2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Bizonyára azért tisztában volt magától is vele, hogy milyen gondolatok járhatnak a fejemben. Lássuk be kapcsolati téren eléggé ellentétesek vagyunk, hiszen míg neki még nem volt hosszútávú kapcsolata, talán még hosszabb sem mint az egy éjszakások, addig nekem pont hogy csak azok voltak. Ezt azért nehéz összeegyeztetni, vagy legalábbis én végig így gondoltam, ezért nem is akartam ilyesmin merengeni és főleg nem hoztam volna fel magamtól a témát, ha ő maga nem adja tudtomra, hogy egyáltalán nem lenne ellenére, ha ez nem csak egy rövid románc lenne. Jó persze abból sejthettem volna, hogy ez mégis csak a második randink, de közben meg még csak a második! Az egy dolog, hogy nagyon profin vesz le a lábamról, de hát biztosan tudja, hogy én nem egy huszonéves fruska vagyok, aki nem gondolkodik távlatokban és a nagy gesztusok sem olyan hatással vannak rám, mint egy fiatalabbra. Én már sok mindennek ismerem a hátterét, a hátulütőit, hiszen az elején Michael is nagyon igyekezett, aztán a dolgok másképp alakultak, mint az alapján reméltem volna. Persze az is beleszólt, hogy becsúszott Bobby és nem igazán volt idő átgondolni semmit sem. - Akkor ezt egy talánnak veszem. - a mosolyom elárulja, hogy nem bántott meg a válasszal, még ha nem is mondott semmi konkrétat és nem is ígért semmit. Nem is várom azt hiszem. Már van mögöttem annyi minden, hogy nem ringatom magamat ábrándokba és persze ha véget érne ez a mostani kis álom, biztosan fájna, de nagylány vagyok már, hogy túltegyem magamat rajta, még ha nehezen is. Most viszont nem azon kell gondolkodnom, hogy túlegyem magam bármin is, hanem inkább alátenném magamat szívesen, hiába történt ez már meg nem is olyan régen, de annyi önbizalmat sugároz belém, hogy a végén még tényleg elhiszem, hogy ilyen nagy hatással vagyok rá és nem csak fordítva. - Felkészült vagy! - csodálkozom el a megjelenő ágy láttán, de nem valójában nem szabad meglepődnöm, főleg hogy ha sokat dolgozik akkor minden bizonnyal szüksége lehet itt is időnként egy ágyra és ne legyünk naivak, biztosan nem csak a túlórázás miatt van itt. Azzal sincs gondom, hogy átadjam neki teljes mértékben a terepet és még fel is sikkantok, amikor csak úgy felkap és az ágyra dob. Nem tehetek róla és végül is ő sem, de minden alkalommal egyre fontosabbá válik számomra. Botorság lenne azt mondani, hogy ez máris szerelem, de hogy azzá válhat az nem kétséges, hiszen már attól is bizsereg minden porcikám, ahogyan rám néz, ha pedig még hozzám is ér... de ez már legyen a mi titkunk.
//Én is köszönöm szépen, újfent remek volt, tök cukiiik! És várom a folytatást! //
Gyengéden elmosolyodok, ahogy meghallom a félelmeit, aminek természetesen jogos alapja van. Már az első találkozásunkkor kimondtam és azóta is felbukkant, hogy soha nem volt hosszú kapcsolatom, se feleség, se gyermek, az egész életemet agglegényként éltem le és a lapokból tudható, hogy így sem eseménytelenül töltöttem az estéimet. Ám nem véletlenül felé nyitottam, nem véletlenül folytattam az udvarlást az első randevú után, hiába nem zárult úgy, ahogy szerettem volna. Mindennek meg van az oka, hogy miért nem visszakozok és miért hagyom rá, hogy a saját tempójában ítélje meg azt, hogy mi van közöttünk és mire van szüksége. Romantikus okai is, hiszen tagadhatatlanul vonzódom ehhez a gyönyörű és okos nőhöz, és kevésbé romantikus is, amit fedjen jótékony balladai homály. A kérdése nem ér meglepetésként, még is néhány pillanat erejéig csendben maradok, mintha fontolgatnám a választ, nevezzük afféle drámai csendnek, de ahogy a tekintetünk összekapcsolódik úgy kiolvashatja belőle még mielőtt megszólalnék, hogy nem fogom elutasítani a felvetést. - Egyetlen női szív boldogsága érdekel, és a tulajdonosa itt ül velem szemben. - válaszolom mélyen zengő hangon, habár ebben nincsen konkrétan benne, hogy egy pár lehetünk a válása után, az pedig főleg nem, hogy valaha apafiguraként legyek jelen a gyermekei életében, ám a meghitt környezet és a érzelmektől fűtött szavak talán egyelőre elegendőek neki. Főleg, mert a vacsora végeztével a csók után egyértelműen elterelem a beszélgetés fonalát. A nevetése üdítő és amikor feláll közelebb tudom húzni magamhoz, hogy végig simíthassak a derekán, egészen le a fenekéig, majd vissza a ruha zipzárjához. Csak néhány pillanatra engedem el, ameddig a pálcámat magamhoz véve az egyik könyvespolc felé intek és takarosan beágyazott kihajtható ágyként ereszkedik a falról a földre, természetesen anélkül, hogy a könyvek leomolnának róla. Amikor két csók között megszólal halkan, tiltakozóan felmorranok és a következő lélegzetvételnyi szünetben válaszolok. - Legyen a vetkőztetésed ma este az én nemes kiváltságon... - suttogom a nyakára hajolva és gyengéden beleharapva, miközben a ruha könnyedén lehullik róla és szabályosan a karjaimba kapva teszem meg vele ezt a néhány lépést, hogy az ágyra dobva azonnal fölé hajoljak és a kezeim újra felfedezzék a forró domborulatait... A többit pedig fedje el az a bizonyos korábban említett balladai homály...
// Köszönöm szépen a türelmet és a játékot is, várom a következő fejezetet, már vannak rá ötleteim! //
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2021-01-16, 15:10
Igazából eszembe sem jut, hogy ferdítene, pedig tudom lehetnék akár gyanakvóbb is. Végül is a férjem auror volt, mármint az előző, igazán tisztában lehetnék vele, hogy vannak olyan emberek, akik másnak mutatják magukat, mint amik, de nincs okom rá, hogy Alaric gyanús legyen bármiben is és túlságosan jó érzés vele lenni, hogy magamnak akarjam lerombolni ezt a kis álmot, főleg hogy közben ilyen kedveseket mond és mindig növeli az önbizalmamat is. - Én pont, hogy azt hittem téged riasztana el, ha megtenném. - pillantok fel rá. Igen, tényleg meglepett, hiszen úgy véltem megrögzött agglegény, aki tökéletesen élvezi az életét úgy, ahogyan van, egyedül, hogy azt tesz, amit akar. Nem gondoltam volna rá, hogy tőlem tenné függővé, hogy mi is ez közöttünk, én inkább végig azt hittem jobb, ha nem élem bele magam semmibe, mert csak kellemetlen lenne a végén rájönni, hogy ő nem így gondolja, de most amit mond erre erősen rácáfol. - Talán még tényleg korai lenne címkét aggatni rá, főleg hogy még csak ki sem léphetünk a színházból kézenfogva miattam. De, ha elválok... azt mondod téged nem zavarna, ha egy pár lennénk? Nem törnél össze vele női szíveket? - elmosolyodom, de mégis fürkészőn pillantok rá, hiszen ő olyan embernek tűnt nekem mindig is, aki azért bizonyosan tud hová menni, ha épp nem akar egyedül lenni és bizonyára ismer olyan léha nőke, akiknek bőven elég egy mosoly, egy virág, vagy egy vacosra és máris bármire kaphatóak. Aztán persze gondolom hazatérhetett a saját lakásába, a saját kis nyugodt életébe mintha mi se történt volna, mindenféle elvárás és elköteleződés nélkül. De ezek szerint megtenné? Szeretne elköteleződni? Furcsa erre rákérdezni, még ha burkoltan is próbálom még mindig, pedig ő maga mondta, hogy tőlem függ, hogy mi van köztünk, milyen néven nevezzük. - Hát ez milyen kérdés?! - nevetek fel kicsit beharapva kissé az alsó ajkamat, hogy el is toljam magamtól a majdnem üres tányért és hátratolva a széket fel is álljak. Lássuk be az utóbbi évek nem voltak éppenséggel kielégítőek számomra ilyen szempontból sem, úgyhogy fel sem merülne, hogy nemet mondjak. Más volt az első este, amikor még ott volt bennem a gát Michael miatt, de már teljesen sikerült feloldania. Csepp rossz érzésem se volt az előadás előtt sem, sőt igazán üdítő volt végre igazán elengedni magamat. Arról nem is beszélve, hogy olyan mély témákat érintettünk ma, hogy ha nem ő teszi fel ezt a kérdést, akkor én magam kezdeményeztem volna. Azért talán egy kissé bizonytalanul pillantok körbe. Távol áll tőlem a laza szingli látásmód és lássuk be itt nincs ágy, bár tény, hogy a díva öltözőjében se volt és ott se okozott ez gondot. Egyelőre hát csak odalépek Alarichoz, hogy elmélyüljek a csókjában. - Ha nem lenne a cipzár nehezen elérhető helyen, akkor már ledobtam volna a ruhát is. - súgom két csókváltás között. Na igen ez van, ha az ember nem egyszerű ruhát vesz fel, amiből csak úgy ki lehet bújni.
