2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ettől még lehet rád féltékeny. – Leutánozom a mozdulatát, ahogyan a fejét csóválja. Mellesleg nagyon kis édes, már teljesen elszoktam a látványától, csak mert csodaszép fiatal nővé cseperedett, én még mindig látom benne a cuki kiscsajt, aki egykor volt. Akkor még nem figyeltem arra, hogy a családjában milyen játszmák folynak, fiatalon én is a Roxfort padjait koptattam. Akkor indult meg a külföldi kiküldetés, amikor letettem a hetediket, kinyílt a szemem a világra. Míg mások visszajártak a szüleihez, nekem még gyerekkoromban meghaltak, így utazgatni kezdtem, auror gyakorlatokra járni, és egyre komolyabb ajánlatokat kaptam. - Nem állítom, hogy képes lenne, de láttam már ilyesmit. A vérségi viszony rengeteg aljas gondolatot szül. Vigyázz magadra. Meg én rád. – Teszem hozzá, nem akarom, hogy úgy érezze, hogy ő csak valami tologatni való kiscsaj, akit mások védenek meg. Lassan tényleg felnőtt, meg kell állnia a lábán. Ha feleség lesz, akkor már egy családért kell felelnie, s ki tudja, hogy ha az Ivan gyorsan gyerekeket akar, akkor nem szabad, hogy kiszolgáltatva legyen. – Kétlem, hogy ez felmerülne. Azzal a saját gyereknevelési kudarcukat húznák alá, ha elismernék, hogy nem dönthetnek felettetek. – Rázom a a fejemet. Nem igazán tartottuk a kapcsolatot, de mégis kedves a szívemnek, valahol féltem őt. – Hosszútávon viszont megmaradok örök agglegénynek. Ha pedig kiöregszem, és a sármom is elmúlik, akkor nem marad semmi, csupán a magány. – Fürkészem az arcát, amikor a kalandokról beszél. Ilyen sok kalandban volt része? Vagy csupán vágyik rá? Azt hiszi, hogy engem hosszútávon boldogít, hogy csak eszközként használom a nőket, és ők is engem? Ez inkább időtöltés, cseppnyi élvezet, nem túl sok tartalommal. – Az már rég volt. Szokásom fejlődni, minden téren. – Viszonzom a mosolyát, s a keringő közepette határozott mozdulattal magamhoz húzom, hogy talán a kelleténél jobban belépjek a lábai közé, amikor fordulunk. Nem csoda, hogy egyre több szem kezd ránk tapadni. Igencsak kedvemre való nővé érett, de nem szabad elfelejteni, hogy ő ennek az estének az egyik főszereplője. Bár eddig nem tűnik túlságosan izgalmasnak a program, álmosító a zene is, mindenki csak iszogat. Vajon történik még valami?
♫ Solitude ♫ ϟ Ruha ϟ Nem várt vendég ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Olga tisztában van azzal, hogy ezt az egészet nem én szerettem volna - csóválom meg a fejem, habár abban igaza lehet Gregorynak, hogy ez az egész játék végződhet nagyon csúnyán is. Mégis, a nővéremet ilyesmivel vádolni... Mit ne mondjak, kissé idegennek hat számomra. - És mindig meghallgat, amikor neki panaszkodom és igyekszik mindenben a segítségemre lenni, és... - itt azért elharapom a mondatot és elhallgatok egy pillanatra. Igen, általában igyekszem mindenkiről a lehető legjobbat feltételezni magamban, ez pedig igen komoly hiba részemről. A végletekig hajlamos vagyok a naivitásra, ezzel Olga is tisztában lehet. Ahogy én is ismerem már eléggé ahhoz, hogy tudjam, apám véleménye mennyit ér a nővérem szemében. Mindig is őt szerette volna lenyűgözni. Mindenben. - Szerinted képes lenne ártani számomra? - kalandozik tekintetem a nővérem irányába, miközben igyekszem számba venni az eddigi viselkedését, amióta apám engem helyezett az előtérbe. Úgy tűnt számomra, hogy Olgát nem viseli meg különösebben a helyzet. Ahogy talán az is szemet szúrhatott volna, hogy túlságosan is félvállról veszi a pálfordulást. Pedig ez nem lehetett könnyű számára. - Egyszer talán nem ártana számukra kipróbálni, mi sülhet ki abból, ha a lányaik saját maguk döntenek a sorsukat illetően - szögezem le határozottan, noha a lázadás gondolata a sorsom ellen még egyszer se ötlött fel bennem. Elfogadtam, hogy ők jelölnek ki nekem valakit, aki idővel a férjem lehet. Kettőnk közül egyedül Olga örökölte az önálló gondolkodás képességét. Nekem mindig is kényelmesebbnek tűnt, ha valaki irányított, bár most, hogy Gregory felvetette számomra azt, hogy talán egész életemben ez vár majd rám... Mit ne mondjak, nagyon nincs ínyemre a gondolat. Talán mégis ki kellene lépnem ebből a mókuskerékből? - Hidd el, én is szívesebben élném a te életed - nevetem el magam a szavai hallatán. - Néha üdítő lehet úgy ismerkedni az ellenkező nemmel, hogy nem ciccegnek a füledbe folyamatosan a vőlegényedről és nem vesznek nagyító alá minden egyes férfit, akivel valaha szóba álltál. Hiányzik egy kis kaland - forgatom elmélázva ujjaim között az üres poharat. Sok romantikus történetet sikerült elolvasnom eddigi éveim folyamán és azt hiszem, számomra is jobb lenne, ha megadnák a szabad szerelem lehetőségét. Ivan rendes, tényleg kedvelem, de egyelőre nem érzem úgy, hogy ő lenne az életemben a nagy Ő. Mindenesetre, a Roxfortban talán alkalmam adódik az ismerkedésre. Nem a házasságom után szeretném megtalálni azt a bizonyos személyt, akiért legszívesebben az egész világot felégetném magam mögött. - Igen, apám nyilván nem örülne a dolognak - nevetem el magam jóízűen, végül Gregory kérdése hallatán engedelmesen nyújtom át számára a poharam, majd - amikor leteszi azt - helyezem tenyerem az övébe, majd hagyom, hogy a táncolók közé vezessen engem. Végül szembefordulunk egymással, majd - a többiek példáját látva - lassú keringőre kapcsolunk. - Még mindig ugyanolyan kétballábas vagy, mint annak idején? - vetem fel cinkos mosollyal a kérdést. - Emlékszel, amikor megpróbáltalak megtanítani néhány lépésre? Kész csődtömeg voltál benne - mosolyodom el, noha semmi vádló él sincs a hangomban. Szerintem tök aranyos volt a maga kis bizonytalan mozdulataival. Különben is, ha nem születtem volna ebbe a családba, akkor minden bizonnyal én se tanulhattam volna meg ezt.
