2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Valójában.. nem. Tudod azt mondják, hogy minket egyszerűbb vágyak hajtanak. Talán éppen ezért furcsálkodnak a lányok, hogy én másféle életet élek. – Na igen, olyan vagyok, mint egy szerzetes. Engem is fűtenek bizony olyan gondolatok, mégsem vagyok fából, ám ezt igyekszem elnyomni. Melissa csókja hosszú idő után keltett fel valamit, de azon túl, hogy gyönyörű lány, és még kedves is, nagyon nem tetszetős a gondolat, hogy puszta időtöltésből fekszik le valakivel, így hát számomra ő ugyanúgy nem tényező, mint a többi lány, aki koslat utánam. Jó eséllyel sosem fogok találni senkit, de nem is baj, azt hiszem ez nem is az én világom. - Igen, ez is igaz, nem kardoskodok én a saját véleményem mellett. Valahol jó, ha egy lány törékeny, és elfogadja a segítséget, másfelől kalandos, ha ki tud állni magáért. Lassan már én sem tudom, hogy miben hiszek. – Halványan elmosolyodom, tény, hogy tökéletesen bizonytalan vagyok az érzéseimet illetően, noha tőlem, mint pasitól azt várnák, hogy alfahím módjára konkrét elképzeléseim vannak, és meg is valósítom őket. Talán egykor így volt, de Nathalie mindent szétrombolt, és már aligha tudnám megfogalmazni, hogy ki vagy mi lenne nekem jó. - Megszoktam már, hogy egyedül vadászok, mert.. akkor nem kell másnak a hátát védenem, de.. jogos, ha én kerülök bajba, akkor senki sem segít. Viszont ha már felajánlottam, akkor nem vonom vissza. Holnap hajnalban, négy körül indulok, thestrál háton fogok repülni, de csak egyre kértem engedélyt, tehát ha nem baj neked, hogy pár órán át osztozkodnod kell velem, akkor várlak háromnegyed négykor a Tiltott Rengeteg szélén. – Vetem fel az ötletet, és nem is látom értelmét tovább maradni, mert már így is kissé fullasztó a társasága, amit nem tudok hová tenni. Feltételezem, hogy tudja, hogy miket kell magával hoznia. Veszem a válltáskámat, megigazgatom a dzsekimet, és kisandítok a folyosóra. Most éppen tiszta a terep. Búcsút intek, és elsietek.
- Mert a férfiaké nem? - vonom fel a szemöldököm kissé hitetlenkedve, komolyan úgy gondolom, hogy a női lélek piskóta az övékéhez képest. Amikor ő is szintén elmosolyodik, gyorsan lesütöm a szemem és ismét a jegyzeteimre pillantok. Cuki srác, de most nem a romantika a célom. - Mondhatod ugyan, hogy nőből vagyok és azért ismerem a saját gondolkodásunkat, de ti sem vagytok mások előtt egy nyitott könyv... Példának okáért itt van ő: lélekszakadva menekül a csajok elől, persze nem tudhatom, mi állhat ennek a hátterében, de kívülről szemléle lényegesen eltér a sablontól. A pasik szeretik ágyba vinni a nőket, ő viszont elfut előlük. Mi ebben a logika? - Látod, ebben egyetértünk – bökök irányába a pennámmal, mindig sokat gesztikulálok a kezemmel, amikor rámjön, én szinte észre sem veszem. - Ha a leosztott szerepeket vesszük alapul, akkor én se hódolhatnék a hobbimnak, nem mehetnék veszélyes lények után, mert egy gyenge nő vagyok, akit meg kell védeni... Ezt persze nem támogatom, képes vagyok megvédeni magam, bár ebben a szakmában tényleg nem árt, ha valaki többedmagával van. És itt nem csak a női oldalt veszem alapul... Még a férfiaknak sem árt, ha van mellettük valaki, legyenek bármennyire is macsók, elvégre könnyedén sétálhatnak ők is csapdába. Onnan pedig nincs visszaút. Sok ember halt már meg amiatt, mert egy varázslény csapdába csalta, elvégre nekik is van eszük. - Na ugye – biccentek helyeslően, természetesen látom rajta, hogy továbbra sem fogadja el a dolgot, de nem az ágyamba szeretném ráncigálni, az Isten szerelmére! Abban az esetben osztanám a véleményét, így viszont nem vagyok képes azonosulni vele. Most azonban nem védem meg a saját igazamat vele szemben, nem látom értelmét a vitának, mindketten más nézeteket vallunk és ez így helyes. - Dánia? - felcsillan a szemem a hír hallatán, teljesen felvillanyoz a gondolat, szinte egyből izgatott leszek, nem sok alkalmam volt még a kontinensen barangolni. - Nyilvánvalóan igen, tizenhét vagyok, nincs már rajtam a nyomkövető és... a házvezetőm minden bizonnyal elenged, évek óta vadászok mindenfélére, a vámpírok pedig annyira rutin lények... Te pedig mellettem lennél és neked is sokkal biztonságosabb, ha nem egyedül vágsz neki, igaz? Nem hozom fel neki, hogy anyám eltiltott az ilyesmitől, mert apám emiatt lelte a halálát, egyszerűen Ashton kell nekem partnernek a vadászatban, nem más, azzal pedig, hogy vele tartok, sokkal hamarabb bizonyíthatom számára, hogy jó döntés volt, hogy elvitt magával.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Rajtunk? Nem azt szokták mondani, hogy a női lélek rejtelmei bizony kiismerhetetlenek.. – Csóválom a fejemet, kissé még elmosolyodni is sikerül, de azzal győzködöm magamat, hogy Melissa is hasonló lehet, mint a többi lány, csak még a csókja hatása alatt vagyok, innen ez a vidám kedv. Vissza kéne fognom magamat, de valahogy egyértelműen nem tudok kihátrálni a helyzetből, pedig a józan ész azt diktálná, főleg ha neki még valami állandó szexpartnere is van, akkor még barátok sem nagyon lehetünk, komolyan berzenkedek az ilyesmitől. Ha netán udvarolni próbálnék neki, minduntalan azt jutna eszembe, hogy közben meg lehet hogy utána a pasijához megy, aki benne lesz. Furcsa gondolat, de nem tudok elvonatkoztatni. - Fúha.. ez bonyolult. Tulajdonképpen nem hiszek abban, hogy leoszott szerepek vannak, hogy a fiúknak kéne udvarolni, a lányoknak pedig szendén megvárni. Ez mindkét nemre komoly terhet nyom, mert egy félénk fiút kényszerít, egy vagány lányt pedig visszafog. Abban hiszek, hogy akkor illik össze két ember, ha megvan a közös hullámhossz.. – Ezzel most nem mondtam semmi konkrétat, azt pedig főleg nem, hogy nekem milyen lenne az esetem, mert tulajdonképpen még én sem tudom. Annyira elveszettnek, összetörtnek érzem magamat, egyszerűen most esélytelennek látom, hogy ismét boldog legyek. Nem csoda, hogy megdöbbent, hogy neki pusztán a fizikai élvezet miatt van egy pasija. Egy fiúról ezt akár el is tudnám képzelni, de egy lányról, aki érzelmek nélkül ebből sportot űz.. Hát enyhén szólva is csökkent a szememben. Mindaz, amit elsőre vagányságnak hittem a csókjából ítélve.. Nem.. az a csók igenis jó volt, és kedves volt tőle, de nagyon érzelemmentes tud lenni. Vagy.. Arról van szó, hogy ennyire tudja, hogy mit akar? Összezavar, már megint. És bárcsak ne lennének olyan szépek a szemei, amikor mosolyog, ez benne a leginkább dühítő! - Igen, annál azért mégiscsak jobb. – Nem öntöm szavakba a kétségeimet, hogy ki tudja, hogy meddig tartaná meg azt a kapcsolatát. Biztonsági tartaléknak mindig ott lenne az a másik? Hogyan veheti magát komolyan Melissa így, ha nem bízik a saját csáberejében annyira, hogy háló nélkül csak úgy szabadon keres kapcsolatot? Nem mondom, hogy máris bele kell szerelmesednie valakibe, de azért.. ez mégiscsak furcsa. - Tulajdonképpen van. Dániába küldtek, ahol állítólag vámpírok garázdálkodnak egy faluban, s nem lehet tudni, hogy ki az, aki már a helyiek közül pont vámpír. Már olyan szinten beépültek, hogy bárki lehet. Este kell indulnom. Téged csak úgy elengednének? – Attól mert nem értünk egyet biztonyos dolgokban, kedves, szimpatikus lánynak tűnik, és ha még hasonló is az érdeklődésünk, akár magammal is vihetném, csak a szép szemének a pillantását kéne valahogy elkerülnöm!
