2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Véleményem szerint nem létezik olyasvalami, mint a véletlenül visszapusszantás, ez meg miféle kifogás már? Nagy eséllyel elnevetném magam a lány gondolatait hallva, ez számomra teljes mértékben ostobaságnak hat vagy esetleg valamiféle védekező ösztön lépett nála életbe? Igen, ez azért már esélyesebb, próbálja tisztára mosni a cselekedeteit, legalább önmaga előtt. Mindenesetre, nem ismerem Kath múltját, fogalmam sincs, mi játszódik le benne jelen pillanatban is, de az, hogy én mit akarok, teljesen tiszta számomra. Amióta megpillantottam, mindig erről álmodoztam, habár igyekeztem elnyomni ezt magamban, mert ő mégis a mostohatestvérem, de most... Bármennyire is próbálom tagadni, elérhető közelségbe kerültek a vágyaim és nem is szándékozom mindezt belátható időn belül kiengedni a karjaim közül. - Bántani? Szó se róla, eléggé meglep a kérése, kissé el is nyílik a tekintetem a csodálkozástól, mi az, hogy bántani? Talán túl szorosan ölelem a derekát? Lazítok kissé az ölelésemen, noha egyáltalán nem érzem azt, hogy ez indokolt lenne. Azonban, Kath testének remegése feltűnik számomra, kissé értetlenkedve is fogadom a dolgot. Félne tőlem? Nem voltam erőszakos az elmúlt pár percben, legalábbis nem éreztem magam annak, de a biztonság kedvéért inkább elengedem őt, nehogy a végén hisztériában törjön ki. - Nem értem, mi bajod... - vágok tanácstalan képet, miközben észrevétlenül lépek hátrébb egy-két lépést mögüle. Nem szeretném, ha úgy érezné, nincs innen kiút. A tekintete jelenleg riadt, nekem pedig tippem sincs azt illetően, miért is viselkedik így, amikor semmi oka se lenne rá. Ezerszer játszottam már el hasonló jelenetet más lányokkal, de közülük egy sem reagált úgy, mint Kath. Még azok sem, akiknek konkrétan semmilyen tapasztalatuk sincs a szexet illetően. Nem borultak ki, nem érezték feszélyezve magukat, ami pedig a legfontosabb: nem remegtek a félelemtől. Amikor Kath minden szó nélkül elrohan, némileg bénultan pillantok a nyitva hagyott ajtóra. Ez most tényleg megtörtént? Komolyan megtette? Tudom jól, hogy semmit se vétettem ellene, egyáltalán nem voltam nyomulós, csak az általa adott jelek alapján próbáltam meg közelebb kerülni hozzá, de akkor miért érzem magam ennyire rosszul? Mintha legalábbis fizikailag bántottam volna... Az eszem azt súgja, hogy ártatlan vagyok, de a szívem folyamatosan azzal bombáz, hogy miattam ilyen a lány, mert egyszerűen képtelen vagyok normálisan viselkedni a közelében. Kerüljem ezentúl? De nem, az se megoldás, mert képtelen lennék meglenni anélkül, hogy napi szinten láthassam. Ez még nem szerelem ugyan, de egyértelműen érzem, hogy vonzódom Kath-hez. Nem azzal a rajongással, mint az eddigi barátnőimhez, mintha ez az egész kissé mélyebb lenne, de valamiért nem vagyok képes megfogni a lényeget. Mi vonz benne? Ugyanolyan, mint a többi lány. Kinézetre persze extrásabb, de olyan nem létezik, hogy csak emiatt kellene ennyire. Az viszont biztos, hogy összefutunk még az iskolában és még otthon is, szóval lerázni nem fog tudni ilyen könnyen, de ezt nagy eséllyel ő is sejti.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Csak azért, mert véletlenül visszapusszantottam, még nem gondolom úgy hogy kiadtam volna magamat. Az lehetett ösztönös, vagy félelemből eredő reakció is. Nyilván egyik sem volt, de neki ezt nem kell tudnia. Amikor eltáncolok az útjából, és a derekamnál fogva perdít vissza, ismét az az iszony kerít hatalmába, amit már át kellett élnem, és szabályosan lemerevedek, reszketni kezdek az érintésétől. Az erőszak szabályosan sikollyá formálódik a torkomban, de nem tudom elnyitni az ajkaimat, hogy ki is törjön, csupán lesütöm a szememet, kerülöm az ő pillantását, hátha így megúszhatom a dolgot. - Ne.. bánts.. - Hebegem, megpróbálván óvatosan lefejteni az ujjait a derekamról, és magamban megfogadom, hogy soha többé nem leszek vele kettesben, de legalábbis zárt térben biztosan nem. Hiszen ő sem veszi észre, hogy mi az, amit nem akarok, és csak erőszakoskodik. Tudtam én, hogy bevonzom a rosszfiúkat, s hogy álmaim hercege se hajlandó semmilyen türelmet magára erőltetni, az egyértelműen azt mutatja, hogy pocsék emberismerő vagyok. Beleborzongok ugyan, hogy a nyakam hajlatába csókol, de most nem tudom eldönteni, hogy azért, mert szeretem őt, vagy hogy iszonyodom az erőszaktól, ami egyszer már nyilvánvalóan megtörtént, így a semleges álláspontot követem, figyelmen kívül hagyom. [i]- De nagyra vagy magaddal.. Akkor nem! – Rántom ki magamat az érintéséből, mert lassan már úgy érzem, nem kapok levegőt. A szoba egyre kisebb, és tudom, hogy ha továbbra is így szorítana, akkor már az életemért küzdenék, és maradandót okoznék egyikünkben. A sikolyt végül visszafogom, és elhúzódom. Rá sem tudok most nézni, a könyvemet is ott hagyom, enyhén zilált külsővel rohanok el a szobájából. Remélem nem futok most össze senkivel, bőven elég nekem a szégyenem, nem kell még magyarázkodnom sem. Ráadásul az a hülye unokatesóm is bombáz a baglyokkal, a leveleit olvasatlanul dobom tűzbe, nem kell még annak is a zaklatása..
