2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Miközben igazgatom a zakóm mandzsettáját, hogy amolyan menőn kivillanjon alól az ingem, egy pillanatra belém akad a szusz, ez kész dícséretnek hangzik, ráadásul egy olyan fiatal, szemrevaló nőtől, akivel merő véletlenségből egy ágyban sikerült ébrednem. Nem azzal vonzottam be, hogy egy idejétmúlt látványmágus hírnévvel magamhoz édesgetem. két idegenként találkoztunk, és lám a közös egéritatásnak köszönhetően valahogy sikerült úgy egymásra cuppanni, ami talán arcpirító lehet, de végeredményben nem került sor arra, hogy a ruháinktól is megszabaduljunk. Akkor aztán könnyűvérűnek találná magát, engem meg valami csábítónak, holott ez tényleg inkább a búfelejtésről szólt. De igaza van, két pasi után egy harmadikkal is ciki helyzetbe keveredni nem lett volna úrinőhöz méltó. Pedig ő teljesen az, hiszen kedvesen reagál a bókokra, visszadícsér, és úgy teljes mértékben rendben van. Ráadásul még tanár is egy neves iskolában, mint a Roxfort, biztosan nem tudott volna tükörbe lépni, ha az önsajnálat sötét tettekbe viszi. - Nem arról van szó, hogy nem bízom magamban, csak már olyan kínos, hogy úgy tekintenek rám, mint húsz éve, amikor még tényleg mentek ezek a nagy varázslatok. Jó ideje nem kombináltam semmit ki, a szokásos füstök, meg robbanások, de mégis, vannak azért, akiknek még mindig bejön mindez. Hozzám hasonlóan ők sem haladnak a korral.. – Nevetgélek kissé önirónikus kínlódással a hangomban. A mi helyzetünket tekintve a cikis részen már túl vagyunk, így ha felvállalom előtte is azt, amit sokszor a rajongók felé is érzek, azzal nem lehet gond. Jó, azért a színpadon igyekszem továbbra is az az egykori sikeres kölyök lenni, akinek manapság már a nyomába sem érek, de mindez már csupán önáltatás, kiöregedtem, végérvényesen. - Ez benne van, de mindenki gyakran választ jól, mielőtt valami igazán jól sikerülne. Ez nem csak a szerelmi döntésekre húzható rá. Különben pedig a macskák egész jó társaság, és legalább tudja, hogy ők mindig ott lesznek. – Húzódik félmosolyra a szám, tényleg elég szánalmasak vagyunk, nem csoda, hogy egymásnak akartunk tanácsot adni, hiszen kívülről mindig egyszerűbb szemlélni másnak a nyomorát. Én csak elvegetálgatok egy alap szinten, de neki újfent összetörték a szívét, de ilyenkor mégse működik a kutyaharapást szőrivel, hiszen az újabb esély a csalódásra. – A selejtek. Sebaj, nem kell rosszul éreznie magát, én simán felvállalom, hogy selejt vagyok, nem éppen férj típus. Mondhatnám, hogy volt rá esélyem, de valahogy sosem forogtam olyan körökben, ahol úgy igazán azért nézett volna rám valaki, mert bennem látta a még meg nem született gyönyörű gyerekei leendő apját. – Döntöm oldalra a fejemet félszeg sóhajjal, nem kerültem senkinél olyan célkeresztbe, ahol az igazi komoly nők vadásznak. Hát ez van, Emma legalább már tudja, hogy miért, mert sosem bíztam igazán magamban ahhoz, hogy hosszútávra tervezzek. Sporthasonlattal élve nem gondoltam bele, hogy mi lesz, ha véget ér a focikarrier. Nem tanultam tovább, nincsen szakmám, úgyhogy marad a nyomorgás a pár ezüst sarlóból, amit kapok a fellépéseken. Kisegítem a kocsiból, hátha van még kedve megvárni, hogy mit bíznak rám a pénteki fellépés kapcsán, aztán kikísérhetem a Roxfort Expressz-hez is akár. – Igyekszem gyors lenni. Addig megvár az aulában? – Villantok rá egy áfonyakék pillantású, de mégis izzó tekintetet, hiszen alaposan megkedveltem őt ebben az alig fél napban. Ráadásul felváltva hozzuk egymást zavarba, ami már önmagában is képtelenül ciki. De aranyos dolog is egyben.
- Velem előzékeny és kedves volt, úgyhogy ez nem is lehet kérdés. - mosolyodom el, hiszen tényleg így van. Talán önmagáról nem a legjobb a véleménye, talán tényleg úgy gondolja, hogy nem a legjobb ember, de én akkor sem így gondolom, hiszen kedves és nem használta ki a helyzetet, pedig biztosan megtehette volna, de még sem tette, akkor hát nem is kérdés, hogy úgy gondolom rendes fickó, csak elszaladt felette az idő és mással töltötte eddig az életét, mint hogy családot alapítson. Talán már késő is lenne ilyesmiben gondolkodni, de... ez nem feltétlenül biztos, főleg hogy még most is igen sármos, arról nem is beszélve, hogy figyelmes, reggelit készíteni is tud és maga rendezi a saját lakását. Ha innen nézzük kész főnyeremény lenne akárkinek. - De hát ez... - megrázom a fejemet, hiszen nincs rendben, hogy ő ezt ilyen könnyedén elfogadja, hogy csak úgy félre dobják. - Tudja nem ismerjük jól egymást és talán nincs is jogom beleszólni, de nem szabadna ezt elfogadnia. A közönséggel szemben is csalás, hogy aki a színpadon áll csak előad és nem ő találta ki a trükköket és... - itt azért akaratlanul is lesütöm a pillantásomat és talán kissé még el is pirulok. - Kétlem, hogy ha jobban bízna önmagában akkor ne vonzana be elég nagy közönséget. Nem csak a kor számít, meg aztán igazán nem panaszkodhat a külsejére. - na jó kimondtam, mert hát így van és rossz hallani, hogy ennyire nincs hite önmagában, miközben eszméletlenül jó pasi. Sármos és helyes és kétlem, hogy ezt elveszítené a következő tíz évben. Vannak, akiken rossz értelemben véve hagy nyomot az idő, de rajta még az a pár apró szarkaláb is csak dob a külső megjelenésen. - Talán, de... ezen már úgy sem változtathatok és ha gyakran választok rosszul, akkor talán nem is tudok jól választani, akkor pedig maradnak a macskák. - igyekszem elviccelni a dolgot, de persze igaza van. Ragaszkodtam Maxhez, aki mindig más után epekedett, aztán próbálkoztam Daniellel, aki csak a munkájával foglalkozott többnyire és ha nézzük a további sort ezek után egy bűvészt sikerült kifogni, aki már rég leírta magát minden tekintetben. - Csak tudja... a korombeli férfiak közül valószínűleg azok, akik jó választások lennének már családosok, úgyhogy maradta a... - elharapom a mondatot, hiszen hamar leesik, hogy bár ő is eddig igen negatívan nyilatkozott önmagáról, attól még nem illene nekem is őt a selejt közé sorolni. - Tisztelet a kivételnek. - teszem gyorsan hozzá és inkább el is hallgatok, úgyis elérjük lassan a célt, ahol egyeztetni tudja azt a munkát, amiért itt vagyunk most. Én meg itt sértegetem, miközben nem rég a kocsiban még dicsértem... És hogy miért aggaszt ez annyira, amikor úgyis nem sokára elbúcsúzunk egymástól... ez a jó kérdés.