. Így van rendjén. De persze Lupin nem ide tartozik - főleg a tündérmanós eset óta, mert azt alighanem még jövő ilyenkor is előszeretettel fogja felhánytorgatni neki.
- Hát igen... Én sem vagyok mindig az a meglepő, és mindig váratlan dolgokkal előhuzakodó ember, hm? Akkor bizonyára a határokat is sejted. - jegyzi meg, mintha ez is csak őt igazolná, hogy felesleges is beszélni róluk. Még nagyon keresgélni se kell őket, mert tudható, hol vannak!
Eztán kerül sor a párbaj folytatására, mely ezúttal viszonylag gyorsan zárul: ő pálcáját veszti, Astrid pedig néhány kötéllel ismerkedik meg közelebbről, a földdel együtt. Így indul meg szép lassan feléje tehát.
- Persze, hogy mehetett volna jobban. Mindig mehetne jobban, még akkor is, ha viszonylag könnyedén győzöl. Vannak pontok, amikor el kell fogadni, és meg kell békélni a helyzettel, átmenetileg. Bőven elég, ha legközelebb nem elégszel meg vele. - von vállat, jelezve, szerinte ez ennyire egyszerű. Talán így is van, némi idő elteltével ez már nem lesz elégséges, de most még az.
- Persze, csak nem válogathatok mindig... - feleli nagy ártatlanul, mintha merő "kényszerből" ő aztán ezzel is megelégedne. De nem mondja ki, hogy mire lenne ez a helyzet is megfelelő, szerinte egyértelmű. De aztán a kötelek engednek, s ahogy a lány megpróbál felállni, engedelmesen mozdul szinte azonnal, hogy megtámogassa, ha kell. Márpedig kell.
S a sérülés látszólag tényleg nem hozza azonnal lázba: jobban mondva nem kapkod, hogy láthassa, de talán csak megfontolt. Vagy hanyag, esetleg nemtörődöm, nála sosem tudni, de az asztal felé indul tehát.
- Vicces? Ugyan... - ingatja a fejét, mintha ez aztán abszolút komoly lenne. Na persze a valóságba aligha örülne bárminemű állatnak is, talán már egy aranyhalat sem lenne hajlandó gondozni, nem, hogy mást. De ahogyan a lány leül, már ki is adja a következő parancsot, ami csak egy árnyalatnyival szebb, mint a "szopj!", bár tartalmában bizonyosan kellemesebb azért valahol.
- Már megint túl sokat vársz tőlem, de legközelebb majd igyekszem versben megkérni. - feleli bűbájosan, de aligha gondolja komolyan. Még viccnek is rossz, mondhatni. Ő az effélét nem kéri, hanem parancsba adja, amivel nem fér össze, hogy szépen és kedvesen kérje fel a másik felet. Legalábbis elsőre így tűnhet... De mindenesetre nem lovagol a témán különösebben, főleg, hogy úgy történik, ahogyan elvárta. A melltartó maradhat, legalább nem adja jelét, hogy azt is le akarná vetetni vagy venni, és a többi ruhanemű ellen sem emel kifogást. Ujjai végigsimítanak a lány hátán, vállain, itt-ott elidőzik, fájdalmasabb pontokat ugyan csak ritkábban érint, inkább közvetlen mellette halad végig.
- Akadt olyan bűbáj vagy átok, amit nem ismertél? - kérdi, válasz helyett. Persze, hogy amaz megmarad, de egyelőre inkább beszéltetni akarja: most, hogy leült, s picit pihent, vajon összefüggően gondolkodik-e, beszél-e, és emlékszik vissza a múlt adott részeire? Közben figyelme a fejsérülésre irányul, keze félresepri a hajat az útból, hogy végigsimítson a púpon, majd csak biccent.
- Visszaveheted. Megmaradsz, persze. - hagyja rá, közben ujjai eltűnnek egyik zsebében, hogy előkaparjon onnan egy kisebb fiolát, melyet a lány felé nyújt, ha az már felvette a felsőjét. - De ne szokj hozzá... - mormolja. Hogy magához a felkínált fájdalomcsillapítóhoz, vagy ahhoz, hogy ad belőle, az jó kérdés. Ahogyan az is, hogy az-e egyáltalán, amit a leány kap, már, ha elfogadja? Mindenesetre annak tűnik, szín alapján, egy gyengébb fajtából valónak.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-03-17, 22:47

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Időnként kezdem úgy érezni, hogy talán Perselus tényleg ragaszkodik hozzám, hiszen nem egyszer említett már más fiúkat, akikhez közöm lehetne és ezt csak azért hozza szóba az ember, mert ezek szerint valahol értékesnek tart, olyannak, aki másnak is kellhet, ő pedig talán tényleg magának akar. Én örülnék, ha így lenne, ha nem csalna meg ez a feltételezésem. De hogy kikezdenék esetleg más tanárokkal is? Ugyan, eddig se jutott eszembe, de nála… valahogy így alakult, pedig nem gondoltam volna, még magamnak se voltam képes beismerni az érzéseimet.
- Azért elnyomásban nem, érdekes is lenne. – azt nem hagynám azért, hogy teljesen ő parancsoljon. Ő a dominánsabb a kapcsolatban, ez egyértelmű, de azért mindent nem engednék. Most viszont megmosolyogtat a reakciója, hogy képes lenne rátámadni a kollégáira, ha úgy alakulna.
- Nem is adtál most rossz ötletet, ki tudja, a jövőben még jól jöhet. – természetesen csak hülyéskedem, egyértelmű, hogy nem gondolom komolyan, és hogy sajnálnám-e őket? – De mégis miért sajnálnám őket? Felnőttek, képesek megvédeni magukat… elvileg. – vagy mégse igazán? Bár Perselus erős, de rajta kívül vannak még szintén erős tanárok, ahogy Lupint is annak tartom, attól függetlenül, ami történt azokkal a bizonyos tündérmanókkal. Hiába volt régen, nem fogom tudni kiverni a fejemből talán soha sem, vicces jelenet volt és tudom, hogy a velem szemben lévő férfi is remekül szórakozott rajta, amikor elmeséltem neki a történetet. És ha már ennyi mindenről beszélgetünk, akkor a határokat se ártana megemlíteni, így kérdezek hát rá kíváncsian, de sejtettem, hogy válasz nem fog most érkezni.
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani. – talán tényleg kezdem megismerni, úgy igazán, mint az embert, nem pedig csak úgy, mint a tanárt. És én tényleg igyekszem megfelelni neki, valahogy szeretném, ha fontos maradnék és most is jól esik hallani, hogy mindezt látja, így finom mosolyommal nyugtázom válaszát, majd ez után térünk rá a párbajra. Már csak fejemet csóválom meg a feltételezésre, tudom én, hogy mire céloz, de felesleges jobban kitérni rá, a tanórák mások, ezt mindenki tudja, én pedig azért figyelni szoktam, nála mindenképpen, de ez egyértelmű, ő is tudja jól. A gond viszont az, hogy nem sikerül olyan jól helyt állnom, mint ahogy szeretnék, pedig annyira akartam bizonyítani, mégis, egy kötözött sonkaként végzem és még a fejem is sajog rendesen, a vállamról nem is beszélve és ki tudja, hogy a hátam is mennyire ütöttem meg. De tudom, ezzel jár egy gyakorlás, nem fogok panaszkodni, se pedig hisztizni, most már könnyeket se ejtek a fájdalomra, ért már ennél lényegesen rosszabb is. De hogy ez döntetlen lenne? Ugyan… ez minden, csak nem döntetlen, mégis, a kedves szavak jól esnek.
- Én akkor se tudom úgy felfogni, jobban is mehetett volna, de talán legközelebb. – nem számít, hogy ő mit várt, én még többet vártam volna magamtól, akartam nyerni, annyira, de annyira, mégse ment. A kötelek viszont nem esnek jól, a levegőt is nehéz tőlük vennem, így örülnék, ha minél előbb kiengedni, de úgy tűnik, hogy Piton élvezi egy kicsit azért a helyzetet.
- Csakugyan? Hihetetlen vagy. – neki ezek szerint tényleg megfelelne ez a helyzet is? De mire? Ugyanarra gondolunk vajon? Nem, jobb, ha ezt nem tudom meg, így amint tudok, kiszabadulok a kötelek fogságából, majd ez után nyúlok búbom felé, amelynek említése láthatóan nem különösebben izgatja a másikat.
- Nagyon vicces vagy. – morgom oda, majd ahogy felkelek, szinte azonnal megszédülök, de szerencsére Perselus is figyel rám, így a helyett, hogy gond lenne, karjaiba tudok támaszkodni. Mára viszont szerintem elég volt ennyi edzés, fáj a fejem és pár testrészem is, jobb lenne inkább pihenni, így hagyom, hogy az asztalhoz legyek terelve és kissé meglep a jelzés, hogy üljek le, de nem ellenkezem, így teszek, csak akkor nézek fel a másikra, amikor kiadja a parancsot a vetkőzésre.
- Ez igazán félreérthető ám így… és szebben is kérhetnél. – de nem ellenkezem, felül lehúzom magamról a felsőmet, így nemsokára már csak egy hófehér melltartó marad rajtam, a felsőt pedig lábaimra fektetem, így sóhajtok fel egy pillanatra. Jobban gondolom nem kéne vetkőznöm, ugye nem?
- Gondolom megmaradok… - jegyzem meg a falat fixírozva magam előtt, miközben nagyon is érdekelne, hogy miként néznek ki az ütközés nyomai, de nem kérdezgetem, semmiről se, bízom benne, ez csak természetes, bár egy picit meglep, hogy aggódik értem, mert ha nem így lenne, már rég utamra bocsájtott volna, de helyette mégis velem foglalkozik.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-03-17, 22:18

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Az első téma talán csakugyan túl van tárgyalva, mert ő sem erőlteti a választ, mikor az elmarad. Ami pedig a múltját illeti, az olyasmi, amiről nem beszél túl szívesen, és nem véletlenül nem. Ráadásul nincsenek is olyan régóta együtt, hogy mindennel kitálaljon, legalábbis ő így érzi - aztán persze ki tudja valójában meg. Talán másoknál más lenne a normális, de ő nem szokta magát zavartatni a normális dolgokat illetően.
- Ezt reméltem. - hagyja rá, s inkább nem is említi, hogy amaz nem is tudná igazán. Legalábbis ő most így gondolja, mert így kényelmesebb elgondolni a dolgokat, semmint a lehetőséggel, hogy amaz bármit is tudna forszírozni olyannyira, hogy végül kénytelen lenne engedni neki.
Eztán azért kekeckedik a lánnyal kicsit, így merül fel, hogy mégiscsak kevesebb korabeli van a Roxfortban, semmint a lány kortársai.
- Alighanem. - feleli lassan, majd némileg ironikusabban folytatja - Másképp a végén azt kéne hinnem, elnyomásban élsz. - szóval persze, hogyne merné. - Ugyan, csak nem próbálnád ki, hogy neki tudsz-e ugrasztani valamelyik kollégámnak. - feleli ártatlanul - túlságosan sajnálnád őket... - s bár eztán merül még fel néhány téma, de a nehezebbek szép lassan, de a háttérbe szorulnak, így a hangulat is oldódik. Ettől még akadnak persze szabályok, melyek betartását elvárja, hiszen ha minden határ megszűnik, az kiszámíthatatlan dolgokat eredményez. Ő pedig nem szereti, ha a dolgok nem tervezhetőek.
- Ezt majd szép lassan kideríted. - feleli szinte derűsen. A határok feltérképezésében ráadásul az a szép, hogy könnyedén lehet, hogy ezek a határok rugalmasak: felesleges is lenne bármit mondani tehát. Most még így gondolja, talán holnap már amúgy...
- Máris látom. - feleli, mert a lány igyekezetét érzékeli, nagyon is, éppen emiatt sincs benne túl sok kétely afelől, hogy ez a jövőben is így lesz-e. Így lesz, és ez nem csak, hogy elvárt, de úgymond már-már természetes is, mert a lány ehhez szoktatta őt hozzá.
- Látod, éppen emiatt sem hiszem el nektek sem, hogy menne ilyesmi. - feleli, mintha valamiféle lódításba hajló túlzáson kapta volna a lányt. Kételyei egyébként valahol valóságos alapokon nyugszanak, de inkább kekeckedik, semmint valós vitát folytat a kérdésben. Annyira nem is érdekli az egész kérdés, hogy ténylegesen is kész legyen vitatkozni róla.
Így hát jobb híján a párbaj folytatódik tehát, ő pedig feladja a mentségek keresését - mert mégsem oszthatja ennyire meg a figyelmét ugyebár -, s ha mást nem is, csakugyan hajlandó megmozdulni, muszáj is, különben meglepő gyorsasággal találná magát egy emelettel lentebb a végén. S ha magát nem is, de a pálcáját már hamarosan nem ott találja, ahol szeretné, így indul tehát utána némi fáziskéséssel.
- Senki sem mondta, hogy elvártam volna, hogy ennél jobb eredménnyel zárj. Ez egyelőre döntetlen. Talán két hónap múlva már nem lenne az. - von vállat, s ezzel talán egyfajta dicséretet is megfogalmaz, de egyértelműbben nem mondja ki, legalábbis egyelőre nem említi, hogy elégedett lenne-e, vagy sem. - Más helyzetben? Nekem így is megfelelne pedig... - pislog rá eztán nagy meglepetten.
A lány szavaira gunyorosan elhúzza ajkait. - Mindig is vágytam rá, hogy tarthassak valamilyen misztikus állatot... - jegyzi meg szarkasztikusan, de persze engedékenyen egyből elkapja a lányt, ahogyan az megszédül, majd csak szép lassan az asztal felé terelgeti, ahogyan amaz megszólal.
- Rendben. - feleli lassan, némi gyors mérlegelés után, miközben int a lánynak, hogy üljön le, s ha megtette, akkor megkerüli az asztalt. - Vetkőzz - mormolja. Igaz, ennek okát nem fűzi hozzá, bár szerinte egyértelmű - aztán persze az előbbiek után ki tudja...

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-03-17, 18:54

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem áll szándékomban konkrétabb válasszal szolgálni, így hát nem reagálok most már ezen szavaira, inkább rátérnék Perselus gyerekkorára, amelyről még oly sok mindent nem tudok, de ahogy a múlt bizonyos darabkáiról, úgy erről se kíván beszélni, legalábbis egyelőre, bár szavaiból kiérzem, hogy talán soha se fog.
- Nem fogom erőltetni. – ő dönti el, hogy mibe avat majd be vagy mibe nem, tényleg rajta áll, nekem megfelel így is, bár lehetséges, hogy lesz olyan idő, amikor mégis csak én magam hozom fel a témát, nem tudhatjuk egyelőre. Az viszont biztos, hogy úgy tűnik, nem a korombeliekkel akarok kezdeni, ezt pedig a másik is tudja, tökéletesen tisztában van az érzéseimmel, túlságosan is elcsavarta már a fejem, bár nem értem, hogy sikerült neki ennyire.
- Te… - mosolyodom el, és még szép, hogy nem bújok ki a simogatás alól, szeretem, amikor egy picit is kedveskedik, nála ezeket a dolgokat értékelni kell, én pedig értékelem is, bár a beszólásait és egyes megjegyzéseit már azért kevésbé.
- Igaz, kisebb, bár nem tudom, hogy mernék-e mással kezdeni a közeledben. Ki tudja, talán kiderülne, hogy képes vagy a féltékenykedésre is, nem csak Harryt illetően. – vigyorodom el most már némileg pimaszabbul, hiszen tényleg akadnak itt más tanárok, Connor szobájában például már jártam is, de ez nem jelent semmit. Engem nem érdekel úgy az a férfi, és tudom, hogy a szíve már másé, akár csak az enyém. Sok mindenről beszélgetünk, mégis, a nehéz témák végül mögénk kerülnek, én pedig bár szeretnék olyan lenni, amilyennek akar, mégis, vannak dolgok, amiket nem lépnék meg és ahogy hallom, bizonyos határokat ő is megszabna, de tudom, így van ez jól, egyelőre így kell lennie, amíg nem leszek én is idősebb.
- Te milyen határokra gondolsz? – kérdezek rá akkor már, ha így szóba hozza, hogy van, amit elvár, és eközben le se veszem szép szemeimet a másik arcáról. De folytatja is nemsokára, így hallgatom véleményét, majd pedig biccentek egy aprót, rendben van, majd értékelni fogom a dicsérő szavakat, úgyis ritkák, bár eddig is így tettem.
- Igyekszem megfelelni továbbra is, de én se akarok ígérgetni, majd látni fogod. – igen, London még előttünk van és tényleg igyekszem majd kitenni magamért és a férfi kedvében járni, minden téren, remélem, hogy sikerülni is fog. Ez után történik meg az édes csók, ahogy az ölelések is, majd pedig érzem, hogy a témák is kellemessé válnak, így én is most már játékosan beszélgetek tovább vele, nem morgósan és nem is sértetten. Örülök, hogy sikerült megbeszélnünk mindent.
- Megosztanám a figyelmed? Jah igen, el is felejtettem, hogy csak mi, nők vagyunk képesek egyszerre több felé figyelni, ne haragudj, tényleg nem várhatok el ilyesmit tőled. – kuncogok fel jókedvűen, majd nemsokára eltávolodom, hogy folytathassuk a párbajt, hiszen ezért jöttünk, hogy gyakoroljunk, bár érzem, hogy azért már fáradok, hiszen jó pár varázslat elhangzott már, de élveztem a küzdelmet, ilyesmiben még soha se volt részem, és alig várom, hogy majd máskor is különórákat adjon nekem ez a férfi, ő tényleg különleges. Próbálok mindent bevetni, mindenre odafigyelni, de azon kívül, hogy némileg megmozgatom a kedves professzort és megszerzem a pálcáját, más sikert nem érek el, ugyanis a köteleknek hála nemsokára a földön kötök ki és nem kicsit fáj az ütközés miatt a vállam, na meg a fejem is. Amikor viszont Perselus felém indul, beismerem, hogy ő győzött, de szavai meglepnek.
- Döntetlen? Már hogy lehetne, amikor mozdulni se tudok? – könnyedén azt tehetne velem jelen pillanatban, amit csak akarna és hamarosan némi célzást is hallok erre, így csak durcásan nézek rá.
- Más helyzetben jobban mutatnék… - pillantok fel kihívóan, majd amikor megérzem, hogy gyengülnek a kötelek, le is hámozom azokat magamról, majd kezemet fájó fejemhez emelem és már érzem is a búbot.
- Azt hiszem, hogy kezdek hasonlítani egy egyszarvúhoz, csak nekem máshol nő majd ki a szarvam. – végül nem maradok ám tovább a földön, felkelek, bár némileg sikerül megszédülnöm, így hirtelen támaszkodom meg a férfi kezében, kell pár másodperc, mire összeszedem magam.
- Nem bánnád, ha mára ennyi lenne? Szétmegy a fejem… - most már egyre intenzívebben sajog és az a búb se szép hátul, mák, hogy vér nem folyt. Én is tudok ám esni, bár jelen szituációban nem nagyon tudtam védekezni a dolog ellen.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-03-15, 23:00

