2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Jó... jó... lassabban.- próbálom úgy megitatni Gaby-t, hogy közben azért nagy mohóságában ne fulladjon bele egy korty vízbe. Persze én is tudom milyen az, amikor végletekig kiszáradsz, és egy korty vízért eladnád a lelked is. De a túl hirtelen ivás sem jó, így próbálok egy kicsit lassítani a tempón, és fokozatosan megitatni vele azt a vizet. Az, hogy legalább el tudja utána mondani, hogy mi történt jó. De aztán gyorsan rájövök, hogy nagy a baj... ami az ujjaival történik... azok a fekete erek... sosem láttam még ilyet, de határozottan olyanok, mint a pincében, ami nagyon nem tetszik. Szívem szerint most esnék pánikba, de az senkinek sem használna. Bár itt lenne Cody, és megmondaná, hogy mit kell tenni ilyenkor! Hogy kezeljem ezt?! Végül is Ben szavai hallatára előbb a srácra, majd a nőre nézek. Jogos kérdések. Elég volt. Tudnunk kell, mi a franc folyik itt. - Tudnunk kell, hogy ez milyen méreg? Kell az a gyógyszer! Most! Nálam csak egy kis bezoárkő van, de nem tudom erre az hogy hatna...- sürgetem erőteljesen a Greta nevűt. Nem a türelmemről vagyok híres ilyen helyzetekben. Közben azért a fejemmel intek Ben felé, hogy menjen a nővel, és tartsa szemmel, mert még mindig nem bízom benne. Az pedig igaz, hogy a bezoárkő a legtöbb mérget hatástalanítja, de közel sem mindet. És ha pont katalizálja a hatását egy ismeretlen fekete mágiával átszőtt valaminek? Nem kockáztatnék, amíg nem muszáj. Én a magam részéről maradok Gaby mellett. A kulacsomat egy egyszerű Aguamenti segítségével újra töltöm, és én is iszok pár kortyot, majd megkérdem a szőke lányt, hogy kér-e még. Ha igen, akkor segítek neki inni. S bár én lassan kezdek jobban lenni, vagy legalábbis a sérüléseim kevésbé fájnak, és lassan gyógyulnak is, de egy maratont azért nem futnék le így hirtelen. Vagy tennék bármi hirtelen megerőltetőt. Akkor nézek fel ismét, amikor meghallom a nő "Jaj, ne!" felkiáltását, és Kath utolsó mondatát. Ami újfent igen csak rossz érzéssel tölt el. Valami baj van. - Mi folyik ott?! Hol az a gyógyír?!- teszem fel hangosan a kérdést, hiszen Gaby mellől nem látok el a kamráig, ahol a befőtteknek lenni kéne. Bár nem biztos, hogy a válaszra fel vagyok készülve...
- Ugyanilyen izék? Egy tó a pincében? - tippelek, aztán újra Corvusra pillantok, mert nem tűnik túlságosan jónak a helyzet, ha egyből egy tó van alattunk. És egyáltalán mi ez és miért ágazik szét az egész házban? Azt sem tudom egyelőre, hogy Corvusék mire jutottak odakint, ha már annyit maradtak távol tőlünk, és még ez is érdekelne, de egyelőre nem kapok választ, mert MB elkezdi Corvust csépelni, egy idő után puszta kézzel. Én pedig annyira lefagyok, hogy beletelik pár pillanatba, mire megpróbálok lépni is valamit. - Hé... hagyd abba! - na jó szívás, hogy a csapatban én vagyok a legfiatalabb és ezáltal alacsonyabb is a többieknél, sőt nem is vagyok az a jó húsban lévő típus, de azért megpróbálom lefogni, vagy legalább akadályozni MB-t a verekedésben. Végül csak abbahagyja, de ahogy fest utána... Elképedve meredek rá, hiszen azok a fura erek az arcán. Valahogy reflexből el is engedem a karját, ha sikerül is elkapnom, mintha minimum attól tartanék, hogy egyből átugrik rám is az a.. valami, ami végülis nem kizárt, mert azt se tudjuk, hogy mivel van dolgunk. - Ilyenek lehettek a szekrényben, mint valami... fertőzés. - mutatok az orra irányába, de nem szimpatikus az ötlet, hogy akár meg is érintsem és azt hiszem akkor ő is furán nézne rám. Kell egy tükör, hogy lássa, ez ugrik be elsőre, de aztán meghallom a kiáltást lentről és nagyon úgy fest ott se jobb a helyzet. A többiekre pillantok, de ha nincs kifejezetten más, amit tennének, akkor szedem a lábaimat lefelé a lépcsőn ahhoz a pincelejáróhoz, ahol Greta van és ahol Corvus szerint a tócsa is. - Ez nem jó... nagyon nem jó! - automatikusan lépdelek hátra és persze a félelem generálja a vízmágiám pajzsának életbe lépését is, ami jó eséllyel nem sokat ér a dolog ellen úgy sem, na de hát az ösztön. Az ijedtség hatására akár még azt is észrevehetik a többiek, hogy mintha halványan vibrálna a hajam színe a sötét vöröses és a megszokott barna között.
Corvus lent már ignorálja Benjamint, elkönyveli, hogy a fiúnak PTSD-je van a legutóbbi alkalom miatt, amikor együtt voltak, és azért akar átmenni kamikázéba. Felérve elég erőteljesen lesújtó tekintettel illeti Kath-et, hogy még csak veszélyben sincs és itt sikongat egy gyanús mézeskalács házban szörnyetegekkel telt sötét erdővel övezve. Látszik rajta, hogy feszült és még a szokásosnál is szigorúbban oltaná le a lányt, de valahol megkönnyebbült, hogy nincs semmi baj, és ez elmarad. Elindulnának le, illetve a férfi el is indul, és megindul a susmus a többiek között. - Nem tudom Katherine, még sosem volt tapasztalatom gázokat puffogtató fekete erekkel, amik egy tócsa tóba összpontosulnak a pincében. Mondjuk egyszerű mérgező gázokkal igen, és az se sült el jól. - válaszolja neki, halkan, higgadtságot erőltetve a hangjára, aztán megindulna le, amikor MB nekiesik egy párnával és elkezdi csépelni. Teljesen meglepődve próbálja lefogni a lányt, ameddig abba nem marad ez a “roham”, de folyamatosan kicsúszik a kezei közül, főleg, mert a pálcáját is félti. - Mi a franc volt ez? És az… arcod… - engedi el végül a csuklóját, mikor már annyira lenyugszik a lány, hogy beszélni tudjon és ne csépeljen. MB orrából és a szájából fekete erecskék tetszenek át a bőre alól, mintha visszér lenne, halványan kidudorodva.
Lent Gina megpróbálja a képességével helyreállítani Gaby állapotát, és valójában már lehet egy átlagos vérveszteséget meg tudna gyógyítani, de miközben megnézi a lány kezét egyértelművé válik, hogy az ujjából ugyanolyan fekete erek futnak, mint az emeleten MB orrából és szájából… Ben konfrontálódik Gretával és a befutó Hanssal, akiknek az arcán őszinte aggodalom fut. - Annak, hogy itt élhessünk ára van. Annyira sajnálom, hogy ez történt, de nem mindennapos, hogy megvágjuk magunkat, ha még is előfordul, meg van a gyógyír. - ígéri Greta, és in Benjaminnak, hiszen ő egyrészt a legszkeptikusabb, másrészt a legmozgékonyabb. Gina sérülése szépen lassan gyógyulgat, de nem roham léptekben, Gaby-nak pedig a vérveszteség nem a legjobb érzés, ráadásul ami az ujjával történik… megrázó. - A szervezetébe méreg került, és egyetlen növény van, ami segít ellene, az elhagyatott Denem birtokon találtunk rá, és befőttként raktuk el, hogy… - közben a kamrához sétál, ami a lépcső alatt van, és aminek a hátuljában egy befalazott járat vezetne a pincéhez. És a kamra már a feléig elárasztva a fekete masszával, a vérbogyó befőttet visszafordíthatatlanul belepve! És terjed, ugyan nem rohamos léptekkel, de egyre több tör át a befalazott ajtó résein!
