2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Meglehet. Már én is gondoltam rá. Mint ahogyan arra is, hogy közben biztosan attól rettegnék, hogy az a lány, akivel kezdek, lehetséges, hogy megint több fiúval tartja a kapcsolatot. Ezt nem lenne könnyű megemészteni. Már megint. – Rendes Melissától, hogy ennyire segíteni akar, de végülis ő is olyan, hogy van biztonsági tartalékja, így jelenleg nem érzem túl hitelesnek, hogy ha mondjuk ő lenne a párom. Mégis, ahogyan tovább magyaráz, végülis lehetne reménykedni. – Azt mondod? Tehát ha lenne valakid, akivel még csak ismerkedsz, akkor megmondanád a másiknak, hogy vége? Vagy.. csak azt mondanád neki, hogy szünetet tartotok, mert hátha nem jön össze? – Ez már talán kissé szőrszálhasogatás, a lányok sokkal szeszélyesebbek annál, mintsem ilyen válaszokat lehessen kicsirkarni belőlük, de most pusztán elméleti síkon beszélgetünk. Noha nagyon tetszik ő nekem, foglalt, én meg félős, és megkeresedett, de barátként végülis nagyon jól el tudunk beszélgetni. Néha beiktatunk egy kis csókolózást, de azt hiszem, azt még nem kell sehogy sem bekategorizálni. Igaza van a randikkal, és végülis nem várható el, hogy mindenki szingliként vágjon az ismerkedésbe, kénytelen vagyok elfogadni, amiket mondd. Olyan okos, és cukin magyaráz. De akkor is át kell gondolnom a hallottakat. Ezért aztán nem csoda, hogy ha én is teljesen befagyok, hogy így ledermeszti őt a rémület. Engem is, de mozogni még tudok. A Nathalie-árny szinte kipróvokálja, hogy felnyársaljam a kardommal. Bármennyire is gyönyörű, tudom, hogy nem az igazi. Talán eljátszhatnám, hogy beállok közéjük, de annyira mégsem vagyok cselezős fajta. – Annyit bőven, hogy nem kísérted tovább az álmaimat. – Húzom elő a kardot, amely aranyló csóvát húz maga után, miközben félkörítves mozdulatot írok le vele. A csók, amely érkezik, talán más esetben csábos is lehetne, de tudván, hogy az igazi Nathalie hogy is csinálta.. Ez teljesen más. Immár végképp meg vagyok róla bizonyosodva, hogy a jelenés valami.. nem evilági. A karddal nem habozva már szúrok is előre, hogy szegycsonton bökjem vele az alakváltót. Még hogy ő volt Nathalie.. mindig? Francokat! – Pusztulj szörnyeteg! – Remélhetőleg a lény halála elriasztja a többi dögöt is. Nem gondoltam volna, hogy a félelmemre apellálnak, de így magamban bevallja tényleg hatásos lehetett volna.
- Talán a lelked mélyén mégis szeretnél egy kapcsolatot, de a múlt fényében ezt inkább elnyomod magadban... Szerintem, ha ismét ismerkedni kezdenél, hamarabb túlléphetnél ezen az egész ügyön, de te tudod, mennyire menne neked mindez. Én és a bölcs énem, de komolyan. Nyilvánvaló, hogy az ember társas lény, ez alól Ashton sem kivétel, neki is szüksége van valakire, akinek elmondhatná a dolgait vagy esetleg érzelmileg kötődhetne. Az a bizonyos Nathalie viszont elég sikeresen lerombolta az erre irányuló vágyait... Nem is értem, miként lehet valakit ennyire mélyen megbántani. Soha, de tényleg, soha az életben nem lennék képes arra, hogy azt az életet válasszam, melyet jelenleg Ashton mondhat magáénak. Számomra nem járható út az egyedüllét, hiszen imádok ismerkedni, új embereket felfedezni, ha pedig nem lenne barátom hosszú ideig, abba nagy eséllyel beleőrülnék. Lehet, hogy magamban kissé eltúlzom a dolgot, de komolyan így gondolom. - Számomra természetes, hogy ha van valakim, akkor nem folytatok ehhez hasonló kapcsolatokat – vonom meg a vállam, majd egy pillanatra fülelni kezdek, hiszen mintha lépéseket hallottam volna az imént. Amikor azok elhalnak, elhessegetem magam elől a zavaró gondolatokat, majd mindezzel semmit sem törődve folytatom: - Ha nem lennék biztos egy kapcsolatban vagy abban az emberben, akivel ilyesmibe belevágnék, akkor már előtte közölném vele a dolgot. Pont erre találták ki az előzetes ismerkedést... A randik eléggé megkönnyítik mindkét fél dolgát a folytatás sorsát illetően, nem igaz? Elmosolyodom, habár kissé zavarban vagyok, de ezt nem mutatom ki előtte. Nem erőltetem a dolgot, megértem, hogy nem szeretne semmi ilyesmit velem, de nem is igen vagyok biztos abban, hogy részemről ez lenne a leghelyesebb lépés. Mi van, ha pont erre lenne szüksége ahhoz, hogy továbblépjen? De mégis, ha úgy dönt, hogy nem szeretne belevágni mindebbe, akkor én milyen jogon jövök ahhoz, hogy erről döntsek? Nem tehetek helyette ehhez hasonló lépéseket, noha igenis bennem van az, hogy meggyőzzem minderről. - Igen, semmi gond – hazudom egy szemrebbenés nélkül, mert hát annak idején ezt tanultam apámtól. Ne kelts pánikot! - figyelmeztetett állandóan, én pedig pont ezt teszem, habár a légzés egyre nehezebben megy számomra, mintha párnát szorítanának az orrom és a szám elé. Ez lenne az a híres pánikroham? Még soha életemben nem éltem át ehhez hasonlót, valamiért pedig jeges félelem kerít hatalmába. A rosszullétem ellenére azonban mégis azon vagyok, hogy legyőzzem, hiszen nyilvánvaló számomra, hogy mindez nem igazi... Ha nem úgy jöttünk volna ide, hogy tudunk mindenről, akkor igenis hatásos lenne a dolog, így azonban megvan az az előnyöm, hogy nem a teljes hatását fejti ki rajtam. Az elmémet egyszerűen képtelen befolyásolni ez a valami, nem tudja elhitetni velem, hogy mindez valódi lenne. - És ha engem megölsz, mit érsz el vele? - kérdezi az ismeretlen nő Ashtont kissé gúnyos hangnemben, miközben közelebb lép hozzá, majd ujjaival végigsimít az arcán, mintha egyáltalán nem félne tőle, pedig jól láthatóan fegyver van a kezében. - Többen vagyunk, édesem. Csilingelő hangon neveti el magát, én pedig eközben minden erőmmel azon vagyok, hogy kiszabaduljak a rémület hatása alól. Kissé sikerül is a dolog, de ez még korántsem elég ahhoz, hogy bármit is tehessek a társam érdekében. Hosszú időbe telik még a dolog, de pont ez az, amiből jelen pillanatban is hiányt szenvedünk. - Már olyan rég láttalak – búgja eközben a Nathalie-hasonmás, majd se szó, se beszéd megcsókolja a fiút. - Én vagyok Nathalie, mindig is én voltam. Ezt a figurát találtam ki annak érdekében, hogy megszerezzelek, sokakkal egyetemben. Kellesz nekem, Ashton. Velem tartasz? Kissé elcsodálkozom a hallottakon, a legrosszabb azonban mindebben az, hogy fogalmam sincs, mennyire lesz ez hatással a partneremre. Sajnos még nem ismerem arra, hogy tudjam, mire képes, de ha tényleg ez a valami volt Nathalie... Nos, hiába alakváltó, akkor is hatással volt Ashton érzelmi életére, ezt azért nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem is tudom, hogy miért, hiszen.. én ugye manapság nem szoktam senkivel összejönni. – És persze Melissával sem, de nyilván egyszerűbb dolgom lenne a döntéshozatalban, ha nem lenne senki az életében. Értem én, amiket mond, kár is mentegetőznöm, hiszen igaza van, a lányok is éppen olyan bunkók tudnak lenni, manapság mindenki saját magára gondol. Csupán magamat sajnálom, hiszen a vagány és dögös Melissa az én oldalom jobban mutatna, mint egy ismertetlen pasién, aki csak szexre használja. Igen, az egzotikus szépség nekem intellektuális partner is, velem egész jól ki tudna teljesedni. - Nem erről van szó, csak.. Nem akarok neked ultimátumokat adni, hogy többé ne is találkozz azzal a pasival, hiszen nem vagy a tulajdonom. De mi van akkor, ha nem vagy bennem biztos, és mégiscsak fenntartod őt tartaléknak. Tehát nem elvágtad magadat, csak.. mások vagyunk, és én ezt így nem tudom kezelni. – Nem mondom, hogy fal van köztünk, de mindketten csalódtunk már ahhoz eleget, hogy ne is nagyon lépjünk egy-egy apró csókon túl semmi különösebbet, azt is valamilyen színjáték része, mint a könyvtárban a lányok előtt, vagy most mintha házasok lennénk. Igenis imádnivaló, ahogyan csókol, de jó eséllyel nem egymásnak vagyunk teremtve. Mint valami Jane Austen regényben, ahol a két főhös már annyira keserű, hogy nem ismerik fel, hogy egymásra van szükségük, és csak várakoznak, hátha változik valami, és végül elfogy az életük. Összenézünk, mielőtt megpillantanánk a sötét alakokat. Egymás oldalán igazán teljes értékűek vagyunk. A pillantásom mégiscsak megkeményedik, ahogyan Nathalie-t látom meg kibontakozni a homályból. Sejthető volt, hogy a félelmeimre próbálnak majd alapozni, és sajnos hatással is van rám. Egykori szerelmem látványa teljesen összezavar, a kardomra siklik a kezem, ami a semmiből jelenik meg az oldalamon, eltűntetve a káprázat bűbájt, ami eddig nem láttatta. - Jól vagy Melissa? – Kérdezem oldalra, hiszen érzékelhető, hogy társnőm nem moccan. Megijedt volna, vagy már el is kábították. Visszabámulok a jelenésre, és megpróbálom határozottabbra venni a hangomat. – Az itteni rémuralmatoknak vége. Ha távoztok, akkor élhettek, valahol máshol. Ha nem, itt pusztultok. – Lépek egy lépést előre, immár kivonva a fegyvert, hiszen tudom, hogy csak ez a választás maradt, úgysem fognak meghátrálni. Meg kell ölnöm az alakváltót, még ha irgalmatlanul is nehéz lesz a szöszibe mélyesztenem a kardomat. Az tényleg olyan, mintha Nathalie-t ölném meg.
- Én nem zsákmányként tekintek arra, aki együtt van velem, de tény, ami tény, igen jól mutatnál azon a bizonyos polcon – nevetem el magam, mintegy bóknak szánva a szavaimat, ha már egyszer Ashton is belemegy a játékba. Elvégre, megtört nála a jég, képes kissé oldottabban viselkedni a társaságomban, ezt pedig nem is sok munka eredményeként könyvelhetem el magamban. Nem kellett vért izzadnom annak érdekében, hogy egyáltalán szóba álljon velem. Egyszerűen csak a véletlenek sorozata hozta így a dolgot, no meg az, hogy jókor voltam jó helyen. A könyvtári incidens nélkül aligha lennénk most itt. - Gondolom, eléggé zavar az a fiú – állapítom meg a nyilvánvaló tényt, noha tényleg nem értem, mi ebben olyan nagy katasztrófa. Jól érzem magam bármiféle kötöttség nélkül, ennyi az egész. Ez természetesen Ashton számára mást jelenthet, mint nekem, hiszen ő láthatóan valamiféle tragédiaként éli meg az ilyesmit. Nála nyilván elképzelhetetlen egy ilyen alkalmi kapcsolat, még akkor is, ha az exről van szó. Pont ez az, amiben annyira különbözünk és ami miatt sohasem lehetünk egy pár. Már bánom, hogy beszéltem neki a dologról, de ezt nem titkolhattam előle a végtelenségig, főleg abban az esetben nem, ha együtt dolgozunk. Egy idő után óhatatlanul is összemelegedtünk volna, abban a helyzetben pedig már némileg súlyosabb közölni egy ehhez hasonló dolgot. Jobb, hogy már az elején tisztáztuk, noha kissé talán bánom is ezt az egészet. - Belefáradtam – adom meg az egyszerű választ Ashton kérdését hallva. - A pasik többsége bunkó, cseppet sem olyan, amilyennek lenniük kellene vagy egyszerűen állandóan csak falakba ütközöm azoknál, akik tényleg érdekelnek. Te például félsz bármilyen kapcsolatba is belekezdeni a múltad miatt, és láthatóan az is taszít valamennyire, hogy alkalmi kapcsolatot folytatok valakivel. Szóval, én már elvágtam magam nálad. Megvonom a vállam, miközben csendesen baktatok továbbra is mellette. Hogy bánt-e a dolog? Kissé. Elvégre, nem érzem rossznak azt, amit tettem, habár az is tény, hogy másokat sem győzhetek meg a saját igazamról. Ha ez Ashton számára nem elfogadható, akkor nem nyomulhatok rá, hiszen a gondolkodását nem fogom tudni megváltoztatni erről. Marad hát számomra a szingliség, melybe már igenis belefáradtam, de a sok csalódás után egyelőre nincs kedvem ismerkedni. Minek legyek együtt valakivel két évet, ha utána megcsal az állítólagos legjobb barátnőmmel? Túlléptem ugyan a dolgon, de a kapcsolataim azóta talán nem pont a legkomolyabbak. Ashton is hallja, én is hallom, szóval nem csak képzelődöm, ami kissé meg is rémiszt. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy egy olyan srác szeme láttára küzdjek meg titokzatos lényekkel, aki ennyire tetszik... Ez egyszerűen nem nőies, legtöbben inkább visszataszítónak tartják, de hát Ashtont egyébként is a társamnak gondoltam, miért gondolok hát rá a szerelmemként? Ez az egész színjáték csak még jobban megzavar, ami nem túl szerencsés ebben a helyzetben. - Ki vagy? - szólalok meg, miközben igyekszem pillantásom hozzászoktatni még jobban a félhomályhoz, elvégre sosem árt, ha képes vagyok felmérni egy egyébként ismeretlen terepet is. Tekintetem ide-oda cikázik, de most egyelőre nem a támadómat keresem, hanem a lehetséges menekülő útvonalakat is. Elvégre, fogalmam sincs, kikkel is állunk szembe és igenis van esélye annak, hogy az ellenfél még nálunk is erősebb. Ő hazai terepen van, míg mi egyáltalán nem jártunk még errefelé, szóval a tét igen magas. - Talán kérdezd őt... - búgja egy ismeretlen, női hang, miközben a sötétből egy magas, szőke hajú, karcsú nő alakja bontakozik ki, aki végig Ashtonra szegezi kék tekintetét. Fogalmam sincs, ki ez a lány valójában, nem ismerem, habár a következő szavai hamar megadják számomra a választ: - Szia, Ashton. Emlékszel még rám? Az idegen nő tőlünk pár lépésre torpan meg, habár továbbra sem foglalkozik velem, olyan az egész, mintha egyedül csak a fiút látná, senki mást. Halvány, lekezelő mosoly jelenik meg ajkain, miközben szőke tincsei elegánsan omlanak alá. Próbálok mozogni, de nem megy, mintha minden egyes végtagomat ólommal bélelték volna ki. Bűbáj lenne rajtam?
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem is tudom, talán. – Leutánzom a mozdulatát, én is megvonom a vállamat, csak még hümmentek is hozzá. Én azért nem vagyok róla meggyőződve, hogy így van. Na igen, tudok róla, hogy Nathalie véla, de józanabb vagyok attól, hogy csak erre fogjam, hogy mit is éreztem iránta. De Melissának igaza van, a külső sokat jelent a lányoknál, ha rákattannak valakire, akkor meg akarják szerezni. Erről azért eszembe jut valami. – Akkor még inkább kár, hogy neked van valakid, mert téged így nem tudlak felmutatni.. Nem lehetek a zsákmányod. – Mosolyodom el szeliden, bár én aztán tényleg nem szoktam erőltetni semmit, sőt, inkább menekülni bármilyen kapcsolatosdi elől, de jelenleg nagyon jól esik, hogy Melissa a könyvtárban eljátszotta, hogy van köztünk valami. Még ha színlelés is volt, meg az előbbi is, határozottan jól estek. De hát neki van valaki az életében, nekem pedig majd talán egyszer lesz, ha túl tudok lenni a múlton. - Rendben, igyekszem téged megvédeni, akár az életem árán is. Rászolgáltál. – Már pusztán a kedvességével is. Igaza van, tényleg vagány, és bátor lányka, ezzel együtt pont őt tudom úgy megvédeni, hogy kiegészítjük egymást. Mellette ismét dereng valami önmagamból, amit Nathalie oldalán vesztettem el. Az igazi férfiasságomat. Kár, tényleg kár, hogy nem találkoztunk sokkal korábban. Kéz a kézben indulunk el kifelé, ez az egész színlelősdi kezd nagyon is komolyba fordulni. Olykor összenézünk, több ez sima barátkozásnál, a vadásztársnál pedig főleg. Vajon hova fog kifutni ez az egész? Lényegében sajnos sehova, hiszen Melissa foglalt, de én meg vagyok annyira mazochista, hogy arról a másik fickóról kérdezgessem, pedig amúgy nem akarnék magamnak rosszat, fájdalmat okozni. Csak nem hagy nyugodni a téma. - És ettől neked jobb, mert így van valakid? Nem lett volna jobb inkább aktívan ismerkedni? – Én aztán nem adhatok neki tanácsot, de nagyon kényelmes, lusta megoldásnak tartom, hogy csak a szex miatt van valakivel. Nem ad semmilyen intellektuális töltetet az életének, nincs benne kihívás, megfelelés, és így lényegében foglalt is, belesüppedve valami pótlékba. Legalábbis ha magamból indulok ki, én biztos nem nyomulnék senkire, aki valaki mással van. Na de hát tudom, ne ítélkezzek. – De igen.. most már igen.. – Fordulok hátra, és lassan nem árt előbányásznom a ruhám alól a picire varázsolt kardot, mert hát nekem ilyenem is van. De még kivárok, nehogy valami alkeszre rántsak fegyvert.. Azonban Melissának van igaza, baljóslatú trió árnyai kezdenek kisejleni a sikátor falai között..
- Akkor az nem szerelem volt, hanem leginkább valamiféle fellángolás – vonom meg a vállam bölcselkedő képet vágva, majd folytatom: - Vannak véla ismerőseim, amikor ők is megjelennek valahol, szinte az összes tekintet rájuk szegeződik, mintha senki más nem létezne a világon. Szinte vadidegen emberek próbálnak meg mindenáron a közelükbe jutni, mindezt anélkül, hogy előtte egy szót is váltottak volna velük. Pedig ők még csak nem is tiszta vérűek. Kíváncsi vagyok, mi lenne abban az esetben, ha ez állna fenn... Persze a vélák nagyon elszigetelt lények, megvan a maguk kis világa, elég ritka, hogy egy véla nő/férfi egy emberbe szeressen bele, talán pont ezért is vannak ilyen kevesen az ilyen Nathalie-féle fél-, negyed-, sokadikféle vérűek. Mindenesetre, az ő bűbájuk sem elhanyagolható mértékű, ezzel tisztában vagyok. Talán többszőr kell próbálkozniuk, mire mindent elérnek, amit szeretnének, de elérik. Én pedig pontosan emiatt irigylem őket, hiszen semmiféle erőfeszítést sem kell tenniük annak érdekében, hogy olyasvalakinél érvényesüljenek, aki tetszik nekik. - De itt a falkaszellem érvényesül – vágom rá szinte azonnal. - Azé a zsákmány, aki előbb megszerzi. Ha megadod magad valamelyiküknek, akkor minden bizonnyal megszabadulsz a többitől. Versengenek a kegyeidért, ha élhetek a kifejezéssel., pedig te tudtommal nem is vagy véla... Nem lenne az? Akkor mégis mi ez az igéző szempár és bársonyos hang? Még az én fejemet is eltekerte minimális mértékben, pedig szokásom uralkodni magamon ilyen szempontból. Soha életemben nem tapasztaltam még ehhez hasonlót, mintha tényleg valamiféle varázslat hatását nyögném jelen pillanatban is. Ashton közelsége megnyugtat, szinte óvatlanná tesz, pedig máskor ilyenkor már pattanásig feszült idegekkel kémlelem a közelemben lévőket. - Csak ha szeretnél – mosolyodom el én is halványan a srác nevetését hallva. Nem erőltetek semmit, meg tudom magam védeni, de mégis jól esett számomra, hogy ennyire bátran kiállt mellettem, szinte semmit sem törődve a kapott ütéssel. Más srácok – ha látják, milyen talpraesett vagyok – elengedik a kezem és már nem féltenek annyira. Nem szeretném, hogy kalitkába zárjanak, de néha mégis jól esne, ha nőnek érezhetném magam valaki mellett. Ne kelljen már állandóan nekem lerendeznem az ilyen alakokat... Egyszerűen nem erre születtem. Egészen más szörnyekkel és piás emberekkel harcolni. Valamiért az előbbit jobban szeretem. Nem ellenkezem, amikor Ashton után indulok, valamiért jóleső melegséggel tölt el engem, ahogy a kezem fogja és kivezet onnan. Most tényleg úgy érzem magam, mintha valamiféle randevún lennénk, pedig egyikünk se jelentette ki, hogy ez az lenne. Elég nehéz lesz így összedolgozni vele, mert hát az érzelmek szépen megkavarják az embert, jelen pillanatban pedig egészen úgy érzem magam, mintha egy teljesen hétköznapi lány lennék. - Tényleg tudni szeretnéd? - hökkenek meg egy pillanatra, majd elbizonytalanodom. Most komolyan, ez miért érdekli annyira? Nem mintha titok lenne vagy hasonló, de szépen elvágtam magam már a vallomással is, szóval jó ötlet lenne beszámolnom erről? - Na jó, elmesélem... Nem olyan nagy történet, együtt voltunk egy kis ideig, de egyikünk számára se működött a dolog, szóval szétmentünk egy idő után. Azóta egyikünknek se volt senkije sem, úgyhogy emellett maradtunk. Jobb mintha... Megtorpanok, majd a hátam mögé pillantok, mert van egy olyan érzésem, hogy hallottam valamit. Az utcákon már sötét van, senki sincs idekinn, de mégis, mintha lépések zaját hallanám egy ideje. Követnének minket? Ha igen, akkor miért nem vettem észre eddig? Ashton tényleg teljesen elvette az eszem, persze pozitív értelemben, de nem árt óvatosnak lennem. - Te nem hallasz semmit? - pillantok bizonytalanul a fiúra, mert a zajok ugyan elhalltak, nekem azonban mégis rossz előérzetem támadt. Mintha valaki minden szerepjátékunk ellenére eltalálta volna, hogy kik is vagyunk valójában...
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ezt nem tudom eldönteni, többször nem voltam még szerelmes. És most is honnan tudnám? Véla volt ő, így még az is megfordult a fejemben, hogy a bűvöletnek estem áldozatul, mint már sokan előttem. – Ez persze nem igaz, én jóval tudatosabb alkat vagyok, s annak ellenére hogy Nathalie ereiben véla felmenők vére is csörgedezett, azt hiszem esetemben igaz szerelemről volt szó, amelynek helyét már átvette a keresűség. - Holott ez fordítva szokott lenni. A srácok szokták ledönteni a lányokat, nem? – Kérdezek vissza kétkedve, pedig Melissának igaza van, kész divatcélpont lettem, a lányok már nem is emlékszenek rá szerintem, hogy miért is imádnak ennyire. Különös módon mégis Melissa mindennapos rajongási dózisa jön be jobban, és el kéne gondolkoznom rajta, hogy félretegyem vele kapcsolatban az aggályaimat, hiszen külsőleg is tetszik, a stílusa alapján tényleg egy cuki lányka. - Ez igaz.. Akkor én leszek a varázslatod? – Nevetem el magamat zavartan, érthető, amit mondd, mégsem lehet mindig a pálcához nyúlni. Én pedig most tényleg kiálltam mellette, ez megint egy pont mellettem, ami tekintetében összeillenénk. Jogos, hogy azért mégiscsak a férfi védje meg a nőt, de hát mi ketten nem vagyunk együtt. Viszont a külvilág ezt máshogyan tudja. De ha nem így lenne, akkor is pattantam volna, hogy lefejtsem azt a barmot Melissáról, és bevállaljam érte azt az öklöst. Az igazságérzetem nem engedte volna sosem, hogy egy nőt bántsanak a szemem láttára. - Tulajdonképpen illik is hozzád, menjünk. – Indulunk el kéz a kézben a másik szórakozóhely felé, ez a kocsma nem volt igazán megfelelő kezdés. Rám fért volna a szíverősítő, ami így kimaradt, de talán ezt majd pótolhatjuk a vámpíros helyen. Még csak koradélután van, de már felmérhetjük a helyet, hogy aztán éjfél körül visszatérjünk. Addig pedig.. akár körbejárhatjuk a város környékét, afféle kirándulás gyanánt, vagy a hely történelme alapján hátha akad valami helyi legenda, aminek utána lehet járni. – Na és mondd csak Melissa, hol ismerted meg őt? Mármint ezt a lepedőakrobata pasit.. Mivel varázsolt el téged? – Mármint a szexen kívül, hiszen az logikus, jónak kell lennie, legalábbis valamilyen szinten kielégítőnek, de tényleg erről szólna? Vagy mást is lát benne? Az előbb elég szépen leírta, hogy mit is vár egy pasitól, de vajon bennem is látott volna már ilyesmit?
Bár tudnám kedvelni ezt a Nathalie-t, de nem megy a dolog. Ashton keresi még a kapaszkodókat, a reális magyarázatot arra, amiért azt tette vele, amit tett, mindez azonban még így se lesz könnyebb a fiú számára. Átok ide vagy oda, soha az életben nem lesz már képes úgy nézni a lányokra, mint Nathalie előtt. Az a lány összetörte, majd áttaposott a szívén, mintha holmi szemét lenne... Nem, nem vagyok egy romantikus alkat, nem tartom magam annak, de akkor is önző dolognak tartom azt a játékot, ahol mások érzelmeit használják ki. - Egyetlen ember sem képes mindenkit ugyanolyan lángolással szeretni – csóválom meg a fejem Ashton szavait hallva. - A szerelem nem olyasmi, amit többször is átél az ember, szerintem legalábbis nem. Egy komoly szerelem van az életben, de ha az a lány ezt képes volt másodjára vagy harmadjára is átélni, akkor az nem volt az... Szerintem fogalma sincs róla, milyen érzés is szeretni. Remélem, Ashton megérti, mit próbálok jelen pillanatban elmagyarázni számára, habár egy külső hallgató számára elég zavaros lehet ez a maszlag. Én viszont komolyan így gondolom, véleményem szerint az igaz szerelem egyszer adatik meg csupán az ember életében. Akadnak természetesen fellángolások, futó tüzek, de az igazi, mély érzelmek nem hasonlítanak rájuk. Ezt sajnos még nekem sem volt alkalmam megtapasztalni, de majd annak is eljön a maga ideje. - Az utánad koslató lányok egyike sem számít életre szóló kapcsolatra veled – kuncogom el magam halkan. - Ők csak olyasvalakit látnak benned, akit megszerezhetnek egy éjszakára, majd a polcra helyezhetnek, mint mutogatható ereklyét. Nagy részük olyan, mint az a bizonyos Nathalie, csak ők a népszerűséged miatt hajtanak rád, nem egy átok hatása alatt. Mindenesetre, okos döntés részedről, hogy nem állsz szóba velük. Kétségtelenül Ashton járna rosszul, ha bármelyiket az ágyába rángatná, de természetesen az sincs teljesen kizárva, hogy egy-két lány a csordából valamelyest komolyabb érzelmeket táplál a fiú iránt. Véleményem szerint azonban többségük egy éjszakás kalandra vágyik vele, semmi többre. Egyszerűen csak fel szeretne vágni a többiek előtt, ennyi az egész. - Nem oldhatok meg mindent varázslattal – ingatom meg a fejem Ashton szavait hallva. - És ha pont egy mugli férfi a zaklatóm? Oké, ott az Exmemorian, de ez akkor sem megoldás. Különben is, nekem ez a pasiideálom, ha mellettem van, védjen meg. Ne én rúgjak tökön vadidegeneket... Az én dolgom, hogy lány legyek, egy nő a kapcsolatban. Gondolom, senki se venné jó néven, ha a barátnője védené meg.... Persze, az érzelmi biztonság is fontos számomra, de ugyanakkor az is, hogy megvédjen az ehhez hasonló helyzetekben. Ashton nem hisz ugyan a leosztott szerepekben, én viszont támogatom, ha egy párkapcsolatban a férfi védi meg a nőt és nem fordítva. Elég bután nézett volna ki most is, ha esetleg én védtem volna meg magam, amíg a fiú csak áll és bámul. De nem, szerencsére közbelépett, ez pedig kifejezetten kellemes érzéssel töltött el. Lassan én is beállok a rajongói sorába? - Hát, egy kis terepfelmérés sosem árt – vonom meg a vállam mosolyogva, habár én leginkább azt szeretem, amikor egyből akcióra kerül a sor, már ami a vadászatot illeti... Jó, aláírom, tényleg nem árt óvatosnak lenni, de azért rám férne már egy kis adrenalin. Menekülni, majd levadászni a rossz fiúkat, ez az én világom.[/i][/color] [color=#AFAD0D][i]- Talán még a buli előtt belebotlunk egy vámpírba. Kivallathatnánk... Értékes infókat szerezhetnénk a társaikról és a terveikről. Ilyesmit ugyan még nem csináltam, de hasznos lehet. Egyedül nem mertem kockáztatni, Ashton mellett viszont tényleg úgy érzem, hogy semmi bajom sem eshet.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
- Igen, olyasmi. Azóta már végigfuttattam magamban több milliószor, hogy az átok tette azt vele, hogy ennyire akarjon valakit, aki majd kimenti onnan. Lehet, hogy mindenkibe szerelmes is volt, belém is, de ez már nem vigasztal. Egy voltam a sok közül, és látod éppen ezért nem akarom azt, hogy az utánam koslató lányokat kihasználjam. Ahogy mondtad, megtehetném, hogy minden nap valaki mást viszek haza, de nem, én sosem leszek olyan, mint Nathalie. Ez.. nem igazi. Ha lesz valakim, ha egyáltalán még lesz valakim, akkor nála kizárólagosan én akarok lenni az egy. – Sőt, az egyetlenegy, és sajnos Melissa a maga szabadszellemű viselkedésével ki is húzza magát a nem létező listáról. Barátok, szövetségesek még lehetünk, hiszen remekül kiegészítjük egymást, de bármi több... Az a baj, hogy túl kedves velem, és ez a nyomulós stílus egészen bejön. Nathalie is elég kezdeményező volt, de míg nála csak azt láttam, hogy teljesen belém volt esve, Melissa objektívebb, barátkozósabb, és ez közelebb áll az általam gondolt nőképhez. Ezért hát nem csoda, hogy kiváncsian hallgatom a véleményét. - Biztonságban? De hát.. tudsz varázsolni.. – Már úgy értem, hogy varázslattal megvédheti magát, de jó eséllyel az érzelmi biztonságra is gondolt. Az nyilvánvaló, hogy külsőleg bejövök neki, és szeret anyáskodni felettem, ha már ilyen könnyen el tudok gyengülni, ez pedig valóban tetszik benne, de jó eséllyel az a másik pasi egy igazi szexgép, macsó, amilyen én már nem leszek, tehát valójában nem mellettem érzi magát biztonságban, még ha meg is védtem. A csókot én sem tudom most mivel magyarázni, sajnálom, hogy őt is bántották, a saját állam most nem érdekel, ám nagyon is megérint, hogy így próbál segíteni. Nem tekint valami hideg kőszobornak, akinek nem fáj semmi. Mindkettőnket érint, ha bánt valaki. Lehet, hogy csak a külvilágnak szól, hogy megcsókoljuk egymást, de mégis olyan bizsergető, érzéki ez a puszi, megint olyan forróság fut át rajtam, amikor összeérintjük az ajkunkat. - Oké, akkor menjünk.. – Emelkedek fel, őt is kézen fogva. A kocsmáros útba igazít, van nem messze innen egy beülős hely, ahol élő zene is van, leginkább amolyan helyi szórakozóhelynek tűnik, csak most még délután van, a hangulat nem hág a tetőfokára. – Mit szólnál hozzá, ha odamennénk, legalább felmérni a terepet, meginni valamit, aztán ha beindult éjszaka a buli, akkor megyünk vissza. – Vetem fel a lehetőséget, és igyekszem nem nagyokat nyelni attól, hogy most megint így a tenyerembe simulnak az ujjai.
Nem ismerem azt a lányt, akiről Ashton jelen pillanatban mesél, de abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy semmilyen átok sem lehet elegendő indok mások kihasználására. Mondjuk, én még soha életemben nem kerültem ehhez hasonló helyzetbe, de nem is tennék ilyesmit... Például, ha megharapna egy vérfarkas, mindent elkövetnék annak érdekében, hogy holdtöltekor ne menjek olyan helyre, ahonnan bármelyik pillanatban kiszabadulhatok. Túl fontos számomra mások élete. Természetesen, a kettő nem ugyanaz, mégis hasonlít valamennyire, hiszen mindkét helyzet végkimenetele az egyén döntésén múlik. Ha nem lenne fontos számomra más emberek élete, akkor egyértelműen kiélném a vérszomjam. Vadászként találkoztam már olyan illetővel, aki szinte könyörgött, hogy végezzünk vele, amikor emberré alakulva szembesült az általa okozott helyzettel. Kellemetlen szituáció volt, de megtettük, hiszen eléggé el volt már keseredve az állapota miatt. - És ezért gázolt át rajtad és másokon is – vonom le a saját következtetésemet. - Átok ide vagy oda, ez akkor sem volt szép dolog tőle. - Megtett egyáltalán bármit is, hogy ne így legyen? Küzdött ellene? Mert ha ez eszébe sem jutott, akkor nem is kellett oda átok ahhoz, hogy ennyire önző személy legyen belőle... Ez a bizonyos lány természetesen Ashton élete szerelme volt, szóval nem csodálkoznék azon, ha a srác mentegetni kezdené, igyekezne mindenben enyhítő körülményeket találni számára. Szerette őt, összetörte a szívét, majd egy ilyen fiút csinált belőle. Nem volt tőle szép dolog, annyi szent. Egész életére bélyeget nyomott az a némber és még most is van beleszólása a fiú életébe, hogy már nem is látják egymást. Elvégre, miatta nem kezd új kapcsolatba, mintha csak még mindig annak a bizonyos Nathalienak a befolyása alatt állna. - Még én magam sem tudom – vonom meg a vállam a fiú kérdését hallva, majd eltöprengek egy pillanatra. - A belső tulajdonságai közül az a legfontosabb, hogy biztonságban érezzem magam mellette – bököm ki végül, ennek azonban nem állok neki a hátterét boncolgatni, de minden bizonnyal apám halála az oka. Megrázott a dolog, hiába tettem túl magam rajta látszólag annyira könnyedén. - A külső... Hmmm... - Na, ez nehéz kérdés, hiszen még soha életemben nem volt pasiideálom. - Arról konkrét elképzelésem nincs. Ha levesz a lábamról, akkor az már nem is igazán lényeges... Ennyi, kész, vége. Nem szokásom akadályokat állítani a szerelem útjába, szóval ha jön valaki, aki megtetszik nekem, akkor nem fogok ezen meg azon fennakadni az illetővel kapcsolatban. Soha nem is értettem az olyan lányokat, akik vagy húsz olyan tulajdonságot kerestek a fiúkban, amik nekik fontosak voltak. Elvégre, ezek úgyse lesznek meg egyszerre bennük, szóval csak annál nehezebb lesz megtalálniuk az igazit. Nem is értem, miért tetszik számomra annyira Ashton, amikor nem igazán szoktam ennyire megkedvelni srácokat az első pillanattól kezdve. Benne viszont bízom valamiféle érthetetlen dolog miatt, ez pedig némileg könnyebbé teszi a dolgom a fiút illetően. Olyan más, mint a többiek, ő aztán semmit sem erőltet, a lelkivilága pedig... Furcsa, hogy neki van szüksége rám ilyen téren, nem nekem rá, hiszen leginkább a lányok szoktak ehhez hasonló helyzetbe kerülni. Itt és most azonban érzelmileg én vagyok az erősebb, ez pedig némileg magabiztosabbá tesz. Mintha valamiféle védelmező ösztön lépett volna fel bennem vele kapcsolatban. Ezért is hagyom hát, hogy magához vonjon, no meg azért is, mert jól esik az érintése. Nathalie tönkretette ugyan, de miért ne élveznénk ki ezt a rövid kis időt egymással? Nem mászom rá, nem áll szándékomban még inkább zavarba hozni, de a csókot hagyom. Nem csók ugyan, de megteszi, főleg abban az esetben, hogy színjátékról van szó. - Ahol leginkább velünk egykorúak vannak – mosolyodom el lágyan, a boldog feleség látszatát keltve, majd csillogó tekintettel pillantok a pultosra. Talán ott többre jutunk, mint ebben a lepusztult lebujban, ahol leginkább nők zaklatásával ütik el a férfiak az idejüket.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Elgondolkozom azon, amit mondd, nem mellesleg a sötét tincseit vizslatom. Érdekes, hogy egy másik lányról beszélgetünk, és mégis Melissa van itt előttem. Tökéletesen ellentétesek, már külsőleg is, a szőke kék szemű párosítással ellentétben Melissa a sötét haj, sötét szem, mégis, bizonyos tekintetben hasonlítanak. Kellően vagány, kezdeményező alkat mindkettő, de míg Nathalie eltitkolta, hogy tőlem függetlenül is voltak férfiak az életében, akik bármikor visszatérhetnek, és ezzel szerzett meg magának, Melissa teljesen őszintén elmondja, hogy van valaki, és ezzel ugye azt kockáztatja, hogy én tartani vagyok muszály a távolságot. Ez azért mégicsak becsülendő. Ha kicsit bátrabb lennék, akkor én mennék bele abba, hogy elhódítsam őt attól a másiktól. - Bizonyos mértékig igen. Viszont.. olyan átok ült rajta, hogy nem tudott igazán uralkodni magán, folyton szeretethiánya volt, talán ezért is nem volt elég senki sem. – Vonom meg a vállamat, valahol értem én Nathalie döntéseit, de megemészteni mégsem tudtam őket. Ahogyan a kis barna beszél, Nathalie-ra ismerek benne, egyszerűen tényleg vannak ilyen emberek. Bár.. Melissa pont hogy csak puszta érzelemmentes szexet űz azzal a pasival, akkor ők nem használják ki egymást? - Miért, neked mi az, ami igazán számítana? Te mit keresel úgy igazán? – Természetesen arra értem, hogy a pasikat illetően neki ki vagy mi kellene. Na nem magamra értem, felesleges most engem leírnia, hiszen annak az illetőnek, akinek még a nevét sem tudom, mondjuk nem is érdekel, biztosan vannak olyan tulajdonságai, ami Melissának kell. Nyilván elsődlegesen külsőségekről beszélünk, egy izmoktól dagadó bika lehet, hiszen ha csak arra kell.. - Köszi. – Igen, ez tényleg édes dolog tőle, hogy semmit sem erőltet, csupán olykor felhívja a figyelmet arra, hogy mit is kéne tennem, hogy jobban boldoguljak. Aztán elakad a szavam, nem csak azért, mert visszakérdez, de annak is van jelentése. Hát kell ezt még magyarázni? Ebben pedig nem Nathalie-ra, hanem rám hasonlít, pusztán a külseje miatt kénytelen elviselni a zaklatásokat. Úgy kéne befejeznem a mondatot, hogy hiszen ő egy édes lány, és sokan akarják maguknak megszerezni. Bennem viszont most csak a védelmező ösztön lépett fel, ezért is vonom magamhoz, egyetlen gyengéd csók erejéig. Mindössze egy ajakérintés a részünkről, mintha az új feleségemet akarnám biztonságban tudni, de ez legbelül mégse színjáték, hanem igazán.. akartam. Végül elengedjük egymást, és át kéne vennem a kérdősködést. Meg is teszem, immár Melissát a derekánál ölelve, hogy véletlenül se szakítsák ki a karomból. – Elnézést, csak érdeklődünk, hogy van-e itt szórakozási lehetőség, netán valami bál, estély, ilyesmi? – Kérdezem bátorító mosollyal egy ezüst galleont tolva a pultos karja irányába.
Még nem találkoztam Ashtonhoz hasonló sráccal, ezt pedig nem csak a kinézetére értem. Tény, ami tény, helyes fiú, szinte minden lánynak megakad rajta a tekintete, de más is van benne... Nem olyan fennhéjázó, mint a társai, akik szintén népszerűek, ő leginkább kerüli az olyan helyzeteket, amikor érte rajongó lányokkal futhat össze. Nem él vissza az előnyével, hiszen már csalódott akkora mértékben, hogy ne bízzon meg mindenkiben. Ez így is van rendjén, arra azonban nem számítottam, hogy ennek fényében én is ki leszek zárva a barátnők sorjából. Nem mintha annyira zavarna, mert tényleg nem emiatt álltam vele szóba, de akkor most mégis miért esnek rosszul a szavai? - Bizonyos típusú lányok tényleg ilyenek – biccentek egyetértően Ashton szavait hallva, miközben magamban igyekszem lenyelni a sértettségem és teljesen közömbös hangon beszélni. Szerencsére sikerül, ami nagy megkönnyebbülés, hiszen nem igazán szeretek mások előtt érzelmileg megnyílni. Ebben azért igenis hasonlítok hozzá. - Gondolom, az exed mindent megkapott az élettől, nem igaz? Bármit kívánt, az az ölébe hullott... Tudod, az ilyen lányok valóban hajlamosak azt hinni, hogy mindent megtehetnek, akárkivel. Őket nem hatja meg mások szenvedése, mert érzelmileg távol állnak mindentől és mindenkitől. Elhasználnak, eldobnak... Nekem is volt már ilyen pasim, de én is továbbléptem. Persze, nem mondhatom meg neki, hogy mit kellene tennie ebben a helyzetben, hiszen ez az ő élete, ő dönti el, mikor mennyire teszi túl magát bizonyos dolgokon, de mégis... Valamiért szeretném kirántani ebből az egész melankóliából, még akkor is, ha a végén mi ketten nem jövünk össze. Jó lenne látni, hogy végre boldog valakivel az oldalán. Ritkán kapok esélyt arra, hogy ilyen módon változtassak mások életén, Ashton ebből a szempontból különleges kihívást jelent számomra. - Hidd el, nem hozol kellemetlen helyzetbe – mosolyodok el. - Nem kell miattam másnak lenned, megjátszanod magad, megvan az okod arra, hogy ilyen légy. Számomra teljes mértékben rendben vagy... És ezt teljesen őszintén mondom, hiszen talán mély érzelmei vannak, ennek ellenére azonban nem olyan, mint a többi selyemfiú. Nem használja ki a testi adottságait, nem kezel le másokat és még a vadászathoz is ért, ami az én szememben igen nagy erény valakiben. Mások elborzadnak, amikor meghallják, hogy lány létemre szörnyek után rohangálok, Ashton azonban csatlakozott hozzám. Hálás vagyok emiatt, tényleg, hiszen apám halála óta egyedül űzöm ezt a szakmát, viszont egymagamban tényleg veszélyes dolog az egész. - Hiszen? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, na nem mintha nem érteném, mit is szeretett volna mondani. Igen, szinte mindenki a külsőm miatt zaklat, még akkor is, ha nem kiöltözve megyek be valamerre, hanem a szokásos vadászathoz használt ruhámban... Egyszerűen képtelen vagyok kikerülni az ehhez hasonló helyzeteket, valahogy állandóan megtalálnak engem. Amikor Ashton ismét megcsókol, valami végigfut a testemen, pedig ez nem egy vad csók, leginkább egy ártatlan mozzanat, ami minden visszafogottsága ellenére is üzenetet hordoz magában. Igyekszem kiélvezni a pillanatot, de kissé nehezen megy a dolog, miközben a fejemben gondolatok százai örvénylenek... Vajon mindez ugyanúgy megtörténne, ha az exe nem hagyta volna faképnél? Vagy még mindig szereti valamennyire a lányt, annak ellenére is, amit vele tett? Elvégre, csak mély szerelemből lehet ugyanolyan mértékű utálat, nem igaz?
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem arról van szó, hogy kizárnám őt, hiszen nagyon is el tudnám képzelni, hogy legyen köztünk valami, csak éppen én nem vagyok olyan szabad szellem, hogy azt bevállaljam, hogy neki valaki más is van. Azt pedig nem is kényszeríthetem ki, hogy a kedvemért szakítson a mostanival, még ha nem is igazi kapcsolat, hanem csak afféle gyakorlás. Mindenesetre ha egy kicsit bátrabb lennék, kevesebb sebbel, amit Nathalie-tól kaptam, akkor jó eséllyel nem lenne kérdés, hogy kinek kell kezdeményeznie. - Lehet, hogy velem van a hiba, még hittem a mesékben, amelyben egy lány nem tart több vasat a tűzben. Tudod amikor gyerek voltam, akkor azzal hitegettek, hogy bármilyen disznók is a férfiak sokak szerint, a lányok érzékenyebb, következetesebb lények, aki törekednek a boldogságra. Most már máshogy látom. Inkább többségük önző, és nem kockáztat, hanem simán továbblép, ha valaki nem elég jó nekik. - Összesimulnak az ujjaink, miközben megyünk le a szobából, és igazat kell adnom neki, hogy ezúttal nem csak testileg kapcsolódunk ennyire, hanem van köztünk valami, ami alapján igazán jó társaságnak tartjuk a másikat. Kissé rossz érzés, hogy így sajnálkozik rajtam, ezért nem szeretem kiadni magamat, de hát ez most már mindegy, legalább érti az indokaimat. - Igaz. Bármennyire is nem hiszek a leoszott szerepekben, bizonyos dolgok mégiscsak furán jönnének ki tőled. Szívesen társulok veled, remélem gyorsan feloldódok, mert.. nem akarlak kellemetlen helyzetekbe hozni. Biztosan erőteljesebb fellépést várnál tőlem, mint férfitől. – Sajnálom, tényleg sajnálom, hogy csak ennyit tudok nyújtani, de hát ez van, majd talán fejlődök a társaságában. Végülis kellően sok ideje marcangolom már magamat Nathalie miatt, talán itt az a perc, amikor már képes lehetek elengedni a múltat. Gyorsan beleszaladunk egy drámai helyzetbe, ahonnan nekem kell kimentenem, igaz, az ütést még én is jócskán megérzem, annak ellenére, hogy a viszonzásommal átlendítem a másikat az asztal felett. Sajog rendesen az állam, nem csoda, hogy hagyom magamat odébb vonni, és bár jól esik, hogy megtapogatja az arcomat, inkább cikinek érzem, hogy nagyjából mindenki minket néz. Mégsem rázom le a finom kis érintését, inkább nem foglalkozok a külvilággal. - És én sosem vagyok ott veled, hogy megvédjelek. Nem is csoda, hogy ilyen helyzetbe kerülsz, hiszen.. – Nem fejezem be, egyértelmű, hogy mire gondolok, csodásan néz ki. Egy pillanatra félreteszem az aggályaimat vele kapcsolatban, no meg azt, hogy mennyire zübörög a fájdalom a fogaim tövében, és csak előrehajolok, hogy egy óvatos csókot nyomjak az ajkára. Végülis ha látszólag egy pár vagyunk, ennek bele kell férnie, másrészt feltámadt bennem a lovagias védő ösztön, tudatni akarom vele, hogy itt vagyok, készen arra, hogy a világgal is szembeszálljak a kedvéért.
- És gondolom, itt a teljesen szabadon a hangsúly – jegyzem meg ártatlanul, miközben kérdőn pillantok Ashtonra. Nyilván böki a csőrét, hogy van egy olyan kapcsolatom, ami végül is nem mondható kapcsolatnak, de valamiféle hátulütője mégis lett a dolognak. Nem tartom magam egy olcsó szajhának, egyszerűen csak szükségem van pár dologra, amit egyébként nem kaphatnék meg, ha nincs kapcsolatom. Márpedig szerintem ez a felállás még mindig sokkal jobb, mintha bárki ágyába bemásznék egyetlen szép szó után. Természetesen, Ashton ezt másként látja, amihez minden joga meg is van, de hogy emiatt zárjon ki, mint leendő barátnőt... De nem, ha nem szeretné, nem mászok rá, egyébként sem szokásom az ilyesmi, mégis, kissé bánt a gondolat. Az alapvető, hogy ha valakivel elkezdek randizgatni, véget vetek az alkalmi kapcsolatomnak is, mindenesetre nem állok neki mentegetni magam. - Te tényleg elég nagyot csalódtál annak idején – vonom le a kézenfekvő következtetésemet Ashton múltjáról. Hiszen annyi meg annyi lány van a világon, ő azonban mégis igyekszik távol tartani magát tőlük. Abban persze teljes mértékben igazat adok számára, hogy benne van a pakliban az is, hogy valaki átejti, de ha jól ismeri azt, akit kiszemelt magának, akkor abból aligha lehetne gond. Fogalmam sincs azt illetően, hogy a múltjából mennyire ismerte azt a lányt, aki átverte és voltaképp még a szívét is összetörte... Ugyanúgy lehetett gyerekkori barátság is, mint hirtelen fellángolt szerelem. Az előbbi természetesen igen ritkán végződik csalódással, de azért megeshet az ilyesmi. - Akkor legalább kiegészítjük egymást – mosolyodom el, amikor pedig ujjai a bőrömhöz simulnak, jóleső libabőr fut végig a testemen. Ejnye, hogyhogy nem akadtam rá előbb? Az eltérő véleményünk miatt aligha lesz köztünk bármi is, de jó vele lenni, még a kis vitánk ellenére is. Sajnálom, hogy volt valaki az életében, aki átverte és emiatt most óvatosabb lett a lányokkal szemben, ugyanakkor viszont teljes mértékben meg is értem. Nehéz lemondanom róla, mint lehetséges barátról, de mégis, mennyire lenne ciki kikönyörögnöm tőle legalább egy randit és megígérni számára, hogy nem folytatom a másik kapcsolatomat? A gyanakvó természetéből adódóan aligha bízna bennem, ezt pedig újfent köszönhetem az exének. Talán az idő múlásával képes lesz túllépni a dolgokon és még én is kapok tőle egy esélyt. Most viszont pihenni hagyom a dolgot, hiszen nemrég volt alkalmam megtapasztalni, mennyire kínos számára az a sok, nyomában loholó lány. - Tudod, nőként nem mindent tudok megtenni, amit ti, úgyhogy néhány helyen hátrányba is kerültem emiatt – nevetem el magam halkan, miközben egymás mellett lépkedünk. - És az igazat megvallva az is eszembe jutott már, hogy társulhatnánk... Mármint, lehetnénk egy csapat. Mit szólsz? Fogalmam sincs, mennyire támogatná ezt az ötletet, miközben nemrég nyíltan bevallottuk egymás számára, hogy tetszik nekünk a másik, de akkor is fel kell tennem a kérdést. Lehet, hogy ezek után már nem lesz kedve velem dolgozni, mert hát kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a másik előtt kell átöltöznünk meg ehhez hasonló dolgok, de most nem gondolok inkább bele. A kérdés csak annyi, hogy képes-e velem együttműködni? - Te jó ég! - sikkantok fel aggódóan, amikor Ashtont megüti az engem fogva tartó alak, ezzel is élethűen eljátszva egy újdonsült feleség szerepét. A férfi húzza viszont a rövidebbet, Ashton ütésének hatására átzuhan a pulton, majd ájultan terül el a földön, pedig az az alak kétszer nagyobb nála! - Gyere, üljünk le... Lágyan megfogom a kezét, majd magam után vonom. Más ember ilyenkor már rég kereket oldott volna erről a helyről, de most mi nyomozni jöttünk ide, nem mehetünk el. Egy félreeső asztalt választok magunknak, majd megszólalok: - Mutasd az arcod! Választ sem várva tapogatom meg óvatosan az állát, megvizsgálva, eltört-e az állkapcsa, de szerencsére minden rendben van. - Holnapra szépen be fog lilulni – sóhajtok egy nagyot, miközben leengedem a kezem, majd kissé bűnbánóan pillantok rá. - Bocsánat, hogy ilyen helyzetbe kevertelek, elfelejtettem, hogy szinte állandóan ez történik az ehhez hasonló lebujokban... Sűrűn fordult elő velem ehhez hasonló, eddig azonban mindig sikeresen vettem az akadályokat. - Tudod, nem akartam lebuktatni magunkat, gyanús lett volna, ha én állok neki verekedni a kedves férjem helyett – azért egy vigasztaló mosolyt kap tőlem, sőt, még egy puszit is nyomnék a helyes arcára, de egyelőre nem teszem, mert talán még ezzel is fájdalmat okozok számára.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- A romantika, és bizonyos régi, elavult szabályok követése nem ugyanaz. Ha.. találkoznék valakivel, aki teljesen szabad, és tetszünk egymásnak, azt hiszem mindegy lenne, hogy ki kezdeményez. – Sajnálom, hogy ha csalódást okozok, de ha belegondol, nagyon is logikátlan, hogy a lányok már egyenjogúságot várnak, viszont közben meg ugyanúgy körbeudvaroltatják magukat mint régen. Ez valahogy inkább.. lustaságra vall, mintha a két nemből azt szednék ki maguknak, ami kényelmes. Meg ha Melissa picit tényleg elhiszi, hogy mire is gondolok, ha nekem ő tetszik, de mellette még neki van valaki, akivel ágyba bújik, hogy is várhatná, hogy kezdeményezzek? Hiszen ha egy kicsit is lassan haladunk, arra kell gondolnom, hogy ha nem bír parancsolni magának, akkor beveti a jól bevált partnert? Nem, erre így nem tudnék gondolni, és ultimátumot pedig hogy is adhatnék, ha nem is vagyunk együtt? - Sajnálom, de belőlem már kiveszett ez a típusú vadászösztön. Vagy ha megteszem ezt valakiért, és közben meg átver? – Csóválom a fejemet, Nathalie-t tényleg körbeugráltam, ahogyan Melissa is felvázolja, de van értelme az ilyesminek? Hiszen egy lány megteheti azt, hogy fogadja az udvarlást, mindenhova meghivatja magát, és közben csak kihasználja a pasit? És különben is, ha egy lány élvezi az együttléteket ugyanúgy, akkor miért kell pont a srácnak körbeugrálni őt? Elvileg kettőn áll a vásár, de Melissa a vagánysága ellenére nagyon furcsán gondolkozik, amit még emésztgetnem kell. Kár, hogy olyan jól csókol, és olyan huncut a tekintete, mert nem tudok elszakadni tőle. Mégis, annak ellenére, hogy látom rajta, hogy mérgelődik, nem én vagyok az, akinek van valaki az életében. Egy szóval sem mondta eddig, hogy kész lenne egyértelműen szakítani azzal a másik illetővel, ha jönne valaki, aki tetszik neki. És különben is, akkor sem látnék garanciát, hogy titokban még visszajárkáljon hozzá. – Igen, jól látod a helyzetet. Én magam nem vagyok ügyes nyomozó, inkább a fizikai harcban jeleskedem. – Annak ellenére, hogy egy kicsit kiveszekedtük magunkat, nagyon jó fogni a kezét, még ösztönösen rá is simitom az ujjaimat a kézfejére, mintegy véletlenszerűen cirógatva meg a bőrét. Nem is figyelek oldalra, nehogy feltűnjön, hogy tudatos volt a mozdulat. Legalább így egy kicsit kiélvezhetem a társaságát, és irigykedhetek arra a másikra. Arra leszek figyelmes, hogy valaki egész egyszerűen kitépi Melissát az ujjaim közül, ösztönösen perdülök meg, hogy szembenézzek az alakkal. Jó nagy darab, de nem érdekel. Nem csak azért, mert Melissa látszólag a feleségem. Lányokat ne bántson senki. Odalépek a fickó elé, amolyan kimért, csípőre tett kézzel. – Te üthetsz először. – Az illető gúnyosan felröhög, a társaira pillanat, majd lendületből mos be egyet, hogy az ökle az államon csattanva fordítja el a fejemet a másik irányba. Zsibong az állam, de nem ingok meg. – Én jövök. – Az ütésem nem a lendületre, hanem a fizikai erőmre épít, amiért oly sokan sóhajtoznak utánam a roxfortban. A kötekedő alak teste enyhe ívben emelkedik meg, hogy átzuhanyjon, nagyon csúnya szögben a mögötte álló asztalon, ripityára törve azt. Nem is kel fel többet, beállt a jótékony ájulás. – Jól vagy.. szivem? – Kérdezem a kezemet nyújtva Melissának, a másikkal pedig az államat tapogatva. Azért éreztem rendesen..
- Pedig én azt hittem, hogy te is ezen a véleményen vagy – biggyesztem le a szám kissé csalódottan, hiszen ha Ashton hisz a romantikában, akkor nagy eséllyel abban is egyetért velem, hogy a fiúk dolga kezdeményezni, ebben azonban tévedtem. Úgy tűnik, én is félreismertem őt, ahogy ő engem. Hiába mutatkozom vagánynak és szoktam kezdeményezni egy-két srácnál, mégis van olyan alkalom, amikor arra várok, hogy ők tegyék meg ezt a lépést. Kis löket az egóm számára, semmi több, de még ez az apróság is sokat jelent. - Valamiért nem nézem ki belőled, hogy elvárod a lányoktól, hogy kezdeményezzenek nálad. Azt hittem, olyan típusú srác vagy, aki szereti megadni a módját az udvarlásnak. Egy csokor virág, elviszed szíved hölgyét ide-oda, majd pedig reggel kávéval várod. Ebbe pedig a kezdeményezés is beletartozik... Hiszen, ha egy nő teszi meg az első lépést, akkor a pasik azt várják el tőle, hogy a randizási fázisban is ő legyen az, aki irányít. Tudom jól, mivel már tapasztaltam ezt a dolgot. Onnantól kezdve én voltam az, akinek le kellett vennie a másik felet a lábáról, ez pedig cseppet sem passzolt ahhoz a képhez, ami élt bennem. Talán ezért is menekültem az egyéjszakás kalandokba, és talán pont emiatt sem szeretnék ismét kezdeményezni... Könnyebb, ha az ember számára nincs semmi se megszabva, nem kell küzdenie azért, hogy valaki együtt legyen vele. A futó kalandokban nincs ugyan semmi izgalom, habár azokkal is leálltam már jó ideje. - A tündérmesékben én se hiszek, ne aggódj – legyintek egyet, miközben megvonom a vállam. Ashton nehéz eset, már ami a párkapcsolati dolgokat illeti, elég óvatos lett amiatt a lány miatt, amit teljes mértékben meg is értek, de mégis... Olyan jó lenne, ha kissé nyitottabb lenne bizonyos dolgokra, mivel szerintem igenis passzolnánk az ágyban, ezt azonban kár is lenne erőltetni. El kell fogadnom olyannak, amilyen és csak munkatársként gondolni rá. Hogy menni fog-e ez abban az esetben, ha közben mindig mellettem van? Mennie kell. - Hidd el, a lányokat ilyen téren nagyon is ismerem. Van egy-két barátnőm, akik nem olyan hebrencsek, mint példának okáért én, és talán még passzolnának is a sráchoz, de nem is tudom... Valamiért nincs sok kedvem ahhoz, hogy bátortalan lányokat vadásszak számára. Nem, Ashton esetei azok, akikben van valamennyi bátorság, mint például bennem is. Akkor én is az esete lennék? Elvégre, látom rajta, hogy tetszem neki, ezt nem lehet nem észrevenni, csak sajnos az ő esetében semmiben se lehetek elég biztos. - Akkor ezt megbeszéltük – kapom a vállamra a táskám, habár legbelül kissé mérges vagyok emiatt az egész nyakatekert helyzet miatt. Tetszek neki, ő is nekem, akkor mi itt a probléma? Legszívesebben egy kanál vízben fojtanám meg azt a bizonyos Nathalie-t amiatt, hogy miatta kellett elszalasztanom életem legnagyobb lehetőségét. Ashton jól néz ki, a kémia bennem megvan, az biztos, erre meg üljek egy helyben, mert egy ismeretlen lány már átvágta? Nem az én stílusom, habár az sem, hogy széttört szívű fiúkat hitegessek egy komoly kapcsolattal. - A velünk egykorúak mindenképp – jegyzem meg, miközben Ashton oldalán sétálok kéz a kézben és körülnézek. Nem sokan vannak a környéken, a boltok java már bezárt, mindenki hazafelé siet. Érthető a történtek után, mi ketten viszont pont arra sétálunk, ahonnan mindenki elfelé igyekszik. Friss házasok, nem ismerősek a környéken, nem hallották a pletykákat, erre akár még hivatkozhatnánk is, ha valaki megkérdi, miért ilyenkor járkálunk idekinn. - Ha fiatal vámpírok, akkor nemrég lettek beharapva, szóval leginkább a húszas korosztályból kell keresgélnünk. A tapasztaltabbak nem hagynak ennyi nyomot maguk után. Mit gondolsz? Időközben a kocsmához érünk, ami elég kihalt ahhoz képest, hogy máshol ebben az időpontban már telt ház van. A pultoson kívül csak két-három ember üldögél szétszórtan erre-arra. Legszívesebben mondanék valamit Ashton számára, amikor hirtelen valaki tenyerét érzem meg a hátsómon. Kissé értetlenkedve pillantok a mellettem lévő társamra, nem hittem volna, hogy egy ennyire merész húzás is kitelik részéről, de hamar észreveszem, hogy nem ő az, aki ezt teszi... Egy nagydarab alak vigyorog rám a pult mellől, majd gyorsan megragadja a karom és maga mellé ránt, el Ashton mellől. Érzem a bűzös leheletét és az orrfacsaró kölnije szagát is, önkéntelenül el is fintorodom. - Ejnye, de kis helyre menyecskét találtam, Mike! - Itt a pultos irányába int, miközben másik kezével már a derekamon simít végig, én pedig szoborrá dermedve állok egy helyben, miközben az agyam azon kattog, mit is kellene tennem. Üssem meg esetleg? Nem, azt nem tehetem, hiszen mindenek előtt az álca a fontos, ha nekiállok verekedni, akkor aztán tényleg nem lesz kétség afelől, hogy nyomozni jöttem. Elvégre, törékeny nő vagyok, elvileg a férjem is itt van, most Ashtonnak kellene lépnie, a kérdés itt csak az, hogy megteszi-e a dolgot.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- A mi dolgunk? Manapság? Dehogyis.. Pont hogy manapság már nem. Nem a lovagkorban élünk. Különben is, csak mert pasinak születtem, legyen nekem az osztályrészem az összes kudarc, csak mert a lányok nyeregben vannak, hogy várhatják az udvarlást? Nem, ha ennyire egyenlőség van, akkor mindenki azt teszi, amit jónak lát. – Jó, eddig Melissa nagyon is vagány volt, de mellette meg legbelül konzertatív lélek lenne? Én is romantikus vagyok, meg kell hagyni, de nem értem, hogy hogy fér össze ezzel a mentalitással az, hogy Melissa meg pusztán hobbiból lefekszik valakivel, akibe nem is szerelmes. Kezdem nagyon nem érteni őt. Igen, nagyon tetszik, ami a külsejét, és a csintalan vagányságát illeti, de nem tudom, hogy igazán miről mit gondol, mert nagyon szeszélynek tűnik, kiismerhetetlennek, és nem érzem azt, hogy biztonságban lennék mellette. Mármint érzelmileg. A csók is.. bármennyire is bizsergető, és jó lenne megismételni, jó eséllyel annyit sem jelentek neki, mint egykor Nathalie-nak. - Köszönöm, de tényleg csak ha valaki hozzám illetőt találsz. Belefáradtam már a kudarcokba. A tündérmesékből pedig már egy életre elegem volt. – Adom meg magamat. Most külön nem fogok szólni Melissának, hiszen ő éppen az a kategória, akivel el tudnám magamat képzelni, ha nem lenne foglalt, és hát fogalmam sincsen, hogy ha egyszer szingli lenne, hogyan tudnám elfelejteni neki ezt a kicsapongó múltat, a férfi egó bizony nagy úr, és lehet, hogy örökké az jutna eszembe, hogy mással minden érzelem nélkül pusztán volt együtt. Lehet, hogy túlságosan sebzett gondolkozom, de talán majd az idő egyszer mindent meggyógyít. - Nem az én tisztem az ilyesmit megítélni, nincs is közöm hozzá. Ha neked így megfelel, akkor.. jó. – Bólintok rá, nagyon furcsa a helyzet, hogy lényegében megbeszéljük, hogy tetszünk egymásnak, de pusztán elvek miatt ez amúgy sem működhet. Hát igen, ilyen az én szerencsém. Lehet, hogy ha egy olyan lánnyal akadok össze, aki hasonlóan gondolkozik, mint én, és nincsen senkije, nem sokat gondolkoznék a dolgon, de így sajnálatos módon fel se merülhet. Viszont el kell játszanunk, hogy egy pár vagyunk. Forró ölelések, és ösztönösen váltott csókoknak kell következniük ha hitelesek akarunk lenni. A baj csak az ezzel, hogy az én megtört szívem nehezen tudja elkülöníteni a valóságot a színjátéktól, és mi lesz, ha merő véletlenségből tényleg beleszeretek? Bólintok a bűbájára, én inkább gyakorlatias alkat vagyok. Itt a kardom, és ha szembe kell szállni valami bestiával, nem fogok hibázni. – Persze. – Nyújtom a kezemet, hiszen elméletileg kézenfogva kell majd közlekednünk. Bezárjuk az ajtót magunk mögött, és lefelé indulunk. Azért ez se semmi, hogy kivettünk egy szobát, aztán beülünk majd a konkurenciához. Bár.. végülis egy panzió esetén miért is lennénk ide kötve? De ha friss házasok vagyunk nem azt várják el tőlünk, hogy ki se dugjuk az orrunkat a nászutas lakosztályból? Áh, ez butaság, a nászutasok főleg világot mennek látni. Elindulunk hát az úton visszafelé, a falucska azért elég kicsi, csodálom, hogy itt a panziónál még medence is van, valahogy nem erre számítottam. – Főleg azt kéne megtudni, hogy kik azok, akik inkább az éjszakai életet szeretik. Az már kiindulási alapnak jó lehet.
- Átgondolod? - kérdezek vissza, mintha egyáltalán nem érteném az általa adott választ, de a múltja ismeretében inkább nem kezdek el akadékoskodni az életszemléletével kapcsolatban. Jómagam sem adok esélyt mindenkinek, de azért valamennyivel nyitottabban állok a témához, mint Ashton. El szoktam menni randizgatni, mellette pedig van egy alkalmi kapcsolatom, amit bármikor felbonthatok. Egyikünk sem szereti a másikat, egyszerűen csak vagyunk egymásnak, hogy kielégítsük a vágyainkat. - És ha valaki nagyon tetszik? Akkor mit szoktál tenni? Nem minden lány szeret kezdeményezni, hiszen ez manapság is a ti dolgotok... Ki tudja, milyen lehetőségeket szalasztasz el ezzel, de bizonyos szempontok miatt megértelek. Most az egyszer bizonytalanul vonom meg a vállam, hiszen az indokai teljesen rendben vannak, én azonban még ennek ellenére sem zárnám ki a szerelmet az életemből. Apám halála például elég indok lenne arra, hogy abbahagyjam a vadászatot, mert ez végzett vele, mégse teszem meg a dolgot, hiszen ez már örökké az életem része lesz, maximum vigyázok, nehogy én is hasonló hibát kövessek el. Ha ezt az oldalát nézzük, akkor végül is érthető Ashton óvatossága, hiszen nem szeretne ismét hasonló helyzetbe kerülni. - Rendben, akkor én leszek a kerítőnőd – mosolyodom el, ami azért kissé furcsa is lesz, mivel nekem is tetszik Ashton, de ha ő nem kezdeményez, akkor nem szeretném azzal megsérteni, hogy én mászok rá. Különben is: a munkát nem érdemes a magánélettel keverni, erről már kaptam egy fájdalmas leckét, úgyhogy felettébb rendben is lenne, ha nem hajtanék rá a társamra. Ha vészhelyzetben még az érzelmeim is irányítanak, akkor ott már elég nagy a baj, annyi szent. - Ha úgy érzed, hogy kedved lenne egy kis ismerkedésre, akkor csak szólj nyugodtan és mindent megbeszélünk. És ígérem, próbálok olyan lányt találni számodra, aki még véletlenül sem hasonlít az exedre. Mind külső, mind belső tulajdonságait tekintve, hiszen mindkét helyzet igen kellemetlen eredményekkel járhat. Nem szeretném, ha Ashton hátrelévő életében haragudna rám azért, mert rossz lányt sikerült választanom számára. - Aha, értem... - szólalok meg kissé bizonytalan hangon, mivel úgy igazán semmit sem értek jelen pillanatban, mert teljes mértékben elmerültem a szemeiben. Olyan szépek, említettem már? Kissé talán rossz lesz végignézni, amint mással randizik, mindezt pedig az én közreműködésemmel teszi, de hát nincs köztünk semmi komoly, csak valami egyfajta vibrálás részemről, akkor meg miért is erőltessem rá magam? Nem érezném korrektnek a dolgot, szóval inkább szóba se hozom, noha mások esetében már rég kezdeményeztem volna. - Ő csak egy alkalmi kapcsolat, mármint... - elharapom a mondatot, igyekszem megfelelő szavakat találni a viszonyunkra, hiszen egyáltalán nem komoly, de Ashtont láthatóan az ilyesmi is zavarja. - Mindegy, nem fontos, megértem... Egyébként se hiszem, hogy jó ötlet lenne a munkát a magánélettel vegyíteni, szóval semmi gond. Amúgy meg én is benne lennék, de nem erőltetek semmit sem. Azért egy kellemes éjszaka jól esett volna, de igaza van, nekem ott van az a kapcsolat, nem lenne tisztességes mással összefeküdnöm mellette, főleg azért sem, mert Ashton már csalódott más lányokban, nem én szeretnék a következő lenni, akivel kapcsolatban ezt teszi. - Hmmm... - szakítom el a pillantásom a srácról, végre valami indok arra, hogy ne őt kelljen néznem, mert abba lassan beleőrülök. Itt van a közelemben, mégse lehet az enyém, ez kissé kellemetlenül érint. - Talán nem ártana néhány ártalmatlanabb bűbáj. Előveszem a pálcám, suhintok egyet vele, mire a szoba teljesen hangszigeteltté válik, szóval kihallgatni már nem fognak tudni. Egyelőre több ötletem nincs, maximum még az ajtóra és az ablakokra helyezek néhány komolyabb zárbűbájt. - Szerintem indulhatunk, nem gondolod? - teszem fel a kérdést, miközben pálcám a zsebembe dugom. - Lemegyünk, iszogatunk egy kicsit és közben megpróbálunk kérdezősködni is. Mit szólsz? Ha benne van, akkor irány a legközelebbi fogadó, ahol tudtommal elég gyakran megfordulnak a vámpírok.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Igen, talán igazad van, viszont mindenkinek ugyanúgy nem adhatom meg az esélyt. Az túlságosan is nagy kockázat lenne. Nem hiszem, hogy kezdeményezni fogok, inkább az merülhet fel, hogy ha valaki tisztességesen érdeklődik, akkor.. átgondolom. – Ez részemről már komoly előrelépés, egészen jól elbeszélgetünk Melissával, a barátságos vagánysága jó hatással van rám. Kár, hogy nem olyan körülmények között találkoztunk, hogy nem lenne senki az életében, így már elég nehéz rá független lányként tekinteni, hiszen én nem Nathalie vagyok, én nem rúgom fel senki kapcsolatát. - Ezzel nem tudok mit kezdeni. Az ember vagy megtalálja a párját, vagy nem, ezt felesleges erőltetni. Attól, mert különlegesek, még nem biztos, hogy hozzám illenek. Viszont megsérteni sem szeretnélek, ha úgy véled, hogy van valaki, akivel kölcsönösen jó lenne a társaság, hát próbáljuk meg. – Adom meg végül magamat. Nincsen kifejezett zsánerem, csak a szőke kurtizános fazont zártam ki, de Melissa esetében pont a szemei fogtak meg, nagyon egzotikus jelenség, és olyan huncutul tud mosolygni. Ráadásul.. már csókolóztunk, utána már attól félek bárki más komoly csalódás lenne. Én pedig többet nem akarnék csalódni. De nagyon nem. Attól félek, az ember még egy komoly csalódás után össze tudja szedni magát, de már lényegesen kisebb lelkesedéssel meri belevetni magát. - Tudod sok fiút elriasztani az ilyesmi, mert vadászösztön, és miegymás. Én úgy vagyok vele, hogy amint mondtam, nehezen szánnám rá magamat a múlt tükrében. De ha valakinek tényleg én kellek, nem feltétlenül a külcsíny miatt, nem érezném furcsának a dolgot. Persze lehet, hogy nem jönne be az illető, de nem azért, mert ő a lány. – Bólogatok, és összeakad a pillantásunk, aztán meg nekem a lélegzetem marad ki, mert nem tudom eldönteni, hogy azért vizsgáztat, mert neki vannak tervei velem, vagy a leendő randipartner kiválasztását mérlegeli ezáltal. - Oké, köszönöm, nem akarlak fura helyzetbe hozni. Az álmomban elkövetettekért igazán nem vállalhatok felelősséget. Viszont nem vagyok alvajáró. – Most én nevetem el magamat, hogy aztán ráébredjek, hogy amit ezután mondok, az már Melissa számára se kevésbé zavarbaejtő. Ezt most miért kellett kiböknöm? Úgysem lehet köztünk semmi, akkor hogy lehetek ilyen ostoba. – Attól félek, hogy.. hogy is mondjam.. Nagyon is szeretném, de neked van valakid, így vele nem volna tisztességes. Túlságosan.. bonyolult dolgaim vannak, tudom, így.. Felesleges úgy tennem, mintha ultimátumot adnék, hogy ő vagy én. Ez nem így megy. – Bólintok végül esetlenül, és inkább félrenézek, igyekszem mellőzni a dícséretét, hiszen burkoltan annak szánta, méghozzá úgy, hogy ne hozzon zavarba, de ebben a tekintetben menthetetlen vagyok. - Direkt ebben a panzióban szálltunk meg? Jó ötlet, így legalább van valami menedékünk.. Nem kéne a szobánkat vámpírellenessé bűvölnünk? Vagy úgyis lenyomunk mindenkit?
- Elhiszem, hogy csalódtál benne és bizonyára elég csúnyán koppantál, de akkor sem szabad becsuknod a szemed, ha a lányokról van szó – felelem, de látom Ashtonon, hogy tényleg elég kényelmetlenül érzi magát, és talán nem ártana abbahagynom a téma boncolgatását, de mégis... Valamiért úgy érzem, hogy kötelességem a lányok felé terelgetni, mert csak a maga életét rontja el, ha senkiben sem bízik meg ilyen téren. Figyelmesen hallgatom a szavait, majd elmosolyodom, hiszen tényleg, a legtöbb srácnak az ilyen lányok jönnek be, ezt sikerült is már testközelből megtapasztalnom. - Bizonyára jó sok különleges lány masírozik a Roxfort folyosóin – jegyzem meg halkan elnevetve magam, hiszen azért nagyon sok olyan lányt is talál a diákok között, akik a felsorolt paraméterek egyikével sem rendelkeznek. - Ha gondolod, egyszer összehozhatlak valakivel, persze csak egy randi erejéig, semmi kötelezettség. Elbeszélgettek egymással, ennyi az egész. Én pedig igyekszek olyan lányt találni erre az alkalomra, aki tényleg kedves és akit már évek óta ismerek. De csak ha benne vagy, ez csak egy ötlet, semmi több... Azért én is szívesen randiznék Ashtonnal, nem lenne ellenemre a dolog, ráadásul én se vagyok egy szőke hajú topmodell, szóval lenne is esélyem nála, de ennyire rámászni azért nem áll szándékomban. Ő a munkatársam, ha szabad ilyet mondani, nem lenne túl kellemes helyzet, ha egy-két vadászatnál bezavarna ez az egész érzelem-dolog. Természetesen ettől még én se tudok keresztülnézni rajta, de igazán igyekszem. - És mi lenne a helyzet akkor, ha a lány kezdeményezne nálad? - teszem fel a kérdést. - Azt is nyomulásnak könyvelnéd el magadban? Ha így szemléled a világot, akkor sohasem gyógyulsz ki abból a csalódásból... Úgy tűnik, ez a Nathalie elég csúnyán átvágta a palánkon Ashtont, sajnálom is szerencsétlen fiút, de valamiért képtelen vagyok megérteni a felfogását. Vannak és lesznek is olyan emberek, akik csalódást keltenek bennünk, esetleg csúnyán átvágnak, de az élet megy tovább, talpra kell állni, ismét elindulni az úton. Ha állandóan a múltra gondol, akkor sohasem lesz esélye a boldogságra, mivel mindenkiben a csalódás lehetőségét fogja észrevenni. - Valakinek határozottnak kell lennie, különben elvesztünk – felelem mosolyogva, hiszen szeretem, ha az én kezemben van az irányítás és legalább én se érzem úgy, hogy csak egy ügyetlen kezdő vagyok, semmi több. A legtöbben nem díjazzák bennem ezt a dolgot, de legalább Ashton számára tetszik. - Jó, nem keltelek fel, majd maximum kihúzom magam a kezeid alól – sóhajtok egyet megadóan. Elvégre, számomra nem kínos, ha valaki álmában tapiz le, hiszen nem szándékosan teszi a dolgot, legfeljebb elpakolom magamról a kezét és kész. Ja, és persze Ashton számára se árulok el semmit se, nehogy másnap rosszul érezze magát emiatt. - Túl... jól... csókolok? - ismétlem meg kissé bizonytalanul a dolgokat, miközben azért a vér az én arcomat is elönti, hiszen azért egy ilyen dicséret... Ráadásul pont tőle... - Hát... ami azt illeti, te se voltál rossz, úgyhogy én nem bánnám, ha megismételnénk a dolgok eme részét, de ha te nem szeretnéd, akkor nem erőltetem, nyugi. Megvonom a vállam, habár az álca miatt valóban jó lett volna, hiszen nem sok olyan párral találkoztam eddig, akik friss házasokként ne lettek volna állandóan egymás nyomában, de ha Ashton nem szeretné, akkor nem teszem meg. - Indulhatunk? - pillantok rá várakozóan, ha pedig beleegyezik, akkor útba vesszük a fogadót, ahol állítólag elég sok vámpír fordul meg mostanában.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ez igaz, tényleg igaz, de honnan tudjam, hogy ha valaki kedves velem, azt önzetlenül teszi? Még csak.. nem is szó szerint szakított velem, hanem.. – Nyelek egy nagyot elsápadva, nem akarom a Nathalie-s dolgot ennyire kitárgyalni, biztosan nem érdekli Melissát, hogy mi volt a helyzet egy másik lánnyal. Ő tényleg édes velem, és odafigyel, akkor mert miért is terhelném a régi nyűgjeimmel? – Hát ööö.. csak azt tudom, hogy régen nagyon nem volt a zsánerem, ami a többségnek hogy szőke haj, kék szem, almaformájú mellek. Szerettem, ha valaki különleges. – Na igen, Nathalie pont nem egy sablonos lány volt, de ennyi erővel Melissa sem az. Ez a távol-keleti igéző szempár, ez a cukin vagány stílus, hogy bármikor képes nyitni felém, és nincsenek gátlásai. - Senki konkrét. Direkt nem néztem meg őket, mert nem jött be, hogy így nyomulnak. És én már nem hívok el senkit italra, meg semmire, egészen megszoktam, hogy nincs senki. Talán majd egyszer, amikor végre kigyógyulok abból a tündérmesés szarságból. – Bukik ki a számon a káromlat, holott nem vagyok olyan, de látszik, hogy valami mélyen nyomott hagyott bennem. Egy kaland, amelynek nagyon nem alakult a vége, mint szerettem volna. Szó sem volt arról, hogy a szeretett nővel ellovagolok a naplementében. Csúfos fejezet zárult le, legalábbis képletesen, hiszen még mindig benne élek. - Nem, végülis kedves tőled, hogy határozott vagy ebben az egészben, legalább fel sem merül benned, hogy baj-e a bénázásom. Igen, jobb így. – Bólogatok megadóan. Végülis nem volt eddig bajom, hogy rá hagyatkoztam. Mondjuk azzal a csókkal alaposan félreértettük egymást, de azóta is itt bizsereg a számon, csiklandoz, és szinte ismétlésért kiáltok. És azt hiszem néha látja is rajtam, de a szavaim az ellenkezőjéről árulkodnak. - Ne, azt ne. Szeretem kialudni magamat, mert különben használhatatlan vagyok. De ha tényleg nem tudsz tőlem aludni.. – Vonom meg a vállamat, fogalmam sincs, hogy mennyire dobálom magamt, végülis nincsen senki, aki panaszkodna, például a horkálás miatt. Amikor megismertem Melissát, fel sem merült, hogy valaha együtt fogunk aludni, most pedig órák választnak el mindettől. - Igen, de mi van akkor, ha mi úgy vagyunk vele, hogy a nyilvánosság előtt nem akarunk ilyesmit csinálni, mert ez csak a hálószobára tartozik? Félre ne érts, de.. túl jól csókolsz, és félő, hogy túlságosan megkedvelnélek.. – Vallom be az őszinte aggodalmamat. Nem akarom ezzel megbántani, de ha eltervezzük a vámpírvadászatot, nem szabad, hogy félreértések legyenek köztünk. Hiszen ha nem értjük meg egymást, az a életünkbe kerülhet.
Nem sűrűn fordul elő velem, hogy zavarba jönnék, de ez most az a helyzet, ahol egyelőre csak pislogni tudok. Most ő is bocsánatot kért? Az addig rendben van, hogy kellemetlenül érzem magam amiatt, mert a múltjában kutakodtam – ami ráadásul igen rosszul érinthette -, szóval eddig rendben, de ő meg miért is kér bocsánatot? Mert nem képes helyén kezelni a kedvességemet? Engem eddig nem bántott a dolog, úgyhogy csak megvonom a vállam, majd elmosolyodok: - Semmi gond, ez mondjuk érthető is... - azok után, amit az a bizonyos lány tett ellene, nem is nagyon mondhatnám, hogy nem jogos a viselkedése. Kedves volt vele, de ő hátba szúrta. - De én nem ő vagyok, nem jó ötlet mindenkiben őt látnod. Tudod, vannak a világon olyan lányok is, akik talán megérdemelnének tőled egy esélyt... Hiszen, lássuk be, nem túl szerencsés egy eset miatt általánosítani az összes többit. Ezzel természetesen nem magamat szeretném előléptetni a szemében, de tényleg úgy gondolom, hogy túl kellene lépnie azon a csalódáson és talán egy másik esélyt adnia egy újabb kapcsolatnak. - Nincs valaki, aki tetszik neked? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Azért a rajongói táborodban biztos van egy-két olyan lány, akin már megakadt a tekinteted... Mondjuk, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy fald nagykanállal az életet, egyszerűen csak... csak... ismerkedj, teszem azt. Elhívod egy italra, beszélgettek, ennyitől talán nem száll el túlságosan. Na tessék, már megint lelkisegély-szolgálatot nyitottam, pedig már annyira meg kellene tanulnom befogni a számat. Ashton magánélete csakis az ő ügye, egyszerűen nem értem, miért olyan fontos számomra az, hogy beleszóljak. Ha nem randizik, az nem az én dolgom, ő érzi, mikor képes ismét nyitni egy kapcsolat felé, de mégis... Túl félénk, ha valaki nem nyitja fel a szemét, akkor talán már soha az életben nem fog senki felé se kezdeményezni. Esetleg lesznek egy éjszakás kalandjai, mert vágyni fog a testi kapcsolatra, de a hosszabb távú dolgokról le fog mondani. - Persze, ha úgy érzed, hogy kissé túllövök a célon, akkor szólj rám nyugodtan – sóhajtok fel bűnbánó képet vágva. Nem mintha bánnám, ha én lennék az, akit Ashton elhívna egy randira, mert habozás nélkül igent mondanék neki, de nem érzem jogosnak, hogy pont én oktatom ki egy párkapcsolatról, miközben a sajátjaim se működnek. Vagyis működtek, hiszen jelenleg csak egyetlen kapcsolatom van, ami cseppnyi jóindulattal sem nevezhető komolynak. Egyszerűen csak összefutunk alkalmanként, ennyi az egész. - Legfeljebb felébresztelek, ha nagyon mozgolódsz – legyintek egyet mosolyogva, hiszen számomra nem gond a dolog, elvégre néha ilyen körülmények is adódhatnak, ha az ember lánya ilyesmire adja a fejét. Mármint, vadászatra meg arra, hogy férfi legyen ebben a partnere. A dolgok most pedig elég szépen ellenünk alakultak, hiszen egy szobában kell lennünk. Részemről nem bánom a dolgot, de elhiszem, hogy ez valamennyire kellemetlen lehet Ashton számára. - Igen, de ha friss házasoknak adjuk ki magunkat, akkor elkerülhetetlen, hogy néha-néha ne csattanjon el egy-egy csók, vagy ne öleljük át egymást, vagy hasonló... - vetem ellen Ashton ötletét hallva. - Tudod, ha észrevennék, hogy tartjuk a távolságot egymástól, akkor megint gyanút fognának. Mindenesetre, a fogadóba való belépőnk jól sikerült, szerintem mindenki elhiszi, hogy most házasodtunk, szóval én benne vagyok, ha te is. Számomra a csók se akadály, egyedül Ashton az, akinek ez jelenthet némi gondot, de ha sikeresen elő szeretné keríteni a vámpírokat, akkor most az egyszer félre kell tennie magában a múltat és a feladatra koncentrálnia.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Most jövök rá, hogy mennyire kedves lánnyal hozott össze a sors. Én állandóan lepattintom, úgy teszek, mintha egy lenne a sok nyomulós teremtésből, akikből nagyon nem kérek. El kéne fogadnom, hogy van valakije, és az ő dolga, hogy milyen kapcsolatot él az illetővel, velem pedig barátkozik, fenntartások nélkül. Igaz, hogy közben folyamatosan bombáz a kacér poénjaival, de ő ilyen, ettől még nem erőltet rám semmit. Viszont folyamatosan kérdez, véleményez, és ezt betudhatom lényegében érdeklődésnek, amivel segíteni akar, hogy kicsit oldódjak. - Nem.. én sajnálom, hogy ennyire.. Nem jól kezelem a kedvességedet. – Na most nagyon jók vagyunk, mindketten bocsánatot kérünk, de remélhetőleg a közös viccelődések elfeledtetik velünk, hogy mennyire hárítok, hiszen kezdünk már egészen összecsiszolódni. Jó, az a csók komoly jelentőséggel bír ebből a szempontból, de még mindig zavarba tudok jönni, ha rá gondolok. Amint beérünk a nászutas lakosztályba.. ami egyébként önmagában is elképesztő, hogy egy ilyen kis falucskának van olyanja, tehát a pironkodását látva tovább fokozódik a zavarom, csoda, hogy miközben leteszem őt, nem verek le még vázát is, olyan nagy a lendület. Ha Melissa, aki köztudottan szexalapú kapcsolatban él, ő is el tud ámulni, akkor mit szóljak én? Vagy maga a téma nem hozza zavarba, csak az, hogy egy ilyen szobában alszik majd velem, ahol konkrétan ezt várják tőlünk? - Mindkettőnknek felesleges, de.. úgyse hagynám, hogy a földön aludj. Legyen akkor a párnás megoldás, de előre is elnézést az éjszakai mozgolódásért. – A párnák persze elmozdulhatnak, akaratlanul is hozzáérhetek, méghozzá a puhább részein. Arról aztán tényleg nem tehet az ember, hogy mit csinál öntudatlanul. - Ez igaz, viszont nem nagyon szoktam elrejteni a személyazonosságomat. Féljenek csak tőlem, vagy támadjanak meg, nem félek... De ha trükköznél.. – Nézelődök körbe, azaz merő véletlenségből a hátsóját, ahogyan kinéz előttem a teraszra. Na igen, nem mindennapi látvány. Viszont gyorsan felkapom a fejemet, ahogyan hátrasandít, még csak az kéne, hogy lebukjak. – Riporterek.. Nem rossz gondolat, de én nem vagyok túl csacsogós. Mellesleg a nászutas lakosztályt kaptuk, tehát az már eleve fedősztori. Lehetünk két fiatal házas, akik csak alapból sokat érdeklődnek, ha már nászúton vannak...
Látom én a srácon, hogy nem szívesen beszél egy-két dologról, de sajnos eszméletlenül kíváncsi tudok lenni, ami vadászként elég nagy előny, de emberként... Sokakat elriasztottam már emiatt a közelemből, néha bántó kérdéseket teszek fel, melyek persze a tudtomon kívül csúsznak ki a számon. Fogalmam sincs azt illetően, kinél melyik témában tapintok rá valami kényes dologra, de Ashtonon szinte azonnal látom, hogy ismét mellényúltam. Mostanra viszont már késő, még mielőtt elkezdenék szabadkozni, már meg is adja a választ, én pedig kissé rossz lelkiismerettel hallgatom végig. - Én tényleg nem szerettelek volna megbántani ezzel a kérdéssel – kezdek el szabadkozni annak ellenére is, hogy senki sem vont ezért felelősségre. - Nagyon sajnálom, gondolhattam volna, hogy neked kellemetlen lehet a téma, tényleg iszonyatosan sajnálom... Nem győzök elégszer bocsánatot kérni, hiszen azért megértem én, hogy mennyire rosszul érintheti a dolog, elvégre nem könnyű kikerülni azt, hogy az ember szerelmes legyen, márpedig ha pont egy rossz emberrel teszi azt, akkor elég könnyen érheti akkora csalódás, hogy utána évekig kerüli az ilyen jellegű kapcsolatokat. Most viszont teljes mértékben megértem Ashton fenntartásait a lányokkal kapcsolatban. - Nos, drágám, megérkeztünk – nyitok ajtót, majd belépek rajta, miközben elképzelem magamban, hogy én és a fiú tényleg egy friss házaspár vagyunk, akik most érkeztek meg a nászutukra. Megdöbbenek azonban, amikor megpillantom a franciaágy felett elhelyezkedő hatalmas tükröt. Te jó isten, ki vevő ilyesmire? Arcomba szökik hát a vér, miközben meg is fagyok egy pillanatra. Ashton és én ebben a szobában... Nem mintha szégyenlős lennék, de ez már tényleg sok számomra is. - Én is szívesen elalszom a földön, ne aggódj – szólalok meg, miközben azért leteszem a táskám az ágyra, majd körbepillantok. - De mindketten alhatunk rajta, legfeljebb elbarikádozzuk magunkat egymástól. Párnával, teszem azt... Nem mondom, hogy nem venném jó néven, ha Ashton túlságosan közel kerülne hozzám, de most nem ezért vagyunk itt. A munka miatt jöttünk, hogy felszámoljuk azt a bizonyos vámpírfészket, mely miatt annyira rettegnek az emberek. - Attól függ, mit tervezel – vetek egy kérdő pillantást Ashton irányába. - Ha csak kérdezősködni szeretnénk, akkor ez a ruha is megteszi. Nem túl feltűnő, mások is hordanak ilyet. Szóval, merre megyünk elsőként? És kiknek adjuk ki magunkat? Ha megtudják, hogy vadászok vannak a nyomukban, akkor hamar lelépnek úgy, hogy semmit se tudunk meg róluk. Jártunk már így apuval, amikor még vele dolgoztam... Túl sokat kérdeztünk, méghozzá rossz emberektől, akik utána leadták a drótot annak a vérfarkasnak, akit pont üldöztünk. Ő meglépett, mi pedig két héttel és három áldozattal később leltünk rá ismét. Belegondolni is szörnyű, hogy kik haltak meg a mi hibánkból. - Kell egy jó fedősztori. Olyasmi, ami feljogosít minket arra, hogy sokat kérdezzünk, de nem tesz minket gyanússá. Hogy állsz az újságíráshoz? Lehetnénk azok is, simán megtehetnénk, a riporterek sokat kérdezősködnek, méghozzá jó okkal. Ashton elég eszes ahhoz, hogy lényegre tapintó kérdéseket tegyen fel, de majd én is igyekezni fogok. Két utazó újságíró... Teljesen hihető.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
. Korábban nem merült fel bennem, hogy Nathalie aljas tette után még valamire is méltatom majd a másik nemet, de Melissa olyan kedvesen érdeklődik, hogy nincsen szívem kitérni a válaszadás elől, legfeljebb ködösen fogalmazok, hátha tapintatból visszahátrál, de mintha azt látná rajtam, hogy akarok beszélni róla, ezért kapargatja ennyire a felszínt. Kissé vontattan bólintok, próbálom kerülni a pillantását, viszont az meg udvariatlanság lenne a részemről így végül belenézek a szemébe. Ami lehet, hogy hiba, hiszen az jelentősen csökkenti az esélyét, hogy kicsit is tartsam vele a távolságot. - Régebben. Akkor nagyon is úgy gondoltam, hogy a lányokat óvni, védeni kell, szerettem lovagias lenni, és kiérdemelni a kegyet, hogy meghódíthatok valakit. Ennek ellenére.. Volt valaki, akit teljesen félreismertem. Azt hittem, hogy szüksége van rám. Ártatlannak tűnt, és számomra magától értetődőnek, hogy ami köztünk van, valódi. Nos.. tévedtem. – Nem is tudom, hogy van e értelme belemenni, a lányok nem szoktak szívesen történeteket hallgatni a korábbi exekről, még akkor sem feltétlenül, ha Melissa most afféle társalkodásnak szánja. Aztán lehet, hogy félreértem, és pusztán udvariasságból üti el így az időt, hogy addig se álljon be a kínos csend, amíg odaérünk. Bólintok végül, ha két külön szobánk lesz, úgyse fogok átmászkálni. Ám végül minden ellenem fordul, mert máshogy alakulnak a dolgok. Ő nagyon kedves lány, és most is elvicceli, amiből nem tudok kimaradni, kicsit talán fel is vidulok, ahogyan így búg a fülembe, és ha nem lenne valaki az életében, még a végén komolyan is vehetném, de hát a nászéjszakán már túl van, pláne nem velem. - Én is! Én is! – Ismétlen szorgalmas friss férjként, mintha annyira egymásra lennénk hangolódva. A félelmetes tulajdonképpen az, hogy egymásra vagyunk. Legalábbis lennének elképzeléseim, ha más körülmények között találkozunk, hiszen külsőleg olyan törékeny lány, aki mellett erősnek érzem magamat, a szája pedig jó nagy, mert simán kimondja amit gondol. Érdekes kombináció, azt meg kell hagyni. Szerencsére nem veszem észre a pirulását, de az ágyat igen, erre elsőre nem is mondanék semmit, főleg, hogy amikor hátat fordít, akkor pont a formás popsiját látom. Ajjaj.. - Ebben is.. Jó, az nem a te hibád, hogy egy szoba volt. Mindegy, alszom a földön, lehet tiéd az ágy. – Rántom meg a vállamat, s igyekszem hozzá nem túlságosan mártír arcot vágni. Nem őt hibáztatom. Logikusan mindkettőnk fejében átfut, hogy a közös ágy mégiscsak.. fura. Közel lenni egymáshoz, érezni a mellettünk fekvő illatát... testmelegét. A nagy forgolódásban akaratlanul is egymáshoz simulhatunk. Nem, ez így nagyon durva lenne. Tudatosan utasítom el a női nemet, de ha egy ilyen édes lány a közelemben van, hát túl régóta vonom meg magamtól az élvezeteket. – Átöltözöl a fürdőben? Vagy jössz ebben?
Ruha 