2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Részegnek nem mondanám magamat, legfeljebb spicces vagyok, és egyébként is, vámpírként sokkal jobban bírom az italt, elnyomja a vérszomjat, hogy ne akarjam megcsapolni a szöszke háztárs csajszit. Túl jól alakult ez az este, nem kéne holmi gyilkossággal elszúrni. Különben sem azért lettem vámpír, hogy másokat bántsak, hanem hogy én legyek erősebb, ha a nővérem gyilkosa végre előkerül. Ez viszont nem az az este lesz, ha csak nem Hayley volt az elkövető, amit erősen kétlek. Nagyon kis ártatlan feje van, nem valószinű, hogy ennyire ügyes színész lenne. - Jó válasz, így is kell hozzáállni. Többesszámban? Nahát, ilyen nagy rajongótáborod van? – Kérdezem vidoran, miközben feltápászkodok, még forog velem kissé a világ, talán meg kéne mosnom az arcomat, s bevizezni a hajamat, attól felfrissülnék, hogy ne zúgjon annyira a fejem. Talán még wc-re se ártana kimennem, hogy könnyítsek magamon. – Bűbájjal? És ezért is maradtál fent sokáig? Butaság, egy varázslat se ér annyit. Melyik az? – Talán még segíteni is tudok, bűbájtanból merő véletlenségből a jobbak közé tartozom, gyakorlatias vagyok, csuklóból jön, de hogy meg is mutassam, hát nem tudom, hogy milyen jó tanár lennék. – Csak ma jöttem, így nem is láthattál. Elvileg látványmágia, de ha nem tetszik, akkor továbbállok. Egy barátomhoz jöttem, ő nagy stréber. Azt hittem nagyobb élet lesz itt éjszaka. Mindenki alszik, vagy mindenki elment bulizni? – Intek, hogy kövessen, és a társalgó melletti konyhába indulok, hogy ott aztán tényleg igyak egy nagy pohár vizet, miután megmostam az arcomat. Lehet, hogy enni sem ártana, hogy felszívja az italt.
Egyértelműen látszik rajta, hogy nem józan, a megerősítésre nem volt szükség, de, ahogy a mondás is mondja, a részeg ember a legőszintébb, pluszba kissé zavaros volt a gondolatmenete, de ahogy ő is mondta nekem, oda se neki. - Áh, én nem várok pasikra, általában ők szoktak rám. - nevetgélek és közben ráeszmélek, hogy igazából nem is adtam választ a kérdésére, így ismét ráemelve tekintetem válaszolok. - Egyébként nem, semmi köze semmilyen pasinak, annak, hogy itt vagyok, csupán egy bűbájjal bajlódik, ami sehogy sem akar sikerülni. - vallom be, és ismét elszomorít bénaságom. - Hát, én már hetedik éve szobrozok itt, csodálkoztam is, hogy még nem láttalak. Milyen szakra jelentkeztél? - kíváncsiskodom és csak remélni merem, hogy nem vagyok túl indiszkrét. - Egyébként Hayley, Hayley Thornheart vagyok. - mutatkozom be, amolyan mellékes dologként.
Pedig én csak tapintatos akartam lenni? Vagy inkább magamnak való? Még mindig jobb szeretek egyedül lenni, és feltételeztem, hogy a másik lány is így van ezzel. Viszont akkor miért nem a saját hálókörletében magányoskodik? Beletúrok szőke tincseimbe, miközben fújtatva próbálom leküzdeni az éles fájdalmat, szerencsére nem vészes, csak hirtelen jött. Azért ezzel nem fogok visszarohanni Nyhdianhoz, hogy a karjaiban vigyen el a gyógyítóhoz, még ha az idegen kislány ezt is ajánlgatja. - Áh, oda se neki. Bocs, hogy megzavartalak. Én csak.. túl jó volt az este, érted.. – Kacsintgatok, ebbe bármit beleláthat, én meg úgyse fogom kijavítani. Azt tapasztaltam, hogy ha rébuszokban beszélünk, akkor a másik fél döntheti el, hogy mit is sejt a szavaink mögött. Felkönyölök, ha már mellettem gugol, és arébb hengeredve ülök rá a sarkaimra. Még utoljára megtapogatom a fájós térdemet, aztán visszapillantok a másik szöszire. – Na hali. Te meg miért szomorkodsz ilyen későn itt egyedül? Valami pasit vársz, de nem jön? – Ez csak ötlet, de hát tippelgetni azért szabad. A csajszi olyan lánynak tűnik, aki bármikor találhat magának szerettőt, így kár azon merengeni, hogy miért van egyedül. - Még nem láttalak errefelé, de ez nem jelent semmit, reggel iratkoztam be. Audrey. – Nyújtok kezet, sötét szemeimmel leplezetlenül méregetem, én már csak ilyen vagyok, közvetlen, és tapintatmentes. Mindent tudni akarok mindenkiről, hiszen az információ hatalom!
