2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A második olyan település Észak-Angliában, amely Roxmortshoz hasonlóan igen nagy népszerűségnek örvend a varázshasználók körében. A kisvárosban élők hatvan százaléka mágiahasználó, míg a maradék negyven százalékuk egyszerű mugli. Mégis, a két világ tökéletesen megfér egymás mellett. És van egy harmadik is, amely igazán izgalmassá teszi ezt a kis települést... Vérfarkasok, vámpírok élnek még itt, a város peremén. Nem kitaszítottak, habár némi szabállyal együtt kell élniük. Naplemente után nem léphetnek a központba, a vérfarkasoknak pedig teliholdkor el kell vonulniuk egy olyan helyre, ahonnan még véletlenül se képesek kitörni. Az itt élő vámpíroknak pedig tilos megtámadniuk a helyieket. Bármelyik faj is szegi meg a rájuk vonatkozó szabályokat, halállal lakol.
Pár száz lakosú település, egyik végén tavak és hegyek, míg a másikon sűrű erdő határolja. Egyszerű házak állnak itt, kanyargós, szűk utakkal köztük. A nemrég történt incidens nyomán a Minisztérium emberei két helyet is felszámoltak: a falucska végén működő illegális bordélyházat és Jack fogadóját. Az ide tévedő turisták azonban betérhetnek a Szerencsemalac nevezetű helyre, amely szinte a megszólalásig hasonlít a Roxmortsban található Három seprűre. A falu napközben igazán pezsgő életet él a mindennapos piacával, amelyen szinte minden kapható. Mugli kütyüktől a mágikus ketyerékig, bájitalokig bezárólag.
Ui.: Coldburgh kívül esik a Mágiaügyi Minisztérium hatókörén, ők csak abban az esetben intézkednek, ha az ide látogató turisták követnek el valamit, esetleg ellenük történik a bűncselekmény. Az itt élőket békén hagyják teljes mértékben.
Alap esetben biztosan nem beszélnék senkivel sem apám viseltes ügyeiről; majdnem minden, amit tudok róla sírig megtartandó titok. Ő maga esketett meg több százszor, persze mindig csak szóban bizalommal…Na jó nem mindig, egyetlen alkalommal letetette velem a megszeghetetlen esküt. Azt hiszem 14 éves voltam, s értelemszerűen nem beszéltem senkinek se erről azóta. Most sem fogok, hiszen annak az esélye, hogy mostani ügy összefügg azzal az esettel elenyésző. - Fogalmam sincs. – Rázom meg a fejemet futás közben. Ezer meg ezer lehetőség és kombináció van. Tippelni felesleges talán, ha tudnánk a véla indíttatását könnyebb lenne kitalálni, de így… Az sem biztos, hogy ténylegesen az itteni raktárban van, amit akarnak. Ezzel még egy kérdőjeles faktor. Több infó kéne, sokkal több. Hagyom, hogy lehúzzon guggolásba, bár feleslegesnek tartom, hiszen a sziklák akkorák, mint én kétszer… De természetesen, így biztonságosabb szóval nem szájalok vagy ellenkezek. - Úgy tudtam méregkeverőnek tanulsz. – Szúrom közben vállat vonva. Máskor szó nélkül hagytam volna ezt az egészet, de nincs kedvem ahhoz, hogy hülyének nézzenek. Mondjuk az logikus, hogy nem hord magánál 10-20 veszélyes anyagokkal teli üvegcsét, de egynél azért több kéne szerintem egy lánynak, aki egyedül utazik. Közben előpakolom a kis fegyveremet, hogy ne húzzuk túlságosan az időt, mert igaz, hogy vámpír a megmenteni kívánt srác, de ez nem egyenlő az elpusztíthatatlannal… - Tökéletes, köszi. – Óvatosan belemártogatok néhány nyílhegyet, vigyázva arra, hogy egy csepp se érjen az én bőrömhöz. Nem hiányzik, hogy kiüssem magam. S pont, ahogy ez eszembe jut érzek egy kisebb lökést hátulról, majd gyorsan terjedő fájdalmat az egész hátamon. Sikítanék, de a levegő kiszorul a tüdőmből, s elvesztem az uralmamat magam felett. Kissé déjá vu érzésem támad, ahogy elindulok a már jól ismert sötétség felé. Hello édes tudatlanság, rég találkoztunk.
A patrónust sikerül követni, és még viszonylagos fedezéket is találni, ahonnan szemlélhetjük az eseményeket. Vagy legalábbis felmérhetjük az erőviszonyokat. Azonban ennek fényében illene elég gyorsan döntést hozni és cselekedni. Míg Selene egy nyílpuskával áll elő, én egy nagyon erős altatót veszek elő a táskámból. A kettő együtt elég hatásos fegyver lehet...ne... A következő pillanatban ugyanis, még mielőtt bármi értelmeset tehetnénk a lányt hátulról találja el egy átok. Ahogy reflexből fordulok a támadó felé tudatosul bennem, hogy ismét pálcát szegeznek rám. Most komolyan? Ez nem az én napom. Több főzetet kellett volna hoznom. Vagy eleve hallgatni a bácsikámra és Shannára és nem idejönni. Vagy ha ide is jövök, legalább azokat a testőröket nem kellett volna visszautasítanom, akiket a bácsikám akart velem küldeni. Azonban lamentálni sincs időm ezen. Tulajdonképpen még egy nem túl nőies "Basszameg"-re sincs időm. Ugyanis a következő pillanatban már egy vérfarkassal találom szembe magam. Az egyetlen dolgot teszem, amire időm és reflexeim engednek, egyenesen a képébe vágom a bika erős altatót, ami amúgy is a kezemben volt, és próbálok kitérni az útjából. Ha sikerül ezt nagyjából épen megúszni, esetlegesen még pálcát is rántani, akkor reflexből küldök felé mindenféle átkot, ami eszembe jut a Stupor-tól a Sectusempra-ig bezárólag. Ha most nem leszek farkaskaja, vagy kevésbé rossz esetben vérfarkas, akkor soha. De lássuk be ennek elég csekély esélye van. Azonban ha mégis így történne, akkor ha sikerült valahogy ártalmatlanítani a támadónkat, akkor a sebesült társnőmhöz lépek, hogy felmérjem az állapotát. - White? Tarts ki, mindjárt... - gyorsan próbálok keresni valami hasznosat a táskámban, amivel segíthetek. Sebfertőtlenítő, és fájdalomcsillapító. De nem vagyok gyógyító. Csak szűk alapkészletem van ilyen téren, leginkább magamnak. Most viszont szinte pánikolva nézek a lányra, hogy mit is tehetnék, mert hát ha máris elvesztem az egyetlen szövetségesem ebben az egész káoszban, akkor az nagyon nem jó...
//Altató bájital: Kárt ugyan nem tesz az alanyban, de elég erős kábító hatású. Az alany a vérébe jutó koncentrácó függvényében elég hosszan fogja az igazak álmát aludni, hacsak nem kap egy erős stimuláló gyógyfőzetet, ami hatástalanítja. Sebfertőtlenítő, Fájdalomcsillapító bájital Bájitaltan: 45 pont
Stupor – Kábító átok: Az átokkal megállíthatjuk illetve elkábíthatjuk ellenfelünket. Sectusempra – Véres sebek: Az átokkal vérző, mély sebeket ejthetünk ellenfelünk testén. Sötét varázslatok kivédése: 20 pont Varázserő: 25 pont Szerencse: 10 pont//
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Coldburgh 2020-11-17, 13:12
Farkashorda & Sarah
"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."
Igaza van Nicolasnak, ha ez egy egyszerű bordélyház, akkor a lányok maguktól lennének itt és nem lenne vámpír és vérfarkas őr, meg rúnapajzs, meg külön rúna terem. De itt atombiztosra mentek, a lányok pedig emberkereskedéssel kerültek ide, fiatalkorúak, az első éjszakát is “bavatásként” emlegette a nő, egész elképesztően gyanús és hátborzongató. Ha tudnám, hogy a bátyánkban mennyire dübörög az önfeláldozás és a hivatástudat, akkor lehet, hogy vele tartottam volna, mert nem bírnám ki, ha a halottnak hitt húgunk visszakapása után pedig Nicolast veszítenénk el és szerintem abba már Lioneah is igazán beleroppanna… A bejutás módját én ötleteltem, de most a nagyobbik hugomnak adom át a szót és amikor előáll a tervvel, akkor bólintok Sashával szemben, aki egyedül akar előre menni és minket pedig hátrahagyni az idegen folyosón. Sokkal jobban tetszik, amit Lio mondott és bólintok is a szavaira, én sem akarom a lányt egyedül előre engedni és beszélni, főleg, mert annyira nem lehetünk biztosak benne, hogy minden rendben van a fejében. Egyszerűen képtelenség megmondani, hogy mikor játssza meg magát, hiszen a Madame-ja társaságában is teljesen más volt, mint most. Szörnyű belegondolni, de nem hogy a lányokban nem bízhatunk teljesen, de még Sashában sem, aki ragaszkodik, hogy Ashley-nek hívjuk és nem emlékszik a régi, közös életünkre. - Együtt mentek be és Lioneah terve a jobb, még abban se voltál biztos, hogy beköpnének-e minket. - szögezem le, és a pálcámat előveszem a ruhám rejtekéből, miközben körbekémlelek. - Én pedig megpróbálok valamit bűbájolni, ameddig beszéltek velük. A közelben maradok és ha nem jöttök ki öt percen belül én is bemegyek megsiettetni a dolgot, rendben? - egyeztetek még egy utolsót, nem szándékozom nagy kamikázét bemutatni, de a familiárisom azért elő tud rukkolni egy két dologgal, hogy ne legyen nagy baj, hiszen képes felgyorsulni, befagyasztani a területet, megvédeni fizikailag és mágikusan is, ráadásul több szem többet lát. Ha a húgaim bementek a terembe én lassan elindulok felfedezni a folyosókat kicsit feltérképezni a terepet, hogy a lehető leggyorsabb útvonalat tervezzük meg. Inkább robbantok át majd egy falat, ha mondjuk találok egy ablakos részt és tudom, hogy nem szoba van a fal mögött, mintsem hogy egy csapat fiatal lánnyal át kelljen verekednünk egy vérfarkason és egy vámpíron, úgy, hogy érzem, hogy egy kicsit elhagyott az erőm ezen a mágikusan levédett buborékon belül. Elvégzek első körben egy kiábrándító bűbájt magamra és a familiárisomra, hogy észrevétlenül nézzünk körbe, ügyelve arra, hogy ne lepjen meg senki előröl vagy a hátunk mögül és véletlen se ütközzünk senkibe, nehogy leleplezzenek. Jó lenne tudni, hogy hányan vannak még az épület ezen a részén, mielőtt egy csapat fiatal lánnyal végigvágtatunk.
