ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
Üdvözlet!
2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Legfrissebb
Tegnap 13:00-kor
Nina Rae Smith


2024-11-24, 20:44
Seraphine McCaine


2024-11-24, 20:12
Talisha Smallwood


2024-11-24, 18:46
Troy Smallwood


2024-11-23, 11:01
Adrien Meyers


2024-11-22, 19:51
Duncan McFayden


2024-11-22, 09:46
Sandrin Delight


2024-11-22, 09:33
Dasie Saint-Quentin


2024-11-21, 12:32
Erica Herbs


A hónap posztolói
Cody L. Mortimer
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Nina Rae Smith
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Kalandmester
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Lioneah McCaine
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Ashton P. Blake
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Vladimir Mantov
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Annabelle Mitchell
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Duncan McFayden
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Seraphine McCaine
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Maegan Anaiah Llyvelyn
Kórtermek (3. emelet) I_vote_lcapKórtermek (3. emelet) I_voting_barKórtermek (3. emelet) I_vote_rcap 
Statisztika
Összesen 785 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Isabella Cullen

Jelenleg összesen 71262 hozzászólás olvasható. in 4405 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (447 fő) 2024-11-23, 04:21-kor volt itt.

Megosztás
 

 Kórtermek (3. emelet)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Gina Accipiter
Griffendél

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-12-19, 16:56






[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ébredés & Gina

Tény, hogy okos vagyok. Az iskolai tanulnivaló nem okoz sok gondot. A könyveket könnyű értelmezni. Nem úgy mint az emberek viselkedése mögötti logikát. Azt gyakran nem értem.
Ami gyógyulást illeti, még én magam sem vagyok biztos mindenben. Nem vagyok biztos benne, hogy mi lenne a legjobb út, csak abban, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább. Nem tudok már ezzel a sok feldolgozatlan érzéssel mit kezdeni, ami erősen kihat a fizikai és mentális állapotomra is. Ami leggyakrabban abban nyilvánul meg, hogy az egyik függőségből esek a másikba. Ez pedig én is tudom, hogy hosszú távon tönkre fog tenni, és tarthatatlanná válik a helyzet.
- És mi lesz, ha egyszer valami jóvátehetetlent teszek? Ha nem akarom... csak muszáj, hogy megvédhesselek... - azt hiszem igen, az egyik olyan dolog, amitől a legjobban félek, hogy egyszer majd olyasmit teszek, ami megbocsáthatatlan lesz Cody és, vagy Melinda örökre meggyűlöl érte. Akkor is ha éppen értük tenném ezt. Mert megszoktam őket. Hiányoznának. Az ember nem tud élni azok nélkül, akiket egyszer megszokott.
- Nem tudom. Sokan mondták. Tudom, nem kéne mindent elhinnem, amit mondanak az emberek. Főleg, hogy sokkal okosabb vagyok, mint sok ember. De... - az érzelmek terén nem. Magas az IQ-m, de nem igazán tudok mit kezdeni azzal sok érzelemmel, amikkel Melinda folyamatosan bombáz. Nem tudom, hogy mikor nem megfelelően reagálok az érzelmi kitöréseire. Nem, mintha nem lenne szükségem a jelenlétére. Most különösen. Csak nem mindig értem az érzelmi logikáját. Cody azt hiszem ezt sokkal jobban kezeli nálam. Talán ezért is volt képes megőrizni az ép eszét, annak ellenére, amiket ő is megélt már.
Ami meg a mókust illeti, nos igen. Az állatokkal mindig sokkal könnyebb volt kommunikálnom, mint az emberekkel. Szóval határozottan jót tesz most a kis állatka jelenléte a kezemben.
Hallgatom amit Cody mond a kapcsolatáról Chrissel. De kissé nehéz követnem. Nem igazán tudom, hogy miért hozza fel. Persze az ember nem élhet folyton rettegésbe. Elég sokáig próbáltam. Nem ment. Nem félhetek folyton. Talán ezért is akarok végére járni az egész peres ügynek, és apáménak is. Nem a Roxfort falain belül akarok megöregedni. Nem mintha nem szeretnék ott tartózkodni. Csak ez mégsem lehet karrierterv. Szóval csak csendben hallgatom Cody szavait, és próbálom megemészteni őket.
- Nem a démonoktól félek, hanem attól, hogy én magam válok azzá. Főleg, ha azokat fenyegetik akiket már megszoktam... - mondom csendesen. Valahol mégis jól esik a tény, hogy Cody ennyire hisz bennem.
- Nem úgy értem. Rossz példa volt. Inkább úgy ahogy a gibbonok. - gondolkozom el Melinda szavaira. Igaza van, a gibbonok jobb példa. Ők monogám módon választanak párt. Bár lehet ezzel nem éppen segítek az ügyvéd úrnak. Legalábbis Melinda fura reakcióját elnézve.  
- De biztos? Írni fogok. Az jó lesz. - dőlök hátra kissé fáradtan a párnámon Cody és Melinda záró szavaira. Végül is akárhol is vagyok, attól leveleket még tudok írni. 4 éves korom óta tudok írni. Ezt már nem vehetik el tőlem. Ahogy azt sem, hogy Melindát és Codyt már megszoktam.




[You must be registered and logged in to see this image.]
"Nem akarom feledni a fájdalmat.
Az tesz azzá, aki vagyok."
Vissza az elejére Go down
Melinda Matthews
Reveal your secrets
Melinda Matthews
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-12-03, 11:15



[You must be registered and logged in to see this image.]

A trió & Mel

[You must be registered and logged in to see this image.]

Amikor Cody az alkarom után nyúl és gyengéden megszorítja azt, hálásan visszamosolygok rá. Számomra nagyon fontos a család, az pedig, hogy Gina ebből a körből ideiglenesen is kilépne, eléggé nyugtalanít. Mindkettejüket magam mellett szeretném tudni, de legalábbis egy olyan helyen, ahol olyan emberek között vannak, akik semmilyen úton-módon sem ártanának nekik. Nem ismerem a tündéreket, fogalmam sincs, mik a szándékaik, ahogy - felteszem - Gina sem igazán jártas ebben, emiatt pedig eléggé féltem őt. Mégis... meg kell bíznom benne és nem mindent megkérdőjelezni, amit éppen tesz vagy tenni szeretne. Ha úgy gondolja, ez kell számára ahhoz, hogy rendbe jöjjön, el kell engednem. Mégis, Cody érintése nyomán valamennyire felszívom magam és kissé optimistábban tekintek a jövőbe. Legalább ő mellettem lesz és ez is valami, nem igaz?
- Ha felismered és elfogadod azt, hogy változtatnod kell, abban az esetben minden esély meg van arra, hogy ki tudsz ebből lábalni - felelem végül Gina szavai hallatán, amelyeket egyébként képtelen vagyok hova tenni magamban. - Véleményem szerint nem létezik megjavíthatatlan ember, bármit is jelentsen ez - jelentem ki végül határozottan. - Ha már hajlandó vagy a gyógyulás útjára lépni, nem vagy javíthatatlan. Nem is értem, honnan szedted ezt a bődületes baromságot... - motyogom fejcsóválva, hiszen ebből a szempontból nem értem Gina gondolatmenetét. Cody is átment szörnyű dolgokon, őt is megviselték a történtek, mégse süppedt abba az állapotba, amelyben jelenleg Gina leledzik. És néha, amikor butaságok hagyják el az ajkait, kedvem lenne felpattanni és egy jó nagyot lekeverni számára, csak hogy érezze, mennyire fáj ez a környezetének is. Ettől csakis az tart vissza, hogy hosszútávon nem javítana a helyzeten, ugyanis Ginát ismerve elraktározná magában és csak egy újabb önigazolásnak tekintené arra vonatkozóan, hogy mennyire rossz és gonosz ember, akit még a saját családja is gyűlöl. Pedig pont ellenkezőleg... szeretem és fáj látni, mennyire másnak látja önmagát, mint én őt.
Nem toldok hozzá semmit sem Cody szavaihoz, helyette elmélyülten figyelem, ahogy Gina és Cody mókusa elszórakozgatnak egymással. Nekem nincs famíliárisom, valahogy sose sikerült elsajátítanom a varázslatot. Ki tudja, talán túl érzelmes vagyok ahhoz, hogy akár csak egy csipetnyi darabot is hagyjak távozni magamból egy lélekállat formájában. Ragaszkodom a saját lényemhez, ez pedig akadályt jelent számomra egy-két dologban, pedig jelen helyzetben jó lenne ide egy másik élőlény is, aki minden bizonnyal azon lenne, hogy felvidítsa Ginát és minket is.
- Hogy mondod? - feszülök meg végül egy szempillantás alatt és zökkenek ki az iménti gondolatmenetemből Gina szavai hallatán. Kanca? Komolyan kancát mondott volna? - Nem tartom magam tenyészthesztrálnak, köszönöm - határolódom el a megnevezéstől és ez még az arcomra is kiül. Ha az agyamat szerette volna húzni, akkor igenis sikerrel járt a terve, habár nem pont a legszebben sült el. - És azt hiszem, lesz miről beszélgetnem legközelebb a drágalátos ügyvéd úrral - teszem azért még hozzá színtelen hangon, hiszen ha valóban úgy nézeget, mint aki menten kibontja ott helyben a húsvéti sonkát, akkor igenis ráfér már egy alapos fejmosás, némi hormontépkedés keretein belül. A kinézetem miatt a férfiak mindig is valamiféle dögös szexistennőnek tekintettek, ha pedig Paulo is így látna engem kívülről, akkor vélhetőleg nem sok közünk lesz egymáshoz a későbbiek folyamán.
- Nem - vágom rá végül határozottan - minden ellenérzésem ellenére is - Gina következő kérdése hallatán. - Felnőtt emberek vagyunk mindketten, nem kell féltened minket - hívom még fel a figyelmét a tényekre. Ő a legfiatalabb, ő szorul ránk, nem mi rá. - És igen, akár napi szinten válthatunk levelet, ha szeretnéd. Többször is - toldom még hozzá egyetlen, finom mosollyal. A gyerekek miatt rengeteg dolgom akad, de erre tudni fogok időt szakítani, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Talán még számomra is jót tesz, ha nem folyamatosan a kicsik körül forog az agyam, hanem egy negyed órára lehuppanok körmölni Gina számára.


[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.]


Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-11-29, 13:29



Gina x Melinda x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
Melinda szavaira biccentek párat. - Az iskolát a helyedben most én félre tenném kicsit. - erősítem is meg szóban a gondolatot. Melinda szívére jeges ujjak szorulnak, én viszont gyengéden nyúlok az alkarja után és szorítom meg valamennyi erőt sugallva számára. Az érintésem meleg, élő, és talán talál benne vigaszt. Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy az én módszerem szerint akarjon gyógyulni Gina vagy az által a személy által, akit én ajánlok neki. Igazából örülök, hogy talált egyáltalán valakit, vagy valakiket akikkel úgy érzi, hajlandó lenne új fejezetet nyitni! Nála ez elképesztően nagy szó, így mindenképpen előrelépésnek könyvelem el. Hallgatom amiket megoszt és lassan fogalmazódik meg bennem az amit mondani akarok - Minden élő ember, okoz másoknak csalódást, némi galibát és aggodalmat. Mindenki hibázik. Ez csak annyit jelent, hogy élsz. És vannak szeretteid, vagy olyanok akiknek számítasz. Ameddig ezek nem jóvátehetetlenek. Ameddig nem árulod el azokat akiket szeretsz.. Addig ezek semmiségek. Érted ezt? - próbálom úgy megfogalmazni, hogy az üzenet átmenjen számára, tudom, hogy időnként másképp kell vele beszélni. Tudom, hogy nála nem reagálhatok sajnálattal, legfeljebb együttérzéssel… Nem mondom, hogy minden helyzetben egyszerű, de igyekszem. - Tudod én és Chris.. - hozom fel óvatosan - rengetegszer kerültünk olyan helyzetbe, hogy aggódnia kellett értem. Olyan sokszor, hogy ez sajnos benne is nyomot hagyott. Később, már egy ölelésben, vagy egy elejtett fél mondatban is azt kereste, hogy mi a baj.. - hagyok egy kis szünetet ahogy össze gondolom, hogy lehetne ezt megfogalmazni. Hiszen benne lenni egészen más mint beszélni róla. - Már gyógyulófélben vagyunk ezügyben. De ehhez fel kellett ismerni, hogy az aggodalom és a félelem nem lehet a szeretet kifejezésének az alapja. - és itt jutok el Gina második gondolatáig - Ehhez viszont önismeret kell. Remélhetőleg, a Tündérerdőben fognak tudni segíteni a “hogyan”-ban. - eleresztem Melinda kezét és csak lazán össze fűzöm magam előtt az ölemben az ujjaimat. Nézem ahogy a familiárisom játszik Gina kezében, kezével. Hiába vagyok tisztában vele, hogy a lelkem egy részéből született, sosem gondolkoztam el azon, hogy mi a kapcsolat Whiskey jelleme és a lényem között. Talán a lényem ártatlanul maradt gyermeki részét örökölte meg.. mindenesetre Carnivora hiánya, vagyis a halála talán egy mély és szomorú tanulság arra, hogy jobban becsüljem meg azt amihez a lelkemet adtam és ami képes volt egy élet létrehozni. Hümmentek egyet mélyen elgondolkozva.
- Nekem is.. nehéz volt szembe néznem a démonommal.. És még nehezebb volt felszabadítanom a láncai alól. Megbocsátanom neki.. Megbocsátani magamnak.. Ez egy hosszú út. Nagyon hosszú. Nekem még mindig tart. És valószínűleg még el is fog tartani egy darabig. De.. azt hiszem a legrosszabb részeken túl vagyok. És te is túl leszel. - fáradtan, de őszintén biztatóan mosolygok rá. - Hiszek benned. Akkor is, ha nem sikerül elsőre vagy másodikra. Akkor is, ha időnként feladod. - az egyetlen dolog amit Gina számára adni tudok az igazából a bizalmam. Az amit hosszú időre elveszített. Amit hosszú ideig nem tudtam számára megadni a visszatérés után. Így amikor rögtön vissza kanyarodik hozzánk megcsóválom a fejemet. - Most akkor és úgy tudsz a leghasznosabb lenni és azzal nem hagysz minket cserben, ha magaddal foglalkozol és rálépsz a gyógyulás útjára. - talán egy kicsit keményen cseng ez így, hiába mondom ki nyugodt hangon. Nincs benne szigor, csak határozottság, hogy megértse mit akarok és mit várok tőle. Ha könnyebb számára így elindulnia, akkor kimondom neki. Talán így jobban látja a saját helyzetét is.
Amikor viszont az ügyvéd úrra tér ki egy kissé össze préselem a számat és pillanatra kihúzom magamat ültömben Gina hasonlata kapcsán. Melindara pillantok és úgy teszek mintha a borostámat dörgölném csak meg pótcselekvésképp, de valójában csak a számat takarom ki és az arcizmaimat tartom kordában az önkénytelen mozdulattal. De végül csak leengedem a kezemet vissza az ölembe és próbálok nem arra gondolni, hogy még Gina számára is egyértelmű, hogy Paulo mit gondol Melindarol és próbálok nem arra gondolni, hogy ezzel most Gina… kancának azonosította Melindat.. - Rendben leszünk. És, hé! Nem örökre mész el, a kapcsolatot is tudjuk tartani ha akarod. Biztosan van olyan madár abban az erdőben, akivel nem tévednek el a levelek.