- Hát, majd eldöntöd, mit kell tenned ahhoz, hogy sikeresen lepasszold őket valaki másnak – mosolyodok el bíztatóan, miközben igyekszem azt sugallni a fiú felé, hogy előbb-utóbb sikerrel fog járni. Ennél többet nem tudok neki segíteni, pedig bevetettem a nagyágyút, a csókot... Ha így sem adják fel, akkor Ashton ebben tényleg magára maradt. Elkeseríteni azonban nem áll szándékomban. - Néha zavaróan mások – felelem gondterhelten, miközben lapozok egyet a könyvemben, majd jegyzetelgetni kezdek. Átkozott iskolás évek, miért kell nekem ennyit kínlódnom a jegyekért? - Nehéz rajtatok kiigazodni, tudsz róla? Van, aki romantikus és szereti meghódítani a lányokat, de ott vannak a vagány, menő srácok, akik teszik a fejüket, de mégis... bizonytalanok. Ismerem a férfiak lelkét, sok fiú haverom van, akad aki színleli a megközelíthetetlent, de az én vállamon sírja ki a gondjait. - Szerencsére? Ezek szerint te szereted, ha nektek kell kezdeményezni? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, habár ez kissé hamarabb is leeshetett volna. A legtöbb srác kihasználja, amikor ennyien rajonganak érte, mindennap másokat csábítanak ágyba. Ashton azonban menekül a lányok elől... Mondom én, hogy furák a pasik. - Úgy látom, neked elég szokatlan az ilyesmi... - jegyzem meg Ashtonra pillantva, miközben lapozok még egyet a könyvemben. Az arcára van írva a döbbenet, ezek szerint ő elég régivágású, ami nem rossz, de már nem a múltban élünk. Igenis szükségem van arra, hogy valakivel ki tudjam élni azokat a dolgokat, amelyeket szeretnék. Mindenesetre, ez az ő véleménye, engem nem zavar, ha őt zavarja, elvégre nem udvaroltatni szeretnék magamnak vele. - Tudod, néha nagyon jó, hogy nem kell kapcsolatban lenned ahhoz, hogy tudj valakivel beszélgetni és... mást. Még mindig jobb, mintha pasik tömkelegét cipelném magammal az ágyba, nem igaz? Szélesen elmosolyodok, ezzel is mutatva az irányába, hogy engem nem zavar, ha más véleményen vagyunk. Mindkettőnknek megvan ehhez a maga joga, ha Ashton még hisz a feltétel nélküli szerelemben, akkor ennek örülök. Nem vagyok egy a rajongói közül. Jó pasi, de eredetileg sem azért akartam vele szóba állni, hogy levegyem a lábáról. - Nahát... - itt azért nekem kerekedik el elég rendesen a szemem, sohasem hittem volna, hogy Ashton is egy közülünk. Annyira kevesen vagyunk manapság, hogy igazi ritkaság, amikor ketten ülnek egy asztalnál. - Normális esetben én sem itt gubbasztok, ez csak amolyan házi feladat, semmi munka, szigorúan csak a száraz elmélet. De igen, én is jobban szeretek a szabad levegőn bóklászni, mint a könyvek felett gubbasztani... Nincs valami érdekes munkád mostanában? Talán segíthetnék, persze csak abban az esetben, ha az elég izgalmas. Mit szólsz? Nyilván kész felüdülés lesz számára, hogy egy olyan lány van a társaságában, aki nem akarja mindenáron a hódolatával elhalmozni. Mindezek mellett pedig az is hatalmas előny, hogy egy közös témánk akad, melynek révén többet beszélgethetünk. És hát pont ez a lényeg: nem szeretek egyedül kutatni, jobban élvezem, ha van mellettem valaki, akár terepen vagyok, akár máshol... Ashton pedig egyenesen az ölembe pottyantja a közös munka reményét, amit eredetileg is fel szerettem volna hozni számára. Ideális társam lehet a vadászatokra, intelligensnek tűnik és fizikailag is jó passzban van.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem tudom, már olyan régóta menekülök előlük, azt hittem beválik majd a terved, de most utólag átgondolva.. – Merengek bizonytalanul. Remélem nem ért félre, nagyon is kedves ötlet volt tőle, és a csók is frenentikus volt, de nem hinném, hogy ez lenne a hosszútávú megoldás, hogy ha le akarom koptatni a hordát, gyorsan kapcsolatot mímelek. Talán inkább végleg le kéne lépnem, akár egy-két évre, hátha amikor visszatérek már valaki más lenne a sláger. Bárki, csak ne én. Hiába is bizonygatja Melissa, hogy mások ennek örülnének. Talán igen, ha nem olyan a múltjuk, mint nekem. Ezzel viszont nem akarom terhelni az amúgy segítőkész lánykát. - Igaz, a pasik mások. Mégis, furcsa módon rájuk van hagyva a kezdeményezés. Nem minden lány olyan, mint te. Szerencsére. – Felelem halovány mosollyal. Igen, nála igenis bevált, hogy nem hisztizett, hanem vagányul felajánlkozott, de a kezembe adta a döntést, hogy mit kezdek vele. Régen igenis ment az udvarlás, a randizás, de teljesen össze lettem törve, és most ebből kell összeszednem magamat. Nem megy ez olyan könnyen, bár ha valódi bátorítást kapok, akkor be tudok lendülni. A kérdés csak az, hogy kiért érdemes.. - Értem, ahogy gondolod.. – Bukik ki belőlem döbbenten. Nem, azért ilyesmi nekem nem férne bele az életembe. Nem lehetek annyira kiéhezve, hogy ne érdekeljen egy lány, csak használjam. Próbálom visszafogni magamat, de azért mégiscsak csökkent a szememben az ázsiója, hogy egy ilyen szép és kedves lánynak csak olyan kapcsolata van. Valahogy ha elképzelem, hogy csak úgy hempereg valakivel az ágyban, az a minimális kedvem is elmegy tőle, ami eddig volt. Ezek után még egyszer nem is csókolnám meg, főleg ha tudom, hogy valaki más ezt alkalomszerűen megteszi, meg még többet is vele. Nekem ez így innentől furcsa, és taszító is. Talán nem kellett volna romantikus lovagregényeken felnőnöm? Mindegy, egyszeri alkalom volt, hogy rábólintottam, legfeljebb mindig egyedül maradok, ez van. - Vadász? Akárcsak én. Viszont én nem szoktam túl gyakran a könyvtárban tanulni. Szeretek olvasni, de sosem a tanulással kapcsolatban. Inkább gyakorlatias vagyok, feltérképezem magam a bestiákat. Most éppen mi után kutatsz? – Kérdezem megkönnyebbülten belenyugodva a témaváltásba. Nem gondoltam volna róla, hogy éppen az én szakomra jár.. De akkor miért nem találkoztunk eddig? Vagy csak direkt nem akartam észrevenni, mint a többi lányt?
