2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem hagyhatom, hogy miattam sírjon, akkor inkább visszahúzom a kezemet, most még egy baráti ölelésnek sincs itt a helye. Bólintok, megértem, hogy mit is érez, jelen helyzetben én is utálom magamat, és ezt az egészet, hogy így kellett történnie. Minden oly tökéletes volt, s életemben először voltam szerelmes. Lehet, hogy mindez tényleg eddig tartott? Amikor rájöttem, hogy nem tudok csak a barátja lenni, és rettegtem attól, hogy mit is válaszolna, most még inkább nehéz helyzetbe kerültem, amelyből úgy fest, nincs kiút. Napokon át örlődtem, és nem volt elég, ő mondja ki a végén, amit már én is sejtettem. – Igen, azt hiszem igazad van. Többé már nem tudsz úgy nézni rám. – Bólintok, miközben erőt veszek magamon, hogy ne vékonyodjon el a hangom. A tincseim a homlokomba hullanak, és pusztán pótcselekvésként teszem meg, hogy kisöpröm őket a szemem elől, hogy addig se fojtogassa a torkomat a sírás. - Hogyne.. Én megértem mindezt. Ha szeretnéd, akkor lehetek csak a barátod, aki megnevettet néha, de ennyi, és semmi több. – Attól mert, hogy én szeretem, még nem kell neki is mindezt így éreznie. Én voltam számára az első minden tekintetben, és hatalmasat csalódott, még ha nem is tehetek róla. Vagyis tehetek, mert kár volt olyan naívnak lennem, de ezen most nem változtathatok. S jobb is, hogy ő fordul sarkon, én nem is tehetném, egész egyszerűen nem vagyok abban a helyzetben. Csak nézek utána, még akkor is, amikor már rég eltűnt a lépcsőfordulóban. Ebben a percben ért véget az életem. Legalábbis most így érzem. Leroskadok a fal tövében, átkulcsolva a térdeimet, és rádőlve, némán szenvedek.
* Ahogy ő sem, úgy én sem gondoltam, hogy ilyesmi megtörténhet. A szerelmi bájital az iskolában inkább csak a csíny szerepét tölti be, senki nem használja vagy használná komoly csábításra, olyanra aminek következményei lehetnek. Vajon annak a lánynak mi lehetett a célja mindezzel? Volt egyáltalán, vagy csupán szórakozni akart? A lelkem háborog, nem tudok tisztán gondolkodni, nem tudom végig követni az egészet, magyarázatot találni. Ha Gerryre nézek csak azt látom ahogy egy másik lánnyal együtt van és ez fáj, kimondhatatlanul fáj. Szerencsére annyira nem homályosít el a tudat, hogy azt gondoljam Gerry valóban megcsalt és csak így akar alibit biztosítani magának, nem ez szóba sem jöhet, tudom, hogy szeret. Mégis ez az egész…Ezt át kell gondolnom, le kell nyugodnom, hogy gondolkodni tudjak. És végül is mindegy ki volt az, a lényeg, hogy nem az iskolából, akkor viszont az is lehet, hogy nem Gerry volt a célpont, csak valaki aki…de ez se igaz, hiszen előre megbeszélt találkozó volt a Gringottson keresztül. Ki lehet az a lány aki ismerte Gerryt és tudja hol dolgozik és azt is, hogyan lehet elérni, csapdába csalni….Jaj! Ez annyira nehéz és az is…látni az arcán a bűntudatot, a szenvedést, a bizonytalanságot, de nem tudok, képtelen vagyok most biztosat mondani neki. Felállok mikor felém lép, megrázom a fejem, a tincseim, az általa annyira szeretett tincseim repkednek az arcom körül, a sírás megremegteti az ajkaimat és újra könnyek lepik el a szemeimet mikor felnézek rá. Két karommal átölelem magam, szorítom magam és ujjaimmal a ruhámon keresztül markolok a bőrömbe de nem segít, nem fáj jobban mint a szívem.* -Jaj Gerry…ez nem ilyen egyszerű. Én…én szeretlek, de ez…én nem is tudom. Én most nem tudok gondolkodni, képtelen vagyok rá. Mindkettőnket becsapnám ha most azt mondanám felejtsük el, úgy is ott lebegne minden percben a fejemben és soha nem éreznénk már ugyanazt. *Hogyan mondjam el, hogy szeretem és bízom benne mégis képtelen vagyok csak úgy túllépni ezen? Talán ha nem ő lett volna az első és egyetlen az életemben, talán ha tapasztaltabb lennék, ha idősebb, ha együtt élnénk….