2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Elégedetten konstatálom, hogy csendben marad a végére. Egy fejfájással kevesebb, most léphetünk a második fázisra. A hatalmas migrénre, amit az apámmal való találkozás fog követni nem sokkal azután, hogy megsoroz minket kérdéseinek tárházával. Gyűlölöm néha a kígyóságát, mert tudja jól, hogy felesleges ennyit kérdeznie, ő még is addig üti a vasat, amíg meleg és szereti, ha minden információ a kezébe kerül. - Gondolod? - vonom fel egyik szemöldökömet kételkedve abban, amit mondd. Nekem minden megadatott, míg neki mi jutott? Egy pékség valahol Rómában? Nem hangzik túl izgalmasnak. A Jenkinshez való kis "viszonyáról" nem is beszélve. - Kicsi vagy még, királylány. Majd egyszer felnősz a feladathoz. - és én nem leszek ott, amikor ez megtörténik. Legalábbis kétlem, hogy bármi az ő lefektetéséhez tudna vezetni. Annyira még nem szállt el az eszem és jobb is lesz, ha megtartom a véleményemet az ő adottságaival szemben... Még a sok sértegetésével tényleg olyat teszek, amit másnap megbánok. Csendben maradok hát a továbbiakban és próbálom a legnagyobb hidegvéremet elővenni, ha esetleg tovább feszegetné a témát. Szerencsére ez a későbbiekben nem történik meg és nyugodt szívvel nyugtázom a csendességét. Valami olyat mondtam volna, ami...meglepte? Mindenesetre nem tulajdonítok felé túl sok gondolatot. A fejem jelenleg az apámmal való találkozás körül forog. S lám, el is érkezik a várva várt pillanat. Már vártam mikor akad ki Alex és mikor ugrik a kútba az egész színjátékunk. - Ez pozitív jele annak, hogy elfogad. Igaz, apám?- javítom a helyzetet le nem hervadó mosolyommal, mire apám csak bólint egy rövidet. Alex felé az ölelésünk pillanatában még intéznék egy-két intő szót, de erre sajnos még várnunk kell. Pedig ne higgye azt, hogy ennyivel megússza... El is cseszhette volna az egész felállást, ha rajta múlik. Szépen billegesse magát odébb Audryval, s imádkozzunk, hogy minden rendben legyen.
//Én is köszönööööm. Állati volt. Nagy a feszkó. //
Csak a pénz miatt fogom be a szám, habár azt is inkább puffogva teszem, semmint engedelmesen. Igen, Herbs könnyen van, számára az anyagiak sose jelentettek gondot, én azonban egy Szerencselére is hónapokig kuporgatom össze az aprót és még azzal is lelép a tag, mert Dany mindig megneszeli valahonnan, ha valami rosszban sántikálok. Rühellem, hogy ennyien kedvelik, ahogy azt is, hogy általa engem is sokkal hamarabb felismernek. Persze, leginkább csak úgy, mint Paisley unokahúga. A nevem valahogy soha senkiben se ragad meg túlságosan. - Már nem azért, de az én életem kétségkívül sokkal izgalmasabb, mint a tiéd - vágok vissza neki sértetten, majd inkább durcásan befogom a szám. Kettőnk közül azért én vagyok az, aki körül zajlanak a dolgok, nem ő. Mert mit is csinál egész nap? Iszik, majd fűzi a csajokat, végül ágyba vonszolja szerencsétleneket. És ez ismétlődik minden áldott nap. Nem irigylem, ahogy nem is cserélnék vele, akármekkora aranykanál is van a seggében jelen pillanatban. - Valószínűleg undorom se lenne hozzá - felelem, mintegy letudva a témát. - Fúj! - teszem azért még hozzá, hiszen még a hideg is kiráz a gondolattól. Nem, nincs az az összeg, amiért cserébe ilyesmit tennék vele. Csodálom, hogy vannak, akik képesek ingyen is megtenni azt, amit én igen sűrű öklendezések közepette lennék képes végrehajtani csupán. De nem, ez valószínűleg soha a büdös életben nem fog megtörténni. Én és Herbs? Ki van csukva! Hamarabb állnék le Jenkinsel, mint vele, pedig ez igen komoly kijelentés részemről. - Váó! - tátom el a szám egy pillanatra és a szívem is kihagy egy röpke ütemet, miközben felpillantok rá. Azt hiszem, ez az első olyan alkalom, amikor nem automatikusan kinevetem, hanem sokkal inkább elcsodálkozom a szavain és még kellemesen is érintenek. Egészen új oldala ez neki, szóval igencsak meglep most ezzel. - De, talán igen - állapítom meg végül én is, miközben gondolataimba mélyedve vonulok mellette. Ég és föld, tűz és víz. Elég szépen felkavartuk egymás életét, azt meg kell hagyni, de talán még jó is kisülhet belőle. A végén még kiderül, hogy Herbs nem is akkora tahó, mint amilyennek mindenki tartja az iskolában. A mostani szövege egészen hm... Nem is tudom, milyen volt. Na jó, fogalmam sincs, mi a módi a gazdagoknál, de ez az unoka-házasság kombó elég szépen betett számomra. Csak pislogok, miközben körülöttünk megdermed a levegő és magamon érzem a kérdő tekintetek kereszttüzét. A súly, amely ebben a pillanatban is a vállamra nehezedik, eléggé elviselhetetlen. Iszonyatosan nagy a kísértés számomra, hogy most azonnal bevalljak mindent és világgá rohanjak, meg se állva Rómáig. Ha most ezzel indítanak, mi lesz itt a későbbiek folyamán? Beülnek kicsi Herbs szobájába, hogy a szemük láttára álljunk neki az új generációnak? - Mi az, hogy hm? - kérdezek vissza meglepetten és némileg talán kissé idegesebben is a kelleténél. Jó ez a hm, vagy rossz? Mit hümmög? Rohadt nagy pofátlanság, ezt tudnia kellene, hiszen elvileg igen gazdag és keni-vágja az etikettet. Mindenesetre, azt még én is érzem, hogy ez így nem teljesen korrekt. Bajban vagyunk. Azért Galen következő szavai megindítanak bennem valamit. Igen, ezt az oldalát igencsak kedvelem. Hazugság minden szava, de ilyenkor legalább nem az a fiú ül mellettem, akinek Roxmortsban rábólintottam az ajánlatára. Ha állandóan így viselkedne - normálisan -, akkor tényleg nem lenne semmi gond köztünk. Sőt, talán még arra is képes lennék, hogy megkedveljem őt. - Ön igazán kedves, asszonyom - rebegtetem pilláimat egy fantasztikus műmosollyal, miközben Galen ujjai tétován érnek az enyéimhez. Hirtelen mozdulattal fordulok vissza, majd ölelem át, mintha tényleg két szerelmes búcsúzna egy kis időre. - Nem lesz semmi baj, nyugi - suttogom halkan a fülébe, kínosan ügyelve arra, hogy senki se hallja meg a szavainkat. Fogalmam sincs, miért áll szándékomban megnyugtatni, nyilván az iménti szövegelése hozta ki ezt belőlem. Más esetben hagynám, hadd egye a fene, de most... - Mehetünk - csatlakozom végül partneremhez, miközben már előre a hideg futkos a hátamon a rám váró bájcsevejtől. És még hetek vannak hátra!
(Nagyon szépen köszönöm a játékok, ütős páros ezek ketten )
Megforgatom szemeimet a pökhendi stílusára. Megint kezdődik az, amit legszívesebben elkerültem volna. Még ha én is generálom benne ezeket az érzéseket, amitől felmegy benne a pumpa, akkor sem fogom hagyni magam. Az efféle megszólalásaival pedig hamar ökölbe szorul a kezem. - Hatalmas összeget buksz, ha elcseszed a belépőd. Én valahogy kihúzom magam belőle, de veled mi lesz? Mész vissza élni az unalmas életedet?- fogalmazom meg azt, ami már nagyon bökte a csőrömet. Elfelejt valamit. Pénz beszél, kutya ugat. - Megmutathatom mekkora, de valószínűleg nem tudnád kezelni, királylány.- vetem vissza, utánozva a gúnyosságát. Rátapintott a lényegre, s ha tovább szeretné húzni az agyam és sérteni a férfiasságom, azt hiszem móresre kell majd tanítanom, hogy egy életre befogja a száját ezzel kapcsolatban. Ám ennek még nincs itt se az ideje, s nekem sincs meg hozzá az undorom. - Én se hinném el igazából.- gondolkozok el egy pillanatra, hiszen tekintve honnan jött Alex, ég és föld vagyunk. Valószínűleg hozzá se szóltam volna azon az estén, ha nem vagyok berúgva és nem látom meg benne azt a vélaságból fakadó vonzalmat. A mai napig szidom magam érte, de aztán végül is az újonnan vett ruhákkal, sminkkel, egész előkelő megjelenést tanúsít. - Te voltál kéznél, másrészről nekem hiteles vagy. Nem az a szép az egészben, hogy ennyire... különbözünk?- hazudom azért az elejét, mert Miss Mayfell arca mögött nem éppen az a személy lapul, akivel a nagyvilág elé is vonulnék. Az viszont már csak részletkérdés, hogy ő milyen hitelesen adja a szerepét és egyelőre meg kell, hogy mondjam, egész... tűrhető, amit csinál. Egyelőre nem adok le róla, maximum tönkreteszi a találkozónkat, amiért aztán élete végéig átkozni fogom. Úgy érzem, apám egy kissé előre szaladt a dolgokkal. Unokák? Házasság? Tényleg nem ad lejjebb az öreg az elvárásainak? Persze jogos, hisz' ez az első alkalom, hogy így jelenek meg egy csajjal. Ritkán mutatok be bárkit is apámnak, ha az csak futó kaland. Alex talán az első, aki ezeket a kérdéseket kapja meg. Ám még mindig jobb, mintsem apám válasszon nekem valakit. Az maga lenne a pokol. Alex hirtelen vált és mintha majdnem ki is esne a szerepből. Apám szigorú arcán látszik, hogy valami apró ugyan, de nem tetszik neki. - Hm...- dörmögi bajsza alatt, s azt hiszem itt is kell belépnem, mielőtt túl késő. - Alexandra elbűvölő, kívül és belül. Az első, akit szívesen invitáltam a családi birtokra. Két év után végre úgy érzem, új ember lehetek és a családunk jövőjének alapozására figyelhetek. Úgy vélem, a Herbsek javára válhat, ha ő, mint Mayfell, egy nemesebb család elsőszülött lánya, a családunk részévé válik. Szeretem őt, apám. - viszonzom Alex érintését, ám én inkább gyengéden simítok kézfejére. Ne most pánikoljon be, mert akkor tényleg lőttek az egésznek. Ha a beszélgetést sikerül nekem tovább göngyölítenem, valószínűleg megússzuk a fogós kérdések egy részét. - Drágám, tölts egy kis időt a fiaddal. Lesz miről beszélgetnetek és addig én is körbevezethetem Miss Mayfell-t leendő otthonában.- áll fel Audrey műmosolyával, mégis úgy érzem, hogy most megmentett minket. Mondhatnám, hogy fájó szívvel engedem Alexet útjára és ha fel is áll, kezemmel tétován nyúlok utána. Remek... Csak ki ne fecsegjen valami olyat, amit nem kéne. Audrey minden lében kanál tud lenni... A maga trükkös kérdéseivel. - Természetesen. Szüksége lesz friss levegőre is. A vonat- és autóút hosszú lehetett.- legyint párat kezével apám, tekintetét le sem veszi rólam. Látom rajta, hogy azt keresi mikor török meg. Mikor mutatok egy jelet, amibe kapaszkodhat. S ez a jel közelebb van, mint hinné, én mégis büszkén húzom ki magam, ennek egyetlen jelét sem mutatva.