- Nahát, erre nem gondoltam – felelem Ashton válaszát hallva és valóban, eszembe sem jutott az, hogy ezzel a kis „színjátékkal” talán csak jobban felbátorítjuk a lányokat. Mindenesetre, késő bánat, a dolog már megtörtént, amit a magam részéről nem is bánok. Nem szándékom elcsábítani a fiút, de eszméletlenül csókol, nem csoda hát, hogy az iskola nő egyedeinek nagy része rajta lóg. - Akkor nem marad hát más, mint az állandó bújkálás, szemüveg, kalap és bohócorr viselése. Drámai sóhaj hagyja el ajkaim, noha a helyzet korántsem ennyire rossz. Olyasmit kell kiagyalni, ami egy életre távol tartja a libákat és máris meg van oldva a gond. A csók egy kis ideig használ, de ahogy Ashton is mondta: miután látták mindezt, csak még nagyobb erővel fogják ostromolni a kívánt várat. Elhiszem, hogy kellemetlen számára ez az egész helyzet, személy szerint én már attól az egy szem sráctól frászt kapok, aki eddig nézett engem, hát még ha több tucat srác loholna a nyomomban... Eleinte talán még tetszene is a dolog, de az idő múltával már nem annyira. - Esetleg... ha van valami más ötleted, ami távol tartaná őket, akkor abban is szívesen a segítségedre lennék – felvont szemöldökkel, kérdő arccal pillantok a srácra. - Nem kell feltétlenül csókra vagy ilyesmire gondolni, ne aggódj... Talán némi híresztelés, miszerint a népszerű gyereknek barátnője van, mégsem ártana annyira. Persze, az ilyesmi nem sok lányt zavarna, az elején még a fiú nyomában lennének, de egy idő után – ha látják, hogy komoly a dolog – lekopnának. - Hát persze, ott bujkálnak a polc mögött – nevetem el magam Ashton feltételezését hallva, de egyébként igaza van. - Van pár udvarlóm, nem tagadom, de a fiúk nem így oldják meg a dolgaikat... Engem senki sem követ, maximum csak bámulnak rám meredten a távolból. Akadnak esetek, amikor bejön a dolog, összeszedik a bátorságukat, leszólítanak némi nyálcsorgatás után és elhívnak magukkal valamerre. Ez rendszerint egy kávét jelent Roxmortsban, a bátrabbak már Madam Puddifot kávézóját is felhozzák, de akadt olyan is, aki egészen Londonig vitt el randizni. Helyzet-és egyénfüggő, hogy ki mit választ. - Mondjuk, nekem van egy egymás kihasználásán alapuló kapcsolatom, úgyhogy annyira nem kellemetlen számomra a dolog – folytatom, miközben megvonom a vállam. - Mármint, nem vagyunk együtt a fiúval, mindkettőnk azzal randizik, akivel szeretne, egyikünket sem érdekli a dolog, egyszerűen csak összejárunk... arra. Ha pedig le szeretnék koptatni valakit, akkor ő szokott segíteni. Kissé azért zavarba jövök, amikor ilyesmiről beszélek a fiúnak, habár ez általában nem szokásom, teljesen lazán kezelem az intim dolgaimat is, de most valamiért nem sikerül úgy a dolog, ahogy én szeretném... Szerencsére, nem pirulok el, csupán megakadok pár másodpercre, ezért is örülök neki annyira, hogy eltérünk a tárgytól, a zavar kiküszöbölése nem az én műfajom, beégni pedig nem szeretnék Ashton előtt sem. - Tudod, nem csókolózni, hanem tanulni jöttem a könyvtárba, úgyhogy nekem haladnom is kell az anyaggal – kocogtatom meg az előttem heverő vastag könyv lapjait, miközben megrezzenek, amikor mellém ül. Na, erre teljesen nem számítottam, azt hittem, hogy a velem szemben elhelyezkedő széket fogja választani, de nem így tett... Már így is nehéz visszafognom magam, legszívesebben az ágyamba rángatnám, erre pedig leül mellém! Az illata pedig... ne, arról inkább ne is beszéljünk, mert megbolondulok, ha nem lehet az enyém. Márpedig Ashton nem olyan alkat, aki bárki ágyába is bemászna, úgyhogy mély levegő... Ez az. - Én a hirtelen helyzetek kezelésében vagyok kiemelkedő – felelem a fiú kérdését hallva, kissé lassabb szívveréssel, kezdem megszokni a közelségét. Volt ugyan egy pillanat, amikor úgy voltam vele, hogy felpattanok és elmegyek, de én nem ilyen vagyok. - Tudod, apuval annak idején sokat vadásztunk mindenféle bestiára a szabadban, úgyhogy nekem mindenben a lehető legjobbat kellett nyújtanom. Biztosan kell kezelnem a pálcát, nem habozhatok egy ige kimondásával sem, hiszen akkor fennáll annak a veszélye, hogy elkapnak és végeznek velem. - Vadász vagyok, gondolom, hallottál már róluk – vázolom fel a dolgot, ha Ashton nem lenne képben, szívesen elmagyarázok neki mindent. - Mostanában egyedül szoktam dolgozni. Nem magyarázom meg a fiúnak, hogy ennek mi is az oka, hiszen valamiért soha életemben nem szerettem, amikor mindenki a részvétével akart bombázni. Kellemetlen, mindezek mellett pedig már sikerült túllépnem apám halálán, elvégre a mi szakmánk olyan, hogy bármikor megtörténhet a baj, hozzá kell szoknunk a gondolatához.