2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Úgy látom azért Ansley is sokat fejlődött az utóbbi időben, hiszen sokkal ügyesebben ki tudja vonni magát a hatásom alól, ami általában senkire nézve se túl gyenge. Persze egy-egy futó mosollyal nem titkolt szándékom, hogy ha más nem, akkor egy-egy pillanatra sikerüljön kizökkentenem, de úgy tűnik, hogy bármennyire is igyekszem az elejét leszámítva nem megy. Holtversenyben haladunk egymás mellett és a dementormező se változtat ezen. Simán átjut ő is, ahogyan nekem sem okoz gondot áttörni közöttük. Egyébként is erős jellem vagyok, nem nagyon hatnak rám a lelki dolgok, mindig is távol tartottam magamat a buta érzésektől. A patrónus pedig azért van ott, hogy véletlenül se hagyja, hogy a sötét lények megpróbáljanak a lelkem mélyére nyúlni és mégis találni ott olyat, amivel kínozhatnának. A víz előtt viszont mégis csak megtorpanok. Nem is azért, mert nem tudom, hogy mit tegyek, hanem azért, mert nem tudom, hogy a lehetőségek közül melyiket válasszam. A metamorfmágia igen nagy lehetőségekkel bír, így aztán akár átúszhatnék szinte sellőként, de talán a repülés gyorsabb és hatékonyabb lenne, legalább nem lennék vizes sem. - Oh a cipőd, kár érte... - pillantok Ansleyre, amikor szétválasztja a vizet és elindul a sárban, hogy cuppogva jusson előre a szétválasztott víztömeg között. Igazán csúnya lenne, ha fognám és egy finitével rázúdítanám igaz? Megfordul a fejemben, de végül nem teszem meg, csak arra koncentrálok, hogy két méretes tollas szárny jelenjen meg a hátamon. Változtattam már a testemen elégszer, így nem okoz fájdalmat, maximum kellemetlen csiklandozást érzek, ahogyan az új végtagok kinőnek, majd elrúgom magamat a földtől, hogy azért kissé gyakoratlanul, de átjussak a túloldalra. Lehetséges, hogy hasznos lenne, ha néhanapján gyakorolnám ezt is, akkor biztosabban menne a repülés és akár még máskor is a hasznomra fordíthatnám. Persze a kis elgondolkodásnak hála még így is bőven benne van a pakliban, hogy Ansley beelőz majd. Mégis csak jó lett volna az a finite a levegőből, hogy jól elázzon.
Sikerül előnyre szert tetten, de úgy tűnik, hogy ezúttal ez nem elég, mert megcsúszom az egyik kövön és a lábam megbicsaklik annyira, hogy nem sokon múljon, hogy leesek. Végül megúszom a dolgot, de ennyi épp elég Ansleynek arra, hogy utolérjen és szinte fej-fej mellett jussunk el a kötelekig, hogy átvetődhessünk a falon a dementormezőhöz. Azért nem átallom használni a képességemet, a metamorfmágia segít egy kicsit a mászásban is, magasabb leszek és könnyebb is, hogy egyszerűbb legyen feljutni a magasba, hogy aztán onnan ugorjak le a dementorok közé. - Egész jó vagy! - villantok azért egy mosolyt. Talán tényleg elismerem a teljesítményét, talán szimplán csak a figyelmét akarom elvonni. Ez végül is nem számít, csak az, hogy hogyan kezeli a dolgot és miként reagál a szavaimra. Nekem az is elég, ha épp csak egy kicsit kalandozik el a tekintete és zökken ki, több ennél nem kell, hogy újra átvegyem a vezetést. A dementorok persze nem a kedvenceim. Mindenkinek akad valami félelme, ahogyan nekem is, és tudom, hogy nem lesz egyszerű átjutni közöttük, viszont a bűbájtan mindig is jól ment nekem, hogy ne okozzon nagy fejtörést egy patrónus bűbáj, ami távoltartja őket. - Expecto patrunom! - susogom el a varázslatot, hogy aztán újra futólépésre kapcsoljak és igyekezzem a legboldogabb pillanatomból táplálkozva megúszni ezt az akadályt is, hogy az utolsó előtti felé közeledhessünk megállíthatatlanul. Az újabb szakasz azért okozhat egy kis fejtörést és megtorpanást, hiszen itt nincsenek se cölöpök, se semmi más, ellenben egy jó három-négy méteres távolság igen, ami alatt masszív víztükör húzódik, bár valahogy úgy sejtem, hogy ez nem csak átlagos víz lesz, szóval tuti, hogy jobb elkerülni a beleesést, de hát ugy mint tudjuk ekkora távolságot nem sokan tudnak csak úgy átugrani, ha csak nem valami kecske az ősük.
