2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Az arcodra emlékszem, és volt pár igen furcsa álmom és mintha onnan is rémlenél. Csak nem álmodtam volna rólad, ha nem ismernélek, ugye? Bár nem emlékszem, hogy mi volt benne. - ráncolom a homlokomat, mert most hogy itt van tényleg nagyon ismerős. A hangja, az arca és úgy általában az egész ittléte megnyugtató. Olyan félszegnek tűnik, meg visszafogottnak, nem tipikusan a zsánerem, mert én valahogy mindig a nagyobb hangú fiúkhoz vonzódtam, erre tisztán emlékszem. Na persze gyakorlatilag ez is lett a vesztem, hogy az öcsém hülye haverjai érdekeltek, akik meg nem tartottak sokra, csak egy fecsegős lánynak. Talán az is voltam, és meg is érdemeltem azt, amit kaptam végül. Megborzongok, ő is láthatja, hogy libabőrös leszek és felállnak a karomon az apró szőrszálak, ha arra gondolok, amik történtek még az előtt, vagy magára az esésre. Tisztán emlékszem rá milyen volt zuhanni lefelé a szikláról és várni a véget. - Az jó lenne. Nem tudom ismered-e az érzést, de van, amikor jobb nem egyedül leni a gondolataival az embernek. - sóhajtok egyet, mert hát bőven akad olyasmi a múltban, amit visszacsinálnék, ha lehetne, de persze nem lehet és még arról se sokat meséltek, hogy mi történt pontosan a megtalálásomkor. - A ház előttről? A zuhanás és az erdő és... - elakadok, mert egyből eszembe jut a második majdnem halálom is. Végtére is kétszer haltam meg majdnem, ez már mi más lenne, mint packázás a halállal? A szikla, aztán az erdő és az a szőke lány, aki nekem támadt, de aztán onnantól minden teljesen megszűnt. - Olyan mintha bizonyos dolgokat vastag ködrétegen át néznék. Ott vannak, de nem látom és nem tudom, hogy fel fog-e oszlani a köd. Mi történt a házban? Senki nem mondja el rendesen. - pillantok rá kérdőn, hiszen eddig tényleg mindenki inkább halogatta, hogy rendesen elmondja nekem mi is volt ott. Vajon elkapták Őt? Vagy még mindig valahol odakint van? Mi van, ha nem akarja, hogy elmondjam bárkinek is, hogy miket tettem a kedvéért, vagy hogy miket tudok róla? Akaratlanul is a takaróba kapaszkodom és felhúzom egészen a nyakamig, mint aki meg van ijedve és bizony igen félek, hogy ez a két majdnem halál még nem volt elég rémség, ami történt velem. Magamnak kerestem a bajt az igaz, de meddig kell még bűnhődnöm miatta?
Nem mondom, hogy ismét vissza fogok süppedni az önpusztításba, és a melankóliába, mert Erica már új életet adott nekem, de van, amit nem érdemes erőltetni. Most, hogy bejött a tippem, ezt hívhatjuk búcsúnak is, és majd arra emlékszem, hogy milyen jó volt vele. De már ott van a családom, akik úgy fest, azért élhették túl a mészárlást, mert nem Meyers a nevük. Ez a fura Mortimer családfa még a végén valami boldogítót hoz az életembe. Viszont most még itt vagyok, és számomra is meglepő, de Erica mintha valami ismerőst látna bennem. Nem azért, mert én mondtam, látom az arcán, hogy nem tud hová tenni. Sőt, valahogy még emlékszik is rám. Kérdés, hogy ebbe mennyire érdemes kapaszkodni. Valahogy nem tudom elképzelni magamat romantikus hősként, aki itt és most lesmárolja az amnéziás kedvest, és minden megjavul. Túl sötét volt az a mágia, amivel szétszedték a lelkét, épen tartották a testét, ráadásul el se kaptuk a tettest úgy végleg. Nem sok derült ki, pedig átkozottul kiváncsi lettem volna a miértekre. - Öhm.. i-igen, de azt hittem, a rövidtávú memóriádnak annyi. Ott voltam, mert jóban voltunk, nagyon jóban. De ez most kevésbé fontos, inkább kapj erőre, a családod biztosan örül, hogy végre visszakapott. - Nem tudom, hogy miért játszom a mártírt, hiszen annyi mindent kaptam tőle, maradhatnék, szoríthatnék azért, hogy ismét együtt legyünk, de olyan sokáig voltam nyafogós, hogy valahogy úgy vélem, hogy már meg sem érdeklem őt. - Leülhetek, persze, aztán ha jobban vagy, sétálhatunk a folyosón, vagy a belső kertben. - Nyelek egyet, valahogy az a nézés, pirulás nem vág ide, lehet, hogy a tudatalattija engem kapcsol be neki, méghozzá a folyosós, testet öltős változatban? Lehet, hogy majd mégis érdemes egy próbát tenni? Na nem olyan direkt módon, de esetleg a kezét meg lehetne fogni. Most mégsem teszem, maradok inkább a beszélgetésnél. - Mi az utolsó emléked, a ház előttről? - Ülök le az ágya szélére, a közelsége azért megborzongtat, ezt azért látni is rajtam, noha vissza akarnám fogni magamat. De a teste melege azért sokkal igazibbá teszi, mint korábban bármikor.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Ráncolom kissé a homlokomat, ahogyan belép és aztán azt mondja, hogy Adriennek hívják és a suliból ismerjük egymást. Lehet, hogy pont erre járt, hiszen amúgy sokan nem jöttek el meglátogatni, azt hiszem még nem is olyan nyílt titok az, hogy egyáltalán újra az élők sorába kerültem. Azért ez elég nagy hír és az aurorok valamit olyat is mondtak, hogy amíg folyik a nyomozás jó lenne nem csak úgy mindent feltárni mindenki előtt. Bár én nem sokmindent tudok arról, hogy mi történt, csak néha halvány villanások és képek, amikre emlékszem. Azt mondták talán idővel jobb lesz és több segítség leszek majd nekik. - Szóval a suliból, pedig ismerős az arcod. Nem... nem voltál ott? Nem sok minden rémlik, de a házban, te ott voltál, nem? - kissé még minden zavaros és azt jól sejti, hogy az emlékeim abból az időszakból, amikor nem a testemben voltam eléggé zavarosak és hiányosak is. Ez nem jelenti azt, hogy sosem térnek majd vissza, de én visszatértem és ez már önmagában eléggé nagy dolog. Azt hiszem lesz mit pótolni, végtére is évekről van szó és ami a legfurább a testem sem öregedett, miközben valószínűleg az összes barátom már felsőbe lépett és ki tudja talán már van, aki a suliból is elment befejezve. Nem csoda, ha nem tolonganak itt az ajtó előtt amúgy. Talán már nem is nagyon emlékeznek rám, nekem meg nem is kell, hogy itt kéregessenek elnézést. - Jól. Nem ülsz le? Kicsit még zúg a fejem néha, de nem értem, hogy miért ne mozdulhatnék ki már végre. Köztünk szólva úgy érzem ezek itt attól félnek, hogy feldobom a talpam csak úgy hirtelen. Azt hiszem nem értik, hogy mi történt, bár én sem teljesen. Fura álmaim vannak... elég furák. - egy pillanatra még el is pirulok, ahogyan arra gondolok, ami néha bevillan. Persze néha eszembe jut a ház, a végén magamnál voltam néhány pillanatra, mielőtt idehoztak, aztán persze az erdő, az a komor és ijesztő erdő, ahol valószínűleg sok időt töltöttem. Ellenben vannak másfajta álmok is, villanások, eléggé hogy is mondjak pikánsak, amiket még egyelőre nem tudtam pontosan összerakni. - Tényleg ismerős vagy. - motyogom, de olyan hangsúllyal, amiből az sejthető, hogy nem épp a suliból emlékszem rá, vagyis hát nekem nem az rémlik, hogy lett volna közös óránk, vagy ilyesmi. Azt hiszem még korban sem vagyunk egyformák, bár aztán lehet, hogy ő idősebb lett, én meg ugye nem. Fú, de zűrös!
A mostani beszélgetés Flinttel nagyon érdekes volt, úgy érzem, hogy bővül a család. Talán nem a Meyers, mert abból már csak én meg Sophia családja vagyunk, de ez a Mortimer szál már többedszer köszön vissza. Először Cody, aztán Melinda, a végén még lesz hova hazamenni karácsonyozni. De most mégsem ez a lényeg, hanem Erica, aki esetén majdnemhogy mindegy, hogy milyen lesz a viszonya velem, a fő, hogy él, hogy egészséges. Meg tudtuk menteni a banyától, s nekem csak az a fontos, hogy boldog legyen. Lehetne bennem önzés, hogy magamnak akarom őt, mert sokat vigasztalt, aztán még fizikálisan is nagyon egymásra hangolódtunk, de lehet, hogy csak ennyi volt, hogy megmenthessük egymást. Nem is tudom, hogy a testvérei mennyit tudnak az ügyről, végülis nem az én tisztem értesíteni őket, a medimágusok biztosan megtették. Miután kopogtam, és szerencsére nincsen valami mesebeli herceg az ágya szélén, azért kicsit megnyugszom, bár később bárki betoppanhat, akiről nem tudok. Hiszen ki tudja, Erica szellemlényként nem biztos, hogy tökéletesen tisztában volt a múltjával. Erica szebb mint valaha, így az életben még igazibb, mint ahogyan megismerkedtünk az áttetsző valójában. Oké, azon a fura folyosón testet tudott ölteni, és varázslatos éjszakákat töltöttünk együtt, de mindketten tudtuk, hogy ez nem két élő szerelmes kapcsolata. Sajnos esélyesen már nem is lesz az, mert jól sejtettem, nem emlékszik rám. Gondolom addig van meg minden az elméjében, amíg "meghalt", hiszen az agya tárolja a múltját. Én pedig már amolyan testen kívüli ismeretség voltam, ami így teljesen nullázódott. - Szia, Adrien vagyok, és csak azért jöttem, hogy meglátogassalak. Az iskolából ismerjük egymást. - Kezdek bele bizonytalankodva, mert semmi kedvem a hős szerepében tetszelegni, végülis ő is sokat tett értem, már nem vagyok az a roncs, aki voltam, és talán jobb nem zavarba hozni, hogy mennyire egymásra voltunk utalva. Nyilván én szeretem, de talán ő azért kedvelt meg, mert sajnált. Most viszont már nem vagyok annyira nyomorult. Közelebb lépek, de nem igazán készültem fel rá, hogy ha ez most a búcsú ideje, hogyan is tegyem. Azért látszik a pillantásomon, hogy nehezen tudom róla levenni a szememet, hiszen már nem csak egy cuki beszélgetőpartner, vagy egy dögös hancúrtárs, hanem a lány, akiért mindent feltettem, itt fekszik, és néz rám kiváncsian. - Hát ööö.. Jól vagy?