Fogalmam sincs, mit képzel magáról Herbs, hogy képes ennyire bizalmas kérdéseket intézni felém. Barátkozni szeretne? Kösz, nem kérek belőle. Igaz, hogy ezzel csak a saját dolgomat nehezítem meg, hiszen nem árt majd vele jóban lennem, ha nem szeretnék állandó kakaskodást ebben a pár hétben, de mégis... Valahogy képtelen vagyok úgy gondolni magunkra, hogy egyszer az életben talán jóban leszünk. Mi ketten annyira más világból jöttünk, hogy az valami hihetetlen. Kissé talán mesébe illő is a mostani felállás, hiszen ez leginkább arra emlékeztet, amikor a mugli rajzfilmekben a gazdag és a szegény egymásba szeretnek. Én azonban nem vagyok olyan szegény, a szerelem pedig még csak a kanyarban sincs. Joggal érzem hát úgy, hogy ennek az egésznek nem happy end lesz a vége. - Biztos vagy te abban, hogy pont a nagy találkozó előtt áll szándékodban felhúzni? - vetem vissza gúnyosan. Nagyon megnehezíthetem a dolgodat, Herbs, szóval sokkal jobban jársz, ha visszaveszel egy kicsit abból a hatalmas képedből. Tudok csapatban dolgozni ugyan, a másik kérdés csupán az, hogy hajlandó vagyok-e együttműködni. És talán mondanom se kell, hogy jelen pillanatban inkább hajlok a nemleges válasz felé. - Neked is nagy a szád, kicsi Herbs - emlékeztetem egy gonosz mosoly kíséretében. - Ha szabályként kezeljük az iménti szavaidat, akkor Jenkinséhez hasonló méretű a tudjuk mid - húzom az agyát egy pillanat erejéig. Elvégre, már az a pletyka is igencsak felhúzta őfelségét, szóval tisztában vagyok ama aprósággal, hogy ez igencsak kényes téma számára. Nyilván a pasik méregetik egymás között vagy nem is tudom. Mindenesetre, felettébb érdekes, hogy mi mindenen képesek fennakadni. Főleg Herbs, aki látszólag olyan, mint egy komor jégcsap. Ha valaki mégis a szexuális teljesítményét veszi a szájára, máris robban. - Mondtam neki - vonom meg a vállam. - Egy kissé visszább vette magát, de nem igazán akarta elhinni a dolgot. Tudod, elég hihetetlen páros vagyunk mi ketten - rándul meg egy pillanatra a szám széle, hiszen ez kifejezetten sérti az egómat. Oké, nem valódi ez az egész, de mégis mi olyan képtelenség abban, hogy valaki, aki ráadásul aranyvérű, leállna velem? - Komolyan nem tudtál volna olyan csajt előrángatni, aki legalább egy fél fokkal hitelesebb lett volna? Mert így inkább csak kinevetnek a hátad mögött - dörmögöm, leginkább magam elé. Na, nem mintha érdekelne, mit pletykálnak róla, egyszerűen csak nem értem Galen észjárását. Világéletében aranyvérű libák voltak körülötte, csak akadt volna köztük egy olyan, aki ezer örömmel eljátssza ezt a szerepet. És talán még csak nem is színészkedés lett volna. A gazdag lányok buknak a Herbs-féle pasikra. Azért az unoka szó hallatán köpni-nyelni nem tudok egy pillanatra. Azt hiszem, ez az utolsó olyan szerep, amelyben képtelen vagyok elképzelni a mi kis duónkat. Oké, szeretem a kölyköket, tényleg, ha Danynek is lesz valamikor, tuti a srác nyakán fogok lógni egész nap, de hogy én vagy Galen, mint szülők... Minket néznek ezek egyáltalán? - Igen, kérek - biccentek egy aprót, miközben szívem a mellkasomban kalimpál, méghozzá igen hevesen. A nappali nyilván a kihallgató szoba szerepét tölti be ebben a pillanatban és ha kettőnket szétválasztanak, abból hamar gond adódhat. Még nem állok készen arra, hogy egyedül játsszam a szerepem. Amikor Galen megérinti a csuklómat, vetek rá egy kissé rémült pillantást, ezzel is üzenve felé, hogy nehogy egyedül merjen hagyni. Átveszem a nőtől a felém nyújtott csészét az alátéttel együtt és egy bűbájos mosolyt villantok irányába. Jobban örülnék a kávénak, de úgy érzem, jobban teszem, ha ebbe most nem kötök bele. Majd valahogy lenyelem ezt is, majdhogynem úgy, mint a mellettem ülő sértéseit. - Én... - akadok el itt egy pillanatra, miközben az ujjaim között tartott csésze alig láthatóan megremeg. Le is teszem hát az asztalra, nehogy lebuktassam magam. Kellemetlen lenne. - Ez ugyan még nem került szóba köztünk, de részemről semmi akadálya a dolognak - simítom le beszéd közben a ruhám ráncait, hogy még véletlenül se kelljen a férfi szemébe néznem. - Szeretem Galent és véleményem szerint a szüleimnek se lesz semmi kifogása ellene - Dehogynem. Apám nagy eséllyel süteményeket hajigálva kergetné hazáig. - Tudja, ők nem hisznek a kényszerházasságban - kezdek el csacsogni, amely nálam egyértelműen az idegesség jelel. Ajjaj, Alex, most fogd be! - Csak annyit mondtak, hogy találjak egy jó családból való fiút, de ők nem szólnak bele. Én pedig megtaláltam - fogom meg Galen kezét hirtelen, majd jó erősen meg is szorítom, ezzel is jelezve felé, hogy véleményem szerint nem jó irányba haladunk. Bár, igazság szerint képtelen vagyok ezt konkrétan megállapítani, hiszen a férfi arca olyan, mint egy szobor. Meg se rezdül.
Mondanom se kell, hogy Alex hirtelen kicsattanása nem hiányzott az életemből. Inkább csendben is maradok és csak védekezően felemelem két kezemet, mint aki felé pisztolyt tartanak. Lelkileg azért vérig sért, amikor a nőkről van szó. Kezdjük ott, drága Alex, hogy te csak egy kislány vagy, nem nő. -Te meg semmit nem tudsz arról, hogyan kell kooperálni és befogni?- vetem neki oda gúnyos vigyorral arcomon, mely viszonylag hamar el is tűnik arcomról. Nem adom meg neki a győzelmet. Sosem fogom és jobb, ha ebbe beletörődik egy nap. Már ha ez a kis kapcsolat fent tud maradni hosszútávon, anélkül, hogy kidobatnám őt az ablakon. Azt ezt követő információkra viszont felszökik a szemöldököm és csak meghökkent fejjel bambulok le rá.- Látom, zajlik az életed, királylány. Jenkinstől ilyen ajánlatot kapni...mindennapi, nem igaz? Szerintem ne foglalkozz vele. Annak a kölyöknek csak a nagy a szája, de kicsi a tudjuk mije..- forgatom meg szemeimet. Egyszer kerültem összetűzésbe vele, amikor azt a Hollóhátas kislányt mentettem meg a teljes megsemmisüléstől. Szemeimben Jenkins egy sehonnai kölyök, aki annyira elveszett és szeretetéhes, hogy jobb ötlet híján másokon éli ki magát. Kellemetlen alak és túl hangos... Sosem szűrném vele össze a levet, hiába volt már egy-két szerencsétlen próbálkozása. -Nem kell az én védelmem ahhoz, hogy lekoptasd. Csak mondd neki, hogy velem jársz, annak elégnek kellene lennie.- vonok vállat végül. Azért remélem Alex nem gondolja komolyan, hogy majd leállok holmi senkiháziakkal az ő érdekében. Nagylány már, majd megoldja magától. A nevem használatához is megadtam neki az engedélyt, akkor mi mást akarhatna? Mrs. Herbs, vagyis akit inkább csak Audrey-nak hívnék szívem szerint, két tenyerét összecsapja örömében, mikor Alex igennel felel a kis kerti sétájukra. Nagyszerű... Szem elől fogom téveszteni emiatt, hiszen tudom jól mit akar majd apám. A jó kis apa-fia beszélgetést négy szem között. Elégedetten hallgatom Alex hazugságait, mint egy büszke tulaj. - Ezt nem is tagadom, Miss Mayfell. Remek géneket örökölt a fiam és bízunk abban, hogy az unokáink is megkapják a Herbsek sármját.- büszkélkedik apám egy sort, s bár mosolyog továbbra is, az nem őszinte. Összébb vonom szemöldökömet a már nevetséges viselkedésén, amikor vet rám egy pillantást és persze arcom kivirul.- Szeretnék többet megtudni a barátnődről, drága fiam.- mutat a nappali irányába, másik kezével pedig vállamra szorít egy férfiasat. - Nyugodtan foglalj helyet, kedves. Teát, esetleg?- kíséri a nappali ülőhelyei felé Alexet, akit persze félszemmel figyelek, nehogy butaságot csináljon. Követjük a hölgyeket mi is, kissé feszengve ugyan, de helyet foglalok apámmal szemben. Alexet magam mellett tudva kapom el csuklóját aligha láthatóan, hogy azért mégse menjen túl messzire mellőlem. Elénk is kerülnek a teáscsészék. Remek... A legutáltabb szokás a világon. Ettől függetlenül felemelem a csészét, melybe Audrey már öntött valami bodzaillatú löttyöt. Nem ízesítem, csupán üresen emelem fel ajkaimhoz. - Engedje meg, hogy feltegyek egy személyesebb kérdést, mielőtt belemerülnék a társalgásba. Mennyire komolyak a szándékai, Miss Mayfell? Hozzá menne a fiamhoz?- dől hátra fotelében, s le sem veszi tekintetét Alexről. Itt azért köpni-nyelni alig tudok, mégis a csésze mögé rejtem érzéseimet. A mellettem ülőre sandítok. Válaszolnék helyette, ám apámat könnyű kihozni a sodrából, ha nem az szólal meg, akihez intézte kérdését.
