2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljesen véletlenül tévedtem ide. Persze én szeretek néha bejárni és beszélgetni a betegekkel, meg segíteni másokon. A gyógyítás mindig is érdekelt a hobbijaim mellett. Persze elsősorban most a tanulás utána minden más. Elmosolyodok Emmára és végig néztem a lányon aki nekem szimpatikusnak tűnt. Igazából szeretek segíteni a bajba jutottakon én is ilyen vagyok. Jó érzés és megnyugszik az emberi lelkem egy része főleg, azért is, mert apukám nem igazán foglalkozik velem. - Nem nem jöttem látogatóba szoktam önkéntesen segíteni és igazából szeretek is másokon segíteni vagy éppen elbeszélgetni ha egyedül van a másik. Egyébként is, teljesen meg vagyok azzal elégedve magammal hogyha segíthetek másokon, jó érzés. Gondolom te is így vagy vele. Bár ahogy elnézem igen. - Mosolyodok el rajta és szimpatikussá válik a lány. Még új barátokat fogok szerezni aminek nagyon örülök és remélem hosszan tartó barátság lesz. Amikor beszélgetünk felpillantok az érkező Joycera és érzem, hogy feszült a lány remélem nem az én társaságommal van a baj nyelek is egyet közbe. Amikor Joycera pillantok és bemutat neki elmosolyodva nyújtom a kezem felé. - Szia örülök, hogy megismerhetlek.. - Mondom neki kedvesen majd az ebéd szó hallatán szintén helyeselek hiszen csak jó lenne valamit enni, mert kilyukad a gyomrom. Persze tudom jól, hogy nem reggeliztem úgyhogy triplán éhes vagyok szóval, mehetünk ha a lányok is benne vannak. -Rendben veletek mehetek egyébként csak szoktam segíteni ezt magyaráztam Emmának, nem érzem, hogy valami bajom lenne. Amúgy te?-Kérdezem kedvesen Joycetól és igyekszem a közös hangot mindenkivel megtalálni. Persze a maga módján mindenkit igyekszek megkedvelni aki szimpatikus és megszeretni ugyan úgy ahogyan Felicityt is imádom, persze ki ne imádná? - Emma te mióta dolgozol itt? Gondolom már régóta - Tettem fel a kérdést és biztosan régóta van itt hiszen azért valaki aki itt dolgozik mindig is erre vágyott. Valahogy én is erre vágyok, hogy nővér, gyógyító lehessek és remélem ha elvégzem az iskolát akkor sikerülni fog. Gondolkodok el közbe és nézek a lányokra. - Akkor mehetünk? Mi a menü itt? - Kérdezem kíváncsian tőlük én ugyan mindent megeszek nem vagyok válogatós. Persze nem értem mindig miért kell provokáltan nézni kíváncsian nézek Joycera is. Engem érdekelnek az emberek és ha megnyílnak nekem megnyílnak ha nem nem tudom. Nem szeretnék senkivel sem vitatkozni remélem erre nem is kerül sor akkor Emma nem tudom mit szólna hozzá. Igazából nem is szeretném ha veszekedés lenne inkább helyeselek arra, hogy menjünk enni. Persze valami tészta félét szeretnék majd enni ha van olyan a menübe, hogy választani lehessen.
Az ölelkezős puszi nálunk már megszokott, s álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki ezt ma összezavarja. Annyira a magam ura vagyok, hogy nem szokott felmerülni, hogy bárki eltántorítson a terveimtől. A saját pénzügyeimért én felelek, munkaidőm nincsen, legfeljebb ha a szüleim parancsolnának haza valami durva családi esemény miatt, ám az olyan ritka, hogy csupán egyszer történt meg; amikor Annabeth végre megkerült. Lényegében mindent meg tudnak oldani nélkülem, főleg amióta kijelentettem, hogy végre a londoni házba költözöm. Titkon talán még reménykednek bnene, hogy átveszem majd a birtok irányítását, de most jó pár önálló évet akarok, jó eséllyel a Rid Riding Hood erre esélyt ad. – Tulajdonképpen, igen, ebédelni. – Felelem őszintén a számomra idegen lány kérdésére, s tudom, hogy Emma ismét békítő szándékkal őt is be akarná vonni. Csinos arcomon apró fintor játszik, ami azért lassan oszlik, amint ez a Juniper ismerősnek vél. Egyrészt kicsit arra emlékeztet, mint amikor az a lány a rémálomban bálványozott engem, ezért aztán ki is húzom magamat, noha nem mosolyodom el, mert ott van az ellenérzés; mi van, ha szemtanuja volt valaminek, amit én tettem. Ebben az esetben el kell hallgattatnom. Még az előtt, hogy Emmának is feltűnne. Ha valahogy sikerülne egy rövid időre majd kivonni a barátnőmet a beszélgetésbe, felderíthetném, hogy honnan az ismeretség. Ahogy jól sejtettem, Emma hozza a semlegest, ám mégis meglep azzal, hogy jönne velem. Jóleső borzongás fut rajtam végig, ritka esetek egyike, amikor valaki engem választ. Ráfogok a tenyerére, félrenézek, hogy a pillantásom visszaváltson feketéből normálisba, hiszen vérfarkasként nem úgy nézek ki, mint egy vámpír, de a farkas alakomnak olyan a szeme, és olykor akaratlanul is előcsalom, ha a bestiális énem kezd felszínre törni. Ciccentek egyet annak jeléül, hogy hajlandó vagyok Emma mellett ezzel a lánnyal is közösködni. – Felőlem.. Akkor gyere te is. Különben pedig mit keresel itt? Valami kórság? – Méregetem provokatívan. Nincsen mögötte semmilyen különösebb érv, a lányokkal eleve nehezen találom meg a közös hangot. Wyatt okkkal tarthat tőlem, gondolván azt, hogy veszélyes lehetek másokra, de fogjuk rá, hogy az utóbbi időben egészen emberi, hétköznapi voltam. Vajon mit szólna hozzá Emma, ha egyszer elpattanna nálam a húr?
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Kicsit megnyugszom, ahogy elmosolyodik és beszélni kezd, ezek szerint nincsen semmi baja, csak éppen véletlenül maradt így egyedül. Az ösztönöm, hogy a bajbajutottakon azonnal segítsek kicsit alábbhagy, de azért így is kedvesen és érdeklődve hallgatom. - Ezt örömmel hallom, csak annyira egyedül voltál, hogy attól tartottam valami baj van. Mit keresel az ispotályban, talán látogatóba érkeztél? - teszem fe a kérdést, hiszen egészségesnek tűnik, de természetesen nem minden a látszat, még ha van is rá szemem, hogy észrevegyem az apróságokat, mint például, ha sápadt, vagy izzad, vagy megremeg, de tényleg úgy tűnik, hogy ő egészséges. Amikor megjelenik Joyce kicsit kihúzom magam, mert eddig enyhén előredőlve beszéltem az ablaknál nézelődő szőke lánnyal. - Szia Joyce! - virulok fel egészen, bár amikor realizálódik, hogy feszült, akkor egy kicsit visszafogottabb lesz a mosoly az arcomon. Így is előre hajolok, hogy megöleljem és adok is egy puszit az arcára, mielőtt még elválnánk. Juniper is érzi a sötét fellegeket, amire egy kicsit furcsa reflex talán, de közéjük állok a figyelmemet a barátnőmre függesztve, mintha ezzel akarnám megnyugtatni. - Joyce, ő itt Juniper és talán neki is jól esne valami ebédre... - kezdek bele, a szavaim ugyan nem egyértelműek, de a hangom igencsak kérlelő, szeretném, ha nem utasítaná el élből, bár ha nagyon nem akar hármasban beszélgetni, akkor nyilvánvalóan döntenem kell közöttük. Miattam jött ide, hogy együtt ebédeljünk a szünetemben, szóval nyilván Joyce-t kell választanom, hiába nem szeretném Junipert magára hagyni. Végül ellépek közülük, hiszen a fiatal lány is megpróbál egy kérdéssel beszélgetést kezdeményezni, bár a kérdés igen csak tág, majdnem minden fiatal boszorkány ismerős lehet a Roxfortból, én is oda jártam, csak most végeztem. Bár a tíz év korkülönbség egy egész szakadék közöttünk, mi nők vagyunk, ő pedig kislány a szememben, persze semmi pejoratív nincsen emögött. - De ugye nem fogsz teljesen egyedül maradni sokáig? - kérdezem, egy kis aggodalommal kedvesen, azért kicsit felkészülve arra, hogy Joyce keze az enyémbe csúszik és tényleg elhúz, hogy menjünk. Ameddig nem tudom, hogy kihez tartozik a fiatal lány nem igazán szeretnék csak úgy elsétálni, hiszen nem kellene csak úgy itt lézengenie senkinek magában, ok nélkül. Neki biztosan van oka, eszembe se jut, hogy besurranó kis tolvaj lenne, aki a lábadozó betegektől lop, szóval én kíváncsi vagyok, hogy miért van itt.
