2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Hupsz. Ma már a második kudarcomat élem meg azzal, hogy a familiárisom képessége épp nem úgy működik, ahogy szeretném, így amint lehet, el is hallgattatom, hogy a társaimat ne hátráltassam vele. - Öhm, bocsi, nem így terveztem - kérek elnézést a többiektől kínosan. A páros meglép a sárkánnyal, ezellen szinte esélytelen bármit is tennünk. Megfordul a fejemben, hogy rontást küldjek utánuk, de inkább nem próbálkozom, ha nem akarom, hogy egy kupac hamu maradjon mindhármunkból... Így inkább ezt nem erőltetem, csak egyetértek a sráccal, lassan ideje visszajutnunk valahogy. Illetve, előbb egyáltalán jó lenne kideríteni, hogy hol vagyunk pontosan, hátha nem lehet véletlen, hogy itt találkozott a két testvériségis alak, talán van még itt valami, ami a segítségünkre lehet. Vagy szimplán ha nincs is itt semmi, abból nem lehet baj, ha tudjuk. - Localisatio - mondom ki a varázsigét, hátha megtudjuk. Ha a varázslat valami olyan helyszínt jelez ki, ahol ezen kívül érdemes lenne szétnézni, akkor azt javaslom a többieknek, tegyük meg előbb, és csak azután kíséreljünk meg visszajutni az arénába.
(Kitalált varázslat, lokalizátor-bűbáj: Meghatározza az elvégzőjének pontos helyét egy levegőben megjelenő felirattal.
Az az igazság, hogy bár bosszantónak lehet, de meglepőnek semmiképpen sem nevezhető, hogy ellenfelem egy könnyed mozdulattal hárítja az átkom. Tulajdonképpen ha legilimentor lennék, és hallanám a gondolatait, akkor is csak egyet érhetnék abban, hogy sosem ragadtatnám magam a halálos átkokig. De még csak a stupornál messzebb se merészkednék nagyon. Egyszerűen nem az a fajta ember vagyok, aki képes lenne komolyabb kárt okozni mások testi épségében. Talán csak úgy neveltek, hogy a diplomácia híve legyek az erőszak helyett. De ezzel a párossal láthatólag nem igen lehet egyezkedni. Ekkor hallom meg Eileen madarának hangját. Nem vagyok épp egy ornitológus, azt meghagyom Ginának. Azonban legendás lények gondozásából annyi azért megmaradt, hogy a fwooper éneke bár elsőre kellemesnek hat, de hosszú távon őrületet okoz, és sajnos a zenei hallásommal még mindig nincs semmi gond. Így a füleimre tapasztott kézzel próbálom védeni magam, gyakorlatilag reménytelenül. Főleg, amikor olyan dilis gondolatok kezdenek eszembe jutni, mint hogy meg kéne ragadni Selene-t és keringőzni vele... Bár itt lenne az éjjeliszekrény fiókomból a mágikus füldugó, ami semmi zavaró zajt nem enged át, pl a szobatársam idegesítő horkolását! Na de ki gondolta előre, hogy szükség lehet rá egy sport rendezvényen? - Ezt a madarad ne nagyon csinálja többet jó?- nézek fájdalmasan Eileenre, ha végre elhallgat az átokverte madár. Sajnos, vagy szerencsére ki tudja, de eddigre a páros már elszelel, méghozzá sárkány háton. Őszintén nem gondoltam volna, hogy Chris és Gina kivételével létezik olyan őrült, aki képes ilyesmire. - Szerintem is ideje menni. Vagyis inkább meg kéne keresni apámat, és a többi diákot, csak fogalmam sincs hol is vagyunk. - vetem fel, és ha a többiek is rábólintanak, akkor az egyik zsebemből egy elég érdekes rózsaszín karkötőt veszek elő. Az apámtól kaptam, ő meg valami buddhista szerzetestől, és rámormolok egy irányjelző bűbájt, ami remélhetőleg, ha sikerrel járok, akkor elvezet apámhoz. - Egy kerék darabjai adnak ki egy varázstárgyat, amolyan idézőkört, amivel utazni lehet térben, és időben is. Na meg hallottunk valamit, valami grófnőről, aki az uralma alá akarja hajtani a világot.-válaszolom meg Selene varázstárgyról feltett kérdését. Minél többet gondolkodom, annál inkább az az érzetem, hogy nem véletlen van darabokban ez a tárgy, és üdvös volna, ha továbbra is így maradna...
//Irányjelző bűbáj: egy tárgy, amire rámondták a bűbájt elvezet a tulajdonosához, vagy valakihez, aki kötődik a tárgyhoz valamilyen formában.//
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-06-03, 17:37
Londoni kviddics aréna
[You must be registered and logged in to see this image.] Miközben Lizzyvel próbáljuk összrakni Alastair mondandóját és mégis inkább valamilyen szinten a körülményekre figyelni... sikerül a lánynak pajzsot vonnia nekem pedig fellebegnem valamelyest. Ez egy rövid ideig hatásos, ámbár tudom, hogy ha nem lépünk valamit, vagy nem történik valami, hamarosan széndioxid mérgezésben halunk majd itt meg mindhárman. - Megpróbáltam megmenteni egy nőt, aki nem volt túl kedves és oldalba szúrt késsel. De Alastair ellökött, meg utána kicsit megpróbáltam begyógyítani a sebet, úgyhogy annyira nem vészes. - Magyarázom Lizzynek még mielőtt belekezdenénk a további agyalásba. Viszont engem a körülöttünk lévő dolgok mind sokkal jobban lekötnek mint a kérdezősködés és igazából Lizzy meg is előz vele, tehát ha Alastair megpróbál majd mindenre válaszolni, mindent elmagyarázni - ami egyébként valószínűleg nem fog sikerülni - tutira tök hihetetlen lesz mindez, mert amúgy már most is az. - Egy kicsit talán nem sülünk még meg idefenn! - Mosolyodom el haloványan, de mivel nem igazán tudok a 'mi a fene ez?' kérdésre értelmesen felelni, így kikerülöm ezzel a kis mondattal. Nem habozok, sokáig pásztázom a környéket amikor meglátja a szemem - szinte Lizzyvel egyszerre - a darabot. - Ezt a valamit láttuk abban az előbb abban a bejátszásban! - Kicsit örülök is meg nem is, de reménykedem abban, hogy ez a darab lesz majd a kulcs a kijutásunkhoz ebből a láva helyzetből. Igyekszem követni a történetszálat, felvenni a fonalat és most már egy kicsit össze is áll a kép a nőről, a kerékről és a történet valamennyi pontjáról. - Fú, mibe keveredtünk, bakker... - Tekintek a másik két diákra. Legalább egyikünk tudja, hogy miként kezelje a helyzetet, még ha minimálisan is. Kicsit most úgy érzem a legfiatalabbra vagyunk utalva, ez pedig igen rosszul esik, hiszen rangidősként most nekem kellene őket megvédenem. - Nem szabad, hogy ez hozzá kerüljön. Valahogy... valahogy vissza kellene jutnunk a többiekhez. - Nem igazán tudom továbbra sem mitévő legyek. A kerékdarab már esélyesen nálunk van, de hogy innen hova tovább, arról fogalmam sincs. Talán ennyire még nem voltam soha kétségbeesve, tehetetlenül. Még egy varázslat sem jut eszembe, ami segíthetne rajtunk.