// Kiábrándító bűbáj, Varázserő: 35 pont, Bűbájtan: 15 pont Az, akire a bűbájt szórják, mintha észrevétlen lenne. Nem láthatatlan, de az emberek még ha rá is néznek, elfordítják a tekintetüket, nem veszik észre. A bűbáj feloldódik, ha az illető beleütközik valakibe, vagy leleplezik. //
Elválnak hát útjaink legalábbis a bátyánktól. Látványosan azért nem aggódom túl a dolgot, hiszen már rég igyekeztem magamat mindettől függetleníteni és eleve úgy állni Nickhez, hogy bármikor elveszíthetem őt is. Na persze az utóbbi időszak nem sokat segített a bevált hideg távolságtartáson, hiszen mindkét idősebb testvérem időnként lát egy-egy érzelemfoszlányt megvillanni irányomból, pedig nagyon nem szabadna, hogy így legyen. Határozott léptekkel indulok meg hát a cél felé és Sera kérdésére határozottan megrázom a fejemet. - Mondjuk azt, hogy az épület szerkezete meggyengült, ezért mindenkinek egy rövid időre máshová kell átköltöznie, amíg mindent rendbe tesznek. - helyeselek a második ötletre. Nem hiszem, hogy jó lenne, ha őszinték lennénk velük. Egyáltalán nem bízom vadidegenekben és nem lenne jó, ha azért kerülbébk bajba, mert valamelyik lány már életcéljának tekinti, hogy itt mindennek és mindenkinek megfeleljen. Nem szándékozom bajba keverni saját magunkat vadidegenekért és bár sejtem, hogy Sera ebben nem értene egyet velem, simán itthagynám, ha valaki gondot okozna. Ha nem mondunk igaza nekik akkor jóval kisebbre csökkenthetjük a kockázatot. Ezzel rá is cáfolok Sasha szavaira, hiszen... - Az előbb úgy tűnt nem vagy teljesen biztos benne, hogyan reagálnának. Lehet, hogy bíznak benned, de én nem bízom bennük! - szögezem le és nagyon remélem, hogy amikor belép azon az ajtón esze ágában sincs csak úgy nyíltan elmondani őszintén, hogy miért jöttünk. Szóval, amikor a húgunk le akar rázni minket, hogy biztosítsuk a folyosót egy olyan épületben, amit egyáltalán nem is ismerünk simán elkapom a karját és nem hagyom, hogy egyedül bemenjen. Lássuk be nem ismerte el, hogy a húgunk, nem használja az általunk ismert nevét, szóval lehet, hogy ránézésre ő Sasha, de hogy nem fogom hagyni, hogy egyedül bemenjen az is biztos. Nem bízom benne sem, ahogyan a benti lányokban sem. A fene tudja, hogy nem mosták-e át az agyát túlságosan. - Hohó, te ismered a helyet és én akkor is azt mondom, hogy ne teregessük ki a szennyest. Mondd azt nekik, hogy azért küldtek minket, hogy segítsük a könnyű átjutást az átmeneti helyre, hogy annak a madamenak a társai vagyunk. Te ismered a helyet és a kiutat is, ha kell akkor kitörünk, de nem válunk szét! - szögezem le és nagyon jól látszik rajtam, hogy eszem ágában sincsen engedni, hanem igenis kötöm az ebet a karóhoz és addig nem hagyom, hogy bemenjen vagy lenyomja a kilincset, amíg nem az lesz, amit én... akarom mondani mi mondunk, mert Sera bizonyára szintén nem szeretné szem elől veszíteni a húgát most, hogy megtaláltuk és pár órája még azt hittük, hogy halott.
Egy apró bólintással búcsúzom el mindhárom hugomtól, remélve, hogy ez nem az utolsó, amikor élve látom őket. Rázós helyzetbe keveredtünk, Saha pedig csak akkor hajlandó jönni velünk, ha még ragaszkodhat az identitásához, és ki tudjuk szabadítani a barátnőit. Remélem, hogy nem a mi életünk árán. Más esetben szívesen kockáztatok, ez egyértelmű, hiszen aurorként arra esküdtem fel, hogy akár a halálos átkot is bevállaljam mások helyett. Ez most más, itt a családom a tét. Az a család, amelyet már régebben össze kellett volna fognom. Nem vasmarokkal, inkább úgy, hogy ki tudjanak teljesedni. Olykor bizony átadni Lioneah kezébe az irányítást, a kemény évek őt is megedzették, már nem tarthatom összetört hisztis kislánynak. Nagyon is vág az esze, most is simán átlátta, hogy mit érdemes tennünk, lényegében ő mentett meg attól hogy a véla után szaladjak. S talán kissé vonakodva viselte az elérzékenyülésemet, mégis azt hiszem, hogy immár kész elfogadni, hogy a testvérei nem csak hogy szeretik őt, számítanak is rá. A csalipálca sikeresen lefoglalja az őrséget, tehát marad nálam a sajátom, noha lehet hogy még órákig nem fogok tudni varázsolni. Mégis az a jó, ha kéznél van, ki tudja, mikor érzem magamban az erőt. – Ennyire komolyan veszik magukat? – Kérdezek a többiekre pillantva, aztán nyugtázom a kapott infót. Hihetetlen, hogy egy bordélyház mágiát kiszúró őröket szerződtet, rúnateremmel védi magát, szertartásokat is tartanak. Ez inkább tűnik egy sötét szektának, mintsem valódi bordélyháznak. Mindenesetre most elválnak útjaink, s az említett terem felé veszem az utamat. Ahogyan Sasha mondta, igyekszem kitapogatni az épület szélét, hogy ne koccoljam le a fejemmel, vagy ilyesmi. Olyan csípőmagasságban keresgélek kilincset is. Ha sikerül megtalálnom, s nyílik is az ajtó, akkor belépek, hátha ott már valóban látok mindent. Ha így van, akkor olyan rúnákat, varázsjeleket keresek, amik megtörhetőek. A pálcám nálam van, varázsolni ugyan nem tudok, de legalább nem az ujjam robban le, tehát a varázseszköz végét használom arra, hogy szétszakítsam a mágikus rajzolatokat. S remélem, hogy a három hugi közben oltári gyors lesz a rábeszéléssel, és a kihoppanálásással, mert ha kiderül, hogy mit csinálok, jó eséllyel elszabadul a pokol. A saját menekülési utamat is meg kell majd terveznem, de mivel arrafelé tudok kimenni, mint ahol bejöttem, bőven kell még improvizálnom.
Ansley próbálkozása sikerrel jár, az átka eltalálja az egyik üldözője csupasz kezét, alaposan megsebesítve őt, habár a férfi láthatóan jól tűri a fájdalmat. Nem ordít fel és nem is kap oda, noha a sebesülése lelassítja őt annyira, hogy ne érje utol a vámpírt. A másik azonban még mindig ereje teljében, láthatóan kifejezetten fürge is vérfarkas létére, a szaglása segítségével pedig képes kiválóan nyomon követni Ansleyt. Amikor a járőrök mögé kerül, azok szinte egyből megérzik a szagát, noha idejük nincs elegendő a védekezésre. A sebesültet sikeresen leüti, de a másik egy fürge mozdulattal pattan el eddigi helyéről és kerüli így ki sikeresen a támadást. Selene eközben a nyílpuskát intézi, Janette táskájából pedig előkerül a bájital is, noha a lányok nem sokáig örülhetnek a szerencséjüknek. A vörös hajút pillanatokkal később eltalálja egy hátulról érkező bűbáj és hatalmas sebet ejt a hátán, melynek következtében iszonyatos, égető fájdalmat érezhet, majd az eszméletét is elveszti, ezzel együtt pedig a nyílpuskát is a földre ejti. Ha Janette megfordul, egy újabb hordataggal találhatja szembe magát, aki nyilván a társai segítségére sietve pillantotta meg a lányokat. A menedék ellenére is kiszúrták őket, ez pedig nem jó jel. A mögöttük álló férfi pálcát szegez a mardekáros lányra, miközben egy gyors pillantást vet a másik két társa felé, akik jelenleg is Ansleyt próbálják elkapni, távolabb tőlük. Az egyik ugyan kiesett és úgy tűnik inkább lenne ott, mint itt. - Na jó, nincs időm kislányokkal szórakozni – teszi el a pálcáját biztonságos helyre, a következő pillanatban pedig átalakul egy kifejlett farkassá, majd egyenesen a lány torkát veszi célba. Nyilvánvalóan egyetlen mozdulattal szeretné átharapni azt, hogy utána arra koncentrálhasson, amiért jött. - Azt hiszed, csak te vagy vámpír? - ütheti meg egy hang Ansley fülét, még mielőtt ellőhetné a következő varázslatát, majd két erős kar fonódik a nyaka köré és fojtogatni kezdi. - Tudod, sokkal erősebb lehet az ember, ha két lény lakozik benne egyszerre – csapja meg az orrát egy bűzös lehelet. - Most pedig szépen elmondod, mit keresel itt vagy kitöröm azt a csini kis nyakacskádat – A fojtogatás ugyan abbamarad, de a szorítás nem gyengül egy pillanatra sem.