Ahogy bámultam kifelé nem is tudtam minek jövök ide vagyis szeretnék az embereknek segíteni azt tudom, de reméltem, hogy majd tudnak választ adni. Heti kétszer mindig szoktam segíteni valamilyen formátumba és ez így is fog maradni.. Ahogy megpillantottam a hozzám szóló lányt, elmosolyodok rá és veszek egy mély levegőt. - Szia persze nyugodtan.. - köszönök kedvesen neki és elmosolyodom az ismeretlen érkezőre vagyiis láttam már korábban, de nem szólítottam meg. Csak pár másod percig még bambulok majd ahogy hozzám szól kérdezi a nevem elmosolyodom. - Nem zavar én szeretem a társaságot és szeretek beszélgetni. A suliba is könnyedén barátkozok.. - Feleli kedvesen. Majd nyújtja a lánynak a kezét.. - Juniper vagyok Juniper Blackwood.. - Mosolyog kedvesen és végig néz rajta. és látja az emblémát, hogy orvos vagy nővér és elmosolyodik hiszen szeretne ide jönni dolgozni ha kijárta az iskolát. a Másik feleet megpillantotta és rájuk nézk. - Öhm esetleg megzavartam valamit? ha éppen készültök valamire.. - Szabadkozni kezdek és visszahúzódni ilyenkor sokszor fordul ez elő és nem szeretnék harmadik kerékként becsatlakozni valahova. Rápillantok Joycera és Emmára. Leeesett, hogy jóban vannak és barátnők persze én nem tudom remélem nem rontok el semmit, hogy barátkozunk.. persze én ilyen vagyok szóval na. Joycet bámulom mintha láttam már volna az iskolába. - Téged nem láttalak már a Roxfortba? olyan ismerős vagy.. - kérdezem tőle kedvesen majd Emmára is nézek. -[color=#33cc00] Tényleg nem akarok zavarni ha éppen dolgotok van menjetek nyugodtan én meg leszek..[/color] - felelem kedvesen és viszakozni kezdek.
Van néhány igéretes farkas, aki a lovagrendünkbe is ideális lenne, ezért mindenképpen Emmával akartam volna ebédelni. Egészen jól alakul az, hogy elszakadtam végre a családomtól, s Peterrel ugyan ez a se veled se nélküled mizéria folytatódik, ám Emmával mégis minden csodás. Sidney jön meg, amikor jólesik neki, ám Emma medimágusi munkája mellett igen nehéz a szervezkedés, így ez rám marad. Egyébként is enyém a ház, én találtam ki, hogy alapítsuk újra, hívjuk életre az egykori Piroska lovagrendet, ám én könnyen beszélek, nincsen a szó szűk értelmében vett munkám. Akkor nézek rá a befektetésekre, amikor jól esik, ráadásul a brókereim ezt is elvégzik helyettem. A napjaim nagyrésze azzal telik, hogy olvasok, fejlesztem magam, hogy aztán fussak egyet az erdőben, bestiaként kiélhessem magamat a vadászat örömével. Közben is jár az agyam, hogyan válthatnánk meg a világot. Gondolataim gyakorta visszatérnek arra az elhagyatott táborra, ahol egykor pont a három farkassal találkoztunk, valami odavonzott. Timmel ugyan nem tartjuk a kapcsolatot, de mi hárman összekovácsolódtunk. Azóta pedig már többedszer jut eszembe, hogy volt ott valami.. Valami a tóban, ami különös módon érzett minket, és én is éreztem azt a valamit. A többieknek nem is meséltem róla, talán meg sem értenék. Született vérfarkasként lehet, hogy sok dologban különbözünk, ez pedig azóta sem hagy nyugodni. Ám a mai ebédhez vissza: Emma eszményi lakótárs, tényleg mintha a testvérem lenne, a legjobb barátnőm, s közben a titkos szeretőm, akivel mégsem történt semmi ilyesmi. Ha van is ilyen jellegű vonzalmunk, megmaradt a lopott érintések szintjén, a plátói vágyakozás mezsgyéjén. Egy ebédnek viszont bele kell férnie, éppen ezért roppant bosszankodó fejet vágok, amikor bekukkantva a lábadozó ajtaján egy másik lányt pátyolgat. Akaratlanul is ökölbe szorul a kezem, holott tudom; a munkáját végzi. Mintha ujjaim ráfonódnának ismét a fejszére, amit a rémálomember tükreinek betörésére használtam. A szemeim előtt sötét árny suhan át, megigérte, hogy az ebédszünetben rá fog érni. – Jössz már drága? – Kérdezem magamhoz képest kissé epésen, csupán intve a szőke, ismeretlen lánynak. Remélem nem húzza keresztbe a számításainkat.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Hónapok óta vége az iskolának, kezdem megszokni az életet Londonban, az együttélés Joyce-szal tökéletes és részemről gondtalan, Sidney pedig felfedezi a világot a szüleivel - vagy talán már nélkülük? -, mint mindig nyaranta. Türelmes fajta vagyok, nem zavar, ha a lány akármikor ér haza, ha mondjuk nem pakol el maga után, szívesen segítek, amikor hazaérek munkából vagy éppen nem kell dolgoznom. Persze, amikor próbaszerűen ott töltöttem néhány éjszakát még a múlt tanévben, hogy könnyebben tudjak bejárni a Szent Mungóba gyakorlatozni és megjelent Peter szétmarcangolva, igen csak izgalmas esténk volt, de azért ez nem mindennapos, szerencsére. Egy fél órás szünetem van, éppen fordulok ki az egyik teremből, amikor meglátom az ablakban kuporgó fiatal lányt. Nem tűnik betegnek, legalább is nincsen rajta kórházi köntös, de mivel általában a traumatológián vagyok és nem a hosszútávú betegek mellett, akár az is lehet, hogy csak egyszerűen olyan beteg, aki nem hagyhatja el a kórházat, de nincsen ágyhoz kötve. Töprengve állok meg, figyelem egy kicsit, olyan egyedül van, talán magányos is, nincsen szívem tovább sietni a kávézó felé, ahol elkölteném az ebédemet. Joyce azt mondta, hogy talán beugrik, hogy együtt ebédeljünk, de ez a kis momentum kicsusszan az elmémből, nagyon korán kezdtem ma, talán ez mentségemre szólhat. - Szia, csatlakozhatok? - lépek oda hozzá csendesen, egy kedves, barátságos mosollyal az arcomon. - Emma vagyok, olyan magányosnak tűntél, gondoltam szívesen fogadnál egy kis társaságot. Téged hogy hívnak? - kérdezek rá, félrebillentett fejjel, de egyáltalán nem tolakodó vagy számonkérő hangon. Láthatja rajtam, hogy az orvosok talárában vagyok, még egy kis névtábla is van rajtam E. Marshall, meditéc szakorvos felirattal, és néhány pillanattal később egy familiáris jelenik meg az egyik sarokból, egy gyönyörű hiúz. Amikor dolgozom, akkor nem tartom magam mellett, hiszen láb alatt lenne és megzavarhatná a betegeket vagy az orvosokat is, de szünetben mindig újra mellém szegül, így most is idesétál és könnyedén megáll Juniper előtt, értelmes macskaszemeit ráemelve és pamacsos fülét érdeklődően felé fordítva. Mosolyogva simítok végig a mágikus lényen, gyengéden cirógatva, a fiatalság általában odavan a familiárisokért, így afféle jégtörőnek is tökéletes lehet, ha nem akarna beszélgetni velem.