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Abban alighanem egyetértenek, hogy a kapcsolat lehet még ennél jobb, s talán lesz is, habár hogy melyikük mit ért a "jobb" alatt, az már talán nem teljesen vág egybe azért. A válasz nyomán egy fél pillanatig szemléli a lányt, majd lassan biccent.
- Ezt én is feltételeztem, konkrétabb választ reméltem. - feleli végül csak nagy ártatlanul, de persze valójában nem remél valódi, konkrét választ. S ha kapna, se valószínű, hogy aszerint járna el, ami azt illeti, de ez szinte már részletkérdés, a lány kedvéért lehet, hajlandó lenne azt hazudni, hogy úgy lesz... De a téma változik, így kerül tehát szóba a gyerekkora is, amiről annyira nem beszél szívesen, olybá tűnhet, s inkább csak egyféle képet hagy magáról kialakulni, azt, amelyet a látott emlékfoszlányok amúgy is sugallhatnak. Bár az a kép hamis, de ez sejthető is; senki sem lehet tisztán ilyen, vagy olyan. De a valódi kép túlságosan árnyalt lenne, és túl nagy szerepet kapnának benne olyanok, akikről végül úgysem akarna beszélni...
- Az... Igencsak távoli jövő képét sejteti, attól tartok. - jegyzi meg, s inkább nem megy bele, hogy szinte lehetetlen, hogy egyszer kényszerét érezze, hogy részletesen beszéljen olyasmikről, amik titokban tartásáért most elég sok mindent képes lenne megtenni. De azt persze nem zárja ki, hogy akadhat olyan helyzet, amelyben az igazság egyes részleteit felfedi, akár önszántából ráadásul, de azt közel kizártnak tartja, hogy eljönne a pillanat, amikor minden további nélkül egyszerűen csak mesedélutánt akarna tartani.
- Ugyan... Ki tudja, milyen korosztályra buksz... - jegyzi meg ártatlanul, de végül csak végigsimít a lány hátán, ha amaz hagyja, persze - De nem bánom, azért... - jegyzi meg szórakozottan - Ha mást nem, így jelentősen kisebb a konkurencia is. - teszi hozzá pofátlanul, hiszen a lány korosztályába tartozókból rengeteg van az iskolában azért... S eztán bár szóba kerül sok minden, végül a téma egy újabb kanyarral visszatér egy már tárgyalthoz, igaz, afféle ez, amelyről talán nem is lehet eleget beszélni.
- Legyen úgy. - hagyja rá a leányra, de meg sem próbál most rögtön bizonyítani. Nem, az igazán gyermeteg lenne, ha most rögtön erőlködne, hogy bizonyítsa igazát, hogy aztán egy-két óra múlva pedig elfeledje ezt, és a "beszéljenek a tettek" rész már csak valami régi könyvből vett idézetnek hangozzék számára legfeljebb. De persze, a valóság az, hogy végig tisztában van a szavakkal, az ígéretekkel, épp csak nem érdekli eléggé az egész. Megszerezte a lányt, és nem is akarná engedni, ez így van - de ami ezen túlmutat, az egyelőre ingatag. Vagy úgy lesz, vagy nem.
- Bizonyos határok megtartását elvárom... És igyekszem magam sem átlépni egy-kettőt. - feleli lassan. Csakugyan, ez így is van, ő nem az a fajta ember, akivel szemben nem gond, ha az ember néha átlép egy-két határvonalat. Ő ezt nem tűri túl jól, s eme tényt rendszerint érzékelteti is a diákjaival; de persze, a lánnyal szemben talán engedékenyebb azért. Akadnak szabályok, határok, amelyek esetében nincsenek, vagy nem ott, mint a nagy többségnél. Remélhetőleg. - De azt hiszem, akad néhány, amik csak szükségtelen távolságtartást generálnak. A beképzeltséget rendszerint nem kedvelem... De a magabiztosság hiánya sem az igazi. Nem vagyok az a fajta, aki lépten-nyomon építené mások önbizalmát, de ha időnként megteszem... Azt vedd komolyan. - mormolja végül, mintegy ígéretképp, hogy igen, talán egyszer eljön majd az is, amikor dicsér valamiért. Időnként szokott amúgy is.
S eztán húzódna el amaz, mely valahol érthető, de nem hagyja, így esik meg a csók, az ölelés, s oly sok minden egyéb, hogy végül a lány némileg mégiscsak hátrébb húzódjon, s a figyelem a férfi kezére terelődjön. Az aggodalom valahol azért megérinti, de csak módjával, a viszonzás pedig láthatóan fel sem merül benne. Az ok egyszerű: nem aggódik. Tudja, mit tett, és azt is, hogy ez mit jelent, így teljesen biztos benne, hogy nincs olyan következmény, olyan sérülés, amit azonnal el kéne látni, ami bármit is veszélyeztetne. Persze, az elgondolása könnyen elképzelhető, hibás - nem tér ki a szellemi egészségre, csak a fizikai szférára.
- Majd az idő eldönti, kell-e. - von vállat, mintha amolyan sokad rangú, mellékes kérdésről tárgyalnának éppen. Valójában részint az, legalábbis egyelőre vannak fontosabb részletek is ebben a témában, már, ha tágabb értelemben szemléli a kérdést, persze. Akárhogy is, egyik sem elég érdekes, vagy fontos ahhoz, hogy most szóvá tegye, vagy túlságosan is azok hozzá, akárhogy is, de hagyja, hogy a téma elsikkadjon eztán, többet nem fűz hozzá ugyanis.
- Persze, hogy nem. - vigyorodik el kajánul - Másképp meg is ijednék a végén magamtól... - teszi hozzá nagy ártatlanul. Még, hogy ő? Javulni? Nem, kizárt. - Szóval még meg is osztanád a figyelmem... Az csalás lenne, nem? - pislog rá, mintha tényleg aggályai lennének ez ügyben, habár hangsúlyán is érződik, hogy aligha vannak. De csak biccent eztán, így veszi tehát kezdetét az ominózus párbaj folytatása is, mely zárszavául ezúttal a pálcájának elvesztése szolgál, legalábbis az ő oldaláról tekintve, de azért amolyan félsikernek betudható, hogy a lányból sikerült kötözött sonkát csinálnia, így a teljes vereséget azért elkerülhette. S bár ő maga nem esett el, kell néhány röpke pillanat azért, míg egyensúlyát stabilan megtalálja, s mire felméri a helyzetet is: a kirobbantott lyukat a talajból, az elveszített pálca tényét, az enyhén sajgó ujjait, melyeket kicsit átmozgat, s a megkötözött lányt a földön. Halkan szusszant, majd megindul pálcájáért.
- Ebben a szituációban talán lehet döntetlen. - feleli nagy engedékenyen, miközben felveszi pálcáját. Persze, gyakorlás közben lehet, élesben nem: ott ez nem patthelyzet. De az elvesztett pálca akkor sem a legszerencsésebb helyzetek egyike persze. - Nem is tudom. Így is jól mutatsz pedig... - jegyzi meg elgondolkodó hangon, s mintha csakugyan elmerengene a lehetőségen, de ez nem tart soká: egy-két másodperc, de talán annyi sem, hogy a lányra szegezze a pálcát, s Astrid így hamarosan meg is érezheti, hogy a kötelek, melyek addig szorosan tartották, most meglazulnak, s engedik, hogy kibújjon közülük.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-03-01, 23:43

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy hiszem, hogy a kapcsolatunk lehet még jobb, kellemesebb annál, mint amilyen most és ha valóban számítok Perselusnak is, akkor ő is tenni fog azért, hogy ne legyen gond, hogy… hogy tényleg jól meglegyünk, én szeretnék. A kérdései viszont kissé furcsán érintenek, mégis miért kérdezi ezt? Mintha ő nem tudná.
- Arra, hogy párodként kezelj, úgy, mint aki fontos és pontosan így értettem azt is, hogy tegyünk érte, a kapcsolatért. – megmagyarázom én, ha ezt kéri, ha valóban nem érti, de egyébként meg oly sok mindenre vágynék, ahogy más emberek is, ahogy ő is. De hagyom, hogy ezen most tovább lépjünk, bőven van még más is, amiről szeretnénk beszélgetni egymással, most pedig itt a lehetőség, tehát szóba kerül a férfi gyerekkora is. Nem tudom, hogy milyen volt akkor, csak pár képet láttam, amik bár nem tetszettek, mégse hiszem azt, hogy kegyetlen és rideg volt, biztos vagyok benne, hogy ez nem volt így.
- Akkor remélem, hogy majd eljön az az idő, amikor te magad akarsz beszélni róla és mesélni nekem a múlt ezen részleteiről is. – hagyom rá egy kedves mosollyal ezt az egészet, nem erőltetve a dolgot. Néha van, amit nem kell erőltetni, mert idővel úgyis kitudódhatnak, talán ezt is elmeséli majd egyszer. Viszont hiába próbálok kedves lenni, ahogy mindig, most is szinte csak a rosszat látja meg, amire már csak fejemet csóválom.
- Ha annak tartanálak, akkor most nem veled lennék, hanem egy korombeli fiúval, úgy hiszem. – tessék, nem magyarázom túl a dolgokat, ha ő félre akarja érteni minden szavam, akkor úgyis így fog tenni, hiába teszek vagy mondok neki bármit. Szóba kerül a bál, Harry, majd Sheska is és végül ismét mi, az, ahogy időnként velem viselkedik, mintha nem ismerne igazán vagy… mintha direkt akarna minél jobban megbántani, bár ezzel nem fog túl sok jót elérni.
- Az ígéretekből már sokat hallottam Perselus, a tettek beszéljenek majd helyette. – tényleg sokszor ígérte már meg, hogy másmilyen lesz, hogy kedvesebb, oda figyel majd rám, de nem érzem igazán a változást. Talán idővel fogom, de akkor ne ígérgessen, majd inkább alakul, de nem szeretem azt, amikor mond valamit és mégse cselekszik úgy vagy én nem érzem azt, hogy igyekezne. Tudna ő jobban is, már hogyne tudna, ha komolyan akarná.
- Ha arra vágysz, hogy magabiztosabban viselkedjek, akkor így teszek, csak veled szemben mégis… valahol megtartom a határokat. De talán nekem se kéne. – hiszen valahol még mindig hihetetlen a számomra az, hogy vele vagyok, de igaza van. Nem csak ő neki kell teljesen elfogadnia engem párjaként, hanem én nekem is így kell tennem, mert nem vagyok már csak a diákja, pont erről beszélünk. Igen, mindkettőnknek még alakulnia kell és fogunk is, ebbe biztos vagyok. Bár eltávolodnék, némileg más helyzet alakul ki, történik meg a csók, az ölelés, London említése és majd eldől, hogy vajon a férfi valóban úriember lesz-e, valóban képes lesz-e kedvesebben viselkedni. Minden majd ott dől el, de egyelőre reménykedem benne, hogy ez így lesz. Na de ideje egy picit eltávolodnom, mert érzem, hogy… hogy olyasmit kívánok, amire ez a helyzet nem a legalkalmasabb, így hát egy kicsivel távolabb állok meg tőle, miközben sérült kezére is lehelek egy kedves puszit, remélem, hogy értékeli a gesztust, az aggodalmam, míg ő sokkal többet ártott nekem, mégse törődik vele. De nem baj, már… már kezdem megszokni, hogy milyen.
- Én szerintem se szükséges ilyesmivel foglalkoznod. – simítom meg arcát, mert nem szeretném, ha fájdalmai lennének, egyszerűen nem akarom, de tudom, ebbe nekem nincs beleszólásom, talán soha nem is lesz. És ami a házát és a csalást illeti… már csak fejet csóválok hozzá.
- Te tényleg sose javulsz. – vigyorodom el most már, de talán tényleg jobb, hogy nem ő a házvezetőm, akkor tényleg minden bonyolultabb és lényegesen nehezebb lenne. – És szerintem nem volt igazán hangzatos se. Na de akkor folytassuk a párbajt, addig tudsz gondolkodni az újabb mentségeken. – kacsintok rá jókedvűen, majd hamarosan folytatjuk azt, amit némi beszélgetés miatt abbahagytuk, de mindketten tudjuk, hogy ez szükségszerű volt és őszintén szólva egy cseppet se bánom, megnyugodott a lelkem is némileg. Némi robbanó támadással próbálkozom, miközben azért a védelmemről se feledkezem meg, legalábbis egyelőre úgy tűnik, de ahogy Perselus lábai alatt szakad be a talaj, az újabb védelem helyett inkább pálcáját próbálom meg megszerezni, miközben ő ugrik, majd jön felém is az a néhány kötél. Próbálok kitérni, talán egy elől sikerül is, de a probléma az, hogy nem vagyok ennyire gyors jelenleg, így bizony nemsokára a kötelek testemre tekerednek, kezeim is testemhez tapadnak erősen, durván, így kissé felnyögök, majd ez után közelít felém a talaj és puff, mint valami zsák, csúnyán koppanok a padlón. Fáj, ehhez kétség sem fér, főleg, ahogy fejem ütöm be, így egy pillanatra még csiripelő madarakat is látok és ezen nem segít az se, hogy a tanár pálcája mellettem koppan. El tudtam tulajdonítani tőle, mégis, úgy tűnik, hogy nem én vagyok a nap győztese és még mindig szédülgök némileg, úgy hiszem, hogy akad néhány foltom majd ez a nap után és púp a fejemen.
- Azt hiszem, hogy megint te nyertél. De ugye elengedsz? Nem túl kényelmes így… - pillantok fel rá szép szemekkel, de most már nem vagyok dühös, egyáltalán nem, most normális gyakorlásként kezelem ezt az egészet.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-02-23, 02:27

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Már hogyne figyelne a lányra? Figyel ő, épp csak ez a tény sajnálatos módon nem garantálja, hogy eme figyelem alanya ennek örülni is fog. Az ő figyelme nem egyenlő a kedves törődéssel, és ezt le se tagadhatná. De az bizonyos, hogy a lány élete azért fontos, azt például nem díjazná, ha azért halna meg, mert ostoba és vakmerő módon rohanna a vesztébe, például, hogy a szülei gyilkosával leszámolhasson. Ámbár amíg nem ismert a gyilkos kiléte, addig az is kérdéses, hogy egyáltalán engedné-e akár később is ezt az összecsapást, vagy megpróbálná valahogy megelőzni? Mert akadnak, akiket jó barátjaként kezel, s akiket nem szívesen veszítene el - márpedig ez afféle harc lenne, amiből valaki nem tér vissza.Márpedig egyelőre ő örül a lány létének is, mert jó játék, egyelőre érdekes, és szórakoztató - nem, nem cserélné le, ha nem muszáj. Na persze, hogy évek múltán is így gondolja-e, nos, az már egy egészen másik kérdés. A lány elpirulását halovány mosollyal veszi tudomásul, mint általában, most is jól szórakozik rajta magában, ahogy látszólag a szavain is.
- Tegyünk érte? Mire vágysz? - kérdi ugyanis, s, hogy ez pontosan mire vonatkozik, azt meg se próbálja pontosítani, amaz gondoljon csak, amire akar. De eztán a téma szép lassan feléje terelődik, s ezt némi kellemetlen szájízzel veszi tudomásul, saját diákéveiről látszólag nem szívesen beszél, s mikor mégis így tesz, többségében akkor sem beszél túlontúl pozitívan magáról, ámbár persze, ki tudja, mennyi igaz ebből, ahogy persze az is homályban marad, hogy mit hallgat el. Mert talán akad, amiről nem csak, hogy nem beszél, de nem is akar, ez nem vitás.
- Csakugyan... De akadhatnak részletek, amik nem annyira szépek és dicsőek, hogy hangoztatni akarjam. - jegyzi meg lassan. Na persze, talán a legjobb tulajdonságát leplezi leginkább; hogy márpedig képes érezni is, sőt. De ami akkor és ott történt, Lilyvel... Nem, soha többé nem engedne meg magának egy hasonló esetet sem. - Különleges? - visszhangozza, s egy fél pillanatig csak szemléli a lányt, majd finoman megvonja vállait - Azt hiszem, hírhedt voltam, végül is... - jegyzi meg gunyorosan, bár hogy miért, arra nem tér ki, s abba sem megy bele, hogy más házak tagjai nem különösebben akartak barátkozni vele egyébként sem. Egy kivétellel, de ötödik év végén sikerült azzal is leszámolnia, még, ha magában ezt nem is így élte meg soha. - Szóval öregnek tartasz... - állapítja meg kissé csípősen eztán, de ajkain azért pimasz mosoly játszik - Hát persze... - jegyzi meg,mintha koránt se hinné, hogy amaz ezt ki tudná magyarázni. Bár különösebben nem is gondolja komolyan ezt a sértődést, ha ez a helyzet fennállna, nem lennének együtt. Ez elég egyszerű és kézenfekvő ténynek tűnik legalábbis.
S eztán kerül szóba Potter, aki esetében alighanem igencsak csúnya dolgokra ragadtatná magát, ha valódi konkurenciát találna. Nem, nem tűrné, hogy megint egy Potter... Még akkor sem, ha ez más helyzet, mint akkor Lilyvel, a gyűlöletének tüze csak újabb lendületet vesz, mintha a parázsló lángok közé olaj fröccsent volna. Ehhez képest Sheska szinte mellékes kérdés, bár róla is megvan a maga véleménye, mely részben pozitív, részben negatív - de elmondása szerint a nő számára semmiképpen sem szexuálisan vonzó; egyszerűen túl hasonlóak. Habár, hogy ez valóban baj lenne-e, vagy csak mondja, az már jó kérdés.
- Lehet... Sajnos ez ügyben attól tartok, mindig is szélsőséges voltam, semmint tapintatos; megpróbálom legközelebb pontosabban felmérni a... határaid. - jegyzi meg, az utolsó pillanatban döntve, de végül inkább a határaid szót használva a korlátaid helyett. De eztán ismét előkerül a Sheska-téma, ámbár igaz, ő maga talán némelyest már kezdi unni látszólag. De a lány következő szavaira mintha egy fél pillanatra elmosolyodni látszana. - De hiszen fél perce még nem ezt mondtad. - jegyzi meg nagy ártatlanul, de aztán mégiscsak bólint. - De csakugyan, épp ezt a magabiztosságot hiányoltam az előbb... - teszi hozzá. Igen, ez már sokkalta meggyőzőbb és magabiztosabb, semmint az első, ki a jobb témához tett felelet. - Másfelől... Hiszen már régóta nem úgy bánok veled, mint a legtöbb diákommal teszem; még akkor se, ha a választott módszereim időnként hagynak kivetnivalót maguk után.
Az ez után következő magyarázatra nem kap szóbeli választ, de látszólag nem is hiányolja különösebben, hiszen már megvitatták egyszer, ha nem is pont így. De eztán azonban, ahogyan a lány hátrálni akarna, azt meggátolja, nem, nem akarja még, hogy amaz csak úgy eltávolodjon tőle, még nem. Itt és most nem engedné, az nem építené túlságosan a kapcsolatukat, és még ha néha ő maga sem tudja, mi a megfelelő lépés, itt és most azért érzékeli, hogy mi az, amit meg kell lépnie - és hajlandó is meglépni. S így kerül hát szóba London... Mindent megtenne a lány, csakugyan, vagy ez vajon némiképp költői túlzás?
- Ez esetben igazán úriember leszek. - közli kissé pimaszul, na persze talán nem ezt várnák tőle, vagy legalábbis nem csak, bár esetében talán már az is előrelépés lenne, persze. Ahogyan természetesen arra sincs garancia, hogy ez nem csupán egy újabb, hangzatos, de valójában soha be nem teljesülő ígéret, amiből akad egy pár esetében... De akárhogy is, eztán egy csók, s némi kedveskedés következik, amit ő azért el tudna képzelni folytatással együtt is, de nem forszírozza a kérdést: itt és most talán nem lenne helyénvaló, legalábbis ő maga így érzi, ezért hát egy halk szusszantás után hagyja, hogy amaz eltávolodjon, legalábbis annyira, hogy világos legyen, itt és most nincs helye folytatásnak. Ami pedig a sérült kezet illeti...
- Mert részben azt értem. - von vállat - Vagy épp a permanens fájdalom elviselését. - egy pár másodpercig elmereng, ki tudja, min, de aztán folytatja mégiscsak szavait - Bár megvallom, tudatosan már nem különösebben foglalkozom ezzel... Talán kéne. - jegyzi meg, mintha csakugyan eltűnődne az ügyön, s ki tudja, talán így is van. Akárhogy is, hogy régen valamiért megtette, az bizonyos.
- Dehogy tanítom őket... - kérdi ki egyből, majd szemtelenül elvigyorodik - ...de azért természetesen biztatom rá őket. - teszi hozzá pimaszul. - Nem mentség? Na tessék, most gondolkodhatok újon, pedig ez igazán hangzatos volt azért... - jegyzi meg "csalódottan", hogy most ki kell gondolnia valami újat, valami egészen frappánsat. Na persze valójában aligha törte le ez a tény, s inkább csak kekeckedik.
De akárhogy is, eztán menthetetlenül a párbaj folytatására kerül a sor, s ahogyan egyértelművé válik, hogy lábai alatt be fog omlani a talaj, szinte azonnal ugrik, jobbra-hátrafelé, még reptében küldve a lány felé egy újabb bűbájt; ezúttal több kötél reppen ki pálcája hegyéből, azzal a céllal, hogy megkötözzék a lányt, szorosan, mint valami kötözött sonkát. S persze nem véletlenül választja ezt: talán a hirtelen feltörő emlékek megbénítják annyira, hogy célt érjen... De bárki kérdezné, nincs szándékosság, persze, már hogy is lenne...
Ellenben az ugrással, és a kötözéssel együtt pajzsbűbájra már nincs ideje, így ha még idejében elhangzott a lefegyverzőbűbáj, noha azonnal a pálca után kap, reflex-szerűen, talán nem elég gyors, hogy meg is állítsa annak távolodását; így az hamarost a lánynál landol, a kötelek függvénye, hogy kezében, vagy valahol előtte...

