2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Na igen, Gabrielle-el nem sokra megyek, ha Gina nem jön be velünk, mert a Sasha-hasonmásnak nincsen meg a pálcája. Gina viszont kint marad, ezért az általam kigondolt mentőakció így nem igazán akar működni, ezért aztán Maise-Bee-re vetem a pillantásomat, amolyan kérlelően, hátha ő betársul hozzánk harmadikra. – Jó, akkor vigyázunk, de ti meg hogyan fogtok segíteni, ha kint maradtok? – A kérdés költői, hiszen mindenképpen elindulok Gabrielle-el kéz a kézben, remélve, hogy Kathrine nem fogja félreérteni, vagy ilyesmi. Bár tekintve hogy a szöszit most ismertük meg, talán egyértelmű, hogy csak támaszkodunk egymásra, semmi romantikus vonulat. Végül belépünk a baltás fickó után, ahol egy nő társaságában észreveszem Kathrine-t. Igyekszem nem túlságosan aggódó fejet vágni, mert az azt feltételezné, hogy meg vagyunk rémülve, vagy hogy nagyon aggódtunk egymásért, bár úgyis lerí rólunk. – Csókolom! Szia Kath, megjöttünk. Maradnál még, vagy mehetünk? – Húzom oda Gabrielle-t, a másik kezemben a pálcám, de leengedve. Félig bizonytalankodva állok egyik lábamról a másikra Kathrine közelében, a rémes erdő után nem akarok megint kísértetekkel találkozni, vagy Sashával, vagy Tudjukki cimboráival. Az erdő túlságosan is hasonlít arra, amelynek barlangjában Sasha meghalt.
- A Jancsi és Julisát. Ez egy mugli gyerekmese. És nem, alapvetően nem adok több hitelt egy bugyuta gyerekmesének, mint itt bárki. De ha baljós erdő közepén undorítóan édes mézeskalács házikót látok, akkor azért elgondolkodom. - nézek előbb Corvusra, majd MB-re. Alapvetően nem hiszek, és nem parázok be ostoba gyerekmeséktől, de ez a helyzet... nah már nekem is kísérteties. - Az Ollivanderek a kezdetektől nincsenek meg. Lehet egyszerűen nem is hoppanáltak. Elég valószínű, hogy ott maradtak a kiindulási helyen. Legalábbis remélem, mert ha nem...- az egy olyan gondolatmenet, aminek a fejtegetésébe most nem mennék bele. A pesszimista énem persze mocorog rendesen ezzel kapcsolatban is, de nem kutathatunk át ki tudja hány négyzet km nagyságú területet. Így inkább a jelenlegi problémát kéne megoldani. Vagyis, hogy Kath bent van, mi kint. És ez az egész nagyon nem jó így. Amikor a férfi megjelenik és beinvitál elég gyanakvó képet vágok. Ugyan hagyom Bennek, hogy felsegítsen, de nem indulok el vele. Inkább finoman kihúzom a kezem a kezéből, és Corvus felé fordulok. Látom rajta, hogy kint maradna, és én is. - Mi maradunk hátvédnek. Amúgy sem én vagyok most a leghasználhatóbb. De legyetek óvatosak. Pálca kéz közelbe, és gondoljátok át a legjobb lefegyverző, kábító, dermesztő átkokat. És semmilyen szín alatt ne fogadjatok el ételt, vagy italt.- mondom még, mielőtt beengedném őket. Majd Corvus felé fordulok. - A mese lényege, hogy két gyerek eltéved egy ugyanilyen baljós erdőben, találnak egy ugyanilyen mézeskalács házikót, ahol egy gonosz banya mindenféle édességgel kedveskedve felhizlalja az oda tévedő gyerekeket, aztán megsüti és megeszi őket, mint a Karácsonyi malacot. De Jancsi és Juliska okosabbak, és végül a banya kerül a kemencébe, a két gyerek meg haza, és happy end. - foglalom össze hadarva a mese lényegét, amiről Corvus aranyvérű varázsló család sarjaként bizonnyal lemaradhatott. Ahogy Corvus elkezd nézelődni, és keresgélni, úgy én is. - Fújj. Ami ennyire mézes-mázos az csak végtelenül romlott lehet. - jegyzem meg, ahogy egy a kerítésből a kezemre ragadt nyalókától próbálok megszabadulni. Rossz ötlet volt hozzányúlni. - Te találtál valamit? - lépek inkább érdeklődve a fiú mögé, mielőtt végleg diabéteszt kapok ettől itt... ismétlem. Fúúj.
- Igen persze úgy értettem, hogy eltévedtem és elkeveredtem tőlük. - bólintok egyet. Nem mondom, hogy profi vagyok füllentésben, főleg akkor amikor még kellően ideges is vagyok és próbálom azt is nézni, hogy mit csinálnak odakint a többiek, főleg hogy mintha már többen lennének, meg az az alak is közeledik. Nem csoda, ha egyre feszültebb vagyok és egyre nehezebb a nőnek csak úgy normálisan válaszolni. Az a közeledő alak lehet, aki kint van testvér? De meg fogja látni a többieket és akkor mi lesz? Bizonytalanságom egyre nő, a helyett, hogy megnyugodnék, aztán nyílik is az ajtó és a méretes fickó lép be rajta, bár első ránézésre nem tűnik kifejezetten ijesztőnek igazából. Egyelőre még a neveikről sem asszociálok semmire, főleg mert amúgy is meg vagyok azért ijedve, arról nem is beszélve, hogy mindezek után, ha kiszúrom, hogy esetleg Ben még mindig az új szőke lány kezét szorongatja... meg láthatóan sugdolóznak... Inkább visszapillantok a vendéglátómra és zavartan köszörülöm meg a torkomat. - Igen... igazából nem mondtam teljesen igazat, mert nem vagyok egyedül, de tudja... ez egy félelmetes erdő, megérti, hogy nem mondtam el az igazat, mert őket védtem? - egyelőre még mindig nem bízom a nőben, de no a jó ég tudja tényleg rossz-e vagy sem. Annyira nem tűnik annak, ellenben az erdő... oda nem igazán kívánkozom vissza, úgyhogy a helyemen maradok.