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bólogatok, és kerülöm a pillantását, mert a végén még meg találom ismételni ezt az előbbi csókot, mert azt nagyon nem kéne. Egyrészt túl jó volt, bőven ki vagyok már éhezve, de nem lehetek a testem rabja. Ha eldöntöttem, hogy hanyagolom a lányokat, mert megbízhatatlanok, akkor az mindenkire érvényes, még Melissára is, bármilyen jól csókol. Kedves tőle, hogy így kihúzott a csávából, de csak magamat okolhatom, hogy így félreértettem, és csak mímelni akarta volna a csókot. Így lett belőle egy igazi szenvedélyes smárolás, viszont abban nem vagyok biztos, hogy ezzel hosszútávon bárkit is el tudunk riasztani. - Ne érts félre, aranyos tőled, csak tudod mi van, ha ezzel még inkább bevonzom őket? Most, hogy látják, hogy belemegyek valamibe, ettől vérszemet is kaphatnak tőle. – Öntöm szavakba a kétségeimet. Nem akarom őt kihasználni, pedig nagyon bizsergető volt a szája, édes minden tekintetben, és úgy simult az ölembe, mintha nem is kéne itt megállnunk. Nem is nagyon láttam még ilyen kezdeményező csajszit, na persze nem beszélve erről az aljasul nyomulós hordáról, akiknek valójában nem is én kellek, hanem hogy felvághassanak velem. Melissának talán tetszem valamennyire, hiszen csak sajnálatból nem ajánlkozott volna, és így könnyebb volt, hogy csak át kellett esnem rajta, de arra nem gondoltam, hogy még jó is lesz. Zavarbaejtően jó. - Fordítva gondolom nálad ugyanez. Fogadnék, hogy az összes pasi csak téged akar. – És mondjuk okkal, hiszen a hölgyemény állati jól néz ki, szép a hangja is, és olyan kis törékeny virágszál, akit úgy mindenki el tudna magának képzelni. Én valahogy nem vagyok a bögyös-faros macák híve, nem szeretem a divatcicákat sem, Melissa pedig amellett, hogy cuki, simán elmehetne a szomszéd lánynak, akibe mindenkinek kutya kötelessége beleszeretni. Talán éppen ezért hebegek ennyire mellette.. - Tulajdonképpen mindent. Ez most hogy is jön ide? Soroljam? – Kérdezek vissza, hiszen teljesen eltért a tárgytól. Én viszont levadászom a bestiákat, nem pedig kordában tartom, ettől még nagyjából tisztában vagyok a bájitalok természetével. Most valami vizsgához kell neki, vagy bántani akarja őt valaki? Netán pont Melissa lenne a vérfarkas? Őt nem akarom bántani.. - Megölném, ez nem is kérdés. Ja de igen, szoktunk, bár mi inkább gyakorlatikat. Ritkán varázsolok, tudod én a fegyverek híve vagyok, a kard azért van, hogy használjuk. Te miben vagy jó? – Csücccsenek le mellé mégiscsak, ahelyett, hogy az asztal másik oldaláról nézném. A közelsége enyhén megrészegít, odahúzok egy széket, és próbálom visszaszerezni a józan eszemet, egyenlőre totál nem megy..
- Több? - kacér tekintettel pillantok fel a fiúra, bár jól tudom, mire céloz ezzel a mondatával, de talán az lenne a legjobb, ha most ki is mondaná, amit gondol, nem pedig titkolózna. Jóképű srác, ez pedig nem elhanyagolható szempont számomra, másként nem is ajánlottam volna fel számára a segítségemet, és ahogy elnézem, neki sem voltam éppen jelentéktelen ez a közös jelenet. Ennek ellenére nem kezdek el nyomulni rá, nem ezért futottunk össze, meg hát láthatóan nem is szereti az ilyesmit. Nem áll szándékomban magam alatt vágni a fát, elvégre vannak vele céljaim a későbbiek folyamán, méghozzá nem is akármilyenek. Nem házasság, nem gyerekek, hanem teljesen más irányúak, így hát cseppet se bánom, hogy egymásba botlottunk. - Nos, hűtsd le magad, hiszen elmentek... A lánysereg már nem álldogált az ajtóban, helyettük távolodó hangokat lehetett hallani a fal mögül, ahogy lassan, de biztosan elhalnak, miközben gazdáik távoznak. Idegesítő libák, nem csoda, ha Ashton menekül előlük, egy fiú behálózása nem csak annyiból áll, hogy sóhajtozunk utána. Oké, vannak olyanok, akiknél kifejezetten bejön ez a taktika, de nem mindenki ennyire egyszerű lélek. Mint az előttem álló fiú sem... Nem ismerem annyira, de szinte le lehet olvasni róla, hogy értelmes társaságra vágyik, olyasvalakire, akivel el lehet beszélgetni, aki anélkül meghallgatná, hogy azt lesné, melyik pillanatban tudná lekapni ajkai egyetlen mozdulatával. - Te tudod, én felajánlottam a lehetőséget, kötelezni nem kötelezhetlek rá – vonom meg a vállam egyetlen hanyag mozdulattal. Jól csókol, nincs mit ezen tagadni, de ha nem szeretné, hogy segítsek neki, akkor nem fogok a nyomában loholni. Még a végén ugyanolyan butának tartana, mint az előbbi lányokat. Egyébként is, nem vagyok csúnya, bármikor találok magamnak olyan srácot, akit nem kell győzködnöm arról, hogy adjon egy csókot. Talán még ma megejtem a dolgot, hiszen ég bennem a vágy, hogy valakivel egy tüzes éjszakát töltsek együtt. Ashton olyan érzéseket korbácsolt fel bennem ezzel a csókkal, amelyeket már kénytelen voltam hetek óta elnyomni magamban, most azonban ismét feltámadtak bennem. Jelenleg nincs semmiféle kapcsolatom, jó lenne legalább egy potyaéjszakát beiktatni holnapig, hiszen csak emberből vagyok én is. - Ha pont téged szúrtak ki, akkor az azt jelenti, hogy nem nézel ki rosszul. Elhiszem, hogy kellemetlen, főleg azért, mert nem te kérted, hogy menjenek utánad, de büszke lehetnél magadra. Nagy eséllyel most tíz lányból nyolc azért zokog valamelyik rejtett sarokban, mert nem kaphattak meg téged. Bíztató mosolyt küldök a fiú felé, nem igazán megszokott dolog, hogy valaki azért lenne kétségbe esve, mert a lányok repülnek rá, mint a legyek. Miközben ő helyet foglal velem szemben – legnagyobb örömömre – én kinyitom az egyik vastagabb könyvet, melyet még a kis incidensünk előtt vettem le az egyik polcról, majd tanulmányozni kezdem. Az eszem természetesen semmit sem fog fel a lentebb leírtakból, hiszen folyamatosan visszatér arra a pillanatra, amikor Ashton megcsókolt, és szinte állandóan újabb vágy tör fel bennem, mely sokkal nagyobb, mint az azt megelőzőek. Nincs mese, ma kell valaki mellém, mert ezt nem fogom kibírni. - Szerintem felesleges próbálkoznod – csóválom meg a fejem, miközben megpróbálok túllendülni a holtponton. Nem egyszerű azonban a dolog, hiszen egy jóképű srác ül velem szemben, akit legszívesebben rácsapnék az asztalra, majd olyanokat művelnék vele, hogy még a gondolatába is belepirulok. - Nem mentek túlságosan messzire, itt lesnek rád, hiszen nem fogják feladni a dolgot. Nem hibáztatom őket, még én sem tudok ellenállni Ashton szemeinek, bár azért elég erősen igyekszem tartani magam. Társnak szeretném, olyasvalakinek, aki alkalmas lenne arra, hogy együtt vadásszunk, hiszen egyedül nem olyan egyszerű ez a dolog, de lemondani sem szeretnék róla. Amióta apám meghalt, anyám tiltott ettől az egésztől, azóta igyekszem titokban művelni a dolgot, viszont nem szeretném összetörni a szívét. Minél többszőr megyek el egyedül egy vadászatra, annál nagyobb az esélye annak, hogy többé nem térek vissza onnan. Viszont, ha Ashton mellettem lenne, akkor sokkal több esélyem lenne arra, hogy sikerre vigyek mindent. Elég erősnek, fürgének és eszesnek tűnik a dologhoz, nem hinném, hogy bármi baj lenne vele. - Mond, mit tudsz a vérfarkasokról? - pillantok fel rá kérdőn, mintha csak a tananyag része lenne, noha leginkább tesztelni szeretném őkelmét. - Mik annak a főzetnek az összetételei, amellyel a leghatékonyabban korrigálni lehet a farkas-kórt? Tudomásom szerint nem olyan szakra jár, amelyen ezt vennék a diákok, de ha tanult és kellően olvasott, akkor tudnia kell a dolgot. Sok könyvben említik ennek a bájitalnak az alapjait, sokan csak átsiklanak felette, de azok, akik igazán odafigyelnek a környezetükre, elolvassák és megjegyzik. Ritka adomány az ilyesmi, de annál hasznosabb. - Mit tennél abban az esetben, ha egy vérfarkas veszélyeztetne valakit a közeledben? - Sokan ilyenkor csak egy riasztó átkot lőnek el a farkas irányába, hiszen ez egy olyan cselekmény, amely során senkit sem sodornak veszélybe, mindezek mellett pedig igen hatékony. Személy szerint én nem ezt tenném, hiszen gondoljunk csak bele: elrohan, majd nem messze valaki mást öl meg. Akkor mire is jutottunk? Semmire. Habozás nélkül meg kell ölni. Mintegy magyarázatképp még hozzáfűzöm: - Szituációs gyakorlat, kíváncsiak rá, miként cselekednénk ilyen esetben. Ti nem szoktatok ilyen feladatot kapni?
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem arról van szó, hogy még sosem láttam nőt, de azért mégiscsak meg vagyok illetődve, olyan a múltam, amit másnak nem kívánnék, és a külsőm miatt mindenki a nyomomban jár, egyszerűen nem tudom kezelni ezt az egészet. Nem sikerült még feldolgoznom, hogy mit kéne kezdenem a lányokkal, hogy is léphetnék tovább. Ehhez képest ez a lány olyan természetesen kezeli a mentőakciót, mintha erre született volna. Nem nyomulós, szimplán kedves, aki jót akar tenni egy háztárssal. Nem felkínálkozik, pusztán tényszerű a javaslata, amivel le tudjuk koptatni a többieket. Hosszútávon persze nem biztos, hogy ez a mostani elég lesz, viszont dőreség lenne olyat feltételezni, hogy bármikor előkaphat az ilyen helyzetekben. Sőt, én sem akarnám, végülis nem vagyunk együtt, és semmi ilyesmi. Oldalra fordítom a fejemet, hogy minél kényelmesebb legyen a csók, ne feszengjünk, legalábbis ő nem, hiszen én már totál izgulok, így is komoly ismeretség kell nekem egy csókhoz, erre itt meg két mondat után belemegyünk. Szép lány, azt meg kell vallani, teljesen más, mint Nathalie volt, de ennek nincsen jelentősége, ettől még maradok magamnak való. Összehajolunk, félig behunyom a szememet, hogy ne legyen torz a látkép ilyen közelről, és elcsattan az a bizonyos csók, amely még csak nem is mímelés, nagyon is valóságos. Azt hinné az ember, hogy ő megáll itt, ám olyan vagányul hozzámsimul, hogy rég nem tapasztalt vágy cikázik végig a testemen fejbúbtól lábujjig, ez azért több mint egy csók, de mégsem lökhetem el magamtól, hiszen nekem segít. Így talán igen, hitelesebb, mintha csak odapasszantanánk. - Viszont csak csókot ígértél, mégis több lett.. szóval.. De legalább bevált. – Foglalom össze, hogy egyikünk sem teljesen így gondolta mindezt, de bánkódni nem fogunk, hiszen a célt elértük. Legalább mára lehet, hogy békén hagynak. - Nem szeretnélek többször.. zaklatni ezzel. Ez az én problémám, meg kéne valahogy oldalom. – Rázom meg a fejemet, többször nem szaladgálhatok hozzá. A kérdése egyébként logikus, de miért is mennék bele, hogy elmagyarázza. – Nekem.. nem jó. Ez most így hosszú, de különben sem én kellek nekik. Kiszúrtak valakit, akiért úgy divatból rajonganak, aztán ez vagyok én. Látod nem mindenki olyan, mint a többi fiú. – Nem is tudom, hogy visszaüljek-e, mert már így is teljesen zavarbaejtő a helyzet, és ez tovább fokozódna, ha maradnék is, inkább el kéne sietnem, hogy ne lássa, hogy milyen vörös a fejem. Viszont a lány leül, így.. Pár percig, legalább köszönetképpen én is helyet foglalok. - Ashton.. Nem is tudom, ki akartam volna menni az istállóhoz lovagolni egyet, de kérdés, hogy mennyire ólálkodnak a lányok a folyosón. Jól elijesztetted őket, amit köszönök.. Kérdés, hogy mennyire maradtak lőtávolban. – Próbálok elvonatkoztatni a csóktól, hiszen még mindig bizsereg a szám, és csoda, hogy a lábam között nem lett hirtelen merevedés a dologból, annyira egymásra tapadtunk..
