2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Végülis én se vagyok oda a pincékért, de elég nagy lehet ott is a hely, biztos sok lekvár, meg befőtt elférne. - burkolt miért nem használják a pincét kérdés, de a fickó nem nagyon beszédes, úgyhogy a fene tudja nyíltan válaszolna-e, ha kérdezem. Corvusék se jöttek még be mindig, szóval ha van valami közelben lévő emeleti ablak, akkor megpróbálok odasomfordálni körülnézés címén és kikukkantani, hol lehetnek. Mondjuk a padlás mint opció se kifejezetten szimpi, de remélem Hans onnan csak leadogatja az ágyneműt és nem felmennünk. - És nem akartak helyettük újat? Ezek elég kopottak, meg régiek is. - és nem is illenek ide, meg amúgy is valami boszi cuccai, én tuti nem tartottam volna meg. Azért összenézek MB-vel, ha már érdeklik a szekrények, és ha esetleg be akarna kukkantani egybe, akkor szívesen segítek neki elvonni mondjuk Hans figyelmét. Fecsegek addig neki, vagy megkérdezem az egyik ellentétes irányban lévő szobáról, ilyesmi.
A trutyi végül nem rántja be Ginát, megússza a dogot, de nem sikerül elérnie a fenekét, mintha csak valamiféle kút lenne. Egy bot számára egyértelműen túl mély, és ha azt is átgondoljuk, hogy a fekete massza végig fut kis erekben a ház mellett az erdőig, jó eséllyel az egész alatt haladva tovább... elég sok anyag kell ahhoz, hogy olyan messze is elérjen és ki tudja, hogy nem tud-e terjeszkedni is akár valami módon? Egyébként fényt leszűrödni nem látnak fentről, a motoszkálás is igen távolinak tűnik. Épp hogy csak hallani lehet, amikor elhaladnak Hans társaságában az emelet felé valamivel közelebb érve a kamraajtóhoz a fentiek, amin túl van ugye még a pince lejárata is. Azt viszont egyértelműen érezhetik, mivel már hosszú percek óta idelent vannak, mintha itt a levegő is kellemetlenebb lenne, sőt bár épp csak néhány centit, de a lábuk alatt lévő trutyi szintje is emelkedett. Corvus farkasa egyértelműen idegesen motoszkál odafent és halkan nyüsszög időnként
[You must be registered and logged in to see this image.] Végignézem, ahogy a tányért elnyeli ez a furcsa folyós, de még se folyékony anyag, miközben kissé elkezd aggasztani a tény, hogy nem találok lépcsőt, ami be vezetne a házba. Halkan felhümmentek, túl a mutáláson már nem olyan vékony a hangom, így egészen érdesre sikerül, aztán ahogy Gina a közelembe ér, felé pillantok. - Van egy egészen rossz hírem, azt hiszem. - kezdek neki, egykedvűen, pedig valójában igen idegessé tesz ez a bejelentés. - Akármire is találtunk, olyan veszélyes lehet, hogy még a ház lakói is elzárkóznak tőle. Nincsen lépcső a házba. - biccentek arra, amerre az ajtót sejtem a terem elhelyezkedéséből, egy kicsit el is merengek a sötétségbe, de mivel fényt nem különösebben idéztünk, így nem is látunk rendesen. Elég gyorsan lebuknánk, ha a fény felszűrődne a házba, ha csak nem lett be is vakolva a kijárat. Ha így van, akkor lehet, hogy nagyon nagy bajban vagyunk. Egy bútorból tör le egy hosszú, nem is tudom, botot, én pedig felvont szemöldökkel nézem végig az asztalos munkáját. - Lehet, hogy az üvegcse roppantásnak és az elhagyatottságnak elég jelnek kéne lennie, hogy visszavonulót fújjunk. - jegyzem meg, de még se szólok közbe, amikor a botot elkezdi bebökni a trutyiba, csak mögé lépek, és akárhogy is tűnjön, várakozom, leengedett kezekkel mögötte. Valójában nem az alakját csekkolom hátulról, hanem arra készülök fel, ha úgy dönt a trutyi, hogy hirtelen életre kelne és berántaná, akkor elkapjam a derekánál és visszarántsam.
Mindeközben fent...
Ha minden igaz, akkor Kath, Ben és Maisee is a pakolásban akar segíteni és csak Gaby marad a konyhánál. Hans nem valami beszédes, de azért válaszolgat a gyerekeknek. - Az egy kis kamra ajtaja, és igen, mindenféle elrakottak, valójában nem használjuk a pincét semmire. - válaszolja, de azért sejthető, hogy ha van pince, akkor az valóban onnan nyílik, a kamrából, aminek az ajtaját Kath kinézte magának. Mikor Maise megakad az egyik furcsa berendezési tárgyon, akkor a férfi kicsit vállat von. - Az egy ruhásszekrény. - mondja egyszerűen, aztán ha a lány nem lenne hajlandó tovább menni, felsóhajt. - Némelyik bútort még az idős boszorkány hagyta hátra, ne felejtsétek el, hogy ez az ő háza volt előttünk. Az emeletre tart, onnan pedig egy lenyitható padlásajtót nyit ki és húz le egy létrát belőle. Az emeleten körülbelül három ajtó nyílik, valószínűleg kettő háló és egy fürdő lehet.
- Essünk neki. - mosolyog barátságosan Gaby-ra a nő, és megindul a konyhába, már csak menet közben válaszol. - Ami megél itt, azt lehetőleg magunknak termesztjük, de van, amiért be kell menni a városba. Próbálkozzunk meg egy egyszerű tészta étellel szerintem. Felvágod nekem kérlek vékony szeletekre a cukkinit, amíg én előkészítem a tésztát és a szószt? - nyúl gyakorlottan a konyhaszerekért és pakolja ki, ami kellhet. Teljesen gyanútlannak tűnik azzal szemben, hogy két kisdiák még mindig kint garázdálkodik.
- Mind jobban jarunk, ha en nem fozok. Tokre bena vagyok benne. Apuapu szerint meg a teakeszitest is el tudom rontani. Egyszer peldaul elfelejtettemc hogy tettem citromlevet a teaba es meglocsoltam tejjel is. El tudjatok kepzelni? Rogton olyan lett benne a tej, mint a turo. Elegge gusztustalan volt. - nevetem el magam. Reszemrol inkabb Kath-hez es a ferfihoz csatlakozom, az agynemucipelest csak nem lehet elrontani. Haladas kozben mindent probalok jol megszemlelni. Nem zavartatom magam amiatt, hogy tul kivancsinal tunhetek, eddig is eszrevehettek, hogy nem csak sokat fecsegek, de valoszinuleg minden leben szaz kanal vagyok, szoval nyilvan nem lepodnek meg. Az egyik bizalomgerjesztotol igen messze allo butordarab mellett elhaladva (vagyos ralatva arra) megtorpanok en is, mint a pincelepcso lejarati ajtajanal Kath. Viszont en nem allom meg szo nelkul. Nagyon erdekel a valasz, s hat a provokacio sem allt soha messze tolem. - Annak mi a celja? Csak nem mumus lakik benne? - tettetem a kedelyes idiotat a butorra mutogatva. Addig nem tervezek tivabb haladni, amig valaszt nem kapok, szoval hacsak nem akarnak neman itt hagyni magamra, akkor remelem Hans mond ra valamit. S mig beszel majd jol megprobalok a sorok kozt olvasni. Lehet, hogy tulspekulalom, de akkor is rohadt gyanusak nekem meg mindig, ami azt illeti.
