2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Bólogatok, és megszólalni sem bírok, csak elfogadom, amit mond. Tudom, hogy ma már Maisie-Beet is cserben hagytam, aztán most Gabrielle-t is, de legalább Ginát ápolni tudtam az elején. Nem való ez nekem, a sok idegeskedés, az álmatlan éjszakák után. Nem lett lekezelve a gyász, nem tudtam igazából senkivel érdemben beszélni róla, és most felszínre tör, hogy mit éltem át. Igaz, hogy a többiek is ott voltak, de nekik nem az unokatesójuk és a szüleik haltak meg alig fél éve. Átülök Kath seprűjére, miközben ő Gaby mögé, és próbálom szemmel tartva követni őket. Ők előre mennek, rajtuk tartom a szemem, de nem rúgom el magamat a földtől, nem moccan a lábam, mert nem tudom kizárni a tudatomból Sasha nevetését. Hátha ha elszámolok ötig, akkor azzal a félelmet is el tudom űzni. – Egy.. kettő.. három.. négy.. öt.. – Jól van, rendben lesz ez. És mégis, amikor végül ráfogok a seprűre, a félelem dermesztő ujjai szántanak végig a hátamon, lúdbőrözök, ahogy szólni próbálok. – Kathrine.. – Suttogom, de alig jön ki hang a torkomon, már-már sírás kerülget, ahogy végül kieresztem ahogy csak tudom, de már nagyon messze járhatnak. – Kath!!! – Aztán rájövök, hogy esélytelen, de magamtól nem fogok kimászni a gödörből. Még csak órán gyakoroltuk, és nem is sikerült mindig inkarnálódott patrónust létrehozni, de most sikerülnie kell. Egy jó emlék.. Furcsa, de Corvus jut eszembe, amikor először Benjaminnek szólított. Akkor.. mintha a barátjának tartott volna. Előtte jelenik meg a mókus a levegőben cikázva, mutogatva az irányomban.
Mindig szerettem karvalyként repülni. De mára azért kezd ez sok lenni. Úgy értem, hogy egy horrorisztikus erdőben röpködni, amikor mindig gyűlöltem a horrorsztorikat. Ehhez képest, folyton ilyenekbe keveredek. A kis csoport mögött repülök néhány méterre lemaradva, amikor Ben megakasztja a menetet. Remek. A legjobbkor kap idegösszeomlást. Oké, nem hibáztathatom érte. Nekem is volt már egy pár. Cody az élő tan... vagyis mindegy. De ez most nem a legmegfelelőbb idő. Egy kiálló ágra telepszem le, és figyelem a többieket, ahogy átszervezik magukat a seprűkön. Közben türelmetlenül víjjogok egyet, jelezvén hogy nem ártana sietni. Az erdő egyre ijesztőbb lesz. Feláll tőle a tollam. Komolyan. Így fokozattan figyelek, és lesek körbe. A hangokra válaszul néha én is megeresztek egy méltatlankodó víjjogást. Nem a rémisztő erdő az egyetlen, ami ijesztő hangokat tud kiadni. Plusz nekem fegyvernek is beillő karmaim, és csőröm van. Amivel lecsapni készülő ragadozó tekintettel méregetem a kis kompániát. Vagyis inkább bármilyen veszélyforrást, ami esetleg fenyegetné őket. Nyugi. Ezek csak szellemek. Nem árthatnak. Oké, határozottan hátborzongató, a Sasha alakú, és hangú szellem. Őszintén szívesen küldeném el a másvilág olyan zugába, ahol nyugalomra, és békére lelhet, örökre. De ez most nem az a helyzet. Ugye? Ahogy a többiek átszerveződve újra indulnak, én is felröppenek, és taktikát váltva néhány méterrel felettük mindent szemmel tartva repülök, és kísérem a karavánt. Készen rá, hogy fentről csapjak le bármilyen esetleges veszélyforrásra. Magamban azért imádkozva, hogy érjük már el azt az átkozott birtokot vagy mit, ahol a bogyókból végre ellenszert készíthetünk.
Egészen jól sikerül lendületet vennem és ha most nem egy tök sötét erdőben tartanánk egy olyan birtokra, ami egy nagyon durva varázsló otthonra volt valaha, akiről én csak éppenhogy hallottam ezt-azt mugliként és nem lenne két lány is igen nagy bajban, akkor még jó szórakozás is lehetne felgyorsítani a fák között, de így sajnos nem annyira. Már épp majdnem elérnénk az útjelző táblát, amikor hátrapillantok, mert mintha a többiek lemaradtak volna. Elsőre persze arra tippelek, hogy én egyedül gyorsabb vagyok, ezért azonnal visszafordulok, és amikor elérem őket, megtéve azt a minimális távolságot Ben már majdhogynem le is ránt a seprűről. Teljesen ki van készülve, ami tényleg nem meglepő, hiszen még arra sem volt ideje, hogy feldolgozza a szülei halálát, Sasha halálát és most itt van MB is, aki jó barátja és rosszul van és akár ő is meghalhat és ez a szőke lány is, akit még alig ismerünk. Ez azért elég ijesztő, én igazából próbálok ennyire nem is belegondolni a dologba, csak a célt a szemem elé helyezni és menni előre, mert most ezt kellene tenni, de úgy fest Bennek ez most nem sikerül. - Jól van... nem lesz semmi baj. Ez csak egy erdő, ami nagyon meg akar minket ijeszteni, de mi úgyis jobbak vagyunk nála ugye? Segítenünk kell a többieknek, számítanak ránk Ban, muszáj összeszedned magad! - megfogom a két vállát, próbálok a szemébe nézni. Elég drasztikus lenne, ha mondjuk pofán fröcskölném egy nagy adag vízzel, de... lehet, hogy az lenne most a legjobb megoldás. Muszáj tovább mennünk, mert én is érzem, hogy ez az erdő egyáltalán nem biztonságos és nem kellene megállnunk, mert a végén még valami simán kiugrik a fák közül is azt nem kellene megvárni. Nagyot nyelek, próbálom én is összeszedni magamat és nem körbenézni, Ben tekintetét is igyekszem magamra vonni, hogy ő se tegye. - Csak engem nézz jó? Próbálj felülni a seprűmre és ne csinálj mást, csak a hátamat nézd jó? Csak engem! - megpróbálom felültetni a saját seprűmre és remélem, hogy hajlandó megtenni. Átveszem tőle Gaby-t, bár nem én vagyok a legerősebb, sőt fiú sem, de azért állóképesség és jelenleg lélekjelenlét terén is ráverek simán Benre, ő maximum magasabb, de most jó, ha sikerül összeszednie magát, nem hogy Gaby-t is tartsa. Én ülök hát a szőke lány mögé és még saját magamat is meglepve valahogy kihúzva magamat tényleg magasabb is leszek, hogy megtartsam a lányt, és igyekszem Ben elég sorolni, hogy tényleg csak engem nézzen és ne nézzen körül. Ha lenne rá mód, hogy két oldalról körülvegyük Corvusszal, talán az lenne a legjobb, de nem biztos, hogy van annyira széles az ösvény. Ha esetleg ez sem használna és nincs más mód, hát tényleg képen locsolom egy adag vízzel, de remélem, hogy erre nem lesz szükség.
