2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Pedig igazán igyekszem figyelni a lány minden rezdülésére, gyanakodva, hogy nehogy átverjen, még se veszem észre, hogy nem csak bent várhat csapda, hanem ő is hátbaszúrhat - illetve fejbe csaphat jelen esetben. Hát ez van, ha nem vagyok legilimentor és ha felébred bennem az a nővéri ösztön, hogy a kétségbeesett fiataloknak segíteni akarjak. Fogadjunk, hogy egy igazi auror nem hagyta volna magát így elkenni, főleg úgy, hogy még a familiárisom is itt volt, akinek illett volna szülnia, hogy Marissa valami vázáért nyúl, de ehelyett az is csak befelé szimatolt teljesen vakon. Meg kell kapaszkodnom az ajtófélfában, hogy a lábam remegése ne vezessen egyenesen térdrehulláshoz, de készültem fizikai harcra, akármennyire nem szeretem, szóval hiába az önostorozás, gyorsan felocsúdok, hogy felidézzek mindent, amire csak emlékszem a kiképzésből. Általában ha fizikai harcról van szó, akkor én konkrétan inkább lefagyok és elszaladok, de most nagyon nincs erre lehetőségem, tekintve, hogy már hallom is a kiáltást arról, hogy ha nem veszem fel a kesztyűt, akkor ők fognak leteperni. Így hát hagyom, hogy a vámpírkülsőm eluralkodjon és erőteljesen rájuk hozom a frászt vélhetően, ahogy emberfeletti gyorsasággal és erővel csomagolom össze őket. Amikor megszólalok, kicsit lihegve, de nem dühösen, hanem mérhetetlenül csalódottan nézek rájuk. - Készen álltam segíteni neked, hiába hibáztál hatalmasat, talán még meg is védtelek volna az auroroktól, ha minden igaz, amit mondasz, ismeretlenül is aggódtam az épségedért és eltitkoltam volna a szüleid elől, hogy hol vagy, ha rendben talállak... - fordulok félúton Marissáról az "elrabolt" fiúra, miután rájuk csattintottam a bilincset, hiszen ha rendőr jelvény van nálam, akkor talán bilincs is. Körbesétálva összegyűjtöm az ellopott értékeket, végig azon rágódva, hogy végül sikerült elhinnem mindent, amit Marissa mondott, de tekintve, hogy nekem támadtak és nem csak, hogy elszökött otthonról, de értékeket csaltak ki az emberektől, már szóba se jöhet, hogy ne jelentsem őket. Látszik bennem a hajlam arra, hogy ne legyek olyan nagyon hűséges a szervekhez, de jelen esetben eljátszották a bizalmamat, nyilván, és ha már az én mérlegem is a bűnös felé mutat, akkor a csalódottságon felülemelkedve egy sóhajtással állok készen arra, hogy hűvösre kerüljön a páros. Ahogy elfoszlik a kép lehajolok a familiárisomhoz, hogy végigsimítsak rajta és amikor kiegyenesedek már Blaine áll mellettem, bár a vállveregetéstől egy kicsit megrezzenek, hiszen az imént még el akartak kapni, ami... igen csak erős vészharangokat kongat a fejemben. - Hát, gratulálni azért nem gratulálnék magamnak... de te biztosan ügyes voltál! - mosolyodom el kissé, látszik rajtam, hogy azért nem érzem, hogy olyan jól szerepeltem volna. Reese már megint nincsen sehol, szóval nem kerül elő a hajszál, hogy tovább nyomozzak, főleg, mert amúgy is kicsit kimerített ez az egész testileg és lelkileg is. - Figyelj, Blaine... tudom, hogy jóban vagytok, de ha megtalálod, akkor azért legyél óvatos. Szörnyen hangzik, de még is csak ő az elsőszámú gyanusított és még mindig nem tudjuk, hogy szórakozik velünk, ártani akar nekünk, vagy a kiképzés része az egész időutazósdi. - állítom meg, mielőtt még elválnánk egymástól, próbálok olyan finoman fogalmazni ahogy csak lehet. Nyilvánvalóan a mostani próba miatt újraértékelem a bizalom fogalmát és Reese-be vetett hitem is meginog, de többet azért nem spekulálok, én is elindulok, bár én azért, hogy vért szerezzek, mert a szimulációban szinte éreztem ahogy a harc közben a páros szíve megugorhatott - volna, ha igazi lett volna - és meg is jelent a kínzó éhség.
// Én is köszönöm szépen, szuper duplacsavar, sosem csalódik az ember, ha te mesélsz <3 //
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Talán szerencse a szerencsétlenségben, hogy engem a naív lelket nem lehet csak úgy legyűrni. Nem csak sima medimágus vagyok, hanem vámpír is egyben. Azonnal segítséget nyújtanék, de valahogy megérzem, hogy valaki mögém lép, próbálom arébb rántani a fejemet. Így is megérzem azért a fájdalmat, a fémes íz a nyelvemig hatol, de nem vesztem el az eszméletemet. Megrázom a fejemet, mintegy felhördülvén, hogy a lány csapdába csalt, de benne volt a pakliban. Lépnék után, amikor Marissa magától is eltanyál, a cinkosát viszont én magam érem utól. Pálca ugyan nincs nálam, de pusztán fizikaii erővel is legyűröm, hogy kihallgassam. Az egész sztori gyorsan összeáll, én pedig büszke lehetek magamra, hogy bár belementem a játékba, de mégis kitartottam Reese mellett, s a végére jártam az ügynek. Nem is kell bevárnom az aurorokat, mert a kiindulóponton találom magamat, szerencsére Seraphine is ott van, ő azért kap egy vállveregetést. – És még mindig bírjuk, kész csoda, gratulálok kislány! – Köszönnék most már Reese-nek is, aki megint nincsen sehol. Próbálok én türelmesnek lenni, de már egyre jobban nem értem, hogy a párom miért tűnik már el ennyi ideje, méghozzá magyarázat nélkül. Biztos, hogy van valami fontos dolga, de hogy engem ennyire kirekeszt belőle. Kezd elmenni rendesen a kedvem így az akadémiától is, amit főleg miatta kezdtem komolyan venni, hogy neki is bizonyítsak. Lehet, hogy valami baglyot kéne küldenem, hátha arra reagál. Elköszönök hát Seraphine-tól, felmegyek a szobámba, és írok Reese-nek, hogy legalább találkozzunk. Bármi is az, ami miatt mellőz, hátha megoldható. Egy próbát megér és reménykedni szabad! //Köszi szépen a játékot, csak nem értem //
Sera bizony úgy érzi, hogy a lány igazat mond, vagy legalábbis egyértelmű, hogy fél. Az más kérdés, hogy pontosan mitől vagy kitől, de talán bánja, ami történt. Ennek ellenére, amikor Sera kinyitja az ajtót bizony egy pillanatra elsötétül előtte a világ, amikor a lány simán fejbe kólintja. Az a mázlija, hogy nem számolt vele Marissa, hogy vámpírról van szó, ezért csak a lába bicsaklik meg kicsit és nem esik össze, vagy ájul el. Elég istenesen fáj azért a tarkója az ütéstől, amit egy közeli vázával mért rá a lány, de az átalakulás miatt bekapcsolt képességei gyorsan gyógyítják. Odabent nincs más, csak a srác, akit köröznek és aki riadtan pislog. - Gyerünk, kapd el! Nem buktathat le minket ugye? - mintha Marissának azért kissé remegne a hangja az ijedtségtől, és persze így összességében a két jómadárnak nem sok esélye van Sera ellen, bár a srác, akiről mindenki úgy tudta eltűnt megpróbálja elfogni, de a vámpír még így kissé kótyagosan is erősebb nála, így letudja nyomni. - Sajnálom... mi csak... - lép mostmár hátrébb Marissa is, de Sera most már megtudja oldani a dolgot és végül megtudhatja, hogy a srác tényleg a családja elől akart elszökni a kocsmáros lányával, csak hát nem akartak csórók sem maradni és előtte még úgy gondolták kicsit megpumpolják a vendégeket, lenyúlnak egy kis pénzt és akkor majd boldogan élnek, amíg... Sera megtalál a szobában egy jó adag galleont, amiket apránként szedtek össze, de akadnak itt ékszerek is, amiket vélhetően a városnak lopkodtak össze. A kis kutatás és magyarázat után a kép szertefoszlik és visszatér a kiindulóponthoz.
Blaine sikeresen bejut és előkerül a kés is, hogy megpróbálja kiszabadítani a srácot. Ez még menne is neki, csak épp egy kiadós ütést mér a lány hátulról a tarkójára. Az a mázlija, hogy elég jók a reflexei, így aztán ki tud térni az ütés elől, és mellé megy a váza, amivel Marissa próbálkozott. A lány itt már menekülőre fogná a dolgot, de nem túl szerencsésen jön ki neki a lépés, mert úgy orraesik, mint a fene. Egy rossz mozdulat elég hozzá. Blaine kitudja hát szabadítani a srácot és magához téríteni. Csak kábult volt, nem kell komolyabb újraélesztést végeznie, vagy ilyesmi. Amikor készen van az ajtóban viszont már egy újabb ismeretlen alak jelenik meg, aki a lányt simán otthagyva fogná menekülőre. Blaine vámpír képességeinek hála akár még el is tudja kapni. A sztori így már könnyen kiderül, Marissa és a pasija, Fritz gazdag fiatal fickókra vadásztak. Blaine is tökéletes célpont volt. Lenyúlni a pénzét, akár később váltságdíjat kérni tőle, bár addig még nem jutottak el az első áldozattal, és hát már nem is fognak Blainenek hála, akinél lassan elmosódik a kép és újra a kezdőponton találja magát.
Valószínűleg egyiküket sem lepi meg komolyabban, de bizony, amikor megérkeznek akkor Reese már nincs itt, csak egy pergamen és egy penna, ami maga írogat egy sort, majd amikor mindketten megérkeznek megszólal. Mármint a penna, furi gépies hangon. - Szép volt! A feladatot sikeresen teljesítettétek. A magatok módján, de megtaláltátok a rejtély megoldását mágia nélkül is, bevetve a képességeiteket. Gratulálok! Az eredményeket néhány órán belül megtaláljátok a szokott helyen. - még néhány utolsót firkant a penna, majd elhussan a folyosó irányába.
