2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem tudok most figyelni rá, hogy Zachary teszi-e, amit kérek, de hallom ahogyan a másik fickó koppan a falon és elég nagy a hangja Mégis most muszáj vagyok magamra figyelni, mert nem érem el a pálcámat, viszont az ágy alatt bújkáló alak úgy derékon kap, hogy mindkettne koppanunk a földön és ez nem olyan, mint a filmekben, ahol a főhős egyből felpattan és már küzd is tovább. A tüdődből kiszalad a levegő és nehezen jut vissza attól, hogy egy másik test nehezedik rád és persze Zach jól sejti, nem valami jó emlékeked idéz fel bennem a helyzet. Határozottan pánikba is esnék, ha Zachary nem ugorna oda, hogy elkapja a pasas karját és lerántsa rólam. Én még azért lendületből orrba rúgom még egyszer biztos, ami biztos és óvatosabban állok fel, hogy nehogy véletlenül elcsússzok a nedves talpamon és megint essek egyet. - Gondolom, aki nem akarja, hogy nyomokat találjunk. - fújom mostmár ki magamat, kicsit megigazítva legalább a pólómat, hogy aztán végre felvegyem a pálcámat. A másik fickó ájult, a fürdőből pedig nem kerül elő több. Jó eséllyel Zachary esetében ugye az ágy alatt volt az illető és nem pedig a fürdőben. Biztosan oda bújt el, amikor meghallotta, hogy a fiúk felébredt és elhúzta a sötétítőket, hogy ne vegye észre. De vajon mit akartak pontosan, ha nem eleve azzal kezdték, hogy ártsanak nekünk? Mindenesetre közelebb lépek a pasashoz és a pálcámat a torkának szegezem. - Válaszolj már! - ripakodok rá dühösen, kissé még mindig ziláltan. Zachary jól sejti, egy efféle támadás rossz emlékeket tép fel, e miatt pedig a megszokottnál is barátságtalanabb tudok lenni. - Csak... csak azt gondoltuk lophatunk pár értékes holmit a külföldi vendégektől. - hebegi a pasas, mintha bevennénk ezt a kamu dumát, hiszen nem gondolom, hogy tényleg csak ennyiről lenne szó, bár akkor vajon miért nem bántottak minket? Ha csak nem arról van szó, hogy annál rosszabb sorsot szántak, netán előbb ki akarták deríteni, hogy pontosan miért is jöttünk. - Hát persze, majd el is hiszem. Próbálkozz tovább! - még erősebben a tokának feszítem a pálcám végét, még a szememben is mintha tűz cikázna, ahogyan a fickóra meredek. Zachary sejtheti, hogy nem leszek sokáig türelmes vele. - Ha nem válaszolsz, majd talán a társad fog, és akkor nincs rád szükségünk. - vetem még oda neki, látványosan arra készülve, hogy ha kell akkor itt és most akár végezzek is vele. Hogy vajon ez csak puszta fenyegetés-e, vagy tényleg komolyan gondolom, hogy képes lennék rá, abban még Zachary sem lehet teljesen biztos.
Azért áldom az eszemet, hogy siettem a tusolással, és nem csak egy derekamra csavart törölköző van rajtam. Úgy sokkal nehezebb lenne ugrálni. Elsőre értetlenkedek, ahogyan szigorú arcot vágva pattan oda hozzám, és a számra tapasztja a tenyerét. Más esetben ez cuki is lenne, de tekintve hogy ő afféle védőangyal most számomra, vakon kell követnem a döntéseit, parancsait. Bavallom így magamban nem izgatna már annyira, hogy megtaláljam, aki bántott, sokkal jobban hitvallásomnak kezdem tekinteni, hogy Lioneah lelkivilágát tegyem helyre, ő biztosan többet, és jobban szenvedett, mint én. Lássuk be, azon túl, hogy nem igazán volt családom, de barátaim és pénzem igen, csakis magamat tehetem felelőssé, hogy így elszaródott minden. Mégsem kell nyafognom, van még visszaút. Viszont Lio mintha mindenen görcsölne, a lelkét démonok marják. És igaz, hogy megihlet a drámaisága, az igazat megvallva mégis sajog érte a szívem, állandóan azon tűnődöm, hogy mit is tehetnék érte. Talán csak azt, hogy vele vagyok, megpróbálom beszéltetni, társaságot adni neki. Ő viszont vezérvonalnak veszi, hogy mentsen. Noha nem is tudtam, hogy van mitől, vagy éppen kitől. Arébb evickélünk amerre mutatja, és immár csak a pillantásomban kavarog a kérdés, mi történt? Ahogyan elveszi a számról a tenyerét, bólintok, jelezve, hogy csendben maradok. Csupán a nyakamat forgatva követem a mozgását, hogy mi is történik. Ahogyan kirántják alóla a lábat, mozdulok, de balszerencsémre éppen felé, ösztönösen őt akarnám védeni, viszont nem véletlenül próbált felkészíteni az útra, nem csupán testőrként, hanem mentorként is. Gyakoroltuk az átkokat, és kivédésüket is, ráadásul pont a sóbálvány átok ellen is felkészített. Mintha valami belső irányítű lenne a hangja, féloldalasan mozdulok, így csak a bal vállamat csípi meg a varázslat, ami így lényegében nem hatékony, hiszen ahhoz teljes mértékben el kell találni a célpontot. Lassít ugyan rajtam valamennyit, de csupán pár pillanatot, mert így le tudom rázni a varázslatot. Lioneah közben dulakodik a másikkal, lelki szemeim előtt felsejlik, hogy mit érezhet most.. Vélhetően minden ilyennél eszébe jut, hogy legyűrték egykor. Ez erőt ad, és a korai boxéveknek köszönhetően akkora felütést engedek meg az ellenfelem irányába, hogy valami reccsen. Remélhetőleg nem az öklöm. Az illető a falnak esik, de úgy, hogy még a képet is lerántja, ami dekorként volt felszögezve. Nem is foglalkozom vele többet, s ahogyan ő Lioneah-t ragadja derékon, akkorát rántok a karján, hogy már a mozdulattól is kirántom, hogy engedje el a lányt. Nem tudni, hogy a felkészítés segített-e, a bosszúvágy, vagy hogy Lioneah-ben egyértelműen többet látok, mint valami cinikus tanítót, de bárhogy is legyen, mindegy. Meg kell védenünk egymást. – Ki küldött titeket? – Fogom satuként Lioneah támadójának vállból kirántott karját, s közben fél szemmel figyelemmel követem azt is, amelyik a falnak esett. Remélem elájult.. Most már kár halkan maradnunk, ha van is valaki a fürdőben, már hallhat mindent, de talán őt Lio elintézi.
Óvatosan, halkan nyitok be a szomszédos szobába, ahol jóval több a fény, mint nálam. Bevallom tudtam volna még aludni, de a mocorgás felébresztett és most nincs időm és alkalmam azzal foglalkozni, hogy Zachary nincs épp túlöltözve, bár én sem, de azért én nem annyira hiányosan, mint ahogyan ő. Azért meglep a tény, hogy itt már világos van és hogy láthatóan talán nincs itt senki. Eltévesztették volna a szobaszámot? Vagy itt is van valaki, csak még Zachary sincs tisztában vele? - Csss... - tapasztom a tenyeremet reflexből a szájára, amikor azt kérdezi, hogy baj van-e és kicsit hátrébb tolom az ajtótól, hogy eltávolodjunk a fürdőtől, ahonnan a zajt hallottam. Az a nehezítés, hogy mivel nála világos van, én se látok már át rendesen, viszont a fontos az volt, hogy tudjam, hogy nála minden rendben van. Ezért hát először, amikor már biztos távolba terelgettem az ajtótól óvatosan és halkan a saját fürdőszobája felé indulok, hogy megnézzem nincs-e ott valaki. Nem beszélek és halk is vagyok és ha megakarna nyikkanni, akkor biztosan olyan szúrósan nézek rá, amennyire csak lehetésges, hogy ne tegye. Már így is van rá esély, hogy aki nálam volt meghallotta, hogy kijöttem, bármennyire is próbáltam óvatos lenni. A fürdőig viszont nem sikerül eljutnom, mert mintha a két alak összebeszélt volna valaki elkapja a lábamat Zachary ágya alól kinyúlva. Elég nagyot nyekkenek, ahogyan elkenődök a földön és ebben a pillanatban a másik alak is kirobban a félhomályból, hogy Zacharyt támadja egy szimpla Petrificus totalissal indul. Hiába próbálok felpattanni, miután egy jó isteneset rúgtam az ágy alatti akárki irányába, annyira nem vagyok gyors, hogy segíthessek neki, úgyhogy a másik akárkit neki kell lerendeznie. - Ugorj! - remélem, hogy elég jók a reflexei, hogy ne kapja telibe a varázslat. Sikerül azért jól orrbatalálnom az ágy alatt lévő alakot, ezt abból sejtem, hogy a talpam kissé csúszós, amikor sikerül felállni, eleredt az orra vége. A pálcám viszont az esésnek hála elég távol esik le a fürdőszoba irányába, ahová indultam, így amikor utána indulnék újfent érzem a szorítást csak most már a derekamon, ahogyan a fickó egy ugrással igyekszik leteríteni mielőtt még elérném a pálcámat.
Korán keltem, mert a tegnap esti vacsora tényleg ihletet adott. Lehet, hogy Lioneah az a mentor, aki segíteni akar nekem, megtalálni aki bántott, aki kettétörte a karrieremet, és mégis, úgy érzem, hogy azzal, hogy nem emlékszem nagyjából semmire, mentesít kissé a szégyentől. Ő viszont átélt mindent, sötét útra lépett, szinte látom a tekintetében a pokol igéretét, ettől akarnám megmenteni. Még nem késő, hogy átgondolja, hogyan lehet boldog. Lehet, hogy pont nem nekem kéne ezzel próbálkoznom, de amikor még aktív volt a zenekar, csupa olyan életigenlő taggal vettem magam körbe, mint Jade, Noriko, és a többiek. Cosette-nek is segítettem, de hogy végül mi lett vele, azt nem is tudom, sajnos oly sokat voltam már távol, hogy esélyesen visszament az erdőbe. Ellenben itt van Lioneah, aki még menthető, és ez lehet a hitvallásom, hogy kirántom a gödörből. Ám mindez túl személyes, nem csak egy feladatnak tekintem, egyre jobban vonzódom hozzá, hiszen képes volt az emberundorát feladni értem, kiváncsian, mégis tapintatosan igyekezett felhúzni a padlóról, ami pedig a külsejét illeti, nem véletlen, hogy valaki annyira vágyott rá, hogy erőszakhoz folyamodjon. Így azán az éjjeli ihlet kihat a hajnalra, amikor végül leülök a gitár mellé, és megkomponálom a dalt. Visszacsengenek belőle azok a balladai mondatok, amiket tegnap spontán bedobtam neki. Szépen hivatalos formába öntöm, egy üres papírra mágikus betűkkel írom le, alatta pedig a kotta, hogy ha valaha elő szeretné adatni, akkor meglegyen neki. Az ajándékot viszont még nincsen időm átadni, mert a hajnali fürdőszoba használat után hallom, hogy a lány az én nevemet suttogja. – Gyere csak. – Felelem halkan, hogy nyisson be nyugodtan. Nem vagyok meztelen, egy boxer alsó van rajtam. Amikor szembe találkozunk, arrébb lépek, hogy be tudjon mellettem lépni. Nem szégyenlősködöm, hiszen látott már fürdőruhában, ráadásul durva sebekkel, és ha úgy vesszük, amolyan mentor, bár ha meg úgy veszem, jöhetnék zavarba is. A megilletődött tekintet most mégis arra sarkal, hogy ne erre gondoljak. – Baj van? – Kérdezek vissza, az én szobámban nincsen mozgás. Mögé figyelek, hiszen ha a saját szobájából siet át, akkor ott lehet valaki? A háta mögé tekintek, próbálván megszokni a félhomályt, ami tőle árad, nekem már széthúzva a függöny, így egymást legalább láthatjuk.
