Graves & Cody

Elindulunk. Én is így gondoltam, első az igazgató.
-Őszintén szólva el sem tudom képzelni... - nyelek egyet - Remélem kirúgni nem fognak. - bár az évek alatt találkoztam már cifra dolgokkal. És nagyjából harmadikig még működik az általános riogatás, hogy "ha bajt csinálsz kirúgunk!" utána már kevésbé. Persze a határokon belül maradt hülyeségek csak a házra vetnek rossz fényt. Ezt fogalmam sincs hogy fogják elbírálni... Bár jelenleg a legnagyobb bűnöm, az animágia gyakorlása volt, engedély, bejegyzés és tanár nélkül. A többit nem szándékosan csesztem el...
Na jó előbb érjek oda, majd utána ráérek pánikolni!
-A Tiltott Rengeteg a varázsvilág egyik legméretesebb varázs- szemét lerakója. -csóválom meg a fejemet.
Menet közben ránézek egy hosszabb pillanatig.
-Az az igazság, hogy nem talált cucc, születésemkor kaptam.. -aztán elhallgatok és csendben mehet mindenki a dolgára. A kérdéseimet megtartom későbbre. Legközelebb valószínűleg, vagy a gyengélkedőn, vagy a házánál fogunk találkozni újra.
Nagyon kíváncsi vagyok Dumbledore ehhez az egészhez mit fog szólni...

- Ami azt illeti, oda is mehetnél, ez igaz... de a franc se tudja, hogy a lenti dolgok mikor kezdenek önálló életre kelni. Én nyugodtabb lennék, ha először az igazgatót látogatnád meg, aztán pedig a gyengélkedőt.. Egyébként is, egy kicsit talán még halaszthatod a kolosszális lebaszást, ami következik majd.
Megeresztek egy fáradt mosolyt, aztán lassan lendületet veszek és elindulok én is az iskola felé.
- Tudod, nem mondom azt hogy szívesen, egy kicsit elhasználódtam a művelet során. Legközelebb ha mindenfajta ismeretlen cuccokat találsz, először vidd a tanárodhoz, vagy mittudomén. Mert nem biztos hogy a környéken leszek, ha legközelebb is szarba kerülsz majd.
A szavaim keménynek tűnnek, de tulajdonképpen csak félig gondolom komolyan. Az tény hogy ha lehetett volna választani akkor nem küzdök meg azzal az izével, de az is tény hogy mégiscsak megmentettem a hülyegyerek életét és ez mindig jó érzés. De tényleg elhatározom magamban, hogy fizetésemelést fogok kérni, mert az nem normális hogy ennyi veszély veszi körbe ezt a rohadt iskolát...

Az hogy Graves képes a helyzeten, az állapota ellenére szórakozni, határozottan kicsal belőlem is egy vigyort. Azért jólesik tanúnak lenni, hogy ebbe a mogorva fazonba életvidámság is szorult!
"ahol a természet meg az ember találkozik" cseng a fülemben vissza a mondata és hirtelen ezer kérdés merül fel bennem... Vele, magával kapcsolatban. De... Egyszer felteszem neki a kérdéseimet. Most más dolgunk van.
-Én tök nyugodtan elsétáltam volna Bimba professzorhoz, hogy leakasszam a sok sok sok minuszt a házamnak. - vonok vállat egy vigyorral, hogy bár én folytonosan baszogattam a medált, most meg tudtam volna lenni anélkül, ha nem néz rá. - De... köszönöm.. azért, ma nagyon megdöglöttem volna ha nem vagy. - na ennyi hálálkodás úgy érzem pont elég lesz, a végén még megkérdi, leszopni nem-e akarom! A törődésre csak mintegy mellékesen megjegyzem egy halvány mosollyal - Ha teljes körű ellátásra vágysz, tudok egy helyet...- aztán igazából inkább sürgősen tovább terelem a beszélgetést.
-Akkor én megyek is az igazgatóhoz!-
Bár nem állítom, hogy nekem nem kellene egy sufnituniggal visszahegesztett karral, meg egy sebtében foltozott tüdővel, némi hirtelen forrasztott csonttal benéznem a gyengélkedőre. És erre némi köhécselés is emlékeztet, meg pár csepp letörölt vér a szám szélén. Gravesre jobban figyeltem mikor helyre raktam, mint magamra. Faszom... Sebaj. Csak kibírom az igazgatóig!

Megrázom a fejemet, ugyanis tőlem olyan messze van a tanári élet, hogy arra szavakat találni is nehéz.
- Nem kölyök, kimondottan rossz tanár lennék. Egész egyszerűen nincs meg bennem a tudás átadásának a vágya, a türelem, az elhivatottság, meg miket szoktak még említeni ilyen esetekben. Az én helyem épp itt van, az erdő szélén, ahol a természet meg az ember találkozik. Csendes meló, nyugodt, és csak néha kell mindenfajta balfasz diákot visszakísérnem az iskolába, mert gyökér módra eltévedt, megsérült, vagy kibaszott ősrégi családi ereklyéket kezd buzerálni...
Vigyorodom el vidáman, ami elég furán hathat most tőlem, főleg amilyen ramaty állapotban vagyok.
- Igen, az igazgatót keresd meg magad, nyugodtan mondj el neki mindent töviről-hegyire. Azt is említsd majd meg hogy beleegyeztem hogy segítek. Én addig előkerítem a Mádámot, rám férne egy profi törődése... Nézek végig magamon most először látványosabban, és hát valóban, pont úgy nézek ki mint ahogy érzem magam. Szarul. Persze eszembe jut az is, hogy másfajta törődésre is szükségem lenne már, esetleg két nőtől egyszerre, de elhessegetem a gondolatot... legalábbis egyelőre. - Ha végeztél, akkor találkozunk a házamnál. Remélhetőleg engem is gyorsan helyreraknak.