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-02-15, 20:28

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Időnként meginog Perselusban a bizalmam, így hát a bál óta is ez a helyzet, most pedig… most itt az ideje, hogy átbeszéljük mindazt, ami történt, hogy a férfi beismerje, hogy tényleg érdeklem-e még vagy sem, de mint hallom, odafigyel rám, tehát törődik valamilyen szinten velem, mégis, akkor lehetne kedvesebb is, legalább egy kicsit, mert… mert nagyon is szükségem volna rá. Mégis, ahogy tovább beszél, majd kijelenti, hogy örül, hogy vagyok neki, mintha egy kisebb pírfolt is megjelenne pofimon. Ilyesmit nem szokott túl sűrűn mondani.
- Én is örülök és akkor tegyünk azért, hogy így maradjon. – igen, ketten. Hiszen ő neki is tennie kell érte, némileg változtatni pár dolgon, ahogy én nekem is, de talán idővel összecsiszolódunk majd, jobban, mint most. És hogy ne legyek ilyen negatív? Igyekszem… csak, egyelőre még nehezen megy. Nem ragozom tovább előbbi szavaimat, tudja, hogy próbálok majd én is alakulni, tudnia kell, így minek mondogassam? Majd a tettek beszélnek helyettem. Engem viszont tényleg minden érdekelne a férfiről, így az is, hogy milyen lehetett diákként, akkor, amikor még ő is a Roxfortban tanult, mert bár láttam pár képet, ami nem tetszett, mégis… nem hiszem, hogy ő velejéig romlott ember lenne, nem lehet az, egyszerűen tudom, hogy nem az.
- Minden érdekel, ami veled kapcsolatos, de ezt már mondtam. – mosolyodom el kedvesen, majd végül finoman csóválom meg a fejem. – Nem hiszem, hogy ne lettél volna különleges. Nekem bizonyára fiatalon is az lettél volna… na nem mintha most öreg lennél. – javítom ki magam hamar, még mielőtt félreértések születnének itt. Aztán persze Harry is szóba jön, kérdések, majd válaszok hangzanak el, én pedig végül elfogadom azt, amit mond a férfi és persze biztosítom arról is, hogy én kihez vonzódom, hátha kérdéses volt. Mindenesetre jobban nem mélyülünk el a témában, hiába kérdeznék mást, egyelőre úgy tűnik, hogy ennyi a válasz és a felsorolás elkezdésére már csak halkan sóhajtok, jobb, ha nem fűzök most ehhez mást. Nem kedvelik egymást és talán ez soha se fog megváltozni. Ahogy az se, hogy nekem Sheska nem túl szimpatikus, de csak azért nem, mert némileg féltékeny vagyok rá, hiába mondja azt most Piton, hogy nincs rá okom.
- Ettől függetlenül ismersz már annyira, hogy tudd, milyen vagyok. Elhiszem, hogy meg akartál bántani, de mindent lehet mértékkel vagy legalább óvatosan, ne úgy, ahogy tetted. – jelentem is ki még mindig picit mérgesen, de rendben, elfogadom, amit mond és inkább tovább is lépnék ezen. És hogy ki lenne neki a jobb választás? Talán Sheska, nincs sok önbizalmam, de idővel ez még változhat, remélem változni fog.
- Az ember a párjával máshogy viselkedik. Ne bánj úgy velem, mint bárki mással, mert nem csak a diákod vagyok. Igenis velem máshogy kell viselkedned, ha kellek neked, mert én nem fogadom el azt, hogy úgy bánj velem, ahogy mással tennéd. – nem vagyok egy a sok közül, már nem. Nem vagyok egy egyszerű diák a számára, az én lelkem törékeny, érzékeny és bár lehet, hogy más nő ezt eltűrte neki, hiszen tudom, hogy voltak előttem mások is, de én nem fogom. Én más vagyok és ideje, hogy ezt észre is vegye. Mindenesetre további szavaimra ismét magyarázatot ad, hosszan és olyasmit, amit már máskor is mondott, így én se óhajtom már ismét lereagálni egy biccentésen kívül mással. Máshogy gondolkodunk, nagyon máshogy és ezt próbálom is elfogadni így, megérteni, vagy legalább megpróbálni megérteni. A távolodást viszont a férfi nem engedi, aminek őszintén szólva örülök, ezt is vártam valamilyen szinten, bár nem gondoltam rá, hogy tényleg így cselekszik majd és inkább közel tart magához továbbra is.
- A minden tőled is függ, miként viselkedsz majd. – jelzem is hát felé, tehát ha ő is kedves lesz, nem csak üres ígéret lesz ez az egész, akkor igen, talán bármire hajlandó leszek, ez majd akkor fog kiderülni, Londonban. Mindenesetre engedek a csóknak, amit hosszan, teljes beleéléssel viszonzok is Perselusnak, majd végül némi kedveskedés is történik. Magam se tudom, hogy miért vagyok ilyen vele, de vágyom arra, hogy megérinthessem, hogy megcsókolhassam… Igen, máris túlságosan is kötődöm hozzá. Mindenesetre nem megyek tovább, inkább sérült kezét veszem az enyémbe, figyelve meg, hogy rendben van-e.
- Miért érzem úgy, hogy az állóképesség fejlesztése alatt te a fájdalomküszöb növelését érted most? Egyébként nem tudom, lehetséges, hogy igazad van, bizonyos mértékben… - de ahogy a Cruciatus átokra gondolok vissza, hát… nem, azt azért nem akarnám többször átélni csak azért, hogy esetleg sokadik alkalom után már jobban viseljem azt és azzal együtt a további fájdalmakat. De hát Piton azt tesz, amit csak akar.
- Hogyne. Nem hiszem, hogy te csalásra tanítanád a házad diákjait, tehát nem mentség az, hogy hova tartoztál. – valahol még mindig furcsa, hogy pont Perselussal vagyok, a Mardekár ház vezetőjével, egy olyan férfival, akitől szinte mindenki tart, akinek oly nagy neve van. Nem gondoltam volna, hogy egyszer engem választ majd. Még egy kisebb harapás történik, majd ez után döntünk a párbaj folytatása mellett. Talán ennyi pihenő elég volt mára. Egy robbanó átokkal kezdem, amelyet nemsokára ki is véd, de én nem várok tovább, a pajzsom felhúzva, így hiába támad, a láthatatlan védelem megállítja Piton támadását, én viszont már lábaihoz célzok és az előbbi átkom ismét elhangzik, de most nem a feje fölött, hanem alatta robban fel a talaj.
- Capitulatus! – hangzik is a következő varázsige, így próbálom megelőzni azt, hogy a férfi kivédje a támadást vagy hogy ismét varázsoljon. Vajon a pálcája a kezembe kerül majd vagy ismét kitalál valamit?

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-02-07, 11:46

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Már hogyne lenne neki fontos a leány? Az ő játéka, nem adná senkinek, és egyelőre szeret is vele játszani, megtartja, ha lehet, éppen emiatt is, fontos az élete. Legalábbis bizonyos keretek között. A kérdésre felvonja kissé szemöldökét.
- Kötelességem, mégse veszitek észre... Ha jobban figyelek valakire, sem mindig látható. Első évében Potterre is kiemelten odafigyeltem... De aligha észlelte. - von vállat lassan - Természetesen amennyire tehetem, figyelek a jólétedre, és nem engedném, hogy ostobaságok miatt halj meg... De ez persze már nem csak rajtam múlik. De örülök, hogy vagy nekem, és sajnálnám, ha ez változna, bármi miatt is. - zárja szavait végül. Ezzel nem is hazudott alapvetően, ámbár a szavak értelmezhetősége azért elég tág, legalábbis ha az ember nagyon úgy akarja. Esetében pedig általában úgy kell akarni. - Nem tudod. - ismétli a lány szavait kissé csípősen. - Feltételeztem, van oka is a vádaskodásnak, vagy legalábbis valamiféle alapja, de talán csakugyan túl naiv vagyok. Ne legyél ennyire negatív, nem áll jól. - teszi hozzá végül engedékenyebben. Nem szereti, ha amaz ennyire negatív, mert túlságosan összecsengene végül saját látens pesszimizmusával, ráadásul így is épp elég beteges lélekkel kell(ene) foglalkoznia. Mert az azért túlzás lesz, hogy mindegyikkel foglalkozik is, illetve a maga furcsa módján megteszi épp, de ennek hatásfoka azért vitatható.
Akárhogy is, a szó lassan Harry és a szülei felé terelődnek, részint a korábban - igaz akaratlanul, de mégiscsak megosztott emlékek mentén is. Egy fél pillanatra elmereng, majd csak vállat von finoman.
- Nem tudom, pontosan mit akarsz hallani, de biztosíthatlak, már akkoriban sem voltam igazán jó ember. Épp csak akkoriban még... Máshogy láttam dolgokat, és más dolgok motiváltak, vagy akár okoztak szorongást néha. Nem voltam igazán különleges, vagy érdekes. - zárja végül ezt a témát egyelőre, hiszen mit mondhatna? Nem, túlzott őszinteség kellene, hogy igazán mély dolgokat mondjon, amazt meg aligha az érdekli, hogy akkoriban hogyan ette a rántottát, vagy milyen gyakran mosott fogat... De ahogyan a lány a kioktatást fogadja, némileg ő maga is nyugszik és enged, na jó. Persze annyit azért nem puhul ettől, hogy meggondolja magát, és mégiscsak mesélni kezdjen, ez alighanem egy későbbi találkozójuk témája lesz, vagy ki tudja, de itt és most egyelőre hallgat.
- Nem muszáj mondanod... - mormolja, sejtetve, értékeli ő a lány puszta jelenlétét is. Na persze, vannak dolgok amiket jobba tudna értékelni, de ezzel most nem huzakodik elő, nincs itt az ideje. De akárhogy is, jóleső neki a tény maga is, hogy a lány vele van, és nem Potterrel. Azt azért nehezen viselné, ha megint egy Potter... Bárki, na de pont Potter... Nem, azt nem viselné el. Egyszerűen nem.
- Nem baj... Kérdezz, amit akarsz, ha nem akarok, nem felelek. - von vállat - De mint nagyon bölcsen rámutattál, ebbe kár lenne mélyebben belefolynod, legyen elég ennyi... Ez afféle dolog, ami nem fog változni, és nem is érdemelné meg. Lusta, öntelt... - ingatja fejét, s nem is folytatja, ámbár látható, érezhető, hogy tudná még fokozni, és ragozni a listát, amire igazán aligha kerülne pozitív tulajdonság, vagy ha mégis, hát olyannyira elrejtve, s oly mértékben ellensúlyozva negatívakkal, hogy tán már szemet sem szúrna végül senkinek.
Így hát hagyja, hogy a téma tovaússzon, s a bál kapcsán felmerüljön Sheska,majd pedig az, hogy többek között őt is meg kellett téveszteni a bálon - s persze mindenki mást is.
- Ha élvezted volna a helyzetet, akkor minden logikával együtt vághattam volna a kukába az egész jelenetet. De... Igyekszem észben tartani, hogy ha mást nem, legalább készítselek fel az effélékre. - mormolja, s meg sem próbálja a magyarázatát tovább ragozni, s bizonygatni érvelésének helyességét. Minek? A lány szavaira sem felel, csak egy bólintással nyugtázza. Persze, hogy meg fog békélni, máris ennek útjára lépett, csak ki kell várni, míg az egész feledésbe nem merül, úgymond. Ő adott egy magyarázatot, s, hogy a lány ezt mennyiben hiszi el, az már részben csak rajta áll: egyelőre ennek érdekében ő nem kezd bizonygatni, magyarázni, azzal az egész hitelességét vesztené. Ami pedig Sheskát illeti, és az önbizalmat... Illetve, hogy vajh ki a jobb, Astrid, avagy a másik nő, nos...
- A megértés nem az erősségem... Jellemzően azzal az elvvel találkoztam mindig,s így hajlamosabb vagyok azt is követni, hogy a bizonyítási vágyra hassak, és kikényszerítsem a fejlődést, vagy épp a nekem tetsző válaszokat... De eszembe vésem, hogy néha talán más megoldást is választhatok, olyat, ami kevésbé rombol közben. - hagyja rá lassan, s megeshet, csakugyan igyekszik ezt magában megjegyezni, és időnként majd alkalmazni is, még, ha ő nem is az a féle ember, aki lépten-nyomon dicsér és ajnároz. Még mit nem, arra jobb, ha senki nem is vár. Azonban ha mást nem is, de egy bocsánatkérést megenged magának végül: ennyire azért telik tőle.
- Csak természetes. Igyekszem mérlegelni, és két rossz közül a kisebbiket választani... De megeshet, néha egyszerűen csak elfáradok, és lényegtelenebb dolgokba nemes egyszerűséggel nem érdekel, végül is mi lesz a következmény, avagy mi nem. Ráadásul a jól és a helyesen között sajnos néha akadnak szakadékok. Esetemben többször is, és ezeket nehéz helyesen felmérni, nem, hogy áthidalni. Sokszor nem is lehet... Elképzelhető, hogy ezt idővel megsínyli az ember. - feleli lassan, de végül nem ragad le a témánál túlzottan. Eleget beszélt már erről korábban is.
Akárhogy is, azt mindenesetre nem engedi, hogy a lány elhúzódjon tőle, szavaira pedig csak egy elégedett félmosoly a válasz: mi mást is mondhatna? Hogy még szép, sőt, csak természetes? Ezt a választ várta, és ezt is kapta, még, ha kis kitérő után is. Így van rendjén, egyelőre ő ennél többet úgysem ígérne. Talán majd egyszer. Vagy nem. Persze, ha amaz így is tudja őt szeretni, csak tessék, de... Viszonzást ne várjon. S, hogy boldog tudna-e lenni csak azért, mert hagyja, hogy valaki szereti? Ezt már ő sem tudja, viszonzás nélkül ez is csak múló állapot úgyis.
- Mindent? - ismétli nagy ártatlanul a kérdést, de végül csak bólint a lány szavaira - Bízom benne, és természetesen... Próbálom ezúttal nem elrontani az egészet számodra sem majd. - ígéri végül, ennél többet nem tud hozzátenni, de tényleg megpróbálja majd összekapni magát, na. Egye fene.
Eztán történik meg az ominózus csók is, s ami azt illeti, neki aztán semmi baja sincs a helyszínnel egy esetleges folytatáshoz, de úgy érzi, hogy az időzítése azért megkérdőjelezhető, és jobb, ha egyelőre nem akar tovább menni - így hát nem is erőltet sem többet, sem mást. A jövő pedig ez ügyben majd alakul, affélét nem tervez, hogy egy év múlva hol kívánja magáévá tenni a lányt például, de azt igen, hogy egy év múlva is megteheti maj,d ha úgy tartja kedve.
Ahogyan azonban amaz kedveskedni kezd neki, mégiscsak elrévednek gondolatai - talán a lány is ilyesmire vágyna mégis? Tán már épp kezdené belelovalni magát a lehetőségekbe, de kezének érintése kissé kijózanítja, de végül engedi annak érintését is, még, ha kissé tán kelletlenül is. A leány szavaira kissé távoli mosoly suhan ajkaira.
- Ugyan. A másik komolyabban hátráltatott, ez csak zavar. Időnként muszáj némi állóképesség-fejlesztést is beiktatni, nem gondolod? - pedig a legtöbb sérülés, fájdalom kezelhető, így nehéz lenne megmondani, mégis miféle fájdalom vagy zavaró tényező elviselésére készül ő, de nem is próbálja megmagyarázni a kérdést. Az kéne még csak.
Ahogy a lány újfent közelebb hajol, ujjai pedig combján pihennek, enyhén felvonja szemöldökét, de a lány szavaira csak gunyoros félmosoly suhan ajkaira.
- Mit vártál? Mardekáros voltam régen is... Azt tanították, ha van rá lehetőségem, csaljak. - vigyorint a lányra. Na persze, hogy ez mennyire igaz, az kérdéses, de az első mondat alighanem az.
Akárhogy is, követi tekintetével a leányt, majd végül ő maga is pálcájáért nyúl, majd pedig feláll, nagy kényelmesen, s ellép az asztaltól. A lány átka nyomán keletkező hirtelen robbanást követően feléje közeledő kődarabok irányába emeli hát pálcáját, s változtatja a kövek nagyobbik részét vízzé - bár egy-kettő landol mellette -, mely a leány felé veszi az irányt, s hacsak nem állítja meg, akkor körbeöleli fejét majd, ellehetetlenítve, hogy akár száján, akár orrán át, de valahogyan levegőhöz jussék. Akárhogy is, újabb támadást nem küld ez után, egy egyszerűbb pajzsot húz fel: ha van rá ideje, persze.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-02-05, 00:45