[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Gina Accipiter
Griffendél

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-11-15, 17:39






[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ébredés & Gina

Ha belelátnék Melinda fejébe valószínűleg akkor is Codyval értenék egyet. Mármint, hogy egyiküket sem tekintem kívülállónak, és nem is kéne így éreznie magát. Egyszerűen csak Codyval régebben ismerjük egymást, és több közös ismerősünk van. Ennyi. Bűntudatot pedig pláne nem kéne egyiküknek sem éreznie semmi miatt. Nyilvánvalóan ők is észrevették, hogy egy ideje nem vagyok önmagam. Hogy csak küszködök a felszínen maradásért. Talán éppen azért, mert ennyire közel engedtem magamhoz őket.
Egyéb iránt a kötelező dolgokkal úgy önmagukban nincsen bajom. Még ha szeretek is a saját szabályaim szerint játszani. Például, ahogy arra Melinda is utal szívesen írok házi feladatot, vagy járok be a tanórákra, amik alap esetben szintén kötelező tevékenységek. Éppen csak én döntöttem el, hogy iskolába akarok járni, és tanulni, fejlődni akarok. Valójában az egyetlen dolog, amivel mindig bajom volt, és ami ellen lázadni igyekeztem, ha a fejem felett, a megkérdezésem és a véleményem ismerete nélkül, helyettem próbáltak dönteni az életemről. Talán önzőn hangzik, de mindig csak azt szerettem volna, ha az én életemet nagyban befolyásoló dologról van szó, akkor engem is vonjanak be a döntésbe, és ne csak utólag közöljék, hogy mostantól ezek lesznek a kötelező normák, mert mi így döntöttünk helyetted. Had vállaljak én felelősséget, és kötelezettséget a saját nevemben.
A gondolataimba mélyedve csendesen hallgatom Codyt.
- A logikusan gondolkodó, racionális énem tudja, hogy igazad van. De valahogy belül mégis rosszul érzem magam. Tehetetlennek a rossz dolgok ellen. Feleslegesnek, és haszontalannak, aki mindig csak aggódást, és bajt okoz a szeretteinek. Nem akarom, hogy aggódjatok értem, és bajt sem akarok okozni. - igen, tudom, hogy Codynak van igaza, de racionálisan megmagyarázhatatlan okból a lelkemben mégsem így érzek. Bűntudatom van, mert itt fekszem, és megint aggodalmat, és gondot okoztam nekik.  
- Talán igazad van. Az jó lenne. Csak... félek. Félek önmagammal törődni. Mi van, ha nem fog tetszeni, amit önmagamban látok, ha én már elromlottam belülről, és nem lehet megjavítani?   - fordulok Melinda felé. Igen, jó tanuló vagyok. Valószínűleg ha ki is hagynék néhány hónapot a suliból, akkor is be tudnám hozni. Nem ez aggaszt valójában. Inkább a szörnyeteg, aki a lelkem mélyén élhet, és aki szintén én vagyok.
A gondolatokból viszont Cody cukormókusa zökkent ki, amikor a tenyerembe mászik. Olyan apró, és cuki. Felismerem a mozzanatot, ahogy a farkincájával "játszik".
- Neked is hiányzik ugye? Sajnálom, hogy nem hoztam vissza neked. Ő... Ő is szeretett téged. - simogatom meg gyengéden a cukormókust. Bár adhatnék neki valamit, de jelenleg semmi sincs nálam, legfeljebb egy kósza kilógó vörös hajtinccsel játszhatna, ha akarna. Cody és Melinda számára talán az sem meglepő ahogy a kis állatkához beszélek, és viszonyulok. Alapvetően megszokhatták már, hogy minden állattal és növénnyel így beszélgetek.  
- Benned jobban bízom, mint a Mungo összes gyógyítójában. - nem arról van szó, hogy őket lenézném, éppen csak, Cody volt az első gyógyító, akiben meg tudtam bízni. Hosszú volt az út az első találkozástól, ahol még egy horzsolásra való krémet se akartam elfogadni tőle, a jelenig. De nem is állok neki vitatkozni, altatót követelni. Most nem. Vagy talán csak még nem.
- Igázból ti fontosabbak vagytok. Szeretnék segíteni mindenben. Szeretém hasznosnak érezni magam, tudni hogy nem hagytalak cserben. Én ettől vagyok boldog. Meg az állataimtól.   - mosolyodom el halványan, de ez messze sincs a régi csibészes, pocsék szóvicc gyártó lánytól, aki voltam. Talán egyszerűen ma még nem megy a boldogság, talán majd holnap, vagy holnapután. Igazából én kevéssel is beérném. Egy csendes, nyugodt és békés élettel, harmóniában a természettel, és minden élővel.
Amikor Cody azt mondja hogy tegyek egy próbát a tündér erdővel, csak bólintok egyet. Ki tudja utána még azzal a Sandrinnal vagy kivel is próbálkozhatok. Majd meglátjuk. Bár a tündérekhez való visszavonulással Melindát sem akarom megbántani. Vélhetően viszakoznék, ha tudnám hogyan érez. Még ha most nagy szükségem is van a környezetváltozásra, hogy fellélegezhessek kicsit.
- Kedvelem az ügyvédet. Tud olaszul. De szerintem ő téged kedvel. Úgy néz rád, mint Hadnagy a kancáira. - emlegetem fel kissé félrebillentett fejjel a tesztáljaimat, ahogy Melindára nézek. Éppen csak annyira komoly hangszínnel, hogy ne lehessen eldönteni, hogy ezt komolyan mondtam-e, vagy csak az agyát akarom húzni.
- De tényleg nem lesz baj, ha elmegyek? Veletek biztos minden renben lesz?  - kérdezem végül, és látszik rajtam hogy még ebben a helyzetben is jobban aggódom értük, mint saját magam miatt. Akármilyen pocsékul is vagyok éppen. Nekem is nehéz elszakadni tőlük, és valós segítséget kérni. De szükséges rossz.





[You must be registered and logged in to see this image.]
"Nem akarom feledni a fájdalmat.
Az tesz azzá, aki vagyok."
Vissza az elejére Go down
Melinda Matthews
Reveal your secrets
Melinda Matthews
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-10-29, 10:40



[You must be registered and logged in to see this image.]

A trió & Mel

[You must be registered and logged in to see this image.]

Néha kellemetlen ennyire kívülállónak éreznem magam a saját családomból, de elfogadtam már az évek folyamán, hogy igenis akadnak olyan témák, amelyekhez nem tudok mit hozzáfűzni. És ez a jelenlegi is az... Átérzem Cody és Gina veszteségét, tényleg, de magukat a személyeket nem ismerem, még csak nem is hallottam róluk. Egyedül Carnivora az, akit ismertem, Gina famíliárisa. De Shanna vagy Jake... A haláluk elég fájdalmat hagyott a jelenlévőkben, én pedig igyekszem a támaszuk lenni, amennyire tudok. Mindenesetre, vannak határaim, ezt elfogadom.
- Tudod, talán egy kis időre ott kellene hagynod az iskolát - hozom fel végül a témát, amely bennem motoszkál. - Jó tanuló vagy, voltaképp folyamatosan önmagad fejlesztetted, a tankönyveid alapján szerintem úgy is tartani fogod tudni a tempót, ha nem veszel részt az órákon. Bejárhatsz év közben szintvizsgákat tenni, ezt a házvezetőddel kell megbeszélned, de jó lenne, ha teljes mértékben magadra koncentrálnál és a gyógyulásodra. A tanulmányaid gyakorlati oldalára pedig kitalálunk egy megfelelő megoldást.
Gina mindenből kiváló, erős boszorkány, talán még nálam is magasabb szinten áll tudásban, noha én már befejeztem az egyetemi tanulmányaimat és papírom is van arról, hogy megfeleltem. Mondjuk, kiváló sose voltam, inkább csak erősen közepes, számomra nem ez volt a fontos. Mint nevelőnő, megállom a helyemet és ez a lényeg. Az egyetemet is azért végeztem el csupán, mert jó, ha van papírom valamiről, de elemista sose leszek, ez tény. Ráadásul, akkoriban ott volt számomra Tasha, azt hiszem, igazán az ő jelenléte tartott vissza attól, hogy abbahagyjam.
Amikor Gina fejtegetni kezdi a tündéreket, jeges ujjakkal markolnak rá a szívemre legbelül, noha az arcomra nem ül ki a fájdalom, de a belső énem nagyon nem szeretné, ha a lány idegenek között gyógyulna... Valamiért nagyon magunk mellett szeretném tudni, de a véleményemnek egyelőre nem adok hangot. Ha úgy érzi, el kell mennie, természetesen hagyom, hiszen nem az én szavam dönt, de bizonyára nem fogok tudni jó képet vágni mindehhez.
- Mindent megoldunk, ne aggódj - mosolyodom el Gina tiltakozása hallatán. - Nem kereshetsz mindig kifogásokat a gyógyulásod ellen. Az ember életében folyamatosan vannak hátráltató tényezők, amelyek miatt képtelen előre lépni az életben, de neked ezt egyelőre figyelmen kívül kell hagynod. És ígérem, hogy teszek azért, hogy Mr. Ügyvéd összekapja magát és minél hamarabb véget érjen ez az egész rémálom - sóhajtok egyet, hiszen - bár a gyerekek semmit se érzékelnek mindebből - ez számunkra se jó. Paulo megígérte, hogy hamar lezárja az ügyet, de tisztában vagyok azzal, hogy ez nem csak rajta múlik. Mindenesetre, az már egy ígéretes fejlemény, hogy a felperes talán visszalép, de amíg ezt nem teszi meg, addig nem vehetjük készpénznek. Hátha alaposan meg lettek birizgálva a golyói odalenn és emiatt beijedt tőlünk...


[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.]


Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-10-27, 12:06



Gina x Melinda x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
Bennem őszintén szólva nincs bűntudat, hiszen tudom, hogy amiatt került szóba közöttünk Melindaval, mert látjuk, hogy Gina milyen állapotban van és szeretnénk segíteni neki. Nyilván nem döntöttünk el semmit helyette. Tisztában vagyok vele, hogy Gina és a kötelező dolgok, főleg amik őrá irányulnak… Hajahj.. Hát azokkal van baj rendesen!
Elcsendesedve nézek rá ahogy a tehetetlenségről beszél. - Amikor kikeveredtetek Nurmengrad várából.. Bár nem én voltam aki megvizsgáltam, tőlem sokkal képzettebb és tapasztaltabb gyógyítók próbáltak neki segíteni, de a hírt a keze ügyében én közöltem Shannaval… - mondom ki egy sóhajjal. Tény, hogy nem lett nagy dobra verve, de mondhatni nyílt titok volt az állapota és az, hogy miért viselt onnantól, lehelet vékony selyem kesztyűt és miért lett kivonva utána minden műveletből… Aztán még valami szöget üt a fejembe. - Gina.. - kezdek bele félre biccentve a fejemet, de valahogy nem igazán tudom hogyan kéne folytatnom. - Nem vagy felesleges balansz azért, mert nem tudsz birokra kelni a Halállal. Így is, ha nem értek oda, szinte biztos, hogy mindannyian meghaltunk volna. A mi életünket sikerült megmentenetek. Gindelwald jobbkezét elfogták Carnivoranak hála. Máris többet tettetek mint mi, akik ájultan, vagy épp félholtan csak asszisztáltunk, hogy az a borzalmas szipolykút létre jöjjön.. Tudod néha… De tényleg csak néha, nézhetnéd más szögekből is ugyanazt a képet. - biggyesztem a végére testvéries “fricska” gyanánt azt amivel nyilván ő is tisztában van. Persze minden rossz él nélkül. Közben a cukormókusom is felbukkan és Gina keze alá/tenyerébe szuszakolja be magát. A farkincáját, ami tökéletesen kilóg a rejtekhelyéről felkunkorítja, majd vissza lelógatja. Oda-vissza. A lány ismerheti a pillanatot, ilyenkor szokta játékra invitálni Carnivorat… Van benne valami elemien fájdalmas ahogy a barátját “várja/hívja”. Ugyanakkor ott van a vígasz keresése is, hogy hát Carnivora híján most Ginanak kell vele játszania.. Talán még egy kis jókedvet is tud a lány szívébe csalni, ahogy a kicsi lény birokra kel az ujjaival.
Elnézően nézek vissza rá amikor félre ért. - Nincs szükséged altatóra. Tudom, hogy az alvás ilyenkor a legcsábítóbb fájdalomcsillapító.. De.. De. - nem folytatom. Abban a “de”-ben minden benne van igazából. - Ráadásul jelenleg mint látogató vagyok itt nem mint gyógyító. Jelenleg semmi ilyesmit nem bocsáthatok rendelkezésedre. - csóválom meg a fejemet. Aztán Melinda szavait kiegészítem. - Nem csak lehet, hanem van sajnos.. - persze azért ezt kellő együttérzéssel mondom ki. Hiszen emlékszem hogyan indult az ismertségünk és a mosthoz képest bizonyos értelemben jobb állapotban volt.. Ami azért elég durva. Aztán ismét Melinda szavaihoz kapcsolódok be. - Igazából, nem mi vagyunk a lényeg. Magadért kell meghoznod a döntést, hogy csinálod-e vagy sem. Mi egyszerűen csak szeretnénk, ha jobban lennél. Ha képessé válnál a boldogságra. Ha nem félnél tőle… - elhallgatok. Gina kérdésére pedig csak megcsóválom a fejemet. - Viviana nem mentál-lélek gyógyító. Arra a hölgyre gondoltam, aki nekem is segít mái napig. Sandrin Delight. Beszéltem vele és igazából ha te is nyitott vagy rá, szívesen fogad… - összegzem. Azért az, hogy velem honnan és meddig eljutottunk elég sokmindent elmond a hozzá értéséről. Igazából vad ellenállásra számítok, így amikor elő hozakodik vele, hogy már gondolkozott ezen kiül az arcomra a meglepettség, de igazából örülök, csak ez az a pillanat ami tudatosítja, végre sikerült egy lépést tennie előrefelé! Hallgatom amikről mesél, a Tündér-erdőről. Nincs bennem olyasmi, hogy rosszalljam, hogy nem azt a segítséget fogadta el azonnal, amit én ajánlottam neki. Hiszen ez is a része egy ilyen helyzetben a gyógyulásnak, hogy megtaláljuk a megfelelő helyet és a megfelelő közeget. - Ha úgy érzed, ott jó helyen lennél indulásképp, mindenképpen tegyél vele próbát. Én nagyon boldog lennék, ha jó kezekbe kerülnél végre. Olyanba, amit elfogadsz. - biccentek rá végül. - A per miatt ne fájjon a fejed. Az Ördög ügyvédje van velem. - forgatok szemet egy kajla mosollyal. - És van is előrelépés ott is, a felperes lehet visszalép… - ejtek el ennyi infót ami talán a legmegnyugtatóbb pontja lehet a fejleményeknek. - A kicsik és az árvaház rendben lesz. Természetesen az ajtó nyitva áll. Bármikor jöhetsz és mehetsz. - mondom még. Nem sietek és nem siettetem. Egyszerűen csak áldásomat adom rá.




