2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Látom Ashton arcán, hogy semmi ötlete sincs ezzel kapcsolatban, de majd összehozunk valamit, hiszen így képtelenség lehet élni... Természetesen, megértem a másik nem indokait is, hiszen a srác tényleg jól néz ki, de ez akkor sem mentség arra, hogy a nap 24 órájában őt zaklassák. Annyi meg annyi helyes pasi van a világon, nem Ashton az egyetlen, keressenek maguknak valaki mást. Vagy esetleg csak magamnak szeretném őt? Ebben azért van valami, hiszen tényleg nem szeretném, ha a rajongók bezavarnának a munkánkba és elvonnák a figyelmünket. Ez az egész elég veszélyes foglalkozás, nincs helye a hülyéskedésnek. - Bizonyos dolgok hatására – mosolyodom el, hiszen ahhoz, hogy valaki egy teljesen más irányba kezdje el élni az életét, kell valami nyomós indok, valami olyasmi, aminek hatására más lesz az illető gondolkodásmódja. - És miként vélekedtél erről régebben? És ki, vagy mi volt az, amiért már más a véleményed ezt illetően? Nem szeretnék a fiúval szemben tolakodó lenni, de ha kérdéseim vannak, felteszem őket, hiszen ez a közös munka egyik alapja. Szeretném megismerni a múltját, és nem azon okból kifolyólag, mint a többi lány... Oké, szerintem is helyes, hazugság lenne azt állítanom, hogy kicsit se jön be, mint pasi, de igazán nem szeretnék a rajongótábora egyik tagja lenni. Tudom, hogy azok a lányok zavarják őt, márpedig nekem nem szokásom olyasvalakire erőltetni magam, aki számára teher a jelenlétem. - Csak mielőtt benyitnál hozzám, kopogtass – teszem még hozzá, miközben a pulthoz indulok, hogy lefoglaljam mindkettőnk szobáját. Amikor közlik velem, hogy már csak egy hever parlagon, nem sajnálkozok, voltaképp kissé még örülök is neki, hiszen így azért sokkal könnyebb dolgunk lesz, már ami az összeszokást illeti... Sokkal jobb, ha szinkronban vagyunk, ezt pedig úgy érhetjük el, ha minél jobban megismerjük a másikat és nem ódzkodunk bizonyos dolgoktól. Ashton számára pedig egyébként is kell valami olyasmi, amitől nem lesz ennyire félénk, ez pedig kiváló alkalom, hogy bizonyítsam számára: nem fogok ráhajtani. Tőlem nem kell félnie, én nem vagyok a népes rajongótábora egyik tagja. - Alig várom a nászéjszakát... - búgom édes hangon, miközben elindulunk a szobánk felé, egyenesen a kis fogadó első emeletére. A csomagjainkat már pár perccel előttünk felvitte valaki, így azzal sem kell vesződnünk. Felvezetem Ashtont a lépcsőn, majd benyitok a nászutas-lakosztályba. Nem túl nagy és ahogy vártam, egy franciaágy foglal középen helyet, úgyhogy még arra sincs esélyünk, hogy széthúzzuk az ágyakat. Elengedem a fiú karját, beljebb lépek, majd körülnézek. Minden tiszta, hófehér, kivéve ez alól az ágyon heverő piros garnitúrát. A falon egy hatalmas tükör helyezkedik el, melyben pont látnánk magunkat, ha... Te jó ég, ebbe még én is belepirulok! Gyorsan a kis erkélyhez lépek hát, kinyitom az ajtaját, majd kilépek a teraszára. A lábam alatt egy kis hátsó udvar foglal helyet, melynek egyik sarkában egy jakuzzi foglal helyet. Aha, szóval hát ez a medence... Hát, nem nagy valami. - Kereshetünk másik szállót, ha esetleg szeretnéd... - hozom fel bizonytalanul, miközben visszamegyek a szobánkba. A csomagjaink a háló egyik sarkában terpeszkednek. - Ez túl... Hát, nem is tudom... Intim? Azt hittem, legalább az ágyat szét lehet húzni, de ebben tévedtem. Engem nem zavar annyira a helyzet, de Ashton már más tészta. Nem állt szándékomban ilyen csúnyán csőbe húzni, a fene se hitte volna, hogy kénytelenek leszünk egy ágyban aludni. Szerencsétlen már így sem tudja, mihez kezdjen a lányokkal, de hogy még egy az ágyában is fekszik... Jaj...