//Köszönöm a játékot! Természetesen egy zárót még nyugodtan írhattok, amikor belefér az időtökbe, az összesítős hírrel a jövő héten érkezem. //
Habár nem szólnak hozzám, azért a gyomromban érzem, hogy az aggodalom építkezik. Ki fogok szaladni az időből, szólnak a tulajnak, megfognak és kivágnak, hiszen nem is igazoltam magam és nem villanthatok csak úgy vámpírfogat és izmot, hogy békén hagyjanak, az nem valami... hivatalos. És az sem igazán én lennék, ha az erőmmel villognék. Ahogy elkezd beszélni igyekszem nem eltátani a számat, pedig igen nehezen néztem volna ki ebből a csinos lányból, hogy ez lenne a történetük vége. Nem meglépett a fiú, hanem Marissa és a pasija elkábították, hogy pénzt szedjenek ki belőle, aztán... Fritz megtartotta, mert...? Nem csoda, hogy a kocsmáros lényegében azt mondta, hogy gyűlöli a lánya pasiját, igaza volt és egy féreg. - Marissa, amit tettél helytelen volt, de az, hogy most segítséget kérsz lehet, hogy életet ment és ez most mindennél fontosabb. - válaszolom a lánynak, afféle megnyugtatásként, de egyértelműen nem lehet afelett szemethúnyni, hogy abba beleegyezett, hogy lehúzzanak egy szerencsétlen naív gazdag gyereket. Képtelen vagyok elvonatkoztatni még mindig attól, hogy nővér vagyok, hogy az első gondolatom a fiatalok kihasználásáról a húgom és az élete "Ashley'-ként, amitől egy újabb bukfenc fordul a gyomromban. Minden esetre sietve követem, miközben magamhoz hívom a familiárisomat, hiszen a mosómedve tud gyógyítani és ha a srác ájult, akkor őt azonnal ráállítanám az ügyre. - Hol van most Fritz? - kérdezem, még a szoba ajtajában, suttogva, egyenesen a lány szemébe nézve, hiszen csapdába még se szeretnék bele nyitni, akármennyire szeretném azt hinni, hogy megvolt a pálfordulás és tényleg megbánt mindent. Lehet, hogy a vámpírságom teszi, vagy mert jó sok szart megéltünk már, de ha valaki fogva van tartva, akkor a legrosszabbra asszociálok, haldoklás, erőszakolás, vérbanknak megtartás... Szóval nem csoda, ha a tarkómon feláll a pihe olyan nagyon koncentrálok a környezetemre és arra, hogy Marissa ne verjen át és elmondja számíthatok-e Fritz-re. Minden esetre ha itt van, ha nem, muszáj bemennem és megnéznem a fiút, szóval belököm az ajtót. Amennyiben a lány története igaz volt ls mondjuk a rosszfiút is bent találom, rá lelkifurdalás nélkül hozom rá a frászt átalakult sötét tekintettel, hosszú fogakkal, parancsoló, hipnotikus vámpírnézéssel. - Seraphine McCaine... bűnöldözés! Senki se mozduljon! - kiáltok fel, egy kicsit mondjuk megakadva, hogy mi az istent mondjak, mert a szimuláció nem volt nagyon "varázsvilágos" és még a pálcánkat is elvették, szóval talán nem az auror parancsnokság lett volna a legjobb szó. Ha Marissa igazat mondott és tényleg nem ver át, akkor kint hagyom, hogy az ég világon semmit ne lásson persze ebből, mert neki nem akarok idegösszeomlást okozni, még ha vegyesek is az érzéseim azzal kapcsolatban, hogy hagyta elfajulni a dolgokat idáig. A familiárisom persze azonnal a vöröshajú áldozatot keresi és ha ott van, azonnal szimatolásba és mágikus gyógyításba kezd.
//Vámpír III.: Képes érzékelni a többi vámpírt (Fritz? Marissa?). A vér már jóval kevésbé hat rá, kisebb adagnál, gyorsan eltűntetve a vért képes magát visszafogni (Ha a kölyök sérült bent?). Képes behatolni átlag emberek tudatába, mértékkel olvasni azt, de ez rendkívül kiveszi az erejét és természetesen mágiaellenállás van ellene (Megfélemlítés). Az ereje, hallása, gyorsasága, gyógyulásának az ideje 4-szerese egy átlag emberének, vámpír alakban, emberi alakban ennek kb. a fele. (Bunyóóó!)
Familiáris, Gyógyítás: A familiáris gyógyító erővel bír, reális keretek között képes rá, hogy gyógyítson valakit (nem csak a gazdáját), de ez kiveszi az erejét, utána pihennie kell, nem tudja használnia képességeit. Amennyiben valakit halálos sérüléstől ment meg ő maga pusztul el helyette.
A győztesek medálja: 14%
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Megjelenés 18 + Szerencse 9 = 27 pont
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
//
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Nyelek egyet, de nem azért, mert vágyakoznék, hanem azért, mert megint magyarázkodom kell. Apám a vérbeli diplomata, és a béke élharcosa úgy tanított, hogy szigorúan kötelességtudó legyek. Ettől függetlenül imádok laza lenni, vagy a társaság közepe, de első sorban a mindenkit megmentő alkat. Nem is értem, hogy miért nem a griffendélbe osztott a süveg. Mások ezt azzal magyarázták hogy nem kisfiú korom óta jártam a Roxfortba, és felnőttként már nem válogatok az eszközökben. Sokoldalú vagyok, de nem vakmerő. – Ne, ezt ne! – Azért a puszi elől már elhúzódok, hárítóan emelem fel a kezemet, de azért bátorító a pillantásom. – Csak úgy, mert nem rám tartozik, hogy mi történt köztetek. Segítek, mert így a helyes. Nyugodj meg, engedd el a félelmet. – Ha nem lenne Reese még az is lehet, hogy elszórakoznék Marissával, de ha az embernek van valaki az életében, akkor egyszerűen nem merülhet fel senki más. Vissza sem nézek, csak indulok fel a nyolcashoz. Elsőre kopogtatok, de miután semmi válasz, de még háttérzaj sem, ezért benyitok, mint aki felhatalmazva érzi magát arra, hogy utánajárjon az ügynek. Amint meglátom a lekötözött srácot, fel sem merül bennem, hogy csapdát sejtsek, vagy ha az is, hát teszek rá, itt most egy emberi lény szenved, fuldoklik, talán már el is hagyta az élet. Azonnal pattanok, a táskámból bármilyen alkalmatossággal, mondjuk kiskéssel elkezdem szétnyiszálni, kibontani a köteleket, és ha még lélegzik, akkor óvatosan magához téríteni egy olyan bájital gőzpárájával, mint amilyen a mugliknál a timsó. Ha pedig nincsen pulzusa, akkor azonnal szívmasszázs, kiszedem a nyelvét a torkából, oldalra fordítom, tehát mindent megteszek, hogy magához térjen!
Megjelenés + szerencse: 23+7=30 alá
Blaine Mitchell carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
A bent dolgozók bár felpillantanak, de úgy tűnik, hogy Sera szavai elegendőek ahhoz, hogy megnyugodjanak és majdhogynem vállvonással reagálják le a dolgot. Benne van ebben az is, hogy annyira azért nem érdekli őket és valami magyarázatféle elég is nekik, hogy szemet hunyjanak, még ha ide nem is kellene bejönnie se barátnőnek, se másnak. Marissa tehát hátul húzódik be a kis kamrába, ahol Sera utoléri és egyelőre nem érkezik senki sem, hogy kitessékelje. Van egy kis ideje, hogy megpróbáljon a lányra hatni. Kedvességgel próbálkozik, mert egyértelműen úgy tűnik, hogy bizony Marissa tart valamitől. - Én nem tudtam, hogy ez lesz a vége, csak... csak azt mondta, hogy egy kicsit megpuhítjuk a pénze miatt, de az egész annyira rosszul alakult. - engedi le mostmár a karját, amikor Sera megfogja és láthatóan nem akar tovább szaladni. Az arcán bűntudat, a hangja kicsit remeg, de még nem tudni, hogy pontosan kiről is beszél és látszik, hogy most is még erősen gondolkodik, hogy tényleg elmondja-e, amit Sera hallani akar. - Nem az én hibám, vagyis én csak kedves voltam hozzá, aztán Fritz azt javasolta, hogy jobban is megpuhíthatnám. Neki úgyis sok a pénze, nekünk meg kellene, hogy elszökjünk és én... De azóta is odafent tartja és nem tért magához. Nem... nem akarom, hogy meghaljon. Az már túl sok lenne! - csuklik el kicsit a hangja és ezúttal már nem olyan vehemensen, de elindul visszafelé, jelezve Serának, hogy kövesse. A lépcsőket célozza meg sietősen, hogy ne nagyon vegye észre őket senki, vélhetően főleg az apja, hogy végül az emeleten az egyik szoba ajtaja előtt álljon meg. Reszketősen öleli át saját magát és csak a fejével int bizonytalanul az ajtó felé.
A lány azért láthatóan picit csalódott, hogy a csábító hadművelet nem jön be neki elsőre, de valószínűleg tudja, hogy mikor van értelme tovább próbálkozni, mert Blaine esetén nem teszi. A neve a kis névtábla alapján Marissa. - Segítesz, csak úgy? Ez igazán lovagias gesztus! - azért még így is kicsit próbálkozik, közelebb lép és egy puszit hint Blaine arcára, ha ő nem lép el elég gyorsan, hogy megakadályozza a dolgot. Aztán engedi csak az útjára fel a nyolcas szobát megkeresni. Nem okoz a dolog bonyodalmat, sikerül megtalálnia az ajtót. Blaine kopogtat hát a ajtón és várja a reakciót, de egyelőre semmi sem történik. Nem hall bentről motoszkálást sem, és senki sem nyitja ki azt, hogy beljebb tessékelje, vagy hogy lendületből pofon vághassa a tartalékolt öklével. Amennyiben ő maga nyit be, hiszen mást nem tehet, ha csak nem ácsorog itt tovább, akkor bizony a szoba közepén az ágyon elsőként a srácot látja meg. Láthatóan totál ki van ütve, mert nem moccan, de a kezei, lábai össze vannak kötözve és a szája is le van ragasztva. Egyelőre nem szúr ki mást a szobában és a vámpír szaglás sem jelzi, hogy lenne itt mást, de lehetséges, hogy emberi alakban nem olyan erőteljes a dolog és hát ő még sem vérfarkas, vagy ilyesmi.