A beszélgetést a fentiek is hallják, ahogy Greta aggodalmas felsikkantását és Jaj, ne! felkiáltását is.
- Aha, ez rohadtul logikusan hangzott.. – Vonom meg a vállamat, Corvus most azt hiszi, okosan alátámasztotta, miért is nem kell félnünk a tulajdonosoktól. Azt persze nem mondta el, hogy mit is csináltak kint. A süti finom, és kénytelenek vagyunk maradni, de nem tudom eldönteni, hogy a többiek gyanakodnak, vagy sem, még Ginán is észreveszek némi bizonytalanságot, de Kath-től teszem függővé, hogy mi legyen. Mivel Corvus Kath és MB felé indul, nekünk marad a konyha, hiszen Gabrielle olyan védtelen, gyámoltalan, nem árt, ha ott van vele valaki. Éppen ezért alaposan megdöbbenek, amikor belépünk, még éppenhogy el tudom kapni a szöszit, és gyengéden a karjaimba fektetve támasztom meg a tarkóját, hogy Gina meg tudja itatni. Kétkedő tekintettel figyelem a bútordarabot, amiről az ébredező társnőnk beszámol, hogy mi is történt, így enyhén számonkérő, éles hangon szólalok meg a nő felé. – Na ez most mi volt kéremszépen? Mindennapos, hogy sötét mágia támadja meg a betérő vendégeket? Azt hiszem nem szeretnék olyan meglepetést, hogy mondjuk éjszaka, alvás közben csapol le valami.. – Ginára sandítok, megerősítést kérve tőle, hiszen most Gabyt pátyolgatja, de a hangból ítélve remélem a többiek is gyorsan átjönnek ide, valamiért MB-ben van még minden bizodalmam.
Rossz ötlet volt... és hát miért is ne halmoznék én, pont én rossz ötletre, rossz ötletet, meggondolatlanságból kiváló lehetek. Ezután biztosan azt fogják majd gondolni a többiek, hogy milyen felelőtlen vagyok és milyen meggondolatlan, ha ennek híre megy, tutira soha többé nem fogok tudni beilleszkedni sehová. Most mégsem tud erre koncentrálni az agyam, hiszen a fekete massza amit valószínűleg a vérem gerjesztett, felcsap és hirtelen kapja el a kezemet, de olyan erősséggel kezdi el szorítani és szipolyozni, hogy az már rendesen fáj. Felsikoltok. Azután pedig megpróbálom kiszabadítani magam onnan, de hibába, és hamarosan már nem is érzem rá alkalmasnak magam, hiszen ahogy fogy a vérem, csak egyre gyengébben és gyengébben rántom meg a kezem. A közelben lévő tárgyak sem túl hatásosak, semmire nem reagál ez a valami, így igazából fel is adhatnám... Mikor már kezd homályosulni minden, akkor érkezik meg a nő Bennel. A lila villanás még tiszta, de utána egy pillanat alatt esek össze, és mint aki fáradt - fehér és beesett szemekkel pillantok felfelé. A száj teljesen kiszáradt, olyan szomjas lettem, mint talán még sosem voltam. A gyomrom pedig összeszorul. Kérdésekre nem tudok válaszolni, még ahhoz is elég gyengének érzem magam. Olyan a környezet most számomra, mintha csak egy álom lenne, csak jönnek és mennek az emberek, aztán pedig Gina vizet ad, amit mohón elfogadok, és utána néhány szóra talán sikerül kinyitnom a szám. - A pultból... kijött valami fekete massza, és elkapott, a véremet meg kiszívta. - Fogalmazok tömören, és próbálom összeszedni magam, hogy kicsit erőre kapjak, de gyanítom, ameddig nem eszek néhány falatot, biztosan nem fogok tudni. Pedig ezek után aztán végképp nincs kedvem itt maradni és itt hozzányúlni bármihez is. Nagyon megijesztett a helyzet, amúgy sem vagyok egy túlzottan bátor lány, úgy tűnik inkább botor... Gina próbálkozásaiért nagyon hálás vagyok, ez szerintem a tekintetemen is látszik, de tudom, hogy előtte is ő mit szenvedett el, így tisztában vagyok a jelen helyzet nehézségével. Nagyokat pislogok, és úgy érzem most, hogy nekem jó lesz itt a földön addig, még nem indulunk vissza a Roxfortba, bár most olyan ez, mintha sosem akarna eljönni az idő.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Sikerül megosszam a helyzetjelentést Kathtel, mialatt Hans még a létrán feljebb van, mi meg a paplanhadsereggel való küzdelmet egészítjük ki csevegéssel. Közben odalent is betoppan a maradék két csapattagunk, s mivel a férfi is lekászálódik a magas ló helyett a padlásról, elindulhatunk a málhánkkal a nappaliba mi is. Vagyis indulhatnánk, amikor is befut Corvus, így Hans megint előremegy, mert mi pedig lemaradunk Kath mellett, hogy az újabb anginba bújtatott nehézségeket kihasználva kupaktanácsot tartsunk. - Az egy dolog, hogy abban az egy szekrényben ilyen puffanógázos erek vannak, de vajon mi lehet a többiben? - akadok meg itt, a rosszulléttel egyelőre nem foglalkozva, hiszen nem érzem kellemetlenül magam. Az se tűnik fel, hogy hirtelen megindulnak tagjaim, s mire kettőt pislogok már azon kapom magam, hogy Corvust* csépelem azzal a párnával, amivel Kath maradásra bírt bennünket. Valami határozottan nem stimmel, az agyam egy zuga le akar állítani, de a támadás valamiért mégsem akar abbamaradni. Talán Kathnek tényleg oka volt a pánikra és én sem tévedtem nagyot, amikor azt sejtettem, hogy azt az elgázosítást nem ússzuk meg ilyen egyszerűen.. Fogalmam sincs arról, hogy mi fog ebből még kisülni, de mintha hallanám a puffanást és az odelenti emeltebb hangú megszólalást. Ha sikerül kizökkennem, miután már nemcsak a párnával, hanem pofozkodásig fajuló érintésekkel illettem Corvust, akkor tócsányira tágult szemekkel pislogok körbe a srác és Kath között. - Most tényleg azt csináltam, amit hiszek, hogy csináltam? - kérdezem bizonytalanul. Nem tudom, hogy vajon hallucináltam-e vagy tényleg rátámadtam szerencsétlenre. Ha ugye egyáltalán sikerül észhez térnem eddigre már.