- Mit érdekel ez téged? - fortyanok fel kissé talán indulatosabban is a kelleténél. Amit tudnia kell, azt mind megosztottam vele, talán még többet is, mint kellett volna. Nincs semmi közünk egymáshoz és nem is áll szándékomban ennél közelebb engedni magamhoz semmilyen szinten sem. Eljátszom a szerepem, ő is a sajátját és vége. Ezt foglalja magába a mi kis alkunk, nem a lelkizést. Persze, majd pont neki fogom boncolgatni az én problémáimat. Gazdag, elkényeztetett, aranyvérű tahó. Amint véget ér ez a kis színjáték, ismét visszatérünk a szürke hétköznapokba, ami esetünkben annyit takar, hogy a gazdag kölyök piszkálja a sárvérűt. - Tudod, minél többet beszélsz, annál inkább kezdem megérteni, hogy miért kell valaki arra, hogy eljátssza a barátnődet - szólalok meg. - Te tényleg semmit se tudsz a nőkről, igaz? - vonom fel a szemöldököm, vetve irányába egy kérdő pillantást. Mindenesetre, nem részletezem tovább a problémát, hiszen láthatóan Galen nem az érzelmek embere. Nyilván figyelmen kívül hagyja az ilyesmit és a testiséget helyezi inkább előtérbe. Mert nőügyei azok aztán vannak bőven, csak úgy zeng tőlük az iskola. A magam részéről egyre biztosabb vagyok abban, hogy olyan meleg, mint a Góbi-sivatag, csak még nem mert színt vallani. - Ezt azért nehezemre esik elhinni, de mindegy - vonom meg a vállam. Az unott pillantás részéről már meg se lep, hiszen az én gondom őt egy kicsit se érinti. A felnőtteket érintően még elhinném a kijelentését, de a velünk azonos korosztály ismét más. Ebben a korban minden hangsúlyt a külsőre helyeznek és ahogy nemrég Alison is kijelentette, a lányok irigyek rám, a fiúk pedig nem szeretik, ha pont nekem van befolyásom felettük. - Nem, persze, hogy nem - zökkent ki egy pillanatra a kérdése, miközben leengedem a kezem. - A legtöbbjükkel szemben nem - füllentem. - El is felejtettem mondani... - kezdek bele, miközben ajkaim széles vigyorra húzódnak. Galen egy fegyver a kezemben, én pedig nem hagyom kárba veszni, ha már szert tettem rá. - Jenkins nemrég félreérthetetlen szexuális ajánlatot tett számomra. Ezt nem fogod annyiban hagyni, igaz? - meresztek rá hatalmas szemeket, miközben előrántom a kényesebbik, nemes kisasszony énemet, amelyet jelen pillanatban is alakítanom kell. Csak hogy Herbs értse, mire is célzok pontosan. A szobája olyan kopár és sivár, hogy szó szerint lelkileg depresszióssá tesz, szóval talán nem ártana ezt is kezelésbe venni. Ami azt illeti, van is már pár ötletem a kidekorálást illetően. Poszterek a falakra. Otthon is kitapétáztam a sajátomat és rengeteget tud dobni a hangulaton. Van is nálam pár magazin, talán még Galennek se lesz ellenére a dolog. Nem mintha bejelenteném neki vagy valami... Inkább megvárom, amíg romantikázni indulnak az apjával és akkor esek neki, hogy mire visszatér, elbüszkélkedhessem számára az eredménnyel. Kissé talán megszeppenve foglalok helyet Galen mellett a nappaliban, amikor pedig a nő hozzám hajol, hogy megpusziljon, megüti az orromat az a jellemző arisztokrata-szag. A tömény parfüm és a drága ruhák émelyítő egyvelege. El is fintorodom egy röpke pillanatra, de gyorsan rendezem a vonásaimat. - Ez nagyon kedves öntől - mosolyodom el bájosan az ajánlata hallatán, holott semmi kedvem sincs ehhez az egészhez. Legszívesebben már most fognám magam és felmenekülnék Galen szobájába, hogy utána magamra zárhassam az ajtót. - Örömmel magával tartok, amint alkalmunk nyílik rá - teszem még hozzá a lehető legkedvesebb hangomat és arcomat elővéve. Legalább tudni fogom a későbbiek folyamán, merre lehet megpattanni, ha bulizni támad kedvem. A miként sikerült elcsavarni a fiam fejét kérdés hallatán majdnem képen röhögöm a férfit. Most komolyan ezt kérdezi? Azt hittem, már akkor sikerült megállapítani ezt magában, amikor annyira megnézett magának. - Hát én nem is tudom - lépek közelebb Galenhez, majd megfogom a kezét, mintha csak magam mellett szeretném tudni. - A karácsonyi bálon találkoztunk és felkért táncolni - kuncogom el magam. - A többi már történelem és most... hát, itt vagyunk - fejezem be, rájátszva a szégyenlős kislány szerepére. - Elbűvölő fia van, Mr. Herbs. Minden nő álma. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mellettem kötött ki. Oké, ez kész röhej... Azért talán nem ártana a későbbiekben ismét felvilágosítanom a srácot azt illetően, hogy egy pillanatig se gondoltam komolyan eme kijelentésemet.
- Sokatmondó...- vonom fel egyik szemöldökömet kérdőre vonva a válaszát. Az meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg azért nem közli velem a részleteket, mert nem tartozok éppen abba a körbe, akit csak úgy le lehet járatni mások előtt. Amúgy is tartom már magunkat annyira bizalmas kapcsolatban, hogy egy-két szaftosabb információ is napvilágot lásson. Természetesen nem a magam részéről elsősorban, mert azt biztosan nem fogom neki elmondani miként éltem az elmúlt két évemet. Rettegve a tetteim következményeitől, amiben még biztos sem vagyok, hogy én voltam. - Merlint mentsen meg tőle. Kétlem. Ő inkább olyasvalaki, akit a poklok legmélyebb bugyraiból szakasztottak, ráadásul még a vörösen lángoló haját is magával hozta. Kellemetlen egy prefektus...- szinte elfog a méreg, ha csak arra gondolok miként telt le az első "büntetőestém", mert hát minden történt, csak jó nem. A kávé talán az egyetlen, amit úgy különösebben hiányolok a hétköznapokból. Igazán könnyen függőjévé lehet válni.- Hidd el Alex, ezt nem mindenki gondolja így.- vetek rá egy unott, szarvletörő pillantást. Fogalmam sincs igazából hányan vannak a nagyvilágban, akik könnyen átsiklanak Alex megjelenéséből fakadó gyönyörén, de bizonyára akadnak páran és nem is félnek megmutatni. Persze az már teljesen más tészta, hogy bárki szívózik vele, nekem majd szépen ki kell állnom érte, hiszen a csajom vagy mi... Hosszú, fejfájós hónapoknak nézünk elébe. Csettintgetésére finoman kitolom kezét az arcomból és elővarázsolom a legbárgyúbb vigyoromat. - Észre se vettem.- cukkolom egy rövid pillanatig, ha már ennyire bőszen kifejtette mik az okok az ő szekálásához. - Gondolom, azért nem hagyod magad. Vagy igen?- ráncolom homlokomat. Elvárom tőle, hogy legyen annyi vér a pucájában az önvédelméhez. Legalább legyen benne annyi, hogy az én csajomként nem egy törékeny fruska. A szobám valóban üresnek mondható. Semmi dísz, semmi kép nem köszön vissza a falakról. A lényeg megvan egy kevés Mardekáros beütéssel. Sosem volt érdekemben telepakolni felesleges kacatokkal, amihez esetleg kötődnék is valamilyen szinten. Sok mindent megkaptam, de komolyabb köteléket nem szőttem egyikkel sem. A nappaliban lévő kis fogadtatás ténylegesen túlszárnyal minden elképzelést. Emlékszem hányszor kellett etikettet tanulnom a csésze helyes tartásáról, mint valami bájgúnár, aki épp házasodni készül. Pedig mondhatnánk úgy is, hogy apám kedveli az efféle szokásokat. Nemesebbnek látszunk és ő is magasabb pozícióban érzi magát, amikor végigpillant a sok hétköznapi polgáron. Alex bevonulása tökéletességgel zajlik, melyet elégedett mosollyal nyugtázok. Figyelem minden mozdulatát, ha esetleg elrontana valamit, akkor azt még korrigálni tudjam. Meg sem lep a nő barátságos viselkedése, ám mikor hozzám lép én is kénytelen vagyok üdvözölni őt egy kézcsókkal. Utána természetesen ő se tudja megállni, hogy ne nyomjon egy-két csókot az arcomra, majd mosollyal húzódik el. - Nézzenek rád, olyan sokat nőttél.- fixíroz végig, akár egy scanner. Hazudnék, ha azt mondanám minden a legnagyobb rendben ezzel. Legszívesebben kiszúrnám a két szemét, hogy nyugtom lehessen azoktól a kígyó lélektükröktől. - Csupán két év telt el, Mrs. Herbs. Magáról viszont nem tudom ugyanezt mondani.- utalok itt a "sokat nőttél" címszóra. Arcára fagyasztott mosolya beleremeg a döbbenetbe, viszont ahogy látom egészen jól kezeli, s csak szende kuncogással legyint egyet velém.- Kellemesen fog telni az ittlétetek. Miss Mayfell, a későbbiekben szeretném, ha velem tartana a birtok kertjébe. Körbevezetném, nehogy eltévedjen az elkövetkezendő hetekben.- fordul Alex felé hatalmas mosolyával, mint akit babakora óta arra neveltek, hogy így tartsa a száját. Undorító, de apám lát benne valamit. Valamit, amit én sose fogok. Itt van az alkalom arra is, hogy ezúttal a Herbs család feje is óhajtson felénk intézni egy-két üdvözlő szót. Komótos léptekkel indul el felénk, miután maga mögött hagyja kényelmes fotelját. Alaposan végigméri Alexet, mint egy árut, ami most esik át a termékteszten. Hideg verejték szalad le homlokomról, amíg ő csak áll ott, némán és bámulja tovább Alexet. Valami gyanúsat talált volna? Kétlem... De akkor miért húzza ennyire az időt? Megöl minden egyes másodperccel... - Üdvözlöm, Miss Mayfell a birtokunkon. Remélhetőleg mihamarabb családunk körében is tudhatjuk. Mondja csak, érdekelne miként sikerült elcsavarnia a fiam fejét? Két éve haza se dugta az orrát. Bizonyára kegyed az oka.- mosolyog egy keveset bajsza alatt. Látszik, hogy az is csak színjáték. A szemeiből tükröződő üresség szinte markolható.