Fogalmam sincs arról, voltaképp milyen hatással vagyok a fiúra, hiszen jelenleg is leköt a farmerem tisztogatása. Nálam van ugyan a pálcám, de néha képes vagyok annyira kétségbeesni apróságokon is, hogy teljesen elfelejtek mindent. Lemondóan állapítom hát meg, hogy ennek annyi, noha pár óra múlva, a Griffendél-toronyban ismét eszembe jut a dolog, és akkor pedig sikeresen ki is szedem némi mágiával a foltot, ez egyelőre azonban még várat magára. Elvégre, Ashton a közelemben van, nem szabad hagynom, hogy elússzon az esélyem. - Persze, ez a szakterületem – mosolyodok el magabiztosan, visszagondolva arra a tavalyi kis falura, ahol elintéztem egy vérfarkast, ezzel is elnyerve a helyiek bizalmát. Nem volt egy könnyű menet, pár napig nyomokat olvastam, emellett pedig majdnem kifutottam az időből, hiszen közel volt az újhold, de az utolsó éjszaka alatt sikerült a dolog. Ott segítettem a helyieken, noha a fiú és én teljesen más felfogással rendelkezünk a segítség szó értelmezése kapcsán. - Bárkinek szívesen segítek. Mindenben. Amikor elé lépek, látom rajta, hogy nem tudja, mit kezdjen a helyzettel, olyan ártatlan képet vág, mintha még életében nem látott volna nőt sehol sem. Aranyos ezzel a zavarral az arcán, szinte hallom, amint száguldoznak a gondolatai, egyik a másik után, miközben nem tudja, mihez kezdjen velem. Szép vagyok, ezt nagyon is jól tudom magamról, elvégre, szinte lépten-nyomon a tudtomra adják a srácok a dolgot, Ashton pedig jóképű, akinek mindig egy falka lány lohol a nyomában. Egyikünknek sem illene zavarban lenni, de ő még ebben is meglep. Semmi gond, kis félénk, nincs ezzel semmi baj, majd én betöröm. - Ugyanarra, amire te – lehelem a nyakába a dolgot, miközben karját a derekamra illeszti. Kár is tagadnom, nagyon jól esik az érintése, szinte beindít, azt azonban nem szabad elfelejtenem, hogy ki is most a partnerem. Ashton nem szereti a nyomulós lányokat, de ha már ennyire benne van a dologban, akkor miért is ellenkeznék? Elvégre, választási lehetőséget is adtam neki, egy szóval sem utasítottam, hogy öleljen át vagy hasonló. Kissé közelebb hajolok hozzá, nem eresztem a tekintetét, és azon nyomban meg is szűnik a külvilág számomra. Nem hallok és látok semmit sem, az egész olyan, mintha csak ketten lennénk a könyvtárban, és ezt az egészet nem azért tennénk, hogy elmenjenek a lányok, hanem csakis a magunk kedvéért. - Csókolj meg! - szólítom fel suttogva, némileg erélyesen, habár továbbra is csak színjátékra gondolok, ezért is lep meg annyira, mikor hirtelen az ajkaimra tapasztja a sajátjait, majd elmerülünk egymás csókjában. Nem zavartatom magam, karjaimmal átfonom a nyakát és kissé még jobban hozzányomom a testem. Már-már legszívesebben leteperném, itt és most nekiesnék, mindenki mást figyelmen kívül hagyva, ettől viszont visszatart a fiú zavara. Láttam, mennyire elpirult, nem mindennapi ez számára, szóval nem kellene magam alatt vágnom a fát. - Váó! - szólalok meg kissé levegő után kapkodva, miután szétválnak ajkaink, noha igyekszem azért leplezni, mennyire lenyűgözött az előbbi tettével, nem igazán szokásom dícsérni a fiúkat. - Hát, én csak egy színjátékot kértem, de igazad van... Ez hatásosabb... Lopva visszapillantok a vállam fölött és némileg örömmel veszem tudomásul, hogy az iménti lányhorda biztonságos távolságba ment, de azt magamban biztosra veszem, hogy visszatérnek még. Nem adják fel a dolgot Ashtonnal kapcsolatban, nekik nem akadály egy házasság sem, csupán aligha akarták végignézni a fiúval való testi kontaktosunkat. - Esetleg, ha máskor is szükséged lenne velük kapcsolatban a segítségemre, szólj nyugodtan – mosolyodok el, leküzdve magamban az iménti csók utóhatását. A lábaim már nem remegnek annyira és a légzésem is kezd normális ütemre váltani, egyszóval minden a lehető legnagyobb rendben. - Mondjuk, nem értem, miért kényelmetlen ez neked. Tudod, a legtöbb fiú örül neki, ha rajongótábora van. Ismét helyet foglalok az asztalom mögött, a másik asztalnál ülő srác eltűnt, nagy eséllyel ő is egyetértett a lányokkal abban, hogy ezekre nem érdemes időt pocsékolni. - Egyébként a nevem Melissa – mutatkozok be. - Gondolom, ha már megcsókoltál, legalább ezt tudni szeretnéd. Pluszban elejét veszem annak, hogy ne rohanjon el csapot-papot itt hagyva. Ha úgy teszek, mint akiben nem hagyott mély nyomot a csók, akkor ő is így fogja kezelni a helyzetet, és nem lesz annyira zavarban, amiért velem kell beszélgetnie. - És... merre indultál? - teszek fel egy újabb kérdést, miközben ismét magam elé húzom a jegyzeteimet, mint akinek feltett szándéka, hogy ismét nekiáll tanulni.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az ajka harapdálásán azért megfagyok egy pillanatra. Valahogy mintha olyan pótcselekvés lenne, amivel felhívja magára a figyelmet. Nem olyan direkt módon, mint azok a libák, éppenhogy közvetett módon, amitől nehéz elszakadni, ezért jól jön az a pillanat, amikor a ruháját vizslatja, mert rendezni tudom a vonásaimat, mielőtt végképp zavarba jönnék. Nem akarom kinevetni, de a mugli módszer valóban nem oldja meg a tintát, hiszen az pont olyan folyadék, amely beissza magát a rostok közé, és nincsen az a tisztítótószer, amely onnan kiszedi. Varázserővel lehet megoldani, egy sima háztartási bűbájjal, de nem akarom vele megsérteni, ha nem értené. Így pusztán ingatom a fejemet egy kicsit, és nem szólalok meg, csak visszatekintek a könyvespolcra, nagy nagy sóhajtozások közepette tovább pakoljak. Tudom, hogy amint elindulok kifelé, megindul ismét a sikoltozás, amit annyira rühellek. Már teljesen elszoktam attól, hogy értelmes emberek vegyenek körül, ezért aztán alaposan meglepődök, amikor a tintás lányka ismét megszólal, segítséget ajánl. - Van érzéked? Másoknak is segítesz? – Ezt nem értem