//*mesélői kérésre a "támadd meg" kockadobás nyertese.. bocs Cickafarkorvus
Nekem nem jelent sokat Ben Tudjukki-s utalása. Csak egy megalomán őrült volt, aki világuralomra tört. Épp mint ez a Grindelwald vagy ki a franc. Mindegy is. Elbukott. Kész. Vége. Részemről itt le is zárult a történet. Persze nyilván vannak, akik sokkal többet vesztettek, miatta mint én. Nekem ahhoz a dologhoz nem volt közöm. Viszont most is vannak családok, akik... nos nem ilyen szerencsések. Tudom én. Lehetnék empatikusabb is. De jelenleg a túlélési ösztönöm felülírja az empátiámat. - Egyenlőre maradunk, és figyelünk.- erősítem meg végül Corvus szavait. Nem mintha erre Corvusnak szüksége lenne. Nem igazán tudom, hogy Ben mért rám nézett, és várt választ. Többnyire nem én vagyok az aki a leghelyesebb döntéseket hozza. Én csak az elemző vagyok. Néha sajnos elég negatív értelemben. Úgy fest gyorsan magamra maradok. Némi késéssel fogom ugyan fel, hogy mintha valaki az emeleten sikkantott volna, Corvus addigra már legalább fél úton jár a lépcsőn felfelé. Ráadásképpen nem vagyok abban az állapotban, hogy lépcsőt másszak. Legrosszabb esetben Corvus majd lelebegteti a lehetséges sérült személyt, hogy megnézhessem. Ben pedig a konyhát célozza meg a nővel. Ez pedig ideális lehetne némi újabb szaglászásra, de még sincs rá időm. Egyrészt mert megjelenik a korábban látott férfi. Igaz ezúttal csak némán biccent felém. Válaszul szintúgy csak egy néma biccentést kap. Nem kell nekünk bájcsevegni. Amúgy sem értem a bájcsevegés funkcionális logikáját. Viszont a konyhából határozottan nem jó féle hangok jönnek, és a férfi is sietősen veszi arra a lépteit. Szóval én sem álldogálhatok itt, amíg faszent nem lesz belőlem. Szóval én is a konyhába indulok. Gyorsan a tekintetemmel próbálom felmérni, hogy mi történhetett? Közben pedig egyenesen a Gaby-Ben párost célzom meg, hacsak nem állít meg valami módon a két felnőtt. Akikben így egyéb iránt most tudatosulhat ha rám is néznek, hogy még mindig elég erősen bicegve járok, és ösztönösen fogok az oldalamon egy nagyobb vérfoltot a ruhámon. Ha engedik akkor valahogy leügyeskedem magam a földre Ben és Gaby mellé, utóbbit rögtön vizsgálni kezdem. Előbb a pulzusát, és vérnyomását, majd a lehetséges sérülését, általános fizikai állapotát. -Mi történt? - kérdezem halkan a szőke lányt közben. A táskámból előveszem a vizes kulacsom, és megitatom vele a teljes tartalmát. - Vért vesztett. Sok folyadék és valami gyorsan felszívódó szénhidrát... szőlőcukor kell. Az segít. Legalábbis átmenetileg. Megtenné egy vérképző gyógyfőzet is, de azt sajnos nem hoztam magammal a Roxfort gyengélkedőjéből, és arra se emlékszem teljesen pontosan, hogy kell elkészíteni. - ami azt illeti az a főzet most mindkettőnknek jól jönne, de pont az nincs nálam. Pff... hozzácsapom a sürgősségi ellátó készletemhez, csak jussak vissza a Roxfortba. Megpróbálkozom egy kézrátételes gyógyítással is, de nem sok eredménnyel jár. Csak kimerültebbnek érzem magam tőle. Így csak egy amolyan bocsánatkérő pillantást engedek meg a szőkeség felé. "Sajnálom, de csak ennyire tellett tőlem jelenleg."
Hamarosan megérezik MB és segít kikászálódni a paplan halom alól, ami határozottan jól jön, mert egyedül biztosan tovább tartott volna. Az újabb szóáradatra, ami dőlni kezd belőle már csak elmosolyodom. Azt hiszem reggelre totál ki fognak készülni tőlünk, főleg ha még betoppan Gina is, a kislexikon és Corvus az időnkénti határozottan csúnya nézésével. MB szavaira azért rendesen elképedek és kérdezni is szeretnék, de nem jutok el oda, meg meghallom a közeledő lépteket, Hans pedig lassan lemászik a létráról, így nincs idő rá, de azért látszik egy kis ijedtség az arcomon, mert nem hangzik jól, hogy MB akár még össze is eshet itt, ha mondjuk tényleg valami mérget kapott az arcába. Aztán feltűnik Corvus, addigra már jó eséllyel a paplanok nagyrésze mellettem és nem rajtam van. - Áh, bejöttetek? - pillantok a srácra, miközben Hans mostmár tényleg lejön a létrán és érdeklődve pillant a fiúra, akit már ugye látott odakint, úgyhogy nem teszi szóvá különösebben az érkezését, csak felnyalábolja a paplan kupac nagyrészét és elindul lefelé a lépcsőn velük. - Jövünk mi is! - szólok utána, miközben látványosan kínlódva igyekszem felszedni egy nagyobb párnát. Persze csak le akarok maradni kicsit és felpillantok a többiekre, hogy segítsenek már, tehát jöjjenek közelebb. - Miért nem jöttetek be és.. mit csináltatok? És mi az, hogy lefújt téged valami undi izé? És, ha roszul leszel? És ha rosszul lesz? - Corvusra pillantok, majd MB és újra vissza Corvusra. Elég rosszul hangzik, amit a lány mondott és nem is értem pontosan. Corvus jobban ért az ilyesmihez, Mardekáros, bájitalok terén jobb, mint én. Igazából bájitalok terén mindenki jobb, mint én szerintem az egész iskolában.
Hans közben paplanostul érkezik le a földszintre, ahol ezek szerint csak a száraz húst majszolgató Gina maradt, hiszen Corvus az emeletre indult, Ben pedig Gretával a konyha felé, ahol Gaby határozottan nagy bajban van. Akárhogy próbálkozik úgy tűnik nem tudja magát kiszabadítani és egyre rosszabbul festene, ha lenne nála tükör, hogy megnézze. Greta és Ben ahogy beérnek ki is szúrják, hogy nagy a baj. A nő kapcsol és gyorsan reagál. Eddig még nem láttak náluk ilyesmit, de most pálcát ránt és egy lilás villanással szór varázslatot a konyhapultra, ami elengedi végül Gabyt. A lány nem ájul el, de ernyedten esik össze, ha nem kapja el Ben időben. Úgy érzi magát, mint aki lefutott egy fél maratont, baromi szomjas és még éhesebb, mint eddig volt, az ereje pedig igen minimálisra csökkent rövid idő alatt. - Mit csináltál? - az első alkalom, hogy a nő kissé megemeli a hangját, de látszik rajta, hogy inkább ijedtében teszi, mint sem haragosan, maximum azért haragszik, mert a lánynak úgy tűnik majdnem komoly baja esett.
Eközben a nappaliban ugye Hans érkezik meg. Mivel nem egy beszédes fajta, ezért csak biccent Ginának, hiszen őt is látta már odakint, és ledobja a paplanokat. Aztán veszi gyorsan a konyha felé az irányt, jó eséllyel hallja a nem indokolt neszeket, mint Gaby összeesése.
[You must be registered and logged in to see this image.] Szerencse, hogy nem vagyok legilimentor, mert így nem tudom, hogy már másfél mondat túl sok Bennek egyszerre, pedig annyira nem furcsa tőlem, hogy beszéljek. Nem szoktam könnyed csevegésbe kezdeni, de ha a véleményemet kell elmondanom, legyen az mágiával kapcsolatos, vagy sem, nem jövök zavarba. Bár a stílusom nem olyan tudálékos és száraz, mint Ginának, ha kinyitja az állat és növényhatározóval teli száját, de képes lennék egy egész konferenciát végigbeszélni a színpadon. Mindegy. Ahogy kimondja Tudjukkit az arcom kicsit megfeszül, a szememben felfénylik valami izgalom és érdeklődés. Ugyan nem nézek le, de a köves gyűrűt, amit a bal kezem középső ujján hordok elkezdem a hüvelykujjammal simogatni, forgatni. Mikor a szőke nő megjelenik már a kezemben van egy sütemény, de túl vagyok már azon a koron, hogy ijedtemben a hátam mögé rejtsem. Csak kihúzom magam és kicsit büszkén, kicsit talán gőgösen a többiekkel ellentétben bemutatkozom. - Corvus Flint, minden barátom nevében köszönöm a vendéglátást. - válaszolom neki, a sallangra nem reagálva, de egyértelműen én sem marasztalom, jobb, ha magunkra maradunk. Ezután Benből kezd el dőlni a szó, az én fejemben pedig kattognak a gondolatok. Nem igazán tartom tiszteletben, hogy Ginához fordul, egy Flint nem várja ölbe tett kézzel, míg mások döntenek helyette. - Nincs hová menekülnünk. És nem adtak még okot a támadásra. Honnan szeretnél hozni segítséget? Nekem nem tűnt úgy, mintha a sikolyok arra bíztattak volna, hogy… - és ekkor hangzik fel egy sikoly, vagy inkább sikkantás, ami teljesen különbözik az erdőből származóktól. És az emeletről jön. Összenézek a többiekkel, aztán elindulok az emeletre, ha elválunk hát elválunk, ugyan nem lélekszakadva, de gyorsan szedve a hosszú nyúlánk lábaim.