//A csapat: Seraphine McCaine és Blaine Mitchell
Határidő: 07.07, szigorúan éjfél Következő hozzászólás: 07.08. //
Nagyot dobban a szívem idegesen, amikor meglátom, hogy a konyhán azért akadnak mások is. Igyekszem sietősre venni a figurát, és felemelt kézzel nyúlni utána, mintha integetni próbálnék neki. - Marissa! Elejtetted a fülbevalódat! Ugye Marissát láttam bejönni? - fordulok a konyhásokhoz, mintha tudnám, hogy mit beszélek és a barátnője lennék. Végül is huszonéves vagyok, miért ne lehetnék az, egy fülbevalót pedig lehet úgy a markomban tartani, hogy ne lássák van-e benne egyáltalán akármi. Tovább sietek, nem veszíthetem a lányt szemelől, még ha elég rosszul is állok a feladattal. Egyértelműen meg kéne találnom azt az eltűnt fiút, de van egy olyan érzésem, hogy sokkal hosszabb lenne az út hozzá, mint amennyi időt általában egy próbára megengednek nekünk. Ha pedig túl lassú vagyok, vagy meg sem oldom... nem akarok kiesni. Nem vagyok egyáltalán versengős típus, nem érdekel a sorrend, de minden egyes körben ott van a lehetőség arra, hogy elköszönnek tőlem és elbukni azért nem akarok. Minden fordulóban az lebeg a szemem előtt, ha már eddig eljutottam... Lehet, hogy csak beleképzelem, de akkor is úgy érzem, hogy Nicolas büszke rám, hogy a szüleink büszkék lennének ránk, és ez a tapasztalat talán pótolja a hiányt, ami azután maradt, hogy hiába voltam ereklyevadász, alig tettem ki a lábam a kastélyból vagy a házból, ahol éppen voltunk a testvéreimmel. - Sajnálom, remélem nem ijesztettem rád. Igazán nem állt szándékomban, nem akarok erőszakkal utat törni magamnak, soha. - szólalok meg, de amikor el akar lépni mellettem megfogom a kezét, csuklóját, karját, amit csak érek. Nem durván visszarántva, mert azzal azonnal ellentmondanék magamnak, csak puhán, barátságosan. - Ha beszélhetek vele és biztonságban van, akkor nem fogom elmondani senkinek, hogy megtaláltam. Nem valamilyen vérdíjra hajtok, nem vagyok fejvadász, csak a védelme és jóléte érdekel. Látom rajtad, hogy lenne mit mondanod, kérlek. - kérlelem, mert egyszerűen képtelen vagyok a faji képességeimhez nyúlni, a vámpír elmetrükkel agymosni, hiába adja magát a helyzet, hiszen pálcát nem használhatok és már alapból fél tőlem, tehát valószínűleg gyorsan megtörne. De éppen ezért nem megy, mert nem tudnám elviselni, ha rettegne tőlem, akkor se, ha egy szimuláció, mert túlságosan jó. Emlékszem még Hismira reszketésére és abban az esetben a lány ámokfutását akartam megfékezni a vámpír tekintéllyel és még úgy is szörnyen éreztem magam utána, most meg pláne megbánnám, akkor is, ha lehet előbb végeznék és sikeresebben. Marad a kedves, barátságos meggyőzés, a törődést hangsúlyozásával, hiszen egyelőre ez vagyok én, nem támaszkodom olyan rémesen sokat a vámpír létemre, csak életveszélyben.
//A győztesek medálja: 13%
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Megjelenés 18 + Szerencse 9 = 27 pont
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
//
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Tűntetőleg elfordulok a szúrós szemű fickók irányából, mert nem akarok tömegverekedést, abból senki nem jöhet ki túl jól. A horkantás sem érdekel, és a rám tapadt szemek. Vegyék amolyan döntetlennek, hogy nem megyek bele, noha a túlerő tekintetében lehet, hogy alulmaradnék. Viszont én vámpír vagyok, lehet, hogy lenyomnám őket, mint a bélyeget. Csak éppen az auror előmenetelemben nem nézne ki túl nyerőn, hogy a pályán kinyírtam a statisztákat. Utólérem hát a lányt, itt még amolyan finom ráhatással közvetve igyekszem kikérdezni, de úgy, hogy megnyugtatom, hátha úgy a segítségemre lehet. Sajnos úgy fest zsákutca, és maradnom kellett volna kártyázni. Talán még nem késő. Látványosan sóhajtok fel, hiszen én foglalt vagyok. Lemondóan megrázom a fejemet. – Tudod, nem ezért jöttem ide.. Mindegy, segítek, persze. Nem kell rábeszélned, és nem várok semmit cserébe, én vagyok a jófiú. – Rázom le magamról a csajszi kar érintését. Nem kell egy újabb csapdában találnia magát, s a lekötelezettemnek lennie. Nyilván ebben is benne van, hogy csak valami szirén, aki csapdába csal, de ennek csak akkor járhatok a végére, ha belesétálok a csapdába. – Akkor maradj itt, távol a kártyásoktól. Megnézem, hogy mit tehetek. – Ha a lány ellenem lenne, akkor súlyos hiba lenne még őt is felvinni. Ha pedig igazat mond, akkor végképp ne legyen lővonalban. Nagy levegőt veszek, és felmegyek a nyolcas szobába, de előtte még megnézem a lány pincér blúzát, hátha ki van rá írva a keresztneve. Eléggé hiteltelen lenne úgy kiállni érte, hogy csak a hajszínére utalok. Kopogtatok, a hátam mögött van a kezem, hogy szükség esetén lendületből tudjak ütni, de ne vegyék támadásnak, hogy felemelt öklökkel rontok be. – Hahó, azt hiszem lenne egy kis elrendeznivalónk. Csak békésen, nyugodtan, szerintem találunk megoldást..
//Megjelenés + szerencse: 23+7=30 alá
Blaine Mitchell carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
A kocsmáros már nem figyel Serára különösebben, de a familiáris még akadályozni is tudja kicsit, hogy könnyebben bejusson hátra. Persze ahová kerül az a konyha és hát nem olyan könnyű a dolga, hogy egyből egyedül legyen a lánnyal, főleg hogy ő azonnal tovább is libben, így már csak egy hátsó raktárszobában éri utol. Azt nem tudhatja, hogy mennyi ideje lesz beszélni vele, mert bár nem szóltak rá, de eléggé meglepett és itt-ott szúrós tekintetet kapott a konyhán dolgozó két alaktól. Ki tudja, hogy mikor szólnak a kocsmárosnak, hogy illetéktelen alak van hátul. Bár lehet, hogy nem érdekli annyira őket a dolog, vagy a kinti tömeg miatt nem lesz azonnal idő rá, hogy valakit küldjenek kitessékelni a lányt, hiszen folyamatosan mozgás van a konyhánál. Na nem nagy éttermi rendelések, de egy-egy kávé, szendvics, apróságok azért készülnek, az italok nagyrészét odakint mérik természetesen. - Nem, én... én nem tudok semmit. Hagyj békén! - látszik rajta, hogy ha nem egy raktárszobában lenne, akkor tovább is indulna gyorsan, de mivel nincs másik ajtó és Sera a kijárat előtt áll, jóval kisebb a mozgás tere. Persze ettől még megpróbál ellépni a lány mellett, de jól látszik rajta, hogy bizony nagyon is titkol valamit, sőt talán... fél is kicsit? De nem ered meg a nyelve csak így hirtelen, inkább próbálna lelécelni.
Blaine még időben távozik, mert a fickók elég szúrósan néznek, hogy nem követi a példájukat, sőt még be is szól. Ha ott maradna kioktatni őket, még lehet hogy nagyobb bajba is keveredne, de így megússza a dolgot és a lány után indulhat. Az egyik pasas azért még így is látványosan felhorkant, úgyhogy ki tudja nem mennek-e utána puszta irigységből, hogy a nagy alpári udvarlás ellenére a fiatal lány inkább a sármos srácot választja helyettük, de mivel az italuk meg van, egyelőre még nem robban a bomba. Blaine azért érezheti, hogy akad néhány szempár a hátára tapadva, főleg hogy a hátsó részre megy, ahová vendégeknek nem lenne szabad. Nem biztos, hogy sok ideje lesz beszélni a lánnyal, aki amikor utoléri látszik, hogy mennyire ideges, de azért próbálja palástolni. - Oh én nem is tudom, az eltűnt fiúról nem sokmindent tudok, de nekem... nekem segítenél? Nagyon félek. Van egy... egy fickó, azt hittem rendes, de aztán kiderült, hogy egyáltalán nem az és most nem tudok megszabadulni tőle. Odafent van, a nyolcas szobában. Talán te segíthetnél megértetni vele, hogy hagyjon békén, ha azt mondanám már téged szeretlek. - közelebb is lép, határozottan belemászva Blaine aurájába és az elesett, csábító kisasszony szerepét ölti magára, belecsempészve egy karérintést is a dologba biztos, ami biztos. Habár ez egy kocsma, de tényleg szép lányról van szó, talán még egy csepp véla vér is csörgedezhet az ereiben.
//Sziasztok! Folytatódik a menet. A szabályokat már mindenki tudja, már az első körben dobjatok, ebben a fordulóban Megjelenés és Szerencse célszámmal. (Ha valaki még nem frissítette a karilapját az előző mese TP-ivel, akkor hajrá izibe. ) Sok sikert mindenkinek!
A csapat: Seraphine McCaine és Blaine Mitchell
Határidő: 06.30, szigorúan éjfél Következő hozzászólás: 07.01. //
Próbálom abban a hitben ringatni magamat, hogy Reese párhuzamosan az akadémiával valami másféle küldetésen is részt vesz, netán az apja állapota fordult válságosra, ezért is tartja ennyire a távolságot, nem akar megzavarni. Ám azt látom, hogy másokkal is ilyen, tehát lehet, hogy valami globális probléma lehet, amiről még nem tudok. Sajnos ez pont nem a megnyugtatásomat szolgálja, hanem még jól fel is húz, de igyekeznem kell magamra fókuszálni. Ha már elfogadtam, hogy auror akarnék lenni, akkor ez az elsődleges dolgom. Most senkire sem számíthatok, ideje, hogy végre le is tegyek valamit az asztalra. A közeg nem túlzottan tetszik, én ennél jóval kötelességtudóbb arc vagyok, és ahogyan ezzel a pincérlánnyal bánnak. Bár úgy vagyok vele, hogy nyilván ő vállalta, hogy ilyen helyen fog dolgozni. Mindenesetre elkezdem pakolgatni a galleonból szerzett zsetonokat, figyelem, hogy ki hogy játszik, és a társaságot is meghívom egy körre, hogy kiderüljön esetleg valami elejtett mondat. Mindenesetre amikor a lány meghozza az italokat, automatikusan kiesek a szerepemből, felhördülve pattanok fel, ahogyan az illető szó szerint le is tapizza a lányt, nyilván nem lennék jó beépített auror. Lovagnak nem mondanám magamat, de mégiscsak valami doki volnék, aki az elesetteken segít. – Ezt meg hogy képzeled? – Rázom le magamról a kártyalapokat, szó szerint zsebrevágva a lapjaimat. A vadmacska is felpattan a lábam alól az asztalra, majd a vállamra, hogy a fiatal lánynak bólintva inkább hátat fordítsak a társaságnak. – Az eszem megáll.. – Mormolom még felháborodottan, hogy aztán kövessem őt hátra, bármit is jelentsen ez. Nyilván nem akarom majd kihasználni a helyzetet, mert egyrészt nekem ott van Reese, meg ha már az a bunkó tárgyiasította őt, én nem fogok rálicitálni. – Igazán sajnálom, gondolom ezt nem lehet megszokni. Azért jöttem, hogy kiderítsek valamit, hátha te tudsz segíteni. – Még nem kérdezek rá konkrétan, mert ha el is hívott, azért még nem biztos, hogy nem valami csali, akinek az a célja, hogy csapdába ejtsenek. Jobb azért tiszta fejjel megmaradni a realitás talaján.