Elmosolyodom, hiszen úgy tűnik, hogy bármennyire is igyekszem nem sikerül őt elbizonytalanítani, pedig abban azért elég jó vagyok. Valószínűleg anno ez volt, ami megfogott benne, hogy van azért önbizalma, bár persze arra nem voltam hajlandó, hogy túlságosan belebonyolódjak valamibe, ami azzal jár, hogy egy másik emberi lényt mélyebben megismerek, sőt mi több neki hagyom, hogy mélyebben megismerjen. Nagy kérdés, hogy meddig leszek majd hajlandó elmenni Nicholassal, hogy a segítését kérjem majd a versenyekben, már persze, ha szükségem lesz rá. Persze nem konkrét segítségről van szó, de egy-két tipp azért biztos, hogy jól fog jönni majd. - Hát majd meglátjuk! - mosolyodom el, hiszen a jó ég tudja, hogy mennyi lesz majd az a bemagolni való. Lehetséges, hogy nem olyan sok, de simán benne van a pakliban, hogy igenis bőven lesz majd elméleti anyag is. Jelenleg viszont nem ez számít igazán, hanem hogy belevessük magunkat a versenybe. Lehetséges, hogy most még nem mérvadó az eredmény, de ha sikerül legyőznöm azért az mégis csak elég jó hatással lenne rám, rá meg persze nem, ami még inkább bónusz a sikeremhez. Bólintok hát és neki is vesekledem, amikor elindulunk mindketten. Én gond nélkül átjutok a kis pallón, ő ellenben elveszíti az egyensúlyát és belebillen a vízbe. Csak a csobbanást hallom, de még inkább rákapcsolok, hiszen előnyhöz jutok így és ezt nem fogom hátranézegetéssel eljátszani. A következő résznél még jobban kell figyelnem, mert kis köveken kell végigugrálni, alattuk pedig mágikusan igen nagy mélység tátong. Persze, ha az ember leesik nem esik le ténylegesen, csak visszapattan, de az is időveszteséget jelent bőven. Ügyesen ugrálok hát végig a köveken, ha más nem hát fülelve, hogy vajon Ansley merre jár. Nem próbálkozom most azzal, hogy direkt beszóljak neki, vagy hátrakiáltsak. Ahhoz még nem elég nagy az előnyöm, hogy ezzel kockáztassam, hogy beelőzzön.
