2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azt mindig is rendkívüli módon bántam, hogy Lanával nem voltunk egy idősek, de összességében még így is nagyon sokat lógtunk együtt, kivéve az óráinkat. Idén viszont kicsit más volt a helyzet, mert nekem a RAVASZ miatt sokkal kevesebb órám volt, viszont voltak, amikből sokkal többet kellett tanulnom, mert nem ment annyira. Ezért kerestem meg év elején McGalagony professzorasszonyt is, hogy olykor hagy járjak be azon hatodéves óráira, amikor olyan tananyag kerül sorra, amiből szerintem le vagyok maradva. Az átváltoztatástan nem volt nagy erősségem sosem, szóval ez majdnem minden órát jelentett, legalábbis mikor nem volt egyéb kötelezettségem, akkor beültem az órákra. Így volt ez ma is. Gond nélkül siklottam be Lana mellé, és mosolyogtam rá, bár az ölelést és a puszit most mellőztem, nem hiányzott, hogy netán szívinfarktust kapjon itt mellettem. Ettől függetlenül a csacsogás jöhetett, persze halkabban, mint ahogy megszokott mód beszélek, és mivel McGalagony professzorasszony még valakinek a vérét szívta éppen jó szokása szerint, ezért nem voltam rest köszönni. - Szia! Aztán majdnem elkuncogtam magam a fene nagy meglepettségén, és adtam is kicsit a lovat a helyzet alá. - Nem bírtam tovább nélküled, muszáj volt még órán is zaklatnom! Öltöttem rá nyelvet vidáman, elvégre a jelek szerint ez egy ilyen nap, egész kellemesnek ítéltem volna, ha engem kérdez bárki, összességében remekül éreztem magam, bár azt azért nem állítanám, hogy minden csodálatos volt, de azért nem történt semmi rossz sem napok óta, ez kisebb rekord az én esetemben.
- Ne legyél gonosz, tudod nagyon jól, hogy mi a helyzet pasi fronton. Az még mindig változatlan, és lesz is szerintem örökké, hisz mennyi esély van rá, hogy Ashton észrevegyen? Nagyjából nulla, olyan 0,000001%-ot adnék magamnak, de semmiképpen sem többet. - Egyébként, miért ne lenne jó kedvem? Ez egy szép, napsütéses, kellemes nap, de annyira nyomod ezt a pasi témát, hogy a végén még azt fogom hinni, neked van valakid. Ez volna a visszanyal a fagylalt tipikus esete, nem akarom én cukkolni, és nem is tudok róla, hogy lenne valakije, de hát, sosem lehet tudni, mik történnek itt percek alatt.
Egészen szép kis napnak indult. Az időjárás pontosan tükrözte a kedvemet, mindkettő felhőtlen volt, attól eltekintve, hogy azon a napon is az iskolapadban kellett robotolnom. Jó, ez a bizonyos "robotolás" nem teljesen a legjobb kifejezés, mert tulajdonképpen azokon az órákon, amik nem érdekelnek, nem csinálok semmit, amik meg érdekelnek, azokon szívom magamba a sok okosságot. Na igen... az a bizonyos "semmit tevés" megint csak rossz szóhasználat, mivel olyan, hogy én nem csinálok semmit, nagyon ritkán fordul elő, és tuti, hogy nem órán. Olyankor is remekül megvagyok, csak éppen amivel elfoglalom magam, lehet, hogy olyasmi, amit a tanár nem igazán szeret, vagy méginkább igazán nem szeret. Az akkor következő óra triplán ilyen volt, ugyanis a tanár nem csak azt nem szerette amit csinálok, hanem úgy egybe engem nem bírt, de így legalább kölcsönös volt az utálat. McGalagony, aki szerencsétlenségemre már hatodik kemény éve tanított engem a Roxfortban, már az első találkozásunkkor kipécézett magának, konkrétan akkor, mikor a beosztási ceremónia előtt bemutatkozott a Nagyterem kapijánál. Hát igen... Akkor sem bírtam befogni azt az eszméletlenül nagy számat... De nem is baj, így legalább van, ami feldobja a hétköznapjaimat. El sem tudom képzelni, hogy martuk volna egymást, hogyha netalántán a Griffendélbe kerülök és ő lett volna a házvezető tanárom. Jaj! De hála istennek Mardekáros létemre - persze bizonyos keretek között, de - annyit szivathatom amennyit jólesik. A teremben fogaltam helyet éppen, szórakoztató gondolataimban elmélyülve, mikor becsusszant mellém a padba legjobb barátosném, Evangeline. Tudni illik ebben az évben átváltozástanunk pont a Hugrabugosokkal volt, így mi természetesn megragadtuk az alkalmat, hogy még több időt töltsünk egymás társaságában. Hirtelen megjelenésével és köszönésével eléggé megijesztett, de gyorsan eszméltem rá, hogy nem kell tartanom semmitől, csak ő az. -Na hali! - köszöntem vissza neki én is, mikor kikecmeregtem a meglepődöttségből. Ugyanolyan felhőtlen jókedv áratd belőle, mint ahogyan én éreztem magam. -Hogyhogy ilyen boldog vagy ma? Csak nem hímnemű a láthatáron? - puhatolóztam óvatosan, huncut kuncogással mondatom végén.