[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Gina Accipiter
Griffendél

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-10-26, 20:32






[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ébredés & Gina

Ami azt illeti, már nagyon régen nem volt, aki aggódott volna értem. Azaz, lassanként szivárogtak az emberek az életembe, és kezdtem el én aggódni értük. De hogy ez fordítva is így lehet, az számomra furcsa, és szokatlan érzés. Sosem tartottam magam valami nagyra. Sőt elég erősen vannak önértékelési gondjaim, amit be kell látnunk. Ezzel együtt sem tartom magam méltónak rá, hogy bárki aggódjon értem. Vagy legalábbis nem akartam aggodalmat okozni. Nem szeretem Codyt és Melindát így látni. Van elég bajuk jelenleg nélkülem is. Például ezzel a peres dologgal. Nem kell még az én lelki nyomoromat is magukra venniük. A gyerekek pedig... nos nekik még ennyire sem kellene. Mármint néhány kölyköt tényleg bírok, amikor sakkozok velük, vagy mesét olvasok nekik, esetleg tanítom az lovaglás, és íjászkodás alapjait. De nem az ő feladatuk aggódni értem. A felnőtteknek kell vigyázni a gyerekekre, és nem fordítva.
- Jól tetted. - valahogy más nem jön ki a számon, amikor Melindára nézek. Tudom, hogy mennyire nagyon fontosak számára a gyerekek. Azt is, hogy nem szeret nekik hazudni, de fontos, hogy megnyugtassa őket. Ez rendben van így.  
Aztán jön Shanna kérdése, és érzem, hogy ez Codyt is felzaklatja. Nem baj, hogy feláll, hogy egy kicsit eltávolodjon. Ez inkább inkább szól a témának, mint nekem, tudom. Ezen kívül rengeteget beszélgettünk, vitatkoztunk úgy általánosságban a halálról, mint témáról. Ismerem az álláspontját.
- Talán igazad van... csak... pokoli érzés a tehetetlenség... hogy nem segíthettem... se Jake-nek, se Shannának, se a babának... se.. Carnivorának. Gyűlölöm ezt az érzést. Annyiszor megfogadtam, hogy soha többé nem leszek gyenge, és tehetetlen... most mégis olyan, mintha csak egy tehetetlen, felesleges balansz lennék mindenki számára. - gyűlölöm magam így érezni, és valószínűleg az előbbi Shannára és a képességünkre vonatkozó kifakadásom is inkább csak annak szólt, hogy még nem fogtam fel, és nem dolgoztam fel az információt, miszerint Shanna halott, hiszen ez nem egy 15 másodperces folyamat, semmint annak, hogy ne érteném, vagy fogadnám el Cody érvelését. Pusztán neki több ideje volt feldolgozni ezt, mint nekem. Még az is időbe telt, mire kikövetkeztettem Cody szavaiból, hogy ki a fene az a Hannah, hiszen én lemaradtam a szülésről, a baba neméről, és nevéről is.  
- Talán tényleg aludnom kéne egy kicsit. Akkor nem gondolkodok ilyesmiken. Van egy jó altatód? - értem el először Cody szavait, bár nem direkt, ahogy hátra dőlök a párnámon. Bár sokat aludtam így is, de mégis végtelenül kimerültnek érzem magam. Mindenhogyan. Mentálisan, és fizikailag is. Nem is megy még az összefüggő normális gondolkodás sem. Pedig máskor kifejezettem az eszemről voltam híres. Ami most cserbenhagyni látszik.
- Úgy érted, mint attól a Rennestől, aki ott volt, amikor vitatkoztunk? - értem meg nagy nehezen végül Melinda szavai nyomán, hogy Cody sem valószínűleg egy sima pihentető alvásra gondolt. Viszont képtelen vagyok azonnal válaszolni. Hosszú percekig csak nézek magam elé. Carnivora ilyenkor szokott segíteni. Idejön, simogathatom. Megnyugtat. Igazából bármilyen állat simogatása nyugtatólag hat rám. Könnyebb velük kapcsolódnom, mint az emberekkel. De a mungóba nem valószínű, hogy Hagrid behozhatná a tesztráljaimat. Még ha ki is nézném a jószándékú óriásból, hogy megpróbálja.
- Egy... egy.. ideje már küszködök. Alig tudom a felszínen tartani magam. Én... már gondoltam erre. De sosem volt rá időm. Mindig közbe jött valami... - kezdek bele végül nagy nehezen, bár nem nézek Codyra, vagy Melindára. Mintha szégyelleném azt, amit mondok.- ... Van egy hely, nem rég fedeztük fel, Kath-ékkel. Tündérek területe, de nekik sajátos gyógyító mágiáik vannak, és sajátosan viszonyulnak a természethez. Szép hely. Egy szép erdő. Az egyikük azt mondta, hogy ha úgy érzem túl sok szörnyűséget láttam már, és visszatérnék az erdőbe gyógyulni, akkor megtehetem. Talán meg kellene... - itt viszont el akadok, mintha szörnyű bűntudatom lenne valami miatt. Talán így is van.
- Én csak... nem akarlak titeket is cserbenhagyni... főleg most, amikor annyi bajotok van... az árvaház, per, nyomozás... most nem lehet...- magam sem vagyok benne biztos, talán csak kifogásokat keresek magam előtt is, de valahol már mélyen érzem, hogy eltört bennem valami. Hogy így nem mennek tovább a dolgok. Mégis félek kilépni ebből, és más megoldást keresni, mert talán azzal bántom meg Codyt, és Melindát, hogy magukra hagyom őket egy ilyen helyzetben, amibe tulajdonképpen az én apám utáni nyomozási megszállottságom kergette őket. Nem akarom magukra hagyni őket a küzdelemmel, és végül őket is elveszíteni. Azt már nem bírnám ki...





[You must be registered and logged in to see this image.]
"Nem akarom feledni a fájdalmat.
Az tesz azzá, aki vagyok."
Vissza az elejére Go down
Melinda Matthews
Reveal your secrets
Melinda Matthews
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-10-23, 12:18



[You must be registered and logged in to see this image.]

A trió & Mel

[You must be registered and logged in to see this image.]

Az csak természetes, hogy aggódnak Gináért a gyermekotthon lakói. Amióta ebben az állapotban van, észreveszik rajtam, hogy emészt valami, még abban az esetben is, ha ezt feléjük igyekszem nem mutatni. Próbálok ugyanolyan vidám lenni, mint máskor, amikor velük tölthetem az időmet, de ez akarva-akaratlanul is rányomja a bélyegét a hangulatomra. A figyelmem gyakran elkalandozott, olyankor pedig az arcomra is kiültek a gondolataim, a kicsik pedig nem buták. Voltaképp sokkal hamarabb észreveszik az ilyesmit, mint a felnőttek. És hát Gina is ott lakik, valamilyen úton-módon az egyik társuk, még abban az esetben is, ha ő érzelmi sündisznóként tengeti a mindennapjait.
- Mindig elmondom nekik -  mosolyodom el, mialatt Gina a rajzaikat nézegeti. - Napjában többször is megkérdik és én mindig ezt felelem számukra -  vallom be őszintén és eddig bűntudatom volt, amiért szépítettem a valóságon, de most, hogy a vöröske magához tért, már alig várom, hogy mindent elújságolhassak a kicsiknek, természetesen az ő szintjükön. Nyilván ők is örülni fognak a fejleményeknek és most végre teljesen felszabadultan ülhetünk neki vacsorázni este. Volt azért némi üresség a teremben, amióta Gina idebenn fekszik és nem is volt annyi rosszalkodás meg zajongás, mint más esetben szokott lenni, de most... Ma este esélyesen ismét pezsegni fog a légkör és újfent rá kell szólnom néhányukra, de én ezt egyelőre nem bánom.
Azért amikor Codyval összenézünk, kissé elszégyellem magam és a padlót kezdem el fixírozni a tekintetemmel, hiszen némi bűntudat üti fel a fejét bennem, amiért Gina nélkül beszéltünk ilyesmiről, de közben tartom magam a véleményemhez és ahhoz, amit mondtam.
- Ne feledd, mi mindenben támogatunk és melletted vagyunk, de talán jót tenne számodra, ha segítséget kérnél valakitől. Egy szakembertől -  emelem fel végül a tekintetem és pillantok Ginára. Nyilván maga a megfogalmazás kissé erős, de képtelen vagyok másként a tudtára hozni, hogy baj van és hát Gina esetében a finom célozgatások se mindig érnek célba. - Túl sok olyan dolgot éltél át, amelynek a feldolgozása már nem megy számodra, ez pedig kihatással lehet az életedre. Legalább a mi kedvünkért tedd meg, kérlek -  vetek egy kérlelő pillantást a lány irányába. Csúnya dolog ezt a kártyát előhúznom, de fogalmam sincs, mi mással hathatnék Ginára. Aggódom érte és az önpusztító életmódja se tesz nyugodtabbá. Igazság szerint én abban az esetben is próbálnék a lelkére beszélni, ha ő nem hajlana a változás irányába. Egyszerűen eszem ágában sincs hagyni, hogy - miután nagy nehezen rájuk találtam - egy ütéssel kigolyózza magát az életemből.


[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.]


Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-10-22, 22:58



Gina x Melinda x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
Ez egy olyan helyzet, ahol arra a kérdésre hogy “segíthetek valamiben?” nincs igazán válasz. Én is tehetetlennek érzem magamat. Hiszen rengeteg gyász és aggodalom van bennem és alig pihentem az egész óta.. - És nem csak mi vagyunk itt neked, ezt ne feledd! - fűzöm kicsit szorosabbra az ölelést a lányok körül. Hiszen tudtommal vannak barátai. Akkor is ha hajlamos tagadni és játszani a magányos tűpárnát.
A kicsik által szervezett meccs kapcsán azt se felejtsük el, hogy azért a pályán amin játszanak, van tompító varázslat is.. De hagyom, hogy Melinda újságolja el a hírt.
Melinda el akarja terelni a saját figyelmét, a saját együttérzését, azt, hogy mennyire intenzíven éli meg ezt az egészet, Ginaból végre felszakad aminek már talán jó ideje fel kellett volna és én.. Én egyrészt megtanultam bizonyos mértékig kezelni a hasonló helyzeteket a szakmám miatt.. De jelenleg brutálisan nehéz itt lennem. Így látnom. És amikor eljön az idő épp olyan nehéz lesz itt hagynom a Mungóban, hogy pihenhessen tovább..
Amikor Gina beomlik ismét egy kissé az újabb hír hallatán Shanna kapcsán és felhozza a képességünket egy pillanatra megfeszülök, jelenleg én is felfokozott hangulatban vagyok és muszáj felállnom Gina mellől, eltávolodnom és egy pár pillanatra elzárkóznom az egész gondolat elől. - Ez még mindig nem így működik!! - mondom ki zaklatottan szinte a húsomba marva a körmömmel ahogy átfogom a karjaimat a mellkasom körül. Reszketek és nyilván nem akarok vitát kirobbantani vagy ilyesmit generálni, csak.. Csak én nekem is sok a helyzet.
De aztán egy jó pár reszketeg mély levegő, meg ablakon kibámulás után válaszolok csendesen, lenyugodott hangon - Shanna most már Jake-el van. A Függönyön Túli síkot őrzik. Shanna rengeteget szenvedett és küzdött Jake elvesztése után.. A kezét ért átok visszafordíthatatlan volt. Akkor is meghalt volna rövidesen, ha nem áldozza fel magát mindenkiért…. - aztán visszább lépek Gina ágya felé - Nem tudtunk volna mit tenni, senkinek sem maradt elég ereje hozzá.. Vagy csak ha újra elszakítjuk Jake-től.. Valószínűleg nem lett volna túl hálás az életért ilyen áron. És ő is arra kért minket, hogy engedjük el. - nézem ahogy küzd minden erejével. Én pedig nyelek egyet és ismét az ágya szélére ülök - De.. Hannah életben van. Daphne babája túlélte, hála Julianak. És Daphne is.. életben van. - azt nehéz lenne az állapotára rámondani, hogy jól van.. de életben van. És őt ismerve fel fog épülni. Így vagy úgy. Hagyok időt Ginanak, egy bő öt-tíz percet biztosan hallgatok ez után, ameddig emészti ő is meg mindenki.
Aztán Melindara nézek egy pillanatra - És.. nos.. Melindaval arra gondoltunk, hogy talán nem ártana pihenned… Elég sok szörnyűség történt már veled és sosem hagytál igazán magadnak regenerálódási időt.. Mit gondolsz…? - Egyértelmű, hogy ez kelleni fog neki. De ameddig ezt ő nem látja, ameddig ő ragaszkodik ahhoz, hogy bosszú és a világ ellen egyedül és társai… Addig mi gondolhatunk bármit.. Legfeljebb aggódhatunk érte újra.




[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Gina Accipiter
Griffendél

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-10-13, 12:27






[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ébredés & Gina

Melinda ha gyógyítónak megy, akkor sem tudna jelenleg tenni értem semmit sem. Az egyetlen ami jelenleg fontos, hogy itt van. Mást nem igen tud tenni. Még Cody sem igazán tud mit tenni értem, azon túl, hogy ad némi folyadékot. Még ha az egyértelműen fájdalomcsillapító hatása is van. Legalábbis fizikai értelemben. Jelenleg azt hiszem még nagyon sokáig nem leszek teljesen rendben.  Feldolgozni Carnivora halálát, amivel kegyetlenül szembesülnöm kell, az nem lesz könnyű. Ő a társam volt. A lényem egy része. Sokszor gondoltam, hogy a jobbik része. Ha én nem akartam kimutatni valamit, ő megtette. Például, amikor éppen veszekedtünk Codyval, vagy csak egyszerűen nem beszéltünk egymással, Carnivora akkor is mindig megtalálta, hogy hozzá dörgölődzőn kicsit, kifejezve, hogy mire is vágyom, vagy van szükségem valójában. Akkor is, ha azt éppen a jól ismert pókerarc mögé rejtem. Néha egyszerűen ő kommunikált helyettem a külvilággal. Nélküle félek elveszett leszek. Számomra ez olyan, mintha a karomat, vagy a lábamat vágták volna le. Nem tudom, hogyan alkalmazkodjak ehhez a helyzethez, és mi lesz ezután? Jelenleg pedig eszembe se jut az újrateremtés gondolata. Még ha meg is tehetném.  Én nem akarom elnyomni, vagy elhesegetni jelenleg a fájdalmat. Az is én vagyok. És elég dolgot nyomtam már el, ahhoz, hogy még egyre képtelen legyek. Egyszerűen csak hagyom, hogy feltörjön belőlem az, amit máskor nem engednék. A zokogás. A gyász. A hiány. Ebben pedig az egyetlen kapaszkodót Cody és Mel ölelése jelenti. Ami végtelenül sokat jelent. Mert akármi is történt köztünk Codyval, valahogy mégis egy család maradtunk, akik az ilyen pillanatokban, csak egymásra támaszkodhatnak. Nem tudom mennyi idő telik el az unokatestvéreim ölelésében.
Csak Mel hangja az, ami egy idő után kizökkent. A gyerkek igen. Néha olvasok meséket, vagy megtanítok sakkozni valakit közülük. De nem gondoltam, hogy még ők is aggódnak értem. Nem akartam még csak azt sem, hogy Cody és Mel aggódjon értem, nem hogy a kicsik. Van nekik elég bajuk, hisz a legtöbben árvák. Akik pedig nem... nos azoknak meg jobb volna, ha azok lennének. Néha szörnyű és igazságtalan hely a világ. 
- Köszönöm. Mondd meg, hogy ne aggódjanak, nemsokára jövök... - szipogom csendesen a rajzokat lapozgatva, és még mindig könnyezve, bár nem tudni, hogy ez a gyermekrajzoknak, vagy még az előző sokknak tudható be. Csak hogy, amikor lerakom a gyerekek műveit, magam mellé a kis éjjeli szekrényre Cody ismét olyasmit zúdítson rám, amire nem készülhettem fel. Shanna... 
- Shanna... nem... Ő... jól van... azt mondta keresem meg az apját, ébresszem fel... én ezt tettem... én... nem lehet... a képességem... talán... - fakadok ki keservesen... de valahol érzem, hogy ez nem járható út. Ha az lenne Cody már megtette volna. Én pedig ki tudja meddig voltam eszméletlen? Egy nap, kettő, vagy egy hét is eltelt már?  Érzem, hogy valami mély bánat keserűsége szorítja el a torkomat, miközben azt is, hogy egyre jobban gyűlölöm Grindelwaldot és a csatlósait. Nem csak Carnivora miatt, de Shanna miatt legalább ennyire. Valahol pedig mérhetetlenül ijesztő gondolat, hogy Alaric-kal, és Grindelwalddal képes lennék ugyanazt tenni mint, amit a két szerencsétlennel, akiket porrá égettem, hogy védjem magunkat, és megtaláljam Corvust, amikor a gyűrűjére pályáztak. Vissza dőlök a párnára, a mellkasom egyenetlenül emelkedik, és süllyed, ahogy csukott szemmel, és ökölbe szoruló kezekkel próbálom feldolgozni az ébredés minden szörnyűségét...