//Szerencse 20 pont + Sötét varázslatok kivédése 45 pont = 65 +/- 5 Dobás értéke: 37
1. szint: Képes a talaj felett 15 centivel járni, de csakis föld fölött, tehát víz és szakadék felett nem képes átmenni. Képes 5 kilogramm erősséggel megtaszítani tárgyat, vagy embert. 2. szint: Képes 5 méter magasságig fellebegni, de nem képes változtatni az irányát, tehát csak függőlegesen. Kétszer olyan jól lát, mint egy sima ember, akár sötétben is. Testsúlya feleakkora, mint egy átlag emberé.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
A taszítás beválik és Daphne mellett lassan visszaváltoznak a mancsaim ujjá, csak részlegesen alakultam át, hiszen a nagymacskák legtöbb erősségét úgy is tudom birtokolni, hogy nem növesztek bundát. Kiütnünk viszont nem sikerül a férfit, felveszi a halálfalókra jellemző füstalakot és el is tűnik, természetesen úgy, hogy véletlenül se kaphassuk el. Úgy tudtam, hogy a Minisztérium figyelteti a Szent Mungó elmeosztályán a megőrjített férfit, de úgy tűnik, hogy mégis csak kicsattanó mentál-egészségnek örvend. Már éppen nyúlnék a darabért, hiszen Daphne megkötözte először a tanerőt, hogy abbahagyja végre az átokkal dobálózást, és csak most engedje el, de a férfi kapja fel, és mire elvenném tőle huss, változik a környezetünk és a darabkát megpróbálja elbűvölni innen. - Bhofesszoh! - szalad ki a számon, hiszen nem használtam ellenbűbájt az orrnövelő ellen, tehát még mindig igen csak csúnya látványt nyújtok, csak nem érdekel. Ha sikerül egy könnyű bűbájjal helyreraknom magam, mielőtt még átkerülünk a pentagrammához, akkor megteszem, ha nem, nem. Ha tényleg sikerül a mágikus részt csak úgy eltüntetnie kicsit döbbenten nézem végig, mást úgy se tehetek, és bíznom kell abban, hogy a tanerő jó döntést hozott. Végül is, az tény, hogy minket ide-oda vet az egész kaland, lehet, hogy a gonoszok rajtunk keresnék, de ha nincs nálunk, akkor nem tudják megszerezni... - Akármilyen lehetetlennek tűnik az egész, nem adhatjuk fel. - nyögöm ki, hiába a hősies szavak, az egész olyan kusza, ráadásul a mi univerzumunkban teljesen idegen, hogy szinte felfoghatatlan az egész. Daronel Deneira létezéséről tudtam, de hogy vannak démonok, káoszdémonok, és az idő kerekével megváltoztasson mindent… Na, ez utóbbi nálunk is legalább előfordult, csak nem így, és azért, hogy megmentsenek egy csomó ártatlant, nem azért, hogy éppen az ártatlanok bukjanak el. Gerard előbukkan a semmiből, sokan egyhelyre kerülünk - azt hiszem -, és én Daphne-val együtt mozdulok, hogy valahogy megállítsuk ezt az egész folyamatot. El se tudom képzelni, hogy milyen lehetne az a világ, amiben nem Dumbledore van az iskola élén, hanem mondjuk Grindelwald, vagy ez a boszorkány, és az egész inkább sötét varázslóképző, mintsem az, ami ma. Mivel adottságainkat tekintve eléggé hasonlítunk, ráadásul a kaland elején még az elménk is össze volt kötve, hogy tudjunk egymásnak üzenni, így talán nem meglepő, hogy Daphne támadását erősítve megpróbálok rést ütni a mágikus pajzson, ami körbeveszi az egész rituálét az öt mágussal a pentagrammák csúcsában és a sötét boszorkánnyal és az idő kerekével középen. Lehet, hogy nem sikerül nagy lyukat ütnöm, lehet, hogy csak egy törést képezek, de az is esélyt ad arra, hogy az összezavaró varázslata célbataláljon.
// Telekinézis 5. szint: Képes dobó- és célzó fegyvereket felerősíteni, elméjével felgyorsítani őket, nagyobb sebzést okozva és ugyanígy lassítani is a felé tartó támadást. Képes erős ajtókat, falakat kirobbantani puszta akaratával. Maximum 80 kg súlyú embert képes 3-4 méter magasságig megemelni.//
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Grayson Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-06-01, 11:11
Felkapom a darabot, mielőtt még bárki másnak esélye lenne megkaparintani. Kihasználom, hogy tudom mit csinálok, s kontroll alatt tartom minden cselekedetemet. Átnyújtanám első lendülettel Shannának a cuccost, hogy mehessek megkeresni a diákjaimat, de ekkor a helyszín hirtelen igencsak megváltozik, s olyan pontra kerülök - és kerülünk mindannyian, ami azért valahol megnyugtató, mert legalább nem kell keresni senkit, s nem is vesztettem el senkit - ami egyrészt döbbenetes látványt nyújt, másrészt pedig arra sarkall, hogy akármit is szedtem össze, azt egy hirtelen pálcamozdulattal eltüntessem a színről. Ha nem akadályoz meg benne senki, akkor olyan varázslatot eresztek rá, ami összeköttetésben van a roxforti íróasztalom fiókjával, nevezetesen odavarázsolja azt, amire kimondom. Mivel nem végtelen a kapacitása, így nem tudnék egy elefántot pandát odarejteni, de ez talán összejöhet. Megsemmisítő varázst azért nem akartam mondani rá, mert nem tudom mi az és a fene se sejti, hogy később be kell-e szolgáltatni a Minisztériumnak, ahol bevizsgálják, vagy ilyenek. Ha sikerült a varázs, akkor azonmód szemügyre veszem a csapatot, hogy mindenki megvan-e, egyben vannak-e, mert ahogy látom aurorból és harcimarciskodóból van elég, így én inkább mint egy jó pedagógus és szülő a védelmező funkciót kívánom ellátni. Ügyelek arra, hogy lehetőleg ne tudja támadás érni egyik diákot se. Persze osztódni nem tudok, szóval ha egyszerre ugranának többeknek, akkor limitált, hogy ki felé tudok varázslattal is védelmezőn megmoccanni, de egyelőre úgyis csak figyelek és feszült rákészülésben vagyok az eljövendőkre.
- Mégis mi történt? - hápogom döbbenten, miközben a srác szavai hallatán egyből Ginnyre esik a tekintetem, hátha egyetlen pillantással képes vagyok felmérni azt, hogy mennyire is sérült meg a lány. - Igen-igen, elkapott valami démon vagy lidérc, vagy nem is tudom – felelem Alistairnak, de közben azért továbbra se veszem le a tekintetem a vöröskéről. Ha szükséges, én is segítek neki abban, hogy talpon maradhasson, habár a griffendéles lány váltig bizonygatja, hogy semmi baja. - De várjunk csak... - dermedek meg egy pillanatra a mozdulatsor közben, majd a szemöldökömet ráncolva pillantok a fiúra. - Mégis miként láttad ezt? Csak én és a fickó voltunk ott, senki más. Honnan tudtad, hogy megtámadott? Fogalmam sincs, milyen képességei vannak, úgyhogy egyelőre arra gondolok, hogy talán akkor pillantott meg, amikor a tér összemosódott. Elvégre, én is láttam egy thesztrált, sőt, utaztam is rajta, szóval nem lenne olyan nagy csoda, ha valóban ez lenne a magyarázat a történtekre. - Daronel Deneira? - kérdezek vissza, megismételve a nő nevét, majd tanácstalanul csóválom meg a fejem. Egyáltalán nem ismerős, habár Alistair szavai magyarázatot adnak minderre, még mielőtt jobban megerőltetném magam: - Neza? - kapom fel a fejem, de leginkább a másik világ-kifejezés ragadja meg a figyelmem. A mai nap után már tényleg semmi sem lep meg, de ez az információ kifejezetten sok számomra. - Hé! - kiáltok fel meglepetten, amikor a talpam nem éri a földet, majd ösztönösen úgy kapaszkodom a másik kettőbe, mintha az életem múlna rajta. - Mégis mi a fene ez? A földre pillantok és valóban csak az árnyékunkat látom odalenn, szóval jól éreztem, már nem állok rajta két lábbal. Kissé megijedek, hiszen hirtelen ért ez az egész és noha életem nagy részét a levegőben töltöm, de seprűn ülve, nem pedig a semmiben lebegve. Ez az egész újdonság számomra, nem csoda hát, hogy némileg egyfajta tériszony kerít a hatalmába. Mindenesetre, hamar felülkerekedem a dolgon, de talán a kelleténél jobban szorítom Ginny ujjait. - A pajzs egy kis ideig kitart még – teszem hozzá bizonytalanul, hiszen láva ellen még sohase használtam ilyen bűbájt, szóval nem tudhatom, meddig vagyunk biztonságban ezen a helyen. - Talán nemsokára úgyis máshol leszünk, nem? - vetem fel, hiszen az eddigiek alapján az egész világ átrendeződik, de legalábbis mi ide-oda ugrálunk a térben. Néha azért le-letekintgetek a földre és észreveszek valamit. A pálcámért nyúlok, majd megszólalok: - Invito! Nem tudom a tárgy valódi nevét, szóval csak reménykedem abban, hogy konkrét megnevezés nélkül is odaröppen hozzám. Ha a varázslatom sikerül, akkor a szabad kezemmel elkapom, ha pedig nem, akkor igyekszem jobban kiszúrni, hogy mi lehet az a valami, hogy magamhoz tudjam hívni. Mindenesetre, az idő sürget. - Na jó, ez nekem magas – sóhajtok egyet Alistair szavai hallatán. Próbálom magamban összerakni a képet, de nem sikerül. - Nezabar és ez a világ... Már ne haragudj, de miről beszélsz? Kissé feszült vagyok a történtek miatt és a srác szavai se vigasztalnak túlságosan. Két sík egymásnak feszül? Ha ez igaz, akkor elég nagy bajban vagyunk, főleg akkor, ha mindez tényleg egy nagyon erős boszorkány műve.