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
A tegnapi nap igen furán alakult, miután rengeteget magyaráztak nekem arról, hogy mi is történt velem pontosan és persze azonnal értesítették apát, meg a testvéreimet azután, hogy magamhoz tértem. Nem lepett meg, hogy apa csak ma délelőtt érkezett meg, hiába sietett állítólag annyira. Végülis valószínűleg éjjel nem is engedték volna be. Gondolom, ha Galen lennék, akkor azonnal félredob mindent és máris itt lett volna, de nem ő vagyok. Habár ő is bejött és a nővérem is, igaz, hogy ő messzebbről, de valahogy apával ellentétben mégis megoldotta. Meg volt egy csomó könnyes újra egymásra találás, ami igazából elég fárasztó volt. Kérdezegettek a miértekről, meg a hogyanokról, de egyelőre képtelen voltam bővebben mesélni bármiről is, így hát maradt az, hogy én sem értem. Lehet, hogy egyébként nem is értem tényleg teljesen, hogy mi történt. Az éjszaka kellően zaklatottan telt, így alva és nem kómában, főleg hogy reggel a nővérem már egyből itt volt és alig tudtam rábeszélni, hogy nyugodtan pihenjen kicsit rendben vagyok, talán holnap már el is mehetek. Na jó ez még nem igaz, mert azt mondták, hogy kell idő a teljes felépülésre. Az izmaim meglepően jó állapotban vannak, de azért pár napot mindenképpen megfigyelés alatt kell töltenem, én meg nem ellenkeztem. Furcsa lesz visszatérni a suliba és azt hiszem erre még nem is készültem fel teljesen. Felpillantok, amikor nyílik az ajtó. Az érkezőn látszik, hogy bizonytalan és tétovázik is rendesen, de ez cseppet sem meglepő, hiszen mégis csak halott voltam jó ideig, vagyis mindenki annak hitt, de közben az élet meg telt. Zűrös ez az egész. Gondolom ismeretlnem kell majd a hatodikat is, nincs mit tenni. - Szia! Hát te ki vagy? - nézek rá, miközben kicsit feljebb tornászom magamat az ágyon, hogy ne fekvő, hanem félig ülő helyzetben jobban lássam őt.
Miután igen rövidre sikeredett a spontán találkozóm Corvus-szal, és a Sophiás vacsoráig még bőven van időm, tehát az ispotály felé veszem az utamat. Látnom kell végre őt, s megbizonyosodni, hogy jó kezekben van. Most, hogy végre sikerült kimenteni, és ismét az élők között van, csak remélni tudom, hogy felgyógyul, és boldog lesz. Valahogy nincsenek illúzióim, a szelleme a testén kívül volt, az agya így nem raktázozott emlékeket, aligha hiszem, hogy tudja, hogy ki vagyok. Ez addig tartott, amíg ő segített nekem összekaparni magamat, én pedig azon voltam, hogy megoldódjon ez a szellemlét. Valahogy feleslegesnek látom ismét bepróbálkozni nála, mert így már nincsen rám kényszerülve. Egy gyönyörű és cuki lány, de bármennyire is szeretem, aligha lehet esélyem nála. Ettől még él, hogy meglátogatom, talán össze is barátkozhatunk, de többet valahogy nem nézek ki a helyzetből. Aztán lehet, hogy minden felborul, ha tényleg megismer, de nincsenek illúzióim, erre kis esélyt látok. Az ispotályba tartok, s mivel elég közel voltam a dojohoz, gyorsan odaérek. A látogatási idő vége felé vagyok, de valamennyi még beleférhet. Már voltam Ericánál többször, ismerem a járást, úgyhogy csak intek az éppen aktuális medimágus nővérnek, aztán kopogok, és benyitok. Ez afféle udvariassági forma, mert eddig eszméletlen volt, de talán itt az ideje, hogy végre magához térjen. Virágot nem hoztam, mert minek, úgyiscsak elhervadna, és nyilván nem vagyok most romantikus viszonyban. Tehát benyitok, de van bennem nem kis félelem, hogy ha nem az alvó, hanem az ébrenlévő szépséget találom, akkor mi lesz. Remélhetőleg nincsen valami pasija, aki már ott ül az ágya szélén.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Our mistrust of the future makes it hard to give up the past.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: INTENZÍV (4. EMELET) 2021-05-17, 00:07
Joanne + Shanna +
Julia
Nem így képzeletem el az elkövetkezendő heteimet, sőt éveimet sem. Mégsem tudok, szabadulni tőle. Mégse akarok ellentmondani nyíltan a családomnak, mert ha ők nem lennének, akkor ki maradna mellettem. Egyedül maradnék, a nagy világban. A családnál nincs szorosabb kötelék, ha apám kitagad, az nagyon, de nagyon rosszul esne. Meddig tartaná velem bármelyik testvérem is a kapcsolatot? Két hónapig vagy egy évig? Rossz belegondolni, mégis időről időre bekúszott ez a gondolat is Sammel eltöltött idő alatt. Jo-t képes lenne ellenem hangolni apánk, amibe a szívem szakadna meg, ha így történne. Kicsi a hitem, hogy máskép lássam a helyzetemet. Nem lehetek az a személy, aki szégyent hoz a családra. Fájdalmas döntések előtt állok és minden hibás lépésem után. Egyre mélyebbre süllyedek a fertőben. A mocsarakban üldözött emberek laknak. Engem az elvárások űztek a süppedő vizes földekre. -Oké. Vigyázni fogok... Ne félj.- válaszolok halkan, amikor átölel. Nem akarom elengedni. Némán ölelem át. Régi védő- oltalmazó verset hangtalanul, de elmondok magamban. A szeretetnél nincs nagyobb varázslat írja az egyik régi ősimágiákról íródott könyvem. Ha nem is hat ez a kis ráolvasásom. A tudat, hogy mennyire szeret valahol ösztönöz arra, hogy ne adjam fel azt, aki vagyok. A könnyeivel küzdő Jo látványa a szívemig ért. Még nem akartam el engedni, még azt akartam, hogy maradjon egy kicsit tovább, de mégsem mondtam ki, mert úgyse vinne rá a lélek, hogy elmondjam azt, amit gondolok. -Te is vigyázz magadra. - Engedem útjára húgomat, aki már siet is a következő találkozójára. Figyelem ahogy kilép az ajtón és eltűnik folyosón. Már csak sógornőm áll még őrt, akire rápillantva. Arcomon komollyá és pillanatokon belül fagyossá vált. Nem tudtam, mit mondjak neki, de legalább ő tudta. -Örültem a találkozásnak. Igen, köszönöm. - válaszolok búcsújára, hűvösen és udvariasan. Előveszem a táskámból a könyvet és fellapozom a könyv első lapjait. -Mond, Jake, miért és hogyan szerettél bele egy ilyen lányba? - sóhajtok fel a kérdésem után - Bárcsak ne történt volna meg vagy én lennék a helyedbe. Sokkal jobban örülne az apánk is neked, mint... A könyvre pillantok, de mielőtt elkezdeném olvasni a könnybe lábadt szemeimből kitörlöm a könnycseppeket. - Minden délután, amikor kijöttek az iskolából, a gyermekek el szoktak menni az Óriás kertjébe, hogy ott játsszanak. Tágas, szép kert volt, puha zöld füvei. Itt-ott a fű között gyönyörű virágok nyíltak, mint megannyi csillag, és volt ott tizenkét barackfa, melyek tavasszal gyengéd piros és gyöngyszín virágdíszbe öltöztek, és ősszel gazdag gyümölcsöt hoztak. A madarak a fákon ültek és olyan édesen énekeltek, hogy a gyermekek abba szokták hagyni játékaikat, és odafigyeltek. «Milyen boldogok vagyunk itt!» kiáltozták egymásnak. Egy napon visszatért az Óriás. Látogatóban volt barátjánál, a cornwalli emberevőnél, és hét évig ott tartózkodott nála. Mikor a hét esztendő eltelt, mindent elmondott, ami mondanivalója volt, és elhatározta, hogy visszatér a saját kastélyába. Mikor megérkezett, látta a gyermekeket a kertben játszani. «Mit csináltok itten?» kiáltott rájuk igen mogorva hangon, és a gyermekek elfutottak. «Az én kertem — az én kertem,» mondá az Óriás; «ezt mindenki megértheti, és nem engedem meg senkinek rajtam kívül, hogy itt játsszon.» Azzal egy magas falat épített körülötte és fölállított egy tilalomfát: Tilos a belépés. Az életemben néha én vagyok az óriás. Néha, pedig sok mindenki más. Az apánk, Josh vagy Shanna...
Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.
Esélye sincsen, hogy engem megtévesszen, még mindig frissen él bennem az emlék, amikor az Elemista szakot választotta, de nem mondok semmit, nem adom ki az indítékait, bár ha olyan viszonyban lennék szívesen vonnám félre, hogy megbeszéljük. De nem vagyunk. Jó lenne tudni, hogy csak a szüleink ellentéte ivódott ilyen mélyen belé, vagy a bátyját követi, aki világ életében utált engem és "jópéldával" járt elő, vagy a tényt, hogy én voltam az utolsó csepp a pohárban, aki Jake-et az auror pálya felé lökte és most emiatt fekszik itt és vélhetően már soha nem is lesz velünk. Hosszú a lista, még is reménykedem, hogy egyszer majd megváltozik a helyzet és nem csak az ellenségesség és a hűvös tartás fog áradni felőle hozzám. Ahogy Jo előrelendül megölelni egy pillanatig nézem, majd tapintatosan elfordulok, mintha nem lennék a része a családnak, hiszen lényegében nem is vagyok. A sógornőjük vagyok csak, aki Jake nélkül semmit sem ér, semmivel sem kötődik hozzájuk. A férjem elvesztésével az egész családját veszítettem el, akikhez minden veszekedés mellett is kötődöm, még Joshuához is, aki tényleg mindent beleadott, hogy megkeserítse a gyerekkoromat. Joanne távozóra fogja igen csak sietve és előre engedem, gyengéden viszonozva a búcsú ölelést. - És te is Joanne, mindenhol. A Testvériség egyre nagyobb befolyásra tesz szert és nem tudjuk sajnos, hogy hol lesz a legközelebbi incidens. - hívom fel a figyelmét, főleg, mert auror család sarja, ha elkezdik levadászni a gyerekeket, akkor azzal sakkban tarthatják a szülőket, a legbefolyásosabb Minisztériumiakat. Nem akarom halálra rémíteni, de azért jobb, ha rémszem Mordon ikonikus szavait követi: "Lankadatlan éberség!" Miután elindul Juliához fordulok, de nem várható ölelés vagy érzelmes elköszönés, jól tudom. - A kiképzésen találkozunk, sok sikert, Julia. - köszönök csak el ennyivel és én is kifordulok, bár itt lenne a lehetőség, hogy számonkérjem az egészről, még sem teszem. Talán előttem is kötné az ebet a karóhoz és csak veszekedéshez vezetne és még nagyobb szakadékhoz kettőnk között, azt pedig semmiképpen nem akarom. Az ispotály azon részéhez indulok, ahol engedélyezett a hoppanálás, hogy minél előbb megkezdjem a ma is igen sűrűnek ígérkező napomat. A világom darabokban, még ha a kisebb Troops-lány szeretetéből kicsit meríthettem is, de ez sem elég ahhoz, hogy betöltse az űrt. Jake, mi lesz velünk nélküled...?
