2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A második olyan település Észak-Angliában, amely Roxmortshoz hasonlóan igen nagy népszerűségnek örvend a varázshasználók körében. A kisvárosban élők hatvan százaléka mágiahasználó, míg a maradék negyven százalékuk egyszerű mugli. Mégis, a két világ tökéletesen megfér egymás mellett. És van egy harmadik is, amely igazán izgalmassá teszi ezt a kis települést... Vérfarkasok, vámpírok élnek még itt, a város peremén. Nem kitaszítottak, habár némi szabállyal együtt kell élniük. Naplemente után nem léphetnek a központba, a vérfarkasoknak pedig teliholdkor el kell vonulniuk egy olyan helyre, ahonnan még véletlenül se képesek kitörni. Az itt élő vámpíroknak pedig tilos megtámadniuk a helyieket. Bármelyik faj is szegi meg a rájuk vonatkozó szabályokat, halállal lakol.
Pár száz lakosú település, egyik végén tavak és hegyek, míg a másikon sűrű erdő határolja. Egyszerű házak állnak itt, kanyargós, szűk utakkal köztük. A nemrég történt incidens nyomán a Minisztérium emberei két helyet is felszámoltak: a falucska végén működő illegális bordélyházat és Jack fogadóját. Az ide tévedő turisták azonban betérhetnek a Szerencsemalac nevezetű helyre, amely szinte a megszólalásig hasonlít a Roxmortsban található Három seprűre. A falu napközben igazán pezsgő életet él a mindennapos piacával, amelyen szinte minden kapható. Mugli kütyüktől a mágikus ketyerékig, bájitalokig bezárólag.
Ui.: Coldburgh kívül esik a Mágiaügyi Minisztérium hatókörén, ők csak abban az esetben intézkednek, ha az ide látogató turisták követnek el valamit, esetleg ellenük történik a bűncselekmény. Az itt élőket békén hagyják teljes mértékben.
Amikor meghaltak a szüleink, az önpuszításom mértéke arra terjedt ki, hogy én magam nem tudtam feldolgozni a gyászt, kerestem a bajt, de másoknak ténylegesen nem ártottam volna. Lioneah-t viszont bántották, tehát ő jóval többet kapott, ráadásul Sasha halálát már nem tudta hogyan kezelni, nem csodálom, hogy ennyire megkeményedett. Egy jó ideig úgy voltam vele, hogy a hivatalos út motivációt adhat, Chrissy elég jól visszaterelt a helyes útra, de ezt most lehetetlen betartani. A civilizációtól teljesen el vagyunk távolodva, itt nem ismernek el semmilyen fennhatóságot, nem csodálom, hogy a kisebbik hugi ilyen kemény továbbra is, rám is átragad a harciassága. Egyébként is, ahol lányok bántanak, használnak ki, ha mást nem erővel kell bezárni, elpuszítani. Most nem nézek le Sashára, majd őt pátyolgatja Seraphine, inkább Lioval nézek össze, aki magához képest nagyon is összeszedett, kész tervei vannak. Már nem az a morgós lány, aki csak kivonja magát mindenből, összehangoltan találja ki a megoldást, aminek kész vagyok alávetni magam, főleg hogy még egyet is értek vele. Megüti a fülemet Sasha vívódása, hogy nem akarja, hogy bajunk essen, noha nem ismer meg minket, de végül megrázom a fejemet. – Ők se tudják, hogy kivel kezdtek. – A Lioneahtól kapott robbanó bájilallal megcélzom a madame-ot, de mielőtt dobnám, még válaszolok a kislánynak. – Nem most gondoltuk lerombolni, mert a fogadóban megitattak velünk valami mérget, most mi sem tudunk varázsolni. Ezért kéne mielőbb erősítést hoznunk. – Csak akkor dobom a bájitalt ha bárki akadályoz minket, s remélem Sasha most már megérti, miért is kéne mielőbb elhoppanálnia Seraphine-nel, hogy mi pedig a ködön át távozhassunk. Otthon majd megbeszélünk mindent, de ha már sikerült őt elragadni a fogvatartói gyűrűjéből, akkor mielőbb le kéne lépnünk.
- Talán jobban tennéd, ha hallgatnál – nyomódik kissé erősebben Janette halántékához a pálca, melynek vége baljóslatúan szikrázni kezd. A véla kezdi elveszteni a türelmét. Nyilván nagyon kell neki az a kulcs és szorítja az idő. Talán nem egyedül dolgozik? Ez még nem tisztázott, hiszen a házban – hármójukon kívül – senki más sincs jelen. - Tisztában vagy azzal, hány nagyszájú kis fruskával találkoztam már, aki hasonlóan fenyegetőzött? Csak szólok, mind darabokban végezte. És lám, még mindig itt vagyok. Szóval csak fogd be és hallgass. Beszéd közben egy pillanatra se veszi le tekintetét Seleneről, mintha félne szem elől veszíteni őt. Talán pont ennek is köszönhető, hogy nem veszi észre, amint Janette a képességét használva trükközik az őt fogva tartó kötéllel. Szerencsére, amivel lekötözték, annak nincs semmiféle mágikus adottsága sem, nem blokkolja az erejét, képes azt használni. A férfi nyilván nem számolt azzal, hogy a kocsmáros által adott ital hatástalanítva lett a két lány esetében. A kötél meglazul, de nem esik le, Janette azonban képes immár szabadon használni a kezét és a megfelelő időben cselekedni is az érdekükben. Selene eközben a szeme sarkából észreveheti Ansley patrónusának felbukkanását. A vidra tanácstalanul kering a ház körül, nyilván valamiféle bejáratot keresve. A lány nem tudhatja, kihez is tartozik a kis lény, de elsőre a véla egyik társára gondolhat hirtelen, esetleg Serára. Elvégre, mindenki más elvesztette az erejét. Mindenesetre, ha sikerül kiszabadulniuk, hamar fény derülhet a titokra. Talán a varázslat elvezetheti őket azokhoz, akik a háttérből mozgatják a szálakat, vagy valamelyik társukhoz. Az idő szorít, hiszen a véla elég feszültnek tűnik, ami egy túszejtésnél semmi jóra sem vezethet.
Ansley
- Hé! - csattan fel a nő, amint a férfi megragadja a karját, majd biztonságosabb helyre vezeti őt, ahol már nem láthatják őket. Nem sokkal később már két, jól megtermett férfi lép ki ugyanonnan, ahol az imént még Ansley bukkant elő. A szőkeség további szavak nélkül is realizálja a helyzetet, majd a zsebébe nyúl és elővesz onnan egy karkötőt, amely hamarosan a csuklójára kerül. Eltűnik a báj nagy része, így is szép, de már a közelébe se ér annak a nőnek, akit Ansley a fogadóban megpillantott. Leginkább riadt és kétségbeesett, nem pedig egy ereje teljében lévő véla, aki tömegeket mozdít meg a szépségével. - Mégis miféle segítséget? A lányom odabenn van! - csattan fel mérgesen, mit sem törődve azzal, hogy meghallják-e vagy sem a szavait. - Nincs időnk arra várni, hogy bárki is ideérjen. A két alak időközben visszafelé indul, minden bizonnyal mentek egy kört, nagy eséllyel járőrözni küldték ki őket a társaik. Nem különösebben foglalkoznak a biztonsággal, nyilván elégnek tartják a fizikai erejüket is az ellenféllel szemben. Semmi jelét sem adják annak, hogy bármiféle mágia védené a barlangot. Miért is tennék? A vérfarkasok nem pont arról híresek, hogy egy küzdelemben a pálcájukat használnák. - Na jó, figyelj, én segítek neked – fordul végül Ansley felé, amint a két alakot elnyeli a barlang szája. - Bemegyek veled, de nem ülhetünk itt, ölbe tett kézzel! Biztos vagy abban, hogy bárkit is sikerült értesítened? Látszik rajta, hogy nagyon menne, számára minden perc fontos, az pedig, hogy Ansley esetében csődöt mondott az ereje, különösen bántja. Volt egy jól felépített terve, de azzal nem számolt, hogy a férfi – amint kikerül a bűbája hatása alól – visszafordul. Abban reménykedett, hogy képes lesz végig befolyásolni őt, elvégre pont emiatt választotta.
A McCaine-család
Az Ashley nevű lány csupán ide-oda kapkodja a tekintetét, miközben egyértelműen róla folyik a diskurzus. Láthatóan megszokta már a helyzetet, mivel nem szól közbe, csak vár, vajon mire jutnak a sorsáról. A nő már felháborodottan nyitná a száját Lioneah szavai hallatán, amikor az üvegcse tartalma sűrű ködöt idéz elő. A lány, amikor Lioneah megragadja a csuklóját, nem tiltakozik. Eddig is bábként rángatták, aligha kezd el most ellentmondani másoknak. - Ne, nyomkövető bűbájt helyeztek rám! - csattan fel idegesen a szőke hajú lány, miközben kirántja Sera kezéből a sajátját, ezáltal megakadályozva a hoppanálást. - Nézzétek, köszönöm a segítséget, tényleg, de nem tudjátok, mibe is csöppentetek – hadarja el egy szuszra, miközben rémülten pillant a három testvér irányába. Eddig nyilván csak tette a kukát a nő előtt, valamilyen ismeretlen okból kifolyólag. - Lerombolni? - pillant Lioneah felé. - Nem megyek sehova, ebben én is részt fogok venni – keményedik meg a tekintete egy pillanat alatt, ami talán nem is csoda, hiszen a testén látszik, hogy nem csak a Morgan-birtokon szerzett maradandó sérüléseket. Nyilván a bordélyházban is keményen megverték, ha valamit nem sikerült idejében megtanulnia. - Nem tudok mágiát használni, de ha nekem is adsz azokból az üvegcsékből, akkor a segítségetekre lehetek. Mit szóltok? Látszik rajta, hogy komolyan beszél és esze ágában sincs elmenekülni innen. Ha kell, porrá zúzza azt az épületet, ahol annyit kínozták. Nagyon úgy tűnik, hogy a lányt keményen megedzette az az idő, amit a családjától távol kellett töltenie. Kinézetre megmaradt a bájos pofi, de belülről kezd valami emészthetetlen harag felülkerekedni...