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem is ismer, ám így látatatlanban megelőzlegezi nekem a bizalmat, köszönöm. – Bólogatok vidáman, hiszen azért fiatal koromban rendesen tudtam élvezni az életet, sok esélyt eljátszottam, így komoly kapcsolat nem is jutott, mert mire ráeszméltem volna, hogy végtére nem is olyan jó egyedül lenni, minden valamirevaló, korombéli lány elkelt, vagy már sokat csalódott, a nagyon fiatalokkal röhejes lett volna házasságra lépni. Nem is tudom elképzelni magamat amolyan kiöregedett amorosonak, aki mellett valami tini virit a pénzzért, de az első adandó alkalommal félrecsal egy sármos gitárossal. Emma elmondásából az én sármom sem kopott még meg annyira, ezt talán az a teltházas női csapat igazolja, akik állandó rajongók. Az más kérdés, hogy a menedzserem mindig úgy intézi a helyfoglalást, hogy nem valami gigastadionba, hogy javítsunk a statisztikákon. Kicsit ez talán önámítás, én már beletörődtem. - Nem is tudom, vélhetően valami módon részt vehetek benne, mint ötletgazda, de hát ez így megy, hogy aki már nagy sztár, az nem gondolkozik, hanem kiadja a feladatot afféle alvállalkozóknak, akik helyette szerkesztik meg. Mintha ő lenne a színész, én meg a súgó a színpadon. És végül őt tapsolják meg. Nincs ezzel gondom, ő tud tömegeket bevonzani, én már nem. – Nincsen ezzel gondom, mindenki felett eljár az idő, én azért sosem voltam olyan nagy sztár, hogy az kitartson ötven éves koromig. Még eltengődök így a minimális pénzből, amit kapok, de talán valami mást is ki kéne találnom, mert a bárzongorálás csak a piámat fedezi, mást nem. Diplomatikusan hallgatok, amíg a taxiban vagyunk, mert a volt pasijairól kérdezni egy harmadik előtt nem lenne túlságosan szerencsés, a sofőrre ez tényleg nem tartozik. Amint viszont fizettem, és elindulunk befelé, hogy az irodában egyeztessünk a péntekről, amit talán tényleg nem kéne lemondanom, máris felteszem a kérdést. – Remélem nem haragszik meg, de nem lehet, hogy eleve a választásaival volt gond? Valahogy nekem úgy tűnik, mintha magában keresné a hibát, pedig lehet, hogy csak olyanok kerültek képbe, akik komolytalanok voltak, igazi életcél nélkül. Na persze én sem vagyok olyan, aki erre rácáfolna, láthatja, kész szerencsétlenség vagyok, és még együtt is aludtunk. – Mosolyodom el, zavarba nem akarom hozni, azért sok minden nem történt. Csak egy kis önbizalmat szeretnék bele önteni, mert szegény nagyon maga alatt van.
- Talán mindig is az volt, csak eddig még nem jött rá. - oh én nem hiszem, hogy az ember idősebb korára válik úriemberré. Valószínűleg tényleg az lehetett világ életében, csak volt amikor visszafogottabban és inkább az életet élvezte. De valahogy róla nem tudom elképzelni, hogy bármikor is lekezelő, arrogáns, vagy bántó lett volna egy nővel. Egyszerűen nem tűnik olyannak és nem csak az beszél most belőlem, hogy velem kedves volt és reggelit is kaptam. - Azért ennyire nem hiszem, hogy drasztikus lenne a helyzet. Nem tűnik olyan idősnek. - mosolyogva rázom meg a fejemet, hiszen hasonló korú lehet, mint én is nem? Nem gondolnál idősebbnek és biztosan nem gondolnám jóval idősebbnek, hogy netán nagypapa korba sorolja magát mire gyereke lesz. Jó persze elég nehéz kérdés, hiszen ha az ember nem kapkod, akkor a megismerkedés után azért átlagban évek mire gyerek születik. Ha azt nézem nekem tényleg már lassacskán nem igen van időm, úgyhogy marad a macska, vagy a kutya. - De hát miért nem ön mutat be egy új trükköt, ha már kitalálta. Persze láttam már én is azt a fickót, de... kissé nekem túlságosan sok, hiába fiatal. Nem hiszem, hogy minden a kor lenne. - hallani a hangjából és persze nagyon jól látszik mennyire semmi kedve az egészhez, de akkor miért csinálja? Én imádok tanítani, legalább a munkám olyan, amit szeretek, de ha ő nem szereti azt, amit csinál az úgy már régen rossz. Persze nekem is vannak nagyobb álmaim, mondjuk szívesen élnék egy hónapot kentaurok között, hiszen hol is tanulhatnék a legtöbbet az asztronómiáról, ha nem tőlük? De nem viseltetek úgy a munkám iránt, mint ő, aki láthatóan kimondottan nehezen veszi rá magát, hogy bemenjen dolgozni. Persze közben követem, megfelel nekem, ha a város szélén az utolsó megállónál szállok fel a vonatra. Ma nincs órám, tehát összességében ráérek. Csak pár dolgozatot kell kijavítanom, de az egyelőre még túl sok koncentrációt igényelne, ami a tegnap és a mai éjjel után egyelőre nincs meg bennem. Talán még pár kávé, alvás a vonaton és egy kis pihenés és este már belefér majd.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Oh, igazán kedves, majd beleírom az emlékirataimba, hogy legalább idősebb koromra úriember lettem. – Nevetgélek, ez kissé úgy hangzik, mintha azért nem ment volna, mert már nem tudom úgy felállítani a lécet, mint régen. Igazából bele se gondolok abba, hogy én még valakit lenyűgözhetnék, hiszen így negyven felé már szinte alapértelmezés, hogy az ember úgy ébred fel, hogy fáj valami, vagy csak éppen azt érezzük, hogy front jön. Londont tekintve ez pedig mindennapos. - Nem vagyok.. csak kérdés, hogy apa akarnék lenni, vagy nagyapa...? – Csóválom a fejemet vidoran, én amolyan megrögzött agglegény voltam eddig, még a lakásom is erre utal. Ha volt is annak idején egy-két komolyabb, gyorsan váltottam a felejthető lánykák kedvéért, aztán pedig egy idő után nem nagyon volt olyan, aki pont velem képzelte volna el az életét. Ennyi erővel a macska nekem is megfelelő lakótárs lehetne, egy kutya után futni illene, nekem pedig a csípőm sem a régi. Vagy egy rossz mozdulat, és megroppan a térdem. Ez főleg a bűvész színpadon lenne rémesen lealázó, hiszen valahol a külsőmből akarok még megélni, amíg lehet. - London szélén is fel lehet szállni a vonatra, addig mehetünk együtt taxival, aztán kanyarodok vissza, ha így megfelel. Tudják, hogy nem vagyok hajlandó korán kelni, ezért ha tizenegy körül érek oda, tőlem az sem számít késésnek. Jó nagy blama lesz amúgy is, magyarázkodhatok, hogy miért nincs ötletem egy új számra, amit az az Anthony Clarke bemutathat. Biztos hallott róla, a Roxfortban is fel szokott olykor lépni. – Húzom el kissé kedvetlenül a számat, holott én mindig olyan vidám szoktam lenni, de ebben most a saját kisebbségi érzésemet leszámítva is határozottan tanácstalannak tűnök, nem tudok mit csinálni. Eddig az estét beleértve Emma beszélt, így most éles váltás lehet, hogy magamról is mondok néhány szót. Lefelé indulunk, behúzom magam mögött az ajtót, s már lent is vagyunk az utcán, hogy taxit fogjunk.
