2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Úgy veszem észre, hogy Jade számára egyértelműen tetszik Zach, amit talán kissé jobban ki is mutat a kelleténél. Persze egy hozzá hasonló energiabombától nem is várhatjuk el, hogy csendben üljön a helyén, nem igaz? Tény, ami tény, szép párt alkotnának, habár ebből nem hiszem, hogy bármikor is lenne valami, hiszen abban az esetben már Zachary is tett volna lépéseket a lány felé. Mindenesetre, magamban szurkolok nekik, hátha összejön valami jó is. - Ha lehet, akkor talán alszom egyet – nyomok el egy ásítást, immár a hotelben, megválaszolva Zachary kérdését. Tíz-tizenöt perc nem elég számomra, hogy regenerálódjak, ennél jobban lefárasztott a hosszú repülőút, a gondolat pedig, hogy még próbálnunk is kell... Oké, dolgozni jöttünk, mindent bele kell adnunk, de egy hobbi is lehet valamilyen szinten munka, most pedig konkrétan ennek érzem ezt az egészet. - Én támogatom Noriko ötletét – emelem fel a kezem, ujjaim között a tollal, hiszen pont aláírtam, amikor a lány vázolta a tervet. - Különben is, ha most nem pihentek rá ti is a dologra, akkor nagy eséllyel hamarabb kifáraszt titeket a csavargás, mint elsőre hinnétek. Szóval szerintem simán kibírtok egy órát, ha más nem, akkor lekötözlek titeket és erőszakkal itt tartalak mindhármótokat. Elmosolyodom a saját szavaimon, hiszen értelemszerűen nem tenném meg a dolgot, de azért mégis... Ha másként nem megy, akkor így fogom őket a helyen tartani, mivel tényleg kell az a kis pihenő, még ha most nem is érzik úgy magukat, mint valamiféle kifacsart hulla. Ami engem illet, át is kellene öltöznöm és rendbe tennem magam, tekintettel arra, hogy jelen pillanatban is igazán hasonlítok egy vasorrú bábára. A szemem alatt nagy eséllyel szép kis karikák virítanak, talán jobban is járok, ha nem vetek egy futó pillantást sem a hallban kihelyezett tükrökre. Még összetörnének. - Rendben, induljunk – biccentek Jade kérdését hallva, így hát pár perccel később már a szobában is vagyunk, melyben annyira hívogatóak azok az ágyak... De nem, ellen kell állnom, így hát felteszek egy engem érdeklő kérdést: - Ha tetszeni akarsz Zach-nek, akkor öt percnél egy kicsit többet tölts benn. Sőőőt... nem szeretnéd egy kicsit elegánsra venni a figurát? Nem mondom, hogy Jade csúnya, hiszen nem az, nagyon is szép arca van, nekem pedig sok sminkcuccom, szóval ennyivel támogathatom őt abban, hogy összejöjjön számára a dolog. Fogalmam sincs afelől, hogy tagadni fogja-e a dolgot, de tényleg szívesen segítek neki abban, hogy felhívja magára a srác figyelmét. - Megcsinálhatom a hajadat és a sminkedet – kacsintok rá, miközben elkezdek kipakolni a bőröndömből. - Persze nem bálra készítenélek elő, de talán bejönne a dolog Zachary-nek. Hiszen látom én a nyilvánvalót, Jade szinte állandóan a fiú közelében van és láthatóan Zach sincs ellene a dolognak, szóval magamra vállalom a kerítőnő szerepét. Elvégre, legalább mások szerelmi élete legyen már rendben, ha a sajátommal egyáltalán nem boldogulok. Ha pedig nem jönne össze Jade számára a dolog, akkor okulunk belőle és talán még ő sem fog ok nélkül reménykedni. - Apropó... - harapok kissé töprengve az ajkaimba, miközben kiegyenesedem, ujjaim között az egyik farmerommal. - Van neki valakije? Mert hát nem szeretném tönkretenni a srác kapcsolatát, pedig szerintem tényleg összeillenének a hugrás lánnyal, de ha Zach-nek már van barátnője, akkor mégse lenne fair vele szemben az ilyesmi. Azért erről talán nem ártana tájékozódni, mielőtt nekikezdenék az összeboronálásnak. Persze, szigorúan csak abban az esetben, ha ebbe Jade is belemegy. Erőltetni ilyesmit nem szokásom.
A legkevésbé se veszem észre, hogy Noel visszafogottságához mennyire rikítóan ellentétes az én lendületes, pörgős mivoltom, és azt se, hogy ez egy idő után a srácnak akár idegesítő lehet. Ameddig nem szólnak rám, én csak pörgök és pörgök, és őszintén azt hiszem, hogy ezzel jókedvet hozok a világba, és nem vagyok túl sok. A kocsiban lelkesen pillantok Zachre, és persze jópárszor az ablakon is kifelé. Most, hogy túlvagyunk a repülés részén, ami nem kicsit gémberítette el a tagjaimat, csak szabadon szeretnék járni kelni. Nem tehetek róla, olyan aranyos és szexis srác, hogy képtelen vagyok nem bámulni néha, és nem elolvadni már akkor, ha összeér a combunk és rámmosolyog. Na jó, most mondta, hogy boldog, azért mosolyog, de nem baj, én gondolhatom, hogy miattam. Még soha nem jött szóba, hogy akárkivel járna, nem jött csaj, aki hallgatta volna a bandát Zach csaja címen, így semmi nem állja az útját, hogy nagyon szép pillantásokat meresztgessek rá - elméletben. A gyakorlat meg majd elválik. Kiszállunk, becsekkolunk, lebegtetem a prospektust és kicsit nevetek azokon, akik a nyers hal ellen szólalnak fel. Pedig aztán, ha már itt vagyunk a sushit csak ki kéne próbálni, azért is dobtam fel. Nem tudok sok mindent japánról, de tuti biztos vagyok benne, hogy senki se fog éhen maradni. Mikor Noel elmenne enni, Zachary pedig szintén hajlik az indulásra azonnal kettőjük között termek a prospektust feléjük is mutatva. Nem azért, mert a többieket szívesen hagynám hátra, hanem azért, mert úgy tűnik, hogy ez a páros lenne útra kész, vagy minimum kajára kész. Mikor meghallom Zach Noelnek feltett kérdését azonnal mint a vadászkutya elkezdek fülelni, azt hiszem észrevétlenül, de amúgy majd kiesik a szemem, annyira bámulom szegény Noelt, hogy mi lesz a válasza. Annak ellenére, hogy a srác alig beszélt még velem, kivéve, amikor a duett-párbajunkra készültünk fel, nagyon is jó pasinak tűnik. Olyan visszafogottabb érzékeny pasinak. Nem mondom, hogy rástartolnék, mert ha nem lép ki a kagylóhéjából, akkor kinyírna a tunyaságával, miközben én képtelen vagyok megállni. Na, de azért pletyka szinten nagyon is érdekel van-e csaja. Noriko végül dönt a sorsunkról, és bár én azonnal mennék, belemegyek az egy órába, addig is gyűjtögetem a prospektusokat a hallból meg ledobom a szivárvány tatyóm. Ha oszlás van, akkor átsorolok Alicia mellé, vele leszek egy szobában, míg Noriko lesz Alyshával. - Na, csajszi, mehetünk? Ha már így esett letusolok aztán tiéd a fürdő, eskü. - mosolygok rá, és ez azt jelenti, hogy öt percet leszek bent tényleg, mert olyan gyorsan készülök el, mint egy pasas. Csak a szememet szoktam kihúzni, de van nálam kistükör, minek stoppoljam a zuhanyt. Fent kidobálom az ágyra a nevezetességekről a füzetkéket, meg a sok-sok elképesztően bénán rajzolt látványtervet, amiket a számokhoz álmodtam, aztán az indulásig ezekben hempergek, korgó gyomorral. Ahogy letelik az idő, én már szaladnék enni.
