2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Gina hamar magához tér és úgy tűnik, mintha nem sérelmezné a kábító átkot, de persze ki lenne az aki egy ilyen helyzetben a vitára koncentrálna? Mindenesetre kicsit rosszul esik, hogy szinte átlépnek a mondandómon, mintha nem is hallották volna meg a javaslataimat... persze értem én, egy ismeretlen hugrás mit tudhat, amit a griffendéles és a hollóhátas nem... mindenesetre úgy döntök, egyelőre nem jártatom feleslegesen a számat. Kicsit zavaróan hat számomra Gina folyamatos beszédje, de szerintem Ben sem díjazza mindezt, és láthatóan próbál tenni is ellene. Én nem vagyok az az erőszakos fajta, sem a szavak embere, ezért azt hiszem nem is lennék túl jó medimágus, de az alapfokú, minimális tudás mindig is érdekelt. Bármikor történhet valami... ilyen probléma. - Megtesszük a tőlünk telhetőt, Gina. Csak bízz bennünk egy kicsit. - Igyekszem azért Ben segítségére lenni, és mindannyiunk előnyére válna, ha végre sikerülne ellátni Ginát és utána jönne a segítség vagy épp vissza tudnánk hopponálni az iskolába. A kezembe veszem a szükséges dolgokat, határozottan bólintok Bennek, és ugyan egyáltalán nem ismerem őket, bízom abban, hogy együtt mégis jól el tudjuk látni a lányt. - Nem fogok elájulni. Csináljuk. - Igyekszem bátorságot sugározni felé, és bátorítást is talán, ami szerintem Bennek egyáltalán nem szükséges, hisz elég határozottnak tűnik mindenben - még akkor is ha nincs igaza? -. Kezemben szorongatom a textilt készenlétben Gina sebe és a bot mellett, majd a számolás és a kirántás után azonnal rászorítom azt a vérzésre, teljes erőmből, és kicsit talán megijedek a kezemre ömlő vértől, mégis tartom magam. - Ez egy rövid ideig jó lesz, de lehet, hogy hamar át kell kötöznünk, ha nem tudunk innen kijutni. - Kicsit felállok, mert elgörnyedtek a tagjaim, kinyújtóztatom magam és közben körültekintek. Az erdő egyre rémisztőbb, egyre sötétebbnek tűnik, mintha árnyak mozdulnának a fák között, mintha láttam volna ott valamit futni az egyik fától a másikig. - Ti... nem láttatok ott valamit? - Az jelenleg sokkal jobban aggaszt, hogy nincs meg a pálcám és nem tudom megvédeni magam... a többiekre vagyok utalva és még csak nem is ismerem őket igazán. Tud így bizakodni az ember?
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Cseppet sem lep meg, hogy Corvus nem is kérdés a védelem szerepkörét választja a javaslatra, miszerint csak egy menjen előre és a többi védje a hátát. Hát nem tudom, szemből menni és bekopogni csak úgy eléggé hülye ötletnek tűnik, vagy csak azért, mert már eleve idegesít a tény, hogy itt van ez a lány, aki a háztársam és csak most derült ki, hogy olyan fenemód jóban van Bennel? Áh már azt sem tudom, hogy ez miért zavar, de most sokkal jobban irritál az újfent Benedict megszólítás Corvus részéről is. Így kissé mintha kihúznám magamat és bólintok. - Oké, akkor én megyek. - és mindenféle ellenvetéseket nem megvárva indulok el az épület felé. A bőröm halványan feldereng a megjelenő jégpáncélnak hála, mert hát lássuk be pálcával nem sokra mennék, már csak a nem túl nagy szakértelmem miatt sem, meg aztán ha valaki ne adj isten van bent és nem barátkozni akar akkor valahogy olyan sejtésem van egyedül pálcával se sokra mennék ellene, akármennyire is megpróbálják védeni a hátamat. Végül aztán az első lépés után megtorpanok és készülve a legrosszabbra visszalépek MK-hez és a kezébe nyomom a pálcámat. - Ha mégis gáz lenne. - na igen, ha elkapnak, akkor tuti, hogy az első, hogy ezt elveszik, akkor pedig jobb, ha még van esély rá, hogy visszakapom tőlük, mintha szerezhetek be újat. Missy nem örülne az extra kiadásnak. Mégis csak ikrei vannak rajtam kívül ugye. Azért még akaratlanul is vetek Corvusra egy futó pillantást, de úgy fest jól bevédte magát, aztán irány az ajtó a magam határozott és persze kellően makacs módján, hogy kopogtatásra emeljem a kacsómat. Elég gyors az esemény, amit a többiek láthatnak. Lényegében az ajtó egy szemvillanás alatt kinyílik épp akkorára, hogy alig látszódjon más, csak egy nálam azért magasabb, de nem túl magas szőkés hosszú hajú alak és a következő pillanatban már csukódik is, miután berántott engem. Nagyjából egy halk nyekkenésre volt kapacitásom és kb. ennyi. Legalábbis kintről ennyit lehet látni. Az erdő egyébként MK és Corvus körül meglepően csendes, nem igen csivitelnek madarak, vagy motoszkálnak egyéb állatok. Majdhogynem még a saját lélegzetvételüket is hallják.
[You must be registered and logged in to see this image.] Ha piszkálódásról van szó, akkor elememben vagyok, a helyzet még sem olyan körülöttünk, hogy szóvá tegyem mennyire feszült a helyzet Benedict és a másik griffendéles lány között, akinek valójában még nem jegyeztem meg a nevét. Pedig a nyelvem hegyén van, hogy kimondjam, hogy a féltékenység és a küzdelem Morganért szemet gyönyörködtető a lányok között. Csak egy kicsit szúrnék oda, csak egy aprócskát, de… Accipiter elvérzik, az erdőben kísérteties kacajok hallatszanak, és beleütközünk egy… mézeskalács házba? Nem vagyok a mesék szakértője, csak azokat a történeteket ismerem, amik minden aranyvérű házában felcsendülnek, és azokból is keveset, mert a szüleim nem voltak soha a lefekvés előtti meseolvasás rajongói. Így nincsen gyanús asszociációja kannibalizmusra, bár abból is kinőttünk már, hogy egy édesség paradicsom elég legyen az elkápráztatáshoz. - Rendben. Benedict? - bólintok először a fürtös oroszlán szavaira a csalizásról és adom tovább a stafétát a másiknak. Hogy én legyek az, aki besétál egyedül Na még mit nem. Ők verik a mellüket, hogy mekkora hősök, sokkal jobb lesz, ha hátvédnek maradok, és akkor lépek közbe, amikor kell. Nem tudom, hogy vita következik-e, vagy Katherine csak szimplán felszívja magát és megindul, én minden esetre egy közeli fa, vagy meglehetősen nagyméretű nyalóka mögé bújok és a pálcámat szorongatva várom, hogy a kopogás után előkerüljön a ház gazdája. Próbálok figyelni a környezetemre, így mikor valaki - csak egy szőke villanást látok, egészen magasan, olyan magas lehet mint én, talán már felnőtt, talán nő, talán... - átsuhan az ablak előtt, azonnal megrebbenek. Tehát biztosan nem üres a ház, lesz, aki fogadja a csalit - legyen az Benedict vagy az újlány. Meg kéne kérdeznem a nevét. Bár, ha fontos lenne a neve, akkor már tudnám.
Nem különösebben akadok meg ezen az egész vigyázzak rájuk vagy ki vigyátzzon kire dolgon, de amikor corvus visszakérdez azért szemtelenül elvigyorodom. Nem, mintha én volnék a korelnök vagy a pro bármiből, de a maga nemében egész vicces a szituáció így. Oké, sokáig nem vidulok, hiszen hamar fejbe kólint a valóság és leesik, hogy a helyzetünk cseppet sem frankó, de kicsit jólesett a könnyedség íze a számban. A bizarr kacagástól a hideg futkos a hátamon, s örvendek, hogy Corvus nem akar arra megindulni ugyanis nincs kedvem leállni vele vitatkozni az útirányt illetőn. Mondjuk a viskó sem a szívem csücske, amit elérünk, de valamit csak csinálni kell, így Kathtel egyetértésben vagyok a "nem igen tehetünk mást" ügyében. - Javaslom, hogy csak egyikünk menjen nyíltan az ajtó felé, ketten fedezzük. - állok elő egy ötlettel. Részemről mindegy, hogy ki lesz a "csali" vagy a "fedező", igazából csak azt nem tartom jó ötletnek, hogyha védelem nélkül hagyjuk akármelyikünk hátát, szóval azért mondom azt, amit. Nyilván mehetnénk úgy is, hogy egy elöl, egy hátul és egy fedez, de az megint csak egy hát védelem nélkül lenne, szóval.. nem véletlen, hogy ezt nem javaslom. - Ha valami csoda folytán jófejek, akkor elvezethetnénk őket Gináékhoz. Ha meg mégsem, akkor.. na arra ráérünk akkor gondolni, ha a cumi rossz végére kerülünk. - morfondírozok az orrom alatt, de nem rejtegetve Kath és corvus elől a véleményemet. Hiába, én még ebben a helyzetben sem vagyok képes befogni a szám.