//Metamorf II: Képes a magasságát is változtatni +/-25-30 cmt.//
Gina már száguldana át az erdőn, de nem olyan egyszerű a dolog. Egyrészt először a táblához kell visszaérniük, és onnan belőni, hogy merre a birtok, kivéve, ha olyan magasra száll, hogy az erdők felett talán meglássa a kisváros fényeit, és megpróbálja megtippelni, hogy merre a sötét birtok. De akkor hátra kell hagynia a többieket… Már éppen elérik a táblát, amikor Benből kitör a pánik és az egész “akciót” megakasztja, de ez egyáltalán nem csoda. A fiú védett életet élt a kis kártyás hobbijával, a gazdag, sztár-gyógyító szüleivel, aztán egyszer csak meghaltak a szülei, leégett az otthona, meghalt az egyik legjobb barátja, az unokatestvére, most pedig itt vannak egy sötét erdőben, miközben két újabb barátja haldoklik valami fekete masszától, ami megfertőzte őket… De ez nem jelenti azt, hogy bölcs döntés megállni. Vélhetően az egész karaván megáll - egyedül Gina a kérdéses -, Corvus is lelassít, mikor a bongyorka felvonja a figyelmét a többiekre és leparkol mellettük, de nem száll le a seprűről, csak lerakja a lábát és megtámaszkodik, hogy minél előbb kistartolhasson újra, akármiért is álltak meg. Az erdő egyáltalán nem akar csak azért megszűnni ijesztőnek lenni, mert Ben az idegösszeomlás határán táncol, sőt, ahogy a kis banda egy helyben toporog, az amúgy is sötét erdőben olyan érzésük támad, mintha egyre több irányból figyelnék őket, mintha a fák mögött fáradhatatlanul köröznének valamik és csak arra várnának, hogy lecsapjanak…
// Határidő: április 24, mesélő hozzászólás április 25-én. //
Szögezzük le, nem bánkódom, lévén nem vagyunk Bennel összenőve, haverok vagyunk. Nem tudom Corvus honnan szedi ezt a hajmeresztő marhaságát, de amint megszólal ha nem lenne a szemöldököm a fejemre nőve tuti leugrana rólam a hajammal együtt. Oké, én tolom túl, mert a barátja szót már előre barátnőjének vélem lelki füleimmel, hallani, s készülök, hogy eloszlassam mákonyos téziseit egy frappáns replikával, amikor végül befejezi a mondandóját és rájövök, hogy kivételesen jobb volt, hogy befogtam a gambámat. - Nem aggódok, felőlem lehetnek Gabyval is barátok, aranyos csajszi. Mondjuk érdekes, hogy az órán még hogy undokoskodott vele, de igazából szíve joga pálfordulni mindenkinek. - vonogatom a vállamat vigyorogva, már amennyire vigyorogni van kedvem ettől a fekete eres dologtól. Erősen kapaszkodom a seprűbe, le ne szédüljek róla, remélem nbem ér az a szégyen, hogy alélok itt mindenki előtt. Vagyis alá, hiszen hát a levegőben vagyunk. - Valami baj van velük? - mutatok Benék felé, mert mintha zavart éreznék az erőben helyzetben. Persze lehet, hogy tévedek, így röptünkben és erezetten nem olyan jó az észlelésem, mint amúgy, de ettől még megosttom Corvussal a nézeteim.
Ben mellé lépek, szorosan a közelében haladok míg ki nem érünk, majd a seprűre ülök, és kis bénán próbálom megtalálni az egyensúlyomat. Furcsa érzés, ahogy átkarol és lassan elindulunk, talán eddig még soha nem ültem így valakivel együtt egy seprűn... Ügyelek arra minél jobban, hogy az ujjam még véletlenül sem legyen Ben közelében és igazából annyira koncentrálok, hogy a kérdésére sem válaszolok... bár gyanítom, nem is várt válaszra. Elindulunk és egy ideig egészen jól haladunk, bár nagyot kell nyelnem ahhoz, hogy leküzdjem a félelmemet és az őrülten rossz érzést, ami most ott kavarog bennem, egészen azóta, hogy elhagytuk a házat. A felhangzó nevetésben megborzongok, én nem ismertem azt a lányt, sőt nem is tudok róla semmit, hogy mi történt vele vagy ilyenek... így őszintén mondhatom, hogy nagyon meglep, amikor ereszkedni kezdtünk és megállunk. - Ben... tovább kell mennünk, miért álltál meg? - Mondom gyenge hangomon, miközben leszállok a seprűről és végignézem, ahogy a fiú Kath nyakába ugrik és most a félelem még inkább elterít, úgy érzem egyedül maradtam és már a sírás kerülget. Egy könnycsepp le is gurul az arcomon, a karomra rá sem bírok nézni, attól csak még rosszabb lesz. Mély levegőt veszek, nem tudom mennyi erő van bennem, de felemelem a seprűt és még mielőtt bármi őrültséget tennék, megvárom, hátha a többiek tudnak segíteni, mert jelenleg nem érzem úgy, hogy Benre számíthatnék. Mit számít most az én szavam? Nem tudok róluk semmit igazából, nem ismerem őket úgy, ahogy Ők egymást. Ha most magamra számíthatok csak, hát akkor erőt kell vennem magamon és egy Delacourhoz méltóan végigcsinálni ezt, és akkor majd meglátják, hogy nem is vagyok olyan kis esetlen és nyomorult, mint amilyennek most tűnök.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Ősztintén szólva észre sem veszem, ha Maisie-Bee bánkódik miattam, valahogy annyira lefoglal az önsajnálat, hogy már megint milyen pácban vagyok, hogy átsiklok az esetleges savanyú arckifejezésen, és Corvus szavait sem hallom meg. Gabrielle mögött suhanok a fák fölött, holott nem vagyok egy nagy seprűlovas, de igyekszem olykor lejjebb ereszkedni, hogy mutassam Kath-nek az irányt, de ahogyan sűrüsödnek a fák, nem akarom, hogy szem elől veszítsük egymást, le is pattanok a seprűről, lesegítve a szöszit, amikor felhangzik Sasha nevetése. Nem fog izgatni Corvus esetleges megjegyzése, rettegve ugrok Kath nyakába, hogy elbír, vagy ilyesmi, és koala/macska módjára ölelem át, de fürkészve a sötét fákat. Belőle Sasha csak rossz emlékeket tud kihozni, nem tudok emlékezni a vidám perceire, és ez az erdő gonoszabb, mint bármi előtte. Na jó, a félelemvámpíroknál talán nem gonoszabb, de akkor is durva. – Nem.. nem tudok továbbmenni. Nem megy.. – Suttogom Kathrine fülébe, és ha Sasha még ki is lép a fák közül, biztos, hogy betojok, vagy hiperventitállok, vagy ezek hibridje. Mit érdekel engem most már Gabrielle, hiszen az erdő egy kész megelenvedett rémálom, és a halott unokahugim a lelke. Ennél rosszabb már nem jöhet. Vagy ne fessem Sashát az egyik fára, ugye? Kit érdekelnek most már ezek után a bogyók? Igyekszem nem nyüszíteni, de rám tört az a szintű pánik, amikor csak magamra húznám a takarót, hogy visszaaludjak.