recepción elintézem, amit kell és utána a bejáratot fürkészem, hogy befusson a másik csapat is. Nagyon biztonságos az ország, szóval amiatt nem aggódom, hogy útközben elrabolják őket, vagy valami, de mégis, idegen helyen vagyunk, nem varázsolhatunk, csak én beszélem a nyelvet, és már az érkezés pillanatában különváltunk. Szerencsére hiánytalanul befutnak mind, csomagokkal együtt. Megvárom, amíg aláírnak, utána elmondom a hasznos információkat. – Hát, remélem. Ha meg baj lenne vele, majd intézkedünk – kacsintok ismét, ezúttal Zachre, utalva arra, hogy varázslók vagyunk, és ha magunk vagyunk, akkor az akusztikát meg tudjuk oldani legvégső esetben. - Sok sikert hozzá, szerintem menni fog – veregetem vállon Aliciát, persze nem erősen. Mindig nagyon örülök, amikor valaki szeretne ezen a csodálatos nyelven tanulni. – Szívesen segítek, ha szeretnéd, vagy ha kérdésed van, nyugodtan gyere hozzám – teszem még hozzá, és lelkesen mosolygok. Közben hallgatom, hogy milyen tervekei vannak a többieknek. Nagyjából abban egyetértenek, hogy enni szeretnének. – Nem csak nyers hal létezik ám – jegyzem meg az egyik kijelentésre reagálva. Ez talán egy elég elterjedt sztereotípia, de rengeteg olyan étel van, amiben minden meg van sütve, vagy hal egyáltalán nincs benne, szóval mindenki talál olyat, amit szeret. – Őszintén, én nem nagyon szeretném, ha különválnánk megint – vázolom fel a helyzetet kissé aggódva, mert bár én ugyanolyan lelkes vagyok, mint Jade, hogy itt vagyunk végre, és felfedezhetjük majd a várost, megértem azt is, hogy a hosszú repülőút nagyon fárasztó volt. – Iszonyú könnyű eltévedni a városban, vagy ha történik valami itt, amíg nincs itt a csapat másik része, nem tudjuk egymást értesíteni. Mi lenne, hogy ha pihennénk most egy órát, átöltözünk, kipakolunk, fekszünk, akármi, utána elmennénk enni? És ha még utána is nagyon fáradtak vagytok, akkor visszajönnénk veletek – nézek Aliciára és Alyshára –, aztán pedig a többiekkel elmennénk várost nézni? Tudom, hogy tökéletes megoldás nem létezik, de ha elkerülhetetlen, hogy megint két társaságra oszoljon a csapat, akkor legalább ez úgy történjen, hogy mindenki evett egy jót. Az is lehet, hogy az ebéd már elég pihenés lesz a lányoknak, mivel nem kell kapkodni, ehetünk lassan is. – Húú, tényleg gyönyörű – pilantok bele a prospektusba, ami Jade kezében van. – Meg kell néznünk – jegyzem meg én is. Túl kevés ez a pár nap ahhoz, hogy mindent lássunk, és annyi szép hely van itt. De nagyon boldog vagyok, hogy itt vagyunk, és alig várom, hogy felfedezzük, amit csak tudunk. – Akkor egy óra múlva ugyanitt? – kérdezem a többieket, és vetek egy bocsánatkérő pillantást Zachre, nem akarom elrontani a programját Noelékkel, de olyan jó lenne, ha mind közösen ennénk. Ha a többiek is benne vannak, akkor felviszem a csomagomat a szobába, még pakolászok egyet, és utánanézek, hogy hova érdemes menni, mit kell feltétlenül látni, majd egy óra múlva lemegyek az előcsarnokba, és várom, hogy a többiek is jöjjenek – ha jön mindenki.