A McCaine-család
Nicolas átadja a csalipálcát, a férfi pedig egy pillantást se vetve rá süllyeszti azt a zsebébe. Helyette Lioneah táskáját veszi alaposabban szemügyre, néhány bűbájt is szórva rá, számítva arra, hogy talán csak álcázva van, de nem talál semmi érdemlegeset sem a lány holmijai között. Morogva löki hát vissza a tulajdonosának, majd engedi át őket a pajzson, egy szigorú pillantást intézve társa irányába, aki eddig Serát vizslatta a tekintetével. Az idősebb nővér érezheti, hogy a pajzs alatt a vámpír képességei jócskán gyengülnek, nyilván ennyi hatással így is van rá a mágia. Mindenesetre, a mágikus ereje továbbra is megmarad, szóval tud varázsolni, de a gyorsaság és minden más, fizikai előnye semmivé lesz. Újra egyszerű boszorkány, semmi több. Egyedül a hallása az, ami továbbra is a régiként funkcionál. - Van egy különálló rúnaterem, nem messze a főépülettől – mutat Sasha egy irányba, noha Nicolas ott jelenleg semmit se láthat. - Elrejtették mások szeme elől – magyarázza tovább a lány. - De tudtommal csak egy sima álcázó mágia, semmi több. Ha odaértél, érezned kell fizikailag. Párszor már nekimentem véletlenül – mosolyodik el kissé szégyenlősen. - Az előnye az, hogy azt nem védik külön, mert még nem volt példa arra, hogy bárki is megpróbálkozott volna a hatástalanítással. Keresd meg a bejáratot, csak egynek kell lennie. Amint beléptél, mindent látni fogsz, ami odabenn van. Ennél többet én se tudok – csóválja meg a fejét, majd a két lányhoz fordul: - Szerintem elmondhatjuk nekik. Bennem bízni fognak. Ezt mondva elindul a főépület felé, szinte egy pillantást se vetve hátra. Jól ismeri már a járást, határozott léptekkel szeli át a folyosót, melynek két oldalán igen erotikus képek foglalnak helyet. - Én bemegyek és figyelmeztetem őket, ti addig menjetek és nézzetek körbe, hogy tiszta-e a terep – szólal meg határozottan. - Ha minden rendben megy, kiterelem a lányokat. Belép hát a terembe, ahol a társait sejti, miközben Lioneah és Seraphine egyedül maradnak egy olyan épületben, ahol egyáltalán nem jártasak. A folyosók egyelőre üresek ugyan, de ha biztosítani szeretnék a lányok számára a gyors haladást és azt, hogy senkivel se fussanak össze, sietniük kell.
Határidő: 11.21. Következő mesélői hsz.: 11.22. Lizzy
Elégedetten nyugtázom, amikor a véla összecsuklik a kábítóátkomtól, és meg tudom kötözni. A pálcáját is elteszem. Jobb, ha nem jut eszébe semmi ostobaság. Már majd amikor magához tér. Ami nem mostanában lesz remélhetőleg. Közben pedig Selene ügyesen berobbantja a falat. Mondjuk egyikünk sem az a kifejezetten türelmes fajta, szóval tulajdonképpen számítani lehetett rá, hogy valamelyikünk megteszi, amikor a csapóajtó semmi érdekeset nem kínált. Remek. Szabadok vagyunk, csak remélem, hogy ezzel a mutatványával nem csaptunk nagyobb zajt, és hívtuk fel magunkra jobban a kelleténél a figyelmet. Szóval nincs más hátra, mint előre, és követni a patrónust. Igen csak sietnünk kell. Gyakorlatilag futólépésben haladunk, hogy ne veszítsük szem elől. - Mi lehet az apádnál, amit ennyire meg akartak szerezni, és miért? - teszem fel a kérdést még futtában az alkalmi társnőmnek. A véla nagyon érdeklődött utána, és a családja után. Ez pedig semmi jót sem jelenthet. Amikor a patrónus megérkezik, majd eltűnik, akkor egy biztonságos, bokroktól övezett helyre húzom le guggoló helyzetbe Selenét, hogy figyeljük meg az eseményeket. A lány szavaira, hogy segítsünk neki csak bólintok egyet. Nyilván a vámpír fiú küldte segítségért a patrónust. Ha most megmentjük, akkor pedig később felhasználhatjuk a képességeit. Sosem árt egy vámpír lekötelezett. A lány kérdésére egy kicsit nevetve felhorkanok. - Már hogy lehetne. Na, jó van pár alapanyagom, amiből egy kis idő alatt össze lehetne ütni valamit. Sajnos az igazán kártékony üvegcsét ellőttem véla barátunkra. Hmm... de mit szólnál ehhez?- azzal látványosan kutatni kezdek a kis retiküklömben, és néhány pillanat múlva egy nagyobb üvegcsét adok a lány kezébe. - Komoly kárt nem tesz bennük, de bika erős altató. Szóval attól függően mennyi jut a szervezetükbe a következő 8-10 órát biztos szunyókálással töltik majd. - ismertetem a bájital hatását. Kissé szórakozottan nézem, hogyan ténykedik az üvegcsémmel, nyílhegyekkel, és a nyílpuskával. Valahogy nem fordul meg a fejemben, hogy nem kéne ilyen holminak a lánynál lennie. Én is tartogatok olyasmiket, amiknek nem kéne nálam lennie. Vannak szakmák, és tevékenységek, melyek olykor megkövetelik a szabályok tág értelmezését. Azt hiszem Selene nyílpuskája pont belefér ebbe a kategóriába.
//Altató bájital: Kárt ugyan nem tesz az alanyban, de elég erős kábító hatású. Az alany a vérébe jutó koncentrácó függvényében elég hosszan fogja az igazak álmát aludni, hacsak nem kap egy erős stimuláló gyógyfőzetet, ami hatástalanítja. Bájitaltan: 45 pont //
Sosem voltam türelmes ember, így gyorsan feladtam a manuális keresést, hogy a sokkal gyorsabb varázsló módszert alkalmazzam. Nem futom át a papírokat, de meglep a mennyiségük különösen az a vaskosabb dosszié. Később tüzedesen átvizsgálok minden beszerzett fecnit, de most sokkal égetőbb ügyünk is van. Szóval csak lekicsinyítem a paksamétát és biztos helyre teszem magamon. Olyan ember vagyok, aki nem hord magával táskát mivel azt könnyen elvehetik tőlem, ellenben arra kevés esélyt látok, hogy valaki leimádkozza rólam a ruhát. - Na jó erre nincs időnk. – Mormogom idegesen, amikor semmi érdekeset nem találunk a csapóajtó rejtekében. Én nem szívesen vesztegetném az időt további kutatásokkal, nagyon aggaszt a fakuló patrónus kiléte. Remélem, hogy senki sem haldoklik, mert azt a szívemre venném. Amennyiben Janette is belemegy mind a ketten végre valahára a fényes állatalak mellé kerülünk az rohanva indul. Magamrészéről én is megszaporázom a lépteimet, szerintem a színes hajú lány is így dönt. Nem vagyok rossz kondiban, sőt az utóbbi időben igen sokat edzek tekintve, hogy aludni nem tudok. A jelenet amire érkezünk eléggé zavaros. Szerencsére egyelőre takarásban vagyunk és elgondolkodhatunk a következő lépésen. A magam részéről egyből megszánom a Ansleyt, mert eléggé kiegyenlítetlen helyzetben van. Az ellenfeleire pillantva nem őket látom, hanem egy emléket; apám egyik ereklyéjét elemezve ül a sötétben, s az anyag rejtélyes susogással omlik alá térdére egészen a földig. Rémülten figyelem, ahogy válogatott átkokat irányít kvázi maga ellen, de az anyag mindet hatástalanítja. Azóta akarok egy ilyen ruhadarabot. - Segítsünk neki. – Jelentem ki erősen önös érdekektől hajtva. Nos, az biztos, hogyha most valaki a fejemre tenné a Teszlek süveget, akkor nem a Hugrabugba osztana… Nem tudom, hogy fejlődésnek vagy visszaesésnek könyveljem-e el ezt a dolgot. Troops válaszától függetlenül belenyúlok nadrágom egyik zsebébe és előhúzok belőle valamit, aminek nem kéne nálam lennie. Egy nyílpuska. Felmerül a kérdés, hogy egy boszorkánynál minek van ilyen. Egy dolgot mondott nekem apám amikor régebben azt mondtam neki, hogy úgy döntöttem ereklyevadásznak jelentkezek. Dicséretet és büszkeséget vártam, de már megszokhattam volna, hogy ő nem kiszámítható. Halálra vált arccal nézett rám és azt mondta; „Mindig legyen B terved.”. Akkor azt hittem el akar beszélni a pályáról, de ez a fegyver várt az ágyamon aznap amikor eltűnt. Az utolsó ajándék, amit tőle kaptam, így mindig nálam van. Ezzel a drágasággal is gyakoroltam párszor, s mivel mindennemű elektronikát nélkülöző darab, így nem ment azonnal tönkre, amint megfogtam. A hozzá való tegezt is felnagyítom, s ha a lány még mellettem van rásandítok. - Van nálad valami bika erős méreg? – Felvont szemöldökkel nézek rá, s ha bólint akkor el is kérem és belemártok néhány nyílhegyet, majd lövök a járőrökre célozván. Akkor is ezzel próbálkozok, ha a méregre nemleges választ kapok bármilyen okból. Merlin óvjon minket.