Még ebben a pocsékul alakuló helyzetben is elmosolyodom Ben tátogására. Azért örülök neki, ha nem is mindig tud önmaga lenni, de azért időnként visszatér ahhoz, aki a nagy tűz előtt volt, már ez is valami. Annak cseppet sem örülök, hogy végül egyedül maradok. Nem tudok repülni mindenféle animágiával, viszont az hogy nekem nincs senki, aki mellettem lenne és akár tartaná bennem a lelket... hát az nem túl bíztató. De nincs mit tenni, amúgy is vállaltam volna, hogy akár egyedül is átgyalogolok az erdőn, szóval ne ezen az apróságon akadjak venn. Remélhetőleg nem fogok telibe kapni egy fát sem ijedtemben, pedig a hangok azért felettébb zavarják a koncentrációt. - Nem lesz baj... nem lesz baj... - magamnak mantrázom csak, mivel ugye nincs más, akinek tehetném és ez most nem az a helyzet, hogy átkiabáljak akárkinek is egy másik seprűre. Maradok tehát az erdőben, mert ha felemelkednék nem látnám a többieket, plusz gőzöm sincs merre van az út. Ben elvileg tudja az irányjelző tábla helyét, meg aztán fentről azt se tudnám merre tovább utána. Ennek fényében bár valószínűleg egyedül gyorsabb lehetnék, mint a többiek nem akarok elszakadni tőlük, se a hangok miatt, se azért mert az utat se feltétlenül ismerem, úgyhogy együtt lenne hasznos maradni, remélem a két srác is így gondolja az utasaikkal együtt. Próbálom kizárni a zavaró zajokat, úgy érzem egyelőre nem tehetek mást és amikor ők teszik akkor én is gyorsítok, remélve, hogy mielőbb odaérünk. Ha sikerül és nem történik baj hát mivel kosarat nem hoztunk végső soron tartom a kezemet Ginának, vagy akár a kabátom alját, hogy oda tegye a bogyókat.
Mindig imádtam repülni. Mármint thesztrál vagy hippogrif vagy hasonló értelem lényen, vagy a saját szárnyaimon. A repülés maga a szabadság. A seprű viszont nem a az én pályám. Ez van. Szóval miután mindenki megtalálta a párját a seprűn, illetve végül Kath egyedül marad a seprűjére, átváltozom, és felreppenek én is. Bár ez most nem az a gondtalan öröm repülés lesz ezt azért mind tisztán látjuk. Ahogy a másik három seprű a levegőbe emelkedik, és elindulnak én a sor végére sorolok. Néhány méterrel lemaradva követem őket. Akár a felső, akár az alsó utat választják. Aztán jönnek az ijesztő hangok. A hátamon felállnak a tollaim ettől. Hirtelen olyan eleven az emlék, mintha tegnap történt volna. Ráadásul a madár alakban felerősödött érzékek sem sokat segítenek. Mégis próbálom kizárni. Erre most nincs idő. Nem borulhatunk ki. Így csak egy méltatlankodó víjogásra futja. Elegem van ezekből a hangokból. A feltörő bűntudatból. Most MB-re és Gabyra kell gondolnom. Így szemmel tartva az előttem repülőket siklok a levegőben. Készen arra, ha bárhonnan veszélyforrást éreznék lecsapjak rá. A penge éles karmaim és csőröm önmagában is felér egy fegyverrel. Bár ne kéne használnom. Úgy soha. Ha sikerül átérni az erdőn, és megtalálni a birtokot, ahol azok a bokrok lehetnek, akkor leszállok és immár önmagamként, és azonnal a Hans által említett bokrok felkutatásába fogok, hogy megfelelő mennyiségű bogyót szedhessek. Mit sem törődve a tüskékkel. A kezem úgyis gyorsan meg fog gyógyulni, ha össze is vagdosom magam. De kellenek a bogyók. Nincs mese, most minden ezen múlik...
Hanson látszik, hogy igyekszik bízni bennük, de nem is nagyon van más választása, mert ahogy a gyerkőcök birtokba vették a seprűket szalad is vissza, hogy segítsen a húgának visszatartani a sötét massza terjedését.
Corvus felvonja a szemöldökét, ahogy Gina animágiára vált, de nem tesz különösebb megjegyzést, hiszen pontosan tudja, hogy a Karvaly nem csak a vezetékneve latinul, hanem az állat is, aminek az alakját fel tudja venni, ráadásul… életveszélyes a seprűkön. Viszont az már átüt a márványos pókerarcon, hogy Benjamin hirtelen a francia lányt választja, ahelyett, hogy Maisie-t tenné, aki pedig folyamatosan mellé akar sorolni, egyértelmű, hogy jóban vannak. Neki meg percekkel ezelőtt ment neki ez a kattant kiscsaj. - Ja. - válaszol csak ennyit, és addig meg sem szólal, ameddig fel nem ülnek, a kisebb előre, Corvus pedig mögé, hogy átkarolja, ha esetleg visszatérne a rosszullét és elhagyná az ereje. - Ha a bogyó jó a fertőzésetek ellen, akkor jó a massza ellen is, hozunk nekik vissza. De ha elkezdessz csapkodni esküszöm levetlek a seprűről. - válaszolja egyszerűen, szenvtelenül, aztán nem túl közel hajolva az arcához, a fülébe suttogja. - És ne aggódj Morgan miatt. A szőke csak az újdonság erejével bír, majd eszébe jut egyszer, hogy te vagy a barátja.
Sikerül egészen egy percig zavartalanul suhanniuk, de eléggé rossz érzés kerülgeti őket, ami miatt érdemes lehet vagy az erdő fölé emelkedni - de így eltéveszthetik az utat, hiszen nem olyan széles, hogy a fák vonulata kirajzolja fentről -, vagy kicsit feltekerni a gyorsaságot, amire a kevésbé gyakorlott seprűlovasok száját lehet elhagyja egy-két sikoltás. Akármelyik utat is választják, ha lent haladnak közelebbről, ha fent, akkor egy fokkal távolabbról a már csak a csillagokkal és holdfénnyel megvilágított sötét erdőből újra felhangzanak a sikolyok, nevetések... Sasha hangján. Néha olyan, mintha a legrosszabb emlékeiket élnék újra, a barlangot, néha viszont olyan, mintha a legszebb emlékeikből kacagna a kedves, mindenkit egyként elfogadó, valamilyen szinten mindannyiukat összekovácsoló hugrabugos lány.
Ki emelkedik az égbe és ki marad a lenti ösvényen megtalálni a jelzőtáblát? Ez itt a kérdés.
// Határidő: április 15, mesélő hozzászólás április 16-án.