Nem a legegyszerűbb úgy az igazat mondani, hogy közben léptennyomon ferdítek múltamon, de az évek és a rutin megteszi a hatását. A gondolatai teljesen indokoltak, hiszen cseppet sem lenne furcsa, ha ennyiben merülne ki az oka a magányos útnak, amit választottam és nem áll se módomban se szándékomban beavatni az igazságba. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy talán soha nem fogon beavatni az életem legmélyebb bugyraiba, a saját érdekeben, így hát egyetlen bizalmasomként sem lehetek olyan nyílt előtte, amilyennek ő elképzelhet egy barátságot... Vagy többet a barátságnál. - Megértem, mindenkinek meg van a saját keresztje, a saját harca és egészen biztos vagyok benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. - biccentek neki egy kicsit, bíztatóan, hiszen akármennyire gazdag is a másik család, vagy így, vagy úgy, de Sandrin felé fog billenni a mérleg nyelve. Mi értelme a hatalom évtizedes halmozása, ha egy bírósági ügyben nem tudom elintézni, hogy kedvező legyen a kimenetel? Nyilvánvalóan kötnek világunk szabályai, de a kezem számtalan aduászt rejt, amely csak kijátszásra vár a megfelelő pillanatban. Gyengéden simítok végig a kezén és lassan teljesen félretolom a vacsorát, illetve ami maradt belőle és csak ráfüggesztem a tekintetemet, a reakciójára várva, türelmesen. - Nem kell mondanod semmit és nem kell lefektetnünk semmilyen szabályt, sem cimkét aggatnunk a kapcsolatunkra, ha nem akarod. - válaszolom, ezzel nem visszakozva, csupán megadva neki a lehetőséget, hogy a neki kényelmes ütemben határozza meg, hogy mik is vagyunk egymásnak. Válik, kétgyermekes anyuka, pontosan tudja, hogy én gyermektelen vagyok és nem is különösebben mutattam érdeklődést aziránt, hogy hirtelen mostohaapává váljak. - Tökéletesen elég nekem, hogy velem töltöd ezeket a randevúkat és nem várok el többet annál, mint amennyit nyújtani akarsz. - teszem hozzá és lassan felemelkedem a székről, hogy a szabad kezemmel végigsimítsak az arcán majd hosszú csókba vonjam. Mikor eltávolodunk megjelenik a fiatalos, élénk pajkosság a szememben és nem ülök vissza a székemre, helyette halkan, érdes hangon kérdezek. - Esetleg kapható vagy egy kényesztető a desszertre? - suttogom sokat sejtető mosollyal, most, hogy a fizikai éhséget kielégítettük egészen másfajta ébred fel újra bennem. Nincs ebben semmi furcsa, hiszen Sandrin tagadhatlanul gyönyörű, a szexuális étvágyam pedig közel kielégíthetetlen és remélem a személyében partneremre találok. Habár azt mondtam, hogy ő diktálhatja, hogy mennyi időt akar velem tölteni és mennyit akar adni magából, de természetesen ennek egy része inkább volt az, amit hallani akart, mintsem hogy valóban beérjem azzal, ha például most nemet mond a felhívásra keringőre. A tekintetem szinte perzsel, ahogy végigpillantok rajta és elkezdem vetkőztetni a tekintetemmel.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2021-01-05, 14:36
Hálás vagyok, hogy ilyen aktívan igyekszik megértetni velem, hogy többet érek és többre vagyok képes annál, mint amit én gondolok magamról. Természetesen ez is benne van abban, hogy megérett az elhatározás, hogy igenis megpróbálhatnék lépni és elválni, aztán hogy hogyan sikerül majd, vagy hogy egyáltalán hogyan vészelem át az egészet és mi lesz utána... az még a jövő zenéje. Próbálok mindig csak egy kicsit előre tekinteni és nem egyből a legrosszabb végkimenetelt elképzelni. - Igen, most már tényleg van kivel. - mosolyodom el, hiszen valahogy neki egészen könnyen megnyílik. Olyan sok mindent meséltem már magamról, az életemről, a családomról. Nekem is szükségem volt egy új bizalmasra, hiszen azóta, hogy a Nagyi már nincs velem nem igazán tudtam kivel megbeszélni azt, amit pedig az embernek igenis meg kell valakivel. Mégis furán venné ki magát, ha én mint pszichológus elmennék egy kollégához, hogy kiöntsem a lelkemet. Persze Sam már nagy és nagyon érett is, de még sem terhelhetem folyton, és persze eleve akadnak olyan témák, amik egyszerűen nem egy tinire tartoznak főleg nem, ha a saját anyjáról van szó. Nem akarom látványosan sajnálni azért, mert neki nincs senki és úgy tűnik, hogy nem is volt, akivel megossza a mély érzéseket és gondolatokat. Vajon régebben volt, csak csalódott és ezért már újra nem próbálkozott? Ezt egyelőre nem kérdezem meg, mert ha igen akkor fájó pont lehet, ha pedig nem, akkor még úgy érezné, hogy mindenkinek kötelező, hogy legyen egy bizalmasa és én nem tudom felfogni, ha valakinek nincs. Persze az is igaz, hogy az ember minél magasabban áll a ranglétrán, annál nehezebb barátokat találni, de hát ő sem volt mindig igazgató, habár nem tudok olyan sokat a múltjáról, hogy tudjam előtte vajon volt-e mód rá, hogy bizalmast találjon magának. Aztán persze lehetséges, hogy a fiatal kori barátai egyszerűen elkoptak, családjuk lett és ő egyedül maradt. Szomorú. - Nagyon sajnálom és teljesen érthető. - ha sok volt már a csalódás az életében, akkor nem csoda, ha nem próbálkozik, főleg hogy most még olyan pozícióban is van, ahol sokan kihasználhatják a barátságát és aztán kiteregethetik a dolgait, ha épp az jövedelmezőbb számukra. De nekem jól esik, hogy elmondja ezeket, no meg igazából ezek az apró őszinteségek, ezek a beszélgetések sokkal többet jelentenek nekem, mint a nagy romantikus gesztusok. Persze azokkal is levesz a lábamról, de a meghittség számomra sokkal többet ér, mint most is ez a finom simogatás. Nehéz nem beleborzongani. - Ezt jól látod, nem fogadnám el. Ezt nekem kell megoldanom, bármennyire is nehéz. - az persze más kérdés, ha titkon segít azzal, hogy az ügyvéd nem csillagászati összegeket kér, de amúgy nyíltan nem fogadnék el efféle segítséget. Aztán ott a tény is, hogy kettőnk közül én elég sokat veszíthetnék, ha eljátszaná a bizalmamat. Ha mindez a férjem fülébe jutna, vagy a szüleiébe, azzal ütőkártyát adnánk a kezükbe, hogy elvegyék tőlem Bobbyt. Nem tudom, hogy akkor mit csinálnék, ezért hát már az a vacsora is, vagy hogy most itt vagyok hatalmas bizalom részemről felé. E miatt valószínűleg neki is könnyebb bíznia bennem. - És.. nem is tudom, hogy mit mondjak. Őszintén megleptél. - ezzel a kis vallomással, mert lényegében ez valami olyasmi, amit most mondott. Persze őrültség lenne szerelemről beszélni, főleg az én helyzetemben, hiszen van két gyereke, férjnél is vagyok és már nem vagyok tini, hogy csak úgy hirtelen szerelembe essek, de eddig próbáltam nem is beleélni magamat abba, hogy akár szerelem is lehet idővel. - Talán butaság, vagy csak ösztönös védekezés, de eddig én nem mertem erre így gondolni. - vallom be végül, hiszen ami köztünk van olyan csodás és tényleg felszabadít, megfiatalít, de pont e miatt nem mertem beleélni magamat. Egyszerűbb volt úgy venni, hogy ha majd megunja, akkor tovább áll és ha nem gondolok rá komolyként akkor majd kevésbé lesz fájdalmas. Persze ez sem jelent örökkön-örökkét, de jó érzés, hogy lehet belőle valmi, az pedig majd kiderül, hogy mi.
- És te nem tartozol a kivételek közé. - teszem hozzá szelíden, hiszen az elmúlt randevúk alkalmával egyértelművé vált, hogy ugyan a munkájában sikeres, de a magánéletében nem tartja magát valami sokra, az önbizalmán komoly csorba esett és amikor erősnek neveztem inkább fogadta el bókként, mintsem ténylegesen elhitte volna a szavaimat. Így hát nem árt, ha lépten nyomon megerősítem a véleményemet, ameddig addig hallgatja, míg el nem hiszi őszintén. Az elmúlt húsz évben jobbára olyanokat gyűjtöttem magam mellé a társulaton kívüli életemben, akik könnyen befolyásolhatóak, akiknek felmértem a gyengeségeiket legyen ez család, túlzott magabiztosság, hiányosságok az életben vagy egyszerűen gőg, így hát igen más skálán mozog ugyan az én szememben, hogy ki erős és ki gyenge, de a hangom akkor is bátorítóan és hitelesen cseng a romantikus vacsora ölelésében. - Ha megtisztelsz a bizalmaddal, akkor most már van kivel. - válaszolom, hiszen a gyerekekkel kapcsolatban vajmi kevés igazi tapasztalatom van, csupán a színházi darabokkal, illúziókkal tudom az egyszerű lelkületűeket elbűvölni, de soha nem volt sokkal több közöm gyermekhez egy igazán kivételes alkalmat leszámítva közel tizenöt éve. Azt pedig nyilvánvalóan nem értékelné, ha úgy bólintanék rá, hogy nem lehet egy gyermekkel beszélni, hogy közben azt kommentálom, hogy a gyerekek még gyengék és életképtelenek, szóval ez csak természetes. Ahogy összekulcsolódnak az ujjaink kissé várakozóan pillantok rá, hiszen tényleg érezheti megtiszteltetőnek, de egyben szánalmasnak is, hiszen az ő életében központi szerepet játszik a szeretet, még ha az utóbbi években már csak a gyerekeire is korlátozódik a családja. Amikor fürkészve pillant rám egy kis vészcsengő azért felkondul az elmém hátuljában, de érezheti, hogy teljesen őszintén beszélek, tényleg nincsen senki, akit a bizalmamba avattam volna hosszú, hosszú évek óta és senkit sem neveznék a barátomnak őszintén. Természetesen látszatból igen, kedélyesen üdvözölve más színházigazgatókat vagy ehhez hasonló helyzetben, de az, amire ő rákérdezett, az teljesen más, nem ilyen felületes barátság. Ahogy összefoglalja, hogy miért is lehet nehéz az én pozíciómban bizalmasokat találni lassan bólintok, teljesen igaza van, még ha van is mögötte más indok is, de azokba még őt sem avathatom be, így hát csak arra koncentrálok, amit a hétköznapi életemről tudhat és ez tökéletesen összegzi. - Igen, mikor fiatal voltam előfordult, hogy megégettem magamat és akaratom ellenére kihasználtak, így hát az tűnt a legbiztonságosabbnak, ha távolságot tartok mindig, mindenkitől. - válaszolom, a kérdését latolgatva pedig elgondolkozva pillantok most én az összekulcsolódó kezeinkre, miközben a a hüvelykujjammal finoman simítok végig a kezének az élén. Habár a romantikus gesztusok emberének ismert meg, grandiózus vacsora, munkahelyére küldött virág és csokoládé, titkos kaland a színház rejtett zugaiban, mégsem szeretnék klisékkel élni, így hát kell néhány pillanat, míg válaszolok a kérdésére. - Mikor megpillantottalak és először váltottunk néhány szót a színházban már megkapott a jellemed és természetesen a szépséged is. Én voltam az, aki invitált a vacsorákra és aki diktálta a randevúkon a lépést és soha nem terelted a pénz felé a szót, sőt, pontosan tudom, hogy a válással kapcsolatban se fogadnád el tőlem, ha felajánlanék egy összeget. - kissé elhallgatok és gyengéden elmosolyodom. - Talán most érett meg bennem az igazi magány gondolata és az öröm, amit az életembe hoztál elködösíti az ítélőképességemet, ki tudja, de nem csak nekem van szükségem rád és nem csak neked van rám, hanem kölcsönösen nyerünk ebből a... romantikus kapcsolatból, legalább is úgy hiszem. - hallgatok el végül, és talán először mondom ki ilyen egyértelműen, hogy ami közöttünk van egy romantikus kapcsolat, és nem csak egy tűnő fellángolás, aminek bármelyik pillanatban vége lehet. Persze természetesen két randevú után szerelmet vallani felfoghatatlan őrültség lenne, de úgy hiszem, hogy ezzel a velem szemben ülő gyönyörű nő is egyetértene.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-12-28, 14:49
Aprót bólintok hálásan, amiért azt is beleszövi, hogy az én és a kollégáim munkájának is köszönhető, hogy valaki nem bukik el, amikor tényleg változást szeretne elérni az életében, vagy épp a jellemében. Azért biztos akadnának olyan színészek, akik ha nem tudnák leküzdeni ezeket a gátakat, akkor nem kaptunk volna tőlük olyan remek szerepeket a színpadon. Persze arról nem tudok, hogy ilyen nagyon az elevenébe találtam a témával, amiről előadást tartottam. Fel sem merül most az, hogy bármi módon is elemezni próbálnám őt, legalábbis nem szándékosan és a fejébe sem mászom bele. Ez utóbbit még a pánciensekkel szemben sem szokásom használni. Egyszerűen nem lenne fair. Ez inkább végső megoldás, amikor már nincs mit tenni és úgy érzem, hogy valami rossz történhet, ha nem sikerül válaszokat kapnom, vagy ilyen módon segítenem valakinek. - Oh igen elég jól sikerült. Szerencsére azok, akik kapnak segítséget, vagy akik elég erősek önmagukban is kezelni tudják ezt. Az emberek igazából úgy tapasztaltam sokkal erősebbek, mint ahogyan azt sokan képzelik. Többet bírnak elviselni, mint amit akár önmagukról is hisznek. Persze akadnak kivételek. - sóhajtok egy aprót, talán ezzel azt is jelzem, hogy én magam is számolhatok el már a munkám során kudarccal, amikor végül nem sikerült valakinek segítenem? Ezt egyelőre nem mondom ki, nem is szeretnék kifejezetten kellemetlen élmények felé evezni, mert hát az ilyesmi az. Az én munkám nem olyan, mint mondjuk egy festőé, aki ha rosszul kever ki egy színt, maximum újrafesti, hogy jobban sikerüljön. Ha én kudarcot vallok annak nagyon rossz vége lehet, igen akár halál is. Az ilyesmit pedig nehéz az embernek feldolgozni. - Nem is tudom. Sosem voltam benne teljesen biztos, hogy az elválasztás jó, de sose volt senki, akivel beszélhettem erről. Egy kislánnyal még sem lehet. - mosolyodom el újra a gyerekeim gondolatához evezve. Ezt nem tudnám úgy sem kizárni és remélhetőleg tisztában van vele és elfogadja, hogy Sam és Bobby mindig is fontos szereplői lesznek az életemnek és akármiről is beszélünk újra és újra előfordul, hogy visszakanyarodok hozzájuk. Az viszont tényleg meglep és nem is tudom ezt eltitkolni, hogy engem emel ki, mint barátot, hiszen még alig ismerjük egymást egy rövid ideje. Mégis bennem bízik annyira, akkor eddig nem volt más, akivel megossza a kétségeit, a gondolatait, amik igazán mélyen vannak? Persze nem tudhatom, hogy az olyanokat nekem se kötné csak úgy az orromra azért. - Hogy én? - kérdezek vissza, ami buta egy emberi szokás, hiszen ha már kimondta miért várnék tőle még plusz megerősítést is? - Ez igazán megtisztelő és... - elharapom a mondatot miközben megszorítom a kezét, finoman összekulcsolva az ujjainkat. Néhány pillanatig csak az összefonodótt kezeinket nézem, majd némán felpillantok a szemébe, mintha próbálnék akaratomon kívül is a fejébe látni... Egy pillanat múlva jön a pislogás, ami visszaránt ide teljes valómban, hogy most már finoman elmosolyodjam. - Gondolom a hírnév nehézségekkel is jár, sose tudhatod, hogy ki miért akar melletted lenne. Bizonytalan, hogy nem a helyedre pályáznak-e, vagy csak a pénzed kell nekik. Bennem miért érzed úgy, hogy megbízhatsz? - bár talán buta kérdés, hiszen lássuk be én magam is egy lapra tettem fel mindent azzal is, hogy most itt vagyok. Ha nem bíznék meg benne, akkor nem jöttem volna el, nem mentem volna el első alkalommal sem a vacsorára, ha nem éreztem volna úgy, hogy nem lesz baj. Végtére is igen sokat veszíthetnék, ha úgy döntene, hogy bármilyen módon kiteregeti azt, ami közöttünk van.
