2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ugye-ugye? – Tűrögetem el én is a hajamat, s vetek együttérző pillantást a szőke lány testébe zárt fiú felé. Justice igazi nehézbombázó, de nyilván már megszokta, hogy ennyi haja van. A lányoknak egyébként is az éke, de ha egy fiúnak kéne kezelni, együttélni vele, minden előzmény nélkül, lássuk be nagyon nem egyszerű mutatvány. – Részemről nem szeretem a klikkesedést. Sokkal könnyebb védekezni, ha megvan a csordaszellem. Attól még szisztematikusan végigjárhatjuk a helyet. – Ingatom a fejemet, hiszen ha nem tudunk kommunikálni a távolból, akkor könnyen lehet, hogy kettesével vadász le minket az ellen. Nem, itt egy olyan fókuszcsoportra van szükség, amely együtt halad. Így is rajta veszthetünk, de többen jobbak az esélyeink. Mindenesetre véletlenül meghallom Cody szavait, ahogyan arról van szó, hogy ki mivel menne mosdóba, ezen már elvigyorodva bökön oldalba egykori testemet, amit most Justice birtokol. – Naaa.. kiszaladjak a mosdóba, kicsit kukkolni? – Mivel mi még az ismerkedés szintjén vagyunk, s tudom, hogy Justice csak a nagy száj szintjén kavart a többséggel, jó eséllyel még nem jutott oda senkivel, hogy ledobja a ruháit. Kivéve persze az akadémiát, ahol mindenki láthatta, na de mit nem adnék egy ismétlésért! – Lehetsz a leszármazottja, de lehet merő véletlen is az ilyen fokú azonosság. – Vonogatom a vállamat, igyekszem nem problémázni azon, hogy egyébként nagyon egyedi ez a hasonlóság. Nem beszélhetünk ikrekről sem, mert máskor éltek. De hogy mi lehet a nyitja ennek az egésznek, azt most még nem akarnám tippelgetni. Nem válaszolok a dokis kérdésre, én aztán inkább a támadó és védő mágiákhoz értek, netán a helyszíneléshez. Egy alapfokú sebkötözésre bárki alkalmas, én most nem kockáztatom, hogy Justice pálcája hogyan viselkedne a kezembne, lehet, hogy cserélnünk kéne. – Ahogy mondod. Én tudom, hogy mennyi munkád van a gyakorlásban. Nem mondom, hogy minden hollóhátas zseni, de te azért csak eljutottál oda, ahol most vagy. – Fordítom el a festménytől a tekintetemet, s dörzsölgetem meg a viszkető rúnát. Vélhetően ez valami nyomjel, hogy itt a kastélyban mi vagyunk a prédát. Nem árt résen lenni, vagy valami vadász ránk. – Jól vagy? – Kérdezek vissza, látom rajta, hogy már szinte bele fájdul a feje, nyilván készületlenül érte az elméjét a sok beáradó gondolat. Többek között az enyém, amit eddig csak a testbeszédem alapján tudott, s ismert. – Jobb híjján.. – Egyezem bele, s a rúnát igyekszem valahova odaérinteni, ahol kilincset, vagy kulcslyukat sejthetünk. Kissé morgok, mert elég rosszul érint, mintha ez valami akadálypálya lenne, ahol nincs más esélyünk, mint előre menni, hátha kinyílik a következő pálya. Nyafoghatnék, hogy fázik a lábam a kastély padlóján, mivel kibújtam Justice cipőjéből, de legalább a bokám nem töröm ki. Viszont a térdem, a vádlim határozottan meztelennek érzem így, nem beszélve a hívogató dekoltázsról. Automatikusan takargatni próbálom magamat, pedig büszke vagyok az amúgy sármos külsőmre.
Nem tehetek róla, de azért csak elmosolyodom Nicolas megjegyzése hallatán. Na igen az emberek azt hiszik, hogy egy képesség sima ügy, ha valaki már gyakorolta és úgy tűnik. Pedig ez bármire igaz. Nézzünk egy táncost. Olyan, mintha könnyen csinálna meg minden mozdulatot, közben pedig az ember tudat alatt tisztában van vele, hogy éveket gyakorolta, hogy úgy tűnjön, mintha egyszerű lenne, közben pedig nagyon is sokat dolgozik azért, hogy az a mozdulat pont úgy legyen tökéletes. - Látod nem csak úgy magától történik... Szóval legilimencia? - hümmentek egyet a végén, amikor az is kiderül, hogy Nick képes bizony valamire, legalábbis egy részét végül elmondja. Körülnézek, de a folyosó zsákutcának tűnik. A festményt pedig Nick nézi meg, ennél többet úgyse tehetünk jelenleg. A többiek elvannak a többi beszorulttal, bár még most is úgy vagyok vele, hogy könnyebb lenne megvárni a felmentősereget, mint elkezdeni itt önállóan akciózni, de úgy látom, hogy a többségnek bizonyo ott van a zabszem a hátsójában. - Ezzel azt hiszem nem sokra megyünk. - húzom el a számat és automatikusan a halántékomat kezdem el masszírozni, amikor megérzem a nyűglődést magunk körül, meg a teremben. Nem sokat ér ez a legilimencia, ha az embernek mindenki kínlódása beszivárog a fejébe. Kell pár pillanat, hogy egyáltalán elengedjem a dolgot és úgy döntsek ezt bizony egy ideig inkább nem alkalmazom. Idegesítő, hogy minden, amit tudok most Nicolasnál van, ő pedig még úgyse tudja, hogy mit kell csinálni pontosan. Közben befutnak a többiek is, legalábbis már elég közel ahhoz, hogy tanakodni lehessen és a csuklóm is viszketni kezd, ami különösen kellemetlen egy érzés. - Jól van, körülnézhetünk. - sóhajtok végül és az első piszkálás után csak megnézem a karomat. A fura jel egyáltalán nem tűnik normálisnak és hát jó eséllyel a többiek kezén is felfedezem, ha piszkálni kezdik a sajátjukat. - Szóval mindenkinek lett remek kis pecsétje? - azért összehasonlítom, hogy mind egyforma-e legalábbis azokéval, akik közel vannak. Csak aztán nézek körbe, hogy akkor vajon merre is induljunk, hiszen egyelőre úgy fest, hogy itt most bizony tényleg sikerült zsákutcába kerülni. - Nézzük meg azt az ajtót? - vetem fel végül Nicolasnak, hiszen eddig is lelkes volt és hát kettőnk közül jelenleg neki van több lehetősége. Nekem csak a pálcája és még az sem teljesen biztos, hogy megfelelően működik majd nálam. Azért ha az ajtó mellett döntünk, megpróbálkozom egy alohomorával, csak nem zárnak itt minden ajtót komoly mágiával, már persze, ha a kilincs lenyomása nem juttat be csak úgy.
A képkeret, amelyet Nicolas megmozdít, nem moccan egy milimétert sem, a rajta lévő alakok pedig ugyanúgy mozdulatlanok maradnak a festményen, mint eddig. Mugli módszer ugyan, de a mágikus világtól sem áll távol, hogy egy-egy festmény nem mozgó alakokat ábrázol. A folyosó, amelyen jelen pillanatban álldogálnak, zsákutca, vagyis annak a végén van egy egyszerű faajtó, de ha visszafordulnak, újfent abban a teremben kötnek ki, ahol a többi bálozó is van jelen pillanatban. Ha esetleg Justice megfogadja Nicolas tanácsát és megpróbálja a legilimenciát, igen erősen mellbe vághatja a teremben uralkodó kétségbeesés és pánik. Konkrét gondolatokat ugyan nem hall ki, de tisztán érzi minden egyes ember félelmét és rettegését, mindezek mellett pedig a bőre is elkezd enyhén viszketni a csuklójánál, ahogy mindenki másnak is. Ha pedig bármelyikük is odanyúl, hogy megvakarja, esetleg csak vet rá egy futó pillantást, egy igen bonyolult rúnát pillanthatnak meg az alkarjuk alsó részén, rögtön a csuklójuk alatt, amely halványan ugyan, de felizzik az érintésük hatására, egyelőre azonban nem tesz egyebet, csupán kék fényben játszva pulzál immár. - Fúj - reagálja le Camilla egy fintor kíséretében Cody rosszullétes mutatványát, de azért, ha Paulo közelebb megy a lányhoz, hogy segítsen neki, ő is a szőkeség mellé térdel egy kissé esetlen mozdulat keretében. - És gondolom, a bravúsos ötleted keretén belül, én és te lennénk egy pár - forgatja meg a szemeit rosszallóan, miközben igyekszik Cody iménti utasításai alapján eljárni és Paulóval együttműködve ellátni a lány sérüléseit. - Ez így nem fog menni - csóválja meg a fejét, majd pattan fel pár percnyi vizsgálódás múltán és veszi az irányt a négyes felé. - Oké, melyikőtök itt a doki? - vágja csípőre a kezét, miközben tekintetét Codyn és Chrisen járatja. - Esélyesen nincs komoly baja, de a fejét elég csúnyán beverte, szóval örülnénk, ha legalább a sebét begyógyítaná valamelyikőtök - vakarja meg beszéd közben automatikusan a csuklóját, mindezt anélkül téve, hogy akár egy pillantást is vetne rá.