Mindenkinek sikerült írnia öt nap alatt, szóval mindenkire él a jutalom, használjátok okosan ebben vagy az elkövetkezendő kalandokban! :3 //
Azért megemelkedik a szemöldököm egy picit túl minden fekete éren és lázon. Hogy élhettek itt ebben az istenadta kunyhóban, ha tudták, hogy mennyire veszélyes? Na meg most úgy néz ki a végén mi leszünk azok, akiknek segíteni kell rajtuk, holott tulajdonképpen az ő házukban ért minket a baj. Oké, engem nem véletlenül, de Gabyt igen. És ez elég ahhoz, hogy felbosszantsam magam rajta. Corvushoz fogrdulok, amikor Gabyt kiválasztja magának a kártyapartnerem. - Akkor eszerint én neked maradtam. - jegyzem meg kissé fásultan. Nincs nekem vele semmi bajom, nem ellene szól az egész, hanem az állapotromlásom az oka. Mondjuk nem vagyok olyan, aki különösebben el szokta hagyni magát, épp ezért most se agonizálok a kelleténél jobban, csak nem vagyok egy nagy örömhömpöly. Ki érti, igaz? Pedig kettyós lennék nem örülni, nem igaz? Tök izgi, hogy eszehagyottként mentem neki Corvusnak amiatt, mert a pofámba köpött egy gonosz banya szekrénye mélyéről valami fekete ér.Dilinyós egy helyzet ez.. én mondom! - És mi a terv, ha megvannak a bogyók? hogy segítsünk rajtuk? Valamiért úgy érzem, hogy tartozunk nekik, mert miattunk nem kerültek volna ilyen nagy pinceáztatós helyzetbe.. - gyakorlok némi önkritikát azért, miközben felszállok a seprűre Corvus elé. Szavaimat hozzá intézem természetesen, de ha hallja más az se gond, igazából majdnem közérdekű az elmélkedésem.
- Ez a kettő itt tiszta őrült. – Tátogom át Kathrine-nek, és naná hogy ügyesnek, és gyorsnak hiszem őt, a legjobb lenne ketten menni, gyorsan megjárni az utat. De a testvérpár most lemond arról, hogy mindenáron belénkkötni, annyira azért ők sem kettyósok. Bólogatok végül, én tudom az utat, és egyértelmű magabiztossággal veszem át a hozzávaló komponenseket, míg Gina a mozsarat kapja. Össze kell majd dolgoznunk, végülis mi tanulunk medimágusnak, de nagyon remélem, a griffendéles lányka nem kezd majd kioktatni megint, mert attól már nagyon le tudok fáradni. Elrakom a füveket, méghozzá a válltáskámba, méghozzá úgy, hogy valahova középre, hogy ha kiszakadna az alja, akkor is megtartsa a többi cuccom, de nem felülre, ahonnan ki tudnám sodorni repülés közben. – Gaby. Te akkor velem. – Mivel ő az egyik sérült, egyszerű, ha én mint fiú meg tudom tartani, és valahogy olyan kis gyámoltalan. Felültetem a seprűre, aztán mögé csúszom én magam is. – Ki volt az a zakkant, aki kitalálta, hogy ma hoppanálás órára menjünk? – A kérdés persze költői, a szöszi mögé ülök, átkarolom a derekát, a másikkal pedig elől fogom meg a seprűt. Igyekszem nem hozzáérni Gabrielle ujjához, még csak az kéne, hogy én is rosszul legyek. Nem lepődök meg Gina átváltozásán, szép tudomány, hogy el tudta sajátitani ezt az állatá alakulás tudományát. Ellököm magunkat a földtől, és suhanunk is, hogy mutassam az utat, vissza az útjelző tábláig, majd tovább a Denem-birtokra. Azt majd még meggondolom, hogy visszamenjünk e segíteni a tesóknak.
Fellélegezhetek, amikor mind elvetjük a felégetés dolgot és már Ben sem erősködik ezzel kapcsolatban. Bátorító tekintet jól esik, majd mivel már picit sikerül nekem is felkelnem, Maisie társamat is meg tudom figyelni. Hát ő sem fest épp jól, viszont a kis lüke nem rejti véka alá a véleményét semmiben és hát azért akármennyire is nem bízom az itt lévőkben, nem szeretném, ha most úgy minden nélkül kipaterolnának minket ebből a rémisztő házból. Nem is értem, miért jöttünk be ide, miért voltunk ennyire eszementek, lehet, hogy ha most vissza tudnék menni az időben, akkor a másik utat választanám. Próbálok felülkerekedni magamon, de ez csak azután sikerül kicsit jobban, amikor Corvus mellém lép, megfogja vállaimat és elmondja a magáét. Fújtatok egyet, pillanatra lehunyom a szememet, aztán csak hevesen bólogatok. Nem lehetek én a kis sérült lány, aki semmire sem képes, meg kell mutatnom, hogy igenis képes vagyok bármire, mégha kicsit ügyetlenül is, de az már mellékes. Ismét felállok, a rosszullétem kicsit mintha csillapodott volna valójában Gina gyógyszerétől és lehet, hogy Corvus biztatása is tett még rá egy lapáttal fejben. Közelebb sétálok az ajtóhoz, óvatosan, megtámasztva magam mindenfélével ami az utamba kerül épp. Nem akarok lemaradni, attól, hogy érzem, még mindig lángolok, figyelem az itt lakók szavait és igyekszem megjegyezni az instrukciókat, hátha sikerül valamiben majd nekem is segítenem. Már nem vagyok tűnök éretlennek mint percekkel ezelőtt, már nem hátráltatok senkit, csak várom, hogy valaki segítsen felülni arra a seprűre és végre eltűzzünk ebből a furcsa házból, és mihamarabb megtaláljuk az ellenszert, amiben talán végre én is tudok segíteni majd a Gyógynövénytanon szerzett tudásommal. Már ha addig persze nem lesz rosszabb az állapotom. Erősen koncentrálok, hogy ne így történjen.
//Gyógynöványtan - Kiemelkedő
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem igazán van kedvem, vagy időm vitatkozni, hogy ki kivel hova menjen. Ez most nem a belviták ideje. Szemet forgatnék, és mondanám, hogy egy csapatnyi dinnye egy rakáson, de én is csak egy vagyok közülük. Általában a fiúk gyorsabb futók, főleg ha sportolnak, mint Corvus. De ennél fontosabb, hogy ha Kath az erdőben rohangászik, akkor ezzel egy időben nem tudja a képességével itt a házban féken tartani azt a trutymót. Szerencsére ennek gyorsan véget vetnek felnőttek. Bár a seprű említésére kissé lesápadok. Elveszem a csomagot, és elsüllyesztem a tértágított táskámban. Majd a seprűkre nézek, és nagyot fújok. A klausztrofóbia, és az inszomnia után a harmadik legnagyobb mumusom. Így a táskámat Kath kezébe nyomom, hogy ő hozza. - Oké... én és a seprű az reménytelen párosítás... szóval én inkább megpróbálnám a saját szárnyaimmal... a lábam sérült, nem a szárnyam... - nézek bizonytalanul a többiekre, és fújok egyet. Na igen, Corvusnak talán bevillan, hogy mennyit cikizett a haverjaival elsőben repüléstan órákon. Sőt még Madam Hooch is megjegyezte, hogy jobb ha gyalog járok... A legegyszerűbb dolgokra is képtelen voltam a seprűvel, és ez nem sokat változott az évek alatt. Ciki beismerni, hogy van gyenge pontom, ráadásul egy olyan triviális dolog mint a seprűlovaglás. De ettől nincs mit szépíteni rajta. Egyszer Lizzy megpróbált megtanítani... de hát... hagyjuk. Őszintén, jelenleg abban sem vagyok biztos, hogy Corvusba kapaszkodva felmernék-e ülni egy olyanra. Pedig Corvus kviddicsezik, jó ebben. Kath-et pedig végképp nem rántanám le magammal. Az egy dolog, hogy én tudok seprű nélkül is repülni, de Kath nem. Nem viselné el a kis lelkem, ha Kath miattam szegné nyakát, mert én rossz vagyok a seprűkkel. Nem vagyok olyan felelőtlen félcédulás, hogy ezt megkíséreljem. Szóval átadom Kath-nek a seprűt, és hagyom hogy egyedül vegye birtokba. Elvégre lássuk be, bájitaltanból én vagyok a jobb, seprűlovaglásban pedig Kath. Gondosan megjegyzem Hans szavait, és komolyan rábólint, hogy nem hagyjuk cserben őket. Majd a következő pillanatban már szárnyra kapva reppenek fel a levegőbe. Talán így nem vagyok olyan gyors, mint a többiek a seprűn, de azért lassú sem. Oké, talán elme roggyant ötlet sérülten, kimerülten animágivál kísérletezni. De rosszabb lenne lezuhanni miattam a seprűről. De a csontjaim már a helyükön vannak, és az állapotom fokozatosan javul, ha nem is rohamléptekkel. Talán a leszállás nem lesz leányálom a lábammal, de ezt meg kell kockáztatnom a sérültek miatt. Legrosszabb esetben pedig, majd ha nagyon kimerülök a levegőben, akkor Kath seprűjének nyelét ülőrúdnak fogom nézni. Azzal talán nem okozok nagy kárt magunkban.
Azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esnek rosszul Gina szavai. Már miért lenne nálam gyorsabb Ben, vagy Corvus? Nem vagyok azért olyan ügyifogyi, hogy még ezt se tudjam megcsinálni. Ben otthonülő típus, imád kártyázni és nagyon okos, de csak, mert magasabb nálam még nem gyorsabb és főleg nem hiszem, hogy nagyobb lenne az állóképessége. És őszintén szólva Corvusról is hasonlóan vélekedem. Viszont a helyzetre való tekintettel magamban tartom a véleményemet, csak MB aggodalma az, ami jól esik. Azért persze nem lapogatom meg a hátát jelen helyzetben, nem vagyok olyan balga, de kap egy mosolyt, hiszen ő van pocsékul és értem aggódik. - Megéri a kockázatot! - húzom ki magamat újfent és jól esik, hogy Ben alkalmasnak talál arra, hogy velük menjek, de aztán hamar kiderül, hogy nem is ez a legjobb döntés, mert nem érnénk időben vissza, főleg nem gyalog. Oké lehet, hogy tényleg ostoba ötlet volt azt gondolni, hogy gyalog visszaérünk, amikor MB és Gaby már most is ilyen pocsék állapotban vannak. Akkor hát seprűvel megyünk, méghozzá mind együtt és ott kell összehozni azt a bájitalféleséget. Na igen ez tuti nem az én dolgom lesz, mert ebben egyáltalán nem vagyok jó. Totál sügér voltam világ életemben a bájitaltanhoz. De hátha a megszerzésben tudok segíteni. Követem hát a testvérpárt és ezek alapján Gina lesz a párom. Nem fogok akadékoskodni, ha elől akar ülni, már pedig biztosan így lesz. - Nem hagyunk cserben senkit! - jelentem ki és azért egy pillanatra megfogom gyorsan Ben kezét is. Gőzöm sincs, hogy képes vagyok-e másnak is valamiféle védettséget adni a képességemmel, de jobban örülnék, ha már Ben az egyik lányt fogja támogatni, akkor nem ugrana rá is át ez a massza közben, mert akkor rosszabbul állunk majd, mint eddig. Ha sikerül a dolog, akkor persze Corvust sem hagyom ki a sorból. Hátha legalább valami védelmet kapnak, amíg odaérünk.
//Vízmágus 4 szint - Jégpáncél: Közvetlenül a bőre felületére jégpáncélt képes teremteni, melyet nem érez hidegnek, ellenben a tűz erősen károsítja. Véd egy ideig a hő ellen, és fizikai támadásokat felfog, ha azok nem mágikus fegyvertől származnak.//
Lényegében mindenki a háziak pártjára áll abban, hogy ne égessék le a házat, még az is, aki egyébként semennyire se bízik szegény Gretában és Hansban. Hans már nem reagál a kis pattogó Maisie-nek, jobb is így, hiszen a lány csak tovább folytatná a felháborodott karattyolást. Akármit is mond, az tény és való, hogy a testvérpár hosszú évek óta él itt, és még egyben vannak, ők pedig olyan kis kotnyelesek, hogy egy óra alatt elhozták a világvégét. Corvus nem az érzékenységéről híres, és amikor látja, hogy Gaby, a csapatuk legismeretlenebb tagja kezd nagyon szétcsúszni odalép hozzá, megfogja a két vállát, és komolyan a szemébe néz. - Szedd össze magad! A helyzetünk nem mindennapi, tutira szarul érzed magad, de ki kell tartanod! - mondja, olyan erős hangon, hogy még az se hiányzik, hogy tényleg fizikailag megrázza a lányt. Közben megindul a belharc, hogy ki menjen és ki maradjon, és a srác egyértelműen kijelenti, hogy nincs az a pénz, hogy itt marad a lakásban, egyáltalán nem érdekli, hogy Bennek és Katherine-nek hőskomplexusa van és mindenki mást itt hagynának. Persze a srácnak más oka is van menni, nem csak a bogyók. Végül a felnőttek zárják le az egészet. - Mindenki megy! Csak három rozoga seprűnk van, szóval a sérültek mögé üljön egy-egy fiú, és menjetek olyan sebesen ahogy csak tudtok. Ha itt maradnának túl késő lenne nekik, míg visszaértek. - mondja aggódva a nő, aztán Hans mindenkit elnavigál a három seprűhöz, a húga hátramarad bűbájokkal fékezni a masszát. - Nagyon vigyázzatok magatokra! - szól még utánuk, aztán Hans kivezet mindenkit és átveszi a szót. - Magát a bogyót kell megtalálnotok a birtokon, egy tüskés bokor mélyén rejtőznek, nagyon nehéz elérni őket. De ebben a csomagban mindent megtaláltok, ami kellhet, hogy sebtében kikeverjétek a gyógyírt a betegeiteknek. - adja át egy kis csomagot amiben a mozsár és az eszközök vannak Ginának, és egy kis csomagot amiben füvek és alapanyagok vannak Bennek. - És ha a társaitokon segítettetek… Ne hagyjatok minket cserben, rendben? - kérdezi, mondja, kéri, mindennek a keveréke a hangja, ahogy komolyan útnak indítja a bandát a három seprűvel a sötét erdőben. Mert ha esetleg nem térnek vissza a bogyókkal, akkor lehet, hogy hajnalra az otthonuknak vége és ki tudja, hogy ez a sötét massza megáll-e valaha a növekedésben. A betegeket át kell karolni, de a bezoárkő kicsit segített a rosszulléten, ugyan a vonalak csak lelassultak, nem megálltak.
// Határidő: április 11, mesélő hozzászólás április 12-án.