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Valamiért megint úgy érzem, hogy nem vagyok fontos neki és ez időről időre előjön. Kezd belefájdulni már a lelkem, már magam sem tudom, hogy mit kéne tennem, de legalább annyi bizonyos, hogy érdekli, élek-e vagy halok. De vajon mennyire? Túlságosan nem hiszem, ő sokkal fontosabb nekem, mint én vagyok neki, ez a szomorú igazság.
- Valóban törődsz az életemmel? – kérdezek rá őszintén, kíváncsian, mert nos… nem nagyon érzem ezt így. Persze, most segít edzeni, hogy jobb legyek, de vajon ezt azért, mert ő is akarja vagy csak mert megígérte nekem? – Nem tudom. – ma lehet, hogy túl negatív vagyok, fogalmam sincs, de csak úgy jöttek a szavak, nem gondolkodtam, miközben kimondtam, de ez az egész után hogy láthatnám pozitívan a jövőnket? A bálnak hála szóba jön Harry, majd pedig a szülei és azok az emlékek, amelyekbe nem is olyan régen betekintést nyerhettem. Nem voltak kellemesek, ebben biztos vagyok, de örülök, hogy láthattam dolgokat, amikről eddig nem volt tudomásom, hiszen így ismerhetem meg még jobban Perselust, még akkor is, hogyha ő ezt nem akarja.
- Attól még érdekel, hogy milyen volt akkor az életed. – a hétköznapjai, amikor még diák volt. Mindenesetre nem fejezi be ennyivel szavait, tud még mit hozzáfűzni, így hajtom le picit fejem, ahogy kioktat, de tény, jogosan téve most ezt.
- Rendben van! – engedek neki. Ahogy hát szeretné, úgy lesz, nem firtatom most tovább ezeket a dolgokat, majd talán máskor, de hagyom, hogy a téma más felé haladjon, így jelzem hát Piton felé, hogy ő az, akihez vonzódom, nem pedig Harry, bármilyen furcsa is a számára, de nem véletlenül vagyok vele, nem pedig a híres Potterrel.
- Legalább mondtam ma valami olyat is neked, ami jól esik. – jegyzem meg, de eztán ismét folytatjuk a Harry témát. Érdekel a dolog, bár tény, hogy nem akarok egész este erről beszélni, én nem ismerem azt a fiút és bár szimpatikus, mégis Pitonnal vagyok és számomra jól is van ez így.
- Rendben van, értem. Végülis, nincs közöm hozzá, a ti dolgotok, hogy milyen egymással a viszonyotok, de azért remélem, hogy nem baj, hogy rákérdeztem. – érdekelt, hát ezért is hoztam szóba a dolgokat, de igen, érzem én is, hogy jobb, ha ezt most kerülöm, így is még akad majd bőven miről beszélni, mint mondjuk Sheskáról. Persze lennének apróságok, amikre rákérdeznék, de nem, egyelőre megállom, majd talán legközelebb vagy ha ismét szóba kerül ma a téma, de talán nem fog. Arra se reagálok már különösebben, hogy Piton nem érzi úgy, hogy képes lenne Sheskával együtt lenni, és bár nem örülök annak, hogy időnként beszélgetni fog vele, mégis, próbálok nem aggodalmaskodni. Végülis, még velem van és igen, ő is jól jár velem, ezt így kell gondolnom.
- Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok jó színész, hazudni se tudok, ezt tudod rólam jól, de… akkor se élveztem a helyzetet, bármennyire logikus a magyarázatod. – ismerem be, mert ezt azért tudnia kell, de rendben van, beismerem, hogy talán… talán tényleg így kellett lennie, de már bánom, hogy odamentem hozzá. Talán máskor nem fog sor kerülni ilyesmire, egyelőre nem tudom.
- De igyekszem elfogadni, hogy mit miért tettél és majd megbékélek vele. – hiszen részben miattunk tette, legalábbis most ezt mondja, én pedig hinni szeretnék neki. De hogy ki a jobb? Én vagy Sheska? Nem meglepő a válaszom, hiába nem tetszik az a férfinek, ő tesz tényleg arról, hogy ne érezhessem túl jól magam, hogy ne tartsam sokra magam, pedig másképp is lehetne ez.
- Igyekszem így tenni, de akkor ha kérhetem, ne tipord el még jobban azt, amit lassan építgetek és légy megértőbb velem szemben. Én is igyekszem, akármennyire is meglepő ez a számodra. – igen, én is kérek némi türelmet tőle, ahogy ő is már megtette ezt csak éppen mással kapcsolatban. Adjon időt, hogy változzam, hogy összeszedjem magam, mert nem megy minden azonnal. Mégis, amikor bocsánatot kér tőlem, sikerül meglepnie, erre nem számítottam, a magyarázata viszont némi fejcsóválásra késztet.
- Valóban nem cselekszel mindig jól, de szerintem néha ezzel akkor is tisztában vagy, amikor megtörténik az adott dolog, tudod, hogy minek mi lesz a következménye. – nem tudnám már megváltoztatni, hiába vannak dolgok, amiknél örülnék, ha másmilyen lenne, őt így kell elfogadnom, ahogy van. Túl határozott személyiség ahhoz, hogy más akaratának engedjen. Bár távolodnék, ő ezt nem hagyja, így végül maradok mellette, miközben továbbra is szemeit fürkészem, várva, hogy kiderüljön, mit szeretne.
- Beérem ennyivel is, hogy igyekezni fogsz. – muszáj, más választásom megint nincs. De szerintem tényleg boldog lehetne, másabb, kiegyensúlyozottabb, hogyha engedne annak, hogy szeressem. Mert igen, én képes lennék rá, annyira, de annyira tudnám szeretni.
- Biztos vagyok benne! Talán majd Londonban jól fogod érezni magad, én mindent megteszek majd érte. – akkor talán neki is lenne egy olyan karácsonyi emléke, amelyre kellemesen gondol vissza, jól érzi majd magát, és talán közelebb kerülhetek szívéhez. Tényleg szeretném, ha ez így lenne, de ahogy mondja, majd elválik, miként alakulnak a dolgaink. Mindenesetre a húzásnak nem állok ellen, ahogy a csóknak se, melyet hosszan viszonzok és tudja jól Perselus is, hogyha testiségre vágyik nos… én nem fogom megtagadni tőle. A gond csak az, hogy itt kissé nehéz ez az egész, most se merném nekiadni magam, ez nem a megfelelő hely erre az egészre, de talán később máshogy lesz. Ott vannak a hétvégék is akár, na meg az ünnepek, jövőre pedig már egyetemistaként is több időm lesz, többet lehetek távol a Roxforttól, tehát még többet lehetek vele. Igen, én tervezem a jövőnket is, számomra fontos. Végül nemsokára a másikhoz bújok és nyakát kezdem el csókolgatni, na nem mintha megérdemelné, de… mégis, szeretnék kedveskedni neki még ez az egész után is, hiszen végülis úgy érzem, hogy sikerült mindent tisztázni és megbeszélni. Végül pedig jobbját is kezembe veszem és bár érzem, hogy megfeszül, mégse térít ez el célomtól, így puha csókot lehelek rá, miközben érdeklődni kezdek.
- Szerintem meggyógyítottad volna, ha nem jövök ide hozzád. – mosolyodom el huncutul, majd ez után eresztem csak el, amikor rátér, hogy az edzést végülis folytathatnánk. Igen, én is gondoltam rá, persze, így végül ismét combjain támaszkodom meg kezeimmel, miközben közel hajolok hozzá.
- Kár, hogy csaltál és a másik kezed már rendbe hoztad. – súgom ajkai elé, majd végül még közelebb hajolok és finoman harapok bele Perselus alsó ajkába, de mást nem teszek, csak eltávolodom eztán, majd ismét kezembe veszem a pálcát. Megvárom, amíg ő is felkel természetesen, és ha ez megtörténik, akkor nemsokára lendül is pálcám.
- Bombarda! – egyenesen a férfi feje felett lévő plafonra mutatok, melyben lyuk robban, így hamarosan azok darabkái a másikra esnek, ha nem figyel. Tehát nem őt támadom közvetlenül, de mégis, ki tudja, hogy ilyesmire számít-e és még mielőtt visszatámadhatna már fel is húzok egy mágikus pajzsot magam elé, jobb biztosra menni.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-02-01, 00:31

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Hogy nem jó ember? Nos, ezt nehéz lenne tagadni, mert tényleg nem az. Ellenben igyekszik, hogy legalább így vagy úgy, de annak tűnjön, vagy ha mást nem, hát fontosnak; vagy az egyéni életekben, vagy a nagy, közös ügyben, bármiben. Igaz, az esetek többségében ezt nem a diákokkal játssza, mert abban nincs semmi érdekes, és főleg nem fontos: ez nem építi a jövőt igazán, márpedig az elsődleges számára, hiszen... Magától számára nem létezik jövő. Mások élhetnek csak úgy, bele a világba, neki ez luxus lenne. De most nem foglalkozik ilyesmivel, egyelőre más dolgokra koncentrálhat: itt és most legalábbis.
- Csupán értelmeztem a szavaid, kedves. - feleli. S, hogy még ő kérjen bocsánatot, akármiért is? Még mit nem, elnézést kér ő, amikor már nagyon muszáj, de csak annyiszor és nem többször! Ha csakugyan mindig elnézést kérne, ahányszor csak kicsit is megsérti amazt, vagy átlép egy határt... Na nem, a végén már ő maga se értené, mivé csökevényesedett. Az affélék, akik így tesznek, jutnak végül a papucsférj, a kizsákmányolt idióta, és a hasonló nemes titulusok valamelyikéhez. - Ha nem számítana, fele ennyit sem lennék hajlandó törődni vele, vagy tenni érte. Egyelőre? - kérdi lassan, ismételve a lány szavait - Miből gondolod, hogy ez a közeljövőben változni fog, s elsősorban negatívan? - kérdi, érezhetően arra célozva, hogy talán a lány szánt szándékkal tenne valamit, hogy ronthasson a helyzetén, vagy...? Ki tudja. De ideje rátérni egy másik témára, egy olyanra, ami talán fontosabb - így a mostani edzésről a szó hamarost a bálra terelődik, ami csakugyan súlyos teherként nehezedik egyelőre rájuk, s megvitatásra szorul.
Éppen ezért, persze sejthető, sőt, tudható, hogy ő maga is fog beszélni róla, nem egy dologról, de nem most rögtön, nem fog mindent kiteregetni, és elmondani.
- Nem is azt mondtam, hogy téged motivál az ő hírneve... - feleli, mintegy mellékesen a Harry-témára. Hát persze, hiszen akit valóban mozgat a hírnév, az maga Potter. Őt azonban olyannyira, hogy nincs is más, ami meghatározná lépteit, tetteit - ő legalábbis így látja.
Azonban ahogy a szó Potterről a régi időkre terelődik, a szüleire, na meg a sleppjükre, kissé elfintorodik. Astrid kérdését hallva elhúzza ajkait.
- Túlzóan leegyszerűsíted a kérdést. - jegyzi meg szenvtelenül - Azt nem tagadom, hogy volt néhány... Konfliktusom velük, változó eredménnyel és kimenetellel. De ez másokra is igaz... - kezdi tehát, s bár úgy tűnhet, ezzel le is zárta a kérdést, végül mégiscsak folytatja szavait - Ha arra kérsz, ne ítéljek bármi alapján teszem is, légy oly jó, és te se tedd, főleg ne hiányos információk, és sztereotip elképzelések alapján... Bár kétségkívül megvan a véleményem persze Jamesről is, és az sem teljesen véletlen, ahogyan Lupin viselkedik... De ebből most legyen elég ennyi. - zárja hát a témát, legalábbis egyelőre mindenképp. Illetve reméli, hogy amaz nem akar túlságosan belemászni ebbe a kérdésbe, igaz persze, hogy ha akarna, sem engedné neki.
- Nem feltétlenül, de jólesik hallani. - feleli, kivételesen, de teljesen őszintén szólva: nem, nagyon rosszul viselné, ha már megint egy Potter rondítana bele a "szerelmi ügyeibe". Nem tűrné el semmiképpen sem... Legalábbis most így érzi. De visszatérve magára Harry-re...
- Azt nem feltétlenül állítom, hogy teljesen ártatlan vagyok ez ügyben, de azt azonban kikérem magamnak, hogy csak és kizárólag az én hibám lenne minden. Igazán kedves, ha ártatlan áldozatként mutatkozott be neked, de biztosíthatlak, hogy szívfájdalom nélkül hazudott a szemedbe... És ne hidd, hogy ne provokálna szánt szándékkal, amikor csak teheti. Azt pedig engedd meg, hogy magam döntsem el, kivel kívánok amúgy is szimpatizálni és... Nos, kivel nem. Bizonyára feltűnt, de én nem szoktam különösebben törni magam, hogy mindenkivel kedves és jótét lélek legyek. Az effélét meghagyom másoknak. - na igen, nem csak Pottert szereti szívatni, megalázni, és így tovább... Többeket is utál, mondhatni, ámbár akadnak, akiket jobban kitüntet figyelmével, mint másokat, mint mondjuk Pottert is. Ami pedig Sheskát illeti... Nos, igyekszik összefoglalni, és pár szóban leírni a gondolatait arról, amit a nőről gondol, már persze bizonyos keretek között, mert mindent nem oszthat meg vele azért...
- Felesleges mást belegondolnod. Sheska túlságosan is... Hasonló énhozzám ahhoz, hogy megtűrjem őt magam mellett. Ámbár persze igaz, hogy némi korhátránnyal indul, így néha elég könnyen hibázik, de... Egyelőre nem vétett elég komoly hibát, így alighanem lesz még vele folytatása ennek. - von vállat. De Mógushoz nem fűz hozzá mást, így is épp eleget mondott, többet, semmint, hogy bármit is hozzá akarna még magától tenni. Na meg, róla épp eleget tud mindenki - a halála elég nagy feneket kerített az egésznek, ugyebár.
- Csakugyan... Így volt jó. - ért egyet lassan. - Sokan nem teljesen hülyék, Astrid, és én nem bízom abban, hogy egy előre egyeztetett jelenet meggyőzőbb lett volna, mint a valódi fájdalom. Ellenben abban bíztam, hogy végül belátó leszel... Hiszen okos lány vagy. - közli, majd csak felteszi azt a bizonyos kérdést, amire úgy tűnik, első ízben nem tetszik neki a válasz, melyet kap.
- Akkor jegyezd meg jól, hogy én nem szoktam selejttel kezdeni... Alkalomadtán majd igyekszem ezt érzékeltetni is veled; de próbálj meg te is jobban bízni magadban. Az önértékelésed legyen független másoktól, ne tőlem, vagy bárki mástól várd, hogy tartsunk valamire. Nem miattunk leszel, vagy épp nem leszel valaki. - mormolja. Milyen hangzatos szavak... Na persze ő maga sem gondolja teljes mértékben így, de abban azért bizonyos, hogy a szavakban rejlik valamennyi igazság, talán épp annyi, hogy a lány elfogadhassa őket, s ha mást nem, hát átgondolja jelentésüket. Mindenesetre a leányt eldobni nem akarja - itt és most legalábbis még semmiképpen sem. Még csak most kezdődik e játék igazán... S ennek jegyében végül mégiscsak kész meglépni ama bizonyos lépést, és elnézést kérni. Mert lám, képes ő ilyesmikre is - a szent cél érdekében persze. Ebben rejlik az igazi veszélyessége persze: van, aki fejjel megy a falnak, makacsul ragaszkodva a maga igazához. Ő is éppen ilyen, nem ad alább a gondolataiból, elképzeléseiből egykönnyen, csökönyös és makacs, de ennek érdekében azonban hajlandó bűnbánatot mutatni.
- Ha jogosan várják el tőlem, meg szoktam tenni... Ha helyénvalónak ítélem meg. Alkalomadtán magam is úgy látom, hogy talán a tetteim a szükségszerűség mellett épp durvák is voltak. Pedig igyekszem, hogy mindig megfelelően cselekedjek, de ez a megfelelő... Gyakorta megesik, hogy nem a legideálisabb végül más szempontból tekintve. - mormolja tehát, miközben meggátolja, hogy a nő elhúzódjon tőle. - Nem ígérek olyat, aminek beváltása bizonytalan, a jövőt pedig nem ismerem. Jobban fogok igyekezni, egyelőre érd be ezzel... - feleli, persze, ha a lány tovább forszírozza, akkor épp kaphat egy hamis ígéretet, ha annyira arra vágyik.
- Gondolod? - kérdi eztán halovány, kissé savanyú félmosollyal ajkain. Ha hagyná... Már maga sem emlékszik, hogyan is kell azt egészen pontosan. Mióta Lily nincs többé, nem engedi magának, hogy tartósan boldog legyen, csak úgy, ok nélkül. De talán már nem is lenne erre képes igazán... Néha megpróbálja, de hamar belefárad, ráébred, hogy ez neki nem megy. - Majd elválik. - hagyja rá azért a lányra, s eztán öleli őt magához tehát, s lop tőle csókot, hosszút, miközben belemar a lány hátába is... Igen, ez neki is hiányzik azért, bár tudja kezelni ezt a hiányt, de azért mégiscsak kellemesebb, ha erre nincs szükség. Eztán pedig hagyja, hogy a lány hozzá bújjon, s nyakát csókolgassa, félig szemeit is lehunyja, de hagyja, hogy ez az egész eztán megszakadjon, és a lány kissé eltávolodjék tőle, s felkapja a jobbját, amit kissé megfeszít szinte azonnal, ahogyan amaz érinti, s úgy tűnhet, ki fogja rántani a kezéből, de végül ellazítja izmait, s hagyja, amaz had "vigye" kezét, ahova épp akarja. A kérdés mintha meglepné, de vállat von.
- Volt már rosszabb... Nem fáj eléggé, hogy igyekezzek kezdeni vele valamit is. - közli hát, tekintete a kérdéses kézen pihen - Persze a továbbiakban ez kétségkívül jelent számodra némi helyzeti előnyt majd...