// Én is köszönöm a játékot, most elképesztően telített a naptáram, de szívesen felvennék egy másik játékot, ha egy picit több időm lesz! //
Mindenki életében történhetnek változások, s van, amikor drasztikusan folynak le a történések a negatív irányba. Sokan úgy tartják, hogy a sok rossz után majd a sok jó fog jönni, de vajon ez tényleg igaz vagy csak mendemonda azoktól, akik megtalálták önmagukat és saját hitüket? Én már nem tudom igazából, hogy a sors vagy az égiek akarják a bukásomat, de egyértelmű, hogy eddig még semmi jóval nem akartak megáldani. Csendben meredek tovább bátyám arcára, azon tűnődve, hogy ha felébred, hallhatom-e a hangját újra. Az ember nem is hinné mennyire fontos hallani egy szerette hangját, s erre csak akkor jönnek rá, amikor már a helyére némaság honolt. - Kívánom neked a legjobbakat és legyél ügyes, oké? Vigyázz magadra... Nem szeretném, ha neked is...ha neked is bajod esne. - akadoznak szavaim és sütöm is le szemeimet szomorkásan, mielőtt Julie nyakába vetném magam és szorosan megölelném. Arcomat a hajába fúrom és összeszorított szemekkel remegek meg egész testemben. Már csak az hiányozna, ha Julie-t is ezen az ágyon látnám... Elengedem nővéremet, majd csendben letörölgetem a szemembe szökő aprócska könnyeket, végül felállok a helyemről és leporolom a térdeimet. - Én teljesen elfelejtettem, hogy egy nagyon kedves barátomnak megígértem egy késő délelőtti kávét a White Coffeeban. - arcvonásaim rögtön rendeződnek és mint akinek csak most jutott eszébe a megbeszélt találkozó emelem fel mutatóujjamat kissé elkerekedett szemekkel. Remélem Rosy nem fog haragudni, ha kések, bár ha sietek, akkor még előtte odaérhetek. Ez mind attól függ, hogy most hány óra is van. Dobok egy puszit Julie orcájára, majd megkerülöm az ágyat és Shannának is adok egy gyengéd apró ölelést. - Kérlek legyetek óvatosak az Akadémián, ha kiképzők, ha kadétok vagytok, jó? - szólalok meg immáron az ajtófélfának kapaszkodva. Jakere pillantok még utoljára, hogy láthassam fakó arcát békésen nyugodni. Szívem ismét összeszorul, ezért sietősen távozóra is fogom. Egyszerűen túl nehéz megbirkóznom a tényekkel.
//A részemről ez egy záró csajok, de nagyon szépen köszönöm a játékot a nővérekkel. //
Zene: Hold On || We will get through this || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: INTENZÍV (4. EMELET) 2021-04-15, 20:41
Joanne + Shanna +
Julia
Nem vagyok biztos abban, hogy én vagyok valaha is jó testvére lehetek Jonak. Észrese veszem, hogy sajognak a térdei, mennyivel figyelmesebb már Shanna. Hiába próbálok, jó nővér lenni sosem leszek az. Ez már veszett ügy. Ahogy hallom, Jot sem győzik a minisztérium által tett gyors válság kezelés. Valahol, szeretném elhinni, hogy nem a halálba küld apám ezzel a tettével, de nagyon nehéz nem erre gondolni. Sok minden zavar és több tucat kérdésem van, amire se a sogornőm és se húgom nem tud válaszolni, de azt sem tudom ki adhat megfelelő válaszokat. Talán kérdéseim egy részére apám tudna választ adni, a másik tucatra Jake és végül számos ismeretlen. Nehéz hazudnom? Valahol mélyen legbelül igen, de így is folyamatosan egy álarc mögé bújva rejtem el, hogy ne botránkoztassak meg senkit. Folyamatosan azon kattogok, hogy mikor bukok elvégleg. Az igazság az, hogy gyáva vagyok. Jo aggódó tekintete és szorító kezei közt érkezik a kérdés, amire nekem, még inkább össze szorul a szívem. Biztos ott lenne és jelentkezne, ha elég idős lenne. Úgy sejtem összetörném a rólam alkotott képét, ha nemet mondanék. -Biztos - válaszolok gyorsan és egyszerűen Jo kérdésére. A szemeibe hazudok el se gondolkodom a válaszon. Ezt várja el tőlem apám, így biztos, hogy ott leszek. Tudom, hogy más volt a kérdése, de így el is hiszem tudom hinni az amit, kijelentek. -Tudod, Jo, ez ilyen hirtelen jött ötlet és cselekvés volt a részemről. Egész szép számmal jelentkeztek mások is a szakról és ezen felbuzdulva jelentkeztem. - egészítem ki pár információval mondandómat. - de örülök, hogy nem csak én gondolom azt, hogy sovány ez a pár hét, hogy jelvényt kapjanak az arra kiválasztott emberek. Vajon sikerült eloszlatnom a kételyét Shannának, hogy ez a döntés tőlem származik. Mindig is rideg volt vele a kapcsolatom. Sosem tudtam igazán leolvasni az arcáról, hogy mit gondol, hogy vélekedik. Továbbra is kerülöm a vele az érintkezést. Elég gyerekes viselkedés még mindig a részemről, de ha nem is tudok átnézni rajta, azért minimálisan azért mindig rá pillantok, hogy lássam, mikor szúr hátba egy rejtett "tőrrel", mert ilyenek a Griffinek, hátba szúrnak és elárulnak. -Aham, maradok. - válaszol a saját nevemben. Nem tudom, hogy meddig szándékozik Jo maradni. Nekem még számos dologot át kell gondolnom Jake jelenlétében. Szeretném, ha pont kerülne az ügyre és lenne megoldás a Rúnapisztolyokkal szemben és ellene. Mert nem szeretném egy barátomat ismerősömet se így látni, ahogy bátyámat látom. Mi lesz ha a következő órákban hármunk közül valakit eltalálnak. Rosszkor leszünk rossz helyen. Ha nem is mondom ki Shannát is féltem, hogy baja esik, hiába nem szívlelem. Egy haragosomnak se kívánnék ilyen sorsot.
Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.
Csak gyengéden elmosolyodok, mikor a fiatal lány köszönömöt rebeg, igazán semmiség, igyekszem figyelni a részletekre, még ha kicsit sokára is esett le, hogy valószínűleg már nagyon nem kényelmes neki a pozíció. Egy kicsit megrezzenek, amikor Jo feláldozni valónak titulálja a kadétokat és magabiztosan szólok közbe. Az elmúlt években akadt olyan, hogy a Minisztériumot megkerülve cselekedtem, mert diákként még nem vettek teljesértékű aurorszámba, de ez nem jelenti azt, hogy ne hinnék a Minisztérium tisztaságában. - Igen, tényleg nagyon rövid időszak, cserébe elképesztően intenzív lesz. Természetesen nem az a cél, hogy élő pajzsnak használjuk őket, abban soha nem vennék részt, Joanne, ezt tudnod kellene. - mondom, egy kicsit talán szomorkás, megrendült hangon, talán még sértetten is, hogy ilyet feltételez. Nyilvánvalóan Jake sem azért került kómába, mert diákként akárki előre küldte, hogy inkább ő, mint más, a szakma veszélyes és mindenki tudja, hogy mire vállalkozott. Lehetséges, hogy Julia minden erejét összeszedve mondja ki azt a hazugságot, de az, hogy ahelyett, hogy a szemünkbe nézne Jake arcára mered és az a tény, hogy legilimentor vagyok ellene dolgozik. Alapból arra gyanakodtam, hogy az apja várja el tőle inkább és nem a hivatástudat éledt fel benne pont azok után, hogy Jake kómába került, így nem csoda, hogy nem elégszem meg ennyivel. Mivel a párnázóbűbájnál átsétáltam Jo mellé és nem tértem vissza a helyemre és most a fiatalabb lány a nővérére mered egy hosszú pillanatig felveszem Juliával a szemkontaktust, átsuhan az arcomon az egyértelmű hitetlenség, de végül bólintok és nem mondok semmit. Nem hiszek neki, de tiszteletben tartom, hogy ezt kell ismételgetnie, ezt várja el tőle az apja, és talán Jo-t is kevésbé ijeszti meg az egész, ha azt hiszi, hogy a lány magától akar jelentkezni és nem nyomásra. Ettől függetlenül tudom, amit tudok, és benne van a pakliban, hogy kettesben megkeressem akár lebeszélni, akár felvetni egy-két gondolatot arról, hogy hogyan teljesíthet jól, de nem elég jól ahhoz, hogy állományba kerüljön. Persze az apjuk valószínűleg tajtékzani fog, ha nem kerül be a húsz közé, akármennyire nehéz ez több száz jelentkezővel, de... Ha Julia nem akar részt venni a harcban, akkor gusztustalan belekényszeríteni. Ezúttal újra csak hallgatok és hagyom, hogy a nővérek beszéljenek. - Nekem lassan indulnom kell, ti vele maradtok még, ugye? - kérdezem, a tekintetemet a kómába esett férjemre emelve, szelíden és azonnal összeszorult szívvel. Utálom itt hagyni, utálom a mozdulatlanságát, a hiánya úgy éget, mint a pokol tüze, vagy mint a szenvedés, amit az a boszorkány rám szabadított a párbajunk alkalmával, de nem tehetek érte semmit itt, az ispotályban. Talán egyszer a nyomára bukkanok Mitchellnek, azoknak az átkozott pisztolyoknak és kiderül, hogy hogyan kelthetjük fel őket, csak... csak térjen is vissza hozzám, ha eljön az ideje.
Tudom jól, hogy nem vagyok elég a Testvériség legyőzésére, viszont hiszek abban, hogy Shannáék előbb vagy utóbb, de végre véget vethetnek a káosznak, melyet azok az emberek keltenek. Keveset tudok róluk sajnos, így nem igazán van egy stabil véleményem a tetteik indíttatásairól és egyéb tényezőkről, melyek csupán a függöny mögött zajlanak le. Mindezek mellett nem tudok megbékélni annak a pisztolynak az erejével és létezésével. El kellene pusztítani amint megtalálják a minisztériumiak, bár erre igen kicsiny esélyt látok, tekintve, hogy a mai világban még a legrosszabból is hasznot akar húzni az emberiség… Olyan szomorú mire jutottunk ennyi minden után. Mintha sose tanulnánk meg a leckét, csak újabb és újabb ballépésekbe fogunk. A térdeim már kissé remegnek a kemény talajtól, de nem szívesen tápászkodnék fel, egy bűbáj pedig az eszembe se jut annyira le vagyok foglalva az előttem fekvő mozdulatlan arcvonásaival. Shannától érkezik a gyógyír, amit egy széles, hálás mosollyal nyugtázok, még a “köszönöm” szócskát is elmormolom neki a kedves gesztusa miatt. - Nyolc hét még mindig elég sovány… - sóhajtom, amikor mindkét fél egyetért ugyanabban. - De a Minisztérium biztosan tudja mire van szükség. Csak abban reménykedek, hogy nem feláldozni való katonákat képeznek ki… Minden megérdemli, hogy segíthessen a varázs- és muglivilágon is komolyabb áldozathozatal nélkül. - jelentem ki határozott arckifejezésre váltva. Sose szerettem, ha fizikai bántalmazás vagy véráldozat veszi szerepét a nagy “világmegváltó” tervben. Sajnos a világ tele van az ilyen emberekkel, akik saját maguk helyett könnyedén küldik háborúba a nála alacsonyabb rangúakat, mintha ők feláldozhatóak lennének… De vajon tényleg azok? Hiszen ők is csak emberek, akik a saját népükért küzdenek… Miért kell áldozatokat kívánni a szebb jövőnk érdekében? Shanna kérdésekor automatikusan Juliera pillantok és kíváncsian várom a válaszát. Én megtenném, ha idősebb lennék, ám sajnos a korom miatt sok akadályba ütköznék a jelentkezésemmel. A válasza mégis meglepettséget vált ki belőlem és egy jó ideig némán meredek nővéremre, mint aki halottat lát. El is sápadok kicsit, míg Julie kezét keresem és szorítom meg aggódó szemekkel. Helyes amit csinál, mégse vagyok megbékélve vele. - Biztos, hogy ezt akarod csinálni, Julie? - halk szavak buknak csak ki belőlem. Aggódok érte, hisz’ így nem csak Josh, Jake és Shanna kerül távol tőlem, de Julie is… Mindannyian ugyanarra az auror pozícióra, ahonnan Jake is így végezte. Nem engedhetem, hogy mindenkit elragadjon tőlem a Testvériség halálos fegyvere.