Nézek rá, nem tudom magamra venni, egy félszeg mosoly költözik a fejemre, hallván a röhögését. Bár nem gondoltam, hogy a hülyeségem? fog bárkit is megnevettetni valaha.
- Nem, nem néztelek madárnak... akarom mondani tanárnak! -megvonom a vállamat magam is, a mosolyomba költözik valami haverilag szenyó, de semmi komoly. Ha jól sejtem, nem fogja magára venni. Az arcomon pillanatra látszik, ahogy erőteljesen a retinámba ég a kép, hogy megpróbáltam elképzelni Gravest tanárnak. Na jó annyira nem is vészes... Bár amikor az értetlenebbnek nyílpuskát szorít a fejéhez és ordít az arcába hogy hogy nem tudja megérteni az anyagot, kissé kiábrándít... - Csak hangosan gondolkoztam.  -nyögöm ki végül egy vigyorral.
- Jó tanár lennél pedig. -közlöm nyugodtan.
A hoppanálásos dologra nagyon, nagyon furán nézek rá, már súrolja a "na ezt nem hiszem el" kategóriát. De nem állok le vitatkozni vele, ő a személyzet tagja, csak tudja mi van. Bár biztos hogy meg fogok kérdezni valaki másik tanárt is erről, mert egyszerűen sántít. Sikerül kellően elbizonytalanítania a dologgal kapcsolatban ahhoz kétség sem fér. Az utolsóval viszont tényleg sikerül zavarba hoznia, de csak egy röpke másodpercig. Totál kiesett az az este mikor Gravest felkonferálták. Most látszik az arcomon az újra tervezés, aztán a megvilágosodás. -Ahh emlékszem. Évnyitó előtt egy üvegházban voltam önkéntes gyakorlaton és valami megcsípett.- idézem fel - Azt a megnyitót félig végigaludtam egy kellemes lázzal, aztán a gyengélkedőre másztam el és onnantól képszakadás. - megvonom a vállam. - Bocsi, nem maradt meg. -láthatóan hiába a szúrkálódás, eléggé lesiklik rólam. Kb mintha egy kibaszott angolnát próbálnál megfogni, ami néha még pofán is ver.
Az utolsókra rábiccentek. -Rendben. Ömm... akkor irány az igazgatói iroda? Vagy menjek magam, te meg rendbe rakatod a karodat, lábadat, egyebed Madam Pomfrey-val? - Gravesen végig nézve, lehet nem ártana pihennie egy kicsit. Mondjuk vele is, meg úgy amúgy is érdekes lesz a találkozó az igazgatóval... amint bele gondolok borsónyira szűkül a gyomrom.

Néhány hosszú pillanatig csak NAGYON hülyén nézek a srácra, aztán minden nyomorom ellenére kibuggyan belőlem egy őszinte röhögés. Amikor végre abba tudom hagyni, persze megpróbálok válaszolni neki.
- Te minek nézel engem? Nem vagyok tanár, nem ismerem ennyire az iskola történetét, és egyébként sem érdekel túlzottan. Amennyire emlékszem a tanórákról, a kezdetektől szabályozták az ilyesmit, de fogggggalmam sincs hogy mikor kezdődött az egész. És ahogy mondtam - le is szarom. Csak az számít ami most van.
Vonom meg a vállamat.
- Úgy tudom egyébként, hogy a személyzet nagy része tud hoppanálni, ahogy a tanárok is. Más kérdés, hogy nem nagyon szoktak. Én is csak végszükség esetén alkalmazom. Fura érzés. Hazudok? Persze. De ügyelek rá hogy kellően jól sikerüljön. - Persze hogy veterán vagyok. Ahogy az igazgató úr a tanévnyitón meg is említette, dolgoztam korábban a Minisztériumnak, mint auror. Ez nem titok. Mindenki tudja, aki ODAFIGYELT.
Bevallom, élvezem kicsit a srác égetését, még akkor is ha egy hazugsággal teszem azt.
- A Minisztériummal kapcsolatban pdig szívesen segítek. De szólnunk kell az igazgatónak is, aztán jöhet a Minisztérium. Biztos eltart egy darabig a vizsgálat, és attól tartok hogy nem lehetsz majd jelen, de a végén mindent megkapsz majd, ami nem valami varázstörténeti különlegesség, vagy sötét dolog... a hivatal egész tisztességesen szoktott eljárni ilyenkor, és az is meglehetősen ritka, hogy zsebre rakjanak valamit, amit nem kéne... szóval nyugi.

Az igazság az, hogy a köztudott tényről, miszerint a Roxfortban nem lehet hoppanálni,  a mai ésszerűtlen eseményhalmaz, és a látottak egyszerűen hagynak  róla megfelejtkezni. Egészen addig ameddig Graves vállon nem ragad és ki nem visz valóban.
Két dolog merül fel bennem és pillanatra úgy nézek a másikra mint a messiasra.
- Szeretném tudni, mikortól nem lehetett hoppanálni a suliban... Amiket láttam emlékeket, vagy miket... A kastély egyikben sem szerepelt. - elpillantok arra amerre az üreg van- Vagy a suli előtt került ide ez az hely... Eredetileg menedék volt. Vagy a rendszer kijátszható. - rásandítok a férfira. - Esetleg kivételes személyeknek megengedett... - térek ki a masodik gondolatra, miszerint nem siklottam el a tény felett. Szembe fordulok vele, a tartásom nyitott marad és látszik hogy most nem fogom beérni azzal, hogy ugyan ő csupán a vadőr! Aki néha whisky-s üveggel rohangál egy iskola területén és egyébként egy egy személyes hadsereg. És a gondolatnak hangot is adok.
- Olyan vagy mint egy leszerelt veterán.- állapítom meg, de nem feltétlen gondolok mögé mélyebben.
A kérdésében nem érzékelem az esetleges csapdát, ugyanakkor naná, hogy bennem is felmerült a dolog, a válaszom zsigerből jön elég egyenesen.
- Jól jönne. Engem valószínűleg nem vennének komolyan. Viszont szeretnék jelen lenni a folyamat során. Legalább jelen lenni.- erősítem meg az utolsót.
- A sötét cuccokal felőlem azt kezdenek amit akarnak. A többi viszont érdekel. Ahogy a hely is. - közlöm teljes nyugalommal. Ha kipucolják a helyet, de nem mindenre teszik rá a kezüket, és normális lesz az eljárás, nincs miért aggódnom. Ebből fakadóan nem érzem hogy sunnyognom kellene.
Áldassék a gyermeki naivitás!