Élvezem a pírt, ami kiül az arcára, mintha hatalmam lenne felette, hogy csupán egy mosollyal és néhány pillantással felforrósítsam a vérét - lehet, hogy így is van, és ez nagyon jó érzés. - Szerencsére igen ritka, hogy valaki a kellő elszántsággal is elbukjon, hiszen esetenként pszichológushoz is lehet fordulni segítségért. - biccentek egy kicsit, tisztelettel a hangomban, ami persze a szakmai tudásának szól és a választott hivatásának. Persze vannak, akik feladják, nem elég erősek a küzdelemhez, de azoknak nincs is helye a színpadon, ahogy az életben is az erősek megmaradnak, a gyengébbek pedig elbuknak, ez az élet rendje. Nincsen különösebb szimpátiám az irányukba, bármilyen kegyetlenül is hangozzék ez, ám tudom, hogy az előttem ülő nőnek sokkal törődőbb szíve van, így nem mondom ki ezeket a szavakat. A téma különösen elemembe találhatna, ha engedném magamnak, hogy elmerüljek az analizálásban. - Nem egy könnyed téma, de éppen ezért lehetett igen érdekes. Mik a tapasztalatok, hányan roppannak össze és hányan képesek megerősödni? Sikerrel zárult végül? - kérdezek rá, kissé félrebillentve a fejem egy mosollyal, mintha a tekintetemben ott lenne, hogy biztos vagyok benne, hogy igenlő lesz a válasz, hiszen az ő előadása volt. Nem tudom pontosan kikkel foglalkozik korban, nemben, rasszban, ilyen specifikációnak sosem néztem utána, de inkább vagyok kíváncsi a véleményére, mintsem ténylegesen egy számadatra, hogy a fehér angol gyermekek 10%-ban lesznek öngyilkosok, a fehér bevándorló gyermekek 20%-ban, és így tovább. Általában a száraz számadatokból szerzem az információkat, de ez a helyzet más, most egy mennyei vacsora felett beszélgetünk. - Ha úgy a kényelmesebb és túl sokat kérdezek a munkádról, csak szólj bátran. Amennyiben én is magánéletnek számítok, amit el szeretnél választani. - ajánlom fel, hiszen tény és való, hogy érdeklődöm a szakmai ismeretei iránt, de ha tehernek érzi, vagy nincs szüksége arra, hogy a praxisán kívül ezzel foglalkozzon, akkor illik témát váltani. Nem akarom, hogy az este hangulata sérüljön a kíváncsiságomban. - Igen, talán ritkább, mint más szakmákban. - bólintok végül megadóan, hiszen nem védhetem a színészéletet nyakló nélkül, teljesen igaza van, amikor rátapint a sötét foltokra. A kérdéseit töprengés követi, figyelem a mosolyát, végigsimítom az ajkait a tekintetemmel majd felpillantok a szemében tükröződő kíváncsisággal. A pillanat talán lehetne feszült is, de végül hátradőlök a székemben és kicsit csibészesen, ártatlanul mosolyodom el. - Te. Legalább is abban mertem reménykedni, hogy benned találom meg ezt a valakit. - válaszolok végül és újra előre hajolva finoman végig simítok a szabad kezén, amiben nem pihen villa, gyengéden ráfogva. - Bár nem tudom, hogy ez mivé tesz engem a szemedben, talán veszítek kissé a fényemből. - fűzom hozzá, ezúttal egy szomorkás tekintettel. Talán elesett vagyok, szánalmat keltő, hogy nincsen bizalmasom, barátom, se családom és ő az egyetlen, akihez fordulhatok? Egy szeretetre szoruló lélek, talán csak ennyi vagyok, nem az a hatalmas jellem, aki a színpadon csillogtatja a kiállását. Nem tudom mit hisz, minek vagy kinek gondol, és ebben a pillanatban őszintén remélem, hogy ami a szívén, az a száján, mert tudom, hogy a gondolataiba beleférkőzni nem tudok - pedig itt és most nagyon szeretnék.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-12-19, 17:11
Nagyon jó érzéssel tölt el az, hogy többet gondol rólam, mint én magamról és igaza van a szavai és a kényeztetése, a figyelme napról-napra több önbizalmat ad és javít a magamhoz való hozzáállásomhoz. Talán idővel egyébként is úgy döntöttem volna, hogy kilépek a jelenlegi életemből és nem kínzom magamat örökké, de nem mondanám, hogy ebben biztos vagyok, viszont ő igazán nagy lökést adott ehhez és nem csak azért, mert abban reménykedem, hogy talán ez az egész nem csak rövid ideig tart majd. A pillantása pedig annak ellenére, hogy az előadás előtt nagyon jól érezük magunkat mégis enyhe pírt csal az arcomra, de olyan jóleső fajta izgalom tölt el újra és újra, ahogyan sokatmondóan szinte már szemmel vetkőztet le. - És, aki így volt vele később tudott ezen javítani? Szomorú lehet, ha valakiben ott a tehetség, amit látsz, de nem tud mit kezdeni magával a színpadon és ezért veszni kell hagyni. - azért én elég sokat járok színházba és láttam már tényleg csodálatos alakításokat. Sok olyan színésznek követtem már a pályafutását, akik ha nem lennének biztos, hogy üresebb lenne a világ, vagy hát ha lennének, csak épp mással foglalkoznának. Ezért is jó dolog, hogy Alaric létrehozta ezt a színházat, hiszen tehetségeknek ad vele otthont, akik e nélkül talán egy étteremben dolgoznának egyszerű pincérként és elveszne a tehetségük. - Oh hát egyszerűen összefoglalva arról, hogy mit él át az, akit gyerekként elnyomnak és milyen életet élhet, ha sikerül ettől megszabadulnia. Tudod mindenki másképp kezeli a maga tragédiáit, van aki összeomlik tőle, van akit megacéloz. - végülis ez engem is érintő téma, hiszen magam is éltem át gyerekként tragédiát, még ha nem is elnyomást, de elveszítettem a szüleimet, amit nem volt sétagalopp. Szerencse, hogy viszonylag fiatal voltam, hogy ezen könnyebben túltegyem magamat. Aki már idősebb korában él át, tizenévesen ilyesmit, az sokkalta nehezebben kezeli. Persze arról sejtelmem sincs, hogy Alaric gyerekkora sem volt a legfényesebb, hiszen azon túl, hogy mint mondta nem szerető családban nőtt fel, nem sokat mesélt arról, hogy milyen rémes megaláztatások érték. - Ebben tényleg van valami. Azért mindig igyekszem a munkát elválasztani a magánélettől és amikor hazamegyek kizárni a fejemből mindent, amivel előtte találkoztam. - de persze nem mondom, hogy ez mindig tökéletes sikerül. Azért nagyon igyekeztem, hogy a gyerekeim soha se érezzék a nyomát annak, ha egy-egy páciens komoly nyomot hagyott bennem, pedig már volt rá példa, hogy valakin nem tudtam segíteni. Szerencsére komoly követkeménye ennek csak egyszer volt, de időbe telt mire képes voltam feldoglozni. - Ezt jó hallani, de gondolom azért ritkább. Az a sok érzelem a színpadon... nehéz lehet teljesen függetleníteni magát az embernek. Neked egyébként van közeli barátod? Bizalmasod, akire mindig támaszkodhatsz? Az újságok sem írnak le mindent. - mosolyodom el, de látszik, hogy azért kíváncsi is vagyok. Az már nyilvánvaló, hogy Alaric nem az a férfi, aki könnyen megállapodna, sőt az újságok nem hazudnak azért sok mindenben, nem igen volt még komoly kapcsolata, ami sokáig tartott, ha csak nem a háttérben rejtetett valakit, de őszintén valahogy erre is kis esélyt látok, aztán persze ki tudja. De attól még lehet közeli barátja. Az embernek azért mégis csak szüksége van bizalmasra, habár ez nekem sem adatott meg. Azóta, hogy a Nagyi meghalt sajnos nincs olyan, akivel minden titkomat, érzésemet megosszam, aki tanácsot adjon, amikor bizonytalan vagyok és nem tudom, hogy mit tegyek. Oh és ez átkozottul hiányzik!