Nem is tudom miért jöttem ide.. Bár az elmúlt napokban még Felicityvel sem találkoztam vagyis a hétvége jó volt. Még nem is találkoztam senkivel sem és bejöttem körbe nézni. Talán az egyetlen hely ami megnyugtat, főleg szeretném megtanulni a gyógyítás fortélyait is hiszen a kviddics mellett tervbe van ez is. Csak saját szüleim nem érdeklik mi van velem néha a testvéreimmel beszélgetek levélbe, de ennyi. Körbe nézek és leülök az ablakhoz és bámulni kezdem az udvaron levő gyerekeket akik kint vannak és szeretem nézni az embereket ahogy sétálnak. Szeretem a természetet és szeretnék barátkozni is. Eszembe jutott nagyapám aki itt halt meg és pont emlékszem melyik ágyán feküdt. Nem vagyok egy beképzeld ember, de szeretnék élni is. Felicityn kívül nagyon kevés barátom van és örülök ha valaki elvisel. Persze tisztába vagyok azzal, hogy nehezen lehet ismerkedni, de viszont akit megismerek és megszeretek ahhoz ragaszkodok nagyon.. Miért is elmélkedem az életről hiszen tisztába vagyok azzal amilyen lettem és gyerekként milyen voltam, amikor én kicsi voltam akkor többet törődtek velem mint most.. hiszen ahogy nagyobbodom úgy ismerem meg az életet és fogadom el a dolgokat. Ha kijártam az iskolát szeretnék egy házat venni, a kellő terveim kezdenek meglenni, de nem szeretnék olyan lenni mint a szüleim. Egyenlőre csak bámulok kifelé az ablakon és merengek a gondolataimba.
Persze valahol azért megértem, hogy nehéz volt meghoznia a döntést és ezért inkább halogatta, de vajon hogyan tudott volna a lelkiismeretével elszámolni, ha tényleg megtörténik az, ami majdnem megtörtént? Tény, hogy nem tudom, hogy én hogyan kezeltem volna hasonlót, ha rólam és az apámról van szó. Elég sokáig haragudtam azért is, mert eldugott a spanyol iskolába, csak hogy ne essen bajom, csak épp ezt nem kötötte rendesen az orromra, de... azért ő még se próbált megölni senkit sem a barátaim közül, sem máshonnan, ő mégis csak jó ember és a jó oldalon áll, ami Jensen apjáról nem mondható el. Tehát igen igaza van, időbe fog telni, amíg normalizálódik a kapcsolatunk, főleg hogy ott van az az apró tény is, hogy Neal sem véletlenül volt ott a birtokukon és nem csak, mint a tanárom érkezett. Na igen vele sem ártana majd beszélnem, minden bizonnyal volt azért bent látogatni, és tény, hogy abban a zavaros időszakban, amikor éreztem én, hogy Jensennél valami nem klappol, jól jött a támasz, még ha talán tényleg túlzásba is vittük, de a meghallgatáson is ő volt ott velem, amikor olyan nagyon elszúrtam a raktározási feladatot. - Köszönöm, hogy időt adsz. - mosolyodom el végül, hiszen igen rendes dolog tőle, hogy támogat ebben és igyekszik elfogadni, hogy idő kell, hogy rendbe jöjjek és összeszedjem magamat és persze nem utolsó sorban felé is újra nyitni tudjak. Nem mondom, hogy hibáztatom minden miatt, de azért igenis tény, hogy megpróbálhatta volna ezt megelőzni és az is, hogy sokkal komolyabb baj is történhetett volna, ha apa nem tudja megoldani. Mi van, ha arra ébredek, hogy apa meghalt? Vagy, ha Jensen lett volna képtelen a saját apját leállítani valamilyen végletes módon? Ha ezt nézzük akkor Jensennek az apám segített, hogy levegye ezt a terhet a válláról, mert valahogy kétlem, hogy az apját le lehetett volna valaha is állítani. - Ez így tökéletes, igen és remélem, hogy hamar kiengednek. Holnapra már többet tudok. - és persze minden bizonnyal apa is hamarosan befut majd, mert tuti, hogy értesítették arról, hogy magamhoz tértem. Persze lehetséges, hogy nem tudott azonnal elrohanni onnan, ahol volt, bármennyire is tudom, hogy akart. Mégis csak fontos a munkája, nem teheti meg akármikor, hogy csapot-papot ott hagy és hozzám rohan, főleg hogy minden bizonnyal elmondták neki, hogy rendben vagyok, de még muszáj lábadoznom.
//Én is köszönöm a játékot, folytatjuk! //
Bújjunk el ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Eszem ágában sem állt kockáztatni az életét, habár nagyon jól tudom, hogy itt és most nem sokra megyek a bizonygatással. De két ember között választani, akiket szeretsz... Nem egyszerű. Egy kívülálló minden bizonnyal úgy könyvelte volna el magában, hogy gyűlölöm az apámat, ami nem is csoda, hiszen sose voltam oda érte, de az érzelmek sohasem egyszerűek. Leticia szerint talán egyszerű lépés lett volna apám terveit jelezni a hatóságok felé, de nem minden fekete és fehér. Vajon ő is börtönbe küldte volna a saját apját hasonló esetben? Amennyire megismertem, igyekezett volna olyan megoldást találni, amely révén senkinek se esne baja. Ahogy én is tettem. - Borzalmas lehet – fintorodom el egy pillanatra, hiszen a folyosón már megcsapta az orromat a különféle bájitalok egyvelegének szaga és nem volt valami kellemes. Leticia pedig nagy eséllyel kapni fog pár pohárkával az elkövetkezendő napokban, hogy ismét jobban legyen. - Utoljára gyerekkoromban jártam itt, amikor valami fontos személlyel kellett beszélnie apámnak – pillantok körbe, miközben felidézem magamban az emlékeket. Leültetett egy padra és arra utasított, hogy várjak ott, majd kivont pálcával ment be a kórterembe. - Így visszagondolva elég nagy az esélye annak, hogy egy sérültből információkat akart kicsikarni. Gyerekként nem kötöttek le az események, hiszen odabentről semmit se hallottam, de az érzés megmaradt bennem. Apám már akkor is veszélyes ember volt és ha kellett, magával vitt oda, ahova neki is mennie kellett, teljesen mindegy volt számára, hogy milyen célokkal is indult el. Végül is, az ő fia voltam, minden bizonnyal azt hitte, hogy bírom az ilyesmit. - Az igazat megvallva, elég sok akadályt kell még leküzdenünk ennek érdekében, nem gondolod? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Más talán nem hozná fel ezt pont most, de Let se hülye, tudja jól, milyen nehézségekkel fog ez járni. - Az emlékek, az elvesztett bizalom irányomba... Neheztelsz rám, ami teljesen érthető a történtek fényében, semmi gond. Ellenkező esetben én is nehezen bíznék meg újra másokban. Tagadja, hogy így lenne, de vagyok annyira empatikus, hogy tudjam, nem egyszerű számára ez az egész. Megpróbálom vele helyreállítani a kapcsolatomat, ami ugyan borzasztóan nehéz lesz, de ennyivel tartozom neki. Ha pedig nem megy... Hát, nem is tudom, mi lesz abban az esetben. Elég szörnyű számomra belegondolni abba a végkimenetelbe. - Elég jók a tanulmányi átlagaim, ráadásul családi okokra is hivatkozhatok – vonom meg a vállam. Az, hogy apám elhunyt és amilyen körülmények között történt ez a dolog, kissé megkönnyíti a dolgom. Mivel a jegyeim megfelelnek, könnyebben szemet hunynak a tanárok a dolog felett. - Szóval kihagyhatok pár hetet, nem lesz semmi gond – teszem hozzá még egy enyhe mosoly kíséretében. - Most pihenj – szorítom meg biztatóan a kézfejét. - Veszek két jegyet, még mielőtt mindet elkapkodnák és elintézem a szállást is – állok fel a helyemről, majd magamra kapom a kabátomat is. - Holnap benézek hozzád, ha nem gond és igyekszem kicsit későbbre intézni az utazást. Szerintem az első pár számot kihagyhatjuk, most az a lényeg, hogy gyógyulgass. Szia – nyomok egy kóbor csókot a homlokára, ennél bensőségesebb érintkezés most aligha lenne jó döntés részemről. Kiegyenesedem, majd határozott léptekkel az ajtó felé veszem az irányt. Londonban elég sok helyen árusítják a jegyeket, a rendezvényig pedig nem sok van hátra, talán az egész várost be kell járnom értük.
