2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A második olyan település Észak-Angliában, amely Roxmortshoz hasonlóan igen nagy népszerűségnek örvend a varázshasználók körében. A kisvárosban élők hatvan százaléka mágiahasználó, míg a maradék negyven százalékuk egyszerű mugli. Mégis, a két világ tökéletesen megfér egymás mellett. És van egy harmadik is, amely igazán izgalmassá teszi ezt a kis települést... Vérfarkasok, vámpírok élnek még itt, a város peremén. Nem kitaszítottak, habár némi szabállyal együtt kell élniük. Naplemente után nem léphetnek a központba, a vérfarkasoknak pedig teliholdkor el kell vonulniuk egy olyan helyre, ahonnan még véletlenül se képesek kitörni. Az itt élő vámpíroknak pedig tilos megtámadniuk a helyieket. Bármelyik faj is szegi meg a rájuk vonatkozó szabályokat, halállal lakol.
Pár száz lakosú település, egyik végén tavak és hegyek, míg a másikon sűrű erdő határolja. Egyszerű házak állnak itt, kanyargós, szűk utakkal köztük. A nemrég történt incidens nyomán a Minisztérium emberei két helyet is felszámoltak: a falucska végén működő illegális bordélyházat és Jack fogadóját. Az ide tévedő turisták azonban betérhetnek a Szerencsemalac nevezetű helyre, amely szinte a megszólalásig hasonlít a Roxmortsban található Három seprűre. A falu napközben igazán pezsgő életet él a mindennapos piacával, amelyen szinte minden kapható. Mugli kütyüktől a mágikus ketyerékig, bájitalokig bezárólag.
Ui.: Coldburgh kívül esik a Mágiaügyi Minisztérium hatókörén, ők csak abban az esetben intézkednek, ha az ide látogató turisták követnek el valamit, esetleg ellenük történik a bűncselekmény. Az itt élőket békén hagyják teljes mértékben.
Az én olvasatomban a minisztérium törvényei mindenkire vonatkoznak. Azonban azt is érzem, hogy felesleges volna erről vitát nyitnom a kocsmárossal. Nem éppen kedves és együttműködő alak. Persze lehet, hogy megvan rá a maga oka. Ettől azonban éppen nem kerülök közelebb a saját célomhoz. Igazán kár. Nem szívesen könyvelném el felesleges időpazarlásnak az ideutazásom. Szerencsére úgy tűnik, ha nem is azonnal és egyetlen pillanat alatt, de hatni kezd a bájitalom, mert kezdem újra jobban érezni magam. Amit csak egy apró, alig észrevehető bólintással jelzek Selene felé. A dolgok akkor vesznek új és érdekes fordulatot, amikor felbukkan egy újabb véla. Ezúttal egy igen jóképű srác. Oké, Janette szedd össze magad. Ez mellékes információ. Ahogy felállok egy apró mozdulattal jelzem Selene felé, hogy kövessük a fickót. Egyrészt semmi kedvem a helyiekkel balhéba keveredni, másrészt sokkal készségesebbnek tűnik, mint a kocsmáros. Tőle talán valami értelmeset is megtudhatunk. - - Ki maga? Miért ez a fogadtatás? És mit vár a segítségéért? - kihagyom a felesleges udvariassági köröket. A helyiek nem tűntek olyannak, mint akik a köntörfalazást díjaznák. Valahogy úgy érzem minél gyorsabban tisztába kell kerülnünk a helyzettel, és ebben a véla srác segítségre szorulunk. Persze az is nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy nem unaloműzésből, vagy puszta passzióból menti meg az eltévedt turistákat a helyiek indokolatlannak látszó dühétől. Szinte biztos vagyok benne, hogy a segítségének meg lesz a maga ára, ha nem is éppen pénzbeli. Talán innen még forgathatom úgy a szálakat a szőke szépfiú segítségével, hogy megtudjam, hol az a legendás rúnamester, és mi köze az apámhoz. Talán még nyerhetek egy újabb darabot az átkozott kirakósomhoz. Sőt talán Selene is segítségemre lehet ebben. Vagy segíthetünk egymáson, ha úgy alakul. Lassan hordozom végig a tekintetem a környezeten, felmérve az esetleges veszélyforrásokat, közben pedig szinte ösztönösen fogok rá a pálcámra, noha egyenlőre továbbra sem teszek semmi agresszívet. De nem árt, ha kéznél van, ha hirtelen kellene reagálni valamire. Mindeközben csak remélem, hogy a véla nem akarja rajtunk használni az erejét, és nem fogom megbánni ezt a lépést, mert sajnos vélabáj elleni itókám nincs.
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Coldburgh 2020-09-30, 13:44
Farkashorda & Sarah
"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."
Őszintén azt hittem, hogy nem így kell közölnöm Nicolassal és hogy ez a város nem fordulhat ilyen durván ki magából soha, hiszen ez volt az a hely, ami lényegében biztosított abban, hogy a vámpíroknak, mindenkinek ugyanúgy lehet helye a világban, együtt, nyugalomban. Ahogy azt is hittem, hogy több időnk lesz megbeszélni azt, hogy jelentkeztem az akadémiára, de hinni a templomban… - Akármilyen csapatba osztanak be, megoldom. - válaszolom a bátyámnak még gyorsan, miközben Lioneah-ra és a pofáira pillantok. Nem zavar, ha úgy ítélik, hogy nem vagyok elég jó még a vámpírságom és a képességem ellenére se, mert mondjuk túl érzelmes vagyok és nem tudom követni a parancsot, ha a kapitányságnak aktatologatóra van szüksége, akkor az leszek, ameddig készen nem állok többre. Ha meg soha nem leszek több egy pergamen-kukacnál akkor… akkor lehet megbékélek vele, ahogy azzal is megbékéltem, hogy az iskolai évek alatt csak a testvéreimmel és a barátaimmal törődtem és soha nem magammal. Kutyából nem lesz szalonna. - De a józan ész igen! - vágnék vissza a férfinek, de felgyorsulnak az események és közepes kétségbeeséssel nézem, ahogy Nicolas követ valami nőt vakon, aztán még gyorsan bólintok Lioneah-nak és sutty, már követni is kezdem Sashat. Sashat? Tényleg ő lenne? Szerencsésen sikerül a lassításom és ahogy utolérem lendületesen fordítom magammal szemben, lényegében megragadom, aggodalommal, mint valami holtkóros. - Sasha! Sasha... Te vagy az? Tényleg te vagy az? - indulnak meg azonnal a kérdések és ugyanilyen folyamban a könnycsatornám is, már amennyi nedvességet ki tudok préselni magamból az új, különös szervezetemmel. Már ahhoz képest különös, hogy több, mint húsz évet egyszerű emberként éltem le. Kicsit úgy érzem, mintha tükörbe néznék, én is éppen így nézhettem ki, amikor kiszabadultam a vámpírtól, mindig is ő volt az, akivel legjobban hasonlítottunk, hiszen Lioneah a sötét hajat örökölte. Mielőtt szabadulhatna tőlem szorosan átölelem és képtelen vagyok kontrollálni magam, halkan felzokogok. - Nem hiszem el… istenem… tényleg élsz… mi történt? - nyögöm a fülébe a valószínűleg teljesen sokkos lánynak, de remélhetőleg annyira nem szorítom meg, hogy fájdalmat okozzak, bár az is lehetséges, ha annyira rossz állapotban van. Azonnal elkezdem simogatni a haját, magamhoz vonni, törölgetni róla a koszt, mintha ezzel eltörölhetném róla a sebeket és a pillanatnyi örömöm, megkönnyebbülésem szépen lassan átvált örjöngő haragba és az anyatigris kezdi átvenni a helyet. - Ki tette ezt veled? - villan fel a szememben a tűz, de még mindig képtelen vagyok elengedni, mintha ez biztosítaná, hogy igazi, hogy nem szellem, tényleg itt van, és persze esetemben, aki már számtalanszor látott szellemeket, olyanokat is, akik egészen élőnek tűntek, ez nem meglepő. Annyira elragadnak az érzelmeim, hogy hiába mondta Lioneah, hogy küldjek üzenetet, hirtelen teljesen elfelejtem és csak a kishúgommal törődök, ami persze lehet, hogy elképesztően nagy hiba...