Türelem és állandó figyelem és támogatás, ezekkel tudok szolgálni, hogy Sandrin idővel megismerje azt a magabiztos, erős nőt, akit látok benne, a potenciált, amit a színházban is láttam egykoron. Már most is gyönyörű, már most is intelligens, de napról napra jobban kivirágzik és ezt csak a vak nem látná. A nevetése zene füleimnek, de ahelyett, hogy fele nevetnék egészen zavarbaejtően nézek a tekintetébe, majd vándorol le a pillantásom a beharapott ajkaira. Lehet, hogy a vacsorát választottam, de az nem jelenti, hogy ameddig beszélgetünk ne kalandoznának el a gondolataim abba az irányba, hogy mi lesz, ha végeztünk a fogásokkal és amúgy sem árt, ha felpezsdíti a beszélgetést egy egy flörtölő pillantás. - Valóban nem. - mosolyodok el sokatmondóan, miközben lassan, nyugodtan élvezem a bor és az ételek ízeit. Nem szokásom csak úgy falni, nem azért eszek, hogy életben maradjak, hanem az ízéért, látszik is azon, hogy mindig milyen minőségi fogásokat eszek és nem csak a társaságában, hanem a mindennapokon is. - Nem, a tömeg és a szereplés sosem okozott gondot úgy hiszem, bár ez is tanulható képesség, ami idővel kialakul, ha elég elszánt az illető. Számtalan olyan fiatal színésszel találkoztam, aki a csoportban, ahol már kényelmesen érezte magát ismerősök között páratlanul alakított, a színpadon viszont teljesen leblokkolt. - mutatok neki egy példát, ami igen gyakori az én életemben is. Nem éppen velem, de azért így is érezhető, hogy nem olyan egyedi, hogy valaki lámpalázas legyen, nem kell tartania attól, hogy emiatt furcsa lenne a szememben vagy bármivel is kevesebb. - Miről tartottál előadást, már ha az én laikus eszem is felfoghatja? - kérdezem, egy kis félmosollyal, miközben igencsak értékelem, hogy nem szakmai szemmel tekint rám, hiszen tisztában vagyok a képességeivel és igen csak megnehezítené a dolgomat, ha a szavakat nem tartaná elégnek és valóban a fejembe szeretne látni. Természetesen elővigyázatosságból egynéhány trükk van a tarsolyomban, ha esetleg egyik pillanatról a másikra megsejtene valamit, amit nem kéne, hiszen a jobb félni, mint megijedni elvét követem hosszú évtizedek óta. Vagy akár mondhatjuk úgy, hogy a születésem óta. Persze ez nem jelenti azt, hogy konkrétan félek, ugyanis az igazi félelem nem járta át a testemet talán soha azóta, hogy felszabadultam, de tény, ami tény, ha elemezgetni akarnám magamat, akkor azért kutatom ilyen elszántan a tudást a világunk és más világok mágiájáról, mert az erő hatalom, és a hatalom mindentől megóvhat. - Ezt minden szakmára szokták mondani az emberek, ha valaki túlságosan elmerül benne. Éppen így szól a közhiedelem arról is, hogy aki az elmét választja hivatásául az a saját lelkét szeretné megjavítani. - vonom fel a figyelmét, de egyáltalán nem azért, hogy megbántsam, különösen figyelek arra, hogy a szavaimnak semmilyen éle nem legyen, hiszen valóban nem szeretném azt éreztetni vele, hogy én azok közé tartozom, akik szerint ő is inkább a saját életét akarja megoldani és nem másoknak segíteni. Ennyi idő alatt már kiderült, ha volt is tudat alatt ilyesféle indíttatása ez mára már kikopott vagy háttérbe szorult és tényleg olyan jó lelke van, hogy segíteni akar a pácienseinek. - Természetesen vannak házas és gyermekes társulat tagok is, olyan, akinek a párja is színész és olyan, aki teljesen más körökben mozog. Nem egyszerű, mind a két fél részéről rengeteg kompromisszummal jár és megértéssel, de bizonyára nem is lehetetlen. - válaszolom, és ebben ott rejtőzik az is, hogy én nem voltam nyitott erre a rengeteg kompromisszumra az elmúlt évek alatt, nem lettem volna alkalmas arra, hogy egy nő otthon számon kérjen, hogy ma merre jártam, miért túlóráztam, miért is dolgozom annyit, képtelen lettem volna egy másik élőlényhez igazodni akármilyen fokon. Ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen, ugyan tényleg sokszor hallani a médiában színészekkel kapcsolatos botrányokat, megcsalás, válás, a vakuk kereszttüzében kiosztott pofonok, ahogy a primadonnánk is igen csak temperamentumosan éli az életét. Abba pedig már végképp nem megyek bele, hogy hány komedista dobja el végül a saját életét, mert a látszat ellenére boldogtalan és depresszióval küzd, csak jó színész révén senki se látja, senkinek se mutatja. Még szerencse, hogy annak ellenére, hogy egész életemben nem volt közeli barátom, bizalmasom, hosszú távú szeretőm, engem ilyen gondolatok soha nem foglalkoztattak. Én az életemért és a szabadságomért küzdöttem, aki eldobja magától, csak mert "nehéz" az az én szememben gyáva és cseppnyi együttérzést se találok a szívemben irántuk.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-12-14, 15:17
Jól sejti, nem olyasmi ez, amit meg lehetne változtatni szavakkal. Az ember önbizalma nagyon gyenge lábakon tud állni, legalábbis a legtöbbeké és nagyon könnyű a földbe tiporni, ahogyan az enyémet is sikerült az évek alatt. Hiába mondaná most, hogy nem kellene így tekintenem magamra, nem érnének sokat az érvek, még akkor sem, ha pont ő az, aki ilyen kitűntetett figyelemmel viseltetik felém. Tudom én, hogy milyen volt Michael az elején, aztán ez elmúlt, a rajongás, a kedvességek. Nem akarom valami buta álomképben ringatni magamat, egyszerűen nem tehetem meg, nem törhetek össze a gyerekeim miatt, ha aztán mégis rosszul alakulnak a dolgok. - Ha jól sejtem nem két kört szeretnél futni a vacsora után a színház körül. - nevetem el magamat, hiszen persze, hogy értem én a célzást és ez látszik is a tekintetmből, ahogyan aztán egy pillanatra talán még zavartan be is harapom az ajkamat arra gondolva, hogy mennyire jól éreztük magunkat a színdarab előtt a díva öltözőjében. Mármint persze csak remélhetem, hogy rá is olyan nagy hatással volt, mert tisztában vagyok a ténnyel, hogy nekem azért jóval magasabb lécet kell e téren megugranom, hiszen előttem jóval hosszabb a sor. Esetében viszont éppenséggel csak kettő, és hát a második esetén az utóbbi évek még csak jónak sem voltak mondhatóak. - Persze érthető. -bólintok végül, amikor visszapasszolom a kérdést. Igazából nem, most nem nézem őt orvosi szemmel, legalábbis nagyon igyekszem nem ezt tenni. Nem próbálok a szavai mögé látni, csak néha kibukik belőlem a doki a kérdéseivel, de azért igyekszem háttérbe szorítani, amennyire sikerül. - Akkor gondolom mindig nyílt voltál és sosem ijesztett meg mások előtt szerepelni. Irigylésreméltó, mert ez nagyon keveseknek megy. Én még akkor is rettegek, ha egy konferencián kell előadást tartanom, bár szerencsére ilyen csak egyszer fordult elő. - és cseppet sem élveztem. Azt hiszem mindenemet is összeizzadtam bármennyire is kellemetlenül hangzik ez. A melltartómból is csöpögött a víz a végére, de legalább végig vittem, amit akartam, az pedig hogy tetszett-e a kollégáknak... hát őszintén szólva örültem, hogy túléltem, nem hogy még az is érdekeljen, hogy hogy sikerült. - Milyen igaz! Erre nem is gondoltam. Bár azt is szokták mondani, hogy a színészek a színpadra menekülnek a saját életük elől. Nem mondom, hogy mindegyikükre igaz, de... Ismersz olyan kollégát, akinek átlagos élete van a színpadon túl? - kíváncsiskodom és hát igen ezúttal arra gondolok, hogy gyerek, feleség és minden, ami szokványos, ami igazából neki sincs meg. Persze nem jelenti azt, hogy mindenki, aki színész egyforma, vagy hogy mindenki, aki szingli életet él színésznek áll. Nem szokásom általánosítani, de azért mégis csak van egy statisztika, ami alapján tényleg ez a helyzet. A színészek néha nem képesek kiszakadni egy-egy szerepből és ha már hazaviszik az esetleg negatív szerepeket, vagy pedig a színpadon lévő kapcsolatuk nyúlik ki a való életbe... Nem sok színész van, aki e mellett képes normális valós kapcsolatokat ápolni, hiszen általában érzelmileg eléggé túlfűtöttek.
Már ott van az ajkaimon, hogy elég, hogy én hiszek benne, de mégsem mondom ki, csendesen elfogadom egy mosollyal, megingatva a fejemet, hogy a magabiztosságán nagyon nagy csorba esett. Olyan házasságban élni, amiben nem kap törődést, pozitív visszacsatolást, nem biztosítják arról, hogy értékes - gondolom, hogy ezek megtörik az embert. Nem mintha nekem valaha komolyabban részem lett volna ilyesmiben, de az én magabiztosságomat a kezdetekben csupán megjátszottam, majd amikor már mindenki tisztelettel tekintett rám, valóban magamévá tettem. Remélem, hogy nem fog közben arra a konklúzióra jutni, hogy bizonyára velem is vannak bajok egyedülálló középkorúként és elegendő lesz, hogy az aktív életritmusomba nem fért bele állandó partner és családalapítás - ami többek között igaz is, habár igényem se volt ilyesmire soha. Most, hogy a karjaimmal átölelem és magamhoz vonom a csókban egy-két igény azért feléled bennem, de végül mégis a vacsora mellett döntök, egyelőre. - Ugyan, minden csak a megfelelő testedzésen múlik. - nevetek vele, ugyan a tekintetemben ott van egy kis felhívás a keringőre. Nyilvánvalóan nem arra, hogy együtt jelenjünk meg az edzőteremben és emelgessünk súlyokat vagy szaladjunk a muglik - egyébként nagyon is hasznos - futópadján. Ugyan az is rengeteg endorfint termel, ahogy ők mondanák, én mégis inkább maradnék a lehető legélvezetesebb mozgásnál a világon. Kiöntöm a bort minden nehézség nélkül, abszolút nem vagyok ügyetlen, csupán szokatlan, hogy nem szolgálnak ki, de ahogy megbillenti a poharat már egyetlen csepp se vész kárba, könnyedén lerakom a palackot, mikor mind a két poharat megtöltöttem. A kérdést nagyon élesen visszafordítja, ami azt mutatja, hogy lehet, hogy most vált gyanússá számára a karakterem, de olyan könnyedséggel válaszolok, mintha nem lenne mögötte semmi hátsószándék. - Azt hiszem csupán azért, mert számomra igen meghatározó volt a karrier, amit kiépítettem az évek során, így érdekel a másoknak a miértje. - válaszolom, aztán egy levegővételnyi szünet után folytatom. - Azt, hogy a színpadon a helyem nagyon korán, de hogy igazgatóként tevénykedjek abban a pillanatban, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy áron alul megszerezzem ezt a színházat és a semmiből új életre keltsem. Igen csak elhagyatott volt, hónapok óta nem adtak elő semmit, a felszerelés, a kárpitok, falak, fények, minden elavult volt, csak halvány emléke annak, hogy milyen pompás lehetett egykoron és halvány ígérete annak, hogy egy nap milyen sikeres lehet újra. - zárom le a gondolatot. Nem titok, hogy ízig-vérig opportunista vagyok, megragadom és kihasználom a lehetőségeket, ami lehet tiszteletreméltó és egyben taszító is, ha esetleg olyan húzással állok elő, amit más nem tekintene etikusnak. Például szándékosan csődbe juttatni egy színházat és letörni az árát, mielőtt lehetőségem lenne megvenni és átvenni az igazgatóságát. - Bizonyára benne volt, az intelligens léleknek szüksége van az önismeretre. - bólintok, türelmesen, egyáltalán nem tolakodóan, hiszen való igaz, hogy talán már cseppet túl sokszor hoztam fel a praxisát és minden alkalommal talán veszélyesebb vizekre evezek. Tudnom kell, hogy mit gondol rólam, tudnom kell a képességeit, szükségem van minden információra, hogy biztonságban tudjam magam mellett. - Talán azért érdeklődöm ilyen sokat, mert a színészet, más karakterek jellemét, gesztusait felvenni, szorosan kapcsolódik a lélektan rejtelmeihez, bele kell képzelnünk magunkat, meg kell értenünk, hogy hitelesen a színpadra vihessük a történetet. Az oktatásban szerepel is a pszichológia, persze nyilvánvalóan csak a felszínét pedzegetve ahhoz képest, amilyen mélységekig te merültél el benne gyakorló pszichológusként. - teszem hozzá, minden szavam abszolút igaz, miközben lassan, ráérve fogyasztom a romantikus vacsora fogásait és persze amikor végeztem a levessel, akkor a főfogás mellett a bort is.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-12-09, 14:00
