2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem akarok én állandóan Daphne testével rendelkezni, de nagyon nem volt jó ötlet, hogy magassarkúban jött. Nyilván nagyon elegáns, sőt, magamban azt is tudom, hogy dögös, de tekintve, hogy milyen események követik egymást, kénytelen vagyok ismét felkapni, ahelyett, hogy elmagyaráznám, hogy dobja le a cipőt. Így gyorsabb, és idő hijján vagyunk, a képet a zsebembe gyűrve már rohanok is ki vele a hátsó konyhaajtón, hogy aztán elterüljünk, füsttől köhögve, és teljesen fekete maszattal szinte az egész ruhánkon. Amúgy sem gondoltam, hogy majd egyszer örökölni fogok, de ez most végleg a füstbe ment, szó szerint. - Azt hiszem már meg sem lepődöm. Ez.. biztosan nem az anyám volt. Mármint nem az igazi. Elrabolhattak kiskoromban, vagy ilyesmi. Erre egy vér szerinti szülő nem lehet képes. – Csóválom a fejemet, együtt állunk fel, támogatom őt is, bár lelkileg én vagyok összetörve, de már kezdek megedződni a múltam súlya alatt. – Sajnálom, hogy belekevertelek. Ha te nem vagy itt, akkor jó eséllyel már halott lennék. – Nekem nincsen bólintérem, én biztosan beszorultam volna a cellába pálca nélkül. Habár át tudom alakítani az anyagokat, de szerintem annyira még nem vagyok ügyes hogy levertem volna a zárat. Hálásan bólintok végül, és már a lakásában is vagyunk. Óvatosan felemelem a kezemet, jó dolog biztonságban lenni, de itt meg teljesen összekoszolok mindent. – Nem akarok neked felesleges rendetlenséget, nincsen nálam váltóruha, ott maradt a bőrönd. – Mutatok végig magamon, ha megengedni esetleg lezuhanyozhatok, de de teljes szett ruha nincsen nálam még egy. Vagy gyorsan helyrehozza magát, aztán megyünk tovább? Én még mindig a Roxfortban lakok, bár talán tényleg nem ártana valami lakást bérelni nekem is a minisztérium közelében, hiszen pár napon belül vizsgázom, utána már képzett auror leszek papír szerint is, holott már a nyomozói vizsgám is megvan.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem ismerem az anyját és nem akarom egyből elítélni és egyébként is miért akarna végezni velünk? Vagy talán a miatt, hogy kiderülhet az igazság, hogy Gerardnak kérdései vannak? Nem tudom, de nehezemre esik arra gondolni, hogy tényleg az anyja, még ha nem is az igazi, de mégis ő nevelte fel, de meg akarná ölni. A fenébe is, ez csak azt erősítené, hogy jobban jártam én az árvaházban, mintha tényleg normális családom lett volna! Sőt, ha azt nézem, hogy milyen helyzetbe keveredtem Bob mellett, hogy ott én voltam, aki lényegében még ha nem is akarattal, de szétzúztam egy családot... Elhessegetem a gondolatot, inkább az ablakkal foglalkozom és amikor Gerard is készen van, még moccannék, ha nem dőlne be épp elénk a méretes könyvesszekrény. Elnyomok egy akaratlan káromlatot, hiszen ez aztán igazán nem volt tervben, de egy pillanat múlva már megint azon kapom magamat, hogy a lábaim nem érik a talajt. Köhögök az egyre növekvő füsttől, hiába jött be az ablakon oxigén, így csak a tűzbe hullott könyvek gyorsabban kaptak lángra. Nem ellenkezem, ő ismeri a helyet, de nem sok és már kint vagyunk végre a friss levegőn, hogy egy utolsó lökéssel robbajon is mögöttünk a ház. Mostanában nagyon nehezen jutok ki különféle házakból annyi szent... - Jól igen és.... sajnálom. De mennünk kell, mert valami miatt meg akartak ölni és ha az anyád volt, ha nem nem tudni, hogy ezt annyiban hagyják-e, hogy nincs-e itt valaki. - piszkosak és maszatosak vagyunk, de mégis talpra kecmergek, nem engedve el Gerard kezét és segítek neki is felállni. Az ő esetében lehet nagyobb a sokk, hiszen a füst és a fizikai gondok mellett sejtem én, hogy most azt se tudja kicsoda. Mondhatnám, hogy üdv. a klubban, de nekem majdnem harminc évem volt megbékélni azzal, hogy nem tudom ki vagyok, legalábbis ami a felmenőimet illeti, esetében viszont ez új érzés. Ha feltápászkodott, akkor azonnal hoppanálok és irány a lakásom. Egyáltalán nem érzem magunkat itt és most biztonságban.
- Ezek után még azt gondolod, hogy nem ő volt? – Azért helyzet ide vagy oda, akaratlanul is lejjebb nézek, hátha kivillan a hasa. Nem akarok én tisztetlen lenni, hiszen barátok vagyunk, de ezt az ember nem biztos, hogy tudja irányítani. Aztán csak elkapom a tekintemet, a bólintér ügyes zárnyitónak minősül, kifelé viszont egyre fojtogatóbb a füst, már könnyezik tőle a szemem is, de még nem akarok semmit sem eltakarni, mert ha egy kendő alá bemegy a füst, akkor ott fulladok meg. Inkább visszatartom a lélegzetemet, hogy ne károsodjon a tüdőm. – Muszáj lesz. – Felelem rekedten, s mivel a tűz nagyon gyorsan terjed, kirángatom a fiókat. Hozzám kapcsolható papírokat ugyan nem találok, de egy fiatal nő képét igen. Vagyis inkább lány, amolyan sugárzó szépség, már a mozgó kép alapján is vélának tűnik. Zsebre vágom a képet, a robbanás kiviszi az ablakot, és kilyuhatnánk rajta, ám a dolgozószobában már égő könyvespolcok egyike pont elénk dől, nem fogunk tudni átmászni rajta. – Hát ez remek. Bocs! – Pattanok oda a még mindig magassarkút viselő nőhöz, és a csípőjénél fogva a vállamra emelem, mert én tudom merre is tudunk még kilyutni. Becélzom a tűzet, amik a dolgozószoba oldalsó kijáratnál még nem érik el a küszöböt, s nővel a hátamon kiviharzom ott. A konyhából ugyanis nyílik egy oldalsó kijárat, azt rúgom ki, hogy pár pillanattal később már robbanjon mögöttünk a ház. Vélhetően az anyám nem egyedül dolgozott, s nem csak éghető, hanem robbanó komponenseket is szétszórtak. Repülünk pár métert a légnyomástól, így a hangomat is alig találom félig süketen, maszatosan a fűben. Nézem a lángoló épületet, és csóválom a fejemet. – Na ennyit a családról, meg az örökségről. Te jól vagy? – Kérdezem oldalt pillantva, megkeresve a nő kezét, és ha rátalálok, megszorítom azért, hiszen képes volt velem jönni, és ha ő nincs, már lehet, hogy halott lennék. Vagy ki tudja, hogy akit az anyámnak hittem, mit tett volna még velem. Nehéz most megszólalni, nem is a stressz, vagy az adrenalin miatt. Amit korábban az életemnek hittem, már összeomlott, de most végleg eltemethetem. És akkor jön a kérdés. Ki vagyok én egyáltalán?
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vicceek, de azért lássuk be a helyzet cseppet sem vicces. Ez már a második alkalom rövid időn belül, hogy egy égő épületből ell kirohannom, és ezúttal nem az én hibám a keletkezett tűz. De így sem értem, Gerard anyja vajon miért akarja ránk gyújtani a házat, a saját fiára? Eddig azért titkolózott előtte, hogy most végezzen vele? Érthetetlen, vagy... nem ő csinálta. - Az a kérdés vajon tényleg ő volt-e, vagy van-e más a házban. - mondom ki azért a gondolataimat, kissé felhúzva a felsőmet, hogy legalább valamelyest takarjam az orromat, hiszen elég erősen terjed a füst és most a legkevésbé érdekes, hogy így meg a hasam van kint, de legalább valamennyire sikerül megszűrni a füstöt, pálca nélkül pedig erre nem igazán van más mód. Ahogy felérünk Gerard megtorpan, ami őszintén szólva cseppet sem tetszik. Nem vagyok tűzszakértő, de az biztos, hogy nem okos ötlet megvárni, amíg ránk omlik az épület és őszintén szólva gőzöm sincs, hogy ez körülbelül mikorra várható. - Egyáltalán nem tűnik jó ötletnek. - rázom meg a fejemet, de közen azt is értem, hogy neki ez mennyire fontos lehet és ha van ott valami és most minden elég azzal nem járunk jól. Az ablakokat figyelem, ha más nem, akkor csak kijutunk egyen, ha nincs más. - Futás! - iramodom meg az iroda felé és amíg ő az fiókokkal foglalkozik én a legközelebbi ablakhoz iramodom. Üvegről beszélünk ezért valamelyest hátrébb állok és egy jó irányzott energialökéssel ütöm ki az ablakot. Falat jó eséllyel nem tudnék, de egy ablak azért nem jelent akadályt. Az már nagyobb gond, ha rács van rajta... a jó ég tudja, hogy egy ilyen épületet mennyire védenek, de már az is valami, ha legalább nagyobb mennyiségű levegő áramlik be, ami bár a tüzet is táplálja, de nekünk is biztosít valamennyi friss oxigént. Gerard remélem csak szépen felkap mindent, amit csak ér, aztán már el is tűnhetünk innen, mert elég félelmetesen ropognak azok a gerendánk és a végén tényleg a fejünkre omlik az egész, akkor pedig nem sokra megyünk azokkal az iratokkal.