Azért tényleg megérdemli, hogy megköszönjem neki, hogy igenis figyelmes volt és nem használta ki a helyzetet. Nem számít, hogy neki is jobb volt így, vagy hogy ő maga is kidőlt, itt az igazán a lényeg, hogy végül nem történt semmi... olyasmi, amitől csak még rosszabbul érezném magamat. Így is elég kellemetlen, hogy másnapos vagyok, idegen helyen ébredtem és úgy mehetek haza, mint valami vert sereg és lassan el kell fogadnom, hogy az életem végérvényesen rossz pályára állt és már könnyen lehet, hogy ott is marad. - Azért sokan nem tettek volna így, úgyhogy én azért mégis csak hálás vagyok. - mosolyodom el végül újra. Hát igen, rendes fickó, ez nem is kérdés igazából és nem csak azért, mert az ő szemében is látni azt a csalódottságot az élettel kapcsolatban, mint az enyémben. Gondolom szintén egészen más tervei voltak arra, hogy hol tart most, mint ahogy én is másképp terveztem az életemet, de mint szokták mondani ember tervez... Hát semmi se úgy alakult, maximum hogy tanár akartam lenni és legalább ez sikerült, bár volt időszak, amikor még az ebbéli álmaim is mások voltak, aztán kicsit lejjebb adtam és a helyett, hogy kentaurokat tanulmányoznék, vagy köztük élnék és úgy fejleszteném az asztronómiai tudásomat... egy bárban iszom le magamat bánatomban. Szép kis jövőkép. - Pedig tudja ön van kevésbé elkésve, hiszen a férfiaknál ez azért rugalmasabb. Én meg... tényleg szereznem kell egy macskát. Kár, hogy mindig kutyás voltam. - félmosollyal vonom meg a vállamat. Tényleg jobban szeretem a kutyákat, csak hát az öregasszonyok, akik magányosan élnek általában macskák között szokták ezt elkövetni, sőt általában nagyon sok macska között. A kutya azoknak való, akik életvidámak és van még miért élniük. Nekem persze ott a tanítás és nem ennyire siralmas a helyzet, de fogalmam sincsen, hogy lenne e értelme kiszipolyoznom egy szerencsétlen kutyát, amikor semmi se jön össze rendesen úgy sem. Azért az meglep, hogy még el is pirul a véletlenül kicsúszott bók hatására, mert azt hinné az ember, hogy az ilyesmi nála még mindig gyakori lehet, de ha más nem, akkor régebben azért mégis csak hosszá szokhatott, de úgy tűnik, hogy még sem. - Ha meg sem próbálta, azért még sem lehet ebben annyira biztos. - teszem még hozzá mielőtt eltűnne és hát no, amikor előkerül bármennyire is nem illene, de azért a bögrével együtt, amiből a narancslét kortyolgatom a levegőben marad a kezem, amikor meglátom. Lássuk be a fickó igazán jól fest így felöltözve még inkább, sőt még az a szemüveg is határozottan jól áll neki, olyan okos benyomást kelt, nem mintha egyébként ne gondolnám annak. - Öhm... igen szobanövény, az már van és köszönöm, hogy segít, azt hiszem a hoppanálás most rossz ötlet lenne, inkább vonattal megyek Roxmortsig. - kissé megköszörülöm a torkomat, mire sikerül újra megtalálni a hangomat. Hát no lássuk be sármos alak, akármennyire is úgy véli, hogy már kezd kiszaladni a korból, de igazából nem látszik meg rajta, hogy annyira 40en túl lenne már. Simán letagadhatna jó pár évet, főleg ebben a ruhában és ezzel a testalkattal.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem volt célom, hogy zavarba hozzam őt, holott annak idején igazi sztárként faltam a nőket, talán Elvis volt az egyetlen, akinek zsúfoltabb volt a hálója. Így több mint tíz évvel később ugyan még nem öreguras a külsőm, az önbizalmam már erősen megcsappant, ebben a tegnapiakat illetően hasonlítunk Emmával, de valahogy tényleg jobb érzés, hogy nem vetkőztünk ki magunkból, lényegében szó szerint, az a kis csókolózás, és simogatás pedig talán belefért, akkor amolyan gyógyírként is hatott, hogy nem csak beszélgettünk, hanem valakihez oda lehetett bújni, mielőtt bealudtunk volna. - Ugyan... Nincsen mit, a művészmúlttal ellentétben manapság igyekszem úriember lenni. – Azért a sármos fogpasztamosoly paródiáját felvillantom, de a szemem derűs rángásából már tudhatja, hogy az önirónia manapság nálam elsődleges stílusjegy. Szegény nagyon maga alatt van, és még így józanul sem tudja hova tenni az érzéseit, ráadásul így, hogy most már nincs meg az ital jótékony, önbizalomerősíti hatása, most már szégyennel is párosul, hiszen ő nem szokott ilyesmit tenni. Megvárom, míg visszaér, és immár legalább felfrissültebben tudja folytatni a reggelit. Nekem is fel kéne öltöznöm, de inkább bevetem az ágyat, hogy legalább az ne emlékeztesse rá, hogy mit is csináltunk, még ha érintőlegesen is. - Az ember nehezen találja meg azt, aki tényleg hozzá illik, és meg is van a viszonzás. Talán én nem is próbálkoztam igazán erősen, olyan kicsi rá az esély, így.. szégyen vagy sem, egyedül élek, és talán már késő is lenne a családalapítás, vagy ilyesmi. Nem is látnám az unokáimat, még a csodás gének ellenére sem fogok száz évig élni. – Nevetgélek, és igazán sajnálom, hogy ő viszont az édes külső, és a tüneményes stílus ellenére is két szék között a pad alá esik. És lám, én pirulok el, ohgy ilyen bókkal illet, így csak legyintek, mintha minimum muslincarajt akarnék elüldözni. – Azt hiszem, nincsen olyan nő, aki hozzámjött volna, így az oltárkérdés máris ugrott. Sosem voltam elég komoly ahhoz, hogy ha feltettem volna egy ilyen kérdést, ne lett volna aki nem nevet, hogy biztos csak viccelek. – Kinyitom a szekrényt, ahol láthatja, hogy minden katonás rendben, azért a külsőmre, és a stílusomra igyekszem adni. Nincs nekem pénzem bejárónőre, és nem akarom szemétdombban élni. Előpakolok egy friss inget, egy fekete selyemnadrágot, na és persze alsóneműt is. Már nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a ruháim tekintetében szégyenlősködjek. Felpakolok mindent a karomba, és most én tűnök el a fürdőben. Hamarosan meg is érkezem, immár fogat mosva, kicsit csibészesre belőve a hajamat, ami egyébként nem túl hosszú, mert ha nőni hagyom, akkor egyből göndörödik, és kezelhetetlenné válik. Felteszek egy fekete, szarukeretes szemüveget, ami ciki vagy sem, de nem akarok orraesni így negyven felé. – Egyébként Emma, a macska is komoly felelősséget. Először javasolnék egy szobanövényt. Ha az túlél egy hónapot.. akkor jöhet a macska! Van egy taxikuponom, kaptam a legutóbbi fellépésen egy évre való jegyet, így elvihetem valameddig, mert én most megyek be a városba hogy lemondjam a pénteket, úgysem látom értelmét.