/Nagyon szépen köszönöm a játékot, szuper volt /
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
- Meg is halhattam volna... tudod ugye? - vajon akkor hogyan számolt volna el a lelkiismeretével? Értem én, hogy védte az apját, de ezek alapján nem voltam elég fontos ahhoz, nem voltam elég jó barátja, hogy ne kockáztassa az életemet és megpróbálja megoldani egyedül? Olyan fáradt vagyok, pedig milyen sokat aludtam! És most pont ezért olyan rossz ezt hallani, hogy tényleg hagyta volna, hogy meghaljak, hogy az apja ne kerüljön rossz kezekbe, pedig igen is rossz ember volt! A bosszú egy oltári nagy hülyeség! Sosem értettem, hogy miért jó, ha főleg olyanokat keversz bele, akinek semmi köze az egészhez. Apa se tett semmit, nem keverte bajba Jensent, pedig az apja majdnem megölt engem. Persze, ha tudná, hogy Jensen tudott erről nem lenne túlságosan barátságos vele... Azt hiszem ezt az apró részletet nem fogom az orrára kötni, kétlem, hogy jól kezelné az infot. - Remélem minél előbb. Épp csak magamhoz tértem, de nem szívesen maradnék itt még heteket. - persze értem, hogy jobb a megfigyelés, meg a biztonság, de attól még nem hangzik jól, hogy még tovább itt maradjak. Azért mégis csak hónapokat feküdtem, szeretném újraindítani minél előbb az életemet, mert rémes, hogy majdnem meghaltam és totál szétesett körülöttem minden. Az viszont tényleg fura lenne, ha Jensen segítene nekem pénzzel... apu se hiszem, hogy belemenne. Elég neves auror, nem lenne neki se gond, de akkor se látom értelmét, hogy kapkodva próbáljak egy egész félévet bepótolni. Lehetetlen lenne. A röpke vallomásra azért elmosolyodom. Mondanom illene rá valami tudom, de most olyan kusza minden. Jensen és én valahogy mindig kihívás voltunk egymásnak, mindenféle szinten azt hiszem. - Tudom és... talán tényleg visszatér majd minden a normálisba. - megfogom a kezét, legalább hogy kicsit megszorítsam. Nehéz ez most, hiába nem akarom, de mégis csak látom benne az apját, akinek a házában... Visszamegyek vele oda, de egyelőre gőzöm sincs, hogy milyen nyomot hagyott bennem ez az egész. Most még nem érzem teljesen, hogy hogyan hatott rám. - Végülis miért ne? Neked nem lenne gond, ha kimaradnál a suliból pár hetet? Ha jól tudom ez egy hosszabb verseny sorozat, bár nem tudom a mieink meddig bírják majd. Úgy emlékszem nagyon durvák tudnak lenni azok a fordulók. - azt hiszem tényleg jó lenne. Elutazni kicsit, ha már jobban leszek, és nem gondolni erre. Talán apa is megnyugodna, bár azt hiszem ezek után el fogja várni, ha minimum minden nap írok neki, hogy jól vagyok. Gőzöm sincs mennyire lesz még a szokásosnál is aggódobb azok után, hogy tényleg majdnem bajom esett, vagy mennyire fog neki tetszeni az ötlet, hogy elszeretnék utazni és nem egy védett helyen tölteni a napjaimat, hiszen a banya még mindig fenyegetést jelenthet.
Bújjunk el ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Én egyszerűen csak nem szerettem volna bajba keverni őt – nyelek egyet, hiszen szinte rögtön kiszárad a torkom, majd folytatom: - Ha szóltam volna valakinek, akkor bezárták volna a Szent Mungóba, onnan pedig rögtön az Azkabanba szállították volna át. Ne érts félre, az orvosi kezeléssel semmi bajom se lett volna, de a börtön és a dementorok... Nem élte volna túl. És mégis csak az apám volt, bármennyire is gyűlöltem, a lelkem mélyén mégis szerettem. Féltem tőle világ életemben, ritkán mertem szembeszállni vele, inkább kerültem, amikor csak lehetett. Mégis, anyu halála után ő volt az egyetlen, aki megmaradt számomra. Dobtam volna el őt is? Reménykedtem abban, hogy sikerült megmentenem Leticiát, de annyiban igaza van, hogy segítséget kellett volna kérnem, hiszen így csak az ő életét kockáztattam. - Gondolom, szintén hónapok, de ha úgy néz ki, hogy semmi mellékhatása sincs az átoknak, akkor egy-két hét és nyilván kiengednek innen – vetem fel a jobbik verziót. Tény és való, hogy megfigyelés alatt kell tartani, hiszen ki tudja, milyen átkot szórt még rá apám. A halálával ugyan meg kell semmisülnie a varázslatnak is, de ha komolyabb volt, akkor lehetnek még mellékhatásai. A gyógyítók megtesznek mindent, amit tudnak, de pár napot még kétségkívül itt kell majd töltenie. A teljes felépülése pedig hónapokig is eltarthat, a lelki sebekről már nem is beszélve. Azok aligha fognak elmúlni, nyilván élete végéig vele tartanak majd. - Szívesen segítek és nem csak a történtek miatt – csóválom meg a fejem. - Sokat örököltem, nagyon sokat, szóval a pénz nem lenne akadály. Ráadásul, több vagy nekem, mint egy barátnő. Ilyet én még nem éreztem... Inkább elharapom a mondatot, hiszen nem most van ideje ennek és még azt se tudom, hogy mindezek után miként is tekint rám Leticia. Semmi se lesz a régi, ez már világos, ahogy nagy eséllyel a kapcsolatunk sem. Együtt voltunk apám magánakciója előtt, de valljuk be, az sem volt az igazi, hiszen másodjára próbáltuk meg a dolgot. Én szeretem a lányt, ez kétségtelen, de valami megváltozott bennem a kúriában történtek óta. És az aggaszt, hogy nem tudom eldönteni, ez vajon milyen irányba billenti a mérleg nyelvét. - Úgy érted, elutaznál valamerre? - kissé meghökkentenek a lány szavai, de némileg gondolkodóba is ejtenek. Talán nem is olyan rossz ötlet. Jó lenne a hátunk mögött tudni ezt az egész őrületet és elmenni innen messzire, még ha csak napokra is. - Nemsokára elindul a VMS, ha gondolod, elmehetünk oda – vetem fel az ötletet, noha fogalmam sincs, hogy velem kettesben vagy esetleg az apjával szeretne lenni. - Norvégiában rendezik meg és Anglia is indít csapatot. Nagyjából akkora esemény, mint a Trimágus Tusa és ugyanolyan veszélyes is. Lenne kedved megnézni?