- Ez nem túl szerencsés felállás. A családon belüli politika.. nos Olga bármikor visszatérhet, és téged okolhat mindenért. – Húzom el a számat, a testvérháború, és a szülői nyomás eddig nem szerepeltek a látóteremben. Sonia még fiatal, törékeny lány, s nem csupán mentorként, de ténylegesen testőrként is jelen kell lennem az életében. Tehát ezért hívtak a szülei, hogy ne csupán tanítgassam, ugorjak is elé, ha netán valami merénylet merülne fel. Régen találkoztunk már, nem sok emlékem van róla, hogy mennyire ügyes az átkokban, de mihamarabb ki kell ezt deríteni. Nem csak arra akarok magunknak lehetőséget adni, hogy fényűző estélyeken ücsörögjünk. – A nemesi körökben úgy gondolod, hogy erre lehetőség van? Az orosz elit évszázadok óta eldönti a lányaik sorsát. Ha csak nem lépsz ki az árnyékukból, amíg férjhez nem mész, ők parancsolnak. Aztán a férjed. Sakk-matt. – Ciccentek fel az előbbi sakk-kifejezéssel élve, hiszen az előbb pont erről beszéltünk, hogy ez az Ivan még a nemzeti sportot se űzi rendesen, csak hobbiból. Megdöbbentő, hiszen az oroszok annyira imádnak hatalmaskodni, hogy hatvannégy mezőn képzelik el az élet minden területét. Úgy fest vannak kivételek. Talán ez az Ivan viszont szeret kártyázni, akárcsak a karmester, és nem lennék meglepve, ha Sonia szülei berendeztek volna valami privát kaszinót az estély keretei között az egyik hátsó teremben, függönyökkel elválasztva. – Attól nem félek, sőt, mondhatni az életem része. Ne aggódj miattam. – Emelem fel mentegetőzve a kezemet, nehogy már engem hibáztasson a szülei döntései miatt. Ám látom, hogy amilyen hirtelen, szeszélyes teremtés, a következő mondatával máris megpróbál jobb kedvre deríteni. – Oh, mondod ezt nekem, a megrögzött agglegénynek? Én még hűséget se fogadok. – Nevetem el magamat, amolyan igazán jóizűen, eddig még nem találtam olyan lányt, akinek a kedvéért lemondjak erről az életvitelről. Azt szokták mondani, hogy soha ne mondd, hogy soha, így hát nem fogadkozom, mert ki tudja. Viszont azt nem akarom, hogy csupán a véla felmenőim miatt higgye azt, hogy el tudom csábítani. Úgy gondolom, ha akarnám, akkor igenis hatással lennék rá magamtól. Van véla ékszerem, ami kissé még gátolja is a varázslatot, de mivel nem vagyok tiszta vérű, ennyi csalás talán belefér. – Csakis abban az esetben, ha a biztonságod indokolná, hogy lelépjünk. Ellenkező esetben az apád a világon átkergetne, hogy megtaláljon. Nos igen, a szerződés úgy hangzik, mintha megvennének. Táncolunk? – Veszem el tőle az immár üres pezsgőspoharat, s az enyémmel együtt ráteszem a mellettünk elhaladó pincér tálcájára, Sonia-nak pedig nyújtom a kezemet.
♫ Solitude ♫ ϟ Ruha ϟ Nem várt vendég ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- De igen és ez elég kellemetlen érzés számomra - ismerem be kelletlenül megadva Gregory kérdésére a választ. - Olga óta folyton engem szeretne a pódiumon látni. Amióta a nővérem ellenszegült, kegyvesztett lett a szüleim szemében. Én léptem hát a helyébe, mint egyetlen örökös - húzom el a szám szélét némi keserű éllel a hangomban. - Eddig élt bennem a remény, hogy lehetek más is, hiszen az auror-szerepre ott volt ő, de így teljesen meg kell hajolnom apám akarata előtt. Gregory talán nem érti, de én egyáltalán nem szeretnék ebben a szakmában elhelyezkedni. Még az unalmas irodai munka is taszít, ha az aurorságról van szó. Apám azonban nem oda szán, szóval jobban teszem, ha leküzdöm minden ügyetlenségemet és megtanulok párbajozni, különben komoly bajba is kerülhetek. Nem hiszem, hogy Ivan mellett terepmunkára kellene mennem, de a házasságunk előtt nagy az esélye annak is, hogy részt fogok venni egy-két küldetésben. Ami számomra akár életveszélyes is lehet. - Ó, igen? - vonom fel a szemöldököm a teszetosza kifejezés hallatán. - Ha ennyire félt engem, akkor talán jobban tenné, ha nem testőrt keresne mellém, hanem más pályát választana számomra. De tudok egy még jobb dolgot: hagyhatná, hogy én döntsem el, mit is szeretnék valójában. Nincs igazam? - vetek egy kérdő pillantást Gregory irányába. Annyira helyes és sármos! Ha nem lenne Ivan, talán már vele lennék együtt. Bár, ez kissé kétségbe vonható, hiszen évek óta nem láttuk már egymást. Ráadásul, soha életében nem volt még hosszan tartó kapcsolata, én pedig nem kedvelem a futó kalandokat. Ő az a fajta, aki egy éjszaka után tovább áll, nekem azonban ez nem fér bele. A családom és a rangom nem teszi lehetővé. Ha jó férjet szeretnék, szűznek kell maradnom. Régi hagyomány, de igen erősen tartják magukat ehhez a családok. - Vigyázz, mert a végén még te is megsebesülsz a közelemben - szólalok meg némileg sértetten. Most komolyan, ennyire bénának tűnök? Nem vagyok valami ígéretes tehetség, de egy testőr... Apám lassan kezd túlzásokba esni. Esetleg Ivan családja ragaszkodott volna hozzá? Ez kissé esélyesebb, hiszen ki szeretne egy csonka feleséget a fiának? Ha súlyosabban megsebesülnék, bizonyára elállnának a szerződéstől, ami számukra se lenne előnyös, mert mi vagyunk Oroszország egyik legbefolyásosabb családja. Nem az első, inkább csak a második-harmadik, de ott vagyunk az élben. És most a legjobba készülök beházasodni. - Ártatlanul bókolok. Zavar esetleg? - mosolyodom el őszintén, miközben hatalmas szemeket meresztek rá. Mindig is imádtam az agyát húzni, mára pedig mindketten felnőttünk, ilyesmitől már egyikünk se jön zavarba. Na jó, én igen. Kissé. - Hűséget kell fogadnom, nem vakságot. És az eljegyzés még nem házasság. Ennyi belefér. Én is szoktam bókokat kapni, Gregory pedig nyilván sejti, hogy a mágiája miatt nem vagyok képes egyszerű férfiként tekinteni rá. Valami vonzalom mindig is lesz bennem iránta. Barátok voltunk, kerültünk ciki helyzetekbe együtt, ott volt az a kis puszi is, vannak hát vele közös emlékeim. Talán ez az első alkalom, hogy picit bánom Ivan felbukkanását. Várhatott volna még vele egy kis ideig. Bár, ebben az esetben Gregory-t se lenne alkalmam viszont látni. - Meg szeretnél szöktetni, hogy ennyire felkészültél mindenből? - nevetem el magam. - Ez csak egy ünnepélyes fogadás, semmi több. Az eljegyzés akkor történik meg, amikor aláírjuk a papírokat. Nincs benne semmi romantika - csóválom meg a fejem. - A vendégek esznek, isznak, majd távoznak. Az én és Ivan szülei pedig este aláírnak pár dokumentumot. Mi jelen se leszünk. Elég érdekes, hogy rólunk döntenek a fejünk felett, nem gondolod?