teljesen, mintha valami önjelölt mentőangyal lenne. Vagy még rosszabb.. Pénzért csinálja? Nem, ahhoz túlságosan természetesek a mozdulatai, ösztönös, nem tudatos. Most úgy látom, hogy tényleg önzetlenül akar valahogy segíteni, de hogyan? Próbálom járatni az agyamat, lehet, hogy bedob valami varázslatot, és amivel eltereli a figyelmüket, míg én el tudok menekülni, lehet valahol öt perc nyugalmam. Elém lép, amitől picit megrezzenek, még jó, hogy körülöttünk most nincsen senki, nem szoktam meg én az ilyen közelséget. - Mire gondolsz? – Automatikusan a derekára illesztem a kezemet, ahogyan átfonja a nyakamat a karjaival. Az eddigi pír most lángvörösre változtatja az arcomat, kapkodom a levegőt, ilyen közelről már régen láttam lányt, direkt kerülöm még a szemkontaktust is. Ennek pedig itt ezek a nagy mandulavágású szemei, és a picit elnyíló ajkai. - Igaz.. Hogy mi? – Kérdezem, mert még mindig nem értem teljesen, hogy ezt most komolyan meg kéne tennünk? Próbálom magamban felidézni Nathalie hittől csillogó pofiját, de nem megy, hiszen úgy elbánt velem, mint annak a rendje, és ahogyan a háztársam hozzám simul, szinte koccan a mellkasomon a keble, behunyom egy pillanat a szememet, mert furcsa vágy suhan át ott alul. Vajon jobb, vagy rosszabb lesz, ha megteszem? A színlelés sosem volt a sajátom, ha már csinálni kell, akkor legyen az rendesen, ha már ez a lehetőség is fel lett ajánlva? Végül döntésre jutok, előrehajolok én is, és a szájára tapasztom a sajátomat. A küszöb felől csalódott moraj hallatszik, majd fújolás. Mintha távoznának, de még nem merem kinyitni a szememet. Valahogy eddig jutok a tudatos gondolkozásban, aztán elvesztem a talajt, mert olyan bizsergető az ajka, hogy még levegőt venni is elfelejtek.
Az ajkamat harapdálom, hiszen a srác vizslató tekintete kezd számomra igencsak kellemetlen lenni. Le is nézek hát magamra, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy egészen eddig egy szál mellben rohangáltam fel-alá a könyvtárban, és ő csak pont ezt szeretné jóindulattól túlcsordulva a tudtomra adni. De nem, minden tökéletesen passzol, ma még melltartót is sikerült felvennem, emellett pedig a ruhám sem egy kirívó darab. Máskor tényleg szeretem a bókokat, de ez most nem éppen az a pillanat... Emellett, a fiú sem olyasvalaki, akit szeretnék a polcomra helyezni, hogy mutogathassam, olyan kis esetlen jószág, vagy nem is tudom. - Hm? - Az ismeretlen hangot hallva kíváncsian pillantok fel, majd a szívem kihagy egy ütemet, ahogy megpillantom a srácot. Nem, még véletlenül sem vagyok olyan, mint az őt követő horda többsége, noha szerintem sem egy rossz darab, nekem azonban ennél nemesebb céljaim vannak vele kapcsolatban. Eddig jóformán fogalmam sem volt arról, miként szólítsam meg anélkül, hogy egy újabb szerelmes csajnak nézzen, akit alig bír levakarni magáról. Most azonban szinte ő adta a kezembe a megoldást. Miután felfogtam mondandója értelmét, vetek egy pillantást a tintásüvegre, amely jelenleg is kényelmesen fekve hever az asztalon, miközben a sötétkék festék türelmesen csordogál továbbra is a farmeremre. - Fene... - morgom magam elé, mindenről elfeledkezve, majd egy zsebkendőt rántok elő a zsebemből és kétségbeesetten kezdem el dörzsölni a kék foltot, miközben teljesen kimegy a fejemből ama aprócska tény, hogy számomra ennél könnyebb megoldása is lenne a dolognak. - Ez sose fog kijönni... Lopva a fiúra pillantok, azt hiszem, Ashton a neve, habár nem igazán jó a névmemóriám. Szerencsére, nem veszi észre, hogy pont őt szemlélem, hiszen leköti a rajongótábora. Még csak arra se kell néznem, hogy tudjam, miről is van szó... A fiút szinte lépten-nyomon követi egy csapat lány, akik mindig egy adandó alkalomra várnak, hogy a közelébe férkőzhessenek. - Segíthetek neked lerázni őket – szólalok meg magabiztosan, majd megvárom, amíg Ashton rám pillant. - Van érzékem az ilyesmihez, hidd el. Ezeknek csak egy gyenge pontjuk van: te. Tökéletes indok arra, hogy a fiú szóba álljon velem, ennél jobb alkalmam nem lesz a dolgot illetően. Elég bizonytalan a gyengébbik nemmel kapcsolatban, ha én kezdeményeznék vele, valamiféle buta libának fog elkönyvelni magában. Ha pedig eljutnánk odáig, akkor nagy eséllyel nem tudnám kijavítani a dolgot. - Csak ne mozdulj.. - szólalok meg, miközben felállok, majd elé lépek. Hátrasandítok, mivel én háttal állok a bejáratnak, de látom, amint mozgolódás támad a lányok között. - Rendben, mind látja – szólalok meg halkan, miközben karjaimmal átfonom a fiú nyakát. - Tégy úgy, mintha megcsókolnál – szólítom fel olyan hangnemben, mely esélyt sem ad a tiltakozásra. Elvégre, nem kell megcsókolnia, nem várom el tőle, elég csak eljátszania a dolgot, az pedig nagy eséllyel neki is menni fog, igaz? Emellett pedig én is szép kis hasznot húzok a dologból, hiszen az eddig velem szemezni próbáló srác is úgy figyel, mintha az élete múlna rajta. - Na, mi lesz? Türelmetlenül pillantok rá. Tudom én, hogy nem szereti az ilyesmit, de ha én lennék a helyében, egy percet sem haboznék a dologgal. - Nézd, azok a lányok ott téged várnak – sóhajtok fel kelletlenül. Komolyan nem szoktam meg, hogy nekem kelljen győzködnöm a srácokat, hogy megcsókoljanak, ez valahogy nem az én műfajom. - Ölelkezhetünk itt percekig, nem fognak elmenni, amíg nem látnak valamit, amit ők szeretnének veled művelni. Hidd el, nem érdekel, ha nem csókolsz meg, nem fogok kiborulni, nekem elég egy színjáték is, ami elég hihető számukra. Így le fognak kopni egy-két órára, bízz bennem. Elvégre, én is lány vagyok, vagy mi a fene. Közben a testemmel még jobban a fiúhoz simulok, hogy minden porcikámat érezhesse. Nem akarok visszaélni a helyzetemmel, eszem ágában sincs letiporni őt, de valamennyi jó nekem is származhat ebből az üzletből, nem igaz?