Szokás szerint csak pofákat vágok. Ilyen esetekben, ha nem egy idegen helyen lennénk, a kioktató hangnem miatt már jó eséllyel faképnél is hagytam volna őket, de egyelőre nem teszem meg, főleg mert hirtelen a feje tetejére áll mindent és így már nehezebb is lenne csak úgy elhúzni, főleg mert mindkét testvérem más irányba indul meg és láthatóan Nick az, aki nagyobb bajban van. Elmormolok egy káromlatot, de végül csak a bátyám után indulok, visszakiáltva azért még Serának. - Összeszedem, üzenj, hogy hol vagy! - ő nem ivott, tehát talán küldhet majd nekik patrónust, vagy valamit, hogy tudjuk, hogy hová sikerült követnie a hasonmást, mert nyilván az. Nick informátorai biztos baromi jók, de én még mindig nem hiszek abban az illúzióban, hogy a húgunk életben van. Persze egyszer majd a szüleink is hopp besétálnak az ajtón és kiderül, hogy két üres koporsót sikerült eltemetnünk... főleg, hogy gyakorlatilag ezért esett szét az életünk és a családunk. Elég gáz fordulat lenne, hogy mit ne mondjak. Szóval a bátyám urán iramodok és bár még mindig magasabb nálam, már nem annyival, hiszen már nagyjából mind elértük a max. magasságunkat, de valószínűleg őt hajtja a vágy a véla után, úgyhogy gyorsabb nálam. Futólépésre kapcsolok, amikor már kiérünk, bár szerencsére sikerül lassítania a másik srácnak, így könnyebben beérem és állok be elé, hogy a következő pillanatban a véla el is tűnjön. Legalább azt elértem, hogy nem Nicket vitte el az a nőszemély, ezért még azt is bevállalnám, hogy megüssön. Nem moccanok tehát, amikor megemeli a kezét, állom a pillantását is egészen addig, amíg nagy hirtelen aztán meg nem ölel. Érezheti jól, hogy nekem ez a dolog még mindig nem megy valami jól, hogy az egész testem megfeszül és nem is ölelek vissza. De legalább vele nem szórakozom, mint legutóbb Serával, akit csak puszta gúnyból öleltem meg és játszottam el mennyire hiányzott. Mindenesetre hagyok Nicknek néhány pillanatot, de aztán finoman eltolom magamtól. - Oké ennyi elég is volt mára a heves érzelemkitörésből... Sera lelépett, azt mondta látta Sashát, meg kellene találnunk, ki tudja nem valami csapda-e. - a francba, hogy nem beszéltünk meg erre valami alternatívát, ha valaki felszívódik, akkor hagy nyomot, vagy tudom is én. Azért láthatja rajtam a bátyám, hogy talán egy pillanatra még az én igen komoly tekintetem is ellágyul az ő érzelemkitörése hatására, de hamar összeszedem magamat. A pálcámat nem szedem elő, viszont a táskámból előkotrok három kis üvegcsét és ebből kettőt Nick kezébe nyomok. - Füstöt csinál, amin csak az lát át, aki készítette a bájitalt, szóval jelen esetben én és történetesen ti, mert egy-egy hajszálatok is benne van. Ez pedig egy sima robbanó bájital. Keressük meg Serát. - azzal a sajátomat is kinyitom és egészen lassan egy keveset öntök ki belőle a levegőbe. Keresésre való. Bármennyire is hangoztatom, hogy nem foglalkozom a családdal, mégis csak felkészültem. Ez történetesen Sera hajszálát tartalmazza és nyomra is vezet, hogy hol találjuk.
- Ahogy mondod, bárkit, mert nem bejutni nehéz. Sokkal inkább bentmaradni, hiszen a végén nagyon kevesen kapnak majd képesítést. – Felelem Lioneah-nak. Jellemzően nem szoktam kiosztani, de Seraphine most tenni szeretne azért, hogy a szüleink örökségét ápolja. Még ha ez az örökség igen gyászosnak tűnik. Az elveinket viszont nem adjuk fel, Lioneah annyira meg van keresedve, hogy lassan ideje lenne elbeszélgetnünk, mert amióta ki tudtam józanodni, egyre inkább azt érzem, hogy nem csupán a szüleink meg Sasha elvesztése az, amely ilyenné teszi, hanem az a bizonyos eőszak, amit ellene elkövettek. Durva kimondani, belegondolni, hogy gyilkossággal állt bosszút, de érdemben nem beszéltük meg, csak a látomás fedte fel az igazi énjét. Azt már tudjuk, hogy Seraphine vámpír, ami talán kicsit újszerű információ, de manapság a roxfort területén is élnek vámpírok, ezért képes vagyok elfogadni, noha elönt a forróság az aggodalomtól, mhogy hova viseli. – Fogsz tudni Sera. És Lio, lehet, hogy illúzió, simán csak hasonlíthatott. Ám évek óta dolgozom aurorként, az informátoraimban messzemenően bízom, és ha engem és általam titeket iderángatnak, komoly dologról van szó. – Azért itt én is éles felháborodást érzek, hogy csak úgy legyengítenek minket, mintha valami külön törvény vonatkozna rájuk. Ám a véla teljesen megigéz, az eszményi látomás úgy elveszi az eszemet, hogy még pajzsot sem tudok húzni az elmémre, de miért is tenném, itt és most az enyém lesz. Csoda, hogy nem döntök fel asztalt, miközben utána rohanok, de áthatol a füleimig a kisebbik hugom szava, ami azért tőle meglepő, van még benne jó érzés. A küszöbön megtorpanok kissé, hagyván, hogy a mardekáros srác elsiessen mellettem, abból sosem volt hasznom, ha fejjel rohantam a falnak. – Fasz közöd van hozzá...? – Csúszik ki a számom a káromlat, ám nem áll le, csak siet tovább, egyenesen a véla karjaiba. Már mozdulnék, de Lio lép kettőnk közé. Haragosan összevonom a szemöldököm, már emelném a kezemet, de természetesen nem őt bántom, hanem a falba vernék egyet, ám az alkoholizmusból való kigyógyulás, ahogyan Chrissy kihúzott a gödörből a stresszoldó technikákkal, most valahogy hátha segít. Nagy levegő, egy nyugtató dallamot próbálok dúdolni, ahogyan átgondolom, hogy ha ennyire nyilvánvaló véla volt, nem kéne ennyire vágynom rá. Elegem van már belőle, hogy ennyire játszanak az elmémmel, a családom évek óta szenved a sötét hatalmak hálójában. Az egyetlen dolgot tehetem, amit csak tehetek, hiszen az segít mindkettőnknek. Magamhoz ölelem a hugomat, és a fülébe suttogom. – Hiányoztál Lio, és pocsék nélküled az életem. – Bármennyire is haragos vagyok, leginkább csak magamra lehetek az, hogy hátrahagytam őket, és pont a középső szenvedte meg legjobban. Mindenesetre ha nem lök el magától, akkor pár pillanat múlva én engedem el, és próbálom átgondolni, hogy ki is lehetett a véla, miért csak kettőnkre hatott. Seraphine-t keresem még a tekintetemmel, mintha valamit kiáltott volna. Lepillantok az utca köveire, hátha találok valami leejtett csatot, bármit, ami feltételezné, hogy itt kell lennünk. Ha nem, akkor kénytelen leszek felkenni a falra a kocsmárost, hogy szórakozik velünk.
