2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Határozottan kezd irritálni a fickó. Nálam is hisztisebb, csak hát nekem jól áll, neki viszont cseppet sem. Van az a kor, amikor már nem kellene ilyennek lenni, főleg mert attól hogy pattog, még nem leszünk gyorsabbak és nem engedjük el, mert miért is lennénk biztosak abban, hogy igazat mond? Úgyhogy hiába dumál, körülnézek szépen és megnézem a polcokat, hogy végül kíváncsian vegyem le az igazságszérumot. - Úgy látom, hogy még mindig nem érti, hogy még mindig nem maga dirigál. Meg van kötözve, nem? - forgatom újfent a szemeimet, mert határozottan fáraszt már a pasas és őszintén szólva legszívesebben itt hagynám a fenébe. Főleg, hogy azt se tudjuk mi folyik odafent, vagy hogy mikor jutnak be végre a kollégák, hiszen arra várunk már egy jó ideje. Nicolasra pillantok, azaz jelen esetben saját magamra, hogy aztán besoroljak mellé és megmutassam neki az üvegcsét. - Fogod, vagy öntöd? - célzok itt arra, hogy melyik szimpatikusabb neki, szétfeszíteni a fickó száját, vagy belecseppenteni a szérumot? Csak, hogy biztosak legyünk abban, hogy egyrészt igazat mond, másrészt, hogy azt is elmondja, amit esetleg jelen esetben nem szándékozik, mert az ilyen ügyeknél mindig van valami a háttérben, amiről a házigazdának esze ágában sincs beszélni. Persze az a logikus, hogy az izommunka az enyém legyen, hiszen mégis csak én vagyok a pasi testbe zárva, de azért megvárom, hogy Nicolas mit szeretne. Aztán, ha eldöntötte, akkor a fickóval most már nem foglalkozva, mármint azzal, hogy mit dumál szépen odamehetünk hozzá, hogy kinyissuk a száját. - Önként játszuk, vagy erővel? - azért adok neki esélyt, hogy ő maga vállalja be a bájitalt. Aztán persze, ha még sem az van benne... na az már nem az én bajom. Egyelőre hiszek a cimkének, ha csak Nicolasnak nem lesz esetleg kétsége és nem próbál meg lebeszélni az ügyről, akkor bizony megpróbáljuk beadni neki. Ha sikerül akkor majd jól kifaggatjuk, hogy mi van még itt, amit esetleg nem mond el, vagy van-e olyan. Egyelőre úgy fest mást úgy se tehetünk, az ajtó ennél úgyse lesz jobban bezárva.
1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki. 2. szint: Ha már pontosan tudja, milyen lénnyel áll szemben, képes létrehozni ellene erős védőpajzsot, de ha pl. megtévesztik varázslattal, és azt hiszi vérfarkassal áll szemben, de az egy nagyobb farkas, akkor utóbbi lazán át tud hatolni a védelmén. Képes lehet elűzni a puszta akaratával a sötét teremtményeket, amiknek a hatalma viszonylag kicsi. Nagyobbak esetén maximum a támadást tudja késleltetni. Képes maga mellé hívni egy árnyékot, mintha a saját árnyéka lenne, ami hasonló, mint egy patrónus, szükség esetén harcolni is képes, hogy védje gazdáját. 3. szint: Folyamatos védettség bizonyos szinten a lények képessége ellen (sárkányláng, vámpír pillantása, baziliszkusz stb.), de ez nem jelent száz százalékos védelmet. Átkok ellen bizonyos szintű immunitást élvez, 25 % mágialleneállás átkok ellen. (Értsd 25 % eséllyel egyáltalán nem hat rá az átok, amivel támadtak ellene.)
Képtelen vagyok válaszolni Cody kérdésére, csak bámulok rá, némán, pedig én aztán elég ritkán hallgatok el. Egy kicsit a házimanó megjelenése olyan most, mint a felelő diáknak a csengő, pedig tudom, hogy elmondhatnék neki mindent, tudom, hogy kihagyhatnám a fő okot, akkor is előfordul, hogy lemondanak egy esküvőt, de akkor se állok rá készen, hogy itt, a mosdó közepén menjek ebbe bele. Lehet a teste igazi kilétébe se kéne belemenni, hiszen a válaszával csak még hatezer kérdésem nyílik, de azon kívül, hogy pislogok, mint hal a szatyorban több nem sikerül, hiszen nem vagyunk itt magunkban annyira hosszú ideig. - Mondjuk a testcserét lehet "valami történésnek" nevezni, nem? - kérdezek vissza, amikor Cody kérdezne a manótól, pedig Rufus konokul hallgat és semmit se válaszol nekünk az ég egyadta világon. Amikor a vöröshajú kisasszony Paulo inkább repül, mintsem lép azért belépek a srác alá, hogy vállal és persze kézzel megtámasszam, mielőtt Cody-t lökné fel. Védelmező reflex, amihez Cody teste éppen annyira alkalmas, mint az enyém. Persze ahogy megáll mindenki a lábán elengedem, de addigra már egy pálcával állunk szembe és egyértelművé válik, hogy Camilla nem igazán a mi csapatunkban játszik, hiába éppen pasi testben szemez velem. - Látod, a tiédet is jól összehordták a hangyák és nem csak szerintem. - jegyzem meg, oldalra billentve Cody-ra, hiába komolyodik a helyzet, ez kikívánkozik. Paulo komolykodása például teljesen életidegen tőlem, ahogy "én, a bátyád"-ozik, bár lehet, hogy csak arra próbál rájönni, hogy tényleg befolyás alatt áll-e a húga, tudja a halál. - Na jó, bevallom ezt nem igazán vágom, de ahogy a példa mutatja, eredetileg szőke vagyok. - mutatok Cody fejére, lazán mozdulva, mintha nem lenne már is két pálca a magasban - Pauloé és Camilláé. - A falon Grindelwald volt én meg eredetileg két lábon járó mása vagyok, de az jelenleg Cody kinézete, és nem én, de még is én kellek, nem ő, de minden esetre gondolom érthető, hogy nem vagyok hajlandó sehova se menni nélküle, meg úgy amúgy se szimpatikus, ha valaki kényszeríteni akar. Tőlem aztán ölre is mehetünk, nagy szerencsémre éppen pasi testben vagy, már bocsi Paul, majd ha nagyon lila leszel meg is gyógyítalak vagy ilyesmi. - kezd el szakadni belőlem a szó, ami határozottan zavarható lehet, miközben Camilla és Rufus egyértelműen parancsot kapott, amit végig kéne hajtaniuk, én meg az istenért nem hagyom abba a dumálást. Amúgy is rajtam a figyelem, de így aztán meg főleg, de annyi fix, hogy nem lépek előre, hiszen tudok annyit a házimanókról meg hát a boszorkányokról is, hogy tudjam képesek lehetnek megragadni és elhoppanálni. Ha nyúlnának értem, akkor azért is kicsusszanok a kezük elől, mint valami sikamlós angolna, csak jelen esetben úgy, hogy tényleg hozzám se érjenek. Remélhetőleg Paulo van olyan gyors, hogy felvonja azt a pajzsbűbájt, Cody pedig olyan okos, hogy jobbat kitaláljon, de én képes vagyok az egész helyzetből egy szaladgálós Benny Hill show-t kihozni magamtól.
Őszintén fogalmam sincs róla, hogy mit kéne éreznem, ha éppen női bajaim vannak. Sosem akartam megtudni, és most sem akarom. Semmit se akarok tudni erről. Ez legyen csak a húgom gondja. Ő született lánynak. Én köszönöm, de kérem szépen vissza a férfi testem. Ugyanakkor nem egy kritikus pontban akarok elvérezni, teszem azt párbaj helyett. Így bár a jobbik eszem azt súgja, hogy Justice-ék mellett kellene maradnom, mégis a másik irányt választom. Jobb előre rendezni a dolgokat, mint később szenvedni miattuk, nem? Pedig gyanút foghatnék már. Azonban nagy naivan veszem célba a mellékhelyiséget. Tekintve egyetlen embertől nem számítok semmiféle támadó jellegű megmozdulásra, és az a húgom. Még ha nem is felhőtlen mostanság a kapcsolatunk, abban tökéletesen biztos vagyok, hogy szeret, és sosem ártana nekem. - Hé! - pislogok meglepetten a húgomra, ahogy beljebb lök a mosdó ajtón. Bár kissé így is sikerül meglökni Cody-t, mert egy pillanatra elvesztem a teljes egyensúlyomat. A húgomnak ugyanis jelenleg az én testemben némileg nagyobb fizikai ereje van, mint amihez hozzá szokott. Nekem meg kevésbé stabil tartásom azt hiszem. - Paulo DiNardi. - válaszolom meg tárgyilagosan még Chris kérdését, de tekintetem és figyelmem már máshol jár. Döbbenten nézem a testvérem, és a pálcát is a kezébe, miközben kétségbeesetten próbálom összerakni a részleteket. Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor nyaggatni kezdett a bállal. Valahogy már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben, csak nem figyeltem erre az érzésre. Ráadásul a bál kezdete óta még furcsább volt. Nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Most kezd leesni az is, hogy vélhetőleg az egész "Pisilni kell, és neked megvan" szöveg elterelés volt számomra, hogy összezavarjon, és ide csaljon. Sikerrel. - Honnan van az a pálca? Ki kényszerít erre? - teszem fel végül az érzelemmentesnek szánt kérdést. Bár valahogy szokatlanul vékonykára sikeredik a hanghordozás. Hiába, valahogy úgy érzem elveszett a megszokott manipulatív él a hangomból. Valami hiányzik. Talán a meggyőző erő. Mégis biztos vagyok benne, hogy a húgomat kényszerítik erre. Talán ő maga is annak a bizonyos emlegetett átoknak a hatása alatt áll. Magától sosem tenne ilyet. - Add ide azt a pálcát, és én a bátyád, majd mindent rendbe hozok. Bízz bennem. - teszek egy higgadtak látszó lépést a húgom irányába, és nyújtom a bal kezem felé, de a jobbomban továbbra is ott a pálcám, hogy bármelyik pillanatban pajzsbűbájt vonhassak mindhármunk köré, ha szükséges volna. Camilla, és én is tudjuk, hogy ő nem elég képzett, és jó ahhoz, hogy egy olyan szintű átkot képes legyen kivitelezni, mint az Imperio. SVK-ból, bűbájtanból, és mindenféle alapvető párbajmágiában fényévekkel járok előtte. Még ebben a testben is. Apropó test csere. Camilla sose kockáztatná a csini testét. Önzőbb ő annál. Más szóval a húgomat nem lenne túl nehéz leszerelni, főként, hogy hárman is vagyunk. A gond a házimanóval lesz. Nekik megvan a saját mágiájuk, és mivel nem én vagyok a gazdája, nem is parancsolhatok neki. Látszólag pedig hozzá vezetnek a szálak. Vagy ahhoz, aki a manót irányítja. Ugyanakkor Camilla Cody-Chris felé tett fenyegetőzése el is gondolkodtat. Azt mondta korábban, hogy a vőlegényét akarja bemutatni. Talán Chris lenne a vőlegény, miután valamit műveltek a testével? Talán nagyobb dologról van itt szó, mint a naiv, és becsapható húgocskámról. Ennek a nagyobb dolognak pedig köze van Chris testéhez, aminek köze van Grindelwaldhoz. - Akármi is a célja ennek a kis játéknak, add fel, és kezdj beszélni. Mielőtt még elveszíteném az igencsak fogytán lévő türelmem. - vetem oda figyelmeztetőleg Rufusnak, bár a tekintetem nem veszem le Camilláról.