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hümmentve megvonom a vállamat, fogalmam sincsen, hogy mivel lehetne másokat lekoptatni. A nyilvánvaló válasz csakis egy komoly kapcsolat lehetne, de senki nincsen a láthatáron, akiben egy kicsit is bízhatnék. Ez a Melissa külsőleg nagyon is vadító csaj, és valami fenomenálisan csókol, így alaposan meglódul tőlem a fantáziám, ám ott az a megkerülhetetlen tény, hogy van valaki az életében, aki viszont csak valami szexpartner, és berzenkedek az ilyesmi gondolatál, hogy elköteleződés nélkül csak úgy kavarni valakivel, amíg nem jön más. Ez nekem nagyon nem férne bele, mindig úgy érezném, hogy csak tartalék vagyok, akinél lehet jobb. Ha meg én lennék, akivel Melissa randizgatna, addig vajon visszajárna lefeküdni azzal a másikkal? Nem, én csak úgy tudom elképzelni, hogy én legyek az egyetlen és kizárólagos valakinek az életében, és borzasztó most még csak elképzelni is ezt a szép lányt valaki más karjaiban. - Ööö.. régen más volt az elképzelésem erről az egészről. Az ember változik, nem? – Kérdezem halovány félmosollyal bezsebelve a kacsintását, most tényleg a szexről beszélünk? Azaz már megint..? Miért ilyen fontos, visszatérő téma ez nálunk? Mondjuk ő sokkal lazábban kezel mint a többi erőszakos lány, és a csók óta valami van a levegőben, valami, amitől nem tudok szabadulni. És ahogyan incselkedik, lehet, hogy hasonlókon gondolkozik, viszont neki nincs vesztenivalója, hiszen magabiztos, karakán lány, akinek legrosszabb esetben is ott van az a partner.. - Rendben, köszönöm, így lesz a legtisztább. – Adok neki igazat, így elkerülhetjük a félreértéseket, és nem futunk bele semmi váratlanba. Ezzel magamat is kontrollálom, mert utána csak rosszul érezném magamat, hogy pótlék vagyok amíg nincs itt a pasija. Várakozom amíg intézi a számlát, és cseppet sem bánom, ha ebben átvette az irányítást. Majd amikor karddal kell aprítani a sárkányokat akkor nem fogok szégyenlősködni. Mégis, amikor Melissa visszajön, és közli a hírt, furcsa módon nem képedek el, hanem nyugtázom, hogy éjszakára összel leszünk zárva. - Ha nem ettél sokat.. – Nevetem el magamat, ez már tényleg vicces, hiszen a lány olyan édesen játszik a hangjával, és nem mulasztja el, hogy állandóan hozzám érjen. Igen, kétségkívül nem olyan félénk ábrázatot mutat, mint annak idején Nathalie, aki közben meg csúnyán átvert, Melissa legalább felvállalja, hogy vagány, és hogy nem túl szüzikés. Végülis az őszinteség sokkal többet ér. Ahogyan hozzám bújik, észrevétlenül nyelek egyet, mert igenis jól esik. – Bizony, ne is várjanak tovább, mint ahogyan én sem tudok. – Felelem játszva a kiéhezett férjet, széles mosollyal bólogatva, hogy aztán most gondoljak bele, hogy milyen medencéről beszél a lány, hiszen úgy tudtam, hogy ez kis falu, most meg mintha túristaparadicsomnak tűnne. Lehet, hogy én tudtam rosszul? Forgatom a fejemet, hogy merre is kell mennünk, de akkor majd Melissa mutatja az utat.