A vacsora utáni alvás még szinte zajlik. Éresztőt persze állítottam, hogy minél előbb nekifogjunk a nyomozásnak, minél többeket kihallgassunk, kifaggassunk. A baj csak az, hogy nem valami nyugodtan indul a reggel. Nem tudom mikor nyílt ki az ajtó, de arra térek magamhoz, hogy bizony valami zaj szűrődik ki a fürdőszobából és nem úgy fest, mintha berepült volna egy madár, vagy valami bogár lenne. Annál azért amúgy is minőségibb a szálloda, ahol megszálltunk. Ahogy kinyitom a szememet először csak megpróbálok fülelni, hogy jobban belőjem, hogy vajon csak valami takarító tévedt be ideje korán, vagy másról van szó és persze egyből felmerül bennem, hogy vajon mi lehet odaát. Egybenyíló szobáink vannak, de mégis csak külön szobák. Egyelőre odaátról nem hallok még komolyabb zajt, de ez nem jelenti azt, hogy Zacharynál ne lenne szintén valaki. Óvatosan kibújok az ágyból. A pálcámat veszem magamhoz, ami az éjjeliszekrényen pihent éjszakára. Egyszerű pántos felsős, rövid gatyós pizsiben vagyok, egyszínű drapp színben. Nem vagyok az a rózsaszín típus és nem szoktam szívecskés, meg egyéb mintás ruhákat se nagyon hordani. Ezúttal viszont nem érdekel, hogy mi van rajtam és nem a fürdőszoba felé indulok elsőként, hanem az ajtófelé lépkedek, ami a szobáink között van. Nem gondolom, hogy zárva lenne, ezért a lehető leghalkabban nyomom le a kilincset, hogy megnézzem mi a helyzet odaát. Fintorgok egyet, amikor így is meghallom a halk kattanást. - Zachary... - én nem vagyok a vaksötét híve és mivel már nappal van, nincs a szobámban sötét igazán, de ez nem jelenti, hogy nála nincsenek teljesen behúzva a sötétítő függönyök. Nem lépek azonnal beljebb, hiszen ha sötétebb van, mint nálam, akkor kell pár pillanat, amíg megszokom és rendesen látok majd. Aztán persze már csak azért is megtorpanok, hogy halljam, ha nála esetleg van valaki és az se lenne jó, ha nálam lépne pont most ki az a valaki a fürdőszobából, aki ott van, mert akkor egyből két tűz közé szorulunk.
Lehetnék kedvetlen, hogy ilyen negatív témákról beszélünk, viszont egyre inkább az az érzésem, hogy bármi is történt velem, az közelében sincsen annak, amit Ő élt át. Míg nekem a szégyen és az undor, de Lioneah emlékszik is, teljesen megélte, aztán ha jól értettem, gyilkossá is vált. Nem lehet könnyű mindezt feldolgozni. Így próbálok továbblendülni, s örömmel veszem észre, hogy tudom beszéltetni. Talán mert túl érzelmes vagyok. Az sem biztos hogy egy ponton túl is sikerül visszabillenteni oda, hogy valaha még lehet felhőtlenül boldog, de meg akarom próbálni. És valahol nem is titkolja hogy az életbe akar kapaszkodni, mert felkeltettem az érdeklődését, kíváncsi a múltamra, s nem gondolom, hogy csupán a nyomozás kapcsán. Amikor visszakérdezek, érzékelem a meglepetését, láthatóan nem szokták kérdezgetni. Azért ezen elmosolyodom. Valahol elégedett is vagyok, hogy nekem ez eszembe jut, álszent dolog lenne úgy tennem, mintha csak udvarias lennék. A múltján ugyan nem tudunk változtatni, de szebb jövőt alkothatunk, ha úgy érzi majd hogy van miért. Netán kiért. Nem először felejtem rajta a szemem, és azt hiszem ezt ő is észrevette már. Az biztos, hogy ha lenne is köztünk valami, az csak a távoli jövőben, biztonsági játékot játszva. Addig pedig ismerkedünk, netán utánamegyünk annak, aki ezt művelte velem. - Igen. Ez is érdekel. Az álmok szólhatnak a munkáról is. A hivatástudat komoly célt adhat, és nem kell rövidtávúnak lennie.- Remélem nem úgy érti, hogy nem tervez, mert úgyis rossz útra tér majd. Nem ő az én bosszú angyalom. Én vagyok az ő mentőangyala. Talán azért történt velem ez, hogy rátaláljak! - Valójában bármi rossz is történik veled, mindig ott az esély, hogy változzon valami. Nézz csak rám, hogy máris mennyit adtál.- Zárom le ezzel a témánkat. Van amit nem lehet erőltetni de ezt érdemes! A kézcsókra meglepődik, de semmi elképedés, kiakadás, sőt igenis észreveszem a növényt amely mint új életre kelne. Nem teszem szóvá. Talán majd máskor. Elindulunk most már tényleg nyugovóra térni.
A saját szüleim ballépéseit könnyedén kivetítem másokra is, ahogyan jelen esetben is a kevés info alapján is simán elitélem Zachary szüleit, pedig ki tudja, talán tényleg azért léptek le, mert jót akartak a gyereküknek, mert meg akarták védeni. De hát ez van, ha előítéletes az ember és bennem előítélet az van dögivel. - Ezt sose tudod meg, hogy mi lenne ha. Nincsenek itt. Hoztak egy döntést, hogy mi okból az lehet, hogy nem is derül ki. - hisze az is lehet, hogy már nem is élnek, vagy sose térnek vissza, ha Zachary megpróbálná megkeresni őket, akkor sem. Persze könnyen beszélek, vagy is inkább teszek úgy, mintha nem érdekelne a téma, pedig gyakorlatilag az marta szét a lelkemet, hogy a szüleimet hibáztattam, hogy ellenséges voltam velük, amíg aztán meg nem haltak. Nem értettem sosem a testvéreimet, akik nem mérgesek rájuk. Mintha bennük csak a szomorúság lenne meg, hogy a szüleink meghalnak. Főleg persze Sashában, aki sose értette az egészet mélyrehatóan. De én igenis úgy gondolom, hogy az ő döntésük volt, hogy ők mentek el, ők hagytak minket magunkra és hogy ez nem volt fair a részükről. Ha már gyerekeket akartak, akkor nem kellett volna bajba keverniük magukat és veszélyt hozni a saját fejükre és... ránk is. - Álmaim? - meglepetten nézek rá hiszen jól sejti én nem igazán gondolkodom effélében. Álmokban, jövőben. Valahogy bonyolultnak tűnik, főleg hogy az alapvető elvárás a világban a házasság, meg a gyerek és valahogy én ilyen irányba nem tekintgettem sosem. - Maximum rövid távú céljaim vannak. Tudom, hogy mivel akarok foglalkozni és... ennyi. - bájitalokat keverni, akár egy kis laborban dolgozni a Minisztériumban, kutatni. Azt hiszem ez feküdne nekem, csak úgy magamban, mindenféle bonyolítások és kapcsolatok nélkül. Én nem gondolkodom családban, mint ő, a testvéreimmel is alig-alig tartom a kapcsolatot, azóta pedig hogy Sasha meghalt még inkább így van ez. Sera lelépett, Nick pedig az aurorkodásba temetkezik. Legalább nem a piába... az is valami, bár nem nagyon tér el a végcél, hiszen mindkettőbe bele lehet halni, az ivászatba is és az aurorkodásba is. - A remény csalóka ábránd. Nem nekem való. - rázom meg a fejemet. Értem én, hogy ő más, mint én és más élteti, de én nem szoktam reménykedni. Teszek valamit, vagy sem, de hogy reménykedjek dolgokban az nem nekem való. Ő persze megteheti, de számomra ez azért is olyan nehéz, mert a reményeim sose vezettek jóhoz. Reméltem, hogy a szüleim észbe kapnak. Reméltem, hogy ha gonosz vagyok velük, akkor nem mennek el dolgozni. Reméltem, hogy ha kiszököm akkor éjjel, akkor majd belátja anya, hogy velem kellene foglalkoznia és nem a dolgával, ami veszélyes. Egyik se sül el jól, hát már nem reménykedem, mert az úgyis csak csalfa tévútra vezeti az embert. Mégis egy pillanatra azért meglep és talán a kemény fal is lehull előlem, ahogyan beszél a dalról, ami felmerülne benne velem kapcsolatban. Furcsa, hogy olyasmit lát bennem, ami szerintem nincs ott, nagyon furcsa és egyelőre nem tudom, hogyan kezeljem, ezért nem is mondok semmit, csak felállok, amikor végül készen vagyunk. Egyébként is jó lenne valamennyit pihenni, hogy frissen folytatsuk. A kézcsók persze újra meglep és letaglóz, még a szívem is dobban egyet a kemény kőburokban, amit köré vontam. Zachary talán szélszemmel még azt is észreveheti, hogy valami meglepő módon a mellettünk lévő asztalon az asztal közepén lévő kissé már kókatag virág mintha új erőre kapna, mintha épp most bontott volna bimbót. Hát igen, a képesség, amiről mindig úgy gondoltam egyáltalán nem illik hozzám. Druida... pozitív, ellentétes velem.