Megjelenés + szerencse: 23+7=30 alá
Blaine Mitchell carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Ahogy meglátom a lányt, akire a szeme sarkából ránéz igyekszem leplezni a felélénkülésemet. Lehet, hogy a jelvényre semmi szükségem, ha ilyen szerencsésen kiadja az információkat vagy szóban, vagy éppen nonverbálisan. Legilimentor ugyan nem vagyok, de empatikus nagyon is, ami jelen helyzetben talán elég a feladathoz. Megértő tekintettel válaszolok, ugyan kicsit kínosan hazudva. - Teljesen megértem, az én húgaimmal is olyan nehéz, hogy ne valami értéktelen kamaszt szedjenek össze. - válaszolom, pedig soha az életben nem mutattak be nekem senkit és soha nem mondanék ilyesmit a szívük választottjára, alaptalanul biztos nem. Ha megismerném őket és tényleg rosszul bánnának a húgaimmal, az teljesen más, de valahogy az egész családunkból Nicolas az egyetlen, akit valaha láttunk már párral, még én is titkoltam az összes kapcsolatomat. Amik mondjuk kérész életűek is voltak eddig és nem is volt jelentőségük, de most Grayson... Koncentrálj, Sera, koncentrálj. - Meg lesz az is, ez csak egy fázis, kinövi majd. - válaszolom, de ahogy a kocsmáros figyelmét az egyik vendég magára vonja, úgy az enyém is már a lányra tapad. Magammal se viszem a poharat, felállok egy biccentéssel és beleveszek az emberek tömegébe, hogy aztán egy éles kanyarral arra kanyarodjak, amerre ő ment, míg a kocsmáros a vendégére figyel. Sőt, a familiárisom megbújva a lábak alatt még kész arra is, hogy hátráltassa a kocsmárost néhányszor beleütközve és elteleportálva, vagy egyenesen elgáncsolva, ha esély van arra, hogy visszanézzen a lengőajtóhoz amikor éppen átmegyek. Remélhetőleg bent nem lesz több alkalmazott, mert akkor biztosan magyarázattal kell élnem, csak a lány, akinek esélyt se adok, hogy megszólaljon, mielőtt én tenném. - Szia, ne haragudj, hogy így berontottam, de (a név beillesztendő a plakátról)-nek semmi nyoma és muszáj tudnom, hogy jól van és nem egy árok fenekén... tudod... hever... Tudsz róla valamit? Akármit? - szólítom meg, és valójában nem nagyot lódítok, hiszen tényleg érdekel, hogy hova tűnhetett és tényleg nem akarom a halálhírét vinni. Az más kérdés, ha megtalálom és minden rendben van, akkor nem biztos, hogy kiadom majd a helyzetét, pedig... pedig Aurorként gondolom ez lenne a lényege a feladatnak, hogy haza is cibáljam. Viszont boszorkányként a tizenhét év már nagykorúságot jelent és ha képes megállni a lábán és megtalálta a szerelmet, akkor szemétség lenne visszavinni, akármilyen jó sorsa lehetett a gazdag szülői házban, anyagiakat nézve.
// Familiáris képesség, Teleportálás: A familiáris képes eltűnni, majd látótávolságon belül bárhol megjelenni.
A győztesek medálja: 12%
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Megjelenés 18 + Szerencse 9 = 27 pont
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
//
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Sera csak egy biccentést kap, de jól érezhetően Reese tartja a távolságot, úgyhogy nem igazán engedi közel magához és nagyon gyorsan el is indítja a feladatot, sorban beküldve a diákokat az ajtón, hogy ne nagyon legyen módja, ideje hajszálat szerezni, vagy a közelébe férkőzni. Blaine is csak egy tartózkodó biccentést kap tőle, és valahogy még abban sem lehetnek biztosak, hogy a pálya végén itt lesz majd egyáltalán, és nem csak utólag kapják meg az értékelést arról, hogyan teljesítettek.
Sera megtalálja a tőrét, nem tűnt el semmi, aminek ott kellene lenni, a pálcán kívül, amit ugye leadott odakint. Csak megjelent a jelvény, hogy ha akarja használja, mintha tényleg hivatásos aurorként lenne itt most, egy nyomozást szimulálva egy eltűnt kölyök után, aki aztán lehet, hogy csak lelépett. A kocsmáros még fel is horkan kicsit talán rosszallóan Sera szavaira, amikor a titkos pasikat említi, mintha ismerős lenne neki a neveletlen lányok esete. Egy pillanatra Sera el is kaphatja a tekintetét, amint az egyik fiatal pincérnőre ugrik. Igen csinos teremtés egyébként és bőszen teszi a dolgát, de talán épp egy engedetlen csalfa lány, akivel nehéz dolga van az apjának. - Mindenki tudja, hogy a legszebb lány itt az én Marissám, de azt is, hogy már évek óta másért epekedik, persze az én tilalmam ellenére is. - morgolódik, mintha csak könnyítene a lelkén, mint az ember a fodrásznál, kibeszélheti a baját kicsit. Nem tudni, hogy ki után epekedik a lány, de bizony összevillanhat a tekintete Serával és gyorsan odébb is áll. Letesz néhány italt, hogy végül sietősen eltűnjön a vélhetően konyha irányába, át egy egyszerű lengőajtón. Tényleg fiatal, a huszas éveiben járhat és igazán csinos teremtés. Nem is igen illik a helyre. - Ha legalább egy gazdag valakit találna magának... - sóhajt egyet és poharat törölgetve lép el végül Sera elől, amikor a túlvégről int neki egy kissé spicces úriember, aki valószínűleg újra töltetné a poharát.
Blaine természetesen nem látja Serát, hiszen Reese az elején közölte velük, hogy amikor belépnek az ajtón külön helyszínre érkeznek. Mindenkinek magának kell boldogulnia. A lányon tényleg látszik, hogy mintha ideges lenne, de bólint és végül sietősen távozik, de mégs egy utolsó mosolyt azért mégis csak villant a vámpír felé. Nem is telik bele sok időbe az asztaltársak legnagyobb örömére már egy üveg jóféle Lángnyelv Whiskeyt tesz le az asztalra, no meg mindenki elé egy-egy poharat is. - Óvatosan kiscsibém, nehogy leöntsd a lapokat! - röhög fel az egyik pasas és mintegy az üveg megigazítása céljából moccan a keze, de úgy istenesen súrolja szegény lány melleit is. Elég egyértelmű, hogy a dolog szándékos volt. A szöszinek megrezzen az arca, a tekintete a pultnál lévő idősebb fickóra vándorol kissé haragosan, aki nem is nagyon néz erre, aztán dacosan felemeli az állát és hátrébb lép. - Ha esetleg mást is kérne, Uram, hátul megtalál. - teszi még hozzá a lány, amire a melltapizós pasas kissé rosszallóan felhorkant, zokon véve, hogy a lány a fiatal, sármos srácot választaná a züllött kártyás helyett. Egyébként gond nélkül osztanak Blainenek, bár nem különösebben jó a lapjárás, sőt akár még az is felmerülhet benne, egy-egy időnkénti összenézésből, hogy jó eséllyel ha sokáig marad tuti komolyabban lehúzzák majd.
//Sziasztok! Folytatódik a menet. A szabályokat már mindenki tudja, már az első körben dobjatok, ebben a fordulóban Megjelenés és Szerencse célszámmal. (Ha valaki még nem frissítette a karilapját az előző mese TP-ivel, akkor hajrá izibe. ) Sok sikert mindenkinek!
A csapat: Seraphine McCaine és Blaine Mitchell
Határidő: 06.23, szigorúan éjfél Következő hozzászólás: 06.24. //
Egy kicsit bátorítóan nézek Blaine-re, bár az, hogy Reese milyen távolságtartó még vele szemben is eléggé rossz jel. Várható volt, hogy engem lekoppint, de hogy a párját is? Mert egy párt alkotnak... nem? Kicsit zavarodottan indulok neki a pályának, még mindig a lányon filózva, talán valami komoly baj történt, vagy tényleg ő az, aki a próbák között is próbára tesz minket, csak nem tudjuk, hogy miért. Sok a kérdés, ami jócskán elterelheti a figyelmem, pedig most ide kell összpontosítanom, ha nem akarom, hogy ez legyen az utolsó napom itt. Márpedig ha idáig eljutottam, jó sok vér és verejték és alkalom adtán sikoltozás árán, akkor már végig akarom csinálni. Ki akarom küzdeni magam az anyáskodó nővér szerepéből, amit ma már tudom, hogy én erőltettem magamra. Igen ragaszkodó teremtés vagyok, ha ennyi pofon után az élettől még az akadémiára is szükségem van, de így van. Nincs bennem semmi elhivatottság afelé, hogy a Minisztérium embere legyek, de hogy bizonyítsam, hogy képes vagyok erős, független boszorkányként élni, arra igen. Amikor valami jelvényszerűt érzek, aztán még se furcsán elkezdem tovább tapogatni magam, hátha valami más is eltűnt, mondjuk a tőr, amit pálca híjján magammal hoztam, vagy akármi, ami fontos lehet. Jó lenne, ha nem az utolsó pillanatban nyúlnék a fegyveremért, hogy aztán ne találjak ott semmit az ég világon. A "statisztékon" végignézve megakad a tekintetem Lioneah-n, de korábbi pasijaim listája nem dereng elő, így ezúttal biztos, hogy nem az én fejemből vetítették ki az arcokat és csak olyan van itt, akit nyilvánosan is ismerek. Habár Lioneah nem úgy viselkedik, ahogy tenné, még így is bennem az inger, hogy hozzá forduljak, de végül csak nem teszem. A kocsmárossal határozottan szerencsém van, amennyiben persze őszinték a szavai, de egyelőre nincs miért feltételeznem az ellenkezőjét. Meglepett arccal - ami a nagy, ártatlan kék szemeimmel nem olyan nehéz -, hajolok az ital fölé, hogy a kezeimbe véve ivást mímeljek, de valójában nem érintem a poharat, még azelőtt lerakom újra. - Hát olyan gyakoriak az eltűnt személyek? Mondjuk, ha szerinted emiatt lépett meg, akkor lehet ideje lenne nagyobb teret adnom a húgaimnak, mert még a végén ők is megszöknek a... nem is tudom, titkos pasijaikkal. - beszélek csak könnyed hangon, kicsit megintgatva a fejem, mintha a lánytestvéreim teljesen kiidegelnének, miközben én, mint kellő romantikus, azonnal arra asszociálok, hogy a fiú találhatott egy csinos lányt, akár itt dolgozót, akár nem, és vele léphetett meg. Jobb kimenetelnek tűnik, mintha a csatornában a hulláját lelném meg. Félredöntöm a fejemet és elkezdem pásztázni a helyet, most az ismeretlen lányokat figyelve, aztán felsóhajtok, kicsit drámaian. - Nem csoda, hogy ide jött, jó italok és csinos lányok, biztos az egyikük elcsavarta a fejét. - biccentek csak úgy random az egyik nőre, remélhetőleg nem éppen a kocsmáros lányára vagy feleségére, amilyen a szerencsém. A szemem sarkából figyelem a férfi reakcióit, mit árul el a tekintete, van-e olyan valaki, akire azonnal átugrik, amikor megemlítem, hogy biztos egy lány miatt járt ide annyit és talán nála is bújkál. Csak ne egy nagyon fiatal lány legyen, akinek áruba kell bocsájtania a testét, ennyire kegyetlen nem lehet a próba, mert ennek már a gondolatára is kerülget a hányinger Sasha miatt.