- Ebben teljesen egyetértek veled, de nem lesz egyszerű dolgod azokkal a lányokkal – csóválom meg a fejem kissé lemondó képet vágva. Sajnálom Ashton-t, nem lehet számára egyszerű a helyzet, hiszen bármennyire is próbálkozik, képtelen őket lerázni. Még az a fránya csók sem jött be, pedig még csak megjátszanunk sem kellett a dolgot, pedig eleinte tényleg csak színjátékra gondoltam kettőnk részéről. - De ne búsulj, talán ki tudunk találni ellenük valamit, ami kellően elriasztja őket a közeledből. Bíztatóan elmosolyodom, hiszen tényleg szeretnék neki segíteni, noha nem éppen az volt az eredeti szándékom, hogy lányfalkák ezreit riasszam el a srác mellől, de valamennyire meg tudom érteni az ő álláspontját is. Talán be kellene fújni valami orrfacsaró bűzt árasztó löttyel, akkor aztán senki se járna a nyomában. Jaj, az nem jó, mert még én se bírnám ki a közelében, márpedig a közös munka egyik alappillére az, hogy együtt vagyunk. Én pedig szeretek a közelében lenni, mert annyiban egyetértek azokkal az idegesítő libákkal, hogy Ashton szívdöglesztően dögös. A munkát és a magánéletet azonban nem szokásom keverni, úgyhogy ezúttal le kell mondanom arról, hogy álmodozzak róla. Még a végén teljesen összezavarnak ezek a dolgok... - Akkor gondolom, már neked is lenne feleséged – kacsintok a fiúra. - Szóval, mikor is lesz az a lagzi? Ha a szex egyenlő a házassággal, akkor a Roxfortban már jó pár fiú és lány rohangálna fel-alá házastársként. Én azonban egyelőre megmaradok ennél a szabad kapcsolatnál, sokkal több előnye van ennek, mint amikor elkötelezem magam valaki mellett. Ha felbukkan az igazi, mindent elsöprő szerelem az életemben, akkor könnyűszerrel véget tudok vetni a mostani alkalmi dolognak és egy újba belekezdeni valaki más oldalán. Egy sokkal komolyabba. Áh, Ashton, miért félsz ennyire a lányoktól? - Nocsak.. Olyan rosszul fizetnek errefelé a városvezetőségnek, hogy másodállásra szorulnak? - teszem fel a viccnek szánt kérdésemet, majd a következő kérdést hallva megszólalok: - Mivel tudom, hogy téged mennyire zavarnak a lányok, ezért maradjunk a külön szobánál. Nem szeretnék semmiben sem a terhedre lenni, de nyugodtan gyere át hozzám, ha valami sürgős mondanivalód lenne. Nem hiszem, hogy Ashton bármiféle zavar nélkül képes lenne elviselni a társaságom, hiszen az öltözködést csakis úgy lennénk képesek diszkréten megoldani, ha kiküldenénk egymást addig a folyosóra. Engem nem zavarna, ha fehérneműben pillantana meg, nem vagyok egy szégyenlős alkat, szóval átöltözök én minden szívbaj nélkül is előtte, számomra az ilyesmi nem téma, de Ashton... Nem tudom, tényleg fogalmam sincs arról, őt mennyire zavarják az ilyen dolgok. - Már csak egy szoba volt kiadó, úgyhogy azt vettem ki – veszem az irányt pár perc múltán a fiú felé, immár a fogadó előterében, majd odadobom neki a kulcsot. - Remélem, majd átviszel azért a küszöb felett, mert ezt így illik friss házasok esetében... - Amikor közelebb érek hozzá, kissé halkabbra veszem a hangerőt, majd folytatom: - Csak a nászutas-lakosztály volt kiadó, de az is szigorúan csak olyanok számára, akik most esküdtek, úgyhogy csalnom kellett egy kicsit. De legalább kaptunk némi kedvezményt az árból. És még a kinti medencéhez is korlátlan belépőnk van... Kár, hogy nem lesz időnk kihasználni a dolgot. Drámaian sóhajtok egyet, majd megfordulok és a színjáték kedvéért Ashton karjába fűzöm a sajátomat, majd hozzábújok, mintha tényleg nem lenne egy olyan perc sem az életemben, amit el tudnék képzelni nélküle. - Jaj, drágám, majd meg kell írnunk anyuéknak, hogy megérkeztünk – váltok mézes-mázos hangnemre. Nem lenne indokolt, hogy eljátszam a szerepem, de kifejezetten tetszik az, hogy ennyire közel lehetek a fiúhoz. - Annyira aggódtak már értünk...
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem arról van szó, hogy aggódom, inkább bosszant, hogy ennyire a központban vagyok. Talán ha nem erről lenne szó, akkor Nathalie után már régen visszatérhettem volna a rendes kerékvágásba, még akár lehetne is valakim. Ám így, hogy közben tudom magamról, hogy mennyire át lettem verve, s a lányok többsége pusztán a külsőmre utazik, nem csodálom, hogy még mindig nincsen semmi önbizalmam. Melissától kedves, hogy anyáskodik felettem, de ő teljesen másféle életet él, mint én, és biztosan meg fogja unni, hogy törölgetni kell az orromat. Neki fix kapcsolata van, az igazi férfit a csók ellenére nem bennem látja, úgyhogy mindegy is. - Nem erről van szó. Én csak.. szeretnék már lehetőség szerint túllenni ezeken a dolgokon. Hogy egyáltalán ne koslasson senki a nyomomban. Majd én eldöntöm, hogy megérett-e rá az idő, hogy valami kapcsolatom legyen, mint neked. – Azért itt kissé elvörösödök, mert lehet, hogy ő nem mászik rám, de azt a csókot nem tudom csak úgy kiverni a fejemből, amit ő ajánlott fel, én meg sikeresen félreértettem. Visszacsinálnám, ha lehetne, de sajnos már nem lehet, most is itt csiklandozza a számat az emlék, amely ismétlésért kiállt. Az a kacér pillantás, ez a vagány slílus, Melissa tényleg minden tekintetben más, csak éppen foglalt, meg tudja is, hogy nálam hiába kezdeményezne. Valóban hiába? Mit tennék, ha mégiscsak bepróbálkozna? Miért ilyen bonyolult a nőkkel? - Miért? Már el is háltátok a nászéjszakát.. – Nevetgélek én is, megmaradunk a viccnél. Nem tudom, hogy ez miért zavar bele kapcsolatban, nagyon helytelenítem, ha más karjában kell elképzelnem. De miért? Szimplán el kellene fogadnom, hogy nem ugyanúgy működünk, de valamiért eddig ez nem volt olyan könnyű. Talán majd az idő ezt is megoldja.. - Tulajdonképpen még nincsen. Előzőleg már utánanéztem, ott a domboldalon van egy fogadó, afféle családi panzió, a helyi előljárók egyike a vezetője, egyben ő a polgármester is. Nem sok látnivaló van errefelé. Lepakolhatnánk ott, mielőtt nekiindulunk körülnézni. – bólogatok a szavaira, teljesen igaza van, pedig eddig nem tűnt túl gyakorlatias alkatnak, azt hittem, hogy majd nekem kell megvédenem. Most viszont igenis talpraesettnek látom. - Gyakorlatilag bármerre lehetnek. Két szobát kérjünk, vagy majd kulturáltan öltözködünk, és egy szoba? – Nekem végülis mindegy, azt hiszem minden csak szervezés kérdése.
- Ebben igazad van, elég szépen útban lennének... - mosolygok rá, mintha kissé nyugodtabb lenne. A minap, amikor összefutottunk a könyvtárban, ennél némileg zárkózottabb volt, álmaimban se hittem volna, hogy nem is olyan soká már kettesben megyünk vadászni. Végül elkapom róla a tekintetem, majd kissé felvont szemöldökkel szólalok meg ismét: - Azért remélem, Dániában nem vagy ennyire népszerű. Kissé kellemetlen lenne minden percben a hátunk mögé lesni, követ-e minket valami őrült lányfalka. Még az lenne a szép... Lassan már mindenhová a fejére húzott zsákkal kell járkálnia, nehogy véletlenül meglássák a lányok. Tőlem aztán szabadidejében azt csinál, amit szeretne, ha akar, akkor lemehet ismerkedni is valamerre, de a vadászat nem erről szól. Kétlem ugyan, hogy Ashton annyira ismerkedős alkat lenne, hiszen valamiért tart a dolgok eme részétől, de attól nem kell félnie, hogy visszafogom. Nem mondom, hogy nem bánnám, ha velem töltené ideje nagy részét, na de nem sajátíthatom ki minden téren. Számomra már az is szép eredmény, hogy kettesben megyünk egy munkát elvégezni. - Nyugi, nincs semmiféle klub, ne aggódj már ennyire – nevetem el magam, úgy tűnik, Ashton kissé hajlamos elérteni a viccet, de majd hozzászokik ehhez is. Abban azért végtére is teljes mértékben igaza van, hogy azok az ostoba libák bármikor képesek lennének egy ilyen vagy ehhez hasonló egyletet alapítani. Simán kinézném belőlük, annyi szent. - És igen, máshogy kezellek – biccentek egyet. - Szóval tőlem nem kell félned, nem mászok rád. Fura is lenne, miközben a Roxfortban van valakim. Na jó, ez nem olyan kapcsolat, nem vagyunk együtt, de akkor is... Nem szokásom egyszerre több vasat tartani a tűzben, még úgy sem, ha az a fiú és én csak alkalomadtán futunk össze, utána pedig mindketten megyünk a saját dolgunkra. Ha egyszer úgy alakulna, hogy valakivel tartós kapcsolatba szeretnék kezdeni, akkor előtte vele zárnám le az ügyet, majd vágnék bele a másikba. Azt viszont nem hiszem, hogy bármikor is komoly kapcsolatot szeretnék, túl bonyolult lenne a szakmám mellett. - Isten ments, hogy vele házasodjak! - szólalok meg humoros botránkozással, majd körbenézek a kis faluban, ahova az imént hoppanáltunk. Ködös, szürke táj, egyszerű házakkal, kevés emberrel az utcákon. - Errefelé lenne az a vámpírfészek? Nyilvánvaló, elvégre nem romantikázni hozott ide a fiú, ennyire már ismerhetném őt, meg hát pont erről beszéltünk már pár napja is, de akkor is jobban szeretem belőni a dolgokat... Talán pont ebben a faluban van az a fészek. - Van már szállásunk? - pillantok kérdőn Ashtonra. Hiszen elsőként talán azt lenne jobb elintézni és csak utána belevetni magunkat a dolgok javába. Az agyam viszont átkapcsol vadász-üzemmódba és folyamatosan azon pörög, hogy vajon mi vonzhatta erre a vámpírokat. - Elég egyszerű itt embereket ölniük, nem igaz? Mármint, ebben a ködben elég nehéz bármit is biztosra venni, főleg sötétedés után. Nincsenek szemtanúk. Egy pont a vámpír javára. Nem tehetek róla, ezt nem tudom kikapcsolni, egyszerűen nem megy. A munkám mindig is az életem része volt, hiába halt meg emiatt apám, személy szerint imádom csinálni. - Keresni kellene valamerre egy vámpírt. Talán pont akkor kellene lecsapni rá, amikor vadászik. A sikátorok erre elég alkalmas helyek. Mit szólsz?[/i][/color]
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem, azt nem is hagynám. – Ám abban igaza van, hogy végre egy kicsit fel tudtam lélegezni, hátha pont neki. Nem gondolom, hogy ő valami ellendrukker lenne engemet illetően, hiszen alig ismerjük még egymást, ráadásul Melissa teljesen más, mint a legtöbbször a nyomomban koslató lányfalka. De hogy azok elkísérnének? Na nem, azt sosem engedném.. Látom, hogy kissé rajtam felejti a tekintetét, de ezt annak tudom be, hogy múltkor alaposan félreértettem, mert azt hittem, teljes mértékben azt akarja, hogy csókoljam meg, hogy hiteles legyen a színjáték. Ehhez képest alaposan meglepődött, de már nem viszakozott a csókot illetően, ami be kell hogy valljam, számomra is nagyon élvezetes volt. Csak egyetlen alkalomra szólt, ebből viszont csakis rövidtávon tudok profitálni, hiszen visszamerészkedhetnek a rajongók, ha kiderül, hogy valójában tényleg nincsen senkim. - Azt hittem, hogy legalább te máshogy kezelsz. – Rebegem, noha látom rajta, hogy tényleg csak jókedvében találtam. Elképzelni sem tudom, hogy igazán tetszenék neki, hiszen ő nyíltan megmondta, hogy nem kell ijedeznem, és egyébként is van valakije. Nem baj, ez jobb is így, legalább nem kell azon izgulnom, hogy tönkreteszi az életemet Nathalie-hoz hasonlóan. Nem, ha véletlenül egyszer összeszedném lelkem széttört darabjait, olyan legyen a szerelmem, akinek csak én kellek, testileg-lelkileg. Ábrándosan legyintek, nem tudom komolyan venni, legalábbis egyértelműen lerí róla, hogy ő tudatosan választ, és semmiféle klubnak nem tagja ilyen szempontból. Együtt hoppanálunk el Dániába, egy kicsi falu lesz a célpontunk, valahol itt kell majd lennie a vámpíroknak. Akkor jut el a tudatomig a kérdése, amikor már megérkezünk. - Esküvő? Hát azt neked kell tudnod, neked van valami jól bejáratott kis barátod. – Felelem mosolyogva, hogy figyelek én mindenre, amit mond. A falucska igen ködös, már csak valami szállást kéne néznünk először, ahol lepakolhatunk, mielőtt indulunk nyomozni. Kiváncsi vagyok, hogy Melissa hogyan funckinál terepen..
Izgatottan toporgok a Rengeteg szélén, lassan már az is eszembe jut, hogy Ashton talán meg se jelenik majd. Természetesen ő hozta fel ezt az egész vadászosdit, még csak azt sem mondhatom, hogy én erőltettem volna rá, de bármikor közbejöhet neki valami, amiről elfelejt szólni. Nem esek kétségbe, a Roxfort itt van nem messze, ha más nem, akkor komótosan visszasétálok. Kissé hideg ugyan a levegő, de már volt ennél sokkal rosszabb is, úgyhogy nem aggódom. Várok még egy órácskát, utána lelépek. - Ó, szia! - mosolyodok el szélesen, amikor végre Ashton is felbukkan, tőlem nem messze. - Jó látni, hogy most nem egy sereg lánycsapat van körülötted. Ők nem szoktak elkísérni a vadászatokra? Azért a múltkori eset igazán muris volt, az én szemszögemből nézve legalábbis mindenképp. Természetesen megértem, hogy ez a srácot igen kellemetlenül érintette, nem lehet túl jó érzés állandóan mások árgus tekintetei kereszttüzében élni, de hát így jár az, aki túl jól néz ki. Márpedig Ashton elég szívdöglesztő, pár ajtócsapkodást megér az ellenkező nem szemében. Nekem most viszont a munkára kell koncentrálnom, nem hagyhatom, hogy elterelje a figyelmem. - Rólad álmodoztam és követtelek, nem vettél észre? - ütöm el viccel a dolgot, látom a fiún, hogy kissé esetlen a társasági élet bugyraiban, de mellettem nem kell aggódnia, ilyesmin nem szokásom fennakadni. - Két napja csatlakoztam az Ashton Blake-ért rajongunk-klubba, nemsokára megigénylem a VIP-tagságot... Akkor pedig remélhetőleg nyilvánosan is követhetlek majd, mert már eszméletlenül unom a rengeteg bújkálást. Drámai sóhaj hagyja el ajkaimat, mintha tényleg ez lenne a világon a legnagyobb balszerencse, ami csak engem érhet. Komolyan, ha Ashton kezd el témát keresni, akkor aligha jutunk el az időjárás boncolgatásánál tovább, annyira feszélyezve érzi magát valamiért. Nem kell félnie, nem harapom meg, nem is mászok rá és semmi olyasmit sem teszek vele, ami őt kellemetlenül érintené. Igyekszem a vadászat során is a legjobb formámat hozni előtte, hogy a társa lehessek. Sokkal jobb úgy vadászni, hogy az embernek nem kell állandóan a háta mögé lesnie, azt várva, mikor bukkan fel ott valaki. - Ó, már alig várom! - pukedlizek egy látványosat, majd elfogadom Ashton felém nyújtott karját. Ujjaimat a tenyerébe helyezem, igyekszem nem túl intimre fogni ezt az egész dolgot, elvégre alig ismerjük egymást, ő pedig olyan kis esetlen a lányokkal szemben... A hoppanálás már nekem is jól megy, ezt azonban nem kötöm az orrára, hadd érezze, hogy itt bizony nagy szükség van rá. - Esküvő mikor lesz? - teszem fel a kérdést nevetve még az indulás előtt, majd várok. Az előttünk álló kis túra minden bizonnyal izgalmas lesz, már csak abból a szempontból is, hogy egy ilyen jó pasi lesz mellettem.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Különös lány ez a Melissa... Egy évvel fiatalabb mint én, és bár háztárs, más évfolyamon tanulunk, így nem csoda, ha a közel ötszáz fős iskolában nem volt még alkalmunk beszélni, egyeztetni, de bízom benne, hogy most, hogy végzett a vizsgáival, nem lesz akadálya, hogy elhagyja az iskolát velem, hiszen technikailag már nem diák, hanem szeptembertől egyetemista lesz. Dániában már jó régen jártam, mégis úgy vélem, hogy én vagyok az ismerősebb. Kiváncsi vagyok, hogy Melissa hogyan fog felkészülni, mert még nem ismerem a mágikus adottságait. Kecses, ruganyos a testalkata, tehát fizikai harcban nem biztos, hogy járatos. - Szia Melissa. - Intek én is köszöntésképpen, és