Justice különféle bájitalokat fedezhet fel a polcokon sorakozva. Ha laikusként nézi, akkor is feltűnhet számára pár olyan név is a fiolákra firkantva, amelyek a roxforti gyengélkedőn is elő szoktak fordulni. Hétköznapi fájdalomcsillapító főzetek, vérzéscsillapítók, stb... Ám, ha esetleg közelebb lép és néhány üvegcsét arrébb tol valamilyen okból kifolyólag, akkor néhány sokkal komolyabb és bonyolultabb bájitalt is találhat, köztük olyasmit is, amelynek az elkészítéséhez és birtoklásához különböző engedélyek szükségesek a minisztériumtól. Az első, amely a keze ügyébe akadhat, az a Veritaserum, de néhány kifejezetten veszélyes itóka is előbukkan: Éji Árny, amelynek a hatása majdnem a Cruciatuséval egyenlő és a Halott csókja, amely lidércnyomássá változtatja az illető ébren töltött pillanatait. - Igen, én vagyok a házigazda! - fröcsögi mérgesen a férfi, miközben indulatosan ránt egyet az őt fogva tartó, rúnákkal ellátott bilincseken. - Szóval, szabadíts ki, elvégre ezért küldtek, nem igaz? - méregeti Justicet, akit pillanatnyilag Nicolasnak hisz, azonban a női hang hallatán a női testben rekedt Nicolas felé kapja a pillantását. A szemét mérgesen vonja össze, miközben gúnyosan horkant is mellé egyet, de végül válaszol: - Az az ostoba házimanó! - fakad ki indulatosan. - Lehozott és bezárt ide! Nem tudom, miféle ostobaságot vett a fejébe, de én majd kiverem belőle! - fenyegetőzik indulatosan. - Na, gyerünk, mire vártok még? Nincs időm a bugyuta kérdezz-felelekre! Meg kell találnom Rufust, mert úgy látom, alapos leckére lesz szüksége - mormogja a szemeit forgatva, a mondata végére azonban dörrenve csapódik be az ajtó felettük, ezzel mintegy csapdába ejtve őket.
Camilla készségesen követi Paulót, noha, amikor a bátyja feltépi a WC-ajtót, nem igazán szükséges külön lendületet vennie annak érdekében, hogy beljebb léphessen, hiszen a hugica készségesen taszít egyet rajta és löki be őt a Cody-Chris duó társaságába, majd lécel le egyenesen Rufus mellett. Az ujjai között egy idegen pálca foglal helyet, amelyet ezúttal készségesen, mindenféle szemrebbenés nélkül szegez a - feltételezhetően meglepett - trióra. - Az aurorok egyelőre el vannak foglalva. Nem hiszem, hogy gondot jelentenének - szólal meg végül, minden egyes szavát Rufusnak címezve, de a tekintetét egy pillanatra sem veszi le a mesterhármasról. Látszik rajta, hogy habozás nélkül kilőne a saját testvérére is egy végzetes átkot, még abban az esetben is, ha Paulo jelenleg pont az ő testében csövezik. - És a nevem Camilla, szépfiú - válaszolja meg Chris kérdését, miközben azért majd felfalja őt, vagyis Cody testét a tekintetével, ami kissé furán hathat úgy, hogy szerény személye közben Paulo testében rekedt. - Szóval, melyikük is kell nekünk? - tesz fel ezúttal ő egy kérdést a manónak címezve, aki szinte azonnal a Cody testében rekedt Chrisre mutat, mire Camilla-Paulo elmosolyodik. - Oké, akkor két lehetőséged van... - fordul ezúttal Chris-Cody irányába: - Egy: önként és dalolva velünk jössz. Kettő: kapsz egy Imperiót és abban az esetben is velünk jössz, csak kicsivel több lesz veled a meló - osztja meg Chrisszel a felmerülő lehetőségeit.
Biccentek, aztán elidőzöm a válaszán egy pillanatot, noha nem jellemző rám hogy azonnal rá vágjam a "diagnózist" bármire, most mégis valóban egy kissé egyértelműnek hat, hogy az esküvőre stresszelt rá... Az arckifejezése, vagyis.. Az arckifejezésem amit vág a fejemmel nem garancia, még ha ordít is róla mit jelenthet vagy mit akarhat vele üzenni. De azért kibukik belőlem a kérdés - Minden rendben veletek? - próbálok olyan hangot megütni amiből, átlagosabb baráti aggódás süt, nem az, hogy a következő mozdulatommal már veszem is az ásót és készenlétbe vágom magam, ha netán valakit el kéne földelni. De azért valahol belül a kettő között lavirozok. Egyetlen egyszer láttam ennyire totál készen Christ és az a VMS-en volt amikor Lizzy majdnem beadta a törülközőt.. Valahogy furcsán hat, hogy ennyire földhöz verje, de azt sem gondolom hogy a kötöttség visszavonhatatlansága miatt lenne ez. És igen Spencert a bátyámnak neveztem. Állítólag van egy húgunk.. húguk is... Fogalmam sincs mennyire kellene bele folynom az életükbe.. Ők egyáltalán mennyire akarnák. Spencer meglehetősen barátságos volt az első káosz után de... a tényleges testvérük meghalt én pedig nem ő vagyok. Nem akarom helyettesíteni.. Eleve nem akartam felvenni a kapcsolatot a testem családjával. De így már kicsit minden mindegy. Chris kérdésére azért kicsit zavartan nézek magam elé full elrévedve, ahogy vissza idéződik előttem hogy szerencsétlen Spencert olyasmikről kerdezgetem, hogy hogy lehet létfontosságú dolgokat elintezni sellőként... Példának okáért mint a pisilés meg ilyenek... Feltűnik, hogy magára szabta a külsőmet. Egyetlen pillanatra merül csak fel bennem az érzés, hogy olyasminek értelmezzem, mint mikor valaki a párján megigazít valamit, pusztán gondoskodásból.. De aztán realizálom, hogy szó sincs ilyesmiről. Reflex mozdulat volt részéről semmi több. Nem bánom így sem mondjuk... Próbál "berendezkedni". Én is a régi önmagamhoz igyekeztem igazítani amit csak tudtam. Aztán a pillanatnyi kiesés után magamhoz térek és Chrisre nézek - Volt egy kocsmája a sellőfaluban. A testvérük tényleg eltűnt valami ottani balhé után és tényleg halottnak hitték. A sellőket nem tartják számon a Minisztériumban úgy mint a vérfarkasokat vagy a vámpírokat.. Így az ügyeikkel... Minthogy valaki eltűnik közülük, sem foglalkoznak mondhatni... Jah igen, és a vízlepergető varázs a barátunk! A többit meg.. Majd máskor. - zárom én is pár mondat után. Ez egy átmeneti állapot remélhetőleg és bizakodva próbálok hozzá állni, hogy igenis lesz megoldás! Ahogy Rufus felbukkan és a kérésemre dugdossa a kezét azért a nyelvem hegyén hogy mutassa csak a másikat is! De Chris elég jól érvel így ebbe már nem szólok bele. Valami más viszont megüti a fülemet - Parancsba adta, hogy mindenkit juttass ki a kastélyból, ha esetleg történne valami...? Pontosan mi is? - Paulo felbukkanása engem sem lep meg különösebben. És szerintem ha ez egy magán kastély ami most nyitotta meg a kapuit a nyilvánosság előtt, nem hiszem hogy lenne külön női vagy férfi mosdó..
Kicsit leválunk a társaságról, bár legalább fogalmam akad, hogy amikor visszaérünk majd biztos még mindig a szobánál lesz az auror páros, bár addig még sok víz lefolyik a vécén, amit lehúztam és a csapba amiben kezetmostam. Az, hogy hátranyalom a hajamat, illetve Cody haját nem komment arra, hogy szerintem így kéne hordania, csak megszokás mert én rengetegszer tolom hátra a szőke tincseimet, hiába van jó magas homlokom amúgy is. Hát neki legalább annyira nem magas, még ha nem is túl megszokott így látnom. Viszont ahogy a bezabált kajákhoz tér vissza újra eszembe jut az elkenődött világfájdalma érzés és Tita, szóval bukfencezik és gurgulázik egyet a kölcsöngyomrom. Ilyen ez az érzelmi zabálás, tök mindegy, hogy kinek a belével rendelkezem én, hirtelen görcsöl és éhezik. - Dok, hallottál már a stresszevésről? - vezetem fel, vagy inkább zárom le, nem is tudom, hiszen ezzel megmagyarázom a zabálást, de úgy is az lesz a következő kérdése, hogy mitől stresszelek. Talán az esküvőtől? Ja, valahogy úgy... a hiányától... attól, hogy valami jót és egyszerűt, szeretetben gazdagot eldobtam magamtól, összetörve a lány szívét, hogy valami teljesen bizonytalannal birkózzak meg. Nem mondok többet, de a koponyámban azért lezajlik az egész gondolatsor és ki is ül az arcomra, bár azért a válasza a sellő testvérről rendesen feldob még néhány kérdést. - A vérszerinti bátyád... hű. - emésztem, bár én tuti nem így mondanám, hanem úgy, hogy a testének a bátyja, de gondolom ez része annak, hogy elfogadja az egész helyzetet. - Mondott bármit még azon kívül, hogy segített az ékszerrel? Tudod, fontosat, arról, hogy mi történt? - kérdeznék még többet is, miközben újra a tükörbe nézek és realizálom, hogy kicsit személyre szabtam a haját a hátranyalással, ami elég fura érzéssel tölt el, hiszen semmilyen mértékben nem illik más testét a sajátomnak érezne, főleg nem ha valami rúnával pecsételt átok miatt van. Persze ezt kimondani nem fogom, mert nem akarom felszakítani a sebet arról, hogy Cody ténylegesen meghalt aztán feltámasztották ebbe a testbe, amit talán még a mai napig is "szok", ahhoz túl gyorsan megjelenik a házimanó és már így is brutális hullámvölgyet járunk meg dobálgatva a vicceket és a full depressziót. Ugyan komolyabban nem gyanakszom rá, de azért ahogy nyújtja a kezét eszembe sincs megragadni, főleg, mert a másikat dugdossa és így igen fura a beállás, bár lehet ez valami angol komornyik stílus. - Ez nem hangzik rosszul, de tényleg, viszont nem csak mi ketten vagyunk, Rufus, ha mindenkit ki akarsz vezetni, akkor könnyebb együtt elmagyarázni, mint kettessével. Menjünk vissza Nicolashoz és Justice-hoz minimum. - és ha esetleg ebben a pillanatban belép Paulo akkor a homlokomra csapok, ami rózsaszínes nyomot hagy. - Ja, meg ők is! Mindig elfelejtelek titeket, bocsi, hogy is hívnak? - kérdezek tőle, HA tényleg sikerült benyitnia, amúgy nulla rosszindulattal és még azon se akadok fent, hogy melyik WC-be sétált be, teljesen mindegy, akkor se zavarna, ha nem testcserés támadás állna fent.