//Nyugi, no panic, ez velem is meg szokott néha esni...  Rolling Eyes  Rolling Eyes //




[You must be registered and logged in to see this image.]
"Nem akarom feledni a fájdalmat.
Az tesz azzá, aki vagyok."
Vissza az elejére Go down
Melinda Matthews
Reveal your secrets
Melinda Matthews
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-10-12, 18:11



[You must be registered and logged in to see this image.]

A trió & Mel

[You must be registered and logged in to see this image.]

Kezdem már határozottan bánni, hogy annak idején nem a gyógyító-szakot választottam, hiszen abban az esetben képes lennék segíteni és nem tétlenkedve aggódni Gina miatt. Mégis, szeretek nevelőnőként tevékenykedni a bangori gyermekotthon falai között, egyszerűen csak bosszant az, hogy ennyire haszontalan vagyok egy ilyen helyzetben. Az ujjaim ökölbe szorulnak a tehetetlenségem felett érzett dühöm miatt, miközben Codyt figyelem, amint Ginát vizsgálja. A szívem a torkomban dobog az izgalomtól, noha az, hogy magához tért, csakis az állapota javulását jelezheti, nem igaz?
- Segíthetek valamiben? - teszem fel végül elcsukló hangon a kérdést, hátha Ginának vagy éppenséggel Codynak szüksége lenne valamire. Ha a lány esetleg szomjas lenne és inni kérne, készségesen állnék rendelkezésére, ahogy Cody számára is, ha valamilyen főzetre lenne szüksége. Na, nem mintha nem működnének a lábai vagy ő is ágyhoz lenne kötve, éppenséggel csak szükségem van valamiféle elfoglaltságra. Valamire, amivel hasznossá tehetem magam és nem csak álldogálok itt, mint egy idióta. Amivel segíthetek Ginán és megkönnyíthetem Cody dolgát.
Gina fájdalma láttán összefűzöm magam előtt a karomat, mintha ezzel kivédhetném azt, hogy látnom és éreznem kelljen, de semmit se érek el vele, a szavai ugyanúgy megülik a lelkemet, mintha csak én vesztettem volna el a nem létező famíliárisomat. A torkom összeszorul és pár kósza könnycsepp még az én szememből is útnak indul, de tartom magam. Ez az ő vesztesége, nem az enyém. Nekem miatta kell erősnek maradnom. Mégis... ahogy ott fekszik és tudatosul benne minden, ami történt... sajnálom őt.
- Rettentően sajnálom - bukik ki végül belőlem egy pillanatnyi habozás múltán, miközben Cody átöleli Ginát. Egy röpke pillanatig habozva állok ellen, amikor magukhoz vonna ebbe az intim mozdulatba, de végül engedek számára és immár hárman olvadunk eggyé. Nem tehetek róla, de egy cseppnyit még mindig idegennek érzem köztük magam. Ők a családom, de időre van még szükségem ahhoz, hogy ez a gondolat ne bukkanjon felszínre bennem. - Mi itt vagyunk neked - rebegem én is reszkető ajkakkal, úgy szorítva mindkettejüket, mintha pillanatokon belül, lufik módjára erednének az égbe. - Mindenben támogatunk, ezt ne feledd...
Igen, voltak vitáink és sokszor nem értettünk egyet valamiben, de ettől függetlenül még nem szűntünk meg szeretni egymást. Carnivora semmivé lett, ezt képtelen vagyok eltörölni, de a jelenlétemmel talán enyhíthetem valamelyest Gina fájdalmát. Ha Cody halálát és visszatérését képes voltam feldolgozni, akkor nem létezik olyasmi, ami feladná számomra a leckét.
- A gyerekek küldtek neked rajzokat - szólalok meg végül egészen halkan, majd - amint elszakadok tőlük - húzom ki az ágya mellett álló éjjeliszekrény felső fiókját és halászom elő belőle a rajzocskákat, amelyeket nemrég az egyik nevelőnő társam hozott be. - Tessék - nyújtom át Gina számára a bátorító, sok egészséget és némi kéz-és lábtörést kívánó lapokat. - Már nagyon hiányolnak - mosolyodom el reszketegen, hiszen a sírás még így is megkörnyékez időnként. - Néhányan eltalálták, hogy a visszatérésedkor rendezzünk egy árvaházi kviddicsmérkőzést - nevetem el magam erőtlenül. Nyílt titok, hogy nem szeretem, amikor kviddicseznek, noha ők imádják, de én tövig rágom a körmeimet. Félek, hogy lepottyannak a seprűről, noha nem emelkedhetnek akkora magasságba, mint az iskolai játékokon, de mégis. - Ez egyszer belementem. Már alig várják a gurkókat - lelkesedem fel. Persze ezek nem azok a veszélyes labdák, sokkal puhábbak és ha eltalálják valamelyik lurkót, festékkel kenik össze őket, de nagyjából ennyi. A talaj alattuk pedig úgy viselkedik, mint egy ugrálóvár, szóval nem igazán eshet bajuk, de mégis... Az anyjuk helyett aggódom mindannyiukért.

(Legközelebb hamarabb jelezzétek a "késésemet", mert én meg azt hittem, ti nem írtatok mégXD Ha máshova írok, de ide hosszabb ideig nem, az a "kiment a fejemből"-kategóriába esik Very Happy)


[You must be registered and logged in to see this link.]




[You must be registered and logged in to see this image.]


Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-08-21, 23:59



Gina x Melinda x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
Melindanak is mondtam, hogy felesleges gyászolnia Ginat fel fog ébredni. Csak valószínűleg mocskosul rosszul lesz.. Szépítenem nem szokásom senki egészségi helyzetét illetőleg. Akkor se, hogy ha ez bárkit megnyugtathatna. A félre informálás egy ilyen helyzetben nem megengedett. Én is voltam már gyógyálomban, sokkal rosszabb állapotban. Gina birtokolja a természetes gyógyító képességét ahogy én is. A szervezete ösztönösen küzd és építi újjá magát még az ilyen kétségbeejtő helyzetben is. Az én aggodalmam fáradságból fakad. Hiszen egy életerő és mágiaszipolyozó búra alatt feküdtünk órákon át magatehetetlenül és ami fogadott minket az valami borzalmas volt.. Shanna még mindig halott és semmi és senki sem fogja vissza hozni.. El is törném a kezét annak aki megpróbálná azok után amiken keresztül ment… Jake-től elszakítani olyan lenne amit Shanna sem bocsátana meg sohasem.. Grindelwald pedig vissza tért.. Chris miatt is aggódom, pedig ő magánál van! Ezt pedig Melindanak is mondtam, hogy jelenleg leginkább úgy önmagában a jövő miatt aggódom. Hiszen.. újra sötét kor jön.
Melinda tényleg hajlamos mindent túlaggódni. Az árvaháznak van gyógyítója, egy egyszerű nátha igazából nem fog hosszabb időre ledönteni senkit, de még egy kiadós tüdőgyulladás sem. Varázslók és boszorkányok vagyunk Merlin szerelmére! De még ha muglik is lennénk.. már bőven nem azt a kort éljük amikor egy megfázás miatt ennyire pánikba kéne esni.. Még ha sárkányhimlő lenne vagy hasonló.. Persze nem hibáztathatom. A régi démonaink mindannyiunkat kísértenek. Melindat a veszteségek démona kísérti eszméletlen módon..
Mindig is empatikus élőlény voltam, egy ideje már nehezen viselem el mások fájdalmát. Egy ideje már nehezen kezelem mások szenvedését. Ebből is látszik, hogy én sem vagyok még rendben úgy igazán. Épp csak elkezdett gyógyulni egy részem…
Nyelek egy hatalmasat, csak akadva vagyok képes levegőt venni végül csak átölelem Ginat lassan, de szorosan. Utoljára talán akkor öleltük meg egymást úgy igazán, amikor még az eredeti testemben voltam… Az meg.. hát nem most volt.. Nem mondom neki, hogy semmi baj, nem mondom neki, hogy minden rendben lesz.. Hiszen én is félek az elkövetkezőktől.. Inkább csak megfogom Melinda kezét és őt is magunkhoz húzom. - Shanna-t szintén… elvesztettük.. Grindelwald pedig vissza tért… - mondom még ki suttogva a két lányt tartva. De ekkor egyszerűen kifogynak a szavaim és a gondolataim.




[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Gina Accipiter
Griffendél

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-08-01, 15:04






[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ébredés & Gina

Nem akartam, hogy bárkinek is aggódnia kelljen miattam. Nem akartam bajt okozni sem, vagy éppen ide, egy kórterembe kerülni. Ennek ellenére azért talán korai lenne temetni. Nem halhatok meg. Még nem. Addig nem, amíg meg nem találom az apám gyilkosát, és fel nem szabadítom az anyámat a sötét nimfa átka alól, akit én magam szabadítottam erre világra, az anyám arcával. Akárhogy is még kapaszkodom az élet szikrájába. Akármilyen hosszú is a gyógyálom, amibe éppen merült a végletekig kifacsart, és kimerült testem.
Azért, ha képes lennék felfogni, akkor valószínűleg örülnék neki, hogy Cody írt Corvusnak, ő pedig valószínűleg szólt a többieknek. Talán megkönnyebbülnék, ha elmondhatnám nekik is, hogy nem kell aggódniuk, fel fogok épülni. Miből is, ezúttal?  
Érzem Cody kezét, és ez valahogy megnyugtat. Engedem, hogy megvizsláljon, de a tekintetem továbbra is a macskámat keresi. Fáj, hogy nem érzem őt. Valami nincs rendben. Érzem. Ürességet. Ott, ahol a köteléknek kéne lennie Carnivora és köztem... csak üresség van. Nem jó. Ez nem jó így... Cody ülőhelyzetbe húz, és én ahogy lassan kezdem visszanyerni a tudatom, és a koncentrációs képességem, nem ellenkezem. Még ha valami különös fojtó, éles érzés van is a torkomban. Melinda jelenléte is valahol jó, és megnyugtató. Szinte beletörődve engedném, hogy ölelgessen, és el se engedjen, de valahogy a várakozással ellentétben mégsem veti rám magát. Ez sem jó. Valamit tud. Valami nem jót. Különben már csimpaszkodna rajtam.
Egy apró bólintással köszönöm meg a folyadékot, és iszom ki, valahogy furcsán engedelmesen. Nem tudom, hogy mit tartalmaz tulajdonképpen a gyógylé, talán nem is fontos, elég, hogy Cody tudja. Ha ő azt mondja jót tesz, akkor jót tesz. Mintha már fényévekre lenne az a kis tüskegombóc, aki az első találkozáskor még egy egyszerű zúzódásokra való kenőcsöt sem akart elfogadni, mert gyanakvással kereste a hátsó szándékokat. Mintha már nem is létezne. Mintha csak valami végtelen szomorúság költözött volna a tüskés dac helyére. Talán így is van.
Talán tényleg szerencse, vagy inkább szándékos időzítés Codytól, hogy megvárja amíg megiszom a gyógylét, és csak aztán ül az ágyamra beszélgetni. Engedem, hogy elvegye a poharat, és letegye a kis éjjeli szekrénykére, karnyújtásnyi távolságba. Ha nem így tenne az minden bizonnyal gyorsan hullana alá a földre, ahogy az unokafivérem beszélni kezd.
Nekem pedig lassan könnyekkel, és felismerés fájdalmával telik meg a tekintetem. A borzalmas emlékek lassan kezdenek visszaszivárogni a tudatomba, pedig próbáltam őket távol tartani... de ezt érzem nem lehet tovább...
- Ne... nem lehet... csak... csak... rossz álom... - csóválom meg lassan könnyáztatta arcomat, próbálva küzdeni az elkerülhetetlen felismeréssel. A kezem valahogy automatikusan emelkedik meg, és tapintja ki a vágott heget a torkomon... hát így ért véget? Ezzel? Nem csak egy szörnyű, mumustól űzött lidércnyomás volt? Egy rossz álom?  
- Őt... őt... nem lehet újra teremteni... - pillantok kétségbeesett suttogással Mel irányába. Valahol jól sejti, ő nekem társ volt, mégis a lényem része. Tudom, van aki csak haszonállatként tart familiárist, még csak nevet sem ad, és nem kötődik úgy, de... Neki volt neve. Volt egyénisége. Volt akarata. A lényem jobbik, kifejezőbb része volt, aki megnevetett, gondoskodik, hozzád bújuk, mert szeretetre vágyik. A hősiesség pedig jelenleg mit sem tompít az ürességen, a halállal járó magány fojtogató és végleges érzésén. Nem tudom elképzelni nélküle a létezésem, de azt sem egyszerűen teremtsek egy új állatot. Egyenlőre legalábbis.
Jelenleg csak a könnyekkel hirtelen feltör valami fájdalmas zokogás, megállíthatatlanul, és visszatarthatatlanul. Ki tudja milyen hosszan... Pedig hányszor megesküdtem már, hogy soha nem láthat sírni senki sem. Hogy nem leszek többé gyenge. Most mégis összetörten érzem magam, és nem csak fizikailag...





[You must be registered and logged in to see this image.]
"Nem akarom feledni a fájdalmat.
Az tesz azzá, aki vagyok."
Vissza az elejére Go down
Melinda Matthews
Reveal your secrets
Melinda Matthews
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-07-29, 12:00



[You must be registered and logged in to see this image.]

A trió & Mel

[You must be registered and logged in to see this image.]