Határidő: 2022.07.29. Mesélői hsz.: 2022.07.30.-31., tőletek függ, mikor fut be mindenki
Justice-hoz hasonlóan egészen más terveim voltak azzal, hogy eljöttem ide, még ha nagyon spontán is volt az egész. És voltaképp alig az érkezésünk után már ránk szakadt a baj. Amikor a téglás megjegyzésem vissza sül csak biccentek egyet és felmutatom a hüvelykujjamat - Meg lesz. - de többet nem fordítok rá, nincs is miért. Nem szándékozom balhét provokálni egy ilyen helyzetben. De hamar Chrisre terelődik a figyelmem, meg arra, hogy megint nem a saját bőrömet viselem, hiába próbálom elpoénkodni. Ami egyébként, ahogy nézem betalál nála és ez, egy kis mosolyt belőlem is kicsal… A bőr az ember legnagyobb felületű érzékszerve. A sajátját mindenki ismeri, mindenki megszokta- van rá elég ideje. De nekem személy szerint kellően groteszk és szinte bénító fantom érzeteket tudott okozni hosszabb távon, miközben a sellőtestemmel ismerkedtem.. az új bőrömbe zárva, amivel minden egy kicsit más lett… Úgyhogy igyekszem most ezeket a vissza szivárgó szarságokat kizárni a Miss Delight által tanult technika alapján. Persze önkénytelenül is Chris csuklóján keresem ki azt a néhány stressz oldó akupresszúrás pontot ami segíthet még. Közben ő elő pakol a zsebemből. - Hm. Nem is emlékeztem, hogy van nálam morfium. - tűnődök el egy pillanatra, amikor meglátok egy picike üvegcsét a hivatalos címkékkel rajta és egy teljesen sterilen zárt fecskendőt. De aztán hamar kiszúrom amit keresek és egy sötét löttyös ampullát veszek el, és teszek el végül Chris, vagyis a saját kezemből. Biccentek neki és ezt követően megindulok a sérült csajhoz de valójában a közelébe sem kerülök igazán, mert megszédülök és érzem a reflexet, szóval célirányosan az egyik asztal felé sietek, nagyon gyorsan… és épp hogy sikerül elkapnom egy jégvödröt. Áldott jó jégvödrök.. Csak imádkozom, hogy szerencsétlen Chris ma messze elkerült mindent ami kicsit is hasonlíthatna a stake-re, ellenkező esetben lehet még rosszabbul leszek.. Mindenesetre amikor Camilla, vagyis Paulo kérdez, össze szedem magamat annyira hogy válaszoljak. - El kéne látni a fejsérülését… legalább a vérzést elállítani és bármilyen varázslat megteszi amit ismersz és segíthet az agyrázkódáson… Meg átnézni van-e törés vagy ficam… - elég nagyot repült szerencsétlen, ráadásul még csak nem is a saját testében.. De Chris közben elhúz onnan szóval nem folytatom a diskurzust. Egy kissé gyengének érzem a lábamat, szóval nem bánom, hogy falhoz leszek állítva. - Tökéletes módja annak, hogyan tegyenek tökéletesen használhatatlanná egy gyógyítót… És úgy tűnik igen..-de nem kezdem el fejtegetni hogyan kéne használnia a gyógyítói képességemet. És aztán ahogy Chris részéről elsikkad egy kicsit részemről is mert.. elég sokminden történik, szóval remélem, hogy Paulo tud mit kezdeni a helyzettel. És a portréra felpillantva egy kissé kiül az arcomra, vagyis Chris arcára egyfajta fura döbbenet. De nem amiatt mert műveletlen lennék és most döbbennék rá tényekre. Inkább egy infó.. egy pletyka.. a Varjúból. Fionn halálának körülményeiről.. De mielőtt bármi érdemleges gondolatom születhetne, Chris úgy hajol hozzám mintha vallomást akarna tenni.. A vallomására pedig csak nézek rá. A bal szemem tikkelne, ha Chris mimikája fogékony lenne az ilyesmire és bár a füléig elönt a pír, csak pislogok egyet rá lassan. Majd halkan, szintén hogy csak ő hallja válaszolok, tökéletes faarccal. - Hát ha menni kell, hát menni kell. - összegzem tömören - Majd.. úriemberek leszünk és nem beszélünk róla. Neked legalább nem kell elmondanom mit csinálj… - paskolom meg a vállát- vállam bátorító jelleggel és próbálok nem gondolni semmire.. Aztán hirtelen újra felkapcsolják a villanyt odabent, amikor eljut hozzám Paulo ötlete és Nicolas és Justice-hoz fordulok. - Én hajlok arra amit a vöröske felvetett, már ha ez nektek is rendben van. - tudom, hogy Justice maradna inkább, Nic pedig a képet kezdi vizsgálni és valójában én sem szívesen szakadnék le, de…. Chrisnek többek között lenne lehetősége diszkréten elintézni magát.. vagyis engem... Ez egyre kínosabb.
A téglás megjegyzésre már lehet, hogy elmosolyodnék, ha nem lennék egyrészt elkenődve az eljegyzés, másrészt teljesen összezavarodva, hogy akkor most ki kicsoda és mit kellene csinálnunk. Lassan azért körvonalazódik, hogy a páros báty és húg, bár az ég világon semmi hasonlóság nincs a külsejükben, szóval lehet különböző szülőktől, de ez mindegy is. A lényeg, hogy elhangzik egy húgi és onnantól kiindulva a saját családomból tudom, hogy mehet a civakodás rendesen, de komoly kárt úgy se okoznak egymásnak. Gondolom... - Cody! - hőkölök fel, de kibuggyanó hitetlen felnevetéssel, amikor elkezd viccelődni azzal, hogy milyen lenne egymásban lenni. Prűd lennék? Ezzel még nem igazán csúfoltak, de azért látszik a fejemen, hogy egy kissé rákvörösre váltok és laposan pislogok körbe, hogy más hallotta-e a megjegyzést. Nem homofób megmozdulás ez, ha Tita mondta volna ugyanezt akkor is ugyanúgy rák vörös lennék. Persze nem vagyok a világosbőrű szőke önmagam, szóval Cody testében elpirulni valamivel kevésbé feltűnő, aminek jelen esetben örülök is. Felsegítem és a nyugtató megemlítésére elkezdem lapogatni a mellkasomat, mellkasát, hogy előhúzzak belőle lényegében minden létező dolgot és a markomba odanyújtsam. - Válogass. - válaszolom, ezúttal teljes lelki nyugalommal, egyáltalán nem kommentálom vagy jelzem semmilyen fokon, hogy készül bepánikolni és hogy ez nem feltétlenül egészséges, hiszen tudom a hátterét és már annak örülök, hogy van vész esetére nála valami bogyó, vagy bájital, vagy akármi, ami segíthet. Nem akarok nagyon eltávolodni Cody-tól, amíg ő megkörnyékezi a sérültet, ezért kicsit megállok félúton Justice és Nicolas és Cody és a sérült lány között, várva, hogy merre van rám nagyobb szükség vagy hogy mikor végez a srác. Arra számítok, hogy három másodperc múlva már talpon lesz a csaj és konkrétan virul, de ehelyett Cody az én testemben el se jut odáig a kiserkent vér miatt. - Mi a f... francba. - szépítek a végére, mondjuk így sok értelme nincs, amit mondok. Gyorsan elindulok Cody felé, hogy miután kidobta a taccsot karon fogjam és elhúzzam Nicolas és Justice irányába, ahol szerencsére vér nincsen és odaállítsam melléjük a falhoz. Már ha persze hagyja, hiszen rángatni nem akarom. - Hát ez így elég kellemetlen lesz. - jegyzem meg, újra a hajamba túrva. - Akkor asszem rajtam a sor dokit játszani. - jegyzem meg, de mielőtt elindulhatnék vissza a lányhoz az auror páros megtalálja azt a portrét. - Hát, khm. - krákogok kicsit, mert ebben a szent pillanatban a saját szememmel látom, hogy az én külsőm és a portrén szereplő fiatal Grindelwald külseje tényleg egy az egyben ugyanaz. - Az az igazság, hogy fingom sincsen még arról se, hogy miért akart engem egy házimanó elkísérni, de talán ezért, mert hasonlítok Grindelwaldra és a házigazda nem akarta, hogy én is a csere áldozata legyek. Jobb ötletem nincs. - válaszolok Cody hangján, de azért oda-vissza szánkázik a tekintetem az eredeti testem, tehát Cody és a portré között. Vajon illenék többet mondanom? Már így is figyelmeztettek, hogy a nagynéném miatt figyelhetnek minket és hogy vannak bőven, akik már összerakták a családfánkat, de azért valahol bennem van, hogy nem igazán óhajtom reklámozni a dolgot. Szerencsétlen ájult csajt kissé el is felejtem a nagy bambulásban, arra számítva, hogy valaki más úgy is segít neki, pedig amúgy egyáltalán nem vagyok annyira süsü gyógyításból, bestiamesterként jó sok sebet szereztem már és jó sok állatot is gyógyítottam már, éppen csak a saját esetemben csak összehúzom a sebet, hogy ne vérezzen és ennyi, a hegeket teljes mértékben leszarom. De ettől függetlenül akkor is Cody tudásához és képességéhez képest én inkább valami hentes vagyok, semmi több, aki most még el is felejt segíteni, főleg, mert egy igen kínos érzés kerít hatalmába, ahogy álldogálok. - Cody... figyu... pisilnikell. - suttogom a sráchoz hajolva, hogy csak ő hallja, úgy kezdve mintha valami hatalmas bevallanivalóm lenne, de valójában csak nagyon cinkes a helyzet. Mivel az aurorok is választ várnak és az inger is arra késztet, hogy ne rohanjak sehova jelenleg egy kicsit még a Paulo által felvetett szétválás ötletét is elodázom.
Ami azt illeti, ahogy Camilla, úgy én sem találom cseppet sem szórakoztatónak a helyzetet. Tényleg nem. Semmi közöm hozzá. Bár csak erről volna szó, de nem. - A kis leckéimre nem lenne semmi szükség, ha végre megtanulnál felelősségteljes felnőtt nőként viselkedni a hisztéria helyett. Ami jelenleg cseppet sem segít. - jegyzem Camilla felcsattanására. Én sem örömből, és szórakozásból teszem ezt a saját húgommal. Pusztán igyekszem gátat vetni neki, hogy ismét megtörténhessenek olyan események, mint a nyáron. Ehhez pedig a húgomnak illene már felnőnie, és felelősséget vállalnia, ahelyett hogy az elcseszett szüleinkre mutogat. - Furcsa, általában ilyeneket én szoktam mondani másoknak. - villantok azért még egy kedélyes mosolyt Chris felé. Általában tényleg én vagyok az úriember, aki a bajba jutott hölgyek megmentésére siet. Furcsa érzés bajba jutott hölgynek lenni. Mit mondjak cseppet sem tetszik. - Tartogasd csak azt a téglát későbbre öregem, ki tudja még jól jöhet. - szólok vissza Codynak is. Persze nem szoktam hozzá, hogy ezt női hangon tegyem. Pár tény, hogy a húgom hisztije elég idegesítő. Még az én számomra is jelen pillanatban, nem hogy idegeneknek. Ezt aláírom. Ez után történik a cipős kis baleset. - Nagyjából annyi együttérzés és segítőkészség van benned, mint csokibékában kuruttyolás. - szúrom le a húgomat a magam módján, miközben feltápászkodok végre a földről némileg sajgó bokával. Persze ez elég idétlenül hangozhat jelenleg tőlem. A saját férfias mély hangomhoz vagyok szokva, nem Camilla vékony, hisztire berendezkedett hangszálaihoz. - Oké, Húgi, hagyd azt. Úgy nézel ki, mint egy nemibeteg idióta. - lépek oda hozzá, hogy megfogjam a kezét, mielőtt még egyszer középre nyúlna. Mindezt a legkisebb női elegancia nélkül, bár így sem sikerül annyira hosszú lépteket produkálnom, mint szeretnék a szerintem túl kevés mozgásteret engedő szűk ruha szoknyarésze miatt. - Igazad van, gyorsan meg kell ezt oldanunk, mindenki érdekében. Még sosem voltam nő, és nem is érzek rá ingerenciát, hogy az maradjak. - forgatom meg a szemem. Mr. Tégla közben elindul a szerencsétlenül járt szőkeség felé, de nem tűnik úgy, hogy túl jó színben lenne. Az aurorok felszívódnak egy folyosón, a hőslovagnak meg úgy tűnik zabszem van a hátsójában. Vidám lesz ez így. Ja, mégsem. - Nem nézel ki valami jól öregem. Kell segítség? - fordulok azért még oda Mr. Téglához. A mozdulat viszont kissé eltúlzott lesz, és cseppet sem csábos módon csapódik Camilla vörös haja az arcomba, és a számba, minek következtében a haját kezdem kiköpködni. Na ez a saját rövid, és tökéletes frizurámmal sose történt volna meg. Bajok lesznek itt még a nemiséggel úgy érzem. Minden esetre, ha Cody igényli, akkor elengedem Camilla, azaz a saját kezem, és odamegyek hozzá segíteni, amiben tudok. A nagyobb baj, hogy semmit sem érzek. Szó szerint semmit. Nem is emlékszem, hogy valaha ennyire egyedül lettem volna. Mindig könnyen és automatikusan hangolódtam rá mások érzelmi világára. Most pedig semmi, csak a csend. Ami valljuk be elég ijesztő. Azt hiszem a testvérem kapta meg a képességem is a testemmel együtt. Éppen csak nem tudja használni, és remélem nem is jut eszébe. Félek túl sok lenne neki egyszerre. - Mi lenne, ha szisztematikusan párokra osztódva kezdenénk el átkutatni a helyet. Emelet, földszínt, pince. Bizonyos időközönként itt találkozva, hogy jelentsük ki mit talált? Jobb, mint ülni, és várni a csodát, ha már kifelé nem mehetünk. - vetem fel végül az ötletem nagyjából mindenkinek, aki még hallótávban van, vagy visszatért. Ráadásul így legalább semmit sem nézünk meg kétszer, viszont háromszor olyan gyorsan haladunk a felderítéssel. Belegondolva elég idétlen, furcsa pár lehetünk jelenleg Camillával. A hisztis pasi, és hideg, megfontolt, de esetlen nő. Remélem nem maradunk így soká.