Biccentek még Paolonak, ez aztán kimerítő magyarázat volt. Viszont ő is lelép a másik két lánnyal, ezen már én is hümmentek, ahogyan Justice-nak válaszolni akarnék a nagy kutakodás közepette. – Bohóckodnak! Direkt szóltunk, hogy együtt ütőképesebbek lehetünk! – Csóválom én is a fejemet, mert még Justice testében is megtartottam a saját gesztusaimat. Ezért is tetszik furcsán, hogy a lány az én vonásaimmal szemforgat. Tudom, hogy alapjáraton jóképű vagyok, de rendesen tudok fintorogni is, ezen majd a jövőben még dolgoznom kell, ha végre valahára visszakerülünk a testünkbe. A másik négy mintha játéknak fogná fel, én azonban az első egy-két perces mókán túl, hogy akár meg is markolászhatnám így büntetlenül Justice ingerlő idomait, igyekszem arra koncentrálni, hogy megoldást találjunk. Roppantul sebezhető így a létünk, hiszen nem vagyunk urai annak, amit így egy kölcsöntestbe zárva próbálnánk tenni. A keresgélés közepette Justice mintha érzékelne valakit, itt én is abbahagyom a további kutatást. – Alig hiszem.. Gondolatokat még esetleg.. – Furcsálkodom, automatikusan játsszva a kölcsönhajjal, amit Justice csinos arcához fejéhez tartozik. Nem könnyű megszokni, hogy külsőleg ilyen vagyok, de most amolyan hiánypótló, hogy le tudom foglalkozni a kezeimet. Azért a körmeimre majd figyelni kell, hogy ne törjenek le, mert ehhez sem vagyok hozzászokva. Ahogyan a csapóajtón túl a lépcsőn is lemerészkedünk, odafigyelek, hogy ne lépjek bele semmibe, mert ugye levettem a magassarkút. Az illető, aki van bilincselve nem üt meg túl kedves hangot, s hiába néz rám ilyen érdeklődve Justice, én is tanácstalan vagyok, még abban is, hogy felfedjük, hogy nem a saját testünkben vagyunk. – Nem ismerjük Önt. Szívesen segítünk, ha elárulja, hogy miért tartják itt fogva. – Közeledek, ám úgy, hogy közben szépen óvatosan felkészülök bármire. Magyarán tartom a távolságot, de úgy, hogy az illető ne vegye észre, hogy tartom a távolságot.
Persze. Tévedhetek is a fejtegetésemmel. Valahol talán számítottam is rá, hogy lesz valakinek ellenvéleménye. Talán tényleg túl nyilvánvaló lenne ez így. Egy apró bólintással jelzem Cody felé, hogy tudomásul vettem az aggályait, és igyekszem figyelembe venni majd. Ugyanakkor szerintem meg kell próbálnunk feltörni a rúnákat, bármi történjék is. Az csak jobb lehet, mint egy idegen testbe ragadni. Ami meg a húgom ellenkezését illeti, nos nem nagyon hat meg. - Egyáltalán nem zavar. - zárom rövidre ezt a dolgot. Bár annak nem túlzottan örülök, hogy a szöszi nem tart velünk, de az ő szabad akaratába nincs beleszólásom. A húgommal ellentétben, aki igencsak hajlamos a butaságokra. Ő jobb ha a szemem előtt marad egészen addig, amíg vissza nem kapja mindenki a saját testét, és valakit le nem tartóztatnak ezért! Mert, hogy ezt az egész kellemetlen estét nem fogom annyiban hagyni, az már biztos. Valaki ezért csúnyán meg fogja ütni a bokáját arról gondoskodom. Mire befejezem vele a kis elszámolnivalónkat szinte könyörögni fog az Azkabanért, és a dementorok derűs társaságáért. Nicolasék ugyan sikerrel járnak a csapóajtóval, de éppen ekkor kezd a húgom látványos toporgásba, majd mielőtt követhetném az aurorokat lefelé súgja oda azt a bizonyos kérdést. Remek! Már csak ez hiányzott! Merlinre... Camilla talán még életében nem látott ekkora zavart kiülni az arcomra, mint most. Lehetne ez ennél kínosabb? Kötve hiszem. - Hogy mi... ez most... na jó. Azt hiszem arra mentek a többiek mosdó után. - nyögöm ki végül zavartan, és indulok meg Chrisék után. Ami elég sután, és bután hangozhat tőlem. Főleg Camilla elvékonyodó hangján. Amúgy meg mindig így szoktam mosolyogni kívülről? Vagy csak Camillának áll furán ez. Annyira furcsa, és idegen kívülről szemlélni önmagam. Bár készséggel egyet értenék Justice megállapításával, hogy együtt kéne maradnunk, de vérben sem akarok elúszni egy kritikus pillanatban. Vagy tudja a franc, hogy ez hogy szokott a lányoknál működni. Ismételten, sosem voltam még lány! Nem is ma esete akartam elkezdeni, de erről sajnos nem kérdeztek meg. Hogy őszinte legyek sosem volt közöm betétekhez, tamponokhoz, és semmi ilyen női izéhez! Azt sem tudom, hogy a húgom mit használ ilyenkor, és őszintén, nem is akarom megtudni az ég szerelmére! Úgy fest a húgomnak életében először sikerült totálisan zavarba hoznia. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy az sem lenne túl célszerű, ha a húgommal történne némi nedves baleset tönkretéve a kifogástalan Armani öltönyömet, ami jó eséllyel többe kerülhetett, mint itt egyesek éves hivatali fizetése. Plusz hogy magyarázzam el neki, azt ami számomra természetes? Ez annyira kínos! Mire elérjük a wc ajtókat már kisebb pánik hangulatom van. Nem, én ezt határozottan nem akarom! De lássuk be, ha egy kritikus pillanatban kezdek görcsölve vérben fetrengeni annak se lesz semmi haszna. Szóval koncentrálj Paulo, koncentrálj! Végül, hacsak a húgom nem állít meg, akkor ösztönszerűen lépek a férfi wc ajtajához, és tépem fel, talán szükségszerütlenül heves mozdulattal. Így talán még éppen belesétálva a jelenetbe, amiben Chris és Cody egy házimanót faggat, amire azért némileg meglepetten pislogok, próbálva képbe kerülni... Na nem mintha ebben a helyzetben lenne jelentősége, hogy ki melyik mellékhelyiséget használja. De ugye a 19 évnyi beidegződés, mégis csak 19 évnyi beidegződés.
A legilimencia nem igazán az én pályám, de úgy fest nem tudok megszabadulni tőle, még ha nem is használom szándékosan, de valahogy mégis csak mintha érzékelnék valami fickót, aki rabságban van és nem tetszik neki, habár mégis kinek tetszene a rabság? Akaratlanul is eszembe jut Shanna akadálya, amikor bezárt minket a ketrecekbe. Nem volt valami kellemes élmény. Végül sikerül megtalálni a megfelelő kulcsot és elindulni lefelé a lépcsőn, de lehet, hogy közben ez a Paolo is lelép. Felszökken a szemöldököm, amikor a kiscsaj emlegeti a wc-t. - Valami találkozó van ott, vagy mi? - pillantok Nicolasra. Mintha csak szándékosan szeparálódnánk el. - Még jó, hogy idegen helyen jobb lenne együtt maradni. - forgatom a szememet, ami Nicolasnak kevésbé áll jól, mintha a saját testemben lennék. Végülis jó, hogy én nem nagyon ittam, legalább nem kell wc-re mennem. Bár már voltam pasi testben, de még nem próbáltam egyéb teendőket végezni vele és őszintén szólva nem most akarom kipróbálni, bármennyire is vonz sokakat ez a lehetőség a többiek közül. - Éreztem valami fickót, azt hiszem. Lehetséges? - pillantok Nicolasra, mert nem teljesen tudom, hogy mikre terjed ki a legilimenciája, bár hamar kiderül, hogy jó volt a megérzés, mert belebotlunk a nem túl kedves illetőbe, aki valahogy helyből az apámra emlékeztet. Na nem kinézetre, inkább a hűvös hozzáállásra. Azért egyből szkeptikusan szökken fel a szemöldököm és karba font kezekkel állok meg kellő távolságban. - Mintha tudnánk, hogy ki maga... Az is lehet, hogy ez csak valami csapda és igazából maga a házigazda. Szóval? - nézek rá kérdőn, hiszen Nicolasként elvileg most rám néz az illető, bár ez a McCain kölyök megnevezés nem valami kedves. Egyelőre maximum csak szemmel kicsit körülnézek, de eszem ágában sincs elengedni, vagy segíteni neki. Azt se tudjuk, hogy ki és miért van itt.
1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki. 2. szint: Ha már pontosan tudja, milyen lénnyel áll szemben, képes létrehozni ellene erős védőpajzsot, de ha pl. megtévesztik varázslattal, és azt hiszi vérfarkassal áll szemben, de az egy nagyobb farkas, akkor utóbbi lazán át tud hatolni a védelmén. Képes lehet elűzni a puszta akaratával a sötét teremtményeket, amiknek a hatalma viszonylag kicsi. Nagyobbak esetén maximum a támadást tudja késleltetni. Képes maga mellé hívni egy árnyékot, mintha a saját árnyéka lenne, ami hasonló, mint egy patrónus, szükség esetén harcolni is képes, hogy védje gazdáját. 3. szint: Folyamatos védettség bizonyos szinten a lények képessége ellen (sárkányláng, vámpír pillantása, baziliszkusz stb.), de ez nem jelent száz százalékos védelmet. Átkok ellen bizonyos szintű immunitást élvez, 25 % mágialleneállás átkok ellen. (Értsd 25 % eséllyel egyáltalán nem hat rá az átok, amivel támadtak ellene.)
Justice ugyan nem érzékel semmiféle sötét teremtményt sem, de Nicolas képessége révén akaratlanul is eléri, hogy nem messze maguktól kétségbeesett segélykérést "fogjon". Nem konkrét szavakat, csupán rémületet és szabadulni akarást érzékelhet, amelyből hamar kihámozhatja, hogy valakit az akarata ellenére tartanak valahol. A kulcsok halma között pedig a legaljára ásva hamar megpillanthat egyet, amely jóval nagyobb a többinél, majd hamarosan ki is nyithatják vele a csapóajtót, ami egy kisebb lépcsőt rejt maga alatt. Ha pedig lemerészkednek, akkor néhány megbűvölt lámpás pár lépcsőfok megtétele után világítani kezd, hogy végül egy aprócska helyiséget világítson meg, tele mindenféle polcokon sorakozó üvegcsékkel, amelynek a végében egy széken mágiával megbilincselve egy férfi foglal helyet, aki abbahagyja a szabadulásra tett hiábavaló kísérleteit. - Csakhogy ideértek... - dörmögi, miközben a hangjából süt a megvetés és a türelmetlenség. No meg az elégedetlenség, amely a jelenlegi helyzetét illeti. Olyan hatvan körüli, jó kiállású férfinak tűnhet első pillantásra, de a tekintete arról árulkodik, hogy haragban áll mindenkivel, aki csak hozzá mer szólni. - Te vagy az a McCaine-kölyök, igaz? - vet egy pillantást Nicolas irányába. - A minisztériumnak mostanában ilyen sokáig tart, mire lépnek valamit? Na, gyerünk, engedj el! - kezdi el mérgesen nógatni Nicolast, mit sem törődve holmi udvariaskodási körökkel.