Mindeközben...
Gaby újra megpróbálkozik a vérrel, és ezúttal teljesen más hatása van. A vére ahogy lecseppen az asztalra az elszineződés kiterjed és hirtelen a vérének többszöröse csap fel, sötét masszaként, fekete színnel, és ragadja meg a kezét és tapasztja az asztalhoz az ujjára cuppanva szipolyozva a vért... Már hallani, hogy Greta és néhány lépéssel utána Ben érkezőben, a tűzön a kaja kezd füstölni, és a massza nem nagyon akarja engedni, kezdi magát egyre gyengébbnek érezni.
Kath-nek sikerül kimásznia MB segítségével, és már egélszen úgy tűnik, hogy elég ágynemű van, így Hans is lassan lepillant, hogy mi volt a sikoltás és minden rendben van-e. Kicsit mosolyog azon, hogy elásta a lányt, és persze MB megint beindul, miközben lemászik a létrán és bezárja a padlás ajtaját. - Játszatok csak nyugodtan, ritkán vannak vendégeink, érezzétek jól magatokat. - mondja engedékenyen, félig elengedve a füle mellett, amit mond a lány. Ekkor jön a dübörgés a lépcsőn és érkezik meg Corvus - és aki még vele tart - szinte harcrakész tekintettel keresve a sikoly forrását, ami csak Katherine a paplanok alatt.
Megvonom a vállamat Corvus nemleges intésére, hiszen nem kell játszanom a házigazda szerepét. Gina ellenben visszanyerte a jó öreg, tudálékos arckifejezését, noha most mindketten nagyon sápadnak tűnik, a fiúból pedig dől a szó, mintha rövid idő alatt akarna sok információt megoldani a kint találtakról. Bólogatok, látszik rajtam, hogy hiszem is, meg nem is. – Egy ilyen sötét erdőben mit is várnánk? Különben meg tudtátok, hogy Tudjukki falujának a közelében vagyunk? Olvastam róla, hogy itt minden megevett már a gonosz árnyéka. – Éppen elmondanám, hogy mit tapasztaltunk bent, amikor megjelenik Greta. A jófiú ábrázatát húzom magamra, joviálisan, huntucul mosolygok, oldalra döntött fejjel, de nem szólalok meg, én aztán most nem marasztalom. – Ez egy házaspár, akik pár éve költöztek ide, curkászkodni a semmi közepére. A sütik egyébként finomak. De Sasha óta én senkiben nem bízom, hiszen ha olyan alakváltók képesek felvenni a szüleim alakját, és.. tudjátok, még mikre, felőlem aztán lehetnek bármilyen kedvesek. Meneküljünk? Szálljunk velük szembe? Hozzunk segítséget? – Most Ginára sandítok, ő szokott hirtelen, határozott döntéseket hozni. Csak a lényeg, hogy tényleg döntsön, ne pedig jó szokásához híven kezdje el kimatekozni a választások pro- és kontráját. Bárhogy is legyen, elindulok abba az irányába, ahol Gaby maradt. Szívem szerint Kath felé mennék, mert ő a legfontosabb, de hinnem kell, hogy tud magára vigyázni, és még egy szőke lány széttrancsirozását nem tudom végignézni. Még akkor sem, ha tartaléknak ott van Gilly vagy Lizzy.
Megbokom a fura eret, de kulonosebben nem szamitok semmire a muveletbol. A gaz mondjuk meglep, hatra is tantorodom tole, de legalabb sejhajra nem huppanok. Most igy belegondolva az valahogy logikusabb lett volna szamomra hogyha mondjuk ragados vagy ilyesmi, de hogy puffan egyet, pukkan es poffen na az megdobbento. Es bizarr. Muszaj elmondanom Kathnek! De hol van Kath? A paplankupac alol segitek a lanynak elomaszni, atveszek part a ledobott padlasbeli aldasbol. Es mivel ugyse birok ki szotlanul sok isot most meg mar talan ket egesz perce is hallgatok, megszolalok. Felkiabalok Hansnak a letra tetejere. - Csak nem parnacsata paplannal? Ehhez tobb hely es potencialis resztvevo lenne odalent, nem? - vigyorodom el. - Alakithatnank csapatokat, kidolgozhatunk haditervet, sancolhatunk es bunkerezhetunk. De mindket csapttol kell egy egy tusz akit ki kell szabaditani. Na milyen otlet? Te lehetnel a mi tuszunk Greta meg a masik csapate. Ti ugyis idosebbek vagytok es ugysem erne ha ti is csataznatok. - hadarom nagyjavol egy szuszra nyaklo nelkul a mondandom. Mivel eddig is jartattam a bagolesom ez csak nem szrhat neki szemet. Kivarom amig valaszol valamit s csak amig dormog a hangja altal elnyomottan sugom oda Kathnek: - A szekrenyben elgazositos erek vannak. Undi. Ha valami tortenne velem akkor tudd, hogy valszeg megmergezett a gaz. - kisse talan teatralis vagyok, de ugyan mar! MB mar csak ilyen.
Corvus trutyis beszámolójára csak komoran bólintok. És érdeklődve pillantok Benre, hogy vajon mit is kell tudnunk az itt bent történtekről. Normál körülmények egyetértenék, hogy az itteni sütik, és a konyhából terjengő illatok sokkal ínycsiklandóbbak, mint valami szárított vészkaja. Abban az esetben, ha mondjuk a Roxfort konyháján lennénk. A manókat senki se überelheti. Nem vagyok édesszájú, de Merlinre azok az almás piték, amiket a manók tudnak... Csakhogy nem a Roxfort konyháján vagyunk. Az itteniekben, és a kajájukban pedig egy fikarcnyit sem bízok meg. Tekintsetek paranoiásnak, ha tetszik. De a paranoia tartott eddig életben, és szeretném, ha ez így is maradna. Sőt szeretném, ha így maradnának a barátaim is. Mármint élve, épen és egészségesen. - Lehet, hogy nem hangzik jól, de legalább nincsenek benne extra adalékok. - nálam a biztonság, kontra íz párbajt a biztonság nyeri, és a saját szárított húsomat kezdem majszolni. Ha pedig a többieknek valami baja lenne, akkor van nálam bezoárkő. És mondhatom, hogy én megmondtam. Nem mintha számítana valamit is. A nő megjelenésére felé fordulok, de nem különösebben mutatok érzelmeket felé. Még a nyalókás megjegyzésére sem reagálok. Nem igazán akarok rágondolni, hogy hozzám ragadt egy olyan szar, amitől alig tudtam megszabadulni. Undorító, ahogy itt minden. Szóval egyfajta érzelemmentes pókerarcot felvéve nézek rá. - Itt is, ott is. - válaszolom végül tömören. Nem kell tudnia, hogy a háza pincéjében szaglásztunk eddig. Amitől persze még paranoiásabb lettem, és még kevésbé bízok bennük. Főleg, mert valahogy túl kedvesek. Nem bízom a kedves emberekben. Nevet is hiába vár tőlem. Hacsak Corvus vagy Ben nem kotyogja el a Greta nevű nőnek, az enyémet megtartom magamnak, és tovább majszolom a saját húsomat. Ami tényleg nem a világ legjobb kajájának néz ki.