- A minisztérium törvényei ránk nem vonatkoznak! - dörgi a kocsmáros szigorú tekintetet vágva, mintegy megválaszolva Sera kérdését. - És ami téged illet... - pillant Ansley felé. - Mi voltunk itt előbb. A söpredék csak később települt be. Nagyon úgy tűnhet számukra, hogy a férfival nem lehet szót érteni, ráadásul a fogadóban tartózkodó vendégek is kezdenek igen ellenségesen viselkedni velük szemben. Némelyik közelebb lép, hogy cselekedhessen, ha esetleg a fiatalok megpróbálnának tenni valamit velük szemben. Megint mások összesúgnak, passzív figyelőként szemlélve a történteket. Úgy tűnik, nem mindenki kezeli őket ellenségként. - Gyertek velem, ha nem akartok bajba kerülni – hallatszik egy hang Janette és Selene háta mögött, nagyjából nem sokkal azután, hogy mindketten megitták a fiola tartalmát. Az ital hatásos, habár beletelhet némi időbe, mire ismét visszatér a teljes erejük. A két lány a háta mögé pillantva egy szőke hajú, kék szemű, magas, elegánsan öltözött fiatal férfi vélát vehet észre, feltehetően a nő társát. A fiatal véla nyilván nem csábítani jött, hiszen láthatóan blokkolva van az ereje. A nyakában egy lánc függ, egyszerű aranyból. Nagy eséllyel ezzel rejti el a képességeit. Sürgető mozdulattal int hát a két lánynak, hogy kövessék, majd sietősen indul el kifelé, egy hátsó ajtón keresztül. Ha Selene és Janette követi, a fogadó mögött lyukadhatnak ki, nem messze a Bangor határában lévő erdőtől. A megmentőjük ott várja már őket, zsebre tett kézzel, arcán halvány mosollyal. Lioneah képességei továbbra se működnek, szóval kénytelen lesz mugli módszerekkel hatni a bátyja józan eszére. Valamelyik tananyagból emlékezhet arra, hogy a véla mágia csak bizonyos hatótávon belül hatásos. Szóval, ha Nick lemarad a nő mögött, akkor automatikusan magához tér. Már csak az a kérdés a lány számára, hogy mit is kellene tennie annak érdekében, hogy a bátyja ne akarja minden áron utolérni az ismeretlen nőt. Sera lassító bűbája azonban működik a Sasha-hasonmáson. A kislány egy szűk kit utcácskába vezeti őt, ott éri utol a mágia, majd lassítja le annyira, hogy a hollóhátas beérhesse. Jól látta, valóban a húga áll előtte teljes valójában, némi értetlenkedő kifejezéssel az arcán. Elég lestrapált állapotban van szerencsétlen, első ránézésre fogyott vagy tíz kilót, a mindig oly nagy gonddal ápolt haja most saras és csimbókos, a karjain pedig verés nyomai látszódnak. Nagy valószínűséggel fogva tartották, hosszú ideig. A kérdés már csak annyi, hogy pontosan mióta és kik? Ansley vámpír képessége ugyan szintén nem működik, de képes begyorsítani annyira, hogy még Nicholas előtt utolérje a lányt. A szőkeség meglepett tekintettel fordul vissza, majd torpan meg egy pillanatra és méri végig a srácot. Úgy tűnik, hogy nem menekült előlük, vagy ha mégis, most hirtelen meggondolta magát. - Segítened kell! - ragadja meg Ansley karját egy hirtelen mozdulattal és szinte könyörgő tekintetet vet rá. - Velem kell jönnöd! Nicholas mindent megtesz annak érdekében, hogy beérje a párost, de a terve sajnos nem jár sikerrel. A nő elhoppanál, méghozzá Ansley-vel együtt. Egyelőre úgy tűnik, rá volt nagyobb szüksége a céljai érdekében. Hátrahagy azonban valami mást... A griffendéles srác ugyanis magatehetetlen dühöt érezhet, amint álmai tárgya eltűnik a szeme elől. A véla mágia ugyanis nem szűnik meg, inkább átcsap valami teljesen másba. Haragba, amit valamin vagy valakin muszáj kitöltenie, különben teljesen felrobban.
Határidő: 10.03. Következő mesélői hsz.: 10.04. Lizzy
Nem zavar, hogy keresnie kell a nevemet. Inkább csak kortyolok egyet az italomból. Aminek érdekes íze van, de biztosan megromlott a gyömbér, sajnos velem is előfordult már, amikor otthon készítettem. - Ez igaz. – Bólintok rá. Nem éppen a turisztikájáról híres ez a hely az biztos. Biztosan hülyének nézne a másik, ha elkezdeném mesélni neki, hogy lassan hónapok óta az apámat keresem nem sok sikerrel. Szóval inkább csöndben maradok, néha ez a legokosabb dolog. A pultos szavaira fintorogva tolom el magamtól az italt és a még érintetlen ételt; még az étvágyam is elment ettől. Elfogadom a fiolát és amennyire feltünés nélkül tudom fel is hajtom azt. Nem hinném, hogy megmérgezne a lány, bár azt sem gondoltam, hogy a kocsmáros kvázi bedrogozza a piámat…Úgy tűnik igazak hírek, miszerint egyre barátságtalanabb az itteni helyzet. - Oké, legyen bennük nem bízik, de a többiekkel mi baja van? Nem is együtt jöttünk. – Háborodok fel, mert nem értem, hogy miért én vagyok büntetve mások miatt. Sosem szerettem az ilyesmit. Meg azt sem, ha valaki elitél egy varázslény csoportot manapság, amikor mindenki az egyenlőségre törekedik. Az ilyen visszamaradott gondolkodás, ahogy az a nevében is van, nem segíti az előrehaladást. A nagy előadások, kirohanások közepette egy olyan eszközhöz nyúlok, amiről nem tudhat itt senki. Megpróbálom a hely mágikus rezgéseit érzékelni, hogy lássam hatással volt-e ez a bájital erre az adottságomra is. Illetve még nem találkoztam vámpírral élőben, szóval érdekelne milyen rezonancián mozognak.