Igazán meglep a fiú kérdése a folytatást illetően, egy pillanatra még az is kiesik a fejemből, hogy mit is szerettem volna mondani. Elvégre, nem olyasvalakinek ismertem meg, akit érdekel mások magánélete vagy problémái. Végül csupán megvonom a vállam, majd folytatom: - Folyamatosan lejáratnak minket mások előtt - fejezem be végül, hiszen nem szándékozom előtte kiteregetni a szennyest. Dora és én egész nap képesek vagyunk egymás között erről panaszkodni, de Herbs az elithez tartozik, abba a táborba, amelyik megvet minket. Vele ugyan még nem volt összetűzésem, de a hülye kis haverjaival már igen. Szóval, nyilván a srác se különb náluk. - Az még nem jutott eszedbe, hogy esetleg tetszel neki? - vetem fel az ötletet. A nemét ugyan nem árulta el az illetőnek, de gyanítom, hogy lány. Ha fiú lenne, nem a pletykát használná fegyveréül. - Lehet, hogy ezzel magára szeretné vonni a figyelmedet - mosolyodom el egy kaján vigyorral. - Úh, a híres-neves Galen Herbs, a csajok kedvence - szólalok meg kissé gúnyosan. - Biztos hallott az újdonsült barátnődről és nem szeretné annyiba hagyni a dolgot. Féltékeny lett és bepipult. Sejti, hogy ellenem nincs esélye - dobom hátra a hajam egy magabiztos pillantással. Igen, ettől azért rendesen nő az egóm, ez nem is kérdés. Eddig nem volt senkim se, szokatlan egy olyan pasi oldalán belekóstolni az ilyesmibe, akiért valamiért ennyire odavannak a lányok. Mennyien lesznek még féltékenyek rám! Már élvezem a helyzetet. - Hahó! - csettintek párat az arca előtt a kérdése hallatán, mintha valamiféle álomból szeretném felkelteni. Mondjuk, ez nem is áll annyira távol a valóságtól. - Félvér, vélaszármazék, mardekár. A folyosón mindenki megnéz magának és sokan megjegyzik az arcomat. Egy átlagos csajt hamar elfelejt az ember, leül a pletyka, de én... Nem húzhatok zacskót a fejemre állandóan! - fortyanok fel kissé mérgesen. Igen, ebben az esetben nehéz szépnek lenni. A fiúknak tetszem, a lányok pedig pont emiatt fújnak rám. Nem csoda hát, ha állandóan én vagyok a téma mindenfelé. A mardekárosok körében legalábbis bizonyára így van. - Hálás vagyok érte - rebegtetem a pilláimat átszellemült kifejezéssel az arcomon, miközben már a szobájában vagyunk. Mindenesetre, a bámészkodásról továbbra se tettem le. Az annyira meg se lep, hogy mindent a mardekár címerei díszítenek. Valahogy várható volt. Az egyszerűség azonban igazán mellbevág. Íróasztal, ágy, szekrény, könyvespolc. Minden, ami az unalmas élethez szükséges. Azért egy kissé izgalmasabbnak gondoltalak, Herbs. Nem is tudom, mit vártam... Talán egy fényképekkel teli falat az eddigi csajokról, akikkel már volt szerencséje ágyba bújni. Na, az kétségkívül felettébb érdekes lenne. A kezdeti izgalmam hamar alábbhagy, ami köszönhető annak is, hogy Galen egyáltalán nem tűnik idegesnek számomra, szóval ez valamilyen szinten engem is megnyugtat. Ennek köszönhetően a lépcsőn lefelé menet nem botlom fel a saját lábamban és bénázom el a belépőmet. Végül megállok a fiú mellett, a nappali bejáratánál. Kevés hiányzik ahhoz, hogy ne nyerítsek fel hangosan a látványon, ahogy békésen teázgatnak. Ezt kellene majd nekem is tennem? Galen társaságában elegánsan szürcsölgetni? - Mr. Herbs, Mrs. Herbs - lépek előre egy elegáns pukedlit produkálva előttük. Igyekszem nem úgy mosolyogni, mint aki mennyire nevetségesnek tartja ezt az egész helyzetet. Gazdag csitri vagy, ne feledd! - A nevem Alexandra Bianca Veronica Mayfell - mutatkozom be végül. A Maroni név nagyon nem passzol ehhez a helyhez. Már a hangzása is ósdi és amúgy is ezt beszéltük meg Galennel. - Annyira örülök, hogy megismerhetem önöket - jelentem ki, miközben a nő feláll, odalép elém, majd két puszit nyom az arcom két oldalára üdvözlésképpen. Galen apja azonban ezzel ellentétben ülve marad és szigorú tekintettel mér végig. Mintha azt latolgatná, külsőre megfelelek-e a követelményeinek. Ne legyek kancsal és túlsúlyos, hiszen egy olyan lánnyal nem lehet villogni.
Ha egyedül kellett volna megtennem ezt az utat, valószínűleg még a vonaton kattantam volna be. Nem hiszem, hogy ez egy olyan találkozó lenne, ahol ha egy magamban jelenek meg, az teljesen rendben lesz. Nem láttam őt két éve körülbelül. A temetés óta csak levelekben kommunikáltunk és ott se sokat. Mégis hálát adok az égnek, amiért apám nem járt a nyakamra minden szabad percében. Küldte a leveleket folyamatosan és válaszaimat is egyszerűen fogadta. Elhitte minden szavamat, mintha csak a hazugságok borából ivott volna. - És...?- pillantok rá, várva a folytatást. Nem is tudom miért hagyom, hogy ő beszéljen. Vagy azért, mert tényleg érdekelnek a részletek, vagy csak azért, mert hallani akarok valami mást a nagy találkozás előtt. Akármelyik is legyen, nem bánom, ha Alex mesél magáról. Egyelőre még nem. Ha túl soknak bizonyul, majd befogom a száját. - Ezzel az az egyetlen baj, hogy sokuknak semennyi esze sincs! Például azt sem értem miféle gyerekes módszerhez kell folyamodnia egy feltételes "prefektusnak", hogy már ne tudjon mást kitalálni.- bukik ki belőlem pillanatok alatt, holott nem volt tervben felidézni a múltat. Az a hollós igazán sértett ott, ahol a legjobban fáj és ezt pontosan jól tudta. Kár érte... Azzal a húzásával már el is lőtte az egyetlen esélyét arra, hogy némi tiszteletet mutassak az irányába. Idióta kölyök. Fújtatok is egyet, mint egy ideges csődör, aztán elég hamar lenyugszom, vagy legalábbis más fontossági sorrend áll elő és Alex is valamennyivel emberibb oldalról közelíti meg a korábbi témát. Furcsa... Ez a lány az elmúlt órában több meglepetést okozott, mint bárki valaha. - Meg.- bólintok rá, csak azért mégse tudom szó nélkül hagyni az ajánlatát. - Ennyire sokan tesznek megjegyzést rád?- kérdezem némi kíváncsisággal. Elég szar lehet, főleg, ha az ember érzékeny az ilyesmire. Én például olyan vagyok e téren, mint egy mérleg. A falnak mennék miattuk, ugyanakkor néha elásnám magam jó mélyre. Tehát mondjuk úgy, hogy ahogy esik, úgy puffan. A szobámig vezető út, viszont sokkal stresszesebbnek ígérkezett, mint gondoltam, mégis sikeresen átszeltük a lépcsősorokat. Alexet be is tessékelem, majd kulcsra zárom az ajtót. - Nem feltétlen. Megkíméllek a látványtól.- vigyorgom, amint előhúztam pálcámat, s egy egyszerű vízlepergető bűbájt alkalmazva kivonom a nedvességet ázott ruháimból. Kicsit igazgatom még magamat a sarokban lévő álló tükör előtt, hogy biztosan adjam a Herbs úrfi megfelelő külsejét. Odalent már lehet hallani a mozgolódást, ezért gyorsan Alexhez is lépek, megragadom a kezét ismét, hogy immáron együtt robogjunk le a lépcsőn és egyenesen a nappaliba vegyük az irányt. Apám és felesége elegáns mozdulatokkal emelik fel teás csészéjüket, ám tekintetük rögtön felcsillan, amikor meglátnak minket a nappali tágas bejáratánál. A kanapék mellett egy hosszabb asztal nyúlik végig, rajta telis-tele színes süteményekkel és ízesítőkkel a teához. Elsőnek köszörülöm meg torkomat. - Jónapot Apám!- kezdek bele határozott hangon, ezzel is megadva magunknak az esélyt a hihető szerephez. A feleségre pillantok, akit sosem neveztem még nevén, de most mégis valami elfogadhatóval kell eléjük állnom.- Mrs Herbs, rég láttam magát is.- adom meg a kellő tiszteletet, majd Alexet beljebb vezetem a kis helységbe. - Had mutassam be, a barátnőmet, a távollétem fő okát.
Bízom a képességeimben annyira, hogy tudjam: képes leszek a legváratlanabb helyzeteket is a helyén kezelni. Herbs nincs ugyan tisztában a dolgokkal, de napi szinten rögtönöznöm kell az iskolában is. Ha az ember lánya hozzám hasonló bajkeverő génekkel van megáldva, akkor nem árt, ha folyamatosan van egy B-terve is az A helyére. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz mellettem a nap minden percében - hála az égnek -, szóval igazán talpraesettnek kell lennem. Az pedig nagyon megy, ahogy azt a fogadóban is láthatta. - Nem, annyira nem, mint sokan állítják - vonom meg a vállam, de a szavai hallatán némi melegség önt el legbelül, pont úgy, ahogy Alison esetében is éreztem, amikor észrevett engem, mint embert és nem, mint Jenkins újabb céltábláját, akin jót lehet nevetni. - De a mardekárban nehezen boldogulnak a hozzám hasonlók és... - megcsóválom a fejem, amint észbe kapok azt illetően, hogy kinek a társaságában is vagyok tulajdonképpen. Már egy percre majdnem el is felejtettem. Őt aligha érdekli az ilyesmi. Ráadásul, nem is vele áll szándékomban megbeszélni az apró-cseprő dolgaimat. Vigyáznom kell vele is, hiszen aranyvérű és volt már példa arra is, hogy a kis haverjai engem és Dorát vettek néha célba. Amit persze mindenki el is felejtett, amint én és Herbs elkezdtünk játszani. - Hé, nyugi! - szólalok meg, amint kitör belőle a nevetés az iménti szavaim hallatán. - Rólam is terjesztenek ezt-azt a folyosókon, nem te vagy az egyedüli. És akinek van egy kis esze is, az tudja, mit kell elhinni és mit nem. Szóval, nem kell bizonyítanod. Különben is, én egy céda vagyok, akit a fél suli megdöngetett már és imád félrevonulni sötét sarkokba bárkivel némi apróért cserébe - mosolyodom el. Nem kellemes téma, hiszen kissé érzékenyen érintett a pletyka annak idején, de már megtanultam együtt élni vele. - Ezzel szemben soha életemben nem volt senkim, úgyhogy igazán nem értem, miért annyira hihető ez a hülyeség. De hadd beszéljenek csak, ha nincs jobb dolguk. Ha visszatérünk a suliba, majd azt hangoztatom, hogy te voltál életem legjobb numerája. Megfelel így? - vetem fel az ötletet, habár fogalmam sincs azt illetően, miért érzem szükségét annak, hogy segítsek rajta. Fordított helyzetben ő aligha tenne ilyesmit értem. Nyilván csak megsajnáltam. Ha tényleg meleg és a saját neméhez vonzódik, amit jelen pillanatban feltételezek róla, akkor talán én lehetek az, aki végre felnyitja a szemét ezt illetően. A köszönete engem is meglep kissé, hiszen még csak nem is számítottam arra, hogy bármit is reagálni fog. Jóformán azt hittem, hogy a következő pillanatban az arcomba csapja a törölközőt, mert egyedül is képes megoldani a dolgot. Abban az esetben tuti kipattanok a kocsiból és faképnél hagyom. - Öhm... - próbálom összeszedni magam tényleg, de a hatalmas ház láttán szinte egyből lefagyok. Nincs az az isten, hogy átverjük őket, hiszen tudni fogják, ki vagyok valójában! Amint azonban találkozik a tekintetünk, biccentek egyet. Nyomorultul érzem ugyan magam, de túl nagy a tét. A színjáték már akkor elkezdődött, amikor belementem, nem futamodhatok meg pont most. - Menni fog - ragadom meg a kezét, mintegy bátorságot merítve belőle, majd követem őt. A ház - a méretei ellenére - igen csendes és kihalt. Ezek szerint mindenki a fogadásunkra készülődik és még nem vették észre a kocsit. Ha mindenféle akadály nélkül érünk a szobájához, megvárom, amíg előre enged, majd bámészkodva lépek be a küszöbön. Azta! Nem élünk szegénységben, de anyám albérlete simán beleférne Herbs hálójába. - Oké és most? - fordulok végül meg, szembe vele. - Átöltözöl? - huppanok le kérdés közben a hátam mögött elhelyezkedő ágyra. Nem kérdés, hogy bármit is készül tenni, meg fogom várni. Én tuti nem megyek le egyedül abba a kígyófészekbe!