Teljesen megértem, hogy így reagál, rólam már lepereg, hiszen ebben nőttem fel, de azért a mai napig bennem van valami feszes ellentartás, amikor az öregasszony közelében vagyok, aki sosem nézett rám szerettel, sokkal inkább csak valami örököst látott bennem, ám a komor ház is mintha mindig figyelt volna, szinte önálló életre kelt, anyám pedig mintha szintén a része lett volna, mint valami ódon bútordarab. Legszívesebben átölelném szívem hölgyét bíztatólag, de tekintve, hogy anyám szemében már így sem egy főnyeremény, Daphne pedig erős nő, meg tudja védeni magát, ráadásul az talán már túl intim megmozdulás lenne a részemről. - Enyhén szólva. De ne aggódj, szerintem még saját magát se. – Azért nem lenne öngyilkos, de Dahpne kifejezetten cuki, hogy így a halál küszöbén is próbál viccelni. Én azért nem vagyok annyire derülátó, hiszen az anyám nem csak hogy eltitkolta a véla származásomat, de még ránk is gyújtja a házat, így lassan el kell fogadnom, hogy a gyerekkorom végleg lezártult, nem mintha valaha lett volna, de Dahpne-hoz hasonlóan árva vagyok, nincs senkim, ki kell lépnem a cudar, zord nagybetűs Életbe, aztán lesz, ami lesz. Szerencsére már van végzettségem, munkám, nem szorulok senkire, csak legbelül vagyok lelkibeteg, hogy egy hazugság az életem. - Az bizony. – Bólogatok megzavarodva, már a pálcámért nyúlnék, de az sehol, az anyagmanipulálás pedig még közel sem megy olyan jó, hogy merjek rá támaszkodni, ám ha az életünkről van szó, muszáj kockáztatni. Szerencsére Daphne nagyon ügyes még varázslat nélkül, a kis bólintérre elismerően füttyentenék, ha nem maradosná a torkomat a füst, és ár köhögök is párat, a szememet könny kezdi fátyolossá olvasztani. Törölgetem, amíg a kis varázslény bebújik a kulcslyukon, és már kattan is a zár. Kézen fogom a nőt, hogy gyorsan kihúzzam, de azért csak óvatosan, az egyre jobban lángoló ház tartógerendái nem bírják a végtelenségig, a füst is terjed, a tűz pedig már a tetőt nyaldossa. Kifelé menet apám régi dolgozószobája tárva nyitva, a fiókjai kihúzva, ami már csak azért is érdekes, mert ez mindig le volt zárva. Kérdőn nézek Daphne felé. – Kockáztassunk? Lehet ott valami.. valami nyom. Eddig zárva volt. Tudnom kell, hogy ki vagyok.. – Csak a főbejárat van, hátsó kijárat már nincs, hiszen vagy ötven évvel ezelőtt voltak itt cselédek, bár esetleg a befalazott cselédszálláson áttörhetünk.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Egyetértően bólintok, hiszen én is mindig így gondoltam. Solomon nagyon igyekszik úgy tenni, mintha semmi és senki sem érdekelné, pedig én azért úgy gondolom, hogy ennyire nem érzéketlen, csak fontos számára a munkája és hát az a legfontosabb, így másokkal annyira nem foglalkozik, ami a kapcsolatépítést érinti. Végül is ő csinálja jól, nem kell család és barátok miatt aggódnia, bár értem is eljött, tehát azért igenis vannak kötődései, csak ügyesen próbálja ezt titkolni. Hamarosan pedig már az anyjánál vagyunk, legalábbis azzal, akit eddig annak hitt. A nő tényleg nem mondható valami szeretetteljes anyának, elsőre is a feláll a szőr a karomon a látványától is. Mintha minimum olyan szúrós szemmel vizslatna, hogy ha még egy kicsit közelebb megyek, fel is nyársal. Erre viszont végül nem kerül sor, mert minden elsötétül és mintha csak úgyre és újra csapdába esnék újfent rácsok mögött térek magamhoz, csak ezúttal nem egyedül, mivel Gerard próbál felébreszteni nagy bőszen. Néhány pillanat elég is és lassan pislogni kezdek felmérve a terepet. - Azt hiszem az anyád... nem kedvel. - kissé azért felköhögök, de mégis megpróbálom viccesre venni a figurát, bármennyire is úgy fest, hogy elég szorult a helyzetünk, mert hát lássuk be cseppet sem állunk jól jelenleg. - Ez tűz lehet? Ég a ház? - talán csak költői a kérdés ,vagy azt várom megerősítsen, hogy ő is úgy sejti-e, ahogyan én, pedig a hangok elég egyértelműek. Mintha az életem csak sorra ismétlődne, újra zárkában és már megint egy épületben vagyok, ami ég... mintha ez is néhány hete történt volna, amikor Nancy meghalt. A pálcámert tapogatok én is, de úgy tűnik, hogy aki lehozott ide, az elvette, mert én sem találom, ellenben a kis aprósággal, aki most előbújik a kabátom zsebéből. Egy kis bólintér, akit azonnal a zárhoz viszek, hogy ügyesen kinyissa azt, hiszen eleve ez a különleges képessége, szinte minden ilyesmivel boldogul, csak aztán engedem vissza a zsebembe. - Nagyon gyorsan ki kell jutnunk innen. - pillantok Gerardra, hiszen ő tudja az utat, ő ismeri a házat. Talán van valami hátsó kijárat, vagy hasonló, ahol könnyebben kijutunk. A nagyobb baj az, hogy azt sem tudjuk, hogy milyen állapotok uralkodnak odafent.