//Köszönöm szépen én is a játékot! Küzdöttünk már Lioval, de szerintem most jó úton járunk. //
Hiszek benne, hogy nem vagyunk ugyanolyan, mint a tanáraink, vagy éppen a szüleink. Bizonyos példákat modelnek vehetünk, ám továbbformáljuk mindazt, amit látunk. Sejtelmem sincsen róla, hogy ő azért ölt, mert rávették, holott eredetileg nem biztos, hogy így akart volna bosszút állni. De talán ő nem az az ember, aki engem formál a saját képére, még az is megtörténhet, hogy hatással leszünk egymásra, s valamilyen közös megtorlást eszelünk ki, amitől még nem jutunk a pokolra. - Nem tudhatom, hogy miért mentek el, így következtetéseket sem akarok levonni. Igen, rágódok ezen az erőszakon, de a szüleim évekkel ezelőtti tettén már nem. A gyerekek sok mindent kibírnak, erősek, legalábbis én az voltam. Megtanultam együtt élni a helyzettel. Ha most itt lennének, vajon el tudnám előlük titkolni, hogy mi történt velem? – Húzom el a számat, ez valahogy annyira személyes, és a szüleivel azért nem biztos, hogy megbeszéli az ember. Én legalábbis nem tudom ezt felmérni, Lioneah szülei viszont ténylegesen halottak. Mindig valami pocsék, negatív témához lyukadunk ki, ami beárnyákolja az életünket. Ám én élni akarok, elég volt az önsajnálatból, ráment több hónapom. A barátaimmal már aligha tudom úgy tartani a kapcsolatot, mint egykor, de megerősödhetek ismét, lehetek még valaki. Ha ehhez most az kell, hogy segítsek Lioneah-nak, akkor valahogy megpróbálom. Hiszen így gondolom már, velem csak nemrég történt, mégsem lettem tőle megtört ember, vele viszont valami súlyosabb történt, ami még azóta is munkálkodik benne. A szülei halála, a kishuga elvesztése, na és persze az erőszak, majd a megtorlás.. Csoda, hogy még bírja épp ésszel szegény. Igen, engem az tölt fel erővel, hogy tudom, hogy neki még nálam is rosszabb. Érdekel persze, hogyan kaphatnám el, aki ezt tette velem, de már nem undorodok annyira az élettől, mint a fürdő előtt. Már van célom, kettő is. - Nem is tudom. Érdekel, de előbb az erőszaktevőt kapjuk el. Szeretnék boldog lenni, családot újra, de hogy ez sikerülhet-e.. Tudod, változik az ember, én legalábbis sokat gondolkozom a sorsomon, főleg, amióta nekem segítesz. Az embernek élnie kell valamiért. Álmokat kell beleszőni a jövőbe, és hajkurászni őket. Ugye neked is vannak? – Nem tudom, hogy őt valamilyen sötét erő hajtja legbelül, de hogy van számára visszaút, és esély arra, hogy még úgy igazán éljen, abban egyre biztosabb vagyok. Talán mert a griffendélbe kerültem, meglehet azért, mert művészlelkem van, nagyjából hasonló mint Jade, ezért az élni akarásom a komolyabb döccenő után kezd ismét felszínére kerülni. Nem vagyok olyan vakon ábrándos, mint Jade, és nem látom mindenkiben a jót. Naív sem, aminek Lioneah oly gyakran nevez. Egyszerűen hiszek abban, hogy ha az ember nagyon akarja, bármit elérhet. – Az elmondásodból nem is nagyon szoktál barátkozni, így nem csoda, hogy nincs aki ilyet mondjon. Nekem reményt adsz, és ez az igazi kedvesség, hogy bátorítasz, hogy meg akarsz védeni attól, hogy mindez felemésszen. Igen, nem akarlak zavarba hozni, de tudd magadról, hogy képes vagy minderre. – Azt nem teszem hozzá, hogy édes, mert még pofon is vágna, csak hogy a saját hitvallását erősítse. Ráadásul édesnek nvezni valakit már-már udvarlós, ami nem áll szándékomban. Jó, azért tény, hogy elképesztően szép, karizmatikus lányról van szó, de biztosan púpnak gondolná a hátára, ha pont én környékezném meg. – Oh, dehogynem. Hadd javítsalak ki; pont a borúsabb, de végül reménykeltő számok azok, amik nagyjából mindenkire hatással vannak. Tudod, a lírai balladák, amik történetet mesélnek el. Jött egy lány, a szemében vad tűz égett. Jött egy lány, szólásra nyílt ajka bocsánatot nem ígér. És ilyenek. Volna néhány elképzelésem. – Döntöm oldalra játékosan a fejemet, hát tehetek én róla, hogy így megihlet? Jade tuti valami olyasmit mondana: hajts rá Zach! – Igazad lehet, nem akarok én olyasmit rád erőltetni, ami nem te vagy. Úgyis átgondolod, hogy mi az, ahogyan hatással vagy valakire. Menjünk akkor, holnap hosszú lesz a nap. – Emelkedem fel, és gondolván egyet, odahúzom magamhoz a kezét, és egy csókot lehellek az ujjaira. Legyen szó köszönetről, bizalomról, vagy akár bármiről, amit véleménye szerint csak én látok bele. Ha csak utóbbi, akkor is az én dolgom, mert nem azért kedvelünk valakit, amilyen, hanem azért, amit számunkra jelent.
//Köszi a játékot, nagyon nem egyszerű kicsomagolni, de tényleg éédes, na^^//
Igen ebben tényleg jó eséllyel benne van, hogy magamat látom benne, csak én másképp reagáltam és kezeltem a helyzetet. Persze ki tudja, hogy mi lett volna, ha van aki segít, akinek elmondom, vagy véletlenül rájön és az nem olyasvalaki, aki szándékosan rosszat akart nekem azzal, hogy a kezembe adta a kést. Hát igen, mondhatni rossz embereket terelt az utamba az élet a mellett, hogy rossz döntéseket is hoztam, hiszen aztán hogy megtettem, amit kellett, Uther se épp a fény útját követte. - Hát persze megpróbálhatod védeni őket, de nem hiszem, hogy egy szülőnek is van mentsége arra, hogy magára hagyja a gyerekét. - felelek nagyon is sértett hangon, hiszen bennem is ott a kínzó tüske, amiért a szüleim elmentek. Ők persze mondhatni nem önként, hiszen meghaltak és nem leléptek, de a munkájukat ők választották. Veszélybe sodorták magukat nap, mint nap, fenyegetések ellenére is. Nem kellett volna négy gyereket vállalni, ha nem tudtak rólunk gondoskodni, hiszen végeredményében nem tudtak. Sasha már alig emlékszik rájuk jó eséllyel, olyan kicsi volt, amikor végül apa után anyát is elveszítettük. Ők szúrták el, a mai napig dühös vagyok, ha erre gondolok és ezt azt hiszem a testvéreim sosem fogják megérteni. - Igazából az a kérdés, hogy ki akarod-e deríteni, hogy akarod-e tudni hol vannak és miért léptek le. A többi már részletkérdést, sok mindent meglehet oldani, ha az ember akarja. Te akarod? - teszem fel neki a kérdést, hiszen felesleges rébuszokban beszélni. Én nem vagyok olyan, aki ködösítene, ezt már észrevehette. Csak őszintén, nyilvan bele a közepébe. Tényleg neki kell tudnia, hogy mit akar. Én hoztam egy döntést, amikor a kezembe vettem a kést. Akkor is, amikor kiszöktem azon az éjszakán és akkor is, amikor Uther mellé szegődtem és elfogadtam tőle a rúnákat, amiket a bőrömbe karcolt. Azt már megtanultam ennyi idő alatt, hogy az ember vagy cselekszik vagy nem, de gondolkodni és hezitálni nincs értelme. A nővérem teszi ezt folyton, kétledik, aggódik, de nem tesz egyértelmű lépéseket és hová jutott ezzel? Sehová, hiszen a mai napig sem tudja mit akar pontosan. Már épp kontráznék valamit arra, amit mond a barátairól, de aztán tovább beszél és hát megakad a számban a falat egy pillanatra. Nem igazán mondaná rám senki sem, hogy kedves vagyok. Talán Nick, aki minden ellenére még mindig próbál látni bennem valami többet. Talán a saját elszúrt élete mellett hinni akar abban, hogy az enyém nem ment annyira tönkre és még könnyebb helyrehozni. - Engem nem szoktak kedvesnek mondani. Miért gondolod, hogy nem csak egy feladat vagy, egy cél, hogy elüssem valamivel az időt? - pillantok rá, de ezúttal mintha még se lenne annyira kemény a tekintetem, mint a szavaim. Lehet, hogy igaza van és ott van valami a maszk mögött, valami ami még menthető? Talán ezt láthatta legutóbb Sera is, amikor azt mondtam neki, hogy segítek megtalálni azokat az alakokat, akik bántották őt. - Rólam? Hát azt biztosan nem szívesen hallgatná meg senki sem. - nevetek fel, de egy csepp zavar is elbújik a nevetés mögött. Lehet, hogy nem gondoltam át pontosan, hogy mibe is vágok bele. Én, aki már évek óta kizárok mindenféle érzelmet, mert a fájdalom is eltűnik a jó dolgokkal együtt, lehet hogy nem vettem számításba milyen egy olyan alakkal együtt dolgozni, akinek viszont minden érzelme felfokozott és nagyon végletes lehet, ha visszatér önmagához. Fogom tudni kezelni? Vagy átragaszt rám is valamennyit ebből? Akarom, hogy átszakítsa a gátat, amit kemény kőből építettem évek alatt? - Tényleg nem tudom, hogy miért látsz ilyeneket bennem. Nem szokásom adni és tanárnak se lennék jó. Bájitalokat keverek, csak... magamban. Ebben vagyok jó. - keményítem meg most újra a tekintetemet. Nem, azért sokáig még sem hagyhatom, hogy megpróbálja belémbeszélni, hogy mennyire jó vagyok és kedves. Az evéssel is lassan végzünk. Egészen jók voltak a szószok, végül mindegyiket megkóstoltam a csirkével. - Indulunk? Esetleg pár óra pihenés lehet, hogy nem árt reggelig. - hát igen azt a kemény gátat, amit felhúztam nem olyan könnyű lerombolni, még ha ma sikerült is néhányszor bekukkantania mögé.
Hihetetlenül jó látni, hogy a maszk mögött, amit önként húzott fel, vagy akaratlanul is kialakult, mégis ott van az érzelmes lány, aki bele tudja magát lovalni a helyzetbe, hogy kiálljon mellettem. Legalább ebben szerencsém van, hogy pont belé botlottam a nagy emberundorom közepette. Bár ha belegondolok, hónapok teltek el, de mások nem próbálkozták felderíteni, hogy mi is történt velem. Látták, hogy kerülöm őket, valami nem stimmel, és Lioneah-n kívül senki nem erőltette meg magát. Ő kiváncsi volt, s mintha saját magát látta volna bennem. - Próbáltam azzal áltatni magamat, hogy talán engem védtek, de.. Ennek már sok éve. Azt hiszem más sorsot szántak nekem, mint maguknak, és azt hihették, pénzzel kifizethetnek. – Bólintok, meglehet nyűg voltam a számukra, ezért is szórták rám azt a sok feledésvarázst. Örülhetek, hogy legalább nem felejtettem el varázsolni,s ködösen tudom, hogy ki vagyok. Saját magamat újra fel kellett építeni. Mindenesetre Lioneah hihetetlenül magabiztos, erre én is építhetek, noha én nem akarok olyan sötét tetteket véghezvinni, mint amire ő az elmondásai alapján kényszerült. Az nem az én utam, s talán még számára is lehet visszaút. Bosszút állt, de lezárta életének ezt a szakaszát. Na nem mondom, hogy legyen auror, de talán itt az ideje, hogy valamilyen olyan életet kezdjen, ami boldoggá teszi. Lehetne példának okáért valamilyen rehabilitációs szakember, életmódtanácsadó. Az már felmerült, hogy valami méregkeverő szakon tanult, de ebből kiindulva akár medimágusnak is el tudom képzelni. Ha valaki, hát ő biztosan tudja, hogy hogyan kell felépülni. – Volt egy lány még évekkel ezelőtt, aki próbált segíteni, de nem jutottunk nagyjából semmire. Érdekel, hogy mikről szólnak ezek az álmok, mit próbálnak meg sugalni, de nem tudom, hogy végülis befolyásolna-e valamit, hogy ha megtudnám a jelentésüket. Lehet, hogy csak álmok, ködös emlékek. – Talán igaza van a mentoromnak, de most elsősorban az érdekel, hogy én magam is lezárhassam ezt a szörnyűséget. Az igaz, hogy erre sem emlékszem, de kétlem, hogy van összefüggés a gyerekkorom és a bántalmazásom között. Legalábis most még elengedem a témát, kivéve ha Lioneah tovább szeretne rajta haladni. – Ugyan. Veled nincsen vesztenivalóm. Nem ismersz engem, nincsen érdeked ártani nekem. Elég, ha mindenki másban nem bízok. A barátaimat is hátrahagytam, nekik sem mondtam el, hogy mi történt. Terhelni sem akarom őket, sem pedig azt, hogy sajnálkozzanak. Emlékezzenek csak úgy rám, amilyen voltam. – Lehet, hogy ez szánalmasan hangzik, de legalább ehhez ragaszkodom, hogy minden maradjon így, az egykori életemnek vége, aligha fogok ismét Norikoékkal együtt bulizni. Jade hívott valami baba névadóra, de a sok elfogaltságra való hivatkozással el is hárítottam. Remélem megérti. – Te pedig sokkal kedvesebb vagy, mint szeretnéd állítani. Tudom, hogy téged is megkeményített az, ami történt, de.. jól esik, amit teszel. – Lepillantok a kezünkre, vissza is húzom a sajátomat végül, mielőtt még felpattan, és itt hagy. Talán nem tenné, de nem mert nem akar megbántani, hanem mert tudja, hogy nincsen bennem hátsó szándék. Jelenleg örülök, ha tudok valakibe kapaszkodni. Pont rá van most szükségem. – Az elmúlt hetekben nem nagyon foglalkoztam vele, de amióta van célom, azóta az érzelmek is kezdenek visszajönni. Kezdem érezni a zenét, megihlet ez az egész. Igen, mutatnék pár régebbi számot, sőt, írnék is neked, vagy rólad dalt. – Ez talán túl személyes indíttatás, de bele kell gondolnia, hogy egy művészlélek eddig visszafojtott, most pedig lassan nyíló személyiségével került szembe. Nem csoda, hogy ha a mozdulataim sokszor teátrálisak, ezért is tudtam így magamba zuhanni, de már nem először nézem meg őt magamnak, végletes vagyok, így ha valamit ki akarok fejezni, akkor annak nehéz gátat szabni. – És leszámítva azt, ami történt, eredetileg mi érdekelt téged? Látszik, hogy nagyon jól bánsz az emberekkel, szeretted volna, ha valamit tudsz adni? Hogy felnézzenek rád? Ehhez azt hiszem bőven lenne érzéked. – Lassan végzünk a vacsorával, és talán a beszélgetéssel is, érdemes lenne akkor most egy jó nagyot aludni, vagy netán már most sétáljunk egyet, feltérképezve az éjszakai életet?