Zene: Hold On || We will get through this || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: INTENZÍV (4. EMELET) 2021-03-21, 21:14
Joanne + Shanna +
Julia
Számos dolog miatt voltam egyszer lent és egy fent ebben az évben, de most este amiből az álmatlanságom is fakadt az folytonos aggódásom. Abban bíztam egyedül leszek kitárgyalhatok mindent a bátyámmal és most szavak nélkül is segít megoldani a helyezett. Shannát nem kedveltem és hiába viszolyogtam tőle a kérdése után. Be kellett látnom, hogy Jake biztos örülne a jelenlétének, ha érzékel valamit a világból. Sohasem, én voltam a kedvenc kis húga. Soha nem én voltam a mardekáros rokon, akit kitüntet a figyelmével. Nem tudom, miért, akartam annyira Jake kedvenc testvére lenni. Nem tudom, miért akartam azt, hogy apám rám is úgy figyeljen, mint rá. Igenis nyugodt életről álmodnék, ahogy mindenki más, de mindig közbe jön valami. Valami rossz, ami a jót kiüti a nyeregből. Hiába téblábolok a szobában. Shanna bólintása egyértelművé teszi, hogy ő ott lesz és ha nem is leszek összezárva teljesen vele, azért előfordulhat, hogy pont alá fogok tartozni egy-két feladat elvégzésé közben. Előtte nem tűnhetek gyengének, sőt igazából senki előtt sem, mert a nevem kötelez. Nekem jól kell teljesítenem, mert szégyent hozhatok a családra. Húgom szavait elhallgatva egyre inkább úgy érzem, halálra ítélt apám. Édes mindegy, az plusz két hét, amivel többet mond Shanna. Csak azért, hogy pontosítson engem és kijavítson az akadémián történő nyári képzésről. Az egész nyarat elveszi tőlem apám és talán az egész életemet is. Nem ezért vágytam apa figyelmére, hogy megfosszon a szabadságomtól. Nem, ezért küzdöttem ki a szabad pályaválasztást, hogy pont most egy év után elvegye. Hiába hallom az egyetértését, hogy ez az egész dolog gyenge lábakon áll, mégis védi hivatását, amit megértek tőle, hisz ezt választotta. Mindig is rengeteg munkája volt apának és legutóbbi találkozásom vele egy ebédszünetnyi idő volt. Akkor adta parancsba ki a "kérését", ahogy a jelentkezési lapot a kezembe nyomta, még az ellenvetésemet se hallgatta meg. Már szavam se lehet, ebben a családban. Apát rosszfényben nem tűntethetem fel Jo és Shanna előtt, nem beszélhetek ellene, ha ő nincs jelen, hiába is vágyok rá. -Jelentkeztem. - válaszolok a lány első kérdésére és megrázom a fejemet a másik kérdésre is választ adva. Kell egy másodperc nekem is, hogy elhiggyem a hazugságot, amit készülök kijelenteni Jakere pillantva. -Nem. Én döntöttem így és akartam jelentkezni. - még én is elhiszem a mondataimat. Hiába gondolom az egész nyári dolgot egy öngyilkos képző ostobaságnak. Nem mutatkozhatsz soha gyengének egy Griffin előtt. Hallom apám szavait. Egy Griffin nem támadhatja meg apánkat, rossz hírt keltve a minisztériumba és ha azt mondom, hogy akaratom ellenére kellett, így tennem, akkor bármikor csorbát ejthettek a családom nevén. Úgy érzem csapdába kerültem, ahonnan nehezen kerülhettek ki. A nyári terveket keresztül húzta apánk, pedig Jonak is meséltem, hogy mennyire szeretnék Portugália után Máltára elmenni most nyáron. Heteken keresztül csak erről beszéltem, hogy milyen helyekre szeretnék eljutni. Elhiszi, hogy meggondoltam magam? Shannát átverhetem egyáltalán egy jól elő adott mesével? Arról szól a család, hogy megbízunk egymásban és őszinték vagyunk és támogatjuk egymást, ha kell. Ám ezt a lépést nehéz megtennem, ha félek attól, hogy elveszíthettem őket...
Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.
Csak bólintok és egy kedves, bíztató mosollyal pillantok a lányra, hiszen nem neki kellene ezt mondania, hanem nekem. Nem hozom fel, hogy még csak a hatodikat járta ki és nem auror, így hát túl sok mindent nem tehet azért, hogy megállítsuk a Testvériséget, hiszen én se szerettem volna ezt hallani, ráadásul az elmúlt évek tapasztalata alapján civilként belekeveredni nagyon is lehetséges. Ettől függetlenül nem akarom, hogy így legyen, fiatal még és félteném, a húgomnak tekintem és nem akarom elveszíteni. Nem állhatok az útjába, ha az auror szakot választja, de legalább az első három évet végezze el, mielőtt terepen látom, hogy legyen felkészülve mindenre... Hiszen néha még az sem elég. Julia egy darabig ignorál, amit jobbára büszkén tűrök, bár kissé feszülten, de amikor végül válaszol a szavaimra egy adag teher felemelkedik a vállamról. Nem kell, hogy azonnal összeölelkezzünk és minden varázsütésre rendben legyen, tudom, hogy ez teljesen irreális, hiszen azelőtt is voltak problémáink, mielőtt Jake kómába esett, így értékelem azt is, hogy nem küld ki és még ha nehezére is esik, elfogadja a jelenlétem és a szerepem ebben a családban. Bólintok a kérdésre, de Jo elkezd válaszolni, így csak ahogy felé pillantok veszem észre, hogy már jó ideje térdel és egyre jobban fájhat neki. Hagyom, hogy válaszoljon és közben megkerülöm az ágyat, hogy mellé kerüljek és a pálcámat elővéve egy párnázó bűbájt idézek a térdei alá. Apróság, de valahogy úgy érzem, hogy nem lesz hajlandó felkelni a térdelésből még jó darabig és semmi szükség arra, hogy eltűrje a fizikai fájdalmat vagy azzal akarja palástolni az érzelmeit. - Valójában nyolc hetet ítéltek meg végül és igen, részt veszek a képzésben, nagyon kevesen vagyunk és szükség van egy intenzív képzésre, de... - elgallgatok, hiszen egyet kell értenem mind a két lánnyal -... én sem hiszek abban, hogy ennyi idő elég, hogy teljes a kadétok értékű aurorok legyenek. Bízom benne, hogy akármilyen tapasztalatot nyernek, először olyan területen tudják a terhet levenni rólunk, ahol nem lesznek veszélyben. - válaszolom, próbálva minél diplomatikusabban válaszolni, hiszen nyilvánvalóan a Minisztérium pártján kell állnom, ha ott vagyok a kiképzők között, még is hogy nézne ki, ha a parancsnok lánya azt hírdetné, hogy az egész csak veszélybe sodorja a jelentkezőket, akik nyolc hét alatt a töredékét se tanulják meg, amit 3-5 év alatt mi az egyetemen. Mindig igyekszem magam erősnek és rendíthetetlennek mutatni, de ez sosem jelentette azt, hogy elvárnám, hogy más is így tegyen. Én is szenvedek, én is félek és teljesen megérteném, ha Julia kiadná magából az érzéseit, ha nem zárkózna el, de ha hosszú évek alatt nem sikerült megbíznia bennem és tudnia, hogy az én szememben ő is a családom, akárhogy is bántunk egymással, akkor most nem tudom, hogy mit tehetnék máshogy. Hagyom, hogy úgy viselkedjen és arról beszéljen, amiről csak szeretne és csak örülök neki, ha egyszer kinyílik, türelemmel várva. Én se mondtam el nekik mindent, amitől marcangol is néha a lelkiismeretfurdalás, de tiszteletben kell tartanom Jake akaratát és az eskümet, amit a parancsnokság szolgálatában tettem le. - Julia... jelentkezni szeretnél? - kérdezem meg végül, aztán egyetlen másodperccel később javítok a kérdésen, hiszen nem azért küzdött a választott szakjáért, hogy végül mégis elhagyja azt az életet. - Apátok azt szeretné, ha jelentkeznél, ugye?
Elkönyvelem magamban a kis készülék furcsa használatosságát, de nem hinném, hogy a közeljövőben én is szeretnék egyet. Nem úgy hangzik, mintha az ember független lenne, hanem nagyon is arra az izére van utalva. Etetni kell és várni ameddig tele lesz, aztán tudod csak használni. Ez inkább úgy hangzik, mintha a muglik azt akarnák, hogy az emberek a képernyőjük előtt töltsék az életük nagy részét. Nekem ez egyáltalán nem tetszik, bár Shanna lehet jó hasznát veszi. Az akadémiáról nincsenek hosszútávú véleményeim. Ezek mind akkor változnak, amint látjuk milyen sikereket érnek el a kadétok. Azért remélem hallani fogok még a fejleményekről, no meg arról, hogy a Testvériség meggyengült. Ez volna a legfontosabb hír mind közül. - Légy erős, Shanna. Meg fogjuk állítani őket.- biccentek irányába egy aprót és próbálom elhessegetni magunk felett a bánat viharfelhőit, legalább egy ideig, hátha reményt ébreszthetek magunkban. Nem kellene meglepődnöm azon, hogy a nővérem is épp látogatót tesz Jakehez, viszont az ellenszenv a két idősebbik felem oldaláról eléggé nyomasztó tud lenni. Sosem tudtam igazán jól kezelni a rivalizálást, vagyis az ő esetükben inkább a csendes gyilkolásokat, amit puszta tekintetükből és testtartásukból érezhet az ember. Néha ijesztő tud lenni, akárcsak Josh Shannáék kapcsolata kezdetekor... Nyelek egyet, ahogy apróbb szóváltás folyik le a két nővérem oldaláról. Mindkettőjüket nagyon szeretem és mindent megadnék azért, hogy ők is jól kijöhessenek, de valami azt súgja, ez az ő csatájuk, amit nekik kell lerendezniük négy szem között. Bárcsak hasznukra lehetnék, legalább egy kicsit... Mondjuk azzal is támogatom őket, hogy megadom a teret nekik. - Én is örülök, Julie.- viszonzom mosolyát csillogó tekintettel. Jobb kedvre derít, hogy Julie nem küldi ki a szobából Shannát, ezzel úgy érzem átlépett egy akadályt a kettejük viszonya. Érdeklődve nézek kettejükre, mindeközben továbbra sem tágítok bátyám oldaláról. A térdeim egy kicsit sajognak már a kemény padlótól, ahogy egész testsúlyomat rájuk eresztem. - Nem tudom... Pont az imént beszéltünk az akadémiáról mi is. Hat hét lehet kevés idő, de lehet elég is, ha a kadétok tudják mi a dolguk és elég idejük lesz felkészülni mindenre. Arra a pisztolyra mondjuk senki sem tud eléggé felkészülni... - motyogom a végét magam elé. Megadom Shannának a lehetőséget is, hogy ő beszéljen egy kicsivel többet és elmagyarázhassa a nyári feladatát az akadémián. Szívesen elcsacsognám én is, mert nagyon büszke vagyok Shannára a teljesítményei miatt és mindig is felnéztem rá az elhivatottsága lévén. A mostani viszont a kettejük terepe, ezért is hallgatok el és könyökölök fel a matracra, majd államat karjaimra fektetve pislogok Jake fakó, csendes arcára.