- Hé! - csattan fel Camilla, amikor Paulo magával vonja, a szöszi azonban ezúttal nem megy, így csak a fejét rázza, majd csatlakozik a társaihoz. - Ha nem zavar, én is maradnék! - ellenkezik, de végül kénytelen-kelletlen, mégis követi bátyját abba a szobába, ahol Nicolas és Justice is tartózkodnak jelenleg. Türelmetlenül toporogva hallgatja végig a bátyja fejtegetését a rúnákra vonatkozóan, amikor azonban a csapóajtón való lemenetelre terelődik a szó, a könyökével - jobban szólva Paulo könyökével - oldalba böki a bátyját, majd közelebb hajol hozzá, hogy végül a fülébe suttoghasson: - Nem akarunk elmenni wc-re? - teszi fel a kérdést zavartan. - Nekem is pisilni kell, ráadásul női gondjaim... gondjaid vannak - vigyorodik el pimaszul a végére, ami Paulo arcán elég furán hat, noha magának Camillának mindig is jól állt ez a mosoly. - Rufus megmutatja, uram! - sipítja a házimanó Cody kérése hallatán, majd felmutatja a csuklóját, amelyen semmiféle rúna sem helyezkedik el, végül a Cody testében rekedt Chrishez fordul: - Rufus nem tudja, uram, de tud kijáratot innen! Biztonságba viheti magukat! - sipítja továbbra is, noha a szemei izgatottan csillognak, nagyjából mint egy kisgyereknek, aki most tudta meg, hogy csak kettőt kell aludni karácsonyig. - Csak Rufusszal kell jönniük és kijuthatnak innen - nyújtja beszéd közben a tenyerét annak, aki közelebb helyezkedik el hozzá, majd fordul a másikhoz: - A gazdám parancsba adta, hogy Rufus mindenkit juttasson ki a kastélyból, ha esetleg történne valami - teszi azért még hozzá bocsánatkérően. - Mennünk kell! - sürgeti őket türelmetlenül, noha azt Chris és Cody is észreveheti, hogy az egyik keze a manónak végig a háta mögött van, mintha egy virágcsokrot rejtegetne maga mögött...
Alapvetően tényleg igyekezni szoktam, hogy bármit is érzek, bármit is gondolok Chrissel kapcsolatban arról ne ordítson hogy mi is a helyzet részemről. És általánosnak nevezhető körülmények között ez működik is. De a jelenlegi aligha nevezhető általános helyzetnek. Úgyhogy ejtettem, hogy bármit megjátszak. És talán nem a legjobb elpoénkodni, hiszen többek között a megoldó képességet is visszadobja mégis inkább ez jön ki belőlem.. Nem felejtettem el azt hangulatot ami Christ körül lengte amikor jöttünk/érkeztünk, talán emiatt is dől belőlem a hülyeség, még ha ezzel nem is kerülök közelebb a miértjeihez. A nyelvem hegyén, hogy feltegyek ezzel kapcsolatban pár kérdést, valahogy elbénázott módon mégsem jön össze a pillanat… Paulo rúnás fejtegetésére újra a csuklómra nézek és egy kissé felrobbannak a gondolataim. Túl sok a kérdőjel és túl sok a talány. Így csak annyit sikerül kinyögnöm - Valószínűleg.. nem minden esetben van ennyire látványos jele a… stabilizálásnak.. - idegenkedve ejtek ki nagyjából minden szót, mégis ott van, hogy.. mintha már találkoztam volna a témával, ráadásul közelebbről mint kellene. - Ha és amennyiben ez az egész egy elcseszett véletlen eredménye, a rúna többmindenre is szolgálhat… - bár én foglalkoztam a témával, messze csak találgatok. Vajon biztos-e az, hogy ha feltörjük, mindneki vissza kerül a _saját_ testébe és nem elszállunk mint a lufik? Lehet teljesen alaptalan minden aggodalmam... Lehet tényleg csak ennyi kell hozzá. Feltörni és huss mindenki újra önmaga kívül-belül! Chris lelép, én meg végül vele tartok és újra vissza tér az élet belém és újra villantok valami cseppet sem komor vagy vészjóslót. És az igazság az, hogy kettőnk közül ha valaki stand up-ot fog űzni, az esélyesebben én leszek, legalábbis ha az év végi eredményeimet vetítem előre. Elkapom a tekintetét- a tekintetemet- a tükörből, nézem a mozdulatát.. Nem különösebben szeretem hátra simítva a hajamat, de nem teszem szóvá. Nem lehetetlen kivitelezni és valójában nem is áll rosszul, csak messze más hatást kölcsönöz. De nagyjából fél óráig élvezheti majd hogy semmi nem lóg a látóterébe, utána ugyanúgy össze ugrik az egész és önálló életre kel, mint addig. Miután én is kicsit felfrissültem, fontoskodást imitálva szegezem neki. - Ha már komolyságnál tartunk.. Áruljon már el valamit Mr Graves! - tartok egy lélegzetvételnyi szünetet - Hogy a fenébe fogja tartani, azt a hangyák által össze hordott gepárdtestét, ha ennyi mindent össze zabál..? Sőt.. most hogy említed, talán még kákalag is vissza köszönt abból a vödörből… - dobolok párat az ujjaival a mosdó peremén ameddig iszik, noha nem sürgetésből. És egyértelmű, hogy nem a fizikai megjelenése miatt hozom fel. Amikor viszont a karkötőre meg szomjúságra tér ki félre teszem a témát egy kicsit még. - Elvileg… nem kéne. Főleg, hogy indulás előtt villám tusoltam hogy tuti ne legyen gáz. Ráadásul Spencer… a mint kiderült vér szerinti testvérem… a sellőképviseletiben biztosított róla, hogy az ékszer működik. És eddig nem volt gond vele… De ha olyasmit tapasztalsz, hogy hártyát növesztesz az ujjaid közé..voltaképp akkkármilyen érzelmi reakció végett, vagy lever a.. víz helyett néhány pikkely… mondjuk mert tüsszentettél, szomjas vagy, vagy ilyesmi azért szólj! - egy kissé azért elhúzom a számat, nagyon nem örülnék, ha engem kiütne a vér, őt meg a víz.. A legindokolatlanabb vagy rosszabb helyzetekben hátráltathatjuk ilyesmikkel a társaságot… Bár azon kívül, hogy figyelünk, hogy ne vizeződjön össze nem tudom mit lehetne. Rufus felbukkanása engem igencsak meglep és ha nem lennék tisztában a házimanók erejével, már nyúlnék a csuklója után szerencsétlen kis fickónak, nem túl tiszteletteljesen… Alapvetően nekem sem lennének fenntartásaim és még örülnék is egy házimanónak, most viszont kiül az arcomra a bizalmatlanság. Nem szándékosan, de Chris mimikájával egyáltalán nem tudom elleplezni. - Mielőtt bármi történne.. megmutatnád kérlek a csuklódat? - fogalmam sincs hogy melyik verzióval járnánk jobban, így nem reménykedem semmiben.
Jól esik, hogy Cody lényegében megvédi az orcámat, egy kis vigyorral tök ártatlanul vállat is vonok. - Ha ez megnyugtat, a VMS-ig fogalmam se volt semmiről, a szüleim megszakították a kapcsolatot azzal az ággal és a létezésükről se nagyon tudtam. - teszem hozzá, bár az, hogy még akkor sem mondták el az igazat, amikor Charlie-val már betöltöttük a tizenhetet kicsit problémásabb és Annabelle-lel találkozva messze nem voltam olyan elutasító, mint ahogy az angol minisztérium vélhetően elvárta volna. Természetes a kíváncsiságom, az ösztön, hogy meg akarom ismerni a rokonaimat, de ez nem jelenti azt, hogy támogatnám az aggresszív lépéseiket és azt a káoszt, amihez minden vezetett. Azon felül, hogy megállapítottuk, hogy hasonlítok Grindelwaldra illetve hogy felmutattam a csuklómat annyira túl hasznossá nem tettem magam, szóval a vérzés az orromból bár fura, hiszen mostanában nem igazán szoktam megsérülni és a vért amúgy se nagyon bírom, túlságosan nem gondolok a mélyére, csak ingujjba törlöm és megyek tovább. Legalább valami jót csináltam, ha már a nyomozásokban nem is vagyok ász ilyen körülmények között. Bezzeg ha a természetben kéne levadászni vagy befogni valamit, na, ott belevetném magam a feladatban teljes erővel. Most viszont az egyetlen dolog, ami előre viszi a lábam, az az, hogy egy mosdót keressek. Paolo fejtegetésére a rúnákról már nem is reagálok, amúgy sem igen értek hozzájuk, maximum ötletelni tudnék, ha az agyam nem a mosdó körül forogna. - Hát, ő, újkeletű. - válaszolom csak vissza, amíg beszélünk addig se figyelek arra, hogy mit veszek elő és min lesz a kezem. Én szoktam néha énekelni, csak olyan gitározós tábortüzes stílusban jobbára csajokat felcsípni, de azért az, hogy milyen hangot üt meg kint a testemmel nem kicsit lep meg. Mármint, tudtam, hogy képes vagyok fura hangokra, de az, hogy kapásból ezt zengeti ráérezve ráadásul egy ilyen kretén nyelvtörővel és még a kis káromkodással már megint a nyelvem hegyén a röhögés. Valahogy az egész helyzet kicsit elfelejteti azt a búval baszottságot amivel érkeztem és minden erőmmel kapaszkodok bele a zavar és a szégyen miatt. Egy eljegyzésből kihátrálni éppen azelőtt a nyár előtt, hogy megtartanánk... nem egy kicsi érzelmi hullámvasút, ahogy az se, hogy felismerjem hogy a legjobb barátom nem csak a legjobb barátom és full idióta voltam, ahogy évekig tagadtam a tényét. Mostanra meg már lehet, hogy minden mindegy és lényegében két szék közé huppantam. - Komolyodjunk kéremszépen, ha sokat csinálod a végén mire visszabújok magamba elmegy a hangom. - mosolygok egyet azért kézmosás közben, hátra se fordulva, csak a tükörből ránézve - magamra nézve - miközben reflexből vizet locsolok a hajamra és hátrasimítom. Ami a hosszabb szőke hajammal még mutat is valahogy, de Cody göndör tincseivel? Inkább lehet ázott kutya stílusban tolom majd. Amikor megcsap a szomjúság előre hajolok inni egy kicsit, nem problémázok a csapvízen, gyanítom egy ilyen palotában iható és nem valami szutyok csatornavíz. Ugyan egy vödörrel talán nem iszok meg, mert akkor gurulnék, de addig iszogatom, amíg jól esik. - Kezdem úgy érezni, hogy lassan annyi víz van a gyomromban hogy egy kákalag is elúszkálna. - jegyzem meg, valahol igaza van, hogy illene hozzám a stand up, de azért ő se kutya amikor oda-vissza passzolgatjuk a labdát. - Valami azért furcsa. Normális, hogy ennyire vágyom a vízre ezzel az izével is? - teszem fel a kérdést, hiszen nemrég tudja ő is, hogy sellő testbe került, de mindenképpen régebb óta, mint nekem ez az elmúlt fél óra. - Rufus, hékás, hát még is haverok vagyunk. Mi az isten történt, miért lettünk kicserélve és miért nem mehetünk el? - térek a lényegre, tök barátságosan, bizalmasan, nagyon szőkén. Nekem egy házimanó sosem tűnik fenyegetésnek, olyan... cukik.