Nagyon úgy néz ki számomra, hogy kettőnk között soha az életben nem lesz normális, testvéri viszony. Elvégre Kath egy gyönyörű, fiatal nő, én pedig egy sármos férfi, akinek szinte lehetetlen ellenállni. Márpedig a mi párosunk nem családi ügyekre termett, ezt mindenkinek be kell látnia. Nem, a mi sorsunk az, hogy egymásba habarodjunk és legalább egy éjszaka erejéig ki is élvezzük ezt az egészet. Unalmas lenne családi ebédek közben nem egymásra kacsintgatni, majd félrevonulva olyasmiket művelni, amit mások tabuként élnek meg. Rám is ugyanez a sors várna? Nem szeretnék ilyesmit átélni, ez tény és való, de ha ebben Kath nincs benne, akkor nem fogom erőltetni a dolgot számára. Vannak más halak a vízben, de ő azért igazi trófea lehetett volna. - Még az ajtóig se jutnál el rendesen – mosolyodom el szélesen, miközben ő az egyensúlyt keresi, mellyel megtarthatja magát. Nem kárörvendő a gesztusom, leginkább amolyan testvéri aggodalom, melyet konkrétan nem vagyok képes körülírni, de oltalmazóan fonom körbe őt a karjaimmal. Mi tagadás, élvezem a helyzetet, hiszen nem mindennap kell hozzá hasonló lányokat megtartanom. És mindezek mellett az sem egy hétköznapi dolog, hogy zavarba jön a közelemben. Márpedig ez most tisztán látszik rajta, egyszerűen képtelen ezt eltitkolni. Lám-lám, tényleg tetszem neki! - Nem vagyok seggfej, ne is gondolj ilyesmire... Az azért átfut egy pillanatra a fejemen, hogy talán tényleg jobb lenne utat engednem számára, de miért tenném meg, ha már sikerült szó szerint levennem a lábáról? Elvégre, zavarában már szinte képtelen megállni rajta, ez pedig konkrétan azt jelzi irányomba, hogy a látszat ellenére mégse vagyok annyira semleges számára. Felbátorít hát a dolog, majd mit sem törődve a következményekkel nyomok az ajkaira egy lágy csókot. Ennél messzebb azért nem merészkedem, elvégre nem lenne túl jó ötlet, nem igaz? - Hé, most meg merre rohansz? - fordulok Kath után, aki kiszabadul a fogságomból, majd már szedi is a lépteit, hogy minél hamarabb elmenekülhessen a közelemből. Én azonban megfogom a derekánál fogva, majd lágyan magamhoz vonom, pont úgy, hogy ágyékom a kívánatos hátsó feléhez érjen. Egyelőre még semmi jelét sem mutatom annak, hogy kívánnám, de ha továbbra is ilyen pozícióban maradunk, akkor igen hamar felvonom az árbócomat. Hogy a vitorlás már nélküle fut-e ki a háborgó vizekre, az már csak rajta múlik. - Csak te meg én és ez a szoba... Mit gondolsz? Egyszerűen képtelen vagyok magamban tartani az érzelmeimet, nem megy, hiszen Kath nem ellenkezett az előbbi alatt sem, szóval talán van esélyem arra, hogy az ágyamba vigyem őt. Ujjaim a hasára simulnak, miközben bal kezemmel arrébb söpröm a sötét tincseit, végül egy lágy csókot nyomok immár a nyaka hajlatába, végül a füléhez hajolva suttogom: - Ha nemet mondasz elmehetsz, de akkor olyasmiről maradsz le, amit egész életedben bánni fogsz... Nem áll ugyan szándékomban elereszteni őt, hiszen immár a hálómba akadt, de fenntartom neki a menekülés lehetőségét. Egyik csajra se szoktam nyomulni, mindegyiküknek adok esélyt, hogy ők döntsenek a dologról, elvégre más helyzetben még én lennék a hibás. Még az utolsó pillanatban is képes vagyok megkérdezni, valóban ezt szeretnék-e, noha általában tudom, hogy olyankor már aligha torpannak meg.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Hm.. Ha ő jönne át hozzám, akkor el sem tudnék menekülni. Mindazonáltal nincsen bennem félelelm, megpróbálhatjuk annyira normalizálni a helyzetet, hogy senki ne gyűlöljön senkit. Már kezdem megszokni az egoista, fellengzős stílusát, gyakran halovány mosolyt csal az ajkamra, hogy ennyire magabiztos, és tudja magáról, nem szokott veszíteni. Bólintok végül erőtlenül, hiszen csak ennyire vagyok képes, pontosan ismerem, ezért is nem ellenkezem a felvetését illetően. Ha ügyetlen a tantárgyból, és máskor is szeretne gyakorolni, rajtam nem múlik, habár most még el sem kezdtük, és nem úgy tűnik, mint aki nagyon sietne a könyve után keresni. Az ajtó viszont