és csak ezek jutnak eszembe, az ő előélete amit majdnem végig asszisztáltam, az nem. *-Sajnálom Gerry de, kérlek adj egy kis időt nekem. Én, elhiszem, hogy nem akartad, de megtörtént és nem tudok úgy rád nézni, hogy ne őt lássam, pedig nem is ismerem az arcát. Nem tudlak úgy megérinteni, hogy ne jusson eszembe, talán ő is épp ott érintett meg. Nem tudlak úgy megcsókolni, hogy….*Csak ennyit tudok mondani, elcsuklik a hangom de jól tudhatja, hogy mi lehet a folytatás. Mélyet sóhajtok azt is remegőn szinte kapkodva.* -Sajnálom, tényleg sajnálom.*Már csak suttogás jön ki a torkomon, épp csak lehelem, újra megrázom a fejem majd sarkon fordulok. Menekülök, talán az igazság elől vagy a csalárdság elől, vagy az elől, hogy valaki magának akarta őt, vagy kettőnk közé akart állni, és ez utóbbit nem hagyhatom. Ám amíg a fejemben rendet nem teszek, addig kettőnk között sem lehet minden ugyanolyan mint régen és erősebb sem.*
//Bocsi, de ennek most így kellett lennie. De lesz folytatás. //
De igen, valahol hülye is vagyok, mert az alap, hogy nem fogadunk csak úgy el italt egy idegentől, még akkor sem, ha ügyfél. Az ügyfelek pont hogy erőteljesen motiváltak abban, hogy a bank ellen valamit tegyenek, és ez esetben maximálisan én képviseltem a Gringottsot. Voltam annyira felelőtlen, hogy beleugrottam ebbe, és még nem tudom, hogy milyen következményei lesznek azon túl, hogy így meg lettem vezetve. Talán szerencsésnek mondható a helyzet, ha az a nő nem a valódi Eleanor volt, csak a tárcámat akarta, meg egy kis szórakozást, és fogalma sem volt a bankos ügyletről. – Akkor sem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet. – Csóválom a fejemet, meg kell értenie, hogy az élvezet messze eltörpül a szerelemtől, amit iránta érzek, és így a bűntudattól is, amely már nem hagy nyugodni. Elképzelésem sincsen rá, hogy hogyan is lehetnék mindezen túl, de én vagyok a kisebb gond, Lavender olyan kislány volt még nemrégiben, most pedig nekem adta magát, s talán éppen azon gondolkozik, hogy nem volt értelme a múltamból kifolyólag. Pedig változtam érte, ahogyan beleszerettem, és most ez mintha teljes visszaesés lenne, noha nem akartam, és nem volt akaratlagos. Ahogyan visszatéved a tekintetem a göndör szöszi arcára, látom én a könnyeket, de nem tudok moccanni. Megtehetném, hogy átölelem, vagy megfogom a kezét, jó eséllyel simán ellökne magától. Legalábbis most ezt képzelem. Ezúttal állom a pillantását, ez az igazság pillanatra, nincs mit tenni. Nekem bőven volt rá időm, hogy megemésszem a történteket, és hogy elé álljak, neki most mindent percek alatt kell lereagálnia. Nem nyúlok a keze után, amikor elhúzza tőlem, hiszen mindez teljesen érthető. - Nem tudom. Csak a külseje van meg. Eleanorként azonosítottam, az a nő jött volna el a találkozóra, akivel egy hagyatéki ügyben tárgyaltam. Nem kértem okmányokat, mert egy bárban volt megbeszélve a találkozó. A nő világos hajú és bőrű boszorkány. Itt az iskola környékén, de még a Roxmortsban sem láttam. – Sóhajtok fel, és továbbra is várom az ítéletet. Nem tudok felhozni mentségként semmit, hiszen az én hibám, hogy mindez megtörtént, még mindig a legjobbat feltételezem a gyengébbik nemről, de kétségkívül lényegesen tartózkodóbbnak kéne lennem, amióta Lavender így az életem része. – Szeretlek! Meg tudsz bocsájtani? – Függesztem most az arcára a tekintemet, és lépek egyet felé. Meg kell próbálnom, hogy legalább a barátja maradhassak, hiszen nem tudnám elképzelni az életemet nélküle. Semmiképpen sem!