- Szerintem inkább utóbbi. Mintha ő.. nem is akarná, hogy mások kedveljék. Ettől függetlenül nagy koponya. – Bólogatok mosolyogva, mert még ha el is fogadtam, hogy barátok vagyunk Daphne meg én, még gondolhatom őt cukinak. Egyszerre kislányos, és érett nő, ami azért páratlan kombináció, mert valaki vagy megmarad infantilis szinten, vagy túl komoly lesz. Hamiskás félmosolyra szelidül az arcom, hiszen egyikünknek sem volt túl könnyű gyerekkora, de talán ez kellett, hogy megerősödjünk. A legjobb persze az lett volna, ha szerető család vesz körül, és a magabiztosságunk nem a magunkra utaltságból ered, hanem abból, hogy tudjuk, bármikor áll mögöttünk az a bizonyos háttérország. – Igyekszem a barátaimból, és a munkából inspirációt meríteni, hogy minden nap fel tudjak kelni, és tenni másokért. – Ez talán közhelynek hangzik, de a célokért élünk így vagy úgy. Most éppen nagyon is érdekel, hogy mi lehet a válasz, ha véla vagyok, hogy tudják így eltitkolni, ilyen sokáig. Az ékszer bizonyos fokig válasz, de a miértekre nem. Bólogatok, ahogyan anyámat méregetjük, vagyis azt az öreg nőt, akit eddig az anyámnak hittem. Daphne átveszi a kezdeményezést, megszólal, próbálkozik a kapcsolatfelvétellel, ám az öregasszony amikor szóra nyitná a száját, fehér por ömlik ki rajta, mintha valami hóvihar lenne, ami végigsöpör a házon, s mindketten az eszméletünket veszítjük. Füstszagra ébredek, és arra, hogy valami marja a nyelőcsövemet. A földön fekszem, pálca nincs nálam, Daphne pedig néhány lépésre tőlem. A ház alagsorában lehetünk, de sosem láttam itt lent cellát, pedig most abban vagyunk, fentről pedig tűz ropogása hallatszik, ég a ház! Odaugrok a nőhöz, és megpróbálom gyorsan Daphne-t magához téríteni, először finom pofozással, aztán ráérünk átgondolni, hogy hogyan is jutunk ki varázslat nélkül. Ki az a banya, és mit tett velünk? – Ébredj kérlek, térj magadhoz. – A vállát is rángatom kicsit, a nevén szólongatom, remélem nem nyelt több füstöt, mint én, mert akkor nagy gond lesz. Ennél is nagyobb.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem is tudom, ha ezt hallaná zokon venné, vagy büszke lenne magára. - nevetek fel kicsit, hiszen ahogy látom egyre inkább úgy érzem Gerard azért nagyon is tiszteli Solomont, annak ellenére, hogy most mondjuk simán kegyetlennek titulálja. Tény, hogy igen kemény ember, de pont azért tart ott, ahol. Neve van és tudja jól mindenki, hogy ha felmerül egy ügy kapcsán akkor ott biztosan lesz előre lépés. Az más tészta, hogy sose vonzotta az előre lépés, vagy akár az előléptetés, mindig is elég volt neki az a munka, amit jelenleg is végez. Szerintem nem is tudna magával mit kezdeni valami felsőbb beosztásban, ahol már többet kell íróaszal mögött ülni. Gondolom bár rengeteget tanulhat tőle Gerard, azért biztosan szívesen átadja neki mondjuk a papírmunkát. - Ez elég pocsékul hangzik. - húzom el a számat és igen magamban levonom a következtetést, igenis ha ilyen családom lett volna inkább vágytam volna árvaházba. Nem hiszem, hogy ilyen szülők mellett kicsit is jó felnőni, akkor már jobb, ha barátaid vannak és maximum néhány felügyelő, akik időnként problémáznak, ha rosszalkodtok, de nem kell úgy tekinteni rájuk, mint szülőkre, akiket hivatalból szeretni kell, akárhogy is viselkednek. És, amikor beérünk és meg is jelenik az emlegetett nő... Még jó, hogy van rajtam hosszú ujjú, mert még a végén látszana, hogy még a karomon is feláll a szőr a látványtól és attól a hűvös kisugárzástól. Már, amikor messziről meglátom akaratlanul is közelebb hajolok Gerardhoz és halkan odasúgom. - Nem semmi... - nem irigylem, nekem még lehet, hogy ez a kis itt töltött idő is kínzó lesz, nem hogy itt nőni fel gyerekként. Gondolom nem nagyon vágyott haza a Roxfortból a szünetekben és ezt totál meg is tudom érteni. - Hello... akarom mondani jó napot, asszonyom! - köszörülöm meg a torkomat, ahogyan az első kicsúszó köszönést igyekszem gyorsan semmissé tenni. A jó ég tudja, hogy itt nem várnak-e el még valami hajbókolást is esetleg, de azért nem kezdek el pukedlizni. - Igazán szép helyen laknak. - teszem gyorsan hozzá, magamban persze kiegészítem azzal, hogy persze én soha az életben nem akarnék itt élni. Az egész hát totál hátborzongató, számomra túlságosan tiszta és úrias, arról nem beszélv, hogy a lakói is a frászt hozzák az emberrel.
- Fárasztó, de úgy vélem a legjobb tanároknak, akiktől tanulhatok, mind megvan a szigorú, és következetes stílusa. Eastwick se volt az a cuki tanárnő, Solomon szinte kegyetlen, te pedig tényleg olyan komoly vagy, akivel nem lehet csak úgy lacafacázni.. – Mosolyodom el, már értem, hogy miért veszi komolyan mindenki ezt a pályát. Emberéletek forognak kockán, és bár engem is érdekel, hogy milyen újoncokat fognak betanítani az auror akadémián, de mégiscsak azon a véleményen vagyok, hogy csak az legyen nyomozó, vagy akár járőr, aki tudja, hogy mi is a pontos tét. Elfogadtam már, hogy ha másokért élek, akkor nem lehet lazsáni, ezért aztán nem is bánom, hogy ha egy olyan veterán mentorom van már ezen a héten, mint Solomon. Szerencsére Daphne csak kicsit lepődik meg, de amúgy nem akar kimászni az ölemből, és elfogadja, hogy nekem meg ez volt a logikus. – Számítsunk a legrosszabbra. A gyerekkorom sem volt felhőtlen, sokszor úgy éreztem, hogy zavarom, és idegesítem, mégis alig bírt elengedni bárhova. Nem lehettek barátaim, mert elvonja a figyelmem. De ugye a Roxfortot nem lehet otthonról elvégezni, így itt kénytelen volt belenyugodni, azzal a feltétellel, hogy a szünetekben hazajövök. Mégis, amikor itthon voltam, csak a rideg ház fogadott, ő alig beszélt velem. – Talán kicsit nyávogásnak tűnik, bár inkább úgy fogalmazom meg a saját múltamat, mintha nem is rólam szólna, hanem olvasnám valakiről, így nekem is könnyebb. – Csúnya nézést? Van akire hat? – Rázom meg a fejemet nevetve, mert igen, Daphne nagyon jó nyomozó, de velem kapcsolatban nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy mennyire édes. De lasacskán megérkezünk, az eresz alatt le tudom már tenni, és összecsukjuk az ernyőmet. Mivel ismerem a járást, nem is kell kopotatni. A komor ház felnyílik, sejtelmes félhomály járja át az előszobát, s a nappalit, anyám pedig mintha a semmiből tűnne fel mögöttünk. Ő már tényleg olyna, mintha a házhoz tartozna, egy ódon bútordarab. Nyakig begombolt hollófekete komorna ruha, és persze bot. A haja teljesen ősz, az arca rémeségesen ráncos, foga már alig van. Rettenetesen sokat öregedett, pedig fél éve láttam. – Szia anya, hadd mutassam be Daphne-t, munkahelyi kollegina, és egyben a barátom is, elkísért, ha nem baj.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én mindig is ilyen voltam, támogató és kíváncsi, az igazság harcosa, ha kell, aki megvédi az elesetteket, vagy a kevésbé elesetteket, ha egy percre még is megengedik maguknak a gyengeséget. Amit egyébként minden ember megérdemel egy-egy pillanatra legalább. Előredőlök kecsesen az asztalnál és érdeklődő figyelmemet a fiatal férfire függesztem. Kívülről talán úgy tűnik, hogy én is a bűvkörébe kerültem, mint sokan mások, köztük talán épp az a lány is, aki kiszolgál minket, de ez közel sincs így, csak a szavaira figyelek, és nem a férfias vonásai vonják el a tekintetem. - Olyan hatalmasat nem akarok, mint Godrik kardja, nyilván azt nem is szerezhetnénk meg, csak példának hoztad fel, de… Valami apróság, valami ékszer, vagy kiegészítő, öv vagy tarisznya, vagy gyűrű, vagy valami apróbb ereklye, azért nem Teszlek süveg hírességű, mert azt nem akarom, hogy célponttá váljon akármilyen érték miatt. Nem is tudom… - vonakodok, ötletelek, kicsit elbizonytalanodva. A lopásról nyilván szó sem lehet, ha még egy hajszálnyit ezt is sugallta, jószándékúan ignorálom a dolgot és átsiklok felette. - Auror? Nagyszerű! - mosolyodom el, egy vidám csillogással a szememben. Habár manapság sokkal több embert toboroznak a szakra, mint mondjuk néhány évvel ezelőtt, amikor mondjuk kevesebb auror végzett évente, mint amennyit meg lehet egy kézzel számolni, még is jó hallani, hogy valaki nekifut és elhivatott. - Ha a szándék megvan, akkor minden megvan. Ha bármikor szükséged lenne segítségre, bátran szólj és átadhatom a jegyzeteimet, vagy elmagyarázhatok ezt-azt. - vetem fel, hiszen az emberi kapcsolatok így működnek. Most én kerestem fel, de ha vele éppen lenne valami, hát az én ajtóm előtte is nyitva áll, ahogy ő sem penderített ki csak úgy lazán. Lassan elfogyasztom a dolgokat, amiket kértem, és közben tovább kattogok, mi is lehetne a tökéletes. - Talán túl korán kerestelek fel, talán konkrét tárggyal kellett volna kopogtatnom, de olyan nagyon bennem volt a tettrekészség. - morfondírozom tovább, de eddig csak a híresebb kardok lettek kizárva, hiszen arról sosem esett szó közöttünk, hogy Jake hajlik-e az ilyesféle fegyvernemre. Bájitalok, átváltoztatások, ez az ő asztalan, nem a fizikai harc, még ha erős is a testalkata. Hmmm, pedig lehet, hogy egy kard tényleg különleges lenne, és jól is állna a kezében? Vagy csak felakasztaná a falra a kandalló fölé? Lesz egyáltalán kandallónk a házunkban? És hol lesz a házunk? Annyi mindent nem beszéltünk meg még...
