2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az első kérdés, hogy tulajdonképpen mit is keres itt.. Nem nagyon tudja, miért akarta ennyire felvenni ezt az órát, de Gilly nagyon lelkesnek mutatkozott. És oké, oké, volt valami csábító a dologban, amikor mondta, hogy itt lesznek a tekergők is. Ráadásul a mardekáros fiú holnap lesz 17. Honnan tudja? Tudja. Fejből. Mind a mai napig. Hogy miért? Az egy izgalmas kérdés. Maga sem tudja, mennyire számolt le a múlttal, meg a régi dolgokkal, és mennyire élnek még benne ezek a dolgok. Amikor azonban meglátja a srácot, és ahogy Gilly oda is libben, akkor idegesen dobban a szíve, nyel egy nagyot, de a torka is kiszárad. Nem beszéltek, egész régóta. Nyáron a VMS-en volt, ott kellett teljesítenie, és a felelősség meg a történtek egy kicsit elfoglalták minden létező idejét, amikor pedig visszatért, ott voltak az edzések. Tudja, mik történtek a Morgan birtokon, tud Benről.. Az évfolyamtársai, és régebben többet voltak együtt, nem csak Gilly miatt, és amikor a lány eltűnt a furcsa, olasz pasijával, Lizzy akkor is összejárt a többiekkel, bár tény, hogy nagyon szoros kapcsolatok nem alakultak ki, hiszen nem éltek át együtt borzalmakat, de egy alapvető beszélőviszony, ismeretség azért megvolt mindenkivel. És a mai napig is megvan. Meg persze, nem beszélünk nagy időtávokról, hiszen elég hektikus életük volt. Mindkettejüknek. És a tekintete maga sem tudja hirtelen, hogy inkább a saját testvérén időzik, vagy a srácon, és csak valami furcsa zaj zökkenti ki. Nem is zaj, inkább hang.. ami a tanár hangja, aki eléggé erélyesen szól oda annak a kupacnak, ahol éppen áll. - Ollivander, talán a fülén ül? Azt mondtam, párba! Ha már most nincs meg a füle, legalább nem veszíti el az első utazása során.. Na számoljanak gyorsan kettőig, hogy haladjunk! - de csak a tudata széléig jut a dolog, míg végül kirajzolódik előtte egy ismerős arc. - Gina! - pislog vagy kettőt, mire visszatér a jelenbe, és Benék felé pillant, majd a lányra, akivel nyáron együtt voltak a versenyen, és bár voltak kisebb-nagyobb súrlódások köztük, nem zárták ellenségként az évadot. - Ez nekünk szólt, ugye? - néz a kisebb csapatra, majd int a lánynak, hogy álljon be nyugodtan a fehér körbe előbb ő. Addig is megpróbálja rendezni a gondolatait. És mivel elég jó stratéga, ez viszonylag hamar sikerül is neki. - Hopponálj ide, elkaplak! - enged meg egy szélesebb mosolyt, miközben figyeli háztársát, ahogy próbálkozik, meg koncentrál. Nem hiszi, hogy van, akinek ez ennyiből, ilyen gyorsan menne. Azért egy elméleti oktatást, vagy valamit hiányol. Kicsit olyan érzése van, mintha a felsősök által emlegetett Lupinos órán lenne, ahol a professzor szeretettel kínált mindenkit csokival, majd csak annyit mondott, gondoljanak valami szépre, vagy nevetségesre, és jött a Mumus. Hatásos..