Természetesen nem kapok értelmes választ a kérdésemre, de másra nem is számítottam. Látom, ahogy zavarba jön, ez már kicsit több mint gyanús, de próbálok úgy tenni, mintha nem érdekelne... így néha-néha csak sandán tekintek a pulthoz vissza, miután az étel kevergetés lett az új dolgom. Több minden megfordul a fejemben, bár azt már tökéletesen látom, hogy felesleges Gretat kérdezni bármiről, mert konkrét választ nem fogok kapni... de ez nekem pont elég is volt ahhoz, hogy még nagyobb bizonytalanságot keltsen bennem a helyzet. Kicsit fellélegzem, amikor kimegy megnézni, hogy ki kopogott, ekkor látom meg, hogy a pult, ami beszívta az imént a véremet, kissé más színűre színeződött. - Azta... - Suttogom szinte magamnak, mit sem érdekelve most még pár pillanatig a vacsora. Kezemmel picit megpróbálom megpiszkálni a pultot, hátha történik valami, de mint ahogy már az előtt is, most is tökéletesen megfordult a fejemben, hogy újra néhány csepp vért kellene adnom ahhoz, hogy megtudjak valamit, ami esetleges bajt jelezne előre. Mert az első két kép még viszonylag tűrhetően hatott, semmi extra, semmi gyanús, na nem mintha a hely magában nem lenne az... A szoba felé sandítok, majd a kötést leszedem az ujjamról és mivel még nagyon friss a vágás, kicsit megnyomom azt, hogy újabb néhány csepp vér csöppenjen a pultra. Mielőtt bármi történhetne és gyanús lenne, vissza bekötöm, de ámulva és nagyon rákoncentrálva várom, mi fog történni. Remélem nem szúrtam el semmit, mert ez egy igen meggondolatlan és bohó ötlet volt részemről, főleg, amikor azt sem tudom, miféle hely ez, miféle varázslatokkal, és vajon az előző képek figyelmeztetések voltak vagy épp ellenkezőleg? Hát, minden bizonnyal hamarosan megtudom, mekkora kárt tettem a nyugodalmas éjszakánkban.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Fél szemmel azért próbálok figyelni arra, hogy mire jut MB. Talán még épp leolvasom a szájáról a szavakat, ami alapján nem sok jót várok a szekrénytől, de jó eséllyel azt már nem látom, ahogy képen spricceli a gáz, vagy gőz, mert tartom szépen a két karomat, de lassan szépen maga alá gyűrnek a paplanok és párnák. Odalent is talán hallani és MB is biztosan hallja, ahogyan felsikítok. Na nem olyan vészjóslóan, inkább csak ahogyan enged a karom és máris jön az újabb paplan és az egész maga alá temet, de ha bárki a segítségemre siet már úgyis kócosan és nevetve kászálódom ki a kupac alól. - Ez túl sok volt... - hát tény elég ziláltan is festek ennyi paplan alatt, jó eséllyel Hans nem számolt vele, hogy gyerek vagyok, vagy csak azt hitte nem állok a repülő paplanok alá. Remélem azért, hogy odalent minden rendben van és a többiek is rendben megérkeztek. A kaja illata is kezd isteni lenni és bevallom azért a sütivel nem laktam jól, jól fog jönni majd valami rendes kaja is.
A sütik között Corvus talál még bőven olyan, ami érintetlen és határozottan evésre csábítva kúszik be az orrába a finom édeskés illat. Tényleg sokkal jobban néznek ki ezek a sütik, mint valami szárított kaja. Gaby egyedül marad a konyhában néhány percre, kevergeti szépen a készülő éltelt, de azt észlelheti is, hogy ahol a fa beszívta a vérét mintha egy leheletnyit el lenne színeződve. Ki tudja balga ötlet lenne újra megpróbálni? Greta közben megérkezik Benékhez a nappaliba, ahol egy mosollyal konstatálja, hogy újabb két gyerek érkezett, bár nem olyan mosolygósnak tűnnek, mint az eddigiek. - Hát ti hol jártatok? Remélem nem piszkáltátok a nyalókákat odakint! Egyetek nyugodtan, de nem sokára kész a vacsora is és épp most szedik össze a paplanokat is odafent. Mondtuk a többieknek is, hogy leghamarabb reggel indukhattok útnak, addig túlságosan veszélyes lenne átvágni az erdőn. Greta vagyok. - mutatkozik be végül, ezzel szinte rákérdezve, hogy őket hogyan hívják. Vár azért a válaszra, de ha megkapja akkor valószínűleg, ha nem kap valamilyen marasztaló kérdést akkor vissza is tér a konyhába, nehogy odaégjen a vacsora, ha netán Gaby nem figyelne eléggé.
[You must be registered and logged in to see this image.] Ben ajtót nyit és Gina éppen csak a lényeget nem mondja ki, hogy mi is nem klappol ezzel a házzal. Így én is megszólalok, mielőtt még a kajkára terelődne a téma. - A pincében valami sötét trutyi van, amiből érszerűen szaladnak ki a szálak és behálóznak mindent ezen a védett birtokon. Egyértelműen sötét mágia mozgatja. - elhallgatok, mert valójában ez talán nem jelenti azt, hogy a ház maga veszélyes, de lent a gázok mindenképpen azok voltak. Hiszen a vérmágia is egy mágia, nem kell gonosznak lennie, vagy legalább is nem kell feltétlenül gonosz dolgokra használni… ugye? - Egytől egyig gusztustalannak hangzik, köszönöm, kihagyom. - válaszolom Ginának, főleg, ha Ben válla felett elnézve rálátok a vendégváró süteményekre és már érzem a konyhából a főzőcskézés illatait és hangjait. - Itt bent mi történt? Mit kell tudnunk az itteniekről? - kérdezem, mielőtt meggondolatlanul kijelentenénk, hogy márpedig futás, akármit is mondtak az itteniek. Hiszen az erdő még mindig… elátkozottnak tűnik. És én még mindig nem tudom, hogy pontosan hol is vagyunk. Minden esetre nem titokban jöttünk be, kopogtam, így ha eszmét cseréltünk csendesen, akkor bemehetünk körbenézni és elvenni néhány sütit, egyértelmű, hogy mindenki evett már a morzsákból, tányérokból, hiányzó sütikből. Inkább abból veszek majd el egyet, ha már nagyon kínoz az éhség.
Mindeközben...
Hans fent mormog valamit, de alig hallani, és ütemesen dobálgatja le a paplanokat, amikből Kath egyet még el tud kapni, na de három másodperc múlva jön a következő és lassan a lépcső alján álló lányt magába temeti a puha fergeteg. Persze nem megfojtás a cél, így ki tud keveredni, ha nem veszik komolyan a bútorban szaladó erecskéket, akkor talán mulatságos is lehet. Maisie hajtűvel piszkálja meg az erecskét, ami egy ponton elpattan és mintha egy szelep lenne, valamilyen gáz süvít az arcába, amitől egy kicsit köhögnie kell. Kellemetlen a szaga, de gyorsan elapad, egyetlen fújás az egész. A konyhában Gretán látszik, hogy kicsit zavarodott, nem tudja, hogy mit is mondjon arra, hogy az asztal beszívta Gabrielle vérét, így kínosan hallgat egy darabig, visszatérve a főzéshez, aztán elfordulva válaszol. - Ez egy régi ház… - mondja aztán a második kérdésre már könnyedebben válaszol. - Annyi idősek, mint ti, körülbelül. - válaszol, aztán odaállítja Gabyt kevergetni a tűzhöz, és elindul a nappalin keresztül Benékhez, hogy megnézze ki is kopogott.