Azt semmi esetre sem mondhatnánk, hogy ez egy barátságos kis csehó. Nem éppen az a hely, ahol szívesen töltöm az időm. Nem is önszántamból vagyok itt. Kérdéseim vannak. Tudni akarom, hogy hol van az apám, és ha életben van, akkor meg kell találnom. A nyomozásom morzsái pedig ide vezettek. Részemről nincs semmi személyes ellentét a helyiekkel. Sem az emberekkel, sem az egyéb lényekkel. Felőlem aztán ki is irthatják egymást. Abszolút nem hat meg az ellentétük. És nem is óhajtok belefolyni ebbe. Csak előbb szolgáljanak némi infóval, és már itt sem vagyok. Aztán némi meglepetésemre szólítanak meg. Nem igazán számítottam itt ismerősökre. De végül is ha jobban megnézem több Roxfortból ismerős arc is felbukkant itt. - Szia... White? - némileg gondolkodnom kell a családnevén. Az igaz, hogy sokakat ismerek, és még több emberről tudom, hogy kicsoda. Vagy inkább kinek a kije. De messze nem mindenkiről. Selenet többször láttam már az iskola falain belül, de még sosem elegyedtem beszélgetésbe vele. - Nos, mindenkinek megvannak a maga okai. Gondolom te se véletlen a turistalátványosságok miatt vetődtél ide. - adok egy amolyan választ is, meg nem is. Nem szívesen fedem fel a családi problémáim, legfőképpen idegenek előtt, akikben nem tudom, hogy mennyire bízhatom. A válaszomban talán az is benne van, hogy én sem különösebben akarom őt faggatni a saját okairól. Egyszerűen csak elfogadom a jelenlétét. Viszont a következő pillanatban már igen furán érzem magam, és igen fura jelenet is bontakozik ki a kocsma közepén. Óvatosan amíg a kocsmáros a McCaine trioval van elfoglalva a tértágított retikülömből két kis fiolát húzok elő, és az egyiket Selene kezébe csúsztatom. Majd az egyiket fel is hajtom. Hatását tekintve amolyan általános méregközömbösítő bájital. Hasonló hatása van mint a bezoárkőnek, csak kellemesebb lenyelni. A fő alapanyag tulajdonképpen az is. Saját találmány. Igazából nem tudom mennyire lesz hatásos az ellen a szer ellen, amit az italunkba kevertek, csak reménykedem, hogy teljesen megszünteti annak blokkoló hatását. Egyéb iránt csak két kis fiolám volt. Így ezt már többször nem lőhetem el az itt tartózkodásom alatt. A tartalék fiolát adtam a hugrabugos lánynak. Az események kellemetlen alakulása miatt még szükségem lehet egy átmeneti szövetségesre. Talán White megteszi majd. De a képességeivel együtt lehet rá szükségem. Ezért a döntés. Még jó, hogy a bácsikám figyelmeztetett, és egy Troops lány nem lehet felkészületlen az ilyen helyzetekre, nem igaz? Így tulajdonképpen kész bájitalraktár a retikülöm. Van itt az általános sebösszehúzó bájitaltól, egy adag veritaserumig bezárólag minden. Sajnos elég korlátozott mennyiségekben persze. Egyenlőre úgy döntök, hogy megfigyelem az eseményeket inkább, semmit belefolyjak a dolgokba. Arra lesz még alkalom. A kocsmárost is szükségtelennek érzem arra figyelmeztetni, hogy illegális dolog, amit művelt. Nyilván tudja ő is, pusztán nem hiszi, hogy következménye lehet. Nos, majd meglátjuk.
//Általános méreg-bájital hatás semlegesítő bájital, (előzetesen saját készítésű) Bájitaltan: 45 pont //
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Coldburgh 2020-09-22, 12:34
Farkashorda & Sarah
"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."
Először csak a testvéreimre figyelek, nem csoda, hiszen nagyon sokáig voltam el és van mit megjavítani közöttünk, mert szentül hiszem, hogy ez még lehetséges, csak nem pontosan tudom, hogy hogyan. Viszont amikor észreveszem, hogy több ismerős fiatal is megjelenik, bár a nevüket nem tudnám megmondani, kicsit azért összevonom a szemöldökömet. Minden esetre visszafókuszálok Nicolasra és egyértelműen bólintok azonnal az akadémiára. - Ez csak természetes, nem is éltem volna vissza vele soha. Csak segíteni szeretnék. - válaszolom, egy bátortalan mosollyal, ami annak szól, hogy hoztam néhány elég rossz döntést az elmúlt egy évben de valójában már sokkal korábban is. Soha nem mondtam el nekik, hogy képes vagyok olyan lelkeket látni, amiket ők nem, és hogy valójában nekem volt lehetőségem elköszönni a szüleimtől, nekik pedig soha. Ez az egyetlen oka azt hiszem, hogy én olyan gyorsan összeszedtem magam és képes voltam arra, hogy hirtelen a szedett-vedett anyjukká váljak. Lio érthető okokból elutasítja, hogy Sasha lenne az, akit láttak, de az igaz, hogy tőle soha nem sikerült elköszönnöm, nem tudtam visszahívni, nem tudtam tőle bocsánatot kérni, szóval… akár lehet hogy… reménykedő pillantásokkal fordulok a húgunkról Nicolasra, egyértelmű, hogy én vele együtt remélek. Majd kiesik a szemem, amikor a kocsmáros elmondja, hogy mit itatott a többiekkel és kicsit paprikásan szalad ki a számon egy gyors válasz. - A beleegyezésük nélkül az italba bájitalt csempészni illegális, sőt, egyenesen olyan, mintha megmérgezte volna őket! - kel fel bennem a nősténytigris, de ahogy folytatja és elkezdi szídni az egyik srácot, aztán engem ribancoz le, csak azért, mert vámpír lettem elhallgatok és azzal a kevés friss vérrel, ami bennem van, kissé elpirulok. Néhány hónappal ezelőtt ugyanebben a fogadóban szálltam meg és akkor még semmi probléma nem volt, sőt, ez volt az a hely, ami rendbe tette bennem a dolgokat a vámpírságommal kapcsolatban, most meg… Jól esik, hogy Lio ilyen könnyedén kontrázik a védelmemben, de rémülten fordulok Nicolas felé, aki meg akar védeni és szépen lassan leesik neki a helyzet. - Nicolas, én… - kezdeném el, de se kép, se hang, a bátyánk elkezd valami nőt bámulni, én pedig a szemem sarkából elkapok mozgást az ajtó felé és arra fordulok. Nem mértem fel annyira, hogy mindenki ivott-e a fogadós bájitalából, ráadásul van az a rossz szokásom, hogy amikor a családról van szó, akkor sutba vágom minden tudásomat és megyek, mint valami meggondolatlan suhanc. Lio a bátyánkért kiált, én pedig olyan gyorsan kapom fel a táskámat, ahogy az előbb leraktam és sietve szólalok meg. - Azt hiszem láttam Sashát... Lio, Nick! - szólnék nekik, de ők egyenesen a másik irányba távolodnak, viszont... Viszont ők felnőttek, tudnak magukra vigyázni, de ha az a lány tényleg a kis Sasha, akkor nem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy eltűnjön. A képességeim megvannak, ezért azonnal kihoppanálok oda, ahol legutóbb láttam és ha kell hát futva indulok meg, hogy kövessem, ameddig a pálcámmal be nem tudom célozni és hát... kicsit talán agresszív lépés, de megpróbálom lelőni egy lassítóbűbájjal. Nem árt neki, nem fáj neki, nem elaltatom, csak lelassítom, hogy utol tudjam érni! Talán még akkor is megbocsájt a szőke lány, ha nem Sasha... Ha pedig nem, akkor csukjanak le, nem érdekel, de meg kellett próbálnom.