Beülünk a taxiba, követve Noriko-ékat, s közben zavartan elnevetem magamat, hogy Jade megint milyen kedves, kezdeményező, állandóan elpirulok attól, amiket mondd. Oké, ott van nekem Cosette, akivel nagyon jól érezzük magunkat, de hazudnék, ha nem lenne rám hatással, legyezgetné a hiúságomat, ha ilyeneket mondanak nekem. Bár Jade mindenkivel ilyen, lehetnék ennél józanabb, de hát egyszerű lélek vagyok, jól esik. - Nem is tudom, én csak zenélni akartam Noriko-val, aztán hirtelen.. sokan lettünk, jó fej embereket ismertünk meg, és most itt vagyunk. Azt kell mondanom, hogy boldog vagyok. – Még ha klisének is hangzik mindez, de Jade láthatja rajtam, hogy folyamatosan mosolygok, olyan közegbe kerültem, ahol akaratomon kívül vezetőnek tekintetenek, holott én csak azt akarom, hogy jól érezzük magunkat. Itt hallgatnak rám, súlya van mindennek, amit csak mondok. Mielőtt elindulunk, még utoljára szólok oda Noriko-nak. - Úúú.. hát azt tényleg kipróbálnám! – Bólogatok, aztán helyet is foglalunk, valóban kissé összepréselődve a taxi hátsó ülésén, Jade lábának nyomakodik az enyém, de ezt már kibirom pironkodás nélkül, barátok vagyunk, vagy mi a szösz. Az út szerencsére (vagy sajnálatos módon?) nem tart sokáig, nem keveredtünk el egy ekkora metropoliszban, és már szállunk is ki, a magam részéről segítem ki a lányokat. A recepciónál Noriko már előttünk jár, intézett mindent, amiért hálásan pillogok rá, most végre nem nekem kell megoldani a dolgainkat. Nyúlok egy tollért, hogy aláírjak, értelemszerűen Noellel leszek egy szobában, már megszoktuk, és csak akkor vágunk egymáshoz valami súlyosat, ha horkolás merülne fel. – Sportterem.. Remélem jó az akkusztika, hogy ne torzuljon a zene.. – Mormolom, miközben a többiek felvetik, hogy valaki maradna, valaki meg menne. Én Jade és Noel között járatom a tekintetemet. Igen, ez így jól hangzik, mert szívesen megmozgatnám a hátsómat, hiszen az teljesen elzsibbadt a több mint tíz órás repülésben, de legalább nem lesz randi szagú, ha Noel is jön. – Akkor hármasban? Ti pedig maradtok, és pihiztek? – Végülis ha a lányok nyomottak az időeltolódás miatt, akkor rá is aludhatnak. – Akkor tíz perc múlva itt? Vagy tizenöt? – Kérdezem Jade-től, majd meredek Noelre, ha mindketten borotválkozunk, akkor kell ennyi, hogy szépen egymás után szépitkezzünk. Ha megkaptuk a zöld utat, akkor a csomagjainkkal együtt elindulunk felfelé. – Te amúgy kinek írod ezeket a szép számokat? Van valakid? – Kérdezem a sráctól mintegy mellékesen, holott elég zárkózott, és végülis én is az vagyok, de.. eddig nagyon jó fejnek ismertem meg ahhoz, hogy most megpróbáljak kezdeményezni felé.
Sok a lány, bár ezt eddig is tudtam, de ez a pörgés, főleg Jade részéről... Na igen, eddig is ilyen volt és továbbra is marad, én pedig inkább a másik oldalt képviselve csak szépen csendben lépdelek és figyelek, leginkább úgy mindenre, hiszen új az egész hely, az emberek és kb. minden. Őszintén szólva a legjobb az lenne, ha nem tévednénk el, ezért is vagyok a taxi mellett, viszont azért a magam módján én is kíváncsi vagyok a városra is, ha nem is olyan szinten felpörgött állapotban, mint mondjuk Jade. Viszont leginkább csak az árral sodródom, pont a miatt, mert se nagy hangom nincs, se... nem ragaszkodom semmi komolyhoz. Tényleg ellennék a szobában is, vagy esetleg Zach-kel körülnézni, de hogy a visító Jade-del járjuk körbe a várost... hát az finoman szólva is feltűnő lenne. Ezért aztán amikor a szállodába értünk csak halkan köszörülöm meg a torkomat. - Én is szívesen ennék valamit, bár nekem azért nem kell 1-2 óra a készülődésre. - teszem hozzá, hiszen nem gondoltam, hogy átöltöznék, bár talán egy kis felfrissülés nem lenne rossz, arcot mosni, esetleg lekapni a borostát, bár még nem olyan vészes, vagy a hajamat rendbe tenni, de ez úgy nagyjából tíz percet vesz igénybe, úgyhogy nem kell hozzá sok idő. - Bár a nyers haltól én is kissé ódzkodom. - igaz, ami igaz még nem kóstoltam, de valahogy nem is vonz kimondottan. Bár ,ha már itt vagyunk... Ez olyan, mintha Olaszországban nem ennél pizzát, vagy a franciáknál kagylót... bár ez utóbbit lehet, hogy akkor is kihagynám, ha Párizsban lenne ez a verseny. De a sushi... hát esetleg, de más is kell, valami megszokottabb, ha nem lenne jó, hogy azért éhen ne vesszünk, a nagy séta meg a próba alatt sem, akármelyiket is szavazzák meg kezdésképp.
Black Birds & Noel
Dark side | Az első fellépés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Kis csapatunk nem túl izgága, amit jóhiszeműen betudok a hosszú repülőútnak és ennek az egész kavarodásnak. Idegen országban vagyunk jelenleg, egy teljesen más kultúrában, olyan emberek között, akik még nálam is alacsonyabbak, így némileg zavarban is érzem magam. Felnőtt üzletemberek sietnek el mellettünk újságokba vagy mobilokba temetkezve és mindannyian jobb esetben a vállamig, ha érnek... Oké, tudom, hogy a japánok mások, mint mi, de ezt így látni akkor is igen zavaró valami. Számomra legalábbis mindenképp. Fogalmam sincs azt illetően, a csapat többi tagja mennyire érzi magát kellemetlenül amiatt, hogy ennyire kilógunk a sorból, de én lassan igencsak feszélyezve álldogálok a helyemen. Nem mintha nem örülnék annak, hogy a selejtező révén eljutottunk egészen idáig, mellékhatásokkal azonban nem számoltam. Senki sem említette meg otthon, hogy figyelj már kislányom, néhány perccel a leszállás után legszívesebben már fordulnál is vissza a következő járattal. - Mintha már olvastam volna róla valahol – esem gondolkodóba Noriko javaslatát hallva. Jó, azt aláírom, ami kifejezetten nagy előny Japánban, az mindenképp a tömegközlekedés. A káoszhoz képest minden annyira jól van megoldva, annyira szervezett... És természetesen drága is, hiszen mégiscsak a világ legmodernebb hálózatáról van szó, amelyet fenn kell tartani valahogy. Mondjuk, a pénz miatt nem aggódom, de nem szeretném ilyesmire elszórni, ha nem muszáj. Bár, ha azt nézzük, hogy egyszer élünk, akkor nem érdemes visszafognom magam. Talán soha az életben nem jutok ki még egyszer Japánba. Noriko dicséretét hallva elmosolyodok: - Köszönöm. Legközelebb akkor észben tartom a tanácsod. Talán még az is lehet, hogy kissé mélyebben is belevetem magam a tanulásba... Szeretem a japán nyelvet és kultúrát, habár azzal nagyon is tisztában vagyok, hogy nem a világ legkönnyebb dolga ezen a nyelven megszólalni, talán pont emiatt is halogattam eddig ezt az egészet. Most viszont, hogy itt vagyunk ebben az országban, ismét elkap a láz, hogy felfedezzem magamnak a kultúrát és nem csak azalatt az idő alatt, amíg itt tartózkodom. Követjük hát Norikót, aki igencsak jártas errefelé, így nem is igazán félek rábízni magunkat, habár más esetben már rég egy térképet bújnék annak érdekében, hogy meggyőzzem magam, jó irányba tartunk. Egy idegen országban való eltévedés a legvadabb rémálmaim egyike, márpedig nem szeretném átélni a dolgot. Ha találkoznék egy mumussal, az minden bizonnyal egy rosszul megrajzolt térkép formáját öltené magára. - Egyetértek Alyshával, én se igazán vágyom még arra, hogy rögtön nyakunkba vegyük a várost... - fintorodom el kissé Jade ötletét hallva. Jó, aláírom, nem ártana kihasználni az időnket, de hát egy hosszú repülőút áll előttünk. Éhes vagyok, fáradt és nekem se ártana egy kiadós zuhany alá állnom. Ha már rendbe tettem magam, akkor készségesebben állok a dolgok elé. - Egy-két óra kellene, hogy magunkhoz térjünk. Mit gondoltok? Nem fogom egymagam leszavazni Jade ötletét, mert ha mindenki más menne, akkor benne vagyok, személy szerint azonban tényleg szeretném kicsit élvezni is a hotel nyújtotta kényelmet, amíg nem szabadulunk ismét a tömegbe... Na, és a próba! Te jó ég, nem hittem volna, hogy lesz olyasvalaki is, aki ezen fog töprengeni, amint megérkezünk. A valóság azonban az, hogy igenis szembe kell néznünk mindennel, ami miatt jelenleg itt vagyunk, ennek egyik oka pedig a verseny. Bármennyire is nem tetszik, gyakorolnunk kell, hiszen nemrég is épp csak kijutottunk ide...