* Gerryn nem igazán látszik semmi amitől ne lenne jól, és eszembe sem jut, hogy a lelke sérült. Nem, egy fiúval ilyen nem történhet meg, egyébként Gerry erős, mindig magabiztos. Ezért furcsa, hogy láthatóan nem tudott túljutni a történteken, amiről még nem tudom micsodák. Szerelmi bájital. Valakibe belezúgott egy kis időre, de ez nem valódi, sosem az, és szánalmas arra nézve aki képes ilyesmit elkövetni mással. Magát hibáztatja, pedig pont ő az aki nem hibás, ismerem jól a szerelmi bájitalt, elvégre penge vagyok bájitaltanból, egyébként meg hatodikos anyag. *-Nem voltál hülye, kivédhetetlen hacsak nem tudsz róla.*Próbálom enyhíteni a bűntidatát és fel sem tűnik, hogy valami más lehet e mögött. Az ercára simítom a kezem és magam felé húzom a fejét, hogy nézzen rám. Ám a következő mondat egyetlen szóból áll és a többit már nem is hallom. Az az egy szó úgy letaglóz mint bárd a sárkányt. A kezem is megáll a levegőben, az ajkaim elnyílnak és csak bámulom őt de nem is látom. A fejemben azonban ezernyi kép pereg le vele és egy ismeretlen, arctalan lánnyal amint egy ágyban hemperegnek, szerelmeskednek úgy mint ahogy mi tettük és tesszük az első alkalom óta, amikor csak lehetőségünk nyílik rá. A szívem környékén fájdalmat érzek, persze csak bebeszélem magamnak, de tényleg úgy érzem, hogy fizikailag fáj. A gyomrom pedig kavarogni kezd mint egy romlott étel után. A szemöldökeim összehúzódnak a homlokom ráncolódik ahogy a gondolatok egymást követik az elmémben. Borzalmas érzés, pedig az eszemmel tudom, hogy nem tehet róla, mégis most szembesülök először a szerelmi bájital hatásával. Ilyen erős lenne? Azt hittem csak egy csók, vagy több, az érzelmeket hevíti fel és tereli egyetlen személy felé, nem a testi vágyat. A szemeimbe ismerős, szúrós fájdalom költözik, könnyek gyűlnek bennük aminek árját képtelen vagyok visszafogni. Ere nem számítottam, a földbe döngöl a tudat, hogy Gerry mással volt és még élvezte is, mert gondolom élvezte, hiszen az érzelmei csúcsra jártak. Persze most pocsékul érzi magát, de ez már nem jut el a tudatomig. Meg sem tudok szólalni az első döbbenettől, nincs egyetlen tiszta gondolatom sem, egyetlen racionális ami megmagyarázná nekem, hogy ez egy olcsó és gonosz bűntény volt, egy merénylet Gerry ellen és persze ellenem is, nem pedig olyan kilengés, félrelépés amihez hasonlót régen művelt. Visszahúzom a kezem, az ölembe ejtem a másik mellé, majd szorosan összekulcsolom az ujjaimat, olyannyira, hogy az már tényleg fizikai fájdalmat okoz, de még mindig jobb erre figyelni, mint a lelkemben dúló viharra. Hosszú ideig tart mire képes vagyok megszólalni, és akkor sem a felmentés szól belőlem.-Ki volt az?
Kínlódva, remegve mondom ki, hogy mi is történt, de nem tudom teljesen érthetően megfogalmazni a közelmúltban történteket. Hiába, hogy Lavender még az enyém, fiatal, és tapasztalatlan, nem csoda, hogy a csókra, vagy netán ölelésekre gondol, nem pedig bármi többre. Amikor megsimítja az arcomat, máskor beleidomulnék macskamód, de most összerezzenek az érintésétől, holott nem vele a baj. Úgy viselkedek, mint valami kislány, akit megerőszakoltak, de tulajdonképpen úgy is érzem magamat, még ha biztosan elképzelhetetlen női szemmel. Pedig lehetséges. Ha szerelmes vagyok, és írtóznék attól, hogy Lavendernek bármi módon ártsak, akkor igenis erőszak, ha akaratom ellenére vesznek rá ilyesmire. - Nem túlzottan. Undorító, ami történt. Főleg magammal nem vagyok kibékülve. Hogy lehettem ilyen hülye, naív? – Rázom a fejemet rá se nézve, mintha Lavender lenne az ítélőbíróm, és máris bebeszélem magamnak, hogy úgyis valami negatív véleménye lesz, és meg is fogom érdemelni. Aztán mégis kibököm. – Lefeküdtünk. Az a por minden mást elfededett velem, és csak őt akartam. Valami sötét boszorkány, akinek ez lehet a kedvtelése. Azóta le se tudom magamról mosni.. ezt az egészet. – A szégyenre értem persze, hiszen semmilyen más maradandó nyomot nem hagyott. A szó szoros értelmében nem is történt erőszak, pont ez benne a megdöbbentő. Ha legalább viselném a nyomát, akkor könnyebb lenne elfogadni, hogy bántottak. - Nem, nem fogom többször, és mást sem. – Nyilván arra nincs ráhatásom, hogy ha az ételembe kevernek valamit, de talán az ilyesmi inkább italban oldódik, azt pedig jobban kell felügyelnem. Nem tudok most megszólalni, pedig olyan jó lenne hozzábújni, vagy valami. Mintha olyan könnyű lenne túllenni, Lavender gyorsan el is vágná a dolog folytatását. De vajon akkor is így a dologhoz, ha már tudja, hogy nem csak csók volt, hanem szex is?