Az legalább pozitívum, hogy legalább a szőkeséget sikerül összekaparni. Azért már csak az udvariasság jegyében is, de segítek neki feltápászkodni. Persze ez hatásosabb lenne a saját testemben, azzal most viszont van némi problémánk. Konkrétan, hogy senki sincs a saját testében. Ugyan azt nem tudom, hogy a húgomnak milyen képességei lehetnek, de a legilimencia immár biztos nincs köztük. Ami számomra tényleg hiányolandó. Minden esetre amíg Cody és Chris mosdót keresnek, én igyekszem magammal vonni a húgomat és a szőkeséget. Valahogy egyiküket se szívesen hagynám magára. Még a végén bajuk esne. Bár azt hiszem a szöszi ezen már túl van. A húgom meg hajlamos a butaságra, és most az én testemben van, amire mindig is igyekeztem vigyázni a húgom önpusztító életmódjával szemben. Már csak az hiányozna, ha az én testemben kezdene el felügyelet nélkül pezsgőzgetni, míg mi megpróbálunk kiutat találni ebből az elcseszett helyzetből. Ne nem. Ezt még gondolati úton sem játsszuk el. - Szabadulószoba némi rúnaismereti rejtvénnyel. - sóhajtok fel miközben az aurorok kutakodnak. Noha a kulcsok és a csapóajtó megtalálása már határozottan vezethet valahova. Azok már legalább előre lépést jelenthetnek, bár kérdéses, hogy milyen irányba. Engem viszont még mindig a "billog" kérdése foglalkoztat a számtalan más kérdés közül, ami felmerülhet. És úgy tűnik, hogy mégis csak volt valami haszna rúnaismeret órákra járni, illetve Danielt hallgatni a szabad időmben, mert beugrik valami. Bár az elméletem helyességére nem merném letenni a nagy esküt. - Azt hiszem nekem van elméletem a rúnáinkról. A testcsere igen instabil mágia lehet. Ahhoz, hogy tartósan működjön szükség van valamire, ami stabilizálja és megköti a mágiát. Ez a rúna emlékeztet egy ilyen stabilizáló rúnára. Ha tényleg ez a szerepe, az megmagyarázná azt is, hogy miért egyforma mindenkié. Ha valahogy fel tudnánk törni a rúnáinkat, akkor visszatérhetnénk a saját testünkbe. - vetem fel az ötletemet Justice és Nicolas felé. Bár arról már fogalmam miként törjük meg. Az még a következő lépcső lesz. Talán, ha tovább kutatunk, akkor találunk olyasmit is, ami ebben segíthet. Mondjuk egy magasabb szintű rúnamágia könyv, leírás, bármi. Persze az sem lenne rossz megoldás, ha a házigazdánkat találnánk meg, és őt kényszerítenénk, hogy csinálja vissza ezt. Ha netán az auror páros sikerrel jár a csapóajtóval és a kulcsokkal, akkor pedig egyet értve Nicolas-szal, bólintok, hogy próbáljuk meg. Sőt még a húgomat és szőkeséget is próbálom szemmel tartani, és magammal vonni. Akárhová is vezet a következő lépcső ebben a cseppet sem szórakoztató kalandban. Bár mivel nem látom visszatérni a mosdóból Christ és Codyt, így azért hagynék nekik egy utalást arra, hogy merre mentünk tovább, hogy követhessenek.
-Azért az nem nekem szólt, vagy csak távolról tudtalak.. kukkolni! – Teszem hozzá Justice hangján, mert elismerően füttyentettem, amikor ledobta a ruháit a pagodában, de lássuk be, sokkal intimebb, ha mondjuk két ember olyan távolságban vagy egymástól a vetkőzés közepette, hogy nem érvényesül a semmit a kéznek elv. A hangom még Justice hangján is évődő, tudja rólam, hogy valahol nagyon is a zsánerem volt mindig, de valahogy kár lett volna elrontani az esélyt, ha nem álltam arra készen, hogy egy jobb arcomat is mutassam. Most már valahogy kész vagyok elfogadni, hogy igenis egy pár lehetünk, s őt sem rémiszti a kötöttség. Meghökkentek húzom fel a szemöldökömet a Chris testébe bújt Cody szavaira, de azért jót mosolygok, csípőre vont kézzel. Én magam is megvédem azt, aki bejön, akár még vakon is. Legyen szó a húgaimról, vagy akár a barna bombázóról, akivel éppen testrablósat játszunk. Nyilvánvaló, hogy van valami a két fiú között, ehhez még nekem is szemem van, túlságosan gondoskodó az a hangszín, amivel egymást méltatják, túl a barátságon. Én magam is felmutatom a billogot, de még nem látom semmiféle működési elvét. Ellenben találok egy csapóajtót, ami tovább gördítheti a megoldást, noha semmilyen módon nem tudom kinyitni, sem fizikai erővel sem varázslattal. Odaintem Justice-t, hogy megmutassam mit találtam, ő meg a kulcscsomót. – Ez tiszta agyrém. Mintha valami szabadulószobában lennénk. Mint az egykori mesékben, ahol a sebezhetlen sárkány melletti üregbe helyeznénk a sárkányölő sárkánydárdát. – Csóválom a fejemet, és hagyom, hogy a lány az én testemben megpróbálja a kulcsokat belepróbálni a csapóajtóba. Ha esetleg boldogulna, akkor szólok a másik két párnak, hogy érdemes lemerészkednünk a bunkerbe, mert más ötletünk jelenleg nincs.
Most hogy megmagyarázza már értem, hogy mire akart kilyukadni ezzel a mosdóba menéssel, és bármennyire is feszült, vagy hülye a helyzet elnevetem magamat. Azért ezt visszahallani Nicolas férfi hangján egészen fura, főleg hogy őt még nem hiszem, hogy nagyon hallottam volna nevetni. Nagyon más azért így a fejemben, vagy hát az ő fejében hallani a hangját. - Mintha nem láttál volna már ruha nélkül. - vonom meg végül a vállamat egy félmosollyal, ami kissé kacér és elég jellemző rám, de valószínűleg Nicolas arcához egyáltalán nem illik, úgyhogy neki akár még viccesen is festhet. Mindenesetre az már jóval érdekesebb, hogy a mások elméjébe való hatoláson kívül más lehetőségek is akadnak, úgyhogy megpróbálom, ahogyan mondta kiterjeszteni az elmémet és koncentrálni, hogy érzékelek-e bármiféle sötét teremtményt, hiszen még azt sem tudjuk, hogy a házigazdánk pontosan kiféle, miféle. Aztán átnézzük szépen a szobát is, hogy találunk-e bármi érdemit. Ami igazán fura a felnőtt ruhák a szekrényekben, de ezzel egyelőre nem tudok mit kezdeni, mint információ. Lehet, hogy az egész csak valami kiállító terem, vagy átverés. - Itt egy csomó kulcs. Gondolom egyik se nyitja majd a bejáratot. - húzom el a számít, kissé már nyafogós hangon, mert hát úgy érzem eléggé egy helyben toporgunk és nem jutunk egyről a kettőre. Akkor már igazán a nagyteremben is leülhettünk volna kivárni, amíg bejutnak az aurorok odakintről, nem? Mindenesetre, ha Nicolas szól a csapóajtóról, akkor megpróbálhatunk rájönni valamelyik kulcs, színre, formára passzol-e hozzá, ha egyszer nem egyformák könnyen ki lehet zárni azokat, amik biztosan nem jók és csak azokat próbálni ki, amik lehet, hogy igen.
//Inkvizítor 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek.//
[spoiler]Magamnak, hogy ne kelljen mindig kikeresni.
1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki. 2. szint: Ha már pontosan tudja, milyen lénnyel áll szemben, képes létrehozni ellene erős védőpajzsot, de ha pl. megtévesztik varázslattal, és azt hiszi vérfarkassal áll szemben, de az egy nagyobb farkas, akkor utóbbi lazán át tud hatolni a védelmén. Képes lehet elűzni a puszta akaratával a sötét teremtményeket, amiknek a hatalma viszonylag kicsi. Nagyobbak esetén maximum a támadást tudja késleltetni. Képes maga mellé hívni egy árnyékot, mintha a saját árnyéka lenne, ami hasonló, mint egy patrónus, szükség esetén harcolni is képes, hogy védje gazdáját. 3. szint: Folyamatos védettség bizonyos szinten a lények képessége ellen (sárkányláng, vámpír pillantása, baziliszkusz stb.), de ez nem jelent száz százalékos védelmet. Átkok ellen bizonyos szintű immunitást élvez, 25 % mágialleneállás átkok ellen. (Értsd 25 % eséllyel egyáltalán nem hat rá az átok, amivel támadtak ellene.)[/spoiler
Justice a fiókokat húzogatva elsőként nem talál semmit sem, csupán a szépen, gondosan összehajtogatott ruhákat, amelyek - ahhoz képest, hogy látszólag egy gyerek szobájában vannak - nem gyerekekre valóak. Felnőtt öltönyök, férfi ingek, nadrágok helyezkednek el benne, semmi egyéb. Az alsó két fiókban azonban érdekes dolgokra bukkanhat... Néhány születési anyakönyvi kivonatra, amely az amerikai mágiaügyi minisztériumból származik és Chris neve díszeleg rajta. Ezek szerint nem csak a fiú tud a rokoni kapcsolatról Grindelwalddal, habár az továbbra is kérdéses, hogy mi célja valakinek ezzel a pár darab papírral. Az utolsó fiókot kihúzva pedig rengeteg kulcsot találhat, tényleg eszméletlen mennyiségűt, majdhogynem az egész fiók tele van hajigálva vele. Nincsenek ugyan felcímkézve, de aki életvitelszerűen itt él, könnyedén különbséget tehet köztük, hiszen színre és formára teljesen különböznek egymástól. Nicolas - a szőnyegek felhajtogatása közepette, majdhogynem az ágy mellett - találhat egy csapóajtót, amelynek az elrejtésével nem sokat törték magukat az itteniek. Bár, minek is erőlködjön olyasvalaki, aki már hosszú évek óta senkit sem engedett be a tulajdonában lévő kastélyba? Mindenesetre, látszólag mindennapi használatban van, de ha a fiú esetleg megpróbálja felnyitni, kudarcot vall vele és egy esetleges Alohomora is lepattan róla. A szőkeség hálásan biccent Paulo kérdése hallatán, majd nagy nehezen felkecmereg, miközben egy halk köszönömöt is elrebeg Chris irányába. Ránézésre minden rendben van vele, Paulónak pedig a nagy gondolkodás közepette eszébe juthat valami, amit talán nem ártana megosztania másokkal. A szobát átfésülve ő viszont már nem jut semmi kirívóra sem. Minden a lehető legnagyobb rendben van azon kívül, amit Justice és Nicolas talált.
Chris sikeresen ráakad a mosdóra, ami totál fényesre suvickolva árválkodik az egyik mellékfolyosón, ahová végül Cody is belép. Utóbbi a testcserével kapcsolatban pedig annyira juthat, hogy ez esélyesen egy totál mellékvágányra siklott brutális véletlen lehetett, semmi több. Ha a kastélyba hívott tömeget a köddel szerették volna elkábítani, akkor a hozzá nem értők olyasvalamit is kavarhattak az anyaghoz, amit nagyon nem kellett volna... Márpedig, egyszerre sok ember elkábítása nem valami egyszerű feladat, még a mágikus világban sem, főleg nem növényekkel. Grammra pontosan kell kimérni az alapanyagot. Chris végül végez és ugyan nem alakul át a víztől, de amint az a bőréhez ér, éktelen szomjúság üti fel a fejét benne. A torka és a szája teljes mértékben kiszárad, ő pedig úgy érzi, itt helyben képes lenne meginni egy vödör vizet. A lábán megjelenik ugyan néhány pikkely, de egyelőre semmi komolyabb, esélyesen a karkötő megakadályozza a teljes átalakulást, habár az Cody számára mindenképp feltűnhet, mintha a mágia határozottan gyengülne benne annak ellenére is, hogy maga az ékszer nem egy régi darab. Mielőtt azonban távoznának, egy halk pukkanás kíséretében Rufus jelenik meg a mosdó ajtajában és állja el az útjukat...