Varázserő: 20 pont Bűbájtan: 30 pont (20+10) Bónusz: 15 Összesen: 65
Azért persze nem megy ez olyan gyorsan, hogy csak úgy egyből elengedjem a fickót, amikor a kopaszt sikerül megtaszítani, főleg hogy elmenekül. Csak akkor engedem el Graysont, amikor Shanna egyértelműen a tudtomra adja, hogy a fickó nem azért támadta, mert ő is ellenünk van, hanem azért, mert befolyásolták. Hogy diákok felől érdeklődik persze már erősen sejteti, hogy nem ellenség, de mégis csak Shanna szavában bízom meg igazán. - Sajnos nem onnan kerültem ide. - pillantok a férfire, amikor már végleg eldől, hogy a köteleket eloldozhatom róla. Valószínűleg ez idő alatt nagyobb eséllyel éri el Shanna azt a legullott darabot, hiszen a férfi első körben még moccanni se nagyon tud és úgy tűnik sokkal inkább a diákjai testi épsége érdekli, ami egyébként teljességgel érthető. - Az a nő csinálja, valamiféle kerékkel. Talán tényleg megsemmisülhet minden, ha nem állítjuk meg. - az már eleve elég rossz hely, hogy hiába küldtem a Minisztériumnak jelzést, nem jött senki sem első körben, hanem én kerültem ide és a kihalt utcák se mutattak semmi jóra. Az események pedig túlságosan gyorsan pörögnek, hirtelen már az ispotálynál vagyunk újra, ahol úgy tűnik hogy nagyon nem áll jól a helyzet. Kezdem felfogni, a nő valamiféle időugrást akar végrehajtani ezzel egészen más világot szabadítva ránk, Grindelwald uralmát? - Nem tudom, azt hiszem túl sok ez nekünk! - és mindenkinek, mert még érteni is nehéz, csak azt tudjuk, hogy ami történik az nagyon nincs rendben. Gerard a démonnal próbálkozik, én pedig Shanna mellé állok be. A nőt kell támadnunk, azt a védőburkot hatástalanítani valami módon. Nem tudom, hogy milyen varázslatok juthatnak át rajta egyáltalán, de megpróbálok a nő elméjére hatni, hátha meg tudom zavarni a folyamatot, amit csinál.
//Bűbájtan: 44, Varázserő: 32, Legilimentor II. Kitalált varázslattal próbálja Deneirát megállítani, összezavarni a fejét, a gondolatait st.b//
Daphne sikeresen falhozvágja és még Shanna is taszít egyet kopaszon, aki ugyan nem ájul el, de megtántorodik, így feloldódik a varázs, Graysont korábban Daphne le tudta kötözni, de most már elengedhető, mert a tar testvériségis halálfalós füst kíséretében eltűnik, de láthatóan a talpazatból nem tudta kivenni időben a kerékdarabot, ami a trió meg tud találni. Grayson immár a saját tudatánál van, fel tudja venni a lehullott darabot, ami láthatóan fontos lett volna a grófnőnek, de ezt így nem tudta megszerezni. Daniel átkát Annabelle egy laza csuklómozdulattal hárítja, és megvetően mosolyog, ő ilyen kisdiákokat szokott reggelizni, Selene kérdésére pedig nem is válaszol. Halálos átokhoz meg úgy sincs mersze a kölyöknek. A lassító átkot azért bekapja a szöszi, de továbbra is szorítja magához a darabot. Eileen familiárisának tébolyénekét sajnos Daniel és Selene is hallja, így ez nagyon öngól, ellenben a köpenyes alakon látszik, hogy a köpeny alól előhúz egy sárkányszarvas sisakot, amit a fejébe húz, a köpenye védelmébe húzva a szőke csajt így rájuk nem hat a dolog, ellenben Eileen még le tudja fegyverezni a köpenyest. A kettős viszont nem áll le vitázni, a fickó már korábban hívhatta a sárkányt, ami lejebb is száll, ők ketten pedig a hátára ugranak, és már el is szárnyalnak. Lizzy pajzsot varázsol, Ginny meg a lávát próbálja kerülgetni lebegéssel, de észrevesznek ők ketten egy kerékdarabot a kődarabok között, vélhetően a motoros fanatikus pap ezt őrizte, de nem sikerült már az úrnőjéhez elvinni. Alestair bevet mindent, és összerakja a képet, ami most már mindenki számára látható, akár van náluk kerékdarab, akár csak nyomoztak utánana. A könyvtáros Peyton, a grófnő Gabrielle, és Daronel Deneira, a párhuzamos nezabar világának főgonosza ugyanaz a személy. Ahogy a fiú is átlátja, valahogy sikerült olyan fokú tér és időmágiával megismerkednie, hogy szinte korlátlan hatalmú boszorkánnyá vált, aki már régóta tervezgeti a testvériség segítségével, hogy egy itteni fontos eseményt megváltoztat, méghozzá a híres párbajt. Mivel ő már egyszer átesett, és bele is fulladt az idő habjaiba, ott találkozott egy káoszdémonnal, aki az idő szövedékéből táplálkozik, a lelkéért cserébe más halandók lelkeit ajánlotta fel, mindkét világból. A démont már a Millinumi káoszon elengedte, és azóta is gyűjti számára a halottakat. A testvériség már csak azért is akarja feltámasztani Grindelwaldot, mert egy új vezetőre van szükségük, aki nyilvánossá teszi a mágiát a muglik előtt is, Daronel Deneira pedig ebből a káoszból akar majd gyakorlatilag örök életet nyerni a démonon keresztül. A kerék maga az idő kereke, amivel ha visszamegy a párbajra, a jelent eltörölheti, hiszen ha Grindelwald győz, és Dumbledore meghal, akkor ez a világ eltűnik, a múltból pedig egy új kel életre. Ahogyan Alestair emlékein keresztül megelevenedik a nezabar és Deneira múltja, mindenki más is maga előtt látja a múltbeli eseményeket, így a fiúnak nem kell magyarázkodnia. Daphne annyira látja maga előtt az ispotályt, hogy mindannyian odakerülnek, ahol már látják a grófnő igazi alakját, egy ősöreg vén banya, aki három varázslótól kapja meg a kerékdarabokat, de láthatóan nagyon dühös, hogy nem mind az öt lett meg, viszont a varázslók között nincs ott Annabelle, JED, és Aeryn sem, mintha még a nyilvánvaló siker ellenére sem akarták volna felvállalni, hogy részt vegyenek a szertartásban. Összesen öt varázsló áll egy pentegramma csúcsain, középen a banya, s őket egy átlátszó burok veszi körül, a banya pedig folyamatosan rakosgatja bele a kerékbe a darabokat, próbálja elfordítani, de talán ha valahogy lebontják a burkát, akkor megakadályozhatják. Viszont hiába van előttük a burok, az ellenfél pedig egyértelműen a káoszdémon, egy dzsinnhez hasonló lilás füstfelhő, arctalan, anyagtalan tömeg, aki felhasználván Eileen tébolyénekét, ezt érzi a káoszmágiához legközelebbi varázsnak, visszaveri a varázslatot, és próbál behatolni az elméjükbe. Ámde érkezik a felmentő sereg, egy szál Gerard személyében. – Daphne.. Mi történt? Teljesen kihalt a város. Hol van mindenki? – Próbálja gyorsan átlátni a helyzetet, de teljesen meg van zavarodva. Tehát most kell dönteni, hogy ki támadja a burkot, és Gerard pedig ez alatt amolyan auror téglákat mágikusan alkotva megpróbálja börtönbe szigetelni a káosz megelenvedett őrületét. Ha ez elszabadul akkor sakk matt a világnak.