Azért annyira nem érzem könnyednek a testcserét, mint ahogyan azt Chris-Cody hiszi rólam. Viszont eszembe ötlik, amit Justice kérdez, hogy milyen képességeim lehetnek, amit esetleg ő használhat. Mondanám, de még rá figyelek, hogy hogyan tudom változtatni a külsőmet. Azért még nem olyan egyszerű, ezért inkább a nagy erőlködés közepette valami válaszfélét szűrök ki az ajkaim között, ha már együtt lettünk elásva ebben a gödörben. – Nekem sem. Mennék én, csak hát.. – Nem fejezem be, hiszen Justice higgadt várakozásra intene, ebben azért eléggé különbözünk. Tovább próbálom hát a színváltást, sikerül valami szőkésvörös tincset varázsolnom a lány sötét hajkoronájából, hogy aztán elismerően fújtassak. – Nem is mondtad, hogy ez ennyire nehéz! – Nem nagyon erőltetem tovább, mert már Justice-hoz hasonlóan engem is idegesít annak a Camillának a nyafogása, csak most éppen fiúhangon teszi ezt. Kétlem, hogy ez lenne a legnagyobb problémánk az életben, inkább a megoldáson kéne gondolkozni. – Nos a közelmúltban, éppen az akadémia alatt valahogy sikerült belemásznom mások fejébe. Még igencsak kezdetleges, de úgy fest, hogy van érzékem a legilimenciához. – Ezt megpróbálhatja Justice de mivel még nálam is tényleg a kezdet kezdetén járok, meglepne, ha boldogulna vele. Az már csak hab a tortán, hogy valamellyest be tudom azonosítani a sötét teremtényeket, ez Justice zsigerből csinálja, hiszen alapból gyanakvó. Ahogyan azt sem teszem hozzá, hogy sajnálom, ha kellemetlensége támadna a méreteimből adódóan, hiszen lányként nyilván nem szokta meg, hogy ha szűk az alsónadrág valami plusz testrésztől, ami nem éppen kicsi. Justice javaslata ellenére én elindulok mezitláb, a lány pedig végül jön utánam, hogy észrevegyük a képet. Ennyi alapműveltsége mindenkinek van, de aurorként természetes, hogy be tudom azonosítani a fiatalkorú duót. Elnevetem magamat a lány szavaira, s furcsa, hogy az én torkomból egy lányos, igéző kacagás hallatszik, így már nem csoda, hogy Justice gyakran él a hangjával, mint fegyverrel. – De talán igen, főleg, hogy most már be is bizonyosodott, hogy tényleg van köze a helynek Grindelwaldhoz. Egyéb hozzáfűznivaló? – Kérdezem félhangosan Christophertől, még ha amúgy Cody testében is van. Nem nagyon moccanok, csak vetek egy futólagos pillantást a festményre, hátha a rajta lévő alakok egy bizonyos irányba néznek-e. Egy aprót azért mozdítok a képkereten, hátha nyílik valahova.
Nem jól viselem a sipákolást, úgyhogy értékelem, hogy végül más már nem kezd el szabaduló műveletnek fogni. Azért Cody megjegyzésére, ami kissé ... mondjuk érdekes felszökken a szemöldököm. Na nem azért, mert nekem teljesen mindegy, hogy ki kivel, de hogy itt valami érzelmi bonyodalom van, az holt biztos. Vajon tud erről a kis vörös? Aztán inkább gyorsan zárom az ezzel kapcsolatos gondolataimat, hiszen most nem ez a legfontosabb. A képességem nem működik, Nicolas pálcája viszont igen, mármint az, amelyikkel varázsolni lehet, úgyhogy marad a kezemben. A jó ég tudja, hogy mi folyik itt. - Nem lenne egyszerűbb megvárni, amíg bejönnek? - eljöttem, de bevallom jobban vonzott a szórakozás lehetősége és a kíváncsiság, mint az, hogy veszélybe kerüljek. Ahogyan Nick is mondta egész más ez, mint hogy az akadémián teljesít az ember pár feladatot. Jóval nagyobb a kockázat. Végül sóhajtok egyet és egy jól van nézéssel elindulok utána. - Addig is lehetőleg senki ne csináljon semmi baromságot! - szólalok meg újfent a komolyabb baritont alkalmazva, hogy rendre utasítsak mindenkit lehetőség szerint, aztán sorolok be Nicolas mellé. Jelenleg nekem van könnyebb dolgom, hiszen a pasi cipő egyszerűbb, mint neki a magassarkúban, meg a szoknyában egyensúlyozni. Mindenesetre, amikor látom, hogy próbálkozik a képességemmel azért lehalkítom a hangomat, hiába indulunk el már a többiektől távolodva. - Koncentrálj és pontosan képzeld el magad előtt azt, amit akarsz. A metamorfmágia bonyolult,viszont rengeteg lehetőséget rejt magában és... nem csak ezt tudom, szóval óvatosan. - hiszen ott a dzsinn képesség is, amit még én magam is tanultam, és nem lenne jó, ha valami spontán dolgok történnének véletlenül. Az persze érdekel, hogy Nick képes-e valamire, de egyelőre nem kérdezek rá nyíltan, inkább csak a tekintetem mutatja, hogy bizony érdekelne, hogy ha szükség van rá nyúlhatok-e valamihez a pálcán kívül. Főleg, hogy azért jó eséllyel nem egyformák a mágikus képességeink, ki tudja, hogy minden varázslat ugyanolyan erősséggel működik-e egy másik testben. - Hm... ez a Chris indulhatna egy Grindelwald hasonmásversenyen és tuti dobogós lenne. - hümmentem oda Nicknek, de igazából egyelőre ennél jobban jelen helyzetben nem érint meg a festmény. Vannak a világban hasonlóságok, nem ritka dolog ez, úgyhogy miért ne lehetne ezúttal is valami ilyesmiről szó. Az nem jó hír, hogy nem fog valami szépen megöregedni, de végtére is öregen senki se fest valami jól, főleg száz felett. - Nem lenne jobb tényleg inkább megvárni a kintieket? Elég nagy ez a hely. - vetem fel újfent Nicolasnak. Gőzünk sincs, hogy mi van itt és jelenleg sokkal könnyebb kiútnak tűnik a helyett, hogy bajba kerüljünk, hogy megvárjuk amíg szépen bejönnek értünk és kész.
Justice metamorfmágusi képessége ezúttal cserben hagyja őt, pont úgy, ahogy a többi is. Akárhogy is próbálgatja őket, egyik sem működik egy fikarcnyit sem, szóval pillanatok alatt rájöhet, hogy a testükkel együtt a képességeik is felcserélődtek. Amikor pedig körülnéz, Cecilet keresve, nem találja, vagyis finoman szólva egyetlen famíliáris sem tartózkodik a helyiségben. Nyilván köddé váltak, amint mindenki testet cserélt, úgyhogy ezúttal rájuk már nem támaszkodhatnak. Nicolas pálcája megfelelően működik az ujjai között, nyilván van már annyira tapasztalt boszorkány, hogy más pálcáját is gond nélkül használhassa, de ki tudja, milyen mértékben működnek majd a bonyolultabb varázslatok, hiszen abban az esetben tényleg érdemes mindenkinek az eredeti pálcáját használnia. A döntés ezúttal tehát rajtuk áll, attól függően, miként ítélik meg a helyzetet. Nicolas próbálkozik a metamorfmágiával, de az nem működik megfelelően az ő esetében, hiszen Justice se egyik napról a másikra tanult bele az alakváltás eme formájába. A próbálkozásai közepette azért változik a szeme és a haja színe is, de egyelőre más nem történik. Nem képes lemásolni a saját alakját, hiszen az egész testre kiterjedő metamorfmágia már egy igen komoly tudást igényel és ő még csupán most kapta meg eme adottságot. Nyilván ő is birtokolja azokat a szinteket, amiket Justice is, de idő és rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy rá is jöjjön a nyitjára. - Hát azt nagyon ajánlom, mert már rohadtul unom az ostoba kis leckéidet! - vágja Camilla Paulo, vagyis a saját arcába a haragját, mit sem foglalkozva azzal, hogy másokat esetleg irritál a hangja. - Szóval kapcsold rükvercbe a melleimet és tolass ki a képemből, amíg szépen kérlek! - sziszegi mérgesen, miközben elengedi Paulót, de a tekintetével továbbra is ölni lehetne. - Gratulálok... - vet egy lesajnáló pillantást a bátyjára, amint az elvágódik a padlón, majd kitöri a cipőinek a sarkait. - Ezt meg kell oldanunk, még mielőtt a testem bánja - forgatja a szemeit bosszúsan anélkül, hogy felsegítené a testében rekedt bátyját a padlóról. Paulo képessége egy fikarcnyit sem működik, pont úgy, ahogy Justice esetében sem és jelenleg Camilla sem adja jelét annak, hogy bármilyen mértékben is ráhangolódott volna valakinek a gondolataira. Nyilván ő nem gondolt bele abba, hogy milyen képességek birtokába is jutott tulajdonképpen, szóval egyelőre nem is próbálkozik vele. Helyette Paulo testében járkál fel-alá bizonytalanul, miközben folyamatosan középre nyúlkál, mintha csak azon múlna a létezése, hogy mennyire jól igazítja el. Kívülről nézve teljesen olyan, mintha Paulo meghibbant volna és mellé még valamiféle nemi betegséget is összeszedett volna... Cody elindul a sérült lány irányába és egészen közel jut hozzá, bár jól sejti, Chris gyenge pontját ő is sikeresen megkapta, szóval már a vér láttán elkezd émelyegni a gyomra és ha tesz még közelebb pár lépést, máris viszontláthatja Chris előző étkezésének a tartalmát. Hamar rájöhet tehát ő is, hogy ezúttal nem szerény személye a gyógyító a csapatban és egyelőre a teremben tartózkodók közül is csupán egy-két ember siet a szőkeség mellé, szóval esélyesen nincs senki más, akinek lennének hasonló képességei vagy képzettsége. Vagyis ebben a tekintetben Chrisre vannak utalva, bár az kérdéses, hogy mennyire hajlandó használni egy sérült személyen egy olyan képességet, amivel eddig még csak köszönőviszonyban se volt. Justice felszólítása hallatán és az iménti példa láttán egyelőre nincs más, aki mindenáron ki szeretne jutni, helyette tanácstalan párbeszédek zajlanak le, miközben néhányan a kapott képességeiket próbálják úgyszintén, megint mások pedig megoldást igyekeznek találni a történtek kezelésére. Az aurorok eközben odakinn valóban megpróbálnak bejutni, egyelőre a kastély és birtok köré vont pajzsot gyengítik, ami azért beletelhet némi időbe. Ha Nicolas és Justice végül mégis elindulnak az egyik folyosón, egy ideig semmi különöset sem találnak, de némi séta után felfedezhetnek egy festményt az egyik falon, amely az alatta szereplő felirat szerint az ifjú Dumbledoret és Grindelwaldot ábrázolja. Így azért Nicolas kaphat némi támpontot arra vonatkozóan, hogy az öregnek mégis lehet némi köze a fekete mágushoz, de közben talán a külső hasonlóság is feltűnhet számukra Grindelwald és az egyik diák között, akivel nemrég még szót is váltottak.