nyílik, azért igenis érdekel, hogy ki jött, s a lányhangból ítélve igazam is lett, hát logikus, hogy egy percre sem tud kikapcsolni a csábos jelleméből, mindig meg fogják környékezni lányok, míg számomra érinthetetlen marad, hiszen pont emiatt állítottunk fel komoly falat. Meg hát jobb nekem, hogy plátóin szeretem, mintsem pont azt csinálja velem, mint annak idején Blaise. Inkább átvágom a szobán, hogy meneküljek, de pont a karjaiban kötök ki, ami hatalmas nagy öngólnak tűnik. Észre sem veszem, hogy a mellemre tévedt a keze, fogjuk fel ezt balesetnek, ami ellen nem tehetünk semmit. - Mennem kell... – Próbálom kétségbeesetten ismételgetni, miközben a karjába kapaszkodva keresem a bokám egyensúlyát, de még nem találom, hiszen hozzá kell adni a helyzethez, hogy ilyen közel talán még sosem voltunk egymáshoz. Mennem kéne, ahogy mondtam, de fogvatart a tekinte, s az érintése. – Igen, ne legyél seggfej, eressz el. – Rebegem, de a tekintetemben kiváncsiság éled, vajon tényleg érdeklem? Mi van, ha ő nem olyan, mint Blaise? Áh, miatta kell még mindig rettegnem attól, hogy kiderül, hogy mi is történt. Egyszer talán elégetés nélkül ki kéne nyitnom, és elolvasnom az unokatestvérem egyik levelét. Ahogyan közelebb hajol, elakad a lélegzetem, megtehetném, hogy ellenállok, arébb hajolok, és csak simán képen törlöm. Ahelyett, hogy ezt tenném, maradok a helyemen, átadom magamat a csiklandozó forróságnak, sz ajkára cuppantok. Aztán nézzük egymást pár pillanatig, én pedig ellököm magunkat egymástól, és valóban elrohanok. Szégyenérzet? Nem, az nincs bennem, de akkor miért teszem? Magam sem tudom..
Néha-néha egy pillanatra elbizonytalanodom, hiszen Kath pont olyan jeleket küld felém, mint amilyet azok a lányok szoktak, akiknek tetszem. Akkor most mégis hányadán is állunk? Mostohatestvérek vagyunk, ami nem jelent túl nagy akadályt számunkra, de valamiféle gát mégis van – bennem legalábbis -, ami miatt nem merek kezdeményezni a lánynál. Elvégre, mit szólna az anyja a dologhoz? Esetleg apám? Mindezek mellett pedig még az se gyakran fordul elő, hogy az exeimmel éljek egy fedél alatt. De most komolyan, az milyen helyzeteket szülne már... Szóval Kath tabu, méghozzá teljesen, ennek érdekében pedig az ő közelében talán nem ártana számomra kissé reálisabban gondolkodni. - Majd átviszem őket – húzódik még szélesebb mosolyra a szám széle, hiszen annyira másként kezeli az ehhez hasonló célzásokat is, mint a legtöbb lány... Nem pirul el, nem kezd ő is nyíltan flörtölni, egyszerűen csak megpróbál semleges maradni, ami azért az én közelemben nem éppen egy egyszerű feladat, ezt nagyon jól tudom. Sajnos, igenis tisztában vagyok a vonzerőmmel, melynek oly sokan áldozatul estek már, most pedig pont ezt igyekszem kordában tartani. Mégis, Kath közelében annyira nehezen állom meg, hogy ne kétértelmű célzásokat süssek el. Szép, kívánatos, de legfőképp érinthetetlen, ez az aprócska tény pedig igencsak arra ösztönöz engem, hogy megkaparintsam. - Jó, hát ismersz jól... - vonom meg a vállam egy csibészes mosollyal és igyekszem úgy tenni, mintha mindez részemről csak egy ártalmatlan kis viccelődés lett volna, semmi több. Pedig igenis komoly szándék lapul a háttérben, melyről egyelőre megpróbálok tudomást se venni, ez azonban igen nehezen megy. Nem szoktam még hozzá, hogy számomra is létezik olyasmi, hogy tiltott gyümölcs, ez annyira nonszensz... Az meg csak hab a tortán, hogy az a bizonyos almácska szinte minden áldott nap megkísért, apámnak hála. Elvégre, melyik srác ne álmodozna egy Kath-hez hasonló dögös mostohatesóról? Én pedig mit teszek, amikor megkapom mindezt? Igyekszem eljátszani a jó fiút, miközben alig tudom visszafogni magam a vágyaimat illetően. Miközben a lánnyal beszélgetek, fel sem tűnik számomra, hogy Kath igyekszik kíváncsiskodni, annyira lefoglal a könyv problémája. Tényleg kölcsönadtam számára valami olvasnivalót, de csakis abban a reményben, hogy pár nap múlva jön és visszaadja, én pedig beinvitálhatom valami italra, végül pedig az