MB mondandójára figyelek egy ideig, kicsit meg is mosolyogtat, de ennyi az egész, inkább a szememet továbbra is a házban élőkön tartom és persze aprón lesek Ben és Kath felé, akik majszolnak a sütiből, de úgy tűnik eddig semmi bajuk nem esett, de ennek ellenére még mindig nem jött meg az étvágyam hozzá. - Hét éve? Hú, akkor jó fiatalok voltak amikor ideköltöztek. - Jegyzem meg, és miután mindenki felajánlotta a segítségét valamiben, Kath el is indul a férfival ágyneműért, én pedig felállok és a nőhöz lépek, hogy segítsek a vacsorában. Anyám otthon elvárta, hogy valamennyire azért megtanuljuk a háziasszonyok dolgait, még ha egészen másként is neveltek minket franciákat. Már ahogy észrevettem az itteni dolgokhoz képest. Bizonyára ha nem így történt volna akkor magamtól is elkezdek ezek a dolgok után kérdezősködni, hiszen mindig is érdekelt, hogy anya hogyan tud megoldani mindent olyan csodálatosan és miért főz olyan nagyon jól. Ennek a gondolatnak a végére a nyál kicsit összefut a számban, most ennék egy igazi otthoni, francia ebédet. - Akkor én segítek a vacsorával. Mit készítünk majd? Tudnak itt saját maguknak termeszteni mindenfélét? Vagy a városban vásárolnak? Mármint a gyümölcsökön kívül. - Egészen megeredt a nyelvem, még én is meglepődöm magamon, de talán ez csak valami időhúzás, hogy egy kicsit jobban és gyorsabban teljen az idő. Körülnézek még egyszer a konyhában, és mindenre készen állva várom, hogy a nő megmondja, mit fogunk készíteni és miben tudok segíteni közben, vagy esetleg hol találom az alapanyagokat a dolgokhoz.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Valahol kifejezetten hálás vagyok Corvusnak azért, hogy az érintkezést a szükségesre szorítjuk. Ez így jó, és elfogadható mindkettőnk számára. Még mindig nem kifejezetten díjazom az érintés bizonyos formát. Persze ez szükség helyzet volt, és én javasoltam, így számított tervezett dolog is. - Nekem nem a költői szó jut eszembe. De tökéletesen értem mire gondolsz.- valóban Corvus hasonlata tökéletesen leírta a helyzetet, nekem mégis sokkal szalonképtelenebb kifejezések sorakoztak a fejemben az egésszel kapcsolatban. De visszafogtam magam, és ezúttal megkíméltem ezektől alkalmi betörő társam. - Hát ezzel nem jutottam mesze. - sóhajtok borúsan. Nagyon nem tetszik, ahogy ez az izé viselkedik... Szó szerint, akármilyen hülyén is hangzik, hogy egy trutymó viselkedhet egyáltalán... - Ehhez több idő, egy alkímia labor, és megfelelő szakkönyvek kellenének. Nekünk egyik sincs. Nagyon nem tetszik ez, akármi is legyen ez a trutyi.- gyanakvó tekintettel figyelem, ahogy az üvegcsén egyre vastagabb repedések jelennek meg, s végül elpattan az üveg, a trutyi pedig visszatalál az eredeti tócsájába. Nem az eltört üveg anyagi értéke aggaszt a legjobban. Ez amúgy is fogyóeszköz a labormunkában. Majd legközelebb ha Roxmortsban vagy az Abszol úton járok veszek egy tucattal. Nem lesz egy nagy összeg. Ami aggaszt, hogy mi a fene az, ami ezt teszi egy alkimista üvegcsével, és amire nem jó Piton elemző bűbája? - Te mire jutottál? - úgy igyekszem Corvus mellé navigálni, hogy minél kevésbé érintkezzek a szmötyivel. Határozottan egyre veszélyesebbnek gondolom. Ráadásul amit Corvus beledobott az elsüllyedt, tehát ott annál tuti mélyebb. Mondanám, hogy nem érdekel milyen mély, mert nincs az a pénz, amiért belemásznék. Azonban ha másként nem legalább fizikai vizsgálatokkal meg kell tudnunk, amit lehet. Körbenézek én is, már amennyire a sötét engedni. Végül, csak kitapogatok egy poros fapolcot. Varázslattal lehasítok belőle egy nem túl vastag csíkot hosszába. Így kapok egy kb felmosónyél vastagságú botot. A felszálló portól köhögök párat, amit természetesen sikerül belélegezni... Ellenben most már van egy mérőrudunk. Egyenesen a trutyi közepébe állítom függőlegesen, kíváncsian várva ez vajon mennyiére merül el. Ha elérte a fenék pontot és nem megy tovább akkor kihúzom megnézve meddig trutymákos. Ha nem éri el az alját a tószerűségnek, akkor viszont pár centivel afölött hogy a kezem is a szmötyihez érne visszahúzom kicsit a botot, és azt vizsgálom csinál-e valamit vele trutyi? Ha pár perc elteltével semmi sem történik, akkor csak engedem, hogy a trutymó beszívja magába a botot. Magamban azért fohászkodom, hogy az előbbi verzió sikerüljön, és legyen egy fix belátható, megmérhető mélysége. Ellenkező esetben sosem tudjuk meg, milyen mély ez, és mi van a fenekén. Inkább fürödnék egy infernusokkal teli tóban, mint ebben. Ja. Az már megvolt.
Evésben jó vagyok, na de főzésben.. Bár nem lenne jó szétválni, de azért itt bent nem érzem annyira nagy veszélyben magunkat és talán fentről könnyebb lenne kinézni az ablakon, hol vannak Corvusék, meg úgy általában mennyire látni el az erdő felé, vagy akármi. Ezért felpattanok és remélem, hogy Ben is velem tart Hans után szegődök egy muffinnal a kezemben. - Szívesen segítek pakolni! - a lépcső felé indulva persze kiszúrom a lefelé vezető ajtót, mármint minden bizonnyal a helyzetéből ítélve lefelé vezethet. Akaratlanul is elkukkantok az irányába, sőt talán egy másodpercre meg is torpanok, csak aztán szegődök újra a fickó nyomába. Én tuti nem élnék hét évig egy nyomasztó erdő mellett, ahol már csomóan meghaltak és éjjel nem is lehet ott életben maradni. Totál érthetetlen, hogy itt maradtak! - És ott mi van? A pincében is lekvárok vannak, meg gyümölcsös.. dolgok? - nem olyan nagy a ház végül is, de valahogy a picék sose jelentettek semmi jót. A legtöbb történetben a pince sötét hely, ijesztő dolgokkal. A pincéknél természetesen csak a padlások a rosszabbak.
Gina annyira jut a varázslatával, hogy egyértelművé válik a trutyi nem valami bájital, amit elemezni lehet, ugyanis a varázslata hatására az ég világon semmi sem történik. Sőt olybá tűnik, hogy a fiolába került massza nem igazán szeretne ott maradni, ugyanis pár pillanat múlva, hogy belekerült máris apró hajszálrepedések futnak végig az üvegen, és mintha egyre nagyobbak lennének szépen fogkozatosan. Corvus sikeresen elnavigál a falig. Átlagos pince, a polcok mondjuk porosak, nem sok minden van itt és látszik, hogy ide aztán a kutya se jár le. Az is ezt jelzi, hogy bárhogy is keresgél egy árva lécsőt nem talál, ami felfelé vezetne, még ha netán ajtó van is valahol a falon a fejük felett, de annyi fény meg nincs itt, hogy azt kiszúrja. Egyébként sikerül találnia egy kis poros edényt az egyik polcon és bedobva a kis fekete tóba az azonnal egy loccsanással el is merül. Ebből még nem egyértelmű mennyire lehet ott középen mély a cucc, de egy kis edélyt simán elnyel nyom nélkl.