Elszakítom a pillantásomat a távozóktól, s igyekszem kizárni a tudatomból a kislány kacaját, aki Sashára emlékeztet. Nem is kicsit. Gina lába már el van látva, amikor ébredezni kezd. Szemforgatva nézek össze Gabrielle-el, hogy az örökké okoskodó griffendéles már megint osztani kezdi az észt, és nem fogja fel, hogy azért kábítottam el, hogy átérezze, nem kell neki mindent megoldania. Továbbra is úgy parancsolgat, mintha ő lenne az atyaúristen. Most félreteszem az egómat, mert úgy fest, Gina semmiből sem tanul, csupán halkan csitítóan szólalok meg. - Gina. Ne beszélj, feküdj vissza, és ne terheld magad, ellátunk. – Ha szükséges, szelíd erőszakkal tolom vissza nyugalmi pózva a vállát, hogy nem kell figyelnie, instruálnia minket. Felmérem a lehetőségeket, de jelenleg Gabrielle véleménye jobban érdekel, mint a láthatóan kotyagos Gináé, aki lehet, hogy eleve félrebeszél. Az erdő árnyai kezdenek megnyúlni, úgyhogy sietnünk kell. Körülnézek, és a földről felveszek egy fadarabot, ami nem túl vaskos, ezt peckelem Gina szájába. – Harapj rá, hogy ne a nyelved bánja. Gabrielle. Kihúzom a nyársat Ginából, és bepólyázom, de lesz pár pillanat, amikor ömleni fog a vér. Amíg a pólya rá nem tekeredik, addig ezt nyomd a sebre. Ugye nem fogsz elájulni te is? – Még megvárom a szöszi válaszát, és a Gina táskájában találtak közül egy tisztábbnak tűnő textildarabot nyomok Gabrielle kezébe. Aztán veszek egy nagy levegőt, egyik kezemben a pálca, a másikkal pedig ráfogok a fára, ami Gina oldalából áll ki. – Egy.. kettő.. há-rom! – Rántok egyet, hogy Gabrielle reagálhasson, majd a textilre már küldöm is a varázslatot, hogy elfedje a felnyíló sebet. – Ferula! – Pattan ki ajkaim közül a varázslat, remélve, hogy nem történik semmi váratlan ahhoz képest, amit elterveztem. Érzem, hogy a félelem jeges csókja végigsiklik a hátamon, de talán nem most nyomorítom meg Ginát egy életre. De ha sikerül a sebkötözés, lehet, hogy végleg elkötelezőzöm a gyógyítói pálya mellett. Na nem olyan istenkomplexusos módon, ahogyan Gina teszi.
Mit mondhatnék, nem igazán számítok arra, hogy Ben ki fog ütni. Így sok mindenről lemaradok, mint Corvusék indulásáról az egyik ösvényen, vagy az ijesztő lánykacajok. Nem tudnám megmondani, hogy szerencsémre vagy sem. Mindig mondogatom, hogy utálom a horror sztorikat. Ez az erdő pedig lassan hajazni kezd egy pocsék horrorra, ami egy csapat kölyök eltévedésével kezdődik... Ámbár azt hiszem az elmúlt évek megedzettek annyira, hogy már ne boruljak ki könnyen. A saját kriminális állapotomon se. Legalább valakinek higgadtságot kell sugalmaznia. Na persze ájultan az ember semmit sem sugall vagy tesz. Ugyanakkor csak bízhatom benne, hogy Ben tudja mit csinál, és a fadarabhoz nem nyúl nélkülem, amíg eszméletlen vagyok. Az trükkös lesz, és Ben tudása közel sem elegendő hozzá. Ami azt illeti még az enyém se lenne az normál esetben, ha hagyományos módon kéne ellátnom egy ilyen sérülést. Én is csak egyszer láttam hasonlót Codytól, pontosabban az a baj, hogy nem láttam, hogyan kezelte, csak a végeredményt, ami a varázslat hatására napokig tartó mozdulatlan lábadozást jelentett. Tudtommal ezt a varázslatot csak 8. vagy 9. évfolyamon tanítják a medimágusoknak. Mivel roppant bonyolult többszörös hatású varázslatról van szó. Mozdulatlanul tartani a sérültet, megállítani a vérzést, eltávolítani a sérült szöveteket, és új szöveteket képezni... Ha minden hozzánk hasonló kölyök képes lenne erre a varázslatra nem lenne szükség medimágusokra, és medimágus képzésre sem, amiben a gyakornokok évekig szigorú felügyelet alatt gyakorolják be ezeket, mielőtt önállóan is gyógyíthatnak. Persze van az egyszerűbb változat, amit tavaly tanultunk, és ami a felszíni sebek ellátására szolgál. Lényegében megállítja a vérzést, és összehúzza / összeforrasztja a kisebb sebeket. Ez azonban messze nem lesz elég esetemben. Első ránézésre is látszik, hogy ez nem felszíni sérülés. Ha az lenne, már nyoma sem lenne. Itt nem rólam, vagy a mindent tudó okoskodásaimról van szó, amivel néha az őrületbe kergetek másokat, hanem a tapasztalataink, és gyakorlati tudásunk hiányáról. Mert hát nekem is véges a tudásom, és ez az a pont, ahol véget ér. Ahogy végül is lassan magamhoz térek, és tisztázni tudom magammal a gondolataimat, lenézek a Benék által már ellátott lábamra, majd a fadarabra az oldalamban. Nem igazán jut el a tudatomig, hogy Ben ütött ki, inkább vélem - a fiú szerencséjére - sima ájulásnak a dolgot. Persze ha nem így lenne, se ez lenne a megfelelő hely, és idő, hogy vitázni kezdjek Bennel, hogy azt tegye, amit mondok neki. Lassan kissé vontatottan szólalok meg. - Jó...oké... szóval a fadarabbal az oldalamban két dolgot tehetünk. Az észszerűbb az volna, ha egyszerűen megvárnánk, amíg Corvusék segítséget hoznak, és kórházba szállítanak, ahol megfelelően képzett medimágusok kezelhetik a dolgot. A másik, hogy kockáztatunk. Vagyis leginkább én. Egyetlen gyors mozdulattal kirántjátok a fadarabot, én pedig mielőtt elájulnék a fájdalomtól a képességemmel próbálom legalább annyira begyógyítani a sebet, hogy ne vérezzek el. De ilyen komoly sérülést még nem kezeltem vele. A harmadik verzió, ami nyilván nem jöhet szóba, az lenne ha egy olyan bonyolult varázslatot használnátok, amit csak az egyetemen tanítanak a gyógyítóknak, és én sem tudom hogy működik pontosan, nem tudnám kivitelezni. Bár csak itt lenne Cody. Most pokolian hiányzik a gyógyítói szaktudása, amiben messze előttem járt. Oké. Szóval.. mi legyen? Ben? - kérdezem végül összefoglalva a további lehetőségeket. Észre sem veszem, ahogy ösztönösen csúszik a kezem a fadarab és a seb találkozásához. Akárhogy is, nehéz percek várnak rám. Nehezebbek, mint az eddigiek...