Azt az egyet már megtanultam az elmúlt hónapok során, hogy a pénzem nem vég nélküli, mint akkor, amikor még éltek apáék. Vagyis most is megvan az örökségem, de csak töredékéhez férek hozzá, mint kiskorú, és a gyámapám, vagyis a nagybátyám, Jasper felügyeli, ki tudja, hogy mennyire szórja. Ahhoz pedig nem fűlik a fogam, hogy hozzá is gyakorta forduljak, ha kell valami. Inkább a kártyából próbálom kitermelni, vagy kímélem még a ruháimat is. Igaz, azokat mágiával is helyre lehet hozni, de akkor is, semmi divatozás, egyszerű pulcsi, olykor mackónadrág. A hoppanálásnál egyébként is előfordulhatnak balesetek, kár szétszakítani valami drága ruhát ezért. A külsőmmel már egészen jól beleillek Kath és Gina árva kettősébe, és nem csodálkozom, hogy végül ők ketten maradnak utoljára, Kath pedig magától értetődő módon engem választ. Akkor is, ha ők griffendélesként hasonló szinten lehetnek. De Kath és én megint egész nyáron együtt lógtunk. Már nem vagyok olyan vicceskedő, mint régen, de jó mélyen megmaradt az a szokásom, hogy alaposan kifordítom mindenki mondandóját. – Tudom persze, majd idézek ormányos furmákot, hogy összeporszívozzunk. – Bólogatok félkomolyan, de azért mégis féloldalt sandítok Ginára, aki végül egyedül árválkodik, és őt is magunkhoz intem. – Gyere csak, majd vetésforgóban párosozunk. A lényeg, hogy hármunknak nyolc végtagja maradjon a végén, a részletek most nem fontosak. – A karikák egyikét keresem, de az nem derült ki, hogy párban kell egy karikába állni, vagy mindenki egy külön karikába. Tavaly nem ez az oktató volt. Biztos ampuportált az előző.
Még mindig alig hiszem el, hogy Missy tényleg elintézte! Ben annyit mesélt arról, hogy ebben az évben elkezdik tanulni a hoppanálást, én pedig annyit nyúztam miatta már Missyt, hogy segítsen, hogy én is mehessek velük, hogy végül beadta a derekát. Gőzöm sincs, hogy neki kit és meddig kellett nyúznia tovább, de végül elfogadták, bár vizsgát még nem tehetek majd, mint a többiek, de őszintén... kit érdekel? Igazából számomra most az a fontos, hogy együtt lehessek a csapattal megint, mert hát a legutóbb kaland, Ben szüleinek halála és persze a nyár még a kerti party ellenére is eléggé szétforgácsolta a bandát. Na pont e miatt van, hogy bár izgatottan állok szokás szerint Ben mellett, de mégis, amikor elhangzik, hogy válasszunk párt valahogy automatikusan moccanok és már majdnem lépek egyet előre, hogy megmentsem a láthatóan feszülten ácsorgó Corvust, de a szőke szirén egy szemvillanás alatt beelőz és a jó ég tudja... azt hiszem egy kicsit csalódott vagyok e miatt. Még most sem érzem, hogy Corvus megbocsátott volna úgy igazán, maximum tovább lépett, de az nem az igazi lássuk be. Mi van, ha sosem fog? Elhúzom a számat egy pillanatra, aztán belül megrázom magamat és egy széles mosollyal fordulok Ben felé. - Tudod, hogy én leszek a legbénább, vállalod a kockázatot? - oh úgyis tudom, hogy nem mond nemet, ő nem az a fajta, én meg akár még az is lehet, hogy nem leszek annyira még sem béna, ki tudja! Mondhatnánk, hogy fő az optimizmus, de lássuk be a mágikus képességeim még mindig nem mondhatóak minden téren kimagaslónak, de nem lehet mindenki Hermione Granger igaz?