érdeklődve figyelem a lelkességét, nem semmi, hogy ilyen hajnalban kész volt értem felkelni. Dániában teljesen más ételek vannak, mint nálunk, vajon neki tetszeni fognak? Jó, Dél-Amerikában egyszer úgy lerongyolódtam, hogy az útszéli gombákból voltam kénytelen falatozni, hogy utána a nap hátralévő részét a susnyásban töltsem, lapuleveket keresgélve, és hevesen szidva a balszerencsémet az eltévedésért, és a hascsikarásért egyaránt. Dániába talán nem esek ugyanabba a csapdába. - Hogy telt az időd, amióta nem találkoztunk? – Kissé ügyetlenül társalgok, nem igazán vagyok hozzászokva, hogy beszélgetnünk kell, de csendben lenni ki tudja hány napig rém kellmetlen lenne. Ha ki kell túrni valami relikviát, vagy le kell vadászni valami szélhámos sötét varázslót, százszor könnyebben megy, a csacsogás. - Akkor mehetünk? – Kérdezek most már rá, nyújtom a karomat, hiszen én leszek a túravezető, hoppanálunk, mert ő nem rég tehette le a vizsgát, de jobb, ha most még én vezetem. Igyekszem viszont kerülni a tekintetét, a mandulavágású szemek ugyanis oly gyönyörűen kavarognak, hogy félő, hogy elvesznék a pillantásukban.
Ha azt mondom, hogy kellően kialudtam magam tegnap óta, akkor bizony hatalmasat füllentenék... Egész éjjel forgolódtam az ágyamban, egy pillanatra sem voltam képes lehunyni a szemem és kipihenni magam. Egy pillanatra sem. Túlságosan lázba hozott a vadászat gondolata, még soha életemben nem vadásztam apámon kívül senki mással, egyszerűen nem tudom, mire számítsak. Persze, Ashton fizikai adottságai bőven megvannak ahhoz, hogy jól jöjjünk ki a dologból, ezért is szemeltem ki magamnak pár hete, most pedig... El sem hiszem, hogy ő hozta fel ezt a dolgot! És most félek... Félek, hogy lebőgök előtte, hogy végleg leégetem magam. Ha pedig ez megtörténik, felhagyok a vadászattal, elvégre ebben a szakmában a bénák hamar kiesnek. Végleg. Még az éjszaka folyamán elpakoltam mindent, amire csak szükségem lehet a vámpírok ellen: főzetek, fegyverek, átokzsákok. A pálcám és a reflexeim lesznek ugyan legjobban segítségemre a bajban, ezt jól tudom, de nem vehetem félvállról a dolgot. A ruhám pont megfelelő a vadászatra, apám mindig azt tanította ugyan, hogy ilyenkor ne foglalkozzak a divattal, inkább a kényelmes darabokat válasszam, de én itt is képes voltam egyesíteni a kettőt... Fekete bőrdzseki, fekete felső, fekete farmer és ezekhez passzoló sportcipő, melléjük pedig az oldalamon lógó szürke táska, amelyet tértágító bűbájjal kezeltem. A smink természetesen ilyenkor sem maradhat le, szeretek jól kinézni, ez sajnos női dolog. Nyilván nem fogok vámpírokkal smárolni, de sose lehet tudni, kivel hoz össze a Sors. Ashton helyes srác, de lerí az arcáról, hogy idegenkedik egy kapcsolattól, úgyhogy békénhagyom. Egyébként sem szerencsés a munkát és a romantikát összekapcsolni, meg már így is van bőven rajongótábora, én viszont nem szeretnék beletartozni. Nem szokásom olyan srácokról álmodozni, akik elérhetetlenek számomra. A megbeszéltnél jóval hamarabb érek oda a Rengeteg széléhez, ami nem csoda, hiszen már így is alig tudtam kivárni, hogy eljöjjön a reggel. Fagyoskodva toporgok egy helyben, Ashton-t még semerre sem lelem, habár az sem kizárt, hogy már rég itt van valamerre, benn a fák között. A thestrálok karámja ugyanis kissé beljebb van, a Tiltott Rengeteg egy békésebb pontján, a srác minden bizonnyal ott van most is. Fagyoskodva húzom összébb magamon a dzsekimet, majd várok.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