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-27, 20:32

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Őszintén szólva már én se tudom teljesen, hogy mit is gondolok Perselusról, mert szinte folyamatosan változnak a vele kapcsolatos gondolataim. Közel érzem magamhoz, de mégis távol van és… nem tartom túl jó embernek sem. Elég csak ebben a kapcsolatban élnem, éreznem, ahogy velem bánik, hiszen tudom, hogy ez így nincs éppen jól, mégis, mit tehetnék ellene? Lehetnék mással, szakíthatnék, de… már neki adtam magam, teljesen és nem kívánok ezen változtatni, még így se.
- Ne dramatizáld túl a dolgokat. – húzom el kissé a számat, de nem fogok bocsánatot kérni tőle, ahogy ő se teszi túl sűrűn, pedig neki aztán többször van miért. De ahogy ő is oly sokszor megbánt, úgy tűnik, hogy én is elkezdtem megtanulni ezt tőle, hogy időnként ez remek taktika.
- Jó tudni, hogy valamit azért csak számít az életem, legalábbis egyelőre. – sóhajtok fel most már kissé halkabban ejtve ki a szavakat. Nem tudom, hogy mit gondol rólam, de régen talán kedvesebb volt, amikor nem voltunk együtt, akkor nem bántott meg, bár nem is ismerhettem. Furcsa ez a férfi, rettentően furcsa és még oly sok megismerni való van benne. Vajon ki fogom ismerni valaha is? Mindenestre szóba kerül a mai edzés, így a legilimencia is, majd pedig jöhet a bál, mely már egy olyan téma, ami talán tényleg megvitatásra szorul, elérkezett az ideje. Egyikünk se enged könnyen, de… tudom jól, hogy a beszélgetésünk végére minden ki fog derülni, addig nem fogjuk elhagyni e szobát. Fog beszélni róla, ahogy én is, csak… csak kell egy kis idő és ez a Harrys téma most pont kapóra jön. Meglep, hogy nem Damien érdekli, hiszen ő meg is puszilt a bálon és igen csak közel húzott magához, sokkal másabb volt az a tánc, mint Harry-vel, de talán jobb ez most így. Nem tettem úgyse semmi rosszat, szóval felesleges lenne abból is problémát csinálni, ami egyelőre nem az.
- Én nem azért táncoltam vele, mert neve van, hanem azért, mert kis híján fellöktem, ő pedig felkért egy táncra. Engem nem érdekel, hogy ki milyen híres vagy éppen nem az. – rázom meg némileg a fejem, majd ez után folytatom a mesélést, árulva el Pitonnak most már azt is, amit megtudtam attól a Griffendéles fiútól, hiszen ez érdekli, én pedig nem tagadom meg tőle a válaszokat. Amikor viszont mesélni kezd Harry apjáról, jól láthatóan lepődöm meg azon, amit mond, mert… nekem ez egyáltalán nem szimpatikus, mégis, akadnak kérdések, amiket magukban foglalnak.
- Téged is bántottak? – kérdezek rá így nyíltan, mert érzem, hogy itt lehet az egész lényege. Bántották, megalázták és talán azért is haragszik a fiúra, aki nem tehet erről. És hogy érdekes ízlésem van? Csak felciccenek.
- Igen, elég érdekes ízlésem van, hogy te kellesz nekem. Harry nem jön be, ha erre akartál oly kedvesen utalni! – ők ketten amúgy is annyira mások. Hogy lehetnék mondjuk Harryvel Perselus után? Lehetetlenség még csak az elképzelés is a számomra, és én köszönöm, de még ez az egész után se szeretnék váltani.
- Igen, talán felesleges. – mert tényleg bízom magamban, hogy összeraktam a kirakós darabjait, ami persze lehet, hogy nem a legjobb most, de… nem is akarom tovább ragozni ezt a témát, akad más is, amit felhoznék, egy másik személy is.
- Persze. Mindenért csak Harry hibás, te pedig mindig ártatlan vagy. – most már egy apró mosoly is megjelenik az arcomon, ahogy a másikat fürkészem. Ő és az ártatlanság… na persze. De mindegy, hagyjuk most már ezt a témát, inkább magamról kezdek el beszélni, na meg róla, ahogy velem viselkedik, mert úgy érzem, hogy nagyon is kihasználja azt, amit érzek, és ez nem szép dolog.
- Idővel talán… - de egyelőre még mélyen érint a dolog. És igen, én úgy érzem, hogy mindenben irányítani akar és úgy játszadozni velem, ahogy nem szégyenli, pedig ezen változtathatna. Na de akkor Sheska, róla se feledkezzünk meg. Ahogy viszont a férfi kiejti a nevemet, meglepetten pillantok rá, belenézve azokba a fekete, de számomra nagyon is igéző szemekbe és teljesen elcsendesedve hallgatom azt, amit mondani szeretne. Nincs mit tenni, még mindig nagyon szeretem, ha kimondja a nevemet, valahogy ez is még az első emlékeink egyike és… és megmaradt nekem.
- Értem. Akkor majd igyekszem… nem mást belegondolni a dologba. – motyogom kissé magam elé, majd amikor Mógus professzort hozza szóba, kissé meglepődöm azon, hogy ilyen nyíltan beszél nekem erről. Rég történt már, mégis, emlékezetes év volt, főleg az év vége, amikor minden kitudódott és Voldemort oly közel került ahhoz, hogy ismét éljen.
- Pedig mondtam, hogy oda fogok menni, szóltam előre. – kezdek bele, majd elhúzom a számat, amikor a jelenetre utal vissza. Igen, lehet, hogy ez részben jó taktikai lépés volt, de attól még nagyon fájdalmas volt a számomra. Talán tényleg idővel majd erősebb leszek és inkább színészkedés lesz ez az egész, nem pedig őszinte fájdalom. Amikor viszont elhangzik az a bizonyos kérdés is, hogy kit tartok többet, Sheskát vagy magamat, nos… én őszintén felelek, de a válasza az nem kicsit lep meg, így ajkamba is harapok, miközben beszélni kezd.
- Amióta veled vagyok, azóta te teszel arról, hogy ne tartsam magam túl sokra, ez eszedbe se jutott még? Nem azt várom, hogy építsd az egomat, de te inkább rombolod, az építést másokra hagyod. Ne próbáld meg rám fogni, hogy miért nem tartom magam többre. Talán ha máshogy bánnál velem, akkor ez is változna. – nem fogom egyedül elvinni a balhét, de fenyegessen csak, ha neki így tetszik. Nem kellek? Eldobhat, mint valami szemetet, ahogy ő is fogalmazott, talán azzal még nekem is szívességet tenne. Eleinte fájna, de aztán elfogadnám a dolgot, jövőre pedig olyan szakot választanék, ahol a közelébe se kéne lennem. De nem, én se akarom ezt, ahogy úgy érzem, hogy ő se. Mindenesetre azért jól esik tudni, hogy igen, tart valamire, csak a probléma az, hogy ezt mostanában elfelejti érzékeltetni. Talán majd változik… ha nem, akkor én se fogom elviselni az ő dolgait, szóval ez kölcsönös. Még pár szót váltunk a bálról és Sheskáról, de már nincs kedvem hozzáfűzni mást, inkább lezárnám a dolgot, túl sok volt és nehéz téma.
- Nem gondoltam volna, hogy bocsánatot kérsz majd. – nézek bele őszintén a szemeibe, mert ezt tényleg nem hittem volna. Most mégis, úgy tűnik, hogy talán mégis érdeklik az érzéseim, az, hogy közel engedtem magamhoz. Tényleg nehéz lesz őt kiismernem. De hiába távolodnék, ő nem hagyja, így maradok a közelében és őszintén szólva nem bánom, hogy nem enged, valahogy belül én is ezt akartam, hogy ne eresszen el ilyen egyszerűen.
- Ne csak igyekezz, hanem tedd azt! – és ez után teszem fel azokat a fontos kérdéseket, hogy miért csinálja ezt. Hiszen olyan boldogok is lehetnénk, de nem engedi, mindig tesz róla, hogy valami a boldogság közé álljon. Nem tudom, hogy miért csinálja, pedig mennyivel kellemesebb lenne, ha csak simán az övé lehetnék és ő az enyém és nem lennének problémák.
- Pedig szerintem te is tudnál boldog lenni, ha hagynád. – persze, hogy tudna, ha hagyná, hogy szeressem és ő is ezt tenné én velem, ha nem tolna el mindig, de én is érzem, hogy ez nehéz menet lesz. Talán Londonban tényleg minden jobb lesz, bár kissé félek attól a vacsorától a mostaniak után. Mégis, a csók ellen nem ellenkezem, inkább hosszan viszonzom, hasonló szenvedéllyel, mint ahogy azt kapom és kissé belenyögök a csókba, amikor hátamba mar a másik. Imádom az érintését és hiányzott nekem, ahogy a csókja is, mindene, így nem áll szándékomban túl messzire menni tőle. Csak egy icipicit biccentek a szavaira, majd ez után hozzábújok, édesen és hosszan, úgy ölelve őt, csókolva meg nyakát is, miközben cirógatása is természetesen jól esik. Talán egy-két perc el is telik, amíg ott maradok, csak aztán távolodom el, de csak nagyon minimálisan, csak felső testemmel, szóval ugyanúgy maradok lábai között és finoman két kezembe veszem jobbját.
- Nagyon fáj? Én… sajnálom, hogy fájdalmat okoztam! – kérek én is bocsánatot ő tőle, miközben egy rövid időre szemeibe nézek. Szavaim őszinték, tudhatja és nemsokára egy apró csókot lehelek Perselus sérült kézfejére, de nem engedem ki kezeim közül, mégis, oly óvatosan fogom, hogy biztosan ne okozzak ezzel újabb fájdalmat.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-27, 01:51

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Hogy esetleg ne érezte volna, hogy a lány dühös? Hogy alighanem őrá haragszik olyan nagyon? De, egészen biztos volt ebben, érezte már az első pillanatokban is, s bár akkor még kívánt róla beszélni, most már nem biztos benne, hogy csakugyan akarna erről társalogni. S, hogy érzi-e a szeretet hiányát? Alighanem így van,de egyelőre nem adja jelét, hogy ez lenne a legnagyobb problémája az életben. Talán nem is ez az. Akárhogyan is, a remény hal meg utoljára, állítólag.
- Csakugyan. Nekem nincsenek barátaim, sem szeretteim, és a legkevésbé sem érdekelnek a múló emberi életek. Jó, hogy emlékeztetsz. - feleli hűvösen - Tudod, ilyenkor csakugyan elgondolkozom azon, vajon mit gondolsz rólam magadban... Habár az, hogy miként gondolok a lehetőségekre, függ attól is, mégis ki ellen kívánsz vonulni, de biztosíthatlak, érdekel a kimenetele épp úgy, mint az életed. A bukásod pedig alapvetően nem tenne boldoggá. - teszi hozzá. Még akkor sem, ha egyes esetekben az ellenfélé sem, másokban viszont... Nos, van, aki estében nem érdekelné, vagy épp egyenest örülne, ha a kérdéses egyén elpatkolna, de ezt nem teszi szóvá. Talán, ha a beszélgetés elkanyarodik abba az irányba is, akkor majd megemlíti, hogy épp akadna, akiért nem kár, de egyelőre úgy érzi, ez a megjegyzés inkább rontana a helyzeten, semmint javítana.
A legilimencia, s az esetleges tanulás ténye gyorsan kerül napirendre, s legalább ilyen gyorsan megy is le róla, megmaradva egy későbbi gyakorlás kiemeltebb tárgyaként. Jobb is, hiszen témaként előkerül az, ami talán sokkalta inkább érdemes a megvitatásra, ami jelen feszültségeknek is egyik elsődleges forrása: a bál.
- Nagy kár. Úgy látom, hadilábon állsz a múlttal, és a sérelmeiddel... - jegyzi meg egykedvűen - Pedig amiről nem vagy hajlandó beszélni, azt megbeszélni sem lehet... Vagy egyszerűen nem is igazán akarod. Tekintsd ezt válaszomnak, a memóriám pedig köszöni, jól van. - feleli, sejtetve, ennyi nem elég, hogy ő csak úgy magyarázkodni kezdjen, tetszőleges feltételezések nyomán. Még mit nem. Ha nem most, hát majd máskor, de a lány előbb-utóbb ki fogja mondani, mi bántja igazán, s majd akkor ő is reagálni fog rá. Ennyi az egész.
De ahogyan a lány közelebb lép hozzá, szinte érezhetően el is feledi egy pillanatra az egész témát, ahogyan végignéz Astridon, s tán el is kalandoznak gondolatai, azt latolgatva, vajh mi mindent is tehetne ezzel a testtel... S lennének épp ötletei. De azt érzi ő is azért, hogy ez most talán nem az a pillanat, amikor egymásra találhatnak, hogy ebből most aligha lesz bármi is, így megregulázza gondolatait is, ahogyan a lány ismételten megszólal.
- Nincsenek okok előzmények, vagy adott esetben következmények nélkül. Magukban kiragadva semmit sem érnek. - feleli egykedvűen. - De még megfontolom, kívánok-e erre a kérdésre ennek fényében bármit is válaszolni ma. - teszi hozzá, sejtetve, talán valamit azért hajlandó mondani mégiscsak, még, ha az talán nem is lesz a teljes igazság, például. Hát, senki se várjon tőle mindent egyszerre, na.
Eztán azonban szóba kerül Potter, akivel szembeni ellenérzései szinte már kézzel tapinthatóak. Nehéz lehet elhinni, hogy ilyen mértékű gyűlöletet a fiú önerőből érdemelt volna ki, na persze soha nem lehet tudni, megeshet, hogy ő is hozzátette ehhez a magáét azért. S, hogy ki hallgat el valamit? Talán mindketten, de hogy ő maga nem mond el mindent, az teljesen biztos. Nem is fog, egyelőre semmiképpen sem, ez is az.
- Ez a döntés csak rajtad állt. A partnered bizonyára megértő volt. - hagyja rá, de igazság szerint őt ez annyira nem érdekli. És egyébként sem ő küldte ki a lányt, ami azt illeti, tőle akár maradhatott is volna, táncikálni ezzel-azzal. Ő maga úgysem maradt a bálvégéig, így egy idő után már az ő fürkésző tekintetétől is mentesen, "büntetlenül" élvezhette volna az egészet. Ámbár arról fogalma sincs, milyen is Damien, vagy, hogy a lány hogyan vélekedhet róla. Egyszerűen azért nincs, mert ez sem érdekli. Egyelőre, de ahogyan a lány félrepillant, azért az árulkodó... Talán majd alkalomadtán foglalkozik ezzel a kérdéssel is.
- Valóban. Ne érts félre, nem kívántam az értelmi képességeid elvitatni, csupán utaltam rá, hogy talán egyes következtetéseid nem fedik a valóságot... Vagy legalábbis nem teljes mértékben. - jegyzi meg, de ezt nem fejtegeti alaposabban, ha Potter ártatlan báránynak állította be magát, ám legyen. Ettől még meg fogja bánni a következő órákon azt is, hogy megszületett, hát még azt, hogy azon a vészterhes napon nem ő halt meg, Lily helyett... - Az a dolgom, hogy figyeljek. Ti ketten pedig egyébként is kiemelt figyelmemet élvezhetitek... Nem, mintha ne vette volna ezt észre mindenki. Potternek neve van, és ezt kész bárhol, bármikor kiaknázni. - von vállat. De ez a részlet annyira nem érdekes, semmint, hogy vajh pontosan mit is mondott Potter. Gyerünk, van közte bármi, akármi, amiért jobban utálhatja? Valami, amit leverhet rajta?
- Milyen bájos, fogalma sincs, hm? Én úgy hiszem, bőven tett érte, hogy ne tartozzon a személyes kedvenceim közé, ami azt illeti... Még, ha nem is mondhatja, hogy ne figyelnék rá legalább annyira, mint a többi diákomra. Ami az apját illeti... Önző, öntelt, arrogáns férfi volt, aki előszeretettel élt vissza a népszerűségével, vagy épp érezte magát - és sleppjét - önjelölt igazságosztóként felhatalmazva, hogy megalázzon másokat. Nem... Nem állítanám, hogy jóban lettünk volna valaha is. Ami Pottert illeti... Éppen olyan, mint az apja, látod, máris hárít, és mindent valaki másra fog, aki már úgyis meghalt, már hogyan is kérhetné ki magának. Szimpatikus, hm? Érdekes ízlésed van. - jegyzi meg, s csak azért nem a "pocsék" kifejezést használja, mert azzal igencsak minősítené azt is, hogy a lány még vele van, és nem mással. Azonban a lány baráti jótanácsára kissé felvonja szemöldökét. Már mindegy - ez a múlt már rég tönkretette őt, innen már nincsen igazán menekvés, és ami a legszörnyűbb, hogy az, amit felednie kéne a leányzó szerint, olyasmi, amit hajlandó is lenne maga mögött hagyni. Valójában a probléma nem itt kezdődik, és nem is érinti őt mélyen - legalábbis egy másikhoz képest. Lily... Őt pedig nem hajlandó elfeledni. Soha.
- Vagy úgy. Akkor hát igazán felesleges bármit is mondanom, már eldöntötted, mit akarsz hinni. Akkor legyen így. - von vállat. Neki mindegy, hogy amaz mit gondol magában erről az egészről, de az biztos, hogy változtatni nem fog. Egészen egyszerűen azért, mert nem képes. Meg persze, mert nem is akar.
- Annyit ismerek belőle, amennyit mutat felém, nem többet. Megvallom, bőven elég... Ami azt illeti, a legtöbb diákom nem élvezi túlzottan a jelenlétem az órákon, nem látom okát, hogy külön sajnálnom kelljen őt emiatt. - jegyzi meg epésen - Másfelől, ő mindig kész tenni érte, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, vagy, hogy valamivel kivívja a haragom. Egyfajta kényszer lehet ez nála... - már-már megvetően nyilatkozik a kérdésről, de alapvetően így látja, így gondolja. S persze, van is ebben valami, hiszen Harry sem éppen szent, még akkor sem, ha esetleg igyekszik magát úgy beállítani. Persze, azt épp kár tagadni, hogy ő sem semleges félként viszonyult hozzá már a kezdetekben sem, és, hogy az egyes apróságokat is súlyosabbnak ítéli meg az esetében. S, hogy túllépne egy határt? mégis, mit tud erről a lány? Ott sem volt, soha...! Ami pedig az ő esetleges szadizmusát illeti, kikéri magának. Persze, hogy szadista, már hogy is ne lenne az, de most épp nem volt az!
- Az érzések kifejezése nem épp az erősségem, kiváltképp nem a kedvesebbeké. Ami viszont a megbántást illeti, elsősorban azért történt, mert nagyon is ügyelek a következményekre, és úgy ítéltem, ezt utólag magad s képes leszel belátni, és talán idővel megbocsátásra is lelhetek. Bármit...? - pislog rá laposan a mondat végén azért. Ugyan, a bármit igencsak tág fogalom, és rengeteg dolog van, amit nem is próbált, vagy nem is akar megtenni a lánnyal, ami azt illeti. Ahogy viszont a lány Sheskát hozza fel, elfintorodik. Ő, és Sheska? Nem, túlságosan hasonlóak ők ketten ahhoz, hogy egy efféle kapcsolatból bármi jó is következzen. Halkan felsóhajt, ahogyan a lány tovább vádaskodik, de azért nyugodtan válaszol.
- Astrid - szólal hát meg szelíden, magára vonva a lány figyelmét, sejtetve, olyasmit fog most mondani, amit később nem áll szándékában megismételni - Sheska legalább olyan gyanús nekem, mint én őneki, és szükségszerű, hogy az ártalmatlannak tűnő helyzetek apropóján - kiváltképpen, ha azokat az illendőség is megkívánja -, időnként eltársalogjak vele az időjárásról, vagy hasonló... Fontos kérdésekről. - kicsit megnyomja a fontos szót, sejtetve, hogy virágnyelven bár, de egészen másról folyhat a csevej, a kérdés csak az, melyikük képes hamarabb megfejteni a másik jeleit, a valódi tartalmakat, vagy egyáltalán magát a másik felet. - Nem egyedi eset, hogy a tanári kar egy tagja "élvezheti" kiemelt figyelmem, így volt ez annak idején Mógus esetében is; épp csak őt nem az eszéért tartották. - jegyzi meg, utalva rá, vele aligha ilyen módon kommunikált. Nem, őt megfenyegette, nem is akárhogyan, s nem is egyszer, komoly nyomás alatt tartotta, és szinte állandó megfigyelés alatt. De ebbe nem megy bele, nem is fontos igazán...S, ami a lányt illeti? - Nem mondtam, egyfelől, mert nem voltam benne biztos, odajössz-e, másfelől, ez a jelenet sokkalta többet ért, mintha rám se nézel. - teszi hozzá, de nem fűz hozzá magyarázatot, a lány talán érteni fogja a nélkül is. Hiszen okos lány, végtére is.
Ami pedig a jelent illeti, nagyon is jól tudja ő, hogy míg Sheska a múlt egy megelevenedett árnya, Astrid a jelen húsvér valósága, s azt is érzi, hogy lassan össze kell kapnia magát. Nos, majd Londonban igyekszik kitenni magárt, dönti el, immáron sokadszorra.
- Senki sem mondta, hogy egyszerű velem az élet. De ha már ilyen szépen kéred, igyekszem legközelebb kitenni magamért. - teszi hozzá tehát előző szavaihoz, mintegy kimondatlan ígéretet. Eztán azonban menthetetlenül a lánynak szegez egy kérdést, mely látszólag ártalmatlan, de sokkalta súlyosabb, mint akár az előző téma lehetett, legalább a lány szemszögéből.
- Akkor most jól jegyezd meg, amit mondok, légy oly kedves. Én nem pazarlom az időmet selejtes holmira, és ha úgy érezném, ő a jobb választás, hát egész egyszerűen vele lennék. De veled ellentétben ő itt-ott már rohad... És én válogatok. Ne várd tőlem, hogy éjt nappallá téve építsem az egódat, de azt se képzeld, hogy sokáig elviselem, hogy úgy állítsd be akárcsak magad előtt is, mintha a legutolsó szemét lennél. - közli tehát. S, hogy az utolsó szavak mire vonatkoznak, azt nehéz lenne megállapítani. Szakítás, vagy mégiscsak az egó építésére szánt idő, erő? Vagy...?
- Ugyan. Ami azt illeti, inkább éreztem azt, törekszik megsérteni engem, vagy csak maga sem tudja, hogyan is kell az efféle társalgásokat bonyolítani. Megvallom, csalódtam benne... Semmi okod irigykedni rá. - felvonja szemöldökét a lány megjegyzésére, majd csak gunyoros félmosolyra rándulnak ajkai - Mily' kedves ez tőled. - kommentálja, de mást nem fűz hozzá. Helyette igyekszik inkább magyarázattal szolgálni arra, mi is történt valójában aznap, a bálon, milyen mögöttes indokok álltak az egész mögé: na tessék, mégiscsak megmagyarázta az egészet...
- Én örülök, hogy mégis megtetted. Bocsánatodat kell kérjem, attól tartok, némileg talán valóban túllőttem a célon. - feleli csendesen, de akárhogy is, azt nem engedi, hogy a lány eltávolodjék tőle. Nem, az most nem lenne szerencsés, legalábbis ő így érzi. - Igyekszem eztán sokkalta jobban vigyázni az érzéseidre. - teszi hozzá. Talán legközelebb felhívja a lány figyelmét is rá, mielőtt efféle lépésre szánja el magát, például. Már, ha lesz kedve, persze.
- Nem hiszek a kellemes és idilliben, attól tartok. Én meglépem, amit meg kell, ha az hosszútávon célszerű és jó, nem mindig tudom kizárni a stratégiai, taktikai megfontolásokat... És ha kell, a védelmedben kész lennék legközelebb is megbántani. De igyekszem majd ezt... Másképpen megoldani inkább. Ne haragudj, azt hiszem, a tervezésből egyedül az érzéseid hagyhattam ki. - ígéri, bár hogy ez így lesz-e, egyáltalán szükség lesz-e rá, az jó kérdés, de legalább hangzatos szavak. Nem is igen akar ő ezzel most foglalkozni azonban, így lehetséges az, hogy inkább egy hosszú, követelőző csókot lop a lánytól, ámbár a végére egészen megszelídül, balja a lány hátára suhan, s közelebb vonja, enyhén belemarva a lány hátába. Jobbját nem mozdítja - igaz, nem véletlenül nem... De aztán elválnak, legalábbis a csók végén némileg eltávolodnak egymástól, még, ha nem is nagyon.
- Hmpf... Jogos, attól tartok. Megpróbálom figyelembe venni a kérése. - feleli lassan, majd csak hagyja, hogy a lány hozzábújjon, baljával átöleli finoman, s hagyja, hogy amaz lenyugodjon, szép lassan. De a puszira enyhén félrebillenti azért fejét, szinte ösztönösen, teret engedve neki, keze finoman végigcirógatja a lány hátát közben. De mást nem tesz - itt és most nem érzi helyénvalónak, hogy máshogyan is közeledjen, egyelőre nem. Talán később... Vagy talán majd az emlegetett vacsora után. Vagy helyett... Majd meglátja még.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-22, 11:44