// A győztesek medálja: 8%
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Megjelenés 18 + Szerencse 9 = 27 pont
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
//
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
- Na ez is marha jól kezdődik.. – Morranok fel, és a hangsúlyomból a vadmacska sejti, hogy el kell takarodnia. Ő is érti a nyelvünket, ezért aztán lepattan, és inkább a lábamnál foglal helyet, onnan vizsgálódik, hátha lehet valami gyanusat mondjuk az asztal alatt. Semmiképpen sem távolodik el tőlem, nehogy valaki rálépjen. Kérdőn pillantok körbe, hogy így maradhatok-e. Olykor hátranézek, hogy Seraphine vajon hogyan boldogul, de jó eséllyel a mágia amúgy is szétszakít minket különböző helyszínekre, mondván ez most még a magányos küldetések szertára. Ha egyszer véletlenül mindketten aurorok lennénk, lesz még időnk együtt dolgozni. Ha a felcsattanó szakállas nem forszírozza az én távozásomat is, akkor kérek váltást ezek szerint nem a krupiétől, hanem bárkitől, aki az asztaltársak közül mondjuk a bankot testesíti meg. A hozzám érkező szöszi tekintetében nem tudom hová tenni az aggódó pillantást, de a mosolyt viszonzom rendesen. Ezzel még nem csalom meg Reese-t, hiszen később is majd be kell épülnöm, a külsőmet is el kell adnom. – Szia kiscicám, lennél olyan jó, hogy hoznál egy kör égetett szeszt? Én állom az asztalét. – Kacsintok körbe, várva, hogy ezzel végleg lekenyerezem őket, és kapok osztást én is. S közben próbálok olvasni a szőkeség által adott jelzésekből, hogy mi lehet a baj. Mivel varázslatokat nem lehet használni, a vámpír ösztöneimre és a csábos külsőmre hagyatkozom. Elég közvetlen srác vagyok, viszont mellette céltudatos is, ezért most a kivárásra játszom, hátha megakad valamin a szemem vagy a fülem. Visszafojtom kissé a lélegzetemet, a többiekét hallgatom, érezni akarom, ahogyan a vér áramlik az ereikben. Ez is lehet afféle jelzés, hogy milyen gyorsan ver a szivük. [/color]
Megjelenés + szerencse: 23+7=30 alá
Blaine Mitchell carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Sera csak egy biccentést kap, de jól érezhetően Reese tartja a távolságot, úgyhogy nem igazán engedi közel magához és nagyon gyorsan el is indítja a feladatot, sorban beküldve a diákokat az ajtón, hogy ne nagyon legyen módja, ideje hajszálat szerezni, vagy a közelébe férkőzni. Blaine is csak egy tartózkodó biccentést kap tőle, és valahogy még abban sem lehetnek biztosak, hogy a pálya végén itt lesz majd egyáltalán, és nem csak utólag kapják meg az értékelést arról, hogyan teljesítettek.
Sera lát ismerős arcokat, bár például Graysont nem, hiszen a kapcsolatuk nem nyilvános, hogy mindenki tudjon róla, de a barátai közül akadnak arcok, akár Ashton, sőt még a testvérei is feltűnnek. Persze egyértelmű, hogy nem szó szerint ők azok, mert például Lio épp kedélyesen nevetgél valakivel a pultnál, miközben valami napernyős koktélt iszogat és hát lássuk be az ilyesmi nem jellemző a lányra. Sera, ahogyan megtapogatja a ruháját, sajnos nem talál ott jelvényt, pedig mintha egy pillanatra érezne valamit, de aztán a ruha zsebe újra ugyanolyan lapos, mint előtte. A kocsmáros gond nélkül tölti ki neki a felturbózott teát, és tolja oda a lány elé. Nincs nagy tömeg, így most úgy tűnik, hogy van egy kis ideje, hogy csevegjen. - Egy kölyök nem csökkenti a forgalmat. Szépen is lennénk, ha minden eltűnt személy után megritkulna a kocsma! Egyébként is szerintem az a kölyök csak megunta a szülei folyamatos kutakodását. Folyton ráküldtek valakit, hogy kirángassa innen. Ilyenek ezek a gazdagok, semmi se jó nekik, aztán zokon veszik, ha a gyerek a magunkfajták közé keveredik. Nem csodálom, ha inkább lelépett. - magyarázza egészen bőbeszédűen, közben igazi kocsmáros módjára poharat törölgetve éppen. Ezek szerint a kölyök viszonylag gyakran járt ide, de a családja nem igazán támogatta a dolgot. Már csak az a kérdés, hogy ha gazdag volt akkor vajon mi kötötte egy ilyen lepukkant helyhez, hogy kockáztassa az esetleges családi vagyont és jólétet azzal, hogy lázad. Mi motiválhat egy tizenhét évest az ellenszegülésre. Mondhatnánk, hogy ebben a korban minden?
Krupié itt nincs, ez nem egy szerencse barlang, inkább csak kisebb csapatok vannak összeverődve, akik együtt játszanak, de nem komolyabban szervezett partikról van szó. - Állatnak nincs helye az asztalnál, kölyök! - horkan fel egy szakállas alak, aki úgy tűnik, hogy az osztó lehet. Azért persze a galleonokat látva felcsillan a szemük, bár úgy fest, hogy itt nem olyan pénzes a többség, mint ő, de mintha egy pillanatra összevillanna a tekintetük, hogy végülis talán lehúzhatnák a kölyköt, aki csak elakarja verni a pénzét, vagy már máskor is csináltak ilyet? Közben egy igen dekoratív szőke pincérné lép az asztalhoz, hogy megkérdezze kérnek-e valamit. Széles mosolyt villant Blainere, de mintha egy csepp aggodalom is lenne a tekintetében, vagy rosszul látja vámpírunk? A kártyások igazából gyorsan le is ráznák, de ő továbbra is Blainenen tartja a tekintetét és egyelőre nem akar távozni.
//Sziasztok! Folytatódik a menet. A szabályokat már mindenki tudja, már az első körben dobjatok, ebben a fordulóban Megjelenés és Szerencse célszámmal. (Ha valaki még nem frissítette a karilapját az előző mese TP-ivel, akkor hajrá izibe. ) Sok sikert mindenkinek!
A csapat: Seraphine McCaine és Blaine Mitchell
Határidő: 06.16, szigorúan éjfél Következő hozzászólás: 06.17. //
Kezdem elhinni, hogy van itt keresnivalóm. Már elég régóta az élbolyban vagyok, ami azt húzza alá, hogy ha ezt is, mint a medimágiát komolyan veszem, akkor sikereket érhetek el. Már hajt a versenyszellem, hogy az apám, és nem utolsó sorban Reese is büszke legyen rám. Intek azért a lánynak, de érzem, hogy valami nagyon nyomasztja, türelmesnek kell lennem. Teljesen elzárkózik egy ideje, és valahogy kétlem, hogy a véletlen Gemma-csók az oka, azt különben is meg tudtuk volna beszélni, már ha engedi, de el sem lehet hozzá jutni. Hinnem kell abban, hogy tudja, hogy mit csinál, így csak egy halovány mosollyal ráköszönök, jelezve, hogy már nem erőltetek semmit. Majd csak lesz valami. – Áh, helló Sera. – Szólok oda a lánynak, legrégebbi harcostársaim egyikének. Ahogyan szépen elfogyunk, már mindenkit meg kell becsülni, én pedig amúgy is társasági ember vagyok. Bólintok a szöszinek, nagy levegőt veszek, mert most már csak magunkra számíthatunk az űrbéli kalanddal ellentétben. A pálcámat leteszem az asztalra, hogy sok sikert kívánjak a többieknek, majd belépjek az ajtón, ahol már teljesen egyedül vagyok a versenyzőket illetően. Azért kissé felnevetek, már megint egy olyan gyakorlati feladat, ami lehet, hogy majd egyszer éles lesz, de mai tudásommal még nehezen tudom elképzelni, hogy az aurorok kártyázni járnak. - Na hol kezdjük? – Simogatom meg a vállamra felugró vadmacska pofáját, aki néz rám a gombszemeivel, de beszélni azért mégsem fog itt mások előtt, noha amúgy tud. Végigpásztázok, a vörös srác a plakáton tipikus áldozat, valamibe beletenyerelt, amibe nem kellett volna. Nem nagyon érdemes látványosan kérdezősködni, ám a kártyázás azért vonzana. Ismertem egy hivatásos hamiskártyást, amolyan nagy franc fickót, aki mindenkit palira vett, és állandóan más nője volt. Mivel igencsak kölyökképem van, hátha ez most nekem is menne. A kártyások felé igyekszem, a Mitchell család amúgy is vagyonos, ezért odahúzok egy széket, és valami krupiét keresek, akinél galleont lehet váltani. – Szép jó estét, beszállnék. Ahogy mondani szokták, ha a kicsi a tét a kedvem sötét. – Mosolyodom el szélesen, és már pakolgatom is ki a galleonokat. Igencsak világi srác vagyok, nyilván találkoztam már a kártyajátékkal. Első körben nem győzni akarok, inkább bekapcsolódni a beszélgetésbe, átvenni a hangulatot. Vámpír fülemmel pedig a hozzánk szűrődő távolabbi zajokat is feldolgozom. A vadmacska – ha engednek leülni – a galleonjaimat pakolgatja.