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Sajnálom őt, hiszen látszik, hogy vívódik, de... az apját nem sajnálom annyira. Olyan nagy bűn ez? Én nem tettem semmi rosszat, de ha apa, vagy Neal nem segítenek, még ha nem is tudom pontosan mi történt, de talán nem lennék itt, vagy évek múlva térek magamhoz, ha tovább maradok abban a varázslatban. Tudom, hogy Jensennek is most rémes lehet, hogy ezek szerint tudott a dologról, de nem szólt, mert minden bizonnyal próbálta megoldani, de... - Kérhettél volna segítséget, így majdnem... -elhallgatok. Nem kellene még enyhén sem szemrehányást tennem neki, de azért lássuk be másképp is alakulhattak volna a dolgok, akár rosszabbul is. Hogyan tudta volna kezelni, ha akár az egésznek az a vége, hogy én is és az apám is meghalunk? Akkor hogyan tudna most tükörbe nézni, vagy épp az apja szemébe? És mi van, ha apa megsérül és kénytelen lett volna ő tenni, hogy én ne haljak meg? És, ha amikor magamhoz térek kiderül, hogy mindekttőnk apja meghalt? Bármiféle rémes végkimenetele lehetett volna, ennél is rosszabb. Épp ezért most nem is baj, hogy az iskolára tereli a szót, mert csak tovább gondolkodnék a helyzeten és az nem segít most, hiszen még fel is kell épülnöm. - Nem tudom, azt sem mondták meg mennyi idő, amíg teljesen jól leszek. Nem hiszem, hogy hónapokat tudnék pótolni, ha még a felépülésem is időbe telik. Azt hiszem kénytelen leszek évet ismételni. - és ez cseppet sem hangzik jól, nem is csoda, ha visszahanyatlok a párnára. Olyan kusza most minden! Jensen láthatóan ki van, csak nem mondja ki nyíltan. Kénytelen lesz az apja után összepakolni a cuccait, én pedig visszamegyek oda, ahol be voltam zárva. Nem hangzik jól igazából, de segíteni akarok neki. A felajánlásán már annál jobban elképedek. - Ez nem a te dolgod, mármint... fura lenne, ha tanárokat fizetnél nekem, igazán nem várom el. Apa is el tudja intézni. Neked is idő kell, hogy feldolgozd ezt, biztos vagyok benne, én majd maximum évet ismételek, nem gáz. - de azért az, de más is megtette már. Sokkal könnyebb lenne pihenni, felépülni és a nyarat inkább azzal tölteni, hogy feldoglozzam ezt az egészet, vagy egy kicsit élvezzem, hogy nem haltam meg, csak majdnem, mint hogy végigtanuljam az egészet. Így most lesz maximum egy laza félévem szeptembertől, végül is nem annyira vészes. - Azt hiszem nem is lenne rossz kicsit kiengedni a gőzt és... nem is tudom kikapcsolódni. - teszem még hozzá, hogy azért érezze tényleg nem kell e miatt rosszul éreznie magát és főleg nem az ő dolga, hogy rendbe tegyen mindent az apja helyett, még ha netán tényleg lett is volna esélye az egészet megakadályozni.
Bújjunk el ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Meg tudtam volna akadályozni, de nem tettem – hajtom le bocsánatkérően a fejem, majd a padlót kezdem el fixírozni a tekintetemmel. Egyszerűen képtelen vagyok Leticia szemébe nézni mindezek után. - Sose hittem volna, hogy valóban megteszi, elvégre tudnia kellett, hogy ebben az esetben saját magát is veszélybe sodorja. Apám elég eltökélt volt, többször is hangoztatta, hogy őt nem érdekli, ha meghal és mellette még engem is a biztos vesztembe küldött volna, mert anyám gyilkosán akart bosszút állni. Megértem a haragját, nem ezzel van a gond, hiszen én is átéltem ugyanazt a veszteséget és az érzelmi oldalát is képes vagyok átélni a dolognak. Ami Lettel történt, az engem majdnem teljesen felőrölt. Hónapokon keresztül aggódtam miatta, a poklok-poklát éltem át eközben és ha esetleg a halálhírével vártak volna az ápolók... Minden bizonnyal tomboltam volna és nem érdekelt volna az sem, ha valaki esetleg miattam sérül meg. - Biztosan – biccentek látszólag egyetértve a lány szavaival, de ezt leginkább csak az ő lelki nyugalma miatt teszem. Személy szerint nem hiszek abban, hogy a férfinak nem lett volna más választása, inkább – ha történt is valami – balesetnek kellett lennie. Csak ez mentené fel a szememben a tettei alól. Más esetben nem tudom, mit tennék, de az bizonyos, hogy nem lennék képes vele egy helyen megmaradni. - Nagyon hálás lennék érte – jelenik meg egy kósza mosoly az ajkaimon, amikor Let szóba hozza a dolgot. - Azóta se jártam ott, szóval nem tudom, milyen állapotban van a történtek után. A házimanók ugyan nagy eséllyel rendbe hoztak mindent, de apám ott élte le az életét, ott lesznek a holmijai... Ez számomra hatalmas nyomás lesz, ezért is jó, hogy a szőkeség velem tart. Mindazonáltal neki se lesz könnyű egy olyan ember házába belépnie, aki képes lett volna kiontani az életét egy pillanat alatt, ha úgy alakulnak a dolgok. Bepillantást nyerne apám életébe, hiszen most nem lesz elkábítva. A falon anyám portréi vannak kiakasztva, akivel az ő apja végzett. A fogason apám kedvenc öltönye lóg a bejáratnál, amit a házimanók minden bizonnyal nem bántottak. Ők csak a károkat rendezték, az esetleg tisztításokat, a gazdáik holmijaihoz nem nyúlnak, ez majd rám vár. - És a suli? - váltok hirtelen témát, hogy eltereljem az ő és a saját gondolataimat is. - Fél évet halasztottál, nagy eséllyel évet kell ismételned. Esetleg nekifutsz az osztályozó vizsgáknak? Van még pár hete behozni az anyagot és ha sikerül a vizsga, akkor nem kell újra ugyanabba az évfolyamba járnia. Igaz, elég nehéz lesz a dolog, főleg úgy, hogy egyelőre még maradnia kell a Mungóban. - Behozom a tananyagot és talán egy-két magántanár se ártana számodra. Állnám a költségeket, ez lenne részemről a legkevesebb – ajánlom fel a lánynak a segítségem. Az apám után örökölt vagyonon meg se látszódna ez a kiadás. - Nem szeretném, ha mindezek miatt még az iskolában is hátrányt szenvednél.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem te tetted, hanem ő. Nem vagyunk felelősek a szüleink tetteiért... bár az apád nem így gondolta. - teszem azért hozzá, hiszen lássuk be rajtam próbált hosszút állni, hogy az apámnak ártson, miközben én nem tettem semmit sem ellene. Ha ezek után Jensen úgy véli, hogy apá bármi rosszat is tett... Ebből még lesznek bonyodalma közöttünk, az holt biztos, de egyelőre fel sem merül bennem, hogy ne látná át, hogy amit az apja csinált az nagyon durva és megbocsáthatatlan. - Igen, valószínűleg ezt csak ő tudja. Biztosan nem volt más választása. - hiszen nem, nem olyan ember, aki csak úgy végezne bárkivel is. Auror, mindig is az volt és mindig is jó ember volt. Az én életem ellenben veszélyben volt és gondolom nem igen tehetett mást, mint hogy minél előbb elvisz onnan, hogy normális ellátást kapjak, vagy hogy megszűnjön az átok, amit kaptam. Talán ez utóbbi nem is történhetett volna meg, ha az, aki okozta nem hal meg. Nem tudom, tényleg ezt csak apa mondhatja el, de egy pillanatra sem merül fel bennem, hogy hibás lenne abban, ami történt. Biztos vagyok benne, hogy bánja, hogy így kellett végződnie, hiszen ő is szívesebben juttatta volna Jensen apját a Szent Mungóba, vagy az Azkabanba, mint hogy megölje. - Én is tudni szeretném, hogy mi történt és tudom, hogy neked is nehéz lehet most. Beszélünk apával és, ha azt mondják, hogy elmehetek, akkor veled megyek. - jelentem ki egészen határozottan, bár persze tény, hogy nem valami kellemes emlékek kötnek oda és könnyen lehet, hogy nem lesz majd könnyű visszamennem, mert emlékszem mennyire rettegtem, miután bezárt oda, de Jensennek meg vissza kell mennie oda, ahol az apja meghalt és azt hiszem akármit is tett mégis csak az apja és kötődik hozzá. Én is évekig voltam apámmal igen-igen ellenséges, hiszen beadott a spanyol suliba és persze alig látogatott, és hiába tudtam, hogy mindezt az én védelmemben tette, attól még nem volt sokkal könnyebb elfogadnom, hogy anya meghalt és még ő is ellökött magától. Mostanra már értem az indokait, legalábbis jobban, mint régen, bár nem mondom, hogy lefogadtam őket, de akármennyire is szemét módon viselkedtem vele gyakorta, attól még szerettem, hiszen az apám és pont azért nem voltam vele kedves, mert bántott és fájt, hogy nem volt velem.