határidő június 6. Medált lehet használni. Fontos, a hsz után mindenki dobjon a kockadobások fórumában a következő egyenlettel: általad választott tulajdonság + általad választott tantárgy + opcionálisan találj ki magadnak 0-50 közötti bónuszt, majd dobj 2 db 10 oldalú kockával. A bónusz használata nem kötelező, de a vak szerencse fogja eldönteni, hogy a bónuszt pluszban kapod, vagy le kell vonnod a számításból. Pl: varázserő (10) + mágiatörténet (25), választott bónusz 20 (a mesélő itt pozitivat dobott), ezért 10+25+20=55 alatt sikeres lesz a dobásod.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-05-25, 06:52
Londoni kviddics aréna
[You must be registered and logged in to see this image.] A túlzott vakmerőségem életem során már túl sokszor vezetett a baj közelébe. Ez most sincs másként. Ha egyedül lettem volna itt, már rég halott lennék, ahelyett, hogy óvatosabban vizsgáltam volna meg első körben is a helyzetet. Az egész szituáció felettébb gyanús és hátborzongató. Alastairnak igazán hálás lehetek, ígyis egyből az jut eszembe, hogy majd ez a sérülés milyen problémákat fog okozni a kviddics edzéseknél. Remélem semmi komoly és semmi bűbájjal átitatott. Remélem... Éppen hogy lefoglalnak a bűbájok amiket igyekszem véghez vinni amikor egyszer csak másik helyszínre kerülünk és hirtelen a levegő is fullasztóvá válik. Térdre esem, a tekintetemből jól látszik, mennyire meglepődtem a helyzeten. Ahogy kinyitom a szemem, a hegy és a láva még rémisztőbb képet fest. Elfogadom a segítséget és feltápászkodom, ekkor pedig meglátom Lizzyt, és igyekszem normális képet magamra erőltetni, hiszen mégis csak én vagyok itt a legidősebb, nekem kellene segítenem nekik... ám Alastair mégis jobban átlátja a helyzetet. - Ne aggódjatok miattam, jól leszek. - Egyelőre, remélhetőleg. Közben végighallgatom Alastair mondandóját, és kicsit összébb áll a kép, de ugyan sosem gondoltam volna, hogy ilyesmibe részem lehet. Nem tudom, hogyan kezeljem ezt a helyzetet, még hasonló szituációhoz sem volt szerencsém soha... igyekszem a magam módján reálisan gondolkodni és átgondolni a helyzetet. A körülmények természetesen nem könnyítik meg mindezt. Megragadom mindkettejük kezét, majd megpróbálom magunkat kicsivel a föld fölé lebegtetni. - Valahová mennünk kellene, mert ha túl sokáig maradunk, és nem a láva végez velünk akkor a levegőszennyezettség. - Ha nem is sikerül mindannyiunkat fellebegtetnem, akkor megpróbálkozom csak magamat és ezzel távolabbra is láthatok, körülnézek, hátha kiszúrok valami fontosat. Ezután villan be a kép a grófnőről. - Láttam én is. Valahogy oda kellene jutnunk... meg kell állítanunk... - Kicsit hebegek-habogok, majd ismét a többiek felé tekintek. Értékelem, hogy Lizzy próbálkozik a pajzzsal, remélem sikerül, de addig is, nem szeretnék tétlenül állni itt. Valami oka csak volt annak, hogy pont ide kerültünk. - Mennyi esély van rá, hogy mindjárt máshová kerülünk megint? - Ez valószínűleg igen költői kérdés volt, de abból amit láttunk, gondolom, hogy van esély arra, hogy mire bármibe is belekezdenénk, már a következő helyszínre kerülünk. - Maradjunk egymáshoz nagyon közel, nehogy több irányba szakadjunk. - Most már csak abban tudok még reménykedni, hogy Alastairnak eszébe jut még valami abból a másik világból ami hasznunkra lesz, és kijutunk innen, hogy tegyünk bármit, ami után nem fog a világunk darabokra hullani.
//1. szint: Képes a talaj felett 15 centivel járni, de csakis föld fölött, tehát víz és szakadék felett nem képes átmenni. Az apróbb elektromos kisülések nem fájnak neki, ők maguk is érintésükkel kis mértékben megrázhatnak másokat, mint mikor megráz egy korlát, érdemi sebzése ennek nincs. Képes 5 kilogramm erősséggel megtaszítani tárgyat, vagy embert. 2. szint: Érintésre képes elektromos feszültséget gerjeszteni, tehát mugli készülékeket képes kiiktatni 200 voltig bezárólag. Képes 5 méter magasságig fellebegni, de nem képes változtatni az irányát, tehát csak függőlegesen. Kétszer olyan jól lát, mint egy sima ember, akár sötétben is. Testsúlya feleakkora, mint egy átlag emberé.
- Végy egy mély levegőt - Számolj el tízig - Egyél egy csokit.
Azt hiszem mindenestül elfelejtkezhetünk arról, hogy miért indultunk útnak még úgy a nap elején... Azt is biztosan állíthatom, megtanultam a leckét, miszerint ne fogadjak el random csilli-villi meghívót, olyan eseményről, aminek nincs egy fél éves előzményes visszhangja. Ugyanakkor őszintén állítom azt is, hogy kavarog a gyomrom. Az elmúlt időszakban azon voltam, hogy elfogadjam, feldolgozzam, ez egy egy irányú út volt, és soha nem látom újra a Nezabart, még csak hírből sem. Most azonban elemi erővel ragad gyomorszájon, hogy haza vágyom minden porcikámban. Hiszen ott nőttünk fel! Oda köt úgy igazán eddig minden.. Hiába indult útnak itt is, hogy gyökeret eresszünk a húgommal... Egyáltalán nem ugyanaz. Ugyanakkor mérhetetlenül rosszul érint ami történik, és bár az események eddig nem úgy tűntek, hogy a gondolataimat lenne időm megosztani, de most már muszáj, hogy megszólaljak, persze csak az után, hogy Ginnyt sikerült elrántanom, a könyvtárosnő elől. Valami kattan és egy lávakürtő aljába kerülünk. Mit ne mondjak, forró a talaj a lábunk alatt! Felsegítem Ginnyt, ha kell és támaszként is szolgálok számára. A forróság megcsap és cseppet sem lesz jobb a helyzetünk. Lizzy kérdésére automatikusan válaszolok - Én jól, de Ginny megsérült. - aztán leesik, hogy nem vagyunk egyedül és lelkesen a szőkeségre kiáltok. - Lizzy! Jól vagy?? Láttam, hogy... egyszer csak bevillant, mintha fojtogatnának! Utánad akartunk menni, de szétszakadt a tér! - aztán már Ginnynek is szól a mondandóm, kicsit hadarok, meg úgy egyik lábamról a másikra állok, ki tudja, mennyire bírja a hőt a túrabakancsom.... valószínűleg nem ilyen terepre tervezték.. - A nő akit láttunk, Daronel Deneira. Abból a világból származik, ahol felnőttem. Az ottani sötét nagyúrnő... Fogalmam sincs mit keres itt, a Nezában elvileg legyőzték.. vagy hát legalábbis eltűnt! - igyekeznék én megnyugodni és lassabban darálni amit mondok, így minden szavamba a lehető legtöbb jelentést igyekszem sűríteni, hogy ne kelljen oldalakat magyarázkodnom... de úgy érzem minden pillanattal kifutunk az időből. Az időből... - Olyan mintha egymásnak feszítené a két síkot! Igen... síkokat mondtam. Ezt, a miénket, és a Neza síkját, ahonnan ő is származik... mindegy... Szóval... két síkot egymásnak feszíteni rohadtul nem vicces! Szét fog szakadni minden! És ha ez nem lenne elég, van egy olyan érzésem, hogy Deneira mindenütt ott van... Mármint... mintha élete összes fontos emlékéből tudna táplálkozni és materializálódni.. És fogalmam sincs hogy ez a feldaraboltság erősíti-e, vagy pont hogy addig van esély bármire, ameddig darabokban van... - és itt lényegében csak azért hallgatok el mert elfogy a levegőm, és mondjuk jó lenne megemészteniük a hallottakat. Meg jó lenne kitalálni, hogy ha bármennyi alapja van annak, ahogy gondolkozom, akkor mit is kéne tennünk? - És... Valamiért olyan érzésem van, hogy valójában még mindig az arénában vagyunk, hiszen egyáltalán nem jöttünk annyit.. - nézek a lányokra bizonytalanul - csak körülöttünk ennyire elmosódott a tér... Deneira olyan mintha maga is kergetné azt amit keres... - mert hogy még keresi...- Fogalmam sincs hogyan kéne innen kijutnunk, vagy ki kell-e egyáltalán, nem tudom miért gondolom, hogy ha mentálcsapdaként kezelnénk a helyzetünket, az segítene bármit is... - Hiszen az a láva rohadtul forró és rohadtul mit keresünk itt???? Keresem a válaszokat az elmémben, hátha.. Nem tudom, a lányok számára használható-e bármi abból amit mondok, vagy csak néznek majd rám, hogy te jó ég egy ember mínusz mert szerencsétlen megkattant.... Közben magunk körül jeleket keresek, amik kapaszkodót nyújthatnak, hogy merre tovább.