[You must be registered and logged in to see this image.] Belesünk, majd Gina szavaira egy picit elgondolkodom. Tökéletesen fogalmazott, az, ha lemászunk szín tiszta kockázat, hiszen lehet, hogy felszakad a sebe, vagy hogy valami olyanból tenyerelünk, amiből nem lesz olyan egyszerű kimászni. Fogjuk a fiatalságból adódó megállíthatatlanság érzésére, és a tömérdek kíváncsiságra, hogy még is bólintok. Lemászik előre, majd lesegítem, szigorúan annyit érve hozzá, amennyit szükséges, és ez tökéletesen megfelel mindkettőnknek, nem kell szót se ejteni róla. A trutyi a talpunk alatt cuppog, miközben toporgok, aztán a félhomályban kinyúlva kezdek az ablak alá bepolcolni akármilyen berendezést - széket, komódot, ládát, dobozt -, amivel lépcsőt alakíthatok ki, hogy menekülő utat alakítsak ki. Bár remélem, hogy nem lesz rá szükség, de jobb, ha vannak lehetőségeink. ű - Kívülről cukor, belülről rothadás, milyen költői… - hoznék még egy költői képet arról, hogy valahogy így képzelem a szuvas fog és az édesség kapcsolatát, de nem teszem, inkább erőltetem a szememet, hogy hozzászokjon lassan a sötétséghez. Egyikünk sem arról híres, hogy csak a fényben lenne képes létezni, ráadásul nem tudjuk, hogy a pincéből mi szűrődhet ki, és hova, szóval csendben és titokban kell szöszmötölnünk. Kínosan kerülöm, hogy a cípőmön kívül bármi érintkezzen a szutyokkal, már-már kényesen, de valójában nem csak a kosztól tartok, hanem attól is, hogy Gina valamit kiderít és ez a szmötyi káros hatással lehet ránk. Mióta az üvegházban elszabadult a pokol, nem kívánok semmi furcsa mágikus anyaggal találkozni… - Én akarom tudni mi ez. - jegyzem meg egyszerűen, mikor ő nem fejezi be a mondatot. Egy ideig pakoltam, de talán annyi még belefér, hogy körbejárjam a termet, a falakhoz közelítve, mert úgy tűnik, hogy középre lejt, és minden sötét trutyi oda központosul, viszont én szeretném látni a lépcsősor elhelyezkedését is, ami a házba vezet. Közben szörnyen kényelmetlenül érzem magam, mert a farkasom a házon kívül rekedt, nem akarom, hogy bemásszon velünk, aztán itt ragadjon. Majd ha nagyon nagy bajba kerülünk bevetődik, de ez egyelőre nem áll fent. Ha sikerül “eseménytelenül” átsurrannom a falnál, akkor nézem a tárgyakat is, és ha van valami megfelelő, akkor azt leemelem, és csak úgy félvállról beledobom a terem közepébe, hogy meglássam, hogy milyen gyorsan, meddig süllyed el, úgy amúgy mi történik, ha megpiszkáljuk. Hangra nem számítom, maximum egy cuppanásra, ha beszívja.
Mindeközben bent...
Senki nem érez semmi furcsát, amikor elkezd enni sütit, nem mérgezett, vagy lassan ölő méreg, ki tudja. Kath igazi vacsorát enne, Ben sütiket halmoz, Gaby segítene a vacsorában, szóval lassan a mérleg nyelve abba az irányba dől, hogy legyen még is csak vacsi. - Hat… talán hét éve itt vagyunk már. - emlékezik vissza, kicsit félrebillentve a fejét a nő. Ebből nagyjából kitippelhetik, hogy éppenhogy idősebbek lehettek náluk, mikor idejöttek, talán még nem is voltak nagykorúak, vagy éppen hogy betöltötték a 17-et. - A háznak van egy védekező mechanizmusa, mi semmit sem tettük hozzá. És... még soha nem találkoztunk olyan utazóval, aki kint töltötte volna az éjszakát és túl is é… - elhallgat, kínosan. Gyerekek ülnek vele szemben, bámulnak rá a hatalmas szemükkel, tömik a fejüket süteményekkel, nem tudja kimondani az utolsó, ijesztő szavacskát. MB-t egyáltalán nem tudják követni, olyan sokat csacsog, de a kérdésére felnevetnek kicsit, Greta nemet int a fejével, viszont Hans igent, naná, hogy horkol. - Na, aki főzőcskézne talpra, gyertek velem, aki inkább az alvásra szedné elő az ágyneműket, az segíthet Hansnak! - adja ki az ukászt kedves mosollyal a nő, és meg is indul a konyha felé azokkal, akik segíteni akarnak neki. Hans pedig megindul a lépcsők felé, az emeletre, ami alatt egyébként az ajtó nyílik a lépcsőhöz a pincébe. Ahogy bejárják a házat azért látni, hogy ugyan a kisebb tárgyak otthonosak és vidámak, de némely bútorok igen réginek tűnnek, és ezek valahogy... furcsák is. Nem vidámak és nem barátságosak, egy cseppet sem.
Elkerekedett szemekkel pislogok, amint a városka neve szóba kerül, s Ben is hozzáteszi az infóit, amik vannak neki. Sajnos én is tisztában vagyok eggyel s mással a témát illetőn - elég idős az apuapum ahhoz, hogy tudjon dolgokat, s vagyunk olyan viszonyban, hogy mindent el is meséljen, mert partnerként, egyenrangú félként kezel, s nem oktondi gyerekként, amiért nagyon hálás vagyok neki és ami miatt még jobban szeretem - s meg kell valljam olyannyira nem tetszik a kapott tudásmorzsa, hogy még az én állandóan fecsegő ajkaimra is ráforr a szó. Na nem sok időre, épp csak annyira, hogy nekimenjenek a többiek a süti/nem-süti kérdéskörnek, s eldőljön, hogy akkor végülis itt maradunk. - És mi lesz azzal, aki kint éjszakázik az erdőben, s esetleg nem a ház közelében ver tanyát? - bukik ki belőlem a kérdés, mert hát azért mégis Gina meg Corvus kint vannak, s legszívesebben ezt közölném is az itteni népekkel, de nem tudom a többiek mit szólnának hozzá. Remélem, hogy a kérdésemből sejtik egy kicsit, hogy merre kalandoznak gondolataim, s dűlőre jutunk az üggyel. Alapvetően nincs bajom a magánkezdeményezéssel, de ez a helyzet azért más. Nem akarom még az ő fejükre is a bajt hozni, ha már mi kulimászba keveredtünk idebent, de másfelől meg ott motoszkál bennem a kérdés, hogy mi van ha mi tényleg jó helyen vagyunk, s azzal, hogy a jelenlétükről hallgatunk, csak ártunk nekik? - Én elalszom a földön is, nem gond. Sokszor szoktunk otthon pizsamabulit rendezni egymás szobájában, s olykor mind a földön alszunk, szóval megszoktam és amúgy még szeretem is. Egyébként mindenkinek közös szobája van az apjával, de apuapu annyira horkol, hogy az agyamra megy. Sokszor inkább Carlapuval alszom, ő néha olyan, mintha nem is venne levegőt. esküszöm mégcsak nem is szuszog hangosan. Üdítő a fülnek. Ti horkoltok? - nézek a vendéglátóinkra. A kérdés teljesen lényegtelen információra hajt, de még mindig úgy vagyok vele, hogy egyrészt jobb, ha szóval tartom őket addig se tudják arra használni a szájukat, hogy felfaljanak vagy megátkozzanak, mársézt meg ha elhintem, hogy milyen éberen alszom - amúgy tényleg - akkor hátha éjjel se akarnak kommandózni felénk, míg csucsukálunk, mert hát én úgyis felébrednék rá. Bár persze lehet, hogy emiatt én leszek az első, akit elkábítanak. Na mindegy, annyi baj legyen. Belefér ebbe a pakliba.
A süteményből továbbra sem fogyasztok, remélem nem fogják megjegyezni, hogy esetleg udvariatlan vagyok vagy ilyesmi, de nem kell és kész. Óvatos pillantásokat vetek a mellettem lévő társaimra, de persze közben minden figyelmemmel a házban lakókat hallgatom. Érdekes, hogy ilyen különleges gyümölcsök teremnek itt, a minden rosszban van valami jó persze egyből szimpatikusabbá teszi a történetet. A képzeletemnek amúgy sem szabnak határt, az üvegekre pillantva érdekességképp komolyan elgondolkodom rajta, hogy vajon ha én a helyükben lennék tényleg megérné e itt letelepülni csak ezért. Persze gondolom ők nem ennyire félénkek mint én, de nyilván régóta itt élnek és tudják, hogy hogyan boldoguljanak az erdőben. - Hosszú ideje laknak itt? Gondolom, megvan a saját védelmi rendszerük a khm, dolgok ellen. - Ha már így belekezdtünk a sztorizgatásba, akkor igyekszem minél többet megtudni, most hogy kicsit felszabadultam végre. Persze még látszik az, hogy meg vagyok illetődve tőlük, de azért az bátorságot ad, hogy itt vannak a többiek is és ők is kérdezősködnek. A vacsora említésére ismét megkordul a gyomrom. Talán azt elfogadnám, ha valamit a szemem előtt készítenének el. - Köszönjük. Esetleg segíthetünk az elkészítésben?- Pillantásomat a nőre vetem, komolyan szívesen odaállok és segítek, úgy legalább kevésbé leszek majd gyanakvó és félős, na meg nem utolsó sorban az idő is talán jobban telik. Jó lenne, ha addigra a többiek is előkerülnének és végre mind együtt lennénk, mert csak úgy lesz nyugodt az esténk. Reggel nem jutunk majd semmire, ha őket elnyeli az erdő, vagy esetleg eltévednek...