Határidő: 2022.07.22. Mesélői hsz.: 2022.07.23.-24., tőletek függ, mikor fut be mindenki
Nagyjából olyan érzéssel ébredek, mint mikor nyáron egyik ámokfutásomból a másikba zuhantam, de a kettő között mindig volt pár keserves óra… amikor a szervezetem azért küzdött, hogy bármit is vettem be, bármit is ittam meg, bármit is szívtam el, minél hamarabb kiürüljön… csak hát.. nyáron ilyesmire mondhatni esélyt sem adtam. Legalábbis nem túl gyakran. Szívből örülök, hogy nem maradt semmi függőségem ebből az időszakból. Bár állítom csak a gyógyítói képességemnek köszönhetem. Paulo hangját szinte a koponyámban hallom oda vissza pattogni, meg apránként a többiekét is. De egyenlőre nem fogom fel hogy ki püfölt meg kit.. Esetlenül emelem a kezemet, hogy megdörgöljem az arcomat, meg az égő szemeimet. - Lehetne halkabban..? - kérdem magam is elég erőtlenül Paulotol, majd “gálánsan” hozzá teszem - Vagy receptre is írhatok tíz köbcenti téglát nyugtatónak… - tárom szét a karjaimat szarkasztikus szórakozottsággal hunyorogva, kissé még begyógyult szemekkel. De amikor meglátom magamat, magammal szemben, egyből ki is kerekednek. Tudatosul az is, hogy nem is a saját.. vagyis a már nyár óta megszokott hangomat hallottam vissza. Egy kissé bele dermedek a mozdulatba és hamar megállapítom, hogy arra a receptre hamarosan nekem lesz valószínűleg szükségem. - Picsába.. - motyogom miközben próbálok egyenletesen lélegezni és persze azért végignézek magamon. - Te meg ezek szerint bennem… - félre biccentem a fejem - Mmmeg kell hagyni, egy másik kontextusban, ez egészen kellemes felállásnak ígérkezne, de így… - végig nézek újra magamon, vagyis.. Chrisen - Azért.. Nekem is vannak elveim és határaim.. - csúszik ki a számon halkan, minden ellenére egészen nyugodtan válaszolva Chris kérdésére. Próbálom elpoénkodni a helyzetet még ha csak ilyen szofisztikáltan közönséges módon is... de közben érzem ahogy lever a hideg veríték, remegni kezd a légzésem és bizony nyakon vág a pánik első hulláma. Mégis igyekszem méltósággal viselni, főleg, hogy most lett szerencsétlen flótás rommá oltva, hogy kussoljon már. Úgyhogy elfogadom Chris.. vagyis a saját kezemet és talpra kecmergek, az együttérzésére csak biccentek és szintén úgy válaszolok, hogy csak ő hallhassa - A mellény zsebemben… van egy adag nyugtató. Megkaphatnám? - tudom, hogy ezzel Chris fizikai valójára lesz hatással a cucc. És látszik rajtam, hogy nem szívesen leplezem le a tényt, hogy készenlétben bizony itt van nálam ilyesmi, hiszen ezzel elismerem; még mindig nem vagyok a toppon, hiába járok szorgosan Miss Delight-hoz. Akárhogy is bekövetkezik az újabb baj, mégpedig hogy a csajszi dob egy elég szerencsétlen hátra szaltót. Ha Chris közben oda adta amit kértem egyenlőre elteszem, a pórul járt csajszi helyzete ugyanis máris segít fókuszálnom, így úgy döntök inkább vele foglalkozom. Chris az aurorokkal kezdeményez beszélgetést én pedig megindulok az ájult irányába, hogy megvizsgáljam. Bennem, mivel a sellő testbe magammal vittem a gyógyítói képességemet, nem gondolok arra, hogy most ne lenne velem.. Ami ha tévedek, igencsak szép pofára esés lesz és lehet a csajszi közelébe se fogok tudni kerülni Chris sebezhetetlenségének gyenge pontja miatt.. Ugyanis a sárkányos kaland során amikor megsérültem, ő konkrétan beájult a vértől..
Alapvetően lustán hemperegve térnék magamhoz egy ájulás után, ellenben a sápítozás nem messze tőlünk kipattintja a szememet. Az nem érdekel, hogy a srác az affektálós, viszont az, hogy elkezdi püfölni és rázni azt a lányt, aki első blikkre az én szememben inkább a párja, tekintve, hogy egyetlen közös vonásuk sincs, az már cinkes. - Hé, haver, esetleg nem kéne kiklopfolni a kisasszonyt! - szólok oda, nem törődve azzal, hogy nem az én dolgom. Ha valakit előttem cseszegetnek, akkor nem igazán tudom némán végignézni. Ellenben nehéz lenne nem észrevenni, hogy a hangszínem nem a sajátom és hogy amikor körbenézek Cody-t keresve, akkor sehol sem találom... ellenben saját magam nyúzott fejét igen. - He? - összegzem nagy vonalakban a ledöbbenést, miközben a profibbak - Justice és Nicolas - már talpon vannak és próbálják megoldani a problémát. Ha nem éppen azt fogná fel a szűk agyam, hogy testcsere áldozatai lettünk, akkor biztosan irigyelném, hogy mennyire tudnak fókuszálni a feladatra, de jelenleg feltápászkodom és kinyújtom a kezem... magamnak... - Cody? Te vagy, hm, bennem, ugye? Jól vagy? - kérdezem azért, tuti, ami tuti, miközben furcsán megbámulom önmagamat, hiszen a tükörkép valamivel másabbat mutat azért. Jesszusom mekkora a homlokom és a homlokcsontom... Nagy jóindulattal lehetne jóképűnek nevezni, ellenben Cody... régen, mielőtt meghalt jóval vékonyabb volt testalkatilag, de úgy is kölykösen jóképű, most viszont hasonló alkatunk van és ahhoz valami topmodell szépségű arc társul. Belebámulok kissé az ablak visszatükröződésébe, hiszen bent világítanak a fények kint pedig már lemenőben a nap. Furcsa érzés, idegen, hiába ismerem őt, hiába érkeztünk együtt, még így is kellemetlenül elhúzom a számat, miközben megtapogatom az arcomat. Nem mást, csak az arcomat. - Nyomokban így már érezhetem amit te éreztél... csak a te eseteddel ellentétben ezt vissza fogjuk csinálni valahogy. - mondom halkan, ezt szándékosan csak Cody-nak, aki valószínűleg éppen az én testemmel barátkozik. Azért kis aggodalommal nézek rá, nehogy elfogja valamilyen erősebb pánik, hogy már megint új testben van, de legalább ezúttal... nem halt meg és tényleg van visszaút. Remélem. Amikor egy csaj nekimegy az ajtónak és visszalökődik felszisszenve kapom oda a fejemet, de a tyúkeszem miatt nem esik le, hogy ezúttal lehet, hogy nekem kéne megmoccannom és megnéznem hogy van. Legalább is abban az esetben, ha nem csak a külsőnk változott, hanem konkrétan a képességeink is cserélődtek. Nem igazán a szívem csücske a megszállás, hiszen Elena is ezzel machinált és miatta halt meg a meg sem született ikerfivérem, szóval... na... nem csoda, hogy erőteljesen keserű a szám, pedig lehet, hogy van aki nevetne az egészen vagy akár visszaélne vele. - Oké, akkor ti... aurorok vagytok, ugye? Valami tipp, hogy az ücsörgésen kívül hogyan legyünk hasznosak? Mert az nem igazán az erősségem. - fordulok Justice felé, Nicolas testében, ha már ő kezdett el fennhangon beszélni mindenkihez. Ugyan nekem nem esik le, hogy próbálgatnunk kéne egymás erejét, de legalább Cody pontosan tudja, hogy én mire vagyok képes és én is pontosan tudom, hogy ő mire képes, a sárkányos kalandunkból ez nyilvánvalóvá vált. A tekintetemmel a madaramat keresem, akinek se híre, se hamva, hogy utána idegesen beletúrjak a hosszú szőke tincseimbe egészen a tarkómig... ja nem... szóval a rövidebb göndör hajkoronámba, kínosan visszafordulva újra önmagamhoz, mármint Cody-hoz. Na, ez így nem lesz egyszerű.
A zúgó fej lenne azt hiszem a kisebb rossz. Azonban kell némi idő mire felfogom, hogy mi is történik körülöttem pontosan. Vagyis, inkább azt, hogy velem és a húgommal mi történt. Azt hiszem elkönyvelhető, hogy életem legrosszabb pillanatai közé tartozik a húgom rikácsolására ébredni, aki már az én testemben van, így nyilván az én fizikai erőmmel is bír, amikor nekem esik. Ami általában meg sem szokott kottyanni, és mosolyogva nézek le rá. Most azonban igen is megérzem a húgom műveletét, a rettenetesen affektáló hangról nem is szól, ami önmagában elég lenne egy fejfájáshoz. - Au... Camilla! Elég! - probálom meg elkapni a kezét, hogy rövidre zárjam ezt a hisztériát, igaz közben a hangom bántóan magasra és hangosra sikeredik. Bár a tekintetem ugyanolyan rémült, mint az övé. Életemben először nem érik át az ujjaim a húgom vékony csuklóját. Vagyis jelen esetben az enyémet, ugyanis olyan, mintha tükörbe néznék, ami a húgomként kiabál velem. Te jó ég! Mindig ilyen a hangom kívülről?! - Nem én csináltam esküszöm. Én is épp úgy a saját testemet akarom, mint te. Higgadjunk le, és próbáljuk kideríteni mi történt, és hogyan csinálhatjuk vissza. Rendben? - próbálnám csitítani a húgit a magam talán kissé manipulatív, nyugodt, higgadt hangján, de eléggé kislányosan vékonykára sikeredik a dolog. Ezen felül bármennyire is szeretné a húgom azt hinni, hogy én csináltam amolyan nevelő célzattal, és bármennyire lenne jó, ha így lenne, mert akkor vissza is tudnám csinálni, de ez nem így van. Ezúttal semmi közöm a történésekhez, ami roppant mód bosszantó. Az még inkább, hogy ahogyan megpróbálok talpra állni, máris szinte a bokámat, azaz a húgom bokáját majd' kitörve sikerül ismét túl közeli ismeretséget kötni a padlóval, miközben a magas tűsarok hangosan reccsenve adja meg magát végleg. Én pedig bosszús fojtott olasz káromkodás közepette rángatom le magamról a cipőket, és vágom őket a bálterem parkettjéhez. Vélhetően ezzel a legjobban járva. Soha életemben nem volt rajtam magassarkú, tűsarkú pláne, és hogy őszinte legyek nem kaptam rá ingerenciát, hogy valaha is megtanuljak benne sétálni. Nem is értem, hogy a nők hogy képesek erre. Most masszírozhatom a fájós bokámat, ami valószínűleg perceken belül szépen fel is fog dagadni. Hamarabb kellett volna követnem a csini barna lány példáját a cipőket illetően, vagyis azét, aki az ő testében rekedt. Bár a felcsattanása már kicsit sincs ínyemre. A húgomat majd rendezem én. Viszont nem állhatok le vele cicavitára, mert attól tuti nem kapjuk vissza a saját testünket, vagy éppen képességeinket. Apropó képességek. Megpróbálok a saját legilimenciámhoz nyúlni, és megérezni legalább valaki felületes érzéseit a teremben. Esélyesen a húgom van a legközelebb, és ő a legideálisabb erre, tekintve, hogy gyerekkorom óta rajta gyakorolom a képességem, bár nem kötöttem ezt az orrára. Viszont, ha a húgom volt olyan peches és a képességeim is megkapta, akkor azt hiszem most túl sokat is megérezhet... Belőlem azt, hogy ugyanolyan meglepett, feldúlt, és összezavarodott vagyok, mint ő maga. Legfeljebb mepróbálom jobban leplezni. Tehát nem lehet kétsége afelől, hogy semmi közöm ehhez az egészhez. Komolyan. Ami a szőke lányt illeti, megvárom, míg esetleg a gyógyításhoz nálam hozzáértőbb a segítségére siet-e? Ha igen, akkor egyszerűen ráhagyom a dolgot, ha nem, akkor felkecmergek a földről és legalább azt megnézem, hogy lélegzik-e, van-e pulzusa, bár az egynyári tengeri vízimentő képzés nem készített fel erre, így ezen kívül amúgy sem tudok tenni érte semmit. A találomra bóklászással éppen a pórul járt lány példája miatt nem igazán értek egyet. Jobb lenne számba venni a lehetőségeket, és szisztematikusan haladni valami rendszer szerint. De végső soron nem állítom meg azt, aki távozni akar vagy próbál a teremből.