Szóval nem most jön a családi szentbeszéd, azt hiszem ez is valami. Azt sem tudom mit akar Nick a húgunkkal kapcsolatban, de igazából nem lepne meg, ha nem fogadta volna el a halála tényét és arról kezdene el papolni, hogy keressük meg, vagy hogy kutassuk fel a gyilkosát.. Na jó ez utóbbi szimpatikusann lehetőség, egy kis bosszúállásban mindig benne vagyok. - Nagyon úgy fest. - pillantok az érkező Serára, hiszen igen valószínű, hogy mind másképp jöttünk, ha egyszer nem találkoztunk útközben. Arra persze, hogy jelenetkezett az Akadémiára, csak forgatom a szememet és bármennyire is igyekszem nem tudom megállni, hogy ne kommentáljam a dolgot a tőlem megszokott csípősséggel a hangomban. - Szóval oda is bárkit felvesznek... - hiszen én már tudom, amit még talán a bátyánk nem, hiszen ő csak azt fejti ki, hogy nem tud segíteni Serának, ami persze teljesen logikus is. Nem lehet előnye azért, mert a neve McCain, elég gáz lenne, de gondolom ezzel ő is tisztában van. - Persze, szóval valaki valamit látott és te meg iderángattál minket. Biztosan csak hasonlított rá, akit láttak. A francnak kell hülye illúziókban hinni... Csak reménykedsz, de tudjuk jól, hogy az elcseszett családunk története nem szokott pozitív végkifejletbe torkollni. - nem hiszek én abban, hogy a húgunk életben lenne, azt viszont érzem, hogy amikor kortyolok a vajsörből határozottan kellemetlenül érzem magamat, amíg aztán oda nem toppan a fickó, aki úgy oszt ki minket, mintha minimum valami csőcselék lennénk. - Itt se pöröghet magas szinten a turizmus. - vetem oda, de szívem szerint nem foglalkoznék vele különösebben, inkább a testvéreimre pillantok, akik már minden bizonnyal bele is lovallták magukat a ténybe, hogy Sasha biztosan életben van és menjünk nézzünk szét a faluban, habár ez nehezebb lesz úgy, hogy Serát láthatóan páros lábbal rúgnák ki innen legszívesebben. - De tudja a hátrányos faji megkülönböztetés nem divat manapság már. - vetem oda a pasasnak, amikor aztán Nick felpattan, megszédül, én pedig csak bámulok utána, ahogyan mintha valami nőci után indulna? Na jó... mi a franc van itt? - Hé, nem arról volt szó, hogy Sashát akarod megkeresni? Nick! - kiáltok utána, és ha nem hallgat rám, akkor természetesen felpattanok, hogy utána induljak és megállítsam. Nehogy már valami nő miatt kikapcsoljon az agya, amikor nem is ezért jöttünk ide.
//Druida 1. szint: Parancsolás a fűszálaknak, és egyszerűbb növényeknek, befolyásolva a mozgásukat. A mágia elszállt, de azért próbálkozik automatikusan, ha kiérnek, a csajt, vagy a bátyját elsősorban elgáncsolni valami gyökérrel.//
A többiek nem sokáig késlekednek, ameddigre megérkeznek, rendelek nekik is bodzaszörpöt, nem kell mindig vajsört inni, csak mert varázslók vagyunk. Pár perc eltéréssel már itt állnak, de amíg Sera megjön, addig felpattanok, megölelem Lioneah-t, engem sosem fogott vissza a távolságtartó viselkedése, még puszit is kap. Bármennyire is mufurc, a bátyja vagyok, és mindig szeretni fogom. Seraphine szerencsére sokkal érzelmesebb, vele nem kell kínos csendeket megtörni, noha ő mindig magát hibáztatta Sasha halála miatt. Visszaülök a helyemre, remélve, hogy követik a példámat. Látok ugyan az iskolából egy-két ismerős arcot, de nem tulajdonítok neki komoly jelentőséget, ez a kocsma éppen olyan, mint a többi. Csak mert a természetfeletti kicsit jobban jelen van, engem ez nem zavar. – Az összetartós szent beszédet nem ide intézném. – Felelek Lionah szórakozottan forgatva a poharamat, és amikor kiegészülünk a szőke nővérkémmel, akkor kapom csak a fejemet. – Igen, láttam a nevedet a listán. Egyet tudj; semmilyen családi protekciót nem tudok adni, sőt, külön csapatba kell kerülnöd, mint amit én segítek. Bár ahogy egyre kevesebben lesznek, majd a segítők száma is csökkenhet az összevonások kapcsán. – Azért nem féltem Serát, mert bár auror dolgokban eddig nem mutatta érdeklődőt, de tekintve, hogy az ide jelentkezők sem, elég jól ért a varázstárgyakhoz, mindig is jó tanuló volt, s kellően karakán, hogy akár a végéig is eljusson. Igaz, hogy már szerintem a top száz is kőkemény lesz, de hátha. Nem véletlenül van a hollóhátban, majd csak kiügyeskedi valahogy. – Nos pont hogy nem a haláláról. Itt látták őt ebben a városban. Egy informátorom szerint nem illúzió volt, teljesen élőnek tűnt. Azok a gyerekek nagyon sokkosak voltak a Morgan birtokon, de mi van, ha nem halt meg? Nem akarom beleélni magamat, vagy egy ábrándot űzni, de.. El sem hiszem, lehet, hogy él! -Apró idegrángás fut végig a gyomromon, oda is kapom a kezemet, valahogy furcsa utóize van a bodzaszörpnek. A francba! A többieken látom, hogy szintén megrezzennek, gyanakodva pillantok körbe, és pattanok fel, megtántorodva kapom el az asztal szélét. – És miért nem? Így kell fogadni a vendégeket? Ezt minimum jelentenem kéne, és.. mi? – Kapom most a fejemet Seraphine felé, vámpír? Lehet, hogy Lioneah tudott róla, ő mindenről szokott, de hogy az én nagyobbik kishugom haláltúli vérlény lenne? Ez a család egyre jobban szétesik! Ám nem nagyon tudok magyarázkodni, mert kitágult pupillákkal, megzavarodva kattanok rá a vélára, szinte faképnél hagyva a tesókat, az asztalra dobok néhány ezüstsarlót, és már sietek is utána! Ki ez a lány? Eddig hol rejtőzött? Hogy tudtam eddig élni nélküle?