Kedves tőle, hogy így istápolni akar, manapság legalább a harmadik sorban, ha Daphnét, és Eastwicket is ide sorolom, aki manapság segítőkészen anyáskodik felettem. Ez azt jelenti, hogy a hátterem sem túl fényes, no meg az elmúlt hónapokban is számos olyan esemény történt, amely alapjaiban rengette meg a saját magamba vetett hitet, ám itt az ideje újra épitkezni. Önbizalmat, lelkierőt, és minden ilyet. Végül elmosolyodom, nem akarom a saját gondjaimmal terhelni, azért jött, mert a saját boldogságát szeretné még jobban megalapozni ezzel a mesés nászajándékkal a párjának. Holott még ötletem sincsen, hogy milyen ékszer lenne az ideális, és honnan. Végül csupán bólintok az anyámat illető feltevése kapcsán, s nem foglalkozom a torkomat szorongató gombóccal, mert gyakorlatilag ha nem beszélnék vele, igazából az sem izgatná. Nem is tudom, hogy mi tart otthon. Talán a kötelesség.. - Nem vertem nagy dobra, de végül így alakult. Nem maradtál le semmi fontosra. – Ez igazából ismét hárítás, mert nem terheltem a tágabb környezetemet az indítékok kapcsán, hogy mit keresek lassan végzős ereklyevadász órák helyett a kezdő aurorok között. – Értelek. Legendás.. Olyanok vannak, méghozzá a rendelésre készült ereklyék, mint Godrik kardja. Ezeket rendszerint gyűjtők őrzik, és nem eladóak. Ám aki nagyon harácsol, jellemzően elég addig figyelnie rá, amíg meg nem szerzi, utána már számon sem tartja. Csupán a birtoklás öröméért szerzi be. A legtöbben manapság már azt sem tudják, hogy mi rejlik a kincseskamrájukban. Mondhatni.. kacatként állnak helyben az ilyen relikviák. – Adom meg a megfelelő választ, hiszen bankosként ismerem a dörgést, az ügyfélkört, és aki elérte ezt a bizonyos prémium kategóriát, annak lényegében már mindegy. Lehet, hogy azt sugalltam, hogy el kéne lopnunk valamit? Miközben ő a teasüteményből majszol, én a melegszendvicseimet veszem magam elé. – A helyzet úgy hozta, hogy pont a tiédre. Kezdem azt hinni, hogy megvan bennem az a lehetőség, hogy megmentsek másokat. Nyilván még nagyon az elején vagyok, és rá fogok szorulni a tapasztaltabbakra, de nem baj, így döntöttem. – A pincérnővel összenézek, ő is rajta van azon a bizonyos nagyon hosszú listán. Ám nem haraggal váltunk el, úgyhogy részemről mosoly az üdvözlés.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Se az anyja, se a főnöke nem vagyok, így nem kell parancsnak vennie azt, hogy öltözzön fel jobban, mert a téli időben meg fog fagyni. Ha nem teszi, hát az ő döntése, legrosszabb esetben is, amikor rájön, hogy éppen megfagy, akkor majd felmelegíti magát egy egyszerű, alapvető bűbájjal. Boszorkányoknál és varázslóknál így megy, kényelmes egy világ tud lenni. Persze éppen ilyen kényelmesen és könnyen tudnak a gonosztevők is mágiához fordulni… Ez a nehéz része. Ugyan valamennyire mindenkinek az életét végigkísérem, akinek csak lehet, de arról fogalmam sincsen, hogy mennyire volt komoly a kapcsolata Lavenderrel, vagy hogy mi vetett ennek véget, vagy úgy egyáltalán a Nox ügyről meg főleg. Igaz, hogy annak a nőnek hallottam már egy-két helyen a nevét, még auror tanoncként is, de egy fiatal férfi megerőszakolása nem jutott a fülembe. - Tökéletes. - felelem egyszerűen, egy bájos mosollyal. Ugyan ha tanulásról, bizonyításról, vagy egy auror küldetésről van szó, akkor olyan vagyok, mint egy megállíthatatlan dömper, de privátban nagyon is szeretek barátkozni, és alapjáraton kedves is vagyok. És csak részben érdekből, ha a kapcsolati tőkére gondolunk, és a hálóra, amit kiépíthetek néhány mosollyal, érdeklődéssel vagy szívességgel. Tartja az ajtót, én besétálok, Jake-et is udvarias fából faragták, így nem problémázok, hogy nekem se törne le a kezem, ha magamtól kéne tartanom, csak mosolyogva biccentek neki köszit. - Elég szomorú, hogy vannak olyan emberek, akik inkább jajonganak, ahelyett, hogy tennének valamit a saját helyzetükért. Már bocsánat, ha ézékenyen érint, akkor nem bírálom az anyádat. - jelzem neki, hogy lehet, hogy szánom a nőt, de szánhatom halkabban is, ha mondjuk mindennek ellenére benne még is ott az érzés, hogy megvédje őt. Nem tudom nekem mennyi mindennek kéne történnie, hogy eltűrjem, hogy valaki így beszéljen a szüleimről, sőt, egyetértsek vele. De hát az én szüleim a szememben majdhogynem tökéletesek. - Köszönöm szépen. - válaszolom fürgén, ameddig összeszedem a gondolataimat, hiszen erről a pályaváltásról teljesen lemaradtam. Nem történhetett olyan régen, mert abban biztos vagyok, hogy a szeptembert még Ereklyevadászként kezdte meg. Vagy hát eddig biztos voltam benne. Látszik rajtam a csodálkozás, nem leplezem, minek tenném, hiszen tudom, hogy ügyes volt és elég jól fizették, így tényleg meglepő, hogy más utat keres. - Igazából inkább valami hasznosra gondoltam, és nem romantikusra. Vagy mindkettő egyben. Szeretnék valami különlegeset, valami egyedit, olyat, ami nem fordul meg minden zsebben, nem valami egyszerű rúnázott tőrt, vagy ilyesmit. Esetleg egy legendás tárgyat, de tudom, hogy erre kicsi az esély, vásárlás útján pedig biztosan egy vagyon. - hallgatok el, bár igazából attól függetlenül, hogy én még csak most végzem el a képzést, és nincsen tetemes fizetésem, a családunkban van pénz, lenne honnan átcsoportosítanom, csak… Valahogy úgy érzem, hogy szeretnék egy kis kutatást, erőfeszítést, nem kiválasztani egy polcról és kifizetni. - És milyen pályára is módosítasz? - teszem hozzá, érdeklődve félrebiccentve a fejem. Nem kihallgatás, csak ártatlan kérdés, miközben a pincérnőtől én csak egy adag diós teasüteményt kérek és egy forraltbort. Nem vagyok igazán éhes, így inkább csak az édes, finom ízük miatt kérem.