Igazából már nem is nagyon emlékszem rá, hogy milyen voltam a szüleink halála előtt. Már akkor is sokat lázadtam, mert olyan keveset voltak velünk, keveset voltak otthon és én dühös voltam rájuk. Hát igen, Sasha még nem értette ezeket a dolgokat annyira, a testvéreim pedig már jobban felfogták, én viszont inkább csak mérges voltam, amiért nem töltöttek velünk több időt. Bent lakásos iskola ide vagy oda, én igenis azt vártam volna, hogy legalább a szünetekben velünk vannak, de ez is sokszor meghiusult. - Szülők... akkor a tieid se jobbak, mint az enyémek. - húzom el a számat. Végülis én a mai napig úgy veszem, hogy ők önként hagytak el minket, hiszen a saját döntésük volt, hogy folyton rossz embereket hajkurásztak a helyett, hogy a gyerekeikkel lettek volna. Aztán jöttek a fenyegetések és nem foglalkoztak velük. Akár minket is megölhettek volna, de mintha a szüleink ezzel nem is törődtek volna. Ha innen nézzük Zachary szülei legalább leléptek, hogy ne legyen veszélyben a gyerekük. Az enyémek a végtelenségig feszítették a húrt és kész csoda, hogy csak én kaptam az őket körülölelő szarkupacból, a testvérem pedig nem. - Különös. És nem próbáltál meg még utánajárni? Az álmoknak azért szokott lenni jelentőségük. - morfondírozom el, ahogyan beszél, bár igaz, hogy a páncélos alakok azért nem túl gyakoriak a világunkban. Jelmezben még oké és persze tény, hogy a varázslók furcsán öltöznek mugli szemmel, de azért páncélt már nagyon régóta nem hord senki sem, maximum a szellemek között akadnak olyanok a Roxfortban, akik megmaradtak páncélosnak, és persze a folyosókon kiállított páncélok őrzik még a letűnt korok "divatját". - Bennem, igen... bár legszívesebben azt tanácsolnám, hogy még bennem se. Az emberek jönnek-mennek, sosem tudhatod, hogy mi állandó. - keseregne a sarokban. Hát igen én már évek óta kesergek, csak csendben és nem a sarokban. De most is látszik rajtam, hogy pont azért alakítok ki nehezen kapcsolatokat, mert sose lesz jó vége. A testvéreimhez sem kötődöm igazán, mert mindig ott a veszélyes, hogy elveszítem őket. Sera is sok időre ment el Sasha halála után. Nick a szüleink haláláva süppedt mély depresszióba elég hosszú időre és persze még mindig auror akar lenni, mintha nem lenne vele tisztában, hogy ez nem sok jót hozott a szüleinknek sem. Ki tudja, hogy nincs-e még mindig olyan a háttérben, aki szívesen venné a McCainek halálát, hiszen én bár megöltem azokat, akik engem bántottak, de valaki küldte őket és az a valaki még életben lehet. - Ez tényleg butaság, ilyesmit sose gondolj. Nem a te hibád! - ezúttal már magamhoz képest egészen hevesen reagálok. Végtére is tudom milyen érzés, amikor történt én is hónapokig hibáztattam önmagamat. Én szöktem ki éjjel, én csatangoltam egyedül, én kerestem a bajt. De nem, erre nincs mentség és nem lehetsz soha sem te a hibás abban, hogy valaki bánt téged. E miatt lehet az is, hogy nem húzom el azonnal a kezemet, amikor megérinti, csak a szemem kerekedik ki egy pillanatra, de végül semmit sem mondok. Nem tudom, hogy mi jár a fejében, hogy mit gondol, mit lát bennem, és magam sem tudom, hogy van-e bennem még olyasmi, ami régen volt. Ha Sera itt lenne, akkor biztosan a háttérben drukkolna, hogy Zacharynek igaza legyen. - Végülis meghallgathatom. Gondolom sokan szerettek és okkal jutottatok el eddig a bandával. Azért... hiányzik? - értem én, hogy most nem nagyon tudna újra ilyesmivel foglalkozni, bár lehet, hogy ha az egészet lezárjuk, akkor már könnyebb lenne visszatérnie. Egyébként is jobban megy, hogy kérdezzek, mint hogy beszélgessek. Itt vannak körülöttünk az emberek, eszegetünk. Az egész olyan... normális. Szokatlanul átlagos. - Nincsenek barátaim. A családom... a testvéreim mások, mint én. Vannak dolgok, amiket nem értenek meg és én se bennük. - vagyis őszintén szólva szinte csak ilyenek vannak. Nick auror akar lenni, Sera folyton meg akarja mutatni, hogy több annál, mint ami. Az Akadémiára is jelentkezett. Sasha pedig... gyakorlatilag felnőtt és már azt sem tudom, hogy kicsoda. Na nem mintha előtte jó lett volna a viszonyunk. Én nem tudtam kezelni őt, ő sem engem, amikor pedig megtudta hogy mit tettem, láttam a rémületet a tekintetében.
Érdekes, hogy Lioneah mennyire nyugodt, kimért típus, én még azelőtt sem voltam az, hogy mindez megtörtént volna velem. Vidám természetnek tartottam magamat, amolyan frontembernek, aki mindenkivel el tud beszélgetni, fel tudja emelni a saját szintjére. Másokkal szemben ezt ismét meg kell tanulnom, hogy hogyan nyíljunk meg érzelmileg. Lioneah felé egy kicsit más, ő végülis szavak nélkül is érti, hogy min mentem keresztül, bár ő a tudatánál volt, jobban átélte, nekem csupán a fájdalom, a tehetetlenség maradt, na meg a szégyen, hogy mit csináltak velem. Elhúzom a számat a kérdésére, sajnos ebben is igaza van. Mint eddig mindenben. – Két év még volt hátra az iskolából, hagytak ott egy gyámot, egy középkorú férfit, hogy viselje gondomat, de nem közölték, hogy mikor jönnek vissza. – Próbálom összefoglalni, s mivel olyan sok pénzem volt, ráadásul évközben a roxfortban jártam, úgy véltem, hogy a nyári szünetet kibírom. Aztán lett belőle kettő, majd még több, nagykorú lettem, ők pedig nem jöttek vissza. Kevés róluk az emlékem, mintha a gyerekkorom teljesen a múlt ködébe veszne. Igazából akkor lettem valaki, amikor összeismerkedtem Norikoval, és a többiekkel. Akkor kezdődött a tényleges életem. Azt hittem, hogy ez vagyok én, a zenész, de most megint nem tudom, hogy ki vagyok. – Biztosan butaság, de.. van egy visszatérő álmom. Talán még babakoromból, ami aligha lehetséges, arra már nem emlékszik az ember. A bölcsőben fekszem, és kardos, páncélos alakok néznek le rám. Biztosan valami buta könyvben olvastam, és megragadt. – Tűnődöm el, miközben beérünk a ránk szabott európai, de mégis japán étterembe. Már a belépésünkkor mindenki hajlong, itt ez a megszokott. Udvariasságból én is megteszem, majd leülünk megrendelni a vacsoránkat. Kedves a lánytól, hogy nem bezárkózik a szobájába, hanem most is nekem próbál segíteni lelkileg. – Azért én benned szeretnék bízni. Gondolom el tudod képzelni, hogy mennyire egyedül éreztem magamat. Ha te sem lennél, akkor visszamehetnék a sarokba keseregni. – Tudom, hogy a menedzseremre értette, és nem magára, ez azért megfontolandó. A menedzseremet nem ismerem annyira, végülis nem kizárólag az enyém volt, hanem még más bandáké is, nálunk pedig nem csak engem, mindenkit képviselt. Nyilván minden hájjal megkent alaknak kell lennie, hogy anyagilag mindent átlásson, ne tudják átverni, de jó szervezőkészséggel tudjon gondoskodni arról, amire a zenészek csak nyűgként tekintenek. Megjön hamarosan a vacsoránk, elég tömény lesz ez így éjszakára, de most úgy döntök, ki akarom kicsit végre élvezni az életet, Lioneah mellett legalább lelkileg biztonságban érzem magamat. Az elmúlt időben nem ettem hasonlókat, ezért esélyes, hogy most jól megfekszi a gyomromat, de ezt azt hiszem be akarom vállalni, hogy legalább érezzem, hogy élek. – Igen, talán, de mivel nem emklékszem rá, csak magamat vádoltam. Azt hittem, hogy én provokáltam ki valahogy. Tudom, hogy ez nem lehet indok erőszakra. Sajnálom. – Ki tudja, hogy hányadszor kérek bocsánatot, talán még megteszem sokszor. Véletlenül előrehajolva megérintem a kezét, ami az asztalon pihen, mintegy belekapaszkodva, nem is kérek elnézést. Nem több egyetlen mozdulatnál, vissza is húzom az ujjaimat, amikor ráébredek, hogy nyilván ő sem szereti az ilyesmit. Semmi olyan gondolat nincsen bennem, hogy ő lány, én meg fiú, hiszen a hátunk közepére nem kívánnánk most semmilyen kapcsolatot, én még a saját barátaimmal sem tudtam megosztani, hogy mi történt. Lioneah komoly, szinte vészterhes tekintete mögött mégis látok valamit, ami talán emlékeztethet rá, hogy milyen volt kislányként, amikor még felhőtlenül boldog volt. Talán oda már nem tér vissza, viszont legbelül még lehet számára esély. Nem, ebben nem akarok naív lenni, de miért van értelme élni, ha nem azért, hogy végül minden jóra forduljon? Így sután elmosolyodom, tudatosul bennem, hogy ezt talán nem kellett volna, hiszen eddig sem nagyon reagálta le, ha netán próbálom összeszedni magamat általa. Csupán azt várja, hogy erős legyek, álljak bosszút, netán gyilkoljak is. Valamiért mégis azt gondolom, hogy egy bizonyos határt még vendettaként sem akarnék átlépni. Ha ott is lenne előttem, aki ezt művelte velem, vajon nem vagyok jobb ennél? – Ha kicsit jobban leszek, lehet, hogy játszom neked valamit. Most is hoztam a gitáromat, még ha nem is zenélek. Ott a remény, hogy egyszer talán mégis. Lírai rock ’n rollt, nem kis Elvis ihletéssel, az még talán hozzád is eljutott. Nem akarok címeket mondani, ha nem ismered. A klasszikus zene is jó lehet, viszont ötvözni két műfajt, az az igazán tuti. Mondjuk Mozartot valamilyen rockoperás hangzással.. És barátaid? Család? – Kérdezek vissza most nem annyira cserfesen, próbálom átveni a beszélgetés fonalát, hogy én is megtudjak róla valamit, mi motiválhatja, netán valami, vagy valaki tartja benne a lelket? Vagy önmagától ennyire ösztönösen kemény? Vagyis keményen édes.. khm..