Talán tényleg csak egy hajszál fog elválasztani minket attól, hogy megöljük egymást a pár hét végére. Legalábbis bennem már most gyúl az a tűz, amivel porig tudnám égetni az egoját és azt az elviselhetetlen attitűdjét. Egyedül akkor érünk valamit, amikor a szerepét játssza, anélkül viszont csak egy manipulatív vélát látok benne és gyűlölöm, ha valakinek van bármiféle hatalma felettem. - Ajánlom is...- sóhajtom, de itt aztán tényleg azon múlik neki mennyire lesz esze az egészhez. Ott leszek az oldalán amíg tudok, de ha apám egy jó kis férfias beszélgetésre akar elvonszolni, akkor kénytelen leszek magára hagyni Alexet. Pechemre akkor azt csinálhat amit akar, hiszen nem lesz rajta a szemem... A puszta gondolata ennek képes kihozni a sodromból. - Nem lehetsz annyira rossz, királylány.- forgatom meg szemeimet. Ugyan nem gondoltam komolyan a kettőnk kis ágyjelenetét, de még így se hiszem azt, hogy katasztrófa lenne ő bárki számára. Mondjuk én nézem a minőséget kívül-belül, így bizonyára nem nyúlok majd hozzá úgy, ahogy azt "kéne". Olyanhoz nem, akinek a másságát teljes szívemből megvetem, s itt a vélaság igen is közre játszik. A következőkre kiszökik belőlem a röhögés, hiszen sose gondoltam volna, hogy idáig el fog érni engem az az ostoba pletyka, amit a poklok cédája terjesztett rólam.- Hát persze! Miért is hittem azt, hogy nyugtom lehet? Biztosíthatlak afelől, hogy a lehető legjobban teljesítek, királylány, de ha nem hiszel nekem, azt hiszem nem lesz más választásunk, mint bebizonyítani a pletyka ellenkezőjét? Nemde?- nevetve szavalom el a következőket, persze nem túlzok, ha azt mondom egy kicsit igába verte a büszkeségemet a hálókörletben történtek. Természetesen a kész tényeken az nem változtat semmit, s képes vagyok bárkinek megmutatni, ha kételkednek bennem. Itt lehet szó akármiről, nem csak az ágyban való teljesítményemről. A mai kölyköknek amúgy sincs jobb pletykaötletük, mindig csak a "teljesítményről" fecsegnek. Kész röhej! Az autóban ülve már-már azon gondolkozok hogyan dobjam ki Alex szűrét és meg kell hagyni a képek, amik lejátszódnak előttem igazán szórakoztatóak. Ekkor érkezik a törölköző a vállamra és teljesen meghökkent arccal fordulok felé. Ki gondolta volna...?- Köszönöm.- nyögöm ki azt a szót, amivel alapból problémáim vannak, de most mégis úgy hozza a helyzet, hogy ki kell mondanom. Amint begurul a kocsi a házunk elé, a kis lángot csak markomba szorítva oltom el. A törölköző felszárította a víz nagyját és a meleg tűz is segített ezen egy keveset, így már nem tűnök úgy, mint egy ázott galamb. Alexnek természetesen én nyitok ajtók, s csak utána lépek a poggyászokhoz, hogy pálcámat elővehessem. A többit Garcíara hagyom. - Oké. A terv a következő. Felsurranunk a szobámba, megszárítom magunkat és mehet a találkozó az apámmal. Menni fog? Mondd, hogy menni fog vagy Merlinre esküszöm nem tudom mit teszek.- pillanatnyi pánik rebben fel szemeimbe, de ez csupán csak a vizes ruhák következményétől való félelem teszi. Apám nem láthat meg így. Nem katasztrofális a helyzet, viszont nem is túl fényes. Ha benne van az egészben, akkor a hátsó kerten át szelem át a birtokunkat, hogy aztán az egyik konyhába nyíló ajtón át besurranhassunk a házba. Semmi mozgás egyelőre, valószínűleg a nappaliban teapartiznak, az pedig nekünk hatalmas előny. García amúgy is lassú a pakolással, ez elég időt nyerhet nekünk, mielőtt apám elkezdi összerakni a képet és keresne minket.
Véleményem szerint az, hogy pont engem kapott meg erre a szerepre, felér egy lottó ötössel számára. Mindenki más repesne az örömtől, hiszen vélaszármazék vagyok, velem született bájom van, a szépségem pedig nem mindennapi. A legtöbb embert különösebb erőlködés nélkül képes vagyok elbűvölni. Nem mindet, hiszen a felnőttek esetében ez nehezebben működik. Nyilván az elméjük miatt vagy a franc se tudja. Ők ellenem némileg jobban fel vannak vértezve. Az, hogy Galen jobban örült volna egy utcalánynak vagy valamiféle prefektusnak, kifejezetten sértené az egómat. Jóformán semmi másban se jeleskedem a szépségemen kívül, szóval erre kifejezetten büszke vagyok. Ha valaki leszólná, bajban lenne. Arra, hogy tahó lesz a későbbiek folyamán is, csak egy halovány fintorral és a szemem forgatásával reagálok. A végén egyikünk se éli túl ezt a nyári szünetet, mert kinyírjuk egymást. Én legalábbis néha elég közel állok ahhoz, hogy megmarkoljam a nyakát és a szuszt is kiszorítsam belőle. Az az öntelt kifejezés az arcán... Tipikus, mardekáros vonás. Annyi hozzá hasonló beképzelt alakkal volt már dolgom, hogy nem is lennék képes megszámolni őket akkor se, ha a hátamból kezek nőnének ki. - Nyugi, nem lesz gond - biztosítom őt az italt illetően. - Úgyis ott leszel mellettem, majd szólsz, ha elégnek ítéled a dolgot - teszem még hozzá. A nap minden percében mellettem fog seggelni ez a kis majom, úgyhogy nem hiszem, hogy ilyesmitől tartanunk kellene. Különben is, ha valaki, hát ő aztán tisztában lehet azzal, mennyi az annyi. - Nocsak! - pattan fel a szemöldököm valamiféle enyhe meglepetettséggel a hangomban. - A híres-neves aranyvérű ifjú, Galen Herbs ágyba bújna a mardekár szégyenével? - nevetem el végül magam, majd legyintek egyet. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt még ő se gondolja komolyan. - Nyugodj meg, kicsi Herbs, nem áll szándékomban magam alatt vágni a fát. Komolyan - vetek felé még egy jelentőségteljes pillantást. - És képzeld, a csajok, akikkel lefekszel, pletykálnak a folyosón a teljesítményedről, ne aggódj - kacsintok irányába egy széles mosollyal az arcomon. - Igazán képben vagyok ezt illetően. Hogy konkrétan mi is az a szóbeszéd, nem kötöm az orrára. Maradjunk annyiban, hogy fele igaz lehet, míg a másik fele erőteljes túlzásnak minősül a szememben. A legtöbb lány vérig sértődik, amiért Galen ágyba cibálja őket, majd ejti. Bár, nem is értem, mit várnak tőle, amikor sose láttam még huzamosabb ideig egy lánnyal sem az oldalán. Talán meleg? Ez megmagyarázná a dolgot, mivel még ő sincs tisztában teljesen a hovatartozásával. És a kis színjátékunkat illetően is tisztázódna egy-két kérdés bennem. Nyilván nem szeretné az apja orrára kötni a dolgot. - Rendben - bólintok egy aprót a kocsiban ülve immár, majd előveszem a kis kézitáskámat. Két törölközőt rántok elő belőle, amely más esetben igen meglepő lehet, de Dany-t megkértem, hogy tértágítsa, szóval igazán nem gond. Az egyiket Galen vállára terítem, hiszen ő - velem ellentétben - szinte teljes mértékben elázott. - Ha nálam lenne a pálcám, segítenék, de most be kell érned ennyivel - vonom meg a vállam. Igazság szerint nem sok kedvem van egy megfázásos férfi hisztihez. Ha Herbs is haldoklik, amikor kihűl, annak csak én innám meg a levét. Egy szobában leszünk, ott hörögne a fülembe, ennek pedig beláthatatlan következményei lennének rá nézve. A hajamhoz emelem a sajátomat, majd igyekszem a nedves fürtökből ismét szárazat varázsolni, pálca nélkül. Amikor a kocsi a birtokra érkezik, úgy érzem, mintha valami szikla helyezkedne el a gyomromban. Hát elkezdődött! Amint kilépek a kocsiból, hivatalosan is Galen Herbs barátnője, menyasszonya, fene se tudja kije leszek. Szóval, ha kinyitja valaki nekem az ajtót, egy kis ideig hezitálva meredek rá. Tényleg szeretném én ezt? Még nincs késő visszalépni, ugye?
Egyelőre úgy vélem, ha Alexnek tudnia kell kik veszik körül, akkor majd úgyis belerángatja magát mások életébe és többet fog megtudni róluk. Én viszont csak a fontosabb személyeknek vagyok hajlandó bemutatni, akik tényleg jelentenek valamit, nem holmi sofőröknek vagy a család komornyikának. Már így is sikeresen belerángatott engem az ő életébe, s bár alkunk van, attól még nem repesek az örömtől, hogy vele kell lepaktálnom. Választhattam volna a lepcses prefektust, vagy az utcalakót, de nem... Valamiért Alex mellett kellett elköteleznem magam. Csak remélni merem, hogy ez volt a helyes döntés és nem fogja elcseszni nekem ezt az egész "nyaralást". - Ha csak ketten vagyunk igen, nevezheted így. Tahó leszek. De ne aggódj, több szem fog minket figyelni, mint amennyit két kezeden tudsz megszámolni. Az udvariasságom és szeretetem irántad hatalmas pompájában fog tündökölni.- túlzok rá egy keveset és emelem mellkasomra kezemet is, ha már színpadias előadást kell nyújtanom, akkor legyen meg vele minden velejárója.- Azt iszol, amit akarsz, de csak mértékkel. Nem leszek hajlandó mosni a kezeimet utánad, ha leiszod magad a sárga földig. Az mindkettőnknek hatalmas pofára esés. Érthető? - ráncolom homlokomat, ahogy szigorúan összevonom szemöldökeimet és egy pillanatra meg is állok, hogy nyomatékosítsam számára a "szabályokat". Az egy dolog, ha én részeg vagyok, mégsem csinálok hülyét magamból, viszont Alexnél még nem láttuk igazán milyen az, ha tényleg kifordul magából. Remélhetőleg ez nem is fog megtörténni. Legalább ne az apám előtt. - Ennyire nem lennék elég neked? Pedig igazán jó helyzetben állsz velem, királylány. Aranyvér, a család egyetlen fia, sármos külső és lehengerlő teljesítmények. Ki mással bújnál ágyba, ha nem velem?- fölényes, mégis lágy mosollyal húzom ki magam és nézek le rá csupán fél szemmel. Érezheti, hogy csak szurkálódok és ki akarom bujtatni a szöget a zsákból. Meg aztán sérti a büszkeségemet egy kicsit, ha tényleg "félrelépne" a kis színjátékunk alatt. A fogadásáról szóló véleményét már nem is veszem különösebben figyelembe. Mondtam neki, hogy majd visszatérünk rá, ám az nem a közeljövőben lesz. Egyelőre az eső érkezése jobban elvonja a figyelmemet, arról nem is beszélve, hogy elég hamar ránk szakad az ég. A kommentjére csak mogorván fintorgok egyet és csupán azután szólalok meg ismét, mikor már a kocsiban ülve próbálom magunkat "szárítani". Döbbenete olyan meglepettséggel fogad, hogy kiszökik belőlem egy lágyabb mosoly is válaszom előtt.- Maradjon ez a mi titkunk. - emelem szabadon lévő mutatóujjamat ajkaim elé. - Inkább próbáld megszárítani a hajadat, ha nem is sikerül, majd kitalálunk valamit, esetleg egy vízlepergető bűbáj is használhat.- súgom neki, hiszen García ugyan tud sok mindent a családunkról, mégsem köthetek mindent az orrára. Immáron a Herbs birtok a célállomás és meg sem állunk a házunk kapujáig. Apám szerencsére nem vár minket türelmetlenül az ajtóban, valószínűleg most tartja a szokásos teadélutánját a kamuanyámmal.