Látom a szemében és hallom a hangján is, hogy egyértelműen úgy gondolja, hogy kettőnk közül neki van több esélye bent maradni, vagy akár eljutni ennek az egésznek a végéig. Én viszont nem szoktam feladni és ezúttal sem szándékozom elfogadni, hogy ő azt gondolja többet ér nálam. Majd meglátjuk, hogy ki a jobb, végülis azért vagyok itt, hogy megmutassam mindenkinek, nem csak egy lány vagyok, aki ügyesen forgatja a szavakat, hanem ennél sokkal több van bennem. - Pedig, ha jól sejtem itt is kell majd tanulni. Láttam, hogy van könyvtár, kétlem, hogy ne kellene minimum az auror szabályzatokat bevágnunk és szóról-szóra felmondani. - meg aztán rengeteg olyan információ van, ami fontos lehet gondolom. Nem elég menni és ütni, tudnod kell, hogy kit lehet, tudnod kell, hogy hol és mikor. Nem lehet mondjuk egy muglik lakta környéken csak úgy utána eredni egy rosszfiúnak, mert azt nem nézik jó szemmel, ha aztán meg mehetnek takarítani utánad az amneziátorok. Arról nem beszélve, hogy gondolom nem folyhatunk bele akármilyen ügyekbe, tehát bizonyára azt is meg kell majd tanulni mit lehet és mit nem, vagy kinek kell engedelmeskedni. Oké egyelőre kb. mindenkinek, aki nem ugyanolyan kadét mint mi. Azért ebben legalább Nicolas segíthet, adhat tanácsot, hogy kihez hogyan érdemes majd viszonyulni. Kik azok a Segítők, akik lazábbak és kik azok, akik véresen komolyan veszik az itteni munkájukat. - Akkor lássuk, mutasd meg, hogy mennyire van itt helyed. A vesztes... Legyen... - szélesen elvigyorodom. - A vesztes megírja a másik első esszéjét, mert tuti, hogy lesz ilyesmi is itt. - a kezemet nyújtom felé, hogy belemenjen a kihívásba. Mégis csak legyen valami tétje a dolognak azon túl is, hogy valaki győz, valakinek pedig csorbát szenved majd a büszkesége. Felállok hát én is a rajthoz. Öt akadály, az nem is olyan sok. Bűbájtanból profi vagyok, mondjuk sose volt a kedvenc sportom a futás, de plusz kilók sincsenek rajtam és egyébként is a mágia sokmindenben segít. A metamorfmágia pedig főleg, amit ezúttal alkalmazok is arra, hogy a megszokottnál is könnyebb legyek, így a futás is könnyebben menjen.
Igabázól nem vagyok benne teljesen biztos, hogy egyébként szándékomban állna-e itt is sokaknak bekeverni. Mármint persze szokásom és mindig igyekszem magamnak előnyt kovácsolni azokból az infókból, amiket megszerezek, de ezúttal első körben megpróbálnék csalás nélkül előre jutni, arról nem beszélve, hogy nem akarok túl sokakat magamra haragítani. Azért itt most nem olyan sokan vagyunk, mint a Roxfortban és mivel nem csak szimpla diákokról van szó át kell gondolni, hogy a jövőbeli előmenetelemet nem lenne okos döntés máris tönkre vágni. Jó eséllyel tehát Ansleynek sem kavarnék be, ha csak nem lenne olyan kényszerhelyzet, hogy nincs más választásom. - Ne hidd, hogy csak mert a taktika megy más nem menne. Tudod Ansley sose jó dolog alábecsülni valakit. - vonom meg a vállamat kissé felhúzva az orromat. Hát na úgy mondta mintha az, hogy az ember ügyesen helyezkedik és van sütnivalója olyan rossz dolog lenne. Én nem hiszem, hogy ne lennék jó másban is. A mágikus adottságaim is kiemelkedőek és nem véletlenül lettem Hollóhátas, okos is vagyok. Ő viszont... Nem az a könyvtárba járó típus, mármint azért még sem Hollóhátas, bár tény, hogy a Mardekárban nagyon sok kiemelkedő varázsló és boszorkány van, viszont tudjuk mindketten, hogy bennük azért nehezebben bíznak meg, hiába én vagyok az, akinek esetleg még akár rossz híre is lehet az iskolában. - Ez tény, viszont minket okkal vettek fel ide és biztos vagyok benne, hogy csak azok jutnak el a végéig, akik tényleg tehetségesek, tehát nekik kár lett volna éveket elpazarolni egy képzésre. - nekem pedig van annyi önbizalmam, hogy úgy gondoljam magamról, hogy nagyon is alkalmas vagyok rá, hogy én legyek azok között, akik befejezik ezt a képzést. Egyébként is nekünk legalább nem kell száraz tananyag felett ülni, hanem eleve gyakorlati képzéseken, intenzíven tanulunk meg mindent és aztán máris mehetünk a sűrűjébe. Ha nem így lenne jó eséllyel meg se próbálom, hiszen nem lenne most időm még újabb éveket tanulni egy másik szakon, csak hogy bizonyítsak az apámnak. - Máris megijedtél tőlem ugye? - pillantok le a táskájára, ahogyan pakolászni kezd. Ennyi kell, mert látom én rajta, hogy kissé fennhordja az orrát és mint minden pasi bizonyára úgy gondolja, hogy több esélye van mint nekem, főleg hogy bennem sokan látják a cicababát, aki igen dekoratív, de valami véletlen folytán került a Hollóhátba csak. Majd meglátják! - Sose érdekel semmiféle nyomás. Magamért csinálom, meg akarom mutatni, hogy ez is megy, mint minden más. Szóval egy verseny? - pillantok rá kihívóan, ha már pakolni kezdett én viszont edzeni jöttem, akkor ne csak szócsatázzunk. Bizonyítsa be, hogy annyival többet ér nálam, vagy nyelje le a békát, ha simán legyőzöm.