Igazából, amikor mondta, hogy még nincs vége az estének már sejtettem, hogy eszünk majd valamit, ezért nem is merült fel bennem a perec, vagy bármi más. Viszont azt hittem, hogy egyszerűen csak elmegyünk valahová, ezzel a személyes megoldással, ahol csak ketten vagyunk újból meglepett. - Ez igazán kedves, de nem hiszek ennyire magamban. - mosolyodom el, habár tényleg jól esik a bókja, de ennyire tényleg nem tartom sokra magamat. Arról nem is beszélve, hogy igazán nehéz lenne, ha csak úgy egyedül lennék. Mármint vajon mikor fárad bele az ember, a mindig új emberhez kell alkalmazkodnia, vagy milyen lehet, ha te belelátsz valamit, miközben a másik meg egyáltalán nem és végül ha nem egy irányba haladtok darabokra törik a szíved? Bár tény, hogy jelenleg nem vagyok boldog és az is, hogy rettenetes volt elveszítenem Andrewt, de nem tudom, hogy milyen lennél szinglinek. Azt hiszem Alaric ezt nem feltétlenül értené meg, hiszen ő ezt a fajta életet éli és bár végül csak kiderült, hogy mindene meg van, de azért a maradéktalan boldogság még számára sem adatott meg. Én viszont más vagyok, nem hiszem hogy menne az, hogy akár csak pár hetetne, ha nem is napi szinten új valakinél próbálkozom. Arról nem beszélve, hogy félő, hogy azok a férfiak, akik a korosztályomba tartoznak és még vagy már egyedülállóak... hát lássuk be az ilyesmi mögött mindig van valami kellemetlen ok. - Akkor nem rabollak el tőlük, megnyugdtam. - mosolyodom el, miközben már az asztalnál is vagyunk szinte. Abban biztos vagyok, hogy még bőven lesz rá alkalom, hogy ugyanígy meglep majd és elkápráztat és igen megdobbantja a szívemet, hogy azt mondja még ezerszer sikerülhet, hiszen ez azt jelenti, hogy nem a mai az utolsó. Na nem mondom, hogy minden alkalommal erre készülök, de lássuk be azért igenis van bennem egy adag félsz, hogy akkor lesz vége, amikor már nagyon fog fájni, hiába próbálom magamat nem beleélni, ami nehéz az elnyújtott csókban elmerülve, hiszen olyan mámorító. Valószínűleg, ha elkalandoztunk volna a vacsora előtt, nem vettem volna zokon, de tényl hogy nagyon csábítóak az illatok is. - Biztos vagyok benne, csak nehogy mind, mert akkor már nem fog jól állni ez a ruha. - nevetek fel, hiszen már így is bőven van étel az asztalon, ha még többféle desszertből is lehet válogatni az azért mégis csak veszélyes lehet egy testhezálló darab esetén. Még sem lenne szép úgy felállnom az asztaltól, hogy mindenféle plusz formák kitüremkednek. A kérdésre bólintok és megfogom a poharamat, hogy segítsem, amíg tölt. Na nem gondolom, hogy felborítaná a poharat, mert bár gondolom nem gyakran csinál ilyesmit, azért koránt sem nevezném ügyetlennek. - Miért vagy erre ennyire kíváncsi? Te mikor döntötted el, hogy színházat szeretnél igazgatni? - nem bújik belőlem elő a doki, de azért nem tudom megállni, hogy mielőtt megízlelem a bort és válaszolnék azért mégis csak vissza is fordítsam a kérdést. - Talán volt ebben egy kis hirtelen felindulás is. Tudod sosem éreztem azt, hogy a fizikai gyógyítás vonzana, de tudtam, hogy segíteni szeretnék másoknak és... azt hiszem mindig is hajtott a kíváncsiság, hogy megértsem a miérteket, megértsem az embereket, hogy mit miért tesznek. Talán az is benne volt, hogy ha jobban értem a lélek útjait akkor magamat is jobban megértem, nem tudom. - teszem végül kicsit lassabban hozzá. Végtére is a szüleimet elveszítettem, de sosem gondoltam úgy, hogy rossz életem lett volna, vagy hogy ez bármi módon rossz hatással lett volna a lelkemre, aztán persze ki tudja. Lehetséges, hogy a nagyi bármennyire is úgy akart tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, végeredményében akkor is nyomot hagyott rajtam, hogy korán elveszítettem a szüleimet, ahogyan lássuk be Sam is koravénnek számít és ő sem kapott rendes, idilli gyermekkort az apja halála miatt.
Könnyed mosollyal hallgatom a válaszát, örülök, hogy nem rontotta el az étvágyát egy egyszerű színházi pereccel, miközben egy sokkal elegánsabb vacsirával szeretném megvendégelni. Érzem a szavaiban, hogy mennyire megbecsüli, hogy a tenyeremen hordoz és ahogy látótávolságon kívül esünk azonnal át is karolom lazán a derekát, ezzel is magamhoz láncolva - nem mintha ez a lánc nem lenne édes kényeztetéssel teli. - Ki tudja, lehetséges, hogy számtalan férfi heverne a lábaid előtt, ha nem tartották volna vissza a vonzalmukat a házasságod béklyója miatt. - felelem, egy kis mosollyal, egyáltalán nem komolyan véve azt, amit mondok, hiszen nem lennék ilyen könnyed hangulatban, ha beigazolódna, hogy valóban több férfi is szeretné elárasztani a figyelmével. Alapvetően tekintve, hogy nem voltak kapcsolataim, csak egyéjszakás kalandjaim, nem volt mire féltékenynek lennem soha, így ez is egy igen új élmény lenne, de félő, hogy csak látszatra kezelném jól, valójában hamar rejtélyes nyoma veszne a férfiaknak. - Van, de csak hivatalosan, így hát nem is probléma, ha nem jelenek meg. A hivatalos debütálás utáni gálán ezzel ellentétben valóban kötelező jellegű a megjelenés. - bólintok egy kicsit, hiszen teljesen igaza van, tényleg vannak ilyesféle udvariassági, kapcsolatépítési körök is egy előadás bemutatójának a végén. Átfut a gondolat, hogy esetleg felhívjam-e a figyelmét, hogy az ilyen alkalmakkor egy csinos hölgy van mindig a karjaimon, de végül elvetem, hogy szóba hozzam. Számomra ez természetes, mindig is így volt, számára viszont lehet, hogy furcsa és zavaró, most pedig nem szeretném ezzel esetlegesen elrontani az esténket. Halkan felnevetek, ahogy meglátja a terített asztalokat és behúzom, majd becsukom magunk mögött az ajtót. - És reményeim szerint még ezerszer fog sikerülni ezután is. - jegyzem meg, aztán viszonzom a csókol, hogy közben a derekánál átkarolva közel vonjam magamhoz. Néhány pillanat erejéig talán el is nyújtom a csókot, azt latolgatva, hogy a vacsora még igazán ráérhet, de végül elengedem és kihúzom neki a széket, hogy könnyedén helyet foglaljon. Egyetlen lépéssel megkerülöm a kis szépen megterített körasztalt, amir az iroda közepére állítottam és leülök vele szemben, igazán nem nagy a távolság, ezúttal nem a grandiózusra mentem, a szoba méretei sem engedték meg és egyetlen estéért mágikusan tért bővíteni talán már valóban túlzás lett volna. A kérdésére nem előrehajolok, hogy leemeljem a fogásokról a búrát, hanem egy magabiztos mosollyal emelem fel a kezem és csettintek, a mágikus étkészlet pedig engedelmeskedve megmutatja a színpompás, melegen gőzölgő fogásokat. - Sütőtökleves, erdei gomba rizottó, sült libamell, és természetesen lesz majd desszert is, remélem valamelyik elnyeri majd a tetszésedet. - mutatok végig az asztalon, de az az igazság, hogy a szavaim mögött érezhető, hogy inkább remélem, hogy mindegyikkel meg lesz elégedve, hiszen a fogások gyönyörűek, egyértelmű, hogy ötcsillagos minőség és nem én ütöttem össze a kantinban az előadás előtt. - Bort? - kérdezek rá, de valamennyire furcsának hat, hogy azok után, hogy az éttermekben teljességgel a pincérekre hagyom, hogy kiszolgáljanak, most én tálalok, mutatom be a fogást és töltök a borospoharakba. Nem mondanám, hogy kimondottan teher lenne, hiszen ez esetben felfogadtam volna személyzetet - ami egyébként eszembe is jutott -, de idegen a stílusomtól, mégis megteszem, mosollyal az arcomon, nem törve meg az imponálás hosszú sorát. - Most, hogy egy kellemes vacsora mellett ülünk újra felötlött bennem - miként talált rád vagy találtál a pszichológus szakmára? Mindig is ilyenmód szerettél volna segíteni az embereken? - teszem fel a kérdést, hiszen nem titok, gyakori hit - vagy tévhit? -, hogy a pszichológusok többek között saját magukat szeretnék “megjavítani” és megérteni, ezért merülnek el a lélekkutatásban. Azt tudom, hogy másokon akart segíteni, gondoskodó, intelligens, fontos neki a lélek, de miért?
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-12-02, 15:20
Türelmesen várok, hiszen bőven megéri. Még az itteni ácsorgás is sokkal érdekesebb, mint otthon ülni és az elszúrt életemen merengeni, úgyhogy nem igazán lehet okom panaszra, főleg hogy igazán kellemes előzményeken vagyok már túl. Csendesen figyelem, ahogyan mások a kabátjaikat veszik át, vagy a büfében vesznek még magukhoz egy kis elvihető nassolni valót, netán egy kávét. Cseppet sem zavar, hogy Alaricnak még van bőven teendője, nem is várom el tőle, hogy mindent csak úgy eldobjon, vagy elkapkodjon. Biztos vagyok benne, hogy minden ilyen főpróbának meg van a pontos menete és az ilyesmit nem illik csak úgy felrúgni senki kedvéért. Azt viszont nem szúrom ki, hogy a recepciós hölgy ide-oda járatná a tekintetét közöttünk. Nem vagyok gyakorlott az ilyesmiben, titkolózásban, rejtőzködésben, félrelépésben, úgyhogy bele sem gondolok, hogy ez még akár gondot is jelenthet a jövőben. Egyébként sem lát semmit azon túl, hogy várakozom és hogy az igazgatóhoz jöttem még a színdarab előtt. A nézőtérről jöttem ki, tehát veheti úgy, hogy szimplán megnéztem az előadást, bár ha ismeri a férfi hírét e téren, akkor bizonyára nem barátkozásra gondolna elsőre, főleg hogy nem távozom az előadás után, mint a többiek. Amikor meglátom az egyértelmű jelzést el is indulok a büfétől, hogy még egy kicsit élvezhessük egymás társaságát a csodás este után. Ha akarnám se tudnám eltűntetni az arcomról a mosolyt, amikor újfent meglátom immár az őt körülvevők nélkül. - Dehogy! Érdekes figyelni az embereket és mégis ki tudna úgy levenni a lábamról, mint te? - bár persze akár egy kávéra elcsábulhattam volna én is a büfében, de mivel nem tudtam, hogy meddig várok ezért nem akartam és persze nem tudtam, hogy mivel készült, amit már odafent is megpedzegetett előzőleg. - És nálad minden rendben ment? Nincs ilyenkor valami főpróba utáni... valami, amiről hiányolni fognak? - igazán nem szeretném elrabolni, bár persze lebeszélni sem akarom arról, hogy még több időt töltsön velem. Addig kell ezt kihasználni, amíg lát még benne érdekességet és izgalmat. Azért ő jóval intenzívebb életet él, mint én, a jó ég tudja, hogy számára meddig leszek majd érdekes. Biztos vagyok benne, hogy bár úgy tűnik akad egy csendes oldala is, aki szeret elszökni a színpad feletti kis kuckójába, azért mégis csak élvezi a pezsgő világot, aminek a része. - Oh, ez csodás Alaric! - lepődöm meg, amikor benyitunk az irodájába. A gyertyák, az étel és persze a kettesben eltöltött vacsora várható meghitt hangulata igazán kedves gesztus tőle. - Tudod igazán nem kell igyekezned, hogy elkápráztass, már így is többször sikerült. - amikor már csukva mögöttünk az ajtó, hogy még véletlenül se keveredjen erre pont most valaki azért közelebb hajolok, hogy átkulcsolva a nyakát megcsókoljam. Annyira jól esik a kényeztetés, azt hiszem sejtelme sincs róla, hogy mennyire. Talán akkor se lettem volna csalódott, ha a mai este végetér a beszélgetés és az előtte lévő kis akció után, de így még tökéletesebb. Vajon lehet ezt még fokozni később, vagy egyáltalán kell? - Mit eszünk? - lépek végül közelebb az asztalhoz, hogy leüljek, de persze várok azért néhány pillanatot, hiszen tudom, hogy mindig gáláns úriember és nem akarom elvenni a lehetőséget, hogy kihúzza nekem a széket, mert elsietem a dolgokat. Az illat még így is csalogató, még ha az ezüst búrák nagyrészt le is fogják.