Bújjunk el ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem a te hibád – csóválom meg a fejem Let szavai hallatán. Az apja hibázott, nem ő. Ő semmi rosszat sem tett, nagy eséllyel magánál sem volt, amikor ez történt. Mindenesetre, az apja is érdemel egy esélyt részemről Leticia miatt. Talán csak véletlenül ölte meg apámat és nem akarattal tette. Rosszul sült el egy átok esetleg... Nem igazán hiszek ebben, de csak így elviselhető számomra apám hiánya. Csakis emiatt nem eredtem még a férfi nyomába, hogy bosszút álljak rajta. Ő végzett a szüleimmel, lenne rá okom bőven. Egyelőre azonban még tanulnom kell, hogy legyen esélyem ellene. - De azért köszönöm, sokat jelent számomra, hogy még mindezek ellenére se fordítasz hátat nekem. Elvégre, apám végezni akart vele, érthető lenne hát, ha engem is gyűlölne a történtek miatt. Let azonban nem ilyen, nem küld el melegebb éghajlatra, még annak ellenére se, hogy nem volt alkalmunk jobban átbeszélni a dolgokat. Egyszerűen csak két külön emberként tud minket kezelni apámmal, ami határozottan jó érzés számomra. Sokan megbélyegeznének emiatt, ebben biztos vagyok. - Még nem tudom a teljes háttérsztorit – felelem a lány kérdése hallatán. - Én akkor teljesen ki voltam ütve. Talán csak baleset történt, talán túl nagyot hibázott valaki és az sült el rosszul. Erről apádat kell megkérdeznünk. Hiszen nem teljesen tiszta a kép és mivel apámat egy auror intézte el, méghozzá – a minisztérium szerint – teljesen jogosan eljárva, nem rendeltek el semimiféle nyomozást. Apám háttere és a sötét kis ügyletei nem tették ezt indokolttá. Még szerencse, hogy a birtokot és a vagyont nem kobozták el a családomtól. Akkor lennék csak igazán nagy bajban. Fogalmam sincs, miként kellene úgy élnem, hogy az állandó spórolásra kell figyelnem. Nem mintha nagy lábon élnék, egyszerűen csak arra költök, ami kell, nem pedig, ami a legolcsóbb. - Volt az alagsorban egy hely, ahol sose jártam még, talán ott tartott fogva – vetem fel a dolgot Leticia számára. - Azt tudom, hogy rengeteg rúnamágia védte azt a termet, állítólag fontos holmik voltak ott, amit mások elől védett. Amint visszatérek a kúriába, körülnézek, hátha lesz ott valamilyen fontos nyom. Nem mintha számítana, de nekem igenis fontos. Apám halálával a védőmágia nagy eséllyel meggyengült, szóval nyilván ki tudom majd nyitni azt az ajtót. És egy-két nehezebb varázslattal talán előhívhatom az emlékeket is. - Fel se teszem a kérdést, hogy velem tartasz-e majd oda, hiszen gondolom, nem lenne kellemes a visszatérés számodra. Más esetben megvárnám, amíg felépül annyira, hogy meg tudjuk tenni ezt a lépést, hiszen számomra se lenne valami kellemes ennyi idő múltán egyedül visszatérni apám kúriájába. Letnek viszont gyógyulnia kell, és nem csak testileg. Lelkileg is nagyon megviselték a történtek, ami teljesen érthető. Ha azonban velem szeretne tartani, ezer örömmel megvárom.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem tudom, hogy pontosan mi is történt, nem emlékszem a részletekre azután, hogy elrabolt az a fickó, már tudom, hogy Jensen apja, de elég rémes lehetett, ami történt. Nem is tudom, hogy mit mondjak vagy reagáljak, akár arra, hogy ő is benne lehetett volna ebben, ha akar, hogy az apja rá akarta venni, hogy bosszút akart általam állni apán, hogy... Sosem fogom megérteni ennek a bosszúnak a lényegét, hogy mi értelme van belekeverni olyat, akinek semmi köze hozzá, vagy hogyan használhatja ki valaki a saját fiát, mint valami eszközt, hogy azt tegye, amit ő akar. - Nagyon sajnálom. - bököm ki végül, mégha talán meg is van a véleményem arról mennyit is érhetett volna az apjának holmi kezelés. A bosszú mint olyan nem valami agyszülemény és betegség oka, hiszen az apja eleve úgy fest nem volt jó ember, ha az apámnak köze volt hozzá. Apa sosem hibázik, túlságosan jó auror ahhoz, hogy hibázzon és olyat akarjon elkapni, aki semmi rosszat nem tett, szóval ha Jensen apja bajba került akkor az csak a saját hibája. Azt ott a tény is, hogy majdnem megölt, gondolom apának az volt a legfontosabb, hogy megmentsen... mindegy milyen áron. - Apa... apa csinálta? - oh persze valahol azért fohászkodom, hátha baleset volt. Belesett valamibe, beleszaladt egy varázslatba, vagy tudom is én, de ha nem? Nem tudom, hogy Jensen mit érezhet most, akkor sem, ha az apja meg akart ölni engem és e miatt azért minden bizonnyal akkor se lenne most jó viszonyban vele, ha nem halt volna meg. De most... biztosan össze-vissza kavarognak benne az érzések, bennem is, pedig nekem nem is volt még időm ezen rágódni. - Durva, hogy téged is be akart vonni. Nem emlékszem semmire, néhány hangfoszlány, de azt sem tudom mennyi volt belőle igaz, vagy mit álmodtam. Azt tudom, hogy lent tartott valahol és hogy próbáltam kijutni, de nem sikerült. Aztán az az átok teljesen kiütött. - tényleg sajnálom az egészet, pedig nem én tehetek róla, csakis az apja. Elvakultságában, amit nem tudok megérteni, akármennyire is meghalt a felesége, akkor sem ha apa ölte meg, hiszen nem volt szándékos, nem akarattal tette, nem tett volna ilyet soha sem. Tudom, hogy jó ember, még ha voltak is hibái és hozott is rossz döntéseket.