Corvus és aki esetleg vele marad körülnézhet még a kertbe, úgy fest a bentiek egyelőre nem akarják őket megzavarni. A cukormáz takarása alatt, ha Corvus jól megnézi, mivel a fekete mágiára is igen fogékony a képessége és a családi háttere miatt érezheti, és ha jól közel hajolva figyeli láthatja is, hogy a földön, egészen a fű szálai között elrejtve akadnak ott már annyira nem csodás és mesés dolgok is. Sötét, szinte már feketés kis erek futnak szerte szét az épülettől, egészen a fekete erdőig.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Hogy mit nem olvastam? - kérdezek vissza, ezzel a kérdéssel nyilvánvalóvá téve, hogy nem, nem olvastam. A hangomban van valami gőgös, valami arrogáns, ami igazán idézi azt a korszakot, amikor nem jelentettem a jelenlévőknek semmi többet a szemétláda Mardekárosnál, aki az ördög ügyvédjét látva mindenben megtalálja a hibát és a gyengeséget. Csak most az sérti az egómat, hogy valaki jobban olvasott nálam és nem vagyok képben. Akinek viszont nem áll jól a különcködés és a gonoszkodás, az Ben. Már is visszatért a régi, igazi énjéhez, elhagyva azt a gyászoló fiút, akivel az órát ma elkezdtük. A hoppanálás óra… egy másik életnek tűnik most. Nem meglepő, hogy a sok gyerekes csiviteléssel és piszmogással eláruljuk magunkat, de az igen, hogy igen szelíden hívnak be minket a házba. És annak ellenére, hogy most mondta Gina, hogy a Mézeskalácsházba nem szabad bemenni, még is mindenki kapva-kap az alkalmon, hogy - Ez jól hangzik, Robin Hood, de az Ollivander-lányokat már el is hagytuk. - mondom halkan, aztán még jobban felszalad a szemöldököm, mikor a srác a lányokat maga után húzva elindul és megérzek egy… nem is tudom, rezgést. Senkit nem hagyunk hátra, de te nyugodtan maradjál kint, mi bemegyünk? Ez most egy kicsit beüt, és ahogy mindenki elindul, én csak követem a tekintetemmel őket, nem mozdulok, mint aki odafagyott a fedezékhez. Ha Maisie visszafordul, akkor felé eltátogok egy “Legyetek óvatosak”-ot, de nekem meg volt az utolsó csepp a pohárban. Eddig se bíztam ebben a házban, az, hogy ez az egyetlen biztonságos pont az erdőben felettébb gyanús, és ezek a sikolyhangok, amik most elhalkultak, még ott visszhangoznak a fülemben. És Lizzy és Gilly…? Szóval kint maradok, és nem adom fel, hogy titokban körbeszimatoljak, miért is vannak ezek olyan fene nagy biztonságban. Ilyen erős mágusok lennének? Az ember magából indul ki, mint tudjuk, tehát sötétmágiára, vérmágiára, rúnamágiára utaló nyomokat keresek. Ami ennyire cukormázas, az csak végtelenül romlott lehet alapon.
Mindeközben bent...
- Nem azt mondtad bogaram, hogy egyedül vagy? Vagy úgy értetted, hogy távol van a családod, hogy régóta tévelyegsz a sötét erdőben? - kérdez vissza türelmesen, érdeklődve a nő, biztosan arra gondol, hogy a sokktól és ijedtségtől picit megzavarodott Kath. Mikor a lány az ablak felé nyújtózkodik észrevétlenül meglátja a baltás, daliástermetű férfi körvonalát az erdőből, ahogy közeledik a ház felé, és azt is, hogy a többiek is feltűnnek, ugyan tökéletes rálátása nincs, de egy-egy ismerős alak felvillan előtte, olyan is, akit hátrahagytak, egész pontosan felvillan Gina lobonca. Ideértek, biztonságban vannak? - Valóban meg kéne várnod a reggelt, akármilyen messze is van még. Hajnalhasadásig vaksötét lesz az éjjel, a csillagok és a hold se fog előbújni, és az erdő… nagyon veszélyes. - válaszolja, és ebben a pillanatban nyílik a bejárati ajtó. Picit összerezzen, de ahogy meglátja kijött, azonnal kivirul és az ajtóhoz lép. - Hans! Végre hazaértél, képzeld, van egy kis vendégünk. - mondja egy kedves mosollyal, aztán ahogy a nagyranyitott ajtóból közelít a férfi összefonja a karját és a háta mögé mutat, ahol lassan elkezdenek megjelenni azok, akik úgy döntöttek, hogy megmutatkoznak. - Valójában, Greta, egy kicsit több, mint egy. - fonja össze keresztbe az izmos karjait maga előtt, a válla mögött az ajtófelé biccentve.
Aggódom és félek és ez a két kombináció most a lehető legrosszabbat hozta ki belőlem. Kell némi idő még sikerül felülkerekednem magamon. Tudom, lehetetlen, hogy ismerjem a helyet ahol járunk. Tudom, a többiek sem tudják ki vagyok vagy honnan jöttem egyáltalán... én sem tudom ők kicsodák. Nagyjából egy púp lehetek most mindenkinek a hátán, de bíznom kell bennük és magamban, be kell bizonyítanom, hogy mégsem vagyok olyan elveszett mint azt gondolnák. Talán ennek az egy védőmechanizmusomnak tudható be az is, hogy még véletlenül sem próbálom meg elengedni Ben kezét, sőt, a végére pedig olyan természetesnek tűnik ez az egész, mintha mindig így lett volna. Ugyan pálcám nincs, védekezni egyedül nem tudok... és amennyire ellenkezett a véleményünk, most mégiscsak ő vesz védelmező szárnyai alá. Határozottan megváltozott róla a véleményem. - Amikor a Weasley családot megismertem, ott találtam egy mugli mesekönyvet és abban olvastam. Arthur szerint lehet benne valami... és nem csak mese... - Próbáltam valami értelmeset valami tapasztalatot megosztani velük, mert ha ez a Jancsi és Juliskához hasonló helyzet lesz, hát akkor jól megszívtuk, de persze az sem utolsó. hogy mi ennyien vagyunk, talán könnyebben megvédjük egymást mint két apró mugli gyermek. Mondjuk, amikor meglátom a szőke köpenyest, már nem vagyok ebben olyan biztos. Felállok Bennel ugyan, de egyáltalán nem tartom jó ötletnek, hogy bemenjünk oda. Nagy levegőt veszek, rossz érzés, hogy nincs velem a pálcám, mert tehetetlennek érzem magam, és szerintem ezt Ben is elég jól érzi a kisugárzásomból. - Amúgy nem vagyok ám ennyire beszari, csak nem tudom mihez kezdjek a pálcám nélkül. - Suttogom közelebb hajolva a fiúhoz, de nem várok rá választ, csak valami kellett, de azért jól jönne valami bátorítás is vagy nem tudom... ki tudja, mi lenne most jó már?! Csak kavarog a fejem. De Kath bent van, ebben a habos-babos mézeskalács házikóban, amire gondolván, egy életre elmegy a kedvem a cukortól.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Szerencsre Gaby sem húz vissza nagyon minket, de inkább Gina sebe miatt aggódom, aki mintha most felnézne rám, hogy kész tervvel állok elő. Corvusnak már ketten magyarázzuk, hogy mi történt, közben pedig MB is javasol Gina ellenében, így most nekem kell meghozni a döntést. A kapucnis alak nem tűnik riasztónak, ám abban igaza van Ginának, hogy ebben az erdőben manapság minden riasztó. Mindenesetre járatom a tekintetemet a két lány s Corvus között, Gabrielle biztosan be van sokkolódva az eseményektől. Amennyire lenéztem, és kiközösítettem, mégiscsak győz a jó szívem, és pátyolgatom, amennyire lehet. Valahogy úgy érzem, mintha választanom kellene a két barátom, Gina és Maise-Bee véleménye között, de ez most olyan helyzet, hogy nem szabad magamra vennem, ha valaki megbántódik. – Nem hagyunk hátra senkit. Ha már beinvitáltak, akkor menjünk, és hozzuk ki Kath-et. Ha erősebbek vagyunk együtt. – Emelkedem fel, és a kezemet nyújtom Gina felé, Gabyt meg el sem engedem, de ezzel kibújok a rejtekből, de Corvus maradjon csak, ha akar. Akár hátvédként, vagy mittudomén. Az biztos, hogy ez a hely Tudjukki falujának közelében van, csupa rémség él az erdőben, és az a kacaj bár most nem hallható, de ki tudja, hogy a tulajdonosa éppen miben sántikál. Valószinűleg már most a halálunkon spekulál. Így ha senki nem húz vissza, akkor megindulok a lányokkal a szőke fickó nyomában befelé.