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán nem most kéne átbeszélnünk, hogy ki is volt Tudjukki, de való igaz, Kath mugli származású, így nem feltétlenül tudhat róla annyit, mint az aranyvérűek, akiknek már generáción át azt sulykulták a fejébe, hogy az említett sötét varázsló milyen rémuralmi kultuszt tartott fenn, és úgy összességében mennyire uralta mindenki sorsát. Így amikor Kathrine visszakérdez, csak kedvesen megérintve a vállát odasúgom neki. – Majd megbeszéljük. – Ezzel nem lehurrogni akarom, ismer ő már engem, hogy még akkor sem bántom, amikor kifejezetten rosszkedvű vagyok, ami tekintve a szüleim halálát, igen gyakori manapság. Gabrielle-en csattant az ostor, néha Ginán szokott, Corvus viszont fel sem veszi a dolgot. Egész jól összerázódtunk. Maisie-Bee semmin sem sértődik meg, és vele inkább kártyázni szoktam. Talán Gilly az, aki felhúzná az orrát, ha nagyon megjegyzéseket tennék. Viszont legnagyobb örömömre nem csak tiramisu van, mert most, hogy jobban körbenézek, meg még mutogatnak is, megnyugodhatok, ez a párocska itt tényleg valami édességkészítő. És talán logikus is, hogy még a sötét helyeken is élhetnek olyanok, akiknek vajmi közük van a hely aurájához. Hogy jó példával járjak elől, felpattanok, és ha Kath is jön velem, akkor együtt választunk valami édességet. Ha már itt vagyunk, kár lenne sima vacsorát enni, akkor turbózzuk fel az emésztésünket valami durván cukrossal. Ha találok vagy kapok tányért, akkor kicsit megpakolom, de azért aludni sem ártana, így tartom a mértéket. – Rendben, akkor köszönjük az invitálást. – Nyugszom bele, hogy most már itt éjszakázunk. Nem tudom, hogy mennyire jön álom a szememre, vagy hogy Corvusékkal mi lesz, ezért olykor kilesek az ablakon. Miért nem jönnek már?
Sem Corvus, sem én nem vagyunk az a kifejezetten sokat érzelgősködő fajták. Ezért némán tovább is lépünk a sebeimen való aggodalmaskodáson. Persze, ha vissza jutunk egyszer a kastélyba az első utam Cod... akarom mondani a gyengélkedőre fog vezetni. Nem szeretném, ha valami rosszul forrna össze bennem. Már így is épp elég elcseszett vagyok. Úgy két lépésre lemaradva követem Corvus az ajtóig, már-már beletörődve, hogy jobb híján nekünk is be kéne menni. De a fiú kiszúr valamit, és inkább egy pinceablakhoz megyünk. - Elég, nagy, hogy beférjünk. Ha előre mész, és segítesz, akkor le tudok mászni. Legalábbis megkockáztatom. - válaszolom meg a kimondatlan kérdést, hogy képes vagyok-e bemászni az ablakon. Biztos nem lesz kellemes élmény. De a cél szentesíti az eszközt. Különben is fénykoromban tucatjával törtem be ilyen pinceablakokon keresztül. Gyakran napokig észre sem vették, hogy ott jártam. Legalábbis szerettem ebbe a hitbe ringatni magam. És nem most fog feltámadni a nem létező lelkiismeretem mások tulajdonjogát illetőleg. Főleg, ha ezek a "mások" esetlegesen veszélyt jelenthetnek a barátaimra. - Fúj.- ez inkább hideg ténymegállapításnak tűnik, mint valódi undort kifejező indulatszónak. Pedig az undor az amit érezek, ahogy beletoccsanok a trutyiba. Ráadásul az arcomon újabb fájdalmas fintor jelenik meg, ahogy ismét beleáll a fájdalom a combcsontomba. Hiába a gyors gyógyulás, és a gyógyító képesség, annak is megvannak a korlátai. Ráadásul a képességem erőssége függ a kimerültségemtől is és általános állapotomtól is... Veszek pár mély levegőt, és aztán nézek csak körül, ha már csillapodott a fájdalom. Vagy néznék, ha nem lenne minden ennyire sötét... és mégis derengő... baljós. És ezzel enyhe voltam. - Mondja még valaki, hogy ezek nem sántikálnak valami rosszban...- morogva bökök a jobb mutatóujjam a plafon irányába. Egyértelműen a többiek vendéglátóira célozva. - Nem akarom tudni mi ez. De... - mély levegőt veszek, és egy a táskámból vett kis fiolába mintát veszek a trutyiból amiben ácsorgunk. Majd egy Pitontól tanult elemző varázslatot mormolok el, aminek a célja, hogy megmutassa egy főzet, vagy étel, ital tartalmaz-e káros, mérgező komponenseket. A trutyi ugyan vélhetően egyik sem, de talán így is működni fog. Ha van benne valami ránk nézve veszélyes, akkor pirosas köd jelenik meg a fiola felett, lassan kavarogva kirajzolva a káros összetevők neveit. Ha ártalmatlan, akkor zöldes gomolygó köd jelenik meg, majd el is enyészik. Ha pozitív az eredmény nem szeretnék sokáig a trutyiban tartózkodni...
- Csak nem veszik komolyan. - kuncogok kicsit Ben megszólalására, hogy MB még ötleteket is ad a párosnak. A sztoriban a gonosz boszi volt a gonosz, ezek ketten igazából nem is tűnnek annak, ezért is veszek a sütiből végül is, mert éhes vagyok és reggelig éhen fogok veszni, arról nem beszélve, hogy tényleg nem érzem úgy, hogy tartanunk kellene tőlük. - Tudjukki? - fiatal vagyok és mugli származású és az én életemben már igazán ez a Voldemort dolog nem volt jelen, ezért nem is nagyon hallottam róla, nem csoda, ha most kissé kérdőn pillantok Benre. Tudjukki... én nem tudom ,bár talán hallottam már ezt így de annyira futólag és annyira nem foglalkoztam vele, hogy most nem tudom hirtelen, hogy kiről is van szó. - Én igen, köszönöm! A süti is finom, de tényleg éhes kezdek lenni. Remélem az iskolában nem fognak aggódni, azért mégis csak eltűntünk. - vagyis hát már tuti, hogy keresnek minket, ha netán a testvérek mégis gyerekeket akarnának enni éjjel, nem lenne okos ötlet, mert akkor majd betoppan ide pár tanár és... Na jó igazából nem is értem miért nem jött még valaki? Nincs rajtunk nyomjel, vagy mi a szösz? Mégis csak eltűntünk az óráról.
Igen van akkora a pinceajtó, hogy akár le is tudnak mászni, kérdés, hogy ketten elegek-e ehhez egyáltalán, mert egyelőre nem tudhatják, hogy mi van odalent. Az ablakból se látszik, kint több a fény, odabent sötét van, csak valami derengés látszik. Amennyiben mégis megpróbálnak bemászni a kis ablakon, akkor a pincébe kerülnek, ahol tényleg kellően sötét van és már a leérkezéskor érezhetik, hogy a lábuk valami kissé csúszós, ragadósba toccsant, mintha kiöntöttek volna valamit. Idelent az egész fal dereng, ezt a halvány fényt látták, de mégis furcsa együttes, de mintha a fekete erek, amik végig futnak a falakon kifelé a kertbe egyszerre árasztanának sötétséget és egyszerre derengenének. A pince közpénél összepontosulnak, futnak össze, ahol mintha egy derengő mélyedés lenne és az a feketés kissé kocsonyás trutyi van ott összegyűlve ki tudja milyen mélységben, amiben jelenleg ők is ácsorognak.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem akarok érzelgősködni, így nem is mondok semmit, csak a pillantásom árulja el az aggodalmam a sebei iránt. És persze az egész helyzet irányt. A sötétséget szinte vágni lehet ezen a bűvös házon kívül. sikolyok jönnek és mennek, és ezek a fekete erek… Már a kilincsen a kezem, amikor a szemem sarkából észreveszem a pinceablakot. Pedig már éppen kezdtem beletörődni, hogy rendben, bemegyünk, megnézzük ott mi történt a többiekkel, ha nincsen baj kivárjuk a holnapot és megyünk haza. De megállok, biccentek Ginának, és a pinceablakhoz megyek, hogy a földre feküdve odakússzak és belessek rajta. Először csak be akarok nézni, nem fejetlenül bemászni, hiszen akármi várhat ott minket. A bal kezem közben az egyik érre helyezem, és a középső ujjamon csillogó sötétköves gyűrű szokatlanul kényelmetlennek tűnik. Nem tudom melegebb-e,, vagy szűkebb, vagy lazább, de valahogy valami nem stimmel vele. Olyan, mintha pulzálna az erecskékkel együtt, de lehet, hogy csak képzelem. A Gauntok gyűrűje, benne a fekete kővel, Voldemort öröksége most már a Flintek jelképét viseli, és én büszkén hordom minden nap, nem tudva minden titkát. - Azért ezt az egyet még megnézhetjük. - suttogom Ginának halkan, bár nem tudom, hogy a lány le tud-e egyáltalán hajolni, vagy ha úgy tűnik, hogy tiszta a terep és átférünk a pinceablakon, akkor ha belököm be tud-e mászni velem. De ha már találtunk valami érdekeset, akkor eszemben sincsen tiszteletben tartani a sötét erdő közepén tanyázó mézeskalácsház tulajait és nem betörni a pincéjükbe.