Azért meglep, hogy itt látom, bár a meglepetésemet jól leplezem, hiszen az egyik fő adottságom, hogy mindenről mindent tudok. Nicolasnál is láttam a listát, bár bevallom fontosabb volt, hogy felkerüljek rá, mint hogy végignézzem tüzetesen és megjegyezzem a neveket. Szóval eddig nem tudtam, hogy Ansley is itt lesz, bár ha azt nézem annyira nem is kellene meglepődnöm, biztosan a szülei erőltették a dolgot, hogy végre jobb körökben mozogjon. A kis visszaszúrásra meg se rezzenek. Nem veszem magamra soha sem az ilyesmit. Az én hátam mögött is sok mindent mondanak, de nem érint meg komolyabban. Végtére is én magam is azzal töltöm az időmet, hogy másokról kellemetlen pletykákat terjesztek, igazán tudhatnám, hogy az ilyesmi teljesen általános főleg egy olyan iskolában, ahol olyan sokan vagyunk, mint a Roxfortban. - Oh hát persze, azt sejtem. - döntöm oldalra kicsit a fejemet, mintha minimum kereném a pórázt a háta mögött. A családjának elvárásai vannak felé, legalábbis voltak régebben és az ilyesmi nem szokott csak úgy hirtelenjében megszűnni létezni. Én csak tudom, az apám bár sosem monda ki nyíltan, de világ életében úgy gondolta, hogy semmire sem viszem. Ezúttal mégis be akarom bizonyítani neki, hogy téved. Talán az öcsém felbukkanása miatt, talán csak kezdek megkomolyodni. Végül is az indok mindegy is. - Hm igen az adottságaidra emlékszem. - látványosan beharapom az ajkamat és még lopva kicsit meg is szorongatom a felkarját. Végülis vámpír a szentem, tudom én, hogy igen kellemes fizikai adottságokkal rendelkezik. Bár sosem jutottunk el addig, hogy lefeküdjünk egymással, főleg mert én még senkivel se jutottam el addig, de azért volt nem egy komolyan egymásnak feszülős csókcsatánk ahhoz, hogy tisztában legyek a teste paramétereivel. - Talán, bár nem kell félteni, hogy két kör után kiköpöm a tüdőmet, ne aggódj, bírom azért a strapát A látványmágia pedig néha fontosabb, mint az ember gondolná. Nem lehet mindenki olyan odacsapós, egy aurornak hasznos a taktika is. - hogy ezzel arra célzok-e, hogy ő vámpírként inkább az erő lesz, mint az ész azt már ráhagyom, hogy átgondolja, de simán képes vagyok rá. - Azért érdekes lesz ez az egész. Vajon melyikünk bírja majd tovább? Úgy hallom nagyon kevesen végeznek majd. - na persze nekem van mindig B tervem, sőt még C is, hogy ne hulljak ki korán. Meg akarom mutatni az apámnak, hogy nem csak a pénzére élek és hogy igenis képes vagyok nagy dolgokra is. Ansley pedig még nem is tud róla, hogy metamorfmágusként milye lehetőségeim vannak, de ezt természetesen szándékozom nem már a legelején megvillantani a tanáraim előtt sem.