Corvus válaszol Ben kérdésére, így nekem tulajdonképpen nem kell megtennem. Más hozzáfűznivalóm amúgy sincs, hiszen kábé a nullával egyenlő az, amit tudunk Kathről, hiába leskelődünk itt már mióta. Mondjuk ha lenne rajtam óra, akkor tudnám mióta, de így konkrétan óráknak tűnik, pedig lehet, hogy csak pár perce történt, hogy beszipkázta az az alak Katherinet. Gina megszólalására elkerekednek a szeiem. - Van egy Hans nevű apukám, szóval de, ismerem a mesét, de ettől függetlenül a mese az csak mese. Ne hülyéskedj már, hogy komolyan azt hiszed, hogy van párhuzam a kettő között! - suttogom neki kissé indulatosabban a kelleténél tán. Suttogva mondjuk annyira nem lehet berzenkedni, így talán mégse érezhető annyira, hogy milyen indulatos vagyok. Legfeljebb abból, ahogy a szemeimet forgatom, azt pedig befejezem akkor, amikor meglátom, hogy Ben és Gabi fogják egymás kezét. Szívesen mondanék valami "áhá"-félét, de sem a hely, sem az idő nem megfelelő hozzá, éppen ezért befogom a számat és lapulok, mert közben a közeledő sem tétlenkedik, s nem akarom, hogy a pofázásom miatt bukjunk le. Nem, mintha némaságom segítene rajtunk, hiszen a fazon elég egyértelműen nekünk címzi a szavait. Káromkodnék minden általam ismert nyelven, de nem merek megpisszenni sem. Kushadásomban csak arra ragadtatom maximum magam, hogy felpillantsak a többiekre kérdőn, hátha valakinek akad valami korszakalkotó ötlete. Viszont hogyha fél percen belül nem szüli meg egyikük sem a spanyol viaszt, akkor tuti előállok a farbával: - Mit veszíthetünk? Kintről nem tudjuk Kathet megmenteni.. - dobom be a "részemről menjünk be" ötletemet. Bár sejtem, hogy nem arat majd osztatlan sikert.
Lássuk be tényleg nagyon csábító a tea és a süti is, úgyhogy nehéz megállni, de egyelőre még mindig lebeszélem magamat, hogy vegyek belőle. Azért én sem vagyok bolond, a nő a sötét erdőben, a szép házban azért gyanús az embernek, főleg hogy láthatóan azért van, amiről nem szívesen beszél. Habár, ha arra gondolok, hogy én se szívesen beszélek anyáról, vagy a húgomról, mert fájdalmasan érint az emlék... - És ön szerint akkor reggel lenne jobb tovább indulnom, amikor már legalább világos van? Biztosan keresni fognak addig, félek, hogy a családom is bajba kerülhet odakint. - azért mégis csak jó lenne tudni, hogy pontosan miről is kell tartanunk, mi az a sötét, amitől félni kell az erdőben. A Tiltott Rengeteg is tiltott, de jártam már ott és igazából nem történt semmi rettenetes dolog, csak amikor Ruth csapdája miatt fejjel lefelé lógtam a húsevő növény felett... de az meg lássuk be, nem az erdő hibája volt teljesen, inkább a csapda volt az oka, de Darius szerencsére időben érkezett. Azért időnként óvatosan megpróbálok az ablak felé pillantani, hátha kiszúrom a többieket, de még se hagytak volna itt csak úgy ugye? És ha valami megtámadja őket arról meg tudnék, hallanám.. remélem.
Corvus sikeresen elrejtőzik, ahogyan MK is, közben pedig beesnek a többiek, akik a kinti nyomasztó légkör után itt már azért egy fokkal jobban érzik magukat, sőt mintha még Gina is úgy érezné, hogy erőre kapna a jótékony védőmágiának hála. A léptek közben közelednek, lendületesebbé válnak, amikor az erdőből határozottan ijesztő sikoly hallatszik be a csicsás kertbe. Elég furcsa lehet a kontraszt, ha a távolba néznek minden riasztó és félelmetes, ellenben idebent épp csak pár méterrel arrébb mintha még jelentősen világosabb is lenne, no meg a kellemes édes illatot se tudják kizárni, mert szépe bekúszik az orrukba. Ha elbújnak, ahogyan Corvus felszólította őket, akkor néhány pillant, egy fél perc múlva a mostmár lendületesebben érkező alak is beteszi a lábát a védett területre. Egy férfi egyértelműen, köpenyben, aminek a csuklyáját most hátra hajtja. A haja szőkés, egészen megnyerő az ábrázata, csak kissé ziláltan fest. A hátán egy megrakott hátizsák, és mintha csak észre se venné a srácokat az ajtóhoz lépdel, a keze a kilincsre kerül, de mielőtt lenyomná: - Ha még sem szeretnétek idekint várakozni tovább, szívesen látunk odabent is benneteket. Van étel és ital is és kényelmesen le is ülhettek. - aztán egyből le is nyomja a kilincset és belép a házba.
Nem emlékszem hol jött el az a pont, hogy bármilyen horrorisztikus helyzetbe is kerülünk, már nincs ami megrázna. Vagy legalábbis néhány másodpercnél tovább képes lenne érzelmi hatást gyakorolni rám. Ellenben Gabinál nyilván nem jött még el ez a pont. Most viszont enyhe csodálattal nézek Benre, ahogy kezeli a helyzetet. Igaza van. El kell tűnünk, és lehetőleg erősítenünk egymást. Ben intésére jobb kezemmel megragadom Gabi szabad kezét. Mondhatnám ideális felállás. Ben jobb kezében pálca, ballal fogja a szöszit, nekem bal kezemben pálca és jobbal fogom a lány kezét. Így legalább ketten tudunk varázsolni. Csakhogy mielőtt bármit is tennénk futásnak eredünk. Nem mondom, hogy most jól esik a dolog. Mármint normál körülmények közt jó futó vagyok, és szeretek is futni, de... sérülten, és ilyen körülmények közt? Érzem ahogy húzódik a sebem az oldalamon minden lépésnél, a combom meg mintha le akarna szakadni. Mégis ki tudja mi, talán a híres "Üss, vagy fuss!" életösztön hajt még. Csak nem elég gyorsan. Egyszer csak elengedem Gaby kezét, és lassabb tempóval kissé lemaradva követem őket. Nem állok meg, nem nézek hátra, csak lassabb vagyok, mint ők ketten. Azonban szerencsére feltűnik a ház, és a többiek. Még épp időben. Nem szakadtam le annyira, hogy ki kerüljek a látótávból. Sőt sikerül is beérni őket. Egy fa tövébe lerogyok nem messze Corvustól. - Mi?- kapom fel a fejem Corvus beszámolójára, és a házra meredek egy pár pillanatig. - Ti nem olvastátok gyerekkorotokban a Jancsi és Juliskát? Sose menj be egy mézeskalács házikóba... - megrázom a fejem. - Ki kell hoznunk Kath-et.- nézek újra a házikó felé. Undorítóan sok édesség. Egyetlen szóval tudnám leírni. Fújj! Aztán elkapom Crovus tekintetét. Mármint ami a sebemre irányul. Ösztönösen nyúlok oda. Pazar. Vér. A futás nem tett jót. Újra vérnyomokat hagyok magam után. Csoda hogy ekkora vérveszteséggel még eszméletemnél vagyok. Mindeközben még a kacajok is egyre közelebb jönnek. Kínomban elmormogok egy patrónus bűbájt, hogy legalább az védjen minket, ha valami ránk rontana az erdőből. Csakhogy jelen állapotomban ez nagyon messze van a tökéletes patronustól. Inkább csak egy halvány derengés féle köztünk és az erdő közt. Elhúzom a szám, de jelenleg nem megy jobb. Aztán a sebemre irányítom a pálcám, és egy egyszerűbb vérzés elállító, seb összehúzó bűbájt mondok rá. Ez sem tökéletes, de egyenlőre megteszi. - Nyugi. Nem halunk meg. Ma nem.