Mindeközben bent...
Nem teljesen értik, hogy mi a probléma a piskótával, hiszen az asztalon amúgy is puha és ropogós kekszek sorakoznak, triplacsokis, aprósütemények is vannak a tiramisut csak azért hozta fel Greta, mert kávés és Maisie már így is borzasztóan pörög. Kath kérdésére válaszolnak, még mielőtt Ben megávlaszolná Gabiét. - Talán klisének hangzik, de minden rosszban van valami jó. Az erőben olyan zamatos és különleges gyümölcsök teremnek, mint sehol máshol. - válaszolja, és ha kicsit kitekintenek a konyha felé, mellette van egy kis komód, rajta sorakoznak csinos befőttesüvegek. Egy sötét, elátkozott erdő közepén laknak, de minden jel arra utal, hogy tényleg édességekkel foglalkoznak, nem gyerekeket esznek. - Igen, ahogy mondod. A sötétség vonzza a sötétséget, és hiába tűnt el a nagyúr, az idetelepült szörnyűségek megmaradtak. Ugyan szellemek sikolyait hallani és sokan haltak meg, de nem hisszük, hogy ennyi lenne az egész. - sóhajt fel picit, aztán bátorítóan elmosolyodik. - De most biztonságban vagytok, nem kell ezen aggódnotok. A birtok közvetlenül az erdő szélén van, ha seprűvel mentek a városba látni fogjátok, de ne menjetek a közelébe még nappal se! - teszi hozzá aggodalmasan, mert Ben olyan izgatottan sorolta a dolgokat, amiket tud Little Hangleton-ról, hogy féló a saját szemével is megnézné. - Szeretnétek valami igazi vacsorát? És lepihenni? Ugyan nincsen ennyi ágyunk, de valamilyen paplan-párna mindenkinek jut, és fel tudjuk ajánlani ezt a kanapét és egy ágyat a vendégszobában.
Leülök. Figyelmesen hallatom a nőt és a férfit, a mesét amit mondanak nekünk. Viszont ez még mindig nem elég ahhoz úgy gondolom, hogy teljesen megbízzunk bennük. Furcsák a körülmények, furcsa a ház, persze szép meg minden és jó illatok keringenek... most az egyszer nem tudok az a kis naiva lenni, aki egyébként szoktam. - Mit jelent az, hogy legsötétebb az éjszaka? Szellemek élnek az erdőben? Vagy ez is egy ilyen elvarázsolt erdő? - Megrémiszt a történet amit elmesélnek, de viszont ha már itt vagyunk, akkor miért ne tudnánk meg többet? Apró pillantást vetek Kathre, majd Benre, én még mindig kitartok a nem eszek inkább semmit gondolatomnál, csak nem fogok felfordulni, nem lehet olyan nehéz ellenállni. Közben Ben szinte teljesen megválaszolja a kérdéseimet. Nem sokat tudok ezekről a dolgokról, nyilván követem a varázsvilág dolgait, de ennyire részletesen még nem mentem bele ezekbe a helyzetekbe. Felvonom a szemöldököm, és kíváncsian lesek vissza a nő és a férfi felé, hogy vajon erre mit fognak mondani, hogyan reagálják le az egészet. Közben eszembe jutnak a kintiek is, és a mögöttem lévő ablakhoz fordulok, de továbbra sem látok semmit és senkit, remélem nem esett bajuk, nekik is be kellett volna jönniük tényleg, úgy legalább mind együtt lennénk. Most úgy érzem, messze még a reggel, bár mondjuk a sötét erdő amúgy is megzavar és nem tudom eldönteni, hogy mennyi lehet az idő. Álmos nem vagyok, az adrenalin és az apró félelem amit a szívembe érzek most elzavarta a fáradtságot, de örülnék neki, hogyha hamar eljönne a pirkadat és indulhatnánk el innen, vissza a Roxfortba, biztonságban.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Látod, még ötleteket ad nekik.. – Suttogom oda Kathrine-nek, miközben Maise-Bee éppen azt a mugli mesét darálja le a párosnak, akiről még mindig nem döntöttem. Nem éppen bizalomgerjesztő helyen laknak, de ha ez afféle menedék tényleg, akkor akár hihető is lehetne az, hogy miért laknak itt. Bizonytalankodva vonogatom a vállamat, de a szőke nő végképp kihúzza a dugót a kádból, amikor az említett édességet javasolja. – Miért mindig piskóta..? – Méltatlankodom félhangosan, aztán lehajtom a fejemet megfogva most Kath kezét. Fel sem foghatom, hogy miért gondolja azt a többség, hogy minden gyerek szereti a piskóta alapú édességeket. Remélem van más alternatíva, mert már fellelkesültem, de ha csak tiramisu van, én lehet nekiindulok mégis a sötét éjszakának. Gináék igazán jöhetnének már be, ki kéne menni értük, de amikor meghallom, hogy hol is vagyunk, felpattanok, magammal rántva szinte a levegőbe a kézben tartott leányzó karját is. – Tudtam, úgy tudtam. Itt született Tudjukki. Akkor azért ez a sötét kisugárzás. Olvastam róla, hogy a hely azóta teljesen elnéptelenedett, és mivel a sötét varázsló gyakorta visszajárt a környékre, átitatta a környéket a hatalma. Olyan dolgok ébredtek fel, alakultak ki itt, amik ennyire koncentráltan talán sehol nincsenek jelen a világban. Mondtam, már? Szép a házuk. – Ülök vissza megszeppenten, ha kiderül, hogy ez tényleg valami halálfaló szerelmespár, akkor benne vagyunk a szószban, és visszakivánhatjuk Sasha félelemvámpírjait.
Nem vagyok benne biztos mi lenne a következő logikus lépés, ami jobb volna nekünk. Kimerészkedni az erdőbe, az ismeretlen veszélyekbe? Ráadásul az én állapotomban? Vagy a házat választani, amivel kapcsolatban még mindig erőteljes fenntartásaim vannak. Egyszerűen mindenhonnan veszélyt jelez a radarom. Ez pedig nincs jól így. Akkor pedig végképp nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel, ha itt valakinek komoly baja esne, mert nem tudtam felmérni a helyzetet, és megvédeni... Akármennyire is nem akarom egy pillanatra Sasha, Cody, sőt még Merc felé is kanyarodnak a gondolataim. Nem tudtam megvédeni, és megmenteni őket, egy ilyen szituációban. Egy okoskodó kudarc vagyok, semmi más. Azonban, az hogy Corvus elém áll, hogy megállítson, és a szavai visszarántanak a valóságba. Ez nem a megfelelő hely és idő az önostorozásra. Ezen felül a fiúnak igaza van. Most pedig bíznom kell benne, és inkább az ő ösztöneire hagyatkozni, semmint a sajátjaimra. S bár az emberekben való bizalom nálam kényes és sikamlós terület volt, valahogy Corvus az idők alatt átértékelődött egy olyan helyre, ahol mégis rá mertem hagyatkozni. - Rendben. Menj előre. Követlek.- mondom csendes nyugalommal. Elismertem, hogy ilyen állapotban, csak bajt hoznék rá odakint az erdőben, tehát marad a ház. Bármennyire is nem tetszik. Abban is biztos voltam, hogy Corvus sem bízik jobban a felnőttekben, mint én. Ezért is kedveltem a srácot. Helyén volt az esze ezen a téren. - Ne aggódj. Túl élem. Mehetünk.- valahol határozottan értékelem tőle az aggódó tekintetet, amivel végig méreget. De ennél több biztatásra jelenleg nem futja tőlem. Azért ha a pálcám már a kezemben van, akkor magunk köré emelek egy láthatatlan gyengébb pajzsbűbájt. Nem a legerősebb, és legnagyobb, amit tudok, de egy támadást talán kibír, és jelenleg ennyire vagyok képes. Ha Corvus megindul akár a ház ajtaja, akár a nyalóka mögötti derengés felé, egyszerűen követem, amíg nem érzem a veszélyt, és hogy mást is kéne tennem... Azért elég gyanakvóan tekergetem a fejem minden irányba. Már már kezdem magam vészmadárnak érezni...