*Látom rajta, hogy valami bántja és valamiért azt érzem, hogy a baj engem is érint, bár még makacsul ragaszkodom ahhoz a gondolathoz, hogy a koboldok a hibásak. A mondat kijelentés volt, Gerry mégis válaszol rá mintha csak megerősíteni akarná az én szavaimat. S pont ezért válik az egész komollyá. Mire az ablakbeugróhoz érünk már érzem ahogy a melegség kúszik fel a fejemben, most azonban nem a zavartságtól pirulok el hanem a félelemtől. Valami történt ami nem jó, nagyon nem jó és talán próbára teszi a kapcsolatunkat is. Lehetséges lenne? Történhet velünk olyan? Már abból is rosszra következtetek, hogy nem akar rám nézni. Gerry mindig, minden tekintetben a szemeimbe nézett, ha jót mondott vagy rosszat, ami kellemetlen volt vagy kínos. Igazság szerint az utóbbiakból nem volt sok, talán egy-kettő, de most…azt hiszem ez a nem rám nézés a vízválasztó, amikor pontosan tudom, hogy nem a koboldok voltak a bűnösök. De akkor vajon ki? És mit csinált Gerry amit ilyen nehezen vall be? Tudja jól, hogy bármit megbocsátanék neki, de ez nem az „elfelejtettem az évfordulónkat, vagy a születésnapodat” kategória. Mire megszólal már elszorul a torkom is és a szívem ott dobog azon a szűkké vált kis helyen. Akadozva kezd neki, az eleje még egész jól hangzik tekintve, hogy valami bajt akar elmesélni. Még reménykedem, hogy csak ő látja bajnak és egyébként megoldható. Oké, valaki kiadta magát Eleanornak. Na és? Becsapták és kárt okozott a banknak? Kirúgták? Már épp rákérdeznék amikor kinyögi, hogy elkábították. Nos, mindenre számítottam csak erre nem, el is tátom a számat, és a kezemet odakapom, hogy elfojtsam a sikkantást, ami most biztosan nem mókás lenne. De még itt sem gyanakszom. Varázspor. Kirabolták, oké.* -De..de azért jól vagy?*Aggódva simítom a kezem az arcára. Szerelmi bájital. Beleszeretett valakibe? Annak elmúlik a hatása és nyoma sem marad. Persze az emlék, amit a bájital hatása alatt tett. És akkor mintha belém csapna a villám, egy időben annak az egyetlen szónak a kimondásával. Megtörtént.* -Mi történt meg?*Nem vagyok képes elképzelni és elhinni. Ki kell mondania szó szerint, különben nem fogom érteni. Megtörtént. Szerelmi bájital. Megcsókolta? Talán többször? Elhúzom a kezem, az arca égeti a tenyerem és csak nézek tócsányira kerekedett szemekkel, már szinte fáj ahogy feszül. Lehatja a fejét. Túl nagy a baj, de én nem gondolok arra, még mindig nem, ami valójában megtörtént. Ahogy felnéz rám, talán más lánynak beszédesebb lehet, de nekem nem az. Én feltétel nélkül bízom benne, tudom, hogy szeret és nem voltak olyan csalódásaim melyek megtanítottak volna olyasmire, amiben most részem…lesz. Hamarosan. Amikor elmondja szó szerint.* -Jó…oké….megitattak szerelmi bájitallal….elmúlt a hatása… mindig elmúlik. Gondolom megcsókoltad azt a valakit. Többször. De nem fogod többé. *Csak kapkodom a levegőt miközben hangosan végigveszem mit is tudok. Olyan nagyokat sóhajtok a szavak között mint aki egy hegy megmászásának a végén jár. Ez persze nem tesz jót, el fogok szédülni ha tovább folytatom, de most nem vagyok képes kontrollálni magam és félek attól, hogy ez az egész nem ilyen egyszerű.*