- azt nem fogom megengedni. Bár lassan a szédülés, és hányinger is kerülget... Ez vidám menet lesz.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Az elhoppanálás eddig is jól bejött. - szúrok csak oda szűkszavúan, félvállról, nem különösebben elmésen, csak reflexből, miközben figyelem az erdőt. Mikor meghallom a lassú bandukolást összenézek a kis hajgombóccal és tőle néhány lépésre én is fedezéket keresek egy nagyobbacska mézeskalácsból épített… nem is tudom, karácsonyfa mögött, vagy ilyesmi. Az, hogy elméletben nem varázsolhatunk már régen nem érdekel, amúgy is Flint vagyok, nincs az az isten, hogy a Minisztérium képes legyen kicsapatni a suliból és eltöretni a pálcámat, szóval előveszem és harcra készen szorongatom, mikor... A másik irányból lélekszakadva megjelennek a többiek, miközben mi teljesen rákoncentráltunk az érkező veszélyre. Kicsit megugrok, épp, hogy fel nem sikkantok, ahogy ránézek Benre és a többiekre, és Bent azonnal lehúzom a fa mögé - ha fogja Gabrielle kezét, akkor kicsit mondjuk összevonom a szemöldökömet rajta és vele együtt húzom, gondolom-, a többieknek meg intek, hogy keressenek fedezéket, ahogy XY (mármint MB) is tette. Egyik irányból a lassú fazon hangjai, Benék irányából pedig kisérteties kacagás, miközben mögöttünk egy idegen ház, amibe Kath-et behúzta valaki. - Bekopogott a házba és a lakója berántotta, de amennyire be tudtunk lesni nem támadták meg és jól van. - válaszolom vissza halkan Bennek, aztán folytatom. - Inkább magunkért aggódj, mi ez a kacaj? És onnan is jön valaki. - mutatok rá a pálcámmal mind a két irányra. - A házon valamilyen védőbűbáj lehet, mert itt nem olyan nyomasztó az erdő, talán fennakadnak a pajzson. - jegyzem meg, mert más esélyt nem látok arra, hogy ne purcanjunk meg. A tekintetem Ginára vándorol, a sebére, és megcsillan benne valami őszinte aggodalom. Nem harcolhatunk, ha ilyen sok irányból vagyunk kiszámíthatatlan helyzetben és még szét is váltunk, és még sérültünk is van és… Sehogy sem optimális.
Mindeközben bent...
Kath tovább kérdezősködik, és a nő kedvesen, bár egyre jobban vonakodva válaszol minden nyomasztó kérdésére, látszik, hogy nem szívesen beszél a rossz dolgokról. - Ma van az évfordulója, hogy… jaj, kicsikém. Ilyenről igazán nem kéne beszélnünk. Az erdő mindig is sötét volt, igen, de a mai nap a legsötétebb, mert minden évben ezen a napon a gonosz lény is megjelenik. - vallja be, kicsit elhúzva a száját, és az ajtó felé pillant. - De Hans már jó ideje járja ezt a sötét erdőt és tapasztalt, nem olyan csöpp kislány, mint amilyen te vagy. Egyél, igyál, és ne aggódj, biztonságban vagy! - mosolyodik el újra, és a kinti mozgolódásból semmi sem hallatszik be, szinte komikusnak hat, hogy kint a többiek frászban vannak, Kath pedig bent sütizik és teázik.
Közben mindenki visszakapja a pálcáját, s megnyugtató, hogy Gina van olyan állapotban, hogy csak támogatni kelljen, nem pedig cipelni. Viszont nem ő, hanem Gabrielle van olyan állapotban, aki mindjárt összepisili magát. Az útjelző alapján Tom Denem családjának birtoka környékén vagyunk, ami nem túl jó ómen. Ő halott, de ki tudja, talán a birtok, az erdő olyan sötét mágiát szívott magába, hogy a legrossz rémálmaink válnak itt valóra. Mégis, áhitattal tölt el, amit Gina most mond. Jellemzően nagyon okoskodik, és csak osztja az észt, de amit most a kísértetről mond, az nagyon is megállja a helyét, nekem ez eszembe sem jutna. Megfogom Gabrielle kezét balról, és intek Ginának, hogy tegye ő is jobbról, mert a szöszi most úgyse fog varázsolni. De így erőt meríthetünk egymásból. – Túl sokan vannak, és ki tudja, hogy mi üldöz minket.. Futás… - Javaslom, ami extrém megoldásnak tűnik Gina állapotában, de amint kocogásra váltunk, a kislány szellemalakja el is tűnik, Sasháé tűnik fel helyette, ami már meg sem lep. Csak el innen mielőbb. A távolban viszont egy házikó tűnik fel, amelynek ablai környékén MB és Corvus leskelődik befelé. De hol lehet Kath! A több irányból hallatszódó kacaj erősödik, a társaink is hallhatják, mint ahogyan mi is halljuk hogy valaki botorkál a közelben. Bent talán biztonságosabb lenne? – Srácok, mi történt? Hol van Kathrine? – Kérdezem kapkodva a levegőt, még mindig a Gabrielle kezét fogva.
Megforgatom a szemem, amikor Corvus fújogását meghallom. Nem méltatom szóra, pedig szívesen megjegyezném neki, hogy úgy viselkedik, mint egy lány, de mivel ez nem az a helyzet, amikor a nemi kérdések és sztereotípiák bűvkörében csúfolódni volna időnk, így inkább hallgatok, s cselekszem. - Az lehet, hogy itt biztonságosabbnak tűnik, de valljuk be, hogyha olyas valaki lakna a házban, aki kifejezetten segítő szándékáról híres, akkor nem lennénk idekint, míg Kath odabent, hisz ha bízna a bentiben vagby bentiekben, akkor már elárulta volna neki vagy nekik a jelenlétünket, s minket is meginvitáltak volna egy kis tára meg süteményre, s odabent találgatnánk épp kifelé, hogy miként mentsük meg Ginát és hozzuk ide a többieket, hogy aztán elhoppanáljunk a vérbe. - fejtem ki nézeteimet, miközben a ragacstesztet végzem. Remélem, hogy nem fogom feldobni a pacskert valami cukros méreg miatt vagy habzó szájjal rángógörcsöt sem kapok. Mindenesetre azt legalább már tudom, hogy nem műanyag. Megmozgatok egy nyalókát épp csak annyira, hogy teszteljem vajon ki tudnám-e kapni a földből, hogy fegyvernek hazsnáljam. Egyelőre nins rá szükség, s már majdnem mennék is, hogy leelőzve a fújoló srácot a bűvkörön kívül kerüljek, amikor meghallom a fura csoszogást. - A kurva életbe. - pereg ki a számon oroszul. Megszemlélve a nyalókákat próbálok elrejtőzni az egyik vaskosabb példány mögé. Ami jó fedezéknek, az jó lehet leütési szándékkal is, talán. Annyira semmiképp se akarok elbújni, hogy ne lássam a közeledőt, de azért azt se szeretném, hogyha rögvest kiszúrna, így lapulok is meg nem is, aztán majdcsak lesz valami. S közben remélem Corvus sem csinál semmi hülyeséget, amivel elárulhatja a helyzetünk.