Galennel ellentétben én élvezem a csókokat, habár ennek a mibenlétét már képtelen lennék megmagyarázni. Nincs viszonyítási alapom, maximum az a kis futó nyelves, amit pár évvel ezelőtt váltottam egy sráccal, még mielőtt Dany fülön csípett volna minket. Ahhoz képest ő egész jó, ezt aláírom magamban. Bár, ezt nyilván akkor se ismerném be, ha kínoznának. Hadd higgye azt, hogy csak a szerepem kedvéért teszem. Ebben azért van némi igazság, hiszen – ha nem lenne ez az egész helyzet – tuti nem kapom le őt soha az életben. Van már egy srác, aki tetszik nekem, úgyhogy nem is árt egy kis gyakorlás Galenen. Még akkor se, ha ő ezt kellemetlenségként éli meg. - Akkor végig ilyen tahó leszel? - vágok le egy közepesen „óbasszameg” fintort, amint kibontakozom a karjaiból és hátrébb léphetek. Azért nem hittem volna, hogy kibírja ital nélkül. Hm... Szégyen vagy sem, én olyasvalakinek néztem, akinek igen fontos szerepet tölt be az alkohol az életében. - De én ihatok, igaz? - pillantok rá kérdőn. Aranyvérű és gazdag, szóval tuti nem szőlőlevet fognak szervírozni az ebéd mellé. - Mármint, pezsgő, bor, ilyesmi... És nem lerészegedésig, még mielőtt fennakadnál a részleteken – szólalok meg gyorsan, megelőzve őt az esetleges mondandójában. Tisztában vagyok azzal, mekkora felelősség van a vállamon ezzel a kis színjátékkal, nem áll hát szándékomban gallyra vágni az egészet. Persze izgulok, mint a fene, jó lenne valami, ami felold bennem mindenféle gátlást, de mellőznöm kell mindenféle segítséget. - Nyilván apád is ennyire félvállról venné, ha a fülébe jutna, hogy a fia menyasszonya mással szórakozik szabadidejében – pillantok rá egy enyhe mosollyal a szám sarkában. - Szóval csak gondold át, mi hagyja el a szádat, mert a végén még tényleg rajtakapsz valaki mással. Sejtettem én, hogy Galent nem viselné meg a látvány, de vajon mit lépne abban az esetben, ha ezzel az egész kis színjátékunk romba dőlne? Nem fenyegetem, eszem ágában sincs úgy tölteni más fiúval az időmet, hogy lebukjunk. De azért a hozzáállásán lenne mit csiszolni, különben magammal ránthatom, ha esetleg elegem lesz a hülyeségeiből. - Ki mondta, hogy a kettő üti egymást? - vonom fel a szemöldököm. - Szeretek fogadásokat kötni. Szinte már a hobbim – teszem még hozzá. Kisebb tétekben játszom, hiszen nincs annyi felesleges pénzem, hogy minden knútomat erre fordítsam. Dany sincs igazán oda eme tevékenységemért, de nem léphet semmit sem, amíg nem kész vagyonokat hagyok ott a srácoknál. A házirend nem tiltja, hogy egy-egy alkalommal szóban kössünk ilyesmit. És különben is, ki bizonyítja, hogy játszottunk? Nem írunk róla papírt. - Hogy is volt az az egy próbát megér-dolog? - kérdek vissza, amint ömleni kezd az eső. Amikor pedig Galen megragadja a kezem, hogy visszatérjünk a kocsihoz, nem tiltakozom. Engedelmesen bújok a zakója alá, miközben elmormolok irányába egy köszönömöt is. Ez a gesztus jól esik tőle, még abban az esetben is, hogy tudom jól, önös érdek vezérli. Pillanatok alatt vágódom be a kocsiba, habár még így se úsztam meg teljes mértékben az esőt. A hajam néhány pontjáról folyik a víz, de ennyivel sikerült megúsznom. Amint a kocsi beindul, Galenre terelődik a tekintetem, majd a tenyerén megjelenő apró lángocskára. - Azta! - szólalok meg, némileg kizökkenve a szerepemből. Annyira meglep a dolog, hogy képtelen vagyok színészkedni. - Ezt meg mégis hol tanultad? - teszem fel a kérdést, nem is gondolva arra, hogy ezt a sofőrünk is hallhatta. Életemben nem találkoztam még hasonló jelenséggel. Oké, talán ez a nyári szünet sokkal jobb lesz, mint eleinte reméltem.
Valamelyest örülök, hogy nem faggat, se erőlteti a család témáját, mert akkor valószínűleg belevetném magam a Temze erős sodrásába. Nem felettébb vagyok büszke arra az útra, melyre apám tért az anyánk elvesztése óta. Olyan, mintha minden percében azon ügyködne, hogyan tudná visszaszerezni őt a pokol markából. A folyamatos csókok érkezését még egészen jól tűröm, hiszen kénytelen vagyok fenntartani a színjáték minden velejáróját a sikerhez. Ettől függetlenül viszont hipóval mosnám ki a szám és az arcom, ha tehetném. Egyáltalán nem tekintek Alexre úgy, ahogy a szerepem teszi, ezzel pedig akár még a Broadwayre is kerülhetnék, ha már ennyire hitelesen hozom a szerelmes ficsúrt. - Ezesetben peched van, ugyanis egy cseppet sem fogok inni a látogatásunk alatt.- teszem hozzá, miután elengedtem őt félreérthető pózunkból. Mélyen beszívom a Temze körül lengő párás levegőt egy kis kikapcsolódás gyanánt, ha már életem legrosszabb hetei következnek, ennyit megérdemlek én is. - Nem vagy a csajom, úgyhogy nem, nem bántana.- vágom is rá egyszerűen. Egyedül az apámmal való kapcsolatomat bántaná, ha tényleg történne valami hűtlenség, viszont azt illik tudni, hogy magasról teszek Alex magánéletére. Felőlem azt csinál, amit akar, ameddig tartja magát az alkuhoz és nem csinál semmi hülyeséget. - Egy fogadás a fogadásban? Neked tényleg van min rágódnod a szabadidődben, huh?- sóhajtok fel, hiszen most aztán tényleg kizökkentette a már megszokott kerékvágást. Hívogató ajánlat, ugyanakkor azzal nincs tisztában, hogy nekem nincs akkora nagy szükségem valakire. Talán ha hosszútávra nyúlik ez a szerepjáték, akkor talán jó, ha van valaki a sarkokon, akin le tudom vezetni a fáradt gőzt, tehát megfontolandó, annyi biztos. - Hm... Erre még visszatérünk. Szavad ne feledd.- hagyom itt annyiban a kis fogadása ötletét, majd erre visszatérünk, ha úgy tartja kedvem. - És ne aggódj, a fogadásod nélkül is kibírom.- vetem még oda, aztán azért meglep a sorjában alább hulló esőcseppek hadsereg, melyek már-már fenyegető tempóban zuhannak ránk. - Ez London, királylány, nem sok esélyünk van ezt megúszni, de egy próbát megér.- s amint ajkaimat elhagyják az utolsó szavak, az eső úgy kezd szakadni, mintha dézsából öntenék ránk. Esélytelen lenne szárazon visszatérni a kocsiba, ahhoz túl messze vagyunk, de én mégis megragadom Alex kezét, miután kibújtam zakómból és a fejére emelem, hátha némi védelmet tud nyújtani neki. Az lenne a legpocsékabb érkezés, ha vizes hajjal és elfojt sminkkel jelenne meg apám előtt. Persze a pálcám sincs nálam, de ha nálam is lenne se tudnám használni idekint. A fenébe is... Alex kezét fogva szaladok vissza az autóhoz, ahol García már egy esernyővel vár minket a nyitott ajtókkal. Már csak be kell ugranunk az ülésekre és nyert ügyünk van. Legalábbis majdnem... Amint helyet foglalok a hátsóülések egyiként, -természetesen Alex után-, a korábban belőtt hajamat most kénytelen vagyok máshogy igazgatni. Beletúrok, hogy hátra fésülhessem arcomból. Amennyiben García ismét elindítja a kocsit, megpróbálok egy apróbb lángot formálni az egyik tenyeremen, hátha a tűz melege ad némi esélyt a száradáshoz. S mint említettem... A pálcám nincs nálam, valahol a poggyászok között heverhet, így jobb ötlet híján ez is valami.
Azért az undorító szó hallatán megforgatom a szemem és egy szép kis fintort is levágok mellé, de nem kommentálom tovább a dolgot. Nem ismerem a szüleit, kár lenne olyasvalakit védenem, akiről ennyire nem tudok semmit sem. Talán tényleg úgy van, ahogy Galen mondja és mindkét felnőtt elég kiállhatatlan. Ebben az esetben legalább tudni fogom, kire is ütött voltaképp ez a kis suttyó. A végén még be se veszik a mesénket, miszerint egy ilyen kedves lány, mint én, egyáltalán szóba állt vele. - Annyira figyelmes vagy – búgom lágy hangon, miközben egy futó csókot nyomok az arcára, majd pattanok is ki a kocsiból. Igen, kell a friss levegő, mert ennyire közel Galenhez szinte megfulladok. Igencsak fárasztó tud lenni egy ilyen szerepet eljátszani, miközben tisztában van vele az ember, hogy a partnere minden egyes érintésétől hányingert kap. Bár – szó, mi szó – Galen annyira jól alakítja a hős szerelmest, hogy néha még én is elhiszem, hogy élvezi a dolgot. A bókjai még úgy is jól tudnak esni, hogy tisztában vagyok vele, egy szavát se gondolja komolyan. - Értve – húzom el a szám szélét, amikor közelebb von magához, majd gyengéden felemeli az államat, hogy farkasszemet nézhessünk egymással. A mozdulat távolról igen romantikusnak tűnhet, de közben szikrázik köztünk az ellentét. Tekintetemmel ölni lehetne, ahogy a fiúra pillantok, hiszen nagyon nem szoktam hozzá ahhoz, hogy valaki felett ennyire ne legyen hatalmam az ellenkező nemből. - Sokkal szimpatikusabb vagy, amikor iszol – vágom rá dacosan, majd végül engedelmesen indulok el mellette a parton. A csatát megnyerted, de a háborút nem fogod, Galen Herbs, ezt garantálom. - Mert téged nem bántana, ha a csajod valaki mással hetyegne? - lépek távolabb tőle, amint alkalmam nyílik rá, majd vetek egy kérdő pillantást az irányába. - Ezt a pár hetet kibírod. Legalábbis nagyon remélem, hogy képes vagy ellenállni a testi vágyaidnak. Bááár, fogadást is köthetnénk – öltök magamra ártatlan képet, miközben szóba hozom a dolgot. - Nagy Casanovának képzeled magad, szóval nyilván nem lesz olyan egyszerű számodra, mint amilyennek hangzik, de egy próbát megér – mosolyodom el. - Amíg itt vagyok, nem fekszel le senkivel. Ha nyersz, akkor a suliban bemutatlak néhány lánynak, akik ezer örömmel állnak majd ilyen szempontból a rendelkezésedre. Valamilyen rejtélyes oknál fogva vannak páran az évfolyamomból, akik oda és vissza vannak a nagy Galen Herbstől. Idősebbek is. Mit szólsz? Említettem már, hogy imádok fogadásokat kötni? Valahogy szenzációs érzékem van az ilyesmihez, a kviddics meccsek előtt szinte állandó jelleggel pénzben tesszük fel a tétjeinket. De a mostani sokkal izgalmasabbnak ígérkezik számomra. Ha rá tudom venni ezt a tahót, hogy ellenálljon az ösztöneinek, akkor bárkit rá tudok venni bármire. - Fenébe – pillantok fel mondandóm után a borús égre, amint az első, kósza esőcseppek az arcomon landolnak. Ha elkezd szakadni, elázom és cserélhetem át másikra ezt a csini ruhát. Arról nem is beszélve, hogy nem áll szándékomban vizes pólót játszani. - Ne menjünk vissza a kocsihoz? - pillantok Galen felé, most az egyszer normális hangnemben feltéve a kérdést. Nem mindig öljük egymást, de ha mégis, akkor mindketten torokra megyünk. De igen, vannak alkalmak, amikor egész jól kijövünk. Azt az énjét kifejezetten kedvelem. - Nem lenne valami jó ötlet csurom vizesen a szüleid elé állni – fintorodom el, miközben egyre intenzívebben kezd el esni.