Valójában nem vagyok vitázó típus, sem heves természet ilyen téren. Ha úgy érzem, hogy valakivel nem érdemes kezdeni akkor előbb hagyom faképnél, mint hogy időt szánjak arra, hogy győzködjem. Zach esetében is inkább úgy vagyok vele, hogy majd meglátja, hogy igazam van, nem akarom erőnek erejével elérni, hogy hallgasson rám. Ha úgy véli elegendő megoldás megpróbálni rács mögé juttatni azt, aki ezt tette vele, hát lelke rajta. Ha téved még bőven ráérek majd azt mondani, hogy én megmondtam. - Ez elég furcsa, hogy alig emlékszel rájuk. De hogy hagyhattak csak úgy ott? Nem is írtak? Nem gondoltad, hogy történt velük valami? Egyáltalán ki a gyámod? - vagy nem mondta el senkinek, hogy egyedül maradt, netán annyira közeli az eset, hogy akkor már nagykorú volt? Valójában nem kérdeztem most hány éves, de persze ha már elmúlt 17, nagykorú varázslóként élhette az életét tovább gond nélkül, főleg akkor, ha a pénz amúgy nem jelent neki gondot. Azért elég különös, hogy már másodszor merül fel, hogy nem emlékszik valamire. Nem lehet, hogy a kettő összefügg? Az elméje blokkol mindent, ami rossz történik vele. Így sokkal nehezebb lesz bármit kideríteni. Én azért reméltem, hogy ha az adott helyszínen van, akkor beugorhat neki egy-egy részlet, de így erre azért elég kicsi az esély. - Könnyebb lenne, ha emlékeznél, akár csak egy-egy kisebb részletre is. A tudatalattidban lehet valami, attól hogy nem tudod felidézni. - próbálkozom azért óvatosan, mert én aztán tudom, hogy az ilyesmit egyáltalán nem jó csak úgy visszaidézni. Én emlékszem, bár van az a pont, amikor az agyad csak úgy kikapcsol, mintha kiszállnál a testedből és már nem te lennél ott, de vannak azért részletek, amik alapján gond nélkül beazonosítottam azt a két alakot. Zach esetén is lehet ebből még valami valahol a memóriája mélyén, akármilyen módon is ütötték ki. Kérdés, hogy hajlandó-e megpróbálni emlékezni rá. - Akkor lehetsz csak biztos, ha senkiben sem bízol. Én nem ismerem, de ha úgy gondolod biztosan nem sáros, ha ezer százalékik bízol benne... - engedem, hogy ő döntsön a menedzserét illetően. Én biztosan nem bíznék meg benne, bár tény, hogy nekem ott volt Rasmus, aki segített, bár nem mondom, hogy bíztam benne, azóta pedig el is tűnt, aztán persze Uther, akiben azt hiszem egy idő után bízni kezdtem, de ő is eltűnt. Szóval a bizalom felettébb kockázatos dolog. - Megértem, de... ezért nem jól közelíted meg. Attól undorodj, arra légy dühös, aki tette, úgy... sokkal könnyebb. - vonom meg finoman a vállamat, hogy aztán leadjuk a rendelést. Hát igen én ezért nem zuhantam össze úgy, mint ő, pedig sokkal fiatalabb voltam és emlékeztem is rá, hogy mi történt, hogy aztán nem sokkal később anya is meghaljon. Megtanultam felvértezni magamat, felhúzni a falat magam köré és másokat hibáztatni nagyjából mindenért. Egyszerűen így könnyebb. - Bevallom nem igazán hallgatok zenét, maximum klaszikust, ritkán. Milyen műfajban játszottatok? - nem vagyok szakértő, de azért azt tudom, hogy mi micsoda, viszont bármennyire is azt mondják a zene felszabadít, én ezt sosem próbáltam ki. Talán kellett volna, de nem erőltettem. Belesüppedtem a magam sötét kis válágába egyedül.
Az a jó, hogy nem is vitatkozunk egymással, Lioneah a maga kemény módján igazat ad nekem, hiszen én is igyekszem elfogadni az ő álláspontját. Valahol a kettőnké között van az igazság, ezért csiszolódhatunk, ő is feladhat a kőkemény bosszúálló jelleméből, én pedig hasonulhatok hozzá, meg kell próbálnom nem annyira jótét lélekként elfogadni a dolgokat. Határozottan jól áll neki, ha mosolyog, egykor nagyon vidám kislány lehetett. Igen, az élet nyomot hagyott rajta, olyanon ment át, mint én, ezt pedig senkinek nem kívánnánk, én azonban belül tervezgetem, hogy egyszer még akarok barátkozni, nevetni is akár, még ha most amolyan társaságundorom is van. Vele viszont tökéletesen meg tudjuk érteni egymást, nem kell magyarázkodni, vagy ha az egyikünk netán rosszul érezné magát, szavak nélkül is tudjuk, hogy miről van szó. - Nekem is van még valamennyi kapcsolatrendszerem a zenei körökből, pénzem pedig nem kevés. Ez az én keresztem, hogy alig emlékszem a szüleimre, a gyerekkoromra pedig egyáltalán nem. Lehet, hogy beteg voltam tíz éves koromban, és emiatt minden oly ködös? Pár éve történhetett velük valami, mert magamra hagytak a roxmortsi házzal, és soha többé nem jöttek vissza. Van egy széfem a gringotts-ban, tele galleonokkal. – Ezt már Cosette-nek is meséltem, de ha embereket kell felfogadni, netán meg kell kenni valakit, hát nem probléma. Azt hiszem életem végéig nem lesznek anyagi gondjaim. Csak éppen lelkiek, ha ezeket nem oldjuk meg. Így fel sem merült, hogy Lioneah beszálljon a repülőjegybe, vagy a szállás, étkezés költségeibe, hiszen mondhatni nekem segít, próbál mellettem lenni, hogy együtt oldjuk meg ami velem történt. Közben viszont továbbra is foglalkoztat, hogy én hogyan tudnék neki segíteni. – Igen, esetleg a háttérmunkások, szervezők közül valaki, aki közvetlenül a fellépőkkel áll kapcsolatba. Mondjuk ez sem kevés, elég sok a biztonsági őr is. Lehet szűkíteni a listát, de így is sokan maradnak. – Hümmentek a hajamba túrba, őszintén szólva nem gondoltam bele, hogy kik adhatják tovább az infót. Inkább csak túl akartam lenni a vizsgálatokon, mert úgy kezeltek, mint valami drogos, meleg tinit, akivel mindennapos, hogy így leteperik. Nekem igenis egyszeri alkalom volt, nem is tehetek róla, legalábbis lehettem volna körültekintőbb, ez igaz. Nem szoktam ennyire egyedül lenni, de mivel fejembe szállt a dicsőség, a barátaim nem védték a hátamat, így könnyebb volt kicselekezni. Vélhetően elkábítottak valahogy, főleg a bulizás közben lehetett erre esély. Bólogatok, az ispotály jó kiindulási pont lehet, bár lehet, hogy ott megkérem Lioneah-t, hogy beszéljen helyettem, én ugyanis nagyon cikinek érzem, hogy ennyire hülye voltam. – Jól hangzik, próbáljunk ki többféle szószt, akár keverni is lehet őket. – Egyezek én is bele, vékonynak tűnő lányról van szó, de hozzám hasonlóan szeret enni, és ez jó pont. Valahogy nem tudtam megérteni a salátázós csajokat, bár mondjuk kell hozzá a szerencsés gén is, hogy ne nagyon legyen hízékony valaki. Én azért mindig is mozogtam, szeretek boxolni, ezért főleg izom jön rám, később pedig amikor változik az ember anyagcseréje, figyelnem kell rá, hogy a pizzát csökkentsem. Nem akarok szétcsúszni. Azért az elmúlt hónapokban még arra se vitt rá a lélek, hogy üssem a zsákot, minden önbizalmam oda, viszont az se lenne jó, ha leeresztenék. Hátha Lioneah mellett ez a motiváció visszajön! – Miért ne mondanám el? Gondolod, hogy benne lehet? Ha szeretnéd, akkor nyilván nem mondom. Rád bízom magamat. Kedvelem őt, sok helyre bejuttatott. Kicsit rámenős, ez tény, de gondolom ez a dolga. – Vélekedek, és a kezemet nyújtva kisegítem őt a taxiból. Most egyikünk sem vágyik érintésekre, de el vagyok gondolkozva, és nálam automatikus, hogy még a széket is kihúzom a lányoknak, s lesegítem a kabátot, tartom az ajtót. Elindulunk befelé, ahol ott azért csak addig tartom, hogy beléphessen mögöttem, mégiscsak én kapjam a söröskorsót, bár nem repül ilyen. A negatív érzéseim ellenére az arcberendezésem, s az alapstílusom megmaradt cukinak, erről nem tehetek, csak jön. Keresünk egy szimpatikus asztalt, hogy az érkező görkoris japán pincérlánytól megkapjuk az étlapokat. A pizza és a csirkeszárnyak nekem is jöhetnek, szószból választok vagy négy félét, addig pedig a már említett kóla. – Legalább amíg én a nyakadon vagyok, velem tudsz beszélgetni, ha nem untatlak. Régebben azt mondják egész vicces voltam, de ez azt hiszem kihalt belőlem. Nekem is az olvasás maradt, a tanulást jelenleg hanyagolom. Akaratlanul is eszembe jut, pedig nem is emlékszem, mégis olyan.. mintha undorodnom kéne magamtól. De mindegy, inkább másról beszéljünk, ne hagyjuk, hogy elmenjen az étvágy. Te amúgy ismerted a zenénket? – Váltok inkább gyorsan témát, nem akarom, hogy mindig a rinyálásomat kelljen hallgatnia. Azért van itt, hogy az erősségeinkre koncentráljunk, nem pedig az örökös siránkozásra. Megjönnek az italaink s a konyha felől már érezni is az ismerős finom illatokat, meg is korran a gyomrom, ideje belakmározni.