Nem vagyok az a fajta, aki könnyen megbízik az emberekben. Most sem teszem különösebben. Sejtem én, hogy különös megmentőnk a saját céljai miatt segített nekünk. Minden bizonnyal megvannak a maga tervei. Ahogy mindenkinek, aki ebbe az átkozott városba keveredik, így vagy úgy. Az, hogy nem kíván a gyerekek után nyomozni pedig már határozottan valamiféle auror vészcsengőt kongat a fejemben. Még is ki ne akarna segíteni egy rakás szerencsétlen elrabolt gyereken? Akárkinek, akármi is legyen a célja velük. Főleg ha szabadon nyomozhatna, és módjában állna segíteni. Itt két lehetséges verzió van. Vagy nem érinti az ügy, és egészen mást akar a városkától, mint jómagam is. Vagy ő is vastagon benne van. Majd elválik melyik igazolódik be. A könyvei is mind a balsejtelmem támasztják alá. Amikor pedig gyorsan változik a szituáció, és megkötözve találom magam, akkor biztossá is válik, hogy vele is épp úgy meggyűlik majd a bajunk, mint a kocsmárossal. Csak még a végcélja nem teljesen tiszta. Sebaj. Majd azt is kiböki kis szerencsével. Elvégre elég ostoba dolog volt véla barátunktól, hogy ilyen korán felfedte a lapjait előttünk. Ezek után már nem várhat túl készséges együttműködést tőlünk. Azt a raktárkulcsot sokkal könnyebben, és egyszerűbben is kimanipulálhatta volna Selenéből, egy kedves mosollyal, még ha észre is veszi, és rá is hagyja a kis csenő próbálkozást a lányra. - Ne add oda neki. Túszejtőkkel soha sem tárgyalunk. - mondom higgadtan, és mosolyogva mielőtt Selene megszólalhatna, vagy reagálhatna a helyzetre. Igen mosolyogva. Valahogy túl nyugodtnak tűnök a helyzethez képest. Ami már véla barátunk fejében kongathatna vészcsengőket. Úgy fest a halántékomnak szegezett pálca a legkevésbé sem hoz zavarba. - Mellesleg csak egy apró tényközlés: Ha egyetlen hajam szála meggörbül, akkor a Troops család levadássza, mint egy rühes korcsot. Akkor pedig szinte kéjutazásnak fog tünni egy dementorcsók az Azkabanban, amiért már saját maga fog könyörögni. - a hangom továbbra is könnyed, és higadt. Nincs több fenyegető él benne a kelleténél. Mégis benne van, hogy a családommal jobb nem újat húzni. Pont azért, mert itt nem kötik őket a törvények. Viszont amikor a lány mégis alkudozásba kezd a vélával, akkor én már azon ügyeskedem, hogy kiszabaduljak. Észrevétlen. Éppen csak egy picit kell megnyújtanom a kezem hogy vékonyabbak legyenek a kézfejeim, és csuklom, mint eredetileg voltak. Igazán apró változás a metamorf mágiám segítségével. Hacsak nem előre olyan speciálisan megbűvölt kötéllel kötözött meg, ami képes automatikusan követni a testváltozásomat, akkor igen jó esélyem van rá, hogy amíg Selene eltereli a figyelmét észrevétlen kiszabadítsam a kezeim. Persze az ülőhelyzetemen, és testartásomon mit sem változtatok idő előtt ebben az esetben sem. Nem kell itt kapkodni. Véla barátunk még szeretne mesélni nekünk számunkra hasznos információkat. Ráérünk hatástalanítani utána is a megfelelő módszerrel. - Minek az a kulcs egyébként is? Nem néz ki közönséges tolvajnak. Bár lehet tévedek, és mégis csak egy piti senkiháházi tolvaj. - morfondírozok félhangosan. Veszélyes játék egy pálcával a halántékomnál. De a sértett egojú férfi szinte bármit képes elkotyogni, és megtenni, csak hogy ismét felnézzenek rá... talán lesz annyira hiú, hogy újabb morzsákat szór elénk...
//Metamorfmágus: Valamelyest +20-25 kg a testalkatát is változtatni képes, nem magasság, csupán izomzat/zsír tekintetében.//
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Coldburgh 2020-10-23, 12:41
Farkashorda & Sarah
"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."
Sasha hallgataggá válik, ami teljesen érthető, de ha tetszik neki a McCaine medál, akkor a nyakába is adom, hogy érezze, hogy közénk tartozik. Sejtettem, hogy a Minisztériumi fenyegetésre így fog reagálni, én már jártam itt, és tudom, hogy ezt eléggé komolyan veszik, de azért kicsit aggodalmasan pillantok Nicolasra, hogy hogyan fogja kezelni a dolgot. Néhány pillanatig úgy tűnik, hogy a vásárlás gondolata elgyengíti a nőt, de aztán megint visszakozik és elkezd valami három másik lányról beszélni, én pedig csak összevonom a szemöldökömet a nőre és már éppen nyílna a szám, hogy arról szó se lehet, amikor kiszáguld az orkán a testvéreim szájából. Lio olyan vehemenciát mutat, amitól görcsbe rándul kicsit a mellkasom és Nicolas is úgy harcol, mint egy megvadult állat. Mindannyian körbevesszük a húgunkat és eszünkben sincsen nélküle távozni, én pedig megértem, hogy teljesen meg lehet ijedve vagy zavarodva, így ahelyett, hogy a nőnek bármit reagálnék az emberkereskedelemre, a testvéreimhez csatlakozom és kész vagyok menekülni, ha kell. - Minden rendben lesz, velünk biztonságban leszel. - mondom csak a lánynak, azt akarom, hogy érezze, hogy érte küzdünk, hogy tudja, hogy bízhat bennünk, testvérek vagyunk, és sokkal jobb sorsot tudunk neki nyújtani, mint… egy bordélyház… Amikor Lioneah eltöri az üvegcsét engedek Nicolasnak és követem azonnal - miközben a familiárisom védeni próbál minket -, régen nem voltunk együtt, de a kimaradt idő alatt semmit nem kopott a bizalmam és a szeretetem felé, és ez akkor sem változik, amikor meghallom, hogy a testvéreim le akarják dózerolni a bordélyházat. Nagyon helyes! Csak azért üzletelgettem, hogy Sashát kevesebb sokk érje, de én se tudtam volna elmenni a történtek mellett és annyiban hagyni, hogy gyerekekkel üzletelnek. A köd, ami körülvesz minket a bájital széttörése után még büszkévé is tenne Lioneah-ra, de nem nagyon van erre időnk és gyorsan bólintok, amikor meghallom a tervét. - És ti? Vigyázzatok magatokra, szerzek segítséget, csak… - nem mondom tovább, de nagyon is kétségbeejt a tény, hogy ők nem rendelkeznek az adottságaikkal. Ennek ellenére is bízom bennük és Sasha kezét megfogva - ha eljutunk idáig a jelenetben gond nélkül - elhoppanálok, a lehető legtávolabb, amennyire a képességeim csak engedik, menet közben szorosan magamhoz ölelve a nővé cseperedett kishugunkat.
// Familiáris képesség (előző körről, mert még csak most indult be az action): Mágikus védelem: Hasonlóan, mint a pajzs, védelmet biztosít, ám ez mágikus támadásokra hat, azokat nem engedi át.