Amikor értesültem Gina állapotáról, hirtelen úrrá lett rajtam az az érzés, amellyel akkor volt alkalmam utoljára találkozni, amikor Codyt veszítettem el szinte egyik pillanatról a másikra. A lány fizikailag jelen van ugyan, de valamiért mégis munkálkodik bennem a gyász folyamata... Mintha már most próbálnám magam felkészíteni arra, ami ránk várhat abban az esetben, ha nem jönne rendbe. Ezt szavakkal ugyan nem mondom ki, de hát sose volt pókerarcom, ráadásul a rendkívül mély érzelmeket mindig is nehezen kezeltem, habár ebben az esetben senkitől se lenne elvárható, hogy magába fojtsa mindazt, amivel ez az egész jár. Mivel Cody gyógyító, szerencsére szükségtelen idegenek nyakára járnom, elég csupán őt kérdeznem Gina állapotával kapcsolatban. Ha szépítene is a valóságon, hogy legalább engem megnyugtasson, én azt nem veszem észre, minden egyes szavát kész tényként kezelem. Állítása szerint a gyógyálom csupán egy szükséges rossz Gina érdekében és ő fel is fog ébredni belőle, mégis, ha rá nézek, nem éppen az a gondolat szállja meg az elmémet, miszerint felesleges aggódnom, hiszen ő is éppen ezt teszi. És értem én, hogy az ember a legkisebb rossz esetében is aggódik a családtagjaiért, de Cody szakmája a gyógyítás, ha valakinek, hát neki reális képet kell kapnia arról, hogy Gina min is megy keresztül jelenleg és mi várhat rá, ha felébred ebből a rémálomból.
Annak ellenére, hogy valamilyen szinten mára már enyhült a légkör és Gina állapota is javult, mégse lett kisebb egy fokkal sem az aggodalmam. Igazság szerint csakis abban az esetben könnyebbülök meg valamennyire, ha végre mindannyian elhagyhatjuk ezt a helyet. Gyűlölöm az ispotályokat, már gyerekként se mentem szívesen hasonló helyekre, ez pedig mit sem változott az évek folyamán. Már a legkisebb betegség miatt is égnek áll a nem létező szőröm is és mivel egy gyermekotthonban "dolgozom", nap mint nap aggódhatok valamelyik kicsi miatt. Elég hozzá egy egyszerű, lázzal járó megfázás és máris ott virrasztok a beteg ágya mellett. Tisztában vagyok azzal, miszerint ez voltaképp hatalmas hátrányom, hiszen hosszútávon magamnak ártok vele, valamiért mégse vagyok képes a hátam mögött hagyni...
Amikor Cody feláll és Gina ágyához lép, reménykedve kapom feléjük a fejem, hiszen egészen eddig az ablakon bámultam ki és merengtem valami lényegtelen ostobaságról. - Magához tért? - emelkedem fel végül a székemből, hogy utána én is a lány ágyához siethessek. A szívem hevesen kezd verni a mellkasomban, miközben izgatottan pillantok le az arcára, hogy a szeme nyitva van-e, végül egy megkönnyebbült mosoly önti el az arcomat. - Hála az égnek! -  fújom ki végül a levegőt reszketegen és fogom meg én is Gina kezét, majd simítok végig gyengéden a haján. Esküszöm, ha nem emlékeztetném magam, hol és miért is vagyunk jelenleg, szimplán a nyakába vetném magam. Amikor szinte rögtön Carnivorát keresi, holott elég nehezére esik a beszéd, a tekintetünk összekapcsolódik Codyval és hirtelen az én torkom is kiszárad. Fogalmam sincs, mit is mondhatnék erre, hiszen sejtem, mennyire megviselte ez az egész, szerencsére viszont Cody időben kapcsol és közli vele a rossz hírt. Magamat ismerve esélyesen szépítenék a valóságon vagy terelném a témát, hogy időt nyerhessek, de talán ez így helyes.
- Bármikor újrateremtheted - próbálom meg kissé tompítani Carnivora elvesztésének a súlyát. Sejtem, hogy az nem ugyanaz, ahogy azt is, hogy mégis mivel járhat egy famíliáris elvesztése, hiszen én is képes vagyok a végletekig kötődni, ezért se teremtettem még egyet se magamnak. Az elvesztése úgymond felérne a szememben egy családtag elvesztésével és idő kellene számomra, mire képes lennék újra megidézni. Ráadásul, Gina rengeteg dolgon ment keresztül az élete folyamán, neki egy ilyen társ valóban TÁRS. Nem famíliáris. A kettő között pedig - véleményem szerint - egy hatalmas szakadék tátong. Van, aki egyik pillanatról a másikra túlteszi magát egy ilyen veszteségen, de hármunk közül egyikünk sem ilyen, szóval Cody és én nagyon is megértjük, mivel járhat egy ehhez hasonló tragédia.


[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-07-27, 16:51



Gina x Melinda x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
Az első két napban biztos voltam benne, hogy Gina nem fog felébredni, noha ez még nem jelentette, hogy nem mászkáltam be hozzá. Bár a nagy része ennek az időnek azzal telt, hogy vagy székről székre fetrengtem amikor épp bent voltam, vagy fel alá mászkáltam, vagy Alistair-hoz mászkáltam, vagy Chrissel, vagy Juliaval váltottam baglyot, vagy épp Jade-ben próbáltam tartani a lelket, vagy épp ő meg Chris próbálta tartani bennem, vagy épp Mel.. Noha volt pár olyan pillanat, amikor csak ültem a fotelban Gina, vagy épp Alistair kórtermében és meredtem magam elé. De aludni nem nagyon tudtam épp csak bóbiskoltam voltaképp ott ahol utol ért a rohadt kimerültség. Pedig mostanra nem vágyom másra, csak hogy mindenki végre haza mehessen a francba, mindenki újra rendben legyen.. amennyire ez lehetséges és tényleg tudjunk pihenni!
Normál esetben nem aggódnám túl a helyzetet, hiszen Alistairnak is már kétszer újra kellett idéznie a familiárisát és nem roppant bele. Jó nyilván nem volt kellemes és azért utána ő is változott mindkét alkalommal, de utána egészen hamar vissza tudott térni önmagához... Gina esetében viszont… teljesen más minden. Valami azt súgja, hogy nagyon meg fogja terhelni. Az eddig feldolgozatlan szarságok miatt talán sokkal jobban mint kellene. Többek között ezt a nyakán/torkán megjelent hegből is gondolom. Egyértelműen olyan mint egy átokheg, mint nekem a pisztoly lövés a kulcscsontom alatt. Próbáltam eltűntetni neki de semmi sem használt.
Corvusnak azért írtam egy levelet még akörül, hogy mindenkit a Mungóba hoztak volna és nagyon nagy vonalakban vázoltam, hogy Daphne-ék esküvőjén rajta ütött a Testvériség és Gina kórházba került. Nem ismerem Gina barátait úgy igazán, de gondolom Corvus továbbítja a hírt belátása szerint. Bár nyár van és mindenki bizonyára szana-szét még.. Nyaral, vagy családozik, vagy mindentől távol van épp.. De talán valaki ideér majd valamikor… Másfelől, tudtommal Corvus is került már a Testvériség kezébe..
Jelenleg csak meredek magam elé arcomat a kezembe temetve és azóta is próbálom feldolgozni, hogy Shanna meghalt, Grindelwald vissza tért és.. Daphne-ék esküvője egy pokoli élmény lehetett a pár számára is, meg még néhányaknak.. Chrisnek pedig ki tudja mi a francot varrnak a nyakába.. Nem mintha bármiért is felelősségre vonható lenne! Még csak nem is Angol!.. Próbálok nem instant borúlátó lenni, de most annyira nem igazán megy.
Kiszúrom a mikro-reflexet és felélénkülve lépek oda Gina ágyához, hogy megfogjam a kezét. Magamban pedig őszintén szurkolok neki, hogy az ébredés többnyire simán menjen... Már amit körülményekhez képest annak lehetne elkönyvelni. - Itt vagyok és Melinda is. - mondom csendesen és megszorítom a kezét. Valahol megkönnyebbülök, hiszen ébren van. Valahol viszont a szívembe mar az, hogy rögtön Carnivorat keresi… Egy szívverésnyi időre Melindara nézek, aztán csak Gina éjjeli szekrénye mellé lépek és töltök neki egy kis gyógylét. Gyorsan megvizsgálom és figyelek, nehogy valamilyen rohamot kapjon így ébredés után. Aztán nagyon óvatosan nagyjából ülő helyzetbe húzom az ágyát. - Nem sima víz, de ez oltani fogja a szomjadat, a fájdalmadat és az esetleges hányingert.. - adom végül a kezébe az épp csak egy deci löttyöt. Miután meglőttek és rohamom volt az átokhegem miatt Viviana kevert ki egy koktélt ami képes volt enyhíteni a tüneteket, egy idő után pedig teljesen meg is szűntek tőle.. Mint egy kiadós antibiotikum kúra.. Amit most Ginanak adok, ez is Viviana receptje alapján készült. Megvárom ameddig megissza aztán az ágy szélére ülök. Egy két perc és valóban hidratáltabbnak is fogja magát érezni. - Carnivora.. Nagyon bátran harcolt. A Minisztérium részben neki köszönheti, hogy kézre kerítették Grindelwald egyik fő emberét.. De az összecsapást nem élte túl. - mondom ki csendesen, olyan tempóval, amivel egy frissen ébredt is felfogja a mondandó lényegét és nem kevés együttérzés is van benne. Tényleg úgy vélem, hogy ha Carnivora nem száll harcba Alaric familiárisával, Josh-nak sem biztos, hogy lett volna lehetősége telibe találni. Szép csapatmunka volt úgymond, csak kissé tragikus - Sajnálom. - mondom ki alig hallhatóan. Nyelek egy hatalmasat némán mert aligha hiszem, hogy Carnivora hősiessége bármit is javítana Gina számára azon, hogy megsemmisült.




[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Gina Accipiter
Griffendél

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-07-21, 13:36






[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ébredés & Gina

Ürresség... Sötétség... Időtlenség... Fájdalom... Kétségbeesés...
Nem emlékszem, mikor és hogyan kerültem a Mungóba.  A kórteremre se. Azt sem tudom élesen elkülöníteni, hogy mi volt az utolsó valódi emlékem, és mi az ami csak valami szörnyű rémálom lehet? Fogalmam sincsen, hogy hány nap telt el az eszméletlenség jótékony homályába veszve. Ki tudja a tudatom, talán így védekezik a sok rázúduló szörnyűség ellen...
Fény... éles... bántó... fájdalom...
Csak lassan és résnyire nyílik ki a szemem, hogy vissza is csukjam. Talán nincs is igazán erős fény a szobában, mégis annak hat. Bántóan annak. A testem még mozdulatlanul hever az ágyon. Lassú az eszmélés, és nehéz. Szinte semmit sem fogok fel a környezetből. Eleinte. Még azt sem igazán, hogy van-e valaki a szobában, vagy sem. A kezem mégis lassan megmozdul. Eleinte éppen csak egy ösztönös izom-összehúzódás az ujjaimban. Ahhoz sem érzek elég fizikai erőt, hogy ökölbe szorítsam a kezem. Vagy elfordítsam a fejem. Aztán egy újabb önkéntelen izom-összehúzódás. Halk nyögés. Fájdalom. Valahol a torkomban. Mélyen. Talán az sérült meg? Lehetséges. Fáj.
A kezdem lassan megmozdul, ismét. Ösztönösen valamiféle kapaszkodó felé kutatva. Talán egy másik emberi kézért? Talán eddig is szorítottam egyet? Vagy az szorította az enyémet?
- Car... Car...ni..vora... - rekedt suttogás. Talán nem is túl érthető, vagy hallható. Talán nincs is itt senki aki hallhatná? Vagy mégis... Újra próbálom kinyitni a szemem, fáradt, nehéz pislogás.
A szobában éledő hangok csak lassan jutnak át a tudatom szűrőjén. Nem is értek mindent. Csak érzem, hogy ismerős, megnyugtató hangok.  
- Hol van? Car..nivora... hol van? - nem érzem őt. De nem lehet messze. Sosem megy túl messze. Itt kell lennie. Talán az ablakpárkányon pihenve, ahogy mindig... igen ott lesz, csak még nem került a látószögembe... Cody majd megkeresi... Cody... csak lassan kezdek ráeszmélni, hogy ő van itt a szobában, az ő hangját hallom. Az övét is. Meg Melét. De nem igazán tudok rájuk figyelni. Beszélni se. Fáj. A torkom. Az sérülhetett meg... talán igen. Rájövök, hogy nem csak fáj, de száraz is a torkom. Mint aki napok óta nem ivott.  
- Víz... - nem megy, hogy ennél többet súgjak. Talán így is értik... Cody gyógyító... tudja, hogy vízre van szükségem. És amire még jobban szükségem van, a víznél is jobban, az Carnivora, és Cody, és Mel... a jelenlétük...





[You must be registered and logged in to see this image.]
"Nem akarom feledni a fájdalmat.
Az tesz azzá, aki vagyok."
Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-02-13, 20:21



Chris x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmosolyodom a szavain még kicsit rendezve a légzésemet. De már nem kezdek ismeretterjesztésbe. Ha valaha szükséges lesz az infó, úgyis megosztom vele.
Ami pedig a gyávaságot illeti.. hiába csak fekszünk egymás mellett, protokoll szerint civilben senki nem fetrenghetne egyetlen “beteg” mellett sem. Bár tény, hogy jelenleg magasról ejtenék erre a protokollra, ahogy általában a nővérek és ápolók nagy része is teszi a hozzátartozók esetében pusztán empátiából. És csak ha indokolt a távolságtartás hívják fel a figyelmet külön is erre.
Ami miatt sajgó szívvel, de mégis kitessékelem magam mellől, az az, hogy voltaképp a munkahelyemen vagyunk. Én pedig ebben a szent pillanatban egyáltalán nem érzem magamat lelkileg késznek bármilyen harcra, ami esetlegesen érhet egy ilyen helyzetből következve. Pálca nélkül amúgy is eléggé úgy érzem, hogy csak megtűrt státuszban lehetek itt… És még mindig vannak nagyon elmaradott gondolkodásúak, akiknek nincs olyan, hogy két férfi romantikusan is érezhet egymás iránt. Nem tudom ki fog belépni azon az ajtón, de jelenleg nem akarok kockáztatni. Persze ez az egész ettől még nem lesz jobb érzés, vagy mentség a lelkemnek. Hiszen ahogy Chrisnek szinte görcs áll a lábába, úgy engem érzelmileg tölt el egy lappangó hideg hiányérzettel az, hogy fizikálisan távolabb kerül mellőlem a lénye és úgy a teste hője. Ha szerencsénk lenne Margaret jönne. De ő a szülészeten van és csak időnként nézett be, meg Christ szóval tartani kicsit…
Így frissen ébredve, elég gyengének és sebezhetőnek érzem magamat minden tekintetben. Ráadásul az utóbbi néhány hónapban, úgy konkrétan azóta, hogy elkezdtem bele folyni az árvaház ügyeibe… Meglehetősen bele simultam a társadalom szöveteibe.. Minta buzi lettem ha úgy tetszik. Sok helyzetben, inkább csak hallgatok, ha csak nincs tényleg érdekemben, vagy úgymond kevésbé kockáztatok, hogy felszólaljak.. És egy csomó queer darab kikerült a ruhatáramból is amiket anno imádtam és csak a nagyon diszkrét elemek maradtak meg! És mivel az egyéjszakások és a bulizás is kikopott tavaly ősz óta a képből, maximum a diszkrét randizgatások maradtak.. valahogy a lényem ezen része elég durván háttérbe szorult. Ezzel együtt az erre vonatkozó emberi büszkeségem és a vele kéz a kézben járó kockázatvállalásom is. Persze ez az egész nem tudatosul most azonnal, de az, hogy Chris mennyire máris vállalna mindent.. azért valamire emlékeztet belőle!
Végülis úgy döntök, ideje legalább a köntösömet magamra ölteni, ameddig megjön az vizit, addig közben váltunk is pár mondatot még. És azért meg kell hagyni, ahogy kimondja a nevemet és azt hogy a “pasim”, jólesően megborzongok és kissé bárgyún, zavarral mosolyodom el, az elmémben pedig ott visszhangzik ez a szócska Chris megkapó hangján…
- Nos… Nekem pedig totál nincs tapasztalatom a hosszútávú kapcsolatokban.. vagy olyanban ami.. akár életre szólónak ígérkezhet.. - dorombolom vissza, jelenleg kissé karcosan, de határozottan reménytelien. Még ha ez elég hirtelen kijelentésnek is hathat. - Úgy érzem ezennel, mindkettőnk jogosult a kísérletezésre és a bénázás lehetőségére.. - Mosolyodom el újra szeretettel nézve rá, csillogó, félárbocra engedett szemekkel. Ha már úgy is fogja a kezemet egy rövid időre, az ujjai közé csúsztatom az enyémeket. - Csak annyit kérek, akármi is történik, beszélj velem! - Suttogom még totális nyugalommal, kissé bágyadtan. Olyan könnyűnek, magától adódónak tűnik minden valahányszor egymáshoz érünk.. Remélem én is, hogy a lehető legtöbb időt tudjuk majd együtt tölteni. Aztán hogy ki megy kinek az agyára… Az majd egy másik történet már!
Éppen megesik még egy kimerült kis puszi és már jön is az emlegetett asszonyság, bár még mindig inkább a frissen és mégsem olyan frissen avanzsált szőke hercegemre reagálok első ízben. - Rendben… - pillanatra elgondolkozom még kinek is akarnék hirtelen üzenni. Végül olyan személy mellett döntök, akitől amúgy is várható, hogy tovább megy a hír azoknak akik érintettek lehetnek - Jadenek elég lesz. És Chris.. Köszönöm! - ebben a köszönömben pedig benne van minden részemről..