Boldognak lenni? Nem is tudom, valahogy sosem gondoltam rá, hogy megpróbáljak boldog lenni, legalábbis az utóbbi időben. Sok mindent akartam, megtorolni, erősebb lenni, de a boldogság valahogy távol állt tőlem. Ebben is különbözünk, hiszen úgy fest, hogy ő pedig pont hogy jobban szeretné érezni magát, nem feltétlenül a megtorlás a fő célja, mint nekem. - Ez igaz, de ez még mindig nem rendezi el azt a problémát, hogy mi van, ha befolyásos, netán gazdag alakokról van szó. - húzom el a számat a nyilvánvaló bók ellenére, vagy inkább dicséret volt ez? Nem is fontos, hanem hogy nem tudni, hogy pontosan hogy is fog ez az egész alakulni. Hiába kapunk el bárkit, ha kimossa magát belőle, ha komoly kapcsolatai vannak. Ki tudja, hogy nem került-e már más is hasonló helyzetbe ez előtt? Nem venném biztosra, hogy elég a komoly bizonyíték is akár és nem ússza meg az a valaki, vagy valakik így is úgyis. - Nehéz megmondani. Azokat, akiknek biztosan nem volt hozzátok köze, akivel futólag se találkoztál szinte. - úgy vélem olyan lehet a tettes, aki azért mégis csak ismerte Zacharyt és akár a bandát is. - Olyan valaki lehet leginkább, aki sok helyre bejáratos. - teszem még hozzá, szóval mondjuk egy kiszállító fiú kis esélyű, de egy hordár a hotelben, netán valami portás... Túl sok a lehetőség és az ember lehet, hogy elsőre nem tűnik veszedelmesnek, de ez nem jelenti azt, hogy utólag nem derülhet ki róla valami durva. - És ők nem adták tovább az infot ugye? Érdemes lehet ott is körülnézni, ki tudja, hogy nem áll e valaki kapcsolatban az elkövetővel. - hümmentek egyet, hiszen azt mondta, hogy gyakorlatilag kinevették és nem segítettek neki, vagy legalábbis úgy állították be, mintha még ő lenne a hibás. Ennek fényében kétlem, hogy akkor az ispotályban bárki segíthet nekünk, de ha elkezdünk nyíltan kérdezősködni, akkor felhívhatjuk magunkra a figyelmet. Nagy a szám, de valójában nem vagyok a témában járatos annyira, hiszen számomra anno Rasmus gyakorlatilag feltálalta azt a két embert, akik bántottak. Nem nekem kellett nyomoznom utánuk. - Jól hangzik, ennék egy pizzát, csak csirkeszárnyakat, ahhoz a szósz is jó, már ha jó. - mosolyodom el halványan, mert nem ismerem a japán ízeket és bőven benne van a pakliban, hogy tényleg nem fognak majd ízleni, de egy próbát tehetek. Furcsa ez, nem is tudom, hogy mikor voltam legutóbb étteremben, nem emlékszem rá. Talán még a szüleinkkel, de nem szokásom és hát nincs is kivel. A testvéreimmel nem járunk ilyen helyekre. - Szóval az ügynököd győzködött... - bólintok lassan. És tőle kérjük majd el azt a listát. - Ugye nem mondod el neki, hogy miért vagyunk itt és miért kell a lista? - pillantok rá oldalt, mielőtt még kiszállnánk az autóból. Én mindig is úgy voltam vele, hogy ne bízz senkiben és ezt a fickót sem ismerem, úgyhogy ő is ide sorolható. Ki tudja, hogy tud-e valamit, vagy tényleg csak úgy gondolta, hogy Zach elég jó ahhoz, hogy egyedül is nagyot villantson, de mindenesetre jobb, ha az ember eleve a legrosszabbra gondol. A nyomozások során is először több gyanusított van és csak fokozatosan zárják ki azt, aki mégis ártatlan. Az étteremben én is egy kólát kérek magamnak, de mégis meglep a kérdése. Vagy talán nem is meglep, hanem hirtelen nem tudom, hogy mit is mondhatnék rá. - Nem akarom, hogy a legkötelezettem legyél, nem várom ezt... - akadok el, mert láthatóan nem tudom hogyan kezelni a hálálkodást, sőt a cuki mosolyt sem. - Nem igazán foglalkozom komoly dolgokkal. Tanulok... leginkább. - mondom ki végül. Hát igen, nincs hobbim, nem járok bulizni és nincsenek barátaim. Tanulok, vagy épp olvasok, mikor melyik, de nem igazán foglalkozom mással. Ezen majd biztosan megütközik egy olyan valaki, aki eddig a barátaival töltötte az időt és koncerteket adott.
Nem ismerem Lioneah családi hátteret és elég zárkózott lány ahhoz hogy pár rövid beszélgetésből eljussunk odáig hogy róla is szó legyen. Ahhoz képest hogy az én bajom a fókusz és nem tudtam senkire meg csak ránézni sem, most mégis felkeltette az érdeklődésemet hogy én is tudnék neki segíteni. Nem vagyok túl jó emberismerő de tenni akarok egy próbát. Senki se legyen egyedül, magányosan. Erről szóltak a szamaink is! Aztan az enyémek amikor atmentem szólóba. Amolyan romantikus rockot kedvelek leginkább mint kitépted a szívem és hasonlók. Kétlem, hogy olyan lehetne, mint előtte volt, ez rám is teljesen érvényes. Ám valami arany középút, egy másféle Lioneah, aki képes túllépni a múlton.. Ez talán sikerülhet. Még túlságosan az elején vagyunk ahhoz, hogy tippelni merjek. Na és persze nekem ne legyen nagy a szám, hiszen én magam is össze vagyok törve.. Mégis, oly epikus lenne, ha valahogy nekem is motivációt adna. Tudom, hogy végtelenül naívnak tart, ez a pofáraesés kellett ahhoz, hogy mindez változzon. Igenis gondolkoztam az elmúlt hónapokban a miérteken, és a hogyan továbbon. Csak mert nem vagyok annyira kemény, mint ő, férfi vagyok, aki szeretné, hogy ha még egyszer boldog lehetne. – Értem, természetesen, viszont azt nem tudhatják, hogy már vadászunk rájuk. Ha többen is vannak, nálunk ott a meglepetés előnye, na meg egy kőkemény bosszúálló az oldamon. Ez azért sokat számít. – Mosolyodom el halványan, fénykoromban ennél szélesebb vigyort kapott volna, de magamat is meg kell erőltetnem, hogy képes legyek magabiztosabb stílust villantani. Miután most már nem zenész minőségben vagyok jelen, át kell gondolnom, hogy milyen varázslatokban vagyok jó. Korábban a minél látványosabb show-elemeket használtuk a többiekkel, főleg Jade-del, de van rengeteg elemi varázslat, ami ehhez kapcsolódik. Mondjuk nem túl halk egy tüzijátékot berobbantani a másik arcába, ha akarnánk se tudnánk észrevétlenek maradni, de talán Lioneah másféle, csendesebb rajtaütést is ismer már. Látom a tekintetén, ráadásul mardekáros is, biztosan megtalálta már a módját. – Szólok az egykori ügynökömnek, estére meglesz a teljes lista. Kiket zárjunk ki? – Kapom elő egy jegyzetfüzetet, amibe bele kell írnom, hogy mik a javaslatok. Akiknek nagyon távol volt munkája a backstage-től, és igazoltan végig ott voltak, technikai zűr nélkül, azok lehúzhatóak, talán ezzel kevesebbre szűkül majd a lista. Nem lenne jó közel kétszáz főt gyanusítgatni. – A zsarukhoz? Na oda nincsen kapcsolatom, de mivel én medimágusoknak szóltam, a helyi ispotály is felmerülhet. – Bólogatok, ahhoz képest, hogy nem tudja elképzelni magát aurornak (ahogy én sem magamat), egész jók ezek az ötletek. Hallottam már a bátyjáról, hiszen hozzám járt a griffendélbe, mondhatni auror család, de Lioneah, talán a múltjából kiindulva más utat választott. Nem sokkal később, mint hogy bejelentkeztünk a szállodába, már felfrissültebben indulok le, hogy ötleteljünk, hol vacsorázunk meg. Láthatóan semmilyen ellenérzése nincsen velem szemben, és nem is randi, de most mégis olyan jól esik beszélgetni valakivel, aki hasonlót élt át, mint én. Lelkileg is segíthet továbblendülni, nem ütközik meg rajta, ha netán beleremegek valami ismerős helyzet látványába. Azzal sem volt gondja, hogy még mindig magamon viselem a durva beavatkozás nyomait, a felsőtestem véraláfutásai is még hónapokkal később is látszódnak. Inkább vizslató, sőt, megértő volt a tekintete, nem undorodó, netán sajnálkozó. Na igen, arra van most szükségem, hogy normális emberként kezeljenek, mert akkor tudok én is tükörbe nézni. – Hogyne. A centrum felé vissza innen két utcányira van egy pont nekünk való, angol étterem. Na nem az az elegáns fajta, inkább a szokásos ízek. Steak, hamburger, pizza. Vannak hagyományos japán szószok is, azokat külön tálkába kérjük, hogy meg tudd kóstolni, és ha nem ízlik, hanyagolod. – Intem le a taxit, és tartom a lánynak az ajtót. Bemondom a címet, miután mellete ülök, bár sétálhattunk is volna, de már nekem is kopog a szemem az éhségtől. – Igen, talán ezzel hívtuk fel magunkra a figyelmet. A fejembe szállt, hogy mennyire jók vagyunk, további megmérettetéseket akartam, a többiek viszont vissza akartak menni a Roxfortba. Az ügynököm győzködött, hogy egyedül is megállom a helyemet. Hát látod, hogy mi lett belőle. – Meg is érkezünk, alig öt perces volt az út. Fizetek, s megindulunk befelé. Ez nem az a hely, ahol asztalt kell foglalni, a gyorsétteremnél viszont minőségibb, fiatal japán pincérlányok görkoriban futkározva hurcolják a tálakat. Meg is áll előttünk egy hölgy, és tökéletes angolsággal kérdez, mire jelzem neki, hogy ketten vacsorázunk, étlapot kérünk, italt én egy sima kólát, Lioneah amit kér. Még véletlenül sem alkoholt, fogadalmam fontos része, hogy színjózanként senki nem árthat nekem többet. El is korizik, ha megkapta a lány rendelését, és elkezdem fixirozni az étlapot, közben felnézve társnőmre. – Mindig ilyen önzetlen vagy? Nem rángattalak el valami halaszthatatlan tennivalódból? – Kérdezek rá, mert nem szokás ismeretlenek kedvéért átutazni a fél világot, és a nyakunkba venni az ő ügyét is. Lioneah viszont enyhe meglepődés után mégis megtette, nem volt semmi ellenkezés, sőt, nagyon is bátorító, hogy képes így kiállni értem. – Úgy értem nagyon kedves tőled, egy életen át az adósod leszek, még ha nem is szereted a hálálkodást. Mivel foglalkozol, ha éppen nem bajba jutott srácoknak segítesz? – Mosolyodom el kedvesen, magamhoz mérten már-már cukin, de hát mit tehetek én róla? Ilyen az arcberendezésem. A mostani melóhoz nekem is keményebbnek kell lennem, de most még csak tervezgetünk.
Értem én, hogy nem akar rossz útra térni, de nehezen tudom elképzelni, hogy van más út, vagy hogy számomra lenne visszaút. A testvéreim is ebben reménykednek folyton, ha jól sejtem, hiszen Nick is tett rossz dolgot, de gyakorlagilat véletlenül és ő azóta is kompenzál azzal, hogy auror akar lenni. Bennem ez fel sem merült, de hát mindig is kilógtam a mi nagy bátor családunkból. Most pedig Zachary azt akarja megmutatni, hogy elég lebuktatni azt a valakit, vagy valakiket. - Ha nem többen vannak és nem tudjuk megállítani őket. - jegyzem meg azért. Világos, hogy senkit se akar komoly bajba keverni, bár halálról kisebb eséllyel lehet szó, hiszen ő is életben van, csak lelkileg készítették ki. De ki tudja, hogy ha bedobunk valakit csalinak akkor vajon meg tudjuk-e állítani azt, aki megtámadná, vagy mi is bajba kerülnénk? Sokkal könnyebb lenne... Na jó, nem próbál győzködni, majd meglátja, hogy nekem van igazam és kénytelen lesz bepiszkolni a kezét, mert ez a világ és rút és sötét és nem lehet ellene fénnyel harcolni hiába hiszik azt sokan. - Akkor kell az a lista, hátha könnyen kizárhatunk sokakat, vagy találhatunk más áldozatot is. Be kell jutni a zsarukhoz is. - érdemes lenne megnézni nem tett-e bárki feljelentést, netán a dokiknál. Az is lehet, hogy az orvosok között is van korrupt, aki simán elsikálja, ha valaki ilyen problémával jön hozzá és úgy állítja be mintha az illető csak túltolta volna a bulizást. Simán el tudom képzelni. Mindenesetre én magam is szépen rendbe szedem magamat, hogy felfrissüljek. Zuhany és tiszta ruha. Nem vagyok álmos, ahogyan ő is tényleg jobb lenne enni egyet, mint hogy ennyi ücsörgés után most aludni próbáljunk. Bevallom a repülőn is egy-egy alkalommal sikerült kicsit elszundítanom, ezért se lenne értelme most az alvásnak. Felébrednék hajnalban és nem tudnék mit kezdeni magammal, annak meg semmi értelme. Nem kell azért sok, pár perccel utána érkezem meg a bejárthoz. Nem csíptem ki magamat, nem szoktam, se dekoltázs, se más. Gyerekként bántak el velem és ez nem igazán adott rá késztetést, hogy csinos akarjak lenni, és még véletlenül is bárki kiszúrjon magának. Persze csak tudat alatt öltözöm e miatt így, nem mondtam ki nyíltan sose. - Találtál használható éttermet? Nem vagyok oda a halakért. - és tudom én, hogy itt sok ilyesmit esznek, meg persze rengeteg zöldséget. Utóbbi még estleg rendben van, de inkább plusz köretként, mint csak úgy valami hal mellé minden egyéb nélkül. - Nem is emlékszem rá végül győztetek? - valami versenyre jöttek ide, ha jól tudom, de igazából nem tájékozódtam annyira, hogy nyomon kövessem a híreket, hogy mi lett a dolog vége, értek-e el komoly eredményt.