Miért is lennék én az a szerencsés, aki nem hullajtja el a vérét egy idegen helyen? Persze gondoltam volna, hogy ha már tudok némileg főzni és bánni az eszközökkel, akkor ma nem, ma pont nem leszek annyira ügyetlen. Erre bumm. A kést azonnal leteszem, a vérem pedig először lassan, óvatosan buggyan ki az ujjamból, aztán hirtelen indul meg néhány csepp utána, szabályosan, mire észreveszem, összevérezve a pultot is. Az arcomon látszik az apró kétségbeesés, de inkább mondhatnánk ezt szégyenlősségnek, mert attól, hogy még nem ismerem ezeket az embereket és kicsit tartok is tőlük, még vannak bizonyos illemszabályok, amik sokat jelentenek számomra. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy a vérem lecsöppenése után teljesen, szőrén szálán eltűnik a bútorba. A nő ekkor egy pillanatig elvonja a figyelmemet, bekötözni egy egyszerű varázslattal a vérző ujjamat, és ugyan jólesik az aggódás, én mégsem tudok erre koncentrálni igazán. - Köszönöm, de ez mi volt? - Nagy szemekkel lesek felé, majd az asztalra, és tovább keresem a véremet ott, hátha csak én képzelődtem, de persze egy apró vágás miatt ugyan miért is kellene? Bár... ha jobban belegondolok, idekinn akármi is történhetett velünk amúgy, ami megzavarta a buksinkat. A kopogás nekem nem tűnik fel így, koncentrációm lefoglalja a furcsa érzés, amit ezzel a dologgal kapcsolatban érzek most, és ráadásul miközben a nő az ajtó felé les, én meg kell támaszkodjak, mert hirtelen villan be egy kép, mintha valami emlék lenne. Egy emlék, amit már rég elfelejtettek, ami mintha csak rólam szólna, de egyébként mikor vége, megértem, hogy ez azokról szólhat, róluk kettejükről akik itt élnek. Nem telik el egy pillanat, amikor újabb képvillanás következik, ez után már kicsit meg kell szorítsam a pultot, de nem akarok furcsának tűnni... annyira. - Huhm, ez meg mi volt? - Felsóhajtok, kérdezem ugyan azt mint az előtt, bár most inkább csak magamtól, nem nagyon számítok válaszra. Ám a nőre tekintek ismét, ha visszajött vagy itt maradt, kicsit gyanúsabban mint azelőtt, bizonytalanabbul, mert nem tudom, most már nagyon furcsa ez az egész helyzet. - Mit is mondott, mióta élnek itt? - Természetesen közben visszafordulok a vacsorakészítéshez, a szeleteléshez, de a gondolataim inkább azon járnak, ha még egyszer megvágnám magam és a vérem a pultba szívódna, akkor is ilyen képek bukkannának fel vagy ennek aztán teljesen elvonatkoztatva semmi köze nincs hozzá. Még nem próbálom le, de azt hiszem, elég elvetemült érzések keringenek bennem ahhoz, hogy most megtegyem.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- ASz szerencse. Mert az tényleg undi. Nem is értem kinek jut eszébe hagymából lekvárt készíteni. - fintorgok és közben teátrálisan még öklendezést is imitálok, hogy nyomatékosítsam mennyire utálom az említett hagymás rettenetet. Mondjuk ha már itt tartunk, minden hagymából készült természetellenes dolgot ki nem állhatok. Nemcsak a lekvárt. A hagymatea a másik undormányság, amit ember kitalálhatott, de a legbizarrabb az a gyógyfőzetnek nevezett valami, amit se nem főzünk, se nem gyógyít szerintem, ellenben hányásra késztet.. amit az egyik lengyel barátjától tanultunk Apuapunak. Hagyma, cukor, hagyma, cukor, hagyma, cukor.. és ha levet eresztett igyuk meg megfázásra. Hát.. egyszer megittam. Soha, de soha többé nem teszem. Hans szavait azért fél füllel meghallgatom, mertt legalább annyira érdekel a magyarázata, mint az, amit a szekrényben találhatok. És őszintén szólva legalább annyira meg is lep, mint az erek, melyekhez nyilván nem kéne hozzápiszkáljak, de nem bírom ki, muszáj megbökdösnökm őket valamivel. Annyira eszehagyott nem vagyok, hogy puszta ujjal, vagy ne adj isten a pálcámmal csináljam, de szerencsére mindig van zabolátlan tincseim között 1-1 (gyakran tévedésből ott felejtett) hajtű, így most is előpecázok egyet, s azzal bökdösök hozzá az egyik erecskéhez, majd várom a hatást. Persze ha közben Hans előkeveredik, akkor sietve odébb pattanok, de azért remélem nem végez addig a rámolással odafent, amíg a vizsgálódásom a végéhez nem ér. Ha Kath felém pillant, s képes rá, akkor azért leolvashat a számról egy "azt a rohadt élet!"-et, amivel kommentálom neki a szekrény dolgát.
A könyv a félelmetes mivolta ellenére, vagy éppen azért roppantul tetszik, legalábbis ami a borítót illeti, ezért a hónom alá csapom, majd jó lesz elalváshoz. Egyébként is gyakran jár az agyam, az olvasás kikapcsol. Végülis majdnem mindegy, hogy mit olvasok, mindenből tanul az ember. Ráadásul vékony, úgyhogy könnyű esti olvasmány lesz, és nem nehéz cipelni sem. Leteszem a tálat, hogy jobban megnézzem, mit is látok kint, de csak egy pillanatra rezzenek meg a kísértet lánytól, mondatni már megszokott látványt nyújt. Azért agyalok rajta, hogy akart-e mondani valamit. Aztán Corvust látom meg, és nem tudom, hogy mennyire kell halknak lennem, hiszen köztudott, hogy ők ketten kint maradtak, de azért nem árt az óvatosság. Kinyitom az ajtót, és csak suttogva köszöntöm őket. – Na mi van? Mi tartott eddig? – Be is csukom mögöttük az ajtót, Ginát aggódva méregetem, remélem nincsen rosszul, mert alig tudtuk ellátni, és inkább pihennie kéne, nem kóricálni a baljós erdőben. Olykor azért a felfelé vezető lépcső felé sandítok, ott tűntek el a lányok, no meg Gabrielle a konyha irányában. Corvusék arca viszont olyan gondterhelt, pedig ő aztán nem egy félős alkat, még Sasha halálát is szinte faarccal nézte végig. De amilyen most, még nekem is hideg futkos a hátamon. Mit találhattak? Bajban vagyunk?
Akár meg is nyugodhatnék, hogy sikerül elhagynunk azt a pincét, és a trutyi tócsát... mégsem szűnik meg szólni a képzeletbeli vészcsengő a fejemben. Corvus válaszára csak vállat vonok. - Mit tudom én. Én egyedül járok pisilni. De ha te mondod... - sosem értettem igazából ezt a párosával pisi dolgot. Vagy együtt púderezzük az orrunk, vagy mi... igaz én még életemben nem használtam púdert sem... Ámbár ha az én szociális érzékemet tekintjük, nem túl nagy csoda, ha ilyesmiben elég nagy hiányosságokat szenvedek a többiekhez képest. Végül, amikor bemegyünk a házba és megpillantom Bent, kicsit megkönnyebbülök, hogy a srácnak szemmel láthatólag semmi baja. Ugyanakkor a tekintetemmel a többieket kezdem keresni. - Minden rendben? A többiek? - szegezem neki halkan a kérdést. Talán még most is eléggé kiülhet az aggodalom, és paranoia kettőse az arcomra. Egyre inkább az az érzetem, hogy gyorsan el kéne innen húznunk. Addig, amíg lehet... de hol vagyunk tulajdonképpen, és hogy jutunk ki? Lassan elkezdem szemügyre venni a házat belülről is. Legalábbis a nappaliban ahol vannak. Ahogy a bútorok lábához terelődik a tekintetem szinte ösztönösen bököm meg Corvus karját, és mutatok oda. Ha ugyan nem szúrta ki addigra már a srác is amit én. Azok a sötét foltok... és amit lent láttunk... önkéntelenül is nagyot nyelek. Vagy nyelnék, ha nem lenne csont száraz a torkom. - Valami azt súgja, hogy ez az egész ház... le kéne lépnünk, amíg lehet. - nem vagyok gyáva. Esküszöm nem. De, azért szeretném megélni a következő szülinapom. Az persze határozottan nem segít, hogy közben határozottan megkordul a gyomrom. Persze. Ma kell "lyukas napnak" lennie. Tudod, az a nap, amikor mindegy, hogy mit és mennyit eszel, az egyszerűen nem elég. Csak éhes vagy, és még mindig éhes... Persze ezt általában jól ignorálom. Az utcán mindennapos volt, hogy éheztem... de a többiek... és persze az is lehet, hogy a sérüléseim, és a vérveszteség is rájátszik, hogy a szervezetem fokozottan jelzi, hogy több kalória bevitelre van szüksége... Végül elkezdek a táskámban kotorászni. - Éhesek vagytok? Van még pár fűrészpor ízű müzliszeletem, egy kevés szárított hús, meg némi aszalt gyümölcs. Nem túl sok. Nem készültem több napos, több szereplős túlélő túrára. De legalább ezt én készítettem, biztos ehető. - szemmel láthatólag továbbra sem bízok meg annyira a házigazdákban, hogy hajlandó legyek akár csak egy korty vizet is elfogadni tőlük. És még mindig helytelenítem azt is, hogy bárki bármit elfogadjon tőlük. Kiveszek a táskámból egy kulacs vizet, és belekortyolok. Őszintén szólva innék még, de tudom, hogy be kell osztanunk. Habár olvastam a bűbájtan tankönyvben egy vízfakasztó varázslatot, kár hogy az csak egy hónap múlva lesz tananyag... pedig hasznosnak tűnt. Gyakorolhattam volna már... Aztán a kulacsot Corvus, és Ben felé nyújtom, hátha a fiúk is innának.