Április elsejei meglepetés: Akinek sikerül az első öt napban írnia - beszéljetek össze, hogy a sor végén lévőknek is legyen esélye!!!, ha kell boruljon a sorrend - és sikerül a hozzászólásába három szinonímát beépítenie a bolondnak az a játékok során az (egyik / tervezett) RMA-ja hetedik képességét használhatja! Egyetlen egyszer, és csak a Tekergős csoportos játékokban.
Kapkodom a fejemet, már megint, nekem ez az egész még zavarosabb, mint amikor azok a félelemvámpírok felvették anya, vagy Sasha alakját. Miért kell nekünk mindig ilyen félelmetes helyzetekbe keverednünk?? Bátorító, és nem iszonyodó tekintettel méregetem Gabyt, és Maise-t, próbálok utóbbi szavaira nem vigyorogva bólogatni, hanem Kath méltatlankodására sopánkodva megvonni a vállamat. - Jó, akkor nem égetünk fel semmit. – Közlöm mártír arccal, de Gina közvegágására már nem tudom megállni, hogy ne ellenkezzek. – De Kath legalább nem fertőzött, és van olyan gyors, mint Corvus. Megyek vele, tudom, hogy hol van a Denem-birtok. Láttam idefelejövet egy útjelzőt, és nagyjából be is tudom tájolni magam. - Az meg más kérdés, hogy az utóbbi időben elég sok szellemet is látni vélek, de nem bántanak, lehet, hogy ezúttal is mázlim lesz. – Tartsatok ki, amilyen gyorsan csak lehet, hozzuk a kompótot. – Az más kérdés, hogy a Denem-birtokon is jó nagy ház áll, de mi van, ha nem a konyhában, vagy a kamrában van eltéve a befőtt, hanem mondjuk elásták valahol? Gretára pillantok villáminfóért, aztán kézen ragadom Kathrine-t, hogy futás. A legjobb lenne hoppanálni, de az még nem megy túl fényesen, és így is elég nagy a kockázat. Inkább a futás. Ha kiértünk a házból, akkor vissza ahonnan jöttünk, legalábbis az útjelzőig, és ahol a tábla mutatta, ott fordulunk le.
Máskor még nevetnék is ezen a duracell megjegyzésen, s elkezdeném heccelni vele, hogy egy varázsló mégis honnan van ennyire képben egy ilyen kizárólagosan mugli dologgal kapcsolatosan, s idejét látnám annak, hogy csiviteljünk arról, hogy netalán félvér-e vagy sárvérű vagy csak egy nagyon művelt aranyvérű, aki meglepő módon nem sznob és mugligyűlölő, de.. nos ez nem az a máskor. Egyrésuzt szétvet a düh, másrészt a méreg is, sajnos utóbbi szó szerint. - Az egy dolog, hogy mit mondott, az meg egy másik, hogy ez hülyeség. A sötét mágiável együtt élni nem lehet csak úgy. Oké, hogyha csak kívül lenne megvédené magukat, de így? Ez milyen már? Midegy is. Ha előre szól, hogy mérgező a házuk nyilván nem nyulkálunk sehová. - dohogok,mint akinek abszolút nincs vaj a füle mögött. Értem én, hogy nem kellett volna hozzápiszkáljak a cucchoz, de annak meg nem kellett volna mérgezőnek lenni egy normális házban, ez tiszta sor. - Akkor ide vele! - csapnék le az ellenszerre azonnal, ha meg nem hallanám Greta hangját, mely azt mondja nincs. Tótágast áll a világom rendesen, s bár eddig is pörögtem, mint akit felhúztak, így talán nem lesz feltűnő, de ahogy szorult helyzetben mindig, most is eluralkodik rajtam a Villám Vilma, csak még össze-visszább verzióban mint eddig. - És akkor mik leszh velünk, hogyha felgyújtjuk? Egy istenadta sehonnai erdő közepén vagyunk mindenféle bizarr szarral, körülvéve, s ha a fedelet is feloszlatjuk a fejünkm fölül, akkor se leszünk kissebb trutyiban. - ellenvéleményezem Ben tervét, de azért kissé cinkos, kényszeredett, tán lázcsalta nevetéssel hozzáteszem: - Bár ha őket is bent felejthetjük, akkor meggondolandó.. - súgom oda Bennek, de én és a suttogás az kettő, tehát nyilván mindenki hallja mit mondok. - És ha bajod esik? - pillantok aggodalmaskodva Kathre, s ez az a pont, ahol le kell üljek, mindegy nekem, hogy a földre-e. Utálom magam rosszul érezni, pláne azt kimutatni, de.. hát ez nem az én napom, azt hiszem. És szegény Gaby is elég ramatyul fest.
Elfogadom Gina segítségét, de nagyon óvatos vagyok, semmiképp sem érek hozzá a fura, fekete eres kezemmel... valamint nem akarom őt sem megterhelni, hiszen tudom, hogy ő sincs épp a legjobb állapotban jelen pillanatban. Igyekszem minden erőmet összeszedve felállni, majd ha sikerül, kicsit még megbillenek egyik oldalról a másikra, de aztán elkapom az egyensúlyom és megtartom magam. Közelebb lépdelek a többiekhez, nagyot nyelek amikor hallom a beszélgetést, majd Maisie kirohanását, de mindez olyan, mintha az üvegfal másik feléről érkezne a hang, mert nem tudom levenni a pillantásom az ujjamról és a lassan terjedő fekete izéről. Rémisztő, ahogyan lassan fut végig a kézfejemhez, majd terjed szét ott is egyre jobban... Végül pedig Corvuson állapodik meg tekintetem. Hosszasan, továbbra is rémülten, mert kezd tudatosulni bennem azt hiszem, hogy vajmi kevés az esélyem rá, hogy ezt most időben megfékezzük. Ha sietnek is, ki tudja, nem e tévednek el a sötét erdőben... a veszélyes, sötét erdőbe. Aztán pedig Benre és Gretara terelődik a pillantásom. - Inkább ne égessük meg... mert mi van ha az nekünk is árt? - Mondom halkan, mintha nem is számítana igazán, mert amúgy szerintem tényleg nem is... nagyon szégyenlem magam, amiért ezt most így elindítottam és őszintén? Magamat hibáztatom az egész helyzetért. De azért félek. Piszkosul félek. Elfogadom Gina gyógyvizét, egyből lehajtom őket, nem érdekelve, mit veszek a számba, mit kell megtennem azért, hogy lelassítsuk ezt az egész történetet. Még mindig csak legszívesebben megcsípném magam, hogy felkeljek ebből a szörnyű álomból... Ki gondolta volna, hogy egy hopponálás óra így fog végződni. Magam elé bambulok, de pillanatokon belül égni kezd a bőröm. Ismét a karomra tekintek, már nagyjából a könyökömig felér a feketeség, és nem tudom, hogy a harag, félelem vagy az idegesség váltja ki belőlem e azt, hogy már szinte egész testemben lángolok. Arcom vörösre pirul, hányinger kerülget, és az ijedtségtől hirtelen levegőt sem kapok. Fulladni kezdek, pánikroham szerűen kapkodom a levegőt, miközben még ép kezemmel Ginába kapaszkodom. Őszintén remélem, sietnek a fiúk és elhozzák azt az ellenszert, mert úgy érzem most, hogy itt fogok meghalni.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Sosem jutna eszembe olyan házban élni, amiben bármiféle sötét mágia tanyászik. Nem is értem hogy juthat bárkinek ilyesmi az eszébe. Szinte borítékolható, hogy előbb-utóbb az ár nagyobb lesz, mint a lehetséges haszon. A végén pedig elemészt. - Nem tudom, nem látok oda. Na, gyere. Segítek felállni.