Valahol igaza van, valahol meg nem. Ha megkértem, és végigrángatom a világ másik végébe, akkor illene az ő módszere szerint cselekednünk, de azzal meg neki kell tisztában lennie, hogy én nem vagyok gyilkos. Igen, szeretnék igazságot, sőt, bosszút is, de a durva megleckéztetés, a lebuktatás sorolható az eszközeim közé. Lehet, hogy már nem tartom a kapcsolatot Norikoval, Jade-del, Noellel, meg a többiekkel, de ha jobban belegondolok, hosszú távon nem lehet az az én utam, hogy olyanná válljak, mint Lioneah. Fogalmam sincsen, hogy ő milyen lehetett, de most már jéghideg, passzív, és látom a tekintetében, hogy komolyan gondolja, hogy a legszigorúbb büntetést érdemli, aki megnyomorít másokat. Lehet, hogy neki annak idején nem segített senki, ő nekem igen, de mi van, ha még számára is van visszaút? Meglehet nem törődtek vele, én pedig elég régóta siránkozom, hogy ez történt velem, meg sem tudtam senkivel beszélni. Vélhetően nekem is idő kell még, és hogy tegyek is valamit, de nem azzal nyernék megkönnyebbülést, ha ölnék. Az már túl sok. Mindenesetre elég, ha mindezt most még csak sugallom, mert a végén még faképnél hagy. – Csakis csaliként, az életét nehezebben kockáztatnám. És nem, nem félek, inkább az, mintsem tényleg baja legyen. – Rázom a fejemet, értem én, hogy butaságokat beszélek, de ő tapasztaltabb a témában. Csak az hibázik, aki gondolkozik, én pedig próbálok ötletelni. Nem vagyok sem auror, sem kísértetvadász, hogy brilliáns ötletekkel álljak elő, de azért kérdőn mérem végig, hogy hátha neki több jutott már eszébe. Nem beszélgettünk a repülőn, de láttam, hogy nagyon el van gondolkozva, talán nem is az esetünkről. – Az nem lesz rövid, egy csúcskoncerten több százan dolgoznak. Mindenesetre ezt el tudom intézni, még csak indok sem kell hozzá. Annak a bizonyos koncertnek a stáblistáját lekérni nem ügy. Jól van, sietek. – Ah, bakker, milyen szép a mosolya! Az utóbbi hónapokban ránézni sem tudtam senkire, még beszélgetni sem, nem véletlen, hogy éjszaka a prefektusi fürdőben leltem csak nyugalomra, Lioneah pedig elég különös, sőt, még ijesztő lány a maga módján, de most erre van szükségem. Erre itt olyan gyönyörű mosolyt villant, amitől valami atombomba kezd el ketyegni a szívem helyén. Fénykorában biztosan bombázó lehetett, talán éppen ezért bánthatták. Szegény! Még inkább bennem van a késztetés, hogy nem is az én ügyem lenne a fontos, hanem az, hogy visszataláljon magához! Ez önzőség? Szeretném többet mosolyogni látni! Na nem várom, hogy olyan legyen, mint az örökvidám Jade, de igenis, megérdemli azt az esélyt, hogy egyszer tényleg jobban legyen. Besietek a saját szobámba, most nem pakolok ki, valóban a tusolás jön, a hajamat azért megmosom, mert tíz óra összezárva a csőben több száz másik emberrel nem éppen higénikus, még fogat is mosok. A jó időre való tekintettel most vehetnék rövidebb ruhát, de nem akarom mutogatni magamat, még mindig bennem van a félelem, hogy valakiben felmerült, hogy mihez kezdhetne velem. Lioneah se cicomázik, ez pedig azt jelenti, hogy már ő sem foglalkozik olyan halandó dolgokkal, mint tetszeni valakinek. A mosolyát persze nem tudja eltörölni. A fene, milyen édes volt! Mindenesetre lassítom a szívdobásomat, mert most nem ezért vagyunk itt. Már eleve lent várom, közben japánul megérdeklődöm, hol lehetne a közelben nekünk való kaját kapni. Lioneah már csak a nevéből adódóan is brit, skót, aligha hiszem, hogy megőrül a sushi-ért vagy az unagiért. Az angol konyha ugyan nagyon fapados, ő meg éhes.. Kapok egy tippet, ahol lehet steak-et, és fish&chipset is kapni, na de hagyományos hamburger is van. Türelmesen várakozom, de szólok a portásnak, hogy rendeljen egy taxit nekünk.
Talán van abban ráció, amit mond, na de mi benne az igazi móka vajon? Persze nem szabad meglepődnöm, hogy végül azért csak megpróbálna kihátrálni abból, amiért ténylegesen jöttünk, pedig tényleg az lene az igazán tiszta, ha igenis teltennénk lábalól a semmirekellőket, de hát... mit tehetek, ha ő nem úgy áll a dolgokhoz mint én? Végül is még az is lehet, hogy ott helyben, ha beugranak neki dolgok, akkor majd másképp gondolja, én legalábbis simán esélyt látok erre is. - Szóval beáldozál valakit, hogy hátha eltudjuk kapni. Végülis... ha nem félsz, hogy aztán pénzzel, vagy csellel ugyanúgy meglép. - próbálok még hatni rá, de nem itt a reptéren fogom győzködni, majd hátha rájön magától, hogy igenis úgy a tiszta, ha szépen helyretesszük ezt a dolgot és kész. Végülis nem az én dolgom, hogy mindenáron meggyőzzem, ha nem dönt úgy magától, hogy megteszi, akkor én úgyse tehetek semmit. Egyelőre úgyis az a dolgunk, hogy kiderítsük, hogy egyáltalán ki volt az, és persze hogy csak a fiúk, vagy a lányok is célpontjai, vagy hogy másokkal történt-e hasonló. Nehezítés persze, hogy már sokidő eltelt, így nehéz lesz más áldozatokat találni, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes legalább próbálkozni. Végső soron pedig marad az, hogy csalit teszünk ki elé. - Akkor ott kezdjük és megpróbálunk szerezni valamit listát, hogy kik dolgoztak akkor ott egyáltalán. - bólintok egyet, mintegy csak magamnak összegezve a dolgot, hogy aztán bedobjuk magunkat a taxiba és szépen megcélozzuk elsőkörben a szállodát. Követem hát őt, jobban ismeri a helyet, én még soha életemben nem jártam Japánban, úgyhogy szépen követem a példáját, átadom a csomagokat is, amikor megérkezünk a szállodába és már csak a folyosón állunk meg, amikor a csomagok már odabent vannak, mi pedig épp elköszönni készülünk, legalábbis addig, amíg kipakolunk a bőröndökből - Ne köszönd meg, lehet hogy nem jutunk semmire. Addig legalábbis nem érdemes, amíg vége nem lesz. - szögezem le. Nem vagyok egy érzékenykedős típus, már régóta nem. Az ilyesmit megtanultam jó mélyen elzárni magamban. Az se érintette meg láthatóan mélyen, hogy a húgom előkerült, miközben Sera gyakorlagilag végigbőgte a fél napot örömében. - Na jó, pakoljunk ki, esetleg egy gyors zuhany, aztán lent találkozunk. A repülőn kapott áthidaló kaja semmire se volt jó, éhen halok! - ejtek meg végül egy félmosolyt, hogy elnyomjam a hálálkodása élét gyorsan, aztán szépen belépek és behúzom magam mögött az ajtót. Tényleg nem árt, ha veszek fel valami tiszta, friss ruhát és egy kiadós zuhany is jót fog tenni. Sokat ültünk, sokat időztünk reptereket, átszállással és mindennel együtt, elég nagy volt azért a távolság. Gyakorlagilag a Föld másik oldalára jöttünk el.
Tudom, hogy ő már évek óta ebben él, s azt is, hogy ha megtorlást akarok, akkor ilyenné kell nekem is vállnom. Pedig olyan szép lány, de ez a hideg keménység annyira félelmetes, nem csoda, hogy elhiszem minden szavát. Azt hiszem a korábbi életemhez nem fogok visszatérni, legfeljebb magamnak írok majd dalokat. Netán szűk körben, bulikon fogok énekelni, mert ez akkora törést jelentett, hogy aligha mernék kiállni, megmutatni magamat, hiszen ha sikerül is letudni a dolgot, hogy pontot tegyünk az erőszaktevő ügyére, sosem szünne meg a félelem. Hiszen Lioneah arcán is látom, hogy a mai napig nincsen túl rajta. Sőt, a bosszúval ő maga is átesett a másik oldalra, nem úgy viselkedik, mint a többi ember. Az viszont, hogy ilyesmit csináljak én is, hogy másoknak segítsek bosszút állni, talán még korai lenne, örülök, hogy a magaméhoz lesz gyomrom. - Neked több gyakorlatod van benne. De.. ha csapdába csalnánk, ha tetten érnénk? Akkor lenne egy tanu, aki mellettünk állhatna. – Talán nem az én ügyem a mérvadó, ebben igaza is van, túl sok idő telt már el, hogy csak úgy bemondásra rámutassak valakire. Ezt alaposabban el kell tervezni. Viszont még az is felmerül bennem, hogy netán elváltoztathatnám a külsőmet, nehogy felhívjam magunkra a figyelmet. Vagy pont ez lenne a lényeg? Hogy kicsalogassuk az illetőt a bokorból? Látszik is rajtam, hogy nagyon ráncolom a homlokomat, gondolkozom rendesen. – A Tokyio-i aréna backstage-ében. Fájt mindenem, én léptem volna fel, de erről le is maradtam. Annyira szégyeltem magam, hogy medimágushoz is csak napokkal később ment, de ott sem említettem, hogy erőszak történt, csak hogy fájok. – Sütöm le a tekintemet, igyekszem inkább kitörölni azt, hogy mi is történt, nem hogy szisztémákon agyaljak. A medimágusok ebből kifolyólag azt hihették, hogy valami meleg orgián buliztam, mert csak fejcsóválva elláttak, de nem kérdeztek semmit. Ha Lioneah nem lett volna, csak magamtól biztosan nem indulok el. Hiába az önsegítő csoport, amibe Megan is járt, az csupán minimálisan segít feloldódni, de nem ad motivációt a továbblépésre. Taxiba vágjuk magunkat, én természetesen mellett hátul foglalok helyet, még véletlenül sem akarok idegen mellé. A taxi keresztül visz minket a metropoliszon, emberünk tudja a dolgát, mert a soksávos utakon sem kell dugótól tartanunk, gyorsan beérünk a szállodanegyedbe. Ez eleve európai stílusban, de a japán luxusnak megfelelően épült, de hát megtehetem, hogy ide foglaljak helyet, nyilván külön szobában, egymás mellett. A mai nap még a jetlag kipihenéséről szól, legalább három időzónán mentünk át, így egy kiadós vacsora, és esetleg egy séta után lehet érdemes is nyugovóra térni, majd holnap tervezgetünk. Beszélgetni addig persze lehet. Segítek vinni a csomagjait, de már a bejáratnál hajlongó helyi boyok segítenek. Japánul alapszavakat, makogni tudok, s arra is figyelek, hogy még véletlenül se adjak aprót, az itt sértés. – Még meg sem köszöntem, hogy a fél világot átutazod a kedvemért, holott nem is ismersz. Nagyon hálás vagyok, már előre is. – Mondom már a szobáink előtt a folyosón. Tudom, hogy nem vár ilyesmit, de akkor is kedves tőle, hogy az én megmentőmül ajánlkozott. Vagy én kértem?