Csak a fejemet rázom MB kérdéseire, fogalmam sincs, hol hagyhattam el, hol volt még meg, talán a pályán odakinn... Azt a rövid távot amit megtettünk idáig, gyorsan végigfutom, és miután semmit sem találok, remény vesztve állok meg Gina, Ben és MB között. - Valószínű, ott maradt Roxmortsban. - Felsóhajtok és próbálok kicsit elvonatkoztatni a többiektől, a hangoktól a furcsa erdő jelenlététől, hiszen most talán a legfontosabb, hogy valaki tudjon segíteni a sérült lányon és mihamarabb visszajussunk az iskolához vagy a környékére, lehetőleg annyian, amennyien jöttünk. Mondjuk, ez eddig elég valószínűtlennek tűnik, a két csapattag eltűnését illetően, de bízom a legjobbakban, hogy talán nekik nem sikerült hopponálni, és a terepen maradtak. Amikor Gina elmondja az instrukciókat, már sokkal higgadtabban és magabiztosabban lépek közelebb, még pálca nélkül is szeretném megnézni azokat a sebeket, de az iménti összetűzésünk miatt, kérés nélkül nem fogok Benhez közeledni. Ugyan nem nekem szólnak ezek az instrukciók, mégis magaménak érzem egy részében a feladatot, és már azon lennék, hogy odalépjek, felrúgva a bizonytalanságot és a félénkségemet, de Ben kizökkent a kábító bűbájjal, meghőkölök egy pillanatra. Nem vagyok ennek a híve, de annyira még nem engedtem fel, hogy ezt elmondjam, talán felesleges is lenne most egyéb feszkót kelteni, és ahogy a nevemet hallom, visszarázódom. Bólintok, és kérdések nélkül térdelek le Gina másik oldalára, végre jobban szemügyre véve a sebeket. - Kell egy ruhadarab a vérzés miatt, meg a sebfertőtlenítő a táskájából, esetleg valami vérzéscsillapító, gondolom ilyent is találsz ott. A pálcám sajnos nincs meg, úgyhogy a varázslatokat neked kell elvégezned. - Most még a rémisztő kacaj is elkerüli a figyelmemet, annyira koncentrálok, hogy igazi segítséget nyújthassak mint Bennek, mint Ginának. Ilyen esetben mindig gyorsan kell cselekednünk, amúgy meg nem vagyunk egy biztonságos helyen, ki tudja, mi történhet még. - Ha stabilba tesszük, akkor vissza tudjuk vinni problémamentesen. - Nem akarok túl tudálékosnak és okoskodósnak sem tűnni, mivel láttuk, mi lett a vége annak is, hogy Gina pontos és egyértelmű infókat adott a fiúnak... Azért reménykedem, hogy sikerül majd együtt dolgoznunk, és legalább eddig félretesszük az aggályainkat a másikkal szemben.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Hoppanáltunk egy ismeretlen helyre. Gina egyáltalán nincs jó állapotban. Ben egyre furábban viselkedik, miközben Corvus továbbra is utál. Azt hiszem lassan eljön a pont, amikor vagy kihúzom magamat és megpróbálok senkivel és semmivel sem foglalkozni, vagy kiborulok. Ezek után már csak hab a tortán, hogy Ben utánunk küldi MK-t, mint valami bébiszittert, hogy vigyázzon ránk. Az istenért csak egy évvel idősebbek a többiek nálam, akkor meg miért is kellene vigyázni ránk? És nem vagyok én annyira gyenge, hogy bárkinek is vigyáznia kellene rám! Nem mondom, hogy döntés kérdése, de végül kihúzom magamat és még Corvus indulása előtt nagy léptekkel kilövök a hosszabb út irányába. Akármennyire is ott van bennem a dac és sértettség és félsz nagyon káoszos keveréke, attól még nem megyek kislányhangok irányába az erdőben, főleg ha még nevetnek is na. Érthető módon ezek után én sem tűnök kifejezetten beszédesnek. Corvussal amúgy se nagyon tudnánk miről beszélni ugye, aztán ott van a most megismert lány, akivel egyéb esetben amúgy tökre egy hullámhosszon lehetnénk, csak épp kissé szíven ütött, hogy még Ben sosem mesélt róla annak ellenére, hogy egy házba jár velem, mármint MK és nem Ben. Meg aztán eléggé közeli kapcsolatban vannak ők ketten, arról nem is beszélve, hogy egyidősek és hogy Ben szerint MK-nek kellene vigyáznia rám, mintha én lennék a kisgyerek, akit óvni kell, pedig legutóbb is megúsztam egy karcolás nélkül és.. és nem borultam ki, ahogyan mindenki más ugye? Nem csoda, ha csak akkor torpanok meg én is, amikor meglátom a házat, ami felé Corvus mutogat bőszen. Cseppet sem bizalomgerjesztő látvány így az erdő közepén, főleg hogy ha jobban megnézem olyan, mintha az oldalán cukorkák, édességek lennének, sőt az élénk zöld ide nem illő fűben is virágok helyett nyalókák nőnek. Kissé abszurd látvány, nem csoda ha ez csak még inkább óvatosságra sarkall. Valahogy már automatikus, ahogyan a bőröm alig láthatóan újfent jeges derengéssel csillan meg a halvány napfényben a létrejött jégpáncélnak hála. - Nem igen tehetünk mást, mint hogy megnézzük, igaz? - szóval marad a halk és óvatos osonás, lehetőség szerint valahol a ház hátsó része irányából, hogy be tudjak lesni mondjuk óvatosan egy ablakon, de elsőre nem látni mozgást sem kint, sem bent, az ablakon belesve sem látok senkit.
[You must be registered and logged in to see this image.] Mikor Accipiter elkezd beszélni én már reflexből az irányt latolgatom és elengedem a fülem mellett. A csapatunk fele mindig is segítőkész kiscserkész volt, akik akármikor a gyógyítás útjára léphettek, hogy megmentsék a világot, de én… ennél kevesebb érdeklődést nem is tudnék efelé a pálya felé mutatni. Az, hogy Morgan kiüti Accipitert egy picit meghökkent, de igazából egészen logikus, a beteg gyorsabban regenerálódik, ha alszik, és könnyebb úgy ellátni, ha nem mocorog és nem beszél, pláne, ha még ki is akarják belőle húzni azt a… Bízom abban, hogy Morgan tudja kezelni a dolgot, főleg azért, mert tudom, hogy én nem. Nem nagyon figyelek Benedict rezdüléseire, hogy felszívja-e magát a Benedicten, szándékosan játszom az érdektelent, pedig a logikus részem tudja, hogy jelen helyzetben félre kéne rakni mindent, hogy biztonságban visszatérjünk a Roxfortba, mindannyian. - Vigyázzon ránk? - vonom fel cinikusan a szemöldököm és nézek Morganre, de azonnal eltűnik az arcomról a sznob keménykedés, ahogy Accipiterre szalad a tekintetem újra. - Igen, itt az ideje, hogy induljunk és valami hasznosat csináljunk. - bólintok MB-nek, aztán hármasban, ha minden igaz, megindulunk az ösvény táblája szerint a legközelebbi településhez. Csak találunk valamit közben… Megtorpanok, mikor meghallom a nevetést, ami pont afelől jön, mint amelyik ösvényt kinéztem. - Na nem. Arra nem.- mondom ki szilárdan, és átfordulok inkább az eggyel hosszabb, de ijesztő lánykacaj nélküli irányba. Az a lény, ami kiszipolyozta Sashat és felvette az alakját… egyáltalán nem a mi ligánkban játszik. Fogalmam sincs, hogy hogyan kerülne éppen ide, lehet, hogy ez csak egy lidérc, valami félelmeinket megtestesítő mumus, de a lényeg, hogy el akarom kerülni. Még utolsó pillantást váltok Morgannel, tényleg nem akarom őket hátrahagyni, de nincs más út, valahogy meg kell találnunk az Ollivandereket is, és a segítséget is. - Gyorsséta, ha mindenkinek megfelel. - indulok meg, hosszú lábaimmal könnyen, ruganyosan haladva, mégha nem is vagyok mugli mértékkel sportos srác, még is csak kviddicsezem, fürge fogó pozícióban. Egy gyorsséta nem fog kinyírni még egy darabig. Legalább is ha nem lesz hosszabb a feszített tempó, mint mondjuk egy óra. Semmi kedvem beszélgetni, szótlanul haladok, és próbálok nézelődni, hátha meglátok valami mozgást, miközben szorongatom a pálcámat. Amit egyébként nem használhatnánk, és már Morgannél meg kellett volna jelenniük az Auroroknak. Valami baj van a Minisztériumunkkal, én mondom, hogy a lefedettségük SOHA nem jön kapóra. Mintha egy kisebb erdei viskót látnék, de nem vagyok biztos benne, minden esetre arrafelé nyújtom a kezem és kicsit lassítok, osonósabbra fogom, nem feltételezhetem, hogy a semmi közepén csak jószívű öregapók/öreganyók éldegélnek.