Mindenki megkapja a maga italát, de közben azért elég könnyen észrevehetik, hogy a légkör valamennyire meghűlt, amióta beléptek a fogadóba. Régebben szívesen látták azt, aki betért ide, de a mostani incidensek miatt megcsappant az idegenek iránti lelkesedés. Az emberek már csak annyit szeretnének, hogy békén hagyják őket, amíg meg nem oldják a problémáikat. Megszokták már, hogy a Mágiaügyi Minisztérium nem avatkozik bele a dolgaikba, néhány taknyos kölyök akkor meg pláne ne próbálkozzon segíteni rajtuk. Nick, Lio, Janette, Selene és Ansley érezhetik, hogy az italtól, amit maguknak rendeltek, mintha fokozatosan gyengülnének és valamennyire az erejük is halványodna tőle. Nincsenek ugyan rosszul, csupán a fizikai erejük lett lényegesen kevesebb, olyannyira, hogy egy röpke pillanatra meg is tántorodnak, ha esetleg állnának. Mindenesetre, ez az érzés hamar tovaszáll, de a megjelenő pultos arckifejezése semmi jót sem árul el számukra. - Semlegesítő ital – morogja a bajsza alatt a nagydarab, kötényes fickó, miközben egy ronggyal áttörli a pultot. - Nem bízunk bennetek – vet feléjük egy gyanakvó pillantást, miközben tekintete Ansley-re vetődik és megvetően felhorkant. - A fajtád mostanában rengeteg galibát okoz nekünk, kölyök. Talán jobban tennéd, ha tovább állnál, még mielőtt belekeverednél. Ez neked is szól – siklik pillantása Sera felé. - Nem szeretjük errefelé a hozzád hasonló vámpír ribancokat. A kocsmáros hangja kemény és megvető, mintha még soha életében nem élt volna együtt hasonló lényekkel. Mindenesetre, többen is észrevehetik ebből, hogy valami itt nagyon nem stimmel. Ha eddig békében megfért ennyi különböző faj egymás mellett, akkor mi változott ilyen hirtelen? Sera – a férfi beszéde közben – egy lányt pillanthat meg az ablakon át, aki befelé leskelődik és teljesen úgy néz ki, mint Sasha, aki miatt mindhárom McCaine idejött. Látszólag sértetlen, noha koszos és a haja is rendezetlen. Amikor észreveszi, hogy Sera őt nézi, elkapja a fejét az ablakból, majd futásnak ered az utcán. A kérdés már csak annyi, hogy bölcs döntés lenne-e itt hagyni a többieket és a Sashának tűnő lányt követni úgy, hogy a mágiájukat megkötötték egy időre és csak ő az egyetlen, aki nem fogyasztott semmit sem. Az ő ereje működőképes egyedül, senki másé. Képesek lesznek vajon megvédeni magukat ennyi ember ellen? A többiek azonban észrevehetnek valaki mást üldögélni az egyik félreeső asztalnál. A lány szépsége figyelemfelkeltő a férfiak számára, minden bizonnyal tiszta vérű véla, ami igencsak ritka látvány mostanság. Ráadásul, minkét fiú valaki mást lát benne, a saját ideálját, szerelmét. A szépség azonban nem sokáig időzik a kocsmában. Feltűnően fülelt eddig, de amint leülnek a kedélyek, fejére húzza a csuklyát, majd sietősre fogja lépteit, mintha legalábbis jelentenie kellene valakinek. A viselkedése egyértelműen gyanús. Egy férfi is távozik vele, de ő az ellenkező irányba indul el. Kik lehetnek és miért érdekli őket annyira, hogy néhány roxforti diák megjelent Bangorban?
Határidő: 09.26. Következő mesélői hsz.: 09.27. Lizzy
Jackson segítségével sikeresen megfejtettem a levelet, amit a Quidiccs díjkiosztón találtam. Milyen érdekes dolog, hogy pont mellettem termett az iromány. Páran már mondták, hogy ez csapda is lehet, de semmilyen rossz rezgést nem érzek a lapból vagy a borítékból…Különben is, az apámról van szó; kinek hiánya szép lassan aludni sem hagy. Bár lehet, hogy mostanra hozzászokott a szervezetem a 3-4 órás alvásokhoz, mivel napok óta kódfejtősdit játszok. Apa tényleg megnehezítette a dolgomat, Jackson bácsinak csak részben volt igaza a megfejtő kulccsal kapcsolatban; a mezopotámiai abc tényleg segített, de visszafele írt rúnákra fordította a levél tartalmát, s mire erre rájöttem többször is lement a nap. De a lényeg, hogy meg van a kincses térkép x-e; Bangor. Bangorban volt apám főraktára. Igen, otthon is tetemesebb ereklye gyűjteménye volt, de főleg azokat tartotta ott, amik átoktörésre vártak vagy megrendelés volt rájuk. A bangori raktár és iroda kombó eléggé el van rejtve ahhoz, hogy az itt élő mugliknak fogalma se legyen a létezéséről. Én is csak azért tudom, hogy hol van, mert megtaláltam az eladási lapját a teleknek. Az egésznapot itt töltöttem, bolyongva a kétesebbnél kétesebb tárgyak tömött sorai között. Akár egy ingatag útvesztő. Csak akkor veszem észre, hogy már órák óta csak sétálgatok, mikor megéhezek. Nem ismerek itt senkit és semmilyen helyet, szóval az első útba eső kricsmóba térek be. Jack fogadója enyhén szólva taszító hely, de az éhség nagy úr. Pár perc bolyongás után találok is egy helyet a pultnál. Nem akartam ide ülni, de jól tele van a kocsma. - Vajsört kérek, extra gyömbérrel. – Mosolygok a pultosra. – És egy tökös pitét. - Úgy érti egy szeletet? - Nem, egy egészet piét. Köszi. – Mosolygok kedvesen a pultosra, aki csak vállat von és megy tovább. Nem túl beszédes…Sóhajtva nézek el az arcokra a pult mellett és egyből meg is pillantok egy ismerőst. Ami, fura… - Troops? – Ismerem fel a méregkeverő lányt. Sokat látom annak ellenére, hogy idősebb és mást tanul. Udvariasan megkérem a közöttünk terpeszkedő urat, hogy cseréljünk helyet, aki morogva bár, de teljesít a kérésem. – Mit keresel itt? – Kérdem még mielőtt széket érne a fenekem. Nem bírok várni, annyira meglepett, hogy itt találom.