Amikor Justice, vagyis Nicolas bizalmatlanul mér végig.. Vagyis Christ egy kicsit ismét kibújik belőlem a százas szög. - Hé.. nyugi, a srác pedigréjében ugyan van némi kérdőjel - bökök ezzel szerencsétlen Chris felé - De tanusítom, hogy semmi köze az öreg nézeteihez. - megpaskolom másik kezemmel a vásznat, azon is Grindi bácsit. Nem mintha olyan rohadt sokat számítana a szavam a témában, főleg hogy első blikkre full ismeretlen random gyógyító figura vagyok valószínűleg a társulatból… De mindegy is. Aztán jön a susmus bár aligha hiszem hogy így a végére bárkit érdekel már a hangerő kérdése.. Chris az arcomba rázza a karkötőt a remekbe szabott félre értésemre, mire azért némi zavar rajtam is átmegy és egy kicsit belém fagy a szó, de csak egy szórakozott arckifejezéssel ütöm el az élét ismét és széttárt karokkal annyit fűzök hozzá. - Hát nézd.. ha a Bestiaszak valamiért nem jönne össze… a stand up comedy még bejöhet. - Ezt követően mindeki egy kicsit szétszéled, noha én amikor körbe mászkálok, persze rá rá ellenőrzök a még ájultakra, de első sorban a csuklója érdekel mindenkinek és a rúna rajta. Visszatérve Justice-ékhoz megosztom mit találtam. - Akik itt ragadtak, mindenki megkapta a “billogot”. - és bár valóban talán az lenne a legjobb amit Justice is az eleje óta mantrázik és megvárni az aurorokat, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ha a mágikus kupolán, ami alá záródtunk, át is jutnak, az valóban segít számunkra. Próbálok össze szedni az emlékeimből mindenféle infót, hogy milyen célokból történhet még csak hasonló eset is akár, mint testcsere… És remélem, hogy feldereng bármi hiszen elméleti síkon elég sokat foglalkoztam ezzel az egésszel, szinte megszállottan, noha azoknak a sztoriknak amikre bukkantam, általában mindig a túlélés, az életút meghosszabbítása egy rohadtul nem morális módon volt a cél.. testrablás és hasonlók voltak terítéken.. De ez.. a mostani valahogy olyan indokolatlan és pont emiatt számomra ijesztőbb is. Chris bejelnti hogy akkor most és azonnal pisiszünet következik részéről én meg.. igazából marhára nem mennék utána, hiszen pont el tudja az ilyesmit intézni egyedül is, meg amúgy is.. De mégiscsak ismeretlen terepen vagyunk, ahol bármi megtörténhet. Végül is a Roxfort egyik mosdójába is A rohadt TITKOK KAMRÁJÁT pakolták… És Chrisről meg a testemről van szó. Utóbbit őszintén szólva, így a második életemet élve már, annyira nem szívesen hagynám el, előbbit meg még annyira sem! Ráadásul fogalmam sincs hogy számolnék el Titanak.. Szóval valamivel lemaradva Chrissel tartok, de a mosdónál én odakint megállok és továbbra is valami összefüggést keresek a testcsere és a testrablás között, vagy… különbséget, vagy akármit, ami előrébb mozdíthat. Ha nem ezek a gondolatok foglalkoztatnának, bizonyára nekem is jutna időm arra, hogy bele gondoljak egy olyan személy testében vagyok jelenleg aki… Aki. Hát igen. Ekkor persze meghallom a hangomat és a kissé kétségebeesett felszólítást amit elsőre nem is értek - Mióta lettél ilyen szégyenlős?.. - kiabálom vissza egy kissé meglepett vigyorral a fejemen, független attól, hogy egyébként nem is látjuk egymást. - A saját hangomon se tudok énekelni, nem hogy a tiéden.. - mondom ki egyszerűen. De aztán csak elszórakozom a helyzettel és kiengedve a levegőmet amennyire csak hírtelen tudom, lemélyítem Chris hangját és úgy szólalok meg.- Csóri csiga csalán csúcsán cselleng, csalán csúcsát csipegetve leng fent. De a csalán nem tűrte, s csóri csiga csupasz csápját megcsípte.… - persze a hang ami kijön így olyannyira meglep hogy egyből felélénkülök, ha nem tudnám, hogy én tettem, azt hinném valahonnan a másvilágról szóltak… persze nem is tudom tartani tovább, a nyelvtörő végére is alig értem - Aztakurva..! - befordulok a mosdóba amikor hallom, hogy megnyitja a csapot és pillanatra csak nézek a mozdulatra amit leművel. Szerencsére a vérfolt nem tűnik fel az ingujjamon.. Így csak nézek rá kissé rezignáltan, majd vissza térek Chris túlvilági hangjához, ami bevallom jobban szórakoztat mint illene - Idő van! Vissza kell mennünk. - noha ha már így a mosdóknál vagyunk és esetleg több is van mint egy, belépek én is Chris mellé és épp csak annyira felfrissitem magam, hogy kiöblítem a számat és megmosom az arcomat. De ezzel végezve valóban vissza indulok a többiekhez feltételezve, hogy miután kiszórakozta magát a kézmosással, ő is jön. Közben persze nyitva tartom a szememet, hátha észre veszünk valamit amit eddig nem.
Egy kicsit kínos, hogy az én kényszerevésem Cody-n csapódik le, de csinálni túl sok mindent nem tudok és az még gányabb, hogy eléggé közelít a pillanat, amikor muszáj elhúznom egy pisiszünet erejéig. - Te idióta, a karkötőre gondoltam az izével. - rázom meg a csuklómat az orra előtt, de hiába szorít a hólyagom, hiába kéne megoldanunk, hogy mi a fene történik, már megint felröhögök. Valószínűleg még élénkebben szórakoznék rajta, hiszen nyilván azért féltem a pisitől és a víztől is, mert nincs kedvem uszonnyal kivergődni a mosdóból, viszont a térdeimet már kellemetlenül kocogtatom össze és ha megfeszül a testem a röhögéstől akkor lehet lassan eltörik a pisimécses. De így legalább néhány pillanatig elfelejtem az épülő zavart hogy ahogy van lehetőségem elvonulni egy mosdóba van lehetőségem szemügyre venni... mindent. Nem csak azt, ami a gatyájában van, de mindent, amit csak akarok. Egyik pillanatról a másikra szalad a vér az arcomba és akármilyen abszurd az egész, de még a gatyában is megmozdul valami, de ezt irgalmatlan gyors fejrázással és egy gyors hajbatúrással elhessegetem. A gyógyítgatás tényleg nem teljesen idegen, csak hát nem így, nem is képességgel, hanem konkrét kenőcsökkel meg kötözéssel vagy alap bűbájokkal, de a Ferulában megelőztek és amúgy is olyan lenne, mintha elherdálnám Cody lehetőségeit, még ha mostanában nem is használta. - Hát, lássuk a leprikónt. - esek neki, és maga a folyamat jóleső érzéssel áraszt el, még is csak életet lehelek az idióta csajba aki falnak ment, de az utána lévő kiserkenő vér már nem olyan jó. Gondolkozás nélkül dörgölöm az ingujjamba a vért, ami igazából Cody ingjének az ujja és szinte nem is törődve a vér tényével állok fel mellőle, hiszen a Bestiamesterek élete nem éppen fenékig tejfel. Egészen nemrégig napi szinten szedtem magamra a sebeket, amióta rá nem jöttem, hogy amennyiben senkinek a vére nem serken ki a közelemben vagy pláne nem fröcskölik rám, bizony én is sebezhetetlen vagyok, mint az unokahúgom. Nem teljesen értem miért, mikortól, hogyan, csak sejtésem lehet, hogy ez még mindig az ikertestvérem ajándéka... - Na, most már aztán tényleg. - határozom el magam, és Cody-val vagy nélküle, de mosdóért kutatva leválok a tömegből minden félelemérzettől mentesen, túlságosan nagy a szükség ahhoz, hogy azon problémázzak, hogy nem kéne elválni. Amúgy is gyakran magányos farkaskodom az állatok között, hiába vagyok amúgy szociális lényezet, a bajt azt nagyon gyakran csak magamban keresem. Beérve a wc fülkébe veszek egy jó nagy mély levegőt, hogy aztán megoldjam és letoljam egy kicsit a nadrágot és az alsót és szinte csukott szemmel célozzam meg azt a bizonyos toálettet megkönnyebbülve. - NE hallgatózz! ÉNEKELJ! - kiabálom ki, nem mintha korábban még soha nem lettünk volna egyszerre a mosdók közelében, de ez most valahogy más. Nem csak a testcsere miatt, hanem mert az érzelmek amiket próbálok kibogozni összekuszálják bennem, hogy míg két havernak egymás pisálását hallani semmiség, addig ha mondjuk egy olyan srácról beszélünk, akinek bejön a másik, a korai szakaszban lehet, hogy nem annyira könnyed és egyszerű az egész. Vagymi. Túlkomplikálom, de rohadt lassan jutottam el oda, ahol vagyok, és még mindig tapogatózom rendesen. Minden esetre ahogy végzek elvetem a nézelődés tapizás gondolatát és lépek is visszagombolva a gatyát lépek is ki, hogy kezet mossak, még ha elsőre gyáván is nyújtom be a kisujjamat, hogy TÉNYLEG nem fogok-e kopoltyút növeszteni és tényleg működik-e az a sellő ékszer.
- Van benne valami. De a magam részéről akkor is maradnék az ártalmatlan akta tologatásnál. - sóhajtok egy aprót Nicolas szavaira. Na nem mintha nem lenne tény, hogy meg tudom védeni magam, ha kell. Elvégre a római varázslóképzőben messze én vezettem a párbajszakkör eredménytábláját, és sötét varázslatok kivédéséből is messze az évfolyam legjobbja voltam. Mégis jobban szeretem a szám jártatni, és ész érvekkel győzedelmeskedni anélkül, hogy a pálcám után kéne nyúlnom. Többnyire pedig elég meggyőző tudok lenni. Noha ennek lehet némi köze a legilimenciámhoz is. Ami jelenleg nagyon is hiányzik. Persze, Justice álláspontja is érthető, hogy a fenének hiányzik a fejéből mások nyavajgása. De ha ez egy veled született adottság, amire mindig is támaszkodhattál, ha másokról volt szó, és hirtelen elveszíted, akkor mégis csak olyan, mintha a fél karod vágták volna le. Ahogy gondolom a többi képességgel is így van. Mindenki a sajátját hiányolja, és nem tudja mit kezdjen a másikéval. A pisilős problémába most nem akarok még csak belegondolni se, nem hogy foglalkozni vele. Helyette inkább igyekszem arra koncentrálni, amiben ténylegesen hasznos is lehetek. Történetesen a sérült lánnyal. Nagyon igyekszem figyelni a Doki szavaira, és mindent úgy tenni, ahogy kell. Kicsit talán meg is könnyebbülök, amikor sikerrel jár a Ferula, és végül Chris is csatlakozik a segítségnyújtáshoz. Az határozottan megkönnyebbülésre ad okot, hogy a lány magához tér, és úgy tűnik rendben lesz. - Minden rendben? - kérdezem még azért meg a lányt. Csakhogy közben Chris orra vére is elered, így rá is vetek egy aggódó pillantást. Lényegében ugyanaz a kérdés van a tekintetemben, mint a lány felé. Ezen viszont már sokat nem agonizálhatunk, mert bizony jön a rúnás kis incidens. Egy röpke pillanatig Cody tekintetében felfedezni vélem ugyan, hogy tudja kire céloztam, de végső soron nem ez a megfelelő pillanat a közös ismerőseink személyének felfedésére. A gyógyító srác elmegy valamit megnézni. Én pedig továbbra is a rúnán töprengek. Hátha látok benne valami ismerőset, amit megoszthatok a többiekkel. Ugyanakkor mivel nem nagyon szeretnék lemaradni, így bár a rúnámat nézegetem, de azért igyekszem a többiek nyomába szegődni a talált terem irányába, és csak remélem, hogy közben Camilla nem csinál butaságot. És bár az az infó is eljut még a fülemig, hogy Chris Grindelwald leszármazottja, de egyenlőre bár némileg meglepő, de nem vonok le belőle messzemenő következtetéseket. Mindenkinek jár az ártatlanság vélelme első körön. Ráadásul ő is csapdába esett velünk, és a sérült lánnyal is segített. Nekem pedig úgy érzem most a rúnával kéne tovább lépnem valahogy. Így ha másként nem is, de az auror páros által talált szobában próbálok valamit keresni, ami összefüggésbe hozható újdonsült testfestésünkkel, hátha mázlim lesz.