Nekem aztán jó lesz a bőrdzseki. Itt nőttem fel, és hozzászoktam az időjáráshoz. Mondhatni nyáron is bőrdzsekiben vagyok, annyira hozzámnőtt már, így nem kell nagyon beöltöznöm, nem fogok fázni túlzottan. Annyira meg éppen eléggé pirosodik ki az arcom, ami még jól is áll, lévén igen halovány a bőröm. Remélve, hogy Shanna mindezen nem sértődik meg, hogy majd én jobban tudom, megindulok a nyomában, várva hogy mivel is rukkol elő. Az anyám nem riasztotta el, amit nem lepek meg, hiszen bár nem ismerem túlzottan, igen határozott alaknak tűnik, lány létére vagányabb, mint sok fiú, határozott elképzelésekkel a tetteit illetően. Ezért aztán némiképpen irigykedve gondolok bele, hogy nekem bezzeg nem sikerült a nagy őt oltár elé vezetni, és tulajdonképpen itt állok menyasszonytalanul. Noxnak hála. Azt nem tudom felmérni, hogy mi történt volna velünk, ha ő nincsen, hiszen volt, és alapjaiban változtatott meg mindent. - Most teáztunk, és a kávé már túl sok lenne, de.. egy melegszendvics éppen ideális. – Még véletlenül sem randi szinten, de a következő saroknál feltűnik egy csíkos napernyős bolt, ami ránézésre nyáron kiülős fagyizó lehet, manapság inkább forralt bort, meg efféle téli felmelegítő szíverősítőt árulnak. Arrafelé indulunk, ott tartom Shannának az ajtót, hogy előre tudjon fáradni, ez végülis nem kocsma. - Ő mindig is ilyen volt, imádja sajnáltatni magát azzal, hogy másokba rúg. Kedves tőled, én már megszoktam. – Egykor még tényleg érdekelt, hogy miért ilyen, ám manapság már érzelemmentesen átsiklok felette, nem érdekelnek a bírálatai sem. Ha neki jó így, hogy mindenkit elmar magától, hát legyen, én biztosan nem ilyen családot akarnék a jövőben. Na nem mintha így magányosan bármi esélyem lenne rá a közeljövőben. Az biztos, hogy a szoknyavadászatból kinőttem. - Hogyne hallottam volna rólatok, és ezúton is gratulálok. Szép pár lesztek együtt. Sőt, már most is azok vagytok.. Viszont.. én már nem dolgozom a banknál. Úgy döntöttem, hogy pályát módosítok, de.. ettől még vannak ötleteim. Milyen romantikus varázstárgyra gondolsz? – Intek oda egy pincérnőt, aki fel tudja venni a rendelésünket. Én inkább ennék, de Shannának nem kötelező társulnia ebben.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Valójában vagyok olyan rátarti, hogy ha egy normális választ kapok tőle, akkor tovább folytassam és kiálljak magamért, Gerardért, akárkiért. Ahogy kiállok mindig, ha igazságtalanságot látok. De végül a nő eltűnik a vélhetően pince felé, én pedig ott maradok a csésze teával. Nem kell sokat várnom, Gerard megjelenik, és a varázstárgynak hála, ami lefogja a véla képességeit, minden különösebb szívdobbanás nélkül - tekintve hogy a szívem teljes egészében Jake-nek van fenntartva - pillantok rá és állok fel a kanapéról, amit elfoglaltam. - Javasolnék egy kabátot. - állítom meg az ajtóban azért, amikor szorosabbra fűzöm a sálat a nyakam körül. - Vagy egy hőtartó bűbájt, ha mást nem. - mosolyodok el, hiszen a nap süt, de ez ne tévesszen meg senkit, nem véletlenül kellett lent fát vágnia, még nagyban benne vagyunk a télben, és éppen hogy nem havon baktattam végig a házhoz. De közel az a fagypont, éjjel meg is van, kell az a tüzifa egy ilyen házban. A miénket mondjuk főleg mágia fűti, apám mindig is vonzódott az elemi mágiákhoz, ha nem lenne hősies alkat, akkor elemista is lehetett volna belőle. - Sétáljunk a lakott terület felé, és ha akarsz, irányíts minket egy beülős hely felé. Nem ismerem ezt a környéket. - pillantok rá menet közben, egy laza sétatempóval. Ugyan csípős az idő, de van rajtam elég ruha, hogy ez ne zavarjon, ha pedig elkezdünk kihűlni, még mindig ott a mágia, ami mindig segít. Én legalább általában ahhoz nyúlok, nem felhúzok még egy pulóvert, vagy ilyesmi, tipikus boszorkány vagyok. - Sajnálom anyukád állapotát. - válaszolom, egy kicsit vonakodva keresve a szavakat. Nem akarom megsérteni, nem akarom elbagatelizálni se, hogy ha valaki így viselkedik változzon, ha nem tud, menjen orvoshoz, mert ez igen nagy általánosítás lenne, és nem akarom megbántani. És nem is ezért vagyok itt. Persze azért kicsit sajnálom ezt a közjátékot, a szememben mondjuk ezzel egy cseppet sem csökkent Gerard, sőt, inkább nőtt. - Szóval, gondolom hallottál az eljegyzésről, és hogy kitűztük az időpontot január végére. Mindketten mondhatni… Elfoglaltak vagyunk, de még is szeretnék egy romantikus meglepetést, még ha a ceremónia nem is lesz olyan hosszú, és a nászút is elmarad. Arra akartalak kérni, hogy kutass fel nekem egy varázstárgyat, ami megfelelő ajándék lehetne Jake-nek. Tudod… kifejezni az érzéseimet. Ő kért meg engem, most én akarok tenni érte valamit. - vallom be, egy kicsit zavartan. Mások titkait olyan szépen és érzékenyen kezelem, de a saját érzelmeimet kicsit nehezebben. Szerencse, hogy Jake úgy szeret, ahogy vagyok, és nem várja el, hogy habos-babos, romantikus hercegnő legyek. De ezt most tényleg akarom.
Biccentve mosolygok a lányra, nem is olyan stréber, mint mondják róla, egészen emberi. Csak hát ha valaki ennyire legendás, már csak az apja miatt is, valahogy mindenki kultuszt sző róla, de így testközelben nem tűnik beképzeltnek. Eltűnök gyorsan tusolni, anyám marad hát Shannára, aki így nem kap viszonzást a bemutatkozására, csak egy ajaklebiggyesztést az esküvő kapcsán, nem igazán nézi meg a gyűrűt sem. Ráadásul amikor a hollóhátas engem dicsér, akkor mintha még el is nyomna egy horkantást. - Nahiszen.. – Legyint, mintha őt ez nem érdekelné, aztán elbiceg a pincelépcső irányába, mintha csak azt akarná felmérni, hogy szerinte milyen munkát végeztem. Pár percen belül viszont megérkezem én is, a tavaszias időre való tekintettel nem hozok dzsekit, csak egy sima garbó felül, alul meg egy farmer. Shanna mindig csinos, de nem tudom, hogy hová megyünk, vagy ő maradna-e, de anyám jelenlétében ezt kétlem. - Itt is vagyok. Menjünk inkább. Sétálunk, vagy beülünk valahova? – Nyilván nem randi jelleggel, és tudhatják rólam, ha valami lánnyal is mutatkozom, Lavender után már nem volt kapcsolatom, és nem kezdtem randizgatni, így a partner jó eséllyel lehet iskolai, vagy munkakapcsolat is. Meg hát különben is, amíg nem vagyunk bizalmas, kompromittáló helyzetben, addig a vőlegényének sem kell aggódnia. Én aztán nem állok senki boldogságának útjába. - Ne haragudj az anyám miatt. Mindig egyedül volt, mert elmar magától mindenkit, viszont panaszkodik, hogy senki nem gondoskodik róla. Értsd úgy, hogy még engem is levegőnek néz. – Kérek elnézést, bár nem az én hibám, de Shanna azért jött, hogy segítséget kérjen, és baromira nem ilyen bánásmódot érdemelt. Felsegítem, kinyitom neki a bejárati ajtót, aztán be is húzom magunk mögött, hogy végre kiderüljön, hogy pontosan mit is vár tőlem. Nem is nagyon értem a látogatása célját, hiszen ő már a maga útját járja, szuper a munkája, a házassághoz vezető út karnyújtásnyira. Nekem pedig igazán most indul el bármi is az életemben. De ki tudja, megpróbálhatom.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Eszembe se jutott, hogy Gerard mondjuk éppen fát vág, és alkalmatlan időben jövök, hiszen nap közben van. Azt hittem csak pihen, karácsonyfát állít, vagy ilyesmi, amit a szünetben szokás, ha valakinek éppen szabadnapja vagy szünete van. Minden esetre bólintok az ötletére, és amikor beljebb sétálok és a nappaliba érek válaszolok is. - Persze, elnézést, hogy nem szóltam, hogy jövök, megvárlak, ne siess. - mosolyodok el, hiszen szívességet jönni kértem és időm, mint a tenger. Már indulna is el, amikor mögöttem megjelenik az édesanyja egy nagyon bájos megszólalással, átnézve rajtam. Egyáltalán nem vagyok ahhoz szokva, hogy így kezeljenek, általában felismernek az emberek és szeretnek, nem néznek át rajtam, mintha csak valami másodrendű lény lennék, valakinek a nevesincs nőcskéje. Lehet, hogy Gerard el tud sétálni emellett és már megszokta, de amint a fiú eltűnik, én ahelyett, hogy levegőnek nézném az asszonyt egy széles mosollyal odafordulok hozzá, és kikerülhetetlenül az arcába beszélek. - Shanna Griffin, Mrs. Warrington, munka ügyben jöttem a fiához. - mutatkozom be, és ha még mindig vén, gyanús satrafát játszik, akkor felemelem a kezemet és megmozgatom az ujjaimat, hogy a figyelmét felvonva megmutassam az eljegyzési gyűrűmet. - És január végére van kitűzve az esküvői időpontom a vőlegényemmel. - teszem hozzá, hogy teljesen eloszlassam a gondolatait. Mondjuk igen tapintatlan, hogy véres lepedőket emleget egy idegen előtt, nem tarthatja sokra Gerardot, pedig amennyire én ismerem, nagyon rendes srác és mindent megtesz azért, hogy rendbe hozza a családot és a birtokot. Kicsit elfog a rosszérzés a nővel és a viselkedésével kapcsolatban, de továbbra is mosolygok és próbálok kedves lenni, mert arra nincsen szükség, hogy veszekedés pattanjon ki, nem azért jöttem Gerardhoz, hogy felkavarjam a kedélyeket. Ettől függetlenül senkinek nem engedem meg, hogy átnézzen rajtam, vagy semmibe vegyen, vagy csak egy nőcskeként listázzon. Egészséges magabiztossággal és nyugalommal iszom a teámat, miközben várom vissza a fiút és amikor találkozik a tekintetem az idősebb nővel, látszik rajtam, hogy nem vagyok hajlandó zavarba jönni a viselkedése miatt. - Büszke lehet a fiára, csak jókat hallottam róla. - jegyzem meg, szánt szándékkal azért, hogy a lelki békém helyre kerüljön és a nő észhez térjen, hogy az imént égette a saját fiát, aki nagyon nem ezt érdemli. Shanna Griffin, az igazság harcosa, csak én mosollyal, kedvességgel, és dicsérettel harcolok most.