Mit is keresek egy ilyen helyen? Ez egy nagyon jó kérdés. Egy pillanatig megállok a fogadó előtt, mielőtt belépnék. Igen. Ez az a hely. Ebben a városban. Ezt említették meg a forrásaim. Nem is egy. Persze azt is, hogy nem veszélytelen városka ez. A minisztériumnak sincsenek itt befolyásos emberei. Kár. De tényleg, mert így vélhetően nem sokat nyom majd latba a vezetéknevem. Pedig a Troops név híres, vagy inkább hírhedt. És nem is véletlenül. Így nekem legtöbbször csak sütkéreznem kell ebben a hírnévben, esetleg rájátszani kicsit. Máris az ölembe hullik, amit akarok. Ez pedig tökéletesen jól van így. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy a bácsikám, vagy Shanna repestek az örömtől, amikor közöltem, hogy ide jövök vakációzni. De lebeszélni sem tudtak. Jó okkal. Még ha ezt nem is kötöttem feltétlen az orrukra. A bácsikám igazából olyannyira nem örült, hogy két gyakornok auror srácot is el akart küldeni velem, hogy vigyázzanak rám. Mintha rászorulnék. Igen, most ide képzeld el, azt ahogy forgatom a szemem. Nem vagyok már kislány. Tudok vigyázni magamra. Ráadásul a Troops kúria az otthonom. A könyvtárával, és minden egyéb kis zugával együtt. Végül is lebeszéltem a bácsikámat arról, hogy testőröket küldjön utánam, azzal az ürüggyel, hogy egy aurornak egyedül is boldogulnia kell. Ez talált, és süllyedt. Mondjuk ez a kis kiruccanás a jutalmam, amiért készségesen aláírtam a bácsikám által már előre kitöltött jelentkezési lapot az auror akadémiára. Persze nagyjából azonnal jött is a válasz, hogy természetesen elfogadták a jelentkezést. Vétek, sőt egyenesen lehetetlen volna egy Troops jelentkezését elutasítani. Na, de vissza a jelenre. A forrásaimtól úgy tudom, hogy él itt valaki, aki mindent tud a Phaisztoszi korongokról és az azokkal kapcsolatos rúnamágiákról. Talán a rúnanyakláncom jelentőségét is ismeri, vagy azt, hogy hordoz-e valamiféle rejtett mágiát, és mindennek mi köze az apám eltűnéséhez. Ráadásul, amióta az a flúgos... hogy is hívják... Kylie megtalált... úgy érzem egyre fogy az időm. Akkor is meg kell ezt tennem, ha olyasmit találok, amit egyáltalán nem akarok. Bár fogalmam sincs, hova visz ez az utazás, de ha egyetlen lépéssel közelebb kerülök a megoldáshoz, akkor bármit megér. Mindenesetre magabiztosan lépek be a fogadóba. A pulthoz sétálok, és leülök. Minden bizonnyal nem lesz túl nehéz kiszedni a pultosból, amit akarok. De egyenlőre csak egy vajsört rendelek, miközben körbeillanok helyiségen. Nem árt felmérni a terepet.
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Coldburgh 2020-09-13, 18:40
Farkashorda & Sarah
"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."
Sasha?... Amikor kézhez kaptam Nico levelét feléledtek azért bennem a régi ösztönök, hogy csapot-papot hátrahagyva azonnal rohanjak hozzá, hogy mondjon el mindent, amit tud, de mire a lap végére értem és a helyszínre egyértelmű lett, hogy ő is út közben írta és nincs vesztegetni való idő. Talán csak még ezt pakolom be... és azt... meg ez is jól jöhet... Már nem először zötykölődöm a vonaton Bangorba, és az első utamon is Sasha körül jártak a sötét gondolataim, de akkor beárnyékolta a friss seb és sokk a saját változásom miatt is. Ez volt a tökéletes hely, a tökéletes közeg, amiben tanulmányozni tudtam varázslók és varázstalanok és varázslények együttélését és volt egy kis esélyem elfogadni magam. Na nem tökéletesen, mert ahhoz talán évek kellenek, de ez a hely volt az utolsó állomás, mielőtt erőt gyűjtöttem és visszatértem Londonba, majd Roxfortba. Kicsit talán túlpakoltam a táskámat, de hála a háztartási bűbájoknak és a vámpír erősségemnek, hiánya a nagy utazózsák, úgy döntök, hogy akármennyi időbe teljen, besétálok a fogadóba. Mélyen beszívom a város hangulatát, a biztonságot, amit áraszt - annak ellenére, hogy a Minisztérium veszélyesnek sorolja, a számok magukért beszélnek -. de ahogy elsétálok egy-két hirdetőtábla mellett meg kell torpannom. Nem követtem a híreiket a Roxfortból, csak azért jöttem, mert Nicholas hívott és Sasháról akart beszélni, így nagyon is meglepnek a feliratok a furcsa jelenségekről, amik történtek. Kicsit összevnom a szemöldököm, de végül betérek a fogadóba, ahol legutóbb is megszálltam és rövidesen kiszúrom a bátyámat és a húgomat. Azonnal melléjük kerülök, kicsit nyögve leemelve a hátamról a nehéz túratáskát, amibe rengeteg mindent pakoltam be, mintha egy hétre készültem volna, pedig a nagyrésze valójában könyvből, jegyzetekből, ereklyevadász felszerelésből áll és a legkevésbé sem ruhákból. - Nick, Lio, jól sejtem, hogy hárman háromféleképpen jöttünk? - teszem fel a kérdést, de messze nem olyan vidáman, mint minden előtt tettem volna, ott van benne valami tapogatózás, hogy nem tudom, hogy a bátyám mit gondol pontosan az eltűnésemről és a feltűnésemről. - Múlthéten leadtam a jelentkezésemet az Akadémiára és már visszajeleztek, hogy elfogadták. - szólalok meg újra, kicsit talán aggódva, hogy ezzel ki fogom robbantani a harmadik világháborút Lioneah-ból, mert a szüleink az auror szakma miatt haltak meg és már az se tetszett neki soha, hogy Nicolas ezt az utat választotta. Segítségre van szükségük, és azt hiszem, hogy én segíthetek, ha kellően felkészülök mindenre, csak fel kell készülnöm... És akkor minden rendben lesz. - Mit tudtál meg Sasháról…? Hogy mi ölte meg? - komorodik el az arcom, de nem tudom tovább magamban tartani, muszáj tudnom, hogy miről van szó.
Úgy fest, hogy a családunkban most már lassan szokássá válik, hogy nagy beszélgetéseket kezdeményezzünk, mármint persze nem részemről, de legutóbb Sera, most pedig Nick folytatja a sors. Annyi a különbség, hogy Nick igen messzire szándékozott elmenni ezér a beszélgetésért. Nem tudom, hogy mit akar, nem mondom, hogy nem is érdekel a dolog, de tény, hogy eléggé szájhúzva indultam el és főleg azért vállaltam, mert érdekes ez a város és eddig més csak olvastam róla. Egy hely, ahol muglik és varázslók is vannak és a határában még vámpírok és vérfarkasok is tanyáznak és ez így megfér egymás mellett. Persze azért az is érdekel, hogy a bátyám mit is akar mondani, aminek köze van a húgunkhoz. Sasha meghalt, nem tudom minek beszélgetni erről. Nagyon remélem, hogy nem valami beszéd várható majd arról, hogy össze kellene tartanunk, mert már csak mi maradunk egymásnak bla-bla-bla... Az ilyesmire tudják jól, hogy egyáltalán nem vagyok vevő. Én nem bonyolítom nagyon a dolgot, zsupszkulcsot szerzek be Roxmortsban. Nem nehéz, a családunk nem szegény, én pedig időnként bájitalokat adok el itt, így egy kis plusz pénzem is van. A zsupszkulcs a városka határáig visz el, ahonnan már szimplán sétálok egyet, legalább felmérem a terepet. Az újságban olvastam futólag, hogy az utóbbi időben vannak itt furcsaságok, de nem vagyok auror, sem valami megmentő, hogy a dolog komolyabban foglalkoztasson. Nem kell sokat kutatnom, annyira nem nagy a város, hogy ne találjam meg a fogadót, ami központi helyen van, így nem sokkal a bátyám után érkezem, de elsőkörben csak megállok az asztala mellett. - Hello! Ugye nem valami családi összetartós szentbeszéd miatt rángattál ide Nick? Mert akkor már húzok is tovább és csak a várost nézem meg. - hát igen tudom, hogy a stílusom soha sem volt a legkellemesebb, ezt szokás szerint ezúttal is tartom és addig leülni sem szándékozom, amíg nem mondja azt, hogy nem erről van szó. Amennyiben úgy fest nem akar a lelkemre hatni, ami már úgy is a koromfekete felé tendál, akkor leülök vele szemben és egy szimpla vajsört rendelek.