Zene: Hold On || We will get through this || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: INTENZÍV (4. EMELET) 2021-02-26, 20:34
Joanne + Shanna +
Julia
Nem köszönök vissza Shannának, hiába üdvözöl. Egy fejbiccentés mégis megy felé. Jake lassú légzését érzem, ahogy homlokon puszilom. Nem veszem le tekintetemet róla és látom, ahogy az ágy másik oldalán Shanna fogja a kezét. Mi lenne, ha Sam feküdne itt? Ki látogatná őt meg rajtam és a barátain kívül, szülei mind muglik, nem lenne itt egy rokona sem. Szinte biztos, hogy én is így fognám a kezét, ahogy most sógornőm teszi Jacobbal. Mégsem tudom elengedni azt a dühöt, amit érzek iránta, mert ő is hibás ezért a helyzetért, amiért mi mind egy szobába vagyunk. - Nem tudtam még én sem, hogy bejövök. - mosolyodok el Jo felé pillantva - örülök, hogy összefutottunk. Levélben szerettem volna elmondani húgomnak, apánk hozzám intézet "kérését", jobb is hogy itt van, mert így tőlem hallhatja és nem mástól kell megtudnia az auror akadémiai jelentkezésemet. Shanna kérdése nem tűnt furcsának, mivel mind eddig semmibe vettem. Ránéztem az ágyon fekvő áldozatra és utána a másik áldozatra, akit nem akartam a családom közelében látni. Szembe áll velem és a válaszomra vár, nem Joéra, hanem jól tudom, hogy az enyémre, mert eddig én néztem át rajta, mint egy szellemen. - Nem. - mondom ki halkan Shanna felé, aki elengedte bátyám kezét - maradj, amíg akarsz. Megtilthatom-e neki, hogy ne látogassa a férjét? Nem. Nem tudom, mennyi munkája van és mennyi ideje van Jake ágya mellett ülnie. Miért én legyek az, aki elüldözi őt? Megtűrőm továbbra is a jelenlétét, mert Jake őt választotta. Nem tehetek mást. Lehet, hogy jót tesz, ha szerettei veszik körül őt, bár azt mondják, hogy nem érzékel semmit sem. -A felesége vagy. - köszörülöm meg a torkomat. Nehezemre esik a kimondani a szavakat. Ez nem hozza el számomra a békét és egyensúlyt közénk. A bennem lévő feszültség továbbra se tűnik el. Jakenek akartam kiönteni a lelkem, de itt van Joanne is, aki biztos meghallgatna. A támogató nővérként kellene itt lennem és nem egy lelkileg és érzelmileg kissé labilis testvérként. -Mond, Shanna, te segítesz a nyári akadémián? - kérdezem meg nyersen érdeklődve. Válasza alatt elteszem a könyvet a táskámba és egy cserepes növényt veszek elő és ráhelyezem a szoba egyik sarkában álló kis asztalra és pálcám segítségével kissé megöntözőm és rendbe teszem. -Mondjátok csak mi a véleményetek erről az egészről? Ti hat hét után kiengednétek bárkit jelvénnyel együtt terepre? - teszem fel a kérdéseimet a lányok felé, amit bátyám előtt szerettem volna egyedül kitárgyalni, de talán pont a sors akarta, hogy egy helyen legyünk és meghallgassam a válaszaikat, mintha ők lennének Jake hangjai. Ott motoszkál a gondolataimban az az őrült lehetőség is, hogy apám engem is itt akar látni a Mungóba testvérem mellett. Abból a harminc kiválasztatottból az első két hónapban mennyien kerülnek a nyugati szárnyba? Merlinre, élni akarok. Visszafordulok feléjük majd a falnak dőlök és az ágyban fekvő Jake helyén magamat látom. Aggódva az ajkamba harapok. Bárcsak, valami bíztató megoldást találnék a problémámra és minden másra. Ökölbe szorítom jobb kezemet, amely a hátam mögött van. Erősnek kell lennem és az ágyon fekvő Jaket figyelem. Nem látszódhatok gyengének Shanna előtt, nem adom meg azt az örömöt, hogy puhánynak tűnjek mindenki előtt.
Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.
- Viszont néha megetetni nem árt. - kontrázok és elrakom a kis szerkentyűt a zsebem mélyére egy halvány mosollyal. Ahogy megdöbben a kiképzés hosszán egy kicsit összevonom a szemöldökömet. - Ne felejtsd el, hogy én ezzel szemben szeptembertől már ötödik éve tanulom majd az auror szakmát. Nekik pedig alkalmassá kell válniuk legalább az alapvető bevetésekre nyolc hét alatt. Így nézve egyáltalán nem hosszú idő. - mutatok rá, de persze kedves hangon, eszemben sincsen a legkevésbé sem kioktatni vagy azt éreztetni vele, hogy ez a szándékom. Egészen odáig jól is esik a lelkesedése, míg meg nem hallom a kérdést és picit összeráncolom a szemöldökömet. - Remélem, hogy nem. Az azt jelentené, hogy senki sem ébredt fel és tért vissza az aurorokhoz és a fenyegetettségünk sem csökkent. - válaszolom, egy kicsit talán gyanakodva, hogy mi is áll az egész mögött. Hogy érezném magam, ha Jake után Jo is az auror szakot választaná? Persze az ő esetében szó sincs arról, hogy én lennék az utolsó lökés és miattam választaná, hiszen auror családból származik, nyilván az apját és a testvéreit követné, de ha egyszer Julia új utat tört magának, akkor azt hittem, hogy már Jo is így fog tenni és ez nem is kérdés. Most már úgy tűnik, hogy az. - Pontosan, hiszen jó lenne abban reménykedni, hogy mindent egy csapásra meg tudunk oldani, de sajnos ez nem így van. - értek vele egyet, korához képest nagyon is okos, nem csoda, hogy igyekszem felnőttként kezelni, ahogy én is elvártam volna ezt az ő korában. Amikor meghallom a lépteket, a megtorpanást, aztán a tekintetemet az ajtó felé futtatva meglátom Juliát lassan kihúzom magam, de nem engedem el Jake felém eső kezét. Rám se néz, amitől úgy érzem, mintha egy kést forgattak volna meg bennem, nem csoda hát, hogy inkább azt a taktikát választottam, hogy megpróbáljak teret adni neki, hiába vágytam annyira, hogy mindannyian együtt dolgozzuk fel ezt az egészet. Jo igyekszik belefűzni a válaszába és felhívni rám a figyelmet és tudom, hogy azért teszi, hogy Juliát interakcióra bírja, így küldök neki egy hálás, bár kissé lemondó mosolyt. Ne csüggedj el, ha nem sikerül. Kibírom, Joanne. - Szia, Julia. - köszönök visszafogott, de egyáltalán nem meghunyászkodó hangon. Akármit is gondol rólam, nem olyan fából faragtak, hogy eltűrjem az ignorálást, főleg ilyen szinten, hogy besétál és a húgával kezd el beszélgetni. Az engem sem érdekel, hogy a szabályok szerint csak ketten lehetnénk itt, ameddig nem hangoskodunk úgy se fogják észrevenni, de az érzés, hogy ahogy megjelent kirekesztve éreztem magam és végtelenül elhagyatottnak, az annál inkább. Soha életemben nem éreztem magam ennyire egyedül és magányosnak, mint mióta elvesztettem Jake-et és a Troops-ok is jobbára "ellenem fordultak". Néhány pillanatig a kezem még egy kissé rá is szorít Jake-ére, aztán egy sóhajjal engedem el és felállok. - Szeretnéd, ha magatokra hagynálak? - kérdezem meg előzékenyen, leplezve a fájdalmamat, de akkor is a szemébe nézve és állva a tekintetét. Próbálom megérteni, próbálom elfogadni az ő oldalát, de nem olyan egyszerű, hiába hittem régen, hogy olyan empatikus vagyok és jó az emberekkel. Én is elvesztettem valakit, életem szerelmét, lehet hogy örökre, és ez összekuszál mindent, amit valaha a jövőmről elképzeltem, persze, hogy most nem feltétlenül kezelek mindent tökéletesen. Szerencsétlen Ronan jó példa erre, a testvériségből akar kadétnak jelentkezni és akármilyen nemes cselekedetnek tűnhetne a jó oldalra állni én nem győzöm szidni.
Furcsállva veszem jobban szemügyre a felém mutatott készüléket. Egyáltalán nem otthoni pályáról beszélünk, így még ha a kezembe is venném se tudnám hogyan használjam, mert tele van gombokkal, amiken betűk és számok is szerepelnek... Milyen különös egy kreálmány. Shanna azért egész szépen elmagyarázza nekem mire jó és meg is értem annyira, hogy ne fitogtassam tovább az esetleges extra funkciókat, már ha vannak.- Macerás lehet, ha állandóan függ az áramtól... Egy baglyot nem kell a falba dugni. Milyen fura.- próbálom elképzelni miként dugják a mobiltelefont a falba, de már a megjelenő képeket is röhejesnek tartom. Próbálok azért nyitott lenni az újdonságokra, de ha valamit hülyeségnek tartok és nem tudom úgy elképzelni a működését, akkor veszett ügy az egész. - Nyolc hét, váó! Végül is a tökéletesség időt vesz igénybe.- elmélkedek egy sort az akadémia hosszán és talán még én is szívesen csatlakoztam volna köreikbe, ha idősebb lennék. - Lesz akadémia jövőre is?- veheti a kérdésemet szimpla kíváncsiságnak vagy akár tiszta, célokkal teli érdeklődésnek. A fejem azt mondja én is jelentkezhetnék, ám a szívem több irányba húz. - Bárcsak véget érne ez az egész... A Testvériségnek meg kell dőlnie.- szavalom határozottan és kicsit jobban rá is szorítok Jake karjára, majd homlokomat döntöm kézfejének. Lehunyt szemekkel időzök el rajta, ameddig Shanna magabiztos válaszával tartja bennem is tovább a reményt. Nem tudom mi mást mondhatnék. A fejem annyira katyvaszos, hogy egy tiszta gondolat nem jelenik most meg bennem, amit szavakba önthetnék. Kell a pillanatnyi csend, a nyugalom olykor. - Az akadémia után több erőre tesztek majd szert. A megfelelő emberekkel talán nagyobb hatalmat kaphattok és nagyobb területeket is fedhettek le a Testvériség ellen. Sok kicsi sokra megy, ugye?- pillantok ezúttal fel és engedem el Jake karját is, de nem moccanok mellőle, ugyanúgy térdelek a hideg kövezeten. Ekkor hallom meg az ajtóból nővérem ismerősen csengő hangját, melyből most le tudom szűrni mennyire neheztel Shannára továbbra is. A feszültség, amit a kórteremben gerjeszt szinte már markolható. Nyelek egyet, abban reménykedve, hogy Julie és Shanna között most nem lesz semmi vita, s legalább én itt vagyok, ha elszaladna a ló alattuk. Mosollyal az arcomon köszöntöm Julie-t, amint mellém lép és ő is üdvözli bátyánkat egy lágy csókkal. - Pár perce...Fél órája? De már egy órával hamarabb megérkeztem, csak bejönni nem mertem egyedül. Szerencsére Shanna is eljött, így bátrabban léptem át a küszöböt. Nem is mondtad, hogy ma eljössz, Julie.- pislogok fel rá, hiszen ha tudom ő is itt lesz, akkor valószínűleg Shanna is megúszta volna a kifakadásomat.