Mondhatni megkönnyebbülök, mikor Zach, mint bandavezér, a taxi mellett dönt. Bár csípem a muglicuccokat, azért a tömeges tömegközlekedést, főleg egy idegen országban, ahol nem beszélik a nyelvem, ráadásul pakkokkal, nem nagyon élvezném. talán majd később, talán holnap vagy holnap után elmehetünk valahova busszal vagy metróval vagy tudomisén mi a divat erre. Azt viszont értékelem, hogy Noriko okosnak találja az ötletem, el is süllyesztem a kapott cetlit, sose tudni, mikor lesz jó. Aztán, mivel Jade mint egy bakfis, lestoppolta Zach-et, én előre ülök, már ha a sofőr nem ellenkezik. Így azért még is csak kényelmesebb. És amúgy sem zavarom, végül is az egész út alatt az orromat az üvegre nyomva iszom magamba a látványt. Teljesen más, mint Amerika, de még Angliához sem hasonlít. Egyszer el kell hoznom ide anyáékat, tuti imádnák! A szálloda se smafu, némileg eltátom a szám, miközben arra várok, hogy a bőröndöm kikerüljön a csomagtartóból. Se túl nagy, se túl nehéz, szóval magam kapom fel, másik kezemben a kistáskámat markolva, és követem a többieket, főként Noriko-t, végül is ő tudja, mit kell mondani. - Itt? - bökök a papírra, majd lendületesen odavillantom a nevem a vonalkára, várakozón fordulva a többiek felé. - Na nem, se próba, se túra, míg le nem dobom a cuccom, öltök tiszta ruhát és nem toltam a képembe valami ehetőt. Lehetőleg ne nyers halat! - nyilvánítok én is véleményt, persze hiszti nélkül, csak vigyorogva. Szép a kép, amit Jade mutogat, tuti teli van a város ezernyi látnivalóval. De még csak most érkeztünk!
♫ Zene ♫ Ruha Mindent a maga idejében: először meghalni, aztán gondolkodni.
Kicsit feldobja a kedvem, amikor látom Alysha és Noriko vigyorát, még akkor is, ha tudom, hogy rajtam mulatnak. Nem mintha az én elmacskásodásom sokáig tartana, csak néhány pillanat és már az utazáson pörgök és az információs pulttal szemezgetek. A szavazást elveszítem, jobban mondva Zach a végső voksát a taxira teszi, de ha ő mondja, akkor szokásomhoz híven áhitatos tekintettel bólogatok, már is meggyőzött. Főleg, amikor kiderül, hogy nem Noel-Noriko-Zach trio lesz az egyik kocsi, hanem a srác velem és Alyshaval tart. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem a csajok társaságát, de hát Zachary... Nos... Ő Zachary. Lelkesen pillantok felé, ahogy odasorolok hozzá és kicsit játékosan a vállába boxolok. - Ezaz, stipistop, melletted ülök szépfiú. - kuncogok barátságosan, aztán a taxiknál csak könnyedén bedobom a kézipoggyászom a kocsiba, nekem nincs nagy bőröndöm, amit cipelniük kéne a fiúknak. Becsüccsenünk, és én az elejétől a végéig felváltva bámulok ki erre a másik, különleges világra, és persze mosolygok lelkesen az utitársaim felé. - Gondoltad volna, hogy a Black Birdsötök ilyen távolra elszáll? - kérdezem Zachary-től, hiszen a magam részéről én a bandát főleg Noriko és Zach bandájának titulálom, végül is ők az oszlopos tagok a kezdetektől, azt hiszem. Egészen gyorsan halad a taxi, és úgy tűnik nincs is olyan távol a szállásunk, hip-hop már ott is vagyunk a szállodában. Visszaveszem a vállamra szivárvány tatyómat a kocsiból, és már egyesül a banda. Engedelmesen aláírom a hotelben a megfelelő helyen, de a magam stílusában, a Jade Williams két A-betűinek helyére gyors csillagokat írva. - És mikor kezdjük a próbákat? Ugye előtte elmegyünk világot látni? Mondjuk úgy... Most azonnal! Muszáj elmennem egy szentélybe, engem vontatókötéllel se rángatok el sehova, mielőtt nem voltunk a... - és felmarkolok a szálloda fogadótermében kiállított pultról egy prospektust -... Senso-ji-nél. Aztakurva, ez valami eszméletlen. Lebegtetem meg mindenki orra előtt a gyönyörű templomot és az előtte lévő piacot és ennyit a fáradtságomról vagy elgémberedettségemről a több, mint tíz óra repülés után. Már le se lehet állítani, bár... - Oké, előtte azért ehetünk valamit. Sushit! Vagy fogalmam sincs igazából mit esznek még a japánok, de tuti csak finomat. Bármi új jöhet.