Figyelmes, az már akkor nyilvánvaló volt, amikor még reggelit is készített, sőt most így belegondolva még köntöst is vett fel és benne van a pakliban, hogy talán azt is miattam, hogy ne legyek annyira zavarban, ami megtörtént volna, ha egy szál alsóban hozza nekem a reggelit, bár... amilyen arcot kapott a sorstól minden bizonnyal kellemes test is párosulhat hozzá. Az még így köntösben is látszott, hogy annak ellenére mennyire lenézően beszél önmagáról, meg a koráról és hogy már eljárt felette az idő azért nem eresztett pocakot. Gondolom, ha nem is csúcselőadóként, de még így is színpadra áll időnként, ahhoz pedig ki kell nézni valahogy. - Köszönöm, hogy így gondolja és hogy ennyire megértő és a reggelit is. Azt hiszem még azt sem köszöntem meg. - no meg a köntöst, vagy épp a fürdő lehetőségét. Az elején eleve csupa rosszat gondoltam róla és nem az volt az első, hogy legalább hálát mondjak, amiért ennyire rendes volt velem, pedig illett volna, mert nem ő tehet arról, hogy többet ittam a kelleténél, csak is én. Mostanra pedig már tényleg illik összeszednem magamat és végre felfrissülve és nem utolsó sorban felöltözve azért nekem is sokkal-sokkal könnyebb lazábban viselnem a dolgokat és persze kedvesebbnek lennem. A gyógyitalt is felhajtom még a reggeli folytatása előtt, csak aztán kezdek bele, ha már érdekli és minden bizonnyal emlékszik foszlányokra, amik nem tudni mennyire tüntetnek fel engem rossz, vagy jó fényben. Aztán lehet, hogy majd pont a történtek pontos ismerete lesz, amivel jól elásom magamat a szemében. - Azt hiszem igen, bár Danielt tényleg nem szerettem igazán és nem volt szép tőlem, hogy hitegettem, de hát azt hittem Max és én sosem alkotunk egy párt és nem akartam egész életemben csak utána vágyakozni. Nem is értem, hogy miért nem ítél el a férfi nem nevében minimum azért, hogy otthagytam valakit az oltárnál. Nem volt szép tőlem, főleg úgy, hogy ezek után Max-szel se jött össze. Talán tényleg jobb lenne beszereznem minimum egy macskát kezdésnek, de ön egyáltalán nem bénázik és kétlem, hogy bárkit is cserben hagyott volna az oltárnál és ezzel a külsővel... nem hiszem, hogy ne találna magának valakit könnyedén. - igen azért ez egy burkolt bók volt, mert hát a fickó tényleg elég jól néz ki. Én magamat sosem tartottam nagyra. Bájos pofi, vörös haj, igen ez meg van, de az önbizalmam mindig is a béka hátsója alatt volna, sosem öltöztem kihívóan és valahogy mindig én voltam, akit utolsók között hívtak el az iskolai bálokba is. Na persze az sose jutott eszembe, hogy talán azért, mert mindig _úgy_ néztem Maxre, hogy senki se próbált mellette labdába rúgni és az esetleges bókokat általában nem hallottam meg, vagy vettem észre, amivel nem adtam soha sem kellő megerősítést annak, aki netán próbálkozott, így aztán még kevésbé lett önbizalmam és ez valamiféle ördögi kör lett végül.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Beágyazok, amíg zuhanyozni van, hogy legalább olyan szobába érkezzen vissza, ahol már nem igazán van nyoma az összebújásnak. Tényleg csak összebújásról volt szó, noha mindketten úgy ébredtünk, hogy rendesen ki voltunk terülve. A fejfájás ellenére azt kell mondanom, hogy pihentető alvás volt, mint amikor az ember egy kicsit el tudja engedni magát, az esti búfelejtő beszélgetés erre irányult, a közös, csókokkal megtüzdelt simogatás már csupán amolyan körítés volt, semmi komoly, még ha tudom, hogy szégyelli is magát miatta. Hát tényleg ciki, egyikünk sem az a buliba járó típus, bár én az voltam még jó régen. - Komolyan mondom, de ne érezze hölgyem, hogy ezzel lejáratta magát. Mondhatni ami abban a bárban történik, az ott is marad. Én sem akarnám feleleveníteni, de most így alakult. – Ráadásul nekem is nehéz visszaidézni, hogy mi történt, az alkohol jótékony homálya kezdi már kezdi azt is elfedni. Mindezek ellenére az ébredés számomra nem volt ciki, vagy megbotránkoztató. Ez a nő még kócosan, elkenődött sminkkel is gyönyörű, de ami még ennél is fontosabb, aranyos, viccelődő, amikor éppen nem azon tűnődik, hogyan nézhet ki a tükörképe. - Elő is készítem. – Bólogatok, s nagyon kiváncsi vagyok a történet folytatására. Nekem már csak az emlékek maradtak, így mindig érdeklődve hallgatom, ha akad valamilyen történet, amelynek külső szemlélője lehetek. Ebben az esetben a végjáték rólam szólt, de csak résztvevője, mondhatni statisztája voltam annak, amely őt, a főszereplőt hozta ki a rivaldafénybe. A zongorán hentergős éneklés csúcspontján szó szerint reflektorfényt kapott, és tapsolt az egész bár közönsége. Beleértve engem is. - Szerelmi háromszög, amely önmagába roskadt.. Ez egyátalán nem egyedi, noha tényleg sajnálom, hogy mindez megtörtént. De nem akarok mindenben a megértő negyedik lenni, tegnap tudjuk, hogy ez hová juttatott minket, úgyhogy nem bólogatok. Végtére is akkor egyiket sem szerette úgy igazán, hiszen mindkettőnél megvolt a homályzóna. Az ember csak keresgél, reménykedik, hogy majd egyszer valaki, aztán elmegy a menhelyre a macskáért. Még jó, hogy kedves Emma nem az én időmben volt fiatal lány, így nem emlékezhet rám, hogy mennyire el tudtam engedni magamat. Jobb így, még ha csak bénázom itt már.. – Én is mellé ülök a pulthoz, s nekilátok a rántottámnak. Érdekes, hogy milyen éhes vagyok, pedig nem is tettük meg, így nem értem ezt a konkrét energiahiányt. Vagy csak a túlzott italozás annyira lemerített, hogy most a szöget is megenném?