Azért valahol zavar, hogy hivatlanul jött. Na nem a látogatása, hiszen nyilván fontos ügyben van itt, sokkal inkább az, amit én nyújtok. Teljesen le vagyok izzadva, merő kosz mindenem, nem nyújthatok épületes látványt. Bár lehet, hogy vannak lányok, akinek a férfierő, meg a kétkezi munka jön be, de Shanna amellett, hogy foglalt, sokkal arisztokratikusabbnak tűnik, főleg a parancsnok apuka mellett. - Hozok egy teát, és megiszod, amíg kicsit rendbe szedem magam, csak pár perc. – Közlöm, nem úgy, mintha parancsolgatnék, csupán én vagyok a vendéglátó, és szalonképességem javítása érdekében kínálom az áthidaló megoldást. Az előszobafolyosón túl a nappali várja, igazi régi elitre jellemző szőnyegekkel, függönyökkel, kandallóval, no meg a legalább hat személyt befogadó ülőgarnitúrával, amelynek közepén a dohányzóasztal foglal helyet. Innen rálátni a kamrára, no és a felfelé vezető lépcsők szállíthatják az embert a hálókhoz. Ide indulok én is, közben érdeklődve hallgatom a lányt, s már éppen válaszolnék, amikor Shanna háta mögött a félhomályból az anyám tűnik fel, mintha már ő maga is a ház része lenne. Hangtalanul közlekedik, s jelenléte komor, nyomasztó. Nyakig begombolt sötét ruházatban van, mintha temetésre menne. A haja kontyban, az ajkai késpenge vékonyak. - Már megint egy lány. A múltkori után is véres maradt a lepedő. Megint erre számítsak? – Kérdezi élesen, átnézve Shannán nekem címezve a mondandóját. Elnézést kérően pillantok én az aurorra, jelezve, hogy ne vegye magára. Inkább válaszra sem méltatom az öreglányt, aki egy szem Lavenderemet minősítette így, s annak is már másfél éve. Inkább felcsattogok a lépcsőn, hogy eltűnjek zuhanyozni, s a lány marad kettesben anyámmal, aki úgy méregeti, mintha valami teve lenne az araboknál.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem különösebben vagyok oda az építészetét vagy a fényűzésért, nekem ház-ház, a mi családi otthonunk sem a legnagyobb, hiába léptették parancsnokká apámat, meg vagyok Lumpsluck unokája, akkor se szállt el a család, hogy nekünk kúriában kéne élnünk. Így nem zavar, ha nincsen házimanó, vagy nincsen fényűzés, bár így is meglep, hogy csutakosan maszatosan nyit ajtót Gerard. Elsőre annyira, hogy még a szemeim is illetlenül kikerekednek, de nem arról van szó, hogy éppen be van durranva a bicepsze és hogy ez mennyire férfias csak… Született mágus vagyok. Erőm mint egy szúnyogé, csak a fürgeségemből élek, és mindent, amit csak lehet a világon, mágiával oldok meg. Az, hogy ilyen maszatosan, kétkezi munkázva jelenik meg az nekem nagyon furcsa. Ettől függetlenül az első döbbenet után csak elmosolyodok, picit zavarban, hogy nem tartottam meg a pókerarcom. - Szia, köszönöm. - suhanok el mellette, amint kitárja az ajtót, ezzel megadva a jelet, hogy beljebb fáradhatok. Nem tudom, hogy pontosan mi játszódik le a fejében, hogy nem szimpla kiváncsiság buzog benne, hanem küldetésben reménykedik, így gyanútlanul kezdek bele a mondókámba. - Úgy hallottam, hogy nagyon ügyesen boldogulsz a koboldokkal és szeretnék tőled kérni egy szívességet. - futok neki, reményteljes tekintettel, miközben csak futtában nézek körbe a házon. Az is teljesítmény, hogy ennyi idősen képes volt törleszteni a tartozásokat és legalább feljönni nagyjából nullára, így egyértelmű, hogy valamit jól csinál. Persze arról fogalmam sincs, hogy pontosan hova jut egy ereklyevadász, így lehet, hogy rossz lóra tettem, de mielőtt közbe szólhatna újra megszólalok. - Szeretnék egy varázstárgyat felkutatni, illetve felkutattatni veled, ami az esküvőnkre ajándék lenne Jacobnak. - térek a lényegre, miközben egy eminens auror növendéktől szokatlanul szelíd mosollyal szalad le a pillantásom a gyűrűsujjamon csillogó eljegyzési gyűrűre. Gyakorlaton, munka közben soha nem hordom az ujjamon, de most beszélgetésre érkeztem, így ott ragyog szépen.
Az épület valahol félúton van a ház és a kastély között, inkább egy kúria London külvárosában. Az egykor fényűző Warrington birtok viszont átesett a Voldemorthoz közeli halálfalók meghurcolásán, csak mert egyszer-kétszer apám elment egy olyan gyűlésre, és volt olyan bolond, hogy még azt a csuklyát is felvette. Mindez azt eredményezte, hogy az egykori vagyon oda, anyám pedig sosem volt jó gazdálkodó, kommunikációból pedig megbukott, ezért a szolgák elpárologtak, így maradt egy szegényes, lepusztult főépület, minden más oda lett. Anyám pedig azóta is morgolódik, apámat már jó régen nem láttam, ezért az én bankos fizetésemből rendeztem a birtok ügyeit, ám az most jelentősen csökkenni fog, lévén auror gyakornokként közalkalmazotti bértábla szerint kapok majd valami illetményt, közel semmit. Most éppen fát vágok az alagsori kazánhoz, mert még egy házimanónk sincsen, aki legalább ebben segítene. Lehetne némi mágiát is használni, de jól esik a testmozgás, ráadásul sokkal kevesebb a dolgom, mint a koboldoknál, hiszen Eastwick tematikusan halad, nem ugorhatok fejest a mélyvízbe már az elején. Ha van is némi tanulni valóm, még könnyedén be tudom osztani az időmet. Felsietek a lépcsőn a kopogtatásra, és azon mód, felülről csak egy trikóban, izzadtan, maszatosan, kesztyűs kezemben a baltával nem biztos, hogy bizalomgerjesztő látványt nyújthatok. Még szerencse, hogy Dahpne segített elintézni ezt az ékszert a nyakamban, különben ki tudja, Shanna milyen szemmel nézne rám. Ugyanis őt találom a küszöbön ácsorogva, miután kitártam az ajtót. - Shanna Griffin. Mi járatban? – Tárom ki az ajtót, hogy be is léphessen, gondolom nem csak erre járt, hogy beköszönjön, hiszen inkább távoli ismerősök vagyunk, semmint barátok. A legmenőbb aurorok közé tartozik, mondhatni előremutató példa, akit érdemes lenne nekem is követnem. Vajon mit akarhat itt? Máris bevonna valami nyomozásba? Nem lenne rossz, legalább bizonyíthatnék..
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán hülyeség az egész. De úgy érzem, hogy az, hogy a nyár elején megkérte a kezemet egy elképesztően szép gesztus, romantikus, és egy olyan lépés, amit egyszeren... Viszonozni akarok. És nem csak azzal, hogy igent mondtam. Mert az úgy érzem, hogy egyértelmű volt, hogy akarom, nem ajándék, hogy igent mondtam, de a gyűrű és hogy ő tette meg a lépést, az az. Legalább is nekem. A lényeg, hogy hálás vagyok, és az esküvőre elterveztem, hogy szerzek Jake-nek valamit, aminek örülhet. Persze nem egyszerű dolog, nem egy pár zoknira gondoltam, de talán találok valakit, aki tud segíteni. Illetve már eszembe is jutott valaki, egy tehetséges bankár srác, ugyan még nem ment végig a mesterszakon, de már is a Gringotts-i koboldokkal dolgozik, vagy dolgozik be. Már régen nem beszéltünk, de remélem el nem felejtett. Ugyan két évvel felettem jár, még más szakon is, de ez engem nem szokott meggátolni abban, hogy ismerkedjek az emberekkel. Neki is van egy lapja a naplómban, mint még olyan sokaknak... Hoppanálással jutottam el a közelbe, de az utolsó néhány kilómétert már egy eygszerű mugli taxival tettem meg, ami lerakott egy közeli címen és csak öt-tíz perc séta kellett, míg elértem a csinos ház bejáratáig. Nagyon remélem, hogy az információim helyesek és itt tölti a karácsonyi szünetét. Vagy legalább ezt a napot és nem jöttem hiába. A pálcámmal kopogtatok az ajtón, ami erőteljesen felzendül a házban, persze nem üvöltve, csak annyira, mintha kézzel kopogtatnám a vaskopogtatót. Türelmesen várom, hogy ajtót nyissanak, csak álldogálok a hosszú szövetkabátomban, miközben egy mosollyal az arcomon a környezet tanulmányozása után visszatérek a gyűrűm csillogására. Amikor szolgálatban vagyok, akkor nem mindig hordom, de azon kívül, főleg most, úgy érzem, mintha hozzá lenne nőve az ujjamhoz, a részem lénye lenne. Nem kérdeztem rá soha, hogy családi gyűrű-e, vagy teljesen új, bár igazából eléggé foglalkoztat a kérdés, szóval azt hiszem ez lesz az első dolgom, ha hazaértem és találkoztam Jake-kel.