A válasza hallatán eléggé szkeptikusan szökken fel a szemöldököm. Na igen sejtettem, hogy ez lesz majd. Zachaery olyan jótét lélek típus, azért is viselte meg annyira, ami történt vele és persze máris meghátrál, legalábbis a lényeg elől, hiszen nem értem, hogy mit gondol pontosan. Az élet nem olyan egyszerű, hogy majd szépen lebuktatod azt, aki csúnya dolgot csinált és kész. Nem így mennek ezek a dolgok. Persze szép lenne, de a rosszak sokkal ritkábban csinálnának rossz dolgokat, ha annak mindig meg lenne a következménye, de nincs, ezért merik sokan bevállalni. - Már értem, szóval úgy gondolod, hogy bizonyíték nélkül lekapcsolhatsz valakit, akinek talán több pénze és befolyása van, mint neked. Ne légy naiv Zachary! - rázom meg a fejemet, még ciccentek is egyet mellé, mert hát tényleg nem értem mégis hogyan gondolhatja ezt, vagy hogyan lehet ennyire naiv. Az élet szar, lássuk be és azok, akik rosszat tesznek nem kapják meg méltó bűntetésüket, ha csak mi nem adjuk meg nekik. Kétlem, hogy, ha az a valaki, vagy valakik azóta is szabadlábon vannak, akkor bármit is lehetne tenni ellenük, főleg úgy, hogy ennyi idő eltel és még csak érdemi bizonyíték sincsen ellenük. Összeszedegetjük közben a csomagjainkat, hogy aztán kitaláljuk, hogy mi is legyen a következő lépés. - Igen első körben pont így. Az is fontos lenne, hogy pontosan hol tértél magadhoz. Lehet, hogy nem volt az illető elég körültekintő. Lehet, hogy még mindig csinál ilyesmit és meg van a szisztémája. - akkor pedig lebukhat egy aktuális áldozatnál, csak rajta kell kapnunk. Ebben az esetben arra is nagyobb az esély, hogy bizonyíték lesz ellene, ami persze még mindig nem jelent semmit, mert ha mint említettem elég befolyásos és gazdag, akkor nem fogunk fogást találni rajta, főleg egy idegen országban idegenként. De valahogy úgy sejtem ezt nehéz lesz megértetnem Zacharyval. Aztán majd meglátjuk, hátha amikor meglátja az illetőt, esetleg valami beugrik neki és felismeri, ha a hely, vagy az arc visszahoz számára emlékeket, akkor másképp fogja majd gondolni. Sose lehet tudni. Most könnyebben mondja, hogy neki elég, ha auror kézre adjuk az illetőt, mert nincsenek meg az emlékei, e miatt nem elég dühös, hogy cselekedjen. De, ha emlékezne, akkor könnyen lehet, hogy egészen más lenne a helyzet. Elindulunk hát a reptérről egy kocsival, hiszen itt sok a mugli, hogy lepakoljunk a szállásunkon és valamelyest felfrissüljünk. Bár a repülőn ettem szendvicset és sósmogyorót, de azért nem lenne rossz majd harapni valami rendeset is valamikor két klub között, vagy ilysemi.
Hónapok teltek el, s a történtek ellenére mégsem tettem semmit, csak eljártam egy-két önsegítő csoportba, de azon túl, hogy elmondtam kissé, de nem tudtam túllendülni. Kerülöm az embereket, szinte még most is viselem az összes sebhelyet, amit szégyelhetnék a lány mellett, aki mentoromul szegődött. Kissé drasztikusnak tűnik, amire gondolt, hogy durva bosszút kéne állnom, de lehet, hogy igaza van. Már sosem leszek az a srác, aki felhőtlen jókedvvel írja a dalait, és a korábbi barátaimmal sem fogom tudni tartani a kapcsolatot, mert látnák a szememben, hogy valami megtörtént, megváltozott. Viszont teljesen nem törtem meg, ha bosszút is állok, gyilkosságra azért nem volnék képes. Látom, hogy Lioneah időnként méreget, de alapvetően pozitív ember vagyok, és igenis megpróbálom majd rávenni, hogy csupán kapjuk el, adjuk auror kézre, vagy ilyesmi. Az más csak plusz, amit gondolok, hogy talán Lioneah-t is fel lehet valahogyan puhítani, hogy ne legyen annyira kemény. Igen, az élet csúnyán elbánt velünk, de ha őt látom, én nem akarnék ennyire sötéten szemlélni mindent. – Meghátrálni nem. Igazságot akarok, de nem vérbosszút. Látnom kell szemtől szemben, és valahogy lekapcsolni. – Mormolom, miközben szállunk le a repülőről, és a terminálon át a csomagjainkat keresgéljük. Nem vártam el, hogy csacsogós kapcsolatban legyünk, így simán néztem a filmet a repülőn, jókat ettem, és aludtam. Nem barátkozni vagyunk itt, beszélni pedig nem is lehet úgy, hogy annyian vannak körülüttünk. Lioneah megpróbál felkészíteni arra, ami rám vár, de remélem, hogy mindkettőnk számára van még remény, mert nem akarom, hogy elemésszen ez a dolog. – Hol kezdjük? – Kérdezem most őt, hiszen Lioneah már egyszer végigcsinálta mindezt, tudja, hogy mik a lépések. Még ha nem is úgy sikerült minden, ahogy gondolta, de hátha ezekben már nem kell nekem is bénáznom. – Gondolom ledobjuk a szállodában a cuccot, aztán bejárjuk az a klubbokat, ahol felléptem? – Ez csak tipp, nem akarom játszani a főnököt, a fejében biztosan fel van építve a metodika, hogy mi alapján vadászunk. Elindulunk hát a taxik felé, hogy fogjunk egyet, ami a szállodáig visz. Mivel van pénzem elég, magától értetődő, hogy mindent én fizetek, neki a szakértelme az elég. Van egyáltalán ilyen szakma, hogy bosszúálló?
Vannak azért olyan távolságok is a varázsvilágban, amiket nem lehet csak úgy megtenni zsupszkulccsal, vagy legalábbis igen borsos ára van annak, hogy beszerezz egy olyat, ami akár több helyszínt érintve juttat el a célodig. Úgyhogy nem volt mit tenni arra jutottunk, hogy marad az egyszerű megoldás és repülővel megyünk. Nem tudom, hogy mennyire lesz könnyű egy már kihűlt nyomot megtalálni és kideríteni pontosan mi történt vele és kik tették, de ha meg se próbáljuk, akkor nem is érünk el semmit. Azóta, hogy Sasha előkerült egy kicsit máshogy állok a dolgokhoz. A jó ég tudja, hogy pontosan mit is érzek ezzel kapcsolatban. Sera vámpír lett, engem keresett fel elsőként, amikor visszatért, de most hogy Sasha előkerült... Azóta is mellette van, folyton figyel rá és még ha egy kicsit úgy is érezhettem, hogy jobban rám van utalva a nővérem ez valahogy elszállt. Jobb is, ha azzal foglalkozom, hogy Zacharynak segítek, mint hogy a családommal foglalkozok. Nem igazán illettem soha sem az idilli McCain családba, viszont most megint kezd minden normálisba visszarázódni, Nick is lefoglalja magát az Akadémiás dolgokkal, ahogyan Sera is a húgunk pesztrálásával. Nekem is kell valami, ami leköti a figyelmemet, főleg hogy kétlem, hogy Sera ezek után elindulna kideríteni, hogy ki rabolta el és tette azzá, ami lett. - Egész gyorsan ideértünk. Ugye nem fogsz meghátrálni a cél előtt? - pillantok rá oldalra. Az út alapvetően eseménytelenül telt. Annyira már ismer, hogy tudja nem vagyok az a típus, aki sokat szeret beszélni, úgyhogy könyvet hoztam és kipróbáltam a muglik tv-jét is fülhallgatóval, bár tény, hogy nem ment egy könnyen a beüzelemése, de a steardess hölgy gondolom sejtette, hogy még nem ültem repülőn, ezért nem akadékoskodott. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy Zach hajlandó lesz-e tényleg megkeresni azokat, akik ártottak neki, vagy inkább annyiban hagyná mégis a dolgot? A lelki sebek viszont akkor jönnek helyre legalább részben, ha tesz értük és az sem hátrány, ha mások nem kerülnek olyan helyzetbe, mint ő. Ez utóbbitól egy kicsit erősebbnek és jobbnak érezheti majd magát. Egyelőre viszont pont e miatt rábízom, hogy mit is lépjünk, hiszen én még nem jártam itt, neki kell tudnia, hogy pontosan hol volt, amikor utoljára eszméleténél volt, hogy miket csinált, kikkel találkozott. Érdemes minél több lehetőséggel számot vetni, akár azzal is, hogy valami szállodai dolgozó, ahol a bandájuk megszállt, amikor zenéltek. Valahogy biztosan kiszúrta őt magának az a valaki, vagy kiszúrták maguknak, mert egyelőre még nem tudjuk,hogy hányan voltak. Persze nehezítő tényező, hogy nem emlékszik semmire, de az emlékeit is elő lehet játszani egy kis ügyességgel, egy bájitallal, plusz ha már ott van, ahol az eset történt, akkor akár magától is könnyebben eszébe juthat.
//Hőseink végül nem kevés viszongatság árán eljutnak a fellépésre, ahol Miranda, és még többek nagy meglepetésére sikerül nyerni. A banda még több fellépésen részt vesz, sikerül igazi kis csapattá kovácsolódni, mielőtt még mindenki visszatérne a civil életéhez. Köszi a játékot!//
Nem irigylem Zachet, kellemetlen egy beszélgetés vár rá annyi holt biztos. Én pedig tényleg eléggé feszengek és amikor lehetőség van rá szépen beoldalazok a terembe és még egy hálás mosolyt is kap tőlem Alyssa, amikor felveti a lehetőséget, hogy kísérjem. - Hát persze! - bólintok, bár aztán Noriko is megérkezik és mire meg van a gitárom, akár gyakorolhatunk is együtt csapatként, ha már amúgy is azért vagyunk itt. Egyelőre tehát szépen leülök egy magasabb székre és az ölembe veszem a gitárt, ami segít egy kicsit megnyugodni az iménti kis kellemetlenség után, ami lássuk be, hogy azért nem is volt annyira kicsi, de végtére is nem feltétlenül engem érint, mégis pont a közepébe sikerült cseppennem és sejtem én, hogy Zach most épp egy igen kínos beszélgetéssel van elfoglalva, bár ez attól is függ Jade mennyire veszi lazán a dolgot, vagy... mennyire mutatja majd azt. - Hát persze, ismerős... Madonna igaz? - bár nem kifejezetten a fő vonalam, de ha az ember egy zenekarban akar játszani, akkor illene minél többféle zenét és műfajt ismernie. Tény, hogy Madonnát nem hallgatok gyakran, de azért néhány dalának már utána néztem és Alyssa nagy szerencséjére ez is épp közöttük van. Ahogyan dúdol hát én magam is pengetni kezdek, és a pizza említésére fel is kapom a fejemet. Halkan azért, de megkorran a gyomrom, amit most még elnyom a gitár hangja, de azt hiszem ez nem fog sokáig tartani. - Bár nem tudom meddig tart nekik, de egy kis gyakorlás után el is mehetnénk enni valamit... én nem lennék ellene. - amúgy is mintha arról lett volna szó fel akarjuk fedezni a várost, vagy mi, vagy legalábbis körülnézni. Persze tudom Noriko tudja rendesen csattogtatni az ostort, de ha eddig nem készültünk fel rendesen akkor már úgysem ez a pár óra fogja megoldani a problémát és amúgy is, szerintem jók vagyunk! Megérdemlünk egy jó nagy pizzát. Remélem egyáltalán van pizzéria Japánban és nem sushit tesznek rá feltétnek...
Black Birds & Noel
Dark side | Az első fellépés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
//