A vér megfagy ereimben, amikor a kardos férfi felém indul. Nem szeretek harcolni, pláne nem olyan ellen, aki nem varázspálcával támad. Így hirtelen nem tudom mihez is kezdhetnék. Legnagyobb szerencsémre, szinte a semmiből, megjelenik Danny és Eileen. Merlinnek hála mind a ketten jobban reagálnak a helyzetre, mint én. Nekem annyi volt a reakcióm, hogy próbálom tartani a távolságot, ezáltal hátrálok a támadómtól. Amennyiben Danny átka és/vagy Eileen madara ártalmatlanná teszi az illetőt megkönnyebbülve indulok a híd tetején lévő trióhoz. Ha nem, csak a figyelmét tereli el, akkor egy Impedimenta* átokkal sújtom és úgy közelítem meg a többieket. - Jó, hogy jöttetek! Köszönöm. – Biccentek a kettőnek és igazából csak kicsit lihegek a futástól. – Szerintem el kéne tűnnünk. – Mondom még mielőtt a fekete hajú lány a gonosz szőke fruskára szegezi a pálcáját, vagyis pontosabban arra, ami a kezében van. - Hát az meg micsoda? – Érzem, hogy egy varázstárgy, de a kezembe kéne fognom ahhoz, hogy ennél többet meg tudjak mondani róla. Mindenképpen segítem a párost a tárgy megszerzésében, de ha/amint ez sikerül a mihamarabbi távozást szorgalmazom. Illetve, elkérem az új szerzeményt egy gyors inspektálás erejéig.
//*Impedimenta=Lassító átok Forrás: itt Relikvia mester 1.szint
- Biztos - bólintok. Viszonylag könnyen túlléptem a problémán, de talán azért, mert még dolgozik bennem az adrenalin és nem fogtam fel a súlyosságát, és majd egyszerre szakad rám az egész, ha kijutottunk innen... de lényegtelen is, a patrónus megjelenik, mielőtt tovább mehetnénk. - Menjünk, szüksége lehet ránk - feleltem és máris a patrónus nyomába szegődöm. Ugyan nem ismerem fel, kié lehet, de nem véletlen jöhetett pont hozzánk, a gazdája biztosan a mi oldalunkon áll. - És abból a több darabból ezek szerint szinte önként és dalolva adtam oda az egyiket... - sóhajtok fel. De akkor talán még van időnk megakadályozni, hogy megszerezzék a többit, remélhetőleg nem ez volt az utolsó. A madár Selene-hez vezet minket, aki láthatóan belecsöppent a két sötét mágus beszélgetésébe... Megidézem a familiárisom, aki még minket megelőzve repül a hármashoz. Selene-t, Dany-t és magamat megvédem a képességétől, azonban a fwooper a szőke nő és a kardos férfi feje fölött körözve dalolni kezd. A nőhöz volt már balszerencsém, a kezében lévő darab pedig feltűnik azonnal. Ezt már nem fogom hagyni csak így elszállni. - Capitulatus! - mondom ki a varázsigét.
(Familiáris képesség - tébolyének: Az énekét bár kellemes hallgatni, hosszabb távon őrületbe kergeti az azt hallgató személyt, ha a familiáris gazdája úgy akarja.
Capitulatus - lefegyverző bűbáj: A célszemély elejti az éppen fogott dolgot vagy pedig maga a célszemély elrepül egy pár méterrel arrébb.)
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Az animágus képességemnek hála az orrom úgy is lelapul minél inkább “elmacskásodom”, tehát a legkevésbé sem érdekelnek a gyermeteg átkok, de legbelül áldom az eget, hogy egy nyelvtanár fordult ellenem, és nem mondjuk egy képzett aurortársam. Bár lehetséges, hogy akkor pedig be se talált volna a kopasz Testvériségisnek az elme bűbája, de ez más kérdés. A varázslók úgy általánosságban nincsenek felkészülve a fizikai küzdelemre, így igyekszem ebből előnyt kovácsolni és karmaimmal felszeletelni a férfit és persze továbbra is úgy mozogni, hogy az átkok, amiket Grayson küld rám, inkább azt az átkozottat találja el. A környezet, ha változik is, már nem igazán érdekel, már régen feladtam, hogy kövessem a logika és a világunk törvényeinek menetét, csak annyira figyelek, hogy lássam van-e valami felhasználható. Jelen esetben Daphne megjelenése az, és ugyan sokszor nem használtam a jelenlétében az animágiát, mivel részlegesen vagyok átváltozva és előtte még mentálisan is üzengettünk egymásnak, nem probléma, hogy felismerjen engem. [You must be registered and logged in to see this image.] Az egyszerű elrúgás még nem fejezi ki azt a levegőakrobatikát, amit bemutatok, ahogy egy utolsó marással a pasit a falhoz vágom és a telekinézis képességemmel taszítok rajta és fojtogatni kezdem, szigorúan nem a haláláig, de ugyanazt az erőt használom elrugaszkodáshoz is, mintha valami trambulinnak használnám. Magasra ugrom, hogy véletlenül se kerüljek bele Daphne varázslatába/képességébe, akármit is tervez, mivel háttal vagyok neki így csak bízom benne, és persze a hely magasságától függően azzal a hatalmas orrommal már majdnem súrolva a plafont mutatom be a hátraszaltót. Az puszta véletlen, hogy a képességeink talán össze is adódhatnak, mert mindketten képesek vagyunk a távolból fájdalmat okozni, csak ő az erővel, én pedig... tudattal? - Ha sikerül kiütnünk őt, akkor mi sem tenne boldogabbá, minthogy megállítsuk ezt az őrületet, bármire is készül az a Gabriella, Peyton, akármilyen grófnő. Olyan, mintha az egész világunk összeomlana, talán felgyorsítja a hasadásokat... - válaszolom, kicsit orrhangon, de tökéletesen érthetően és a hiúságnak itt most nincsen helye. - Keresse meg a diákokat, Mr. Paisley! - teszem hozzá, ha a férfinak sikerül visszaszereznie az öntudatát - a bocsánatkérése elfogadva, de kicsit ignorálva is, hiszen erre nincs időnk és nyilván nem tudta mit tesz -, ha nem, akkor természetesen ez tárgytalan.
// Telekinézis 4. szint: Tárgyak lebegtetésénél, hajításánál a súly maximum 20 kg lehet, és már élőlényekre is hatásos. Képes távolról, maximum 10 méter, valakit fojtogatni, akár véglegesen meg is fojtani. Ugrás esetén akár 5 méterre is felugorhat helyből, és 15 méteres gödröt is képes nekifutásból átugrani.//
A helyzet meglehetősen bizarr. Minden esetre kissé megkönnyebbülten nézek Eileen-re, amikor sikerül kiszabadítani a druida varázsindáktól. Nem vagyok én hozzászokva az efféle helyzetekhez, így hát talán kicsit túlzó aggódással igyekszem felsegíteni a lányt, és nézek rá. - De még milyen meleg. Biztos minden rendben? - nyugodtan tekintsetek túl aggodalmaskodónak. De most kicsit felelősnek, és hibásnak érzem magam, amiért így alakult, és eddigi idegenvezetőink inkább leléptek az általunk kiszabadított darabbal. Nem lett volna szabad csak így nekik adni. Már indulnék is, hogy a menekülők nyomába szegődjek. Legalább próbáljuk meg visszaszerezni a darabot. De pár lépés után megtorpanok, amikor valamilyen madár alakú patrónus feltűnik. Így reflexből Eileenre nézek. - Valaki bajban lehet, tekintve a körülményeket. Segítenünk kell. Szerintem kövessük a patrónust. - vetem fel a lánynak, és ha egyet ért, akkor követem jelenést, pálcával a kezemben. Szinte mindenre felkészülve. - Több darabot kell összerakni, szerintem úgyis össze fognak futni valahol a szálak. - jegyzem még meg. Bár közel sem biztos, hogy így is lesz. Ha meglátom Selene-t és a köpenyes kardos fickót, és még sikerül időben érkezni, akkor küldök egy Stuport a támadó alak felé. Persze csak ha azzal nem veszélyeztetem Selene-t.
//Stupor – Kábító átok: Az átokkal megállíthatjuk illetve elkábíthatjuk ellenfelünket.//
ϟAmiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka.ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Grayson Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-05-19, 17:58
Sajnos ugy tunik hiaba kitdok tevolegesen semmi beleszolasom abba amit a varazslat csinal velem. Vagyos tamadom Shannat es bar egy reszem pontosan latja hogy amit muvelek az rossz ez a reszem nem tud kommunikalni. Am halasan fogadja azt amikor Daphne megkotot, igy veve elejet annak, hogy nagyobb kart tegyek barkiben. A Griffendel haz salat viselem de masbol nem latszik hogy hova is tartozom igy hogyha tovabbra se tudok megszolalni akkor jogos ha sorsomra hagynak. De ha a kotozes esetleg semlegesitette az elmeroggyanatot akkor ket dolgot is mondok: - Sajnalom! - szol ez Shannanak es bar talan nem ez a megfelelo hely ra de megse tudok enelkul folytatast eszkozolni. A masik pedig a csoportomra vonatkozik. Itt nincsenek, s amikor elindultunk is mind tavozni tuntek de ha a szamomra idegen no - Daphne - elokerulhetett akkor talan a gyerekek is.. - Egy csapat diak tunt el az arenabol. Latta oket visszaterni esetleg? Roxforti tanitvanyaim. - szol a kerdes Daphnenak. Felelosseggel tartotom a diakokett es aggodom is ertuk. S mivel le vagyok kotve mast ugyse tehetek csak kerdezek. Es ezzel kvazi igazolom a szemelyazonossagomat is. Azt pedig el is felejtrm kerni hogy oldozzon el. A logika a diakkedesest elobb tolja nyelvemre. Ha tevesen, ha nem. (Ha a teboly miatt nem tud beszelni ugy ez a resz targytalan termeszetesen.)