Zene: Hold On || We will get through this || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: INTENZÍV (4. EMELET) 2021-02-15, 00:01
Joanne + Shanna + Julia
Az éjszaka folyamán megint nem tudtam elaludni, inkább elmentem a haverokkal inni. Jól tudom, nem illik leinni magam. Főleg ilyen veszélyes időkben, így kulturált ivászatba fojtottam érzelmeim egy részét és elmélkedésbe burkolództam az életemről. Végül hajnalra rájöttem, hogy a pocsék helyzetemből nincs menekvés. Senkise védhet meg apámmal szembe, ha szembe fordulnék és megszegném az ígéretemet. Ott a helyem az akadémián. Ott kell helyt állnom Troopsként. Egész reggel a csendes utcákat jártam és azon gondolkoztam, hogyha Jakekel tudnék még beszélni, akkor ő mit mondana nekem. Josh állítása szerint nem hall minket. Mégis naivan úgy hiszem, hogy ő megérzi jelenlétünket és érti, amit neki mesélek a világról vagy ép magamról. Most ő a legjobb hallgatóság, aki a hallgatásában is képes válaszokat adni nekem. Ő értené meg legjobban a szívbéli ügyeimet és választásomat is. Hisz képes volt az ellenséges család lánya mellé állni, barátkozni, szerelembe esni és feleségül venni. Mit mondana Jake nekem? Egy Reggeli Prófétát a kezembe veszek, az egyik árustól. Fellapozom a megfelelő oldalakat, hogy lássam, mennyi új áldozattal gazdagodott az ártatlanok száma. Egy gyors reggeli zuhanyra és egy váltás ruhára van szükségem a nap további részére. Igényes megjelenéssel térek be a bátyámhoz is mielőtt elintéznék bármilyen más teendőt a nap folyamán.
Hónapok óta látogatom és hónapok óta keresem a fő felelősöket, akik miatt ide került. Ma is, mint az elmúlt napokban apánkat tudom hibáztatni és Sh..., mert fivéremet vakká tette és követte az auror pályára is a szíve választottját. Nem is beszélve arról, hogy Sam is hasonló indíttatásból döntött egy részt az auror szak mellett, pedig hetedikben elleneztem és rossz ötletnek tartottam. Kapcsolatunkra apám sose adná az áldását. Most a Jakekel történt eset után igazán dühít, hogy aurornak tanul, mert az én lelkemen fog száradni, ha bajba jut és kómába esik vagy meghal. Lehet, hogy vele kapcsolatban is megint csak apa keményvonalasságát fogom fő okként felhozni és beállítom bűnbaknak magam helyett. Könnyebb másokban keresni a hibát, mint önmagamba. A Mungóban megreggelizek. Egy croissant és kávé mellett tovább lapozgatva a napilapot olvasom el próféta további híreit. Néha elferdített és fals információk kerülnek nyomtatásba, amin bosszankodva tovább lapozok. Nem vagyok ostoba, hogy mindent elhiggyek, amit olvasok. Ahogy végezek a kellemes földszinti kávézóból tovább állok és elindulok a nyomasztó kórtermek felé. A nyugati szárnyban egyre több és több ember kerül. Ahogy elhaladok a öt-hat ágyas szobák mellett, a sírás kerülget engem. Nyitott termekbe bepillantva látom a rúnapisztoly férfiak és nők egy töredékét. Mennyi áldozat? Gyógymód még nincs. Kezemben fogok egy könyvet, amiből szívesen felolvasok fivéremnek, mikor elhatalmasodik rajtam a düh és a kétségbe esés ebben az ijesztő kórházi csendben való elmélkedéseim közben. Egy-egy novellát olvasok fel belőle, ez a helyet belőlem a gyász folyamathoz hasonló érzéseket kelt fel. A második szakaszon még mindig nem tudok túl lépni dühös vagyok a fél világra a helyzet miatt. A szoba előtt meg állok, halk beszédet hallok meg. Valaki van bent nála majd egy másik hang válaszol is az elsőre. Hivatalosan két ember Jakenél bent. A betegek nyugalmát ne zavarják meg a látogatók. Ma nem érdekel ez a szabály. Szükségem van erre a vizitre. Ahogy belépek a szobába testvéremet és a sógornőmet látom meg az ágy két oldalán. Nem köszönök Shanna felé. Levegőnek nézve őt. Joanne mellé lépek némán és ha engedi megpuszilom és átölelem szavak üdvözölve őt. Még mindig gombóc van a torkomon. Végül az ágy másik oldalán lévő lány felé tekintek és egy fejbiccentéssel köszönök neki. Legszívesebben kifakadnék, hogy mi a fenét keres itt, de ott motoszkál a gondolat, hogy vajon Jake mit mondana? Kedvesebb lenne vele. - Nincs változás az újságok szerint. - jegyzem meg általánosan Joanne felé. Jake homlokát is megpuszilom. Nem kéredzem meg, hogy hogy vannak? Mert erre tudom, hogy itt és most senki se mondaná azt. Köszi, jól vagyok. - Mikor érkeztél meg, Jo? - kérdezem meg húgomat. Az ágyon alvó bátyámat nézem. Shannára rápillantani se merek. Még mindig bosszant, hogy sosem tudtam elég időt tölteni bátyámmal, mivel elvette tőlem az időt, amit vele tölthettem volna közösen. Az Oscar Wilde könyvet szorongatom kezeim közt. Önző lennék, ha egyedül szeretnék lenni testvéreimmel? Joga van itt lennie, mert családunk tagja lett, ám vékony cérnaszálon kötődik hozzám vagy akár más rokonaim felé. Nem bíznám rá sohasem az életem.
Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.
Megmutatom neki a telefont, amihez éppen annyira nem ért, mint én, amikor először megláttam. Jellemző a varázslókra, hogy le vannak marada a mugli vívmányokkal, főleg a hozzánk hasonlóknál, akik lényegében alig teszik ki a lábukat a varázsilágból. - Kapcsolattartásra, ha egy bizonyos számódot írsz be, akkor egy másik ehhez hasonló készüléket érhetsz el és beszélhetsz vagy írott üzeneteket válthatsz a gazdájával. Sokkal gyorsabb, mint egy baglyot küldeni, talán minden mágikus megoldásnál gyorsabb. Van persze hátránya is, nem is működik mindenhol, ha pedig nem dugod a muglik falába időnként, hogy áramot kapjon, akkor egyszer csak kikapcsol. - foglalom össze, már amennyit én tudok róla. Azért az már előfordul, hogy a házainkban a világítás árammal működik, de a konnektor, amibe az ilyen eszközöket kell bekötni kábellel még annyira nem. - Igen, lényegében az első fordulóba mindenki bekerül, alig utasítunk el valakit. Aztán persze minden nappal, minden próbával drasztikusan csökken a kadétok száma. Nyolc hétre van ütemezve, szóval lényegében felöleli a nyarat. - válaszolom, de a kapcsolattartásra csak halkan felsóhajtok, többet nem is mondok. Bejárt Jake-hez, próbálja feldolgozni az egész helyzetet, nyitni a testvérei felé, nem csoda, hogy kicsit el van veszve, nem az ő felelőssége, hogy tartsa a kapcsolatot. Hiszen ő a legfiatalabb a Troops-ok között, miért rajta csattanjon minden? Örülök neki, hogy az ötleteimmel kissé jobb kedvre derítem, annak semmi értelmét nem látom, hogy az apja ráerőszakolja a hivatást, miközben nincsen benne a szíve, bár ebbe leginkább semennyi beleszólásom nincsen, hiszen tovább mérgesíteni nem akarom a szüleink kapcsolatát és az én kapcsolatomat se az apósommal. Van átmenet, csak meg kell találni. A hangulat természetesen megváltozik, ahogy elhelyezkedünk és valahol keveredik bennem a gondterheltség és a pislákoló tenni akarás. - A Testvériségnek, Jo. A varázsvilágban rengeteg sérülést egy pillanat alatt meg tudunk gyógyítani, de ezt… Erre évek óta nem találjuk a megoldást és minél több aurort vonnak ki a forgalomból, annál könnyebben szítják mindenfelé a káoszt. - hallgatok el, hiszen talán nem ez a megfelelő hely és nem ez a megfelelő idő, hogy erről beszéljünk. Bár hol máshol, mint a szárnyban, ahol több, mint száz áldozat fekszik, akiknek a szerettei napról napra vesztik el a reményt? Halványan elmosolyodom, amikor hallgatom, hogy milyen szavakat intéz Jake-nek és persze belesajdul a szívem, mint mindig, de én nem követem a sorban, nem kezdek el beszélni hozzá, csak csendesen simogatom a kezét a másik oldalról. - Soha. Ameddig én ott vagyok, addig soha nem adjuk fel a reményt. - válaszolom magabiztosan, persze tekintve, hogy még a mesterszakot végzem és az egyre gyakoribb kihágásaimmal egyre jobban magam alatt vágom a fát, ez talán nem is jelent olyan sokat. A Minisztériumnak és a parancsnokságnak legalább is, mert én tényleg komolyan gondolom, amit mondok. Ha megtalálnám Annabelle-t, aki lelőtte Jake-et és rajta keresztül eljutnák a pisztoly forrásához… A probléma csak az, hogy a nő Grindelwald csatlósa, én pedig akárhogy is nézzük még csak huszonkettő, és ha az egyedül érkezett Nox-szal nem bírtam el, akkor hogyan választanám le és kapnám el a Testvériség egy prominens tagját? - Persze megoszlanak az erőink, a kiképzés, a látszólag véletlenszerűen megjelenő mágikus anomáliák, amikre a muglik is felfigyeltek, nem egyszerű. - teszem hozzá, mert nem akarok úgy tetszelegni előtte, mintha képes lennék megváltani a világot csak vasakarattal. Bár úgy lenne! A másik síkról érkező fenyegetéseket meg sem említem, se az évezredes boszorkányt, se Ivort, se Vanessát, akivel még mindig össze van kötve az életem, mert ha ebbe belemegyek csak még egyértelműbbé válik, hogy a Parancsnokság és én is túlságosan elaprózzuk magunkat. Sokat akar a szarka... de remélem kibírom. Ki kell bírnom.