Hoppanálás: Öt éve rakta le a vizsgát, gyakorlott hoppanáló, Varázserő: 35 pont //
Zavarodottan nézek rá. Mégis milyen ember mondja azt, hogy ne fájjon a fejünk gyerekek miatt. Kissé olyan, mintha a gyengülő pajzs felé kívánná terelni a figyelmünket és nekem nagyon nem tetszik az efféle manipuláció. Basszus. Sosem törtem zsebesi babérokra, még ’kölcsönkérni’ sem szeretek dolgokat, így az eltulajdonítás gondolta sokkal távolabb áll tőlem, mint ahogy azt a szakmámból gondolná az ember. Nem minden ereklyevadász lop, csal és hazudik. Én úgy látom magunkat, mint azok, akik régi és elfeledett csecsebeséket juttatnak vissza eredeti tulajdonosaikhoz. Esetleg megtörik az időközben rájuk ragasztott átkokat. Az átoktörés a személyes kedvencem, hiszen annyi féle technika létezik rá. Van, hogy a vadászok, mint apám is, maguk végzik ezt a folyamatot, de van, hogy kiszervezik. Lényegében eléggé jó átoktörő lettem, lehet ezért is vagyok ennyire béna csempész… Amint lebukok és szóba hozza édesapámat Troopsra villan a szemem; afféle húzzunk innen gyorsan jelzésként. De már záródnak is az ajtók, én pedig hirtelen abban a mágikus dimenzióban érzem magam, ahol az álmodóval együtt fogságba estünk…Eléggé mozgalmas volt az utóbbi időszak. Mikor újra a színes hajú lány felé nézek, már egy végtelennek tűnő kötél fogja. Kissé csalódottan nézek a „megmentőnkre”. Én hülye megbíztam benne. Buta dolog volt. - Mégis mire? – Felvonom a szemöldökömet. Nem tudom, hogy mit akarnak apámtól. Nem éppen a legközkedveltebb ember, arról nem is beszélve, hogy amióta apa lett, igyekezett nem belekeveredni kétes dolgokba. No, nem mintha egy ereklyevadászt sokáig elkerülne a baj. Mélyen beszívom a levegőt és igyekszem nem azonnal megadni neki mindent, amit kér csak hogy elengedje Janettet. Okosan kell játszanom. Mondja a lány, aki automatikusan a pálcáját szorongatja, mióta bazárták akarata ellenére. Nem feltétlenül mutat ez most jól. - Ha odaadom a kulcsot, akkor minimum elengedsz és nem követsz minket. Grátisz még hozzá adhatsz egy pofont, amit bőven megérdemelsz…Így átverni két hölgyet. Nem csoda, hogy kétes híre van a fajtádnak. – Nem, amúgy nem vagyok olyan hülye, hogy még jobban felidegesítsek valakit, aki éppen egy számomra fontos embert tart foglyul… Sosem gondoltam volna, hogy valaha része leszek egy túsz tárgyalásnak, szóval ideges vagyok ebben az idegen helyzetben, s ha ideges vagyok mindig elszalad velem a ló. Csak remélhetem, hogy nem a méregkeverő lányon csattan a dolog.
Gyakorlagilag hárman álljuk körbe Sashát, úgyhogy erősen kétlem, hogy az a nő bármilyen módon is jelenleg a közelébe juthatna, vagy akár magához vonhatná. Ha kell simán nekimegyek. Nem vagyok épp egy erős alkat, viszont a nővérem mégis csak vámpír. Szerintem, ha úgy istenesen mellkason löki a nőcit, akkor úgy leül a seggére, hogy ha nincs szerencséje még csont is törik. Szóval semmilyen körülmények között nem hagyom, hogy a nő a húgunkhoz akár csak hozzáérjen, eddig is ott álltunk mellette, ahogyan ez továbbra sem változik. Sera ötletésre azért rendesen felszökken a szemöldököm. Még hogy alkudozzunk a húgunkról és még várjunk is? Oké, hogy a szüleink nem hagytak itt minket csórón, de a francokat fogunk fizetni érte, hogy ne vigyék el csak úgy valami pasasnak... amikor pedig még az is kiderül, hogy többen is vannak, akiket gyakorlatilag adnak-vesznek... - A jó büdös francot fogjuk a saját testvérünket megvenni pénzért! - ezen a ponton már meghozom a döntést. Eszem ágában sincsen tovább tűrni, amit a nő művel. Egyedül van, mi pedig hárman, és bár ketten nem tudunk varázsolni, de Sera tud, plusz vámpír, nekem pedig elég jól meg van rakva a táskám, hogy ne legyek beszarva csak mert azt hiszi ő itt a helyi góré valami bordélyház vezetésével. Földhöz vágom hát az üvegcsét, ráfogok jó erősen Sasha kezére, aztán futólépésben indulok meg a testvéreimmel. A köd minket takar, Sasha az egyedüli, aki nem lát benne, de simán befogom a száját, ha ne adj isten kiáltozni találna kedve. - Baromira le kell rombolni azt a bordélyházat ugye? - szívom fel magamat. Sera jól sejti, ez a téma engem eleve elég érzékenyen érint, szóval az egy dolog, hogy Sashát elhozzuk, de hogy nem fogok lelépni innen és itt hagyni egy olyan helyet, ahol fiatal lányokat pénzért adnak vesznek az hót ziher. Persze csak akkor szólalok és állok meg, amikor valami biztos távolságban vagyunk már. - Hazaviszed Sashát? Kétlem, hogy velünk jöhetne, ha azt se tudja kicsoda. - pillantok Serára, hiszen jelenleg ő az egyetlen, aki gond nélkül el tud innen hoppanálni elvileg, hiszen az ő mágiája működik. Én viszont tuti, hogy nem lépek le és hagyom annyiban a dolgot. Nick pedig úgy látom eléggé komolyan vette ezt az egészet ahhoz, hogy velem tartson porig rombolni azt a helyet. Magasról leszarom, hogy itt nem úr a Minisztérium. Én sem vagyok éppenséggel a törvények híve.
Akkor is szánalmasnak tartom, hogy a minisztérium csak úgy hagyja, hogy valaki ennyire független legyen tőle. Semmi értelme aurornak tanulni, a törvény nevében fellépni, ha bárki mondhatja azt, hogy számára ez nem kötelező érvényű. A pálcát ösztönösen markolom, holott Lioneah pillantása emlékeztet rá, hogy úgysem fogom tudni használni, még jó, hogy az előrelátó hugi volt annyira eszes, hogy a saját maga főzte bájitalokkal is védelmet tud szolgáltatni. Sőt, akár a robbanóval támadni is lehet, de tekintve, hogy ilyen közel vagyunk, mi is kapnánk a szilánkokból, meg Sasha is. Dühösen felhorkantok, és mivel eddig is Seraphinet pátyolgattam, én ugyan hivatalos személyként nem fogok belemenni holmi rabszolgakereskedelembe, vagy akár hagyni, hogy ezek a tisztességtelen üzelmek tovább folytatódjanak. Az a nő annyira rángatja Sashát, hogy fogalmam sincsen, hogy Lio mennyire tudja magához rántani a kishugit, de meg kell próbálni. Seraphine kezét fogom meg, hogy ha Lioneah jelez, akkor eltünjünk mind a négyen a ködön át. Az egészből úgy van elegem, hogy egy percet sem akarok tovább maradni, de arról szó sem lehet, hogy még hónapokig itt hagyjuk Sashát, ezért ha mégse sikerülne lelépnni a ködös bájitallal, akkor szólalok meg. – Ha nem engedi át nekünk, akkor nem ma, de holnap visszajövök annyi emberrel, vámpírral, és még ki tudja milyen szörnyetegekkel, és porig romboljuk a várost. Ha nem számít a törvény, akkor jőjjön a nyers erő. – Lehet, hogy emiatt Lioneah büszke lesz majd rám, de eljött számomra is az a pont, hogy nem érdekelnek a következmények, csakis a családom egyben tartása. Seraphine-nek is be kell látnia, már elmúlt az a helyzet, hogy diplomáciával oldjuk meg a problémáinkat.
- Rendben, azt hiszem, rosszul fogalmaztam – sóhajt egyet türelmetlenül a Mark nevű véla, miután végighallgatta Selene és Janette mondandóját. - Ne fájjon a fejetek a gyerekek miatt, nem a ti dolgotok. Vannak erre külön embereink. Látszik az arcán, hogy ezúttal lezártnak tekinti a témát és nem áll szándékában ismét elővenni azt. Gyors léptekkel vezeti a lányokat, majd tereli be őket a lakásába. Selene balszerencséjére pedig villan egyet a tekintete, amikor a lány zsebre teszi a lapot. - Remington White, híres ereklyevadász és kutató – szólal meg, egyenesen a lányra szegezve a tekintetét. Beszéd közben előveszi a pálcáját, majd int vele egyet, mire minden kijárat mágikusan lezárul. Nagyon úgy tűnik, hogy a lányok innen egyhamar nem mennek semerre sem. A férfi Janetteről sem feledkezik meg, mert a mardekáros pillanatokon belül gúzsba kötve találhatja magát egy széken. - Ha nem tévedek, akkor pedig te Selen White lehetsz – esik gondolkodóba egy pillanatra. - Régóta keresünk már valakit, akinek köze lehet az apádhoz. Kellesz nekünk. Hogy pontosan mire, azt nem fejti ki részletesen, de kényelmes tempóval lép Janette széke mögé, majd szegezi a lány halántékának a pálcáját. - Szóval, térjünk is a tárgyra. Add át a bangori raktárának a kulcsát és akkor a barátnőd nem fog üvölteni a fájdalomtól kínjában. Meg van egy-két dolog, amiben talán a segítségünkre lehetnél. Látszik, hogy komolyan beszél és kész bármelyik pillanatban bevetni a tiltott átkokat is akár, annak érdekében, hogy Selene belemenjen a dologba. Valami nagyon fontos lehet számára, ha lépes Janettet túszként használni.