ágyamon kötünk ki... Hát, a tervem nem jött össze, minden bizonnyal ez a későbbiek folyamán se fog sikerrel járni, úgyhogy némileg csalódottan csukom be az ajtót. Fenébe! - Hoppá, csak óvatosan! - kapok Kath felé, aki valamilyen rejtélyes okból a közelemben esik fel, holott néhány pillanattal korábban mintha még az ablaknál láttam volna. Ujjaimmal az esése közben futólag érintem is a kebleit és egy pillanatra elakad a lélegzetem... Nem, ez nagyon nem lesz jó, letaperolom a saját testvéremet? De mégis, az érintése kellemes érzést indít el bennem, aminek elég nyilvánvaló következményei lesznek, ha nem hagyom abba rögtön és engedem el a lányt. Még maga Kath is erre kér, én azonban nem moccanok, világoskék szemeimmel azt a gyönyörű arcot fürkészem... Mintha minden más megszűnne erre a kis időre, nincs semmi, csak én és ő és a szobám. Legyőzhetetlen trió, annyi szent. - Miért? Sietsz valamerre? Nem kényelmesebb így? És csak kimondtam, pedig annyira tudtam, hogy nem kellene, hogy csendben kell maradnom, hogy jobban járok, ha meg se szólalok, de mégse bírtam magammal, egyszerűen nem ment a dolog. Képtelen vagyok befogni a szám, de nem érdekel, még közelebb is hajolok Kath-hez, hogy egy gyors puszit helyezhessek el a rózsaszín ajkain. Mindez lehetne baráti is, habár mindketten jól tudjuk, mi is lenne az események folytatása.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Megpróbálok nem tudomást venni a hatalmas szempillákról, a sötét tekintetről, amely mindig odavonzza a saját pillantásomat is, amitől zavarba jövök, szinte lúdbőrözik a karom is. Meg kell tanulnom ezzel együttélni, ha legalább semleges viszonyt akarunk fenntartani. S nem arról van szó, hogy rendetlen lennék, egyszerűen nincs kinek megfelelni, ezért akkor, olyan ütemben pakolom el a cuccaimat, ahogyan sikerül, a házimanók ebben nem szoktak segédkezni. - Talán. Miért akarnál hozzám jönni? A tanszereid itt vannak. – Szándékosan értem félre a dolgot, hiszen a mosolyában egyértelműen az van, hogy ha most találkozunk, akár rendesessé is lehetne mindezt tenni. Ahogy kivettem a szavaiból, legutóbb randit akart volna, amire kerek perec nemet mondtam, de akkor miért esik olyan jól, hogy szinte fal a tekintetével? Egy ilyen fiúval csak rosszul járnék, ahogyan egykor Blaise esetében is, de Nicolas most taktikát változtat, nem nyomul annyira, inkább barátkozni próbál. Ez is értékelendő. - Én nem venném, te nem tudsz másról se beszélni, csak arról. – Horkantok fel szemforgatva, aztán mégiscsak állom a pillantását, amolyan daccal, mint aki az egész világgal harcban áll. Ez viszont nem a fiú hibája, én vagyok ilyen szerencsétlen, félresikerült. Nicolas persze nem is tud róla, hogy az unokatestvérem ki tudja mióta küldözget nekem baglyokat, akar valamit. Bőven elég volt nekem, hogy annak idején az anyám és Blaise szülei szőnyeg alá söpörték, ami történt, így viszont úgy tűnt, mintha én lennék könnyűvérű nőcske. A kopogás nem várt szünetet, szinte félidőt helyez a tanulásra szánt találka kellős közepére, de innen az ablakpárkánynak támaszkodva nem nagyon látom, hogy ki az. Kissé előredőlök, hogy lássam, de akkor túl nyilvánvaló lesz, hogy érdekel. Bosszúsan ráncolom a homlokomat, de csak a lány hangját hallom, nem tudom azonosítani. Amikor Nicolas végez, akkor még megpróbálok kikukkantani, de a résnyire nyitott ajtóhoz nincs esélyem, ezért aztán akkorát puffanok, amint bezárult az ajtó, hogy csak na. Csoda, hogy nem horzsoltam fel a térdem. Pipacsvörösre vált az arcom, amint elönt a pír, ez olyan ciki, legszívesebben menekülnék. Felpattanok, hogy pár botladozó lépés után pont Nicolastól egy centire törjön ki a tűsarkam, így kifirduló bokával zuhanok a karjaiba. Azaz próbálok megtámaszkodni a bicepszében, amitől elfúlóan sóhajtok fel, s zölden csillogó szemeimmel kérlelően nézek rá fel. - Eressz el.. – Lehelem, bár a tekintetem mintha mást mondana. Egy tökéletes világban nem kéne ennyire utálnom ezt a helyzetet, de azt Blaise szétzúzta évekkel ezelőtt.