A dolgok nem kis mertekben alakultak maskent mint ahogy sejthettuk oket. Azt gondoltam hogy nem igazan fog jol elszlni az ora hiszen figyelmetlwn vagyok es ez a hoppanalasi kepessegeket nyilvanvaloan rontja de en ugy hittem hogy a megalazottsag erzese lesz az egyetlen amelyik urra lesz rajtam azert mert gyalazatosan ugyetlen leszek. Ehhez kepest most itt vagyunk konkretan ha nem is a semmi de a dzsindzsa kozepen es halvany lila gozom nincs hogy jutunk majd haza. - Mikor lattad utoljara? Erezted amikor hoppanalas kozben kicsusszant az ujjaid kozul? Kerdezem Gabyt. Elso dolgom majdnem az hogy a kezebe nyomom a magam palcajat de emlekszem egy sracra az evfolyamrol aki mas palcajaval akart bubajt mondani es hat nem igazab sult el jol szoval nem hagyomanyozon at a holmikat. Gina monologja igen kimeritoen hangzik es kb a negyedet se birom megjegyezni. Mar majdnem ott vagyok hogy elmenekulok az informaciohalom elol (a combcsont rangatasanak gondolatatol komolyan mondom hogy lever meg a viz is) es inkabb Gabrielle palcajat ketesem amikor is Ben egy csapassal (palcasuhintassal, akarom mondani) elontezi az egeszet. - Eppen ez is egy modja.. Nevetem el magam. Oke hogy a helyzet szivas de nem vagyok az a vetmesen komoly lany es egyebkent is a nevetes segit megorizni a jozan eszemet. Carlapu szerint a nevetes gyogyir mindenre. Nyilvan nem hiszen hogy ezzel gyogyithatnam meg Ginat de ettol meg kibukik. - Ugy lesz! Bolintok Ben szavaira es ha oszinte akarok lenni magamhoz akkor halas is vagyok neki ertuk mert kiskaput kinalnak nekem. A medimagussag cseppet sem az az iranyvonal amit kovetni tervezek. Kiraz tole a hideg. Csatlakozom Corvushoz es Katherinehez. Azt egyelore nem tudom hogy mikepp tudnak en vigyazni barkire is de minden tolem telhetot megtesuek. - Ha baj van, kialtsatok. Javaslom meg. Talan butasag hiszen ha olyan a baj azzal csak felhivjak a helyzetukre a figyelmet. De megis jobban erzem magam attol hogy kimondtam. - Akkor... Fordulok Corvusek fele. - ..dologra fel?
A csapat kezd háromfelé szakadni, az pedig ismerve a múltbéli szerencsénket. A két Ollivander sehol, Corvus és Kathrine már menne is, az új lány Gabrielle meg Maise-Bee határozatlan, mi meg Ginával a földön. Ez túl sok a felosztás szempontjából, jobb lenne kevesebb, de ütőképesebb csapatot alkotni, akkor erősebbek lehetünk. Úgy teszek, mintha érdekelne Gina szokásos istent játszó medimágusi szövege, bólogatok, még bátorítóan el is mosolyodom, mintha elfogadnám azt, hogy mennyire imád parancsolgatni. - Szívesen. Stupor..! – Fogom rá a pálcámat, és kábítom be, mert az én apám is gyógyító, még manapság is eljátszadozom a gondolattal, hogy én is erre a pályára lépek, de engem ne ugráltasson senki. Kellően elkényeztetett úrifiú voltam, és ezen az sem változtat, hogy most már elárvultam. Még inkább, talán puszta dacból a saját utamat járom, és Gina ne ugasson bele, hogy akarok rajta segíteni. Pedig nyilvánvalóan tapasztalt, de ez ez örök tudálékos stílus.. Nem az én világom. Anélkül, hogy felemelkednék, inkább elmondom a javaslatomat, amíg Gina alalél. Úgyis gyenge volt a varázsom, pár perc múlva már magánál van. - MB, menj Corvusékkal, és vigyázz rájuk. Gabrielle, kérlek maradj velünk. Remélem emlékszel nagyjából, hogy Gina miket javasolt. – Talán nem jól indítottunk, de most itt a lehetőség, hogy helyretegyük a dolgokat. Amíg Gina ájult, átkutatom a táskáját, és előveszem a javasolt szereket, legyen akkor a lába, hogy legalább járni tudjon, de amint lekezeltem, már figyelek is a szöszi vélára, hogy jöhet e a griffendéles oldala, amelybe a fadarab van ékelődve. Azt kihúzni nem lesz egyszerű, ha nem akarjuk, hogy Gina elvérezzen. Ráadásul az erdőből mintha valami halk kacajt hallanék. Rémesen ismerős. Mintha.. Sasha lenne?
Kapkodom a fejemet és őszintén szólva a vér és a sérülés látványa annyira leköt, hogy nem is igen tudok érdemben figyelni a többiekre. Inkább csak a hangokat hallom, de pl. hogy olvassuk fel a táblára írt neveket, vagy amiket Ben magyaráz a seb rendbetételéről, vagy a fadarab kihúzásáról... ez utóbbiakat azt hiszem jobb is ha nem hallom. Évek óta igen profin sikerült mindent nagyobb problémát lenyomnom valahová jó mélyre, mint a húgom és anya halála, vagy Darius elvesztése. Attól félek, ha az a gát átszakadni, ami mögött ezek vannak... annak beláthatatlan következményei lennének. Gina sérülése pedig hasonlóan elég nagy problémának tűnik, amibe akár még bele is halhat és én erre most végképp nem akarok gondolni. Nincs itt egy felnőtt se, aki segítene, én nem tudok mit tenni, tehát tényleg úgy érzem akkor már jobb, ha elindulok valamerre, mint hogy itt nézzem a vért, vagy halljam, hogy Gina kiabál a fájdalomtól, mert ezek csak felidéznék a napot, amikor kénytelen voltam apával azonosítani anyát és a húgomat, azaz főként rám hárult a feladat mert apa totálisan kikészült. Megrezzenek, amikor meghallom a nevemet Corvus szájából és akaratlanul is lebiggyed az ajkam kissé, amikor újfent Benedictnek szólít, miközben Ginát még Karvalynak is hívta az előbb. De bármilyen kellemetlen is még mindig az a jobb, ha Corvusszal indulok el az ösvényen, mintha itt maradok azon rettegve, hogy mi van, ha Gina... meghal. - Szerintem így jó lesz. Úgy se tudok segíteni. - és nagyon jól látszik is rajtam, hogy a helyzetet se viselem jól. Bár most mindenki Ginára fókuszál és jó eséllyel nem az én reakcióimmal vannak felfoglalva, de látványosan mindenhová nézek, de a sérülés és Gina irányába nem igazán és azóta, hogy kiderült a sérülése határozottan tartom a távolságot is. - Óvatosak leszünk és ha bármi gond van jelzünk, de... nem maradhatunk itt. - erősítem meg én is Corvust. - Én úgysem tudok segíteni. - ismétlem magamat újra, mintha csak ez lenne az egyetlen indok, pedig még véletlenül sem és most még csak nem is a vakmerő Griffendéles vérem vezet. Szívem szerint visszamennék az iskola udvarára, csak azt végképp gőzöm sincs hogy kell, az is érthetetlen, hogy itt vagyok és én nem szakadtam le ellenben Gillyvel és Lizzyvel, akinek ugye a kezét is fogtam. Úgy tűnik, hogy épp a Corvus és köztem álló két ember szívódott fel útközben, de ezt a tényt is jobb most nem boncolgatni, mert nem valószínű, hogy bármelyikünk is jobban érezné magát tőle.