- Igen, az apád.. El is hiszem, minden szempontból csak a hatalom számít. Nem érzed úgy, hogy rád akarja kényszeríteni? – Úgy gondolom, hogy csak mert valaki csinos, vagy kedves, még nem feltétlenül kell vezetőnek lennie. Értem én, hogy Sonia egy komoly megfelelési kényszerben él, ebből kimenteni nem lehet, így marad az, hogy megtanul a helyzethez alkalmazkodni. Kétkedve megvonom a vállamat, nem csupán tehetséggel lehet érvényesülni, igenis ki lehet seggelni is azt, hogy értsünk valamihez. Azért sorolok auror szakágakat, hogy Sonia ne érezze azt, hogy csakis egy út van előtte. Látszólag behódolhat az apjának, hogy aztán olyan irányba mozgassa a karrierjét, ami neki tetszik. – Nem én, hanem ő mondja, hogy kicsit.. hogy is fogalmazott? Teszetosza, igen, ez volt a szavajárása. Ha nem is testőrnek, inkább amolyan segítő mentornak szán. Aki eloltja a tüzet, ha felgyújtod a hajadat, ilyesmik. – Igazítom ki magamat, kissé ferdítve az igazságot. Az apja valójában pont azért kért fel, hogy ha az esküvő kapcsán valami gigszer merülne fel, ne a lány lássa a kárát. Aztán az meg az én véleményem az, hogy ha tanítok neki valami jó kis önvédelmi technikát, az csak a javára válhat. – Hogy fejlődj, hogy legyen, aki megvéd. Nem tudom, nem szoktam indokokat kérdezni, végülis nem rám tartozik. – Már megint vállat vonok. Kiváncsi természet vagyok, az igaz, ám nem olyan apróságban, hogy miért is kellek ide. A család régi barátja vagyok, számomra elég indok volt, hogy pusztán ismeretségi alapon kértek ide, egy fiatal, de tapasztalatlan lány mellé. Aztán meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Talán azért is számítanak rám, mert nemzetközileg is elismert vagyok, egy simán orosz aurort felvenni túl sablonos lenne. - Ez eléggé életszerű. Na meg látványnak sem lenne utolsó. – Viszonzom a mosolyát szemtelen sármmal, engem aztán nem zavar, ha ilyen bizalmas közelségben látnak minket, végtére is akit védeni kell, nem fog üvöltözni arról, hogy mit közöl a testőrével. A pírje számomra alapvetés, szeretem a nőket zavarba hozni, mondhatni én vagyok a domináns, s ha valaki a törékeny arcát mutatja, az dagasztja igazán az egómat. – Ő teljes mértékben véla volt, és azt hitte, hogy rajtam is képes uralkodni. Az emberek közel sem simák, nem attól teszem függővé a szépséget, hogy kinek mi folyik az erereiben. – Emlékeztetem rá, hogy köztünk is elcsattant már egy ügyetlen puszi, noha Sonia még véletlenül sem véla. Ám ez az édes bénázás mindig is szíven ütött, ha egy kicsit is monogánabb fajta lennék, már régen megkerestem volna. – Ezt a felmenőimtől kérdezd. Én is keverék vagyok. Tökéletes? Na mi van, mit udvarolgatsz kiscica? Van neked már másik gombolyagod, játssz azzal. – Nyúlok az álla alá merészen, hogy egy kicsit a tenyereimbe fogjam az arcát, remélhetőleg itt az erkélyen senki nem tör ránk. Aztán végül elengedem, nem fogunk most semmi butaságot csinálni. – Meddig tart az estély? Mi lesz az eljegyzés pontos menete? Már megtanultam a kastély alaprajzát, bizonsági ajtók, kijáratok, de azért nem árt tudnom, mire is számítsak.