//Ereklyevadáz 8. évfolyam, ha számít valamit és Fizikum: 20pont, Szerencse: 24pont
Figyelem a legfiatalabb húgunk reakcióját és néhány pillanat erejéig látom rajta a megdöbbenést még annak ellenére is, hogy nem emlékszik arra, hogy ki voltam neki, milyenek voltunk, még friss ismerősként is kicsit megrémíti a vámpírságom gondolata és ez… egy kicsit gyomron vág, még akkor is, ha nem folytatja. Talán érthető, az egyik őre is vámpír, persze, hogy vegyesek az érzelmei, nekem pedig illik lenyelnem az egészet, most esélytelen, hogy megbeszélhessük. Nicolas válasza se nyugtat meg annyira, hiszen a rúnák megtörése is tud trükkös lenni, ha valami visszasül és nincs ami megvédje ropogósra is sülhet, de az egész hatástalanítást keresztülhúzza az, amit Sasha megoszt velük. Egyértelművé válik, hogy titokban vagy erőszakkal se tudunk csak úgy betörni és akármennyire nyakatekert ötlet eladósorba kerülnünk Lioneah-val váltok vele egy bocsánatkérő pillantást, de ennél biztosabb igazán nem jut eszembe. Azért ott van a tekintetemben az ígéret, hogy akármennyire gyengének látnak amiatt, hogy én vagyok a családban mondhatni a leganyáskodóbb, legérzelmesebb, ha valamelyik férfi elkezdi molesztálni, akkor biztosan eltöröm a kezét… Ettől függetlenül a kisebb lányok kiütésének gondolatával még hadakozik a gyomrom, de ha az érdekükben tesszük… ugyanis nekem eszembe se jutna otthagyni őket, akkor se, ha agymosottak, valakinek ők is biztosan hiányoznak. Bólintok Sashának, gyalog megyünk, Nicolas köpenyei rejtekében, mert az egészen biztos, hogy hármunkat nem tudnám elbájolni egészen odáig, a hoppanálást pedig nem érdemes kockáztatni, ha a húgunkon tényleg valamilyen nyomjel van, lehet, hogy beriasztana. Legalább megnézzük újra az utcákat, a terepet, hiszen amikor kijutunk valószínűleg rázós lesz a távozás, szóval jó lesz, ha nem torpanunk meg azonnal, hogy mi legyen. Erősen visszatartom a lélegzetemet, ameddig átmegyünk, lesütöm a tekintetemet, hogy véletlenül se olvassanak ki semmit, de még így is megérzem, hogy az egyikük tetőtől talpig végigméri az idomaimat. Igyekszem nem adni jelét, hogy kirázna a hideg vagy undorítana a méregetése, csak arra támaszkodni, hogy nem ő az első férfi, aki megnézett, nem is az utolsó, és ha próbálkozni merne, nem tudja, hogy mire vagyok képes, lesz min meglepődnie. Kicsit lefagyok, amikor elkérik Nicolas pálcáját, ki tudja meddig tart a hatása a mágiasemlegesítőnek, eszembe se jut, hogy van csalipálcája, de nyilván nem szólalok meg addig, ameddig át nem jutunk. - Majd meglátjuk. - visszhangzom Lio szavait, mikor Nicolas elköszön, nem szajkózom el még egyszer, hogy vigyázzon magára, képzett Auror, inkább Liohoz fordulok és én is elindulok a lányok felé. Közülünk mondhatni még mindig én értek a legjobban a fiatalsághoz, szóval annak ellenére, hogy a bátyánknak jól jöhet egy segítő boszorkány, bizony hat agymosott fiatal lányhoz is, szóval a termeket célzom meg én is. Ha zavartalanul haladunk, akkor menet közben azért újra megszólalok. - Mondjuk meg nekik őszintén, hogy ki akarjuk vinni őket, vagy annyira rossz állapotban vannak és megtörtek, hogy… hazudjunk nekik valamit? - teszem fel a kérdést, mindkét testvéremtől a megerősítést várva, egyiktől a lányok mentális állapotát tekintve, a másiktól valami fondorlatos ördögi tervet várva - bár ez talán Mardekáros skatulyázás a részemről, de hátha.
Nem mondom, hogy szimpatikus az ötlet, hogy örömlányoknak álljunk egy vadidegen helyen, de vagyok annyira magabiztos, hogy úgy gondoljam valahogy bejutunk aztán valahogy ki és leromboljuk a francba az egész helyet, szóval ha más út nincs, hogy bemenjünk akkor legyen, bólintok a nővéremnek, hogy így legyen. Az persze nem tetszik, hogy Sasha nem tudja, hogy a benti lányok nem fognak-e majd jól pofára ejteni minket, de hát nincs mit tenni, muszáj abban bíznunk, hogy nem, ha meg mégis, hát jól figyelni kell rájuk és maximum otthagyjuk azt, akinek már annyira kimosták az agyát, hogy a szolgaságot választja önként a szabadság helyett. - Majd gondoskodunk róluk, ha mégis. - vonom meg lazán a vállamat Nick szavaira. Simán akárkit leütök, ha keresztbe akarná húzni a terveinket, miközben épp neki akarunk segíteni. Épp jótét lélek hangulatomban vagyok, de azért mindent én sem nyelek be, ha valaki meg akar szívatni. A célhoz érve megtorpanok. A táskámat nem rejtem el, mint Sera, de úgy fest, hogy minket nem kutatnak át. Természetesen a táskám elég kicsinek tűnik első ránézésre és ha valaki matani akarna benne, aki nem én vagyok akkor nem talál benne mást csak női pipereholmit. Okos táska ez, már jó régóta velem van. - Oké, ha tudunk kint találkozunk a város határban, vagy... majd meglátjuk. - pillantok még Nicolasra, aztán már nincs mit tenni, ha tényleg sikeresen bejutunk, akkor irány a Sasha álltal mutatott hely, ahol a lányok vannak. Remélhetőleg tényleg nem fognak akadékoskodni. Őszintén, ha valamelyik már túlságosan agymosott én szemrebbenés nélkül itt hagyom a francba. Akkor már úgy se menthető, aki ilyen, robbantsuk rá az épületet a fenébe.
- Nem tudom, hogy csak úgy sikerülhet, varázslat nélkül, de ha találok rúnajeleket, véseteket, megpróbálhatom megtörni. – Felelek Lioneah-nak, immár a kapucni rejtekében. Nem most fogom emészgetni, hogy a szőke nagy hugi már vámpír, noha nem éppen egy szerencsés együttállás. Ám el kell fogadnom, hiszen vámpírnak lenni manapság már kezelhető dolog, és ha általa erősebb lett, akkor fogjuk fel egy pozitív változásnak. A családunk úgysem lesz már olyan, mint egykor volt, felnőttünk, megmutattuk a sötét oldalunkat is, ráadásul most Sashát ilyen közegen látni, enyhén szólva is torzítja a róla őrzött emlékeimet. Seraphine-en látom, hogy mennyire bizonytalan, továbbra is tőlünk vár gyámolítást. Már korábban is kissé elesett volt, de talán vámpírként még nem mutatta meg, hogy mire is képes, és talán fél, hogy megijedünk tőle. – Köszi, igyekszem majd magamra vigyázni, de ti is legyetek résen. Most, hogy mind élünk, jussunk is ki innen.. [/b][/color][/i] – A legbiztosabb az lenne, hogy magunkkal ráncigálni Sashát haza, de mivel ketten nem tudunk varázsolni, a kishugi pedig továbbra is ragaszkodik a személyazonosságához, jobb ötletnek tűnik inkább szétbomlasztani ezt a szervezetet, megmenteni, akit lehet. – Akkor bízzunk bennük, remélem tényleg senkinek nem fog eljárni a szája. – Sóhajtok fel most Sashára vetve a tekintemet. Engem nem kell győzködni, kiállok az igazság mellett, csak a testvéreimet nem akarom veszélybe sodorni. Ám most nincs választás, elfogadom hát, hogy nem az általam javasolt megoldással menjek be, hanem a lányokat eladásra kínálván. Remélem, hogy egyszer sikerül majd Sasha fejét teljesen kimosni ebből a fertőből. – Tehát csak kicsik, fiatalkorúak. Elég beteg szövetség ez.. – Csóválom a fejemet, emésztve, hogy a pajzsot még csak ki sem lehet iktatni. Akkor hát fogalmam sincsen, hogyan fogunk belülről kijutni, de előre kár még rágnom magamat. A hugaimmal koszorúban megköszelítjük tehát az épitményt. – Lazarus Montgomery. A két lány az eladás tárgya, a szertartás is csak rájuk vár. – Nyújtok át egy csalipálcát, aurorként van ilyen, hiszen bármikor elvehetik, a valódit pedig a köpenyem belső bélésében tartom, nem szem előtt. Remélhetőleg nem kezdik el vizsgálgatni. Ez nem a mókás fajta, amit a Weasley-k gyártottak, hanem egy sima utánzat, ami gyenge mágiát sugároz, éppen csak annyira, hogy aki nem nézegeti tüzetesen, az ne fogjon gyanut. Átsiklok az őrök között, remélve, hogy a hugik sem akadnak fent. Ha bent vagyok, máris Sasha felé fordulok, hogy merre menjünk. A védelmet kéne gyengíteni, közben a lányokat is megkeresni és kiszabadítani, na meg nem ártana valami hátsó kijárat sem. – Megkeresem a védelmet, és gyengítem, ha tudom. Keressétek meg a lányokat. – Szólok Lioneah-hoz, remélve, hogy nem kell sokáig elválnunk, majd ha kaptam Sashától némi instrukciót, elindulok befelé.
Janette kábítóátka sikeres, a véla eszméletlenül terül el a földön, egy ideig nyilván nem lesz gondjuk vele, majd sikerül is a székhez kötözni anélkül, hogy magához térne. Selene nem talált több papírt, ami nem csoda abban az irathalomban, ami jelenleg is a földön hever. Mindenesetre, a begyűjtő-bűbáj sikerrel jár, minden irat engedelmesen röppen a lány kezébe. Egy van csupán, amely érdekelheti őt: egy dosszié, amelyben minden egyes közeli családtagja aktája megtalálható. Minden bizonnyal megfigyelés alatt tartották őket jó ideje, a férfi innen jöhetett rá arra, ki is ő tulajdonképpen. Az akta elég vaskos, Selene és a közeli családja életének minden egyes fontos állomása megtalálható benne. Az apja neve mellett azonban csak egy kérdőjel árválkodik. Végül a hugrás átka hatására berobban a fal, nyilván arra senki se számított, hogy a két lány ilyen módon szeretne majd kijutni innen. A patrónus valami miatt valóban nem tudja megközelíteni a házat, de lassan egyre gyengébb a fénye, nem sok idejük maradt hát arra, hogy kövessék őt. A csapóajtó mögött csupán egy másik kijárat rejtőzik, nyilván menekülési célra tervezték. Amint a patrónushoz érnek, az elindul előttük ide-oda cikázva, nyilván siet, hogy még időben odavezethesse a két lány a barlanghoz. Janettenek és Selenenek kapkodniuk kell a lábukat, ha lépést szeretnének tartani vele. Végül megérkeznek oda, ahol jelen pillanatban Ansley és a véla tartózkodik és még pont látják, amint a férfi kábítóátkokkal próbálja meg elintézni az őröket, vajmi kevés sikerrel. Az egyiknek a ruhájáról lepattan az átok, habár a másik engedelmesen benyel egyet, de semmi hatása sincs rá. Ez egyedül csak arra volt jó, hogy észrevegyék a vámpírt és levonják a következtetést, hogy nincsenek egyedül. Időközben egy harmadik férfi is előkerül, aki a vélát terelgeti maga előtt, nagy eséllyel számítottak a megjelenésére. Két társa kivont pálcával ered Ansley nyomába, miközben a két lány biztonságos helyre rejtőzve nézheti végig a jelenetet. Selenenek eszébe juthat egy ereklye, egy bizonyos ruhaanyag, amely pajzsként funkcionál a mágia ellen és a legtöbb esetben hatásos is. Egyedül csak a fizikai behatások ellen védtelen, ilyen lehet a robbantás vagy az ütés ereje. Bár, Janette bájitalai is hatásosak lehetnek a férfi ellen, ha van olyan, amellyel képes sebeket ejteni az emberi testen. Persze, egy vérfarkas esetében ez nem lesz könnyű feladat, de előnyt jelenthet számukra a távolság és az, ha lesből támadnak rájuk. Dönthetnek hát arról, hogy a szorult helyzetben lévő Ansleyt mentik, akit üldözőbe vettek vagy a vélát, akinek társa megpróbálta őket lépre csalni...
A McCaine-család
- Nem tudom – esik töprengőbe a szőkeség egy pillanatra Nicolas kérdése hallatán. - Én bízom bennük, de... - látszik rajta, hogy nehezére esik meggyanúsítani a társait vagy akár bármi rosszat is feltételezni róluk. - Tényleg, fogalmam sincs – csóválja meg a fejét végül egy bocsánatkérő pillantás kíséretében. - A varázshasználók beléphetnek, de csak azután, hogy tüzetesen átvizsgálták őket – feleli végül határozottan. - Minden pálcát elkoboznak tőlük, még a ház előtt. Válasza közben átveszi Lioneahtól a robbanó bájitalt tartalmazó fiolát, majd érdeklődve forgatja az ujjai között, mintha egészen új lenne számára a mágikus világ, noha mindig is jó volt bájitaltanból. A képességei azonban azóta vagy korlátozva lettek, vagy teljesen el is tűntek, ezt még nem tudni. Az agymosás, amelyen átesett, sikeres volt, hiszen az elméje sokkos állapotba került a támadás után és amíg az a valami lény uralta a testét, teljesen megszűnt annak lenni, aki volt. Nem csoda hát, hogy a mostani személyazonossága sokkal szimpatikusabb számára, mint a múltra emlékezni. - Vámpír? - kerekedik el végül a tekintete, amint Seraphinera esik ismét a pillantása, majd ösztönösen hátrál pár lépést. - Én... - kezdene bele a mondatba, majd inkább be is fejezi, mintha nem szeretné megbántani a lányt. - A pajzs megszüntetése nem fog menni, belülről sem. Valóban feltűnne neki, ha egyik pillanatról a másikra tűnne el. Pár kisebb rúna kiiktatása még rendben lenne, de nem az egész védelemé – válaszolja, Nicolas felé pillantva. - Igazság szerint nálunk nincsenek felnőtt nők, de aki jelentkezni szeretne, azt oda viszik elsőként. Szóval így könnyebben be tudtok jutni. Bár igen, előadhatjátok úgy is, hogy ő visz titeket oda eladásra – biccent végül. - Akkor gyalog kell mennünk? - pillant fel végül, miközben ujjai szorosan a fiolára fonódnak. Látszik rajta, hogy nem szívesen indul el úgy, hogy közben a Madame őt keresi, de a láthatatlanná tévő köpeny sokat billent a szemében a mérleg nyelvén. Ha a többiek benne vannak, ő indul el elől, mutatva az utat, majd nem sokkal az épület előtt leveszi magáról a ruhadarabot, majd úgy folytatják útjukat. Az őrök szinte eléjük mennek, érdeklődő pillantást vetve a trió felé, majd biccentve a szőkeségnek, akit nyilvánvalóan ismernek már. Nicolas útját azonban szinte egyből elállják. - Mi dolgotok itt? - kérdi az egyik egy futó pillantást vetve csupán a fiú nyakában lógó pergamenre. A másik ekőzben Seraphinet és Liót veszi szemügyre, a szőkeséget alaposabban is megnézve magának. Mintha csak sejtené, hogy a lány vámpír. - Úgy hallottam, egy kis zűrbe keveredtél, Ashley... - Csak egy kis félreértés, de már itt vagyok. Nem kell annyira felfújni a dolgokat - húzza el a lány a száját, mintha minden tényleg a legnagyobb rendben lenne. - Ők hárman azonban - int kezével Nicolás és a lányok felé. - A srác eladni jött őket. Az egyikük félig vámpír, tudod, mennyire felkapottak mostanában a különlegességek. Engedj át minket, Robert. Az eddig Seraphinet vizslató fickó most még élénkebben méregeti a lányt. Látszik rajta, hogy amint alkalma nyílik rá, tesztelni fogja, mit is tud az ágyban. - Nem bánom, menjetek - sóhajt a társa. - De a pálcákat kérem - nyújtja ki a kezét, sürgető tekintetet vetve Nicolas felé. Nyilván azzal számol, hogy csak a srácnál van. Amint megkapta, amit kért, engedelmesen hatástalanítja a pajzsot egy röpke pillanatra, hogy mindenki beléphessen.
Határidő: 11.14. Következő mesélői hsz.: 11.15. Lizzy
Lehet mégis türelmesebbnek kellett volna lennem? Hmm... Nos, mindegy. Az látszik, hogy a vélánk türelmetlen, és kapkod. Amatőr, és éppen ezért hibázik ekkorát. Ha túszt ejtesz, akkor leszel szíves figyelni is rá, vagy arra, amit mond. Ha pedig nem... hát készülj, hogy visszanyal a fagyi. Egy törtmásodpercnyi elégedettséget érzek, ahogy a véla felüvölt, és eldobja a pálcáját. Gyorsan lerázom magamról a maradék kötelet, és a saját pálcámat fogom az ordító vélára, és lövök ki rá egy Stuport. Ha sikerül elkábítani, akkor pedig a földről magamhoz veszem a szőke herceg pálcáját, hogy elsüllyesszem a táskámban. Majd gyorsan a saját köteleivel kötözöm ahhoz a székhez, amin néhány perce még engem akart fogva tartani. Ha magához tér sem kell nekünk, hogy bonyodalmat okozzon. Már persze akkor, ha végleg sikerül kiütni, mielőtt újabb bonyodalmat okozna. - Csak egy kis önvédelmi koktél. Már nem bírtam tovább hallgatni.- vonok vállat érzelemmentesen. Nem hat meg a véla, és kínja. Nem kellett volna pálcát szegeznie a torkomhoz. Akkor elkerülhette volna ezt. Különben is, ő maga mondta, hogy itt nem vonatkoznak senkire a törvények. Pech. Neki. Az viszont nem kerülte el a figyelmem, hogy mennyire sietett kiszedni azt a kulcsot Selenéből. Ő csak egy alsó kis pondró lehet ebben a kirakósban. Csalódnék, ha a megbízói is ennyire ügyetlenek lennének. Ugyanakkor kíváncsivá is tett, hogy mi lehet a lány apjának raktárában, amiért ölni is érdemes. Amennyiben sikerül Selene robbantósdija, úgy követem az utcára a patrónushoz. Nem tudom kié. Találgatni nem akarok, így csak egy bólintással veszem tudomásul az elhangzott információt. Majd meglátjuk hova vezet. Csak nehogy cseberből-vederbe kerüljünk. Ha nem sikerül robbantással kijutni, akkor magam is másfajta kiút keresésére fordítom a figyelmem. A csapóajtóra nézve megvonom a vállam. - Nincs jobb ötletem, és jobb mint bevárni a cimboráit, akik lehet nem olyan töketlenek, mint ő.- válaszolok, és kivont pálcával, állok meg Selene mögött, hogy fedezhessem, ha bármi balul ütne ki a csapóajtóval kapcsolatban.
//Stupor – Kábító átok: Az átokkal megállíthatjuk illetve elkábíthatjuk ellenfelünket.//
Ha nem érdekli Bangor, akkor mégis miért kell neki a kulcs? Mármint okés, rengeteg lehetőség van azon a helyen. Na várjunk csak…kik veszik át a mit? Valószínűleg a hatalmat, de mégis kik? Éppen az agytekervényeim forgásával vagyok elfoglalva, amikor felordít a véla. Egy pillanatra lefagyok, de hamar eszembe jut az ablakban látott patrónus. Kinézve látom, hogy nincsen sok időnk mire eltűnik. - Bombarda*. – Célzok a legközelebbi falra. Ha sikerül, akkor magam után hívom Tropps-t. Ha pedig nem akkor kiküldöm a saját patrónusomat, hogy kövesse, azzal az üzenettel, hogy feltartanak minket. Őket nem akadályozza a fal szerintem, mondjuk akkor a másik miért nem tudott bejutni? Talán, ha eleve az utcára idézem? Mindenesetre egy próbát megér. Ellenben, ha ez sem működik akkor kénytelen vagyok feladni ezt a dolgot és inkább Janettnek segítek, amennyiben szüksége van rá. - Mégis mit öntöttél szegényre? – Na igen…Tény, hogy fogva tartott minket és fenyegetett, de attól még sajnálom. Olybá tűnt, hogy nincsen más választása. – Van kint egy patrónus. Nem tudom kié, de szerintem minket keres. El kéne jutnunk hozzá mielőtt eltűnik. – Osztom meg vele gondolataimat, de közben jár a kezem és a szemem is. További papírokat keresek apám nevével, ám ebben a rendetlenségben hamar megunom, meg amúgy is idő szűkében vagyunk, szóval egy pálca intéssel hívom magamhoz őket. Ha találok mást is, ami a családomra utal, azt gondosan elteszem. Mindegyik kell, ki tudja mit tartalmaznak? - Nézd. – Biccentek a padlóban lévő csapóajtóra. Lehet, hogy ez a kijárat, amit keresünk, de túl egyértelműnek tűnik. – Kicsit baljós, de egy próbát megér nem? – Pillantok Janettre és ha bólint, akkor máris ott termet, hogy kinyissam. De nem vagyok hülye, kivont pálcával teszem mindezt, hogy bármilyen váratlanul előbukkanó veszélyre tudjak reagálni. Oh Merlin, most legyél velem.