[You must be registered and logged in to see this image.] Amúgy sincsen egy napbarnított bőröm, fakó vagyok és arisztokratikusan sápadt, de most még jobban elsápadok, a szeplőim kellemetlenül kiemelkednek a mészfehér arcomból. Ahogy Ben megemlíti, hogy valakinek segítenie kéne, én már abban a pillanatban fontoskodva szinte elfutok a táblához, Kath-et követve, hogy hátra hagyjam a francia lányt vagy MB-t, akárkit, hogy segítsen Bennek és Ginának, csak ne engem fogjanak be. A sérülések és a gyógyítás olyan szinten távol áll tőlem, hogy hiába akarom játszani a rideg aranyvérűt, néha meg-megvillan a szememben, hogy ettől frászt kapok. Inkább vágjunk neki a sötét erdőnek. - Lizzy? - ráncolom össze a szemöldököm, újra végignézve a társaságon. Gilly kezét fogtam, aztán Gina sérülése lett a legnagyobb probléma, így csak most veszem észre, hogy mind a ketten eltűntek. Ez nem jó, nagyon nem jó. - Muszáj elindulnunk valamerre, de úgy, hogy utána meg is találjuk egymást. Válasszunk egy utat, mi előre megyünk Benedicttel, ti pedig akkor követtek minket, ha Gina már jobban van, csak ne térjünk le az útról, és akkor egyszer vagy utolértek, vagy mi indulunk el vissza segítséggel ugyanazon az úton. Ez hogy hangzik? - vetem fel, hidegfejet erőltetve magamra. Kath-tel közöttünk izzik a levegő, hiába akarok hűvös és távolságtartó lenni, mindenkinek egyértelmű lehet, hogy volt egy kis vitánk, még annak is, aki nem lett bevonva. Bár Morgannek biztosan elmondta, mindent elmond neki, ebből indult el minden… Ha más is csatlakozni akkor csak bólintok és részemről indulás. Ginát nem hagyjuk egyedül, ez egyértelmű, de ha túlnő rajtunk ez a sérülés jobb, ha teszünk valamit, mintha csak várunk és reménykedünk, hogy sikerül öt-hatodikos diákoknak rendbeszedni a helyzetet. Nekem csinálnom kell valamit, mert állni és nézni nem opció.
Nem igazán tudom, hogy lehetne rosszabb a helyzetünk, de a pánik nem segít. Össze kell szednem magam. Eszméletemnél kell maradjak, bármi áron. Oké. Vegyük szépen sorban végig a dolgokat. Egymás után. MB odaadja a táskámat egy kisebb káromkodással karöltve. - Ez már sokkal jobb volt. Akármit is mondtál. - jegyzem meg a káromkodásra, mondanám, hogy büszke vagyok rá, és a fejlődésére e téren, de nem igazán érzem magamban rá az erőt. Egyszerűen elveszem a táskát, és egy kisebb fiolát horgászok ki ki belőle fél kézzel, méregzöld folyadékkal benne. Aztán egyetlen gyors hajtással iszom ki a tartalmát. Az arcomra kiülő fintor elég egyértelművé teheti, hogy nem épp az íze miatt tettem ezt. Pusztán azért, mert a fiola tartalma egy igen erős fájdalomcsillapító volt. De ritka pocsék ízzel. De aki a földön van, ne válogasson. - Igen. Én. Na az a pech, ha a gyógyító sérül meg.- eresztek meg egy savanyú vigyort MB azon kérdésére, hogy figyelt-e valaki a gyógyító varázslatoknál. Aztán Corvusra nézek, aki az egyetlen látszólag, aki tényleg higgadtan, és józanul kezeli a jelenlegi pocsék helyzetet. - De. De segítenetek kell hozzá, és valószínűleg szörnyen ki fogok merülni benne. - válaszolom meg a mardekáros fiú hozzám intézett kérdését. És valahogy nem kerüli el a figyelmem, hogy nem "Accipiternek" hanem "Karvalynak" szólított. Normál körülmények közt talán elmosolyodnék, és szóvá tenném, hogy ez volt az első alkalom. De ezt most elhalasztom. - Olvasd fel légyszi azokat a táblákat. Innen nem látom a feliratokat. Talán azok adnak támpontot a "hol" és "milyen messze" kérdésekre. - fűzőm még hozzá a fiú további kérdéséhez. - Ben lassabban. Ne kapkodj. Előbb mérd fel az eszközeid, a sérülések súlyosságát, és csak ez után megfontoltan cselekedj. A kapkodással nem segítesz egyetlen sérültön sem. Tessék, ezzel mosd ki a sebeket.- a táskámból ezúttal egy nagyobb üveg barnás folyadék kerül elő, erős alkohol szaggal, és jól olvasható "Sebfertőtlenítő" felirattal. Amit mondtam nem kioktatásnak szánom, és valahol a magam módján hálás is vagyok Bennek a segítségért, de ettől független nem szeretném, ha jóakarásból is hibát követne el a káromra, ha az megelőzhető. A táskám odaadom Bennek, hogy felmérhesse a tartalmát. És valóban mintha a tértágított táska magában foglalna egy kisebb fajta gyengélkedőt. Legalábbis mindenféle gyógyításhoz szükséges felszerelés, gyógyfőzetek, kenőcsök, kötszerek sokasága fogadja. A cucc egy jó része Cody-tól van. A másik részét meg a többiek úgysem akarnák tudni, hogy mikor, miért, és miképp szereztem. - Először a lábamat tesszük rendbe, aztán visszatérünk az oldalamra. Utóbbi lesz a rázósabb. Oda nem lesz elég az általad ismert egyszerű sebösszehúzó varázslat, ezért kockáztatnunk kell majd. Szóval, most egyetlen határozott mozdulattal helyre kell tenned a törött combcsontomat. De ezt csinálhatod varázslattal is. Ha az megvan, a táskában van fémsín, egy egyszerű kötöző varázslattal rögzítsd stabilan a lábamhoz, hogy ne mozdulhasson el a csont, akkor se ha én megmozdulok véletlen. Ha ez megvan, akkor mondom tovább. Feltéve, ha nem ájulok el. Ebben az esetben van egy kis kék fiola a táskámban "raises" felirattal. Dugjátok az orrom alá, hogy magamhoz térjek. És Ben... Kösz, hogy segítesz. Bízok benned. - igyekszem kedvesen, és bátorítóan mosolyogni a hollóhátas fiúra, és a lehető legnagyobb nyugalmat mutatni. És nem elveszíteni az eszméletem már most, amiben határozottan segített a fájdalomcsillapító. Nem lehet könnyű Bennek sem ez a szituáció, tudom én. Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem pont én sérültem volna meg. De mit lehet ez ellen tenni? Egyszerűen hátra döntöm a fejem, és igyekszem ellazulni, felkészülni arra ami most jön. Mert hát fájdalom csillapító ide vagy oda, mindenen azért az sem segít...
Amikor meghallom Gina felkiáltását teljesen leblokkolok és le is engedem a kezemet, hisz tudjuk jól, így esélytelen a visszahopponálás. Talán még némi francia káromkodás is elhagyja a számat, de nem foglalkozom ezzel, csak közelebb lépkedem, és igaz, nincs mit tennem, hisz még a pálcámat sem találom... Maisie mellől nem mozdulok. - Segítenél kérlek? A pálcám nincs meg, de én tanultam gyógyító mágiát otthon az iskolában tavaly. Nem tudom, hogy a környéken hagytam -e el, de szeretnék segíteni. - Aggódóan tekintek az ájulás határán lévő Ginára. Közben sokkal inkább aggodalomra ad okot és rossz érzést kelt fel bennem az erdő mélyéről érkező jeges szellő, a zajok és a mozgolódás még hagyján, hisz ez megszokott lehetne idebenn... - Nem biztos, hogy jó ötlet elmenni. Hol vagyunk egyáltalán? - Abból akár még nagyobb baj is lehetne. És még ráadásul nincs meg mindenki. Szuper. Olyan jól indult ez a nap, és most mintha egy horror sztoriba csapódtunk volna. Nem lábatlankodom ott sokadikként a sérült lány mellett, inkább megpróbálom előkeríteni a pálcámat és lehetőség szerint valaki olyan mellé csapódni, akinél van fény. Igazából ötletem nincs, mit tehetnénk, csak ott toporgok egyhelyben, mintha ezzel segítenék bármit is...