Árgus szemmel figyelem a házat és minden szegletét, időnként az ablak felé pillantva, hogy látom-e még Corvusékat. De csak nem hagynának itt... igaz? Nem azért jeleztem, hogy minden oké, hogy minden oké, csak úgy egyelőre minden oké, de ez bármikor megváltozhat, nálam pedig pálca sincs. - Nem ma? Miért más ma, mint máskor? Ez az erdő valahogy semmikor se tűnik barátságosnak. - legalábbis nekem nehéz elképzelni, hogy itt bármikor is jobb lehet a helyzet és az is kétséges mennyivel jobb idebent, mint odakint... Ez a negédesség sem túl meggyőző, meg aztán ki tudja ki és mi a bátyja, akinek nem árt odakint sétálni. - Értem, de a bátyja miért nem sérülhet meg odakint? Elég veszélyesnek tűnt eddig is az az erdő, de ahogy beszél róla még inkább az lehet nem? - nem beszél egyenesen és az ilyet nagyon utálom. Már nem egyszer próbáltak felnőttek körülményesen magyarázni nekem dolgokról, amiket el lehetett volna mondani nyíltan is, de inkább kerülgették a forró kását, aminek igazából semmi értelme.
MK nyála határozottan reakcióba lép a cukorral, és utána érezheti is a jellegzetes ujj összeragadós effektet. Egyébként az édeskés illat is elég erős a kertben. A vizsgáld nyalóka egyébként tömör és a méretéből adódóan tuti jól fejbe lehet valakit kólintani vele, kérdés csak a súlya, ami azért ilyen cukor adagnál már nem az a 10 dekás kis valami. A határ felé sétálva Corvus jó szemmel nézi a helyet és igen láthatja, hogy a dolgok egészen szabályosak. A kör szélén golyó alakú kék nyalókák, egymástól pontosan ugyanakkora távolságban, aztán beljebb az MK által vizsgált színes felcsavart verziók, majd egy újabb pár lépessel beljebb lévő körben ezüst színű kis virágok nyílnak. Pár pillanat múlva viszont a vizsgálódásukról elvonhatja a figyelmet a fák közül beszűrődő léptek zaja. Nem gyors, sőt, lassú... olybá tűnik, mintha valaki eléggé botorkálna a ház irányába. Egyelőre még nem látnak senkit a kinti árnyas, sötét miatt.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Fúj. - mondom nemes egyszerűséggel, amikor meglátom, hogy benyálazza a kezét és odadörzsöli a nyalókához. Mivel Kath jelzett, hogy ne törjünk rá, mert megvan, ezért én is a kerttel foglalkozom tovább. - Igen, mintha valamilyen varázslat távoltartaná az erdő sötétségét, meg akármi is van még benne, amit hallottunk idefelé. Viszont ha itt biztonságban vagyunk a rémségektől, akkor azon kéne aggódni, hogy mi van a többiekkel, nem azon, hogy mi hogyan jussunk ki. - jegyzem meg visszafogottan, de azért megindulok a ház határához, közben átcikázva a kerteken. Ha van valamilyen állandó védőbűbáj, akkor talán jelei is vannak. Mondjuk a cukorkák meg a mindenség valami mega rúnakör. Tudja a fene, de ha semmit se találunk és elérünk a határhoz, akkor várakozóan MB-re nézek. - Na, lássuk. - utalok arra, hogy nekem nem fűlik a fogam a madárcsicsergős világos területről a lánysikolyos sötétségbe menni, amitől kivert a víz. Gondolkozom rajta, hogy fellövök egy jelzőfényt, hogy idetaláljanak a többiek, de azért még nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy a ház lakói ártalmatlanok és azzal csúnyán elárulnánk, hogy Kath nincs egyedül és itt vagyunk hátvédeknek.
Mindeközben bent...
- Persze, hogy tudok segíteni, de nem ma, ma nem szabad kimenni az erdőbe. Ma este nem… - változik egy cseppet az arca, átsuhan rajta valami a mosoly alatt. - Ó, én sem vagyok egyedül, a bátyámnak lassan vissza kell érnie, de ne aggódj, ő tud magára vigyázni és nemsokára itt lesz. - válaszolja egy megnyugtató - vagy annak szánt - mosollyal, miközben azért pakol az asztalra nagyon mutatós süteményt és forrócsokit. - Tudod, mi afféle művészek vagyunk, különleges cukrászsüteményeket csinálunk, azért ilyen színes a ház és a kert. - magyarázza, észre sem véve, hogy kint MB és Corvus settenkedik és néha belesnek az egyik ablakon.
Örömmel veszem vissza a pálcám Gabitól. Kiolvasom a tekintetéből, hogy nem igazán tudott volna, mit kezdeni vele. Nos igen. A balkezesek, még mindig kisebbségben vannak. Másrészt valószínű én se nagyon tudnék mit kezdeni fordított esetben Gabi vagy Ben pálcájával. Nekem azok lennének túl idegenek, ráadásul "rossz kezesek". Nincs ezen semmi különös. Mit is mondott az öreg Ollivander a pálcaboltban? "A pálca választja a varázslót." Gondolom nem véletlen, hogy senkinél nincs több tucat tartalék pálca, mint mondjuk penna. Egyénre szabottak, és különlegesek. Ennyi. Elolvasom a táblát. Igazából nekem nem mond semmit a ráírt név. Bár az már nem látszik, hogy melyik irányba mutatott eredetileg a tábla. De azért megkockáztatható az irány, ami valószínűleg egy településre visz be. Ami nekünk igen hasznos volna. Ha nem jelenne meg az útban az a szellem. A fenébe. Most komolyan? Eh... Megcsóválom a fejem, és ugyanazzal a jellegzetes mozdulattal dörgölöm meg az orrnyergemet, amivel Piton is szokta, ha felettébb bosszantja valami. Többnyire én. Vajon mikor jutottam el arra a pontra, hogy ez már meg sem lep a tömérdek már átélt szörnyűség után. Mikor jutottam oda, hogy már gyakorlatilag immunis vagyok arra, hogy bármi megijesszen, van vagy megrázzon. Végül Gabi kérdésére közömbösen vállat vonok. - Semmit. Csak egy szellem. Nem árthat. Vagy azért akar elijeszteni, hogy ne végezzük úgy mint ő, vagy azt akarja, hogy pontosan úgy végezzük. Akárhogy is nem tőle, hanem attól kell tartanunk, ami ezt tette vele. Igyekezzünk. Meg kell találunk a többieket, és azt a települést.- a hangom teljesen nyugodt, és érzelemmentes. Úgy jelentem ki ezt, mintha teljesen magától értetődő volna, és nem lenne semmi nyugtalanító benne. Még ha van is. Megindulok az ösvényen. Akár tetszik a látogatónknak akár nem. Nem törődöm vele, addig, amíg látványosan nem akar az utunkba állni, vagy elijeszteni, vagy ne adj isten bántani valami módon. Ha mégis megpróbálná, egy egyszerű patrónus bűbájjal én kergetem el. - Nem akarta, hogy arra menjünk. Szóval sietnünk kell. A többiek miatt is. Nem várnám ki, hogy erősítéssel jöjjön vissza. Ahhoz ez már kevés lesz. Szóval ne maradjatok le.- továbbra is nyugodt a hangom, bár egyre több rémisztő kacaj szerű hang hallatszik az erdőből. Nagyjából minden irányból. Egyre hangosabban. Körbe vettek minket. Remek. Ez a nap egyre jobb, és jobb lesz. Aztán egyszer csak pontosan előttünk feltűnik egy újabb szellem. Egy olyan, amelyik kiköpött Sasha (és aki éppen ezért feltűnően hasonlít Gabira is). Még a ruhája is ugyan az, mint amit aznap... az utolsó napján viselt. -Sas.. Sasha?- a hangom bizonytalan suttogásra vált, és igen megcsuklik. Ez már nekem is kezd sok lenni. A pálcám is észrevehetően remeg meg a kezemben...