♫ Solitude ♫ ϟ Ruha ϟ Nem várt vendég ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igazság szerint nincs Ivannal semmi bajom. Jóképű, rendes és látszólag igen kedves is. Sokkal jobban jártam vele, mint Olga a jelenlegi férjével. Egyszerűen csak még nem volt időm annyira megismerni. Nem sokat beszéltünk kettesben, ez felénk nem divat. Itt nem szerelemből házasodnak az emberek, a mi köreinkben legalábbis nem igazán szokás az ilyesmi. De lesz még időnk bőven erre, mire befejezem az egyetemet. - Igen, tudom, de... - fejezem be a mondatot, majd vonom meg zavartan a vállam. - Apám nem ilyen pitiáner beosztásokban szeretné látni a lányát, érted? Igazi aurornak akar kinevelni, olyasvalakinek, aki mindenben kiemelkedően tehetséges. Profinak kell lennem minden téren. A párbaj-mágiát pedig napi szinten gyakorlom, de nincs benne tehetségem. Ő pedig ezt valahogy nem akarja megérteni. Kém? Helyszínelő? Nem hiszem, hogy a szüleim ezt a pályát szánnák nekem. Apám tehetséges auror, a lehető legjobb párbajozó az országban, rengeteg sötét varázslót juttatott már rács mögé és engem is erre a pályára szeretne nevelni. Én azonban erre egyáltalán nem vagyok megfelelő ember. Olga ügyes és tehetséges volt, egészen addig, amíg szembe nem szállt apám akaratával. Amíg a nővérem engedelmeskedett, engem békén hagytak. Most viszont nekem kellene átvennem a helyét, de elég ügyetlen és béna vagyok. - Mit mondasz? - vonom fel a szemöldököm Gregre pillantva, miközben némi megütközés is felvillanhat a tekintetemben. - Testőr? Én ezt nem igazán értem – fordulok szembe vele, mintha ő magyarázattal szolgálhatna számomra. - Oké, ügyetlen vagyok, de egy testőr igen nagy túlzás lenne mellém, nem igaz? Ez csak valami félreértés lehet - vetem fel. Némileg mérges vagyok, de igyekszem ezt nem a régi barátomon kitölteni. Nem, Gregory nem tehet semmiről sem. - Nem mondtak semmit sem arról, hogy miért kellesz mellém? Mert csak lennie kell erre valamiféle magyarázatnak is. Talán Ivan családja ragaszkodott volna hozzá? A legutóbbi auror-vizsgám nem sikerült a legfényesebben, éles bevetésre pedig még nem is küldhetnek a korom és a tapasztalatlanságom miatt. Erre beállít Gregory és közli, hogy ő lesz a testőröm. Pff... - Igen, majd egy sárkány hátán ülve hajtom győzelmem alá a legsötétebb szektát, ami csak valaha létezett a földön – mosolyodom el, miközben Gregory közelebb hajol hozzám. Mit ne mondjak, zavarba hoz ezzel a mozdulattal. Amíg gyerekek voltunk, ez teljesen rendben volt, de most... Némileg talán el is pirulok, miközben igyekszem mindenhova nézni, csak az arcára nem. A végén még belefeledkezem a kék szemeibe. - Egy véla elcsavarta a fejedet? - nevetem el magam. - Világosíts már fel, mert kíváncsi vagyok. Számotokra szépek a sima emberek? - teszem fel a kérdést érdeklődő tekintettel. Ez mindig is érdekelt, most pedig, hogy meg is kérdezhetem, kapva-kapok az alkalmon. Elvégre, Gregory is közéjük tartozik. - Hiszen ti annyira tökéletesek vagytok. Vagy legalábbis számomra annak tűntök. Hogy lehet az, hogy mégis vegyültök velünk? Emberek vagyunk, nem hibátlanok, külsőleg sem. Egy véla számára ott a bűbáj, ami a segítségére lehet, ott a szépség, a tökéletesség, ami azzá teszi, ami. Hiszen Gregoryn sincs egy apró hiba sem. Nehéz hát számomra elképzelni, hogy némelyikük mégis halandó embert választ maga mellé. De tény és való, a jelenség létező, hiszen vannak emberek, akik csak részben vélák.
Meglepődve hallgatom, hogy a vőlegénye csak hobbiból sakkozik. Az oroszok híresek arról, hogy mennyire gátlástalanok a tábla mellett, könyörtelen stílusukkal lényegen felőrlik a másik idegeit, nincsen párjuk a világon. A lány kitérő válasza nem azt sejteti számomra, hogy kifejezetten összemelegedtek volna, sőt, inkább untatja a jelenlegi vőlegénye. Sonia mindig is szende kislány volt, aki viszont nagy szemmel tekintett a világra, kereste a kalandot, s mindig türelmetlenkedett, hogy nincsen rá lehetősége. – Aurornak lenni nem csupán a párbajozásról szól. Lehetsz kém, helyszínelő, és még sok más egyéb. – Csóválom a fejemet sejtelmes mosollyal. Engem aztán nem kell lenyűgöznie, megtette már évekkel ezelőtt, hiszen kedves barátságot ápoltunk. Most is azért vagyok itt, hogy vigyázzak rá, a társasága legyek, ha ügyetlen, ha nem. – A helyzet az, hogy pár hétig én leszek beosztva melléd. A szüleid kértek meg. Testőrre van szükséged? – Meglehet, hogy ezzel alaposan elveszem az önbecsülését, ami nem szándékom. Hugrabugosként mindig vidám, kedves lány volt, de nem osztom az általános nézetet, hogy bárki béna lenne, aki abba a házba kerül. Mint ahogyan nem minden auror a griffendélből kerül ki, én vagyok az élő ellenpélda. Olga számomra mindig is gőgös orosz volt, cseppet sem volt kedvemre, holott kedvelem a határozott nőket. Nagyon is! – A kettő összefügghet, még nem kell feladni azt, hogy auror legyél. Vannak olyan nyomozók, akik eleve varázslények által nyomoznak. Nagyon is jól hangzik. – Bólogatok közelebb hajolva, s egészen bizalmasra halkítjuk le a hangunkat. Régen találkoztunk, s most újraéled az egykori védelmező ösztönöm vele kapcsolatban, hogy a támasza legyek. Amikor visszakérdez csupán bosszankodva megrántom a vállamat. – Ezt kénytelen voltam. Electra alaposan a csőbe húzott. Francia véla volt, teljesen elcsavarta a fejemet. Az apja halála ügyében kért segítséget, és hogy egy befolyásos üzletember zsarolja a családját. Ám kiderült, hogy ő maga volt, aki megölte a saját apját, és a fickót is a bűvkörébe vonta. Azt hiszem annak a lánynak túl nagyratörő tervei voltak, amit nem engedhettem. – Megrázom a fejemet, tudja jól, hogy nem vagyok éppen a tartós kapcsolatok híve, ám nagyon is kedvelem a női társaságot. Remélhetőleg most nem riasztottam el, már csak azért is, mert ki tudja, hogy meddig kell együtt lennünk.