Kiszúrom hogy Cody kiszúr valamit, de túl fáradt és túl nyűgös vagyok ahhoz hogy érdemben foglalkozzak vele. Egyébként is, sokkal fontosabb a Minisztérium és a hely rendberakása. Nem tehetek róla, de egész egyszerűen viszketést kapok a gondolattól hogy egy ilyen hely van Rengeteg alatt. Sóhajtok párat, aztán a srácra nézek.
- Ritka pillanat, de tökéletesen egyetértek veled. Húzzunk a francba innen. Megmarkolom Cody vállát, aztán már itt sem vagyunk, és jobb ötlet híján visszakerülünk oda, ahol először összefutottunk. Csak utólag esik le, hogy talán furcsállhatja a birtokon belüli hoppanálást, de hát az ördögbe is, én sem figyelhetek mindenre...
- Azért valamit még tisztáznunk kéne. Önállóan akarod intézni a továbbiakat a Minisztériummal, vagy úgy érzed hogy kell egy felnőtt segítsége?
A kérdés tulajdonképpen kétélű, mert nem igazán bízok a srácban. Odalent egy kisebb - vagy nagyobb - családi vagyon hever, franc se tudja milyen átkokkal, csapdákkal, és egyéb finomsággal. Ha kölyök lennék, az hétszentség hogy újra lemennék egyedül, és lenyúlnám a hasznos cuccokat... és ha nekem eszembe jut, akkor Codynak is.

Még jó pár pillanatig csak esznek a gondolataim, körül futtatom újra a tekintetemet a helyen. Minden részletet igyekszek megjegyezni, persze esélyem sincs rá, úgy hogy nem jártam és néztem végig mi merre, miért. Ég bennem a vágy, hogy ezt pótoljam, és felbukkan a józan ész, ami Graves véleménye felé tol. Főleg mikor megemlíti, hogy a gólem netán talán össze szedheti magát. Megdörgölöm a szemeimet, találtunk valamit és egyben semmit. Ekkor beugrik egy kép és automatikusan abba az irányba fordítom a fejem amerre emlékszem, hogy a tárgynak lennie kell. Honnan is emlékszem...? Ja igen, az instant törióra képei miatt. A tárgy, amire a tekintetem szegeződött, az egy pálca. A gólemnek hála nagyjából a történetét is ismerem. Legalábbis egy darabig. Egy egyszerű kovácsolt, alacsony állványra van fektetve. Elszakítom a tekintetemet és Graves felé fordulok.
- Tűnjünk el innen...- további véleményemet egyenlőre megtartom. - Arra nem tudunk visszamenni amerről jöttünk, de hoppanálással ki lehet jutni. Amit többek közt, fel kell vennem a bakancslistámra, hogy megtanuljam! - jegyzem meg inkább csak magamnak. A gólemben való lubickolás jó pár jelenetet feltárt a hellyel kapcsolatban. Amit mindenképpen jó lesz, egy kevésbé fenyegetett helyen végig gondolni. Bele sem merek gondolni ezért mit fogok kapni, vagy hogy a Minisztérium mit fog kezdeni a hellyel, vagy úgy... velem. De hamar leállítom magamat, fölösleges túlgondolni, lehet felém se fognak nézni, csak elintézik ők maguk aztán csók!

Óvatosan mozgatom át a gyógyításon átesett tagjaimat, de a jelek szerint nagyjából minden rendben. Ugyan még fáj, sajog mindenhol a testem, de legalább nem kell vérezve visszakullogni a házamba - vagy a civilizációba. Ahogy Cody beszél, bennem is felmerül hogy meg kellene vizsgálnunk közelebbről is az itt lévő holmikat, de aztán észbe kapok és még a fejemet is megrázom.
- Nem tarthatod meg. Értesítjük a Minisztériumot, ők idejönnek, szétszedik apró darabokra a helyet, és megkapsz mindent, ha majd biztonságosnak ítélik. A cumó nagy részét visszakapod. A sötét dolgokat pedig soha nem látod újra. De azt hiszem így is van jól.
Sóhajtok fel, aztán közelebb ballagok és megnézem közelebbről a törmelékhalmot, ami alatt a remélhetőleg a sok apró darabra tört gólem van. De valahogy nem fűlik a fogam még egy menethez.
- El kéne takarodnunk innen végre, hogy szólhassunk az auroroknak. Nem kéne megvárni, amíg az a szarkupac összeszedi magát...

Érzékelem, hogy Graves meginog és pillanatra ugrásra kész vagyok, hogy ha kell, legalább annyira megtarsam, hogy a feje ne koppanjon. Nem mintha valószínűleg többre futná az erőmből. - Nem akarsz leülni? - legalább ameddig a gyógyítás tart, de ahogy látom hamar össze szedi magát.
Meglepődve tapasztalhatja, hogy kis takony létemre, a gyógyítói rész nagyon is jól megy. És mintha hatékonyabban is sikerülne, mint arra számítani lehet. Bár sajna tény, ettől még nem fájdalommentes. Talán a csillapítás dózisa nem volt elég, de érzésteleníteni nem akartam.
- Bocs, tudom, hogy szar, de mindjárt vége. - közlöm tényszerűen. Közben meg mernék esküdni, hogy jobban kiveszi az energiámat, a varázslat, mint gondoltam. Arról fogalmam sincs pontosan mennyit tesz hozzá a gyógyítói adottságom. Bevallom nem teszteltem még le valóban mire képes, lehet-e fejleszteni... Azt tudom, hogy a zúzódásokat, kisebb horzaolásokat, karcokat fixen helyre tudom rakni magamon is.
A kérdés nyomán pár dolog felkavarodik bennem. Közben lassan de biztosan a képződött vadhús is kezd eltűnni és Graves eredeti bőrszínét visszaadni.
- Igazság szerint nem vagyok biztos benne, ilyenkor mi az eljárás... Gondolom kivizsgálás, leltár, lefoglalás, kiiktatás... Vagy valami hasonló. - elpillantok a könyvek felé és látszik a fejemen, hogy azért örülnék, ha elolvashatnék, hasznosíthatnék belőlük párat. Szerencsére anyámék belém verték az ősi nyelvek iránti szeretetet, így még esélyem is lenne, hogy értem, mi van bennük. Aztán vissza nézek a vadőrre és kissé vonakodva de kibukik belőlem. - Az idő során a golem meggyengült. Kíváncsi lennék vajon a gazdája feltámadása úgy zajlott volna-e ahogy azt annak idején elgondolták... És ha igen... Mégis mi a francot csinált volna egy több mint fél évezreddel későbbi világban?! - beharapom a szám sarkait a szemfogaim alatt aztán kibukik belőlem az újabb gondolat egy sóhaj után. -... Kicsit aggaszt a gondolat, hogy anyámék vajon ismerték a történetet? Mert ha igen, akkor gyakorlatilag a kezdetektől halálra ítéltek... Független attól, hogy most rohadtul mázlink volt... - nos valóban, ha az a tetves varázslat nem kopott volna el, most Graves is itt döglik... Kiráz a hideg és valahol elfog az émelygés.