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Most MB szokásos viccelődését sem hallom meg, Gilly lemaradása sem érdekel, hanem hogy Gina mekkorát nyekken. Az utóbbi időben rengeteget foglalkoztam magammal, de a lány sérülése kijózanít. Mindenki másnak mázlija volt, és „csupán” rettentő ismeretlen közegbe kerültünk, de Gina alaposan meg is járta. Mielőtt még úgy döntöttem volna, hogy nagy kártyás leszek, és majd boltot nyitok, volt egy olyan időszakom, hogy apát követem a gyógyítói pályán. És bár közel sem vagyok annyira képzett, mint maga Gina, most egyértelmű elhatározással hajolok le hozzá. - Óvatosan fektessük le, aztán ne mozgassuk. Igen, hozni kéne segítséget de sürgősen, de addig is ellátom, hogy legalább szinten tartsam az állapotát. Van valakinél kulacs? Üres is jó lesz. Víz kell bele, friss víz. – Tekintek körbe, ilyen egyszerű igézést mindenki ismer, gyorsan ki kell mosni Gina sebeit, és majd a törött bordák is jöhetnek, de most inkább az oldalából kiálló fadarab izgat. – Gina. Ki fogom húzni, és azonnal bepólyálom. Ne baj ha elájulsz, bízz bennünk, rajta vagyunk, hogy ne vérezz el. – Ismét körbehordozom a tekintemet, valakinek oda kéne tennie a tenyerét a lány oldalára, amikor kihúzom a fadarabot, és elmormolom a kötözővarázslatot. S persze a baljóslatú érzés nem tűnik, a sötét erdő mintha megindulna felénk.
Érthető azt hiszem, ha mind meg vagyunk döbbenve, de amikor kiderül, hogy még több is a gond, mint hogy ismeretlen helyen vagyunk... Én is már fognám meg Ben kezét, hogy akkor irány valahogy vissza, amikor tudatosul bennem a tény, Gina nem fest jól, Gilly pedig itt sincs. Nem vagyok a leggyakorlatiasabb a csapatban, ellenben a legfiatalabb és még varázslatok terén sem a legprofibb, plusz lássuk be a mugli származásom még mindig képes rá, hogy felülírjon mindent, azaz jobban megijedjek egy ilyen sérülésegyüttestől, mint a többiek, akik egyből mágiával szeretnék megoldani a helyzetet. Én inkább csak elsőre a kezemet a szám elé kapva kikerekedett szemekkel meredek Gina sérüléseire és most leginkább azon igyekszem, hogy ne sikítsak fel ijedtemben, mert az nem biztos, hogy a legjobb ötlet az ismeretlen sötét erdőben, szóval nem kéne. - Jézusom! - motyogom az orrom alatt és remélem, hogy segíthet Corvus felvetése és Gina valahogy meg tudja gyógyítani önmagát,hiszen mi nem tudjuk őt, vagy van köztünk olyan, aki ilyen fiatalon ennyire komoly sérüléseket el tud látni? Ha pedig nem akkor mi lesz? Vissza se tudjuk hogy menjünk azt se tudjuk hol vagyunk, legalábbis számomra teljesen ismeretlen a három táblára írt név. - Hozzunk... segítséget? - őszintén nincs más ötletem. Gilly nincs meg, talán tényleg valahol itt van, de akkor több csapatra kellene válnunk? Valaki itt marad Ginával és próbálja életben tartani, valaki megpróbál eljutni a sötét és ijesztő erdőn át a legközelebbi városba, ami a tábla szerint laza 15 km - vagy mérföld, de abban nem tudok számolni - a szer.- , szóval nem kis séta és valaki megpróbálja a környéket feltérképezni hátha valahol itt van Gilly? Az biztos, hogy miután nem vagyok profi gyógyító, sőt a legfiatalabb, így a legkisebb tudással rendelkező is vagyok a csapatban, tuti hogy nem én fogok itt maradni, mert velem sokat nem érnének.
[You must be registered and logged in to see this image.] Lizzy már nem az a kis mimóza, aki valahol volt, simán visszaválaszol, még ha nem is olyan csípős vehemenciával, ahogy a nővére tenné. - Még. - visszhangzom egy farkas mosollyal, amiben nincsen az a gyermeki öröm, aminek lennie kéne, ha két barát húzza egymást. Én ahhoz már túlságosan koravénnek érzem magam. A McGalagonyos megjegyzést csak elhessegetem egy vállvonással, hiszen az a nő csak játssza a szigorú apácát, de amúgy vajból van a szíve és lényegében mindent megenged a házának, mindig a tenyerén hordozza őket és átmegy anyatigrisba ha csak akárki csúnyán néz rájuk, vagy mondjuk ellopja a foglalásukat a kviddics pályára. Mivel eddig se sikerült a hoppanálás, most is bennem van a gondolat, hogy nem fog menni, még is egy új helyen kötünk ki, csak… nem éppen a kijelölt helyen. Eléggé gyorsan tudatosul bennem, hogy míg az egyik kezemben még a francia lány kezét szorongatom, addig a másik a levegőt markolássza. Elengedtem? Elengedett? Elszakadtunk? Hogyan? - Gilly? - ugrom át az egész “hol vagyunk, mit csináljunk” szenáriót, és lépek el a csoporttól, de nehéz lenne ignorálni a tényt, hogy Gina szanaszét törte magát. - Nem hoppanálhatnánk vissza akkor se, ha Accipiter talpra tudna állni, lehet, hogy Gilly csak az utazás végén szakadt le és itt van valahol. Meg kell keresnünk. - mondom egyszerűen, hiszen éppen elég katasztrófán mentünk át mindannyian ahhoz, hogy a senkit sem hagyunk hátra kőbe vésett szabály, legyen szó Gilly-ről vagy Gináról. - Karvaly, nem tudod mondjuk… rendbe tenni magad? - kérdezem meg, közelebb lépve, eléggé undorodva a helyzettől. Nem vagyok a fizikai sérülések barátja, kvázi undorodom attól a folyamattól, ami a testben végigmegy egy sérülésnél, törések, vérzések, kiugrott vállak… A kviddicsmeccsen persze készen állok összetörni magam, mert tudom, hogy a gyógyítók ugrásra készen állnak. A zaj, illetve a zene sem túl bíztató, főleg, mert az egész helynek olyan rossz ómen kisugárzása van, és az összetört Gina és eltűnt Gilly aláírja a helyzetet, hogy nem most fogunk vidáman kirándulni. - Mennyire lehetünk messze? Egyáltalán nem ismerős ez az erdő. Lumos Maxima. - engedem el a varázslatot, hogy a fák árnyai között jobban lássuk a környezetünket, hátha van a földön egy kitaposott út. Több is van, nem messze tőlünk egy facövek áll, a tetején három táblával, három irányba, három névvel és kilométer jelzéssel. Ösvények kereszteződése mellé érkeztünk az erdő közepére.
Corvus megjegyzésére bizony egy eléggé játékos, kihívó, már-már pajkos mosoly kúszik fel az arcára és a haját is megdobja kissé,ahgy odalra dönti a fejét. -Nem is magamra gondoltam. Azt hittem feltűnt, hogy Gilly a háztársad. Én meg nem húztam ki a gyufát, még.. - mondja úgy, hogy csak a srác hallja meg. Királyi többest használt, tény, de nem akart ő beszélni a proffal. Amúgy sem szimpatikus alak a számára. - De kösz a tippet, megjegyzem. -toldja még hozzá, és ahogy a hopponálás megtörténik, és valahol a semmiben lesznek, és meghallja Gina orditását, megfagy az ereiben a vér, és ijedten fordul oda. A pálcája a kezében terem, és egy laza mozdulatot ejt meg Gilly felé, és egy finitével megprobálja leszedni róla a szájzárat, hiszen csak nagyobb nála, és tuti több gyógyító varázslatot tud. Felkapja Gina táskáját és becsuszik vele a lány mellé. - Semmi gond, itt van, de azt hiszem, kevés lesz.. maradj nyugton.. morogja, miközben igyekszik megnézni a lány sebeit, meg azt, hogy mi is történt vele, mert elsőre nem látja annyira át. A srácokkal nem is foglalkozik. Ha tud, akkor pedig valami egyszerűkötöző bűbájjal igyekszik fércelni valami, meg rögzíteni a lányon, és bár bűbájokbóljó, érezhető, hogy nem az a nagy gyógyító, de legalább a vérzést sikerül elállitania, és stabilizálni, rögzíteni a lányt. Egy kicsit.