Valamennyit eszem és talán, ha a zuhany után kicsit magamhoz térek akkor lehetséges, hogy majd jobban fog csúszni a rántotta is, és még az sem fog különösebben zavarni, ha netán addig kihűl egy kicsit. Az a fő, hogy ne jöjjön vissza, és most még könnyen lehetséges, hogy az lenne a vége, ha nem figyelnék eléggé és nem gondolnám meg ezt az evés kérdést. - Tudja, hogy ez nem vicces. - rázom meg a fejemet, de egy csepp mosoly azért mégis csak ott bujkál a szám szegletében. Végtére is egy kis viccelődés belefér, még akkor is, ha másnapos vagyok jócskán. Nem ő a hibás ,nem itatott le, én vállaltam a dolgot önként, szóval nem is verhetem el rajta a port és végképp nem szeretnék valami besavanyodott vénasszonynak kinézni, hogy még a viccet se értem, még ha a végén az is lesz majd belőlem, hiszen a korom okán lassan már feladhatom a mindenféle nagyra törő családalapítási terveimet, meg azt a bizonyos boldogan éltek, míg meg nem részt... - Köszönöm, ön igazán kedves! Igen tanár vagyok, a Roxfortban, de komolyan mondja? Pedig pocsék hangom volt mindig is, csodálom, hogy nem okoztam maradandó halláskárosodást. - még hogy én felfeküdtem a zongorára és úgy énekeltem? Nem vagyok én olyan ,bár úgy fest, hogy az ital belőlem is sok mindent ki tud hozni, ahogyan a legtöbbektől, na de tényleg nem gyakori nálam az efféle, remélem, hogy elhiszi, pont azért volt olyan nagy hatással rám az a kevés ital is, hiszen ha jól rémlik pár ködös emlék, akkor azért nem vedeltem olyan nagyon vadul. Lassan azért feltápászkodom és összeszedem a holmimat is, hogy jöhessen az a frissítő fürdés is, de azért még megállok, amikor kérdez. - Azt hiszem ez... hosszú, úgyhogy amint kicsit magamhoz tértem, ha már ilyen kedves és megvendégel, akkor illene mesélnem. A gyógyital azt hiszem kelleni fog. - hálás mosollyal pillantok még rá, mielőtt eltűnnék a fürdőszobában. Nem pepecselek azért sokat, de rendbe szedem magamat és még a hajamat is megmosom, maximum majd megszárítom a pálcámmal, végére is boszorkány vagyok, vagy mi a szösz. Egy jó húsz perc múlva térek vissza, vizes hajjal, tisztán, kicsit frissebben és persze rendesen felöltözve és most már a pulthoz ülök oda, hogy folytassam a reggelit, ha már készült vele. - Mindkettőt és egyiket sem, ez lehetséges vajon? Talán én szúrtam el az egészet és bántottam meg mindenkit. Danielt otthagytam az oltárnál, Maxbe pedig reménytelenül szerelmes voltam kölyökkorom óta, aztán kiderült, hogy... már régen voltam kölyök és túl sok minden változott és nem tudunk alkalmazkodni... Az élet már csak ilyen ,kiszúr az emberrel, főleg ha túl sokáig vár dolgokat. - vonom meg a vállamat végül egy sóhajjal, hogy aztán inkább lapátoljam a rántottát. Most már azért sokkal jobban csúszik, hogy egy kicsit magamhoz tértem, de az a bájital azért jól fog jönni.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem sürgetem, hogy máris nyomja be magába a kaját, hiszen én is tusolni voltam, hogy a gyomrom felfogja, hogy már a tegnapi borgőzös este kellős közepén vagyok. Igazán csak a gondoskodás szól belőlem, hogy megpróbáljak néhány falatot belediktálni, hogy szó szerint ne rossz szájizzel távozzon innen. Nem vagyok már jó ideje felkészülve, hogy bárki is nálam töltse az éjszakát, tehát tartalék fogkefe csak kékben van, és az az egyetlen mázlim, hogy egykori mentorom megtanított rá, hogy művészként minden ruhámnak nettnek kell lennie, hiszen bármikor jöhet egy komoly fellépés, így Emma ha körülnéz sehol egy kozos zokni. Mivel nem szoktam itthon enni, a hűtő is szinte üres, a tojás is csak azért van, hogy ha nem tudnék összeszedni annyit, amiből futja egy vacsorára, akkor marad ez. - Áh, dehogy, csak a tapétát kaparta le a nagy hadakozásban.. Viccelek! – Nevetgélek, még csak igazi ágybabújásnak sem lehetne nevezni, amit műveltünk, két béna kamasz nagyon tapasztalatot mutathatott volna ezügyben. Mi csak két búvalbélelt túlkoros felnőtt vagyunk, akik az ital után amolyan pótcselekvésként egymásba gabolyodtunk, a lényegi részre már nem is emlékszem, de végtére is mindegy, a nő szeretné kitörölni azt a maradék emléket is, és ebben nem akarom meggátolni. - Igen, az vagyok, de nem sértődöm meg, ha nem ugrik be az arcom, régen voltam már a csúcson. A teltházas előadásaim már bőven a múlté. Nos azt hiszem mindent össze tudtam készíteni, itt van egyben. Nem kell sietnie, hozza nyugodtan rendbe magát. Tanár? Nem, ez kimaradt, azt hittem, hogy valami bárénekesnőnek készül, még a zongorámra is felfeküdt, ahogyan kieresztette a hangját. – Bólogatok félénk mosollyal, nekem igazán tetszett a látvány, noha sajnáltam is. Azt viszont kétlem, hogy lejáratta volna magát, London ezen részénél a többség búfelejtőként téved be egy olyan bárba, és másnapra maga mögött akarja hagyni, nem hogy pletykálkodni. Az más kérdés, hogy én már szinte törzsvendégként zongorázom ott, legalább ingyen iszom. – Csak az nem derült ki, hogy azt a Danielt, vagy Maxet utálja jobban.. Vagy mindkettőbe bele van esve, és éppen ezért bonyolult? Lényegében persze nem az én dolgom. Ha nagyon hasogat a feje, van rá gyógyitalom, már én se úgy bírom, mint tíz éve.
Kellően ideges és másnapos vagyok ahhoz, hogy egyből enni kezdjek, de végül mégis csak ráveszem magamat, amikor megnyugtat, hogy legalább _az_ nem történt meg és sikerült még időben megállnunk, vagy kidőlünk. Bár nem eszem gyorsan és jó eséllyel sokat sem fogok, de azért falatozgatok. Félek azért egyelőre, hogy netán visszaköszönne a reggeli, hiszen így is kellően kóvályog a fejem, a gyomrom pedig végképp nincs a legjobban. Azt sem tudom, hogy nem sikerült-e az ismeretlen fickó előtt kidobni a taccsot. Az lett volna ám csak egyáltalán nem úrinőhöz méltó cselekedet. - Úrinő... ez biztosan erős túlzás, de azért kedves öntől. Remélem nem tettem kárt a lakásában sem... valamilyen módon. - mondjuk nem öltem meg a fürdőszobát, esetleg mondjuk dobtam ki a taccsot pont a lábtörlőre. Azt se tudom pontosan mit és mennyit mesélhettem neki és mennyire voltam egyáltalán hiteles, mármint... nem estem e túlzásba a túl sok ital után. Nem mondom, hogy nem mondtam igazat végig, de azért tény és való, hogy az ember ha mérges és csalódott akkor hajlamos néha felfújni a történteket. Most már megnyugodtam és az biztos, hogy mostanában eszem ágában sem lesz majd italozgatni egy percet sem, mert láthatóan ilyen érdekes vége lehet a dolognak és csak rosszabb másnap. - Ez biztosan nincs így, ha egyszer névjegye is van. Ön ezek szerint bűvész igaz? - újfent megnézem a kis kártyácskát, amiről a nevét is sikerült lepuskázni. Kellemetlen ,hogy én alig emlékszem a beszélgetésre, ő ellenben úgy fest azért van, amire legalább halványan. - Köszönöm! A ruhám tökéletes lesz, amint mindent megtalálok és igazán nem szeretnék zavarni. Így is... kellemetlen lesz ez. Tanár vagyok, nem tudom meséltem-e, de nem lenne illő ziláltan megjelennem a kastélyban. Igazán nem mutatnék jó példát. - igen, ezért is kell kicsit összekapnom magamat, legalább mosakodni, fésülködni és hát ha ezek a ruhák vannak, akkor ezek. Végül is a diákok biztosan nem azt nézik, hogy miben voltam tegnap és miben ma. Csak el kell slisszolnom a szobámig és ott tényleg rendbe tudom szedni magamat. A Daniellel közösen kibérelt házat már visszaadtuk vagy egy hete, Maxet pedig jelenleg jobb, ha elkerülöm, de talán már el is utazott, ahogyan mondta, úgyhogy nem igen lenne hová mennem a kastélyon kívül. - Magától? Egy bizonyos kor felett ez már... - csak megrázom a fejemet és inkább kikászálódom az ágyból és irány a fürdés. Kicsit remélhetőleg még jobban magamhoz is térek tőle és értelmesebben tudunk beszélni, sőt talán még a reggeli maradéka is lecsúszik majd. Aztán meg tényleg nincs mit tenni, szereznem kell egy macskát és végképp beköltözni a Roxfortba. Majd szerezek valami toronyszobát a mostani helyett és hasonlóan fognak rám nézni húsz év múlva, mint Trelawneyra... remek lesz...