// Én is köszönöm a játékot, nagyon örülök nekik! nagyszem  nagyszem Elég szép utat tettek meg az tuttti! Very Happy
Kis álomszuszékxD de hát tudjuk hogy szeret aludni, lélekben nagymacska. szivecske
"zene"[You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Christopher Graves
Reveal your secrets
Christopher Graves
Griffendél VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-02-13, 16:16



[You must be registered and logged in to see this image.]

A bál után egy héttel

Cody & Chris


[You must be registered and logged in to see this image.]
Jól esnek az odavissza passzolgatások, még ha szörnyen kimerültek is vagyunk, olyan természetes, olyan igazi, olyan sok szeretetet ad az egész. Néhány pillanatra el is felejti az ember, hogy egy kórteremben van, míg elő nem kerül az a köhögés és aggodalmas kiskutyaszemekkel nem kezdem el bámulni.
- Fúj. Mármint egészségedre. - mondom kicsit hülyén, a gyógyítás nem volt soha az asztalom, persze az állatok ellátásához értek, de nem olyan mélységekben, hogy milyen testnedvek honnan hova vándorolnak.  Csak azt tudom, amire szükségem van a saját és a bestiák gyógyításához, ráadásul már egy jó ideje nem gyarapodtak a hegek rajtam, de ez már egy másik történet.
Akármennyire kimerültek vagyunk, én a virrasztástól, ő éppen az ellenkezőjétől, az ölelések, csókok, érintések újak és álomszerűek, egészen ameddig Cody valami komolyabbra terelné a témát, de meghalljuk a madaram kopogását. Látható, hogy nem akarok kimászni, hogy ilyen tekintetben nem érdekel, hogy ki jön be és mit fog szólni, hiszen csak… fekszünk. Viszont ahogy változik a tartása az ölelésemben elhúzódom és bólintok, mint aki most kapott észbe.
- Persze, naná, már is. - mászok ki az ágyból, bár tény, hogy eléggé szarul esik, de nem az, hogy megkért rá, hanem az, hogy hirtelen eltávolodunk. Rosszul esik az a nyomorult gravitáció hirtelen, mintha egyszerre zseléből és betonból lenne a lábam, talán még egy vádli görcs is kerülget. Eszemben sincs gyávának nevezni, soha nem láttam annak, hiába az a hülye bélyeg a Hugrabugosokon, amit a mai napig nem értek. Nem különösebben érdekelt soha amúgy se, hogy hova osztanak be, felületesen érdekes, hogy az egyik kocka, a másik fejjel a falnak, a harmadik önző, a negyedik meg nyámnyila, de azért még az én fa fejem is tudja, hogy egyik se határoz meg minket.

Végül előbb sikerül elmondania a kérdéseit és csak azután bukkan fel az osztályvezető, hogy kipenderítsen, de addig is ahelyett, hogy leülnék csak az ágya mellett álldogálok. Érdekel, hogy mibe kezdett bele a kocogtatás előtt és tudom, hogy az időnk véges, meg persze az erőnk is. A kezéért nyúlok, csak úgy finoman, érdeklődően megsimogatva a kézfejét és kicsit felvonom a szemöldökömet.
 - Cody. - kezdek bele, most valahogy még a neve is máshogy gördül le a számról, mint ezelőtt. Nem veszem el a kezem, inkább előre hajolok, másik karommal támaszkodva az ágy szélén. - Elárulok egy titkot. Fogalmam sincs, hogy mit csinálok és te vagy az első pasim. - suttogom halkan, elismerve a totális gyengeségemet a témában és hogy ebből adódóan engem se hajt a tatár, ami az intimitást illeti. Más tekintetben persze ott van bennem, hogy a lehető legtöbb időt akarok vele tölteni és lehetőleg az agyára is menni, de hogy rávessem magam egyik pillanatról a másikra, ráadásul most már tudva, hogy ő nem ezt akarja, eszemben sincs.

Még éppen belefér egy rövid inkább-puszi-mintsem-csók ahogy előre hajolok, aztán csak megérkezik az az utálatos nőszemély és kipenderítenek a jó fenébe.
- Kint leszek, jó? Akarod, hogy szóljak valakinek? Kérem a listát. - mondom még gyorsan, ignorálva, hogy a  ott károg a kecsege a fejünk felett. Még is mit csinálhat velem? Büntetést kapok? Sárgalap a Mungóba? Kitilt, mert beszélgettünk az értesítésük helyett? Valószínűűű… Miután megkapom a neveket elsétálok az Ispotály levéltárához kiküldeni az értesítéseket vagy akinek akad mobilja és éppen nem hülyült meg a mágiától küldök nekik sms-t, aztán a Váróterem egyik székére ücsörgök le. Körülbelül három perc tellik el egyhelyben, amikor arra leszek figyelmes, hogy már semmire se leszek figyelmes, mert eldőltem, mint egy zsák krumpli és halk horkolás jelzi, hogy nem kinyírtak, csak végre valahára megnyugodva húzom a lóbőrt.

// Köszönöm szépen a játékot, el se hszem, hogy eljutottunk idáig. biglove Christől egy klasszikus bealvás meg mindig befigyel. xD //

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]



[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-01-30, 00:37



Chris x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
A bál témájára már csak erőtlenül fújtatok és megcsóválom a fejemet. De ezzel voltaképp el is engedem inkább az egészet. A félbehagyott mondata kapcsán szintén sokatmondóan nézek  vissza rá, de megállom, hogy elröhögjem magamat és bölcsen inkább hallgatok. A karácsonyi ronda pulcsira azért vigyorgok egy sort - Veheted készpénznek. - már csak kerítenem kell valakit aki megtanít kötni.. végülis Karácsony még messze van. Én bennem nem kérdőjeleződik meg, hogy ne tudnám megcsinálni. Hozzá vagyok szokva az aprólékos vagy épp atombiztos kézmozdulatokhoz. Egymástól függetlenül is remekül megy a koordinálásuk. Cserébe vannak mozgásformák amikbe ha erőt is kell bele vinni, meg még jó pár másra is kell közben figyelni, ott majdnem végem. Bár hiszek benne, hogy elég gyakorlással minden szintbe hozható. De azt hiszem ez így kerek. Talán csak az arckifejezése árulja el az aggodalmát, mire kissé erőtlenül megsimítom az arcát - Hé.. Semmi baj. A huzamos háton fekvés után viszonylag normális ha felszakad ez az.. Azt jelenti tisztul, aminek kell. - lehet nem a legmeggyőzőbb, tekintve a méreg is a tüdőmre volt hatással, de attól még általános tünet szokott lenni valóban. - Elképzeltem ahogy susogsz egy hangyaboly fölé hajolva, hogy meggyőzd őket a gyöngyfűzés örömeiről. - Végül addig csapkodjuk egymás labdáit, hogy megtanulunk röpizni.. Bár kétségkívül élvezem! Főleg a temérdek érintéssel együtt, amikbe nem heveskedve, mégis több érzelem szorul mint amit így frissen ébredve hirtelen fel tudnék dolgozni egy szuszra. Talán ez is benne van abban, hogy bár még úszik a tekintetem meg úgy mindenem az eufóriában, mégis megszakítom a pillanatot. És talán számára is egyfelől egy kis megkönnyebbülést jelenthet amibe bele kezdek.
- Én.. azt tudnod kell, hogy.. - vagyis amibe bele kezdenék mert itt kezd a sólyma kopogtatni és jelzi ő is, hogy nem hagynak minket békén! Bennem pedig egy kicsit feljön a türelmetlenség, hogy épp kinyögtem volna pár fontosnak megélt dolgot erre máris jön valaki! Nem a sólyom miatt érzek így, hanem aki miatt jelez. Ráadásul amikor realizálom, hogy Chris maradna és hogy semmi kedvem kitessékelni nekem sem.. újabb lappangó frusztráció üti fel bennem a fejét. Tudom, hogy soha többé nem akarok rejtőzködni! Mégis.. Szinte nem tudnék vissza idézni olyan helyzetet ahol ez jól sült volna el valaha is... Most pedig érzem is, hogy beijedek és fészkelődni kezdek. Baromi nehezen kezdek bele, de nem azért mert félnék a reakciójától, hanem mert magammal küzdök az üggyel kapcsolatban és a szabadságvágyammal és igényemmel. - Bocsáss meg.. de vissza ülsz? Csak ameddig tart a vizit.. - egy kicsit megrogynak a vállaim és próbálom nem utálni magamat amiatt, hogy a vele való konfrontálódást választom. Gyávának érzem tőle magamat. De ha más nem, az, hogy a kezét az utolsó pillanatig szorongatom, azért tanúskodhat neki arról, hogy ez baromi nehéz. Voltaképp vissza utasítanom a közelségét szavakba foglalva! Most hogy végre a közelébe kerülhettem!!
Mielőtt még bármit mondhatnék azonban, talán épp csak sikerült újra “a helyünkön” lennünk, a kekec osztályvezető nyit be. Hamar felméri a terepet és már számon is kér - Maga ébren van és még nem szóltak senkinek?! - itt Chrisre néz meglehetősen szemrehányóan és metszőn, majd a válla fölött hátrafelé bök az ajtóra. - Menjen ki! - utasítja nem éppen kérésképp. A hangja, a passzív agresszív hangulata, nagyjából úgy vet véget a pillanatunknak, mintha valaki egy csendes relaxációs gyakorlat közepén ketté tépne egy papírzacskót… Ha Chris esetleg visszakozna azért biccentek neki hogy menjen csak nem lesz gáz. Akármekkora bunkó is a főnök, ő is csak egy gyógyító. Bár ha tényleg kimegy, az osztályvezető nem valami kedvesen csukja be mögötte az ajtót.
Eltelik úgy negyed óra, húsz perc végül a tag távozik. Ha a kedves újra belép, már háttal állok és épp a vállaimra dobom rá a köntösömet, meg fogom össze magam előtt és kötöm meg, csak ez után fordulok felé. - Sétáljunk egyet a belső kertben. - javaslom csendesen és az ágyat kikerülve oda lépdelek hozzá a tekintetét keresve, a kezemet egy pillanatra a szívére téve. Végül csak bele karolok, de ha megindulunk érezheti, hogy tényleg szükségem van azért még támaszra.
Ha kijutunk a belső kertbe szólalok csak meg újra. - Szóval.. azt akartam kérdezni, hogy nem-e baj, ha.. lassabban haladunk majd? - rá is nézek mielőtt bármit hozzá tennék a miérthez, előbb inkább megvárom a válaszát. - Illetve.. mióta tudod, vagy érzed? - kíváncsiskodok tovább halkan, türelemmel.

"zene"[You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Christopher Graves
Reveal your secrets
Christopher Graves
Griffendél VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-01-26, 13:32



[You must be registered and logged in to see this image.]