- Hát bizony elég esős az tény és való. Mondjuk szerintem nem is ez az, amit a legnehezebb megszokni, hanem hogy állandóan nagyon magas a páratartalom. Mert ha még rendesen esne aztán elállna, akkor oké, szarrá ázunk, de nem leszünk pocsolyaszagúak. De nem! Ez állandóan szemerkél és minden nyirkos.. fujj. - fintorgok beszéd közben, s fel se tűnik, hogy káromkodom is. Nem valami bitang mocskosszájú módon, de azért valamelyest sikerül. - Egyébként én sem itt születtem, szóval átérzem amit mondasz, abszolút. Arra most nem térek ki csacsogás közben, hogy mégis hol van az a nem itt, hiszen kezdődik a csoportos hoppanálás, szóval rákoncentrálok arra, hogy ne hagyjam itt egyik testrészemet sem lehetőség szerint. Oké, hogy - gondolom én - csak pár méterrel fogok arrébb kerülni, de jó volna, hogyha mindenem jönne velem, s nem szemeznék a lemaradt csölkömmel ad abszurdum. Pfujj. Elég gusztustalan lenne amellett, hogy fájdalmas is. Nyelek egy nagyot megérkezés után, így kívánva magamban tartani gyomromat, ami hoppanálás közben átvette a manduláim szerepét, s felcsusszant olyan régiókba érzetre, ahová nem nagyon való. A szemeimet csak akkor nyitom ki, amikor már biztos vagyok abban, hogy szavak fognak kiperegni fogaim kerítésén s nem a reggelim. Érdekes, az előbb, amikor a tanár lábára hoppanáltam nem volt ilyen.. intenzív az élmény. Tócsányira kerekedett szemekkel bámulom a helyet, ahová kerültünk. - Mekkora királyság már! - szalad ki belőlem az őszinte lelkesedés így elsőre. Nem is a hely baljós volta az, amit felfedezek, hanem maga a sikeres utáazás eufóriája mámorít, na meg nem mellesleg az a tény is, hogy valószínűleg eléggé nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene, ami pedig a maga rebellis módján izgi. Örömöm mondjuk azon a ponton száll el, ahogy Gina hangját meghallva felé tekintek ösztönösen. A zajokat hallottam, melyet zuhanása keltett, de egészen addig, amíg nem látom meg őt nem kötöm össze a két dolgot. - ёбь твою мать (job tvaju maty)* - salad ki a számon apanyelvemen a káromkodás, s ezzel a lendülettel meg is iramodom Gina felé. - Dehogy maradsz itt egyedül! - közlöm vele és ezzel a többiekkel is a véleményemet. Minden rossz krimi azzal indul, hogy magára marad egy valaki a nyájból. Vagy lehet, hogy csak azok, amiket odahaza néztünk Hansapuval. Mindegy. Egy a lényeg, nem szándékozom Ginát magára hagyni. - Valaki figyelt, amikor a gyógyítóvarázslatokról tanultunk? - szalad fel szemöldököm kissé kétségbeesetten. Oké, nem én vagyok a legmintább tanuló. De azárt ha muszáj összeszedem a gondolataim. Viszont előbb kérdezek. Hátha van itt nálam tájékozottabb.
A tiltakozás nem vezet sehova. Láthatóan nem hat semmiféle józan érvelés a tanárunkra. Kellemetlen. Főleg, ha tényleg nem úgy alakul a dolog, ahogy kéne. Képtelen vagyok eldönteni, hogy ki merjem-e nézni a tanárból, hogy képes komplexebb varázslatok végrehajtására, mint mondjuk a védőkör elhelyezése, ami meggátolja, hogy tudom is Timbuktuba hoppanáljunk a mező másik vége helyett. Ez pedig az arcomra van írva, ahogy végig nézek a tanáron. De hát láthatóan nem nagyon érdekel senkit ez a dolog. Vagy legalábbis a tanárt biztosan nem hatja meg. Így jobb híján megfogom a társaim kezét. Jöjjön, aminek jönnie kell. És persze jön a gyomorforgató kísérlet, ami ugyan csak pár másodpercig tart, de annál rosszabb vége lesz. Fogalmam sincs hogy kerültem egy fa tetejére, talán egy pillanattal hamarabb engedtem el a többiek kezét a kelleténél, de mire felfoghatnám, hogy hol is vagyok, az elképesztően vékony ág, amin kikötöttem megadja magát a testsúlyomnak, és már zuhanok is lefelé. Természetesen az arcomba, és minden egyéb testrészembe vágódó gallyak és ágak tisztességesen összevagdosnak mire a lombkoronaszint alá érek. De mire akár csak a gondolatig eljutnék, hogy át is változhatnék már rég fájdalmasan csapódtam be a földbe. Hangos reccsenéssel törik el pár bordám, a bal combcsontom, kiugrik a vállam, és mindennek tetejébe valami fadarab áll ki az oldalamból. Néhány hosszúnak tűnő másodpercre talán még az eszméletem is elvesztem. Aztán éles fájdalom. Minden tagomban. Lassan nyitom ki a szemem, de csak foltokat, és zajokat érzékelek. Lassan tisztul csak ki a kép. Ahogy megmozdulok fel is üvöltök a fájdalomtól. A többiek, még Lizzy vagy Gilly sem hallott soha felordítani fájdalmamban. Pedig a VMS nem kisasszonysport volt. Lassan sikerül félülő helyzetbe küzdeni magam, és megtámasztani magam egy fatörzsön. Percek is eltelhetnek, mire kitisztul annyira az elmém, hogy gondolkodni is tudjak, és felmérjem a saját siralmas állapotom. Igaz a kisebb karcolások, és vágások már maguktól eltűntek, de nem úgy a törött lában, vagy az a fadarab az oldalamban. - Srá... ááá.. Srácok... aszem... één... én nem megyek sehova egy darabig... Nektek kell segítséget hozni... vagy... talán lőhetnénk fel vörös jelzőfényeket... biztosan keresnek már minket... - látszik, hogy minden erőmre szükség van, hogy ne ordítsak újra, és igen erősen kell küzdenem az eszméletemért is. Gőzöm sincs, hogy kerültünk ide, és mért van ennyire rossz érzetem ettől a helytől. De most nem is igazán annak van itt az ideje, hogy hibást, vagy felelőst keressünk. Tudjuk, hogy ki miatt került veszélybe az életünk. Esetemben többszörösen... Hallgatni kellett volna Gillyre. - A táskáám... kell a táskám... van benne...kötszer, fertőtlenítő, vérzéscsillapító, és fájdalomcsillapító is... minden ami... ami kell egy sérült stabilizálásához... - elég vontatottan, és nehézkesen beszélek, de muszáj koncentrálnom. Főleg, mert az a hátborzongató érzetem, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Magunktól nem lett volna szabad ekkorát ugrani...