Az alagsorban ott a nő, nekem pedig nincs időm reagálni, vagy tenni valamit, hiszen sejtem jól, hogy amit művel az egyáltalán nincs rendben, mert a következő pillanatban már máshol találom magamat, és egyáltalán nem tetszik a jelenet, amit látok. Shanna még talán éppen felismerhető részben oroszlánná változva, miközben a fickó, akiről beszélt, ha jól sejtem épp őt támadja. Nem ismerek minden Roxfortos tanárt személyesen, így talán nem meglepő, ha egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Grayson a mi oldalunkon áll. Az viszont egyértelmű, hogy a kopasz nem, így hát a pillant tört része alatt döntök és cselekszem is. Grayson, ha épp amúgy is azzal van elfoglva, hogy Shannát támadja, akkor kap a képébe egy kötöző varázslatot. Jó szorosan gúzsbakötnöm szándékaim szerint vaskos kötelekkel, hogy esélye se legyen ficánkolni, vagy akár támadni. - Hátrébb! - kiáltom el magamat ezután Shannának, aki remélem, hogy gyorsan reagál és elrúgja magát a fickótól, hiszen nem szeretnék csak úgy senkit sem véletlenül eltalálni a nagy haddelhadd közepette. Csak akkor támadom a fickót, ha Shanna már nincs épp támadás közepette rajta, megpróbálom olyan erővel a falhoz kenni, amilyen erővel csak tudom, hogy lehetőség szerint be is ájuljon tőle. Csak utána fordulok Shannához, ha sikerült a művelet és van egy kis szusszanásnyi időnk. - Az a nő... a grófnő, az ispotály alagsorában van, valami nagyon nincs rendben, vissza kell mennünk oda és le kell állítanunk! - őszintén szólva, legszívesebben máris hoppanálnék a Szent Mungóba, ha innen lehetséges egyáltalán a hoppanálás. Mivel nem vagyok tisztában Grayson kilétével, valószínűleg simán itthagynám megkötözve, mert még ha nem is ellenség, de akkor is sokkal fontosabb az, hogy megállítsuk a nőt, mint hogy kitakarítsuk a fejét, bár könnyen lehet, hogy ha a kopasz netán elájul, akkor talán megoldódik az elmezavar problémája is.
//Energiamágus 1. szint: Képes saját belső energiáit koncentrálva az emberi sebesség 2-szeresére is felgyorsulni. (Hogy kettőt cselekedhessen a körben.) Energiamágus 2. szint: Belső erejét képes úgy koncentrálni, hogy egy ütéssel hullámokat kelt a levegőben, vízben, amivel energia löketre képes, a célszemélyt 10 kg súlyú lökéssel megtaszítva. //
- Fenébe... - csusszan ki a számon, amint észreveszem, hogy a varázslatom csak hátráltat, de nem árt nekik és rajtam kívül senki sincs a közelben. Azt hiszem, most jött el az a pillanat, amikor komolyabban megrémülök, majd hátrálni kezdek. Az árnyak lelassultak ugyan, de nem semmisültek meg, én pedig egyetlen olyan varázslatot sem ismerek, amely hatásos lenne velük szemben. Hogy is ismernék? A komolyabb bűbájokat és átkokat az egyetemi szakokon veszik, egészen idáig olyanokat tanultunk, amelyekkel képesek vagyunk ugyan megvédeni magunkat, de nem olyan mértékben, amilyenben pl. egy auror lenne képes felvenni a küzdelmet az ehhez hasonló teremtményekkel. - Stupor! - kiáltom el magam, noha nagyon jól tudom, hogy semmi komolyabb hatást nem fogok ezzel kiváltani, de vaktában lövöldözni egészen megnyugtató. - Stupor! Stupor! Stupor! - ismétlem kétségbeesetten, majd random pontokra mutatok a pálcámmal. Utolsó próbálkozásnak pont megfelel, legalább nem úgy halok meg, hogy semmit se tettem a túlélésem érdekében. Igazság szerint már a tiltott átkokat is ellőhetném, hiszen annyira mindegy, de inkább nem teszem. Annyira bennem van már, hogy nem szabad. Amikor ismét kinyitom a szemem, már nem ott vagyok, ahol eddig voltam és szerencsére az árnyak is eltűntek, habár nem pont a lehető legjobb helyen találom magam. Egy lávával borított hegy lába... Nem pont álmaim helyszíne, habár a láva ellen hamarabb képes vagyok védekezni, mint holmi megfoghatatlan kísértetek ellen. Körülnézek, majd hamarosan megpillantom a közelben Ginny-t és Alastairt is. Közelebb sietek hozzájuk, majd megszólalok: - Jól vagytok? - pislogok aggódva és ha szükséges, mindkettőjüket felsegítem. Remélem, egyikük se sérült meg komolyabban. - Hogy kerültünk ide? - nézek ismét szét, mintha még mindig nem lenne teljesen világos számomra, hogy már nem ott vagyok, ahol eddig voltam. - Mi történt? Hol vannak a többiek? Feltételezem, ők többet tudhatnak, mint én, hiszen személy szerint végig egyedül voltam, bár sejthettem volna, hogy valami nem stimmel, hiszen megtámadott az a lidérc vagy mi a fene. Onnantól kezdve elszakadtam a külvilágtól, a vasútállomáson pedig már akkora káosz uralkodott, hogy eszembe se jutott az eseményeken rágódni. Túlságosan lekötött a túlélésem. Mielőtt azonban jobban kifaggathatnám őket, bevillan valamiféle kép a lelki szemeim előtt. Egy kerék és egy nő, aki igyekszik azt működésre bírni. Mintha valamiféle hajókormány lenne... De ennek mégis mi értelme? - Ti is láttátok ezt? - teszem fel kissé hitetlenkedő ábrázattal a kérdést, mintha magam se hinném el, amit az előbb láttam. Talán csak sokkot kaptam és az elmém játszik velem, habár a nemrég történtek fényében magyarázatot adna pár dologra ez a látomás. Remegő kézzel emelem fel a kezemben a pálcát, hogy egy fokkal komolyabb pajzsot húzzak magunk köré, ami véd az esetlegesen lehulló sziklák ellen és a port is kinn tartja. A láva ellen nem sok esélye van ugyan, de ideig-óráig azt is távol tartja tőlünk, ha esetleg ideérne vagy itt lenne.