Egy biccentéssel veszem tudomásul, hogy nyugton marad Cody, és már hirtelen nekem sem fontos hogy nagyon mozogjak. Ahogy az adrenalin kezd lassan eltűnni a szervezetemből, fáradtság tör rám. De nem csak sima fáradtság, amit leráz az ember, hanem valami elemi erejű zsibbadtság, amitől mozogni és gondolkozni is alig tudok. Minden erőmre szükség van hogy állva maradjak, és hirtelen az is eszembe jut hogy kajálni kéne. Megrázom a fejemet, kicsit visszatér a józan eszem, és elkezdem számba venni a sérüléseket. Félig döglött kar, vagy tucatnyi apró vágás a szilánkoktól, a lábamnak sem tett jót a mázsányi törmelék, zúzódásból pedig annyi van hogy megszámolni is hosszú lenne. Nem a legjobb mérleg.
Amikor a srác nekiáll a gyógyításnak egy pillanatra megfeszülök - nem bízok egy diák bűbájaiban túlságosan -, de aztán hamar belátom hogy úgysincs más választásom.
- Kösz. Mordulok fel, mert akármit is mondanak a varázslattal történő gyógyításról, kurvára nem olyan fájdalmatlan, mint amilyen kéne hogy legyen. De legalább a vérzések elállnak és hegesedés kezdődik, én pedig megnyugszom hogy nem most vérzek el. Közben higgadtan végighallgatom a történelmi áttekintést, de már az elejétől tudom hogy mi lesz a dolog vége.
- Családi örökség ide vagy oda, azt ugye tudod, hogy mit kell most tennünk?

Látni a portól én is csak nehezen, de amint meghallom a vadőr hangját abba az irányba tájolom magamat és duplát lépek.
-Itt vagyok. Meg vagyok, egyben! - köhögöm ki magam is - Meg, de már orvosoltam. - mondom halkan, kissé inogva. Azért a lábaim még nekem se stabilak.
-És t...?- nem fejezem be a mondatot mert a koszrétegen át is csodálatosan kivehető a vérmocsok és hogy Graves karja látott már szebb időket is. -Jó nem piszkálok bele semmibe - ismerem el- Ha lehet elnapolnám én is azt a rohadt stiglickertet. - felmérem közben a károkat amiket a másik elszenvedett.
- De... most egy kicsit te is maradj nyugton. Helyre rakom a karodat. - azzal pálcát húzok - Ehhez az egyhez legalább értek...- többnyire...  de ezt már csak gondolatban teszem hozzá. Végül is átdöfték a vállamat és sikerült! Csodával határos módon. Közben válaszolok arra van-e ötletem.
- Van, van ötletem. Ameddig a gyomrában ücsörögtem annak a bozótnak, kaptam egy instant töriórát arról mi is ez az egész szar. - A tisztító bűbáj után kaphat egy fájdalomcsillapítást gyorsba és ezt követően megkezdődhet a sérülés valódi helyre állítása. Kezemet is fölé emelem és a pálcával összhangban dolgozok.
- Ez egyrészt sírkamra, másfelől gyógyító labor és széf. A családomból az elsők két részre szakadtak. -affektálok egyet szemet fogatva aztán folytatom. Közben rám tör egyfajta fáradtság, és jobban kell koncentrálnom arra amit csinálok, amint ez megtörténik Gravesnek nem csak a karja, de a többi sérülése is gyógyulásnak indulhat.
- A sötét varázslatokat űzök, üldözőbe vették a többit. Harc volt. A sötétek közül kikerült egy tehetségesebb, de el is bukott. Az ő sírkamrája és börtöne ez. A gólem az övé volt. De a jófiúk a medálba zárták és maguk mellé állították. Ha a családból valakinek a neve a medálra kerül, azt a gólem felhasználja a gazdája életre keltéséhez.... Vagy valami ilyesmi... Ha pedig a név tulajdonosával volt valaki, azt a gólem lecsalja ha elég erőt érez benne, hogy a gazdájának rögtön legyen egy jobbkeze. - hallgatok egy kicsit gyűjtök némi nyálat, oldalt fordítom a fejem, kiköhögöm a maradék leülepedett port a légcsövemből majd folytatom. - Liberyus volt ennek a fickónak is a neve. Akik azonban ezt a helyet emelték, ők a családom jobbik fele voltak... druidák. Kár hogy a családban egyre inkább a sötétség volt jellemző... Ez a hely azoknak szólt, akik mégsem azt az utat követik. Egy menedék.- elhallgatok kissé a gondolataimba veszve, meg persze a feladatra összpontosítva.

Kicsit alábecsülöm a pusztítás mértékét, se sem lehetőségem sem időm nincs cselekedni ellene. A kövek és a föld betemeti a petúniát, és félig még engem is. A leomló és széthasadó kövek meg is sebesítenek, és jópár karcolással leszek gazdagabb. De a jelek szerint győztem, még ha időlegesen is.
Köhögve-szitkozódva kezdem hát kiásni magam.
- Assszentségit, ez lehet hogy túlzás volt. Kölyök! Egyben vagy?
Próbálok üvölteni, de inkább csak hangos szúra futja, egyelőre túl sok por van a tüdőmben. De legalább a kiásással jól haladok, és pillanatokon belül már két lábon harákolok. Aztán a porfelleggel telített teremben végre meglátom Codyt.
- Pöcök, megsérültél? Jól vagy?
Dünnyögöm neki, bár mivel a két lábán érkezik, így gyanús hogy nincs komoly baja. A lábrázás, a remegés, meg a sokk pedig majd elmúlik idővel. A térdemre támaszkodva próbálok rendesen levegőhöz jutni, de legalább van időm körbenézni. A jelek szerint valami komolyra sikerült bukkanni.
- Van ötleted hogy mi ez a hely? És még mielőtt nagyobb szarba kerülünk, kérlek ne nyúlj semmihez, ne menj közel semmihez, és... tudod mit? Tulajdonképpen meg se moccanj, amíg nem szólok külön. Még a végén tényleg itt döglünk meg.
Eresztek meg egy erőtlen mosolyt, aztán tovább bámulom a sok szir-szart, amit valaki nagy műgonddal ide felhalmozott.