A zajok hallatán felkapom a fejem, s pont látom ahogy a kissé bódult állapotban lévő lány elesik, majd sikertelen próbálkozását is látom arra, hogy felálljon. Lassan feltápászkodok a fotelból, lehúzom a kissé felcsúszott pólómat, s gyorsan vállamra kanyarítom pulcsimat majd a földön fekvő lányhoz lépek, s leguggolok mellé. - Biztos minden oké? - kérdezem tőle, s érzem rajta a bor jellegzetes, mámorító illatát. Alkoholtól csillogó szemeit fürkészem és közben azon gondolkozok, mit tudok majd még azonkívül tenni, hogy felsegítem a földről. - Nincs szükséged mondjuk Madam Pomfrey-ra? - kérdezem a homolokomat ráncolva.
Foglalmam sincs, hogy hány óra lehet, és ez végtére is mindegy. Egyetemistának jelentkeztem, ez pedig azt jelenti, hogy nem számít, hogy mikor hova közlekedem. Az óráimat majd én veszem fel, nem érvényes rám a kijárási tilalom, így nem csoda, hogy ha az érkezésemet ivászattal ünnepeltük meg. Viszont Nhydian hollóhátas, így a tornyok tövében el kellett búcsúzkodunk, szerencsére ő sem olyan alkat, akit egy kis italozás után támogatni kell. Helyes! Elég pocsék vége lett volna a bulinak, ha másnap az egyikünk is macskajajos. Akár nyugovóra is térhetnék, de hosszú még az éjszaka, esélyes, hogy inkább lelépek Londonba, egy kicsit felfedezve magamnak a fővárost. Anglia mégiscsak más, mint Írország, újféle tapasztalatokkal gazdagodhatok. Már csak át kéne vennem egy másik topot, mert a nagy gesztikuláció közepette valahol sikerült vörösborral leöntenünk, még szerencse, hogy a sellősrác inkább barátként tekint rám, nem pedig lányként, de azért így is megnézte az átázott felsőmet. Na csak szolidan vigyorogva, valójában sokkal többet jelent neki, hogy mindig mellette állok. Megrázom magamat, hogy tovatűnjön picit az ital okozta kábulat, és belépek a klubhelységbe, feltételezvén hogy senki nincs már fent ilyenkor. Legnagyobb ámulatomra valaki éppen az ablakok közelében ücsörög, és láthatóan el van kenődve. Mintha magamra emlékeztetne, egykor én is ilyen voltam, mielőtt még Audrey lettem volna. Merő tapintatból lábujjhegyen indulok el a lépcsők irányába, hogy ne is zavarjam a nyilvánvaló önsajnálatot, de rálépek egy otthagyott drazsés dobozra, ami megrobban a lábam alatt. Ösztönösen felugrok róla, ezzel viszont sikerül elvesztenem amúgy is ingatag egyensúlyomat, és hatalmasat esek. - Jól vagyok! – Emelem fel a kezemet, mintha valami vesztes helyzetben lévő birkózó lennék, és feltápászkodok. A térdemet fájdalom, sikerült úgy alaposan belerúgnom valamelyik asztal sarkába. Vámpírként persze lételemem a fájdalom, de azért nyilal mint az istennyila. – Remélem nem zavartam meg semmit. Már megyek is.. – Próbálok felülni, de az ital és az esés együtthatója jelenleg még nem engedi, hogy nagyon moccanjak, ezért marad egy lusta sóhaj.
A társalgóban ülök, az egyik fotelban és kifelé bámulok az ablakon. Törökülésben ülök már egy ideje, érzem már lábaimban a bizsergést. Egy pergamentekercs hever ölemben, rajta egy penna pihen, térdemen egy üvegtintával egyensúlyozom. Fejemet jobb kezemmel támasztom ás lázasan töröm magam a beadandón illetve az új bűbájon, ami az istenért nem akar sikerülni. Idegesen kifújom a levegőt, a tintásüveget leteszem a kis asztalra, mellé dobom a pergament és a pennámat. Beletúrok hajam, majd előredöntöm a fejem, s kezeimet tarkómon pihentetve várom, hogy megszálljon a Szentlélek és végre valahára sikerüljön az a nyavalyás bűbáj.
A hozzászólást Hayley Thornheart összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2017-09-02, 14:00-kor.