♫ Solitude ♫ ϟ Ruha ϟ Nem várt vendég ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem hiszem, hogy köztünk bárminek is lennie kellene a későbbiek folyamán, elvégre vőlegényem van és Greg tulajdonképpen csak egy régi barát, semmi több. Helyes férfi lett belőle, régebben is igazán cuki srác volt, de a felmenői közt akadnak vélák, igyekszem hát ennek betudni az iránta érzett vonzalmamat. Vannak férfiak, akik tetszenek számomra, nem érzem hát bűnnek azt, hogy Gregory is szimpátiát ébresztett bennem maga iránt. Azt pedig, hogy a szüleim őt kérték fel egyfajta testőrnek, még csak nem is sejtem. Nyilván nem lenne jó vége, ha tudomást szereznék róla. - Hobbi szinten csupán – csóválom meg a fejem, amikor a sakkra terelődik a szó. Igazán unalmas sport, stratégia, semmi több. Engem soha életemben nem kötött le. Inkább siettem a következő magánórámra, amikor apám is erre a játékra invitált. A mágikus változata se sokkal érdekesebb a muglinál, lássuk be. Inkább akkor a sötét varázslatok kivédése. Még abban az esetben is, ha eltalál egy-egy csúnyább varázslat. - Ezt inkább a szüleim szeretnék – vonom meg a vállam, miközben kissé megingatom a fejem. - Igazság szerint elég ügyetlen és haszontalan vagyok benne. Sokan oktattak már a helyes pálcahasználatra, de vagy elrepül a kezemből vagy visszafelé sülnek el az átkaim – pirulok el, kissé jobban belegondolva a saját ügyetlenkedésembe. - Már előre sajnálom azt, aki velem lesz beosztva gyakorlatra. De csak a vizsgáimat kell letennem, utána már nem lesz erre gondom. Házasság, gyerek, békés élet. Ez az, ami Ivan mellett vár rám, amit annyira nem is bánok, habár igazán örültem volna annak, ha egy kis ideig a saját hobbimnak is hódolhattam volna. Az aurorság nem köt le, nem vagyok az a fajta, aki bárkinek is ártana. Még ha bűnöző, akkor sem. Ráadásul, a szüleim egyszerűen nem vesznek tudomást arról, hogy rém béna vagyok az ilyesmiben. Komolyan azt hiszik néha, hogy Olga nyomdokaiba léphetek. Nos, ő kiváló auror lenne, ebben biztos vagyok. - Megosszak veled egy titkot? - pillantok rá cinkos mosollyal, mintha ismét gyerekek lennénk . - Sokkal jobban érdekelnek a varázslények. Egyszer szeretnék egy saját főnixmadarat is. Erre azért vajmi kevés esélyem van, hiszen ezek a jószágok nem teremnek minden bokorban, de ha az életemet is rátehetném, nyilván lenne egy. Csak tudni kell, hol keresse az ember. Hiszek abban, hogy nem csak annak jelennek meg, aki érdemes rájuk. Ha rájövök a titokra, nekem is lesz egy főnixem. Fenséges állatok és az erejük kiemelkedő minden más mágikus lényhez képest. - Miért akar egy mágus mugli gépeket lelőni? - pislogok kissé értetlenkedve. Valahogy sose értettem az ilyesmit. Anyámék pedig egy ilyen szerepbe akarnak belekényszeríteni. Velem seperc alatt végzett volna a fickó és utána vígan szedhette volna le a repülőket. - Megölted? - hökkenek meg egy pillanatra. Remélem, csak félreértettem valamit. - Már megbocsáss, de egy kapcsolatot nem így zárunk le – csóválom meg a fejem. Ez most komoly? Megölte? Nem én értettem félre valamit esetleg? - Leülünk és megbeszéljük a dolgot egymással. Te minden alkalmi barátnődet így szerelted le? - teszem fel a következő kérdést. Csak van valami oka annak, hogy ezt tette, nem igaz? Nincs egy hidegvérű gyilkos kinézete. Esetleg a nő tett volna valamit. - És miért ölted meg, ha szabad megkérdeznem? Gregory auror, csak állhatott valami a háttérben. Talán a lány valamiféle kém volt, vagy nem is tudom. Fekete mágus? Mégis, kik az esetei? Kár, hogy kiesett az a pár év annak idején, érdekelt volna, milyen volt annak idején, kamaszként. Amikor én megismertem, épp csak kezdte felfedezni az ellenkező nemet. Vicces volt azt hallgatni, pont melyik lány tetszik számára.
Valóban mindig nagy sikerem volt a gyengébb nem tagjai között. Hogy ezt valami véla felmenőnek köszönhetem, netán a saját kisugárzásom okozza, végülis oly mindegy. Az egykori kislány, Sonia úgy néz rám, minhtha minimum szerelmi bájitalt kevertem volna a forró csokijába. Láthatóan megfürdök ebben a pillantásban, kihívó mosolyom azt jelzi, hogy tulajdonképpen teszek rá, hogy menyasszony. Sokan akarták már a fejemet, s lám még mindig élek. A családja azért kért meg, hogy vigyázzak rá, de biztosan nem kerülte el a figyelmüket, hogy korábban már tanultunk együtt, igen jó volt a kapcsolatunk, így hát lelkük rajta, ha két egymásnak szimpatikus fiatalt összeeresztenek. – Köszönöm. Az változott, hogy mindez már nem hoz zavarba. – Felelem könnyedén hárítva a bókját. Gyerek voltam még szinte, amikor egymásra voltunk kattanva. Azóta a tennivalóim megedzettek. Viszont bűn őt elpazarolni egy olyan előre elrendelt házasságba. Gyönyörű, és okos lány, most pedig afféle biodiszlet lesz az oroszok hatalmi játszmájában. – Sakkozik ugye? Hallottam már, hogy rengeteg versenyen indul, de főleg itthon. – Bólogatok, az oroszok még a Szovjetunio romjain építették fel, hogy a korcsolyán kívül a sakkban is verhetetlenek legyenek. Na jó, azért van egy-két modelszépségű női teniszezőjük is. Igen, be kell látni, hogy az orosz lányok az egyik legszebbnek mondható teremtések a világon. Lehet, hogy a vélák innen származnak? – Majd átadom a jegyzeteimet, s gyakran meglátogatlak. Különben is, miért akarsz te auror lenni? Nem félted a csinos pofid? – A nyúlánk karcsú alakból én inkább valami táncost, előadóművészt néznék ki, de lehet, hogy a családi nyomás is benne van. Fél szemmel az erkélyről hátratekintve megpillantom az egyik asztalnál a Karmestert, aki után Londonban is nyomoztam. Ez a fickó mintha a világ összes estélyén prominens vendég lenne. Fehér öltönyt, és piros nyakkendőt visel. Tudnia kell, hogy amíg élek, a sarkában leszek. De vajon mit keres egy eljegyzési partyn? – Jellemzően a minisztériumból. Legutóbb Bahreinben voltam, el kellett intézni egy tudóst, aki mágikus rakétákat akart kilőni mugli repülőgépekre.. – Foglalom össze pár szóban, a lezárt ügyekben már semmi titkos nincsen, főleg, ha minden szálat elvarrtam. Felvonom a szemöldökömet, amikor a vőlegényt említi, tényleg egy tahó alak lehet. Én is szemforgatok, majd csak legyintek a kérdésre. – Senki komoly. Nem is lehet, szinte soha nem vagyok Angliában, sem egy helyen. Volt a múltkor egy francia lány, de.. Megöltem.