//Harapott vámpír I: Az emberinél jóval élesebb hallás// Megjelenés + szerencse: 23+7=30 alá
Blaine Mitchell carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Amikor megláttam a listán, hogy egy csapatba kerültem Blaine-nel és pont Reese-hez, akkor azért nehéz lett volna elnyomni az izgatottságomat. Persze akárkihez kerültem volna, minden forduló előtt kész agyrém vagyok, de még mindig Reese az egyetlen vöröshajú, aki eszünkbe jutott, mióta a zenedoboznál eltettem a hajszálat. - Lehet megbűvölhetnénk a hajszálat, hogy Reese közelében csináljon valamit, ha tényleg az övé. - súgom félhangosan a fiúnak, miközben elérünk a gyülekezőponthoz, hogy csak ő hallja. Ez már nem az első ötletem, de vélhetően az utolsó, hiszen nyakunkon a kezdés és nem vagyok bűbájtanból olyan szinten, hogy utánanézés nélkül ilyen varázslatot végezzek el. Ugyan nem szkeptikus az arcom, miközben a lány beszél, de nagyon erőteljesen megbámulom minden mozdulatát. Persze fogalmam sincsen, hogy egy velem egyidős hogyan végezhetne el ilyen tér-idő varázslatokat, vagy ilyen erős illúziókat, akármelyiknek a csapdájába is kerültünk az őslényekkel és az űrutazással, de ha nem ő, akkor ki csinálja? - Köszönjük Reese, már igazán a szemünk előtt lebeg a cél. - válaszolok, odalépve a lányhoz, bár igazából nagyon nem szokás válaszolni az ilyen felvezetőkre és kiválni se a tömegből ezért. Ahogy közelebb lépek a bámulás mostmár a ruhájára és a hajára vetül, hátha tudok szerezni egy szállal, hogy összevessem a másikkal, mert abban biztos vagyok, hogy Janette egy ilyen mintavételt kirázna a kisujjából. Persze kétlem, hogy lenne ilyen szerencsém és azért odáig nem merészkednék, hogy kinyúljak és kitépjek egy hajszálat mindenki szeme előtt, maximum szösz lesöprésnek álcáznék egy kósza hajszál behúzást. Minden esetre a tuti sikertelen akcióm után visszaállok a sorba egy kicsit ideges mosollyal nézve Blaine-re. - Sok sikert, aztán remélem utána lesz végre alkalmad beszélni vele. - teszem hozzá, újra a segítőnk felé pislogva, kicsit talán feltűnően, de hát azért kicsit nehéz úgy végigvinni a kiképzést, hogy időközönként életveszélyes utazásokba csöppenünk és fogalmunk sincsen ki és miért csinálja ezt velünk, egyáltalán a kiképzés része-e, vagy valami teljesen más.
***
A pálcámat hátrahagytam, de a familiárisomat nem, ugyan csak egy lelkitámasz, főleg, ha mondjuk valamilyen sarokban meg kell bújnia, mert mondjuk az ittenieket kiverné a víz, hogy a mosómedve már nem csak kukákat borogat, de be is jön. Lassan sétálok végig a kocsmán, igazából mondhatjuk, hogy ez megszokott közegem, hiszen fiatalkorom óta ilyen helyekre jöttem el kitáncolni magamból minden bánatot és feszültséget Ashtonnal, később pedig nélküle, amikor már szóba jött a srácok felcsípése. Persze ezúttal ez nincsen terítéken, hiszen a legutóbbival már több hónapja kapcsolatban vagyunk, még ha titokban is. Furcsa érzés látni a félig ismerős arcokat és akaratlanul is elkezdem pásztázni van-e olyan valaki, aki közvetlenül közel áll hozzám, a testvéreim, Grayson, Dany vagy Ashton, esetleg Elijah? Persze butaság abból kiindulni, hogy az itteni másuk segítene nekem, de önkéntelenül is őket keresem. Aztán kiszúrva a plakátot nyilván azt nézem meg magamnak. - Hát, ő is vörös, de a hajhossz nem stimmel... - beszélek magamba, de jóindulattal vehetjük úgy, hogy a takarásból takarásba settenkedő familiárisomnak szól. Azt nem tudhatom, hogy ki volt itt az előző nap biztosan a vendégek közül, viszont egy valaki mindig fix, a kocsmáros, így a pulthoz veszem az utamat, hogy egy mosollyal felüljek egy szabad bárszékre. - Jó napot, kaphatnék egy pohár teát? Az se baj, hogy Long Islandről jött... - jegyzem meg, bár igazán nem kéne Long Island Icetea koktélt innom "szolgálatban", de attól még, hogy kikérem, nem is kell beleinnom. Nagyon bénán nézne ki egy pohár vizet kérnem vagy üditőt. - Milyen nagy a nyüzsgés, látom nem igazán ijesztett el senkit az a szegény eltűnt fiatal, de hát még szerencse, attól még, hogy itt látták utoljára nem biztos, hogy itt keveredett bajba. - kezdek könnyed beszélgetésbe, csak hogy az eltűnt fiúra tereljem a szót és meglássam, hogy az itt dolgozók mennyire beszédesek, mennyire van esélyem kiszedni belőlük bármit is. Azért megtapogatom a ruhám belsőzsebét, hogy van-e nálam valamilyen "kadéti jelvény", vagy bármi, amit tudok villantani, hogy megmutassam nem csak egy kotnyeles fiatal nő vagyok, ha úgy hozza a sors. Persze lehet, hogy "civilben" kell megoldanunk a feladatot és azzal a helyzettel is megbirkózom majd... remélem... csak hogy tudjam a lehetőségeimet.
// Köszi az emlékeztetőt, bár rajtam már az a pár pont nem segít. xd Előőőre!
A győztesek medálja: 7%
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Megjelenés 18 + Szerencse 9 = 27 pont
Seraphine McCaine carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
//
Aki tudja, hogy mit kellene tennie,
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Ezúttal az új felosztás alapján minden jelenleg tovább jutó értesítést kapott arról, hogy az Adminisztrációs irodák előtt kell gyülekezniük. Már látványosan jóval kevesebben vannak, úgyhogy az első két fordulóhoz képest már sokkal inkább érezhető a lemorzsolódás. Az emeleteken is vannak olyan szobák, amik kiürültek, mert hazamentek már mind az eddig ott lakó résztvevők. Az irodák előtt Reese várja őket, akivel egyébként Blainenek nem igazán sikerült beszélnie az elmúlt napokban. Mintha a lány látványosan kerülné őt, sőt igazából szinte alig tűnik fel az Akadémián, csak amikor a kötelező feladatait kell intéznie. - Üdvözlök a mai napon is mindenkit, aki még versenyben van. Büszkék lehettek magatokra, hogy még bírjátok! A feladat igazán egyszerűnek tűnhet, meg kell találnotok egy eltűnt személyt, akit egy kocsmában láttak legutóbb. A pálcáitokat kérlek tegyétek le erre az asztalra, itt megtaláljátok majd, de ezúttal az eszetekre lesz szükségetek, nem a mágiátokra. Egymás után lépjetek be az ajtón, egyesével, miután a másik becsukta maga mögött. - adja ki az utasításokat, és megvárja szépen, amíg sorban mindenki leteszi a varázspálcáját a kis asztalra. Familiáris tarthat a kadétokkal, a varázserő sincs kiiktatva odabent, de egyértelmű, hogy nem varázslattal villantott megoldásokat várnak tőlük elsősorban.
Amikor belépnek az ajtón egyesével, már mindenki egyedül találja magát, azaz a társait számítva egyedül, mert egyébként egy nyüzsgő forgatag van odabent. Hasonló hely, mint a Szárnyas Vadkan, csak kevésbé mágikus, inkább, mint egy mugli kocsma. Sokan vannak itt, de többnyire ismerős arcok, bár sejthetően mágiával megformáva és nem az eredeti személyek. Mindenki a saját ismerőseit láthatja, barátokat, iskola társakat, kadétokat az akadémiáról, néhány tanárt is. Elég nagy a tömeg, de a falon azonnal kiszúrnak egy plakátot. Sejthető, hogy ez a feladat, mert a papír halványan dereng. Egy fiatal fiút ábrázol. Ő ismeretlen, vörös hajú, szeplős, 17 évesnek írják. Egy napja tűnt el és ebben a kocsmában látták legutoljára. Az asztalok tele vannak, a pultnál is iszogatnak néhányan. Van, ahol beszélgetés zajlik, máshol kártyáznak, vagy kockáznak éppen. Egyelőre nem igazán hederít senki sem az érkező kadétra.
//Sziasztok! Folytatódik a menet. A szabályokat már mindenki tudja, már az első körben dobjatok, ebben a fordulóban Megjelenés és Szerencse célszámmal. (Ha valaki még nem frissítette a karilapját az előző mese TP-ivel, akkor hajrá izibe. ) Sok sikert mindenkinek!