A bál után egy héttel

Cody & Chris


[You must be registered and logged in to see this image.]
Az első kijelentését egy sokatmondó pillantás nyugtázza, míg a másodikat... szintén. - Esélyünk se volt. Mintha minden úgy lett volna megírva, ahogy. - mondom, bár lehet, hogy volt benne számtalan hibázás a részünkről, tényleg valahol úgy érzem, hogy az egész visszatekintve sorsszerű volt és nem volt benne túl sok beleszólásunk. Csak azért lehetek hálás, hogy Cody-nak tényleg "csak" "még egy" "kómás" "kalandja" legyen a sok közül. Amikor rátér a különbségekre a belélegzés és a seggbedugással kapcsolatban egy kicsit elkerekedik a szemem, de aztán vigyor vetül rá.
- Ma is tanultam valami hasznosat. Ha mérget látok véletlen se lélegzem be, inkább feldugom a... - hallgatok el én is, ahogy ő tette, de nem tolom túl a pörgést, hiszen ő csak most ébredt fel, én pedig alig aludtam az elmúlt időszakban valamit. Inkább csendes beszélgetésről van szó, puha, óvatos mozdulatokkal, főleg, hogy mellé is fészkelem magam a nem éppen két személyes ágyra. A köhögés hangja sérti a fülemet, de csak azért, mert azonnal átdob az aggodalmas hangulatba és nem igazán van senki, akitől megvédhetném, akit tarkón csaphatnék, hogy jobban legyek. Kimondottan kínzó csak nézni és semmit se csinálni, valahol jobban átérzem már, hogy miért is megy valaki gyógyítónak. Amikor elgyengül a kezemben fel se fogom, hogy túlságosan ellazul, hogy talán szó szerint elájulni készül, de jelen esetben ez jó hír, mert lehet azonnal kiugranék az ágyból és hívnék inkább valakit, mert fogalmam sincs mit kellene csinálni, ha valaki kómából érkezik. Magamhoz húzom, karolom, persze nem fojtogatóan, de éreztetve, hogy tényleg itt vagyok, tényleg sikerült áttörnünk a VMS óta húzódó falon, aminek a két oldalán mind a ketten vonzódtunk a másikhoz, nem csak ő. Ez sosem volt egy oldalú, csak túlságosan szőke voltam ahhoz, hogy felfogjam és elfogadjam. Könnyedén mondom ki akárkinek, ha dögös, legyen fiú vagy lány, már a véla srácokat is nézegettem a franciáknál, és még is el kellett telnie éveknek, mire leesett, hogy nem csak egyszerűen értékelek mindent, ami szép, hanem tudok mind a két nemhez konkrétan vonzódni.
Kicsit felnevetek a kontrára.
- Karácsonyi ronda pulcsit, kérlek. - teszem hozzá, de a gyöngyállatka fűzésre egy kicsit elgondolkozom. Nem mondanám, hogy nagyon aprólékosak lennének a kezeim, persze az állatokkal finoman bánok, de a finommotorika nem a második nevem. Az Brian.
- Majd megkérem a hangyáimat, hogy hordják őket össze. - csapom végül le, hogy aztán visszatérjünk az újdonsült ismerkedésünkhöz, ahogy végre kimondunk mindent, amit ki kell mondani. Egyértelműen gyorsan zakatol a mellkasom, már azóta is, hogy hozzám bújt, de ahogy egymásra nézünk, ahogy belehajol a kezembe majd a tenyerembe puszil, érzem, ahogy végigfut rajtam egy kellemes meleg hullám, ami a szőke szőröket kíméletlenül felállítja a tarkómon és a karomon is. Ezúttal nem hirtelen felindulásból érnek össze az ajkaink, nem lehet csak annak az örömére fogni, hogy élünk, hanem benne van minden más is, ami idáig elvezetett. Valószínűleg nem fogok eljutni egyik napról a másikra nulláról a százra, nem leszek azonnal mindenre kész és mindenre nyitott, de az, ahogy így összesimulunk természetesnek tűnik és kellemes, izgatott érzéssel tölt el.
- Én pedig igyekszem majd válaszokat adni. - válaszolom, de inkább suttogom, hiszen olyan közel vagyunk egymáshoz és olyan erőtlenek vagyunk, hogy nem is kell több. A következő pillanatban a kórterem ablakán hangosan kocogtat be a csőrével a familiárisom, amikor nem reagálok rá megmaradva a “rózsaszín ködben” akkor egyre hangosabban. - Basszus már. Jön valaki. - mormogom, de nem különösebben rohanok kikelni az ágyból. Nem akarok titkolózni, nem akarok csiga lépésekben haladni, az volt a lényeg, hogy én rájöjjek mit érzek, hogy én elfogadjam, mindenki más eső után köpönyeg, egyszerűen nem érdekel. A jó hír az, hogy elég nagy arcom van ahhoz, hogy az esetleges beszólások leperegjenek nagyrészt rólam és szó szerint sebezhetetlen is vagyok, szóval… Azért Cody felé fordulok, várakozóan, ha ő ki szeretne rúgni az ágyából azonnal, azt is megértem és visszaülök a székre, de jelenleg szörnyű lustaság tört rám, vagy legalább is ez a kifogásom része.

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]



[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-01-11, 23:07



Chris x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nyüffenve hümmenek egyet a méreg felemlítésére. Persze rögtön felsejlik bennem, hogy majd elkérjem az elemzést róla, már ha sikerült csinálniuk. - A házigazdával mi lett? - bár amikor lent hagytuk a pincében eléggé kivérzettnek tűnt és talán felesleges is szóba hoznom, hiszen valahol tudom a választ.. mégsem tudok elsétálni a kérdés mellett. - Kérlek… mond, hogy Rufus-nak nem sikerült meglépnie!.. - agybaj volt az a bál úgy ahogy volt! - És.. Nos nem csodálom hogy gyorsan kiütött.. a belélegzett mérgek gyorsabban szívódnak fel és hatnak, mintha feldugnál valamit… - mormogom kissé rezignáltan szemet forgatva. Egyben mint akinek ez és úgy ámblok a bálon történtek, ki nem mondott szégyenfoltot testesítenének meg. Vagy legalábbis a “legendás gyógyító” tökéletes felsülését.. Nem hangoztatom, így nem is tudni különösebben rólam, hogy mennyire cseszi az önérzetemet, a büszkeségemet és a hasznosság érzetemet, hogy pálca és mágia nélkül próbálok boldogulni egy pálcahasználó társadalomban.. És mennyire érzem magamat emiatt… csalónak..
A madaras hasonlatára már azért egy élénkebb mosolyt is kicsal és valami szakadozott halk sípoló hangot, amit nevetésnek lehet elkönyvelni, de rögtön követi egy rövid sor köhögés is. De semmi komoly.
Végül sikerül felülnöm a segítségével és az első bizonytalanság után elfogadja a kezemet, akár egy nagymacska és a szívem valahol össze szorul, a pillangók meg elkezdenek feléledni. Való igaz, eszméletlenül igyekeztem, hogy ne érezze úgy, hogy “a meleg haverja jajj ráhajtott”. Így tényleg új, mindkettőnknek, hogy most mégis nyílhatunk. Az ölelésbe majdnem bele ájulok, még ő is érezheti, hogy egy két pillanatra vészesen belazul és elnehezül mindenem és az ölelés is elveszíti az erejét. De sikerül végül megtartanom magamat és ekkor dönt úgy, hogy mellém bújik. Első ízben annyira meglep, hogy fel se fogom, hogy talán odébb kéne nekem is kicsit fészkelődnöm, hogy jobban elférjünk és csak lassan kapcsolok, hogy kövessem, igazodjak, és ne csak bámuljak rá mintha most látnám először és csapna arcba az a bizonyos érzés... És bár az utóbbi néhány hónapban kialakult közöttünk egy dinamika, amibe bele fértek olyasmik, minthogy viccelődve flörtöljek vele, minden komolyságnak tűnő elem nélkül és még szemtelenkedjek is ha úgy hozza a helyzet, de leginkább csak a vérét szívtam… Legalábbis igyekeztem, hogy ne legyen más jellegű felhangja.. Ráadásul növesztettem egy egészen magabiztos attitűdöt is, mintha semmivel nem lehetne zavarba hozni. Mondhatni a bestis szak is kicsit megedzett.. Most mégis kigyullad a fejem, már amennyire ez lehetséges a jelen állapotok mellett.. Arról nem is beszélve, bármennyiszer is láttuk egymást az öltözőben vagy akárhol félpucéran.. sosem értünk egymáshoz. Most mégis egy kicsit feszélyezve érzem magam, de nem húzódom el, esem túlságosan pánikba, vagy kezdem magamat bebábozni a takaróba. Pedig még a vállaimat is leveri a pír! Hát a vérkeringésemet határozottan újra indítja a közelsége, egy kicsit zsizsegni is kezd mindenem.. azok a hülye pillangók is. Úgyhogy inkább csak felhúzom a lábaimat a vékonyka takaró alatt és hagyom magamat elveszni abban, ahogy átkarol, a mellkasának döntöm a fejemet és hozzá bújok. A halvéremnek is kifejezetten jól esik a teste melege. - Hm.. egészen csábítóan hangzik.. Majd kötök valami glitteres egyen pulcsit. - kontrázok egy kis vigyorral. És bármilyen abszurd is, a lelki szemeim előtt már meg is jelenik az összkép.. - De akkor te meg megtanulsz gyöngyállatkát fűzni. - vetem fel az egyezséget ha már ilyen kreatívak vagyunk… Minden vicc ellenére, értem mit akart ezzel mondani és valóban nehéz fogadkozni az életünkkel kapcsolatban, ha egyszer.. valójában mindketten veszélyesen élünk.. Eleve a varázsvilágban élünk.. Eleve egy kiszámíthatatlan és talán ijesztően fölénk boruló jövő előtt állunk.. A saját közös jövőnkről nem is beszélve.. De tény, én sem szeretném újra és újra és újra kitenni ilyesminek, mint most. Sem őt, sem egyetlen szerettemet sem!
Ami a hangomat illeti, nos.. örülök, ha már neki sem okoz gondot a.. “dorombolásom” a maga lágy mélységével.
Ahogy ő sréhen lepillant én sréhen fel, nehéz lenne nem látnom ahogy mozdul az ádámcsutkája és a válasza hatására valahol egyszerre élénkülök fel és tompulok be. A szívem hatalmasat dobban, nyelek egyet és már épp szóra nyitnám a számat, amikor megsimítja a rendezetlen képem. Csak lehunyom a szemeimet és hozzá bújok az érintéséhez. A kezére simítom a kezemet és puhán a tenyerébe csókolok. Mire pedig ismét kinyitom a szememet, már újra magához von. Engem pedig azt hiszem elönt az eufória. Az ujjaim a nyaka oldalára, az arcélére simítanak és bár örökké tarthatna ez a pillanat! Mégis ezer és még több gondolat kavarodik fel bennem, ahogy vissza szivárog minden úgyhogy bár nem sok kedvem van hozzá elszakadok tőle. Egy hosszú pillanatig még keresem és tartom is a tekintetét, a hüvelykujjammal még végig simítok puhán az ajkain aztán eleresztem és kicsit el is hajolok. - Annyi kérdésem van… - arról nem is beszélve, hogy ha így folytatjuk lehet tényleg ki fogok ájulni-alélni a képből.. Meg lehet nem ártana majd valamikor szólnunk valakinek, hogy amúgy felébredtem.. Mielőtt még a délutáni vizittel ránk ronthatnának.. De.. Most sok más jobban foglalkoztat. És mindnek Chrishez van köze.

"zene"[You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Christopher Graves
Reveal your secrets
Christopher Graves
Griffendél VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-01-11, 10:40



[You must be registered and logged in to see this image.]

A bál után egy héttel

Cody & Chris


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem pontosan gondolom át, hogy mit csinálok, az érzelmek vezetnek, amiket évekig elfojtottam magamban jó mélyen. Ez nem azt jelenti, hogy Tita iránt nem voltak őszinték az érzéseim, mert őt is szeretem... szerettem, de mindig is vonzott valami Cody irányába és még ha rögös is volt az út addig, míg képes voltam elfogadni, akkor is ideértem. Elképzelni, hogy közben már egyszer meggyászoltam, most pedig a Szent Mungóban az ágyánál töltöttem napokat maró aggodalommal és hogy a mostani kalandunk is olyan véget jelenthetett volna, hogy soha nem lesz esélye a "happy endnek", elképesztően szétfeszített. Nem mintha alapvetőnek kéne vennem, hogy a fogadtatás pozitív lesz, csak remélem, hogy közben nem ábrándult ki belőlem azért, mert elutasítottam és Titával voltam. Hiszen jogos lenne, tényleg az lenne.
Megtámasztom, amikor feljebb akar ülni, előrehajolok, hogy segítsek, amiben csak tudok. Erős srác vagyok, mondhatni meg se kottyan, és addig is végigszalad rajtam egy újabb hulláma az izgalomnak és az örömnek. Ébren van. Magánál van. Megcsókoltam!
- Amit a testedhez vágtak valamilyen méreg volt, amivel nem bírtál el se te, se a gyógyítók, percekkel azután, hogy visszakerültél kómába is estél. - egészítem ki, megmagyarázva, de látszik rajtam, hogy a tekintetem inkább szeretettel, sőt, szerelemmel, hálával van telve, hogy visszatért, mintsem tudnám magam tartani ahhoz, hogy részletesen bármiről is beszámoljak.
- Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. - válaszolom vissza azonnal, amikor még én tűnök kialvatlannak és sápadtnak. Megszokhatta már, hogy vicces állatos hasonlatokkal élek, mint a visszatérő viccünk a hangyákkal, de azért most tényleg nem tudom elképzelni, hogy értem kéne aggódni.
Amikor kinyújtja a kezét nagyot dobban a szívem, először mint valami ijedt kislány megrebbenek. Nem azért, mert nem akarom, hogy hozzám érjen, hanem azért, mert akárhányszor értünk egymáshoz haverkodva, ez most más, ez most új. Mintha valami macska lennék egy hosszú, lassú pislogással bátorítom és kissé még bele is hajtom az arcomat a kezébe. Már éppen nyitnám a számat, hogy bocsánatot kérjek, nem a csókért, hanem azért, hogy ilyen sokáig tartott. El se hiszem, hogy nem késtem el, hogy most először tényleg őszintén beszélhetek vele az érzéseimről. Alapvetően brutálisan laza,  őszinte srác vagyok, szóval magamban tartani és azt mantrázni, hogy akkor is heteró vagyok felért egy jó hosszú kínzással. Előrehajolok, hogy megöleljem, de a szoros ölelés után nem távolodom el. Kicsi a hely, nem valami francia-ágy, de így is óvatosan befészkelem magam mellé és átvetem a feje alatt a karomat, hogy így öleljem és magamhoz vonjam, hogy aztán elkezdjem a plafont pásztázni fölöttünk. Csak hallgatom, ahogy beszél, már fel sem tűnik, hogy ez nem az a hang, amibe először beleszerettem, minden felszín alól csak a tényleges Cody-t hallom, nem a "testét".
- Esetleg elkezdhetnék horgolni. - válaszolom vissza, nyilván szándékosan irreálist bedobva, kicsit elvigyorodva. Tudom, hogy soha életében nem fog megülni a fenekén, ahogy én sem tervezem, hiába fogadnánk meg akármit, de azért azt egyértelműen tudnia kell, hogy... nem akarom elveszíteni, újra. Az utolsó kérdésére a plafonról sréhen lepillantok rá, az arcomat még jobban elönti a vér, látszik, ahogy nyelek egyet, a torkom kissé kiszárad.
- Igen, veheted vallomásnak. - krákogok, mintha tényleg ugyanannyira laposra lettünk volna taposva, ahogy ő krákogott, amikor elkezdett beszélni egy hét hallgatás után. Felé fordulok, az egyik karommal még mindig a feje alatt karolom, a másikkal ezúttal én érintem meg az arcát, végigsimítva a borostáján, hogy előrehajoljak ezúttal kevesebb hévvel, de nem kevesebb szeretettel újra megcsókolni. A bizsergés az egész testemet átjárja, de még így is be kell vallanom, hogy mindkettőnknek igaza van, mind a ketten mosott szarok vagyunk. Szexi mosott szarok, de használhatatlan félhullák.