Ugyan én nem ciccenek fel, amikor Sasha kijavítja, hogy Ashley-nek hívjak, de összenézek Lioval és határozottan nekem se tetszik a dolog. Viszont akármin ment keresztül, akármivel tömték teli a fejét, ha kötjük az ebet a karóhoz, hogy igen is Sashának hívjuk, lehet, hogy fogja magát és ahogy szabad lesz inkább lelép ahelyett, hogy velünk jönne, szóval lenyelem a sérelmemet és próbálom visszafogni magam. Kicsit összeráncolom a szemöldökömet, amikor egy egész haditerv alakul ki a szemünk előtt és a lány elmondja, amit tud, igyekszem átgondolni a dolgokat, de Lioneah oldalba bökésére és a szavaira teljesen lefagyok. Pontosan tudja, hogy milyen nehezen nyögtem ki a toronyban, hogy mi történt, és most Nicolast is csak úgy leforráztuk a ténnyel, hogy vámpír vagyok, de hogy Sasha előtt is ilyen lazán kezelje… Kicsit megfeszülök, villantok felé egy csúnyánnézést aztán a már nem olyan kicsi húgunkat nézem, hogy miként is reagál. Nekem se teljesen tiszta, hogy most akkor az a két varázslény bejáratos, vagy sem, és hogy az, hogy egyszerre vagyok boszorkány és vérlény pontosan mit is fog eredményezni, de Lio már erre is rákérdezett. - Csak vámpír és csak vérfarkas, vagy varázshasználók is? - kérdezek rá Sashánál, hiszen még csak az elmúlt pár évben kezdett ilyen “liberális” lenni a világ, előtte a vérlényektől féltek vagy megvetették őket a boszorkányok és mindent megtettek, hogy kirekesszék őket a varázstársadalomból. - Lehet, hogy... félre tudom állítani őket. - mondom ki a súlyos szavakat, legalább is nekem nagyon is súlyosak, hiszen a testvéreim szeme láttára még sosem használtam ilyesfajta képességeket, se a vámpírságom, se a kísértetvadászságot, utóbbiról csak Lioneah-nak beszéltem néhány napja. - Igen, a pajzson keresztül hoppanálni nincsen sok esélyünk, valószínűleg mágikus összeköttetésben áll a megidézőjével, szóval ha nem szándékkal engednek át, vagy megszűntetjük, akkor azonnal tudni fogják, ha átléptünk rajta. És nem tudom, hogy boszorkányként és vámpírként milyen hatással lenne rám… - teszem hozzá a végét, egy kicsit elbizonytalanodva és újra Sashára és Nicolasra pillantva. Az ember azt hinné, hogy ennyi idősen már képes az önállóságra, de nekem még mindig szükségem van arra, hogy tudjam mit gondolnak rólam, akkor is, ha nem éppen a legalkalmasabb megvitatni. Végighallgatom Nicolas tervét és halkan hümmentek. - Téged ezzel beengednek, de mi Lioneah-val? Mágia nélkül megtörni mágiát lehetséges egyáltalán? - kérdezek vissza, mert nagyon nem tetszik annak az eshetősége, hogy Nicolas besétál mi pedig kint rekedünk és neki nincsenek meg a mágikus képességei, hogy megvédje magát. - Vannak felnőtt nők? Bemehetnénk úgy, mintha… Mi is oda tartoznánk, vagy Nicolas éppen eladni szándékozna minket az első éjszaka jogáért? - teszem fel az újabb kérdést, ezúttal a legkisebb testvérünkre pillantva. Inkább csinálok úgy, mintha eladni való szolga lennék, minthogy végignézzem, ahogy az erejük nélkül besétálnak nélkülünk. Soha nem az volt a szerepem ebben a családban, hogy fizikailag, harcban megvédjem őket, de itt és most tényleg én vagyok a legerősebb, ez akármennyire furcsa, és ott akarok lenni mellettük. A hátizsákomat eddig is cipeltem, most letámasztom a sikátorban és csak néhány dolgot veszek ki belőle egy kisebb ridikülbe és ott hagyom lazán rádobva egy kartondobozt, hogy eltakarjam. Azt hiszem meg tudjuk csinálni, hogy úgy sétáljunk be magabiztosan, mintha lenne is ott keresnivalónk, csak egy kis magabiztosság kell. Csak ne érjen vissza korábban az a Madame, mert egyértelműen fel fog ismerni minket, ha szembe jön, szóval erre mindenképpen figyelek, ha nekiindulunk.
Marhára nem tetszik, hogy ezen a hülye Ashley néven kell szólítanunk Sashát és ennek hangot is adok egy ciccentéssel, de úgy fest rendesen megkavarták a fejét, ha nem hajlandó elfogadni, hogy a testvérünk még úgy sem, hogy már megszabadítottuk attól a banyától. De nincs mit tenni figyelek hát a húgunk szavaira, ahogyan felvázolja hol is van a hely nagyjából és hogy mivel kell szembenézni. Szóval ki kell hozni onnan pár lányt és komoly őrökkel is szembe kerülhetünk. Szar ügy, de ha ebből kell építkezni, akkor ebből kell. - Az nem gáz, nekünk is van egy. - bököm oldalba széles mosollyal Serát, hiszen nekünk is van egy vámpírunk, a tetejében csak ő tud jelenleg varázsolni. Az tuti, hogy innentől baromira fenntartásokkal fogom kezelni az italt és az ételt is akárhová megyek a jövőben. A franc se gondolta, hogy egy fogadóban ennyire meg lehet szívni. Aztán ahogyan Sasha tovább beszél már felszökken a szemöldököm, mert úgy fest az jó, hogy Sera varázslény, viszont ha az a védőpajzs nem enged be varázslényeket akkor már nagyobb a baj. - Szóval úgy érted, hogy egy vámpírt sem enged be, csak azt a két őrt? - húzom el a számat. Oké eredetileg is arról volt szó, hogy ketten megyünk Nickkel, viszont az már rosszabb, hogy hárman megyünk, mert Sasha is jönni akar, és hát valakinek rá is vigyázni kell. A bátyám szavaira bólintok, főleg hogy kétlem, hogy egy mágikus pajzson belülre lehetne hoppalnálni, főleg hogy jelenleg azt csak Sera tud, aki viszont lehet, hogy nem is mehet be rajta. - Ki kellene kapcsolnod a védelmüket. - már persze, ha Sera egyébként nem jut át azon a mágikus pajzson. Mindenesetre előszedek még egyet a bájitalból, ami a ködöt csinálta. Nincs belőle sok, ez az utolsó és a pillantásom is mutatja a bátyámnak, hogy jól használja, mert a lelépés már húzósabb lesz majd, ha bajba kerülünk. - Akkor mutatod az utat? - pillantok végül Sashára. Ez az Ashley név nem jön a számra, úgyhogy egyelőre hanyagolom, de részemről mehetünk. Azért előtúrok egy robbanó bájitalt, hogy legyen valami, ha bajba kerülnénk és végül Sashának is adok egy ugyanilyet. Végtelen készletem nincs, szóval nagyon kellemetlen lesz, ha Sera nem jöhet velünk.
Jó értelmben lepődöm meg, ahogyan Lioneah lefogja a bájitalt dobó kezem, s elmosolyodom. Én magam sosem voltam képes arra, hogy átvegyem a szüleim helyét, engem is úgy megrázott a haláluk, hogy Sashát Seraphine gondjaira bíztam, s csak reméltem, hogy Lio majd valahogy átvészeli a helyzetet. Az, hogy néha összehívtam a kupaktanácsot, semmit sem lendített a dolgon, s ha Chrissy nincs, de Lioneah vélhetően segítség nélkül, önállóan állt talpra, pedig őt még meg is erőszakolták. Most pedig higgadtan, felnőtten veszi át az irányítást. – Igazad van hugi. – Bólintok, és amíg ő kipillant, visszatekintek a kicsi lányra, aki közben már felnőtt, hiszen évek teltek el. Az, hogy ennyire ragaszkodik a mostani személyazonosságához, végülis érthető, csak mert eljöttünk érte, még nem jelenti, hogy mindenben biztosnak kell lennie. – Varázslatok nélkül másféle taktikát kell alkalmazni. Auroként sem mindig használunk mágiát, de a tértágított táskám most is itt van. – Nyúlok bele könyékig, két kapucnis köpeny van itt nálam, azokat előveszem, az egyiket Lio kezébe nyomom, átlagos százhetvenes magassághoz vannak tervezve, a mardekáros hugom egyébként is nyúlánk. Látom Seraphine tekintetében, hogy mennyire megkönnyebbült, hogy most fizikai harc sem várható, Sasha pedig próbál hinni nekünk. – Féltucatnyi megmentendő áldozat. Az vállalható, csak kérdés, hogy ha már valaki teljesen azonosult a szerepével, riaszthatja a mademe-ot. Ashley, mindenki jönne velünk, vagy számolhatunk árulkodásra? – Gondolkozom hangosan, a vérfarkas és a vámpír valóban kemény ellenfelek, főleg varázslat nélkül, ráadásul hangosak sem lehetünk. – A pajzson belülre aligha tudunk hoppanálni, hiszen csak oda lehet, amit már láttunk, így nem ismerjük a végcélt.. – Továbbra is turkálok a tértágított táskában, hiszen nyomozóként fel kell készülni a váratlan helyzetekre is. Végül egy rúnákkal ellátott pentagramma akad a kezembe.. Hát ez semmit sem ér, de végülis bármi jól jöhet, legalább mutatós. Átfűzöm egy láncon, a nyakamba akasztom, a csuklyát pedig a fejembe csapom, összekulcsolva a kezeimet. – Én leszek az egyik elterelés.. Lioneah, ha a füstös bájitallal utat nyitsz oda, akkor eljátsszom, hogy én vagyok az, aki majd elvégzi az egyik lányon a szertartást, amit Sashán akarták. Ha meg nem, akkor majd improvizálunk.. Ha már bent vagyok Ashley, be tudom juttatni a többieket? – Kérdezem megint a kis szőkétől, és ha Lioneah megnyitja a füstös utat, el is indulok az őrök felé, ha csak Seraphine máshogy nem gondolja az elterelést.