- Nem fogok magyarázkodni. - teszem hozzá lejjebb véve a hangerőt, hiszen García még fülelhet és jóval közelebb áll apámhoz, mint hozzám, hiába nőttem fel az oldalán szinte. - Majd meglátod milyen undorító, amit művelnek.- veszem egy kalap alá apámat, azzal a nővel. Ugyan elviseltem a társaságát, de komolyabb beszélgetést nem tudtam még vele folytatni. Apám nem is nagyon engedi őt beszélni, vagy ha engedi is, akkor a már előre legépelt sablonszövegeket ismétli újra és újra. Furcsa egy család lettünk, amióta anyám eltávozott az élők sorából... Aztán Erica is... Azt hiszem a Herbsek el vannak átkozva. - Úgy gondoltam tölthetnénk egy kis időt kettesben a családi találkozó előtt. - mosolygom negédes hangon, mielőtt megállnánk a Temze partján. Kissé meglepetten, s már-már mogorván pillantok Alex irányába, amikor ő magától viharzik ki az autóból. Intek egyet Garcíanak, hogy adjon pár percet, amíg sétálunk egyet a partvonalon. Erre még van időnk és amúgy is jó lesz nyújtózni egy kicsit. Ez a szerelmes ficsúr szerep rohadtul nem áll jól nekem. Alexhez lépek és nem is kell sok, ő már bombáz is a megszokott szövegeivel. Már egy pillanatra azt hittem ez az énje elveszett valahol. Jó tudni, hogy nem. - Csak hogy tisztázzuk, továbbra is az én pénzemet fogom rád költeni, tehát, ha nem akarsz üres kézzel távozni, akkor nem állsz le fenyegetődzni. Értve vagyok?- állítom meg őt egy pillanatra, míg varázslatos mosollyal húzom közelebb magamhoz és gyengéden emelem meg állát kezemmel. Tekintetemből süt a rosszindulat, de ennek ellenére nem bánok vele durván. Ha értett a "szép" szóból, a kezét fogva indulok el a partvonalon, s csak akkor szólalok meg ismét, amikor már jókora távolságra vagyunk az autótól. - Hogy megeredt a nyelved, pedig egy rossz szót nem ejtettem arról, hogy ágyba bújnék valakivel. Talán sértené a büszkeségedet?- cinikus vigyorral kérdezem őt, mialatt el is engedem kezét, ha már nem vagyunk látótávolságban Garcíatól. Az égre pillantok. Ugyanolyan szürke és viharos, mint minden másik nap, tehát ez nem lep meg. A jó öreg London.
Amikor elkapom Galen lesújtó pillantását, vetek felé egy amolyan 'Edd meg, amit főztél”-tekintetet és részemről le is van tudva a dolog. Valahogy nem hat meg, hogy haragban van az egész világgal, az ő baja. Viszont, ami kifejezetten meglepett az elmúlt hetekben, egészen kellem társaság tud lenni, amikor a szerelmes lovagot alakítja. Olyankor jó vele lenni, még kifejezetten élvezem is. De a tipikus én vagyok Galen Herbs, a világ ura-hozzáállásától a falnak tudnék menni. Komolyan. - Ágyas? - vonom fel némileg sértetten a szemöldököm. - Te minden nőről így beszélsz? Ki tudja, talán tényleg szereti apádat, csak ezt az oldalát te nem vagy képes meglátni. Az ilyesmire egyébként is allergiás vagyok, hiszen ez a kis ficsúr még csak nem is sejtheti, milyen érzés úgy felnőni, hogy szinte naponta más partnere van az ember szülőanyjának. A fene se bánta volna, ha tartós kapcsolatot alakít ki valakivel, akire az apámként tekinthetek. Erre ő úgy beszél a nevelőanyjáról, mintha az egy gonosz mostoha lenne. Nem ismerem ugyan, de véleményem szerint ő sincs képben igazán. Elvesztette az anyját és nem hajlandó mást elfogadni helyette. - Egy romantikus séta, drágám? - vetem fel az ötletet egy negédes mosoly kíséretében a Temze szó hallatán, majd bújok hozzá közelebb. A hideg is kiráz a közelségétől, főleg közvetlenül azután, hogy ismét megvillantotta az igazi énjét, de az üzlet az üzlet. Egy elkényeztetett, gazdag kis csitri pedig bizonyára kapva-kapna az alkalmon, ha megállnának a folyóparton. Ügyet se vetve az esetleges tiltakozó szavaira, pattanok ki a kocsiból, amint megállunk a parton. Az etikettet félredobva nyitom ki magamnak az ajtót, hogy pár másodperccel később már friss levegőt szívhassak. Egyébként is beszédem van ezzel az elkényeztetett kis majommal. Rég voltunk már úgy igazán kettesben, a szerepjáték minden időnket felemésztette. - Csak hogy tisztázzuk, továbbra se vagy a szívem csücske – szólalok meg halkan, amikor mellém ér. Vetek azért egy pillantást a kocsi irányába, azt felmérve, vajon merre lehet ebben a pillanatban a sofőr. - Mindent megteszek majd annak érdekében, hogy jól játsszam a szerepem, de egy pillanatig se hidd el, hogy ez igaz. Legszívesebben a folyóba löknélek – vetek egy tűnődő pillantást a víztömeg felé, miközben elképzelem, amint Galen hatalmasat csobban benne. - És ha utána nem kapom meg azt, amit kértem, behajtom rajtad. Világos? Mert hiába vagyok az ő szemében még gyerek, attól függetlenül igenis értek pár dologhoz és van eszem is. Nem hiszem, hogy egy pillanatra is megfordult volna a fejében az, hogy átejt a palánkon, de jobb félni, mint megijedni. - És ha csak egyetlen alkalommal is megpróbálsz olyan módon közeledni felém, akkor vége a mókának – szögezem le némileg szigorú hangon. - Felrúgom az egész kis egyezségünket és minden megy a kukába. Szóval szerezz valakit, akivel hancúrozhatsz, mert én ebben nem leszek a partnered. Másrészt pedig: ha én hajlandó leszek efelett szemet hunyni, akkor tedd te is ezt velem kapcsolatban. Majd igyekszem én is diszkréten intézni a dolgot – mosolyodom el hamiskásan. Igen, nem kizárt, hogy valakihez én is közelebb fogok kerülni és talán az is megtörténik majd. Ebben az esetben pedig elvárom Galentől, hogy ő is megértse, hogy nekem is vannak igényeim. Vagyis, leginkább lesznek.
Mindig is képes voltam lenyűgözni a közönséget az elragadó természetemmel már egészen kiskoromtól fogva. Nem véletlen vagyok apám kedvence. A vendégeinket mindig a kellő tisztelettel fogadtam és eszesebb társalgásokba is könnyen belevágtam a felnőttekkel. Hatalmas terveim voltak a jövőre nézve. Vagy legalábbis apámnak voltak engem illetően... Az ő álmait kergettem, s talán még a mai napig is úgy táncolok, ahogy ő fütyül, de ez már egy másik történet. A magam urának kell lennem és Alex az első ajtó ennek elérésében. Az édes szavak és már-már hányingert keltő mozdulatok undort ébresztenek bennem, mégis fenntartom azt a varázslatos mosolyt, míg Alexen legeltetem tekintetem.- Pontosan ezt várom el tőled. Mint ahogyan apám is, szóval igyekezz nem csalódást okozni.- erősítem meg a szavait és engedem is el kezét, amíg a jó öreg Mr. Garcíat üdvözlöm. Alexről már bizonyára tud, hiszen még az érkezésünk előtt küldtem egy levelet apámnak, melyben Mr. García-t rendelem sofőrünknek a mai napra. - A bemutatkozást illetően ne fáradj. Az egyetlen ember, akinek számít igazán, hogy ki vagy, az a családfő.- teszem hozzá, afféle okításként. Ha jobban megnéz az ember láthatja, hogy a szerelmes pillantás mögött azért ott rejtőzködik az önös érdekű Galen Herbs is. Alig észrevehetően vetek egy lesújtó pillantást rá, amikor ajtót nyitok. Ha tehetném a ruhájára vágnám az ajtót, csak éppen az én pénzemet rongálnám meg azzal, ezért marad a gyűlölködő tekintet. Az utolsó mondandójára megvetve hörgök fel. - Az a nő nem az anyám és soha nem is lesz. Hívjuk inkább apám ágyasának és végső menedékének az igazi felesége halála után.- morgom orrom alatt, amíg még a sofőr a poggyászainkkal bajlódik odakint, hiszen nem tetszik, hogy a szüleim közé sorolja Alex azt az idegent. Apám mást se csinál, csak anyám képére akarja formálni azt a senkiházit! Annak a nőnek is csak a pénzünk kell, ezért megy bele apám nevetséges játékába. Kissé elszabadulnak az indulataim, ezért ökölbe szorul kezem, ahogy tekintetemet inkább a pályaudvar felé vezetem. García is helyet foglal a volán mögött, tehát újra adnom kell az életvidámabb oldalamat. A visszapillantótükörben elkapom tekintetét és villantok is felé egy vigyort, mire felbőg a motor, mi pedig végre magunk mögött hagyjuk a King's Cross-t. - Mr. García! Tenne egy kitérőt a Temzéhez? - hajolok előrébb ülésemen, hiszen olyan rég jártam már erre, jó lesz egy kis friss levegő, mielőtt a családi cirkuszba lépünk.