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]



[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2023-01-01, 22:09



Chris x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
Ahogy egyre nagyobb a hírverés Grindelwald körül a jelenben, várható volt, hogy előbb-utóbb kibukik ha vannak élő leszármazottai és elkerülhetetlen, hogy mindenféle múltbeli dokumentum, festmény, fotó, imfó vagy akármi kiszivárogjon valamiképp. Talán ebből is remekül látszik, hogy egészen más kort élünk. Hogy Voldemort felszívódása után lépten nyomon kerültek elő mindenkinek a rokonai.. avagy a rokonainak a rokonai. Mindez egy rohamosan száguldó világban, ahol már szinte semmi sem ugyanaz mint amit régen ismertünk… És ahol Grindelwald eszméi ma is képesek teret nyerni, ahogy régen is tömegeket mozgatott meg.
Akárhogy is, remélem, nem fogják össze mosni Christopher-t egy két lábon járó Omennel! Bár ne ilyen szarságok árán kényszerülne komolyságra..!
Bőven kijut szerencsétlennek a pletykából meg a susmusból, de Margaret elég erélyesen szét csap aközött akik között kell. Tekintve, hogy ő sem teljesen ember, mégis szakmailag kifogásolhatatlan, így azért van szava. Arról nem is beszélve, hogy vérfarkasok és sokan mások is dolgoznak a Mungóban, akik nem egyszerűen csak emberek, mégis a gyógyítók között van nevük és helyük is! Úgyhogy Margaret jóvoltából nem kellett éjszaka kommanóznia, bent maradhatott és még kaját is kapott. Bár csak ispotályi kosztot, de azért kapott.
Alistair is volt hogy behoppanált egyszer kétszer fél órácskára -talán pont a frászt hozva Chrisre, de neki határozottan sipirc volt vissza, ő ugyanis tényleg eltáv nélkül lógott ki.
Ami Alexet illeti.. nos biztosan van valami bi hajlamom, hiszen Jade is amolyan tiszteletbeli plátói számomra, szóval tudok kapcsolódni ezzel a vonallal és Chrisnek is kimondtam amit.. Bár neki elég sokmindent kimondtam, tekintve, hogy úgy voltam vele úgy sem befolyásol semmit valójában… Attól még, így közel egy fél évvel későbbről visszanézve az Alexes helyzetre.. nem tudom azt mondani, hogy nem az aktuális helyzetünk hozott össze minket a végtelennek tűnő nyomorunkban és szeretethiányunkban.. Szóval nem volt épp a legegészségesebb fellángolás.. Mégis valahol mindketten tanultunk a másiktól egy kicsit. Sok kérdést tett fel, amit előtte soha senki.. Életemben először nem kellett az árnyékban élnem. Életemben először tapasztaltam meg, milyen amikor a magánéletem tovább terjedhet a klubbokon, vagy a “védett helyeken” túlra.. És rájöttem, hogy soha többé nem akarok bujkálni, nem mintha rólam nem lett volna nyilvános például a suliban, hogy mizu de.. azért azon túl általában diszkrét maradtam, kivéve a környezetemben vagy felém irányuló provokáció esetén de.. az már más téma. Mindenesetre arra is rájöttem, ha valaha lesz párom.. remélem vele sem kell minden pisszenésünkre oda figyelnünk...
Ahogy ő gondolkodás nélkül megcsókol én épp úgy gondolkodás nélkül viszonzom, de hát frissen ébredve, valóban még gyógyszerrel egy nagyon rövid ideig minden nagyon álomszerű, aztán csak amikor vissza szivárog a valóság sarkossága, akkor tér vissza belém is, hogy talán hibát követtem el.. Egy pillanatra még azt is megkérdőjelezem, hogy tényleg ő csókolt meg? Nem csak azt akarta ellenőrizni hogy.. mittudom én.. friss-e a párnám vagy akármi és én támadtam le?!.. De aztán ahogy a kezemet fogja, amit szintén kissé késve fogok fel, így nem húzódom el sem, valamit megkongat bennem. És ha már amúgy is fogja a kezemet, egy kicsit belé kapaszkodom, hogy fel tudjak ülni rendesen, megkímélve magamat a méltóságvesztős vérszegény béka szintű fetrengéstől a pozícióért, de utána sem eresztem el. Nem én! A vissza kérdezésére és a nevetésére azért egy erőtlen mosoly nekem is az arcomra mászik - Hát.. épp most összegezted, hogy velem mi történt.. - nyögöm ki meglehetősen rekedten. - Addig emlékszem, hogy szellemeskedtem egy sort.. csak nem a vicces értelemben.. Aztán.. - megdörgölöm a halántékomat és újra megköszörülöm a torkomat mert beszéd közben vagy háromszor elmegy világgá. De végül csak megingatom a fejem lassan és megvonom a vállamat. - Te viszont úgy nézel ki mint aki jó ideje már nem aludt és nem látott napfényt... - akárhogy is hangzik, szeretet van bennem, hála és némi aggódás, hogy a saját egészsége, kényelme kárára virrasztott mellettem. A szabad kezemet felemelem hogy megérinthessem az arcát, bár meglehetősen bizonytalan a mozdulat, mintha nem tudnám eldönteni, hogy tényleg megtehetem-e? Végül csak gyengéden megtörlöm az arcát és egy két pillanatig csak nézek rá. Úgy, ahogy még sohasem engedtem meg magamnak, hogy rá nézzek, amióta meghúzta a határokat. Pedig ez a tekintet neki jár.
Közben hallgatom amit mond és bár sokminden helyre kerül, felfogom.. mégis az arcomon a totális néma káosz ütközik ki. El is veszítem vele a szemkontaktust, hogy aztán újra vissza térjek. Mintha emészteném. Aztán csak égni kezdenek a szemeim és beharapom az alsóajkam ami kegyetlenül remegni kezdene. Végül csak nyelek párat, veszek néhány mély levegőt. Aztán csak kicsit felé hajolva széttárom a karjaimat - Gyere ide! - kérem tőle gyakorlatilag hang nélkül. Szeretném megölelni.. Szeretném szabadon megölelni. Az más kérdés, hogy némiképp ájulás közelben is érzem magamat.. Miután az ölelést viszonozza azért még kibukik belőlem egy vigyorral - Esküszöm új hobbi után fogok nézni! - fogadkozom a halálközeli élményeket felhozva. És csak jobban magamhoz szorítom. Már amennyire futja a jelenlegi erőmből.
- Akkor.. ezt most.. vehetem.. vallomásnak? - suttogom a vállgödrébe, ezúttal határozottan megszédülve a közelségétől meg úgy mindentől pillanatnyilag.

"zene"[You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Christopher Graves
Reveal your secrets
Christopher Graves
Griffendél VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2022-12-21, 10:19



[You must be registered and logged in to see this image.]

A bál után egy héttel

Cody & Chris


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem különösebben érdekel most, hogy ki milyen szemmel néz rám, hiába voltam egész életemben népszerű a laza, mosolygós, vicceskedős stílusommal. Mióta kiderült, hogy Grindelwald ükunokája vagyok és egyben kiköpött mása, elkezdtem lerázni magamról a furcsa bámulásokat és most is ugyanezt teszem, hq valaki pletykálna Cody-ról és a sellőségéről, rólam, vagy éppen arról, hogy miért nem vagyok hajlandó elhagyni a kórtermét huzamosabb ideig. Nyilván nem esik jól, ha az amúgy is szar helyzetet még tovább bonyolítják, de úgy érzem a házigazdán már kidühöngtem magam és semmi jóra se vezetne, ha valakivel veszekednék. Ha és amennyiben a szívtelenebb fele a személyzetnek kitessékelt éjszakákra akkor egy kis ellenkezés után távoztam, hogy egyik londoni havernál aludjak és másnap azonnal meg is jelenjek óramű pontossággal ahogy lehet vizitelni. Mondjuk nem mondom, hogy nem kísértett meg, hogy a tündérteleport észrevétlenül betud-e hozni, de úgy gondoltam már így is elég szem tapad rám úgy auror fronton, betörés a Szent Mungóba már nem hiányzik. A nyomoromban legalább üde színfolt volt a barátaink felbukkanása, sőt, még Tita is eljött, bár megvallom az ő jelenléte most inkább összezavart, mint megnyugtatott volna, akkor is, ha csak jót akart. Nagyon friss még a szakításunk és az elhatározás, hogy Cody az, akivel látom a jövőnket, akivel az életem le akarnám élni, végre kiszabadulva abból a hasztalan és káros mantraból, hogy heteró vagyok, heteró vagyok... Mert nem. Amikor Cody elmondta, hogy visszatérve az az Alex, akivel összejött egy csaj elsőre elég erőteljesen a földhöz vágta a világomat - bár az is benne van, hogy hiába voltam kapcsolatban Titával, ha férfi az az Alex, akkor is meghökkenek -, de kibökve, hogy a biszexuális egy létező dolog valami még is a helyére csúszott.
Ugyan igen érdekes reflex ez, de gondolkodás nélkül ugrok oda, hogy megcsókoljam, ahogy elönti a testemet az öröm, hogy végre felébredt. Mondták a gyógyítók, hogy jó úton halad, hogy folyamatosan gyógyul a teste és egyre kevesebb az esélye, hogy ne ébredjen fel, de azért tekintve, hogy a kórtermek teli vannak olyanokkal, akik bizony akár már évek óta nem tértek magukhoz, megvolt a dögletes hangulat. Éppen, amikor győzne a józan ész, hogy eltávolodjak, megmagyarázzam miért támadtam le, elmondjam, hogy brutálisan megijesztett mindenkit - megint - megragadja a pólóm és visszacsókol én pedig érzem, hogy macsós, vagy sem, a szemhéjam alatt elkezd égni a szemem egy-egy kellemetlen forró könnycsepptől. Ahogy egymásnak döntjük a homlokunkat érzem a gyengeségét, érzem, hogy talán még annak a határán is van, hogy lefulladjon, így néhány pillanattal később eltávolodok, hogy teret adjak, de csak az ágy széléig. Egyik kezemmel a kezét fogom, a másikkal pedig előre hajolva támaszkodom, csak nézve, kicsit homályos tekintettel, de örömmel az arcomon. Amikor észreveszem, hogy az övén megjelenik valami megbánás, vagy rosszérzés, azért én is visszakerülök a föld nevű bolygóra. Nem kellett volna letámadnom, kába volt, lehet még gyógyszer is volt benne, mekkora majom vagyok.
- Velem? Egy hétig feküdtél a Szent Mungóban ájultan és az a kérdés, hogy velem mi történt? - kérdezek vissza, szinte hitetlenkedve, de egy kicsit még a nevetés is kibuggyan. Amennyiben elhúzza a kezét, amit megfogtam újra utána nyúlok, de nem agresszívan, csak afféle bíztatásként, hogy tényleg nem álmodik, itt vagyok, fogni akarom a kezét. Persze, ha még mindig elhúzódik akkor hagyom, nem vagyok valami predátor aki a félájultakra erőlteti rá magát.
- Az történt, hogy mire elszántam magam, hogy a feje tetejére állítsam az életemet, te úgy döntöttél, hogy mielőtt eljutnék odáig, hogy kinyögöm mivan inkább bevállalsz egy századik halálközeli élményt. - válaszolom végül, de nem vádlóan, nem számonkérően, nem bántóan, azt meg főleg nem fűzöm bele, hogy az egyik halálközeli élménye nem csak KÖZELI volt.

[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]



[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Vissza az elejére Go down
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Cody L. Mortimer
Hugrabug VMS

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty2022-12-01, 14:06



Chris x Cody


[You must be registered and logged in to see this image.]
Ismét sikerült  akaratlanul is rá hoznom a frászt és az ideget mindenkire aki fontos számomra. És ahány kómás élményt beszedtem már, bizonyos, hogy a gyógyítói képességem miatt nem lett maradandó károsodásom sosem.. Ha valaki szólt hogy amúgy sellő volnék, ez a tény néminenű kelletlen disszonanciát szült a kollégák között. Az egyik fele ugyanis némi rosszindulattal csak annyival nyugtázta, hogy a halaknak a vízben lenne a helyük és kifakadtak, hogy hová fajul a világ?! A kollégák másik fele viszont elkötelezetten próbált megoldást találni a helyzetre.
Christ amiatt is erősen kérdőre vonták, hogy mégis ki a franc ő nekem, mert csak úgy nem maradhatna senki "bentalvósan”, legfeljebb engedéllyel. Szerencsétlenségére megnyerte az osztalyvezetőt, aki egy régi korokat dédelgető, kekec, vénség. És meglehetősen ferde szemmel és bajusz alatti mormogással fogad mindent ami túlmegy a szűkös látókörén. Mindenesetre a végén Margaret kimentette. És a kedélyes félóriás szülésznőnk hozott neki forrócsokit és leállt vele beszélgetni az üresjáratokban. És amellett, hogy távol tartotta az osztályvezető kellemetlenkedéseit Chris-től, a lelket is próbálta benne tartani, amikor épp nem volt jelen Tita vagy Jade vagy Gina vagy bárki.. Menet közben egy ügyvéd is felbukkant és mivel más nem volt, Chris-nek pár formális kérdést feltett velem kapcsolatban, majd a kezébe adott egy bőrkötéses, mágiával lezárt dossziét, mondván ha netán felébrednék, adja át nekem. De egy hanggal többet nem mondott és hamar távozott is.
Így, egy hét elteltével azért egy pofás szakáll kezdeményt is sikerült növesztenem. Amivel kapcsolatban, ha kevesebb furcsa érzésem kötődne a szakállakhoz, még akár el is gondolkoznék rajta, hogy megtartsam.. Mindenesetre az ébredés egy kora délutáni órában ér utol. Minden átmenet nélkül nyitom fel a szemeimet. De azért kell pár pillanat ameddig tényleg magamra találok. És amikor végre tényleg felfogom a környezetemet és Christ is ott látom magam mellett, mosolyra húzódik a szám, de mire bármit is mondhatnék már mozdul és megcsókol. Annyira hírtelen ér, hogy egyrészt teljesen lefagyok és ha eddig nem sikerült volna, most tényleg felébredek, másrészt a gerincemen jólesően végig szalad a libabőr. És ha esetleg elhajolna, hogy bármit mondjon, vagy csak akár szembe nézzen velem, ezúttal én kapom el a mellkasánál a felsőjét és húzom újra magamhoz. Még azért bőven gyenge vagyok a hírtelen izgatottság pedig nem biztos, hogy a legjobb taktika mert érzem, hogy pár mélyebb lélegzetvétel és a hírtelen oxigéntől szédülni kezdek. Egy vágyódó csók, aztán az alsóajkába harapok évődve, de végül eleresztem hogy a homlokomat a homlokának dönthessem. Kicsit még koordinálatlan vagyok, úgyhogy lehet némiképp koccanunk..
Pillanatra elgondolkozom, hogy ha ez egy álom, akkor az valami eszméletlen kegyetlen... de végülis egy álomban bármit szabad cserébe! Ha viszont ez a valóság.. Akkor azért felütik bennem a fejüket a hatalmas kérdőjelek. Többek között, hogy.. mégis mi a fene történt ameddig ki voltam ütve? Ez egy alternatív valóság? Most akkor ezt szabad? Megtehetjük ezt egyáltalán? Elsőre simán megrészegített a megmozdulása, de most meglehetősen értetlenül hajolok el és kissé úgy, mint aki valami rosszat tett. Vissza költözik valamennyi távolságtartás is. Az előbbi hírtelen, leplezetlen és őszinte reakciómhoz képest, most határozottan visszavonulót fújtam. - Én is örülök, hogy láthatlak. - mondok végül így hirtelen csak ennyit kissé még tanácstalanul, bár az tagadhatatlan, hogy eszméletlenül örülök, hogy itt láthatom. Hogy egyáltalán tényleg újra láthatom. Nyelek egy hatalmasat. A szívem össze vissza ver. Azért szegény ábrázatát elnézve össze is szorul rendesen. - Mi.. Mi történt?.. Mármint veled mi történt? - kérdőjelezem meg halkan, de nem számon kérően. Azért, sok tényező vissza szivárog amik közül lényegében egy sem lett tisztázva. - Jól vagy? - biggyesztem hozzá lágyan, közben bennem van a késztetés, hogy végig simítsak az arcán, a kialvatlan karikáin mégis ameddig nem válaszol nem “merek” megmoccanni felé.

"zene"[You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.]   [You must be registered and logged in to see this image.]
I believe in the power of laughter and crying
because both are the antidote to hatred and terror.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets

TémanyitásTárgy: Re: Kórtermek (3. emelet)   Kórtermek (3. emelet) Empty


Vissza az elejére Go down


 
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Sellőképviseleti iroda (I. EMELET)
» Lábadozó (2. emelet)
» Tanulószoba (II. emelet)
» INTENZÍV (4. EMELET)
» Trófeaterem (III. emelet)

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London :: Szent Mungó-
Ugrás: