2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Várhat. Okkéééé. Bólintással nyugtázom Gina szavait. Tényleg szerencse, hogy nincs nálam tükör, mert kezdenék betojni, hogy esetleg elveszíthetem a látásomat is ettől a fekete szarságtól, ami terpeszkedik a képes felemen. Nagyon remélem egyébként, hogy nem így lesz, bár igazából ha mégis azzal se tudok mit kezdeni. Próbálok az a fajta lenni, aki a rosszat is elfogadóan éli meg, mert így legalább kevésbé frusztrálom magam a dolgokon. Az is elég gáz, hogy anyám lelépett - pláne hányszor, tekintve a családomat - de tulajdonképp megszoktam a hiányát, s már nem is hiányzik igazán. Lehet így lennék idővel a látásommal is. Na persze csak azután, hogy apám abbahagyta a folyamatos tajtékzást és ezáltal nem emlékeztetne minduntalan arra, hogy valamilyen szinten az én hibám. Na, de ne szaladjunk ennyire előre. - Ha ideállok, akkor kevésbé látod, ugye? - próbálom kitakarni Corvust Kath elől, bár nem vagyok szélesvásznú, de ha elég közelről takarok, akkor azért ki tud zárni talán a látóteréből elég sokat, ami zavarhatja. Másban egyelőre addig, amíg a recept felolvasásra nem kerül nem tudok segíteni, szóval kezdem itt. Gabyra megpróbálok bátorítón mosolyogni. - Túl hát! Nézd, legalább tudjuk mit nem akarunk soha magunkra tetováltatni. A fekete erek szerintem egyikünknek sem állnak jól. Rád inkább valami rózsát képzelnék. Vagy más virágot.. - próbálok a szokásos fecsegéssel időt tölteni. Közben pedig hogyha kiderül, hogy pontosan miben is tudok segíteni a főzet témában, akkor szorgosan segédkezem Kathnek és Bennek is.
Ahogy Ben is csatlakozik hozzánk én felesleges harmadiknak érzem magam így kicsit távolabb lépek és most a sorstársam, MB felé veszem az irányt. Kicsit úgy érzem, csak andalgok fel s alá, hasznomat nem is igazán veszik az állapotom miatt, pedig szeretnék segíteni valamiben, bármiben! A figyelmemet pedig nem igazán tudom máshogy elterelni a szinte teljesen fekete karomról, ami egyébként elég rémisztő, de MB kinézete még inkább az. Csupán csak próbálok nem ezen agyalni folyamatosan, így hirtelen állok meg és nézek körül. Már kicsit sikerült elvonatkoztatnom a hangoktól, a rémisztő képektől, a fényektől. A temetőtől alapból kiráz a hideg, de amúgy kit nem? Nappal sem egy kellemes látvány, éjjel pedig... főleg egy mágikus helyen, millió dolog lehet, ami a frászt hozza a másikra. Végül csak sikerül MB-hez andalognom és tekintetem óvatosan ráemelem, nem mutatva, mennyire durva, ahogy kinéz. - Mindjárt túl leszünk ezen. - Ezzel nyugtatom magam már amióta ideértünk. Remélem senki másnak nem esik baja, de ez az egész épp egy lelki traumával is felér, legalábbis nekem biztos rémálmaim lesznek még hónapokig. Mondhatni az eddigi nyugis, törékeny, mindentől óvott életemben még szinte semmi ilyen izgalmas nem történt velem, de persze ezt jó ha senki nem tudja, nem szeretném, hogy ez miatt még inkább kinézzenek. - Segíthetek valakiben... esetleg? - Kérdem bárkitől, ugyan gyenge vagyok és most gyorsan kell cselekedni, de még úgy érzem, valami apróságot be tudnék vállalni és nem egy embernek kellene végeznie a munka zömét.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Bár mondhatnám, hogy lazán, és könnyedén kezelem az ilyen helyzeteket. Bár mondhatnám, hogy lehetek egy személyben a nap hőse. De ez nem igaz. Egyenlőre még az is eléggé frusztrál, hogy sokkal lassabban haladok a bogyószedéssel, mintsem terveztem azt. - Miközben két kést, és bogyókat mozgatok? Nem. Így is irtó lassú vagyok. Corvusnak várnia kell. Az ő állapota nem életveszélyes. - válaszolom Maisie kérdésére. Esküszöm nem feledkezem meg a srácról. Valahogy megoldjuk majd a gyűrű gondot, de most fontos az időtényező, amiből MB-nek és Gaby-nak sokkal kevesebb van, mint a fiúnak. - Ha segíteni szeretnél, akkor segíts Bennek és Kath-nek előkészülni. A táskámban van minden, ami kell, mozsár, üst, fiolák.- javaslom Maisie-nek. Talán ha pakolhat, az jobban leköti, mint gumibogyókról szavalás. Ami mellesleg elég kísérteties is volt ebben a helyzetben. - Mennyi bogyó kell pontosan? - kérdezem meg Kath-et, amikor előveszi a receptet, és felajánlja, hogy felolvassa. Remélem x darab bogyót ad meg, és nem x grammot, ettot, fontot vagy egyéb mértékegységet, az kicsit bonyolítaná a dolgot, tekintve hogy nem vagyok élő patikamérleg. Pitonét meg még nem lovasítottam meg a bájitalteremből. Minden esetre, ha Kath válaszol, és sikerül végre elegendő átokverte bogyót szedni, akkor csatlakozom a többiekhez, akik remélhetőleg már előkészültek valamennyire, és Kath instrukcióival, illetve remélhetőleg Ben segítségével nekilátok a főzetnek. Remélem ez nem az órákig hagyd rotyogni típusú főzet lesz...
Újra és újra csak anya és Bell képe lebeg a szemem előtt, ahogyan ott fekszenek kiterítve egy fém ágyon, hogy megnézzem tényleg ők azok. A rémképből végül Gaby és Ben hangja és érintése szakít ki. Próbálom összeszedni magamat, el kellene vonatkoztatnom tudom, hiszen Gaby karja rettenetesen néz ki és amikor felnézek látom jól, hogy Gina egyedül próbálkozik, mert Ben velem foglalkozik, Corvus meg a gyűrűvel, míg a MB próbálkozik, de a szeme és az arca is, ahogy kinéz... - Jó... jól vagyok, muszáj segítenünk. Te csak ülj le jó? - előbb Benre pillantok, majd Gabyra, hogy aztán lehámozzam magamról Gina táskáját, hiszen nálam van minden cucc és azt még csak oda sem adtam. Remeg kissé a kezem, de megpróbálom megkeresni a bájital receptjét. Én aztán nem értek hozzá, tudja mindenki, aki ismer, hogy a bájitaltan nagy mumusom, viszont azért felolvasni fel tudok néhány sort remélhetőleg. Próbálom kizárni a sikító hangokat, még valahogy talán automatikusan vékony jégréteg is telepszik a fülemre. Így persze, valószínűleg a többieket is kevésbé hallom meg, de legalább a sikolyok zaját is tompítani tudom. - Majd én mondom... Nem tudnál addig távolabb menni? - nézek hátrébb azért Corvusra. Nem tud segíteni, de az ő gyűrűje most elég nagy probléma forrás, ha kicsit hátrébb menne, távolabb szállna a seprűvel akkor mégis csak könnyebb dolgunk lenne, legalábbis nekem biztosan. Mindenesetre megpróbálom felolvasni a receptet, hogy Ben és Gina, vagy egyikük közben megcsinálhassa a bájitalt.
A gyilkosságok képei ott villódzanak előttük, és Corvusnak még mindig nem sikerül lehúznia a gyűrűt, egyértelmű, hogy nem véletlen szorul az ujján és csak úgy nem szedheti le. Mintha a gyűrű nem nyugodna addig, ameddig az összes lelket ki nem adja magából. A fény viszont újra meg újra megvilágítja a környezetet, ami egyébként a birtok sírkertje lehet. Kath besokall és cselekvésképtelen, Ben pedig nem mindent kiszór a táskájából, amit Hanstól kapott azt is, és ott hagyja a többieknek, hogy a nehezen megszerzett bogyókat belevonzza a bűbája, amikor már Gina kimozgatta a bokorból őket. Corvus nem fogad el tőle semmit, elhúzza a kezét a mágikus gyűrűvel, szóval vagy van olyan gyors Maisie, hogy ő vegye át Bentől, vagy majd a földről kell felkapnia a bogyós táskát. Nincs nála se fiola, se semmi más, soha nem érdekelte az órán kívül, nem hurcol magával ilyet. Ilyen tekintetben éppen nem Mardekáros klisé. Azért kapta vélhetően Gina és Ben a hozzávalókat, mert nekik volt a legtöbb közük a gyógyító szakmához, de nyilván nem volt bekalkulálva előre a Flint-gyűrű. - Ne törődjetek velem, nem okoz fájdalmat, csak nem tudom hogyan tudnám leállítani, biztosan érzi, hogy hol van… - mondja a fiú, miközben Gina próbálja megmenteni a napot egymagában. A zöld villanások és a képek nem állnak meg, sárvérűek, vérárulók, aurorok sorakoznak, a szüleik generációja hullik újra és újra össze a halálos átok előtt. Hans a mozsárt és az eszközöket Ginának adta, tehát az a táskájában van Kathnél és egy kis csomagot amiben füvek és alapanyagok vannak Bennek, tehát utóbbi most a földön van valahol a gyerekek lába előtt-alatt. Gina megpróbál pálcával egyszerre vagy három varázslatot mozgatni, a nagykést, a kiskést, és a bogyókat is kibájolni, ami úgy tűnik, hogy megy is, főleg, mert a bokrot elhagyva a bogyók maguktól a táskába szállnak, nem szerez sérüléseket, de irtó lassú. A receptet valakinek el kéne olvasnia, és akkor tudnák, hogy pontosan mennyire is van szükségük vagy mit is kell csinálniuk, mert habár még Gaby és Maisie is tud - tudna cselekedni, ha akarna - nem tudni, hogy ez mennyi ideig lesz így. Előbbinek már az egész karját befutják a fekete erek, utóbbinak pedig az egész arcát és a szeme is kezd feketébe fordulni... nem szép látvány, szerencse, hogy nem jön szembe egy tükör.
// Határidő: május 24, mesélő hozzászólás május 25-én. //
Beleborzongok a válaszba. Oké, én kérdeztem és Ben csak arra reagált, de ez a történet akkor is rettenetes. - Ahelyett, hogy egyszerűen csak ne nézett volna feléjük többé. Átokfattya. - morgok az orrom alatt. Szerencsére nem látom magam kívülről, így nem ijeszt a saját külsőm, de valamiért Gabyra nem igazán merek nézni, mert attól tartok, hogyha csak felével szembesülök annak, ahogy én is festhetek akkor folytatom a sort Ben és Kath meg Gaby pánikrohama után. Márpedig arra semmi szükség nincs. Így is elég erő kell ahhoz, hogy megpróbáljam kizárni a látottakat. Elvonatkoztatás. Ez egy jó módszer, ezt igyekszem alkalmazni. A zöld villódzás csak disco-fény, Carlapu kedvenc szórakozása, hogy működtesse a házban mindenki születésnapján, mert annyira a vérében van a tánc. A mi családunk összetart, normális.. erre gondolok, s a moziestékre, amelyeket az egyetlen mugli származású apám által élhettem át. Amit látok, az csupán film! - mantrázom magamban, majd Benhez fordulok. - Elbírsz velük? - kérdem Katherine és Gabrielle idegállapotával kapcsolatosan. Úgy vélem nem szerencsés Corvust és Ginát magára hagyni a bogyózásban, így ha a hollóhátas srác bólint akkor csak annyi időre ejtem útba a lányokat, hogy futólag mindkettejüket megöleljem, majd Corvushoz lépve kikapom a kezéből a szütyőt, ha sikerül. Nem vagyok egy fürge-ürge ebben az állapotomban, de talán meglesz az. - Tíz kicsi gumibogyó ül a bokor ágán, jön a nagy táska, beszív egyet máma! Kilenc kicsi gumibogyó.. - kezdek verselésbe emeltebb hangon, mert ha nem kötöm le magam valamivel, akkor tuti képtelen vagyok kizárni a látottakat és a zajló eseményeket. Remélem Gina csipkedi magát és segít, mert ha hamar végzünk talán Corvuson is hamarabb segíthetünk. - Tudsz kesztyűt varázsolni a kezére? - kérdem Ginát. Fene tudja, de ő olyan jártas abban, ami nem tananyag. Hátha..
- Nagyon kedves tőled Maise. – Felelem most már több lélekerővel, szándékosan nem MB-zve őt. Attól, hogy csak a kártyákról beszélgettünk korábban, kifejezetten őrülök, hogy ő is a csapatunk aktív tagja lett, hogy kiállhatunk egymásért, mint most is. Bár csúnyán néz ki a fertőzése, nem undorodom, inkább segíteni akarok, hiszen ez nem csak a haverságról szól. – Igaz. Mind igaz. Tudjukki itt született, de gyerekkorában árvaházba került, és tiniként végzett a mugli apjával, s a mugli nagyszüleivel. A hely azóta átokverte birtok, megannyi gonosz gyűjtőhelye. – Sorolom érzelemmentesen, mintha egy lexikonból olvasnám fel. Muszáj elvonatkoztatnom, mert nem akarom, hogy sok közöm legyen a dologhoz. Sasha halála óta egyébként is gyakorta érzem levertnek magam, és ha nem lenne Kath, már lehet, hogy valami butaságot csináltam volna. Elfordítom a fejemet, ahogyan a zöld villódzású rémként lejátszódik, és csak odasuttogom a többieknek. – Tudjukki. – Bólintok Ginának, s előhúzom a válltáskámat, kiszórva a földre a szinte teljes tartalmát, hogy üres lehessen. Nem tértágított, de mégis mágikus, így sütök rá egy vonzzóbűbájt, hogy ha Gina átvágja a töviseket, akkor szépen beinvítozza az összes lefejtett bogyót. – Kitartást lányok, a varázsital mester gyorsan összeüti majd a koktélt. – Szólok hátra, remélve, hogy Corvus már készülődik is elő fiolával, vagy valami mini üsttel, egy mardekáros mindig hord magának ilyesmiket. Aztán fogom magam, mert látom, hogy Kath már teljesen összeomlott, Corvus kezébe nyomom a zsákot, s a lány mellé pattanok, mert bár Gaby is kiabál, de talán még nincs annyira maga alatt mint Kath. A griffendéles vállát simogatom, bíztatóan a fülébe súgva. – Itt vagyok. Nem hagylak egyedül, mindjárt túl leszünk rajta! Csak rám figyelj! – Próbálom odavonzzani a tekintetét.
Nem vagyok érzelgős fajta. De azt át tudom érezni, milyen ha senkid nincs, magányos vagy, és nem tartozol sehova. Egyszerűen céltalannak, és haszontalannak érzed magad. Szörnyű érzés. Most még sem pátyolgathatom túl hosszan Gaby lelkivilágát. Sajnálom. Ez van. Szerencsére már nem állunk meg a birtokig. Corvus mellett érek földet, és változok vissza. Már jön is Corvus gyűrűjétől az újabb horrorisztikus jelenet. Elsőre faarccal nézem végig. Vajon mióta nem hatnak már meg az effélék? Mindegy, is. A gond, inkább, hogy én gyorsan napirendre térnék az abnormális gyűrű abnormális viselkedésén. Ami ugyan Corvusnak para lehet, de most nem érünk rá. De a többieket lesokkolja. Főleg Kath-et. Fényt idézek a pálcámra, és szemügyre veszem a bokrokat inkább a hátsó kertben. A bogyók jobban kellenek. Sajnos nem igen lesz egyszerű dolgunk, így visszamegyek a többiekhez pár szó idejére. - Ben segíts kérlek, készülj elő a lányokkal a táskámból az ellenszer elkészítéséhez, ahogy a pasi mondta. Hozom a bogyókat. Nem eshetünk pánikba. Előbb az ellenszer, aztán jöhet a gyűrű gond. - bökök a fejemmel a Kath-Gaby páros felé. Remélhetőleg a táskám még mindig Kathnél van, és Bennek van annyi tapasztalata, hogy irányítani tudja ezt a helyzetet. Nem akarok parancsolgatni esküszöm. Tudom mennyire utálják a többiek. De most is vesztegetjük az időt. Így megigazítom az alkarvédőm. Kezembe megforgatom a vadászkésem, majd rá szegezem a pálcám. Mint valami Gordiuszi-csomónak úgy esik neki az tüskés indáknak a kés. Közben a kis bicskám is előkerül. Egy újabb varázslat, és remélhetőleg a nagy kés megtisztítja tüskés indás részt, a kicsi meg a bogyókat vágja le, és ha mázlim van akkor csak egy egyszerű intéssel oda kell irányítanom a bogyókat Bennek. Egy k*rva bokor nem fog kifogni rajtam, ha társaim élete a tét. Akkor is meg fogom szerezni a k*rva bogyókat. Bármi történjen is.
Gina miatt most először érzem magam itthon a közösségükben, a Roxfortban és még ezen rideg és borzalmas körülményekben is kellemesebbnek találom a helyzetet. Bátorságot és biztatást nyújt számomra, amitől néhány pillanatig szuperül sikerül erőre is kapnom. - Ez... nagyon jó érzés. - Oly szívesen közelednék én is felé, mert ha őszinte akarok lenni magammal, jólesne most egy baráti ölelés, egy biztonságos kar. Most persze Kath közelsége is hasonló érzésekkel tölt el, egy bizakodó mosoly el is hagyja ajkaimat minden mondandójukra. Tényleg jó érzés lehet, egy ilyen csodálatos, összetartó csapat tagja lenni, kik annyi mindent megélhettek már együtt az évek során... kik támaszt nyújtanak a sötét napokon és válaszokat a legnagyobb kérdésekben. Beharapom ajkaimat amikor Corvus gyűrűjét meglátom és a kérdésemre egy rövidke válasz is érkezik. Úgy érzem rajta, hogy ő sem tudja igazán hová tenni ezt a helyzetet, ami pedig aggasztó, igen aggasztó mindannyiunk számára. Egy újabb rejtély? Soha nem lesz már vége ennek az éjszakának? Óvatosan leszállok a seprűről, és ahelyett, hogy örömmel töltene el, hogy végre már csak egy karnyújtásnyira a cél, a bortok is közel vannak, meggyógyulhatnék perceken belül... megérkezik egy újabb vízió, mint az imént a házban, bár ez most teljesen másról szól, teljesen máshogy generálódik. Nagy, elkerekedett szemekkel tekintek a történet foszlányaira, amelyek pillanatról pillanatra villannak elő. A szívem ismét hevesebben kezd el verni, a sikolyok pedig belemarnak, egészen a csontomig hatolnak... - Nee! Mi történik?! - Kiáltom, annak ellenére, hogy a többiek nem is állnak olyan messze tőlem, és igen, gyenge vagyok, és főképp az ilyen dolgokban, mert szörnyen a szívemen viselem mások sorsát... ám mégis valahogy ez most egy adrenalin löketet ad nekem, amitől némileg úgy érzem, kitisztulhat a fejem. Ha ez sikerül, akkor odalépek Kathez, óvatosan leguggolok elé és az ép kezemet a vállára teszem. - Mindjárt túl leszünk ezen, mindjárt... ha arrébb megyünk jobb lesz és talán a bogyókat is megtaláljuk! - Próbálok kicsit hátrálni, eltávolodni a fiútól és a gyűrűtől, elvégre ezt csak megtudják oldani most ketten, de fontos lenne, hogy közben mi is tegyünk valamit, mi is igyekezzünk az ellenszerrel, mert érzem, most már mihamarabb szükségünk lesz rá.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Eddig minden bajból kivágtuk magunkat, úgyhogy most is menni fog. - igyekszem egy mosollyal megnyugtatni Gabyt, aki előttem ül, hiszen a végén még most ő omlik össze Ben után, hiszen még jól sincs és gondolom ez az izé, ami benne van és MB-ben folyamatosan fejti ki a hatását és csak egy rosszabb lesz fokozatosan. Ezért is kellene sietnünk, de Ben után most a gyűrű az, ami belassít, hiszen nem akarok csak úgy elsuhanni Corvus mellett, mert láthatóan kellemetlenséggel jár számára, hogy a kezén villog, számomra pedig egyáltalán nem ismerős. Tudom jobban kellett volna figyelnem mágiatörténet órán, mert hiába beszélnek a többiek mindenfélét, nekem ez a Tudjukki dolog nem annyira evidens, mint nekik. - Lehet, hogy jobb lenne, ha levennéd. - javasolom Corvusnak, ha magától erre esetleg nem gondolna és egyáltalán le tudja venni. Megérkezünk közben, segítek Gabynak leszállni és a bokrok felé indulnék, amikor jönnek a képek és a vetítés és ahogyan a jeleneteket nézem teljesen ledermedek. Az a fiú tényleg végez a saját családjával? A kezemet a szám elé kapom ijdtemben és a sokktól, hogy ilyesmi kell látnom, sőt amikor felvillan a zöld fény még a szemeimet is összeszorítom. Az én kis jótét lelkemnek azért ez sok. Az is rettenetes volt, amikor azonosítanom kellett anyát és Bellt a baleset után, mert apa összeomlott és nem volt rá képes, valakinek pedig muszáj volt. Nem, ezek után persze, hogy nem tudok a bokrokra és a bogyószedésre fókuszálni. - Miért... miért vetít idejeneket a gyűrűd? Vedd le! Vedd le, kérlek, hátha abbahagyja, rémesek ezek a hangok! - nekem eddig még nem sikerült összeomlani egy "kalandunk" közepette sem, de ez most nagyon nehezen viselhető el számomra. Ha nem maradnak abba a sikolyok a fülemre tapasztom a kezeimet, hogy ne halljam. Képtelen vagyok koncentrálni, vagy bogyókat szedni így ez abból is nagyon jól látszik, hogy a hajam színe pár másodpercenként színt vált. Ilyet se sikerült eddig még produkálnom a többiek előtt, bár már az előbbi magasságváltozás is feltűnő lehetett annak, akihez közel álltam.
A patrónusok kísérik az útjukat hűségesen, és nagyon valószínű, hogy az erdőben lethifoldok vagy dementorok is lakják, bár a legvalószínűbb, hogy mindkettő, és előbbinek a tekintete villódzott az éjszakában, az utóbbi pedig a kétségbeesést és a sötétséget teremtette a gyerekek köré. De még mennyire, hogy nem normális a villódzás a gyűrűn! Corvus néhány pillanatig lessokolva bámul le az ujjára, aztán ahogy Kathék lassítanak és elkezdik bámulni, Gaby pedig rá is kérdez a srác megpróbálja lehúzni az ujjáról, de esélytelen. - Ez egy… nos… családi ereklye… - mondja a fiú, de látszik rajta, hogy azért rendesen belesápad, fogalma sincsen, hogy mi történik. Nem áll meg, de azért utolsóként fut be a tényleges birtokra, elöl Ben és Maisie, utána Kath és Gaby, utána Corvus, felettük pedig Gina, ahol szeretne, ott száll le. Ahogy beérnek a Denem birtokra félre rakhatják a seprűt, de a gyűrű nem hagyja abba az életrekelést, és egészen pontosan minden villódzással hologramszerűen vetít eléjük képeket…
Egy tizenhat éves kemény tekintetű fiú jelenik meg a képen, aki egy idősebb férfivan van egy viskóban, vélhetően abban, ami mellett eljöttek és éppen egy gyűrűért nyúl, ami nagyon hasonlít Corvuséra, de mégis kissé más. A férfi közli vele, hogy az apjának a családja a közeli birtokon él, és a fiatal szó nélkül, lendületesen távozik, a férfi pálcáját is magával ragadva, nem csak a gyűrűt…
A halálos átok félreismerhetetlen zöld fénye villan, olyan élesen, mintha a gyerekeket támadná valaki, az Avada Kedavrát ugyanaz a fiú ejti ki, akit az imént láttak, és már a birtok gazdag főépületében van, a földön pedig ott hevernek a vélhetően családtagjai, az arcán pedig nyoma sincs a megbánásnak, csak a megvetésnek és az elégedettségnek.
Újra és újra halottak sikolya árad a gyűrűből, minden, amit “megélt” és Corvuson kívül az egyetlen, aki ha egy cseppet is figyel, megfejtheti, hogy ki is volt ez az őrült gyilkos, aki már olyan fiatalon megkezdte a pályafutását… Az Ben.
Minden esetre, ha valakinek van annyi lélekjelenléte, hogy ne nézze a villanó fényeket, az rátalálhat a hátsókertben a tüskés bokorra, ám a vérbogyók nehezen adják magukat, lényegében van egy jó nagy gombolyag tövis, és azoknak a mélyén vannak icipici bogyócskák, amikhez szabad kézzel életveszély hozzáférni.
// Határidő: május 16, mesélő hozzászólás május 17-én. //
A patrónusidézés legalább jót tett mindenki lelkének, úgy tűnik számomra. az újrarendeződés ötlete sem zavar, szívesen veszem Ben társaságát a seprűn. - Örülök, hogy jobban vagy! - súgom oda neki törődő hangnemben, mert bár nem vagyok épp a toppon, de attól függetlenül nem vakultam meg arra, hogy ki hogyan érzi magát. És Bent a barátomnak tartom szóval fontos számomra az, hogy jól legyen. - Mit kell tudni Little Hangletonról? Tényleg igazak amit róla duruzsolnak? Hogy itt született Tudjukki? - kérdezem mintegy mellékesen leragadva a sötét témánál. Igazából nem nagyon mélyedtem el Voldemort életében és bukásában, otthon meg van pár paranoid egyén, aki nem is enged róla beszélni, éppen ezért izgatja a téma a fantáziámat. És Ben egyébként is olyan okos, mindenre van válasza, szóval a legjobb személyt találtam meg a kérdésemmel szerintem. Közben a szemem sarkából érzékelem Corvus és Kath lemaradását meg a gyűrű dolgát is. - Káprázik a szemem vagy az tényleg egy bizarr ékszer? - kérdem Bentől ismét. Igazából nem tudok sok mindent hozzátenni az utazáshoz, a seprűt ő irányítja meg minden, de nagyon figyelmes vagyok a környezetünkre, nehogy valami elkerülje a fókuszunkat és megszívjuk, mint a házban. Legalább a látásomat még nem vesztettem el. Remélem nem is fogom, de persze sose lehet tudni. Eddig egyszer se mérgeződtem még meg fekete erek által..
Látom, hogy Corvus is milyen buzgón próbál segíteni, én pedig halványan, de erősödő öntudattal mosolyodom el, mert örülök, hogy bebizonyosodott az elképzelésem róla; egyértelműen szeretethiánya volt. Ezért kellett hát őt bevennünk, mert vele együtt vagyunk egy csapat. Nem számít, hogy a mardekárba osztják be az embert, a sok Morganezés meg Benedictezés ellenére mindig tudtam, hogy helyén van a szíve, mint ahogy most Gina húzza be közénk Gabrielle-t is. Akiről az elején csak azt gondoltam, hogy az új lány, meg Sasha-pótlék, de nem, mi aztán tényleg színes csapat vagyunk, és ez az egész napról napra több erőt ad mindegyikünknek. A veszteségek ellenére, de kezdünk egy igazi családra hasonlítani. Corvus a kelekótya nagybácsi! Visszaülök most már Masie-Bee mögé, és a Corvus ujján furcsa jelzéseket adó gyűrűvel nem törődni. Már csak azért is, mert lövésem sincsen róla, hogy mi az a gyűrű, de bele sem akarok gondolni, hogy netán köze lehet a Denem-birtokból áradó sötétséghez. – Keressük meg a bogyókat, mentsük meg a világot, aztán menjünk aludni. Ennyit az átlagos délutánról. – Mormolom felgyorsítva a seprűt, remélve, hogy nem fog lerobbanni Corvus ujja, vagy ilyesmi. Remélhetőleg most már közel vagyunk. Ha átlépjük a birtok határát, elkezdem keresni a tesópár által említett bogyós bokrokat, és veszek elő valami zacsit a táskámból, hogy abba minél többet gyűjtünk, mint a szezonmunkások.
Biztató mosollyal fordulok Gaby felé, amikor átnyújtom a pálcám. Ki tudja mért, de valami különös melegséggel tölt el, hogy a szőke lánynak sikerül patrónust idéznie. Ahogy a lány visszaadja a pálcám legszívesebben biztatóan megölelném, de a rejtélyes fertőzése meggátol ebben. Nem lenne túl bölcs, ha én is megfertőzném saját magam. Igazából ezen vágyam is meglep. Hisz nem vagyok az ölelkezős, érzelgős alkat. Sőt sokszor igencsak gondjaim vannak az érintéssel, mint olyannal. Így csak halkan kedvesen szólok hozzá. - Most már hozzánk tartozol. Vigyázunk rád. Nem lesz semmi baj. - biztatom kicsit. Komolyan gondolom, hogy megvédjem, és meggyógyítsam. Ehhez pedig el kell indulni. Nézem, ahogy a többiek lassan újra seprűre ülnek és elindulnak. Így én is átváltozom ismét, és felröppenek, hogy mutathassam az utat a többieknek. Már nincs messze a cél. Időnként hátra nézek, és egy-egy biztató víjjoggással próbálom kitartásra bírni a többieket. Most már tényleg nem lehetünk nagyon messze, és el kell érnünk a birtokot. Kellenek a bogyók a gyógyításhoz. Ráadásul ki tudja mi van a testvérpárral. Nekik is megígértük, hogy visszatérünk. Lassan feltűnnek a település aprócska fényei, ami mindenképp biztató. Ahogy az is, hogy végre magunk mögött hagyhatjuk azt az átkozott erdőt. Hátra nézek egy biztató víjjogással, és ekkor veszem észre, hogy Corvus, és Kath megint kissé lemaradtak, így lassítok a tempón, és melléjük sodródom, hogy megnézzem mi a baj. Ekkor látom meg Corvus furán viselkedő gyűrűjét. Aggódó pillantásokat vetek rá sárga íriszeimmel, de nem állok meg, hacsak maga Corvus nem kéri. Most már nem állhatunk meg feleslegesen. Így is sok időt vesztegettünk. Csak reménykedem benne, hogy Corvus ismeri, és képes uralni a saját gyűrűjét, és annak esetleges mágikus tulajdonságait.
Hálásan tekintek Ginára amikor mellém érkezik és a patrónusidézése után felém nyújtja a pálcáját. Szinte még egy apró könnycsepp is kigördül a szemem sarkából, de ezt óvatosan elfedem, hogy senki se lássa meg. Hálásan elveszem a lány pálcáját, mély levegőt veszek, egy pillanatra lehunyom a szememet és megpróbálom előszedni a legcsodálatosabb emlékeimet, amik segíthetnek majd a lepke megidézésében. Felrejlik közöttük a család, a barátság, az összetartás, és még egy pillanatra ez is, ahogy láttam összefonódni a patrónusaikat, ahogy azok eggyé váltak... A csapathoz tehát csatlakozik az én lepke patrónusom is, és oly nyugodtsággal tölt el ez a látvány, oly jólesően érzékelem, hogy körülöttünk minden elcsendesül, minden barátságosabbá válik egy pillanatra. A végén visszaadom Ginának a pálcát... - Köszönöm. - Tátogok gyengén és esetlenül, hiszen amennyire egy pillanat erejéig feltöltöttek ezek a patrónusok, úgy a kezemen lévő 'baj' még mindig nem tűnt el. Valahol örülök annak, hogy most Kath ül vissza hozzám a seprűre és reménykedem benne, hogy többet már nem kell megállnunk, de Gina mondandója biztató volt, bár ez még mindig csak az érkezést jelenti és ki tudja, hogy hogyan tudjuk megtalálni a bogyókat. - Remélem hamar megtaláljuk amit keresünk. - Válaszolom Kathnek, és én csak előre tekintek, csak előre, és amikor meglátom végre a fényt az alagút végén, szinte ismét erőre kapok néhány percre. Óvatosan kapaszkodom, hogy nehogy véletlenül bajt okozzak, és csak ekkor tűnik fel, hogy Kath lassít, így oldalra pillantok és látom meg Corvus gyűrűjét. - Ez... milyen gyűrű? - Nyilván nem a legjobb pillanat és időzítés egy ilyen kérdés kifejtéséhez és megválaszolásához, de nem is nagyon várok választ, csupán meglepetten tekintek jobbra és balra, és örülök annak, hogy egyelőre nem állunk meg, de igazából én igen tehetetlen vagyok jelenleg, és rosszul is érzem magam, amiért ennyire nem veszik most hasznomat. Pedig igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy összeszedjem a gondolataim és a maradék erőm.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Hogy most a patrónusok, vagy az, hogy Ben végre jobban van, ami rám is hatással van a jó ég tudja, valószínűleg ezek így együttesen. Annyi viszont biztos, hogy az én hangulatom is jobb, egyből erősebbnek érzem magamat és most már kezdem úgy érezni, hogy a végén még tényleg sikerülhet és elérhetjük azokat a bogyókat. Azért no bármennyire is lelkesen indultam el, mégis csak aggódom és attól, hogy nem omlok össze, mint Ben még ugyanúgy nem tudom hogyan viselném, ha a lányokkal tényleg történne valami igazán komoly, ahogyan Sashát is elveszítettük. Csak, mert próbálok nem gondolni rá, hogy baj lehet, még nem könnyebb, ha esetleg mégis eszembe jut. De végre tovább indulunk és Gina szerint már közel a cél. Vállalom, hogy átülök Gaby mögé, én egyébként is jobban tudok védekezni a jégpáncélnak hála, mint Corvus ez ellen az izé ellen. A fene tudja, hogy nem ragályos-e, vagy ha még jobban elhatalmosodik rajtuk, akkor nem lesz-e az. Persze Ben miatt is aggódom, de remélem igyekszik azért nem hozzáérni MB bőréhez, hogy még véletlenül se történjen ilyesmi. - Már nincs sok, kitartás! - suttogom Gabynak, amikor ellököm magunkat a földtől, hogy tovább induljunk az erdőben. Sejtem én, hogy neki még rosszabb lehet. Nem is ismer minket, Ben az elején kifejezetten nem volt vele kedves és most ránk kell támaszkodnia, hogy megvédjük és megmentjük őt attól, ami rá vár, miközben azt se tudja, hogy az mi is. Teljesen megértem, hogy már a házban is ki volt bukva, most pedig még Ben is hátráltatta, hogy segítsünk rajta, még ha nem is volt szándékos a dolog. - Ez... nem normális ugye? - na jó azért lassítok, még ha nem is állok meg, mert egyértelmű, hogy az a gyűrű reagál valami miatt az itteni dolgokra. Nem, nem olvastam meglepő módon Voldemort életrajzát, és igazából annyira nem is vagyok ezekkel a dolgokkal tisztában, sem a helyrajzzal, sem pedig netán a gyűrűvel, ha egyáltalán erről írnak bárhol is. Tehát bár kicsit lassítok Corvus miatt, de azért mégis csak igyekszem tartani az irányt. Kellenek azok a bogyók és most már nem késlekedhetünk! Azt sem tudjuk az a massza nem emésztette-e még fel a fél házat szegény testvérek alatt.
Sorban lepattan mindenki a seprűről - illetve mikor meglátja Gina, hogy megakadás van, akkor leszálguld is visszaalakul mellettük - és a mókus mellé becsatlakozik a holló, majd a nyuszi, a kobra, a héja, és bármilyen meglepő, de mindenki gond nélkül megidézi a patrónusát, talán az életében először, még Gaby is! Hiába a pálcák választják a varázslót, volt már példa a történelemben, hogy másét használták a mágusok egy lefegyverzés után, és hiába ég és tűz a két lány, itt és most mindannyian a reményben összekovácsolódnak, vállt vállnak vetve idézik meg a fénymágiát. Tehát a pillangó is megjelenik, és az öt mágikus megtestesülés olyan erővel veszi őket körbe, hogy az erdő sötétje, a sikoltások, a sötét emlékek, a figyelő szemek, mind elcsendesednek, talán teljesen el is tűnnek. Ha Corvus tudná, hogy az ő "kemény szeretete" hangja csend Ben fejében és az segít a srácnak patrónust idézni és magához térni, akkor talán el is érzékenyülne - nem valószínű -, bár így is látszik, hogy az érzéketlen külső alatt érző - de vérző - szív dobog, hiszen nagyon gyorsan leugrott a seprűről. Kicsit átrendeződnek a helyzetek, Ben MB-vel párosodik, Corvus így összenéz Kath-tel, aki majdnem egymagassá vált vele hirtelen és kicsit összevonja a szemöldökét és Gaby felé biccent. Ha a lányok összeülnek, akkor Corvus egyedül megy, ha Kath passzolja a szöszit, akkor Corvus beül mögé, és tartja, hogy nehogy leessen, hiszen MB és Gaby még mindig fertőzött.
A Karvalyt/vijjogását követve már percek alatt odaérnek az erdő szélére, és Benjaminnak eszébe juthat, hogy egyébként Little Hangleton egy mugli település, a Voldemort bukása óta megjelent életrajzból pedig kiderül, hogy a tőlük balra lévő viskóban laktak varázshasználók, a Gomold házban, és tőlük jobbra, még egy-két percre van a Denem család birtoka, de a bokrot még innen nem látják. Minden csendesnek tűnik, csak a Denem birtokon túl látszanak Little Hangleton tompa éjszakai fényei, hiszen már bőven rájuk sötétedett. Arra lehetnek figyelmesek, hogy Corvus felszisszen, és a köves "pecsét"gyűrűje az ujján vészjóslóan elkezd vibrálni, ahogy közelebb érnek.
// Határidő: május 9, mesélő hozzászólás május 10-én. //
A belső hang, amit sokszor magamnak mondok, gyakorta Kath hangján szólal meg, mint egy támogató, gyengéd védőangyal, de nem, most nem rá van szükségem, talán ezért is nem tudtam hangosan kiáltani a nevét. Valakire, akit máshogyan mondhatok a barátomnak. Valaki, aki egykor utált, megvetett, de mégis összecsiszolódtunk, és csodák csodájára, ahogyan győzködöm magamat, mintha Corvus hangján szólnék magamhoz legbelül. „gyerünk Morgan. Állj fel! Most!”. A térdemre támasztom a kezemet, mert legalább a patrónus sikerült, és már látom is közeledő társaimat, hála tölti el a szívemet, mert Sasha és a szüleim ugyan meghaltak, de van helyettük másféle családom. Fokozatosan visszatér belém az élet, ahogyan végignézek rajtuk, hallom az igazi Corvus, és Kath szavait, mégis Maisie-Bee kérdésére válaszolok, mintha csak a társalgóban lennénk. – Hogyne. Egy robbanó lufit dobott a torkába, és a szörny amikor leúsztott a mélybe, leplaccsant a feje. – A pálcám immár a kezemben, és végre meg is tudok szólalni. – Köszönöm, hogy visszajöttetek. – Ha már Corvus itt van mellettem, megveregetem a vállát, és felsóhajtok. – Keressük meg azokat a bogyókat, de gyorsan, aztán menjünk haza. – Gina felé biccentek, az jó hír, hogy közel járunk. Akkor seprűre fel, most már átülök MB-hez, és remélem a Denem-birtokra tudunk száguldani.
Magamban csendben azért fohászkodom, hogy további megállók, és fennakadások nélkül érjük el azt az átkozott birtokot, szedjük le az átkozott bogyókat, készítsük el az átkozott ellenszert, vigyünk belőle testvérpárnak ahogy ígértük, aztán húzzunk haza a Roxfortba. A picsába is. Elég volt az idegtépő horror mesékből. Vajon hogy kerülök folyton ilyen helyzetekbe? Elég magasra emelkedem ahhoz, hogy végre meglássam a birtokot. Remek. Mindjárt ott vagyunk. Ugye nem történik már addig semmi, ugye nem? De. Ben ismét lemarad, így én is kénytelen vagyok lassítani a tempón, bár én arra biztatnám a többieket, hogy húzzunk bele. Mire észbe kapok a többiek már sorban patrónust idéznek, és ettől engem is valami fura, számomra ismeretlen érzés kerít hatalmába. - Bukó repüléssel fordulok vissza, és pillanatokon belül Gaby mellett érek földet, ezúttal zökkenőmentesen, és visszaváltozva emberré. Majd gondolkodás nélkül idézem meg én is a saját patrónusom, egy héját. A héja szabad, és erős ragadozó. Független. Mint az apám. Rá emlékeztet. Biztonság, és a család érzetét kelti. Tulajdonképpen talán csak az emlék az, amivel kicsit meglepem még saját magam is. A rövid limuzin út az, amikor Ben birtokára mentünk. Ott, még ha csak néhány percre is, de boldog voltam. Gilly a természettudós rokonomról faggatott, cukorkákkal dobálóztunk, és nevettünk, miközben játékosan húztuk egymást. Tartoztam valahova. Valakikhez. Hosszú évek óta első alkalommal. Évek óta először volt családom. Ők a családom. A barátaim. Ez a felismerés pedig valamiféle jóleső meleg érzettel tölt el, ahogy körbe pillantok a többieken. Aztán megakad a szemem Gabyn. Persze. Ő elvesztette a pálcáját. Magam sem értem mért, de egyszerűen odanyújtom neki az enyémet, hogy ha akarja megpróbálhassa azzal megidézni a saját patrónusát. Nem tudom, hogy sikerülhet-e neki. Nagyon mások vagyunk. A pálcáink is nagyon mások lehetnek. Egy kölcsön pálca pedig sosem az igazi, de mégis, hátha. - Már nem vagyunk messze. Láttam a levegőből a birtokot. Csak egy egész kicsit kell még kitartani. - mondom a többieknek valamiféle biztató jelleggel, ahogy mindenki megidézte a maga patrónusát.
Figyelem a többieket, ahogy megpróbálják ösztönözni Bent. A gondolataimban közben az merül fel, hogy milyen összetartóak is egyébként, mennyire igyekeznek kezelni ezeket a helyzeteket. Sosem voltak ilyen barátaim, csupán vágytam rá... egyedül a nővéremmel éreztem hasonlót. Nem örülök annak, hogy nem sikerül tovább haladnunk és én újra csak a seprű mellett állok csüggedten és egyre kimerültebben, amikor meglátom a csodás fényt, a mókust, amely a sötét erdőbe hoz némi boldogságot. Elkerekedett szemekkel figyelem őket és szinte meg is feledkezem a körülöttünk lévő sötétségről, a fekete akármiről, ami a karomon kúszik felfelé. Amikor Corvus és Kath patrónusa is csatlakozik a térsasághoz, szinte könnybe lábad a szemem, MB is próbálkozik és én elfogadom a felém nyújtott kezét, óvatosan fogom meg, hogy nehogy még inkább bajunk legyen. Mivel a pálcámat elhagytam a hopponálás közben valahol, ezért nem tudok patrónust idézni és a gyengeség miatt, amúgy sem biztos, hogy menne, de a többiektől motiválódva, ha lenne most pálcám biztosan megpróbálnám. Így csak állok ott közöttük és figyelem a patrónusok körözését. Ha MB nem bánja, akkor nem engedem el továbbra sem a kezét, jól esik, hogy érzem, hogy van aki mellettem áll most ebben a pillanatban. A többieknek is igen hálás vagyok természetesen, de az érzések össze-vissza kavarognak bennem, és csupán már csak arra tudok gondolni, hogy mehessünk haza, vissza a Roxfortba, vissza biztonságba.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül nem vagyok Hollóhátas. Megtanulom én, amit muszáj és még lustának sem mondnaám magam, de az őstehetségtől igen messze állok. Márpedig ez a patrónus bűbáj eléggé az ellenségemmé vált még akkor is, ha egyébként tényleg csodálatosnak tartom. De ahányszor eddig próbáltam, mindig valami szánalmas kis siklószerű füst lett belőle, semmi más. Most viszont, mikor már nemcsak Ben, hanem corvus és Kath is összeszedik a tudásukat és kimondják, hogy expecto patronum, hát úgy vagyok vele, hogy lesz ami lesz, muszáj vagyok én is megpróbálni. Gaby felé nyújtom a kezemet, hogyha kell, akkor segítsek neki odamenni a többiek hármasához. Nem mondom, hogy erőm teljében érzem magam, de utálok elesettnek látszani, szóval próbálok jó pofát vágni az egész szarul vagyok de büszkén dologhoz. Ha odavánszorgunk a csapathoz, akkor én is meglendítem a pálcám, s megpróbálom megidézni a magam patrónusát. Ha sikerrel járok, azzal magamat lepem meg a legjobban. Így értelmet nyerhet a "sikló", aminek a csóvát néztem mindig. Hiszen ez egy kobra! Ha képes vagyok ellőni a varázslatot, akkor a patrónusom kobraként manifesztálódik. Ez mondjuk elég ütősen ironikus Kath nyuszija után, de nyilván ezek nem igazi állatok, úgyse eszik meg egymást. De a kobra.. na az nagyon menő! Ha ugyan összejön.