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
És még mindig nem eszik! Nem mintha sürgetni akarnám, és a tojás nem egy nagy anyagi tétel, ha kárbavész, inkább a saját lelki nyugalmamat akarom megtalálni azzal, hogy sikerül lenyugtatni. Hogy nem akar máris elrohanni, mintha ő valami céda lenne, én meg hímringyó. Na igen, amikor még lényegesen fiatalabb voltam, hát igen gyakran előfordult, hogy „csak szex volt” jellegű affér, de manapság így negyven felé közeledve ez már nem az én világom, másokat se akarok kellemetlen helyzetbe hozni. Igaz, hogy a múltban élek, de nem ennyire. - Ön egy igazi úrinő volt, habár a történetre annyira nem emlékszem, de az egyértelműen kiderült, hogy csak egy búskomorság az igazán perdöntő, semmi más. Így azt hiszem ettől még nem kompromittálta magát. Vegyük úgy, hogy jól éreztük magunkat, amolyan búfelejtőként, örülve, hogy nem kapkodtunk el semmit. – És persze kár is lett volna, mert ha az estét megelőzően megvolt a fériakról a véleménye, pocsék érzés lett volna, ha én ezt még tovább öregbítem. Azért nem sajnálom, hogy így alakult, hiszen kedves, jópofa nőnek gondolom, és ha legalább egy-két órán át tudott velem keserűen nevetgélni, meg egy jót aludni, hát az a kis csókolózás, vagy ruhás tapi már csak nem jelenti azt, hogy el kell ásnia magát. - Tudom, nem véletlenül ivott ennyit, amibe bátorkodtam csatlakozni. Nekem annyira nem volt rossz kedvem, szimplán úgy érzem semmi sem megy, de nem vagyok csalódott. Ön viszont az volt, de ne gondolja, hogy túfűtött csitri. Feltételezem az ember kortól függetlenül keresi magát, én lényegében semmi maradandót nem értem el. Minden amit valaha jót tettem, már a múlté, és senkit nem érdekel. Hát ez van. Parancsoljon, akkor talál ott tiszta törölközőt, a tusfürdő ebben az esetben szerintem mindegy, hogy férfiasabb illat, én eltekintek attól, hogy most hölgy használja. – Legalább valamennyit evett, így felemelem a tálcát, és visszahelyezem a pultra, hátha még a zuhany után mégiscsak befejezné. Viszonylag maguknak való emberek a szomszédaim, így ha kilép innen, akkor sem kell a hajához hasonló arcpírt produkálnia, lévén a kutyával nem fog találkozni. – Kár keresni, ha jön, akkor úgyis pofánvágja, mint egy szeneslapát. Addig pedig.. minimum három macska. – Nevetélek, én határozottan értékelem az őszinteséget, majd talán a fürdése után én is mesélek magamról néhány dolgot, ami miatt akár helyre is billenhet a lelki egyensúlya, mondván én szánalmasabb alak vagyok, mint ő.
Azért várható, hogy két eléggé becsípett felnőtt, amikor egy ágyban köt ki és még a ruháik is hiányosak akkor ott nem lehet arról beszélni, hogy nem történt semmi sem, de azért az megnyugtat, hogy ő sem emlékszik arra hogy valami komolyabb lett volna, meg aztán akkor jó eséllyel ruha nélkül ébredtem volna, teljesen meztelenül. Na az biztos, hogy akkor lennék csak igazán kiborulva, most inkább csak a döbbenet és egy csepp szégyen, amit érzek, hiszen nekem aztán tényleg nem szokásom ilyesmit művelni, ahogyan ezek szerint neki sem. Végül is botolhattam volna olyan valakibe is, aki kihasználja a helyzetet, úgyhogy ha innen nézzük akkor hálás lehetek neki, hogy ő nem ide sorolható. - Ezért hálás is vagyok. Nem is tudom, hogyan érezném magamat, ha nem így történik, így is... elég kellemetlen. - no meg aztán azt se tudom most, hogy mit mondjak vagy tegyek. Szednem kellene gyorsan a sátorfámat, vagy attól akár még ismerkedhetünk és barátkozhatunk is, hogy ilyen farfamuci módon alakult az este és végül a reggel? Gőzöm sincs, hogy mit illik ilyen helyzetben tenni, vagy mit nem, ami szintén mutatja, hogy még nem is kerültem ilyen helyzetbe. Ő hozzám képes igen lazán kezeli, bár lehetséges, hogy azért is, mert ő van itthon. Neki csak nem kell azon gondolkodnia, hogy menjen, vagy maradjon még egy kicsit. Bár célzást se tett rá, hogy zavarok. - Oh... sajnálom, nem szoktam általánosítani és nem is lenne fair a részemről. Tudja kicsit... sok volt az utóbbi időszak, egy lemondott esküvő, aztán egy nagy szerelem, amiről kiderült, hogy nem is volt akkora... Úgy éreztem magamat a végén, mint valami túlfűtött tini, aki csak pofára esik, de ne haragudjon én alig emlékszem valamire... - gőzöm sincs, hogy ő miket mesélhetett magáról és igazából azt se tudom én mennyire részleteztem ki a dolgokat, vagy ő ebből mennyire emlékszik, netán csak általánosságban ócsároltam Danielt és Maxet felváltva és persze magamat a fene nagy naivitásommal és a hibáimmal, hiszen én fuseráltam el sok mindent, nem hibáztathatok mindenért másokat. - Ne aggódjon, megfelel a saját ruhám, ha... megtalálom, de a zuhany jól esne. - bele is kezdek a reggelibe. Remélem, hogy nem jön vissza és inkább segít, hogy elmúljon a hasogató fejfájás. Úgyis össze kell kicsit szednem magamat mielőtt visszatérek az iskolába. A végén még összefutok egy tanítványommal ilyen állapotban és hát az nem tanárhoz méltó lenne. - Ha ön ügyetlen, hát én sem dicsérhetem magamat... Nem olyan egyszerű ez a nagy szerelem dolog, mint ahogyan a könyvekben írnak róla, csak ezt nem mindenki vallja be. - rázom meg a fejemet, miközben egy újabb falatot öblítek le a kellemesen meleg kávéval. Pont tökéletes, ahogyan szeretem, jól eltalálta, nem túl erős és nem is túlságosan gyenge. - Bár tudom nem kellene ilyet kijelentenem már most, mert még nem vagyok annyira elkésve, de... lehet, hogy be kellene szereznem egy macskát és jelezni Dumbledorenak, hogy örökre a kastélyban maradok, mert úgyse találok semmiféle nagy szerelmet, amikről a könyvek írnak. - túlontúl őszinte? Talán csak a másnaposság mondatja ki velem ennyire nyíltan a dolgokat, talán a keserűség tesz őszintévé. A fene tudja és azt hiszem nem is nagyon számít.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Látom rajta, hogy mennyire meg van döbbenve, amit át is érzek. Már én sem vagyok olyan fiatal, hogy ez legyen a mindennapos, ezért is próbálom menteni a menthetőt legalább egy reggelivel, ha ez számít még valamit. Nem kacsingatok, nem nézek rá úgy, mintha tinik lennénk. Mondjuk ő most is nagyon fiatalos, de egyértelmű, hogy nem valami fiatal csitri. Udvariasan elfordulok, míg magára húzza a köntöst, aztán amikor megkavargattam a rántottát, akkor vissza hozzá, és összeszegetem a lakásban szétszórt ruháit, de azért remélem, hogy nem akar elszaladni egy percen belül. - Sajnálom, ártatlan dörgölőzés volt mindkettőnk részéről, semmi több. Mindenesetre tényleg rossz, hogy ilyen körülmények között. Még csak azt sem tudom, hogy ki vigasztalt kit. Kölcsönösen, azt hiszem, nagyon nehezen rémlik. A helyzetet semmiképpen sem akartam kihasználni, már kinőttem abból, hogy csakazért is történjen valami. – Döntöm oldalra a fejemet játékosan, nem tisztem a csábítás, sőt, még ciki is, hogy ha valaki bennem látja az eszményi pasit, hiszen már régen volt az, hogy én voltam a sztárbűvész, a nő vélhetően fel se ismer. Gyakorlatilag pár év alatt simán elfelejtik az embert. - Igen Jerry, üdvözlöm Emma mégegyszer. A rémes passzra emlékszem, és az említett két férfinévre, de csak hogy a pasik disznók, meg egyéb ilyen frázisok, úgyhogy most jól eláshatom magamat, hogy egy vagyok közülük. Én magamról talán nem is mondhattam túl sok mindent, vagy mégis? – Vakarom a borostámat, hiszen ha körülnéz, akkor rengeteg érmet, kupát láthat a lakásban, nekem már más sem maradt, csak ezek a porosodó ereklyék.. Enyhén szólva is a múltban élek, abban a múltban, amit már aligha lehet visszahozni. - Lásson csak hozzá a reggelihez, és ha szeretne, tudok törölközőt adni, ha zuhanyozna. Váltóruhát sajnos nem tartok, bár ebből az is lejöhet, hogy megrögzött agglegény vagyok, pedig.. Csak ügyetlen. – Nevetem el magamat bánatos-vidám stílusban. Hát igen, nem sok önbizalmam van, ami volt, azt már régen elvették.