Nem tétlenkedem, amint meglátom Gina pálcáját, elveszem azt is. Meglep, hogy nem esik kezemre és még az ereje sem passzol hozzám, óvatosan fordítom meg, majd veszem át másik markomba. Nincs időm sokat agyalni rajta, csupán abban reménykedhetem, hogy nem lesz rá szükségem, nem kell majd használnom. Ahogy haladunk, Gina is magához tér, és örömmel látom, hogy már a lábára is tud állni. Aggodalommal tölt el a körülöttünk lévő zaj, az erdőből érkező szellő megborzongat, keserű ízt érzek a számban. A lány valamit nyújt felém, először nem is jut el az agyamig amit mond, de ahogy látom mindketten megeszik ezt a valamit, igyekszem egyik kezemet szabaddá tenni és megpróbálni lenyomni a torkomon, mondjuk nem megy valami könnyen, a félelem egyre inkább kezdi átjárni a testem. Nem mondom, hogy nem vagyok bátor, de most valahogy felüluralkodik rajtam inkább az aggodalom, a kétségbeesés. Sokkal hevesebben veszem a levegőt, egyre többször nézek a hátunk mögé. Akkor torpanok csak meg amikor a táblához érünk. A kezemben lévő két pálcára tekintek, Ginának visszanyújtom az övét és talán a tekintetem elárulja, hogy nem igazán tudtam volna mit kezdeni vele, de azért hálás vagyok, amiért nem volt probléma, hogy elvettem. Ben pálcájával pedig apró fényt varázsolok, az előttünk lévő táblára fordítom, hátha meglátunk még valamit ott, ami útmutatásként hathat, de a szót is belém folytja a lány, aki a fák közül közeledik, rémisztő külsejével... hátrálok néhány lépést. - Mit... mit csináljunk? - A hangom megremeg, de mély levegőt veszek, megpróbálok felülkerekedni a helyzeten. Mondjuk láthatóan nem én vagyok a legbátrabb hármunk közül... sem a legokosabb, de biztosan valami hasznomat veszik majd, ha arra kerülne a sor.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Bólintok, jelezvén, hogy oké, vettem az adást, ne menjek az ajtóhoz. Nem, mintha egyébként ne lennék önálló lány, aki a cipőjét is maga köti be, s aki nem szorul holmi srácok engedélyére semmiféle cselekvéshez, de.. azért jelen helyzetben mégis én vagyok az új hús ebben a látszólag összeszokott csapatban, szóval ha már így Gabrielle nélkül maradtam (aki szintén új volt), hát akkor meghúzom magam. Legalább annyiban, hogy megyek Corvusszal a házat körbejárni az elöl kopogtatás helyett. - Szerinted műanyag? - állok meg egy nagy fehér-piros sávos, kampós cukornyalóka mellett, amiket a karácsonyfára szoktak jobb helyütt lógatni. Benyálazom a jobb mutatóujjamat és hozzáérintem a cucchoz. Annyira hülye nem vagyok, hogy lenyaljam utána az ujjam, inkább csak tesztelem, hogy a nyállal reakcióba lép-e az anyaga, ergo ragad-e. Megkocogtatom, hogy üreges-e a belseje, vagy tömör. Ki tudja, ha elég vaskos, de ketten elbírjuk, talán leüthetünk vele valakit. Vagy letörve valamelyikból egy darabot megbirizgálhatjuk a zárat, amennyiben az alohomora nem működik. - Olyan, mintha valami bűvkörben lennénk. Meg kéne próbálni kimenni vissza az erdőbe, mert ha ez csak beeresztett minket, de ki nem, akkor a hozzuk ki Kathet és fussunk helyett mást kell kitalálnunk..
Elhúzom a számat, hogy Gaby elhagyta a pálcáját, de igen, ott van Gináé is, akit cipelek egy hosszabbacska úton, de alaposan nyilal már minden inam, nem vagyok hozzászokva a nagy sétákhoz, pláne hogy még cipelek is valakit, úgyhogy rövid idő alatt rendszertelenül kezdek lélegezni. Úgy érzem szaggat a tüdőm, meg sem tudok szólalni, ahogyan a szőkeség és Gina olykor pár szót váltanak, én csak viszem a lányt mint egy zsák krumplit, nem túl kecsesen, semmi lovagias nincsen bennem, így hálás bólintással teszem le, amikor már kéri, hogy aztán a térdemre hajtsam a kezemet, és próbáljam visszaszerezni a megfelelő levegőbevitelt. - Köszi. – Veszem át az energiaszeletet, immár az én pálcám és Gináé is Gabynál van. Amíg majszolgatok, az erdő szélén egy esőtől szétázott, szétrohadt útjelző tábla maradványit lelem meg a hatalmas levelek alól kikandikálni. Little Hangleton, 2 mérföld. Egy nyilacska is mutat, de mivel a tábla már leesett, nem tudjuk, hogy hol állhatott. Ízlelgetem a község nevét, olyan ismerős, nem ott élt Tudjukki családja? Ám nincsen sok időm agyalni a kérdésen, mert a fák közül egy leányalak sejlik fel, lehet, hogy valami kísértet lehet. Mintha.. össze lenne varrva a szája.. Atyaég!
Az eszméletlenség az a fura dolog, amiben szinte békésnek tűnök. Az egyetlen állapot, amikor ki tudom pihenni magam rémálmok, és egyéb kicsiny szörnyűségek nélkül. Most mégsem a legjobb időpontban jön ez az állapot. Gabi könnyen észre veheti az övem bal oldalába egy erre kialakított hurokba tűzve a pálcám. Ha akarja még egész könnyen el is veheti, amíg eszméletlen vagyok. De gyorsan meg kell állapítsa, hogy ez kifejezetten balkezes pálca. A fogása egyáltalán nem kényelmes jobb kézben. Ha esetleg ért is valamennyire a pálcákhoz azt is láthatja/érezheti hogy cédrus fából, főnix toll maggal készült. Ami kifejezetten erős, ám annál szeszélyesebb pálcát hoz létre, igen erős lojalitással a gazdája felé. Mindennek ellenére Gabi megpróbálhatja magánál tartani, esetlegesen használni is. Ami engem illet, fogalmam sincs meddig és merre haladunk az erdőben. Az erősödő baljós hangok se nagyon jutnak el a tudatomig. Legalábbis egy darabig. Aztán csak megmozdulok Ben karjaiban. Ahogy kinyitom a szemem, csak lassan sikerül a fiúra fókuszálnom. - Köszi Nagyfiú, most már letehetsz. - nem tudom, hogy sikerül kipréselnem magamból egy halvány félmosolyt a Ben felé. Még mindig elég gyengének érzem magam, de már sokkal jobban. Ahogy Ben lerak gyorsan megnézem a lábam, és összeforrasztom a csontot a képességemmel. Így legalább a járás nem lesz gond, ha nem is érzek magamban erőt rá, hogy egy darabig futó edzést tartsak. Majd a táskámból előkerül egy kulacs víz, és energiaszelet. - Víz, és energiaszelet. Utóbbi igazából fűrészpor ízű, de hasznos, ha gyors energia-utánpótlásra van szükség.- nyújtom feléjük az említett dolgokat. Miután én is ittam pár kortyot. A vállamra veszem a táskám, beleharapok a szeletbe, és indulnék már tovább az ösvényen. Ám végre eljutnak a tudatomig a baljós kacagás szerű hangok, amik mintha ráadásul egyre közelednének is. Benre és a Szöszire nézek. - Ez eddig is...? Menjünk. Nem akarom kivárni, hogy kiderüljön. - csak remélem, hogy Corvusék nem futottak bele semmi őrült, és veszélyes helyzetbe, vagy a hangok forrásába. Lehet mégsem volt jó ötlet ketté válni?