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Okom volt arra, hogy a mai napon így cselekedjek Pitonnal szemben, talán a tudtára akartam adni, hogy igen, én még mindig haragszom rá, érezze csak nyugodtan. Sok mindent kap tőlem, szeretetet is, talán érezhetné a hiányát, ha nem így lenne. Persze, biztosan találna helyettem valaki mást, de nem minden alakul ki azonnal. Nem ismerem, lehet, hogy ő élvezi az elejéről kezdeni a dolgokat, de én már kezdem megunni, ezt pedig egyre jobban éreztetem vele. Talán… talán hülyeség reménykednem.
- Nem tudom, hogy mit fogok tenni, ha szembe kerülök vele, de neked úgyse számít. Ha megöl engem is, akkor meghalok! – most persze úgy mondom, mintha nem lenne fontos, pedig nagyon is az. A testvéreimet nem hagynám itt, nem akarnám, hogy bajuk essen vagy miattam is gyászolniuk kelljen, de még mindig mérges vagyok, még mindig nem tudok csak úgy továbblépni. Az viszont tény, hogy a legilimenciához akad némi érzékem és bár talán nem kellett volna bevetnem, megtettem és most meglepően azt hallom, hogy jól tettem. Nocsak…
- Rendben! – csak ennyivel reagálom le a gyakorlás tényét, majd végül, rátérünk kettőnk ügyére, arra a bizonyos bálra, a sérelmeimre, melyet nem óhajtok elmondani a másiknak. Tudja, hogy mi történt, hiszen ott volt, kettőnk között zajlott le minden, én pedig nem fogom mindig elmondani ismét és így átélni, felejtse csak el.
- Nem fogom kifejteni. Gondolj vissza a bálra és majd eszedbe jut. – még mindig morgok felé némileg, de érezheti, hogy tényleg nem fogom elmondani neki, nem akarom felidézni, már elegem van ebből. Annyira csak jó a memóriája, hogy emlékezzen az akkori beszélgetésünkre, ahogy minden másra is. Nem is értem, hogy ezek után miért lépek oda hozzá, oly közel kerülve ismét a férfihoz, de megteszem, amely mintha hatással lenne a másikra. Nocsak… talán valahol mégis hiányoztam neki? Vágyna rám ismét? Úgy teszek, mint aki semmit se érzékel ebből az egészből, nem szándékozom most nekiadni magam, érdemelje meg.
- Nem erőlteted rám, mivel érdekelnek az okaid, de nem óhajtom részletesen átbeszélni, szerintem te is megérthetnéd. – na de szóba jön Harry is, az a fiú, akit valamiért nagyon nem bír ez a férfi. Én is sejtettem ezt eddig, de az a tánc óta már biztos vagyok benne, ahogy abba is, hogy Harry is elhallgatott dolgokat előlem. Talán tudja, hogy mi az oka Piton ellenszenvének, bár az is lehet, hogy nem.
- Tény, és ez igazán sajnálatos, ugyanis jobbnak láttam hamar távozni, pedig Damienhez is visszamehettem volna. Talán úgy kellett volna döntenem. – kissé félrenézek, igen, vele tényleg jól éreztem magam a bálon. Olyan kedves volt és aranyos és azok a bókok… Na meg ahogy hozzám ért és velem táncolt, akár csak a Csillagvizsgáló toronyban. Jól esett a törődése, ahogy próbálta helyretenni az önértékelési problémáimat. Ha nem lenne Perselus, akkor bizonyára többet is el tudnék képzelni vele, de egyelőre még van nekem és… és én ragaszkodom hozzá, legyen az a Griffendéles bármilyen. Na de igen, Harry, róla kéne beszélnünk…
- Nem kell mindent neked mondanod, hogy rájöjjek magamtól is. – utalok itt Harry apjára, ahogy az emlékre is. Oly nagy volt a hasonlóság, hiába tagadja le. – De nem gondoltam volna, hogy figyeltél a bálon és így tudod, hogy mikor kivel voltam. – vonom fel kissé szemöldököm, mert ez tényleg meglepett. De a férfi tovább kérdez, nem szállva le az előző témáról, én pedig egy pillanatra elgondolkodom, hogy megérdemli-e a választ.
- Azt, hogy nem tudja, hogy miért gyűlölöd olyan nagyon első óta és hogy szerinte az apjához lehet köze, akivel nem jöttél ki jól. De gondolom nem fogod elmondani nekem az igazságot, hogy miért nem kedveled, én nekem viszont szimpatikus volt. – vonok vállat, ezzel jelezve, hogyha máskor is összefutunk, hát nem fogom elkerülni, nincs okom rá. Harry egyébként nem tetszik nekem, eszem ágába se jutna bármi többet akarni tőle.
- Én pedig tudom, hogy velük volt bajod és te azóta se léptél túl rajta. Ne élj a múltban, az csak tönkretesz. – apró tanács, amit meg kéne fogadnia, de persze tudom, hogy nem fog. Nem vagyok én neki olyan fontos, hogy hallgasson rám. Na de kissé felhorkanok, amikor ismét Harryt sározná, majd végül mosolyogva csóválom meg a fejemet.
- Ez egyáltalán nincs így. Szerintem nem is ismered Harryt, egyáltalán nem öntelt. De nem irigylem szegény fiút, amiért ekkora ellenszenvvel viseltetsz iránta, elég kellemetlen lehet a számára az óráidon lenni vagy összefutni veled valahol. – húzom el a számat, jelezve a férfinek, hogy mit művel. Ő mégis csak egy felnőtt és Harry tanára, talán túllép egy bizonyos határt ismételten, amit nem kéne megtennie. Na de térjünk vissza inkább magunkra, arra, hogy tudja, mit tett, számomra ez pedig már igencsak szadista vonás.
- Nem érzem továbbra se úgy, hogy számítanék és aki mindig megbánt, nem törődve a következményekkel, arról ne várd, hogy más véleményem legyen. Kihasználod azt, hogy mit érzek irántad, de ez nem jelenti azt, hogy bármit megtehetsz velem! – jelentem is ki határozottan, mert kezd vékony kötélen táncolni ez a kapcsolat. Mondjuk, eddig tényleg szinte mindent engedtem neki, de talán ideje a sarkamra állnom. Sheskát is szóba hozom eztán, mert ha már ő említette Harryt, akkor nekem is szabad kicsit féltékenykednem úgy hiszem.
- Persze, te mindent kimagyarázol, ráfogva akár a múltra a dolgot, de ez nem így működik. Ha nem akartad, hogy a bálon odamenjek hozzád, előtte is mondhattad volna. – azért nem túl jó hallani azt, hogy ezek szerint Sheskával se ártana némileg vigyáznom. Ő lehet az egyik, akit annak idején említett nekem a tanári karból, amikor még nála voltunk. Figyelek ám.
- Felém is tehetnél időnként kedves gesztusokat, mert nekünk nem közös múltunk van, hanem jelenünk és ha szeretnénk ezt megtartani, akkor ideje lenne ezt úgy is kezelned. – végül elhangzik a kérdés is, hogy vajon jobb nálam Sheska? Micsoda kérdés már ez? Én… én honnan tudjam?
- Mi ketten nagyon mások vagyunk, nem is ismerem őt, de nem tartom túl sokra magam, szóval igen, lehetséges. – picit beletúrok szőke tincseimbe, miközben ezen agyalok. Bár Piton velem van, ez azért jelent valamit, ahogy az is, hogy mostanában elkezdenek felfigyelni rám az emberek, mégis, nem érzem én magam olyan jónak, nem tartom magam sokra, ez tényleg így van.
- Akkor se esett jól azt látni, hogy amíg velem olyan durva voltál, addig vele meg jópofiztál! De legalább Téged is zavart, hogy Harryvel táncoltam, bár én nem direkt tettem. – igen, elégtételt érzek, és akármilyen gonosz dolog is ez, megérdemli, hogy zavarja, mert tudom, hogy zavarta, ez már egyértelművé vált. Na de tud még mit hozzáfűzni, így szemeibe pillantok, és bár jogos az, amit mond, igen, tényleg hihető, mégis… az utolsó mondat.
- Aki fontos nekem, az képes mélyen megbántani, ezért vagy képes erre. Nem kellett volna ilyen közel engednelek. – de már megtörtént. Mégis, fáj a viselkedése, az, hogy mindig bánt, már túl sok volt, én nem akarom ezt. Persze lehet a bálon hibáztam, de ezt tánc közben is a tudtomra adhatta volna, lehetett volna ezt máshogy is, emberségesen. Inkább hátrálok, legalábbis kezdetben azt teszem, mert nem akarom ezt a közelséget, így most nem, amikor viszont megérzem derekamon a kezét, sőt, lábát is, mellyel akadályozza távozásomat, őszinte meglepettséggel nézek bele szemeibe.
- De miért csinálod ezt? Neked nem lenne jobb, ha a kapcsolatunk kellemes lenne és pozitív? Miért kell belepiszkítani? – hangom most már halk, de tényleg nem értem. Ne várjak tőle semmit? Az nem azt jelenti, hogy jobban gyötörhet, mintha nem lennék vele. Mégis, ahogy érzékelem közeledését, úgy nyelek egy aprót, de nem, nem távolodom el tőle, én… én még így se akarok. Inkább picit közelebb húzódom, miközben szemeim lehunyva élvezem ki a csókját, amelyet most hosszan viszonzok, ha engedi és nem szakítja meg. Pár könnycsepp ismét megjelenik ezen témáknak hála az arcomon, de ahogy elválunk, azonnal le is törlöm őket. Talán tényleg jó volt most kiadni magamból mindazt, ami bennem van, kellett ez, én is érzem, hiszen elmondtam azt, amit szerettem volna, most már… most már jobb, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívemről.
- Akkor próbálj meg nem ártani nekem. Nem olyan nehéz. – lehet, hogy nem kéne, én mégis, finoman a másikhoz bújok, kezeimmel átölelve őt és fejemet kissé vállához hajtom, úgy szuszogok halkan bőrébe és talán lassan, de tényleg kezdek megnyugodni. Még egy kis puszit is adok neki az érzékeny felületre, hiszen ennyire már ismerem, tudom, hogy ezt szereti, ez jól esik neki. Ahj, pedig még mindig nem érdemli meg a kedveskedést, a figyelmemet, de… én még mindig akarom őt és jól esett, hogy nem engedett el. Ez azt jelzi, hogy azért valahol tényleg fontos vagyok neki.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-21, 22:40