Mugli születésű vagyok, a városka neve nekem az ég világon semmit nem mond, de azért időnként nyújtogatom a nyakamat hátha látom az ablakon át a kint maradtakat. Remélem nem mennek az erdőbe, iszonyú nagy butaság lenne, még ha az itteni helyzet is kissé ijesztő a maga cukormázas formájában. Végül bár igaza van MB-nek a mesét illetően, amire én is bólogatok, hogy ismerem, veszek egy sütit, mert a hasam már lassan fáj és nem sokra megyünk a nagy éhségsztrájkkal, ha aztán meg valamelyikünk kidől, mert leesik a vércukra. Ha már Ben is bátor volt és bevállalta, baj... csak nem lehet, remélem, főleg hogy őszintének tűnik a testvérpár igazából. - De, ha ilyen veszélyes ez a hely... miért laknak itt? Én tuti, hogy inkább költöznék be a városba, vagy akárhová máshová. - nem valami kellemes az erdő, meg az egész környék, úgyhogy számomra ez a része érthetetlen, vagy csak még gyerek fejjel nem fogom fel, hogy egy költözés, meg új ház szerzése nem olyan könnyen megy? Főleg, ha gondolom egy sötét erdőben lévő veszélyekkel körülvett cukorházat minden bizonnyal nem lehet olyan könnyű eladni.
Mielőtt még Corvus elindulna befelé egyértelműen érzékelheti, hogy azok az erek egyre mélyülnek, lefelé haladnak és mintha határozottan vastagodnának is az épület irányába, ahogyan összefutnak, mintha csak kis csermelyek lennének, melyek összeállnak egy-egy nagyobb folyóvá. A kérdés, hogy ha ezek összeérnek valahol a ház alatt, akkor ott már egy egész fekete tó lehet? Sőt az ajtóból még éppen kiszúrhatja, mintha halvány derengés szűrődne ki egy kisebb pinceablakból, amit majdnem teljesen akar egy nagyobb nyalóka, de a sötét mágiára való érzékenysége szinte odavonzza a tekintetét.
[You must be registered and logged in to see this image.] Gina leguggolna, hogy ő is megnézze az ereket, de majdnem összeroskad a fájdalomtól, rajtam pedig átsuhan egy halvány érzelem - aggodalom. Nem csak azért, mert a gyenge láncszem csapódott mellém és ezért nem számíthatok arra, hogy fedez majd a veszélyben, hanem ténylegesen a lányért. - Szerinted én bízok bennünk? Vagy akármelyikünk a házban? De a kényszer nagy úr, és a kisebb rosszat kell választanunk. - válaszolok neki, miközben erősen kattogok és láthatóan méregetem őt. - A francba. Így nem mehetünk ki. És talán nincs is értelme megkockáztatni. Bemegyünk a házba mi is. - állok meg és állítom meg még is a lányt, mielőtt kilépnénk a biztonságosnak tűnő területről. Szép dolog, ha valaki bátor, de a hülyeséget nem szabad értékelni. És ez most hülyeség lenne, nem bátor. Ezt pedig el kell fogadnunk, akármennyire jelenti ez azt, hogy tehetetlenek vagyunk. Visszafordulok a házhoz és elindulok a bejárati ajtóhoz, hogy csatlakozzunk a többiekhez, mert nekem nincsenek már megváltó ötleteim. Esetleg megnézem, hogy az erek központja hogyan pozícionál, a házon belül melyik szobában vagy területen lehet a közép, már ha ez belátható, megtippelhető a vonalak alapján.
Mindeközben bent...
Már éppen nyitná a száját Greta hogy válaszoljon Kath-nek, amikor MB-ből kitör a megállíthatatlan csacsogás. Több ponton is elveszítik követni a lány orkánszerű információáradatát, pedig igazán látszik a testvérpáron, hogy igyekeznek követni és közben kedvesen mosolyogni. - Látom már, hogy ki nem kap a Tiramisuból! - nevet fel a szőke nő, aztán kicsit zavarodottan néz, nem igazán tudja, hogy kinek válaszoljon először, de végül Katherine-re pillant vissza és csak aztán újra a zakatoló gőzmozdonyként zúgó MB-re. - Nem igazán tudom, hogy mivel bizonyíthatnám, hogy akarunk ártani nektek, meg akarjátok nézni a padlást és a pincét? Az erdő pedig… - itt kicsit elhallgat és a bátyjára néz, aki átveszi a szót. - Jól van, mindenki üljön le, ha tényleg tudni akarjátok. Ebben az erdőben évekkel ezelőtt számtalan gyerek tűnt el, senki sem mert a közelbe jönni, csak egyetlen boszorkány. Az ő házában vagyunk most. Ezen a házon olyan varázslatok ülnek, amik azután se tűntek el, hogy a boszorkány elhagyta. Nem pontosan tudjuk, hogy hová tűnt, vagy miért maradtak meg a védőbűbájok, de szerencsénkre így beköltözhettünk évekkel később. Egyesek azt mondják, hogy a boszorkány ölte meg a gyerekeket, mások azt, hogy az erdőben keringő valamilyen szörnyeteg volt, és az végzett a boszorkánnyal is… Egy biztos, minden évben, ebben az időszakban, éppen ma éjfélkor a legsötétebb az éjszaka az erdőben. És ezért nem szabad elmennetek, nagyon veszélyes lenne. - fejezi be a mesét, amivel nem akarja ráhozni a gyerekekre a frászt, de ők erősködtek, hogy tudni akarják, hát tessék. - És a városka Little Hangleton, oda tudtok eljutni, ha eljött a reggel.