-Nem hiszem, hogy hallott volna a múltadról, egyébként sem szokott hallomás alapján ítélkezni. Anya jobban szeret a saját tapasztalataira hagyatkozni és szerintem ő látta benned azt a Gerryt amelyik most vagy. Persze az is lehet, hogy jósolt.*Viccelek persze, anya nem jósolt, bár kevesen tudják róla, de jó benne. Ám az emberismerete sokkal jobban működik, így Gerry esetében nem volt szükség Trelawney professzor módszereire. Most, hogy már megint kapok rendesen levegőt, jobban átgondolom az egész témát, persze ettől még nem lesz kevésbé kínos. Nem szoktam még hozzá ahhoz, hogy Gerryvel ilyen dolgokat vesézzek ki, ezek alapvetően lányos témák, már az intimitásukat illetően. De úgy tűnik köztünk már lányos titkok sem lesznek a jövőben. Észrevétlenül siklom el a „felvilágosultabban kezeli a saját testét” rész mellett, szerencsére azonban az utolsó mondat minden mást töröl és nem megyünk bele jobban a szexbe. A korábbi félelmeim, miszerint milyen leszek az ágyban és Gerryvel nem bénázok-e az első alkalommal, máris elillannak. Elmosolyodom és hozzá bújok, önkéntelen és épp ezért biztosan őszinte szavak és pont ezekre volt szükségem. Csak semmi szex meg szüzek, meg ilyenek, maradjunk csak a finom megfogalmazásnál. *-Én is boldog vagyok. Azt hiszem az első alkalom tényleg csak szerelmesen szép, csak úgy lehet a másikra teljes mértékben figyelni.*És Gerry figyelt rám, ez az alkalom csak nekem szólt amiért hálás vagyok és a sorsnak is amiért így összehozott minket. Mindig is tudtam, hogy Gerry nem olyan amilyennek mutatja magát, bár még az alkalmi partnereivel is figyelmes volt, de nem azért amiért velem. Tudom, sokat mesélt, persze nem olyan részletesen ami már illetlen lett volna és a lányok akikről mesélt, soha egyetlen történetből sem kerültek ki úgy, hogy szégyenkezniük kellett volna. Persze aki bankban dolgozik annak kell, hogy legyen diszkréciója.* -Ja persze, elhiszem, hogy vicces ha az orromon jön ki a töklé, köszi. *Elképzelem, de Gerryvel, így már valóban vicces és tudok rajta nevetni, de azért a vállon öklözést megkapja a kis piszok. Sikerült a hangulatot visszahozni amiből Gerry anyukája jócskán lecsípett, nem is vágyom másra mint elbújni egy szép helyen, biztos vagyok abban, hogy van ilyen. Hogy mi lesz holnap és azután, nem tudom, de ez a nap tökéletes volt.*
//Köszönöm a játékot, sikerült pont egy évre kihozni (egy nap híján). Hát ezt is megértük //
Nem akarom Lavender elől el enni a süteményt, de nekem sem árt egy kis energiapótlás. És hogy még véletlenül se legyenek kínos csendek, a saját magabiztosságom tudatában úgy vélem, hogy nekem kell beszélgetést kezdeményezni. Szegény drágám viszont majd belefullad az ettől még inkább cikivé vált témába. Nevetve próbálok meg segíteni neki, s adom oda az italát, hogy mielőbb a helyére kerüljön a félrement falat. Kár ilyenkor a hátát ütögetni, nem vagyok medimágus, hogy pontosan tudjam, melyik izmot kelljen mozgatni ahhoz, hogy továbbinduljon, ami már megakadt. - Oh, de rendes tőle. Reméltem, hogy nem azért teszi, mert nekem már meg volt az a bizonyos múltam. Szóval a lányok.. Aha, végülis logikus. Különben pedig csak abban az esetben van esély arra, hogy mindkét fél pontosan ugyanolyan tapasztalatattal rendelkezzen; ha szüzek. Ám még akkor is előfordulhat, hogy az egyik már felvilágosultabban kezeli a saját testét. De mindegy is, ez így volt szép édes. Boldog vagyok, nagyon! – Tudom, hogy nem kérte a véleményemet, sem pedig a véleményezését annak, hogy milyen is volt az ágyban, hiszen láthatta rajtam, hogy nem rutinként kezelem, hanem teljesen összeforrunk mi ketten, amiben nyilván segített az, hogy nekem már nem kellett rágölcsölnöm semmire, de mégis számomra is vízválasztó volt, hiszen szerelmesen még sosem csináltam. A korábbi vonzódások ennél jóval kevesebbet jelentettek. Szívem szerint máris folytatnám Lavenderrel, ami elsőre is oly édes volt, de most nem árt, ha kissé renegerálódik, hozzászokik. - Bocs, de olyan vicces lehetett volna, de ha fuldokolsz, akkor visszafogom magamat. – Nevetgélek, ahogyan megcsapkod persze nem is fáj, és bólogatok. Már elég késő van ahhoz, hogy ténylegesen körtúrát tegyünk. Megfogom a kezét, remélve, hogy most már nem fog elkezdeni megint köhögni. – Hogyne. Gyönyörű volt nálatok minden. Téged is beleértve. – Vezetem el a régi vackomba. Nekem ugyan nem volt barlangom, de egy kis faház, ami főleg nyáron használatos. Pokoli régen nem takarítottam ott, de talán Lav nem annyira szívbajos. Rengeteg képregény van felpolcolva a mugli szuperhőseim a főszereplők, gyermekkorom bálványai. Kész csoda, hogy anyám legalább tőlük nem fosztott meg annak idején.