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Az, hogy minden az ő hibája lenne, rágalom. Na jó, valójában lehetne épp érvelni e mellett is, meg ellene is, és mind a két opcióban lenne realitás éppenséggel. A lány szavaira egy szomorú félmosolyt mutat fel csupán.
- Már tapasztaltam, épp elégszer, köszönöm. - feleli. Igen... Ha akkor nem hallgatja ki azt a jóslatot... Ha a teljeset hallja, vagy azt a felet se, vagy ha hallgat róla, vagy... Vagy ha aznap nem nevezi Lilyt sárvérűnek, ha nem áll be halálfalónak, ha... De mindez megtörtént, és mindegyiknek lett következménye, soknak nem is kevés, ráadásul egyik sem túl kellemes, vagy kívánatos. De ez van, ő sem mindenható: a dolgok ilyetén alakulása végül elkerülhetetlenül bekövetkezett, és onnantól az események önállóvá váltak, kisiklottak a ráhatása alól. Pedig ő mennyi mindent megtett... De utólag már kár vakarózni, már nem lehet mit tenni, és az egy keserű, évek után is mély nyomot hagyó, erőteljes tapasztalat volt.
Akárhogy is, egyelőre nem kér elnézést a lánytól, talán eljön majd annak is az ideje, de nem, most rögtön még nem.
- Tudom, és nem mentség. A szüleid gyilkosára mérgesebb leszel, mint most rám, nála is megpróbálsz ajtóstul a házba rontani? - végül csak legyint - Ez majd alakul persze... Ha megtanulod megfelelően uralni az elméd, ez jön magától. - persze, hogy hol is van az a megfelelő, hogy mikor érhető el, nos, arról nem ejt szót. Nem is számít talán. Így persze a következő téma nagyon is idevág, így kivételesen, de helyeslő választ ad hát.
- Jól döntöttél... Fogjuk külön gyakorolni, előbb a védekezést. - feleli, mintegy mellékes tényként. Azt ő talán fontosabbnak ítélheti ezek szerint, na persze csakugyan, másképpen az ellenfél úgy bénítja meg, hogy annyit se lesz ideje mondani, kerti törpe. S persze, úgy érzi, a lánynak talán van hozzá tehetsége... Azzal pedig ő maga csak nyerhet, ha hozzáférhet a lány egy-két emlékéhez, érzéséhez eközben. Na persze, megteszi majd a megfelelő óvintézkedéseket: van, amit nem engedhet, hogy ezen gyakorlások közepette kiszivárogjanak. Még mit nem. A lány következő kitörésére csak megingatja a fejét.
- Azt reméltem, saját szavaiddal is elmondod. - feleli hát - Az a megbeszélés egy jó alapja lehet ugyanis. - persze, nem nagyvonalú utalásokra gondol, hanem valódi részletekre, mi bántotta meg, mi zavarta, és így tovább. No persze, az éppenséggel bizonyos, hogy ez talán újra feltép egyes dolgokat, de lehetőséget ad arra, hogy a részleteket egyenként vitassák meg, és egyenként kérjen elnézést, adjon magyarázatot, vagy... Hagyjon figyelmen kívül, akár.
Tekintete követi a lány mozgását, s ahogyan megállapodik lelőtte, lába közt, kezeit combján pihentetve, az ő tekintete azért elkalandozik egy hosszabb pillanatra, mire a lány arcára, szemeire visszasuhanna.
- Valóban okkal cselekszem. - ért egyet lassan, majd csak felsóhajt. - A báli jelenetnek oka volt, és mint magad is érzékelted, meg kívántam vitatni veled a dolgot, mert magam is úgy éreztem, szükséges lehet. Te döntöttél úgy, hogy nem kívánsz beszélni róla, ne várd, hogy rád erőltessem a magyarázataim. Nem, nem érdemled... - de arra a részre, hogy amaz mit csinál rosszul, nem felel. Talán találna ilyen részletet, ha igazán keresne, hiszen ilyen apróságok mindig akadnak, mindenkinél. Még őnála is, de ebbe nem gondol bele, legalábbis nem annyira, hogy konkrét tények megfogalmazódjanak - egyszerűen azért se, mert úgyse változtatna. Így most jó.
- A pároddal nem táncoltál többet, miután elváltunk, így értelmetlen lenne őt felhoznom. - feleli. Figyelt volna? Vagy csak blöff? Felvonja szemöldökét - Potter csakugyan örökölt jónéhány olyan tulajdonságot az apjától, amelyek nélkül közelebb állhatna a szívemhez, de egy szóval sem mondtam, hogy köze lenne az apjához - ahogyan azt sem, hogy az apját láttad. - jegyzi meg lassan, de eztán hangja egy árnyalatnyival óvatosabbá válik - Mit mondott neked? - kérdi tehát, s világos, hogy a kérdés nem olyasmikre vonatkozik, mint, hogy például megbeszélték-e, kinek mi a kedvenc kajája, vagy színe. - Köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmem, eleddig ebbe bele se gondoltam. - feleli gunyorosan, sejtetve, hogy a háttérben valami más áll. Valami, amiről persze, esze ágában sincs nyilatkozni. - Azt persze nem áll szándékomban letagadni, hogy csakugyan ismertem Lily és James Pottert... Csakúgy, mint Remus Lupint, vagy Sirius Blacket. - teszi hozzá, sejtetve, ők voltak a képen a többi alak, ámbár egyet nem nevez meg. És persze nem véletlenül, de azt sem teszi egyértelművé, hogy a vörös lány Lily volt, eszében sincs erre felhívni a figyelmet. Ez nem került szóba, és jobb is így.
- Amíg élvezheti a figyelmet, persze, hogy kedves. Megbántani? Ugyan, ő maga olyan öntelt, hogy lepereg róla minden kritika... Amíg ehhez hozzáteszel, kétlem, hogy meg kívánna bántani. - jegyzi meg egykedvűen. Persze, hisz szakasztott apja. Amíg az egóját hizlalják, addig persze, hogy kedves. Kivéve, ha az egójának növeléséhez az illető eszköz, akit elpáholva hírnév és dicsfény a jutalom. Csoda, hogy a Potter-gyerek még nem fanyalodott effélékhez. Vagy csak Minerva gondosan hallgat róla, persze.
- Mily' kedves, hogy első gondolatod a szadizmusom... - jegyzi meg epésen - Meglehet, volt idő, amikor merő kedvtelésből is megtettem volna, de jó ideje nem teszek ilyet azokkal, akik bármilyen szempontból is, de számítanak nekem. - jegyzi meg, s bár lenne még mit hozzáfűznie, a lány következő szavai némileg megakasztják. Kissé elfintorodik, de végül felel hát.
- Sheska Thorne... - visszhangozza a nevet, s van a szavaiban valami... Valami nem odaillő, talán lesajnálás, vagy megvetés? - Csakugyan én kértem fel, mivel így illő. - közli, mintha ez evidens lenne. Valahol az, amennyiben csak azt nézzük, hogy a férfinak vagy a nőnek kell-e lépnie - Sheskának és nekem van némi... Közös múltunk, amely indokolja, hogy adott esetben megtegyek irányába néhány gesztust, ne láss e mögé semmit. Ami pedig azt illeti, nem, a legkevésbé sem az esetem... - Túlságosan hasonlít hozzá, semmint, hogy valaha is nőként nézne rá. Ráadásul, soha nem tudna megbízni sem benne, még kicsit sem. De erről már nem magyarázkodik. - Úgy érzed, Sheska tán jobb, mint te? - kérdi egykedvűen, a helyett, hogy egyértelműen felelne, de végül csak legyint. - Nem tudom, mit gondolsz ilyenkor pontosan, de biztosíthatlak, megvan a magam szabad akarata, és ha úgy ítélném, másra vágyom, hát azzal a bizonyos mással tölteném az időmet. Amíg nem ez az eset áll fenn, addig szükségtelen ilyesmin agyalnod. - zárja a témát tehát, legalábbis reméli. Nincs ezen mit ragozni. Azonban... Tán meggondolhatja magát, mert némi hezitálás után mégiscsak folytatja.
- Azt azonban nem hagyhatom persze figyelmen kívül, hogy az, ahogyan közelítettél hozzám aznap, és ahogyan viselkedtél, másoknak is szemet szúrt, például Sheskának is... A védelmed érdekében pedig jobb volt, ha azt látja, hogy a kezdeti lelkesedést követően egy megtört, magába zuhant lány hagy végül magamra, mint az történt volna bárki más esetében is. Sajnálom, hogy benned ez csakugyan ilyen mély nyomot hagyott. - a lány utolsó szavaira nem reagál azonnal, ellenben egyik kezével - persze azzal, amelyiket helyrehozta - átöleli a lány derekát, ezzel gátolva, hogy igazán el tudjon húzódni, s jobb lábával szintén zárja a menekülési útirányt.
- Figyelmeztettelek, mivel jár, ha ezt választod... - jegyzi meg, majd, ha a lány nem akar mindenáron elhúzódni, közelebb hajol, s lop tőle egy csókot, ezúttal lassabb, óvatosabb, mint szokott, bár nem sokkal - De hidd el, nem áll szándékomban okvetlenül ártani neked. - persze eztán elereszti, ha minimális ellenkezést, távolodni vágyást is észlel.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-21, 11:06

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem tűröm el, hogy engem hibáztasson, mert bár tudom, hogy én se vagyok tökéletes, mégse érzem jogosnak szavait. És pont ő jön azzal, hogy a tetteinknek következménye van?
- Ezt akkor magadnak is mondogasd Perselus! – a bál… a kínzó átok, oly sok mindent tett már ellenem, én mégis… mégis vele vagyok, de miért? Már rég ki kéne menekülnöm ebből a kapcsolatból, de nem teszem, egyszerűen valami még mindig visszatart, én pedig néhány apró kedvesség után ismét ragaszkodó leszek. De most nem történt ilyesmi, most nem kedves, egyáltalán nem, így a düh is bennem van, kikívánkozik, és igenis elégtételt érzek, hogy okoztam némi kellemetlenséget a számára.
- Egyébként pedig nem jellemző rám a meggondolatlanság. Beismerem, hogy nem így kellett volna harcolnom, de mindennek oka van, mint tudod. – tudja jól, hiszen erről beszélünk már mióta. De tény, én sose szoktam így viselkedni, talán tényleg hiba volt, de nem fogok már problémázni rajta, azok után nem, ahogy ő vágott vissza. A mentális támadás is természetesen szóba kerül, amiről én úgy gondoltam, hogy nagyon is el van várva, de ezek szerint én értettem valamit félre. De hát nem azért támadt rám? Nekem tényleg úgy jött le…
- Én viszont így döntöttem, hogy megpróbálom. – nem ragozom ezt tovább, megtörtént és nem bántam meg. Nem azért nem, mert beleláttam Piton olyan emlékeibe, amibe valószínűleg senkit se engedett volna be szívesen, hanem azért, mert pont nála sikerült áttörnöm a pajzsot, még akkor is, hogyha csak egy kis időre. Ha nála sikerült, akkor talán… talán tényleg van tehetségem a legilimenciához és idővel könnyebb lesz, ügyesebb leszek benne. Ha tényleg nem a pálcákon múlik egy harc, akkor nagy előnyt kovácsolhatnék ezzel.
- De! Nagyon is van fogalmad róla! – nem, nem kell kifejtenem, tudja ő is nagyon jól, már hogyne tudná? Ő teszi ezt velem, ő bánt meg, igenis ismerje be. Mindenesetre nem támadok rá se szavakkal, se varázslattal, egyszerűen közelebb sétálok hozzá, majd finoman érintem meg combjait, melyek közé nemsokára már testem is bekerül, de odalent nem nyomódom hozzá, tartom a határokat. Végig szemeibe nézek és igen, most merek kezdeményezni, nem fogom hagyni, hogy továbbra is így viselkedjen, velem szemben nem.
- Hiába próbálnánk meg megbeszélni, tudod, hogy mikor mit teszel vagy éppen mit mondasz nekem. Nem véletlenül bántasz meg, ennél intelligensebb vagy, én csak az okát nem értem. Valóban ezt érdemlem tőled? Hogy időről időre ilyen legyél? – igazából ez az, amire választ szeretnék kapni. – Mit csinálok rosszul? – miben kéne másnak lennem, hogy megfeleljek neki? Az elvárásainak? Aprót nyelek, miközben még mindig őt fürkészem, de nem távolodom el, nem akarok. Igen, szükségem van rá, jobban, mint bármikor és nem fogom elveszíteni, még akkor se, hogyha egy kis idő múlva én járnék tőle jobban. Harry említése viszont most eléggé meglep, így vonom fel szemöldököm kissé, mivel nem gondoltam volna, hogy ez feltűnt neki.
- Tessék? Te Harryt hozod fel, amikor nem is vele mentem a bálba? Mit zavar ő Téged? Tudom, hogy az apjával kapcsolatos… az emlékeid is bebizonyították, de miért gyűlölöd őt ily nagyon? Rendes fiú, az apja tettei nem az ő hibája, ahogy te se vagy olyan, mint az apád. – oké, talán eljött az ideje annak, hogy Harry-ről beszélgessünk, úgyis érdekeltek ezek a dolgok, az a Griffendéles fiú pedig nem tudott túl sok mindent mondani nekem… vagy nem akart egyszerűen.
- De igen, vele jól éreztem magam, mert ő kedves volt és nem akart megbántani! – tényleg örültem, hogy ott volt, hogy felkért táncolni és meghallgatott, még akkor is, hogyha a teljes igazságot nem mondhattam el neki.
- Megtörni? Szadista vagy, hogy az én fájdalmamat élvezed… - húzom el a számat most már morcosan, majd végül fejemet is megcsóválom. – Nem éppen úgy tűnt, hogy nem élvezed a bált… Sheskát bezzeg te magad kérted fel és láthatóan remekül elvoltál a társaságában. Talán pontosan itt van a probléma, te nem is velem akarsz lenni, inkább mással. De akkor miért nem mondod meg? – picit megremegek, amit ő is érezhet, hiszen kezeim lábaim pihennek. Ennyi kéne, csak mondja meg, hogy inkább meggondolta magát és akkor én már itt se vagyok. De ne nekem akarja beadni azt, hogy a bál volt a baja, nem láttam úgy, mint akit annyira zavart volna az az egész, de az annál inkább, hogy mindig fájdalmat akar okozni nekem.
- Elegem van már abból, hogy csak fájdalmat kapok tőled. – fordítom el kissé a fejem, szemeim is lesütve. Nem, nekem erre nincs szükségem és az utólagos elnézéskéréseitől is kezdek a falra mászni. Inkább eleresztem és el is hátrálok tőle, talán felesleges ez az egész, bármit is próbálkoznom.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-19, 22:57

Astrid & Piton

Gyakorlás?

A lánynak nincs igaza. Vagy ha mégis, akkor sem fogadja ezt el, ahogyan nem is hajlandó azt belátni se, ebből pedig egyenesen következik a megfejtés, miszerint neki van igaza. Ez nem egy bonyolult képlet, ami azt illeti.
Így folytatódik a párbaj, amit végül az emlékképek felbukkanása zár, legalábbis egyelőre mindenképpen. Az átmeneti pihenő persze mi másra is adna teret, ha nem az újabb vádaskodásra, hogy ki kinek akar ártani, és hogyan... Persze, ami őt igazán zavarja, az Lily. Sok dolgot el tud viselni, ha véletlenül kitudódik, és rengeteget nem. Nem egy olyan van, amit soha nem adhat ki, akármi történjék is, de... Lily nem ilyen. Lily nem egy nagyszabású terv, vagy egy sötét titok része, mely meghatározhatja a varázsvilág jövőjét. Lily az ő maga legféltettebb titka, amihez foggal-körömmel ragaszkodik, nem is annyira a titokhoz, mint magához Lilyhez, és az iránta táplált, soha ki nem múló érzelmekhez. Ez az, amit őrizhet, önmagáért, és nem bárki másért, még akkor is, ha a bárki másért őrizendő részleteket is mindet egyvalakiért őrzi istenigazából: Lilyért. Ez valahol persze szánalmas, de már beletörődött, hogy a helyzet siralmas. Hogy pont olyan, mint amit nem egyszer végletesen gyengének és megalázónak tartott másokban.
- A tetteknek következménye van, és az esetek nagy többségében nem lehetsz biztos benne, hogy az ellenfeled kivédi-e. - persze, mivel róla van szó, ezért ez most egyértelmű volt, nem történhetett volna máshogy, elképzelhetetlen lett volna, hogy nem védi ki. De ez olyan részlet, amiről ő nagyvonalúan megfeledkezik. Eztán ajkai megrezzennek, de végül nem mosolyodik el, már csak azért se - Persze, hogy tudsz, nem is állítottam, hogy ne tudnál. - feleli ártatlanul, mintha csak amaz értette volna félre az egészet - Nem, egy szóval sem mondtam, hogy rossz alap lennél. - teszi hozzá azért, amolyan megnyugtatásul. Tényleg nem az. - Bár az ész nélküli vagdalkozásról le kell szoknod, vagy sokkalta komolyabban kell venned... - teszi hozzá, alighanem az első felvonásra utalva.
Az emlékképekhez azonban egyelőre nem fűz hozzá mást, és annak sem adja jelét, hogy meg kívánná magyarázni, a lány mégis mit látott egyáltalán, mi történt akkor, ott, azokon a képeken. Nem, magától nem fogja megmagyarázni, vagy elmesélni neki egyiket sem, még az ártalmatlanabbnak tűnőket sem.
- Nem vártam el, hiszen nem tartottunk még ott. - feleli lassan - Megelégedtem bizonyos mértékű védelemmel is, de kétségkívül könnyebbség, hogy van hozzá valamennyi alapod. - ért egyet. - Az esetek egy részében nem kerül sor szinte egyáltalán a pálcák elővételére sem. - teszi végül hozzá, ámbár ez talán egyértelmű is.
A lány szavaira csak megingatja a fejét: nem, csakugyan nem az ellenfele itt és most. De tartja: a lány szülei sem a semmitől haltak meg, a gyilkosuk pedig nem ad majd pihenőt, például. De ő maga itt és most ad, így lépdel tehát a helyére pakolt asztalhoz, s ül fel rá, hogy némi pihenés után pálcáját baljára irányítsa, s némi életet leheljen belé.
- Fogalmam sincs, ez attól függ, pontosan miért haragszol. Akadnak olyan momentumok, amik miatt esetleg jogos, de te tudod, valójában azok bosszantanak-e. - közli mintegy mellékesen. A jobbjával különben nem törődik, kibírja: már csak azért is, mert a nő odalép hozzá, ő pedig felpillant reá. Így csak lerakja kezét maga mellé, ujjai közt pihentetve a pálcát, másik kezével szintúgy megtámaszkodva maga mellett, ámbár súlyt nem nagyon tesz rá azért. Így pillant a közeledő lányra, majd csak felvonja szemöldökét, ahogyan az combjaira rakja kezeit, majd lábát az övéi közé csúsztatja - számára ez némileg talán más jelentést hordoz, semmint amit a lány közvetíteni akarhat ebben a pillanatban. - De úgy vettem észre, nem kívánsz róla beszélni. - fűzi hozzá, utalva arra, hogy érkeztekor a lány ettől mereven elzárózni látszott, másfelől arra, hogy ő némileg tán elbizonytalanodott a lány testbeszédét illetően: talán most sem megbeszélni akarja, inkább... Levezetni. Így, vagy úgy.
- Nem a te hibád. - hagyja rá, s egy ideig csak szemléli a lányt, mielőtt bármit is mondana még - Ámbár ha jól láttam, Potter úr készséggel kárpótolt minden látszólagos gonoszságom miatt. Másfelől... - egy ideig elidőzik tekintete a lányon - Azt tettem, amit szükségesnek láttam, ámbár kétségkívül igazad van, meg akartalak törni, legalább részben. Abban persze talán igazad van, hogy... Ezen nem segített különösebben, hogy egyébként sem vagyok oda sem ezekért a bálokért, sem a karácsonyért, és ezért elnézésedet kell kérnem. - fejezi be, legalábbis egy röpke pillanatra - de épp elég időre, hogy a lány hozzáfűzzön bármit is, már, ha akar, persze.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-12, 21:28