//Legilimentor I. szint: Érzékeli mások hangulatát, nem azt, ami az arcukra van írva, hanem, amit valóban éreznek, szomorúságot pl. a mosoly mögött. Ha tudatosan fejeleszti a képességet, akkor jóval pontosabban tudja meghatározni ezeket az érzéseket. Ezáltal erősebb a beleérző képessége, empátiája, mint egy átlag embernek.//
Ahogyan magamhoz térek, az első pillanatokban is egyértelmű a változás, melleim vannak. Azért ez csak nem megszokott. Sőt a tarkómat sűrű haj melegíti, gyorsan rájövök, hogy ez nem én vagyok. Hallottam már ilyesmiről, de még nem volt benne részem, még százfűlé-főzettel sem váltottam alakot. Kell pár pillanat, amíg így az új testben megtaláljam az egyensúlyomat, kóválygó fejjel fogadjam be az affektáló hangszínt a közelből. A saját hangomat próbálgatom, Justice hangján sikerül torkot köszörülnőm, s mivel saját magamat is látom magam mellett, nyilvánvaló, hogy valahogy egymásba bújtunk. – A furcsa köd az oka, egyértelműen. – Kapaszkodom meg egy asztalban, hogy lábra álljak. Az első dolgom az, hogy kibújok a cipellőből, bármilyen formás is a vádlim, most nem azt nézegetem, noha első blikkre azért füttyenhetnék egyet, hogy most aztán van mit tapogatni. Körbenézek, próbálom valahogy elfogni a hajamat, hátha Justice ebben segít. Fura, hogy nekem kell felnéznem rá. Justice eddig sem volt egy törékeny lány, de most az én testemben nagyon magabiztos, cseppnyi kételyt sem látok rajta, sőt, kezébe veszi az irányítást. Ezen sikerül kissé oldottabban mosolyognom. – Tudtam, hogy nem csak a külsőd miatt vagyok oda érted. – Nem akarok most nyálas bókokat felé küldeni, főleg mivel Justice igenis gyakran játszadozik a külsejével, de pont azért nem akartam nála próbálkozni, mert értelmetlen csak kísérletet tenni. Úgy voltam vele, hogy ha ez egy komoly kapcsolat lehet, akkor csak akkor éri meg, ha működhet. Most pedig.. Jaj.. ez a sivalkodás, a fejem megfájdul tőlük. Most szénfekete pillantásommal haragosan bámulok oda, szinte felcsattanva. – Fogjátok már be, nem csak titeket érint! – Talán Justice kissé szeszélyes természete rám is átragadt, de nem vagyok hajlandó a bajban még nyafogást is végighallgatni. A szőke mardekáros lány próbálkozik, úgy fest sikertelenül, mert az erőtér miatt enyhén szólva még koppan is. – Igen, meg kéne nyugodnunk, de nem szoktam a fenekem ülni. – Ingatom a fejemet, hiszen ha nem lennék önálló, nem mentem volna aurornak. És mivel Justice is sikeresen elvégezte az akadémiát, biztos benne is ég a tettvágy, hogy bizonyítson. Látom, hogy ő is kísérletezget, én megpróbálom a metamorfmágiát bevetni, ami az ő sajátja, s felvenni a saját alakomat. Lehet, hogy akkor két Nicolas is lenne, de sebaj. Nekem nincsen különösebb képességem, ami kapcsán tanácsot kéne adnom, úgyhogy csak a varázserőmet és Justice metamorfmágiáját próbálgatom. Közben azért fél szemmel tekingetek ki az ablakon, hátha a kinti különítmény megpróbál behatolni, na meg azért nem ártana körül is nézni. Ha valakinek indoka van rá, hogy bent tartson, utána kéne járnia, hogy mi olyan fontos bent. Ezért hát intve Justice-nak hogy jőjjön, megindulok csak úgy találomra, valamelyik folyosót megcélozva.
Kissé zúg a fejem, ahogyan elkezdek feltápászkodni a földről. Attól pedig csak még jobban, hogy egyesek sipítozni kezdenek a teremben. A srác nyafogására látványosan a szememet forgatom, főleg miután a kótyagos tudatom felfogja, hogy bizony fogjuk rá van oka a nyavajgásra, bár sokat nem ér el vele, szóval összességében akkor is irritál. Én azért ennél jóval kevésbé vagyok kiakadva, hiszen metamorfmágusként voltam már pasi alakban is. Nem fogok hülyét kapni attól, hogy más lett a testem felépítése. Az viszont sokkal jobban érdekel, hogy vajon a képességeim a testemhez kapcsolódnak-e, vagy sem. Szóval első körben megpróbálok visszaváltozni önmagammá, ha csak a külsőmet tekintve is. Ha pedig nem sikerül, akkor bizony majd Nicolast fogom kitanítani, hogyan tudja használni az adottságaimat. - Mit gondolsz, vajon jött segítség? Mert akkor azt hiszem jobb, ha megvárjuk őket. - intek az illető felé, aki olyan hatalmasat repült. Egyelőre úgy tűnik, hogy nincs különösebb veszély. Mármint oké testet cseréltünk, de azon lehet segíteni, akkor meg minek kapkodni nem? Nem vagyok klausztrofóbiás, nem vagyok gyógyító sem, úgyhogy meghagyom másnak, hogy megnézze a métereket repülő illetőt és segítsen neki, ha tud. Ha meg nem... hát mi a fenének kapkodott az istenadta? Szóval egyelőre a képességeimet próbálgatom, hogy mi maradt meg és mi nem, szépen sorban, alakváltás, dzsinn és telekinézis. No meg felmérem, hogy Cecile meg van-e még, vagy a testcsere valami módon hatott a familiárisokra is. Végső soron pedig előhalászom Nicolas pálcáját. A pálca választja a gazdát, úgyhogy könnyen lehet, hogy a lélekhez kapcsolódik és akkor bizony cserélnünk érdemes. Kipróbálok egy sima invitot első körben Nicolas pálcájával. - Azt hiszem akkor jó lesz, ha senki nem próbál ész nélkül lelépni, oké? Odakint már bizonyára ott a segítség. - szólalok meg most már hangosan is az egyéb résztvevőknek, hogy ne kezdjenek el itt pánikba esni. Remélhetőleg Nicolas mély baritonja elég hatásos, és mégis csak ő az auror, vagy ez esetben én, amennyiben persze a képességem a testemmel maradt és már nem az enyém. Azt nem tudom, hogy Nicolasnak van-e valamiféle különlegessége, de ha igen, akkor minden bizonnyal elmondja majd, hogy tudjam mire készüljek. Nem lenne jó egy esetleges ismeretlen képesség rossz használata merő véletlenségből.
//Metamorfmágus III. II. Képes teljes mértékben lemásolni akár egy másik embert, mintha százfűléfőzetet ivott volna, csak esetében ennek nincs lejárati ideje.//
Zúgó fejjel, szédelegve és némiképp fáradtan térnek magukhoz, ki tudja, mennyi idő után. Az egyetlen, amit megállapíthatnak, ha az ablakok felé pillantanak, hogy odakinn már beköszöntött az éjszaka, noha ez annyira talán nem is meglepő, hiszen maga a bál is napnyugtakor vette kezdetét. A teremben szétszórtan itt-ott még hever egy-két ájult bálozó, akiket nem sikerült időben kimenekíteni, de egyelőre senki sem érkezik a segítségükre. A házimanók egytől-egyig eltűntek, már nem szaladgálnak fel-alá, a terem szokatlanul csendes és csupán az ébredezők hangja töri meg eme állapotot. Az ablakok, amelyeket Chris kinyitogatott, amikor a köd betódult a terembe, ismét csukva vannak, habár már annak a fura jelenségnek sincs semmi nyoma sem. A levegő ismét tiszta. Nicolas jól sejti, az aurorok hamar megérkeznek, habár nem az általa sejtett elit csapat, hanem néhány, jól kiképzett emberük bukkan fel, három gyógyítóval, egyelőre a birtokon kívül. Vélhetően nem tudtak beljebb hoppanálni és most szembesülnek azzal, hogy egy pajzs tartja vissza őket, ami némi késedelmet fog okozni számukra. - Hát ez meg... - üti meg a fülüket Paulo hangja hirtelen, ami sokkal inkább hajaz valami kislányosan affektáló hangszínre, semmint arra, amit eddig hallhattak tőle. A testvérpár nem messze fekszik tőlük a földön, Camilla egyenesen a bátyján heverve, aki rémülten pislogva szemez a húgával, miközben próbál kikecmeregni alóla. - Mégis mi a fene folyik itt?! - kezdi el püfölni a vörös hajú lányt. - Hallod! Mit műveltél, te idióta?! - morran fel mérgesen, ezúttal amolyan férfiasan. - Bármilyen hülye tréfát is űzöl, nem érdekel, csak a testemet add vissza! - ragadja meg végül Camilla ruhájának a felső részét és rántja közel magához a húgát olyannyira, hogy csupán miliméterek választják el az arcukat egymástól és dühödten fújtatva mered rá. De nem ők az egyetlenek, akikkel hasonló furcsaság történt... Mindenki más is, aki a teremben tartózkodik, hamar felfedezheti, hogy testet cserélt azzal, akivel a rendezvényre érkezett. Vagy aközben, miközben sérülések után kutattak magukon vagy már abból fakadóan, hogy körülnézve megpillantották önmagukat kívülről. Mindenesetre, azt mindenki hamar megállapíthatja, hogy nem az eredeti testében tartózkodik és hogy ennek valamilyen úton-módon, de kapcsolódnia kell a ködhöz. A famíliárisoknak, akik velük érkeztek, egyelőre semmi nyoma sincs, mintha köddé váltak volna... - Na jó, én elhúzok innen - üti meg a fülüket egy női hang és nem sokkal később egy vékony, magas, szőke mardekáros lány, halványkék ruhában már veszi is az irányt a kijárat felé, miközben bizonytalanul egyensúlyozva igazgatja a melleit. - Ez őrültség... - motyogja félhangosan. - Szólnunk kell a tanároknak - helyezi ujjait a kilincsre, de szinte abban a pillanatban egy hatalmas lökés repíti végig a termen, miközben az ajtó előtt egy villanásnyi pillanat erejéig egy erőtér izzik fel, nyilván valamiféle pajzs, amelyet a bejárat elé vontak fel. A lány az egyik asztalra esik, amely ennek hatására felborul, ő pedig ájultan zuhan a földre, miközben szőke tincseit vér színezi itt-ott vörösre...