>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<
A hatodik évemet tökéletesen teljesítettem! Minden vizsgám kiválóval zárult kivéve a mugliismeretet, ami történetesen a legkeményebb vér és verejték harcaim közepette is csak Elfogadható lett. Egyszerűen nem tudok belőle jobban teljesíteni. De mindegy is, hiszen az összes többi tökéletes lett! Így kell ezt csinálni! Sok minden történt azóta, mindenkivel. Mindenki komolyodott közülünk. És ez így van rendjén. Továbbra sem vagyok hajlandó az iskolai egyenruhát hordani! Most is egy kockás naci, fehér felső meg egy farmerdzseki van rajtam. Nem, bárki is gondolná, nekem még ez a flegma retrós, kissé fiús stílus is jól áll! Rajtam minden jól áll. Ez vitathatatlan. Hajamat kétoldalt copfba fontam hajpánt gyanánt pedig ezúttal virágfüzéreset választottam. Friss éppen nyíló fekete rózsa. A magam módján még mindig gyászolom Sashat. De már leszoktam arról, hogy lépten nyomon bele rúgjak abba aki kicsit is őrá emlékeztet. Bennel azóta nem igazán találtam meg a közös hangot, ahogy a többiekkel sem igazán gyakorlatilag azóta, hogy haza jöttünk. És ez viszont valahol kikészít. Sosem rettegtem semmitől így mint most. Szembe nézni a barátaimmal és újra merni felvenni a fonalat. Már ugyan nem onnan, ahol elejtettük.. Sosem éreztem még ilyet. Mindig is könnyen ment a társasági élet. Hiszen egy olyan személy csak emelni tud bármin, mint én. Mégis most rettegek a valódi barátaimhoz oda menni... Ki vagyok én?! Mindezek ellenére ugyanolyan ápolt vagyok és tündöklök mint mindig, még így, ilyen kis vadócos külsővel is kissé megtörten. Egyszerűen nem tudott csorbítani a fényemen. De hát mégis mi mást tehetnék?! Azonban a kiskirálylány kisugárzásomba nyár óta vegyült némi flegma arrogancia is. Eddig csak simán tökéletes voltam. Most már azt is arcon törli ez a tény aki csak a közelembe lép. Két országos táncbajnokság, egy nemzetközi, a kettő között hat selejtező. Mindről arannyal jöttem el. Ezen kívül ráhasaltam a rúnaismeretre, szimbolisztikára és átváltoztatásra. Tisztán látom magam előtt az egyetemi pályaválasztásomat.
Az újfajta lehengerlő kisugárzásom miatt nem igazán jön a közelembe nekem sem senki. Illetve egy srác bele áll az aurámba, de mikor bekérdezek neki meg még füttyentek is, meghúzza magát és odébb áll. Szemet forgatok egy elbocsájtó csuklómozdulattal. Felszegem a fejemet és meg sem érzem. Cserébe felfedezem, hogy Corvus szintén egymagában maradt. Nem gondolkozom, csak elé lépek. Hiába a sötét kisugárzása. Rajtam nem fog, ahogy az én fényem sem tud ártani vagy felszámolni az ő sötétségét. Egyenlőek vagyunk. Legfeljebb kioltani lennénk képesek egymást. - Meg vagy. ~ közlöm egy kacsintással. És ez az egész leginkább annak szólt, hogy sikerült elkapnom a pillanatot. Amikor meg tudtam tenni az első lépést. A közelünkben vannak a többiek is ahogy körül nézek. Sikerült úgy helyezkednünk, hogy megint egy kupacban vagyunk nagyjából. - Te hogy szabadultál meg a bólogató embereidtől? - szegezem végül neki a kérdést és Corvus tudhatja, hogy a Mardis lányok körében kialakult körülöttem egy elég változatos slepp. Mindezt olyan szertelenül és könnyed természetes eleganciával, ahogy az elvárható tőlem. Természetesen olyan hangerővel hogy a többiek is elkaphassák a mondatot, de a tanár magyarázásába annyira ne zavarjon be. - Jó dolog az egyeduralom, de nincs szükségem rájuk. Rátok van szükségem. - bököm ki végül határozottan. Igen erre a mondatra másfél évet kellett várni. És a következőt már igazából mindenkinek mondom, nem csak Corvusnak. - Remélem vissza fogadtok és újra megismerhetjük egymást.~ mert kétség kívül mindenki nagyon sokat változott. És én azóta nem annyira nyitottam feléjük, szóval rajtam a sor. Ó igen. Hogy én miért most vagyok itt az egy évvel fiatalabbakkal? Azért, mert történetesen lemaradtam a saját vizsgám idejéről és azt mondták már csak jövőre tehetem le. Bár ilyen szempontból én már csak játszani vagyok itt. Valóban csak hogy megkapjam a vizsgán az ament! Meg... a többiek is itt vannak! Hülye lennék nem járni a felkészítőkre.