Várakozással vegyes izgatottsággal küldtem útjának a két baglyot a testvéreimnek, hogy azonnal jőjjenek a bangori Jack fogadójához, Sasháról van szó. Többet nem is írtam, és tudhatják, hogy mivel sosem sürgetek semmit, akkor most valami váratlan, és nagyon fontos dolog történt. Még én sem hiszem teljesen el, ám az informátor ezt a helyet jelölte ki, hogy errefelé kell vizsgálódnunk, ha még életben akarjuk látni a legkisebb hugunkat. Én már szinte útközben indítottam útjára a baglyokat, s mivel talán egyszer voltam még csak Bangorban, a Hopp-por hálózatot használom, többszöri ugrással közelítem meg, hogy minél közelebb kerüljek, ne tévedjek el, ne essenek szét a testrészeim félúton, ha valamit nem pontosan mondok ki. Az utolsó ugrás helyett viszont már sima mugli buszra szállok, ki tudja ugyanis, hogy a híres burok mennyire védi ki az ilyen térmágiákat. Amint leszálltam, kérdezősködik kicsit, hogy merre is lehet a fogadó. Rétegeten öltözködtem, tértágított válltáskámban a könyveken, bájtalokon túl még esernyő is. Van még némi teasütemény, ki tudja, hogy mikor fogok tudni legközeebb enni. Az elegáns inghez nem vettem nyakkendőt, most nem hivatalos ügyben vagyok itt, nem mint auror. Egy sportzakó éppen elegendő. Az akadémia indulásáig van még vagy négy nap, úgyhogy addig érdemben nem kell ott lennem, bár jó lenne holnapra visszaérni, mert jönnek lassan a beköltöző kadétjelöltek, el kell igazítanom majd őket. Vajon Justice milyen szobatársakat kap? Mindenesetre nem hagyom elterelni a gondolataimat, belépek a fogadó ajtaján, s keresek egy üres asztalt. Ha arra jár valaki, akkor egy ánizsos, alkoholmentes sört kérek magamnak, ott várom be a testvéreiemet.
Bangor. A második olyan település Angliában, amely Roxmortshoz hasonlóan igen nagy népszerűségnek örvend a varázshasználók körében. Ez a hírnév pedig nem véletlen... A kisvárosban élők hatvan százaléka mágiahasználó, míg a maradék negyven százalékuk egyszerű mugli. Mégis, a két világ tökéletesen megfér egymás mellett. És van egy harmadik is, amely igazán izgalmassá teszi ezt a kis települést... Vérfarkasok, vámpírok, alakmások élnek még itt, a város peremén. Nem kitaszítottak, habár némi szabállyal együtt kell élniük. Naplemente után nem léphetnek a központba, a vérfarkasoknak pedig teliholdkor el kell vonulniuk egy olyan helyre, ahonnan még véletlenül se képesek kitörni. Az itt élő vámpíroknak pedig tilos megtámadniuk a helyieket. Bármelyik faj is szegi meg a rájuk vonatkozó szabályokat, halállal lakol. A lakosok azonban nem bízták a véletlenre a dolgot. Évtizedekkel ezelőtt a mágiahasználók felállítottak egy pajzsot, amely azóta is kitart és megvéd mindenkit, aki a központban tartózkodik. A búra naplemente után rögtön aktiválódik, így még soha, egyetlen törvényszegés sem történt a hely megalapítása óta. Az újságok azonban mostanában különös eseményekről cikkeznek. A védőpajzs kezd gyengülni, noha eddig éveken át tökéletesen ellátta a feladatát. Mintha valaki szándékosan gyengítené, hogy később a maga hasznára fordíthassa a dolgot. A Mágiaügyi Minisztérium azonban semmit se lép, hiszen a település kívül esik a hatókörükön. Aki ide költözik, annak számolnia kell azzal, hogy a halála esetén senki sem fog nyomozást indítani. Amióta Bangor a sötét teremtményeknek is otthont ad, azóta a minisztérium levette róla a kezét és nem avatkozik bele az ottani ügyekbe. Ez a kisváros a VESZÉLYES-kategóriába esik a hivatalos besorolás szerint. Nem ajánlják a turistáknak, habár rengetegen járnak ide, a számos egyéb rejtély miatt. Ereklyevadászok, független aurorok, vadászok, feketén kereskedők... Mindezen egyéneknek pedig egy közös találkozó pontja van: Jack fogadója, amely leginkább a Szárnyas Vadkanhoz hasonlít, csak sokkal zsúfoltabb. Itt fut össze minden, ide érkezik minden információ vagy pletyka, erre a helyre látogat mindenki, aki elsőként jár itt. Ezen a helyen minden információ fellelhető. Keresel valakit? Itt a helyed! Valakit biztos találsz, aki hallott már arról az esetről, bárhol is történt. Ráadásul, a fogadó az egyetlen olyan hely, ahova érdemes betérniük a turistáknak. A tulajdonos garantálja a biztonságukat, számos szoba áll a vendégek rendelkezésére, amelyet kivehetnek éjszakára. Ide érkeznek hát hőseink, ki-ki a maga személyes indíttatásából. Pihenni, nyomozni vagy egyszerűen csak kíváncsiskodni.
Határidő: 09.21. Következő mesélői hsz.: 09.22. Lizzy
Játékmester
Reveal your secrets
Tárgy: Coldburgh 2020-09-13, 14:00
Coldburgh
A második olyan település Észak-Angliában, amely Roxmortshoz hasonlóan igen nagy népszerűségnek örvend a varázshasználók körében. A kisvárosban élők hatvan százaléka mágiahasználó, míg a maradék negyven százalékuk egyszerű mugli. Mégis, a két világ tökéletesen megfér egymás mellett. És van egy harmadik is, amely igazán izgalmassá teszi ezt a kis települést... Vérfarkasok, vámpírok élnek még itt, a város peremén. Nem kitaszítottak, habár némi szabállyal együtt kell élniük. Naplemente után nem léphetnek a központba, a vérfarkasoknak pedig teliholdkor el kell vonulniuk egy olyan helyre, ahonnan még véletlenül se képesek kitörni. Az itt élő vámpíroknak pedig tilos megtámadniuk a helyieket. Bármelyik faj is szegi meg a rájuk vonatkozó szabályokat, halállal lakol.
Pár száz lakosú település, egyik végén tavak és hegyek, míg a másikon sűrű erdő határolja. Egyszerű házak állnak itt, kanyargós, szűk utakkal köztük. A nemrég történt incidens nyomán a Minisztérium emberei két helyet is felszámoltak: a falucska végén működő illegális bordélyházat és Jack fogadóját. Az ide tévedő turisták azonban betérhetnek a Szerencsemalac nevezetű helyre, amely szinte a megszólalásig hasonlít a Roxmortsban található Három seprűre. A falu napközben igazán pezsgő életet él a mindennapos piacával, amelyen szinte minden kapható. Mugli kütyüktől a mágikus ketyerékig, bájitalokig bezárólag.
Ui.: Coldburgh kívül esik a Mágiaügyi Minisztérium hatókörén, ők csak abban az esetben intézkednek, ha az ide látogató turisták követnek el valamit, esetleg ellenük történik a bűncselekmény. Az itt élőket békén hagyják teljes mértékben.