Ansley teljesen magához tér a véla bűbája alól, miközben a barlangban találja magát. A hangok, amelyeket hallhat, egyértelműen férfiakhoz tartoznak, nem is kevéshez. Nyilván még nem érezték meg a jelenlétét, hiszen hangosan beszélgetnek és olykor-olykor fel is röhögnek valamelyik társuk mondandóján. A vámpír – bármennyire is próbálkozik – nem talál másik kijáratot, ahogy sok olyan hely sincs, ahova elrejtőzhetne, ha esetleg oda kerülne a sor. Egyértelműen szorult helyzetben van, ez nem vitás. Ha nincs másik járat, akkor a vérfarkasok is csak ezen az útvonalon távozhatnak a barlangból, ami elég könnyen ahhoz vezethet, hogy lebukik előttük. Egyetlen lehetősége van csupán, ha segítséget szeretne kérni: a lehető legjobban megerősíteni az elméjét és visszamenni a vélához, hátha nem tud rá hatni a bájával. A nő tudna számára segíteni, össze is dolgozhatnának, hiszen a lánya élete a tét. A kérdés már csak annyi, hogy képes lenne-e végig ellenállni a bájának? Sok ideje azonban nincs a gondolkodásra, hiszen érezheti, hogy két vérfarkas elindult kifelé, egyenesen a véla irányába. Van némi előnye velük szemben, kisiethet hát a barlangból annak érdekében, hogy biztonságos helyre vihesse a nőt és ott megbeszéljék a továbbiakat. Vagy szembeszállhat a két vérfarkassal, akiket nyilván meglepetésként fog érni, hogy valaki van a barlangban. Mindkét esetben csak saját magára számíthat és gyorsnak kell lennie.
- Mágiaügyi Minisztérium? - ismétli a nő a nevet, majd elneveti magát. Nicolas hamar rájöhet, hogy itt semmi hatalma sincs. A minisztérium szava itt semmit sem ér, erre korábban is rájöhettek már. Sera szavai hallatán azonban szinte azonnal felcsillan a szeme és érdeklődő tekintettel fordul a lány felé: - Mégis, mennyit ajánlanál érte? Fiatal és szép, sokat ér, de ha gondolod, vannak más, korban hozzá hasonló lányaim is... Úgy tűnik, még mindig nem esett le teljesen számára, hogy Sasha bármilyen szinten is a három felnőtthöz tartozna. Minden bizonnyal azt hiszi, hogy ők is lányokat futtatnak és erre kell nekik az általa ismert Ashley nevű lány. - Vannak jobb állapotban lévő lányaim is, ő még rengeteget betegeskedik – lép Sasha mellé, miközben átkarolja a vállát. - Hónapokkal ezelőtt találtunk rá, eszméletlenül hevert az út közepén és még azóta sem az igazi. Lassan gyógyul, nincsenek mágikus képességei, csoda, hogy mugli létére túlélte egy ilyen lény támadását. Értetlenkedve csóválja meg a fejét, látszik rajta, hogy nem áll szándékában megtámadni őket, még annak ellenére sem, hogy Lio és Nicolas ellenségesen léptek fel vele szemben. A nő azonban nem agresszív, mintha biztos lenne abban, hogy ha harcra kerülne a sor, nem kerülne ki onnan vesztesként. Valami van a tarsolyában, ami miatt túlerőben érezheti magát, szóval egyértelműen kockázatos lépés lenne vaktában megtámadni őt. Talán az a legjobb megoldás, ha a Sera által követett úton próbálják meg visszaszerezni a lányt. - Szóval, mit szólsz? - pillant Sera felé. - Van még három, hozzá hasonló korú lányom is, csak együtt veheted meg őket. Egyesével egyiküket se adom oda. Ez a kis szépség pedig... – vonja magához szorosan Sashát. - Túl sok munkát fektettem már bele. A gyógyítása és tanítása rengeteg pénzemet elvette már, de pár hónap és visszatérhetünk a dologra – kacsint egyet. - Amint visszahozta az árát, felkereslek téged.
Határidő: 10.24. Következő mesélői hsz.: 10.25. Lizzy
Szóval Mark…Kicsit csalódott vagyok, mert valami nagyon kacifántos névre számítottam. Olyan egzotikusra, mint a Valerian vagy Leander. De talán, amennyire szeretném elhinni, hogy nincsenek előítéleteim, pont annyira vannak. A szökőkúton megakad a tekintetem; imádtam volna régen. Ha egyedül lennék biztosan bemennék a cukrászdába, hiszen éhes is vagyok és olyan varázslatosak néz ki, mint egy falat gyerekkor. De most nem fogok hisztizni, hogy na álljunk meg, talán az előző helyen kapott fogadtatás miatt is… - Ez aztán az értékrend… - Motyogom kicsit elszontyolodva. Egyáltalán nem tudok ezzel azonosulni; ebbe a porfészekbe követtem apukámat, pedig még csak meg sem kért rá és elképzelhető, hogy nincs is életveszélyben. Szóval távol áll tőlem ez a felfogás. Jobban belegondolva kezdek Janette felé hajlani a két eset összefüggésével kapcsolatban. Hiszen, ha van a fal, akkor azt meg kell gyengíteni, hogy átjuthassanak a gyerekekért. Tiszta sor, kivéve, ha belsős munka. Lehetséges, hogy valaki az itt élők közül rabol gyerekeket vagy segít a kintieknek kiszemeltet vadászni. A rendetlenség nem zavar, hiszek abban, hogy a zseni átlát a káoszon. Persze, magamat nem vallom zseninek, szimpla lustaságból nem szoktam rendet rakni, ha nem muszáj. Most viszont egyből szemet szúr apám neve a lapon. Amíg Troops eltereli vendéglátón figyelmét a kérdésével amilyen gyorsan és csendesen csak tudom zsebre rakom az iratot. Nem gondoltam volna, hogy itt botlok bele apámba, de úgy néz ki minden út hozzá vezet. Már csak az útjelzőket kell megfejteni. Elkapom a másik lány pillantását és tekintetemmel igyekszem azt sugalmazni, hogy majd megosztom vele az infót, de nem most. Elnézve mellette magam is meglátom a könyveket és gyorsan el is döntöm, hogy semmi olyat nem fogok megenni, amit ez a férfi tesz elém. Nem hinném, hogy Janette rakat számra hordozza magával azt a titokzatos főzetet, amivel megszánt a bárban. - Szóval, van valami ötleted, hogy kik rabolják el a gyerekeket? – Kérdezem meg mintegy segítőkészen. Érdekelnek az elméletei, mert lehet ki tudunk silabizálni valami hasznosat belőle. Valamiért késztetést érzek, hogy segítsek. Mármint, milyen ember lennék, ha nem akarnám megmenteni szegény kölyköket?
Nem látom különösebb értelmét, hogy a Mark nevű fickót győzködjem, arról, hogy be kéne vonni a Minisztériumot. Vagy legalább néhány szakért aurort. Lényegében megválaszolta a felvetést. Az ittenieknek fontosabb a saját büszkeségük, mint a gyerekeik élete. Nem mondom, hogy egyetértek, vagy csak megértem a dolgot. De bármit mondanék, a helyiek véleményén nem változtatna. Így csak csendesen követem a házig. Bár elég jellegtelen az útvonal, sőt maga az egész város is. Hacsak azt az egy cukrászdát nem számoljuk, ami előtt elhaladtunk. Bár az előző fogadtatás után oda se térnék be szívesen. - Az igaz, hogy a gyerekek nagyobb veszélyben lehetnek. De ahhoz, hogy megtaláljuk, és megmentsük őket előbb hozzájuk vezető nyomokat kéne találnunk. A búrán talán vannak nyomok, amiken elindulhatunk egyáltalán. Persze csak akkor, ha nincs egyéb információja a gyerekek hollétéről, amit eddig nem osztott meg. - szerintem Mark többet tud, mint amit elmond, és talán csak fel akar használni, hogy megtalálja a gyerekeket. Jobb esetben őket. Rosszabb esetben, megvannak a saját nem túl erkölcsös céljai. Ezt egyenlőre nehéz lenne megmondani róla. Ráadásul apámmal kapcsolatban is fogytán lehet az időm. De ha gyerekek vannak veszélyben, akkor meg kötelességem segíteni. A fenébe! A lakásba érve gyorsan megállapítom, hogy a vendéglátónk nem épp a Piton féle precizitás híve. De legalábbis rendmániásnak semmiképp se nevezhető. A figyelmem azonban néhány fekete mágiával foglalkozó könyvön akad meg. Egyet találomra el is veszek, és mintegy mellékesen lapozgatni kezdem. Majd azért vetek egy jelentőségteljes pillantást Selene felé is, hogy vajon az ő figyelmét mi ragadta meg? - Nem épp hagyományos irodalmi ízlése van. - jegyzem meg, mintegy mellékesen. Nincs a hangomban érzelem, vagy ítélkezés. De abban biztos vagyok, hogy ilyen könyveket beszerezni még itt a világ vége után két sarokkal sem olyan egyszerű dolog. Minden esetre ez legalább is gyanús lehetne. De egyenlőre bár nem bízom a vélában, de ezt egyáltalán nem mutatom kifelé. Majd még eldől, hogy mire is megy ki ez a játék valójában.
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Coldburgh 2020-10-14, 16:29
Farkashorda & Sarah
"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."