Önkéntelenül is Kath felé húz a pillantásom, amikor látom, hogy nem figyel és alaposan el is időzik rajta a tekintetem. Furcsa ez, hiszen tudom jól, hogy nem lehet köztünk semmi, mivel mégis csak a családom egyik tagja, de azért ez még nem bűn, igaz? Megszoktam már a szép lányok látványát, valamiért untatnak is kissé, de Kath esetében ez egyáltalán nincs így. Talán csak a tiltott gyümölcs édesebb? Mindenesetre, valami okból kifolyólag mégis vonzódom hozzá és nagyon nehéz megálljt parancsolni magamnak a közelében. Megérinteném, megölelném, megcsókolnám... Bizonyára egy pofonnal reagálná le a dolgot, de nem lenne túl nagy ár érte. Vajon van az iskolában valaki, aki már volt együtt vele? Némileg szokatlan ez a gondolat, de nagyon is érdekel, hogy akad-e olyan ember, aki már meghódította a szívét? - Ne aggódj, engem nem zavar, ha rendetlen vagy – vonom meg a vállam hanyag mozdulattal, hiszen tényleg ez a helyzet. Persze, szeretem, amikor egy lány ténykedik és rendet tart, de ha Kath az enyém lehetne, akkor tényleg, bármikor szemet tudnék hunyni a dolgai felett. Mondjuk, ha ő meg én egy szobába kerülnénk, akkor ott kő kövön nem maradna, mert egyikünk se rakna rendet a másik után. Kissé ciki is lenne, de csak megoldanánk, nem igaz? Amikor elkezdi az ujjairól nyalogatni a vajsör habját, inkább elfordítom a tekintetem és valami mást kezdek el lázasan vizslatni, mert jóformán már ez is felhívás egy keringőre. Talán igazuk van a lányoknak abban, hogy mi állandóan csak arra gondolunk. Mi mást tehetnénk azonban, ha folyamatosan ehhez hasonló helyzetbe hoznak minket? - Gondolod, hogy lesz az életben egy olyan nap, amikor behívsz a szobádba? - vonom fel a szemöldököm, miközben elmosolyodom, de most tényleg nem az jár a fejemben. Kissé abszurd ugyanis az a feltételezés, hogy valaha is olyan viszonyunk lesz, ami indokolttá tenné azt, hogy behívjon magához. Oké, én megtettem a dolgot, de egy lánynál ez tényleg másként működik vagy a fene se tudja... Pillantásom önkéntelenül is a melleire siklanak, majd gyorsan nyelek egy nagyot és belekortyolok a saját sörömbe. Az ital jótékonyan melegíti a torkomat, ugyanakkor azonban odalenn is megmoccan valami... Le kell hűtenem magam, de villámgyorsan! - Ne aggódj, nem mászok rád, nem kell mindent ennyire komolyan venni... - mondom folyamatosan a poharamat szemlélve, de Kath felé intézve a szavaimat. Rossz a hírem, ezzel nagyon is tisztában vagyok, talán emiatt sem bízik meg bennem a lány. Nem hibáztatom. A feltételezést hallva megvonom a vállam: - Hát igen, vannak néha alkalmak, amikor nem igazán megy a koncentráció. Tudod, a haverok... Gyorsan becsukom viszont a szám, hiszen azért Kath nem pont a barátaim kedvence, nem is egyszer piszkálták már, szóval talán mégse kellene pont előtte róluk beszélnem. A kínos csendet végül egy kopogtatás zaja töri meg, ami engem is pont úgy meglep, mint a lányt. Senkit se vártam mára, de kész szerencse, hogy kopogott. Felpattanok hát, majd gyorsan az ajtóhoz sietek, de tüstént be is hajtom, hogy csak résnyire legyen nyitva, nehogy Kath észrevegye a vendégem. Az ajtóban ugyanis mostohatestvérem tökéletes mása áll, aki pár hete érkezett a suliba és a Kathra való hasonlósága miatt igen gyorsan rá is hajtottam. Fogalmam sincs azt illetően, hogy Kath hallott-e már a lányról, de bárhogy is legyen, nem lenne szerencsés helyzet most pont vele hősködnöm. Nem hiszem, hogy bármilyen rokonságban is állnának, de aligha örülne annak, hogy olyan csajt döntögetnék, aki a tökéletes mása. - Ó, szia! - hadarom, miközben megpróbálom Sue-t távol tartani attól, hogy beljebb jöjjön beszélgetni. - Most pont nem alkalmas, nem lehetne kicsit később? A lány csalódott tekintete mindent elárul számomra, hiszen nyilván velem szeretne lenni és én se lennék ellene, de itt és most pont az van a szobámban, akit szerettem volna. - Csak visszahoztam a könyved – feleli, miközben átnyújtja számomra azt a példányt, amit pár napja adtam kölcsön számára. Kissé szélesebbre tárom hát az ajtót és gyorsan átveszem, ő pedig folytatja: - Hát, akkor vacsoránál. Szia! Ezt mondva el is libben, kellemes illatot hagyva maga után, én pedig kissé bódultan bár, de becsukom az ajtót, majd visszatérek a helyemre, miután eltettem a könyvet. Csak remélni merem, hogy Kath számára semmi se tűnt fel az elmúlt pár másodpercben. Elvégre, Sue sem vette őt észre, nem igaz? - Nos, hol is tartottunk? - kérdem, kissé még mindig kábán. Azért ez nem mindennapi helyzet, meg kell hagyni...
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Ha már olyan halkan mondja, hogy ne halljam meg, akkor nem is hallom, csak valami mormogás jut el a fülemig, arra pedig nem igazán figyelek. Az ablakhoz lépek, hogy nekitámaszkodjak a párkánynak. Nem mintha olyan fontos lenne a kinti látvány, pusztán a szorongásomat akarom enyhíteni, hogy itt van az a srác, akibe fülig bele vagyok esve, de még csak nem is közölhetem, hiszen őt nem érdeklem, vagy ha véletlenül mégis, akkor csak ágyba akar cipelni. És Blaise esete óta azt pontosan tudom, hogy akkor mik történhetnek. Nem, nem vagyok én már az ilyesmire felkészülni, és Nicolas nagyon is hasonlít arra a srácra, így minden, amit adhatunk egymásnak, az efféle testvéri, baráti figyelem. Minden mást mélyen el kell nyomnom magamban. - Ahhoz, hogy valaki nett legyen, még nem kell rendet tartani. – Ha véletlenül megtalálom a szempillaspirált, akkor minden rendben van, de nem kell ahhoz a polcomon katonás rendben sorakoznia a női kütyüimnek. Sokszor a táskám is úgy néz ki belülről, mint egy disznó ól, ki kell borítanom, ciki vagy sem, hogy bármit is megtaláljak a mélyén. Végül odasétálok hozzá, és leülök, miután a pír teljesen elhagyta az arcomat. Belenyalok a vajsörbe, miután megkaptam, az ujjaimról nyalogatom a habot, ami még véletlenül a számra került, azért mégsem a nyelvemmel, mert a végén még ezt is célzásnak venné. Az előbbi tequila még ott a szervezetemben, ki vagyok tőle pirulva, és most a vajsör úgy csúszik le, hogy meg se érzem. Legalábbis ezt hiszem, hiszen aki spicces, annak már mit sem számít, hogy mennyire. Kissé hátra is vetem magamat, hogy ne szédüljek be ennyi alkoholtól, kebleim ágaskodó csúcsként merednek a plafon felé. - Na majd egyszer. – Vonom meg a vállamat, az nem most lesz, hogy a saját szobámat célozzuk meg. Mégiscsak van egy fennhatóságom, ahova nem engednék csak be úgy egy fiút. Főleg nem azt, akivel szemben ilyen romantikus képzelgéseim vannak. Felvonom a szemöldömömet, amikor a provokatív pillantás mellé még célozgat is. Fújtatok egyet, és legyintek. – Azt majd mással gyakorolod, hogy ha csak ezen jár az eszed. – Nézem őt szigorúan, nem tudom, hogy mit is akar elérni mindezzel. Pontosan tudja, hogy ismerem már a mentalitását. Ha hanyatt akartam volna magamat dobni, már régen megteszem, csak hát minek csalódjak, amikor másnap más úgyis továbblépne? Mindenbe bele tudja látni a pasis arrogáns témát, hogy csak a szex létezhet a világon. – Nem az én tisztem megtanítani neked, hogy mi is az a mágiaelmélet, ezt elvileg már tanultuk, csak akkor sem figyeltél, ezért nem megy neked. A legjobb az lenne, ha megpróbálnál kifejteszteni saját varázslatokat, a stílus alapján. Egy védekezőt, egy támadót, és egy semlegeset. Amíg nem látom, hogy pontosan mit is rontasz el, nem nagyon segíthetek. – Valaki kopogtat az ajtaján, érdeklődve kapom fel a fejemet, arról nem volt szó, hogy mostanra vár valakit. Bár.. nála nem lehet tudni.