A csapat: Seraphine McCaine és Blaine Mitchell
Határidő: 06.09, szigorúan éjfél Következő hozzászólás: 06.10. //
- Mindig túlságosan a céljaimra koncentráltam ahhoz, hogy legyen egy barátnő, aki mellettem áll. Shanna pedig... neki épp elég gondja van nélkülem is. - bár bizonyára nem küldene el, ha megakarnám beszélni vele ezt, de mégsem akarnám a saját gondommal terhelni, amikor van még neki épp elég az enyémen kívüli is. Másnak pedig nem tudom, hogy kinek mondhatnám el. A bátyámmal épp csak kezd a viszonyunk normális mederbe kerülni, de ott még nagyon nem tartunk, hogy mindenről beszámoljak neki. Jó lenne, de azon is nagyon meglepődött, hogy összeköltöztem Andrewval. Nem is ismeri még, meg aztán tudja, hogy az életem rossz részének a gyökere pont, hogy benne rejtőzik, hiszen ő zilálta szét a családunkat és végzett a nevelő szüleinkkel. A gömbök viszont nem tesznek jót. A múlt és a jövő, most olyan kuszának tűnik mindent és ez alapján talán komoly rémség fog történni. Nem biztos, hogy Andrewval, de az alapján, amit láttam. Nem is csoda, hogy Blaine már csak majdnem a folyosón ér utol, miután sietősen elhagyva a termet faképnél hagyom először. Nem figyelek és nem hallom, hogy valaki közeledik, vámpír hallásom sincs ugyebár, de odakint legalább megtorpanok, így még intézni tud hozzám néhány szót. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, talán igaza van és a jövő nincs kőbe vésve, hiszen a szüleim is megmentettek az igazi családomtól, de ez nem jelenti azt, hogy Andrewt is meg tudom menteni. Az arcomon látszik, hogy amit láttam csak még inkább felzaklatott, de egy pillanatra még megpróbálok Blainere koncentrálni, hisen mégis csak segített és ezzel kockázatot vállalt. - Köszönöm, hogy kockázatot vállaltál miattam. Megpróbálok még... valamit. - hogy rendben leszek-e? Azt hiszem ezt nem jelenthetem ki nyíltan. Egyelőre nem vagyok benne biztos, de abban igen, hogy most már muszáj leszek Shanna segítségét kérni. Ő, az apja révén talán tud valamit arról, hogy Andrew hol van, hogy milyen ügyben küldték el nyomozni, hogy hová tűnhetett. Muszáj megtalálnom, mert egyre jobban aggódom, hogy komoly a baj. Még biccentek Blainenek, hogy menjen nyugodtan, hiszen tényleg csak még nagyobb bajba kerülne miattam, de aztán tényleg sietősen távozom, hogy megkeressem Shannát.
//Én is köszönöm a játékot! Még úgy is ki kell nyírni hozzá pár karit. //
-Igazán semmi baj, csak most ismertük meg egymást. Ha mégis akarnál róla beszélni, akkor nincs valami barátnőd, aki meg tud hallgatni? tudod nem jó az ilyesmit bent tartani, megkönnyebbülsz, ha valaki meghallgat. – Foglalom össze az elképzeléseimet. Én magam is Derekre szoktam bízni az ilyesmit, holott igen vehemens, nagyon hirtelen alkat. Nem azért mondom neki, hogy érdemi tanácsot adjon, csupán jobb egy élő emberrel beszélni, mintsem feszítsen belülről a dolog. Olyanokkal szoktam körbevenni magamat, akivel kölcsönösen tudjuk javítani egymás hangulatát, Gemmával ebből a szempontból nem illek össze, mert nehéz a sorsa, és nehezen bízik. Türelmes vagyok, felesleges érzem viszont feltépni a sebeket. Ha úgy látja, hogy megkérne, hogy ténylegesen többet segítsek, akkor mellette leszek. Ahogyan leveszi a jóslatot, máshova nézek, úgysem látnék semmit. Viszont azt észreveszem, hogy valaki közeledik, lehet, hogy csak valami gondnok, de lehet hogy itteni dolgozók is. Lassan nem ártana lelépni innen! Gemma hozzám szól, most próbálom megosztani a figyelmemet, hogy neki is tudjak válaszolni, de finoman megérintve a vállát felhívom rá az ő gondolatait is, hogy távozzunk. – Nos pont azért jóslat, mert a jövő egy lehetséges változata. Gyakorta beteljesülnek, de hogy erre építsük az életünket? Azt mondják, hogy ha valaki megismeri a jövőjét, akkor nem tudja elkerülni, mert pont azzal, amit tesz, azzal éri el, hogy valóra váljon. – Foglalom össze még ha ez kicsit kuszán is hangzik. Mégis, az ember ne akarjon feltétlenül mindent tudni, mert azzal rendkívüli nagy nyomás alatt lesz az eljövendővel kapcsolatban. Megvárom, hogy visszategye, vagy zsebrevágja, hogy aztán tényleg elinduljunk kifelé. – Mára ketté kéne válni. Vissza kell vinnem a belépőkártyát, mielőtt még apám felfedezi, hogy nincs ott! Ugye rendben leszel? A kadét szállásokon megtalálsz! – Ha nem marad le, akkor még jó lenne elsietni a liftek irányába. Végül nem történik baj, és az apám irodája felé el tudok menni, Gemmának pedig búcsút intek. Nem tudom, hogy mit látt, de eléggé felzaklatta. Fog tudni vajon aludni? Nekem sem ártana a következő akadályok előtt.
//Köszi a játékot, remélhetőleg összecsiszolódnak //
Igaza lehet, de azért ez elég szomorú, hogy az a ritka, ha valakivel minden rendben van, sőt igen szomorú, hogy ez a helyzet. Valójában azt mutatja, hogy a világ is nagyon rossz irányba mutat és bár hiszek anyának, de még sem tudom, hogy mit rejthet ez a jóslat Mi van akkor, ha tényleg valami kellemetlen lesz benne és ha végül a bátyámnak lesz igaza? Az lenne a legrosszabb, ha mégis olyasmit találok, ami nem indokolja, hogy elszakítottak otthonról, bár ha Danet nézem akkor valahol érthető. Nem beszéltünk még sokat, de egyáltalán nem úgy fest, mintha átlagos, normális, vagy netán kellemes élete lett volna. Az én gyerekkorom teljesen rendben volt, sőt jó is. Ezért is voltam annyira dühös Markra, sőt a mai napig meg van ez még bennem, hiába ismerte be, hogy hibázott, főleg azután, amit mondtam neki, miután anyával találkoztam. De mivan akkor, ha tévedek? - Nem, erről kétlem, hogy tudnod kellene. Nem olyasmi, amiről túl gyakran beszélek bárkinek is. Ne haragudj, de nem ellened szól. - igazából Andrew is csak azután hónapokkal tudott bármit is a családi hátteremről, hogy már jó ideje pozitívra változott az állandó ellenségeskedés, ami közöttünk húzódott előtte. De azt hiszem nem bántó ez, hiszen az ember a legféltetebb titkait, főleg ha azok egy komoly traumához kapcsolódnak, nem teregeti ki csak úgy egyszerűen akárkinek. Blaine pedig bármennyire is kedves és segítőkész, még nem ismerem olyan jól, hogy ilyesmit elmondjak neki. A látomás is olyan, amit csak én nézhetek meg, legalábbis ha jól tudom akkor ez a részleg így működik. A sok gömb, ami a polcokon pihen csak kavarhó felhők azok számára, akikhez nincs köze a jóslatnak. Én se látok semmi különöset bennük, amíg le nem veszem a sajátomat a polcról. Amit látok az viszont határozottan meglep, hiszen nem a múltamról szó, hanem a jövőmről. Ilyedten, már-már meglepetten teszem vissza a gömböt a helyére. Nem sokon múlik, hogy kiejtsem a kezemből, hiszen a sírás, amit láttam egyáltalán nem jelent semmi jót. Viszont most, hogy teszem vissza észreveszek mögötte egy másikat is. Kisebb, és dátum is van előtte, elég régi. Megpróbálom kiügyeskedni úgy, hogy egyiket se ejtsem le, és végül egy nagy levegő után azt veszem magamhoz. A képek peregnek előttem, csak néhány villanás, de megerősítést ad. Anya nem hazudott, ez alapján azt hiszem jó okuk volt segíteni. A címet is látni, legalábbis vélhetően ez Dane lakhelye, ha még ott élnek. A képen egy nő és egy férfi, folyton vitatkoznak. Egy kisfiú játszik odakint a kertben, odabent a szobában pedig egy baba sír hangosan. Ő lennék én? A sírása szinte visszhangzik a fülembe, pedig talán nem is lehet hallani igazából, amíg aztán mint amit elvágtak elhalkul, de már csak azt mutatja a kép, hogy az addig üvöltő kisbaba már nem moccan. Megdermedve állok, kell pár pillanat, amíg végül visszateszem a kisebb gömböt is a polcra. Nem tudom, hogy mi történt pontosan, de a jóslat alapján talán babakoromban meghaltam volna, mert nem figyeltek eléggé? - Szerinted ezek mennyire lehetnek hihetőek? - pillantok láthatóan aggódó és kissé összezavarodott arccal Blainere, hiszen ha igaz, amit láttam a jövővel kapcsolatban... Andrew meg fog halni, vagy már meg is halt? És a halála érzéketlen gyilkossá változtat majd? Nagyot nyelek és meg se várva Blaine válaszát indulok el gyorsan kifelé. Muszáj tudnom, hogy hol van Andrew!
- Mint mondtam megértelek. Ezért is segítek. – Tudom, hogy nincsen jól, én pedig vagyok annyira empatikus, hogy csak azért kérdezgetem, hogy szóval tartsam, beszéltessem. Addig sem a saját félelmeire gondol. Benne van az is, hogy a beszélgetéseink alkalmával minduntalan Andrew merül fel, valahogy ezt úgy kell kezelnünk, hogy tudomásul vesszük, és megpróbáljuk kitalálni, hogy mi is történt a sráccal. Nem ismertem korábban Gemmát, így nem tudhatom, hogy amúgy is ilyen bizonytalan, vagy a jelenlegi helyzet miatt van így maga alatt. – A legtöbbeknek az. Manapság az számít különcnek, aki rendezett körülmények között él. És jól áll, ha mosolyogsz. – Szorítom meg kissé a vállát, tudom, hogy nem indokol, hogy viháncoljon, de igenis én meg akarom benne látni a határozott, életvidám lányt. Az anyám már régóta halott, a hugom inkább a barátnőivel van, apám munkamániás, ezért én az akadémián találtam haverokat. Ráadásul Derek a legjobb barátom állandó felügyeletet igényel, mert vérfarkasként nem a legegyszerűbb természet. Na és ott van Reese, aki nagyon el van tűnve, de még nem aggódok, tételezzük fel, hogy csak a munka. Hiszen az elmúlt hetekben sem tudtunk érdemben találkozni, de ott volt az akadálypályáknál. - A családod titka? Ööö.. most ez valami olyasmi, amiről tudnom kéne? – Ráncolom a homlokomat, lehet, hogy Gemma ezt már érintette, csak én nem fogtam fel? Vagy hogy a féltestvére vámpír? Vagy valami ennél is sötétebb titok? Mindenesetre nem akarok hülyének tűnni, de amikor két ember beszélget, nyilván adódhatnak félreértéesek, keresztkérdések. Remélni merem, hogy nem hagy faképnél, mert az nagyon rosszul jönne ki, lévén igazán segíteni akarok! Ahogyan közelebb lépünk, én kissé lemaradok, hogy ne érezze azt, hogy tudni akarom, hogy mit lát, hiszen nem tartozik rám. Azért ha hátranéz, láthatja, hogy ott vagyok, biztatóan felemelem a hüvelykujjamat, hogy bátorítsam.