Elég vegyes érzelmekkel vágok bele ebbe az egész színjátékba, ami az igazat illeti. Elsősorban tartok attól, hogy Dany rájön, mibe is rángattam ismét magam és annak nem lesz valami szép vége. Már így is pikkel rám, amiért szinte állandóan magammal húzom valami hülyeségbe. Ezúttal pedig az egyik kis haverjával készülünk felforgatni mások életét. Másodsorban viszont ott van az a fogadtatás, amire mindig is vágytam. Galen révén végre nem úgy néz rám mindenki, mint a véres rongyra, amikor megpillantanak, hanem felveszik azt a maszkot, amit ilyenkor kell és örülnek nekem. Vagyis, leginkább csak úgy tesznek, de ez a legkevésbé sem érdekel. Végre népszerű vagyok valahol és ebben a tekintetben Herbs az én aranytojást tojó tyúkom. Hülye leszek csak úgy hagyni elúszni magam elől ezt a lehetőséget. A mardekáros srác mézes-mázos stílusa hallatán majdnem kipukkan belőlem egy jóízű nevetés, de sikerül még időben észbe kapnom és rendeznem az arcvonásaimat. - Hát persze, drágám – viszonzom a szerelmes pillantást, olyan áhítattal nézve fel rá, mintha innám a szavait. Miközben elindulunk, fejem a vállára hajtom, nagyjából úgy is nézhetünk ki ebben a pillanatban, mint egy városban andalgó szerelmespár. - Majd igyekszem észben tartani – felelem, továbbra is letörölhetetlen, „szerelmes-fruska” mosollyal az ajkaimon. A hangnemem azonban teljesen normális, elvégre még nem értünk hallótávolságba, szóval nincs benne semmiféle csöpögő, romantikus, szirupos máz. Az etikettet ezerszer gyakoroltuk a fiúval, és – mit ne mondjak – nem az lett az erősségem az utóbbi két hétben. Csak ne legyen valami katasztrofális vége ennek az egésznek! - A haverjaidat is sikerült teljes mértékben átvernünk, már csak egy elkényeztetett kis csitrit kell alakítanom, nem lesz gond – vonom meg a vállam, hiszen a nehezén – véleményem szerint – már jócskán túl vagyunk. Ha más nem, majd legfeljebb minden kis apróság miatt hisztizni kezdek. A gazdag lányok ezt szokták, nem igaz? - Hála az égnek – sóhajtok fel megkönnyebbülten, amikor Galen tudtomra adja a hoppanálásra vonatkozó információt. Szép lett volna remegő térdekkel, sápadtan, hányingerrel küszködve a Herbs-szülők birtokára érkezni. Azonban szinte azon nyomban szembe is találom magam az első problémával: én mutatkozzak be a sofőrnek vagy várjam meg, amíg a fiú mutat be neki engem? Divat egyáltalán ilyen helyeken a személyzettel barátkozni? Vagy csak játsszam a sznobot és ne is vegyek tudomást róla? - Köszönöm, drágám – rebegtetem pilláimat, amint ajtót nyit nekem, majd – még mielőtt helyet foglalnék az utastérben – fogom meg két oldalról az arcát, majd lágyan húzom magamhoz - ha hagyja - egy rövid csók erejéig. Hadd lássa a sofőr, hogy tényleg bolondulunk egymásért. - Imádlak – teszem azért még hozzá, miközben leülök és én is bekötöm magam. Igen, mostantól kezdve minden egyes másodpercünket figyelni fogják, szóval egy pillanatra se eshetek ki a szerepemből. Már a mozdulataimnak is azt kell sugallnia, hogy bolondulok a kis ficsúrért. - Már nagyon várom, hogy megismerhessem a szüleidet – jegyzem meg némileg izgatottan, amire nem kell rájátszanom egy pillanatig sem, hiszen tényleg tartok ettől az egésztől. Elég jók leszünk ahhoz, hogy bevegyék a mesénket?
Amióta megköttetett a szövetségünk Maronival, azóta úgy érzem, mintha mezítláb járnék törött üvegdarabokon. Minden egyes lépéssel, ahogy közelebb kerülünk egymáshoz és fenntartjuk a szerepünket, olyan, mintha fokozatosan törne meg a jég egy nem épp kellemes módszerrel. Nem gyűlölöm őt, de nem is kedvelem eléggé ahhoz, hogy a csajomként tekintsek rá. Egyelőre viszont egész jól adom a menő srácot, aki felkarolta őt és szárnyai alá vette. Csak épp úgysem ússzuk meg ezt a bizonyos találkát és bemutatkozót, melyre hetek óta készülünk. Nem tudom pontosan, hogy bíznom kellene e Alex képességeiben, tekintve, hogy akármikor csőbe húzhat és az ujja köré csavarva irányíthatja a végkifejlettet. Mégiscsak vélaszármazék, amivel nem olyan egyszerű együtt dolgozni. Gondolataimba mélyedve robogunk a Roxfort Expressen, mialatt én szinte semmit sem veszek észre a környezetemből. Az ablakon át meredek a tájra. A tájra, mely még sosem hiányzott, ám most úgy érzem a nyár végéig epekedni fogok a visszatérésért. A játszma tehát elkezdődött, én pedig nyakig ülök a szarban, csak annyival kellemesebb a helyzet, hogy Alexet sikerült gatyába rázni és végre néz is ki valahogy. Legalábbis a szerepéhez és a kitalált múltjához sokkal jobban illenek ezek az aranyba borított selyemruhák. Bevallom, eléggé kedvemre való volt az a pár ruhapróba, de nem fogom felemlegetni, megtartom magamnak ezeket az emlékeket. A vonat szépen megérkezik a Kings Crossra, nekünk pedig szedelődzködnünk kell, hogy a vágányokra érve a muglivilágba vághassuk utunkat. A peronon még megragadom Alex kezét, s választ adok kérdésére. - Apám egyik kocsija már odakint várakozik ránk, szívem. Jobb, ha sietünk, ne várassuk meg a sofőrt.- édes, szerető mosollyal pillantok le rá és már-már annyira ellentétes viselkedési formát mutatok a sajátomhoz képest, hogy azzal világot lehetne dönteni. Ezúttal el is indulok a nagykapuk felé, ahol a bejáratnál már várakoznak a fuvarok, mint tonhalak a konzervdobozban. - A ruha tökéletes, nem látok semmi kivetnivalót benne. De had emlékeztesselek, hogy apámat a jó modorral és a lehengerlő személyiséggel lehet igazán megnyerni. - pillantok rá megerősítő jelleggel, amiket mondtam, hiszen a külseje tökéletes és tényleg kitett magáért. Azt hiszem ezzel könnyű is lesz dolgozni. Már csak az előkelőbb stílusát kell alakítania és nyeregben leszünk. Ahogy kinézem magunknak az ismerős sofőrt, intek is neki, hogy szedje össze a poggyászainkat. - Az öreg szereti megadni a módját, úgyhogy a hopponálás alól fel vagy mentve.- súgom fülébe, mielőtt még elválnék tőle és intéznék egy két üdvözlő szót a rég nem látott férfinak. Öröm újra látni, hiszen családunknak már ősidők óta dolgozik. Sosem öregedik ki a munkájából... Megadva a módját a szerepünknek nyitom ki neki a hátsó ajtók egyikét, majd ha óhajt beülni a kocsiba, én is követem őt. - Fél óra az út, bár ez függ a forgalomtól.- kötöm be magam, miközben kényelmesen elhelyezkedek, s fejemet a támlának döntöm.
Egyelőre még fogalmam sincs azt illetően, mit is várok ettől az egésztől. Galen és én tartjuk magunkat a szerepünkhöz, amit én kifejezetten élvezek is, hiszen – évek óta első alkalommal – érzem magam valakinek a mardekáron belül. Tisztában vagyok azzal, hogy ennek még csúnya vége is lehet, ha véget érne a „kapcsolatunk”, hiszen onnantól ismét egy senki leszek, akit a sárba lehet tiporni. Jelenleg viszont Galen Herbs barátnője vagyok, akármit is jelentsen ez a titulus. És élvezem! Jó, azt annyira nem, amikor nyilvánosan meg kell csókolnunk egymást, mert fura lenne, ha nem tennénk és a testi közelség sincs túlzottan ínyemre, de túlélem. A csók még egész kellemes is, szóval ez a kisebbik probléma. A nagyobbik az, hogy kezdem jól érezni magam a társaságában. Ez pedig határozottan nincs ínyemre. Elvégre, nem ebben állapodtunk meg! Év vége van, mindenki hazautazik, kivéve engem. A Herbs-családhoz tartok ugyanis, jelenleg a Roxfort Expresszen ülve, Galen és a haverjai társaságában. Akik közül néhány egyértelműen le se tudja venni rólam a szemét, miközben a barátnőik is mellettük foglalnak helyett. Undorító, de tényleg. Különösen úgy, hogy az állítólagos pasim is jelen van. Mindenesetre, nem teszem szóvá a dolgot, hiszen nem szeretnék vitát szítani. A csajok úgy tesznek, mintha nem is vennék észre ezt az egészet. Az egyik a száját rúzsozza, a másik pedig épp a barátja szájában keres valamit a nyelvével. Hányinger, komolyan mondom. Ráadásul, a csókolózós páros lány tagja egyidős velem! Még nekem sincs ekkora tapasztalatom, ő pedig képes lenne meggyűrűzni a srác nyelvét is, ha az lenne a feladat, úgy falják egymást. Nemrég én és Galen elmentünk Roxmortsba venni néhány ruhát, mert szerinte az én megjelenésem nem lesz elég lehengerlő a szülei számára. Szóval fogtuk magunkat és bevásároltunk. Vagyis csak én, ő inkább csak állt és várt, majd véleményezett. És természetesen fizetett. Az ő érdeke, az ő anyagi hozzájárulása szükséges a sikeres szerepjátékért. Nekem ilyesmikre nem telne. Szépek a ruhák, de drágák, nem véletlenül nem viselek ilyen darabokat. Most viszont elő kell adnom a nemesi családból származó hercegkisasszonyt, akit egészen eddig hét lakat alatt őriztek a szülei, majd jött Galen, a hős és kiszabadított onnan. Már a gondolattól is nevethetnékem támad, komolyan. De ma azért tényleg kitettem magamért. Szolid smink, leengedett haj, fekete-fehér, kényelmes ruha, amely egyben elég elegáns is ahhoz, hogy a Herbs-szülők elé járuljak. Nem is nézek tükörbe, mert a végén még elájulnék magamtól. A vonat lassan fékezve gördül be végre a King's Cross állomásra, én pedig meglepetten veszem tudomásul magamon, hogy úgy izgulok, mintha tényleg a fiúm szüleit kellene megnyernem magamnak. Kellemetlen. A végén még a lámpalázam miatt bukunk el. Felállok, majd megvárom, amíg Galen csatlakozik hozzám, végül belé karolok – szigorúan a látszat kedvéért -, majd édeskettesben indulunk el, hogy leszálljunk végre. - És most? - pillantok kissé tanácstalanul a srácra, amint már a peronon álldogálunk, továbbra se engedve el őt magam mellől. Sok az ismerős, nem állhatunk úgy egymás mellett, mint két idegen. - Hoppanálunk? Vagy jönnek értünk? Hogy működik ez felétek pontosan? Ismerik az autót? Használják? Van külön sofőrjük? Vagy Galen a birtokra hoppanál majd velem együtt? Mégis miként képzeljem el ezt? Kár, hogy nem került szóba köztünk az ilyesmi, amíg fejtágítást tartott és összepakoltuk a háttérsztorinkat. - Jó lesz ez a ruha vagy öltözzek át? - vetem fel még a kérdést, elvégre csak tippeltem a megjelenést illetően, nem ismerem a szüleit. Ha azt mondaná, vegyek fel egy másikat, pillanatok alatt elintézném a mosdóban a dolgot. Otthon órákig tollászkodom ugyan, de Dany nem tudja, amit én tudok: elég öt perc a felöltözéshez. Drága unokatestvéremet pedig hagy egye a fene másfél órán keresztül.
//
)