- Nem feltétlenül itt. Gyakorlat, hogy ne játsszuk el a levadászható préda szerepét. – Felelem a másik lány testébe bújt Paolonak. Nyilván ha társaságban maradunk, akkor kevésbé tudunk sugdolózni, de nekem az fontosabb, hogy hosszútávban gondolkozva arra is figyeljünk, hogy megmaradjon az ütőképes csapaterő. Justice szavaira viszont hangosan felkacagok, de utána amint lehet, ismét lehalkítom a szavaimat, és visszasúgom neki. – Nem más fiúk után akarok leselkedni, hogy a kedvedre tegyek. Az megvan, hogy ha kimegyek a testedben a lány mosdóba, akkor téged nézhetlek meg? – Csóválom még mindig vidoran a fejemet, Justice bár okos, leleményes lány, de ezt most alaposan félreértette. Csupán amolyan vicceskedő, de azért félig komoly tréfával akartam elütni a helyzet élét, na de sebaj, ha magyaráznom kell a poént. Volt benne némi célzás arra vonatkozólag is, hogy már láttam őt ruha nélkül, de az nem feltétlenül nekem szólt, és egy távoli vetkőzés azért nem közvetít éles képet. Az szemtől szemben az igaz! Talán a közeljövőben odáig is eljutunk, hogy sor kerüljön rá, addig természetesen nem kezdem el fogdosni a saját, vagyis az ő kebleit. – Hidd el, én is igyekszem majd kizárni őket, de a nyomozáshoz esetenként jól jöhet. – Azt már nem teszem hozzá, hogy talán még az ágyban is, hiszen ha az ember bele tud mászni a másik fejébe, lényegesen kevésbé kell figyelmesnek, vagy kísérletezőnek lennie, hiszen azonnal jön nem csak a test válasza, hanem az eltemetett, talán mocskos gondolatok is. Hiszen mindenki tudja, hogy az ember fejében minden százszorosára van felnagyítva, mint amit mond, vagy tesz. – A sötét teremtmények jelenlétét megérezni már hasznosabb dolog lehet. Próbáld kinyitni az érzékeidet, figyelni az árnyakat, a hely auráját. Hatni is tudok rájuk, már amikor a saját testemben vagyok. – Okítom most én a leányzót, hiszen a halántékára szorított hüvelykujjával láthatóan nem is nagyon akar boldogulni. Christopher szavai viszont enyhén riasztóak, ezen már felhúzom Justice szépen ívelt szemöldökét, s látványosan hátralépek egyet, mint aki tartja a távolságot. Eddig nem tűnt fel a hasonlóság a fiú, és Grindelwald fiatalkori mása között, most szerencsétlen Cody az, aki esetében úgy teszek, mint aki egyből bizalmatlan. Ám mindez csupán színház, ismerhetnek annyira, hogy nem vagyok félős alkat. Mondhatni én aztán a vaksötétbe is belerohanok, ha kell! Belépek Justice mögött a talált szobába, hiszen fenntartom, hogy nekünk most nyomoznunk kell, a sérült lányra nem fordíthatunk értékesít időt. Én magam is keresgélek, szőnyegek alá, szekrények elhúzogatásával.
Őszintén szólva nekem se jön be annyira a klikkesedés, bár nekem maga a kutatás sem. Tényleg szívesebben várnám meg a felmentősereget, mert bár elvégeztem az akadémiát, de még mindig nem hoztam komoly döntést, hogy mivel fogok foglalkozni, ha végeztem az iskolában. Arról nem beszélve, hogy jóval nehezebb bármit is elérnünk így, hogy helyet cseréltünk. Hiányoznak a képességeim, sőt még Cecile is, aki mindig komoly biztonság érzetet adott. Olyan, mintha kezdő varázslókként és boszorkányokként kellene megoldanunk valamit, és a tetejében az ellenfél van hazai pályán. Nem tűnik jó ötletnek, még csak próbálkozni sem. - Az meg van, hogy nem látok a szemeddel? - csóválom meg a fejemet egy félmosollyal, hiszen elmehet meglesni a fiúkat, de egyrészt ő jelenleg lány testben van, na nem mintha bárki is figyelné ki milyen mosdóba megy be jelenleg, másrészt pedig az, amit ő kiles, nekem még mindig ismeretlen info marad. Na nem mintha érdekelne bármelyik srác bármilye is. A dicséret viszont jól esik és igen most legalább egyértelműen látszik, hogy egy képesség lehet, hogy könnyűnek tűnik, de koránt sem mondható annak. - Igen, de ez a legilimencia... nem az én terepem. A fene se kíváncsi mások nyafogására. - szorítom kicsit a halántékomra az ujjaimat, hogy enyhüljön az érzés és egyelőre az elmémet inkább megtartom magamnak és nem nagyon fülelgetek mások irányába. Egyértelmű, hogy nem a legjobb ötlet ilyesmivel kísérletezgetni, csak hát a képességeim nélkül határozottan védtelennek érzem magamat, ha csak egy idegen pálcára támaszkohatok, ami azért egyszerűbb varázslatokra úgy fest jó, hiszen az ajtó kinyílik. A többiektől szétválunk, miután sikerült egyeztetni, hogy a formák bizony egyformák a csuklónkon. - Mint valami lakatlan gyerekszoba. - mormogom, de inkább csak magamban szinte és egyelőre más ötletem nincs kicsit körülnézek itt, ha már bejöttünk, hogy ne teljesen felesleges legyen a dolog. Kihúzok pár fiókot, megnézek pár szekrényt, az ágy alá is belesek, ha van egyáltalán, bár Nicolas testében ez kicsit macerásabb, hiszen nem úgy hajlik, mint az enyém. Ha nem jutunk itt semmire eszem ágában sincs ide-oda kóricálni. Egyszer úgyis bejutnak az aurorok, akkor mégis minek kapkodjunk és kockáztassuk a testi épségünket?
Justice pillanatokon belül megállapíthatja, hogy a csuklójuk alatt elhelyezkedő pecsétek bizony egyformák, méghozzá a lehető legapróbb részletekbe menően megegyeznek egymással. A szín, a forma, a motívumok... A folyosó végén ugyan csupán egyetlen ajtó helyezkedik el, de a bál helyszínéül szolgáló teremből több folyosó is nyílt, szóval másfelé is próbálkozhatnak, ha esetleg úgy döntenének. Végül mindketten az ajtó mellett teszik le a voksukat Justice felvetése nyomán. Az Alohomora sikerrel jár, Nicolas rúnája jóformán semmit sem tett hozzá az ajtó kinyitásához. Úgy tűnik, a pecsét nem erre való, szóval egyelőre még rejtély számukra, hogy mi is lehet ez pontosan. A bejárat egy szobába vezet, amelyet a méretei alapján egy kisebb gyereknek tervezhettek. A berendezés azonban nem arra utal, hogy egy gyerek lakna odabenn, a rend pedig mindent felülmúl. Szóval, vagy régóta nincs használatban vagy mindennap gondosan fel van takarítva. Akármi is legyen a magyarázat, odabenn nincs semmi, ami alaposabb gyanúra adna okot számukra. Minden teljesen normálisnak tűnik, a méretezést leszámítva. Paulo Ferulája valóban működik, a Cody testében lévő Chris pedig sikeresen használja Cody képességeit az alélt szőkeségen. A lány tehát hamarosan magához tér, Camilla pedig felsegíti őt. Az ismeretlen lánynak az ijedtségen kívül pedig jól láthatóan már nincs semmi más baja sem, ellentétben Chrisszel, akinek enyhén vérezni kezd az orra, amely tünet ismerős lehet Cody számára. Igaz, ő akkor tapasztalja, ha túlerőlteti magát a gyógyítással, de nagyon úgy tűnik, hogy egy ismeretlen képesség alapszintű használata is igénybe veheti valamilyen szinten a szervezetet. Mivel azonban nincs velük, ezt jelenleg nem adhatja Chris tudtára, mindenesetre a srác sejtheti az okokat. A bálozók nagy része - már amennyi odabenn rekedt - inkább ijedt, semmint sérült. Vannak ugyan néhányan, akik még nem tértek magukhoz, de ha Cody esetleg megvizsgálná őket közelebbről, megállapíthatja magában, hogy a légzésükkel minden rendben és látható sérülés sincs rajtuk. A rúna azonban mindegyikük csuklóján megjelent, pontosan ugyanúgy és ugyanott, mint a többiekén. Ha Cody és Chris ezek után ismét mosdókeresésre adnák a fejüket, hamar találhatnak egyet egy - a bejárati ajtó közelében lévő - kis folyosón. Paulo, miközben visszatérne a Nicolas-Justice pároshoz, enyhe mozgolódást vehet észre a szeme sarkából és ha oldalra pillant, akkor észreveheti, hogy a fal mentén lévő egyik ajtó enyhén résnyire van nyitva, mintha valaki az imént bekukucskált volna rajta.