Amikor Gemma belenéz, nem szavak sejlenek fel, ez most nem olyan jóslat. Magát látja, a gyásztól összegörnyedve, potyognak a könnyei. Aztán vált a kép, immár pár évvel idősebb, a hátán valamiféle szerszámíj lehet. Fekete-lila köpenyt és egy fejpántot visel, félig átváltozott vámpírokkal harcol, igen magabiztosan. Hogy igaz-e a jóslat, azt nem tudni, talán csak egy lehetséges jövő. De ha igen, akkor ő lesz minden idők legnagyobb vámpírvadásza?
- Persze, hogy nem vagyok, eltűnt az, aki a legfontosabb a számomra jelenleg. - sóhajtok, hiszen jól érzi ki vagyok, de ez azért van főleg, hogy Andrew eltűnt és mert senki nem tesz semmit és senki sem mozdul meg. Ők lehet, hogy tudnak valamit róla, de én semmit és amíg nem kapok infot, addig aggódom, és ezt nem lehet még így ki tudja meddig csinálni. Persze ettől még vannak pocsék dolgok az életemben, a múltamban, de ezek egészen kezelhetőnek tűntek Vele, viszont ő most nem tudni, hogy hol van és persze, hogy ez érezhető rajtam, hogy ki vagyok. Nem is tudom, hogy mi lenne, ha tényleg baja esett volna. Én is kikészülnék, mint Shanna, aki még évek alatt is csak félig-meddig tudott talpra állni, de cseppet sem mondható stabilnak, vagy fogható rá, hogy teljesen jól lenne? - Igen, ez egy kissé bonyolult, mármint a családi hátterem. - vonom meg a vállamat, ezúttal egy laza félmosollyal. Tényleg zűrös a családom, igazából még én se értem teljesen. Nem beszéltem érdemben Peterrel sem, aki szegről-végről szintén rokon, ha nem is vérrokon, ha jól értem a dolgot. A szüleimmel se találkoztam még, bár valószínűleg nem is kíváncsiak rám, Dane pedig nem adta le nekik az infot, hogy előkerültem. Gondolom kicsi volt, amikor engem elvittek, jó eséllyel nem is nagyon emlékezett rá, hogy valaha volt egy húga, aki eltűnt. - Igazából nem. Már az előtt erre a szakra jöttem, hogy kiderült a családom titka. Mindig is volt bennem ambíció. Ami... történt leginkább letörte sajnos. - na igen, ha bezárnak egy picébe hosszabb időre és vámpírok járnak rád, az nem sokat segít, hogy erős és magabiztos légy. Azóta sikerült valamennyit javítanom ezen, de azt hiszem sosem leszek már a régi és ezzel a bátyám is tisztában van, akinek végtére is ez az egész a hibája. De talán most megtudok valamit arról, hogy tényleg indokolt volt-e az elrablásunk, bár ha a szüleim úgy gondolták igen, akkor hiszek nekik. Tévedhettek, de akkor is jót akartak és ez a fontos. De azért ettől még tartok kicsit attól, hogy megnézzem a saját jóslatomat. Óvatosan közelítek, olyan labilisnak tűnnek ezek a gombok és a feliratok alapján próbálom megtalálni a sajátomat és igen egy idő után sikerül meglelnem közvetlenül a testvéremé mellett. - Itt van... - akadok el kicsit, mert most jönne az, hogy megnézzem, de egyelőre nehéz rávenni magamat. Aztán persze ott van Marké is. Vajon ő nem gondolt rá még, hogy megnézi, vagy nem járt még itt? Lenne rá módja talán az Akadémia révén, nem tudom. Végül előre nyúlok és úgy döntök megteszem, leveszem a gömböt és belenézek...
Nehezen élem bele magamat, hogy ennyire komolyan veszi a kapcsolatát a fiúval. Én és Reese még csak kóstolgatjuk egymást, noha gyerekkoromban megmentette az életemet, most felnőttként rövid ideje találkoztunk csupán. Még kialakulóban van minden, s bár egyértelműen működik a kémia, nyilván aggódom is érte, mert napok óta nem láttam, de itt még nem tartunk, mint Gemma és a pasija. Ezt nem is lehet siettetni, idő kell hogy beérjen. A magam vidám módján én lazán kezelem az érzelmeket, maximum annyi, hogy másokkal nem flörtölök, monogámnak vallom magamat, a csók is merő véletlen volt a kialvatlanság miatt. – Nem akarom rád erőltetni ezeket a gondolatokat. Úgy megugrottál tőlem, hogy feltételeztem, lelkileg nem vagy éppen a toppon. – Kedves-természetes mosoly fut végig az arcomon, amolyan mindenki védőangyala én vagyok jelleggel. Azokba is képes vagyok belelátni a sérülést, aki egyébként össze tudja magát kapni. Szeretek segíteni, talán ettől érzem magamat fontosnak, ez amolyan életcél, hitvallás. Gyakorta elfelejtem, hogy nem kell mindenkit megmenteni, végülis magunknak kell szembenéznünk a démonaikkkal. Egy jó szó mégsem árt, széles a hátam, lehet rám támaszkodni. – Neked ilyen random bátyáid vannak? – Húzódik félmosolyra a szám, Gemma családját lekövetni komplikáltabb, mint egy kívülálló hinné. Most akkor kitől fél? A mostohabátyjától? Igen, azt hiszem azért mégiscsak összeáll. Egy kirakós gyilkos is belezavarodna a kapcsolatokba! – Megértelek, hogy nem akarsz a jóslatról beszélni, rád tartozik. Ezért tanultál akkor aurornak, hogy meg tudd védeni magadat? Nekem szerencsére nincsenek ilyen félelmeim, az apám erőltette, hogy a medimágia mellett aurorként is álljak ki másokért. Kezdetben nagyon utáltam az akadémiát, de most már.. kezdem átlátni. Lehet, hogy van itt keresnivalóm. – Sóhajtok egy mélyebbet, Gemmára nézek várakozóan, hogy megkeresi-e a nevét, leveszi-e a jóslatot. Addig én őrt állok, nehogy erre jőjjön valaki, és ránk röffenjen, hogy mit keresünk itt. Így is komolyat kockáztatok apám kártyájának ellopásával. Ha nem tudom időben visszavinni, de Gemmát már ki tudom pöckölni a helyzetből, akkor csak én szorulok. Azt meg valahogy kimagyarázom. Ám kétlem, hogy apám, bármennyire is jó fej, elfogadná magyarázatként, hogy másnak segítettem. Nem ez a módja, legalábbis szerinte.
Talán igaza van, de akkor is nehéz pusztán a logika alapján eldönteni, hogy márpedig jól leszek és nem bánkódom. A szüleim halálát már nagyjából elfogadtam, amiben sokat segített, hogy beszélhettem anyával. Így könnyebb volt lezárni, a bátyámmal is képes voltam értelmesen beszélni, főleg hogy végül csak elismerte, hogy igenis hibázott. De most Andrew... mintha mindenkinek baja esne körülöttem, pedig kezdett rendeződni az életem. Összeköltöztünk és most eltűnt és én igenis aggódom, mert lehet, hogy történt vele valami, amiről nem mondanak nekem semmit. Mi van, ha elrabolták, ha eltűnt, de nem szolgálnak ki róla semmiféle információt? Akkor még csak segíteni se tudok neki, pedig nekem igenis ő volt a támasz, aki felhúzott a földről. De, ha elveszítem... Nem, erre az eshetősére nem is szabad gondolnom. - Ez így olyan egyszerűnek tűnik kimondva, de nem hiszem, hogy tényleg ilyen egyszerű lenne, főleg az embernek meg is tenni ezeket a lépéseket. De mintha rólam beszélnél, pedig én jól vagyok, miatta vagyok jól, épp ezért aggódom annyira. - célzok itt Andrewra, hiszen értem én, hogy részben rólam is beszél, nem csak Shannáról, de hát én voltam ott, amikor Shanna pocsék állapotban volt. Mi segítettünk neki, hogy legalább a fizikai sérüléseit ellássa valaki, úgyhogy én nem vagyok olyan helyzetben, mint ő. Az én életem tényleg rendben van, vagy hát rendben lesz, ha megtaláljuk Andrewt, csak itt nem tudom, hogy ezt hol tehetnénk meg, viszont a jóslat... Nehéz lenne csak úgy elsétálni a terem mellett, ahol talán komoly válaszokat is kaphatok és még inkább alátámasztná a szüleim jogos tettét, amit találok. - Nem, a bátyám nem az igazi bátyám. Az igazi bátyám is csak a féltestvérem, de ő elég... problémás szintén. Nem tudok róla azt hiszem eleget, senki sem, de a jóslat alapján hoztak el onnan a szüleim. Bár ki tudja, hiszen végül tényleg majdnem meghaltam néhány éve. Lehet, hogy semmi köze nem volt ahhoz, hogy hol élek. - sóhajtok, hiszen a jóslatokat igen nehéz megakadályozni, mint ahogyan azt mind tudjuk. Lehetséges, hogy a szorult helyzet is azért alakult ki anno Andrewval, mert a jóslat a halálomat jelezte előre. Rajta múlt, hogy még élek, hogy sötét mágiával megosztotta velem a szívét. Végülis egy második esélyt kaptam, ami a jóslatban vélhetően nem szerepelt. Most mégis hevesedő szívveréssel indulok meg a sorok között, a neveket nézve, hogy megtalálom-e vajon azt, ami rólam szól. És, ha ott lesz, vajon mi lesz majd benne? A nevelőszüleim tévedtek volna? Lehet, hogy a jóslat mindenképp beteljesül akárhol is van az ember?
//
//
, 
, 
, 
, 
, 
, 
Amikor valami jelvényszerűt érzek, aztán még se furcsán elkezdem tovább tapogatni magam, hátha valami más is eltűnt, mondjuk a tőr, amit pálca híjján magammal hoztam, vagy akármi, ami fontos lehet. Jó lenne, ha nem az utolsó pillanatban nyúlnék a fegyveremért, hogy aztán ne találjak ott semmit az ég világon. A "statisztékon" végignézve megakad a tekintetem Lioneah-n, de korábbi pasijaim listája nem dereng elő, így ezúttal biztos, hogy nem az én fejemből vetítették ki az arcokat és csak olyan van itt, akit nyilvánosan is ismerek. Habár Lioneah nem úgy viselkedik, ahogy tenné, még így is bennem az inger, hogy hozzá forduljak, de végül csak nem teszem. 
//