Ahogy telik az idő, egyre nyilvánvalóbbá válhat a két lány számára, hogy fogva tartójuk valóban határidőre dolgozik. A mozdulatai egyre sürgetőbbek, mintha azonnal eredményeket várna el, ha már ennyit kínlódott a túszejtéssel. Világosan látszik rajta, hogy kezdő és nem sok tapasztalata van ilyen téren. Talán pont emiatt is kerüli el a figyelmét Janette trükközése. Mindenesetre, ő továbbra is Selenere figyel, aki folyamatosan szóval tartja, ez pedig láthatóan nem tetszik neki. - Nem érdekel Bangor – köpi szinte a szavakat. - Itt nekem már nincs maradásom. Úgyis nemsokára átveszik az uralmat a... Áááá! - üvölt fel a fájdalomtól, amikor Janette sikeresen képen önti a bájitallal, majd kap az arcához. A lánynak nem sikerült lefegyvereznie, de a véla automatikusan elhajítja a pálcáját, amikor az anyag a húsába mar. Selenenek nem sikerült hát sok információt kicsikarnia belőle, ahogy azt sem tudta meg, hogy kinek is dolgozik valójában a férfi. Nagyon úgy néz ki, hogy ennek elrejtésére azért fordított némi gondot. Mindenesetre, a patrónus odakinn még mindig jelen van, habár lassan kezd veszíteni az ezüstös fényéből. Nemsokára vissza kell térnie ahhoz, akihez tartozik és akkor vagy egy fontos nyom veszik el vele együtt, vagy egy bajba került társuk marad veszélyben továbbra is. A véla azonban szinte minden szabad kijáratot lezárt annak érdekében, hogy a lányok ne léphessenek meg olyan könnyen tőle. Valami megoldást találniuk kell, különben jó ideig itt maradnak. Felfedezhetnek azonban egy pincelejáratot, a padlóba rejtve, nem messze az eszméletlen vélától. Nyilvánvalóan rejtekhelyként szolgál, ami pedig még valószínűbb, hogy ott is lehet egy menekülési pont. Az ilyen gazemberek semmit se bíznak a véletlenre.
Ansley
A nő engedelmesen elhallgat, szerencsére sikeresen belátja magában, hogy a hisztivel semmire se megy. Most, hogy a bűbáj már nem fog Ansley-n, készségesen áll a férfi rendelkezésére. Nagyon úgy néz ki, hogy képes csapatjátékosként is együtt működni, ha azt kívánják az érdekei. Most pedig igenis van valaki, akit meg kell mentenie. - Szerintem még várjunk, amíg ismét kijönnek – szólal meg, Ansley ötlete hallatán. - Őket idekinn elintézzük és akkor annyival kevesebb lesz odabenn. Mit szólsz? A tekintetén látszik, hogy elég ideges, de az is, hogy bármire képes lenne a lánya érdekében. A szavai közben elkezd kutakodni az oldalán elhelyezkedő kis táskában, majd egy újabb fiolát halászik elő belőle. Ezek szerint Bangorban ő valamiféle bájital-szakértőnek számít. Nagyjából olyasmi lehet, mint Piton a Roxfortban. Egy halványzöld színnel foszforeszkáló löttyöt nyújt a férfi felé. - Megduplázza minden erődet – teszi hozzá magyarázatként. - A vámpír képességeid is erősebbek lesznek tőle. Fél óráig hat, nem tovább, szóval addig lépnünk kellene. Van még nálam belőle, de minél többet fogyasztasz, annál inkább csökken a hatása. Várunk pár percet és ha addig senki se jön ki, bemegyünk. Látszik rajta, hogy komolyan gondolja a dolgot és nem áll szándékában mérget itatni az egyetlen olyan emberrel, aki a segítségére lehet a lánya megmentésében. És nyilván azt is sikeresen belátta magában, hogy itt nem igazán működik a fejjel a falnak módszer. Ansleynek azonban hamar kell döntenie, mivel a barlang szájából ismét közeledő hangok üthetik meg a fülét.
A McCaine-család
Egyelőre senki se szegődik a nyomukba, ami lehetőséget ad számukra arra, hogy nyugodtan átbeszélhessenek pár dolgot. Nick a bájitalt végül nem dobja el, hiszen azzal szinte egyből magukra vonnák a figyelmet és egyelőre nincs is szükségük rá. A sikátorban sikerül észrevétlennek maradniuk egy ideig. Az utcában, amire Lioneah rálát, semmi mozgolódás sincs egyelőre. Nem hoppanál senki se utánuk, bár nem árt, ha némi időközönként leellenőrzi a terepet. - Ashley – javítja ki egy szúrós tekintettel a lány Serát, nagyon úgy tűnik, hogy ehhez az egy névhez egyelőre igenis ragaszkodik. Nyilván komoly agymosáson ment keresztül, amíg itt élt és egy teljesen másik személyiséget is magára kellett vennie. Talán ez az oka a mostani énjének is. - Én inkább arra szeretnélek megkérni, hogy értesítsd a lányokat, ha lehetséges. Ki tudja vezetni őket onnan? Öten-hatan voltunk összesen és mind egy helyen. Ha bárki is van közülük az épületben, akkor ott kell lennie, a közös hálóban. Látszik a lányon, hogy tényleg nem szeretné, hogy bárki is megsérüljön a barátnői közül. A tekintetében lévő elszántság viszont továbbra se csökken, még mindig hajlandó visszamenni az épületbe, ha azt kell tennie. - Két őr van összesen, a gond itt csak annyi, hogy egy vérfarkas és egy vámpír. A madame nem bízta a véletlenre. Maga a hely Bangor szélén van, szóval a felfordulással nem lesz gond. A védőpajzzsal azonban már annál inkább, szóval a bájitalok itt jól jönnek majd – indul el a sikátorban beszéd közben. - Csak varázsló vagy boszorkány lépheti át a pajzsot, semmilyen más varázslény nem a két őrünkön kívül – hadarja, miközben sietősre fogja a lépteit, majd hirtelen torpan meg és riadt tekintettel fordul a trió felé: - Hoppanálnunk kell oda, lehetőleg a pajzson belülre. Ott majd mindent részletesen elmagyarázok. Itt vannak. A többiek láthatják, amint a Madame pár ember kíséretében vonul végig az utcán, tekintetével Sashát keresve és pillanatokon belül a sikátorhoz érnek, ahol jelenleg ők is vannak. Dönteniük kell hát, hogy mit tesznek.
Határidő: 11.07. Következő mesélői hsz.: 11.08. Lizzy
Sosem voltam türelmes fajta. Úgy fest, hogy véla barátunk pedig már nem akar több hasznos infót elkotyogni. Kár. Igazán kár. Ellenben, mintha neki nagyon is sietős lenne, hogy Selene együtt működjön és átadja az a kulcsot. Mi a fene lehet ennyire fontos abban a raktárban? Miért ennyire sietős? Mi az oka az őrült idegességnek? Néha könnyebb egy kis türelemmel, és némi elcsepegtetett mézzel kicsalni az önkéntes együttműködést, mint egy őrült túszdrámával. Akkor mégis mire jó ez a szőkeségnek? Így eljátszotta az esélyt, hogy önként tegyük meg azt, amit amúgy is akar tőlünk. Kényszer hatására pedig pláne nem fogjuk. Persze sejtem én, hogy Selene nem akarja átadni a kulcsot, de engem sem akar holtan látni, az őrült vélától meg bármi kitelik. Így ügyesen szóval tartja. Ez az kicsim. Csacsogj csak neki, tereld el a figyelmét a túszról. Ha nem uralnám tökéletesen a mimikám talán még el is mosolyodnék, vagy felkacagnék azon, amit Selene a Szajna partról mond neki. Főleg mert érzem, hogy a kezeim a képességemnek hála kiszabadulnak. Immár szabadon cselekedhetem bármikor, amikor jónak látom. És hát lássuk be nem azért hallgatok el, mert annyira megijesztett a véla mondandója. Egy Troops nem ijed meg ilyen könnyen. Sokkal inkább azért, hogy végig gondoljam, hogyan is fogom a kis tetűt hatástalanítani, majd hideg vérrel a képébe vágni, hogy "És te tudod, hogy az én családom hány olyan korcsot darabolt már fel, mint te?" Mindezt a lehető legártatlanabb arckifejezéssel persze. Unottan sóhajtok fel. Ennyi volt. Elfogyott az amúgy sem hosszú türelmem. Az egyik kezemmel óvatosan benyúlok a farzsebembe, és kitapogatok egy bizonyos bájitalos fiolát. Még jó, hogy fejben tudom tartani, hogy melyik zsebembe mit raktam, és a tér tágított retikülömben is természetesen precíz rend van. Óvatosan, Selene beszéde alatt letekerem a kupakot. A következő pillanatban pedig a torkomnak szegeződő pálcához közelebb eső kezemmel elkapom a pálcáját, és ha sikerül meglepni, akkor ki is kapom a kezéből, miközben a "távolabbi kezem" is lendül, hogy képen öntse a vélát a fiola tartalmával. Amely ha bárhol éri, akkor reményeim szerint elég csúnya maró sebhegeket fog hagyni. Nincs az a kemény fickó, aki ne a fájdalom helye után kapna reflexből. Ez talán ad pár másodpercet, hogy véglegesen megszabaduljak a maradék kötéltől, és széktől. Csak remélni tudom, hogy ez a támadás nem őrültség, és nem engem talál torkon egy átok, mielőtt bármit is tehetnék. Minden esetre itt az ideje megszabadulni a szőke hercegtől legalább egy stuporral, és lelépni. A kérdés csak az, hogy ezt én tegyem-e meg a véla saját pálcájával, - már ha sikerült megszerezni, ha nem akkor tárgytalan - vagy megteszi ezt Selene nekem. Amúgy egy sebheges arcú véla vajon még vonzó lehet? Hmm...