(Kérnék egy Szerencse+Rúnaismeret dobást a kockadobások fórumába. Akinek sikerül, az rájöhet, hogy mi is a rúna pontosan, ezt majd messengeren írom meg Nicolastól pedig szeretném kérni egy karilap összedobását )
Határidő: 2022.08.12. Mesélői hsz.: 2022.08.13.-14., tőletek függ, mikor fut be mindenki
Mivel mindenki hall mindenkit többnyire, amikor normál hangerővel beszélünk, feltételezhetőleg a sérült csajszi, az asztalok, kvázi jégvödrök és a mellék folyosó viszonylag közel vannak egymáshoz, vagy csak remekül terjed a hang a tér akusztikája miatt… ki tudja.. Talán mindegy is, talán csak bevágtam a fejem és amiatt tűnt elsőre távolibbnak minden. Ja várjunk.. Chris sebezhetetlen.. kötve hiszem, hogy egy fejbe vágás megártana neki. De legalább van lehetőség nagyobb ingázások nélkül egyszerre tanakodni, kiadni a gyomrunk tartalmát meg ilyenek… És persze az asztaloknál a jégvödröt szorongatva, ez bármennyire undorító is.. Nem tudom megtagadni a gyógyítói vénámat sem az elemzőt. Nem, egy ilyen helyzetben sem.. Szóval motyogva megjegyzem két taccs között, hogy - Öregem… Oké.. Tényleg nem lehetsz jól… Tudom, hogy tudsz enni de baszki… Ez embertelenrhg…. - aztán jön Paulo és inkább jégvödröt cserélek. - Ne! Valószínűleg nincs szó ilyesmiről, de ha véletlenül gerinc sérülést szenvedett, az első mozdítástól meghalhat.. Szóval elég ha hátra húzod az állkapcsát, hogy ne csússzon a garatba a nyelve. - el is mutogatom meglehetősen sápadtan a mozdulatot, hogy mire gondolok aztán Chris elhúz onnan. Guido neve őszintén szólva nem mond semmit így nagy hírtelen. Hiszen ha ott is volt nyáron Rómában ebben a percben nem gondolok Rómára. Nem kötöm össze. Nicolas szavait magam is elcsípem és valahol, kívülről bizonyára komikusnak találnám, hogy szerencsétlen Chrissel itt “szenvedünk” hogy eltusoljuk a helyzetet, ő meg eltol egy ilyet… ha-ha.. De aztán eléggé megvágja a fülem Chris további mondandója és az egyik szemöldököm a magasba szalad, egészen Chris homloka közepére és hasonlóan halkan válaszolok, noha bennem sokkal inkább van egy fura zavar.. Nem vagyok egy különösebben szégyenlős vagy túlzottan pironkodós figura, de.. Most valahogy még azon is elgondolkozom, hogy vajon húztam-e alsót a nagy sietség közepette..? Nem mintha nem lenne tökmindegy már.. - Izé?! - csúszik ki a számon némi férfiúi hiúsággal vegyes hangvétellel.. már amennyire ez lehetséges nagyon nagyon halk suttogás közepette - Több tisztelettel beszélj a testemről! - a tekintetem kissé össze szűkül, de a szám-szája sarkában megvillan a kajla mosolyom és Chris sejtheti, hogy most már csak direkt cukkolom.. bár minden rosszindulat nélkül. - Szívmelengető az aggódásod, de ha csak pisilésről van szó, nem olyan virgonc, hogy ne lehessen vele célozni…. - csóválom meg a fejemet és már minden mindegy alapon mondom ki neki lényegében nyíltan “mire számíthat” ha jól bánik vele(m).. - De.. a cipőmre azért figyelj! És igen, kérlek moss kezet! - hajaj lesznek még itt bajok rendesen.. Chris nyilván választ fog kapni a kíváncsiságára… És, Oh te jó ég, ha tudnám! Minden bizonnyal ott kavarogna a fejemben félig poénra véve, valami olyasmi, hogy “oh! Az első intim pillanatok… milyen kár, hogy csak fizikálisan voltam jelen…” De így ez simán csak a.. “hát ez kínos és nem tudom, hogy nekem vagy neki inkább.. Bár.. minden bizonnyal neki.” kategóriába esik. Közben eleve Chris csuklóját babrálom a stresszoldó pontok miatt, így nem nehéz rátalálnom a rúnára sem, amit első körön kizökkenve mindenből veszek szemügyre, és magam is a többieké mellé nyújtom az alkarom Justice kérdésére. Daniel neve már lényegesen kevésbé eltéveszthető főleg a “rúnaszakértő” címkével, de épp csak egy pillanatra nézek Paulora a vöröske testében, amiből süt tudom, kiről beszél, de szóba már nem hozom. Szembe fordulok a portréval és a felvetéseket hallgatva újra a rúnákra nézek. - Vagy csak.. a közelébe kerültünk valaminek.. - találgatok magam is. Camillára viszont össze nézek Chrissel, két mondat erejéig tartom csak fel még. - Hé, varázslényeket már láttál el, bonyolultabb sérülésekkel is. Ez is egészen hasonló lesz. - közben végig tapogatom Chris zsebeit a pálcája után és ha megtalálom át nyújtom neki. - Én.. egyáltalán nem tudtam használni miután vissza jöttem.. azóta sem lényegében, de hátha neked másképp lesz. - osztom még meg vele aztán Nichez és Justicehoz fordulok. - Mindjárt jövök, megnézek valamit. - és ezzel, magam is vissza indulok a terembe, csak én nem a sérült közelébe, nincs kedvem még egy svédasztalt kiadni… hanem random másik pórul járt bálozókhoz. Mindegy hogy ébren vannak-e vagy épp ájultan fekszenek. Néhányuknak megnézem a csuklóját, néhányukat pedig aki tudatánál van megkérek, hogy mutassa meg a csuklóját. Az sem mindegy, hogy csak nekünk jutott ez a cucc, vagy mindenkinek aki itt tartózkodik. Ha egyértelmű választ kapok a kérdéseimre, vissza megyek az auror pároshoz és megosztom velük is.
Nem igazán figyelem, hogy mit nyújtok át neki, lényegében csak mindent a kezébe nyomok amit csak lehet, hogy ne menjen el az idő a kutakodásommal. Cody-nak nem sok szerencséje van, amikor kidobja a taccsot, ugyanis mióta szakítottam Titával határozottan a stresszevésbe fordultam és nagyon sokminden csúnyaság megfordul abban a vödörben, de... remélhetőleg nem áll meg elemezgetni, mert fix, hogy volt közötte ha nem is steak, de valami marha. Próbálok Justice és Nicolas közelébe orientálódni, az alapján következtetve, hogy ők tűnnek a legkompetensebbeknek, bár amikor kínosan kinyögöm, hogy pisilni kell és meghallom, hogy a csinos lány testében Nicolas már kukkolást emleget a profizmus egy kicsit semmivéfoszlik a levegőben. - Jól van, de az az izé ugye működik? Moshatok kezet? Mi van ha lefröcskölöm magam az idegen szerszámmal? - ömlik belőlem a hülyeség, még mindig kínosan halkra fogva a hangomat, miközben ő lazán paskolgatja a pánikom. Azt képem sincs listára venni, hogy mennyire lehetséges úriembernek lenni egy ilyen pillanatban, úgy, hogy éppen most birkózom az érzéseimmel Cody irányában és, hát, ahogy Nicolas nyíltan szórakozva kimondja, úgy én szégyenkezve magamban tartom, hogy nyilván érdekel, hogy mi van a nadrágjában, csak... nem így... Mintha nem lenne amúgy is elég nyűgöm, a csinos kis Nicofruska felvetésére a lehetőségekről azért egy sóhajjal felnyújtom a kezem, mintha valami órán jelentkeznék. - Jól van, bevallom, bűnös vagyok. A dédapám. - mondom a lehető legegyszerűbben, mondjuk talán azért is, mert ugyan elhoztam otthonról egy doboz családi emléket a nyáron, de még mindig nem néztem bele, szóval nekem se teljesen tiszta, hogy ki kinek a kicsodája és még is mikor lett gyereke a sötét mágusnak és miért nem vagyunk mind Grindelwaldok, miért vagyunk Graves-ek, és így tovább. Sosem volt az erősségem a családfakutatás az az igazság, akiket ismertem és akikkel a szüleim tartották a kapcsolatot ők léteztek, de Annabelle és a szüleim apja, aki tehát az én nagyapám és Grindelwald fia... na, ő vele karácsonykor találkoztam életemben először, amikor Charlotte-tal ott voltunk, és az ég világon semmit nem tudtunk meg tőle semmiről, csak hogy jól tud főzni. Felsejlik ahogy Tita és Hunter besasszézott meglepetésként és újra ér egy kis mentális pofon, ami egy kellemetlen érzéssel társul a csuklómon. Szemöldök ráncolva nézek le, és a kérdésre felmutatom, hogy Justice-szal, illetve mindenkivel, aki még felmutatja összehasonlíthassuk mindenkié ugyanolyan-e. - Ez az átváltozással jött, csak ennyire sügérek vagyunk, hogy most vettük észre, vagy még valami szarral megátkoztak? - teszem fel a kérdést, ami lehet, hogy inkább költői, mert másnak se lesz lila fingja se róla. Viszont Camilla akaratos sipítozására legalább újra eszembe jut a sérült lány és visszanézek Cody-ra és a többiekre. - Ha esetleg a WC lenne mögötte... azért szóljatok. - mondok csak ennyit és visszaindulok megnézni a sérültet. A vér akkor se szimpatikus, ha éppen nem az a sebezhetetlenségem gyengepontja, de azért egy bestiamester simán nyomul mocsokban, sárban, mocsárban, vulkánban, mindenhol IS. Szóval igyekszem úgy lehajolni, hogy ne nyomjam még jobban a hólyagomat és arra számítva, hogy a Ferulával már megvolt Paulo és hogy egy gyógyító képességgel fogalmam sincs mi mehetne félre, azon kívül, hogy semmi se történik, kipróbálom Cody adottságait.
Hát nem életem legvidámabb megmozdulása a húgom haját köpködni a számból, vagyis az övéből, vagy... áhh... hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy még soha az életemben nem voltam nő, még százfüléfőzettel sem, és nem is kaptam rá ingerenciát, hogy valaha az akarjak lenni. Persze nyilván Camillának, illetve a Justice-Nicolas párosnak se lehet egyszerű dolga egy ellentétes nemű testben. - Úgy véled találhatunk itt valami olyan veszélyes dolgot, amivel csak mind a hatan együttes erővel tudunk megbirkózni? Cseppet sem szívderítő gondolat. - ingatom meg a fejemet kissé a barna csajszika, azaz Nicolas szavaira. De el kell ismernem, hogy azért van igazság a gondolatmenetben. Elvégre halvány fogalmunk sincsen, hogy mégis mivel állunk szemben. Közben pedig a húgomnak csak egy apró kézmozdulattal jelzek, hogy persze, igaza van a felvetésben. Mármint abban, hogy nem hagynám egyedül grasszálni ebben a kastélyban, így nyilván úgy gondoltam, hogy mi ketten alkotnánk egy párost. Persze ha végül mind a hatan együtt maradunk egy csoportban, akkor ennek úgysem lesz semmi jelentősége. Inkább a doki szavaira és a sérült lányra próbálok átmenetileg koncentrálni. - A stabil oldalfektetés még csak-csak megy. Bár azt lehet fejsérülésnél? Nem emlékszem az összes kizáró okra... - ismerem el kelletlenül, miközben ha a doki nem ad más utasítást, akkor miután ellenőrzöm, hogy nem tört-e el valamije szerencsétlennek, igyekszem is oldalra fordítani stabil helyzetbe. Mondjuk ez sokkal egyszerűbb lenne a saját testemben, a saját izomzatommal, és fizikai erőmmel. Ami meg a kizáró okokat illeti, hát igen. Van ugyan jogsim, de azokat csak addig jegyeztem meg, amíg átmentem a szükséges elsősegély vizsgán. De hát senki sem lehet tökéletes. - Az egyetlen varázslat, amit ismerek a Ferula, ha az megteszi. És pont most nincs itt Guido... - míg az előbbi egy viszonylag bizonytalan mondat volt a doki felé, míg az utóbbi inkább csak saját magamnak szánt morgás. Hát igen, a gyerekkori cimborám most határozottabban nagyobb segítség volna, mint én. Valahogy eddig remek elképzelésnek tűnt, hogy ha valaha is gyógyítóra lenne szükségem, akkor azt majd Guido megoldja. Ezért ez a része sosem érdekelt igazán a dolgoknak. Minden esetre azért, amíg a húgom teljesen feleslegesen hisztizik a dokival, oda lépek mögé, és az övéből, vagyis az enyémből, kihúzom a saját pálcámat. És ha csak nem kapok más orvosi utasítást, akkor egy egyszerű Ferula segítségével próbálom elállítani szerencsétlen lány vérzését a fején. Nagyjából ekkor kezd viszketni a csuklóm, és ahogy lenézek rá, ahol megjelenik egy bonyolult rúnarajz. Aha. A testcserének a rúnákhoz is lehet valami köze? Bár test cserélő rúnáról még nem hallottam, de hát ki tudja. Ez lehet valami magasabb szintű dolog, mint az én alapismereteim. Mondjuk olyasmi, amit Dany tanul az egyetemen. - Remek. Most már Daniel is hiányzik, mint helyi rúnaszakértő. - morranok fel csak úgy magamnak. Bár arról fogalmam sincs, hogy ez a név és tulajdonság tulajdonképpen Cody és Chris számára is ismerős lehet. Ha Justice vagy bárki más meg szeretné tekintetni a rúnámat, akkor készségesen megmutatom neki. Igaz, hogy ebben az esetben én is vetnék az övére egy pillantást ugyanazzal a céllal. Hátha eszembe juthat róla valami.
//Ferula – Kötszer: Kisebb sebek kötözésére alkalmas bűbáj. A sérült részre szoros kötés, pólya tekeredik a bűbáj hatására. Rúnaismeret: 25 pont //
// 