♫ Solitude ♫ ϟ Ruha ϟ Nem várt vendég ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A házimanó tényleg pillanatok alatt helyre hozza a hibámat a saját mágiájával, miközben jómagam rákvörös arccal engedem el végül Gregory nyakát, hogy hátrébb lépve jobban szemügyre vehessem őt. Igyekszem felidézni magamban a gyerekkori arcát, ami részben sikerül is, de a mostani vonásai mindent felülírnak bennem. Annyira helyes! Kislányként már gondoltam arra, hogy hatalmas nőcsábász lesz belőle, hiszen már akkoriban is igazán cuki srác volt. Most pedig ismét találkozni vele... Egyszerűen hihetetlen! - Te pedig továbbra se nőtted ki a helyességed. – mosolyodom el, egy kis viccelődő bókkal körítve a dolgot. Na jó, annak idején igazán megszokhatta már, hogy mindig kimondom, amit valójában gondolok. Talán ezért is kedvelt ennyire, nem tudom. Mindenesetre, ha valakit jóképűnek találok, azt a tudtára is adom. Egy-két évvel ezelőtt még a Durmstrangban is odalejtettem egy fiúhoz, aki tetszett nekem és mindenféle szívbaj nélkül szerelmet vallottam neki. Ő ugyan elutasított, de nem zavart a dolog, hiszen számoltam ezzel is. És már akkor is sejtettem jól, hogy a szüleim nem ezt az utat jelölték ki számomra. - Ivan Braginsky – felelem, miközben engedelmesen indulok el Gregory nyomában, hogy senki mást se legyen alkalmam letaposni. - Egy igazán híres, orosz család legfiatalabb tagja – egészítem ki az információt. - Ráadásul, auror, ami apám szemében igen sokat nyom a latban – fintorodom el kissé, habár Ivannal nem lőtt mellé, hiszen rettentően vonzónak tartom. - A cél pedig a szokásos: két családot egyesíteni és valami egyedit létrehozni. A szüleim nagyon reménykednek abban, hogy sikerrel járnak. Ivan családja vagyonos és nagy múltú. Igen, a legtöbb aranyvérű család szinte folyamatosan keresztezte egymás útját. A Braginsky-család valamilyen úton-módon a rokonunk, noha szerencsére elég távolról csupán. Kissé fura lenne abban a tudatban hozzámenni, hogy unokatestvérek vagyunk. Ebben az esetben én is ellenmentem volna apám akaratának. - Ezek szerint egyedül leszek? - fintorodom el egy pillanatra, hiszen tényleg rosszul érint az a tudat, hogy ő nem lesz mellettem. - Igen? - vonom fel enyhén a szemöldököm érdeklődve, amikor az általa vállalt munkákról beszél. Jó, ez a téma engem is kifejezetten érdekel, hiszen nem szeretnék teljes mértékben lebőgni a leendő munkaadóim előtt. Ha Gregorynak van ebben tapasztalata, akkor szívesen fogadom a beszámolóit. Bár, nyilván nem lesznek aktív munkáim, hiszen az iskola elvégzése után szinte rögtön férjhez megyek és nem fognak bevetésre küldeni. - És milyen megbízásokat kaptál? Kiktől? Szeretném felmérni a terepet, kissé jobban elmerülni benne, habár jelen pillanatban azért a fiú életének más részletei is érdekelnek. Rég nem beszéltünk egymással és én annyira rákérdeznék, hogy van-e barátnője. De voltaképp miért is tenném? Ivan a jegyesem és Gregory se érdekel másként, mint barát. Ennek csakis a véla származása lehet az oka, szóval ellenállok a kísértésnek és tartom a szám. - Áh, őket nem érdekli a menyasszony – legyintek egyet, miközben visszatekintek a terem irányába. Láthatóan senkinek se hiányzom. - Mindenki Ivan miatt jött, nekem csak annyi a szerepem, hogy mosolyogjak és szép legyek – forgatom meg a szemem kissé bosszankodva. - És hogy a lehető legjobb feleség váljon belőlem – könyöklöm beszéd közben az erkély párkányára. - Ne érts félre, nincs bajom Ivannal, csak az elvárásokkal. És veled mi újság a magánéletben? - sandítok kíváncsian felé, miközben gondolatban már magamat szidom. Hogy lehetek ennyire hülye, hogy mégis rákérdek?
Miközben a lány tovább bénázik, még a nyakamba is veti magát. Cseppet sem zavar, annyira nem vagyok finnyás, hogy eltoljam magamtól, csak hogy ne gyűrje össze a szmokingomat. Ha az ember szép nőkkel veszi körbe magát, ez bizony gyakorta megeshet. Az ügyetlen esetlenség csak szélesíti a mosolyomat, de nem hajolok le, hogy segítsek a házimanónak, vélhetően mágiával gyorsan megoldható mindez. – Kicsi Sonia, már nem is vagy annyira kicsi. Sőt... milyen magas lettél. – Mérem végig, jól megnyúlt, ám ami nagyon szíven üt, állati dögös lett. Mint mondottam volt, rengeteg nő fordult már meg körülöttem, ám az őzike szemű egykori kislány igazi topmodellé vált, noha semmit sem javult a kézügyesége. El is nevetem magamat, ahogyan még ráhátrál valakinek a cipőjére, gyorsan előrébb húzom a kezénél fogva, hogy ne bántson másokat a továbbiakban. – Nos igen, a szüleid meghívtak az eljegyzésre. Ki a szerencsés? – Továbbra is tartom az oroszt, nem akarok ugyanis kilógni a díszes elit körből. Régen láttam Soniát, eredetileg még arról is szó volt, hogy majd együtt dolgozunk párban aurorként, ám évekkel ezelőtt végül a szülei a Durmstrangba iratták át, és itt meg is szakadt a kapcsolat. Azóta sem volt senki, akivel pár napnál tovább jól éreztem volna magam. Nem vagyok barátkozós típus, annyi szent, és be kell vallanom, lehet, hogy vele sem az volt a cél, hogy csak hülyüljünk. – Menjünk. – Helyeslek, mert ott legalább nem hallhat minket más, ámbár a szüleivel sem akarom összerúgni a port, hogy elrabolom a menyasszonyt. Különben is, mit szólna ehhez a vőlegénye? Egyáltalán Sonia szerelmes, vagy csak az üzleti érdeket követik? Sok itt még a megválaszolatlan kérdés. – Már csak a diplomámért fogok visszamenni, ott ne keress többé kicsi. Elvégeztem a mesterszakot is, nem csak a sima auror képzést. Ám már az elmúlt három öt évben is aktívan gyakoroltam a pályát, leginkább külföldön. – Tárom szét a karjaimat, körbemutatva, hiszen most is azért vagyok itt, hogy nemzetközi munkákat tudjak a magaménak. Mindenesetre eddig főleg a minisztérium megbízásából dolgoztam, ezúttal viszont Sonia szülei kértek fel. – Nem kéne inkább a többi vendéggel foglalkoznod? – Engem ugyan nem zavar, hogy így félrevont, ám mégis ő ennek az estének a főszereplője, ha elvonom a közönségétől, az nem túl jó vért szül.