Érzem a furcsa pillantásokat az arcomon ahogyan belépünk a házikóba. Talán kicsit el is vörösödöm és talán sokkal inkább ezen jár most az agyam, hogy ők, akikkel ide jöttem, mit gondolnak rólam, mint a két idegenen. Egyáltalán nem szeretnék itt maradni, csupán a Roxfortba vágyom most vissza. Nem is értem miért nem tudtunk visszahopponálni, ha egyszer sikerült, akkor másodszor is mennie kellene... ezek az emberek hogyan közlekednek itt? A semmi közepén, egy nő és egy férfi, egy fura házban. Cukrászok mi? És minden nap járják a 'közeli' várost? Na meg mit nem. Az édességek el is olvadnának mire odaérnének. Egy lépéssel arrébb lépek Ben mellől és igyekszem körülnézni, valahogyan hasznossá tenni magamat, ha már nincs meg a pálcám és igazából a beszélőkém sem túl jó. Idegenekkel, ismeretlenekkel mindig bizonytalan vagyok, és őszintén itt még senkit sem ismerek olyan jól, de talán azért Ben és MB már kezdtek valamit felszabadítani bennem. Az étel és ital említésére megkordul a gyomrom, a torkom már teljesen kiszáradt, de Gina intő szavai jutnak eszembe, valahogy muszáj lesz legyűrnöm ezt a vágyat. Nem is értem Ben maradási kijelentését, persze, az erdő sokkal veszélyesebbnek tűnik még most, de vajon kibírjuk reggelik éberen idebenn? Aggódva tekintek a többiek felé, kérdőjelekkel a szememben, és csodálom közben MB-t, hogy így szóval tudja tartani az itt élőket, talán ez valami elterelés? Még mindig tehetetlennek érzem magam, mintha csak egy különc lennék, aki tök haszontalan.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Nos, mondhatni, hogy a tervem csak harmadrészt volt sikeres. Kathnek sikerült átadjam a pálcát és ez önmagában reménykedésre ad okot, de a menekülési próbálkozás kedves és oldalba lyukat beszélő volta nem jött össze. Úgy tánik Ben inkább maradna, s Kath is hajlik afelé, bár őt gyanakvóbbnak érzem azért a kérdéseiből adódóan. Alapvetően ez teljesen rendben is volna, ha Gina és Corvus nem lennének odakint. Ha mi maradunk éjszakára itt, akkor velük mi lesz? Ők majd odakint alszanak a hülye erdőben? Cukorkák ide vagy oda, akkor is bizarr. - Ó, hát azt nem tudtam. Azt hittem, hogy csak szeretik a meséket és valamiféle gyerekzsúrt tartottak. Biztos tökre véletlen, dehát Hans, meg a kis házikó az erdőben, a cukorkák.. van erről egy mese, tudják? Ha már úgyis azt mondják, hogy maradjunk éjszakára, elmeséljem? Hansapu sokat mesélte nekem és a testvéreimnek, szóval elég jól tudom még hangutánzással is mondani a különböző szereplőket. - csacsogok, hogy továbbra is ezen a megkezdett úton maradjak. Hátha annyira idegesíti majd őket a sok duma, hogy elfelejtenek megenni minket. - Egyébként melyik az a legközelebbi városka? Tudják mi tök véletlen kerültünk ide és őszintén gőzünk sincs, hogy hogy sikerült. Lehet, hogy az az undok, felsőbb éves Mardekáros liba intézte valahogy, aki a tanár kedvence, s aki abban leli örömét, hogy másokat szivasson. Tanerő csak nem tenne ilyesmit a diákjaival. Maguk is Angliában járták ki az iskolát? Nem ülök le, de jár a nyelvem, mint a motolla. Amíg cseverészünk, odakint talán csak ki tudják találni, hogy mi legyen. Hátha többre megyünk velük, mint annak a lehetőségével, hogy aludjunk itt. Utóbbihoz azért annyira nem fűlik a fogam. Semmi bajom a pizsipartikkal, de azért a bizarroid fajtákat annyira nem kultiválom ám.
Valóban sok a lány barátom, és lesz, akiből hirtelen lesz ilyen barát, Kathnek igaza van. Én magam nem vagyok túl kezdeményező, elvagyok a saját világomban, de ha valaki megszólít, szívesen beszélgetek, tanítom kártyázni, ilyesmik. Van az a réteg, akik kedvelik a társaságomat, az okoskodásomomat, hiszen az ellenkező nemmel mindig másféle szemszögből vitathatsz meg bármit. Gabrielle még viszonylag friss ismeretség, más mint Maise-Bee, vagy Gina, inkább Sasha és Gilly hibridjének mondanám. Még alig ismerjük egymást, de nem hibáztathatom csak mert nagyon hasonlít Sashára. Elengedem Gabrielle-t de azért fél szemmel rajta figyelek, s Kathrine mellé ülök le, akár fel tudja húzni MB akár nem. – Én azt mondom, hogy maradjunk. A sötét erdő megvár reggel is. Kicsit éhes vagyok, úgyhogy szívesen megkóstolok valamit. – Úgy okoskodom, hogy hiába intett Gina, és Corvus is nagyon gyanakodva méregette a házat, bent talán élőknek tűnnek a tulajok, és tekintve, hogy Sashát valami félelemvámpír ragadta el, szívesebben küzdök meg sötét boszorkányokkal, mint szellemekkel. Viszont a kintiek nem tudni, hogy mit csinálnak, talán jó, ha vannak hátvédeink, de tekintve, hogy egyre sötétebb van, jobb lenne együtt lenni, csapatként. Maise-Bee német tudásán azért elámulok, na meg a hirtelen összedobott meséjén is, és ez kissé kiül az arcomra, de aztán nagyon lelkesen bólogatok, hogy így van, noha abban is van ráció, hogy az órára már úgyse érünk vissza, tehát tartom, maradjunk.
Az emberek általánosságban azt hiszik, hogy mindig mindent tudok, vagy legalábbis mindenhez hozzá tudok szólni. Nem tagadom gyakorta erre még rá is játszok. Olyankor pedig bosszantóan arrogáns tudok lenni. Tudom én. De azok a helyzetek, amikben nem látom át a logikai funkciókat még engem is össze tudnak zavarni. Megijeszteni nem. De összezavarni igen. Márpedig semmi értelmét nem látom, hogy valaki leutánozzon egy mugli gyerekmesét egy baljós erdő közepén. Mégis mi a fenének? Mi a slussz poén a dologban? Tuti nem a hozzánk hasonló eltévedt gyerekek ijesztgetése. Ahhoz az erdő már önmagában is elég volna. Mellesleg annak se lenne sokkal több értelme. Akkor mégis mire megy ki a játék? Mert ugyebár okoknak, és céloknak mindig lennie kell a dolgok mögött. - Nem tudom. Sosem láttam még ilyet. Még a Tiltott Rengetegben sem. - ismerem el egy sóhajjal, hogy ezúttal ötletem sincs mi legyen. Miközben a srác mellé guggolok, és én is szemrevételezem a fekete ereket. Csakhogy a mozdulat nyilván nem volt a legokosabb tőlem. A jelenlegi állapotomban legalábbis, így térdre is esek, és ösztönösen nyúlok az oldalamhoz. Meg a combomhoz. Az arcomra kiülő fájdalmas fintor árulkodik is róla, hogy nem ez volt az év megmozdulása tőlem. De vissza a fekete erekhez. Furák. Tényleg nem tudnám mihez hasonlítani. Hacsak nem a gomba hifákhoz. De akkor sem stimmel. Vagyis igen, csak nem a jót súggaló gondolat. - Semmi gáz, csak a fájnak még a sérüléseim. Szükségem lesz egy rendes gyógyítóra is, ha haza jutunk. Az erek meg... mintha a háztól mennének az erdő felé. Rossz érzésem van. - sóhajtok fel. - Ami a felnőtteket illeti, a mesebeli banya is kedves volt. Először, amíg meg nem akarta enni a kölyköket. Ezért nem bízok a folyton kedves emberekben. Hátsó szándékuk van. Az erdő meg, veszélyes és sötét. Fenébe. Itt sem maradhatunk az ítéletnapig. - nem tudom melyik forgatókönyv a rosszabb, és hol kaphatunk értelmesebb válaszokat. A tekintetem követi az olykor elsuhanó árnyakat, és baljós kacajokat. Úgy tűnik ide nem tudnak bejutni, tehát kvázi biztonságban vagyunk. De vajon azért nem jönnek be, be mert ez egy jó biztonsági pont, vagy azért, mert itt még valami náluk is rosszabb van? Felállok, de ezúttal sokkal óvatosabban. - Ha szerinted ott több válasz van, mehetünk. Csak futni ne kelljen. - szegezem magam elé a pálcám. Nem vagyok az a fajta, aki csak azért meghátrál, mert rossz ötletnek tűnik valami. Vagy veszélyesnek.
Persze a kézfogást akár vehetném úgy is, mint hogy mindenki meg van ijedve, de Bennek elég hirtelen lesznek olyan lány barátai, akikről amúgy sose mesélt és lássuk be mostanában amúgy is elég morcos mindenkivel, ki tudja hogy mikor találja ki, hogy teszem azt másokkal akar barátkozni, mert mi rossz emlékekhez kötjük... Próbálok most erre nem gondolni, inkább a helyzetet kellene megúszni. Bár tény éhes vagyok, de még mindig nem fülik a fogam hozzá, hogy egyek, akármennyire is azt mondják maradnunk kell. Viszont nincs itt mindenki és őszintén szólva gőzöm sincs mi csinálnak még kint a többiek, de az is tény nem vágyom abba a sötét erdőbe. - Talán tényleg meg kellen várni a reggelt. - bizonytalanul motyogom magam elé, mielőtt még kapok a nyakamba egy MB-t, amin elsőre meglepődöm, de azt leesik a tantusz, úgyhogy visszaölelek és magamhoz veszem suttyomban a pálcámat is. na nem mintha én és a profi varázslás kéz a kézben járnánk, de mégis megnyugtatóbb, ha nálam van. - Na jó, tudják... nem ismerjük magukat és egyáltalán miért bízzunk abban, hogy nem fognak tudom is... megenni? És ez a ház miért ilyen, ha odakint az erdő sötét és félelmetes és azt mondják olyan nagyon veszélyes is. Egyáltalán miért veszélyes annyira? - hát na azért mégis csak tiszta vizet önthetnénk végre abba a pohárba, mert mindenki fecseg erről is arról is, de még mindig nincs sok bizalmam a benti helyzethez, viszont az erdő se vonz, főleg éjszakára, szóval gőzöm sincs, hogy mi legyen.