Daphne mentális lelkiereje fenomenális, s bár érzi, hogy az őrület kerülgeti, tudja, hogy mi a valóság, mi nem. A sötéthajú grófnőt látja az alagsorban, amint egy kerék mellett áll, ami egy hajókormányhoz hasonlatos fogantyúkkal van ellátja. A kerék öt pontot jelez, mintha belül egy pentragramma ágai lennének bejelölve, s amint megmozdítja, Dahpne már fentről is látja, hogy az öt említett hely a Tower Bridge, a RAH, a St. Pauls’s Katedrális, a vonatállomás, és a Kviddics aréna. A kerék most három cikkelyre osztódik, a grófnő szépen lassan elmozdítja a kereket, hatalmas hullámok törnek végig az egész városon, noha csak szereplőink érzékelik, hiszen kint már teljesen összefolyt tér és idő. Daphné még látja, hogy a kör belsejében mintha a múlt egy darabja tűnne fel, Grindelwald és Dumbledore párbaja, ami egy erős döntetetlennel ért véget, s a sötét varázsló távozott, tehát vehetjük Dumbledore sikerének is. Ám Daphne most nem tud beavatkozni, mert egy másik helyszínre kerül, amint a kerék elfordul, akivel pedig össze volt kapcsolva az üzenetek miatt az Shanna, no meg Grayson, aki az auror lánnyal volt. Ők hárman, meg a támadó kopasz, őrült testvériségis egy föld alatti járatban találják magukat, Daphne már látja, hogy Grayson vadul bombázza Shannát varázslatokkal, akinek akkora orra lesz, mint egy kétkezes kozákpisztoly, ám ez nem akadályozza meg a lányt abban, hogy átváltozzon fehér oroszlánná, és a testvériségisre vesse magát, miközben Grayson továbbra is támadja a cicát, a kopasz pedig próbálja lerázni magáról varázslatokkal az animágust. Dahpne előtt ott a kérdés, hogy beavatkozik e a küzdelemben, vagy megpróbálj valahogy visszajutni a kerékhez. Selene patrónust küldd, de már lefoszlik róla a mágikus védelem, mire a magas köpenyes alak kardot húz, és öles léptekkel elindul felé, láthatóan ki akarja iktatni a tanut. Daniel és Eileen az, akikhez bejön a patrónus, éppenhogy leszedik a lányról a druida varázst, és ekkor mozdul a kerék második cikkeje, egy helyre kerülnek, méghozzá a híd tetejére, a szőke nőnek már ott a kezében a kerékdarab, amit kerestek, de kétkedően intene a kardos fickónak hogy inkább le kéne lépni, a diákok ha nem is túl erősek, kettő a három ellen nem túl jó arány. Kérdés, hogy mit tesznek hőseink? Aeryn lelépett egy darabbal, de most Annabelle-nél is van egy, és a kardos fickó nem úgy tűnik, mintha hátrálni akarna. Ha még a sárkányt is megidézi valahol, lehetnek nagy gondok. Lizzy védekezni tud a kísértetek ellen, de azokat csak visszatartani tudja, ártani nekik nem. Ginny sebe nagyon is valóságos, de mázlija van Alestair miatt, aki taszít rajta, így Peyton/Gabriel döfése nem halálos. A fiú lehet, hogy jól gondolkozik, a grófnő lehet, hogy több testtel is rendelkezik, mert mintha élete összes fontos emlékéből tudna táplázni. Itt mozdul harmadszor a kerék, Lizzy, Ginny és Alestair egy furcsa, lávától borított hegy aljába kerülnek, a könyvtáros sehol. Most már mindenki számára olykor bevillan a kerék, és hogy a grófnő ott áll felette, próbálja működésre bírni. Talán eleve a diákoknál van a kulcs, az öt kerékdarab, amit ha beillesztene, akkor tudna valami komolyat művelni vele. A grófnőt kéne levadászni? A kereket tönkretenni? Vajon hogyan lehetne eljutni oda?
május 27 Akinek van medálja, dobjon rá minden körben, és jelezze, ha véletlenül sikerülne!
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-05-15, 17:20
Londoni kviddics aréna
[You must be registered and logged in to see this image.] Ahogy meghallom Alastair kiáltását, egyből elfordulok és a kezemben lévő üres lapokkal teli könyv is kiesik a kezemből. Talán túl közel állok a nőhöz, talán nincs lehetőségem elugrani vagy épp Alastairnak elrántania, de azért egy jó próbálkozást megér. Ha mégsem sikerülne, a felgyülemlett adrenalinnak hála első körben csak egy szörnyen nehéz, szúró érzést vélek felfedezni a derekamban, és pálcámmal a kezemben tudom, hogy azonnal reagálnom kell, mielőtt még nagyobb lesz a baj. - Petrificus totalus! - Fogalmam sincs, ér e valamit amit teszek vagy egyáltalán mi ez a helyzet, amibe most mi ketten a fiúval belecsöppentünk. Mindenesetre hogy ne legyen nagyobb baj, megpróbálom a nőt lefegyverezni és mozgásképtelenné tenni. Ha sikerül és rövidebb ideig nem kell vele foglalkoznom, akkor távolabb lépek és a szúráshoz nyúlok, tekintetemből valószínűleg látszik, hogy erre nem számítottam. Sok minden megfordul a fejemben, túl sok minden, túlnyomó részt rossz dolgok, így megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni a helyzetemből és összeszedni magam, mert jelenleg nem csak a saját életemért vagyok felelős. - Vulnera sanentur! - Fordítom a pálcámat a lehetséges sebem felé és ha sikerül, némileg meggyógyítom, legalább annyira, hogy ne okozzon nagyobb problémát. - Most... mi tévők legyünk? Talán vissza kellene mennünk... - Mondom fájdalmas tekintettel a fiúnak. Már túl messzire jöttünk, túl kíváncsiak voltunk és ezzel megint csak magunkat sodortuk veszélybe... mint minden alkalommal, ahogy az én szerencsém adja.
//Petrificus totalus - Sóbálvány átok - A célszemélyt megmerevíti, így az illető képtelen mozdulni. Az áldozat így is tisztában van a körülötte történő eseményekkel. Vulnera sanentur - Gyógyító varázslat - Vágásokat gyógyít be.
- Végy egy mély levegőt - Számolj el tízig - Egyél egy csokit.
Tudomásul veszem, hogy bizony üzennünk esélytelen, de tovasiklom az egyénként kétségbeejtőnek ható tényen. Kutatok az emlékeim között és valami nagyon furcsa hideglelés fut végig rajtam. A Neza világa ahol gyakorlatilag a kisgyerekkorunkat töltöttük Amyvel. Lényeges foszlányok villannak fel és sikerül össze kapcsolnom Deneirat az előttünk lévő nőével és egyszerűen rákiáltok Ginnyre és mozdulok is. - Mögötted! - mivel a pálcával lassúnak érezném magamat, meg aztán a nonverbális sem megy még úgy ahogy kellene, így egyszerűen Ginny-t megpróbálom elrántani onnan. Teljes mértékben elvesztettem az idő érzékemet. Olyan érzésem van mintha oda vissza ugrálnánk az időben és közben minden elszalad mellettünk! Mi a fene folyik itt? Őszintén reménykedem benne, hogy Deneira csak egy veszedelmes látomás és nincs ott valójában mindenhol! Remélem nincs ott mindenütt egy kicsit későbbi vagy épp korábbi idejéből... Az rohadtul bizarr lenne!
♫★♫
Eileen Silsbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Londoni kviddics aréna 2020-05-12, 09:18
Mivel nem tűnik veszélyesnek, készségesen lebegtetem el az idézőkör darabját, aztán hirtelen azon kapom magam, hogy az eddig rendesnek tűnő Aeryn a padlónak szegez egy csomó gyommal. Nem esek pánikba, hiszen a kapálózás sosem vezetett még ilyen helyzetben jóra, valószínűleg csak még ettől is jobban rám tekerednének az indák, így inkább óvatos mozdulatokkal kezdem el felmérni, mennyire tudom mozgatni legalább a kezeimet, hiszen ha legalább az egyiket kiszabadítom, akkor mondhatni nyert ügyem van. A próbálkozás ellenére azért örülnék, ha Dany varázslata gyorsabb megoldás lenne, mint az én manuális szabadulási próbálkozásom, de ha az mégsem jönne be, azért ha sikerül a kezem egy pálcaintéshez eléggé mozgásképessé tenni, akkor egy diffindoval próbálkozom elvágni a növények szárát, ahol még fogvatartanak. - Azért ez meleg volt... de megmaradok - jegyzem meg, ha valahogyan sikerül kiszabadulnom, és néhány hanyag mozdulattal leporolom magam. - De most nézzük azt, mielőtt ettől is jobban futni hagyjuk - szentelem a figyelmem a rejtekajtónak, ami remélhetőleg még mindig nyitva van, és nem kell rejtvényt fejteni, mint a legutóbb, hiszen azzal is időt veszítünk.
(szerencse 18 + SVK 15 - 10 = 23 dobás: 24
Diffindo: Vágó-, metszőbűbáj. A célzott tárgy elszakad.)
Ez a kaland egyre bizarrabb lesz, és már kezdem megérteni Eileent. Meg a bizarr kalandjairól szóló történeteit. Eddig, hogy őszinte legyek türelmesen és kedvesen hallgattam a lányt, akármit is mesélt, de nem mindent hittem. Bár ezt sosem mondtam neki. Most már határozottan minden szavát elhiszem. Nem tudom milyen védelmező ösztönnel tartok Eileen-nel. Valahogy cseppet sem tetszik, hogy idegeneket követünk, de minden bizonnyal többet tudnak, mint mi ketten. Evégre csak diákok vagyunk. Ki tudja, hogy egyszer majd mivé növünk fel. Már ha felnövünk egyáltalán, és nem itt halunk meg. Ő viszont máris céltudatosan haladnak, egy káosz közepén. - Mindig utáltam a bosszúéhes sötét ügyeket. A világuraló megalomániából pedig jó nem lehet a történelem szerint. - morgok magam elé, miközben a darabkát nézegetem, és vizsgálom a képességemmel. Lassan kezdem megérteni, hogy egy idéző kört kell összerakni. Vagy megakadályozni, hogy összerakják? Elég frusztráló, hogy nem tudom hihetek-e a kényszerű társainknak, akik ide hoztak, akárhol is vagyunk. Viszont miután jelzek Eileen-nek, hogy nincs semmi csapda, legalábbis meglátásom szerint, mégis elszabadul a még nagyobb káosz. A lány magához lebegteti a darabot, de a kísérőnk, hitelen nem is lesz olyan készséges, mint eddig. Valószínűleg mert megkapta amit akart. Így ösztönből emelek pálcát. - Herbaria Exhumai! - Remélhetőleg a varázslatom elfonnyasztja a mardekáros lányt megtámadó indákat. S ha meggyőzödtem társnőm biztonságáról, akkor az idézőkör darab tolvaj nyomába eredek. Legalábbis erednék, ha nem állít meg túl hosszú időre a rejtekajtó. - Jól vagy? Semmi bajod? - vetek azért egy aggódó pillantást Eileenre is.