A fedezékbe vonulás egy jó döntés jelen esetben úgy érzem.
Az előzőket nem tudtam így felmérni. Valahol átkozom magamat, hogy még a legnyilvánvalóbban ellentétes intézkedést igénylő helyzetben is képes vagyok logikát, ész érveket és hasonló faszságokat keresni és minél kevesebb pusztítást eszközölni. Bár az is igaz, annyira nem sűrűn keveredtem még ilyen helyzetbe... Épp ezért tisztelettel adózom a destruktív mágia tárháza előtt, valahányszor az a megfelelő kezekben forog.
Megtévesztett amit az összeolvadáskor láttam, érzékeltem és tapasztaltam az életre keltett lénnyel kapcsolatban és ezen felbátorodva közelítettem volna meg a problémát. Nagy valószínűséggel eredménytelenül és egyértelműen fölösleges köröket írva.


A boltozat beomlik és sürgősen temeti maga alá a megvadult gólemet, aminek az utolsó vad csapása ostorszerűen sújt le Graves felé, de mellé megy a rázúduló törmelékeknek és szikláknak meg a súlynak köszönhetően ami bekebelezi. De biztosra lehet venni, most nem fog ugrálni már. Bár hogy végleg vége van-e az más kérdés.

A mellékhajókat mágikus fal védi, így az omlás oda egyáltalán nem terjed át, ott mondhatni minden majdnem steril marad. "Teljes nyugalommal" vehetjük birtokba és nézhetjük végig onnan, hogy a főhajónak a mennyezete majdnem teljes hosszában beszakad és úgy töltődik földdel, akár egy akvárium tisztítás után friss vízzel és csak kisebb lyukakat hagy átjutni egyik helységből a másikba. Enyhe sokkal állok falhoz lapulva, és a mellékhajókban gyúlt fáklyák fényében nézem a jelenséget. Mihelyst vége van és nyugtáztam, hogy nem szartam össze magamat, rögtön a vadőrt kezdem keresni tekintetemmel, bár kissé szaggatott és robotikusak a mozdulataim, ha megtalálom, felé indulok.
Ha nem találom, szólongatni kezdem első körön rekedten és erőtlenül a portol és egyébről, aztán egyre határozottabban.


Az a mellékhajó ahol Cody meglapult, a fáklyák fényében jól kivehetően valamiféle labornak tűnhet. Sok a könyv, sok az üvegcse, kosarakba szedve alapanyagok, őrölt vagy feldolgozandó formában, jegyzetek, rajzok kifeszítve, még a mennyezetről is le vannak lógatva. És egy ősöreg térkép amin mindenféle feljegyzés jelölés van. És még sok sok sok sok más.

A másik mellékhajóban szintén felgyúlnak a fáklyák bevilágítva végre mindent itt is ott is, és... aranyérmékből és drágakövekből kirakott városok. Az egész rendelkezésre álló teret kitöltik a csillogó kincsek.
Valószínűleg az illetőnek aki városmaketteket épített belőlük, baromi sok ideje lehetett.

Nem kevés döbbenetemre a gólem képes lerázni magáról a lávakígyót némi birkózás után, és bár jónéhány fortyogó tócsát hagytak maguk után, a jelek szerint még képes és hajlandó a további harcra. Ahogy felém hajítja a saját idézésemet én már ugrok is, de - valószínűeleg a fáradtság miatt - nem vagyok elég gyors. A bal vállamat és felkaromat súrolja a láva, és bár csak egy pillanatig tart az egész, komoly sérüléseket szenvedek. Földet érek, gurulok, és közben üvöltök a fájdalomtól és érzem ahogy elönti az agyamat a szar, az adrenalin, valamint a harag kellemes koktélja. Egyetlen pillantást pazarlok a sebre - kurva szarul néz ki, és mágia nélkül nagyjából fél évre saccolom a gyógyulást -, aztán a törpefenyő felé fordulok, ügyet sem vetve Codyra, vagy a mondanivalójára. Most már akkor is fogpiszkálót csinálok ebből a szemétládából, ha beledöglök is.
- Kibaszott brikettet csinálok belőled, te nyomorult, és veled fogom fűteni a kutyaházat.
Sziszegem a fogaim között a lénynek, aztán már emelem is a pálcámat hogy elsüssem a következő varázslatot. A tűz nem volt az igazi, a víztől még képes és kirügyezik, így úgy döntök hogy maradok a régi, jól bevált, tökéletesen egyszerű fizikai hatásoknál. Csak egy pillantást vetek a boltozatra - első blikkre stabilnak tűnik, ha eddig kibírta -, aztán az egyik nagyobb boltívre mutatok, majd némi erőlködést követően lerántom. A fél mennyezet pedig követi, néhány köbméter formázott és kevésbé formázott sziklát omlasztva a másikra.
Csak remélni tudom hogy a maradék nem fogja követni, és nem döglünk meg mindketten.

Nem. Sajnos a csápszex kimaradt a buliból. És csak remélni tudom a seggem érdekében, hogy ennek pótlása senkiben és semmiben nem merül fel. Bár Gravest egyszer megnézném az asztalon ropni, csak hogy szórhassam rá a galleont... De... mindegy is!

A zagyváló bűbáj tökéletesen hatással van rá. És bizony a mozdulatai is zavarossá válnak, azonban mikor rátekeredik a lávakígyó egyből kijózanodik.
A ribizlibokorból csöpögő kátrányszerű cucc, meggyullad a kígyótól és bár sikerül felgyújtani őt magát, vakító kékes-lilás lángra is kap, vadul küzd a kígyóval.
Annyira hogy sikerül letépnie magáról. És a földbe döngölnie, bár a varázslatot nem sikerül megtörnie, megszüntetnie, a kígyó nem tűnik el, cserébe Graveshez vágja és keserves üvöltést hallat.

Erősen elgondolkozom, vajon ez az izé is lenyugodna ha elültetnék, mint a mandragórák? Csak ezt mondjuk... úgy 20láb mélyen, földbe temetve... de minimum legalább annyira mint a krumplit...
Közben beizzítom gyógyítói adottságaimat, miután pálcával a nagyját helyre raktam és legnagyobb megdöbbenésemre ez bezzeg működik, sőt! Egészen addig fajul, hogy még a reszketésem is megszűnik, és az oszlop mentén, aminek támaszkodtam, fel is tudok egyenesedni.
Mikor a lávakígyó megidéződik eltakarom az arcomat és megpróbálok odébb evickélni, mert rám is a frászt hozza, egészen addig,ameddig nem nyugtázom, hogy ez Graves varázslata.
Alig van hangom de ameddig a gólem a kígyóval van elfoglalva és mielőtt Graveshez vágja, oszloptól oszlopig kommandózok, a vadörhöz közelebb. Közben össze szedem a gondolataimat és azt a tudást, amit a gólemben töltött idő alatt szereztem most. pár méterre vagyok tőle, de innen már talán hallható lesz amit mondani akarok.
- Fúriafűzből faragott szoborból keltették életre, vissza kell... -és többet már nem tudok mondani, mert az a nemrég még lángoló csipkebokor újra támadásba lendült. De Graves önerőből is befejezheti a mondatot, miszerint "vissza kell változtatni". Bár lehet, ha nem pont vissza, hanem bármi mássá változtatjuk, talán az is hathat rá. Mint ahogy az is, ha addig zúzzák, míg végül elfogy.

A gólem megrázza és mintha felfújná magát végül vissza leenged és lerázza magáról a lángokat. Bár a nyomait nem tudja eltüntetni, most látszik is, hogy nagy fekete égett harapások tátongnak rajta és bódult, mély, nyújtott szűkölés szakad ki belőle. De nem hátrál meg. Újabb az elsőhöz hasonló csapásokat indít útjára, csak most sorozatban. És most már nem csak Gravest vette célba.

Fél szemmel regisztrálom, hogy Cody mintha mozogna - ráadásul önszántából -, és úgy tűnik hogy tényleg meg fog maradni. Egy kis elismeréssel adózom a seggdugasz felé, elvégre átszúrták, megvagdalták, megrángatták, sőt, talán még meg is erőszakolták szegényt, és ehhez képest még tud ülni, ráadásul a hátsóján. Már-már luxus.
De nincs időm foglalkozni a kölyök problémáival, ugyanis a formára vágott ribizlibokor a jelek szerint új turpisságra készül. Most viszont már én is résen vagyok és ami fontosabb - most már nem hurcolja magával Codyt, tehát azt csinálok vele amit akarok. Mivel a figyelmem majdnem teljesen a fényevőre fókuszál, így nem nehéz kiszúrnom a gyanús derengést, és mire az útjára indítja a lökéshullámot, én már ugrok is odébbb. Még gurulás közben elsütök egy kisebb varázslatot, amolyan elterelés vagy figyelemfelkeltés gyanánt - egy egyszerű konfúziós bűbájra esik a választásom -, aztán ahogy felpattanok valahol a fal mellett ahova a gurulás vitt, összeszedem a bennem rejlő feszültséget, haragot, és mindet beleszövöm a kissé lassan formálódó újabb varázslatba.
Megidézek egy lávakígyót a mélységből, ami sziszegve töri át a terem padlóját, és forrón sziszegve próbál rátekeredni a szomorúfűzre.
Bár érzem hogy elég sokat kivesz belőlem és a pálcából a harc, de a biztonság kedvéért körbenézek, hogy merre tudok újra kitérni ha kell, és már egy újabb, más fajtájú varázslaton jár az agyam.
És csak remélem hogy Cody képes ellátni magát.

A két mellékhajó nincs kivilágítva és a fényviszonyok is elég gyérek, így annyira nem látni arra mi van. De sejthetően nem üres.

Amikor önszántamból pattantam neki a délután folyamán a talajnak meg hol az egyik fának, hol a másiknak, a sikertelen próbálkozásaimnak köszönhetően, meg a löketnek amivel kidobott magából az elrontott varázslat... kicsit jobban éreztem magamat.
Gravest sikerül kiszúrnom közben, a varázslat amit útjára engedett pedig végleg elválaszt ettől a szartól, én meg a véremen csúszok még egy darabig, gurulok, majd végre megállapodok hanyatt.
A vágtató petúnia pedig úgy csapódik oda ahol Graves állt, mintha csak abban reménykedne, elültetheti magát a járatba. Sajnos nem szorul be és némi zavarodott hörgés, meg fejrázás után ismét Gravest veszi célba, némiképp óvatosabb a mozgása, bár cseppet sem tűnik úgy, mint aki lehiggadt.

Elterültem, de valami életösztönféle azt súgja takarodjak el az útból és oldalazva, ülő helyzetbe tornázom magamat. Most látom csak, hogy pár helyen a lábam is meg lett vágva, de jelenleg leszarom. Hátraevickélek összeszorított fogakkal egy oszlopig, aztán kiengedem a levegőmet. Ezt követően kissé remegő kézzel, de egy vérzés megszüntető és seb összehúzó varázslatot idézek meg. És közben igyekszem magamat nem elhányni, sem össze esni, bár érzem reszketek, nem is félelemből, inkább csak a test sokkja. Igyekszek lenyugtatni magamat. Talán voltam már rosszabb helyzetben, csak ott nem egy gólem volt a másik végén az esetnek. Másfelől, mielőbb össze szedem magamat, annál előbb segíthetek Gravesnek is... Már ha addig nem nyírja ki hatszor.

A gólem, most állatiasabb tartásba ereszkedett, amúgy sem tudná magát kihúzni, ahhoz alacsony a mennyezet. Nem indul újabb rohamra Gravesel szemben, ezúttal azonban valami halvány, zöldes vibráló derengés veszi közül. Mintha felszívta volna magát. Graves valami oknál fogva megneszelheti, hogy nem pajzs amit maga köré vont, inkább tűnik olyannak, mint ami erősíti a becsapódást. A gólem pedig maga előtt sújt le mellső végtagjaival a talajra, a zöldes derengés pedig felkavarodva szántja fel a földet egyenest Graves felé. Ha sikerül kitérnie a csapás elől, vagy visszavernie, elkerülheti, hogy az fellökje a mennyezetig és szabadesést gyakorolhasson, bár szerencsére nem túl nagy magasságból.