Ha valóban sikerült volna összeköltözni Lavenderrel, akkor ez a mostani talán meg sem történik. Hiszen akkor jobban odafigyelünk egymásra, és nem vagyok olyan óvatlan, hogy csak úgy beleigyak valamibe, aminek nem ismerem pontosan a tartalmát. Ciki. Bárcsak ez lenne most a legkisebb gondom. Nem is az zavar jobban, ami velem történt, sokkal inkább, hogy a drága szöszkém hogyan fogja lereagálni. Bármennyire is erőszak történt, ha lényegében élveztem a tudtomon kívül.. Ez olyan.. undorító, és kimagyarázhatatlan. Nem csoda, hogy tükörbe sem tudok lépni, de muszáj összeszednem magamat, hogy elé álljak, lesz ami lesz. Mint amikor szerelmet vallottam neki, ott is felkészültem arra, hogy soha többé nem látjuk egymást. Sajnálatos módon most még nagyobb a zűr, és nagyon is kétséges, hogy ezt túléli-e egyáltalán a kapcsolatunk, na meg a barátságunk. Talán ez a büntetést azért az életért, amit űztem oly sok éven át. Igaz, nem voltam én rosszindulatú, de olyan céltalan élet volt az egész. – Az van, igen. – Hagyom, hogy belémkaroljon, noha összerezzenek az érintésétől. Nem kéne így lennie, de gyomorforgató még magamra gondolni is. A barátság ebben az esetben viszont erősebbnek bizonyul a szerelemnél, vele talán sikerülhet, hogy ne kerülgessen furcsa mód a sírás. Erőt veszek az elszoruló torkomon, s követem a párkány irányába. Ott elengedjük egymást, de még mindig nehezemre esik rá nézni, végül mégiscsak megteszem, és vontatottan kezdek bele. – Igen, egy hagyatéki ügy miatt kellett dolgoznom. Kerestem egy bizonyos Eleanort egy váza miatt, és az, aki ennek az Eleanornak adta ki magát.. Nos.. elkábított. Valami varázspor lehetett. Mintha valami szerelmi bájital lett volna, csak.. talán még erősebb, vagy nem tudom. Megtörtént. – Hajtom le a fejemet, mintha a hóhér előtt állnék, úgy várom az ítéletet. A szerelmi bájital hatása alatt az ember olyan boldog, és ettől még nem tűnhet erőszaknak, de ha az ember olyasmire kényszerül, amit amúgy nem tenne meg, akkor igenis az. Más kérdés, hogy Lavendernek erről nem biztos, hogy ugyanaz a véleménye. Most felnézek a gyönyörű kék szemekbe, nem tudok most megszólalni, mert nem is tudom, hogy mit mondhatnék.
*Másfél nap. Örökkévalóságnak tűnt és közben nem hagyhattam ki az óráimat, pedig bárhol szívesebben lettem volna mint a tanteremben. Hiába mondtam McGalagony professzornak, hogy Gerryvel biztosan baj van, sajnálatos módon már nem vagyunk kisdiákok akiket pátyolgatni kell és ellenőrizni. Ráadásul Gerry valamilyen munkát vállalt el a Gringottsnak ami fontos és „el is húzódhat napokig” ahogy McGalagony mondta. Ő nem szólhat bele az egyetemisták életébe, van éppen elég elsős akire ügyelnie kell és a felsőbb osztályok tanulóinak sem nőtt be a feje lágya, szóval van dolga elég a mi gondjainkon kívül is. Tanítás után azt terveztem, hogy elmegyek a Gringottsba és addig nem jövök el onnan amíg felvilágosítást nem adnak Gerryről. Azt mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem tudtam az órákon figyelni, hiszen reggel tanítás előtt is próbáltam hozzá bejutni, de nem tudtam, szóval fogalmam sincs miről szólt az a pár óra, a legutolsóról még ki is küldött a tanár, mondván ha nem figyelek, teljességgel felesleges ott rontanom a levegőt. Az elülső udvaron próbáltam magam összeszedni, hamarosan ki is csengettek és megindult a diák áradat. Megvártam míg mindenki eltűnik, vagy majdnem mindenki, és esélyes, hogy a Griffendél toronyba már mindenki felért, így nem találkozom majd senkivel. Tudtam, hogy látni rajtam a gondjaimat és amilyen cserfes szobatáraim