Bárcsak véget érhetne ez a sok rossz! Néha úgy érzem a családunk el van átkozva és egy balszerencsés körforgásban ragadtunk. Ejtek felé egy halovány, ám hálás mosolyt, mert tudom, hogy rá számíthatok és érződik is az a támogatás tőle, amire már nagyon szükségem volt. Azért legbelül még reménykedek, hogy a testvéreim is megemberelik magukat legalább annyira, hogy legközelebb nem kell ilyen negatív véleménnyel lennem róluk. Szeretem őket teljes szívemből, viszont a folytonos gyász és lógatott orr csak eltaszít minket egymástól. Minél tovább húzzuk az időt, annál messzebb sodródunk egymástól. - Oh, ez mire is jó?- nézek rá meglepetten, azon tanakodva mi az a ketyere a kezében. Lehet hallhattam már róla, ám mint korábban is sikerült bevallanom: egyáltalán nem értek a muglik világához. - Ez is valami képernyős izé... Láttam korábban ehhez hasonlót, de az....ekkora volt.- tárom szét karjaimat tanácstalan fintorral, hogy valamelyest demonstráljam a kockadoboz méretét. Komúter? Kompúer? Valami ilyesmi. Sok mindenhez értek és sikerül megtanulnom, csak éppenséggel ezek közé nem tartoznak ezek a fejlett tudományok. A könyvekkel még sikerülhet kibékülnöm, ám nem tudom mit kezdhetnék Shanna mobiltelefonjával. - Janette is bekerült? Nem is sikerült még vele se beszélnem már egy jó ideje... Annyi minden történt, hogy én se hoztam a legjobb formámat a kapcsolattartás érdekében.- sóhajtok fel ezúttal bűnbánó arccal ugyanis teljesen kiment a fejemből, hogy legalább meglátogathassam unokatestvérünket, akár a csinos kis egyetemi részlegénél... - Igazán csalogató pozíció.- mosolyodok el sunyi, sokat sejtető tekintettel. Szívesen szaladgálnék varázslények után a minisztérium kezei alatt, viszont magamat ismerve úgyis eltérnék az eredeti tervtől. Erről órákig tudnék csacsogni Shannának, de akkor tuti lyukat beszélnék a hasába. - Meddig fog tartani? Az egész nyár erre fog elmenni vagy lepörög pár hét alatt?- kíváncsiskodok még egy sort, na nem azért, mert annyira sokat meg szeretnék tudni, hanem csak az időt akarom húzni egy kicsit a kórteremhez való érkezésünk előtt. Mindig földbe gyökereznek a lábaim és inkább elszaladnék, hogy ne találjam szembe magam Jake sápadt arcával. Most Shanna is itt van, ezért sikerül csak erőt vennem magamhoz a továbbiakra. Szívfacsaró érzés, ahogy látom Shanna gyengéd üdvözlését. Ez a kettő annyi mindent élt már át és most ez a tragédia szakította el őket egymástól... - Ez annyira nem fair. Ki készíthette azt a fegyvert? Mégis kinek lenne az a célja, hogy ennyi embert fosszon meg a szeretteitől?- dünnyögöm halk morcossággal, aztán arcvonásaim ellágyulnak, amikor óvatosan Jake karjára simítom egyik kezemet. Még így is, hogy a lelke távol van, a teste még igazi és nem csak délibáb. - Jake... Tudom, hogy ez most neked is nehéz lehet és valószínűleg megannyiszor hallhattad már ezeket tőlem, de kérlek... légy erős és vigyázz magadra. Vigyázz a többiek lelkére akárhol is legyetek és tudd, hogy sosem túl késő... Szeretünk téged..- intézek bátyám felé pár biztató szót, ami jelenleg is bennem erősíti fel a hitet leginkább. Továbbra is térdelek, közel szeretném őt tudni magamhoz. - Ugye még a minisztérium sem adta fel a reményt értük?- nézek magam elé, aztán Shannára. Nem szeretném magam nagyon beleártani az aurorok dolgaiba, de nekem is van jogom kérdéseket feltenni, ha már technikailag engem is sújtott ez a tragédia.
Zene: Hold On || We will get through this || [You must be registered and logged in to see this link.]
Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.
Akármennyire butaságnak tűnhet, osztozom az érzéseiben és minden nappal egyre jobban utálom az ispotályt. Az, hogy bejárok Jake-hez és látom a mozdulatlan testét, miután végig haladtam a több, mint száz másik áldozat kórterme előtt egyáltalán nem tesz jót senkinek, de még is megtesszük, mert élénken él bennünk a szeretete és mellette akarunk lenni és reménykedni. Hiszen mi mást tehetnénk, csupán érző emberek vagyunk, akik minden nap szenvednek az élet súlyától. Örülök, hogy nem kérdez vissza, hogy nem kell többet erről beszélnünk, bár azért a pillantásaimmal tudtára akarom adni, ha felmerül benne valami, amit meg akar beszélni, akkor engem megkereshet. Persze tudom, hogy én csak afféle fogadott nővér vagyok és ott van Josh és Julia, de az elmondása szerint a gyász inkább szétszakította a családjukat, mintsem összehozta. - Regényüket ugyan sosem olvastam, én a technológiára gondoltam, mint a mobiltelefon. - vallom be, és a zsebemből előhúzom a nokiát, amit az egyik küldetésen osztottak ki, hogy a mugli iskolába beépülve tarthassuk egymással a kapcsolatot könnyedén, a varázslást kerülve. Azóta se lettem a mestere a szerkezetnek, lényegében csak azért tartom magamnál, mert egyszer majd jól jöhet, de ha érdekli a lányt, akkor szívesen átnyújtom neki, hogy megnézze. Icipici képernyője van, csak hívni, üzenetet írni lehet vele, ébresztő órát beállítani, hogy csörögjön, meg a játékok között egy kígyóval almákat enni, a többi funkciója előttem rejtély. Kicsit belémszorul a levegő, amikor felveti, hogy a bátyjai nyomdokába lépne, de tekintve, hogy én is apám példáját követem egyáltalán nem lenne fair, ha azt mondanám, hogy ez nem neki való. - A kapitányság gyakran dolgozik specialistákkal, Janette azzal kerülte ki az auror szakot, hogy méregkeverőként majd kutató és elemző szerepet tölthet be, de végül jelentkezett az akadémiára ő is, ha sikerül bejutnia és jelvényt szerezni, akkor küldetésekre is bevetik majd. A minisztériumban külön osztály van a Bestia tagozatra, de ez nem jelenti azt, hogy ne fordulna elő, hogy onnan van szüksége az auroroknak segítségre. - mosolyodom el bíztatóan, hiszen a varázslényekről sem tudnak a muglik, tehát elég annyi, hogy egy-két látványosabb elkószáljon feléjük, és már is mehetnek az amneziátor csapatok és egy szakavatott bestiamester befogni és a helyére terelni. - Én? Soha! - viszonzom a mosolyát, bár az az igazság, hogy nem tudom pontosan mit érezzek azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt évek mennyire megváltoztattak. Nem fogok velük kesztyűs kézzel bánni és nem azért, mert örök életemre megkeseredtem, hanem azért, mert azt akarom, hogy vért izzadjanak most, de jól teljesítsenek a terepen és hogy ne hagyják ott a fogukat csak azért, mert nem kaptak alapos kiképzést. Ahogy belépünk és Jo elválik tőlem úgy én Jake másik oldalára kerülök és lassan a mozdulatnak arca fölé hajolok, hogy a homlokára egy könnyű puszit nyomjak, halkan üdvözlést suttogva. Szörnyen hiányzik, a kezem önkéntelen a felém eső kezére kulcsolom, reménykedve, hogy meleg, élettelteli szorítás lesz a válasz - de nem. Sosem az. - Azt hiszem nem. Az fegyver átka, amivel meglőtték teljesen szétválasztotta a testét és a lelkét, ezért nem tud visszatérni hozzánk. - mondok el neki annyit, amennyit szabad, nem említve a furcsa világot, ahol évekkel ezelőtt jártunk és ahol Gemmáéktól tudom, hogy most az összes áldozat rekedt, talán örökre. - De ez nem jelenti azt, hogy a mi lelkünkön nem könnyít, ha beszélünk hozzá. - teszem azért hozzá, és odahúzok egy széket, hogy leüljek, hiszen még van egy kis időm, mielőtt tovább kéne állnom. Nem kell csendben eltöltenünk, ezért is mondtam, amit mondtam, nehogy ezzel elnémítsam szegényt.
Pozitívan kellene felfognom, hogy Jake még életben van, csak épp kómában. Legalábbis Josh mindig ezt magyarázza, mert próbál segíteni nekem és van is némi igazság abban, amit mond. Egyedül az zavar csak, hogy a biztatások mellett sem vagyok képes nem időt szánni a negatív gondolataimra. A helyzet súlyosságára és annak kérdőjeles jövőjére. Azért reménykedek abban, hogy Shanna szavai némi komfortérzetet adnak majd és enyhítenek a mai napon felnagyított kétségeesettségemen. Mindig ez történik, amikor csak pár méter választ el a Szent Mungótól. Utálom ezt a helyet. - Oh… - halkulok el még inkább, amikor megértem mire is céloz igazán válaszával. Ez is benne van a pakliban, ebben igaza van, viszont nem tudom elfogadni, hogy az is lehet egy opció. A halál. A végső befejezés. Nem álltathatom magamat örökké gyermeteg álmaimmal és reményeimmel, szembe kell néznem a valósággal és Shanna segít nekem ebben a legjobban. Mindig is úgy tartottam, hogy ő tisztán látja a dolgokat. Úgy, ahogy azoknak lenniük kell és épp ezzel adott nekem erőt ahhoz, hogy én is bátrabban és érettebben lássam a világot. Vagy legalábbis megpróbáljam… Mégsem vagyunk egyformák. - Lehet… - bólintok egyet végezetül, beletörődve a testvéreim furcsa viselkedésébe. Majd úgyis sort keríthetünk a szembesítésekkel, s akkor minden ki fog derülni. Azért remélem Julie nem hallgat el előlem semmi fontosat. Nagyon megbántana vele, ha pont előttem titkolózik. Úgy látszik a tanulással új vizekre evickélhetünk és az én fejemben sem tombol már ott annyira a gyász és a félelem. Ugyan még mindig nehéz, súlyos léptekkel teszem be lábamat a bátyám kórtermének folyosójára és azt hiszem ez az érzés sosem múlik egészen addig, ameddig Jake ki nem kerül innen. Természetesen úgy, hogy él és virul. Semmilyen másik opciót nem fogadok el. - Igen, akadnak érdekességek az ő világukban is. Például a könyveik egész izgisek. Leszámítva azt, hogy a legtöbbjükben téves tényekkel illetik a mi világunkat. De hát ahogyan te is mondtad… Nem lehetünk mindenben jók és ők se. - használom saját szavait, hogy valamelyest ebben a témában a javamra fordíthassam. Az viszont tényleg igaz, hogy sok könyvükben említést tesznek varázsvilágokról, csak épp sületlenségeket magyaráznak bennük. A szokásaikról ne is beszéljünk. - Köszi a tanácsot! Szerintem menni fog. Sok minden tetszik így elsőre. Néha azért elgondolkozok azon, hogy mi van ha a bátyáim nyomdokaiba lépek. Meg ott van az állatok iránti szeretetem is... Kár, hogy nem lehet egyszerre kettőt. Volt ilyenre már példa? - tűnődök el egy kicsit, persze semmi sem biztos még, lehet a RAVASZ után megváltozik a véleményem és a saját, kitaposatlan kis utamat veszem előrébb. Szép lenne együtt dolgozni Shannáékkal, viszont Julie is más irányba lépett, akkor én miért ne? Van két évem ezen gondolkozni, addigra csak sikerül állást foglalnom, ugye? - Nem vagy velük engedékeny, igaz?- mosolygom ravaszul. Milyen jó lehet fegyelmet parancsolni másokra, mert olyan pozícióban vagy, hogy megteheted. Jó, én tuti nem tudnék valós szigorral valaki szemeibe nézni. Hamar ellágyul a szívem... Mielőtt még válaszolni tudnék nagyot nyelek és mély sóhajtással készülök fel a megszokhatatlan találkozóra.- Igen.- határozottan bólintok, s bár külsőre annak is tűnök, legbelül ugyanúgy rettegek. Néha az az érzés fog el, hogy valami történni fog vele, amikor ott állok az ágya mellett. Akkor mégis mit csináljak? Nem vagyok gyógyító, s még a legképzettebbek sem biztos, hogy tudnak rajta segíteni. Ezeket a gondolatokat most viszont igyekszem hátra hagyni, ahogy átlépjük Jake kórtermének küszöbét. Nem sok kell ahhoz, hogy megpillanthassam bátyám fakó, alvó arcát. Egyelőre még sikerül nem kifakadnom a látványán. Elengedem Shanna kezét és lassan megkerülöm Jake ágyát, majd mellé térdelve fektetem le karjaimat a matracra. Fürkésző tekintettel vizslatom arcát egyetlen jelért kutatva. Mindig reményekkel ruházom fel magam, amikor meglátom őt és mindig várok egy apró kis jelet tőle. - Olyan békésnek tűnik... Mindig megkérdezem magamtól, hogy hallhat-e minket?- billentem fejemet oldalra Shanna felé intézve a szavakat.