♫ Solitude ♫ ϟ Ruha ϟ Nem várt vendég ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A bénázásom cseppet se meglepő, mondhatni, erről vagyok híres, hiszen a mi családunkban igencsak szerencsétlen tulajdonság a kétbalkezesség. Mit ne mondjak, nem én leszek az, aki fél kézzel leveri majd az ellenfelét. Olga erre sokkal alkalmasabb lenne, de ő elszúrta, így minden figyelem rám terelődik. Még akkor is engem figyel mindenki, amikor a férfi öltönyét tisztítom, ugyancsak bénácska mozdulatokkal. Az arcom már-már rákvörös, hiszen nem állt szándékomban pont így reflektorfénybe kerülni. Amikor meghallom a hangot, a mozdulatom félbemarad, majd meglepett tekintettel fordulok az illető felé. Nekem szólt volna? Pislognom kell párat, mire teljes mértékben eszembe ötlik, ki is áll előttem, majd egy hirtelen – de ugyancsak ügyetlen – mozdulattal vetem magam a nyakába, miközben az egyik házimanó kezéből kiverem az italos tálcát. - Gregory? - teszem fel a kérdést, miután már a nyakában csimpaszkodom. Igen, ez vagyok én. Előbb cselekszik és csak aztán kérdez. Az illető talán nem is ő, szerény személyem pedig pont most hozott kellemetlen helyzetbe valamiféle vadidegent. Előfordult már, nem tagadom. - Gregory Fox? A fiú, akivel annak idején sülve-főve együtt voltunk a Roxfortban. Egyszer meg is csókoltam fogadásból, mármint adtam egy gyors puszit a szájára, utána pedig ment a fintorgás mindkettőnk részéről. A barátnőim azonban nem hitték el, hogy meg merem tenni, én pedig bizonyítottam számukra, hogy igenis képes vagyok rá. - Istenem, annyira rég láttalak! - engedem el végül, majd hátrébb lépek, hogy jobban szemügyre vehessem. Mondanom se kell, hogy közben jól rátaposok valakinek a lábára, ez azonban egyelőre a legkevésbé se érdekel. - Úgy örülök neked, mégis mi járatban vagy errefelé? - biccentem kissé oldalra a fejem, kíváncsi tekintettel meredve a fiúra. Férfira. Olyan jóképű lett! Esetleg csak én látom annak? Gyerekként is igen aranyos volt, de most... Hát, bizonyára nem fintorognék, ha ismét meg kellene csókolnom. - Az eljegyzésre jöttél? Nem tudtam, hogy a szüleim őt is meghívják majd, hiszen egy szóval se említették, habár nekem se volt semmi beleszólásom a vendéglistába. Tőlem azt várják el, hogy Ivannal foglalkozzam, senki mással, egyelőre azonban Gregory köti le a teljes figyelmemet. Elvégre, mégis ő volt a legjobb barátom a Roxfortban! Nem hittem volna, hogy bármikor is újra látom, hiszen hamar átkerültem a Durmstrangba, nem sok időt töltöttem a brit mágusiskolában. - Menjünk ki az erkélyre, ott nincsenek ennyien! - ragadom meg a karját majd lágy, de határozott mozdulattal vonom magam után. Nem itt fogok vele beszélgetni, ahol ennyien vannak. A szüleim figyelnek minket, ahogy minden bizonnyal Ivan is. Nem fogok olyasmit tenni, Gregory egyébként is csak a barátom, de nem is szeretném ennyi fültanú előtt boncolgatni a múltamat. A családi hátterem miatt egyébként is rengeteg sajtós van jelen, óvatosnak kell lennem. A végén még képesek valami ciki dolgot is kiteregetni rólam. - És? Mi újság veled? - fordulok szembe vele ismét, immár a hatalmas erkélyen állva, ahonnan rálátni a hófedte hegyekre. Normális esetben itt is hideg lenne, de valamilyen varázslat révén kellemes a hőmérséklet. - Elvégezted az iskolát? Auror lettél? Mesélj el mindent! - kérem csillogó szemekkel, hiszen tényleg kellemes emlék maradt számomra a vele töltött idő. Annyi hülyeségben benne voltunk mi ketten! Igaz, általában az én ügyetlenségem miatt buktunk le állandóan, de ő akkor is megengedte, hogy vele tartsak, noha tudta jól, hogy büntetőmunka lesz a vége. - Szeptembertől én is visszamegyek a Roxfortba – újságolom el a hírt egy széles mosoly kíséretében. - Összefuthatnánk, ha gondolod.