Igyekszem hát falazni szépen MB-nek, amíg megvizsgálja a szekrényt és addig is tartom a létrát, ha kell akkor le is veszek egy-egy paplant, vagy ilyesmit Hanstól, már persze ha nem baromi nehéz dunyhákról van szó, mert ha egy olyat bedobna a karomba lehet, hogy agyon is nyomna, de minimum megroggyanna a térdem a súly alatt. Azért oldalra sandítok időnként, hogy milyen a göndör fürtös lány reakciója, amikor a szekrényt vizsgálja. Az azért sokat elmondhat, ha elképed, megijed, vagy netán mosolyog. Persze elképedésre az említett lilahagymalekvás is okot adhatna, de... nem hiszem, hogy azokban a szekrényekben ilyesmi lenne. Fél füllel hallom a kopogtatást is, talán Corvusék jöttek be végre? Vajon mit találtak kint és miért döntöttek úgy, hogy mégis bejönnek? Túlságosan izgatott vagyok és azért el- elengedem a létrát, hogy nyújtogassam a nyakamat látok-e valami érdekeset lefelé. - Azt hiszem megjöttek a barátaink, megunták a kinti hideget, úgyhogy nekik is kell takaró. - pillantok azért fel mosolyogva Hansra mindenféle gyanúra ok adás nélkül.
Gabinak egyébként furcsa érzése van, amikor a vére eltűnik a fa anyagában. Egy random villanás hasít a gondolati közé. Mintha csak egy kép lenne. Két fiatalt mutat a kép, ahogyan mosolyogva lépkednek be pont abba a házba, amiben most ők is állnak. A ház üresen tátong, a két gyerek pedig úgy fest teljesen normális, bár kissé bizonytalanul néznek időnként körbe. Ezt a képet szinte azonnal egy újabb villanás váltja, ahol épp a fiú, olyan 15-16 éves forma lehet épp mindenféle szerszámokkal egy sötét pincébe vezető lépcsőt bont le.
Eközben a nappaliban Corvus és Gina megérkezik Benhez. A lenti látvány után már szakavatottabb szemmel néznek körbe és határozottan kiszúrnak egy-egy sötétebb aprócska foltot, mintha a régi bútorok környékén ugyanolyan erek lennének, mint az udvaron és tűnnek el a falakban. A gyomruk ennek ellenére határozottan megkordul, főleg látva a sütiket és érezve a konyhából terjengő finom illatokat.
[You must be registered and logged in to see this image.] A hely kezd elviselhetetlen lenni, és a farkasom nyüszögése teszi fel az i-re a pontot. Az ingem az arcom elé húzom, nem tudom mondjuk mennyire szűri meg a kellemetlen szagot, aztán átsasszézok az ablakhoz, ahonnan jöttünk, ugyanúgy a falhoz lapulva, ahogy idefelé tettem, hogy véletlen se lépjek a trutyiba, bár most úgy tűnik, mintha kicsit jobban kiterjedt volna ez a tócsa. Nem jó jel… Arra nem teszek megjegyzést, hogy milyen kelletlenül kell egyetértenie velem, ezt már megszoktam, és valahogy ebben a hozzáállásban általában még hasonlítunk is. Amikor elérünk a pinceablakhoz, ahova már amikor bemásztunk odatoltam néhány bútort, hogy mászható legyen, segítek kimászni neki, amennyire tudok, aztán utána mászok én is. Remélem nem nagyon zúzza le magát, miközben kikúszik, megpróbálom megtámasztani, amennyire lehet. Kiérve bólintok neki szótlanul, de a legutolsó kérdésére már kénytelen vagyok meg is szólalni. - Majd elmentek párossával pisilni, lányok vagytok, az teljesen természetes, nem? - dobom oda ezt a banális ötletet. Én is elindulok az ajtóhoz, így talán már ránk is lát Ben, aki egyedül maradt a nappaliban sütizni, ha nagyon minket vár és sasol. Ha így van, akkor integetek neki, hogy jöjjön az ajtóhoz, és csak akkor kopogok be, ha tudom, hogy ő nyit ajtót. Akkor egy ember már is pipa, gyorsan beavathatnánk, mielőtt még megjelennek a felnőttek, akárhol is vannak a házban, Ben pedig illedelmesen néhány szép pislogással közli, hogy csak azért nyitott ajtót, mert mindenki más olyan elfoglalt volt és segíteni akart… Vagy ilyesmi. Remélem veszi majd a lapot. Tehát én nem húzom annyira az időt, magabiztosan integetek Bennek az ablakon keresztül és kopogok befelé.
Mindeközben fent...
Maise érezhetően megőrjíti egy kissé a férfit, pedig egyébként hiába olyan vadász-szerű a megjelenése, valószínűleg kisebb dózisban bírja a kölyköket, de a folyamatos csacsogást nem tudja kezelni. - Ahha. Hm. Lilahagymalekvárunk nincs is. - válaszolja a lánynak félvállról, de végül a szekrényekre csak-csak összeszedi magát. - Rondák-rondák, de jól jönnek. A banya varázslatai, amivel a házat és a kertet levédték, ezekben a ronda darabokban is munkálkodnak. Szóval ha valamit elmozdítanánk, akkor lehet sérülne a védőkör. - válaszolja, és ezúttal eléggé hosszan, hátha ezzel végre kielégíti a kiváncsiságukat. Hans végül a létrával machinál és megkéri Kath-et, hogy tartsa az alját, bár igen stabilnak tűnik, és felmászik. Maisie elkezdi piszkálni a szekrényt és ahogy kinyitja, a szekrény mélyén fekete ereket vesz észre - nem csak faerezetet, hanem tényleges érszerű , lüktető kitüremkedéseket -, amik a hátuljában koncentrálódnak, de lassan szétszaladnak az egész bútorban. Aztán a lányok halkan hallják, hogy lent kopognak, de a padlkáson szöszölő Hans valószínűleg nem.
Ben szeme megakad kint a fák között, a védőkörön kívül valamin, talán a sikító lány alakja az, de a hanghatás elmarad és mire jól megnézhetné beúszik a képbe Gina és Corvus képe, utóbbi integet neki és mutogat, hogy jöjjön a főbejárat ajtajához és végül be is kopogtat. Egyébként a könyvek között talál egy érdekes, vékony kötetet ami horrorisztikus boritóval rendelkezik, már ha érdekli az ilyesmi.