- nem akarom egyedül hagyni a sérült szöszit, bár fogalmam sincs milyen hatással lesz rá, ha felállítom. Mégis alá nyalábolok, ahogy egyszer Cody velem is tette egy már-már öngyilkos Tiltott Rengetegbeli túrám után. Oké. Adrenalin függő vagyok, de azért a horror mesébe illő események, még nekem is túlzás. Pedig mondhatnánk, hogy már megszoktam. De nem. Szóval, ha Gaby fel tud állni a segítségemmel, akkor odasegítem a többiekhez. Épp időben, hogy halljuk a beszélgetés végét. Egy percig pedig csak meredek feltörő fekete trutymóra, ami most határozottan agresszívabb, mint amikor mi Corvus-szal láttuk. Nyelek egyet, és veszek egy mély levegőt. És ismét amikor megátom MB arcát. - Oké. Higgadjunk le. Először a sérültek állapotát kell rendbe hozni. Ahhoz kell az ellenszer, ebben Kath-nek igaza van, de javaslom Corvus és Ben menjen magával, mert a leggyorsabbaknak kell, a leggyorsabb módon. - mutatok Hans-ra, és egy bocsánatkérő pillantást küldök Kath felé. De szerintem hasznosabb volna, ha a lány itt maradna, és a képességével féken tartaná a fekete masszát. - Nem tudjuk, hogy a tűz elpusztítaná-e, de nekünk ki kell találni, hogy pusztítsuk el a fekete trutyit. Talán az a bogyó, és valamiféle erős fehér mágia elég lehet, bár ez nem az én szakterületem. - próbálok lehiggadni, és értelmes stratégiát találni. Bár javarészt találgatok, mert ez nem az én komfortzónám. Közben a táskámból előveszem a bezoárkövet, és a vizet, és egymás után a két fertőzött lánynak adok belőle. Ha csak egy kicsit lassít a terjedésen, akkor nyertem, de azt kívánom bár itt lenne Cody. Ehhez az én gyógyítói tudásom kevés. - Oké, ötletek, hogy tartsuk féken a trutyi terjedését, amíg a megjön a bogyó? Úgy tűnik, amit Kath csinál az használ valamennyire... - teszem fel a kérdést. Mert hát az egyértelmű, hogy valakinek el kell mennie bogyóért, és a két fertőzött lány nem lehet, én sem, mert nem tudnék elég gyorsan mozogni, és MB-re és Gaby-ra is vigyáznom kell. Kath-nek örülnék, ha maradna, és a vízpajzsával vagy tudja fene mit csinál továbbra is féken tartaná a masszát... szóval a fiúknak kéne mennie. Legalábbis szerintem. Az viszont pokoli nagy, és jó kérdés, hogy hogyan a fenébe nyírjuk ki a trutymót?
Teljesen megértem, hogy MB totál ki van akadva. Mondjuk persze mondták, hogy ne nyúlkáljunk, de lássuk be sokkal egyszerűbb lett volna, ha normálisan a tudtunkra adják, hogy mi a fene folyik itt és akkor esetleg eleve nem történik ilyesmi, de most MB furán néz ki és fél... tuti fél, én is félek! Nem tudjuk mi ez, de az nagyon jól látszik a testvérpáron, hogy ők is be vannak tojva és nem számítottak rá, hogy bármi ilyesmi történhet. Gyerekek vagyunk, nem is értem miért gondolták ,hogy majd nem csinálunk semmit csak mert azt mondták. A fenébe is, tényleg ülhettünk volna a hátsónkon! - Ha esetleg elmondták volna rendesen, hogy mi van itt akkor nem történik ilyesmi! - csattanok fel most már én is, mert ijesztő a helyzet, viszont úgy fest ők sem tudják egyelőre, hogy mi a megoldás, vagy hogy hogyan is lehetne megoldani, mert az a bogyó nincs itt, mert gondolom az az izé már simán bekebelezte. - Ben! - sikkantok fel az ötletre, hogy égessük porig a házat. Azért mégis csak itt élnek, belegondolhatna, hogy neki milyen volt látni leégni a házukat, erre fel akarja gyújtani most meg másét? - Nem tudjuk az segítene-e egyáltalán. - nem tartom jó ötletnek, de úgy látom, hogy kezd a csapaton lassan eluralkodni a pánik és ez nagyon nem jó. Valakinek már megint erősnek kell lenni, mint Sasha halála után és ott is a többség összeomlott. Kissé hát kihúzom magamat, hogy ha már én vagyok a legkisebb mind kor, mint magasság tekintetében legalább egy fokkal hatásosabb legyen, amit mondani akarok. - Majd én elmegyek! Hozok olyan... bogyót! - néhány másodpercre aztán persze elgondolkodom és nagy lelkesedés egy egészen lelehetnyit mégis csak csökken. - Hová is kell menni? - a két lány gondolom fertőző, vagy ki tudja, tehát nem nekik kellene menni, Gina talán jobb ha nekik segít, hiszen gyógyító, talán lassítani tudja ezt a valamit. Ben... hát őszintén szólva jobb, ha velem jön, mintha nekiáll itt gyújtogatni az tuti.
Hiába van a kamrából a pincelejárat ajtaja befalazva, egyre jobban feszíti szét a fekete massza, ami sokkal… sokkal agresszívabb, mint amilyennek Corvus és Gina látta lent. Nem olyan nehéz levezetni, hogy miért is kapott ilyen nagy életre! Kath-ben ébredezik az erő, ami egyébként fizikálisan tényleg megvédené egy ideig a masszától, nem tud csak úgy ráfröccsenni, viszont Gaby és MB épp olyan nagy bajban van, hogy ez se nyugtathassa meg. A közelébe éppen Greta, Ben és Corvus áll, így ők amikor van egy szusszanásnyi idejük majd elkerekedik a szemük, de most jócskán elvonja a figyelmet a fekete mindenség. Gina itat és gyógyít, a bezoárkövet kipróbálhatja, de nem hat, talán csak egy hajszálnyival lassítja le a fekete erecskét terjedését, mert nagyon is terjednek! Gaby ujján a vágás maga tökéletesen begyógyult, és a folyadékkal már talpra is tud állni, de furcsán érzi magát és egyértelmű, ha az egész testén végigszalad majd a feketeség, valami végzetes szabadul el… És MB ugyanebben a cipőben jár, csak jóval látványosabban a szája körül és az orrán. Ledübörög a lépcsőn, mint egy vadkan, és szinte nekiesik a nála háromszor nagyobb szőke férfinak, aki már majdnem odaért a kamraajtónál tömörülő bandához és most hirtelen megfordul és felhördül. - Itt is van egy fertőzött. Mi folyik itt Greta? - kiabál a válla mögött a testvéréhez, ahelyett, hogy a kicsilánynak válaszolna azonnal, de utána visszafordul hozzá. - Figyelj, duracell, mondtam, hogy azok a bútorok még a boszorkáé voltak, lényegében azért tudunk az elátkozott erdőben élni, mert ez a sötét mágia megvéd minket, csak… nagyon agresszív… De nem lesz semmi baj, van néhány vérbogyó befőttünk... - Nincs. - vág közbe Corvus érzéketlenül, fapofával, még ha a szemében ott is van az aggodalom Maisie-ért, Gaby-ért, és úgy amúgy önmagáért is, mert ez a feketeség egyre csak terjed és nincs hova menniük. - Micsoda? Ez a ház az egész életünk munkája, ha felgyújtunk mindent nem lesz hová mennünk, talán vissza tudjuk szorítani, amíg visszaértek a vérbogyóval, megcsináljuk nektek a gyógyírt a sötétség pedig visszavonul, ha beleszórunk néhány szemet!... - ellenkezik Greta, foggal-körömmel kapaszkodva az életéhez, de látni rajta, hogy fal fehér, és nagyon aggódik a gyerekekért, akik megfertőződtek.