A csók édes, kedves, egészen romantikus, nem olyan követelőző, amilyen erővel mást szoktam megragadni, hogy kisajátítsam. Bár tény, hogy minden csókban érezni, hogy csak pillanatokra engedem, hogy vezessen, de aztán azonnal átveszem az irányítást egy magabiztosan megragadott derékkal, vagy arcéllel, vagy egyszerűen a csókban kifejezve. Elválunk, én előadom a jól felépített és előkészített mondandómat a sajtós néző közönségnek, akik isszák a szavaimat, de senkit sem ajándékozok meg a szemkontaktus bizalmasságával a nőn kívül, aki nekem ajándékozta az elmúlt két órát. Olyan, mintha ott a színpadon lennék igazán az elememben, pedig valójában Sandrin már észrevehette, hogy milyen jól érzem magam a magasban, pusztán megfigyelőként, akár az árnyak között. Erős kontraszt, de az illúziók és a megtévesztések éppen erről szólnak és én éppen ebben merültem el hosszú, igazán hosszú évekkel ezelőtt. Végül a beszéd után minden színész és néző elégedetten indul el a kijáratok felé, hogy néhány percet még a csodálatos, aranyozott és bíborral kárpitozott hallban fényképezzenek, de nagyrészt már az előadás előtt megvoltak ezek a tiszteletkörök, így hát az egész csak tizenöt percet ölel fel. A tekintetem néha Sandrinra vándorol, aki a büfé mellett talál helyet arra, hogy végignézze a sürgés-forgást de nem különösebben figyel fel rá senki, csak a recepciós lány, akivel beszélt, ő viszont nagyon is kíváncsian bámulja és folyamatosan oda-vissza futtatja a tekintetét kettőnk között. A kis minden lében kanál… Végül elköszönök mindenkitől és egy mosollyal diszkréten biccentek a nőnek, hogy vonuljunk egy kicsit vissza a körfolyosóra, ahonnan már eltűntek az emberek. - Nem volt túlságosan unalmas a várakozás? Ugye nem csábultál el a megmaradt perecek között? Természetesen készültem valamivel. - karolok belé, amikor már tényleg eltávolodunk az emberektől, még a zaj is távoli emléknek tűnik, a színház lassan csendessé, kihalttá válik, és gyengéden az irodám felé irányítom, hogy benyitva egy megterített asztal várjon minket ezüst búrákkal lefedett tálcákkal az asztalon, behűtött borral, gyertyafénnyel. - Remélem nem gondoltad, hogy vacsora nélkül tellik el az esténk. - mosolyodom el, hiszen egy gáláns úriember törődik azzal, hogy a nő, akivel az idejét tölti ne éhezzen mellette. Ez már csak természetes, hiszen én is igen éhes vagyok és nincs is tökéletesebb, mint egy előadást átbeszélni a vacsora asztalnál - legalább is ez volt az elképzelés, ugyan most sok mondanivalónk nem lehet a Titanicról.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-11-28, 14:54
Tudom én, hogy igaza van és muszáj lesz változtatnom, mert így nem mehet tovább. Sam is tudja, a végén még kiderül, hogy Bobby is, tehát rajtam kívül mindenki, csa én próbáltam meg tovább erőltetni azt, ami nem működött csak azért, mert már megszoktam és mert féltem változtatni. Persze még mindig félek, de tudom, hogy mindegyiküknek igaza van Alaricnak és a lányomnak is, hogy ez így nem állapot. Nem kínozhatom magamat örökké és talán Michael is tudja, hogy ez így neki se jó, bár lehetséges, hogy neki édesmindegy, ha mellette egyébként jól érzi magát titkon mással. Én viszont nem szeretném úgy leélni az életemet, hogy a férjemet alig látom és közben másnál keresem a boldogságot. Na nem azt mondom, hogy akkor álljunk a világ elé Alarickal, mint egy pár... azt sem tudom, hogy ő ilyesmit akarna-a. Mármint túlságosan más életet él, mint én. Talán rontaná az imidzsét, ha nyíltan felvállalna valakit, mint a párja, hiszen az esetlegesen utána epekedő szíveket törné össze vele és csökkenne a népszerűsége, vagy szimplán szereti a laza életet, amit él. Próbálom is nem beleélni magamat ebbe az egészbe, legalábbis amennyire ez lehetséges, mert hát akadnak olyan meghitt és kellemes pillanatok, amikor olyan nagyon könnyű úgy érezni, hogy ez mindig így lehetne. - Oh ez nem jelent problémát, bármikor eljöhetek megnézni, de most cseppet sem zavar, hogy lemaradtam róla. - mosolyodom el, hiszen az volt a lényeg, hogy jól éreztük magunkat, nem pedig az, hogy milyen is volt a színdarab, ami bizonyára csodálatos volt természetesen. - Köszönöm! - egy gyors csók még belefér, mielőtt elindulnánk visszaszerezni a cipőmet. Azért mégis csak úgy érzem, hogy tartozom neki, de sejtelmem sincs, hogyan viszonozhatnám. Talán a leginkább azzal, ha mégis végeszakad ennek az egésznek akkor sem veszem majd zokon és nem válunk el rossz szájízzel. Oh miért is gondolkodom folyton azon, hogy meddig tarthat még? Nehéz elhinni, hogy lehetnék olyan szerencsés, hogy majd pont miattam állapodik meg valaki, aki egész eddigi életében egyértelműen nem volt híve a kapcsolatoknak, ha csak nem volt titkon valakije, akiről sose írtak az újságok, de ezt nehezen tudom elképzelni. A cipőm visszaszerzése után visszasétálok hát a nézőtérre, ahol a mai közös délutánunk indult és gyorsan keresve egy üres helyet szépen beállok én magam is a vastapsolók közé, mintha csak a lábamat megmozgatni szaladtam volna ki az oldalsó részbe az imént. Akaratlanul is szélesen elmosolyodom, amikor egy pillanatra találkozik a tekintetünk. A fenébe is úgy érzem magamat, mint egy szerelmes tini. Őrülten fess ott fenn a színpadon és még a hangja is csodálatos, ahogyan bezengi a színházat. A kezem mégis csak tovább tapsol, csak akkor hagyom abba, amikor megszólal, hiszen mégis csak hagyni kell szóhoz jutni, hogy aztán az újabb meghajlások során megint csak bekapcsolódjam a tapsviharba. Aztán persze türelmesen várom majd meg, amíg szépen kiürül a terem, hogy az utolsók között induljak csak el kifelé. Na igen azt az apró részletet nem beszéltük meg, hogy hol találkozunk, de biztos vagyok benne, hogy akár egy üzenettel vagy másképp a tudtomra adja majd, hogy hol legyek és mikor. Ha kell a színészkijárához surranok oda majd, vagy egyszerűen megvárom a kinti hallban a büfénél.
Hagyom, hogy eméssze a dolgokat, nem kell semmire se rámutatnom, pontosan tudom, hogy a csinos, kedves arc mögött egy intelligens nő van, aki ha ad magának időt, akkor fel tudja dolgozni, hogy amit korábban másokban elítélt, az vele is előfordulhat. Úgy, mint házasságtörés és úgy, mint az ezzel együttjáró elválás, aminek a külső szemlélők által tűnhetne az egész, ha felvállalnánk ezt a viszonyt a nagyérdemű előtt. De nem tesszük, így hát nem kell attól tartania, hogy a bíróságon ellene fordítják, vagy hogy a szomszéd nénik esetlegesen megköpködik. Csak karolom, ameddig szüksége van rá és ameddig az időnk engedi. - Nehéz, de a szükségszerű, ha változást akarsz az életetekben. - simítok végig rajta, és ami szükségszerű, az nem lehetet lehetetlen. Ha a férjének a családja nem engedi el őket egy kedvező megállapodással - mert nem becsülöm le a befolyásukat a legkevésbé se, bizonyára annyit elérnek, hogy valamennyit náluk legyen a gyerek -, akkor készen állok közbeszólni a folyamatba. Nem gondolok bele mélyebben, hogy a gyerekek mennyire sérülhetnek egy válásban, vagy abba, hogy a klasszikus családmodell mennyire szükséges, hiszen sosem volt előttem ilyen példa. Éppen ezért azt sem tudom, hogy Sandrinnak ilyen gondolatai is keringenek, hiszen az én szememben semmivel sem rosszabb egy szülő, mint kettő, vagy lehet, hogy éppen nulla. Ahogy ő is nehezen elemzi magát, úgy nekem is nehéz visszagondolnom, hogy mi tett azzá, ami vagyok, mi változott volna, és hogy mégis hogyan jártam jobban. Hiszen minden lépés oda vezetett, hogy elég erőt gyűjtsek az árnyak között ahhoz, hogy már senkitől se kelljen tartanom. Felsegítem elegánsan, aztán a válaszát egy mosollyal fogadom, bólintva. - Remek, akkor elkísérlek az ajtóhoz, amin keresztül a nézőtérre tudsz menni, bár tudom nem olyan izgalmas a vastapsot végigülni úgy, hogy az előadást is alig figyeltük. - nevetek fel egy kicsit és a csók előtti szavakra csak megingatom a fejemet egy szelíd mosollyal. - Tökéletesen elég, hogy megajándékozol a társaságoddal és hogy a bizalmadba fogadtál, Sandrin. - válaszolom, és ez így is van, a bizalma mindennél többet jelent és új ajtókat nyithat a jövőben. Azt mégsem mondhatom, hogy a hálószobában kifejezheti a háláját, az roppantul alpári lenne és modortalan. Nekem pedig nem áll szándékomban most hirtelen ellökni magamtól, ahogy más nőkkel tenném. Nem számít a fiatalság, a külső, ha ő az, akit hosszú idők óta - vagy talán mióta világ a világ - először második randevúra hívtam és nem csak díszként hordtam a karomon a világ előtt mutogatva. Elindulok a lépcsőkön magabiztosan, csak egyik kezemmel lazán kapaszkodva, a másikat szabadon tartva, hogy a nőnek nyújtsam és lesegítsem, ha esetleg szüksége van rá, vagy megbotlana a hideg, fém fokokon. Amikor leérünk átadom a láthatatlanná tett cipellőt, amiről persze most lehullik a bűbáj és az ajtóhoz kísérem, amin átsurranhat a nézőtérre, én pedig pillanatokon belül, hatalmas, színpadias mosollyal sétálok fel a színpadra az üdvrivalgások közepette, integetve és meghajolva a színészek, zenészek és a rendező mellett, nyílt tekintettel végignézve a közönségen, de egyedül a nővel felvéve valós szemkontaktust egy pillanatra. - Az egész színház és társulat nevében nagyon köszönjük, hogy eljöttek a jelmezes főpróbánkra és reméljük, hogy... - kezdek bele zengő hangon a kis beszédembe, mintha végig az előadás tagja lettem volna, mintha az én érdemem lenne, hogy ez az egész megvalósult, mintha az elmúlt két és fél órát az előadás zavartalan lefolyásával foglalatoskodtam volna. Ugyan valóban én vagyok a színház igazgatója, így hát nélkülem nem jött volna létre ez a világsikerű mozifilm színpadi interpretációja, de arról senkinek sem kell tudnia, hogy mit csináltam ma, ez csak Sandrinra és rám tartozik.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-11-22, 13:51
- Remélem, sőt... igazából én sem érzem rossznak, csak mindig úgy gondoltam, hogy rossz, ha más teszi, most meg... - esetlenül megvonom a vállamat, hiszen mást elítéltem volna hasonló esetben, de most mégis én vagyok az, aki úgy akarok kilépni egy házasságból, hogy már van B tervem, bár persze butaság ez is, hiszen Alaric nem egy B terv. Ő egészen más, mint akikhez eddig közöm volt, hiszen ténylegesen mindig házasság lett a vége annak, ha valakivel együtt voltam, de Alaric nem éppen olyasvalaki, akiből ezt kinézném. Okkal nem állapodott még meg, valószínűleg egyáltalán nem is érdekli a házasság, vagy a hosszútávú kapcsolatok. De talán az igaz, hogy az is elég, ha van egy lökés, ami elindít valami szebb jövő felé még akkor is, ha esetleg ennek már ő maga nem lesz a része, mert az már túlságosan távolállna attól, amilyen életet megszokott. - Igen, lassan Bobby is észrevenné, sőt Sam azt mondta, hogy volt már amikor rákérdezett, hogy miért vitázunk olyan sokat. Csak nehéz a kisebbik rosszat választani. - tényleg nem akarom végigpanaszkodni az este második felét, de azért ez mégis elég nagy dolog. A gyerekeimnek jobb lesz, ha elválunk, de hát a legjobb az lenne, ha normális családban nőhetnének fel. Szomorú arra gondolni, hogy nem tudom ezt nekik megadni, hogy Samnek sem tudtam és most Bobbynak sem. Mintha ezzel azt jelezné valami felsőbb erő, hogy egyszerűen nem számíthatok arra a bizonyos mesebeli boldog befejezésre. Az első férjem meghalt, a második pedig hamar elveszítette az érdeklődését irányomba. Nem valami jó érézés, pedig állhatnék úgy is az élethez, mint Alaric, csak szórakozni és jól érezni magad, de nehéz átállítani a fejemben azt, amit már ilyan sok év alatt megszoktam. - Ráérek, az egész este az enyém, szívesen megvárlak, egyáltalán nem fáradtság. - mosolyodom el végre és fogadom el közen a kezét. Oh hát hová is sietnék? Haza, hogy azon merengjek vajon milyen vége lesz ennek az egész válási hercehurcának? Azt hiszem eldöntöttem, hogy rálépek erre az útra, de ez nem jelenti azt, hogy nem félek tőle, hogy mennyire lesz nehéz, vagy mennyire lehet rossz vége. A mai estét viszont még szívesebben élvezném ki, aztán majd holnap elkezdek aggódni a jövőért. - Köszönöm ezt az élményt és a támogatásodat is! Néha úgy érzem semmivel sem tudom viszonozni, de ha mégis... - egy gyors csók még azért beleférhet, ahogyan közelebb lépek, de aztán megfogom a kezét és indulhatunk is. Hát igen egyelőre még bőven meg van bennem az a kisebbségi érzés, hogy ebben az egészben ő nyújt nekem sokkal többet, mint amit én tudnék és vannak pillanatok, amikor nem is értem pontosan, hogy számára mi az érték benne, hiszen igazából akárkit megkaphatna, színésznők hevernek bizonyára a lábai előtt csodás külsővel és adottságokkal. Én viszont olyan sokat kaptam már tőle eddig is, egy csodás vacsorát, a mai napot, támogatás és segítséget, hogy meghozzak egy súlyos döntést. Mivel lehetne ezt viszonozni egyáltalán?