Nagyon úgy tűnik számomra, hogy Kath esetében nem árt egy-két pohár ital, mielőtt beszélgetésbe kezdene velem. Természetesen, ezt nem folytathatjuk a végtelenségig, normális kapcsolatot kell kialakítanunk egymás közt annak érdekében, hogy helyreálljon a családi béke. Nem bélyegezhetem meg a lányt amiatt, mert annak idején egy hozzá hasonló félvér ölte meg anyámat, de akkor is igen nehéz helyzetben vagyok, ezt talán még ő is megérti magában. Jelenleg azonban apám boldogsága a legfontosabb, hiszen valamit már szeretnék viszonozni számára azért cserébe, mert felnevelt engem. Eltűrte annak idején a hülyeségeimet, most pedig rajtam van a sor az ő esetével kapcsolatban. Nem mintha Kath és az anyja annyira utálni való valakik lennének, mert nincs velük semmi baj, egyszerűen csak azokkal az elvekkel nem stimmel valami, amelyeket én állítottam fel magamban még évekkel ezelőtt. A saját korlátaimat kell leküzdenem, ez azonban egyelőre nem a legkönnyebb feladat számomra. - Nahát, egyszer megnézném a te szobádat is...– mormogom az orrom alatt, vigyázva azért arra, hogy a lány ne hallja ezt meg. A végén még úgy veszi, hogy meg szeretném döngetni, pedig erről szó sincs. Na jó, igazság szerint van benne valami, egyszerűen csak visszatart az a gondolat vele kapcsolatban, hogy bármilyen úton-módon, de rokoni kapcsolatban állunk egymással. Azt azért elégedetten veszem észre, hogy nem szeretne kellemetlen helyzetbe hozni és jótékonyan nem néz körbe feltűnően. Egy pont neki részemről. Valamiért azt hittem, hogy ez is egy olyan dolog lesz, amibe bele fog kötni. - Oké, felcsigáztál... - pillantok rá kíváncsian, miközben ő az ablakhoz lép, de azért nem felejtek el egy röpke pillantást vetni a tökéletes hátsójára. Annyira kerek és formás, miért nem lehet az enyém? - Ha az én szobám rendezett a tiédhez képest, akkor tényleg komolyan elgondolkodom azon, hogy milyen lehet Kathrina Andrew szobája... Mert hát ő mégiscsak lány, nekem pedig valami olyasmi él a képzeletemben, hogy ha egy csajszi képes órákat tölteni a tükör előtt annak érdekében, hogy a lehető legjobban nézzen ki, akkor simán szánhat ennyi időt a szobájára is. Mondjuk, ez a teória már rég megdőlt akkor, amikor megismertem egy szépséget, aki konkrétan egy disznóólban aludt éjszakánként. Kath szobáját pedig még egyszer se láttam, ennyire azért tisztelem a magántulajdonát. - Az egész nap ütős volt, szóval nincs miért aggódnod – jegyzem meg, miközben a lány lehuppan az ágyamra, nekem pedig lassan, de biztosan villannak be az erotikus képek kettőnkről. Oké, most aztán tényleg ideje lenne abbahagynom, mert ebből még komoly baj is lehet. Gondolatban megrázom hát a fejem, mintha ezzel olyan könnyen kiverhetném belőle az elhintett illúziókat. - Parancsolj – nyújtom át számára a vajsört, majd én is kibontom a sajátomat, végül lehuppanok mellé az ágyra. Az én ágyamra. Ráadásul Kath ül mellettem... Komolyan nehéz visszafognom magam ebben a helyzetben, egyelőre azonban elég szépen tartom magam, ami az igazat illeti. Más lányt már rég megcsókoltam volna, mostanra pedig a ruháink is a földön landolnának. - Mi az, ami megy? - halkan felnevetek, miközben egy cinkos pillantást is kap a kérdésem mellé, arra azért persze ügyelek, hogy ne tartsa provokatívnak a dolgot és lépjen olajra szinte rögtön. - Van egy-két dolog, amiben jó vagyok, csak azt ma hanyagoljuk ugyebár... Ajkaimhoz emelem az üveget, majd iszom belőle egy kortyot, végül leengedem és immár kissé komolyabb képet vágva pillantok a lányra. Nem csoda, hogy ki nem állhat, ha állandóan ilyen disznó dolgokat hozok ki mindenből. - Miért, mit szeretnél gyakorolni? - teszem fel a kérdést teljesen ártatlanul, képzeletemben viszont szinte azon nyomban a vetkőző Kath lép színre. Tudom ugyan, hogy ez az ital hatása, egyszerűen azonban képtelen vagyok letenni.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Úgy döntök, hogy megadom az esélyt, hogy legalább semleges legyen a viszonyunk. Lehet, hogy csak az ital miatt van, de most egy fokkal oldottabb a hangulatom, hajlamos vagyok belemenni abba, hogy vele tartsak a szobájába, ami minden más esetben fel sem merülhetne. Kissé zúg a fejem az alkoholtól, amit amúgy dacból ittam, hogy megmutassam, nem vagyok én olyan gyenge lány, amilyennek ő, vagy éppen a haverjai tartanak. Mindegy is, ha túlleszünk ezen, akár jóban is lehetünk. Nem kell egymás nyakába ugrálni ahhoz, hogy ne fújjunk a másikra. Egyszer talán a barátai is elfogadják ezt. - Semmi gond, én sem vagyok rendmániás. – Lépek be mögötte, és diszkrét mosollyal nem nézek nagyon körbe. Végülis nem szeretem, ha mindennek pontos helye van, és sosem látni egy porszemet sem a földön. Az apám volt ilyen, hogy mindennek katonás rendben kellett lennie, és ha ez nem történt meg, akkor máris üvöltött. Talán az ő ostoba hibája az, hogy a pasiválasztásaim nem sültek el túl jól, gyengém lett az arrogánsan bunkó stílus. Legalábbis hiába tudom az eszemmel, hogy mellém valaki gyengéd illene, vonz a magabiztos erő. - Igaz, még nem voltam itt. Hozzám képest nálad tökéletes rend van. – Nem, nagyjából hasonló a kupi, vendégként úgy érzem, hogy illene valami bókkal indítanom. Az ablakhoz lépek, egyrészt azért, hogy ne legyek útban, másrészt addig tényleg nem kell a gyors rendrakást néznem. A srác igazán mázlista, hogy külön szobája van, nekem két lakótársam van, az egyik azt hiszem biszex, és úgy szokott végigmérni, mint egy darab húst, de hát egy angolszász intézményben hiába is magyaráznám, hogy csak mert mindketten lányok vagyunk, ez még lehet zavaró. - A tequilára? Kissé ütős lesz, de jöhet. – Vonom meg a vállamat, levezetésnek éppen nem kéne tovább inni, de mindegy. Lehuppanok a bevetetlen ágyra, még ha ez más esetben jelzésértékű is lehet. Elméletileg tanulni jöttünk fel, ahhoz elég lenne egy szőnyeg, vagy egy íróasztal. Főleg az elmélettel tudunk alapozni, most nem akarok itt neki a pálcámmal hadonászni. A sötét varázslatok kivédése fiúsabb tárgy, bűbájtanból szívesebben segítettem volna. - Köszi. – Veszem át a saját üvegemet, hogy odakoccintsam az övéhez, majd úgy ahogy van, beleiszom, nem kell nekem pohár sem. Tudom, hogy habos lett tőle a szám, de a kézfejemmel törlöm le, nem a nyelvemmel, mert a végén még ezt is célzásnak veszi, mint eddig mindent. – Na és... mit akarsz kezdeni magaddal? Mi az ami megy? – Kérdezem érdeklődve, hiszen nem sokat tudok róla, azon túl, hogy nagyon magabiztos, az órákon nem az eszével, hanem a flegmaságával, a vicceivel tűnik ki, én pedig megpróbálok nem a barátainak a célpontjában lenni, amikor elszabadul a pokol, mint most délelőtt.