Határidő: 2022.07.15. Mesélői hsz.: 2022.07.16.-17., tőletek függ, mikor fut be mindenki
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Város széli dombok 2022-07-10, 02:55
Nem az első nevemmel van baj, amúgy sem egy ritka név és valójában minden aggodalmam feleslegessé válna abban a pillanatban, hogy hivatalos bemutatkozásra kerülne sor egy beszélgetés során. Az árvaházat képviselve jöttem el lényegében, egy számomra nagyon fontos személy invitálására. A nevem kérdése inkább csak egy mélyen gyökerező belső paranoia amin úgy is felül kell kerekednem. És még ha az aggodalmam valósággá is válna és Christ hírbe hoznák velem, “sajnos” a korábbi tapasztalataim miatt van már olyan rutinom, hogy valószínűleg sikerülne zsigerből hivatalos keretbe foglalnom, hogy ő meg én mit keresünk bárhol együtt. Ő védve lenne, rólam meg gondoljon bárki amit akar. Eddig is egészen jól álltam a sarat ezügyben. Az hogy Rufus egyedül gürizzen valóban nem elvárható, senkitől sem lenne az. A szervezettel kapcsolatban sem lenne fenntartásom, ha tényleg arról szólna, amiről szólnia kéne. Otthont és foglalkozást biztosítani, egy a kor előrehaladtával egyre hátrányosabb helyzetbe kerülő közösségnek. De az a szervezet amelyikről én tudok, inkább épül a pofátlan kizsákmányolásra. Persze nyilván vannak más szervezetek, nekem meg nem kéne általánosítanom mindegyikre… de már mindegy is azt hiszem. Igen hamar beüt a franc és megpróbálkozom a jeges vödrökkel amolyan, hátha alapon, de amikor mégsem jön be csak szórakozottan prüszkölök egyet, amolyan.. “legalább megpróbáltam” jelleggel. Nicolas vissza kérdezésére csak biccentek, de azt hiszem már bőven késő bármit tenni. Nekem automatikusan jött, hogy ha gáz van, a víz talán meg tudja kötni. Valaha imádtam és elég jó is voltam átváltoztatásból, egy időben pedig erősen húztam az alkímia felé is… Ha a visszatérésem óta pálcát nem is tudok használni még mindig, azért az elmélet megmaradt. A manók elkezdik menekíteni az embereket, mi meg épp hogy gyarapszunk még két fővel, majd érzem, ahogy megszédülök és letaglóz valami, hiába bármilyen próbálkozásunk. Még érzékelem nagyjából, hogy Chris megtántorodik, de amikor kinyúl értem, elkapom az alkarját én is. De aztán elhagy az erőm és már nem érzem hogyan érek földet, vagy mennyire sikerül tompítanunk az esést.
Mondjuk arról nekem fogalmam sincs, hogy Cody nem feltétlenül repesne, ha kimondanám a nevét, mert konkrétan folyamatosan kimondom a nevét. Mondjuk nem Mortimerrel, csak simán Cody vagy doki, a családneve nincs is a homlokára írva, de eszembe se jutott eddig, hogy bármiért el kéne tusolni kicsoda áll mellettem. És nem is leszek hajlandó ilyet csinálni, ha mondjuk az én védelmemben tenné. Nekem az az életidegen, hogy a kis manónak egyedül kell dolgoznia a kastélyon, nem az, hogy vannak olyan szervezetek, ahonnan manókat küldenek ki dolgozni, mert ilyen minden országban millió van a takarítónőknek és ez sokkal normálisabbnak tűnik. Márha legalább azok nem rabszolgák, hanem dolgozó házimanók a napi betevőért, mint minden dolgozó ember, de hát nem mehetünk bele a részletekbe se azért, mert rohanás van, se azért, mert jön a gebasz. Próbálok az ablakban kintről levegőt venni miután felnyitok párat és nyilván ha már felkértem Cody-t, hogy takarja az arcát, akkor én is megteszem. Amikor elkezd a vízzel machinálni azért pislogok kettőt, nem meglepetten, hanem inkább elismerően, hogy ilyesmivel próbálkozik, bár az anyagmágia nem az erősségem, szóval magamtól eszembe se jutott volna vízzel vagy esővel megkötni vagy elmosni a ködöt. Nem igazán sikerül, de ez nem jelenti azt, hogy nem lett volna kreatív megoldás, jóval kreatívabb, mint az, hogy én ködre/füstre ablakot nyitok, azt bármilyen idióta tud. - Rufus, azt hittem barátok vagyunk! - kiáltok a manó után az eltűnése után, nem mintha nem öt perce ismertük volna meg és nem mintha hallhatná. Cody kérése eljut egy párhoz, Nicolashoz és Justice-hoz, illetve egy másik is mellénk keveredik, Pazlo és Camilla, de mielőtt bármit is tehetnénk érzem, ahogy a szemhéjam elnehezedik. Egy csomóan kihoppanálnak manóstul, vagy anélkül, de mi még is szépen lassan koppanunk. Megtántorodom, megkapaszkodom az ablak párkányába és ahelyett, hogy tunyán elvetődnék először féltérdre ereszkedem és azután dőlök el, a szabad kezemmel ösztönösen Cody-ért nyúlva, lényegében magam mögé és a fal közé kanalazva, bármi is történjen. Amerikában és itt is a harcosok közé tartozom, mondhatni, szóval a hősvér még kómásan is azt diktálja, hogy a testemmel védjem, még ha semmit nem is látok a ködön és a szintén elkókadó többieken kívül.
Ismerem a húgomat, tudom, hogy jelenleg az én felügyeletemre vágyik a legkevésbé. Szeretne gondtalanul, és felelőtlenül élni, ahogy eddig. Ám be kell látnia, hogy a dolgok megváltoztak, és nem mehet minden úgy, mint azelőtt. Most azonban kész vagyok minden személyes, és családi problémát félre tenni a kedvéért. Elvégre mért ne érezhetnénk jól magunkat csak úgy az estélyen? Legalább egy kicsit olyan lenne, mint régen, anyám jótékonysági báljain. Ezen kívül a szórakozott, vidám arckifejezésem elárulja a húgom számára, hogy valójában nem szándékozom a jelenleginél is jobban rátelepedni. Noha azért a jegyeit és úgy a viselkedését az iskolában igyekszem szemmel tartani. Éppen várnám a "de" utáni folytatást, ami viszont már nem jön meg. Helyette én is kénytelen leszek körbe pillantani a termen, ahol elég feltűnő változások kezdenek beállni, méghozzá nem éppen biztató irányba. A tömeg igencsak fogyatkozni kezd, és egy kisebb csoportosulás a gócpont, akiktől vélhetően indult a felfordulás, ami a menekülést eredményezi. - Nem tudom, de talán jobb volna nekünk is távozni. - vonom össze a szemöldököm, de mielőtt igazán reagálhatnék, és a menekülök közé húzhatnám a húgom ő máris inkább a kis négy fős társaságot célozza be, nekem se hagyva így választást. Néhány nyújtott lépéssel érem be Camillát a háta mögé állva. Valójában temérdek kérdésem lenne arra vonatkozóan, hogy mégis mi folyik itt? Mi ez a felhajtás? De most célszerűbb lenne követni a tömeget kifelé. Csakhogy van valami igen különös abban, hogy a húgom nem a saját életét féltve rohan ki innen, hanem idegenekhez csapódik, akikkel eddig semmilyen kapcsolatunk sem volt. Vagy talán ő ismerné egyiküket? Valamelyik srác miatt nem akart rögtön lelépni? Nos, ezt ráérek kideríteni. Fontosabb lenne biztonságba jutni. Mindenkinek. Akármi is a láthatatlan veszélyforrás, ami menekülésre készteti a bálozókat. - Jobb lenne, ha mi is táv... - a mondatba sikerül bele ásítanom, és már nem is jutok oda, hogy befejezzem a gyors távozásra vonatkozó mondatomat. Érzem a rám törő álmosságot, és nehéz légzést, és nem kell sok, hogy rájöjjek, mi fog következni. Ha sikerül még, akkor az utolsó mozdulatommal igyekszem úgy irányítani az esésünket, hogy Camilla lehetőleg rám zuhanjon, és felfogjam az esését, mielőtt még végleg elnyomna a sötétség. Elvégre elég sokat sportoltam életemben, és megtanultam már esni, de a húgom nem. Tompítanom kell tehát az esetleges sérülések veszélyét. Még ha csak egy-két kék foltról is lenne szó. Még ettől is meg kell kímélnem őt, amennyire csak tudom.
-Idézzünk esőt? – Nézek fel a plafonra a hozzánk lépő Cody szavaira. Nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan, és direkt módon felgyorsulnak az események. Elsőre azt hittem, hogy elandalgunk kicsit Justice és én. Beépülünk, kémkedünk, netán elvegyülünk a vendégekkel. Nem vagyok én az akció ellensége, csak szegény Justice feleslegesen öltözött ki. Én ugye tudom, hogy milyen csodás alakja van a dögös szerelés nélkül is, de reméltem, hogy kicsit randizhatunk, összekötve a szórakozást a munkával. A manó elkezd egy kisebb tömeget kimenekíteni, én azért bízom az orrhártyában, és csak megrázom a fejemet a lány szavaira. – Hát nem. Szerencsére a parancsnokságon tudják, hogy itt vagyunk, és ha nem adok jelentést magamról úgy két órán belül, akkor úgyis jön az elit kommandó, és porig rombolják a helyet. Addig pedig csak kibírjuk valahogy. - Végül látom, hogy Justice szeme is elnehezül, én is alig kapok már levegőt, de ha már nagyon kótyagosnak érzem magamat, rákészülök, hogy egész egyszerűen leülök, és elrejtem az egyik belső zsebbe a pálcámat. Nem először esem már fogságba, szokásom ki is szabadulni, de most már Justice-ra is figyelnem kell. Oké, menő, amit elért az akadémián, de mégiscsak most jött ki a kadétokról, ezért igenis van még aggódnivalóm vele kapcsolatban. Jó eséllyel Codyék is padlót fognak majd, úgyhogy nincs más esélyünk, mint a jótékony beájulás, s meglátjuk, hogy mit hoz az ébredés.
Cecile (a familiáris) eddig végig repült, úgyhogy nem annyira dörgölőzik a lábamhoz, és ha Nicolas jelez, hogy gáz lesz, akkor bizony én is inkább arra sarkallom, hogy ablakot célozzon be, mint hogy a lábam körül sertepertéljen. Repkedve gond nélkül el tud szökkeni bárkinek a feje felett, nem akadályozzák. Akármennyire is nem akar menni, mégis csak az én familiárisom és én irányítom elvileg. - Remek, akkor még sem lesz ez olyan nyugodt bálozás. - hümmentek egyet Nicolas javaslatára, bár nem tudom, hogy pontosan mit is tehetnék. Bár lehetne a tüdőm mondjuk egy halé, de úgy nem tudom változtatni a testemet, hogy ne jusson be a gáz, mai szivárog, ha csak nem kopoltyúval fejelek bele egy vödör vízbe, de utána rettenetesen néznék ki, úgyhogy ez a megoldás nem különösebben vonz. Közben sikerül mindenkinek egy helyre keverednie, így végülis nem látom értelmét metamorfmágiával próbálkozni, eső idézésben pedig nem vagyok a legprofibb, előbb idézek csillogó látványosságot, mint tényleges vizet. De hát amúgy is úgy tűnik, hogy túl sok értelme nincs bármit is tenni, hiszen így is úgyis végül elenehezül a szemünk és elálmosodva összesünk, vélhetően a familiárisok is.