A sötét erezet egyértelműen kinyúlik az erdőbe, ám valahogy olyan az egész elhelyezkedése inkább minha innen ágazna szét és nem pedig az erdőtől jönne ide. A vérfagyasztó kacaj és az árnyak a fák között továbbra is ott suhannak időnként, sőt mintha ahogyan menne le a nap az egész hely odakint még nyomasztóbb lenne. Ez alapján tényleg nem tűnik jó ötletnek kimenni a védelemből még pajzzsal sem. Láthatóan ide tényleg nem tud bejutni a sötét, kivéve persze ezeket az ereket a föld vékony rétege alatt.
[You must be registered and logged in to see this image.] Gina összefoglalja igazán dióhéjban azt a mugli mesét, és ilyen szemmel tekintve a házra tényleg igazán beleillik az egészbe. De miért? Mi értelme van egy gyerekmesét leutánozni és az erdőben élni a semmi közepén? Nem vagyok az az önhitegetős fajta, így csak elhúzom a számat, mikor Gina azt mondja, hogy lehet az Ollivanderek még mindig a dombon ácsorognak és nem értik hol vagyunk. Ez a legszerencsésebb elképzelés, éppen ezért a legvalószínűtlenebb. Persze nagyon szívesen bocsánatot kérek a pánikkeltésért, ha már biztosak vagyunk benne, hogy nincsenek veszélyben. Benjamin kérdésére csak vágok egy fintort, mivel az előbb még ő indult meg szinte ignorálva, de mindegy. A lényeg, hogy ugyan teljesen változik az eloszlás, de külön maradunk, és ezúttal a sérült Ginával nyomozok, nem a vattacukor hajú lánnyal. - Úgy tűnik, igen - válaszolok végül sokáig csendben maradva Ginának, mikor rákérdez találtam-e valamit. Leguggolok, újra átmegyek a helyi Winnetou-ba és a fűszálakat félrehajtva nézem a fekete szálakat, amik az erdőfelé mutatnak. - Mit gondolsz? Négyen vannak bent, és akármit is mond az a mese, nem tűnt valami ellenségesnek az a két felnőtt. Az erdő veszélyesebbnek tűnik, de talán válaszokat kapunk, hogy mi folyik benne. - pillantok fel a fűszálak közül a lányra. Minden esetre a ház jótékony aurájának határáig mindenképpen kisétálok követve ezt az “eret”, amire rátaláltam, hátha onnan még látni valami egyebet. És addig a vörös is elmondhatja a mondókáját, hiszen biztosan van valami véleménye vagy ötlete. Mindig van. Ha azt mondja, hogy menjünk tovább, akkor a pálcámmal egy mágikus pajzsot emelek magam köré - sajnos mindkettőnk köré nem tudok, nem igazán gyakoroltam a csoportokra ható mágiákat. De még pajzzsal is csak óvatosan indulok meg, és ha visszatér az a vérfagyasztó kacagás, ami Benéket kísérte, akkor határozottan megkísért a hátraarc.
Mindeközben bent...
Valójában Gretan nem látszik, hogy nagyon megsértődne, hogy Kath kicsit ferdítet neki. - Megértem kisbogár, biztosan meg voltál ijedve, ahogy mindannyian, hiszen az erdő vaksötét és különösen rémisztő ma éjszaka! - mondja, aztán végignéz a jövevényeken és mindenkit hellyel, meleg itallal és étellel kínál, mint egy jó háziasszonyhoz illik. Már elég sok idő eltelt, mióta utoljára ettek, szóval mindenkinek egyöntetűen megkordul a hasa. Maise-Bee német tudásán pislognak egyet, de mind a ketten elmosolyodnak, és Hans miután letette a fejszéjét és a nagy prémes vadászkabátot már egyáltalán nem néz ki fenyegetőnek. Egy jóképű szőkés hajú férfi, egyértelműen hasonló vonásokkal a húgával. - Ahogy korábban mondtam a kis barátotoknak, nem mehettek el még, túlságosan veszélyes lenne. Honnan érkeztetek? A Roxfort több száz kilóméterre van innen, nem tudtok csak úgy hazasétálni! - vonja össze a szemöldökét, amikor meglátja a pálcákat a kézben. - Holnap reggel el tudunk kísérni titeket a legközelebbi városkába, de az is 10-15 kilométeres túra, de van néhány régi seprűnk, amit használhattok. - ajánlja fel egy kedves, bátorító mosollyal. Ma lelépni? Visszaérni az iskolába a következő órára? Úgy tűnik, hogy erre esély sincsen. Kicsit megzavarodnak MB csacsogására, de összenéznek és fel is nevetnek. - Édesem, cukrászok vagyunk, bármikor összedobunk nektek egy jó tökös pitét, de azért köszönjük szépen a felajánlást, tündér vagy!
Nálam van Kath pálcája és a magamé is, szóval mindenképpen többre megy Ben velem, mint Gabriellel, de jó, hogyha a francia lány is velünk van azért, ki tudja milyen tudásunkra lesz szükség odabent. Gina szavait ugyan meghallgatom, de csak egy fintor a jutalmuk. Nem akarok leállni vele a Jancsi és Juliskáról témázni, inkább bólintok Bennek, s megindulok velük a ház belseje felé. - Jó napot kívánok! - köszönök belépve Benék után, majd ezt a köszönést lesz ami lesz alapon megismétlem helyes németséggel is. Ha már Hans, akkor itt van a fejemben Hansapu nyelve és minden amit a népéről tudok, ki tudja ezek németek-e, ha igen talán szereztem egy jó pontot magunknak ezzel. Ha senki sem akadályoz, akkor Kath felé libbenek, hogy egy nagy, cuppanós puszival és öleléssel üdvözöljem, s hogyha sikerül eléggé meglepnem mindenkit, akkor talán fel is tudom húzni az ölelésben, s akkor ad1 ki tudja szedni a pálcáját a zsebemből, ad2 kissé el tudom távolítani a nyannyer - ha fiatal, ha nem, akkor is egy erdei házban lakó nyanya nekem - közeléből. De legalábbis azt talán elérem, hogy ne valami tolvajbandának tűnjünk akik sebtiben összeverődtek, hanem látszódjon milyen szorod közöttünk a kötelék. Ja, annyira, mint Gabi és Ben között, de az mindegy. Tizenévesen könnyen haverkodik az ember lánya, én legalábbis tuti, szóval nem áll tőlem távol ez az ölelkezés, s remélhetőleg Kath se kiakad majd tőle, hanem veszi az adást és beveti magát a játékba. - Igazad volt, nem olyan jó odakint, de látod mondtam, hogy Benék megtalálnak, szóval bevártam őket. De azért jobb így együtt. Úgyis ki kell találjuk mit kamuzunk a Szipirtyónak, amiért így elkéstünk az órájáról. Kupaktanács? - hadarom, majd édes mosollyal felpillantok először Gretel majd Hans felé. - Igazán szép helyen laknak. Miattam maradhatnánk, de órára kell mennünk. Esetleg van kedvük megmutatni merre van az út vissza az iskolába? A következő szabad hétvégén visszajöhetünk látogatóba, ha szeretik a gyerekeket. Sőt! Hozhatunk tökös pitét is. Finom. De most mindenképpen mennünk kellene, ha nem akarunk kicsapást. Nem nagyon gondolom át mit beszélek, csak úgy jön a blődség, de mivel mindig is remekbeszabott hazudozó (füllentő. na!) voltam, így nem hiszem, hogy megneszelhetik, hogy kilóg a lóláb. Hacsak nem kapnak elő valami veritaszérum szerű valamit, de azért olyan forrón csak nem eszik a kását. Remélem nem esznek embert vagy ilyenek.