//Herbaria Exhumai: kitalált varázslat, elfonnyasztja, megöli növényeket, indákat.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Felvonunk mágikus pajzsot, felvonunk fizikai pajzsot, mindenünk is le van védve, de mit se számít, ha az őrület elárasztja az egész világot és minden összeomlik és úgy tűnik, hogy a varázslataink semennyire se működnek. Leérünk a lépcső alá, és ugyan valamilyen szinten bízok a varázslatainkba, így arra számítok, hogy nem tudnak teljesen meglepni minket, azért nyitva tartom a szemem és ahogy meglátom az alapzatot és meghallom a suttogást fordulnék is Paisley professzorhoz, hogy megosszam vele a gondolataimat, de a szemem sarkából észreveszem a Testvériségist, aki már egyszer átsétált a védelmemen, mint kés a vajon, és röppen az átok kettőnk felé, én pedig szembe találom magam a tanár kivont pálcájával. Nincs időm arra, hogy lefagyjak a döbbenettől, mert akkor lehet, hogy azonnal telibe kap a szövetségesből hirtelen ellenfélbe fordult férfi bűbája/átka, szóval azonnal mozdulok, minden teketóriázás nélkül. Mivel pajzsot már vontam, és nem sikerült eddig se, eszemben sincsen a pálcás mágiára támaszkodni, pedig lényegében a varázslat nélkül semmi vagyok, így csak magamban bízok, és az animágus képességembe, amit már lassan hét-nyolc éve birtokolok. A testem kissé macskaszerűbbé válik, nem változom teljesen át, de igazából nem érdekel, hogy hogy nézek ki, csak az, hogy az oroszlánok gyorsaságával, ügyességével, erejével, és legfőképpen a karmaikkal és a fogaikkal csapjak le - de nem a professzor felé, hanem a professzor támadása elől elugorva, és a kopasz testvériségis felé szaladva, ezzel talán a megőrjített tanár varázslatait is a fazon felé fordítva, ha követi a mozgásomat. Talán még az is átfut az agyamon, hogy állati testben minden szerv megváltozik, egy kicsit még az agy is, így a mentálmágiája, amivel lecsapott ránk, nehezebben talál utat - talán.
// Animágia, fehér oroszlán
I. Képes felvenni egy általa választott állat alakját, ami nem lehet mágikus lény és később nem változhat az alak, amit egyszer elsajátított. Az állat fajtájának kiemelkedő példánya lesz. II. Képes részlegesen felvenni az általa birtokolt animágusi alakot, tehát pl. csak egy macska karmait, vagy egy sas szárnyát. Persze ezeket emberi méretezésben. III. Alakváltás nélkül is használhatja az állati alakja állati képességeit, pl. a macska sötétben látását, vagy egy kígyó hőérzékelését.//
Ezt hívják úgy, hogy rácseszés, s akkor még finoman lett megfogalmazva. A pajzsduplázás hiábavaló, kiütközik, hogy többet éltem emberek között majdnem-mugliként, mint a varázstársadalomban, s bekapom az őrületet, amit a testvériségis ránk szór. Szerencsére nem voltam sose jó a sötét varázstudományokban, így bár elég jó a bűbájtan tudásom, Shannára nagy valószínűséggel csak könnyebb rontásokat szórok (diákként mindig az orrnövesztő bűbáj volt a kedvencem, sokat heccelődtünk vele kamaszként, szóval nagy valószínűséggel ez az első, ami kipereg ajkaim közül), na nem mintha tudatában lennék annak, amit csinálok. Viszont mivel megjártam Tibetet és elsajátítottam ezt-azt a mentális épségről és ellenállásról, így azért az bennem motoszkál tombolásomban, hogy valami nem oké, tehát próbálok küzdeni a varázslat ellen fejben, kérdés mire megyek vele. Nyilván nem tudom hatástalanítani csak úgy ukmukfukk, de amíg csak egy százaléknyit is benne vagyok a saját fejemben, addig kapaszkodom az ép ész felszínébe, hátha sikerül kikeveredjek a dühöngő őrült skatulyájából. És persze remélem, hogy nem ártok Shannának nagyon. Az eszem épebbik fele reméli, még ha el van nyomva, akkor is.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A vasútállomásig tartó pár perces út teljesen eseménytelen, a magam elé idézett pajzs pedig végig zavartalanul funkcionál. Még egy láthatatlan lény se támadt meg idefelé jövet, ami jó, de egyben aggasztó is. Elvégre, az a valami, amivel nemrég összefutottam, meg akart ölni és aligha hiszem, hogy végeztem volna vele, hiszen éreztem még a jelenlétét is utána. Ráadásul, nem volt olyan nagy az a mágikus robbanás, hiszen a varázserőm java részét addigra kiszívta belőlem. Maradt ugyan valamennyi és sikerült is visszaszereznem egy keveset, de ahhoz közel sem eleget, hogy komolyan védekezhessek. A hely teljesen kihalt, egyetlen vonatot vagy embert se látok a közelben, mintha ez az egész egy fantomzóna lenne, ahogy a muglik hívják. Csend honol mindenfelé, holott egy vasútállomáson tartózkodom jelenleg is, ráadásul pont Londonban. Egy vidéki kisvárosban elmegy az ilyesmi, de nem itt. Az a baljós érzés pedig, ami eluralkodott rajtam, amióta találkoztam azzal a valamivel, csak egyre jobban nyomja a mellkasom. Mintha maga a levegő fojtogatna. Meg is kell állnom pár pillanatra, hogy némileg összeszedhessem magam, hiszen annyira rossz érzés tör rám. Valami lebeg felettem, valami láthatatlan erő, ami egyre inkább közelít felém, én pedig nem tudok hova menekülni előle. Elvégre, ha eddig követett, ezután is megteszi. Hirtelen egy thesztrál bukkan fel mellettem, egyik pillanatról a másikra, én pedig kissé félve közelítem meg. Sietnem kell, ha el szeretném érni a célomat, ez nem is kérdés, főleg azért, mert az a láthatatlan erő vészesen közelít felém. Nem habozom hát, amint engedi, felpattanok a hátára, majd erősen belekapaszkodom, hogy még véletlenül se csusszanjak le róla. Egyelőre nem teszem fel magamban azt a kérdést, hogy miért látom, ha egyszer még nem szembesültem soha senki halálával sem, habár nagy eséllyel felesleges is lenne. A világok már annyira összemosódtak, nem csoda hát, hogy olyasmit is látok, amit egyébként nem kellene. Pár percen belül a viaduktos völgyben találom magam, ahol annak idején lezuhant az a vonat, majd lecsusszanok a ló hátáról. Tanácstalanul állok meg Gilly ruhájában, ami már nincs a legjobb állapotban. Ebben azért nem a legkényelmesebb hasonló küldetésre indulni, de akkor és ott nem volt választásom. Szerencsém, hogy nem tűsarkút vettem, mert akkor mezítláb folytathatnám az utamat. Bár, még fogalmam sincs, merre a cél. - Homenum revelio! - suttogom el a varázsigét, amely elvileg azt hivatott jelezni, ha esetleg ember lenne a közelemben. Jó lenne, ha nem egyedül kellene itt csatangolnom, hiszen a hely rám is veszélyt jelent, valamint mintha valami pályázna rám. Fogalmam sincs, mi az vagy ki az, de kellek neki és – ha nem védekezek – meg is szerez magának. - Reducto! - szegezem pálcám az ismeretlen árnyalakok felé, miközben abban reménykedek, hogy a varázslatom hatásos lesz. Tárgyak ellen találták ki ugyan, de személy szerint azzal is elégedett lennék, ha egy-két perc erejéig feltartaná azokat az izéket. A biztonság kedvéért újra felvonok magam köré egy láthatatlan pajzsot, de nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ez nem tart majd örökké.