Egy apró szájhúzással jelzem, hogy értem már amit Gina mond. Persze, megértem, hogy nem bízik úgy az emberekben, de egy ilyen esetben kénytelenek vagyunk valamilyen szinten a másikra támaszkodni. Mindenesetre igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy rendben menjen az "ellátás", először csöppet megnyugszom, hogy sikerült rendben bekötöznünk őt, és ugyan épp csak egy pillanatig fújom ki a gőzt, már látom is következőre, hogy körülöttünk minden csupa vér lesz újra. Összeszorítom ajkaim, megijedek, hiszen mégis csak egy élet van a kezünkben... kétségbeesetten tekintek Benre, amikor szemem megüti a fehér fény, amellyel a lány minden erejét összegyűjtve próbálja magát gyógyítani. Nem tudom mit tehetnék, így csak térdelek ott felette, és próbálom összeszedni magam, hogy ha kell közbe tudjunk valahogy avatkozni a dolgokba... majd a fény halványul, Gina sebe pedig egészen apróra szűkül. - Hát ez valóban nem a mi napunk... - Suttogom igazából nem is Bennek, csak úgy magamnak megerősítésként. Aztán felállok, hiszen látom, ahogy a fiú indulni készül, valamit cselekednünk kell, hisz a körülöttünk lévő erdő nem alszik, valami feltűnik, valami lapul ott. Ben a kezembe nyomja a pálcáját, bizonytalanul érzem meg annak másságát. - Nincs nálam pálca, elhagytam. Csak a tiéd lesz akkor ha ideadod. Gina pálcája nincs itt valahol? - Tekintetem a lány körül mozog egyik lehetséges helyről a másikra, de ha nem találom rövid időn belül, inkább előre indulok a többiek útját követve, nem szeretném megvárni, hogy valami baj történjen még itt velünk... már azon kívül, ami most is fennáll. A kacaj pedig csak még ridegebbé teszi mindezt. Rémült arckifejezéssel pillantok hátra Benre, és határozottabban, sietősebb léptekkel indulok el a többiek után. Csak megyünk és megyünk... mennyire juthattak messzire ennyi idő alatt? Ilyen sokáig időzhettünk Gina sebével? Egy pillanatnak tűnt az egész.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Elképedve lesek körbe, amikor már sikerül magamhoz térni. Na persze nyúlnék én akaratlanul a pálcámért, de nehéz eldönteni, hogy rosszul tettem-e, hogy odakint hagytam. Annyi biztos, hogy a nő egy ilyen helyen eléggé furának tűnik, főleg jelen esetben a fene nagy kedvessége tűnik annak. Nem csoda, ha eléggé gyanakvóan ráncolom a homlokomat. - Nem kérek köszönöm! A szüleim... távol vannak, eltévedtem az erdőben, azt sem tudom hol vagyok. Tud benne segíteni? - oké akkor egyelőre tegyünk úgy, mintha tök normális lenne ez az egész és próbáljunk valami mosoly félét varázsolni az arcunkra. Azaz én, mert neki ez láthatóan elég jól megy. Közben persze azért próbálom felmérni a terepet, hogy van-e valami kifejezetten gyanús ezen a túl cukormázas izén kívül, és remélhetőleg pont sikerült szemkontaktust teremtenem MK-vel, akinek nemet intek gyorsan a fejemmel, amíg a nő pont nem néz oda, hogy ne törjék be az ajtót, egyelőre rendben vagyok. - Egyáltalán ki maga és miért él itt egyedül az erdőben? - a legjobb persze az lenne, ha kiderülne, hol van az az itt, mert az még mindig nagy kérdés és hogy miféle lidércek vannak odakint, akiktől tartanunk kell, azaz ugye nekem, mert a többiekről eszem ágában sincs beszélni egyelőre.
MK tehát egy pillanatra láthatja Kath pillantásában, hogy egyelőre nem érdemes berúgni az ajtót és jobb, ha odakint maradnak és felmérik a terepet. Egyébként a kert tényleg elég bizarra a cukorkákkal és a többivel, de a legfurább, hogy olyan mintha mindez csak valami díszlet lenne, mert hiába a cukorvirágok még sem érezni azt a fenemód édes illatot, amit ez esetben egyébként kellene. A csend viszont furcsa mód itt már a ház közelében nem annyira nyomasztó, sőt egészen normálissá "hangosodik" vissza. Hallani a madarak csicsergését, a bogarak zümmögését, pedig néhány lépéssel arrébb még nyomasztóan nagy volt a csend. Sőt itt mintha még - most hogy megállnak kicsit - világosabb is lenne, mint a fák között volt, ahol egyébként még most is igen kellemetlen homály honol az erdő mélye felé, sőt néha még mintha valami el is suhannak a fák között...
[You must be registered and logged in to see this image.] Csak biccentek a bolyhoshajú kérdésére, hogy az ötödik végén letettem az RBF-et, de meg nem szólalok, annyira próbálok koncentrálni a környezetünkre. Marcus, a bátyám nagyon csúnyán elhasalt az iskolában, éppen ezért állítottak elém hatalmas elvárásokat, ezért kaptam meg a Flint pecsétgyűrűt is azzal a különleges füstös színű kővel, ami annyira sokat jelent a családomnak. És nekem is. Azt hiszem. Olyan hirtelen rántja be valami vagy valaki Kath-et az ajtón, hogy képtelenek vagyunk időben reagálni. Nem mondom, hogy megkövültem a döbbenettől, mert már moccannék, de mire a pálcámat felemelhetném és akármilyen átkot ráküldhetnék a nőre, az ajtó csukva. Lehet jobb is így, lehet, hogy ha egyszer segítséget szerezni indultunk el, akkor nem átkozással kéne folytatni, de ez a hely, meg Gina sérülésének az emléke a koponyámban kicsit szétpattinthatta az idegeimet. Fedezem a lányt, amíg nézelődik - bent sokmindent nem látni, kívülről aprónak tűnik a ház, de belülről nagy lehet (minden cukormázas színű, kedves, otthonos és cuki, szóval szörnyen udorító), mert olyan szobába vihette a szőke nő Kath-et, amire nem látunk rá - , helyet változtatok, hogy jóval közelebb kerüljünk, de amikor ő is kopogtatásra adná a fejét, mögé sietek, elkapom a csuklóját és visszahúzom. - Ugyanaz történne veled is, mint vele. - suttogom halkan, aztán el is engedem, és intek, hogy járjuk körbe a házat. Találunk is egy hátsóbejáratot, ami egy kis konyhakerthez nyílik, és inkább annak a zárát birizgálnám, ha lehet, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy jólelkű teremtés így beragadná Kath-et, inkább azt vizionálom, hogy most meg őt kell kimenteni, ahelyett, hogy segítséget szereznénk Ginának, az Ollivandereknek, meg úgy egyáltalán, magunknak a hazajutáshoz.
Mindeközben bent...