Legalább két éve nem jártam már Oroszországban. Most kaptam meg a végzős mesterdiplomát, már csak a kilépő papírjaim hiányoznak a Roxfortból, ahova már nem fogok visszatérni. Itt az ideje hogy hivatalosan is megmutassam a nagyvilágnak, hogy ki Anglia legjobb aurorja. Évek óta gyakorlom már élesben a hivatásomat, de amíg félig egyetemista voltam, kevesebb feladatot bíztak rám, remélem ez most változni fog. És már itt is az első. Igaz, nem a minisztériumból, hanem Oroszorszából, szeretettel. Hát mit ne mondjak, jól emlékszem én Soniára, a kis szőke lányra, aki a nyomomban járt, és lehetett is volna valami, de olyan fiatal volt, hogy nem én akartam lenni, aki felfűzi őt a többi közé. Ám Sonia immár nagykorú, s valamiért testőrt, mentort keresnek mellé. Ez azért kellemetlenül érint, nem szeretek visszatérni a tett színhelyére, inkább magam mögött hagyok mindent. Ám a családja túl befolyásos, rossz ómen lenne visszautasítani őket. Egy nemzetközi expresszvonattal száguldok át Európán, majd a birtokukhoz közel felvitetem magamat helikopterrel Oroszorság hófödte hegyeibe, hogy onnan síeljek le. Többféle sportban járatos vagyok, még attól sem kell félnem, hogy kificamítom a bokámat, tizenöt éves korom óta hódolok ennek. A kúria eleve a hegyekben van, a házizsákomban nem sok minden van, főleg varázsszerek, fegyver, de a szmokingomat, és a csomagjaimat előre küldettem légipostával, a recepciónál fogom megkapni. Be is jelentkezem gyorsan, hogy kapjak egy szobát, elméletileg az én nevemre van félrerakva a kulcs, a csomagjaim pedig már felküldve. Átöltözöm hát, hiszen elkezdődött már az eljegyzés, amin inkább mint megfigyelő veszek majd részt. Letusolok azért, hogy ne legyen annyira kipirulva az arcom a jeges fuvallattól, aztán csokornyakkendőt kötve indulok a terembe. Nem nagyon nézelődök, bemondom a nevemet, meghívó se kell ide, csak a lista. A szakmámból kifolyólag eleve a luxus milliőibe szoktam vándorolni, tudom hogy kell viselkedni, az oroszom is anyanyelvi. Belépek hát a nagyterembe, elragadva az egyik tálcáról egy pezsgőt, s félmosollyal veszem észre, hogy Sonia hogy felnőtt, de még mindig milyen ügyetlen. A leöntött alak nem morgolódik, a házigazda lányát illetlenség lenne leugatni, de tovább is áll. – Üdv Sonia. Milyen magas lettél. Nyújtanak? – Kérdezek megtartván az oroszt, semmi szükség rá, hogy kinézzenek innen az angolom miatt. A szüleit is keresem a tekintetemmel, de tekintve, hogy örömszülőkről van szó, biztosan elfoglaltak az eljegyzés kapcsán. Gondolom a konyhában is sürög mindenki, ki szoktak tenni magukért.
♫ Solitude ♫ ϟ Ruha ϟ Nem várt vendég ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az ünnepség, amelyet a szüleim rendeztek az eljegyzésem alkalmából, teljesen pazar rendezvénnyé nőtte ki magát. Igazság szerint, a két család szépen kitett magáért, én pedig félrehúzódva álldogálok az egyik sarokban, a nővérem társaságában. Olga komor és kimért, láthatóan nem örül annak, hogy az én házasságom szerencsésebb lesz az övénél. Ivan fiatal, jóképű, gazdag és nemesi családból származik. Ráadásul igen tehetséges auror, amit én már közel sem mondhatok el magamról. Amint pálcát fogok a kezembe, minden romba dől. És ha mindez nem lenne még elég, nemsokára a Roxfortban kezdem el a következő tanévemet, auror-szakon. Komolyan, mit fogok én ott csinálni? És mit szólnak a szüleim, ha nem az elvárásoknak megfelelően teljesítek majd? És Ivan? Vajon a katasztrofális eredményeim ellenére is feleségül vesz majd? A látszat ellenére teljesen feszült vagyok, ez azonban nem annak köszönhető, hogy a szüleim érdekházasságba taszítanak. Nem, hiszen úgy érzem, kedvelem Ivant, a vonzalom pedig teljes mértékben kölcsönös. Lesz pár évünk egymásra hangolódni az esküvőnkig. - Megfognád, kérlek? - nyomom nővérem kezébe az italom. Levegőre van szükségem, méghozzá sürgősen, mert úgy érzem, idebenn megfulladok. A szüleim elvárása irányomba, amit én talán képtelen leszek teljesíteni... Mindezek tetejébe pedig felbéreltek valakit, aki végig vigyázni fog rám, nehogy bajom essen. Most komolyan, testőr? Ennyire nem képesek megbízni bennem? Nagyobb megaláztatást el se tudnék képzelni egy leendő auror számára. Tény, hogy kétbalkezes és béna vagyok, de ez akkor is sok számomra. Eddig is túléltem, méghozzá a Durmstrangot, ami azért sokkal keményebb, mint a brit intézmény. Elindulok hát, átverekedve magamat a tömegen, egyenesen a hatalmas teraszunk felé. A kúriánk a hegyekben található, sziklákra épült, a kilátás pedig gyönyörű és egyben megnyugtató. Mindig oda ülök ki, ha valami gondom akad. Képes vagyok órákon keresztül szemlélni a tájat és magamban elmélkedni. - Elnézést, én nem... nekem nem állt szándékomban – kezdek el szabadkozni szinte rögtön, ahogy a sokadik emberen áttaposva lököm ki valakinek a poharát a kezéből egy harmadik ember ruhájára. - Én tényleg nem szándékosan tettem – magyarázkodom, miközben az egyik házimanótól elveszek egy kendőt és suta mozdulatokkal állok neki tisztítani az ismeretlen alak felsőjét. Persze itt is érzem anyám tekintetét a hátamon. Remek, most mit fog gondolni rólam? Az orosz nemesség legjava a teremben tartózkodik, az én eljegyzésemen, erre itt bénázok! Fülig pirulva egyenesedem hát ki, miközben Ivant keresem a tekintetemmel. Csak remélni merem, hogy pont ő nem vette észre az ügyetlenkedésemet. Maga a terem igen impozáns, hatalmas csillárokkal, üvegtetővel a fejünk fölött, amely alatt megbűvölt gyertyák lebegnek, akárcsak annak idején a Roxfortban. A gazdagságunkat hirdeti minden, ami csak itt fellelhető, az őseim semmivel se spóroltak, amikor megépítették. A muglik számára láthatatlan, ide is csak hoppanálva lehet eljutni, egy külön pontra érkezve, a házon kívül. Ott két biztonsági ember fogadja az érkezőket, majd igazítja útba őket. A házunk távol esik mindentől, elzárva a külvilágtól. Ritka az, hogy mások betehetik ide a lábukat. Szokatlan is hát számomra ez az érdeklődés, Olga eljegyzésén nem voltak ennyien.