Justice macskája szót fogad és abbahagyja ugyan a nyávogást, de továbbra is ott sertepertél a lány lába körül, néha-néha megérintve oldalával azt, mintegy ezzel is tudatva vele, miszerint jelen van és esze ágában sincs egyelőre távozni a gazdája mellől. A nyugtalansága azonban továbbra sem enyhül, éppen csak annyi a különbség, hogy már nem ad hangot neki, legfeljebb a testbeszédével igyekszik sürgetni a lányt a távozásra. Nicolas varázslata sikerrel jár és egy olyan, láthatatlan hártyát sikerül megidéznie az orrlyukai elé, amelyek nem járnak feltűnéssel, ezzel együtt pedig nem kelt gyanút sem annak jelenléte másokban. Ennek azonban az a hátránya, hogy más szagokat sem fog érezni, noha eme szerepet akár Justicera is háríthatja, ha úgy ítéli meg, hogy szükséges a későbbiek folyamán. Christopher szerencsésen ki tud nyitni néhány ablakot a teremben, de nem mindet, noha arra pont elég, hogy a köd nagy része ne a jelenlévők tüdejébe áramoljon be, hanem kijusson a szabadba. Egy tört másodperc erejéig azért felvillanhat benne a kérdés is, miszerint az, aki megtervez egy ekkora rendezvényt annak érdekében, hogy utána valamiféle kétes eredetű gázt bocsásson a levegőbe, vajon miért nem annyira körültekintő, hogy az ablakokat is lezárja? Chris madara nem száll le, továbbra is a levegőben köröz idegesen, hiszen a köd egy része lassacskán talajt ér, azonban a famíliáris még a nyitott ablakok ellenére sem hagyja magára a gazdáját. Cody terve csupán félig jár sikerrel, hiszen ugyan a víz és a jég nagy része kiemelkedik a vödrökből, amelyek normális esetben az italok hűtésére szolgálnak, szinte rögtön vissza is zuhannak azokba. Ha esetleg úgy döntene, hogy egyesével próbálja meg a dolgot és nem többet irányítani egyszerre, akkor észreveheti, hogy működik a varázslat, habár nem az elvárt gyorsasággal. Az ereje még viszonylag új, így a benne lévő mágikus erőt is szoknia kell még. Úgy tűnik, továbbra is bele kell fektetni nem kis energiát a gyakorlásaiba. Rufus hatalmas szemeket meresztve figyeli az eseményeket, mintha legalábbis halvány fogalma se lenne arról, hogy tulajdonképpen mi is folyik itt, majd a következő pillanatban egy halk pukkanás kíséretében elhoppanál, pont akkor, amikor Justise és Nicolas is befut a Chris-Cody páros mellé. Azonban ahelyett, hogy menekülőre fogná a dolgot, fel is bukkan a terem másik végében egy random bálozó mellett, akit karon ragad, majd újfent köddé válik vele. Nicolas - ha vet egy pillantást a nyitott ablakon keresztül a kastély előtt elterülő birtokra - észreveheti, hogy a manó és még néhány társa kimenekítik az embereket, miközben megint egy páran a feltételezett "meghibásodás" okát indulnak el felkeresni.
- Isten ments! - csóválja meg a fejét riadtan Camilla, amint Paulo felteszi a kérdést. - És tényleg nem ez lenne az alkalmas hely a vitatkozásra - sóhajt egyet lemondóan. - Rendben, de... - biccent egyet, majd hirtelen felkapja a fejét és körbepillant a teremben. A házimanóknak hála, már így is feltűnően kevesebben vannak, mint amennyien érkeztek. Ha Paulo is elszakítja a pillantását a testvéréről, ezt ő is hamar megállapíthatja magában. - Mégis mi a fene folyik itt? - teszi fel a kérdést döbbenten, majd afelé a csapat felé veszi az irányt, maga után vonva a bátyját is, amelyik nem a menekülök táborát erősíti jelenleg. - Mi történt? - sorol be közvetlenül Nicolas mellé, majd kíváncsi pillantásokat vet a nyitott ablakokra, a birtokon álldogáló emberekre, végül az összeverődött csoportra. Egyelőre úgy néz ki, esze ágában sincs innen kereket oldani, noha Paulo nagyon is tisztában lehet azzal, hogy Camilla a saját bőrénél semmit sem félt jobban. Azonban, még mielőtt kérdésre nyithatná a száját vagy Justice és Nicolas elvégezhetné a Cody által javasolt varázslatot, hirtelen tompaság lesz úrrá rajta, ahogy mindenki máson is. Az álmosság lassan, de biztosan környékezi meg őket, amely alól senki se kivétel... Se Justice, se Nicolas , se a zsepkendőt az orra elé szorító Cody vagy éppen Chris és Camilla, de még Paulo sem. A légzésük nehezebbé és lassabbá válik, majd mindannyian öntudatlanul zuhannak a padlóra, amint a sötétség végleg körbeöleli őket...
(Ha Justice esetleg valamiféle módosítást szeretne végrehajtani magán a metamorfmágia segítségével, akkor előtte dobj a kockadobások fórumába, a varázserő és a fizikum együttes értéke alá Ha a dobás alatta van, akkor teljes a siker a végrehajtás szempontjából, ha felette, akkor valamiért nem jött össze a dolog )
Határidő: 2022.07.08. Mesélői hsz.: 2022.07.09.-10., tőletek függ, mikor fut be mindenki
A koncert említésére viszonzom Chris mosolyát, bár az enyém inkább bíztató. Annak őszintén örülök, hogy az új bőröm végett Justice és Nicolas épp csak annyit látnak amennyit és nem tudják még belőni, hogy ki is vagyok pontosan. Bár jelen voltam a VMS-en, a csapattársakkal én is szerepeltem a közös képeken, de a régi arcommal és inkább hátteres voltam csak. Nicolas talán találkozott már a Mortimer pár aktájával a parancsnokságon, ami időről időre elő kerül az ámokfutásaik miatt. A mázlista rohadékok nagyjából tíz éve vannak szökésben, vagy épp a Testvériséggel hozzák szóba őket.. Csupa finomság! De hát az utóbbi x évben bőven volt kismillió jobb dolga a parancsnokságnak is mint két múlt-korból visszamaradt randalírozó pszichopata. Én pedig, miután vissza vettem a nevem, izzadtam mint kurva a templomban, hogy tisztábbra mossam azt. És ne csak ahhoz tudják kötni, hogy hány család életét csonkították meg.. Vagy hogy.. mintha lett volna valami luxi boruk.. Elég hosszú időbe tellett, hogy megértsem, vagy arra csseszem el az időmet, hogy a családom bűneiért én felelek és folyamatos vezeklésben élek, vagy mondjuk olyasmit teszek le az asztalra, ami a jelent szolgálja és a jövőbe mutathat. A Bangori gyermekotthon voltaképp az egyetlen, ami tényleg jó dolgot képvisel és egyenlőre elég maradandónak tűnik. Persze a név tisztára sikálásában nem segített, hogy úton útfélen Noxal hoztak erősen összefüggésbe a Varjas dolgaim miatt. A nyár folyamán pillanatnyi mélyzuhanásom és “enyhe” agylövésem közepette pedig a bőrömön tapasztaltam, jobb ha soha többé a közelébe sem megyek a helynek. A Varjúban, egyszer elég megbotlani. Ez nem az a közeg ahol felsegítenek. Az unokanővérem nélkül meg aztán főleg egészen más megvilágításba került az a hely.. Utólag, e-végett bőven kapott savat a morális értékrendem.. Ami anno, néhány jól irányzott pletykának köszönhetően, már az alap évek közepétől is kellően szar tendenciának örvendett… A visszatérésem viszont a Roxfort falain belül is, hála az új arcomnak és mert hála égnek senkit nem érdekel, jótékony homálynak örvend. Össze teszem a két kezem, még ha nincs is Isten. Amolyan.. ameddig nem mondom ki a nevemet, addig minden rendben van és senki nem gondol semmire. Vékony jégen járok az biztos.. és biztos, hogy brutális bűntudatom lenne, ha miattam esne csorba Chris jóhírén, vagy egy mondaton belül említenének az eljegyzése felbomlásával… És nem a saját “szerepem” miatt érezném kutyául magamat. Hallgatom Rufust és megrándul a szám széle ahogy kikerekedik a története. Igen sajnos valóban tudok egy ilyen szervezetről és mélységes értetlenséggel állok a létjogosultsága előtt. Mondjuk már eleve kérdéseket vet fel bennem a házigazdánkkal kapcsolatban, hogy egy ilyen szervezet szolgáltatásait igénybe vette. És sürgős újratervezésért kiált a gyermekotthonhoz való támogatók itteni “gyűjtése” még ha amúgy a vendégek többsége Roxfortos is. Viszont nagyjából ekkor kezd mocorgásba Füge, pedig nem épp egy izgága teremtés. Aztán Chris is megállít és felé fordulva automatikusan arra mozdul a fejem, amerre ő is figyel, meg utána amerre mondja… Sosem értettem mi szerepe van a disz zsebkendőnek bármiben, de most úgy tűnik értelmet nyer a létezése ennek a textíliának. Gyorsan az arcom elé fogom és egy rövid koncentrálás után ösztönösen cselekszem, már ha nyilván van rá időm. Az itteni pezsgő mennyiségből ítélve jó sok jégvödör lehet a teremben úgyhogy… megpróbálok az azokban lévő jégre- vízre ráérezni már amennyire tudok, és “kilopva” a vödrökből, úgy tovább mozgatni, hogy ahány szellőzőt Chris felhívása után így hirtelen ki tudok szúrni, eléjük irányítok egy egy adagot és nos befagyasztom ha tudom őket. Csak pár hónap ha eltelt azóta, hogy tudom, ráhatásom lehet a vízre és hiába gyakorlok azóta, azért még masszívan az elején járok mindennek. Látszik, hogy nem aurorként gondolkozom és nem különösebben zaklat fel ha felhívjuk magunkra a figyelmet. És most hogy valamennyire körül néztem szúrom ki, hogy Nic és Justice a közelünkben vannak így a lánynak célzom a szavaimat. - Ha tudtok idézzetek esőt! Hátha megköti, vagy elmossa a szivárgást. - az az igazság, hogy mivel teljesen más indíttatással érkeztünk mint az auror páros, így bennem sem különösebben az fogalmazódik meg, hogy ez valami szándékolt dolog lenne, inkább titulálom balesetnek, mint mondjuk egy… csőtörést.
//Sellő: I - Képesek a víz hőmérsékletét befolyásolni, ezzel fagyasztani, vagy felforralni azt. II - Képesek mozgatni a vizet, természetesen sok gyakorlással tudják a mozgatott víz mennyiségét növelni. Egy fiatal sellő maximum egy lavórnyit, egy idősebb akár egy tavat is befolyásolhat.