Reménykedem, hogy ha egyzer többen vagyunk akkor mégis csak képesek leszünk összeszedni Bent és eljutni a célig, ezért felpattanok hát Gaby mögé és úgy indulunk tovább. MB még igyekszik szóval tartani Bent, de végül mégis lemarad mögöttünk és már csak azt vesszük észre, hogy előkerül a patrónus és hát persze eszembe se jutna, hogy eleve ne nézzek hátra gyakran és naná, hogy nem megyek tovább, ha látom, hogy megint lemaradt. Egészen meglep, ahogyan ezúttal Corvus pattan le a seprűről és ugrik oda mellé. Azért én is igyekszem úgy leszállni, hogy Gaby is bírja még a gyűrődést, hiszen ők ketten szegények elég pocsékul lehetnek még mindig, ez az erdő pedig mindegyikünkre igen rossz hatással van. Azért bár talán egy kis fáziskéséssel, de leesik, hogy mivel próbálkozik Corvus. Nem tudom, hogy vajon a betegink képesek lesznek-e varázsolni, de ha kell akkor segítek Gabynak is lekászálódni a seprűről és beállok Corvus mellé. Furcsállhatja, hiszen most szinte egy magasak vagyunk. - Minden rendben lesz Ben, itt vagyunk! - a bűbájok szerencsére mindig is jól mentek, bár én fiatalabb vagyok nálunk és a patrónusom is még csak eddig egyszer öltött alakot, de bízom benne, hogy az a fura önbizalom, ami most hirtelen úgy érzem, mintha elöntött volna segíteni fog, hogy én is hozzátehessek ahhoz, amit úgy sejtem most együtt csinálunk. Lendül hát a pálcám, a varázsige is felhangzik, hogy megjelenhessen a hozzám annyira passzoló kis nyuszi és csatlakozzon a többiek patrónusához. Remélem, hogy segít annyit, hogy Benbe visszatérjen az erő és tovább mehessünk együtt. Ha más nem, hát gyalogszerrel, ha támogatni kell őt, de így talán az erős varázslat megvéd majd minket attól, amit ez a rettenetes erdő ránk akar zúdítani.
Kath mindent megtesz, átvállalja Gaby terhét, kissé magasabbá, kissé erősebbé válik, mint ahogy bárki valaha látta volna bátorítja Bent, de az egész nem működik. Corvus bólint Kathnek és MB-nek is, igyekszik úgy lavírozni, hogy az éppen idegösszeomlást kapó fiút körbevegyék, és legalább annyi biztonságot nyújtsanak, amivel haladásra ösztönzik, de… Ahogy Gina egyre magasabbra emelkedik egyenesen rálát a birtokra, úgy tűnik, hogy már annyira közel van, hogy a táblát már meg se kell keresniük, mert hála a karvalynak célirányosan oda tudnak menni. Oda tudnának, ha haladnának! De Ben lelassul, elveszik, bár leginkább a saját elméjében és nem konkrétan az erdőben, mert a többiek hamar észreveszik, hogy lassul és soha, soha nem hagynák magára. Így amikor a sötét erdőben, ahol mindannyiuk tarkóján csak úgy felborzolódnak a pihék, mert a sötétség könyörtepenül lecsapni készül egy apró mókus jelenik meg, az olyan erővel vonzza magához a kis kalandorok tekintetét, hogy mindenki újra Benjaminre figyel. Corvus a következő pillanatban már ugrik le a seprűről, persze úgy, hogy Maisie ne essen pofára, és hatalmas szemekkel figyeli a mókust, ami minden másodperccel egyre erősebben pulzál, és Benbe visszatér az erő, a remény, ahogy a boldog emlékbe kapaszkodik. - Itt vagyunk Ben, nem vagy egyedül. Soha sem leszel. - mondja a maga száraz stílusához képest meglepően költőien, ahogy odalép. Mindenki más is érzi, ahogy megérinti őket az idézés jótékony hatása, és Corvus sokatmondóan végigfuttatja a tekintetét mindenkin - megpróbál Ginára is nézni, ha látja - és lényegében az egyik vállát nekiveti Benjaminnak és a pálcáját előre szegezve a sötét, fenyegető erdőre idézi meg a saját patrónusát, miközben felsejlik az emlékeiben a vidám kacagás, mikor Kath véletlenül trágyabombázni kezdett a büntetőmunkájukon... És a patrónus megjelenik, sokkal erősebben, mint valaha, és ez egyértelműen azért van, mert Benjamin patrónusával egyesül az ereje...
// Határidő: május 3, mesélő hozzászólás május 4-én. //
Amennyire látom Ben igencsak bajban van idegileg. Kath nagyon aranyosan segít rajta, vagy legalábbis próbál, de ez nem jelenti azt, hogy bennem ne indulna meg a segítő szándék. Az erdő hajmeresztő - bár az én hajam amúgy is égnek áll a csigák miatt általában, ha épp nincs benne afrofonás - volta enyhén szólva borsóztatja a hátamat és még mindig nem vagyok fényesebben. mint a házban, sőt, de azért odaszólok Corvusnak. - Menjünk közelebb, oké? Egyrészt ne szakadozzunk, másrészt meg ha szóval tartom hátha nem a pánikra figyel. Adok magyarázatot, majd akárhogy is - közelről vagy messzebbről - de odaszólok Bennek. - Te, Ben! Glanmore Peakes, 1677 - 1761, a cromer-i tengeri szörny elpusztítója. Emlékszel, amikor elcseréltük? Beszéltünk róla hogy pusztíthatta el. Azóta utánanéztél a könyvtárban? Mindig elfelejtem megkérdezni.. - idézek fel egy csokibéka-kártyát, ami épp eszembe jut. Nem annyira azért, mert érdekelne az a szörny vagy a sztorija, de bármi jobb, mint arra koncentrálni, hogy valószínűleg nagy shzarban vagyunk. A patrónus jelenláte pedig valljuk be meglep, de egyben ámulattal tölt is el. Mindig szerettem ezt a varázslatot. Olyan fenséges!
Nem ismerem a többiek történetét. Azt sem, hogy mi volt előttem, hogy miért néznek rám olyan furcsán néha. A viselkedésük is ingadozó, egyszer kedves, egyszer pedig nem... Viszont miért is várhatnám el, hogy engem válasszanak a jól ismert, barátok helyett? Ezen merengek, miközben a seprű mellett állok egyedül, és Kath hangja töri csak meg a csendet. A rémisztő csendet, ami megfagyaszt mindent, aztán a furcsa zajokat, amik körülöttünk motoszkálnak. A szőr feláll a hátamon ettől a helytől és bár már vége lenne... nem beszélve természetesen a rosszullétről, ami közben kerülget. A kezemre tekintek, bár inkább ne tettem volna! Ha Kath akkor nem lép oda mellém, ismét pánikroham tört volna ki belőlem. A seprűre ülök ismét, valahogy most Kath mögött biztosabban ülök, talán ő nem hagy majd cserben... de ezt így nem mondhatom ki tisztán és egészen. Látom Ben remegő tekintetét, az árnyak amik pedig az erdőben motoszkálnak és mintha egyre több szempár meredne rám mindeközben... falfehér arcomon látszik a jéghideg rémültség. Utálom ezt a tehetetlenséget. Rossz érzés kerít magába és mondanék is valamit, de nem tudok, belém szorult a szó, a minden, és valahogy azt érzem, már soha nem jutunk innen ki. Mintha kicsit kezdene elhagyni a remény, bár ezt lehet, hogy a nyomasztó sötét erdő, a karomon végigfutó feketeség és a cserbenhagyottság érzése kelti bennem.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