Nem elég, hogy látom a döbbenetet Lio arcán, hogy nem támadva közelítem meg a nőt, de hangot is ad neki, amire tőlem szokatlanul kicsit dühösen nézek rá, ami a könnyes tekintetemmel úgy néz ki, mintha egy durcás hercegnő lennék. Nem válaszolok a felcsattanására, nem magyarázom meg, hogy azért voltam csak kedves, hogy szimpatikusabbak legyünk a nőnek, hiszen a kocsmáros nagyon jól bemutatta, hogy jelenleg a jöttmenteket semmibe veszik, pláne… pláne az olyat, mint én. És akármit is akar csinálni ez a nő, ez az ő városa, és ha ellenünk fordulnak, akkor hárman leszünk a világ ellen. Ami nem jelenti azt, hogy meghátrálok, biztos hogy nem, foggal körömmel fogok küzdeni a testvéreimmel azért, hogy Sashát hazavigyük, csak ha lett volna más út… Próbálok Sashára koncentrálni, olyan furcsa, hogy nem kell hozzá igazán lehajolnom, már tényleg nem gyerek, de akkor is ő az, ha emlékszik, ha nem. - Semmi baj, Sasha, minden rendben lesz most már, hogy megtaláltunk. - válaszolom neki kedves, reményteljes hangon, nem akarom őt elengedni és lehet, hogy még el is siklanék a nő szavai felett, annyira a húgunkra figyelek, de a testvéreim felcsattannak és nekem is összeáll a kép. Megrökönyödve bámulok először, aztán kicsit összerezzenek Nicolas szavait hallva. Ebben a városban a Minisztériumnak nincs hatalma, réges-régen egyezményt kötöttek, hogy függetlenek, ez a fenyegetés süket fülekre fog találni, vagy csak még jobban felidegesíti a nőt. A vérem nekem is ugyanúgy fortyog, mint a többieké, eszemben sincsen hagyni, hogy a kishúgunkat kiárusítsák férfiaknak, Lioneah pedig valószínűleg még érzékenyebb erre a témára, hiszen… - Mondjon egy árat. Mennyit kéne fizetnünk azért, hogy bonyodalom nélkül elengedje? - bukik ki a számon a kérdés, próbálva felülkerekedni az érzelmeimen, de így is túlfűtöttre sikerül. Nem aláírom, hogy ő egy rabszolga és megvehető mástól, hanem lényegében a legnyugodtabb utat választom, mert a pénzt elő lehet teremteni, bármit is mond, meg tudjuk csinálni. Valószínűleg ezzel - is - meg fogom döbbenteni a testvéreimet, de ez tűnik a legegyszerűbb útnak. Bár valószínűleg választ nem kapok, mert Nicolas fenyegetőzik, Lioneah pedig már egy bájitalt szorongat. A bájitalokhoz éppen csak annyira értek, hogy tudjam melyik mire való már a nevéből és hogy hogyan kell használni, de annyira nem, hogy üvegcsén keresztül egyértelmű legyen, hogy mire készül. Eddig is közvetlen a húgunk mellett álltam, úgy vesszük körbe, mint a leggyengébbet a falka, ha elszabadul a káosz akkor se veszem le a szememet róla semmi pénzért. A sötét aura, amit az Aranyvarjú mellett életrehívtam vámpírként lehet, hogy megfélemlítené a nőt, de a lelki blokk, hogy a családom előtt ne használjam túlságosan erős. Ellenben a familiárisom készen áll cselekedni és mivel a nő már használt varázslatot, ezért bizonyára boszorkányként mágikusan támadna, szóval pajzsot idéz, hogy védjen minket ellene és ne tudja elbájolni mellőlünk Sashát vagy ránk támadni.
// Familiáris képesség: Mágikus védelem: Hasonlóan, mint a pajzs, védelmet biztosít, ám ez mágikus támadásokra hat, azokat nem engedi át. //
Sera szavaira csak a szememet forgatom. Annyira finoman fogalmaz, hogy azt nem igazán bírom sokáig. Mintha ezek az akákik, legalábbis ez a nő megérdemelné ezt. - Gondját viselték? Lehet, hogy ők rabolták el! És amúgy is hogy néz ki! - pillantok a most már előttem álló Sashára, akire figyelek, hogy még véletlenül se tudjon ellépni mellettem, vagy kikerülni, netán más irányba indulni. Szerencsére Nicolas jóval komolyabban veszi a dolgot és keményen felcsattan végre. Én tuti, hogy minimum kivertem volna a nő kezéből azt a névjegykártyát, vagy inkább beletömöm a szájába. Tisztában vagyok vele, hogy varázsolni nem tudunk, de ezt talán a nő nem tudja, tehát Nicolas hiába szegez rá pálcát. Azért arra kicsit elhúzom a számat, hogy nem a robbanó bájitalt szedi elő, én viszont a táskáma túrok és szépen elő is kerül két üvegcse a már említett robbanó bájital, amit nem fogok teketóriázni, hogy hozzávágjak a nőhöz, ha arra van szükség. - Mégis minek alkudozunk itt egyáltalán? Ő nem egy rabszolga, hogy bárki is fizessen érte, és még csak nem is a tulajdona. Egyáltalán hogy került ide? Ideje lenne, hogy válaszoljon, nem vagyunk türelmes típusok! - vetem oda a nőcinek, de azért ott van tartalékban a másik üvegcse is. Annak Nick már ismeri a tartalmát, Sera nincs vele tisztában, hogy mire van, ezért a bátyámmal váltok egy jelentőségteljes pillantást, hogy ha úgy hozná a sors, hogy le kell lépnünk, akkor tudja, hogy mi a teendő. Nem lenne okos ötlet nekiállni harcolni, ha esetleg a nő még sincs egyedül, hanem jobb, ha szépen lelépünk, arra pedig kiváló lesz az álcázó fűzet, ami füstöt csinál egy pillanat alatt, amin csak mi hárman látunk majd át. Úgy készítettem el, a két testvérem hajszálát is felhasználva. De mivel Sera nem ismeri a bájitalt, Nick remélem, hogy elkapja majd a karját, én pedig simán magammal rángatom Sashát. Bár megnőtt, de eléggé kapkodja a fejét ahhoz, hogy ha kell, akkor el tudjam ráncilgálni innen, remélhetőleg.
Nem a farkam vezetett, hanem gonosz varázslat ragadta el az elmémet, de rendes a hugitól, hogy így visszatart, még ha ezzel le is maradunk arról, hogy beelőzzem azt az arcátlan mardekárost, akit már láttam párszor az iskolában. Mégis a megfontolt józan ész most a fontosabb, Sasha miatt vagyunk itt, nem pedig hogy holmi vélák után koslassak. – Gyerünk. – Bólintok Lioneah-nak, s a ködalagúton keresztül hamarosan ott is vagyunk a kishugit szorongató Seraphine mellett, s az Ashley nevezetű kicsit el akarják rángatni tőle. Nem is annyira kicsi! Az emlékeimben Sasha szinte még gyermek volt, de ha jobban belegondolok, ahogyan idősebbek lettünk, ő is öregedett, hiszen túlélte, most már bizonyos. És így kell lennie. A két szőke testvér, Sera és Sasha apától örökölte a külsejét, míg mi Lioval anya vére vagyunk. Egy kicsit talán a komolyságot is tükrözi, hogy a két szőke amolyan hebrencs alkat volt, még ha Sera okos, és gondoskodó, ám nem képviseli azt a határozottságot, amit mi anyától kaptunk a mardekáros gonoszkával. Enyhén szólva is felhördülök, amint látom, hogy Sashát nem csak el akarják rángatni, hanem még prostinak is szervezik be, nagyjából az utolsó pillanatokban érkeztünk. Amíg Seraphine megpróbálja a hugunkat visszarántani, én a kezemben tartott pálcát immár rá emelem a nőre, aki majd futtatni akarja, a másik kezemmel pedig előrántom az igazolványomat, amin látszik, hogy végzett auror vagyok, aktívan gyakorlom a munkámat. Az más kérdés, hogy még járok a Roxfortba, de az utolsó két év már csak mesterképzés, hogy tiszt legyek. – A Mágiaügyi minisztérium nevében állj! Engem nem érdekel, hogy milyen tisztességtelen üzelmeket működtetnek itt, de ha nem ereszti el Sasha McCaint, letartóztatom. Ha ellenáll, erősítést hívok, és mindenkit bevitetünk. Ha pedig ez sem elég, felszámoljuk az egész tetves kócerájt. Na gyerünk. – Intek neki pát, hogy takarodjon el a fenébe, mert ha tovább kekeckedik, kénytelen leszek úgy fejbebombázni valami átokkal, hogy betörik a koponyája. Azért időnként a hátunk mögé is nézek, nehogy meglepjen valaki a nagy vitatkozásban.
- A nevem Mark – mutatkozik be a fiatal férfi, követve a lányok példáját. Nem tűnik ellenségesnek, habár a véla származása könnyen elrejtheti az igazi szándékait, még abban az esetben is, ha az ereje blokkolva van. - A minisztérium nem foglalkozik velünk, ráadásul a bangori emberek nem is kérnek az aurorok segítségéből. Túl büszkék, még akkor is, ha a saját gyerekeikről van szó – válaszolja meg Janette felvetését, miközben elindulnak a ház felé. Az útvonal nem túl jellegzetes, sok kiemelkedő nincs rajta, hacsak az egyik cukrászdát nem számoljuk, amely előtt a szivárvány színeit veszi fel egy szökőkút állandó jelleggel. - Én inkább a gyerekek miatt aggódom, a búra annyira nem érdekel – jegyzi meg a férfi útközben. - Ők meghalhatnak, ha tovább halogatjuk a dolgot. Az esetleges támadásokat azonban képesek vagyunk visszaverni. Időközben egy egyszerű kis lakáshoz érnek, amely a falu központjától nem messze helyezkedik el, egy szűk kis utcácskában. A házba belépve egyből észreveszik, hogy a tulajdonosa nem pont a rendezettségéről híres. A földön ruhák és iratok hevernek szanaszét, Selene pedig az egyik – hivatalosnak tűnő – tekercsen megpillanthatja az apja nevét is. Eközben Janette, ha esetleg kissé jobban szétnéz a házikóban, egy-két, fekete mágiáról szóló kötetet is észrevehet az egyik közelebb eső sarokban.