Tényleg nem vagyok olyan, aki ismeretlen alakok ágyában ébred, úgyhogy cseppet sem meglepő, ha meg vagyok ijedve. Nem tőle, hanem magamtól, hogy ideáig jutottam tanár létemre és persze hogy nem tudom, hogy mi történhetett. Elég faramuci helyzet annyi szent, és mintha ő egészen lazán kezelné, annak ellenére, amit mond, vagy csak már jobban felébredt? - Ez... megnyugtató. - ennek ellenére mégis feljebb húzom magamon a takarót, amikor közelebb jön, hiába, hogy csak a köntös az, amit hoz. Igazából jobban érezném magamat felöltözve, ha gyorsan leléphetnék, de egyelőre gőzöm sincs hol lehetnek a ruháim, meg aztán jelen állapotomban elég kellemetlen lenne végigflangálni a városon, aztán meg a fél kastélyon. Előbb össze kellene szednem magamat. - Valameddig? Jesszus... én... nem iszom soha többet egy kortyot sem! - persze az ilyen szabadkozás általános egy ilyen este után, én is tudom, de most elég erős az elhatározás, hogy tényleg így lesz. Végül csak felveszem a köntöst, de azt is jól összehúzom magamon felfogva a tényt, hogy valami volt és ő még valamennyire emlékszik is rá, ha már nekem totálisan ködös az egész. - Akkor... gondolom hálás lehetek. Köszönöm, hogy nem... tudja. Csak rémes passzban vagyok, de nem szokásom sem sokat inni, sem mást. - arról nem is beszélve, hogy nem igazán kellene most belemennem semmibe. Így is épp elég zűr volt mostanában körülöttem pasi témában. Nem sok értelme lenne annak, hogy ilyen hamar megint beleugrom valamibe, akár csak egy ilyen kalandba, főleg mert eleve nem vagyok kalandozós típus. A tálcát végül átveszem egy hálás mosollyal. Rendes fickónak tűnik, nem hibáztathatom, hogy ez lett a vége az estének, főleg ha még illedelmes is volt valamelyest, amennyire az ital neki is engedte. - Köszönöm... Jeremiah... Jerry igaz? - valami ködösen rémlik abból, hogy így becézik, de teljesen azért nem vagyok benne a biztos, hiszen elsőre még a neve sem ugrott be, csak most, hogy a névjegykártya is előkerült. Kellemetlen, hogy még a nevét se tudod annak, akivel egy ágyban ébredtél, még cikibbé teszi az egész helyzetet, annyi szent. - Emma. - bököm ki végül én is a nevemet, bár lehetséges, hogy ő emlékszik azért többre is, mint én. - A fejem szét akar robbanni és tudom, hogy mennyire rémes kimondani, de alig emlékszem valamire. Szóval jót beszélgettünk? - ez már csak azért is rossz, mert azt mondja neki se könnyű mostanában, de nem igazán emlékszem rá, hogy mit mesélt magáról, sőt az se nagyon rémlik, hogy én mennyit meséltem az elmúlt hetek káoszáról.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Csinálhattam volna palacsintát is, de az túlságosan speciális, nem szereti mindenki. Ráadásul a kávé bizonyos tekintetben édes lehet, akkor meg nagyon gyomorforgató lenne valami tejszínes-barackos cukorbombával megfejelni a nap kezdését. A tojás végtére is semleges, most nem dobtam fel tömény szalonnadarabokkal, lévén nem ismerem az izlését, viszont laktató annyira, hogy ne üres gyomorral szaladjon el, hiszen jó eséllyel nem fog túl sokáig maradni, ahhoz túlságosan is tisztességes nőnek tűnik. - Jó reggelt. Elnézést a kéretlen helyzetért. Számomra se mindennapi. – Lépek közelebb egy tartalék köntössel, amit a fürdőből emelek ki. Igaz, hogy az én méretem, de most megteszi. Hátat is fordítok, s amíg visszasétálok a pulthoz, addig magára kaphatja. Azt azért észreveheti, hogy a melltartója kissé lejebb, a bugyija meg oldalt van eltolva, még ha alvás közben azért vissza is állt a helyére. De valami lehetett, még ha nem is minden. – Nem, addig nem jutottunk el, csak.. valameddig. Az ital sajnos most ilyen hatással volt rám, de összességében nem akartam kihasználni. Elég rossz állapotban volt, igaz én sem voltam éppen jókedvű. – Kár priorizálni, hogy kinek éppen mennyire fontos a baja, végül nem is feküdtünk le, csak fehérneműn keresztül volt némi tapi mindkettőnk oldaláról, de mondhatni álomba sírtuk magunkat inkább, és így jobb is, mert tényleg intellektuálisabb hölgynek tűnik, nem valami cédának. Kiadagolok neki egy közepes adag rántottát, némi brióst is mellé, még tegnap vettem napközben, egészen friss. Töltök narancslevet, és kávét is. Tálcám van, így nem fogok mindezzel billegni. Szépen illedelmesen, mintha valami angol lord lennék minimum, közeledek, és az ágy szélére ülök, hogy átnyújtsam. Kétlem, hogy azért keveredett velem beszélgetésbe, mert megismert, nem az a korosztály, aki tátott szájjal nézte az előadásaimat. Pár évvel azután lehetett nagykorú, hogy én már kimentem a divatból. Vajon miért érzem úgy mégis, hogy le kéne nyűgöznöm? Hiszen csak egy idegen? Jó, ez így van, de én meg szeretek adni. Most éppen a tálkán a négyjegykártyám is, ami ugyan ütött kopott, de ott van rajta a nevem, és hogy bűvész. - Önnek is úgy hasogat a feje, mint nekem? De legalább jót beszélgettünk, nemigaz? – Kérdezem sármos-kisfiús mosollyal, mint aki nincs is tudatában, hogy régen mennyire szívdöglesztő volt. Manapság inkább csak röhejesnek, bénának érzem magamat, és ha valaki ujjong is értem, hárítok, mondván elment az illető esze.