//Metamorfmágus: Valamelyest +20-25 kg a testalkatát is változtatni képes, nem magasság, csupán izomzat/zsír tekintetében. Bájitaltan: 45 pont (savas, maró hatású vegyszer, kifejezetten ilyen esetekre, amikor ellenfelet kell hatástalanítani...)//
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Coldburgh 2020-10-29, 11:49
Farkashorda & Sarah
"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."
Készen állok elhoppanálni, de Sasha kirántja a kezét és elmondja, hogy nyomkövető bűbáj van rajta. - Kit érdekel? Végigszaladunk a hopphálózaton és Londonban már a Minisztérium az úr és nem hozhatnak csak úgy vissza, nem vagy a tulajdonuk, akármit is hisznek. - ellenkezek, de nem erőszakolom rá újra a szorítást, mert attól a nőtől egyre jobban eltávolodva egészen kivirágzik és a tekintete is megtelik élettel. Nem azzal a vidámsággal és ártatlansággal, ahogy ismertük, de akkor sem játssza az értetlen rongybabát, mint eddig, tehát hajlok arra, hogy meg is hallgassam és ne csak elráncigáljuk magunkkal. Lioneah megállítja Nicolast, amikor bájital a kezébe kerül, és kezébe veszi az irányítást, hiszen eddig leginkább csak a nővel veszekedtek és előrébb sokkal nem jutottunk, én pedig szabályosan megkönnyebbülök. Az, hogy kész lettem volna pénzt adni annak a nőnek, csak hogy elengedje a húgunkat azért morálisan is érzelmileg is megerőltető. Akkor, abban a percben kicsit úgy éreztem, mintha én lennék a leghidegebb és a leglogikusabb, és nem igazán tetszett az érzés. - Valószínűleg az ételben vagy az italban volt neked is, és azért nem tudsz varázsolni, Sasha. Biztos vagyok benne, hogy el fog múlni. Én vagyok az egyetlen, aki nem ivott és nem evett abból, amit a fogadóban kapni, ez azt jelenti, hogy nekem van a legnagyobb esélyem elterelni a figyelmüket, míg ti kihozzátok a többi fiatal lányt. - pillantok Lioneah-ra és Nicolasra, hiszen bár Lio most taktikusan gondolkozik, de a bátyánk az, aki auror, talán most, hogy együtt vagyunk át tudja gondolni, hogy egy auror bevetésen mi lenne a következő lépés. Nekem fogalmam sincs, leginkább csak abból táplálkozom, amit könyvekben olvashattam és abban mindig eltereléssel vonják ki az őröket, hogy könnyebb legyen bejutni. Persze az első lépés az, hogy Sasha válaszoljon Lio kérdéseire, mert anélkül eléggé vakon mennénk bele a dolgokba. Kicsit azért kezdek aggódni érte, amikor előbukkan a tényleges bosszúállás a tekintetében, felsejlik bennem, hogy ugyan a szüleink elvesztését mindannyian átéltük, de lassan azon kívül is olyan személyes csapások értek mindannyiunkat, amik gyökeresen megváltoztatták ezt a családot. Lioneah-nak az erőszak, nekem a vámpírrá változtatás, most Sashát ragadta el az a valami és köpte ki ezen a helyen, hogy eladja a testét, mindannyiunkat kezd elemészteni a sötétség és a bosszúvágy. Nicolasra pillantok, aki már a szüleink halála után elkezdett elindulni a lejtőn, most mégis hiába hirtelen a haragja, talán úgy tűnik, hogy összeszedte magát, nem iszik talán annyit, auror akadémiát szervez, építi a karrierjét. Tehát van remény az út végén… - A familiárisom tőlem függetlenül is képes helyet változtatni, teleportálni, szóval ő is tud egy kis felfordulást generálni és segíteni nekünk. - pillantok le a mosómedvére, ami bájosan két lábra áll mellettünk néhány pillanatra, hiszen pontosan tudja, hogy róla van szó és készen áll a feladatra.
Janette nyugalma annyira megijeszt, hogy tényleg csöndben maradok egy darabig és akkor a mondandójáról ne is beszéljünk. Persze, a Troops családnak van egy híre. De nem hinném, hogy ezt a vélát érdekelné ez. Lassan sikerült meglátnom az őrület csillanását tengerkék szemeinek mélyén, s még valami…esetleg sietség, félelem? Megfoghatatlan számomra, de a tudat, hogy ott van segít. Segít, hogy nem érzi 100%-ban nyeregben magát kedves útitársammal ellentétben. Azért csak elkezdem az üzletelést. Fontosnak tartom az egérutat, de még fontosabbak az indítékai. Nem, nem tervezem odaadni a kulcsot, de ha sokáig maradunk itt, akkor legalább el kell hitetnem vele, hogy hajlandó lennék megválni tőle. - Nem a kulcs számít. – Válaszolok én a lánynak. – Hanem amit nyit…Szóval mire is kéne apám raktára? – Teszem fel immáron sokkal erélyesebben a kérdést. Beszéltetni akarom, hátha az időhúzással kitalál valamelyikünk egy tervet a menekülésre. Ekkor megvillan valami a perifériámon és minden erőmre szükségem van, hogy ne forduljak azonnal oda, felhívva a jelenségre fogva tartónk figyelmét. – Meg szeretnéd menteni ezt a…nos porfészket? – Igyekszem gúnyos hangot megütni és hatásvadász módon ki is nézek az ablakon, csak hogy megláthassam a patrónust. Ilyet általában bajba jutott emberek szoktak küldeni. Én pedig valamiért mindenkin segíteni akarok, így már meg is van hova megyünk, ha innen kijutottunk. - Ugyan Mark. – Nézek rá vissza. – Annyival szebb helyen is élhetnél. Sokkal jobban el tudlak képzelni a Szajna partján andalogva, mint valami megelevenedett éteri festmény…Még nem ártottál nekünk, mi lenne, ha ez így is maradna és elfelejtenénk ezt az egészet? – Szép remények. De ha már neki nem sikerült kivárnia, hogy lyukat beszéljen a hasamba, akkor én fogom ezt tenni. Az biztos, hogy minden félelem és izgalom ellenére is sokkal türelmesebb vagyok nála. De miért? Talán elszámolással tartozik valakinek? Körül kémlelek erre utaló jelek után. Egy barát vagy barátnő. Esetleg a vélanő a bárból?
Eltűnünk hát a ködben, legalábbis egy távolabbi kis sikátorban húzzuk meg magunkat, mert nem tudni, hogy a nő mit csinál addig is. Ha Nick el akarná dobni a bájitalt tuti, hogy lefogom a kezét. - Ne most! Nem cél, hogy hajtóvadászatot indítsanak utánunk, csak csendben! - leht, hogy én vagyok az agresszív kismalac, de attól még tudok higgadtan is gondolkodni és semmi értelme nem lenne a nőt felrobbantani, amúgy sincs végtelen készletem. A bájitalt csak azért adtam a bátyámnak, ha nem tudunk volna másképp eltűnni a nő közeléből Sashával. Most sem tudjuk, hogy mit csinál, segítségére rohan-e, vagy egyéb, ezért bár Sasha ellenkezik én azért kilesek az utcából, hogy megnézzem a nő elindul-e, s ha igen akkor merre, vagy jönnek-e mások. Mindenesetre annak ellenére, hogy nem ez a megszokott tőlem egészen elismerően nézek Sashára, aki legutóbb még totál ki volt borulva a miatt, amit megtudott rólam, most pedig egészen keményen áll a témához. Nem várt fordulat! Viszont valahogy úgy érzem bár mindig én voltam az, aki kihúzta magát minden alól, most mégis össze kell fognom a többieket. Sera leginkább csak Sashát pátyolgatná, mintha még mindig 10 éves lenne. Hát igen a nővérünk sosem tudta elfogadni a tényt, hogy a húgai felnőnek és már nem kell rájuk annyira vigyázni. - Oké... nincs sok és baromira óvatosnak kell lennünk, rendben? - itt főleg Nicolasra pillantok, mert kissé úgy fest tényleg elborult az agya. - Nem robbantgathatunk össze-vissza és kétlem, hogy lenne segítség, ha a Minisztérium úgy sem jön ide. Ezt nekünk kell megoldani. - nézek rá kissé talán szúrósabban is, mint ahogyan illene, mert ő az idősebb, de miért érdekelt engem az ilyesmi? Le kell rombolni azt a házat, de azért nem bármi áron, hiszen nem tudjuk, hogy kik vannak odabent, nem robbanthatjuk rá pont azokra, akiket ki akarunk hozni onnan. Segítséget se kérhetünk, nekem legalábbis nincsenek barátaim, akiket ide hívjak. - Nincs nagy készletem, nem erre készültem, de mi se tudunk varázsolni. Valamit csináltak velünk. Mondj el mindent pontosan és gyorsan, mert akármikor megtalálhatnak. Hol van a bordélyház, hányan vannak odabent, kiket kell kihoznunk, akiket elkaptak, mint téged és hogy tudunk elhúzni innen, ha megcsináltuk. - még ha fogva is tartották, vagy legalábbis úgy csinált, mintha behódolna, akkor is tuti, hogy többet tud a helyről, mint mi. Sera esetleg még, ha már volt itt tudhat a helyről valamennyit, de nekem gőzöm sincs róla, hogy mi merre és az is tuti, hogy ha még egy ideig nem tudunk varázsolni, akkor lelépni is húzós lesz innen, ha csak Sera nem elég jó hoppanálásból ahhoz,hogy mind a négyünket magával vigye, de az már lehet, hogy húzós feladat lenne egy embernek. Közben persze fülelek és figyelek, ha kell akkor elindulunk a sikátorban, nehogy megtaláljanak, amíg felállítjuk a haditervet.