A Roxfortban elég sokan ismernek, ha más nem hát hírből, de akadnak olyanok, akik egészen közelről és személyesen is, sőt még olyanok is, akiknek a magam kifacsart módján, de előfordult, hogy megnyíltam, pedig igazán nem szokásom az ilyesmi. Ansley egy igen érdekes személyiség, alapjáraton nem volt más, mint igen kellemes szórakozás. Tudni kell rólam, hogy bír a hírem elég ütős, de annak ellenére, amiket terjesztenek rólam még sosem bújtam ágyba senkivel sem. Volt már ehhez elég közel, sőt rúgattam is ki tanárt azzal a váddal, hogy kihasznált egy kiskorút, pedig csak nem úgy osztályzott, ahogyan az nekem tetszett, de hát vannak dolgok, amiket meg kell tenni. Ansleyt viszont tényleg megkedveltem annak ellenére, hogy szórakozás volt csak az elején, egy vicc, amibe belementem, egy kockázatos játék, hogy kikezdjek egy vámpírral. Érdekelt vajon tényleg olyan érzékeik vannak-e, amiket mondanak róluk és persze titkon az is, hogy vajon tényleg olyan érzéki lehet-e egy vámpír harapása, ahogyan mondják. Utóbbit megtapasztaltam, előbbiben még mindig nem vagyok teljesen biztos. Hogy vajon az elején sejtett-e, hogy csak szórakozom és ő is ezt tette, vagy sem... Végül is már igazán nem számít. Én dobtam, igen hirtelen és ki tudja talán meg is leptem vele, mert előtte este nyíltam meg először valakinek legalábbis magamhoz képest. Meséltem a családomról, az apám lenéző hozzáállásáról, arról, hogy igazából mindig is meg akartam felelni neki... Persze másnap rájöttem, hogy nem szoktam ilyesmit csinálni, nem nyílok meg csak úgy senkinek sem, úgyhogy egy igen látványos szakítás keretén belül dobtam a Nagyterem kellős közepén, ahol még be is vádoltam, hogy megcsalt, mert láttam valami szőkével smárolni az udvaron. A szükséges pofon is meg volt, igazán nagy drámát sikerült összehoznom és persze igen hihetőt és hatásosat is. Még hetekig terjesztettem róla, hogy milyen aljas kis szemétláda, úgyhogy cseppet sem lep meg, hogy amikor most meglát úgy néz rám, mint aki jelenleg szívesebben lenne akárhol máshol, mint itt. Arról persze sejtelmem sincs, hogy ő érzett-e anno bármit irántam, vagy hogy a kis akció mennyire hatott rá, mert mindig úgy tűnt nem érdekli igazán semmi sem, de ki tudja belül mi bújik meg, hiszen én magam is igen jól titkolom a valódi érzéseimet. - Oh drágám, hát te itt? Szóval ide tényleg akárkit felvesznek válogatás nélkül. - mosolyodom el olyan igazi ragadozó mosollyal és szemrebbenés nélkül közelebb lépdelek hozzá. Eszem ágában sem volt edzeni, futni sem, bár sport cuccban vagyok, ami természetesen állati jól áll és baromi jól kihangsúlyozza a tökéletes alakomat is, viszont a futás nem az én terepem. Remek boszorkány vagyok, nem a fizikai erőmmel akarok villogni, és persze úgy vélem, hogy vagyok elég rafinált ahhoz, hogy e nélkül is bent maradjak. Ha pedig nem, hát... ott van Nicolas is mentsvárként. Ő mégis csak segítő és láttam, hogy nézett rám, amikor a listát írta. Gond nélkül az ujjam köré tudnám csavarni és kihasználni, hogy segítsen bent maradni. - Egyébként kadét vagyok, ahogyan ezek szerint te is. Önként jöttél, vagy küldtek és még mindig a szüleid rángatnak bábként? - döntöm kissé oldalra a fejemet, mintha minimum őszinte érdeklődést mutatnék, de persze erről szó sincs, hiszen még a kérdéseimbe is tudok szúrkálódást csepegtetni.
//
️️️️