Igazából fogalmam sincs, miért viselkednek velem a többiek úgy ahogy. Már csak a személyiségemből adódóan sem tudnék még rosszul pillantani sem senkire, de hát nem akarom még inkább kihúzni a gyufát, így megpróbálom figyelmen kívül hagyni őket. Persze Maisie kedvessége egyébként is jól elterel, igyekszem mosolyogva válaszolni kérdéseire. - Nem, már végzett. Nagyon ügyes boszorkány. Tetszik ez az ország, csak... kissé csapadékos és ez még nagyon furcsa. - Meg is borzongok kissé, nem kedvelem az esőt, de már kezdek hozzászokni és a hőmérséklethez is, ám nyilván a mágia a barátunk, de szeretek némi egyszerűséget is belevinni az életembe. Talán rossz beszélgetőpartner vagyok, de nem tudom, milyen témát hozhatnék fel még, így kicsit hallgatásba temetkezek. Ennek jóvoltából ismét csak körbetekintek, és amikor a tanár hopponálásra int minket, én megragadom Maisie kezét, ha már ennyire elfecsegte a dolgot, hogy ne maradjon le és igyekszem koncentrálni a feladatra. Nem tudom, hogy ennek most könnyűnek vagy épp ellenkezőleg, nehéznek kellene lennie, de már én sem tartom olyan jó ötletnek. Mindenesetre nincs jogom beleszólni, azok akiknek nagyobb a bátorságuk és szóvá teszik ... sem érnek el semmit, úgyhogy csendben maradok. Kicsit még meg is nyugszom és ellazulok, miután Ben bocsánatkérő tekintetét, intését meglátom. Csak nem értem az egészet, de hát majd biztosan belejövök ebbe később. Talán az a legnagyobb baj, hogy senkit nem ismerek innen. A következő pillanatban elsötétül minden, először csak azt gondolom a hopponálás az oka, de ahogy a földre kerülök és épp hogy vissza tudom tartani a felkavarodott gyomrom tartalmát, már látom, hogy ez nem így van. Ahogy hirtelen felpattanok, még meg is szédülök, de amint sikerül fókuszálnom, megpillantom a komor, barátságtalan erdőt. Pálcámat keresem, de nem találom, lehet, hogy kiesett valahol, itt pedig olyan sötét van, hogy nem látom jól. Mindenesetre aggaszt a zaj és maga az erdő is, kiráz a hideg, nem mondom, hogy nem vagyok az a bátor típus... de biztos akadnak tőlem bátrabbak és okosabbak is. Egyetértően bólogatok Ben kijelentésére. - Igyekezzünk. - Inkább csak az orrom alá morgom, de talán a mellettem állók még hallják. Nem tudom most mit tehetnék, inkább koncentrálok miközben újra kezemet nyújtom a mellettem lévők felé.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért valahol lelkiismeretfurdalásom van, hogy a szőke francia csajt így megaláztam, mindez nem az én stílusom. Ahogyan Corvus meglepődött, érzem én is, hogy túllöttem a célon, és messze nem tudom hozni az egykori kedves, és cuki fiút, aki mindenkinek irányt tud mutatni. Ezért egy amolyan elnézést kérő intéssel jelzem Gabrielle-nek, hogy nincsen harag, csak nehéz ezt ki is nyögni. Talán ha kicsit több óránk lesz együtt, és megismer, tudni fogja, hogy én nem _olyan_ vagyok, de most még csak jelezni tudom, hogy bunkó voltam. Így aztán Gina szigorú pillantását nem is veszem magamra, ő aztán nem dumálhat, mert nálam sokkal többet okoskodik, főleg hogy privátban már neki is ápoltam a lelkét. Most már hozzá hasonlóan árva vagyok, a nagybátyámnál a megtűrt gyerek, úgyhogy hadd legyen már jogom olykor nekem is hisztizni. Azért remélem, hogy MB átadja majd a szöszinek, hogy ne legyen rám annyira morci. Maradok tehát Kath mellett, a csoportos hoppanálás sem tűnik számomra nehéznek, noha ki kell ürítenem az elmémből a negatív gondolatokat, hogy ne maradjon a helyszínen senki végtagja. Remélem mégsem rajtam múlik, mert nem úgy sikerül, ahogy elképzeltük, a sűrű sötét erdő meg a pofára esés enyhén szólva is gyászos emlékeket ébreszt, de most nem omolhatok össze. Régóta tart már a gyászév, nem élhetek mindig a múltban. Felsegítem Kathrine-t, és próbálok körbesasolni, de nem látok most semmi érdemlegeset a sötét fákon kívül, a mélyükről viszont furcsa dallam szól, mintha valami szirénének lenne.. Ez nem hangzik túl jól… - Próbáljunk meg visszamenni.. – Noszogatom a többieket, hogy koncentráljanak ismét.
A dacos pillantás hamar leolvad az arcomról, amikor Ben mégis mellém lép és még puszit is kapok tőle. Nem, elsőre nem is tudom, hogy mire véljem, de végül igen ez segít annyit, hogy sikerül egy halvány mosolynak megjelennie az arcomon és a feszültségem is oldódik valamelyest, ami meglátszik a tartásomon. Na nem mintha egyébként nem lenne körülöttem amúgy mindenki totál kiakadva kevés kivételtől eltekintve. Gilly a tanárral veszekedik, Lizzy Pitonnal fenyegetőzik, de azért bólintok Corvus szavaira. - McGalagony is tud azért bőven villantani. - teszem hozzá egy félmosollyal, mert tény, hogy mindenki folyton Pitontól tart, de igazából a mi házvezetőnk is tud ám szigorú lenni, még ha sokan azt is gondolják, hogy nem így van, de volt már olyan helyzetem, amikor azért kivillantotta a foga fehérjét. Corvus kérdő tekintetét nem teljesen értem elsőre, hiszen nem tudok gondolatok között olvasni, meg hát azóta, hogy úgy kiosztott igazából minden tekintetben kerülte a velem való kommunikációt. Persze én is kellően meglepődöm a Ginától érkező megnevezésen, de végül csak elmosolyodom, hiszen nem szánja bántónak, még ha tényleg eléggé fura és cseppet sem javít egyébként a kisebbségi érzésemen. - Igen, minden oké, tényleg. - nyomom meg egy kicsit a végét, főleg hogy Ben is idejött hozzám, ez már azért javít a helyzeten jócskán. Aztán én magam is megpróbálok a többiekkel együtt koncentrálni, hátha... ér valamit és nem csak a többiekbe kapaszkodva jutok majd valahova, mint kolonc...
Egy villanás és persze az egészet kíséri a kellemetlen és kellően gyomorforgató érzés is, amire újra talaj lesz a lábunk alatt. A hely viszont nem az, aminek lennie kellene, mert hogy nem valamivel arrébb kerülünk, hanem egészen máshová. Van egy dejavu érzésem az üvegházakhoz hasonlatosan, mivel már megint egy erdőben nyithatjuk ki a szemünket, még hozzá mind jó eséllyel a földre kerülve, már csak a megtett távolság miatt is. Az erdő cseppet sem barátságos, sőt kifejezetten sötét és komor, pedig nincs este. Kicsit hasonló a Tiltott Rengeteg mélyebb pontjaihoz, ahol én egyébként még nem jártam, mármint a mélyebb pontokon, a Tiltott Rengetegben már sikerült csatangolni.
[You must be registered and logged in to see this image.] Gilly még úgy se tudja befogni a száját, hogy befogták a száját, ami valahol lehet, hogy mulatságos, de a tanerőnek kevésbé. A kitartása és az, amilyen vehemenciával ki akarja adni magából a véleményét eléggé bámulatos ahhoz, hogy ha bár elsőre még örültem is, hogy nem lesz sok csacsogás a részéről, most kicsit elismerően nézek rá. Morgan megjegyzésére csak egy sznob kézlegyintéssel engedem el, hogy vissza akar térni a Benjaminra, de a mostani állapotában inkább egy fortyogó vulkán mint a kedves kártyagyűjtő srác, aki mindenkit békített. Jó lesz az a Morgan. Ugyan békejobbot nyújtottam a franciának, de már éppen odaszólnék, hogy esetleg ha nem akar visszamenni a csigák földjére, akkor váltsanak angolra, mikor Maisie nagy bölcsen magától megteszi. Kath ugyan az elmúlt nyáron nyúlt egy keveset, ahogy mindannyian ezekben az években, még is ahogy rá pillantok egy cseppel sem látom felnőttebbnek, mint amikor megismertem. Ugyanaz a kis cserfes lány, csak most még tinédzser hisztijei is vannak. Kinek nincsenek. Talán túlzás volt, ahogy az Abszol úton sarokba szorítottam és elhordtam mindennek... Gyorsan elkapom a tekintetem, éppen Lizzy-hez fordulva, mikor Gilly-t nyugtatgatja meg szempilla rebegtetést vág. Egy igazán halvány, nem éppen szívélyes mosoly kerül az ajkaimra. - Ha Piton professzor, akkor majd én elkísérem, nem igazán szereti, ha Griffendélesek zargatják, nektek ott van McGalagony. Majd megszokod. - jegyzem meg, hiszen itt mindenkinek illik a saját házvezetőjéhez fordulnia, nem Pitonhoz, csak azért, mert ő a legijesztőbb. Nem is értem, a Griffendélesek általában kerülik, mint a pestist. Gina és a Kistigristől kerülget a hányinger, de csak felvonom a szemöldökömet Kath-re pillantva, amolyan “ez neked tényleg bejön, Kistigris?” fejjel, aztán finoman megrázom a fejemet és inkább a közös teleportálásra koncentrálok, mert a tanárnak nem áll szándékában elállni az ötlettől. Szépen kirajzolódik a célpont, körülbelül 50 lábnyira tőlünk. - A csoportos hoppanálásban olyanok is utazhatnak, akik még nem éreztek rá a hogyanra, szóval mindenki, aki elég magabiztos, vezesse a többieket… 3… 2… 1… Hopp!
// A következő körre a határidő: 2019.06.16., ha tudok írni, akkor 17-én megy a hsz-em! //
// 