Van az a pont egy nő életében, amikor úgy van vele, hogy itt van elege a pasikból. Daniel és Max... Max és Daniel... Azt se tudom, hogy mégis mi a fenét gondoltam. Kergettem valami álomképet valakiről már hosszú évek óta, miközben azt se tudtam, hogy mit is csinálok. Majdnem hozzámentem valakihez, aki nem szeretett igazán és akit én se szerettem, hogy aztán az oltárnál faképnél hagyjam és aztán kiderüljön, hogy igazából amit Max iránt érzek már régen nem az, ami régen volt, hiszen már olyan sok idő eltelt. A legjobb barátom volt mindig is, de hogy így kivágott valamit az életemből, mert úgy volt egyszerűbb és közben meg mindig is Danáért rajongott, aki egészen más, mint én... Ő is csak valami álomképet kergetett és sajnos elég volt pár hét, hogy egyértelművé váljon így csak a barátságunk ment tönkre és most hogy megkapta a nagy lehetőséget nem volt kérdés, hogy elmegy, én viszont nem akartam itt hagyni a munkámat. Megtehettem volna, na de lett volna értelme? A végén tényleg vénlány maradok és majd lesznek macskáim és majd beköltözöm szépen a Roxfortba, mint rajtam kívül nem egy tanár és ugyanolyan leszek, mint mondjuk Bimba, vagy Trelawney. Ködös jóslatokkal fogom riogatni a gyerekeket, amiket a csillagokból olvasok ki, vagy beveszem magamat a kentaurok közé és a Tiltott rengetgegben fogok élni... Na jó, ehhez nem vagyok elég bátor, viszont hasonló dolgokat mondhattam iszogatás közben Jerry-nek minden bizonnyal, aminek a jó részére már magam sem emlékszem. Valószínűleg, ha nem ül le hozzám akkor azt az egy italt kortyolgatom egész este, amíg kicsit a fejembe nem száll, hogy aztán hazabotorkáljak, vagy rosszabb esetben hagyjam, hogy valaki felszedjen és utána jöhet másnap reggel a brutális szégyenérzet, hogy még erre is képes voltam, pedig én aztán igazán nem vagyok olyan lány. Most viszont... a kávé kellemes illata kezd beszökni az orromon és az agyam lassan kezd impulzusokat küldeni arról, hogy ébredni kellene, mert igen-igen hasogat a fejem és annak ellenére, hogy valószínűleg jó nagyot aludtam, mégis úgy érzem magamat, mint aki agyon vertek... kétszer. Kis morgással nyújtózom egyet és ezzel tolom le magamról a takaró maradékát. Ekkor kezd már motoszkálni bennem az érzés, hogy így azért elég hűvös van, tehát nem lehet rajtam sok minden. Nyitogatni kezdem a szememet, hogy felfogjam egyáltalán hol lehetek. Nem megy könnyen, mert bár ez nem igaz, de élesnek tűnik a fény és igen lassan leesik, hogy tényleg igen hiányos öltözetben sikerült ágyba kerülni és... nem a saját ágyamba! Nagyokat pislogok, hunyorgok, hogy aztán végre lassan magamhoz térve kiszúrjam a fickót a pult mögött, ahogyan serényen reggelit készít, mert a rántotta illata is kezd áttörni a kávé erőteljesebb bukéján. Ez az a pont, hogy a takaróért tapogatózva gyorsan magamra húzom és riadt tekintettel ülök feljebb. Van rajtam fehérnemű... ez azért biztató, na de akkor is, csak az van! - Hello... - találom meg végre a hangomat is. A fejem rendesen hasogat és ez látszik is azon, ahogyan hunyorgok, de hogy felkeljek, amikor alig van rajtam valami... Erőltetem az agyamat és halványan rémlik, hogy ittam, és ezek szerint sokat. A fickó azt hiszem zongorázott és meghívott, de onnantól egyre ködösebb minden, hogy beszélgetni kezdünk. Vagy inkább csak én panaszkodtam? - Ugye mi nem... nem...? - azért ebben még mindig nem vagyok teljesen biztos, annak ellenére, hogy van rajtam fehérnemű. Nem szoktam én így kiütni magamat és nem szokásom idegenek ágyában ébredni sem, nem csoda, hogy gőzöm sincs hirtelen hogyan is kezeljem a helyzetet.
♫ Tell me a story ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Szerencsére én kelek hamarabb, mert ha ő tenné, akkor minimum sikoltozás lenne, hiszen nekem is hosszú percek teltek el addig, amíg ki tudtam nyitni a szememet, és legalább töredékét illetően visszaemlékezni, hogy mi is történt. Itt fekszünk egymás mellett, az biztos, méghozzá az én kis legénylakásomban. Egy ágyban, de ha jól rémlik, nem feküdtünk le egymással, csak néhány szomorkás csók elcsattant a nagy ivászat közepette. Azért félrehajtom a paplanját, mivel még mindig alszik. Igen, rajta van a fehérnemű, melltartó, és bugyi is. Igen, az este célja nem valami feszültséglevezető összebújás volt, hanem mindketten kiadtuk egy kicsit a bánatunkat, de hogy miket is mondtunk egymásnak, az alig rémlik. Emmának hívják, talán, és milyen formás, te jó ég! Inkább visszahajtom a paplant, és kicsusszanok mellőle. Miközben a fürdőben mosom az arcomat, karikásnak látom a szemimet, a hajam pedig nedves kócként tapad a fejemre. Legalább egy gyors tusolást megejtek, de amolyan két perceset, hogy ne ébredjen addig fel. Két pasinevet is emlegetett folyamatosna, Daniel és Max, és hogy hogy utálja mindkettőt. Na igen, de mégse utálhatja őket ennyire, ha így ki van borulva miattuk. Én alig beszéltem magamról, mert amikor láttam, hogy nagyon maga alatt van, akkor abbahagytam a zongorázást, és odamentem hozzá. Meghívtam egy italra, mert amit ő tartott a kezében, azt már órák óta kortyolgathatta. Végül elszaladt velünk a ló, a zongorához már nem is mentem vissza, csak hallgattam, ahogy mondja, és mondja, de fel nem tudnám idézni, mert ahhoz túlságosan is hasogat a fejem, tömény tequila jött egy idő után, méghozzá jég, só, és citrom nélkül. Ez az Emma aztán tud inni, ha nagyon nekibúsul, és hát én meg nem szoktam ennyire felönteni a garatra. Már bőven elmúlt éjfél, mire feltámolyogtunk a bár feletti lakásba, és azt muszáj megmosolyognom, hogy nem én hoztam karban, hanem majdnem ő tette velem.. Kész röhej.. Különben sem vagyok olyan, aki lányokat hoz fel, lévén a csitrik már nem rám buknak.. Meg egyébként sem szokásom senkit sem kihasználni, a szüleim mégiscsak jó gyereknek neveltek, noha amikor még aktívan bűvészkedtem, akkor jó pár assziszens kislány megvolt. Ám Emma most rántottát, narancslét, és kávét kap. Na nem ígérem, hogy ágyba, mert már most érzem, hogy mocorog, így hamarabb felkel, mire odaérnék, de a legalább a tojást összeütöm, s kávét is felteszem. A két kellemes illat hamarosan elkezd terjengeni a kicsiny lakásház. A franciaágy, amiben fekszik, éppen az amerikai konyhás pultra néz, ami mögött serénykedek, az alsógatyámra azért még egy köntöst is vettem, mert ha csak a meztelen felsőtestemet látja elsőre, biztosan hülyét kap, hogy a pult mögött sincsen rajtam semmi.. Valószinűleg így is, hiszen aranyos nőnek tűnik, aligha hiszem, hogy neki is ez a mindennapos..