Bújjunk el ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Úgyse hagynám magam – kúszik egy mosoly a képemre, Leticia válaszából ugyanis szinte azonnal kiderül számomra, hogy nem neheztel rám a történtek miatt. Mondjuk, arra azért van esély, hogy egyelőre nem szeretné ezzel kezdeni, miután hónapokig feküdt kómában, de reményeim szerint nem csupán erről van szó. Fogalmam sincs arról, mit is művelt vele pontosan az apám, de nem lehetett kellemes, én pedig hálás lehetek azért, hogy a lány nem átkozott már rég ki a kórteremből. - Igen, de.. - ennél a pontnál inkább el is harapom a mondatot. Nyilván az apja itt szeretne lenni, hiszen a lánya felébredt, de talán jobb is, ha kettesben vagyunk egy ideig. Legalább őszintén tudunk beszélgetni kicsit a történtekről és nem kellene folyton azt lesnem, hogy milyen pillantásokat vet rám a férfi. Mint McKinney, minden bizonnyal szálka lehetek a szemében, habár lassacskán ő is az az enyémben, hiszen jóformán ő irtotta ki a családomat. Haragszom rá, nem is kicsit, de Leticiára is tekintettel voltam, hiszen sose kezdtünk el az ágya mellett vitatkozni, még akkor sem, amikor tudtuk jól, hogy nem fog felébredni. A birtok óta jóformán egy szót se váltottunk a köszönésen kívül, habár lenne mondanivalóm rendesen. - Apád és Charmaine professzor is tökéletesen rendben vannak – biccentek egy aprót, miközben a tekintetem egyik pillanatról a másikra elsötétül. - Apám meghalt, de gondolom, azok után, amit tett, nem is várhattam mást. Még talán egy hosszabb kezelés jót tett volna számára a Szent Mungóban, de ezt ugyebár már sohasem tudjuk meg. Alig észrevehető, halvány mosoly fut át az ajkaimon, habár nem az őszinte fajtából. Leginkább a világfájdalom jellemző rá és noha nem áll szándékomban pont magamat sajnáltatni a lánnyal történtek után, valahogy mégis kikívánkozik belőlem a dolog. Mindenesetre, egyelőre lenyelem magamban a késztetést, miszerint Letre zúdítsam minden haragom és befogom a szám. Ő nem ezt érdemli és nem is most. Ezt az apjával kell megbeszélnem, nem vele. - Majdnem fél évet – felelem komor arcot vágva. - Sajnálom, ez mind apám műve. Egyszerűen bekattant és... Korábban arra kért, hogy én öljelek meg és mivel nem tettem meg, ő lendült akcióba. Fogalmam sincs, mit tehettem volna – túrok a hajamba kissé idegesen. - Próbáltam észérvekkel hatni rá, de nem ment – csóválom meg végül a fejem. - Emlékszel valamire? Bármire... Hiszen tudnom kell, mi történt, hogy mit is tett apám pontosan. Sejtem, hogy Let nem sok mindenre emlékszik, de ha tud valamit, arról nekem is tudnom kell. Az elrablása körülményei, ideje... Bármi, ami némileg leránthatja a leplet a történtekről. Egyelőre még sok a fekete folt számomra, ezt pedig csakis ő pótolhatja. Egyelőre az apját okolom a történtekért, amiről tudom jól, hogy nem helyes és pont emiatt keresem a válaszokat. Nem áll szándékomban apám elmebaját tovább vinni.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Lázas legalább nem vagyok, de a vizes kancsó felborulása határozottan nem tesz jót a fejemben, mármint a hang, amivel jár. Összeszorítom a szemeimet, de végül megrázom a fejemet a kérdésére. - Fáj, de remélem jobb lesz. Ne szólj nekik, lehet hogy kiküldenének. - darálom le gyorsan egy szuszra és kicsit megpróbálok feljebb ülni legalább, mert ha jól tudom már épp eleget feküdtem hónapokon át. Belegondolni is rossz, hogy ennyi idő kiesett az életemből. A suli, a barátok és minden... Nem is tudom, hogy mi lesz így a tanulmányaimmal. Biztosan minimum évet kell majd ismételnem, és azt sem tudom még mennyi idő, amíg kijutok innen, főleg hogy most sem vagyok épp a legjobban, de biztosan idő kell hozzá. - Köszi! - azért megpróbálok egy halvány mosolyfélét az arcomra varázsolni, ahogyan átveszem tőle a vizet és feljebb is ülök. Az ágy elég menő szerkezet, egyszerűen alkalmazkodik, feljebb emelkedik, amikor moccanok, mintha csak pontosan tudná, hogy mit akarok. Elág jól hangzik, hogy ilyesmire is képesek a Szent Mungóban. Na igen, nem töltöttem még túl sok időt itt, szerencsére. - Nem, ha itt van biztosan lement kávézni, vagy pihen, az neki is jár. - apa biztos vagyok benne, hogy épp elég időt töltött azzal, hogy az ágyam mellett virrasztott, úgyhogy bár persze tudnia kell, hogy jól vagyok, de igazán nem várhatom, hogy mindent félredobjon. Ki tudja talán tényleg épp pihen, vagy fontos dolga van, nem akarom ugrasztani. Meg aztán Jensen itt van, ha bármi gond lenne és legalább beszélhetünk kicsit. - De... de mindenki jól van ugye? - apa ezekszerint igen és Neal? Remélem, hogy tényleg senkinek nem esett baja miattam. Persze arról sem tudok még, hogy Jensen édesapja viszont meghalt, így már nem számít félárvának, hogy teljesen az. - Mondd, hogy nem igaz, hogy majdnem fél évet voltam itt? Azt mondták... majdnem hat hónap telt el. - ebbe igazán rossz belegondolni és persze tudom én, hogy az itteni dolgozók biztosan nem szoktak ilyen információkkal csak úgy viccelni, de mégis belegondolni abba, hogy tényleg majdnem fél év kiesett az életemből... Azt sem tudom azóta kivel mi történt, hogy egyáltalán mindenki jól van-e a barátaim közül, vagy hogy velem mi lesz, mikor leszek teljesen jól, hogy visszatérhessek a normális kerékvágásba. Egyáltalán hogy fog az menni ezek után?
Bújjunk el ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Látszik Let arcán, hogy még mindig nincs teljesen jól, de azért határozottan jobban néz ki, mint amikor még kómában volt. Az akkori falfehér arcszíne mára már nyert vissza valamennyit az eredetiből, az pedig, hogy a szeme nyitva van és reagál is a külvilágra... Hát, azt hiszem, mind közül ez a legjobb jel. A torkomban dobogó szívvel várom, hogy realizálja, ki is van mellette ebben a pillanatban, miközben arra is ügyelek, hogy még véletlenül se szorítsam meg az ujjait a kelleténél jobban izgalmamban. Ilyenkor ugyanis hajlamos vagyok nem figyelni a körülöttem lévő világra. - Fáj? - nyúlok gyorsan a lány homloka felé, mintegy azzal a céllal, hogy megnézzem, lázas-e. Fel is borítom igyekezetemben az ágya mellett lévő éjjeliszekrényen heverő vizeskancsót, de egyetlen pálcamozdulattal hozom helyre a hibát és töltök bele friss vizet. - Ne szóljak a gyógyítóknak? Aggódva pislogok a lányra, habár aligha hiszem, hogy újabb bájitalokat kívánna. Nem tudom, mit kapott, amíg nem volt magánál, de valamit kellett adniuk számára, hiszen apám nem csak elkábította. Valamilyen átkot is szórt rá, ezért volt ennyi ideig ebben az állapotban. Csak nehezen tudták kideríteni a varázslat eredetét és visszahozni Leticiát. Sokáig vártam erre a pillanatra, de furcsa mód most még jobban aggódom érte, mint eddig. - Tessék, egy kis víz – nyújtom át a lánynak a poharat, melybe még a kérdésem közben töltöttem friss vizet. Nem tudom biztosra, hogy szomjas-e, ahogy azt sem, hogy ihat-e, de nem érdekel. Aligha lesznek súlyos mellékhatásai a dolognak és nem is áll szándékomban tovább nézni, ahogy szenved. Elég volt az a pár hónap, amíg ki volt ütve apám idióta varázslata miatt. - Nem tudom – csóválom meg kissé tétován a fejem. - Amikor ideértem, nem volt itt, de talán az épületen belül van. Megkeressem? Ha kell, készségesen előkerítem számára az apját, habár egyáltalán nem kívánom a férfival való