Ahogy elolvad a rács és beljebb lépek, meglátom újra a gólemet és a kölyköt, baráti ölelésben. Két pillantással felmérem a termet - valahol örülök, hogy a régi giccses mágiát felváltotta valami modernebb stílus -, de a jelek szerint nincs más itt, és ebből csak egy hármas lesz... máshol ezért felárat kérnek. Amikor elbődül az az izé én már emelem is a pálcámat, bár nem döntöttem el hogy mi legyen. Sajnos nem változtathatom tűzikátékká ezt a nagyra nőtt tuját, mert még a végén megpörkölöm a gyereket is. Az sem megoldás ha leláncolom, a kőbe olvaszom, vagy elrepítem a nyomorultat, ugyanezért. Kattog az agyam veszettül, de aztán beugrik valami. Két rövid mozdulattal indítom útjára a kaszaboló varázslatot, amivel remélhetőleg eltalálom az összekötő indákat leválasztom a szánkázó Codyt... és bár ez nem állítja meg a vágtázó petúniát, de talán megmenti a kis hülyét.
- Mondtam hogy érted jövök, te aljas kúszóbab...
Vigyorgok rá a valamire eszelősen és közben csak várok, várok az utolsó pillanatig, aztán a biztonság kedvéért ellövök magamra egy pajzsbűbájt és már ugrok is balra, remélhetőleg el a gólem útjából. Amint lehet fel is pattanok, egy fél pillantással ellenőrzöm Codyt - remélem nem most adja be a kulcsot -, aztán készülök a következő körre, de már kicsit masszívabb varázslatokkal.

Odalent kékes derengés adja azt a minimális fényforrást. A rácsos ajtó mögött kiszélesedik a járat, és egy egészen nagy teret fedezhet fel. Az ajtó minden tiltakozás nélkül olvad le. Bentről ugyanazt a hangot hallhatja, mint amit kint hallott, mikor a gólem elbődülte magát neki először. Csak most sorozatosan zeng, és jóval agresszívebben hat.
Ahová érkezett egy három osztatu föld alatti alacsony belmagasságú templom, vagy szentély hangulatát idézi. Az elejét világíthatja be, de mintha kiindulásképp szolgálna a fény amit idézett, a főhajót a mellékhajótól leválasztó árkádos oszlopain a kékesen derengő fáklyák most belobbannak és az egész teret  feltárják.
A főhajó vége felé ott találhatja az ügyeletes hülye gyereket... meg azt a két lábon járó tüzelőt.

Az egyik oszlopnak vagyok dőlve, a földre csúszva, velem szemben pedig a gólem ami lehozott. Nem mondhatni hogy baráti kártyapartival várjuk a vadőrt, bár nem is észlelem az érkezését, mert ez a tuskó haverom a pofámba üvöltözik hörög és nyáladdzik.
Nem tudtam teljesen kihámozni magamat ebből a szarból. Kiköpött ugyan, nem volt más választása, de ahogy a felnyílt mellkasából kilógó darabjai és indái a lábaimra fonódtak, látványra mintha össze lennék nőve vele, bár érzésre is, fogalmam sincs hol kezdődnek a lábaim és hol ennek a cuccnak a részei... Ez mind arról tanúskodik, hogy az elválás koránt sem sikeredett olyan fényesen. Kátrányszerű folyadék csöpög a belőle, amiből kaptam én is bőven, belőlem meg a saját vérem innen onnan, ki tudja honnan. Egy hevenyészett és nem túl koncentrált pajzsbűbáj, ami vissza tartja attól ezt a szart, hogy vissza húzzon szerető keblére! Esküszöm ha nem itt döglök meg, cirokseprűt csinálok ebből a förtelemből!
A gólem egyébként egyik hosszú fás karjára van támaszkodva, láthatóan azon van a súlypontja. a másik karját nehezen tudnám kizárni, mindennemű mentális állapotomból, indákból fonott karóként tört át a pajzson és nyársalta fel a bal vállam. A pajzs bűbájom épp csak azt tudta meggátolni, hogy annyira ne vágja belém, hogy le is szakítsa a karomat és ne húzzon be újra. Csoda hogy a pálcám nálam maradt és egyben...
A gólem moccan, valami történik! A fejét a lejárat szája felé fordítja, én viszont nem merek oda nézni, maradék koncentrációmmal azt a szerencsétlen burkot igyekszek fenntartani.

A teremtmény észre vette Gravest, akinek a jelenet a tüzek fellobbánásától számolva csak egy pillanatig tartott a látkép. Felé fordítva pofáját most neki bődül el. Akár lehetne csatakiáltás is részéről, kellően ziláltnak és bosszúsnak tűnik. Úgy tűnik nem örül, hogy Cody kivágta belőle magát. Kirántja a karóvá fonott karját a kölyök vállából, akiből ki is szakad egy kiáltás. Meg is szűnik a pajzsa. Ezt követően a gólem Graves felé veszi az irányt igen nagy lendülettel, Codyt úgy húzva maga után a ránőtt indáknál fogva, mint kisgyerek a szánkóját télen!

Unott pofával lapozom át egyesével a könyveket, és gyűlölöm magam azért, amilyen vagyok. Ha egy kicsit részegebb, vagy önzőbb vagyok, már rég otthon szunyálhatnék, de ehelyett valami ősi családi csapda záródott rám és a kölyökre, és még az is lehet hogy mindketten itt döglünk meg. Remek kilátások. Némán megjegyzem magamnak, hogy fizetésemelést kell kérnem. Mindkét helyen. Agy nélkül, mechanikusan lapozgatok tovább, és az utolsó könyvek egyikénél végre szerencsém van. Látványosan meg van rongálva, és egy fiolát is találok benne elrejtve. Már nyúlnék érte hogy kiszedjem a helyéről, de inkább a pálcámat használom és így tartom a levegőben, miközben lassan forgatom magam előtt. Nem ismerem fel ránézésre a benne lévő löttyöt, így inkább megnézem magamnak a rekeszt és felfedezem a három utasítást. Grimaszolok egyet, és hirtelen felindulásból döntök is.
- Nincs az az isten hogy én ezt a szart megigyam... Határozom el magam, aztán felnyitom a fiolát és nagy műgonddal a földre öntöm magam körül. Még marad egy kevés matéria a fiola alján így visszadugaszolom - és eltűnök a közben képződött lyuk közepén. Felmerül bennem hogy káromkodok egy vidámat miközben zuhanok, de gyorsan elhessegetem az ötletet és inkább egy zuhanáslassító bűbáj mellett döntök. Amikor az alagútban feldereng végre valami, gyorsan el is sütöm, és a csonttörő ütközés helyett csak egy nagy döndüléssel érek talajt. Remegő lábbal állok fel - valami megrándult a jobb csülkömben az érkezésnél, aztán némi fényt bűvölve körülnézek. A semmi közepén állok, egy rácsos ajtó előtt.
Remek.
Először próbálom bevilágítani a járat további részét, aztán egy nagy levegő után megpróbálom elolvasztani az akadályt.