Zene: Hold On || We will get through this || [You must be registered and logged in to see this link.]
Nehéz a szenvedés, ha az embernek nincs benne gyakorlata.
Ahogy visszakérdez és látom rajta, hogy megremeg újra megsajdul a szívem. Tizenhat éves, még gyerek, viszont pontosan emlékszem még, hogy amikor én ennyi idős voltam, akkor már bőven elvártam, hogy mindenki felnőttként bánjon velem és egészen egyértelműen kirajzolódtak a céljaim és haladtam feléjük tudatosan. Ahhoz képest, hogy Jake húga, és nem az enyém, néhány vonásában felismerem önmagamat, éppen ezért nem tudom, hogy miként is feleljek. Én nem akarnám, hogy hazudjanak nekem. - Akármilyen varázs tartja őket életben a kóma alatt, ha valami történik és elmúlik, nem csak az az egyetlen opció, hogy magukhoz térnek. - válaszolom és ugyan a szavaim vészjóslóak, de igazán igyekszem nem teljesen elkeseríteni. Persze, hogy ennyi idő alatt már ilyen gondolatok is foglalkoztattak, mi van, ha egyik napról a másikra valami történik és a kómás osztályból hirtelen halottakháza lesz és mindenkit elveszítünk? Nem lehetünk biztosak benne, hogy a jövő csak az ébredést tartogathatja. - Édesapátok azelőtt sem volt egyszerű és most lehet Josh-on és Julián csapódik le a nyomás és a sok elvárás, ami azelőtt Jake vállát nyomta. - mutatok rá, de nem biztos, hogy ezzel sokat segítek. Minden pillanattal egyre borongósabbak vagyunk, ami nem csoda, hiszen egyre közelebb is kerülünk a férjem és a lány bátyjának hónapok óta mozdulatlan hűvös testéhez. Lágyan elmosolyodom, amikor hallom, hogy milyen elszántan mellettem áll, de nem osztozom a magabiztosságában, ezerszer visszapörgettem már, hogy mi lett volna ha... és ilyen gondolatokkal mindig talál az ember olyan lehetőségeket, amikkel talán megelőzhető lett volna a tragédia. Még ha csak elméleti síkon is létezik minden, hiszen lehet, hogy akármit tettem volna a történetünk ugyanebbe az irányba halad tovább. A tanulást megemlítve kivirul az arca és ez biztosít abban, hogy ez az az irány, ami felé a beszélgetésünket vezetni kéne. Sokan mondtak már sokmindent, hogy lépjünk tovább, Jake is így akarná, és van amikor ellenkeztem, de abban egészen biztos vagyok, hogy azt nem akarja, hogy megálljon az élet és csak a gyásszal foglalkozzunk. Az olyan lenne, mintha mi is mellette feküdnénk. - Én se fektettem nagy hangsúlyt a mugliismeretre, néha jól jönne, talán egy kicsit bánom is, mert néha nagy hasznát lehet venni a vívmányaiknak, de nem lehetünk mindenben jók. - válaszolom, aztán elgondolkozva pillantok rá. Josh auror lett, Jake auror lett, talán neki is van esélye kibújni a kötelezettség alól, ahogy Julia is kiharcolta az Elemista szakot. - Vegyél fel minden olyan tárgyat, ami érdekel és amiben a tanárok szerint kiemelten jól teljesítesz és akkor lesz miből válogatnod hetedik végén a RAVASZ vizsgákhoz. Persze ez azt jelenti, hogy lehet, hogy több tárgyad lesz, mint másoknak, de te meg tudsz birkózni vele. - biztatom, egyelőre nem foglalok állást abban, hogy auror vagy bestiamester szakot kéne választania, még két teljes éve van az egyetemi jelentkezéshez és nem akarom, hogy készpénznek vegye, amit mondok. Jake is lázadni akart az apja ellen, alkimista lenni, de végül az auror szak mellett döntött, miattam. - Rengeteg, bár aki alkalmasnak is tűnik az azért kevesebb. Úgy tűnik, hogy a végére vagy harmincszoros túljelentkezés lesz, tehát csak minden harmincadik embernek sikerül befejeznie a kiképzést és jelvényt is kapni. - mesélek neki egy kicsit, miközben elérünk a már túlságosan ismert kórteremhez és egy kicsit megtorpanva pilantok a lányra. - Készen állsz? - kérdezem csendesen. Sokszor jártunk már bent, én majdnem minden nap igyekszem legalább egy kicsit itt lenni, de sosem egyszerű átlépni a küszöböt.
Akármennyire is nehéz, tudom, hogy erősnek kell maradnom. Annak kell maradnunk mindannyian és minden rendben lesz, igaz? Erre keresem a választ, ahogy reményteli tekintettel nézek Shannára, abban bízva, hogy a szavai és kedvessége minden rosszat eltűntethet egyetlen csettintés alatt. Viszont ő sem lehet mindenható, mint ahogy én sem és ebbe bele kell törődnöm. - Gondolod, hogy lehet még ennél rosszabb is? Már így is annyi mindenen ment keresztül Jake és a többiek is, nem hiányozna egy újabb rossz hír.- remegnek ajkaim a végére. Valószínűleg túlzok és nem romolhat még jobban az állapotuk, viszont azok után, amik történtek nem tudok nem arra gondolni, hogy ez a varázsgolyó még mélyebbre rántja a bátyámat. Pozitív természet vagyok, de ha a családról van szó mindig ott lebegnek lelki szemeim előtt azok a bizonyos “mi van ha” negatív tényezők. - Nem is tudom, Shanna… Ez az egész annyira szétrombolta a családunkat. Olyan idegennek és hűvösnek tűnnek. Én próbálkozok némi színt vinni a találkozóinkba, de mindig ugyanarra a pontra jutunk vissza, mint mindig… Jakere. - biztonságérzetet ad Shanna jelenléte és mindenféleképpen könnyebben tudok már beszélni ilyenekről az oldalán. Rengeteg mindent megtartok magamnak, mert nem akarom Juliet felhúzni vagy Josht terhelni a “gyerekes” megnyilvánulásaimmal. Néha nem a legjobb, hogy te vagy a legfiatalabb Troops. Számtalan alkalommal voltam már lehordva azért, mert beleszóltam a felnőttek világába, úgyhogy egész kicsinek megtanultam hol a helyem. - Sosem értettem mire jó ez. Ez nem a te hibád volt.- nézek rá határozottan, bár fogalmam sincs az én szavam mennyit ér. Én nem okolom érte, sőt, ha ő nem lenne, valószínűleg még rosszabb helyzetek elé sodródtunk volna, amikről nem is akarok se beszélni, se gondolni bármit. Büszkén bólintok egyet neki és egy szelíd mosollyal sorolok be hozzá a folyosókra érve. Rám mindig számíthat akármiről is legyen szó. Tudom mennyit jelent a bátyámnak és ezt tiszteletben tartom. Amúgy sem tudnék felmutatni ellene semmit, mert mindig elragadó és jólelkű volt. Julienak persze erről újonnan más a véleménye, de ennek nem most akarok hangot adni. Vita témává is válhatna a nézeteltérésünk, ha kiadom magamból mit gondolok a tiszteletlen viselkedésükről. Még ők az idősebbek! Bonyolult egy család a miénk a maga szeszélyes gyerekeivel. Hálás vagyok, hogy más témába bonyolódunk és arcom is kivirul a válaszadás előtt. - Igen! Maximális pontszámot értem el minden tantárgyból! Oké, mugliismeretből nem, de arra elég ritkán fordítok időt. Fontos lenne? Viszont képzeld, Hagrid szerint nagyon jó érzékem van a bestiákhoz és azt javasolta meg kéne majd próbálkoznom az egyetemi szakkal is. Tetszik, nagyon is, de nem tudom még merre kéne lépnem. Az aurorság sem fenékig tejfel… Mondjuk úgy, hogy a választási lehetőségeim nagy kihívás elé állítottak.- sóhajtom kissé zavarosan. Van még pár évem ezen gondolkozni, viszont általában szeretem előre eltervezni mi merre hány méter, nem pedig az utolsó pár percre halasztani az egészet. Abban Westley remekel, s azóta se tudom hogyan képes átcsúszni a határon az ő jegyeivel. Mindegy is, az ő élete már nem az én gondom. Nem sokat sikerült pihennem amióta lelépett az életemből, s most Jake állapota miatt sincsenek nyugodt éjszakáim. Mintha minden egyes éjjel az álmaim meg akarnának fojtani a saját könnyeimben. Kissé eltorzul az arcom, amikor jobban elkalandoznak gondolataim a történteken, aztán eszembe jut mivel lendíthetném tovább a beszélgetést. - Mesélned kell! Hallottam, hogy indul az akadémia nálatok. Sok jelentkező van?- pillantok rá kíváncsian. Ha elég idős lettem volna, biztosan jelentkezek, hisz’ beosztottnak lenni Shanna csapatában igazán kiemelkedő érzés lehet. Tudom jól, hogy ő sem bánik kesztyűs kézzel a kadétokkal, de így lehet kihozni belőlük a maximumot, nem azzal, ha babusgatva vannak. Bár nem tudom nekem mennyi lelkierőm lenne végiggyalogolni a vetélytársaimon egy auror jelvényért.
Zene: Hold On || We will get through this || [You must be registered and logged in to see this link.]
// 
//