vannak, úgy sem hagynak békén. Valahogy be kellene vinnem a cuccaimat a szobába és máris mehetnék a Gringottsba. Most sajnáltam, hogy tavaly lemondtam a Gerryvel közös szobáról, pedig megpróbáltuk. Azután a nyár után minden megváltozott, a fellegekben repkedtem és azt hittem ha együtt lakunk, egy szobában csodálatos lesz. Nos az is volt, épp ez volt a baj. Fura, tudom, de képtelen voltam tanulni, pedig régen ment akkor is ha Gerry a közelemben volt, de azóta, hogy….szóval bármilyen fájdalmas is volt, azt mondtam visszaköltözöm a régi hálókörletbe és csak hétvégente bújunk össze. Most viszont a döntésem súlya alatt valahogy be kell sompolyognom anélkül, hogy kérdőre vonnának. Vagy egyszerűen nemet is mondhatok. Igen, muszáj minél előbb Gerry nyomára bukkannom, szóval a sarkamra állok. Elindultam hát fel a toronyba, erős elhatározással és nem kevesebb lelkesedéssel, ám a Kövér Hölgy portréja mellett a sarokban Gerryt fedeztem fel. Nyúzott arcából ítélve elég indoka volt a távolmaradásra, arra viszont nincs mentség, hogy nekem nem szólt. Odalépek elé, nézem őt és minden mérgem elszállt, az aggódásom azonban a duplájára nőtt. Mi lehet az ami Gerryt ennyire kiborította? Esküszöm, ha még egy ilyen ügyet rábíznak a Gringottsban, én leszek az első roxdorti diák aki elvarázsol egy koboldot.* -Baj van.*Mondom ki a nyilvánvalót, majd belekarolok, körülnézek és elhúzom őt a távolabbi lépcsőfordulóhoz. Az ablakbeugrónál állok meg és leülök a belső párkányra őt is magam mellé húzva.* -Jól vagy? Mesélj. Mit kellett elintézned azoknak a fösvény koboldoknak?*Gyanútlanul arra gondolok, hogy ők a hibásak mindenért, mert mi más történhetett?*
Azok után, hogy egy roxmortsi kocsma egyik szobájában ébredtem anyaszült meztelenül kiterülve, égető fejfájással, kifacsarva, nem csoda, hogy amint tehettem, máris utánanéztem hogy mi is történhetett. Volt ugyan egy sejtésem, de segítségül hívtam egy gringotts-i koboldkolllégát, hogy mutassa meg nekem, hogy volt velem az elmúlt órákban. Ketten néztük végig, én elszörnyedve, ő rezzenéstelen arccal. Na igen, a koboldokat aztán nem lehet csak úgy kihozni a sodrukból. Volt olyan gáláns mégis, hogy egy olyan gömbbe zárja a látottakat, ami a mágiaügyi minisztérium jóslait is tárolja. Ha vissza akarnám nézni, vagy éppen meg akarnám mutatni másnak. Fogalmam sincs, hogy ki az a nő, de hogy nem az általam keresett Eleanor, az biztos. Undorodom magamtól, és nyilván Lavender is elküld majd a fenébe, hogy itt élvezkedem másokkal, de meg kell értenie! Ha mást nem, akkor barátként van most rá szükségem. Így másfél nap bújkálás, és önutálat után elindulok vissza az iskolába, hogy beszéljünk. Tudom, nem vagyok egy szentéletű, de sosem voltam ilyen senkivel, ez a nő szó szerint kisajátított a saját perverz vágyaira, és bármi is látszik, én ezt nem akarhattam. Így hát erőt veszek magamon, és muszáj elé állni. Igen csapzottnak tűnök, annak ellenére, hogy lassan már óránként fürdök, de azt a mocskot nem tudom levakarni magamról, hiszen mindez koránt sem testi eredetű. Várakozom inkább a Griffendél klubhelység előtt, hogy Lav feltűnjön, elméletileg már véget értek az órái, itt lehet valahol a közelben. Viszont nem akarok bemenni, hogy a többi griffes érdeklődjön, hogy mi újság velem. Azt hiszem másokkal most nem akarnék egy szót sem váltani.
De lesz folytatás. 
//