- Ezt neked kell kiderítened – búgja a nő selymesen lágy hangon, már-már kedvesen, miközben átnyújtja Ansley számára a fiolát. Elégedetten nézi végig, amint a férfi lehajtja azt, nyilván sejti, milyen hatásai vannak a bájitalnak. Ansley érzékelheti a vérfarkasok jelenlétét, mi több, körülbelül meg is tudja határozni, hányan lehetnek odabenn. Kb. 8-10 fővel számolhat, szóval a túlerejük eléggé nyilvánvaló. Mindenesetre, a véla bűbája továbbra is gátat szab a szabad akaratának, szóval elindul a barlang felé. Azonban, ahogy távolabb ér a nőtől, lassan kezd kitisztulni a feje. Visszanyeri a saját akaratát és a farkasokon kívül valami más jelenlétet is megérez. Az inkvizítori képességei ezúttal nem csak a sötét lényeket fedi fel számára, hanem egy véla jelenlétét is jelzi, nyilván a nő kislányát. Ansley ezúttal maga döntheti el, hogy folytatja-e az útját, hogy megmentse a kislányt, még abban az esetben is, ha már nem hat rá a varázs, vagy keres egy másik kiutat és erősítést hoz magával a túlerő ellen. A véla felé nem mehet vissza, hiszen akkor patthelyzet állna elő. A bűbáj ismét hatna rá, ő ismét visszajönne, majd újra hátat fordítana és kezdődne minden az elejéről. Másik útvonalat kell hát keresnie vagy folytatnia azt, amibe belekezdett.
Nicolas, Lioneah és Seraphine előtt immár egy fiatal nő áll. Sasha tizenhét éves és noha megviselték a körülmények, mind a testét és lelkét egyaránt, látszik rajta, hogy leginkább Serára ütött. Az asszonynak sikerül őt kirántania a nővére szorításából, Sarah még a vámpír erejének köszönhetően se mozdul elég gyorsan. Sasha engedelmeskedik ugyan a nőnek, de azért néha még vet egy-egy bizonytalan pillantást hátrafelé útközben. Amikor pedig Lio elé áll, készségesen megtorpan. - McCaine? - kérdez vissza a lány, szinte ízlelgetve a szót, mintha eszébe jutna valami, majd megrázza a fejét. A tekintete kissé tisztább, mint az imént, de még mindig nem teljesen önmaga. - Elnézést, de én nem emlékszem. A lány ujjait ennek ellenére a Sera által elé tartott medálra helyezi, finoman megérintve a felületét, de gyorsan el is húzza onnan a kezét, mintha legalábbis megégette volna. A medál egyelőre semmit se reagál a legkisebb testvér felbukkanására és úgy tűnik, Sasha emlékei is ködösek. A famíliáris jelenléte pedig mintha fel se tűnne számára, habár a kisebb sebek szerencsére eltűnnek, köszönhetően az állatnak. - Már megbocsássanak, de néhány ügyfelem már várja őt! - csattan fel a nő, majd egy névjegyet nyújt át Nicolas részére. - Ha bármit is szeretnének tőle, látogassanak meg minket, de ne tartsanak fel, fizettek érte. A névjegy egyértelműen a bangori bordélyház címét tünteti fel. Sashát nagy eséllyel ott készítették fel egy-két dologra. A cím láttán pedig immár egyértelmű, mit is takar a szertartás szó. Az újoncok első éjszakáját, amelyet férfiakkal kell tölteniük, akik képesek borsos összeget fizetni annak érdekében, hogy ők legyenek az elsők a lányok pályafutása során.
Határidő: 10.17. Következő mesélői hsz.: 10.18. Lizzy
- Mármint micsodát? – Kérdezek vissza összezavarodva. Majd Troopsra pillantok, hátha ő érti miről beszél a férfi. Előszokott fordulni, hogy elmegyek egy-egy lényeges információ mellett, nem a koncentrálás az erősségem. - Én azt hittem ez csak ilyen mendemonda… - Válaszolom zavartan, mert tény és való, hogy utána néztem a helynek mielőtt betettem ide a lábam, de annyira képtelennek tűntek a hírek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szintű baj esetén sem számíthatnak segítségre a Minisztériumtól. Úgy tudom, hogy van itt egy gyermekotthon is, vajon mi lehet azokkal a gyerekekkel, akiknek az eltűnése senkinek nem tűnik fel… - Igazán kedves tőled. Mellesleg Selene vagyok. – Mutatkozom be és el is indulunk a ház felé. Remélem nem kell sokat sétálni, mert már így is kétséges, hogy vissza tudok találni a raktárház felé vagy sem. Folyamatosan forgatom a fejemet, így megjegyezve az útvonalat és a terep jellegzetességeit. Ez az egyik fontos része tanulmányaimnak; hiszen azzal nem mész sokra, ha meg van az ereklye, de eltévedsz egy levegőtlen járatban, mert nem tudod honnan jöttél. - Szerintem is fura dolog általánosítani a varázslények között…De nem hiszem, hogy a Minisztérium következmények nélkül beavatkozna az itteniek dolgában. Nem hiába akart Bangor annak idején függetlenséget; itt sokkal egyszerűbb elbújni a törvény szeme elől. – Jegyzem meg, mert közben azon is jár az agyam, hogyha mégis ide tolná a Minisztérium a képét, akkor mindenképpen el kell tűntetnem apa cuccainak nagy részét. Nem egy illegális dolgot lehet ott találni egy esetleges házkutatás alkalmával. Janett második elméletéhez nem füzök több szót, mert pont annyira lehet igaza, mint amennyire tévedhet. Látok abban is rációt, hogy összefügg a kettő, kvázi elterelés ként funkcionál az egyik, míg a másik egy nagyobb terv része, vagy az egyik generálja a másikat. De ugyanúgy lehet, hogy két teljesen egyedülálló jelenség, ami valamiért egy időben történik. Miközben exkuzálom magamat a beszélgetésből igyekszem megfigyelni nem csak a környezetet, de az embereket is, akik szembejönnek. Hogyan reagálnak ránk, akikről akár meg se lehetne mondani, hogy varázslények vagyunk, illetve az idegenvezetőnkre. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mennyire rossz a helyzet; tényleg mindenki úgy gondolja, hogy mi raboljuk el a gyerekeiket és teszem az áldozzuk fel valami véres oltáron?
Viszonylag szerencsésen alakul a szituáció, már ahhoz képest, hogy a kocsmáros, és a helyiek mennyire barátságtalanul indítanak. Selene úgy tűnik hasonlóan gondolkodik, mint én, és nem akadékoskodik, amikor követni szándékozom a vélát. Bár felmerül a kérdés, hogy miért pont most bukkant fel itt, hogy megmentsen minket, gyanútlan turistákat? Tekintsetek túlzottan gyanakvóan, de ez az időzítés túl tökéletes. Pont, mint egy színdarabban. Azonban a véla fickó sokkal készségesebb látszólag, mint a kocsmáros. Ez persze nem jelenti, hogy nincsenek is hátsó szándékai. Ellenben igen készségesen oszt meg információkat. Többet is mint reméltem. Sajnos ezek az információk viszont számos, vagy inkább számtalan újabb kérdőjelhez vezetnek a zöld haj alatti buksimban. - Janette vagyok. És te? - ha már bemutatkozásnál tartunk. Általánosságban nem szoktam olyan embereket követni sehova, akiknek még a nevét sem tudom. Ennek ellenére, ha a véla, és Selene elindulnak a lakás/ház felé, akkor velük tartok. Közben pedig a következő lépéseken gondolkodom. Nem igazán van az ínyemre, hogy belekeveredjek, egy fajgyűlölős-gyerekrablásos szerencsétlen helyzetbe, de figyelmen kívül hagyni a véla szavait ostobaság volna. Ezen felül nem árt biztonságosabb menedéket találni a nyílt utcánál. - Ebben az esetben nem lenne bölcsebb a Minisztériumtól segítséget kérni, hogy küldjenek pár aurort, akik kinyomozzák a pajzs gyengülésének okát, és a gyerekek eltűnését? Egyáltalán nem biztos, hogy a varázslényeknek ezekhez bármi közük van. Vagy nem mindegyiknek. - nem vagyok annyira naiv, mint a kérdés sejtetni engedi. Van egy olyan érzetem, hogy a helyiek túl bizalmatlanok még a minisztériummal szemben is, semhogy segítséget kérjenek. Talán úgy gondolják boldogulnak egyedül a saját törvényeik szerint is. A gond csak az, hogy a mellékelt ábra nem ezt mutatja. Ellenben, ha hajlandóságot mutatok arra, hogy játsszam a helyiek játékát, akkor talán a saját céljaimat is könnyebben érhetem el. Kérdéseim vannak, és válaszokat akarok. A helyiek problémái pedig a legkevésbé sem érdekelnek. De talán az utóbbiakon át vezet az út az előbbiekhez. Sajnálatosak körülményes ez így. Nekem pedig nem sok vesztegetni való időm van. Az apám sérült lehet, és talán veszélyben is van, legalábbis ezt a következtetést vontam le a Kylie-val való beszélgetésből. Az egyetlen pozitívum, hogy még életben lehet. Ez pedig igen ösztönzőleg hat rám. - Talán a búra gyengülése, és a gyerekek eltűnése ugyanarra az okra vezethető vissza. Legalábbis lehet összefüggés. Talán, ha megoldanák az egyik rejtélyt, a másik is megoldódna. Véleményem szerint a búrával lenne érdemes kezdeni. Amennyire tudom, léteznek elég konkrét vizsgálati módszerek erre. Tulajdonképpen ismerek is néhányat. Nem mintha ez az ügy rám tartozna. Tulajdonképpen csak egy embert keresek, akinek feltennék pár kérdést, és már itt sem vagyok. - vetem fel. Tényleg tanultunk érdekes dolgokat az egyetemen a témában, és még többet tanultam a helyszínelő gyakornoki pozícióból, amit a bácsikám szerzett. Talán azt remélte, hogy belátom, hogy mennyire nehéz, és lenézett munka az, és rájövök, hogy igaza van és aurornak állok. Hmm... hát eddig a terve nem igazán működött. Mert tetszik az a gyakornoki állás. És most úgy fest kifejezetten a hasznomra is fordíthatom. Ráadásul ha tényleg elvégzem azt a 8 hetes auror kiképzést, amire a bácsikám nyomására jelentkeztem, akkor tényleg bármerre forgathatom még a jövőm. Minden bizonnyal az is igen hasznos tapasztalat lesz.