gy ideig én is nézelődök, hiszen még sosem jártam itt, tudtam, hogy nagy város, de hogy ennyire… Hagyom, hogy a többiek is magukhoz térjenek és kibámészkodják magukat, viszont lassan indulni kellene, mert a repülőtéren nagy a tömeg, nehogy elhagyjuk egymást. A szálloda térkép szerint nincsen messze, illetve amíg a többiek nézelődtek, megkérdeztem itt valakit, és ő is azt mondta, hogy taxival húsz perc maximum az út. Így hát, mikor mindenki menetkész, felteszem a nagy kérdést, amire várom a válaszokat. Jade sopánkodásán csak vigyorgok, szegény, úgy látszik még nem utazott ilyen sokat repülővel. – Legalább fizették az utat meg a kaját – kacsintok rá, hiszen a múltkor már bizonyította, hogy szeret enni, és a mágikus utazási módokhoz nem jár ingyen étel. Ami meglehetősen finom volt, ha már itt tartunk. – Van egy busz, ami lerakna minkeeet – böngészem a térképet – nagyjából két sarokkal arrébb. De azon biztos, hogy iszonyú tömeg lesz, mint az ilyen buszokon általában. – Azért az sem elhanyagolható szempont, hogy csomagokkal vagyunk, amiket nem nagyon kellene cipelni, mert a végén még elhagyjuk, vagy kimegy valakinek a bokája, meghúzza a derekát… Jó na, elég hülyén hangzik, de mivel varázslók vagyunk, nem vagyunk hozzászokva a cipekedéshez, mert eddig mágiával oldottunk meg mindent. Én nem szívesen húznám keresztül a bőröndömet a forgalmas utcán. – Jó ötlet – biccentek Alysha felé, a cetli szerintem remek, nagyon szívesen megírom, hogyha végül emellett döntünk. Közben Aliciát is hallgatom, aki útikönyvből olvas fel nekünk. A nagy részére csak bólogatok, mert bár ezeket tudom, de mégsem akarom megbántani egy rossz megjegyzéssel, úgyhogy csak mosolyogva tudomásul veszem. – Ó, a vasútállomásról jut eszembe… Ki kell próbálnotok a Shinkansent, tudjátok, azt a gyors vonatot. – Na tessék, egyszerűen ezt angolul nem tudom másképp elmondani, de nyilván nem a klasszikus gyorsvonatra gondolok, hanem a japán fajtára, ami 300 km-t tesz meg egy óra alatt. Nem tudom, mennyi időnk lesz ilyenekre, de talán lesz olyan nap, amikor nem lesz mit csinálnunk, és beleférne egy út, legalább egy másik városba. – Biztonságos, igen, csak elég zsúfolt – válaszolok a lánynak. Lopástól nem kell aggódni, a közbiztonság is jó, csak ahogy Alicia is mondta, 14 millióan laknak itt, és az meg is látszik akár a metrón, akár a buszon. – Egész jó a kiejtésed – dicsérem meg, majd rögtön adok is egy tanácsot. – Az arigatou-hoz tedd hozzá, hogy gozaimasu, az udvariasabb, és el lesznek ájulva tőled – mosolygok rá, majd Noel felé fordulok, aki szintén taxira szavaz. Végül Zach szavazata az utolsó, a taxit választja, így amellett döntünk. – Rendben van, gyertek akkor utánam – indulok meg a bőröndömmel. Közben Zach elosztja a csoportokat, én pedig egy cetlire felírom nekik a címet. A másik taxi sofőrjének elmagyarázom, hogy minket kövessenek majd, de ott a cím a többieknél, úgyhogy biztosan nem lesz gond, még ha nem is tud angolul. – Úgy lesz – vigyorgok Zachre, mikor segít beszállni, majd sűrűn hátra pillantva nézem, hogy mikor lesznek kész. Amikor ez megtörténik, szólok a sofőrnek, hogy indulhatunk. Nincsen nagy forgalom, időnként ellenőrzöm, hogy látom-e a másik csapatot, de eddig minden rendben. Mind megérkezünk a szálloda elé, csomagokkal együtt. – Eddig jók vagyunk – emelem pacsira a kezemet mindenki felé, a nehezén azt hiszem, túl vagyunk egyelőre. – Hogy is vannak a szobák? Ti ketten, fiúk, meg mi lányok négyen? – kérdezem Zachet, miközben próbálom előkotorni a táskámból a beosztást, mert fejből nem emlékszem, de ő hátha. Ha megvan, akkor odamegyek a recepcióhoz bejelentkezni. – Gyertek, kell az aláírásotok – szólok hátra pár percnyi intézkedés után, majd végre megkapjuk a kulcsainkat, és felmehetünk a szobákba. – Rákérdeztem, hol tudnánk próbálni, és azt mondták, hogy van egy sportterem a földszinten, amit diákcsoportoknak szoktak kiadni, de most nincsenek, ezért azt használhatjuk, csak be kell majd írni magunkat, hogy ne ütközzön másik csapattal a próba – tájékoztatom őket menet közben. Igen, sajnos elég valószínű, hogy össze fogunk futni Mirandáékkal, de hátha nem kezdenek el itt is balhét csinálni.
Tudom én, hogy a japánok többsége halálra dolgozza magát, és ez alól Noriko szülei sem jelentenek kivételt, de tényleg bízom benne, hogy ha már a barátném élvezheti a hazai pálya előnyeit, akkor itt lesz a családja, legalább a verseny napján, hogy büszkék lehessenek a lányukra, hiszen Noriko tényleg megérdemelné. Nevetve vonom meg a vállamat, csak mert boszorkányok és varázslók vagyunk, nem kell mindent zsupszkulccsal és hoppanálással megoldanunk. Ekkora távolságból azt hiszem szét is placcsantunk volna az éterben, ha távolsági mágiára vetemedünk, ám mégse vigyorgok nagyot Jade szomorú sopánkodásán, csupán haloványan megmosolygom, én magam is el vagyok gémberedve, csak mert néha felálltam, még nem ugyanaz, mintha seprűn gyorsan ideértünk volna. - Húha, akkor most megint nekem kell döntenem..? – Kérdezem tépelődve, végignézik a társaimon. Ha jól számoltam, Noriko vetette fel az ötletet, de neki mindkettő jó, Jade és Alicia a tömegközlekedést részesíti előnyben, Alysha és Noel pedig a taxit. Hát tipikus, hogy nagyjából eloszlik a dolog. Ám mivel Noriko a taxit mondta inkább, és én is úgy vagyok vele, hogy ha már meghívást kaptunk egy rangos eseményre, ne préselődjünk be a tömegbe, mint holmi túristák, még ha azok is vagyunk. - Legyen akkor a taxi. Mondom a felosztást. Az elsőbe megy Noriko, Noel, és Alicia, a másodikban Alysha, Jade és én. – Nem magyarázok jobban bele, de az az elképzelésem, hogy a két csapatalapító van szétszedve, Noriko azért előre, mert azért ő boldogul a legjobban, könnyebb majd őt követni. Másfelől a két fiút is szétraktam, mondván ha baj van, mindenhol legyen valaki az erősebb nemből. A harmadik választási stratégia pedig csak a két A betűs, hasonló hangzású lány szétszedése volt. Pusztán a játék kedvéért. Kilépünk a járdára, csomagostul, és már intek is le egy taxit, ez lesz Noriko-éké, de bőszen remélem, hogy tud a sofőr angulul is. Most már mindkettőnknél van cetlire írt cím. Amikor Norikot besegítem a pakolászás után, még odasúgom. – Addig ne induljatok el, amíg mi is készen nem vagyunk. – Segítek a csomagtartóba beemelni a lányok pakkját, hátha addig Noel foglalkozik a másik taxi leintésével, ami majd a miénk lesz. Még van egy kis időnk, mielőtt a szállodába érnénk, de biztos vagyok benne, hogy az az undok Miranda már itt ólálkodik valahol a közelünkben.
Milyen hülyeség az, hogy csak kis méretű kézi poggyászt lehet felvinni a gépre, minden más tilos? Nem vettem valami jó néven, hogy a gitáromat kénytelen voltam feltenni arra az izére és retteghettem egész úton a miatt, hogy nem lesz-e baja és lássuk be, hogy az egész út enyhén szólva is hosszú volt és Bonnie sem tudott eljönni, bár tény kissé óvatosan kérdeztem meg, talán e miatt is nem akart, meg aztán épp csak felébredt a húga... Nem haragszom, azt mondta talán arra van esély, hogy utánam jön, és az utolsó nap, vagy legalább a verseny napján itt lesz majd és megnéz minket. Hát majd meglátjuk. Örülnék neki, biztatóan hatna rám, annyi biztos, de még kitalálja. Gondolom attól is függ, hogyan Charlene. Ha teljesen jól akkor nagyobb eséllyel tud majd elszabadulni, ha látja, hogy rendben felébredt a kómából és nem is eshet vissza. Amikor végre leszállunk, azt hiszem nem csoda, hogy úgy kapom magamhoz a gitárt, mintha minimum a legféltettebb kincsemet próbálták volna elszakítani tőlem, ami alapvetően stimmel is. Most már azért jobban érzem magamat hogy a hátamon van, viszont tény, hogy e miatt is nehézkes lenne a tömegközlekedés, meg aztán nem ismerjük a várost és úgy fest elég nagy is ahhoz, hogy ne keveredjünk el benne. - Nekem a taxi is jó, csak mert két felé oszlunk még nem fogunk elkeveredni, szerintem. Ez egy nagy, de biztonságos város nem? - mármint oké persze van japán maffia, meg... jakuzák, vagy az nem japán? Fene se tudja, de csak nem minket szemelnek ki. Amúgy meg mondjuk, ha New Yorkba kellett volna mennünk, ott azért óvatosabbnak kellene lenni, de itt... Nem tűnnek veszélyesnek az emberek, egy taxival meg csak nem keveredünk el. - De persze, ha a kisbuszra szavazunk, csak akkor szerezni kell egyet. - ezúttal én is Norikóra pillantok, hiszen itt tuti, hogy csak neki van valamiféle nyelv és hely ismerete, bár biztosan van a reptéren valaki, aki beszél angolul, ha más nem, hát valami stewardess, aki nemzetközi járatokon szokott utazni. Na persze nem én leszek a bátor vállalkozó, aki majd letámad egyet a segítség reményében, ezt szintén másra bíznám. Nekem az a fő, hogy meg van a gitárom és hogy már nem zsibbadnak annyira a lábaim, miután sikerül kicsit kinyújtóztatni őket végre.
Black Birds & Noel
Dark side | Az első fellépés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Hatalmas volt a meglepetés, miszerint mehetünk Tokióba, de még annál is nagyobb az az öröm, amely a kezdeti sokk után végigsöpört a bandán. Igaz, nem vagyok túl régóta a tagja, de mégis örültem a Black Birds sikerének, mivel az én munkám is hozzájárult a dologhoz. Nem mintha olyan nagy valami lenne a háttérben dobolni, de énekelni egyáltalán nem szerettem volna, mivel akkor tuti lebőgünk. A hangom nem színpadra született a lámpaláz miatt, szóval nem is érdemes erőltetni a dolgot. Talán majd egyszer beállok valaki helyett, de remélem, az a nap se most jön el. Tokió hatalmas város, ezt pedig nem azért mondom, mert szeretek túlozni, hanem azért, mert tényleg lenyűgöz a nagyságával. A vibráló fények, melyek mindenhonnan az emberek szemébe másznak... Komolyan mondom, talán megérné ide szervezni egy éjszakai kiruccanást, már csak a látvány miatt is. - Tudtátok, hogy Tokyo egy 14 millió fős város? - hozok fel egy random információt a többiek számára, miközben felkukkantok abból az útikönyvből, amelyet eddig mindvégig magam előtt tartottam. Igen, még a repülőn is ezt olvastam, mind a 10 órán keresztül. - Nagyobb, mint London! Ráadásul, nem igazán beszélnek angolul, mivel eléggé elszigeteltek, érthető okokból. De állítólag pont emiatt elég sok mindent kiírnak angolul is... Vasútállomásokon, például. Ha már ők nem tudnak útba igazítani, akkor legalább a táblák legyenek segítségünkre ebben a hatalmas kavalkádban. Talán valóban jobb lenne taxival utazni, valamiért viszont úgy érzem, hogy két külön kocsi nem pont a legjobb megoldás, még akkor sem, ha egy papírt lengetünk a sofőr szeme előtt... Sokkal jobban érezném magam, ha valamilyen más megoldást választanánk, mert hát ez akkor is egy idegen ország és bármennyire is szép, már rögtön honvágyam van. Az a sok japán, akik most pont minket bámulnak... Hát igen, feléjük az európai ember szokatlan, nekem ezt igen furcsa látnom. - Osztom Jade ötletét, én is jobb szeretnék a taxi helyett valami mást – szólalok meg ismét, hogy jelezzem, mi is a személyes véleményem az ügyet illetően. - Itt azért valamennyivel biztonságosabb a tömegközlekedés, nem igaz? Bizonytalanul pillantok a többiekre, habár jelen pillanatban Noriko szava a döntő, mert hát ő mozog itt otthonosan, nem mi. Ha nagyon szeretne taxival menni, akkor nem ellenkezem, de ha egy mód van rá, maradjunk együtt. Egy ekkora városban nem lenne túl szerencsés elveszni, ami azt illeti. - Én japánul csak köszönetet tudok mondani, vagy bemutatkozni – vonom meg a vállam. - Ha a sofőrnek bőven elég lesz a Watashi va Alicia desu, akkor majd én fordítok. A végén meg majd áhítatos képpel elrebegek egy arigatou-t. Hála az animéknek, melyeket olyan nagy átéléssel szoktam nézni otthon, amikor a testvéreimre kell felügyelnem. Elég keveset fordítanak angolra, szóval néha rákényszerülök a feliratos megoldásra, ennek eredményeként pedig többé-kevésbé, de figyelek a szövegre is. Nem mondom, hogy csak ennyit tudok, de hülyeség lenne magamra vállalnom a fordító szerepét, mert az a plusz pár szó sem segít ki minket ebből a helyzetből.
Még hogy harmadik hely? Ki találta ki ezt a hülyeséget? Közönségdíjjal jutottunk tovább, és szerintem ez mindennél többet ér és árul el a versenyről. Talán nem az az álmunk, hogy örök életünkre együtt énekeljünk, bár ki tudja, mit hoz a sors. Talán az úgymond kedvtelésbeli együttesből befutott cucc lesz, sose tudni. És akkor nem a kritikusok vagy épp a zsűrik fogják megvenni a lemezeinket, nem ők jönnek el a koncertjeinkre, hanem a közönség. Szóval szerintem első helyen jutottunk tovább. De nem szaladtam egy kicsit túlságosan előre?! Nem mintha az elmúlt két hét tempóját lassúnak lehetne nevezni. Alighogy visszaértünk a suliba már azt kezdtünk el szervezni, hogyan is utazzunk, mit hozzunk és persze hogyan. Mert egyértelmű, hogy a pálcánkat és a varázsitalos üvegeket nem adhatjuk fel csomagként. Szóval azok mentek manópostán, mi meg muglirepülőn. Amit én egyáltalán nem bánok, végül is utaztam már így, és roppant mód élveztem is. De hát én egy ilyen családba nőttem fel.Csak Dylan hiányzik mellőlem, kár, hogy ő nem tudott jönni, de hát nem léphet le mindenki, akkor majd az egész sulit reptetni kellett volna. De azért picikét remélem, hogy talán a fellépésre át tud hoppanálni, neki már megy. - Szerintem buli volt. Én csípem a mugli cuccokat - vigyorgok a gémberedett Jade-re leszállás után. Ha már egész úton hallgattam a szófosását, most legalább vigyoroghatok összetörtségén. Persze nekem könnyebb, szoktam is, na meg kisebb termetemnek hála nem is volt olyan viselős az út. - Hát, én a taxira voksolok. Vagy közös transzfer. Tömegközlekedésen szerintem szétszakadnánk - csóválom a fejem, ahogy az érkező zónából kissé kijjebb érünk, belekóstolva a város forgatagos életének apró cikkelyébe. Itt még nem jártam, de Amerika néhány nagyvárosában már volt sikerem megfordulni, és hát egy metró vagy épp busz nem feltétlen olyan hely, ahol tudjuk egymás kezét fogni, plusz a csomagokat és még figyelni is, nehogy belehuppanjunk egy másik utazó ölébe. - Taxinál egyszerre leinthetünk kettőt, és Norika mindkét sofőrnek megadja a címet. Úgy talán nem szakadunk szét. De azért nem bánnám, ha egy fecnire lekörmölnétek nekem is a hotel nevét és címét. Persze japánul. Legrosszabb esetben azt lógatom egy sofőr orra elé, ha nem is beszél angolul, olvasni csak tud japánul - vigyorodom el a saját ötletemen. Talán nem is lenne hülyeség mindannyiunknak egy ilyen cetli probléma esetére.
♫ Zene ♫ ♥ Ruha ♥ Mindent a maga idejében: először meghalni, aztán gondolkodni.
A versenyen éppen hogy becsusszantunk a harmadik helyre, de ez egy pillanat erejéig se csorbította az örömünket. Nekem alapból csak azért számított a helyezés, mert a többieknek fontos volt, magamtól nem indulnék versenyeken, mert nem vagyok az a versengős fajta. Én csak szeretek zenélni, és ehhez nem kell semmiféle megmérettetés. Viszont az elismerés meg is csak jó érzés, és az is, hogy a többieknek mekkora örömöt okozott mindez, szóval a lelkes ujjongásom az egekig szökött. Alig két hetünk volt elintézni mindent, és már is jött a repülő út. A bepakolással nekem sose voltak problémáim, a szivárványos szatyorba mindent percek alatt bevágtam ami kellhet, de valami egészen más még is megnehezítette a távozást. Dane. Azt ígértem neki, hogy üzenek, amikor összehívtam néhány barátot és beülünk valahova, de aztán hirtelen beütött a verseny és a győzelem után semmi másra nem maradt időm, mint hogy beszéljek a professzorokkal a kihagyott órákról, aztán egyet pislogtam és egy mugli reptéren voltam. Maradt a levél írás, hogy a verseny után tudunk csak találkozni, de a görcs a gyomromban nem hagy még mindig nyugodni. Csak tudnám, hogy mitől felek jobban: magamra haragítom, vagy amíg távol vagyok valami rossz dolog történik vele? A repülő út kín szenvedés egy olyannak, mint én, hiszen csacsognék, mászkálnék, de be vagyok zárva egy dobozba, teli muglikkal, tehát a varázslás is tabu, maximum a kepésségemmel tudok rejtélyes módon úgy beszélgetni mágiáról, hogy senki ne hallja azon kívül akinek szánom. De mindenki olyan bágyadt több, mint tíz óra ücsörgés után, hogy már azt se tudom kihez beszéljek. Egyik oldalamon Alysha másikon Alicia szóval főként ők kapják az áldást a szájmenésemből. Anyám nagy utazó volt, minden országot majdnem kipipálhatna egy világtérkepén, de mire én megérkeztem megváltozott minden, alig pár helyen jártunk. Japán és a mugli repülök pedig nincsenek a korábbi élményeim között. - Kinek is az ötlete volt, hogy több mint tíz órát utazzunk? - teszem fel a kérdést, miközben nyújtóztatom a tagjaimat a leszállás után a repterén. A taxi jól hangzik, a szétválás kevésbé, és akármilyen tábláról próbálok lesni, nem hogy nem értem, de meg elolvasni se tudom. Kivéve egyet. Információ. - Ahh, semmi kedvem szétválni, nem is lenne túl biztonságos, nem maradhatnánk valami transzfer busznál? Tuti van, ami bevisz a szállodához vagy a közelébe, nem? - ágálok kicsit, mert a világ túlsó felén vagyunk, és még mágikus eszközeink sincsenek, hogy semmit se kockáztassunk a muglik között. Norikora pillantok segítségkérően bökve az Információs pultra, de hát, ha van egy tag, aki tud japánul, elég idétlen lenne, ha én próbálkoznék. De persze, tőlem ez is simán kitelik, ha Noriko nem ér rá és másra figyel, akkor oda sasszézok a hotel címének egyik példányát lebegtetve. A vörös hajammal és a fekete fültágítómmal kicsit talán kilógok az átlagos turisták sorából, de azért én magam kedves és nyitott vagyok, és éppen olyan kicsi mint az átlag japán, csak megesik rajtam a szívük.