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az utolsó évem kezdődött a napokban, ideje ráfeküdnöm a végső vizsgákra, mert nem fogják ingyen adni a bestiamester oklevelet. Talán a legkiemelkedőbb sárkányölő vagyok az iskolában, ám ugyanúgy számot kell adnom az elméleti tudásomról is. Biztos vagyok benne, hogy furmányos kérdések lesznek, és olyan fenevadak, amik valamely mágiaág által meg vannak bűvölve, hogy ne úgy viselkedjenek, mint amúgy szoktak, így a váratlan helyzetekkel is tisztában kell lennem. A lányhorda a könyvtár küszöbéig kísért, bent már nem túlzottan szokásuk érvényesülni, mert Madam Cvikker lepisszegi a vihogókat. Talán éppen ezért is ez a fő menedékem azon túl, hogy tényleg értelmes olvasmányokat találni. Az fel sem merül bennem, hogy az engem zaklató lányok egyike is értelmes könyveket olvasna, és intellektuális partner lenne. Nem mintha ez lenne az egyetlen kizáró ok. Észreveszem, hogy az egyik srác nagyon nézi az utolsó szabadon maradt helyet, viszont a háztársam, az az egzotikus külsejű lány habozás nélkül tornyosít fel könyvhalmot oda, nehogy véletlenül odaüljön az illető. Sóhajtva emelkedek fel a saját helyemről, odamutatva a fickónak, hogy átadom, foglaljon csak helyet. A kezemben maradt könyvvel indulnék kifelé, ahol már hatalmas szemekkel várnak a lányok. Beharapom az ajkamat, és megtorpanok. Kék szemeimmel keresek valami menekülő útvonalat, de nem jut eszembe semmi. Csak arra leszek figyelmes, hogy a magának való csajszi nadrágja lassan úszni fog a tintában. Ha már a helyet foglaló sráctól egy köszönömöt sem kapok, akkor legalább a lánynak segítsek, ő nem jött oda hozzám, tehát nem az a típus, akinek csak a külső számít. - A nadrágod.. tiszta tinta. Gondoltam szólok. – Szólok hozzá, ám szórakozottan lépdelek kettőt arébb, most már látnak is a küszöbön ácsorgók, nem fogok innen kijutni. A könyvtáros nem hagyja, hogy itt bent vihogás legyen, ezért is nem jöttek be a lányok, de mivel más kijárat aligha van, elhatározhatták, hogy megvárnak. Nem tudom elhinni, hogy nincsen órájuk, vagy más elfoglaltságuk, mint utánam koslatni..
Apu ugyan mindig mondogatta annak idején, hogy ha a tanulás és a vadászat között kell választanom, akkor mindig az elmélet legyen az első, hogy a későbbiekben bármire lehetőségem lehessen. Én azonban nem szerettem volna ügyvéd, bankár, orvos vagy egyéb minyavalya lenni, számomra ez a hivatás volt az, melyben kiteljesedtem. Imádtam vadászni, a nyomozgatás mindig lekötött, sokkal jobban, mint a francos tananyag, melyben semmi kihívás sincs, szinte betűről-betűre le van írva minden, az embernek csak bemagolnia kell a dolgot. Ebben mi az élvezet, de komolyan? Most azonban, hogy eljött a félév, én pedig hetedikes lettem, be kellett látnom, hogy apu nem csupán hülyeségből mondogatta állandóan ezt az egészet.. A tanulnivalók egyáltalán nem kíméltek minket, a tanárok minden napra találtak vagy hét-nyolc oldalnyi bemagolandó szöveget, melyek – mint hangsúlyozták – nem olyan vészesek. Oké, az elején én is így gondoltam, hát nem is tanultam belőlük egy betűt sem – mert kire hallgasson az ember, ha nem a tanárokra? - , így inkább megelőlegeztem magamnak egy kis lazítást, némi flörttel és desszertként mellé egy kis vadászattal fűszerezve. Semmi komoly, néhány ordas rakoncátlankodott karácsony környékén a házunkhoz közeli vadonban, hát mentem és adtam nekik ajándékba egy szép ezüstkést. Egyenesen a szívükbe. Ilyenkor sosem szabad azon gondolkodni, ki is volt az illető, mielőtt farkassá vált volna, hiszen akkor az emberen úrrá lesz a könyörület, így pedig ismét lehetőséget ad nekik a gyilkolásra. Nofene, már megint elkalandoztam... Szép szokásom, imádok álmodozni, most azonban tanulni jöttem a könyvtárba. Erről árulkodik az előttem lévő asztalon szétszórt papírok sokasága, illetve a lassan folydogáló tinta, mely egyenesen a farmeremre csepeg, de még mindig nem vettem észre, hiszen annyira leköt a teménytelen elmélet. Vagyis leginkább csak lekötne, de szinte állandóan másfelé kalandozik a tekintetem, hiszen a könyvtár jelenleg dugig van hetedévesekkel, szinte egy szalmaszálat sem lehetne úgy leejteni, hogy ne essen rá valakinek a valamijére. Ott van rögtön Ashley és Martin. A sarokban lévő asztalnál ülnek jelenleg, miközben Martin szinte könyékig van Ashley szájában. Hányinger komolyan, normális esetben el is fordítanám róluk a tekintetem, de most ez egyáltalán nem megy. Vagy vegyük azt a srácot, aki a velem szemben lévő asztalnál ül és folyamatosan szemezni próbál velem. Sikertelenül. Szegény nem az én esetem, meg is próbálom ezt ily módon a tudtára adni, de úgy tűnik, vannak taktikák, melyek nem válnak be. Hatalmas sóhajjal fordítom tekintetem ismét a tananyagra, de amint meglátom, hogy a bájitaltan van legfelül, szinte rögtön meg is csappan a kezdeti lelkesedésem, melyet még az első évfolyamon szedtem magamra. Az igazat megvallva azonban bármelyik tantárggyal ez lett volna a harci helyzet, ez csupán gyenge kifogás részemről. Egyszerűen nem volt kedvem semmihez. Ha már a könyvtárban üldögélő alakok is érdekesebbek, mint maga a tanulnivaló, akkor ott már nagy a gond. Hátradőlök a székemben, majd ismét megállapítom magamban, hogy tömeg van. Sehol egy üres hely, pusztán a velem szemben álló szék árválkodik egymagában, mellyel igen vehemensen szemez az előbb még velem szemező srác. Komolyan mondom, ha ez ideül, akkor visszamegyek a hálókörletbe és szüzességi fogadalmat teszek, majd bevonulok valamerre apácának. A biztonság kedvéért azonban gyorsan odapakolom a legvastagabb könyveket, majd immár elégedett képet vágva egyenesedek ki. Ha ez a jel nem világos számára, akkor semmi.
Megjegyzés ♦ Ruha ♦ Zene ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