Jó hanghulatban főzőcskéznek egészen az ujj-vágós incidensig, amikor Greta felkapja a fejét és aggodalommal tekint a lányra, talán túlságosan nagy aggodalommal. És ahogy a lány ujjáról lecseppen egy csepp vér az asztalra, ami fölött állt, a vére szépen lassan felszívódik és el is tűnik a fa anyagában. Nem vágta el olyan vészesen magát, hogy menten elvérezzek, de azért egy-néhány csepp leszalad, mire a nő odalép hozzá és a pálcájával egy könnyű kötözőbűbájt kelt életre. - Vigyázz magadra, annyira nem lehettek éhesek, hogy sietni kelljen. - mosolyodik el kedvesen, szinte anyaian, miközben megnézegeti, hogy jól sikerült-e a kötés. Icipici sérülés, valószínűleg két perc és el is tűnik úgy, mint a vére az asztalról. Közben felkapja a fejét, mert kopogást hall a főbejárattól és hümmentve elindul ő is ajtót nyitni, ha csak nem tartja szóval Gaby.
Egyre inkább hatalmukba kerítenek a gyanakvó rossz érzetek. Nagyon nem tetszik, hogy nem tudom mi ez a fekete trutyi. Nem tetszik Corvus válasza se. Mármint maga a tény, hogy nem talált ajtót/ lépcsőt semmit... ez tényleg baljósabb a kelleténél. Nem tetszik az sem, ahogy a trutyi végül teljesen elnyeli a botomat. Így nem lettünk gazdagabbak információval egyáltalán. Hacsak azzal nem, hogy túl mély ez az izé. És túl nagy térfogata van, és mennyisége van. - Nem szívesen mondom ezt, de egyet kell értenem. Jobb ha megyünk, és előkerítjük a többieket. - mondom arra, hogy visszavonulót kéne fújjuk. Tényleg. Így felállok, és szemügyre veszem a visszautat, ott ahonnan jöttünk. Ide hallom Corvus farkasának ideges nyüszögését. Ami külön rossz érzéssel tölt el. Persze az is lehet, hogy simán a gazdájáért aggódik... de... akkor is. Szóval szemügyre veszem, hogy milyen könnyen járható visszafele az út az ablakon át. Ha sikerül Corvus segítségével kimászni, és a fiú is biztonságban kijutott, csak akkor sóhajtok fel, egy kicsit megkönnyebbülten. - Oké. Akkor be kéne mennünk, és a többiek tudtára hozni ezt. - bökök a pinceablak felé. Csak azt nem tudja, hogyan, ha ott lesz az a két idegesítően gyanúsan kedves felnőtt. Lehet hogy paranoiás, de akkor is... valami nem stimmel itt, az holt ziher. - Van ötleted, hogy csináljuk, hogy a két idegen ne fogjon gyanút? - kérdezem csendesen, miközben nagyon lassan elindulok a bejárati ajtó felé... Arról nem is szólva, hogy mennyire aggódom a bent lévőkért. Nem tudom mihez kezdenék, ha bármelyiknek baja esne...
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Maisie-Bee Levieva
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Város széli dombok 2020-02-12, 12:32
Kifogtuk a nema Leventet (helyett Hanst), de hat ez van, majd beszelunk heyette is. A kerdesek azert jol, Kath burkolt celzasa is tok frappans, argus szemekkel figyelem a fazont es a reakciojat, mert nem csak szabakkal lehet rendesen kommunikalni ugyebar. Mi kerdezunk o meg valamit ugyis “bofog” ra es melle a mimikaja is hatha elarul dolgokat. - Nekem az oszibarackbefott a kedvencem es az eperlekvar. De peldaul lilahagynalekvart ne tegyenek el, az bun rossz szerintem. Feleslegesen venne el a helyet a pinceben a tobbi hasznos dologtol. - daralom tovabb fuzva Kath mondokajat. A szekreny kapcsan sem megyunk messzebbre szoszatyarsagban, mint ahol eddig voltunk. Elnyomok egy suemforgatast, amit a fazon erdemelne, s par ahamm-uhumm mormogast megejtek alibibol, mikozben csak azert is alapon kozepebb megyek az emlitett butordarabhoz. Laza mozdulattal nyulok ra az ajtora, hatha ki tudom nyitni csak ugy. Egyelore nem keszulok mondandoval arra az esetre higyha lebuknek, minek elore gondolkodni ebben? Ugyis hat helyett tudok fecsegni. Es hat Kath meg fedez, szoval nincs felnivalom. A szekreny amugy undi auraval rendelkezik szerintem. Ez az a kategoria amihez gumikesztyuben se szivesen piszkalnek maskor de ez nem az a szitu amikor a fura finnyogas elorebb valo a kivancsisagnal. Ha sikerul kinyitnom azert a palcamat elokeszitem, kez ugyebe. Nem tudom elengedni a csak nem egy mumus? gondolatot.
Néhány pillanatig még követem a többieket a szememmel, hogy merre mennek, mit csinálnak. Valamilyen szinten megnyugtat a tudat, hogy Ben itt marad a közelben és ugyan most olyannak tűnik, mintha megbűvölték volna azok a sütemények, de egyelőre próbálok elvonatkoztatni ezektől az ijesztő gondolatoktól. Nem tudom mit tennénk, ha most kiderülne, hogy mégis valami fura rémmesébe csöppentünk, de még bármi történhet, mert ketten ígyis kint rekedtek az erdőben... és azok a mondák hallatán én inkább ezt választom, a benti főzőcskézést, mint a zord erdőt. - Oh, értem. - Szívesen élnék egy hasonló kis házikóban, mármint nem az erdő közepén és nem is ilyen mézeskalács kinézettel, de a nyugalom szigete mindig vonzó volt számomra. Miközben ezeken gondolkodom, és próbálom kicsit végre természetesebben érezni magam, bólintok arra, hogy mit kellene segítenem és elveszem a cukkinit, egy vágódeszkát és lassan, óvatosan szeletelni kezdem. - Tudja, sokat segítettem régen a szüleimnek is, meg hát a másik iskolámban tanultunk háztartásvezetést. - Mondjuk nagyjából 90%-ban pálcával, de mivel most annak híján vagyok, így kénytelen vagyok egyszerűen, mugli módra végezni a munkát. Úgy érzem, sikerül kicsit felszabadulnom, de ennek ellenére még mindig gyanúsnak tartom, hogy túl egyszerűen fogadtak minket és fel sem ajánlották, hogy esetleg segítenek visszahozni a többieket, akik kint rekedtek. Nem teszem szóvá ennek ellenére, csak vágom a cukkinit, de úgy tűnik, mégsem sikerül eléggé vigyáznom a gondolataim közepette, és sikerül egy picit elvágnom az ujjamat az éles késsel. - Áucs. - Teszem le a vágóeszközt, majd az elvágott ujjamra tekintek, amiből lassan, egy csak vér kezd kibuggyanni. - Ügyetlen vagyok.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Belebambultam az édességek, sütemények halmozásába, s a majszolás közepette élvezettel hallgatom Maisie-Bee szűnni nem akarok csivitelését. A kártya közben is el szoktam veszni a meséiben, de szerencsére őt még inkább magával ragadja az előadás, hogy a közös társaság miatt van velem, mert így viszont gyakorta rommá verem. Amire megkaptuk a választási lehetőségeket, én teli szájjal egyikre sem jelentkezem, úgyhogy szépen ott maradok a kanapén ücsörögve, ölemben a tál süteménnyel. Elragadok róla még egy puncsos fánkot, s a kezemben fogva téblábolok a házban. Első sorban az ablak felé nézelődöm, hogy vajon hol lehet Corvus és Gina. Szívem szerint behívnám őket, de ez nem az én házam, így csak integetni tudok nekik, hogy kopogjanak. Olykor visszanézek a vállam felett, ha kellenék, de amúgy az erdőt is kémlelem, már tényleg kezd sötétedni, nem lenne jó a kettősnek, ha kint maradnának. Vajon a rémségek, amik minket üldöztek, lemaradtak? És ha Tudjukki birtokának közelében vagyunk, a sok sötétmágia, gonosz ártalom életre tud kelni, hogy mondjuk egy mézeskalács házikó képében folytassa a riogatáunkat? Mindenesetre a fánkot tovább eszegetem, és ha nem látok kint semmi érdemlegeset, menézem, hogy itt a nappali környékén vannak-e könyvek. Ha igen, akkor találomra leemelek egy-kettőt, és beléjük lapozom.