Ügyeletes hülye gyerekünknek se híre se hamva egyenlőre. Elnyelte a föld, hogy szó szerint vagy sem az kérdéses.
A sors ironizál valószínűleg Gravessel és azért kapja csupán az ívet, mert nemrég ki merte mondani hangosan, hogy néha találni a rengetegben érdekes dolgokat is és így kevéssé unalmas.
Ha nagyon agyal rajta, és valaha elé került ilyesmi, akár képeslap, akár egy szajha cigarettázó asztalán hagyott újság, vagy bármi egyéb módon, bárhol útjai során, felderenghet, hogy a sarkantyúvirág a muglik által használt virágnyelven valaha azt jelentette "leigázás, győzelem a csatában".
Ami nem lenne rossz ómen.
Persze az is lehet, hogy sosem találkozott ezzel.
Össze rakhatja, lépésenként, hogy az a cucc ami kint "beléptette" valószínűleg az Őr, a versről az a benyomása lehet, hogy bele van foglalva kvázi az átok ami itt tartja azt a nyomorultat. Azt mondta, ha elbukik, Graves maga lép a helyébe.
Közben a könyveket végigpörgetve nem akad semmi lényegesre, kivéve egy jelentéktelenebbnek tűnő vastag, nehéz könyvet. Egy sarkantyúvirágból készült főzet fejezeténél a könyv lapjai egy pár centis rekeszt formálva vannak kivájva. A rekeszben pedig egy kristályfiola van, benne valószínűleg azzal a löttyel amire szüksége lesz. A rekesz aljában találhat egy régi, cikornyás kézírást amin három mondat áll:
Hogy az utasítások közül választani kell-e vagy sorban követni, az nincs ott, de a számára szokásos helyen elfoghatja valami sokadik érzékből fakadó gyanú, hogy ezt a szart bizony arra szánták, hogy a földieké legyen és ő kivételesen ne igya meg.
Az utolsó elmosottabb, fátyolosabb sorok a versből viszont arról írnak, hogy tulajdonképpen ha nem a jók oldalán lenne, vagy valami ilyesmi, akkor el se tudná olvasni azt. És valószínűleg a fiolát is hosszabb időbe tellett volna megtalálnia, ha egyáltalán megtalálta volna.

Újra mérlegelheti az egészet.

Ha úgy dönt enged a megérzéseinek és a földre önti, egy két másodpercig nem történik semmi, pont olyan érzése lehet mint akit most ejtettek pofára.

Aztán újabb néhány másodperc alatt beomlik a talpa alatt a talaj, és csúszdázhat egyet egy termetes keresztmetszetű vaksötét csatornacsőben.
Hosszúnak tűnő percekig szánkáztatja a gravitáció hogy milyen irányba az valószínűleg már mindegy. Mire végre feldereng a fény az út végén és megpillanthat egy sebesen közeledő lezárt rácsos ajtót.
Vagy önmagát fékezni, vagy az ajtót eltüntetni a helyéről jó lesz, ha nem akar nekicsapódni.

Amikor belépek a kis szobába, megtorpanok. Fura hangulat lengi be az egészet, mintha csak épp használták volna. Persze sejtem, hogy inkább valami varázslat miatt lehet a dolog ,de azért alaposan körbenézek, hogy ne érjen meglepetés.
De a szoba üres, így nekiállhatok átfésülni minden más után. Könyvek, üvegcsék, apró bizbaszok amik varázslathoz vagy kísérletezéshez kellenek, de semmi olyasmi, ami Cody jelenlétére utalna. Csak a fura versike tájidegen kicsit, így veszem a fáradtságot és elolvasom többször is... és minden olvasás után egyre jobban kezd torzulni az arcom.
- Utálom a munkám. Bukik ki belőlem, hiszen soha nem volt az erősségem a kincskeresősdi és a rejtvényfejtés. Én inkább az a srác voltam aki erőből oldotta meg a dolgokat, de úgy tűnik hogy össze kell kapnom magam.
- Oké, szóval a lényeg hogy ne basztasd ami itt van, különben te leszel megbasztatva. Eddig tiszta, és nagyjából semmit sem mond. Viszont ez a sisakvirág érdekes lehet..
Dünnyögöm magam elé és elkezdem törni a fejemet, hogy mire is lehet jó a sisakvirág. Persze nem jutok semmire, az ilyesmit - ha tanultam valaha egyáltalán - már réges-rég elfelejtettem. Aztán ahogy bámulok magam elé, leesik hogy körbe vagyok véve könyvekkel, így nekiállok fellapozni azokat amikben esetleg szó lehet ilyesmiről...

A lejárat egy egyenes szakasz után szűkülni kezd és csigalépcsőre vált. A hőmérséklet is csappan, Graves a kék tüzek fényének táncában láthatja gomolygó lélegzetét.
A lépcső bosszantóan hosszú, és lentről árad az átható doh szag. A lépcső aljában egy kisebb kerek tér fogadja, látványra az út itt véget is ért. A kerek helyiség falán egyetlen polcsor fut körbe és hol könyvek, hol üvegcsék kapnak helyet rajta. Ami szembe tűnhet, hogy minden tiszta, mintha tegnap is használták volna. Ami vagy valóban így is van, vagy bűbájjal védték le a holmikat az időtől.
A polc alatt egy szegmensen néhány centis "betűmérettel" találhat egy szöveget.


Hogy értett-e a versíráshoz, aki ezt a falba kaparta, az már más kérdés. De az utóiratot Graves el tudja olvasni. Noha érzékelheti, hogy mágikus fátyol fedi. És bár fizikálisan sehol sem találhat nyíló sarkantyúvirágot, ellenben feltűnhet neki, a polcon sorakozó könyvek hada mind gyógy és egyéb növény határozó.