Maise és Gaby egyre furcsábban érzi magát, mintha kezdene felszökni a lázuk, és a fekete erek percről percre tovább hálózzák a testüket.
// Határidő: április 1, mesélő hozzászólás április 2-án. //
Én csak kapkodom a fejemet, hogy az egyik oldalon Gaby ujja néz ki ocsmányul, az emeletről meg Maisie-Bee tántorog le mintha valami szörnyszülött lenne. Kathrine pedig még mindig fent van az emeleten. A leglogikusabb az lenne, ha csak simán a földhöz verném magamat besokkolódva, mert kezd visszatérni az a lelki állapotom, amikor láttam leégni a birtokot, méghozzá azt követően, hogy már tudtam, hogy Sasha és anya biztosan halott, így most az apám is. És valamiért mégis kihúzom magamat, s nem törődve sem a társaimmal, sem pedig a két testvérrel, elindulok lefelé, megkeresvén a pincébe vezető lépcsőt, vagy ajtót. Gina és Corvus szavaiból azt vettem ki, hogy az a valami, ami Gaby ujját bántja, MB orrából kinő, meg a kinti fa gyökere is, sőt még a szekrényekben megélő gázokat ontó valami is mind ugyanarra vezethető vissza. A ház valami olyan növényre épült, ami sötét mágiával van átitatva. Sőt, ahogy hallom a nővér szavait, a Denem birtokról hozták el. Kathrine-t most nem tudom magammal rángatni, mert túl sok időveszteség lenne, de amikor legutóbb beszélgettünk a korcsolya közben, azt javasolta, hogy ne adjam fel azt, amit a hivatásomként keztem el tanulni. A medimágiát. Bár Gina túlzott okoskodása gyakorta elriaszt ettől a pályától, de rá kell ébrednem, hogy nem vele kell azonosítanom a gyógyítás művészetét, hanem apával, akinek a nyomdokain elindultam ezt tanulni. Ezért hát irány lefelé, ha Corvusék szerint lent a mélyben van valami, akkor el kell pusztítanom, legalábbis inaktiválnom. Ezek szerint nem is vettem észre, de Kath már volt olyan ügyes, hogy beelőzzön, és ott áll Gretával a pinceajtó előtt, ahonnan árad ki a massza. - Azt hiszem.. az egész házat el kell pusztítanunk. Hozzák, ami nagyon fontos, és égessük fel, kétlem, hogy van más út.
Becsszó nem akarom Corvust bántani. Nem is értem, hogy miért csinálom, olyan mintha nem lennék ura a cselekedeteimnek. Amikor végre abbahagyom, ugyanolyan döbbenten meredek rá és Kathre, ahogyan ők rám. - Ne haragudj! Nem tudom mi a fene volt ez. - mentegetőzöm elkerekedeztt szemekkel. A kérdését nem értem, összeráncolódik rá a homlokom. - Hogy érted? Mi lenne? - kérdezek vissza, s körülpillantok, hogy találok-e valami felületet, ami tükröződik, s amiben megnézhetem magam, hogy lássam mitől képedtek el ennyire. Amit látok, az nem kicsit sokkol. Úgy bámulok a saját tükörképemre, mintha szellemet látnék. Első gondolatom az, hogy megpiszkáljam az arcomat, de eszembe jut, hogy esélyesen ez az egész azért alakult így, mert nem bírtam magammal és piszkáltam azokat az ereket, szóval most tartózkodom az efféléktől. - Hát ez elég szarul néz ki. - bököm ki végül. - Itt az ideje annak, hogy rendes válaszokat követeljünk. Olyan nincs, hogy itt élnekm ebben a bizarr házban és fogalmuk sincs mi lakik a szekrényeik mélyén. - morranok fel hevesen. - Oké, hogy nem mondták, hogy nyúljak hozzá, de ki a franc gondolná, hogy ilyesmivel találkozik az ember? Hogyha nem akadályoz senki, akkor dúvadként indulok lefelé a földszintre, s harsanom el út közben magam. - Hans! Azonnal mondd el mi van a szekrényekben! - kiáltom már azelőtt, hogy látnám őt. Közben teljesen figyelmemen kívül marad az, ami a konyhában zajlik, lefoglal a heveskedés.
Nagyon hálás vagyok Ginának és Bennek a segítségért, remélem ezt azért valamilyen szinten le tudják olvasni az arcomról, mielőtt szinte sokkos állapotba kerülök attól, hogy meglátom az ujjamat. Először csak azt hiszem, hogy képzelődöm, mert már azon sem lepődnék meg igazán, de végül rájövök, hogy ez a valóság. Ha most lenne bennem annyi erő, biztosan felsikoltanék vagy ilyesmi, és milyen jó lenne már, ha itt lenne Fleur, ő biztosan tudná, mit kellene csinálnom, hogy ennek vége legyen... Összeszorítom az ajkaimat, feljebb emelem a kezemet, hogy jobban megnézzem az ujjaimat, és legszívesebben amúgy sírva fakadnék... de még ahhoz is túl gyenge és kiszáradt vagyok. Mit gondolhatnak most a többiek, hogy én mi vagyok, a kis semmit tudó, a kis buta csaj, aki butaságokat csinál és beleugrik minden hülyeségbe, pedig egy ilyen helyen tudhattam volna, hogy nem kellene... sőt, ha mégis, akkor pedig legalább valaki lehetett volna mellettem... legközelebb biztosan nem fogok hőst játszani. Megpróbálok közben figyelni a nő és mondandójára erről a méregről. Megremegek a gondolattól, és attól, hogy mi lesz, ha mégsem tudják ezt hatástalanítani, ha bennem marad... nem valószínűsítem, hogy sokáig csak az ujjamnál fogom látni. - Mi... mi történt? - Hallom a jajgatást, de látni a földről semmit nem látok, és amúgy is kicsit homályos még minden, hiába fókuszálok, így Ginára vagyok hagyatkozva minden szempontból. Óvatosan mocorgok, de nem tudok eltekinteni az ujjamtól, és persze próbálom minél távolabb tartani magunktól, nem szeretném, ha Gina vagy Ben vagy bárki más "elkapja" ezt, mert ki tudja, mire nem képes.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