A tanár pedig tovább utasít bennünket. - Ha mindenki megtalálta a párját, álljatok bele egy egy karikába. - ami a fűre van festve fehérrel - koncentráljatok erősen, képzeljétek el, hogy a karikán kívülre kerültök! - hogy a párba rendeződésnek mi szerepe lesz? Gyakorlás, útmutatás, megerősítés, versenyszellem, segítség ha kell. Legalábbis legutóbb ez volt... Noha azóta lehet bővítették a tantervet.
[You must be registered and logged in to see this image.] Szeptember... Holnap betöltöm a 17. évemet, és a mágustörvények szerint felnőtté válok, de ez nem jelenti azt, hogy pontosan tudom, hogy mit is kezdek az életemmel. Viszont az, hogy ebben az évben a hatodikosoknak és a még nem vizsgázott hetedikeseknek hoppanálás oktatására jelentkeztem, végül is lehet az első lépés az önállóságra. Még ha a hopprendszert a Minisztérium figyeli is, de akkor is sokkal nagyobb szabadságot ad egy fiatalnak, ha egész egyszerűen kitárul előtte a világ. Már majdnem másfél év eltelt azóta... Sasha halála és Ben otthonának elvesztése óta. Úgy érzem egyikünk sem ugyanaz, még ha rajtam láthatóan nincsen semmi változás sem, hiszen messze nem tartoztam az életvidám, barátkozós fiatalok közé. Most még is kevésbé lógok ki a hideg fejemmel, a számító gondolkodásommal, azzal, hogy csak olyan ritkán lehet mosolyt csalni az arcomra, és azoknak is a nagy része gőgös, mintha az ördög mosolyogna. De vannak jó pillanataim, vannak olyan vicceim, amik még ha lehetnének rosszindulatúak is, még is értik, hogy én ilyen vagyok, és nevetnek rajta. És ez jó. Jó, mert nélkülük még magányosabb lennék, hiszen Bex azóta se tért vissza az apjától. Talán boldogságra lelt, nélkülem. Nagyon úgy tűnik, hiszen olyan rátarti lány, hogy ha akarná, ha igazán akarná, akkor itt lenne velem. De nincs. Viszont, ha lehet ilyen élesen váltani, a jó hír az, hogy mindannyian hatodikosok vagyunk, kivéve Kath, akinek sikerült a gondviselőjével egy hivatalos engedélyt kérvényeznie, hogy csatlakozhasson hozzánk, bár a vizsgát csak akkor rakhatja le, ha betölti a 17-et, mint bárki más. Ez az első óránk, szóval nyilván én attól függetlenül, hogy holnap töltöm, még nem rohanok, hogy elbukhassam a vizsgámat. Majd az év végi vizsgán, vagy a félévin, ha addigra már megy az egész. De ma még egészen biztos vagyok benne, hogy csak magyarázni fognak. Vagy is biztos voltam benne, ezért is kalandoztam el gondolatban, a semmibe meredve, mikor végre eljut az agyamig, hogy miről beszélnek. - Akkor most mindenki álljon párba. - mondja ki a rettegett szavakat. Miért rettegett? Bex nincs itt, már régóta nincs, nekem pedig nincsen egy bizonyos személy, aki egyértelműen pótolhatná a helyét, így... nincsen senki, akivel némán összenézhetnék és már boldogan párba is állnánk. Kicsit megfeszül azt állkapcsom és a fogaimat csikorgatom, mert a finom kis egómat arcul csapja a tény, ha senki nem keveredik mellém. De bőven előfordulhat akkor is, akármilyen cikinek érzem.
// A következő körre a határidő: 2019.04.26., ha tudok, akkor 27-én megy a hsz-em! //
// 