találkozást. Elég gyakran voltam a Szent Mungóban, amikor Leticia nem volt magánál és ugyan egyszer-kétszer összefutottam az apjával, egyik találkozásunk se volt túl kellemes. Nem mintha veszekedtünk volna, de igazság szerint kimondott szavak nélkül is pont elég feszültség volt a levegőben. Ő ölte meg nemrég az apámat, amiért egyszerre vagyok hálás és neheztelek is rá. Örülök annak, hogy megmentette Leticiát, de közben folyamatosan azon kattog az agyam, hogy ennek lett volna más módja is. Rajta pedig látom, hogy nem igazán örül annak, hogy továbbra is a lánya körül legyeskedem. Nagy eséllyel ezt Let felé is jelzi majd, aminek kifejezetten nem örülök. - A történteket illetően pedig... – csuklik el a hangom egy pillanatra, majd gyorsan erőt veszek magamon a folytatáshoz: - Sajnálom. Apámat elvakította a bosszúvágy, engem pedig elég hamar kiiktatott a képből – vallom be némileg szégyenkezve. - Próbáltam segíteni rajtad, de nem ment. Ahogy Charmaine professzor is kudarcot vallott. Igazság szerint az is szöget ütött a fejembe, hogy mégis mit keresett ott a férfi, de hamarosan lerendeztem magamban annyival a dolgot, hogy tanárként kötelességének érezte segíteni a diákján. Itt és most nincs helye a féltékenykedésnek, hiszen az a legfontosabb, hogy Let már felébredt és nyilván teljesen rendbe is fog jönni idővel.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Sejtelmem sincs, hogy mennyi idő telt el azóta, ami történt. Ha majd elmondják, hogy hónapokig voltam kiütve... nem fogok örülni neki. Valószínűleg évet kell majd ismértelnem, hiszen teljesen kiesetem a tananyagból. De mégis azóta nem tértem még magamhoz, pedig mindent megtettek azért, hogy jobban legyek. Annyit sikerül elérni, hogy végre már a hajam visszanyerte eredeti színét, nincsen kivilágosodva, azaz őszülve, hanem újra szőke, mint amilyen mindig is volt. Láthatóan semmi bajom, de azt mondták apának, hogy időbe telik, amíg az engem ért varázslat, ami teljesen elkábított és megpróbált elsorvasztani teljesen megszűnik. Egyelőre ez még nem történt meg, de a hajam állapota mindenképpen jó jel az orvosok szerint. Biztosan jó néhányan voltak bent látogatni, barátok is, apa pedig bizonyára a napjai nagy részében az ágyam mellett szobrozott. Amikor elkezdtemt kezdem el nyitogatni a szemeimet épp nem volt itt senki. Így nem csoda, hogy amikor Jensen érkezik még mindig kissé kótyagos vagyok és a fény is most olyan, mintha minimum ki akarná égetni a retinámat, ahogyan pislogva kezdek lassan magamhoz térni immár másodszor. Mert igen magamhoz tértem, de olyan pocsékul voltam, hogy amit kaptam bájitalt újra kiütött vagy fél órára, amíg nem értesítettek mindenkit. Nem sok minden rémlik abból, ami történt, csak éppenhogy a legeleje, amikor az a fickó elállta az utamat Roxmortsban, aztán minden elsötétült és most pedig már itt tértem magamhoz. Halványan hangokra emlékszem, mintha rémlene valami, de igen csekély mértékben. Azt hiszem apa, Neal és Jensen, akik valahogy befurakodtak a teljes sötétségbe, de fogalmam sincs, hogy nem álmodtam-e és tényleg ott voltak-e egyáltalán, ahol én is. - A fejem... - kapok egyből a halántékomhoz, mert rendesen hasogat, mintha minimum tegnap túlságosan sokat ittam volna, pedig az tuti biztos, hogy nem buliztam, meg amúgy se nagyon szoktam ilyesmit csinálni. Újra hunyorogni kezdek, meg aztán a torkom is rendesen ki van száradva, hiszen egy kortyot se ittam már jó ideje, csak amit sikerült varázslattal belém juttatni, hogy azért ne száradjak ki, de az nem rendes ivás volt és persze nem rendes evés, csak annyi, hogy ne legyen még komolyabb bajom, no meg ne gyengüljek el teljesen, mint egy afféle infúzió a mugliknál, csak nekünk erre egészen más a rendszerünk. - Jensen? És apa... ő is itt van? - nem húzom el a kezemet, jól esik, hogy eljött és persze apámat is keresem, mert nem tudom mi történt, nem tudom, hogy jól van-e. Halványan rémlik, mintha emlékeznék hangokra, amikor ki voltam ütve, de fogalmam sincs, hogy mennyit álmodtam abből és mennyi volt tényleg valóságos. Az biztos, hogy most se vagyok még jól, de legalább már nyitva a szemem, mégha a fejfájás barmi kellemetlen is.
Bújjunk el ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kapkodva öltözöm, sietve veszem magamra a ruháim, miközben a kezeim rendesen remegnek, szóval nehezen boldogulok még ezzel az egyszerű cselekedettel is. Nem sok időt szánok a színek összeválogatására, jelenleg nem ez a legfontosabb dolgom és egyébként sem vagyok az a típus, aki órákat töltene a tükör előtt. Ráadásul, amióta apám meghalt, szinte minden elegánsabb ruhadarabom a kukában végezte. Hogy miért? Egész egyszerűen csak nincs kinek kiöltöznöm. Egyedül ő követelte meg részemről az elegánsabb megjelenést, leginkább a család híre miatt, de ez már nem izgat. Teljesen más dolgok kötnek le. Hónapok teltek el a birtokon történtek óta, én pedig egészen eddig teljes mértékben a gyászba süppedtem. Gyászoltam apámat, akivel elég kétes viszonyunk volt ugyan, de mégis az apám volt, én pedig szerettem valamilyen szinten. Most pedig nincs... Kissé bizonytalannak is érzem magam a hiánya miatt, hiszen egész életemben ő irányított engem, méghozzá igen erős kézzel, most pedig fogalmam sincs, mit tegyek. Néha még azt is nehezemre esik eldönteni, hogy mit egyek reggelire, nemhogy azt, hogy mi legyen a nem létező családom további sorsa. Elvégre, rám maradt a birtok, a név, a vagyon. Ennek ellenére a szünidőmet Londonban töltöttem, egy lepukkant albérletben. Néha olyan is a külsőm, mint egy csövesnek, annyira nem érdekel már semmi. A hír azonban, amelyet a mai napon, pár perccel korábban kaptam, igencsak biztató. Leticia magához tért. A hónapok óta tartó kóma ellenére úgy tűnik, nem szerzett súlyos sérüléseket és idővel teljesen fel fog épülni. Heteket töltöttem mellette, miközben beszéltem hozzá, sokszor aludtam az ágya mellett és a londoni albérletet is amiatt vettem ki leginkább, hogy ne tartson sokáig eljutni a Szent Mungóba. Fogalmam sincs azt illetően, hogy látni szeretne-e a történtek után, hiszen apám rabolta el, de én látni szeretném őt. Még ha ki is zavar a szobából, már akkor is megérte a dolog. Hiszen tudni fogom, hogy él és minden rendben van vele és ez a lényeg. Gyorsan megborotválkozom, itt-ott megvágva magam, kapkodva fésülködöm meg és a közel sem tökéletes külsőmmel indulok el az ispotály felé. Gyalog is csupán pár percig tart a dolog, szóval nem vegyülök feleslegesen a muglikkal. Nem sokkal később már meg is pillantom a hatalmas épületet, melynek egyik kórtermében fekszik a lány. Kettesével szedem hát a lépcsőfokokat, nem is foglalkozva a recepciósokkal, akiknél elvileg be kellene jelentkeznem látogatásra. Az idő telik, én pedig minél hamarabb látni szeretném őt. - Let! - nyitom ki az ajtót pár pillanattal később, majd remegő lábakkal tessékelem be magam a kórterembe, ahol a szőkeség egyedül fekszik. Lelkiekben felkészülök arra, hogy talán nem lesz szívélyes a fogadtatás, de meg kell próbálnom. - Istenem... Jól vagy? Minden rendben? - lépek az ágya mellé, miközben kezemet a kézfejére helyezem. Ha elrántja, tudni fogom szavak nélkül is, hogy mit érez és elmegyek.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Aktuális viselet 
//
/