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Coldburgh 2020-10-07, 21:50
Farkashorda & Sarah
"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."
Elsőre annyira megörülök és megdöbbenek, hogy ignorálom az ellenkezését csak magamhoz ölelem, simogatom, becézgetem és a könnyeim szépen patagzanak ki a szememen. Erősen szorítottam magamhoz és a vámpír erőmmel még nehezen bánok amúgy is, szóval amikor megjelenik egy nő és kiragadja a kezemből akkor kicsit ijedten nyúlok utána, hiszen ez az amúgy is sérült és kimerült testének nagyon fájhatott. - Megtenné, hogy nem rángatja, amikor látja, hogy megsérült? - vágom vissza, hirtelen úgy kihúzva magam, mint akibe rugót dugtak és már ott is vagyok a közelében, ahogy Lioneah és Nicolas is megjelenik és a nagyobbik húgom rögvest az útjába áll. Gyorsan letörlöm a könnyeimet, mintha bárkit meg tudnék téveszteni, hogy néhány pillanatra nem vesztettem volna el a józan eszemet… Jól esik, ahogy Nicolas átöleli a vállam, néhány pillanatba belebújok, de muszáj két lábbal a földön maradnom, mert a végén még kicsúszik a kezünkből. Az egész város ellenséges, de egy szempillantás elég, hogy biztos legyek abban, hogy akármi is történik, én készen állok az egész városon átverekedni azért, hogy Sasha hazajöjjön velünk. - Majdnem két éve veszítettük el, egy szörnyeteg megtámadta és azt hitték a barátai, hogy meghalt. - teszem hozzá, most nem beszélek arról a sebről, amit rajta láttam az imént, mert egyértelmű akarok lenni és nem a részleteket megbeszélni egy idegennel. Hozzánk tartozik, a testvérünk.. - Nagyon hálásak vagyunk, ha eddig gondozták, de… Mi vagyunk a családja. - mondom ki alátámasztva Nicolas és Lioneah szavait is. Mit tehetnénk még? Talán a McCaine medáljaink reagálnak valamit rá? Nem vagyok az elmék mestere, nem tudom, hogy milyen bűbájt alkalmazhatnánk, hogy emlékezzen ránk, de a nyakláncot, amiből valaha mind a négyen kaptunk egyet-egyet előhúzom a blúzom alól, gyorsan kikapcsolom és Sashához lépve a tenyeremben elé nyújtom. - Sasha, kérlek, csak adj nekünk egy esélyt. Emlékszel bármire? Erre a medálra? A McCaine névre? - kérdezem halkan, türelmesen, legalább is nagyon jól megjátszott türelmességgel, mert alatta még mindig meg vagyok zavarodva, de a mosómedve familiárisom oda is csoszog hozzá, barátságosan megszaglássza, és ha csak a húgunk nem lett hirtelen szadista és nem rúgja fel, akkor meg is nyalogatja, egész pontosan azokon a sebein, amiket elér és elkezdi gyógyítgatni a képességével.
// McCaine medál - ha jól emlékszem jelzi, ha az egyik testvér bajba kerül, kapcsolat van közöttük, de nem tudom volt-e több képessége meghatározva, csak lengeti, próbálkozik.
Familiáris képesség: Gyógyítás Mosómedve - Gyógyítás: A familiáris gyógyító erővel bír, reális keretek között képes rá, hogy gyógyítson valakit (nem csak a gazdáját), de ez kiveszi az erejét, utána pihennie kell, nem tudja használnia képességeit. Amennyiben valakit halálos sérüléstől ment meg ő maga pusztul el helyette. //
Én nem tudom, hogy tényleg igaza van-e és Sasha itt van. Nem vagyok az a típus, aki csak úgy elhiszi az ilyesmit. Nem szoktam magamat kósza vágyálmokban ringatni, mert annak soha sincs jó vége, úgyhogy most is csak megvonom a vállamat a nagy ölelés után. - Csak hasonlított rá, nem mondtam, hogy tuti ő. - javítom ki, mert azért mégis csak Sera bentről látta és azért előfordul, hogy igenis látsz olyasmit, amit akarsz. Amikor apa meghalt, voltak olyan esték, amikor meg megrtem volna rá esküdni, hogy nyílik az ajtó és biztosan ő lép be majd rajta, de nem történt semmi ilyen. Az ember néha azt látja, amit szeretne. Sera talán csak egy szőke lányt látott és már is Sashát látta bele, mert ezt akarta. - Na volt értelme? Igyekezzünk! - Sera nem üzent, tehát vagy bajban van, vagy más miatt nem volt rá lehetősége, de sokkal jobban jártunk volna, ha a zsákutca helyett inkább vele tartunk. Lehet, hogy bajba keveredik csak azért, mert a bátyámat a farka vezette az esze helyett. Tudom én, hogy pasiból van, de azért igazán megtanulhatná felvértezni magát az ilyen csinibabák ellen. Amikor megtaláljuk Serát viszont még én is ledöbbenek és bármennyire is igyekszem mindig elrejteni az érzéseimet most mégis kiül az arcomra, hogy alig hiszem el, hogy tényleg a húgunk áll ott, bár láthatóan sejtelme sincs róla, hogy kik vagyunk, sőt hallgat arra az ismeretlen némberre, aki csak úgy utasítgatja. - Na-na, csak ne olyan sietősen! - állok be a húgunk elé, amikor a nő utasítására tényleg simán elindul valamerre. Az végképp nem szimpi, hogy valami szertartásról van szó. Marhára nem tetszene, ha pont Sasha lenne az áldozat, akkor sem ha más néven hívják és gőze sincs, hogy mi kik vagyunk. Franc, tuti, hogy agymosták! Valami helyi szekta lehet. - Nyögje csak ki, hogy mi a fenét akar a húgunktól. Nem úgy van az, hogy csak úgy lelépnek innen, bocs, de az nem működik. - mosolyodom el fenyegetően. Nem vagyok én az a mintatestvér, de ahogyan Nicolas is sejti gondoltam a többiekre, hiszen olyan bájitalokkal szerelkeztem fel, ami hasznos lehet nekik is. Szóval nem engedem, hogy csak úgy elvigye akárki is Sashát, ha már megtaláluk. Nem engedem, hogy csak úgy elsétáljon.
Nem akarnám én megütni, őt semmiképpen sem, elég vesztesége volt már az elmúlt években. Az ölelés helyénvalóbb, ezzel a saját haragomat is csillapítom, és talán rá is jó hatással vagyok, hogy tudja, kell ő nekünk, az egész családnak. Csak együtt viselhetjük el a kínt, amely mindannyiunkat belülről mardos. Ráadásul nem vagyunk jó úton, Lioneah egyre távolságtartóbb, Seraphine vámpír lett a jó ég tudja, hogyan vagy miért, de most nekem kell a család élére állnom, hogy összetartsam őket. Ellépek mellőle, és felszalad a szemöldököm. – Sashát? Azért mert róla beszéltünk, máris meglenne a nyom? Akkor mégse tévedés? – Talán Sasha is hallott róla, hogy kérdezősködtem utána, még nem felejtett el minket, még lehet remény, hogy visszatérjen. Azért megmosolygom, hogy Lioneah is képes még kifejezni az érzelmeit, ez azért határtalanul jól esik, bárcsak Sera is látná! Átveszem a hugitól a bájitalokat, és bólintok. – Köszi. – Zsebre vágva a bájitalokat máris vizsgálódom, aztán bosszankodva horkantok fel. Nem hiszem el, hogy értelmetlenül szaladtam idáig, amikor a véla valamit akart tőlünk, az a bűvölet nem volt természetes. Lio persze jól tette, hogy visszafogott, mert így legalább kitisztult a fejem, de akkor sem kenyerem, hogy semmi sem sikerül. Bosszús képpel hátraarcot csinálok, hogy a hugom nyomában megkeressük az idősebbet. Akit aztán a kis szöszivel együtt találunk, aki nem csak hogy idősebb, még Ashley névre is hallgat, valaki pedig éppen el akarja ragadni tőlünk. – Sasha a neve, mi pedig a testvérei vagyunk. Seraphine, Lioneah, és Nicolas. Ki Ön, és miért hívja őt Ashleynek? Nem emlékszik a korábbi életére? – Állok Serahpine mellé, átkarolva a vállát, láthatóan teljesen ki van borulva. Én próbálom tartani magam, de a pálcám a kezem ügyében, most nekem kell erősnek lennem. Lepillantok a kicsire, bíztatóan próbálok mosolyogni, és még el sem hiszem, hogy tényleg ő az, és él. Mertem ugyan reménykedni, de az, hogy itt van, és a saját szememmel láthatom, az mindenért kárpótol. Az elveszett éveket ugyan nem hozza vissza, de legalább reményt ad.