//Köszike, cuki volt nagyon, és érzéki, őrülten tetszett^^//
*Tény és való, azért van rajtam egy kis felesleg, mert ha feszült vagyok megéhezem és elég gyakran vagyok feszült. A tökös pite amit néha még a konyháról is csórok, jót tesz nem mellesleg a kedvencem is és most többszörösen is meg lettek tépázva az idegeim. Egyrészt kellemesen, másrészt világfelborulósan. Tévedés ne essék, a kellemes része is éhessé tesz, szóval ha Gerry anyukája nem nyit ránk, most akkor is falatoznék, csak legfeljebb nem ennyire mohón és többet hagynék Gerrynek, viszont nagyon sok minden történt velem rövid idő alatt és mindezt fel kell dolgoznom. EGYÜTT VOLTAM GERRYVEL! Úgy együtt! Ez hihetetlen és örömteli és annyira szép volt és Gerry is hihetetlenül kedves és aranyos, és bár gondoltam arra, hogy minden kellemetlen részt eltöröl majd a szépsége, azért nem reméltem, hogy semmilyen rossz érzés nem lesz bennem. Ami azután történt már nem tartozik hozzá, és bár zavarban vagyok képes is felhőtlenül örülni. Aztán ott van az izgalom amit a lepedő szennyezettsége okozott és az igyekezet, hogy eltüntessem Gerry szemei elől, azt hiszem érthető, hogy most tényleg csak egy csücsköt nyomok Gerry szájába a sütimből. Marad még a tányéron, végül is akkor vesz belőle amikor szeretne, de ha nem igyekszik akkor nem marad. Na persze gondoskodik arról, hogy ne tudjak gyorsan enni, a fele időt köhögéssel töltöm el és azzal, hogy újra tudjak levegőt venni.* -Úgy értem, hogy persze látta rajtam, és a leveleimből is kiderült, hogy mit érzek irántad és elmeséltem a bénázásunkat is amikor tisztáztuk az egészet, de igazából nem kérdezett rá ezekre a dolgokra, amikor találkoztunk már kész tényként kezelte az egészet. Ja és persze azt is tudta, hogy már nincs szükség felvilágosításra ezt a lányok elintézik egymás közt.*Ezt már megint pirulva mondom, mintha nagy titkot fecsegnék ki, pedig biztosan a fiúk is így csinálják. *-Te piszok! Miattad nem kaptam levegőt. Legközelebb várd meg amíg lenyelem a falatot és akkor se beszélj amikor iszom.*Játékosan vállon csapom, mert tényleg piszok, de imádom és persze, hogy vele tartok. Viszont nincs nagyon kedvem az egész birtokot most megnézni, bár nem tudom mekkora de a kastélyból ítélve nagy lehet. A kezem nyújtom én is és felállok, a másikkal a tányérért nyúlok, hogy magunkkal vigyük, egy morzsa sem veszhet kárba és jobb előbb megenni mint később. *-Mi lenne ha csak holnap járnánk körbe, most csak egy olyan helyet mutass ahol elbújhatunk, ami elég szép ahhoz, hogy egy titkos kuckó lehessen. Mint nálunk a barlang. Emlékszel a sok világító kőre? Biztosan van itt is olyan hely ahova szívesen mennél, amit szívesen megmutatnál, ami elég eldugott. Na?! *Nógatom, noha nem tudom, hogy valójában soha nem érezte jól magát itt a birtokon. Ám nem késő, hogy egy kis darabot idecsempésszek magamból. *
Nem mintha zavart volna, hogy milyen a lepedő. Volt már dolgom érintetlen lánnyal, noha nem erre mentem rá. Nyilván akiknél ez volt a felállás, igyekeztem óvatosabb lenni, de alap esetben nem annyira számított. Mivel nekem nem feltétlenül az volt a lényeg, hogy ágyba vigyek valakit, akivel megtettem, ott alapos megfontolás, egymásra hangoltság kellett, tehát a tapasztaltabbak is azt érezhették, hogy valaki odafigyel rájuk, és persze magamért is csináltam, hogy tudjam, én nem vagyok szemét senkivel. Végülis sosem egy darab húsként tekintettem a lányokra, és határozottan felháborított, ha velem tették ugyanezt. Lavender pedig a szerelmem, és jó ideje az. Aligha kell előttem szégyelnie bármit is, és most talán nem is miattam, hanem anya miatt teszi. Na jó, ezt végülis megértem, ha ez most így alakult, hogy sikerült egymásra találnunk, ráadásul ennyire véletlenszerűen, meg még ránk is nyitottak, nem akar azzal a tudattal élni, hogy az anyámnak még fizikai bizonyíték is van a kezében hogy megtettük. Ezeken tűnődve lépdelek vissza, és pakolászom le az immár megtisztított lepedőre. - Csak egy kicsit. – Tudom én, hogy ő mennyire imád enni, ráadásul még le is vezeti a feszültséget. Most aztán van mit pótolnunk, ami az energiát illeti, tudnék enni, de ő az, aki nagyobb lépcsőfokot ugrott meg, így nem is sajnálom tőle. Majszolgatom a pici falat süteményt, s közben elgondolkozva túrok bele Lavender szőke tincseibe, miközben a válla felett átkarolom. Már csak azért is kérdezem, mert nem akarom, hogy itt ücsörögjünk teljesen szótlanul. Sosem szoktak köztünk kínos csendek lenni, valaki mindig szóval tartja a másikat, viszont még soha nem is szerelmeskedtünk egymással, ami új helyzetet teremthet. Nem akarok szabadkozni a kérdésem miatt, ez csak egy felvetés volt, így aztán a nagy levegő kapkodását megvárom inkább, maximum kicsit ütögetem a hátát, ha igényelné, és úgy látom, hogy rossz helyre ment a falat. - A téma közepénél? Mármint tudta, hogy ez mennyire komoly, és meg fogjuk tenni? – Halkan elnevetem magamat, hát igen, én így szeretem őt, pontosan megvan mindenről, és mindenkiről a véleménye, de akkor a Brown anyuka is hasonló lehet, ezt az emlékképem maximálisan alátámasztja. – Ha kész vagy, és jut levegő is, akkor megmutassam a birtokot? – Állok most fel, és nyújtom a kezemet hogy elindulhassunk. Igazából sosem volt a szívem csücske maga a hely, körbelengte a Warrington-féle stílus, ami nem a sajátom, de hát mégiscsak itt nőttem fel, és Lavender is látszik szeretné. Ő is körbevezetett otthon, így a fair üzlet szellemében én is megteszem.
*Lelkesen bólogatok. Persze, hogy az egész szobát, biztosra fogok menni. Még egyszer nem szeretnék olyat átélni egy intim pillanatban mint legutóbb. Igen, még a saját anyukám is zavarna, bárki zavarna. A különbség az, hogy Gerry anyukáján kívül mindenki más kopogott volna és nem ront be amíg nem hallja azt, hogy „szabad”. Az, hogy lesz legközelebb, az utána rakott kérdőjellel úgy értettem, hogy _itt_ legközelebb, mert biztos vagyok abban, hogy lesz de abban már nem, hogy itt. Azt viszont alapos megfontolás tárgyává teszem, hogy a Roxfortba visszatérve, talán szóba kellene hozni a közös szoba témát, persze csak finoman, nehogy az én drágám azt higgye, hogy minden pillanatban szemmel akarom tartani. Az is lehet, hogy a napom nagy részét a saját, a lányokkal közös szobámban töltöm a tanítási időn kívül, vagy a klubhelyiségben, nekem csak az éjszakák fontosak, mármint ilyen szempontból. De ez még a jövő zenéje. Nem kell ennyire előreszaladni mikor még ezt a nyarat sem élveztük ki igazán, hiszen még az elején vagyunk és a jelenre kell koncentrálni, példának okáért a lepedőre. Amíg Gerry a kért töklevemért van oda, én a lepedő tisztaságáért, mert bár biztos vagyok abban, hogy amikor érkeztünk patyolat tiszta volt, az biztos, hogy az a pár vörös csepp nem volt rajta eredetileg. A töklére ugyan nem vagyok nagyon szomjas, de komolyan! Mikor volt ez nekem probléma ha tökléről volt szó? Viszont a váratlan sütire egyből ráugrom.* -Köszi! Ez mennyei, pont jókor jött. Kérsz? Nem? Jó!*Nem vagyok irigy de….több marad nekem. Bár nem tökös pite, de finom és az édesség mindig jót tesz a megtépázott léleknek. Azt viszont amit rólam mond már megint és mindig pirulva fogadom. Hogy én dögös. Nem dehogy, csak a ruha maximum, én biztosan nem vagyok dögös, de hát a fiúk tutira ilyeneket mondanak miután együtt hemperegtek a barátnőjükkel az ágyban, még él bennük az elmúlt percek láza. Azért sikerül kicsikarnom magamból egy mosolyt, zavar ide, zavar oda. Leülök az ágy szélére és kezemben a tállal nekiállok falatozni, de természetesen mindjárt az első falat félremegy és köhögni kezdek, mindez Gerry kérdése miatt. Felvilágosítás? A szüleim? Tényleg erről kérdezett? A tálca a takaró tetején landol, én meg heves légszomjban szenvedek. Hát kész vagyok. Most erre mit feleljek? Hirtelen azt sem tudom, hogy tényleg volt-e ilyen vagy ha igen, akkor az milyen volt. A lényeget a suliban csipegettem fel, Missytől meg a többi lánytól, természetesen a szobatársaimtól, mert másokkal nem igen álltam szóba soha és ez most sincs másképp annak ellenére, hogy néha belekeveredek fura dolgokba másokkal együtt. Miközben próbálom a falatot a helyére tenni, bólogatok, hogy „igen volt” de legalább nem kell elmondanom, hogy milyen. A kérdés második felére azonban nem ilyen egyszerű a válasz, lévén még kérdezni sem kellett, anya látta rajtam és talán előbb tudta mint én, másrészt vele minden ilyesmit megbeszélek. Már amit egy anyával meg lehet osztani, mert azért van olyan is amit nem. Mint ahogy az elmúlt perceket sem fogom elmondani. Egyébként meg az anyukám nem szokott kényes témákra rákérdezni, csak finoman érdeklődik és inkább a lelki dolgokra helyezi a hangsúlyt. Mire – Gerry segítségével vagy anélkül – sikerül levegőhöz jutnom, az erőlködéstől vöröslő arccal fordulok felé. A hangom még rekedt az iménti megpróbáltatásoktól, de láthatóan ezen kívül minden rendben.* -Ez igazából bonyolultabb, hogy két szóban elmondjam. Anya már tudta kérdés nélkül és amikor beszélgettünk rólad, igazából a téma közepén kezdtük el, mintha már mindent megbeszéltünk volna.*Az anyák már csak ilyenek, legalábbis a normálisak. *
//