Egy kis mosoly rándul a szám szélén, amikor meghallom, hogy “már van más”, mintha ez azt jelentené, hogy ami közöttünk van, az tényleges kapcsolat és a reakcióm megelőzi a józan eszemet. Nem kéne ennek örülnöm, csak konstatálnom, hogy jó úton haladok, hogy megbízik bennem, de nem őszintén örülnöm. - Nincsen ebben semmi rossz. - válaszolom, megnyugtató hangon, nem kell, hogy most jöjjön el az a pillanat, hogy jellemhibának vélje, hogy eljött velem randevúzni és beadta a derekát már a második alkalommal, vagy hogy amiatt, hogy én “kellettem” ahhoz, hogy erőt merítsen gyengének érezze magát. Mindig van egy pont, amikor az elhatározás megszületik, és ha ehhez egy másik személy kell, akkor az kell. Nem értem válik el, hanem azért, mert hosszú ideje boldogtalan és a férje is csalja hónapok óta. Nem adom jelét, hogy meguntam volna a nyafogását, inkább csak ölelem és ezzel fizikailag is támogatom, nem csak szavakkal. Türelmes vagyok és megértő, ahogy lassan válaszolok neki az árra. - Biztos vagyok benne, hogy barátságos árakkal dolgozik majd. - válaszolom, ismételten úgy fogalmazva, hogy ne lehessen rajta fogást találni. Lehet, hogy most éppen megfizethetetlen lenne neki, de majd vele változnak a tarifák. - Akkor hát nem csak magadért teszed, hanem a gyerekeidért is. - mutatok rá, hiszen nem a legszerencsésebb, ha a lánya kilenc hónapot egy iskolában tölt és még a maradék hármat se szívesen vele, mert nem érzi jól magát az anyja férjének társaságában. Legalább is feltételezem, hogy nem jó érzés, de mit tudhatok én? Az egyértelmű, hogy ha kapcsolatként tekint ránk, ha nem, a nyilvánosság előtt nincs helye, ugyanis a pénzes szülők azonnal előadnák, hogy ő volt a házasságtörő és hátrányból indulna az egész perben, tehát amikor felhangzik a taps lassan bólintok. - Sajnálatos módon igen. Adnom kell néhány interjút, néhány fénykép erejéig a társulattal színpadra állni. - engedem el az ölelésből most már, és állok fel, de az egyik kezemet felé nyújtom, hogy felsegítser és ne legyen olyan rideg és hirtelen az elválás. - Igazán nem illendő arra kérni, hogy ismét várj rám, de ha nem kell haza sietned, akkor van még egy állomása az estének. - mosolyodom el a kellemes folytatás igéretével a szememben. A média hálásan tapsolja a színészeket, nem is egyszer, hanem többször visszatapsolva őket, a drámai függöny zárul és nyílik újra, meg újra, míg várom a válaszát a nőnek, de perceken belül illene lent megjelennem, amikor a tapsvihar végleg elapad.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-11-17, 15:24
Igaza van, határozottan kivirultam azóta, hogy vele vagyok, vagyis hogy találkozgatunk, sőt igazából csak kétszer találkoztunk és ha jól sejtem ő nem az a típus, aki csak úgy kijelentené, hogy együtt van valakivel, meg aztán nem is nagyon teheti meg a nyilvánosság előtt egyikünk sem ezt. Még ha neki is futok a válásnak, akkor meg aztán főleg nem léphetek színre vele addig, amíg minden le nem zajlik, mert azzal csak fogást adnék magamon Michaelnek és a szüleinek, azt pedig nem tehetem meg. Sosem kockáztatnám, hogy elvegyék tőlem Bobbyt. - Pedig világ életemben úgy gondoltam, hogy aki csak akkor lép ki egy kapcsolatból, amikor már van más az mennyire rémes, erre most... - sóhajtok egyet, de hát úgy fest magamtól sosem lettem volna elég erős és határozott ahhoz, hogy tényleg megpróbáljak kilépni a házasságomból. Egyszerűen csak elfogadtam volna úgy, ahogyan van akár életem végéig, mert ennyi jutott és kész. Tudom, hogy ez így elég gáz, de... nincs mit tenni, tényleg túlságosan félelmetes volt kilépni csak úgy az ismeretlenbe. - Remélem! Jajj Alaric... mégis úgy félek tőle! - bukik ki belőlem, még ha talán ő nem is az a típus, aki mondhatni más nyafogását szívesen hallgatná. Sok nehézség lehetett már az életében, hiszen egy ekkora színházat vezet és kétlem, hogy azokat, akik nehezebb esetek voltak ne rúgta volna ki szemrebbenés nélkül- Én persze nem valami alkalmazott vagyok, de csak úgy kirúgjon, de... azért nem tudhatom, hogy mikor lesz esetleg elege abból, hogy panaszkodom, főleg hogy ő legalább határozottnak és erősnek tart, ha már én nem tartom magamat eléggé annak. - Oh, ha ismeretségből van akkor még jobb, nagyobb esély van rá, hogy tényleg tud segíteni. Remélem, hogy nem túl drága. - csúszik ki megint a számon, de aztán gyorsan megrázom a fejemet, mert hát nem akarom, hogy az egész odafusson ki, hogy nem tudok megfizetni egy ügyvédet. Nem vagyok azért annyira szegény, elég jól működő praxisom van és van egy kis saját megtakarított pénzem is, amit persze nem egy válásra tettem félre, de ha most ez a fontos, akkor ez a fontos, nem egy nyaralás, vagy pár színház bérlet. Ide végül is most már amúgy is könnyen bejuthatok protekcióval is. - Köszönöm! Igazán hálás vagyok! Azt hiszem tényleg így lenne a legjob mindenkinek. Sam már nem jött haza jókedvvel, maga mondta. - sóhajtok egyet, de aztán elmosolyodom a kézcsókot érezve. Odalent lassan bizonyára felcsendül a taps. Én mégis olyan jól érzem most magamat, és bár nem kell sietnem haza, de nem tudom, hogy neki nem kell-e majd megjelenni-e odalent az előadás végeztével. - Neked is le kell menned? - végül is mégis csak az övé a színház és nagyon is benne van a keze itt mindenben. Én persze addig szívesen eltűnök valahol a színfalak mögött visszaszerezve előbb a cipőmet. Bár nem tudom, hogy pontosan utána van-e terv, mármint... a mai nap arról szólt, hogy megmutatja a színházat és ezt eddig egy öltözőbeli légyottal és egy mély beszélgetéssel intéztük a színpad felett. Biztos, hogy akad még megtekintenivaló, bár nem mondom, hogy sajnálom, hogy a nézelődés helyett mást csináltunk.