l sem hiszem! Végre itt vagyunk Tokyóban, amire annyira vártunk. Izgatottságomban nem is bírtam magammal otthon, mióta megnyertük a versenyt. Úgy örülök neki, hogy Dumbledore elengedett minket! Szerintem még büszke is volt ránk, bár ezt így nem mondta, de hátha akkor, ha itt is jó helyezést érünk el. Egy csomó cuccot pakoltam be elsőre, aminek a felét azóta kiszortíroztam, mert mindent mégsem hozhatok el, írtam a szüleimnek, aki hasonló izgalommal várták, hogy lássanak minket fellépni. Bár a Tokyo-Kyoto távolság nem kicsi, mégis csak a verseny napján tudnak eljönni, mert sokat dolgoznak. Nem baj, az is jobb, mintha csak a szünetben látnám őket, ráadásul most azt is hallhatják, milyen az együttes, amiben játszok. Ők nagyjából akkor költöztek vissza Japánba, amikor ötödéves voltam, de én mindenképp szerettem volna befejezni az iskolát, akkor is, ha ez azzal jár, hogy ritkábban találkozom velük. Sőt, még a nagymamám is írt, hogy megnézne engem, vele soha nem találkoztam még, nagyon izgatott vagyok! Annak is örültem, hogy repülővel jöttünk, emlékszem rá, hogy amikor először mentem Angliába, én is repülővel tettem meg a tizenvalahány órás utat, úgyhogy ez kellemes nosztalgiával tölt el. – Maradjatok a közelemben, és akkor nem keveredünk el – szólok a többieknek, még a repülőtéren, ahol talán még nincs annyi ember, mint magában a városban. Sokkal többen élnek és dolgoznak itt, mint Londonban, úgyhogy jó lesz odafigyelni, ha nem akarunk eltévedni rögtön az első nap. Igazából azért vállaltam magamra így hirtelen a vezető szerepet most, mert nem gondolom, hogy más is tud japánul rajtam kívül, de ha így van, biztosan szólnak majd. Mikor kilépünk az utcára, hirtelen kicsit nekem is meg kell torpannom. Soha nem jártam még itt, talán maximum egyszer kicsi koromban, de azt leszámítva Kyotót nem hagytam el, amíg ott laktunk, és a két város között elég nagy a különbség. Mi Kyoto hagyományosabb részein éltünk, Tokyo viszont hihetetlenül modern, és már innen látszik, hogy hatalmas. Szerencsére ezeken a részeken még így is kilógók az átlagos japánok közül az öltözködésem miatt, úgyhogy remélem, a többiek tudnak követni. – Menjünk taxival, szerintem az a legegyszerűbb – mondom én is, Zach-től függetlenül, és közben elkérem tőle a címet. Ha megkapom, elgondolkozva végigjáratom a szemem a társaságon. – Egy taxiba biztosan nem férünk be, két csapatra kellene oszlani… vagy választhatjuk a bonyolultabb utat, a tömegközlekedést, de akkor legalább együtt maradunk – vázolom fel a két alternatívát, ami közül választani kellene. Ez az átka a mugli módon való utazásnak. Annyi előnyünk van csak, hogy a munkába induló embereket már elkerültük, a hajnali csúcsforgalommal nem kell szembenéznünk. Megvárom, hogy a többiek melyiket szeretnék inkább, és kicsit belegondolok az ő helyzetükbe. Én ugyan már egész tűrhetően tudtam angolul, mikor a Roxfortba kerültem, de itt, Japánba elképesztően kevesen tudnak, mert nincs rá különösebben szükségük.
És végre eljött a mi időnk! Az se árnyékolja be, hogy „csak” bronzérmet kaptunk, a lényeg, hogy eljuthattunk a versenyre Tokyoba. Igazság szerint semmi emlékem nincs róla, hogy valaha kimozdultam volna a London-Roxmorts-Roxfort háromszögből, így most tényleg világot láthatok. A többiekkel kezdünk alaposan összerázódni, de még mindig Noriko jelenti nekem a világot, nélküle azt hiszem el se jöttem volna. Nyilvánvalóan ha a többiek itt vannak, akkor lőttek az éjszakai kiszökdösésnek, hogy valami rágcsálnivaló mellett beszéljük ki együtt a világ dolgait, hiszen a többi bandataggal is szeretnék barátkozni. Lesz is rá időnk, hiszen a verseny három nap múlva lesz, addig gyakorlatilag bármit tehetünk. Gyakorolni nem ártana, a stílust vagy az egyéb elvárt körülményeket pedig csak holnap reggel kapjuk meg. Így a mai teljesen a miénk, lehet ismerkedni a szállodával, vagy akár a várossal is. Már előre elintéztem, hogy olyan lakosztályt kapjunk, ahol a nappaliból három két ágyas szoba nyíljon, így mindenkinek legyen egy kis elvonulnivaló vacka. Az utat zsupszkulcs helyett repülővel tettük meg, mint bárki más, legfeljebb a mágikus szereléseineket küldték előre házimanók által, tehát a pálcát, és miegymást majd megkapjuk a szálláson. Mugli pénzünk is van, hiszen Tokyo nem éppen olyan város, ahol sok a varázsló, japán mágusiskola sincsen. Hogy miért éppen itt rendezik meg ezt a nagyszabású versenyt a mágusoknak? Gondolom pont azért, mert az ide született varázslókat nem igazán köti össze semmi. Rövidgatyában és pólóban vagyok, és engedem magam elé a lányokat, hogy aztán napszemüveget toljak az orromra, bevárva Noelt. - Na innen asszem taxit kell fognunk a szállodáig. Fura, nagyon fura, remélem tudnak angolul. – Vörösödöm el, hiszen sosem jutott eszembe nyelveket tanulni, gondolván angolul azért elég sokan tudnak, de ez mégsem lehet feltétlenül elvárás. Csakis abban merek bízni, hogy Noriko mindent el tud intézni, hiszen Angliával ellentétben most nem rám, hanem csakis rá tudunk hagyatkozni, neki ez a hazai pálya, így rá pillogok hatalmas boci szemekkel, hogy merre tovább.
Ruha 