Nicholas semmiféle nyomot sem talál, Lioneah főzete azonban szerencsére működik. Az üvegcséből füst kezd el szivárogni, majd két oldalról összetömörül, valamiféle alagutat alkotva, melynek végén remélhetőleg Sera várja majd őket. Az utat senki más nem láthatja és még őket is elrejti, amíg biztonságban oda nem érnek a céljukhoz.
Janette és Selene háborítatlanul hagyhatják el a fogadót, a helyiek nem követik őket. Nyilván nekik sem áll szándékukban idegenekkel vitatkozni, főleg nem úgy, hogy azok nagy eséllyel segítséget kapnának a minisztériumtól is, ha esetleg úgy alakulnának a dolgok. A kocsmáros még dörmög valamit utánuk, de azt már nem hallhatják. Senki se követi őket, egyszerűen csak örülnek, hogy távoztak az idegenek. - Ti nem tudjátok? - kérdez vissza a véla, miközben némi döbbent kifejezés ül ki az arcára, majd megcsóválja a fejét, mintha helytelenítené azt, hogy még akadnak emberek, akik tájékozatlanul lépnek Bangor földjére. - A város köré felhúzott búra gyengülni kezdett egy ideje, a falusiak pedig attól rettegnek, hogy a varázslények beszivárognak közéjük. Ez az oka annak is, hogy titeket se látnak szívesen. Ráadásul, sorra tűnnek el az itteni gyerekek és senki se találja őket. Fogalmunk sincs, mi az oka ennek – tárja szét a karját némileg tanácstalanul. - Ha ott maradtatok volna, minden bizonnyal vérfarkasnak, esetleg vámpírnak könyveltek volna el titeket. És higgyétek el, nem szeretnétek ebbe a helyzetbe kerülni – A magyarázat után Selene felé fordul. - Éhes vagy? Nem messze lakom innen, szívesen vendégül látlak titeket.
A titokzatos nő és Ansley egy barlang bejárata elé érkezik, végül a szőkeség szembe fordul a férfival és két oldalról megfogja az arcát. Mélyen a szemébe néz, majd megszólal: - A lányunkat elrabolták – jelenti ki olyan hangon, mintha kétség sem férhet ahhoz, hogy Ansleynek van egy lánya. Minden bizonnyal hipnotizálni szeretné a férfit, hiszen tiszta vérű vélaként egy rövid ideig képes hatni az emlékekre. - Odabenn van, a farkasok társaságában – bök fejével a bejárat felé, de egy pillanatra se szakítja el pillantását Ansley-ről. Nyilvánvaló, hogy nem ő szeretné elvégezni a piszkos munkát. A lányát megtalálta és azt is, akit feláldozhat a bűbáj segítségével. A kérdés már csak annyi, hogy megéri-e számára beküldeni oda valakit, akinek jelen pillanatban nincs mágikus ereje, így nagy eséllyel a halálába rohanna. Mindenesetre, egy titokzatos fiolát nyújt át férfinak, melyben valamiféle bájital lapul.
- Én nem... - hebegi a kislány, amikor Sera szorosan átöleli. - Ki maga? Egyértelmű, hogy olyasmit élt át, melynek hatására törlődött minden eddigi emléke, Sera pedig észrevehet Sasha füle mögött egy igen komoly bemeneti heget, mintha hosszú ideig valamiféle lény élősködött volna a húga testén. Az azonban első pillantásra látszik, hogy pár hete már tiszta, az a valami elhagyta, hogy más áldozatot keressen magának. Sasha testét azonban nem kímélte, szinte a végletekig kihasználta. - Engedje már el azt a lányt, nem hallja?! - ütheti meg Sera fülét egy erős kiáltás, majd egy gyengédnek cseppet sem nevezhető mozdulattal ragadják el tőle Sashát, pont abban a pillanatban, amikor Lio és Nicholas megérkezik. - Istenem, Ashley, hát hogy nézel ki már megint? - sápítozik az asszony, majd előveszi a pálcáját és int vele egyet, mire a szöszi kislány ismét ragyogóan tiszta lesz, így már emlékeztethet régi önmagára. A sebei ettől még természetesen nem tűnnek el és az arca is elég beesett, a szemei pedig arról árulkodnak, hogy nem minden tiszta számára, de mégis... Már-már a húguk áll előttük. - Na, sipirc, készülj fel a szertartásra – int számára az asszony, mire a lány engedelmesen hátat fordít és elindul. - Maguk pedig... Kik maguk? - vet egy kérdő pillantást a trió felé.
//Ansley, tőled kérek egy dobást 1-10-ig 1-3: A nő bűbája nem hat rád tökéletesen, nem mész be a barlangba és nem hiszed el a mesét sem számára a lányotokról. A véla-báj ettől függetlenül nem szűnik meg, ugyanolyan vonzónak tűnik a szemedben és továbbra is segíteni szeretnél számára. 4-6: A bűbáj hat, de visszakapod a mágikus erőidet a nőtől. 7-10: Szívás A bűbáj hat és az erőid nélkül hatolsz be a barlangba. Kérlek, még a hozzászólásod előtt dobj és már úgy írd meg a hsz-t//
Határidő: 10.10. Következő mesélői hsz.: 10.11. Lizzy
Kissé kitisztuló fejjel feltűnik, hogy a teljes McCain klán mellett a Becker srác is elrohant, mintha szellemet látott volna. Vagy inkább vélát. Érdekes, hogy ezek a gyönyörű lények mennyire gonoszok tudnak lenni néha. Persze, nem szabad egy egyén alapján megítélni egy egész fajt, így remélem, hogy engem sem az alapján fog valaki megítélni, hogy például ez a pultos mennyire vendégszerető… Az, hogy némely vendék látszólag a tettlegességig is fajulna meglep és elborzaszt. Nem vagyok egy agresszív ember és nem is kedvelem a felesleges erőszakot, mert semmi jót nem szül a tapasztalataim alapján. Talán ezért is kapok az alkalmon, amikor a másik véla felajánlja segítségét. S annak is örülök, hogy Janette is hasonló véleményen van a helyzetünket illetően. Nincs más lehetőségünk, minthogy vele menjünk. Szerencsére még időben kijutunk, mielőtt valaki nekünk támadna. Troops mindent megkérdez, ami engem is érdekel, így én inkább a csendestárs szerepét veszem fel. A férfit kimérten mustrálom, nem szeretnék abba a hibába esni, hogy túlzottan rá akarok cáfolni az előítéletekre, aminek végett átejtenek. Nos, amúgy sem jó dolog, ha túl sokáig bámul egy vélafélét a varázsló lánya, a végén még elveszti a tisztán gondolkodás jogát. Szóval inkább a nyakláncra koncentrálok, ami tiszta és világos, hogy egy amulett az erejének elrejtésére. Tehát valószínűleg tisztavérű, érdekes. Amennyiben készségesen válaszol színeshajú sorstársamnak, kissé talán túl lelkesen is nyújtom felé a kezem bemutatkozásra. Nem tehetek róla, mindig is érzékeny voltam a szép és veszélyes dolgokra. - Selene vagyok, köszi a segítséget. Nagyon necces volt a benti helyzet. – Sóhajtok fel elszomorodva. Nem tudom miért zavar ennyire a nem éppen meleg fogadtatás, az idegenek felől. Benne van a pakliban, hogy egyszerűen továbbra is éhes vagyok. Konkrétan éhezem, jól lehet a pár kortynyi vajsör és a mini bájital egy pár percig enyhített gyomrom ürességén, de most idegesen morran egyet. Zavartan nézek el az erdő felé és inkább oda koncentrálom a figyelmemet, különben sem lenne baj, ha nem lenne teljesen ismeretlen számomra a környék. Úgyis itt terveztem tölteni pár napot, s nem feltétlenül apám titkos raktárának magányába zárva tenném ezt.
1-3: A nő bűbája nem hat rád tökéletesen, nem mész be a barlangba és nem hiszed el a mesét sem számára a lányotokról. A véla-báj ettől függetlenül nem szűnik meg, ugyanolyan vonzónak tűnik a szemedben és továbbra is segíteni szeretnél számára. 4-6: A bűbáj hat, de visszakapod a mágikus erőidet a nőtől. 7-10: Szívás 