Nem követtem végig hosszan az életét azelőtt, hogy randevúra hívtam, csak néhány hónappal előtte figyeltem fel rá, de így is pontosan látszik, hogy kivirágzott ez alatt a két alkalom alatt is, a csinos ruhákat és a vidámságot tekintve. Korábban is csinosan érkezett, a színházhoz illő darabokban, de még is ég és földnek hatna egymás mellé állítani ezt a gyönyörű, sokkal magabiztosabb nőt az élénk rózsaszín, testhez simuló ruhájában, mint az anyát, aki a lányával érkezik egy kis kultúrát magukba szívni. - Természetes, hogy félsz és hogy nem ugrottál fejest meggondolatlanul. Nem is szabad. - vigasztalom lényegében a nagy sóhaj után, de a hangom egyszerre megfontolt is. A színházigazgató szól belőlem, a szervező és persze a rengeteg szerep, amit nem sejthet még ezen kívül. A gyerekekhez éppen csak annyira értek, hogy én magam is lekenyerezem és illúziókkal elkápráztatom őket, tudom, hogy befolyásolható kisemberek, de a történet itt véget is ér. Már majdnem felszalad a szemöldököm, hogy méltatlankodjak egy tíz-tizenegy éves agyi kapacitásán, ha valóban nem fogja fel, hogy mit kockáztat, ha nem az anyját választja, de ezzel nem érnék el jópontokat Sandrinnál és nem kerülnénk előrébb az ügyében sem. Vannak problémák az empatikus képességemmel és ezzel tisztában is vagyok, ha nem lennék, akkor nem előztem meg volna a fintort a gyermeki naivitást és butaságot hallva. - Biztos vagyok benne, hogy alapos felkészüléssel nincs az a pénz, amiért neki ítélték a fiadat helyetted. - erősítem meg újra, és türelmesen várok, hogy megfogalmazzon mindent, ami kikívánkozik belőle. Érthető, hogy sok mindent kell végig gondolni, még annak ellenére is, hogy ki tudja mióta növekszik benne az elhatározás, az pedig, hogy hozzám fordul segítségért boldog elégedettséggel tölt el. Lehetséges, hogy “valakit” kér, akivel összeköthetem, de akkor is az én kapcsolatom és az én emberem segíthet neki, és ez tökéletesen elég. Kicsit kihúzom magamat, de még mindig átkarolom, csak úgy helyezkedek, hogy könnyedén egymás szemébe tudjunk nézni. - Úgy hiszem igen. A publicista hölgyet, aki a sajtóügyeimért felelős korábban már említettem, a nagybátyja válóperes ügyvédként tevékenykedik és ért a gyermekelhelyezési perekhez is, ha jól tudom. - véletlen volna? Nem éppen. Miért kapna a gyakornoklány tőlem fizetést a munkájáért, amit elvégez, ha nem azért, mert szándékosan őt akartam a színházhoz csábítani a kapcsolatai miatt? Persze természetesen úgy fair, ha valaki dolgozik, akkor fizetést is kapjon érte, de a fiatal gyakornokoknál mégis csak az a módi, hogy a tapasztalatért helyezkednek el és nem a pénzért. - Elküldöm bagollyal az elérhetőségét és mindent, amit tudnod kell róla és ha szimpatikus majd felkeresed, ha eljött a számodra megfelelő pillanat. - emelem most meg a kezét és puha csókot nyomok a kézfejére, megnyugtatóan, gyengéden. Az árról egyetlen szót sem ejtek, szándékosan hanyagolva a kérdésének ilyen irányultságát, hiszen vélhetően előbb úgy is én magam keresem fel a férfit és megbeszélek vele egy olyan árat, amit Sandrin már meg tud fizetni. Jelen helyzetben még túl korai lenne, hogy anyagiakban támogassam, ha szemtől szemben ajánlanám, akkor elutasítana, ebben biztos vagyok.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-11-12, 14:06
A boldogság tényleg olyan elvont fogalom, amit nehéz meghatározni és a jó ég tudja, hogy egyáltalán el lehet-e érni maradéktalanul. Persze, ha megkérdezni könnyedén kimondanám, hogy az én életembe azért ő bőven hozott boldogságot. Már maga a tény, hogy valaki felfigyelt rám és elhívott vacsorázni azok után, hogy évről évre egyre kevésbé éreztem magamat nőnek, hiszen a férjem elég nyilvánvalóan mással tölti az idejét helyettem, szóval már ez is boldogsággal töltött el. Izgatott fajtával, kicsit talál félelmetessel is, de mégis csak boldogsággal. A mai napról pedig ne is beszéljünk, a primadonna szobájában történtekről vagy csak erről a meghitt pillanatról, ahogyan átölel... Valószínűleg sejtelme sincs róla, hogy milyen erővel tölt fel ezzel engem. - Nem tudom, igazából sejtelmem sincs, hogy mit tehetnének. Én is úgy gondolom, hogy Bobby helye nálam van, de... de ha csak egy kis esélye is van, hogy elvehetik tőlem... - hatalmasat sóhajtok, hiszen igaza van. Tudom, hogy egy normális bíróság nem ítélné a fiamat az apjának, ha perre vinné az ügyet. Én neveltem, Michael alig volt otthon és ezt mindenki jól tudja a környezetünkben, még akkor is, ha nem mutattuk látványosan a külvilágnak, hogy már jó ideje nem működik ez a házasság. De már abba belegondolni is, hogy kitegyem a gyerekeimet ennek a tortúrának és hogy csak egy kis esély is van, hogy olyan bírót kapunk, akinek elég néhány galleon, hogy másképp gondolkozzon... - Talán, de Bobby más, mint Sam. Ő még lekenyerezhető. Lehet, hogy fel sem fogná, hogy ha őket választja akkor akár el is lehetetlenítenék, hogy találkozzon velem. - nehéz ezt kimondani, de Bobby még gyerek. Túl fiatal és még könnyen lekenyerezhető. Sam már elég érett, mindig is érettebb volt a koránál és persze Micheal csak a nevelőapja, nem kötődik úgy hozzá. Szomorú dolog beismerni, de sajnos arra is látok esélyt, hogy a fiam majd nem azt nézi, hogy ki ápolta, amikor beteg volt és ki kezelte a sebeit, amikor elesett, hanem azt, hogy a nagyszülei miket tudnak neki megadni, amit én esetleg nem. - Ebben igazad lehet. Ha megpróbálom érdemes megvárnom, amíg elkezdi az iskolát. - gondolkodom el. Végtére is csak néhány hónapról van szó, addig felkészülhetnék én is erre az egészre lelkileg is. - Tudom, hogy mi még... vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg. - pillantok rá kissé ezúttal bizonytalanul. Látszik, hogy nehezen teszem fel a kérdést, amit szeretnék, vagy talán pont az következik, amire várt, a segítségkérés, csak hát ez nem olyan egyszerű. - Ismersz olyat, aki segíteni tudna nekem és, akit... meg is tudok fizetni? - ő azért a színházi élet miatt elég sokakkal van kapcsolatban, bár sok közülük a tehetős ember. A mi kapcsolatunk pedig friss még, olyan nagyon friss! És persze lehet, hogy odalent úgy szaladtam, mint egy tini a gondnok elől, de attól még felnőtt vagyok és tisztában vagyok azzal is, hogy Alaric milyen életet él... élt... Igazán nem kérhetem közvetlenül az ő segítségét, mert azzal gyakorlatilag azt mondanánk ki, hogy még hosszú hónapokig megmarad közöttünk ez a kapcsolat, ami ha jól sejtem elég új és szokatlan számára.
Talán ahogy viszonozza a szavakat kissé szokatlanul romantikussá válik a hangulat, persze a romantika gyakori vendég a fegyvertáramban, de általában egyetlen éjszakáig tart ki és mindig okkal teremtem a légkört, ez a párbeszéd pedig magától alakult ki, még ha a teljes igazságtól óvatosan távol is tartottam magam. Most, ahogy félig a karjaimban tartom minden korábbi szabályt felrúgva, amivel körbe vettem magamat, megtéveszthetetlenül érzem, hogy változom. Ami negyvenöt éves fejjel igen csak új élmény és egyben nem feltétlenül jó jel, mert minden változó új ablakot nyit és ki tudja, hogy melyik mögött vár a bukásom. Nem kérdezek vissza, hogy vajon az ő boldogságának része vagyok-e én, korai még, hogy ilyeneket mondjuk egymásnak és talán maga a gondolata annak, hogy boldoggá tehetem - hogy bárkit is boldoggá tehetek, miután ennyi évet leéltem egyedül - olyan idegen, hogy talán bele se akarok. - Valóban néhány galleon sok ajtót meg tud nyitni, de te vagy az anyja a gyereknek és stabil, sikeres háttérrel rendelkezel, mit várhatnának még el tőled? - teszem fel a kérdést, talán egy kissé költőien, válaszra se várva. - Bizonyára vannak brosúrák és ügyvédek, akik tudnak tanácsot adni, hogy a lehető legtökéletesebb imázst mutasd magadról, ha tárgyalásokra kerülne a sor és úgy sejtem, hogy a gyerekek véleményét is számba szokták venni. Ha már a lányod is azt mondja, hogy ideje külön válnotok és nyilván téged választana, akkor bizonyára a fiú is. - feltételezem, de a szemöldököm azért kissé felvonom, hátha megcáfolja a szavaimat. Lehet, hogy neki nem az erőssége, hogy az ellenfelein mocskot ásson elő, ahogy az sem, hogy a fiának a nagyszüleit egyáltalán az ellenfeleinek nevezze, de nekem igen és minden morális kérdést nélkülözve meg is teszem, ha kell. - Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy közel van a beiskolázás ideje, igaz? Ha a Roxfortba kerül hónapokra akkor talán a legkevésbé sem érzékeli a vitákat és összecsapásokat köztetek, ameddig el nem jut olyan stádiumba az ügy, hogy őt kérdezzék. - vetem fel, de ismételten olyan türelmes a hangom és olyan elméleti, hogy ne érezze terhesnek a sok jótanácsot. A kis Bobby… érdekel az a fiú így nem nehéz a sorsával is törődnöm, ami elengedhetetlenül összefonódik Sandrinnal, hiszen anya-fiáról beszélünk. Egyeseknek ez jelent is valamit… még ha az én családomnak nem is jelentett. Végig pillantok a nőn, kutatva a tekintetét, hogy vajon meg van-e benne a tényleges elhatározás a küzdelemre, vagy korai még felajánlani a segítségemet. Egész életemben azzal törődtem, hogy a lehető legnagyobb erőre és befolyásra tegyek szert titokban, az árnyak között, és itt az alkalom, hogy valamire használjam. Valami vitathatatlanul jóra, még ha az egyéb tetteim és talán ennek az indítákai is megkérdőjelezhetőek.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Old Queen’s Theatre 2020-11-08, 14:33
Vele együtt nevetek, sejtemem sincs róla, hogy az ő gondolatai mennyivel sötétebbek a mi lenne, ha témakörben. Milyen erős ellentét ez! Én pont arra gondolnék, hogy mennyivel jobb is lehetne az életem, miközben ő elsősorban arra, hogy mennyivel lehetne rosszabb. Persze tény, hogy az én életem is lehetne ennél rosszabb, sok minden sikerülhetett volna félre, vagy másképp. Lehet, hogy egy másik világban nem vagyok sikeres, nem találtam meg a nekem való szakmát, vagy nincsenek gyerekeim, vagy velük történt velemi. De mégis inkább azon merengek el, hogy milyen lenne, ha a rossz dolgok nem történnek meg, nem azon hogy ha még rosszabbak történnének. - Örülök, ha úgy gondolod, hogy én is része lehetek egy boldogabb Alaricnak. - mosolyodom el és igen határozottan jól esik, hogy őszintébb választ próbál megfogalmazni. Igazából valahol talán tényleg igaz, hogy az ember sosem lehet maradéktalanul boldog, de ez nem is feltétlenül rossz, hiszen ha mindened meg van akkor már nem marad semmi hajtóerő, ami előre vigyen és ami ösztönözzön a továbbiakra. Néha kell egy kis kétség, hogy még inkáb megpróbáld jobbá tenni magad és ezáltal az életedet is. Ettől még persze simán elhiszem, hogy a jelenlegi élete közel megfelelő, de a második válasza azért mégis jobban tetszik és nem csak azért, mert belecsempészte ezt a bókot is. - Talán igen, de én sose voltam jó ebben. Mások gyengepontját keresni és harcolni ellenük. Persze, ha muszáj, de... mit tehetnék? Egyszerűen sokkal több pénzük van, mint nekem, már ez is elég nagy előny. - sóhajtk egy hatalmasat. Tényleg nem tudom, sosem voltam harcos alkat és nem tudom, hogyan kell másoknak ártani, vagy megpróbálni ártani, pedig arra lenne szükség. Persze nem vagyok buta, talán megpróbálhatnék kutatni Michael után, ha lenne bizonyítékom arra, amit már így is jó ideje sejtek, hogy félrelépett, talán nem is egyszer.. Na de ennyi erővel ugyanilyen módon ellenem is áskálódhatnak, vagy megtehették már. Az egész olyan ijesztő, már csak belemenni is egy ilyen harcba. - Nem tudom, hogy őket ez érdekelné-e. Sam is aggódik, már beszéltem vele erről... azaz inkább ő velem. Túl sokat látott abból, amiről azt hittem sejtelme sincs. Rettenetes okos lány! - húzom ki magamat egy pillanatra láthatóan nagyon büszkén, hiszen Sam tudom hogy kissé érettebb a koránál, talán valahol ez az én hibám is, vagy az én érdemem? Nem tudom, de már jó ideje átlátja, hogy az, ami odahaza zajlik nagyon nincs rendjén. - Azt hiszem attól is félek mennyire sínylené meg ezt Bobby. Sem már mindent ért és ő maga mondta, hogy jobb lenne, ha vége lenne, mert nem szívesen jár haza, de Bobby még olyan fiatal. - még épp csak tizenegy. A jó ég tudja, hogy milyen hatással lesz majd rá ez az egész. Nem tudom, hogy nem sínylené-e meg nagyon csúnyán, ha valami kőkemény válás menne végbe. Gyávaság? Talán az, de könnyebb azzal magyarázni, hogy óvni és védeni próbáltam a gyerekeimet valami fájdalmastól, amivel a családunk végetérhet.
És várom a folytatást! 
//