//És sorry elfelejtettem dobni, meg mivel 5 pont a szerencséje ennek a szeretetcsomagnak gondoltam úgysem lesz megxd deee Szerencse: 5 pont Dobás: 01
Cody-nak még akkor se lenne igaza, ha minden rendben lenne Titával, de így még jobban gyomorszájba vág a feltételezése. Amúgy se fektetnék soha egy vagyont az esküvőbe, ha meg is történt volna, akkor is természetközeli helyszínen - tehát nincs bérleti díj -, olyan kajákkal, amit csak bevállalnak a vendégek, hogy hoznak majd és így tovább. Nem jöttem gazdag családból és Tita se adta jelét annak, hogy elvárna egy többezer galleonos tündérparádét, sőt, egyértelműen támogatott volna, ha egy gyermekotthonnak akarom adni. Mindenben támogatott, ahogy én is igyekeztem, de nyilvánvalóan most már teljesen és visszafordíthatatlanul tök mindegy. A gyűrű valóban nincsen az ujjamon, de amúgy sem nagyon hordtam, állandóan a mocsokban fetrengek az állatokkal, akkor is, ha nem az volt arra a napra a tervem. Persze ma puccos bálban vagyunk, ma logikus lenne, hogy rajtam legyen, ha és amennyiben... az eljegyzést nem bontottuk volna fel. Azért egyértelmű, hogy sejt valamit, azt fix, hogy bajom van, de talán azt is, hogy pontosan mi történt, viszont képtelen vagyok beszélni róla, nem itt, nem most. - Vagy egy koncertre. - válaszolom, de a mosolyom elég gyenguszra sikerül, ugyanis egyenlőre dübörög a mellkasomban, hogy minden mosoly, minden boldog emlék Cody-val és minden halvány remény, ami boldog jövőt tartogat egy brutális árulás Titával szemben. Még ez a bál is, hiszen oknyomozó riporternek aranybánya lehetne mindez. Habár meglep, valahol meg is ment a manó érkezése attól, hogy ne egy néma bús testőrnek tűnjek Cody mellett, habár fogalmam sincsen, hogy mit akarhat. Az biztos, hogy rendesen jár a szája, de éppen csak arról nem, ami fontos, hogy hova is akar elcibálni magával. Minden esetre naívan, megkérdőjelezés nélkül követem, mint egy szőke idióta, aki nem lát ki a ködös szívfájdalmából. Amikor a sólymom végigkövet a magasban és elkezd vijjogni azonnal felkapom a fejemet és megtorpanok, mielőtt odanézés nélkül valakin áttrappolnék. Kinyúl a kezem, hogy Cody-t is megállítsam, miközben kiszúrva a beszivárgó gázt azonnal odavész a naivitásom. Azonnal felüvölt a fejemben a sziréna, és mivel nagyon úgy fest, hogy valami gázt akarnak betolni a szellőzőkőn, az ablakokhoz fordulok. Az ilyen helyeken mindig hatalmas ablakok vannak a folyosókon, széleken, mint a Roxfortban és szándékaim szerint első körben nem kapásból berobbantom, de kinyitok amennyi csak éppen a kezemben akadt. - Bocsi kishaver, de úgy nem követlek, ha gebasz van a teremben. Cody, Takard el az orrod, nézz fel, szellőzők. Gáz van. Szó szerint. - szólok egyikhez majd a másikhoz, miközben a madaram amennyiben szó szerint látható a terjedése a gáznak, megnézi, hogy lesüllyed-e ránk azonnal és a magasban biztonságban van-e, ha távol marad konkrétan a szellőzőktől. Ha lesüllyed ködszerűen, akkor fent marad, viszont ha nem, akkor lejön az ablakhoz a friss levegőért. Ha nem lehet az ablakokat kinyitni izommal, ami azért akad, és egyértelművé válik, hogy fenyegető az az akármi - például néhányan összeesnek, vagy elkezd fájni a fejünk - akkor azért nem fogom visszamagam és beverem az üveget, nem féltem a kastélyt, magunkat féltem.
// Ha elég, akkor Fizikum 25, ha nem elég, akkor dirrdurrcsittcsatt: Energiamágus 2. szint: "Energia löket: Belső erejét képes úgy koncentrálni, hogy egy ütéssel hullámokat kelt a levegőben, vízben, amivel energia löketre képes, a célszemélyt 10 kg súlyú lökéssel megtaszítva." //
Összenézek Justice-szal, értem én, hogy mire gondol. Kifejezetten felvilágosult alaknak gondolom magamat, abban sem voltam szívbajos, hogy testvéreim kit választanak maguknak párként, mondhatni mindenkinek a saját dolga. Nyilván pazarlás, ha az ember nem egy szép lánnyal tölti az idejét, de fordított esetben pedig engem néz bolondnak, aki fiú létére nem egy hozzá méltó fiú párt választ. Lényegében nem is az én dolgom, ezért arra csak vállat rántok, hogy értem én, hogy Justice hogy érti. A mondandója másik fele már lényegesen jobban érdekel. – Ah, igen. Újságírónak születik az ember, nem pedig tanulja. El sem tudom képzelni, hogy most miért nincs itt. – Akad össze a pillantásunk, esélyesen arra gondolhatunk, hogy valami lelki dráma van, ezért jobb kerülnie azt a helyet, ahol a szőke fiú tartózkodik. Talán én is így tennék. Aztán meglehet, hogy Titanille-nak csak ennél is nagyobb sztori van a tarsolyában, és azt koslatja, nem pedig tépelődik valamin. – A levegőből jön valami. Figyelj a lélegzetedre. – Intem a lányt, finoman megérintve a vállát, mintha csak csókot adnék az arcára, az állát feljebb vezetve mutatom, hogy honnan jönnek a furcsa gázok. Én magam nem akarok olyan látványos mágiához fordulni, mint a buborékfej, hiszen akkor egyértelműen leleplezném a szándékot, és kénytelen-kelletlen azt is el fogom viselni, ha a vendégek elalélnak. – Ha a többség elalél, akkor mi is, mintha.. – Suttogom oda a barna bombázónak, de közben felkészülök arra, hogyan is védjem ki. Justice metamormágus, bizom abban, hogy tudja úgy változtatni a tüdejét, hogy megszűrje a káros anyagokat, én viszont más módot választok. Végiggondolom, hogy milyen auror varázslatot tanultam még az egyetemen, vagy az akadémián, ami pont az ilyen csapdákat szűrheti meg. Nyilván köze kell, hogy legyen az átváltoztatástanhoz, vagy a légmágiákhoz. A lényeg, hogy az orrom elé valami láthatatlan szűrőhártyát varázsolok, ami tisztítja a levegőt, hogy ne hasson rám semmilyen kártékony gáz.
Furcsa dolog ez az ismerőség. Codyval nem ismerjük egymást, noha ő már ült az én autómban, és furikázott Rómában, hála egy közös barátunknak. De hát amiről nem tud az ember... Ugyanakkor még igen hosszú az este, és bármi megtörténhet. Még az is, hogy Mr. Mortimer meg tud győzni róla, hogy érdemes az árvaházába egy szemtelenül nagy összeget fektetnem. Már persze, ha az est folyamán keresztezik egyáltalán egymást az útjaink. Mindig is szerettem amolyan modern de'Medici-ként gondolni magunkra. Elvégre a Medici család híres róla, hogy számos világhírű művészt, és tudóst támogatott mecénásként. Apámnak pedig mindig volt érzéke a tehetséges embereket maga köré gyűjteni. Ebben pedig azt hiszem én sem vagyok más. Ki tudja, abból az otthonból még kikerülhet egy következő Sandro Botticelli, vagy Leondardo da Vinci. Az persze már kevésé ismert, hogy a Medici család magánélete már közel sem volt idillinek nevezhető az évszázadok során. Azt hiszem ebben is hasonlítunk. Hiszen ez a diNardi házról sem mondható el. - Értsem ezt úgy, hogy jobban oda kéne rád figyelnem? - kérdezek vissza szórakozottan. Bár ebben semmi komolyság nincs jelenleg. És hát azt is tudom, hogy ez az, amire a húgocskám az utolsóként vágyik. Így éppen elég nehéz megemésztenie, hogy elvesztette a "Paulo az élő pajzsom" kártyát, helyette pedig felhúzta a "szabályok, és következmények vannak" lapot. - Az a kishúgom jegyeitől, és viselkedésétől függ. De erről ne most nyissunk vitát. - ebben nincs semmi vicc igazából, noha a hangom csendes, és az arcomra is kellemes mosoly ül ki. Legalábbis a külső szemlélők számára. A húgom viszont nagyon is érezheti, hogy a nyár óta komolyan veszem a szerepem. Nem csak abban a tekintetben, hogy határokat igyekszek szabni neki, de a tanulmányaira is odafigyelek. Rendszeresen kérdezem meg a házvezetőjét - vagyis mindkettőnkét, bár nekem nincs sok közöm a fickóhoz egyetemista lévén - a jegyeiről, és általános teljesítményéről. Vélhetően a húgom nagy bánatára. - Ez már mondtad. - mosolygok az "Ünneprontó" kifejezésre. A nyáron több alkalommal is a fejemhez vágta, amikor nem engedtem el "bulizni", olyan alakokkal, akik szerintem rossz hatással vannak rá. De hát itt nem is arról van szó, hogy ne lehetne társasági életet élni, vagy szórakozni. Inkább arról, hogy a húgom nem ismeri a határokat, és azt, hogy hol az elég. Ugyanakkor most nem kerüli el a figyelmem, hogy szokatlanul engedelmesen rakja le a saját poharát. Semmi veszekedés, tiltakozás. Mármint úgy, ahogy normál esetben tenné. Inkább, mintha egy jó pontot akarna bezsebelni. De vajon miért, amikor ez nem jellemző rá? Mitől ilyen ideges, és nyugtalan? Mitől tart? - A vőlegényedet? - az arcomra valóban meglepődés ül ki. Tehát ez volt a háttérben? Fél, hogy mit szólok majd az udvarlójához? - Camilla... - kezdek bele meglepően nyugodt hangon, ahogy sikerül úrrá lennem a saját döbbenetemen. Ugyanis nem tudom ki lehet a srác, még azt sem tudtam, hogy egyáltalán udvarol a húgomnak valaki. Ami azért elég meglepő, tekintve hogy milyen szoros pórázon fogom a nyári ballépése óta. - Szeretném, ha boldog lennél. De azt is, ha közben megtalálnád önmagadat, és céljaidat a jövőben. - igen, szeretném, ha a húgom megint képes lenne nevetni, és önfeledten boldog lenni. De azt is szeretném, ha mellette reális célokat tűzne ki, amikért tenni akar. Ha nem folytatná azt az életmódot, ami elől idáig rángattam. - Mutasd be ezt az udvarlót. A többit pedig majd meglátjuk. Rendben? - mosolyodom el enyhén, és gyengéden végig simítok a húgom arcán, eltűrve egy kósza tincset a hajából, aztán kicsit megemelem a könyököm mutatva, hogy karoljon belém, és keressük meg együtt ezt az udvarlót. A "vőlegény" szót eltúlzottnak, és elhamarkodottnak ítélem, noha erről most nem állok le vitázni. Főként látatlanul nem. Sejtem ugyanis mi lenne akkor a húgom reakciója. Ellenben vannak-e elvárásaim ezzel az illetővel szemben, aki húgom kezére pályázik? Természetesen. Nem adom a húgom akárkinek. Minimum legyen felelősségteljes ember, aki a jó irányba, és a jó célok felé tereli a húgomat. Aki segít neki megtalálni a felnőtt önmagát. Egy olyan alak viszont ne is álmodozzon róla, akinek az éjszakázás, bulik, és olyan finoman szólva se egészséges életvitel az élete, mint amiből kiszakítani igyekszem Camillát azzal, hogy ide hoztam. Egyenlőre ennyi a véleményem. A többit majd meglátjuk az első találkozás után.