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Persze, hogy most nem nekem van igazam, így csak a másikat fürkészem kis ideig, de nem, nem fűzök ehhez semmit, inkább folytatom vele a gyakorlást, így lesz most a legjobb. Ahogy viszont az emlékeim után az övéibe is betekintést nyerek, némileg megváltoznak a dolgok, a harc félbemarad… némi pihenő áll be, miközben ő megvádol, én pedig elmondom hát azt, amit érzek, erre pedig ismét rám cáfol. Én voltam az, aki fájdalmat akart okozni neki? Nos igen… lehet, de ha ez megtörtént volna, akkor bizonyára most rendesen szégyelném magam, bár így is mindkét keze sikeresen megsérült a mai kis gyakorlásunk alkalmával.
- De tudtam, hogy úgyse sikerülhet, azért tettem. – jegyzem meg úgy, mintha ez természetes lenne, majd arcom ismét durcássá válik. – Tudok védekezni! Ne csinálj úgy, mintha a legbénább párbajozó lennék a világon. Tény, hogy nem vagyok gyakorlott, de igyekszem! – ahogy elviselni is ezeket az emlékeket, mert tudom, hogy muszáj lesz. De ezt most úgy mondja, mintha ő meg se remegett volna, amikor az előbb végignéztük azt a pár emlékképet, láttam rajta, hogy azért nem csak engem hatott meg a dolog, bár tény, hogy ő elég hamar rendbe is szedte magát. Talán egyszer majd én is így leszek ezzel, de ő azért jó pár év előnyben van velem szemben.
- Gyakorolni vagyunk itt, amihez a mentális támadás is hozzájárul. Te is ezt vártad el, hogy támadjak úgy is, vagy talán nem? – én így gondolom, de nyugodtan javítson ki, ha rosszul értelmeztem valamit és nem így van. Ő is nem egyszer támadt rám mentálisan, nem véletlenül, ezért is sejtem, hogy arra várt, hogy ezt viszonozzam. De persze lehet, hogy ismét én vagyok a hülye, aki félreérti a dolgokat. Fáj a fejem is, fáradtnak érzem magam, szükségem van pár percre úgy érzem, de persze erre is csak leszólást kapok, mire már csak aprókat pislogok a másik felé.
- Még mindig nem vagy az ellenfelem, de ha ragaszkodsz hozzá, akkor nem kell szünetet tartani. – sóhajtok fel most már beletörődve. Oké, akkor nem beszélgetünk, ha ennyire nem akar. Mégis, ahogy pálcájával az asztalt arrébb viszi, majd végül helyet foglal rajta, csak meglepetten pillantok felé, ezek szerint mégis csak benne van abban, hogy egy kicsikét diskuráljunk, mielőtt folytatjuk az edzést.
- Szerinted nem jogosan haragszom rád? – kérdezek rá őszinte érdeklődéssel, mert ne mondja már azt, hogy ezt is én reagálom túl vagy hogy megint én vagyok túl érzékeny. Nem, ez nincs így. Lassan ellököm magam a faltól és a másik felé indulok, miközben a bál is szóba jön, így egészen addig nem állok meg, amíg a férfi elé nem érek közvetlenül, és mivel az asztalon ül előttem, így ha nem akadályoz meg, akkor finoman kezeimet combjaira csúsztatom, majd ha engedi, akkor lábai közé lépek be, így kerülve közel hozzá.
- Tisztában vagyok vele, hogy mások előtt tartanod kell az álcádat, ahogy nekem is, de a bálon túlzásba estél. Nem volt szép az, ahogy velem viselkedtél és ezért igenis jogos a haragom! – kezeim még mindig lábain pihennek – ha nem tudtam közéjük lépni, akkor csak előtte állok, ugyanúgy -, és úgy nézek bele most már innen, közvetlen közelről a szemeibe. Éreznie kell, hogy elvetette a sulykot, a határokat jól kell felmérni és nem mindent lehet azonnal megbocsátani vagy akár egy alvás után.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-12, 01:18

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Az ő okai egyszerűek. Ő maga is egy elég egyszerű ember, ami azt illeti, még akkor is, ha kétségtelen, hogy ezen állításával alighanem sokan nem értenek egyet azért. Pedig ha valaki rájön a "működésére", onnantól viszonylag egyszerű - ámbár talán nem a legkönnyebb természet ettől még. S így persze most sem enged a maga igazából, már miért is tenné?
- Nem így rémlik. - közli egykedvűen. - Sőt, ha emlékezetem nem csal, többször is kikérted magadnak... - fűzi hozzá, mintegy mellékesen, de eztán hagyja a témát, igaz, nem is igen tehet mást, hiszen az edzést folytatni kell: pálcákkal, vagy nélkülük. Így kerülnek hamarost előtérbe a lány kínzó emlékei, amelyeket végül néhány másik is követ, melyek ezúttal már őtőle erednek azonban.
S nem, ami azt illeti, a legkevésbé sem örül, hogy ezek kikerültek tőle, sőt... De jelét sem adja, hogy lenne köztük, amit különösképpen féltene, olyan, ami igazán mélyen érintené, amit meg kéne magyaráznia, vagy efféle. A lány szavaira gúnyos mosolyra húzza ajkait.
- Még mindig tartom, hogy te akartál ártani nekem eredetileg... Én csupán tartom magam ahhoz, amit kértél. Vagy megtanulsz védekezni... Vagy megtanulod elviselni őket, vagy épp ennél sokkalta rosszabbat. - feleli egykedvűen, mintha semmi komolyról ne lenne szó - persze ez túlzás. Egy pillanatra csak, de látható volt, hogy valami az emlékek közt... Volt ott valami, legalább egy dolog, ami őt is érzékenyen érintette. - S ha jól rémlik, te döntöttél arról is, hogy inkább mentálisan támadsz meg... - von vállat. A lány következő szavaira megingatja fejét.
- És úgy hiszed, az ellenfeled majd addig leül, és megvár? - kérdi bájosan, de aztán csak int pálcájával - a korábban megreptetett asztal vonul vissza helyére, ahhoz lépdel oda, s ül le rá, hátát a falnak vetve. Egy fél pillanatig réved ki fejéből, majd csak lehunyja szemeit, ahogyan felel a lány szavaira.
- Persze, hogy nem. Már akkor sem bírtad, amikor beléptél ide, éppen azért is gondoltam úgy, talán meg kéne vitatnunk ezt-azt. De ahogyan akkor, úgy most sem fogom erőltetni. - teszi hozzá, mintegy mellékesen. No igen, ma egészen sok mindenben hagyta, hogy a lány döntsön, még, ha többnyire akaratán kívül is... Sőt.
S, ha a lány nem felel erre bő 10-20 másodpercen belül, akkor a csend kezd elmélyülni közöttük, mire végül ismételten megszólal, most már felpillant épp a leányra azért.
- Ilyen mélyen érintett volna a bál? - mintegy költői kérdés. Hiszen érzékelte már akkor is, amaz nem tanulni akar, vagy fejlődni, sőt, a legkevésbé sem akar vele együtt csinálni semmit - azon kívül persze, hogy árthasson neki. Legalábbis ő így érzékelte, értelmezte a jeleket,talán némiképp túlzóan; de hát, ő gyakorta szélsőséges.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-11, 23:51

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem értem, hogy miért vitatkozik még mindig velem, hogy miért kell folyamatosan a saját igazát mondania, bár ennyire már ismerhetném, és tény, ő már nehezen változik meg. De akkor is érezze már a súlyát annak, amit tett… De nem érzi, szavai továbbra is bántóak, mire most már csak felciccenek, de nem, én nem vitatkozom tovább. Belegondolni se akarok abba, hogy nem hagyta volna, hogy felkeljek, hogy tovább kínzott volna, újra és újra… nem, ilyesmire soha se kerülhet sor.
- De megfelelt… - finoman ajkamba harapok, oké, lehet, hogy részben igaza van. De most mit csináljak, ha egyszer haragudtam rá? Persze ez még most se csökkent, sőt, inkább tovább mélyült, mégse vagyok már oly ideges, kellően lenyugodtam egy ilyen átoknak hála, szóval mehet nemsokára tovább az edzés, amelyet a pálcák után a mentális harc követ. Először az én emlékeim kerülnek terítékre, majd ezt követően meglepő módon már Perselusé is. Olyan dolgokat látok, amelyekről nem tudtam, emlékképek, fájdalmasak, és bár pár pillanat az egész, mégse fogom egyhamar elfelejteni őket. Végül a pajzs felemelkedik, én pedig a falhoz nyomódom, miközben a másik arcát fürkészem, ahogy most már őt látom, nem pedig az emlékeit. Látom rajta, hogy őt is azért megzavarta a dolog, hogy nem örül annak, ami történt, de legalább most átérzi azt, amit én oly sokszor. Én se szeretem, amikor az én fejemben kutat. De a kérdése… hogy tehet fel ilyesmit? Méghogy kiszórakoztam magam ilyesmin? Ismer, tudja, hogy milyen vagyok, hogy számomra ez semmiféle élvezetet se jelentett… ellentétben talán ő vele.
- Ha nem így lenne, akkor nem akarnád újra és újra megnézetni velem a fájdalmas emlékeimet. – jegyzem meg most már én is némileg ridegebben, miközben a pálcámat is leeresztem. Fáradtnak érzem magam és igen, sok volt ez így, főleg az ellenségeskedés egymás ellen, levezetni pedig nem sikerült a feszültséget, én… én nem akarok így lenni vele, hiszen fontos nekem, miért marad hát ennyire távolságtartó?
- Tarthatunk pár perc szünetet? Megfájdult a fejem. – bal kezemmel meg is masszírozom némileg tarkómat egy pillanatra, hátha pár nyomkodástól némileg jobb lesz, de egyelőre nem kívánok elmozdulni a faltól. És hogy szóba hozom-e mindazt, amit láttam? Nem… most nem, ez nem az a pillanat, nem érzem úgy, hogy Perselus örülne a kérdéseimnek, talán majd később, időnk lesz bőven.
- Nem bírom, hogy feszültség van közöttünk… - jegyzem meg halkan, és bár ez eléggé sajátos módja annak a kijelentésnek, hogy beszéljük meg mindazt, ami történt, de végülis, valahogy ez lenne a lényege. Nem közelítek hozzá, pedig szívem szerint még ez az egész után is odabújnék, hogy védelmezően öleljen át, nyugtasson meg, főleg egy ilyen átok után, mégse teszem, egyszerűen nem tudom, hogy szabad-e, hogy Piton nem tolna-e el, így csak a hátam továbbra is a falnak dől, a pálcám pedig idő közben az övemnél lévő pálcatartóba helyezem, így várok a válaszára, miközben szemeit fürkészem.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-11, 15:57

Astrid & Piton

Gyakorlás?

Az, hogy nem értenek egyet, nem első alkalom, de talán most először lépett át egy bizonyos határt ilyen szélsőséges módon - vagy ha ez se teljesül, nos, hát most tett először a lány számára is kézzelfoghatóan olyat, amiért máris beköltözhetne az Azkabanba, olyannyira, hogy visszafelé nem is igen kéne jegyet váltania már...
- Ha az lennél, biztosíthatlak, én se engedtelek volna felkelni onnan... De épp úgy léptem fel, mint ahogyan kérted. - hát a lány legyen megfontoltabb és józanabb a kéréseivel, akkor hát. Gondolja is komolyan, ha követel valamit, számoljon az esetleges következményekkel - mi van akkor, ha megkapja, amit oly nagyon akart?
Vállat von finoman a lány szavaira.
- Hiszen épp te bíráltál felül azt illetően, mit mikor kell... Ha jól rémlik, neked nem felelt meg a fokozatosság. - jegyzi meg, azt már inkább nem téve hozzá, hogy még úgy sem, hogy pedig azzal is kikapott.
Eztán azonban már ő sem tesz hozzá semmit, hiszen folytatódik a párbaj, mely a pálcák villogtatásának, bűbájok és átkok összecsapásának mezsgyéjéről átsiklik az elmék területére. Így bukkannak fel először a lány, majd nem sokra rá azonban az ő negatív élményei is, legalábbis néhány közülük. Igaz, így sem igen akad köztük olyan, amit magától, önszántából kipakolt volna, sőt... S alapvetően örül is, hogy csak villanásokról van szó, ámbár igaz ami igaz, más esetben talán hamarabb eszébe jut védekezni... De ez már így alakult, így hangzik el a rosszmájú kérdés részéről - elég szórakoztató volt-e vajh az előbbi kis színjáték, vagy esetleg kellene még fokozni?
Egy fél pillanatig sebzettnek tűnik, mint akit minimum arcon vágtak, s talán magában viaskodik is az emlékeivel, de hamar rendezi vonásait, felöltve már-már védjegyévé vált pókerarcát. Megfizette már ezek árát egyszer... Nem kér ismétlést, s nem hajlandó igazán jelét se adni, hogy ezek bármennyire is felzaklatták volna: legalábbis az első kicsit is árulkodó arckifejezést már a kifejezéstelenség váltja.
- Úgy érzed, én olyan jól szórakoztam volna? - kérdi szenvtelenül, majd ha amaz nem moccan, kérdőn felvonja szemöldökét - folytatják, avagy pihenőt tartanak? Hiszen utóbbiról ő még nem döntött... Még, ha talán valahol időszerűnek is érezné, egyelőre nem jelenti ezt be: megvárja, vajh a lány miként nyilatkozik, vajh' kíván-e az előbbiekhez bármit is hozzáfűzni. Az bizonyos, hogy ő, önmagától nem fog hozzátenni sok egyebet már... Leginkább semmit sem. Nem érzi, hogy bármit is meg kéne magyaráznia.

Tárgy: Re: Astrid & Piton 2015-01-11, 00:29

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Nagyon úgy tűnik, hogy most nem értünk egyet, ahogy mostanában szinte soha, de ez nem szegi kedvemet attól, hogy elmondjam neki a véleményemet, mert úgy érzem, hogy elvetette a sulykot és nehezen tágítok, amíg fel nem fogja, hogy ez mit jelentett nekem.
- De te nem vagy az ellenségem! – persze, tény, én kértem tőle, hogy komolyan harcoljon, de valahogy nem erre számítottam. De most már nincs mese, inkább csak halkan szusszanok, már… már nem tudok mit mondani úgy hiszem.
- Akkor se az első gyakorlás alkalmával kellett volna. – oké, ennyit még azért csak tudok mondani, de aztán elég. És hogy emberibb vagyok így? Még jó, nem vagyok se robot, se pedig szörnyeteg, ahogy ő se az. Bármit is tesz, akkor se fogom annak tartani. Még váltunk néhány szót, de ez után már jöhet a gyakorlás folytatása, amelyet a pálcák összecsapása után mentális harccal folytatunk. Próbálok támadni, de… természetesen nem érek el sikert, ellentétben Pitonnal, aki ismét átnézeti velem azokat az élményeket, amiket nem szeretnék. Nem… elég volt, én ezt nem akarom, nem bírom, így távolodom el, egészen a falig, de a helyett, hogy teljesen magamba roskadnék, visszatámadok, bár már kellően érzem a kimerültséget. Némi pihenés talán nem ártana, de nem győzhet le ismét, nem adom meg magam ilyen egyszerűen, még az utolsó erőmet is összeszedem, és legnagyobb meglepetésemre az emlékképek az én szemem elé is kerülnek, miközben pálcám a másik felé mutat, én pedig a férfi szemeibe nézve már nem őt látom, hanem egy gyermeket, ki a sarokban sír és nem nehéz összeraknom a képet, tudom, hogy a szülei vannak nem túl messze tőle és ahogy azt már mesélte, az anyja félt az apjától. De túl sokat nem láthatok, jön a váltás, egy halott kutya, mellette pedig a velem nagyjából egyidősnek tűnő Perselus, tőle nem messze pedig két ismerős fiú. Az egyik olyan, mint Harry, a másik pedig felismerem… Lupin lehet. Ezek szerint Harry-t is azért nem kedveli, mert tényleg az apja miatt haragszik rá? Griffendél torony... vajon ki az a lány? Olyan meglepő ez a kép, de hát Piton is volt fiatal, talán akkor érzőbb volt, másabb, nem tudhatom. De ismét halad a kép, még mielőtt nagyon el tudnék gondolkodni azon, amit látok és azon, hogy Piton hogyan is nézett ki nagyjából akkor, amikor korombeli volt. Ez után ismét azt a nőt látom, akit az első képnél, de van ott más is. Perselus, talán pár évvel ezelőtt és egy trón, rajta pedig… bár arcát nem látom, de érzem, hogy ereimben megfagy a vér, főleg az a hang… Hirtelen libabőrök kezdik el ellepni testemet, megremegek, miközben figyelem, hallgatom a jelenetet. Szóval ő lenne Voldemort Nagyúr? Már ennyiből is érzem, hogy milyen félelmetes lehetett, amikor pedig nemsokára a zöld fényt is meglátom, amelyet minden bizonnyal Voldemort mondott ki Piton anyjára, a képek eltűnnek és ismét magam előtt látom a férfit, miközben halkan felnyögök, ahogy a falnak csapódok. Nem túl erősen, de azért megérzem és észhez is térít némileg. A kérdés viszont őszintén meglep, hiszen pont tőlem kérdez ilyesmit?
- Engem veled ellentétben nem szórakoztat a fájdalmat, se pedig a rossz emlékeid! – vetem oda neki magabiztosan, mert amíg ő direkt hozta felszínre a fájdalmamat, addig én… én nem tudtam, hogy mi fog történni. A pálcát tartó kezem magam mellett pihen, de nem óhajtok most már elmenni a faltól, csak a másikat nézem. Most mondjam azt, hogy sajnálom? Nem… erre ő nem kíváncsi, nem most és a kérdéseimet se most kellene feltennem, így mélyen hallgatok, miközben őt fürkészem. Mi lesz most?

Tárgy: Re: Astrid & Piton

» Astrid & Piton
» Piton & Astrid
» Piton & Astrid
» Sheska & Piton
» Camrise & Piton