A fogadóból elég hamar visszajutunk a Roxfortba, hiszen a kettő nincs messze egymástól, pedig nem is igazán siettünk. Persze, Kath tett fel számomra kellemetlen kérdéseket, melyekre nem igazán szívesen válaszoltam, de annyiból megértem, hogy bántotta eddig a viselkedésem és ha normális, testvéri kapcsolatot szeretnék kialakítani vele, akkor talán nem ártana elsősorban őszintének lennem vele. Még akkor is, ha olyasmi csúszik ki a számon, ami neki nem igazán tetszik... Értelme nincs szépíteni a dolgokat, mivel az is hazugság valamilyen szinten. - Öhm... előre szólok, hogy rumli van odabenn – torpanok meg az ajtó előtt, kulccsal a kezemben, miközben Kath-re pillantok. Olyan szép és tökéletes, mégis miként illene be a benti környezetbe? Minimum kalitkában kellene tartanom, hogy állandóan benne gyönyörködhessek, nem pedig eldobált ruhadarabok között.- - Nem számítottam vendégre, főleg nem rád, de egyébként rendet tettem volna... Na jó, most miért is magyarázkodok előtte? Az én szobám, az én váram, ahogy mondani szokás, ráadásul tipikus agglegény vagyok, aki élvezi az életet és cseppet sem rendmániás. Természetesen, van egy olyan pont, ahol már engem is zavar a rumli, de az egyelőre még nem jött el, viszont még így is zavaró lehet a lány számára. Ritkán viszek fel bárkit is a szobámba, a legtöbb kalandomat nem itt bonyolítom le, hanem valami más, semleges helyen. - Szóóval, szerintem csukd be a szemed egy pillanatra, addig megpróbálok elviselhető rendet tenni – fordulok vissza, hogy a kulcsot a zárba illeszthessem, majd belököm az ajtót. Kath-et természetesen előre engedem, végül elsietek mellette, hogy legalább a ruhákat felkapkodhassam a földről. A bevetetlen ágy már nem is olyan fontos, a rajta szanaszét heverő könyvek jelenleg pont kapóra jönnek, más dolgom már nem is akad. Ha teljesen feltakarítanék, Kath elaludna unalmában, azt pedig nagyon nem szeretném. - Rendben, ennyi elég lesz. Ha legközelebb jössz, akkor már rendet rakok előtte... Mert azért másokat rumliban fogadni nem túl szép dolog, főleg abban az esetben, ha számítok is az illetőre, hiszen ez azt sugallja számára, hogy nem sokra tartom. Kath és az én viszonyom pedig így is elég ingatag lábakon áll. Természetesen nem hiszem, hogy a szobámban lévő rend fogja megmenteni a dolgokat, de alapnak bőven megteszi. Legalább látja rajtam, hogy képes vagyok másokhoz alkalmazkodni. - Jut eszembe, kérsz egy kis vajsört? - teszem fel a kérdést, miközben már a szekrényem legalján kutatok, ahova az italt szoktam rejteni. Néha jól jön egy-egy korty, ezért szinte állandóan van nálam talonban, télen pedig igazán fel tudja melegíteni az embert. Előveszek két üveget, majd az egyiket a lány felé nyújtom, ha időközben elfogadja az ajánlatomat. - Nemrég hoztam a konyháról, mindig van nálam, ha valamikor megszomjaznál rá. Elmosolyodom, hiszen annyira szokatlan, hogy mindezt annak a lánynak mondom, aki talán az egyetlen a Roxfortban, aki képes nemet mondani számomra. Többségük szinte rögtön eljön velem mindenféle helyre, majd este már szét is rakják a lábukat, de Kath... Jó, ő valamilyen értelemben véve a testvérem, szóval furcsa is lenne, de akkor miért gondolok rá nőként? Miért nem csupán a testvéremként? Miért kívánom olyan őrült módon, hogy nekiálljon vetkőzni?
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