- Jaj, kincsem, hogy kerültél ide? Teát, süteményt? Veszélyes az erdő a mai napon, senkinek sem szabadna kint tartózkodnia! Azok az átkos lidércek, még jó, hogy idetaláltál, lehet egy perccel később már lecsapott volna rád valami rém. De itt biztonságban vagy, vigyázok rád. Hol vannak a szüleid, te lány? - ugrálja körbe egy huszonéves, talán harmincas hosszú szőke hajú nő szívélyesen Katherine-t az elbűvölő nappaliban a ház közepe tájékán.
Szó sincsen róla, hogy nem akarnám meghallani Gabrielle javaslatait, sőt, tulajdonképpen az ő ötleteit is felhasználva hoztam meg a végső döntéseket, hogy Ginát gatyába rázzuk. Csak éppen alaposan be vagyok tojva ahhoz, hogy mindezt szavakba is öntsem, most viszont egy hálás pillantást vetek rá, ahogyan sikerül a faágat kihúzni, és be is kötözni a griffendélest. Aki láthatóan magánál van, és még be is segít a gyógyításba, hogy utána ismét beájoljon. - A retkes.. fenébe. Ez nem a mi napunk.. – Sóhajtok fel, hiszen csúnya káromkodásnak indult, de végül enyhébben fejezem be. Hasonlóan gondolom, mint Gina, hogy a vérszagra bármi idegyűlhet, úgyhogy Corvusék után kell mennünk, mert ha csak várakozunk, bárki vagy bármi ránk találhat. Most még tudjuk, hogy a többiek merre indultak el. – Menjünk utánuk. Gabrielle odaadom a pálcámat, legyen kettő nálad. Az egyikkel világíts, a másikkal átkozz, ha kell. Te mész elől, megyek utánad. – Nem vagyok egy erőember, de Gina sem tűnik túl nehéznek, ezért a karomba veszem, és nagy erőlködve megindulok az ájult lányt óvatosan hordozva Gabrielle után. A gyermekien kislányos kacaj újra felharsan, ezúttal közelebbről, de még mindig nem tudom beazonosítani az irányát, csak felfehéren pillantok Gabrielle-re, szinte könyörgően, hogy menjünk már..
- Nem lesz! - rázom meg szinte dacosan a fejemet, ezzel kívánva biztatni Kathet. A pálcáját persze elveszem, sőt még rá is varázsolok egy gyors zsugorítóbűbájt, hogy könnyedén beférjen a zsebembe és biztosan ne törjem össze vagy legyen útban bármiben, mert hát ha már rám bíztak valamit, akkor természetes, hogy száz százalékosan vigyázok rá. Ha mégis baja esne a pálcának, akkor tuti, hogy megkérem apuaput, hogy küldjön nekem pénzt és veszek Kathnek egy újat, illetőleg hát neki kell elmennie Ollivanderhez, de elkísérném és kifizetném a pálcáját, hiszen az a minimum, ha már miattam megy tönkre. - RBF? - pisszenek oda Corvusnak, így kívánva megtudni, hogy vajon idősebb-e nálam vagy sem. Én még csak idén fogom letenni a vizsgát, szóval ha neki már megvolt, akkor egyértelműen tapasztaltabb(nak kell lennie elméletben), mint én, szóval ő lesz a hátulsó hátvéd. Amennyiben választ kapok tőle, úgy helyezkedem. Ha igenlő a válasza akkor közé és a ház közé, ha nemleges, akkor mögé valahová rejtőzöm egy bokor takarásába. Persze nyilván úgy, hogy ki is lássak. Elhagyja a számat némi orosz szitok, amikor Kath egyszer csak volt-nincs. Egy pillanatig sem agyalok, egyértelműen elindulok utána. Még jó, hogy a testvéreimmel sokat számháborúzunk otthon, így rejtőzködésben és osonásban egész jó vagyok. Remélhetőleg nem szúr ki senki, míg elérek a házhoz, mely mögé kívánok keveredni, hogy meglássam van,e valamiféle hátsó ajtó vagy olyan ablak, amin be tudnék kukkantani azon célból, hogy lássam mi zajlik odabent. Terepszemle nélkül nem kívánok rárontani senkire, de sokat nem leskelődnék szívesen. Ha 5ször elszámoltam 60-ig és még mindig nem láttam érdemlegest, akkor majd tettetve az eltévedt vándort egyszerűen csak bekopogok az ajtón. Persze minden attól is függ, hogy Corvus eközben hogy reagál.
Ben gyorsan eldönti a kérdést. Szelíden, de határozottan nyom le a földre, és én nem különösebben tiltakozom a dolog ellen. Hát jó. Akkor legyen így. Talán nem halok meg. Én még a halálnak sem kellek, olyan nyomorult alak vagyok. - A bizalom nem épp erősségem.- mondom egy szomorkás mosollyal még Gabi megjegyzésére, de azért a lány felé kacsintok. Egy amolyan "nyugi, rendben leszek" tekintettel. Nem térek ki rá, hogy miért is nem bízom az emberekben. Vagy vannak kommunikációs gondjaim velük. Mármint a saját lekezelő egoizmusomon túlmenően is. Talán máskor, egy másik alkalommal, egy más helyen. De ez most nem a megfelelő idő és hely. Jó volna minél gyorsabban túlesni a dolgon. Ráharapok a faágra, amit Ben ad. És lélekben felkészülök a fájdalomra. Ami nem is várat magára. Ben kihúzza a faágat, és az állkapcsom ráfeszül a másik faágra a számban, egy fájdalmas torokhang kíséretében. A szemembe pedig forró könnyek szöknek. Nem vagyok érzelgős fajta. Most sem azért. Gyakorta érzem úgy, hogy már minden könnyem elsírtam, és valami hideg, áthatolhatatlan jégpáncél költözött a lelkem, és az érzelmeim helyére. Talán csak így védem magam. De azért annyira nem vagyok kemény, hogy mindent fizikai fájdalmat elviseljek egy grimasz nélkül. Bármennyire is szeretném ezt hinni magamról. Ez most nem az a helyzet. Ben varázslata tökéletesen működik, és a légzéseim is lassan normalizálódik a hirtelen sokk után. Kiköpöm a faágat, amint az állkapocs izmaim is engedik. Talán néhány röpke pillanatra meg is nyugodnék, hogy nem lesz szükség a képességemre, vagy legalábbis engedhetek magamnak némi pihenőt, és erőgyűjtést előtte. De épp mondanék valami kösz félét társaimnak néhány perc pihenő után, amikor hirtelen átvérzik a kötés, és kisebb fajta vértócsa kezd kialakulni alattam. A bal tenyerem a seb fölé kúszik, szinte ösztönösen önkívületben, és fehér gyógyító fény kezd áramolni. Hogy aztán a teljes sötétség vegyen körül, amint ismét eszméletem vesztem, és a kezem is mellém hanyatlik, immár fény nélkül. Ha Ben kitapintja a pulzusom, az gyenge és kissé szabálytalan, de tisztán érezhető. Csak a vérveszteség, és kimerültség együttese okozta ájulásról van szó. Ami sérülést illeti, már csak egy kisebb, nem túl mély vágást talál a mély nyílt seb helyén. Ezt már könnyedén akár egyetlen pálcamozdulattal is el tudja tüntetni. Most már csak az jelenti a kérdést, hogy mennyire gyengített le ez az egész tortúra, és mikor térek magamhoz? Illetve, hogy vajon mennyi idő, mire a vérszag odavonz hozzánk valami rusnya és még inkább veszélyes vadállatot az amúgy is baljós erdőből?
