2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A kastélytól viszonylag távolabb húzódik, annak keleti oldalán a sírkert. Itt főként tanárok, volt igazgatók nyugszanak, de az alapítók sírjai, sőt néhány helyi szellem nyughelye is fellelhető.
Elönt a pánik, én pedig igyekszem egérutat nyerni ebből az egész szorult helyzetből, de ez a Jennings nem tűnik olyan figurának, akit egykönnyen meghatna mások könyörgése. Ráadásul, azt hiszem, ez az egyetlen olyan dolog, amire egyáltalán nem vagyok hajlandó. Térdre vetni magam előtte és arra kérlelni őt, hogy ne szóljon senkinek sem... Akkor már inkább személyesen kérem meg Vladot arra, hogy vegye vissza az erőmet és törölje ki az emlékeimet az angyalokról, mert finoman szólva is elszúrtam. Ebben az egészben csakis az vigasztal, hogy ebben az esetben Dwightot is magammal rántanám. Hiszen esélyesen az ő emlékei is nullázódnának pillanatok alatt az itt történt eseményekről. - Neked még csak fogalmad sincs arról, hogy miféle következményei lehetnek ennek - csusszan ki a számon, miközben a srác arcát tanulmányozom. Egészen helyes lehetne, ha nem lenne ennyire kiállhatatlan. Pont a zsánerem... Ezt már a sakk-klub alatt is sikeresen megállapítottam magamban, de hát addig nem jutottam el, hogy komolyan számításba is vegyem őt, mint partnert, hiszen a stílusa egyértelműen hagy némi kívánnivalót maga után. - És ez nem merül ki holmi büntetőmunkákban, szóval van okom attól tartani, hogy esetleg eljárna a szád... - mérgelődök magamban egy sort, miközben azért eszembe villan egy exmemorian is. Igen, ha nagyon fenyegetőzne, megtehetném. Kissé kába lenne és réveteg, amikor visszatámolyog a kastélyba, de egyértelműen fogható az ilyesmi az italra is. Végül is, miért is ne? A világ sorsa nem landolhat egy Dwight Jennings-féle alak ujjaiban! - Tessék? - csodálkozom el a szavai hallatán, miközben döbbenten figyelem, amint leül. Ez valami csapda lenne? Bosszantó, hogy alig ismerem, ennek révén pedig képtelen vagyok megmondani, mi is járhat egészen pontosan a fejében. - Ez nem hazugság - csóválom meg a fejem, habár tisztán kiütközik az arcomon, hogy mennyire nem vagyok biztos a saját szavaimban. - Én csak.... csak belekeveredtem valamibe - adom be végül a derekam, majd huppanok le mellé, nem messze tőle. Valakinek ki kell öntenem a lelkem, az öcsémnek pedig nem beszélhetek erről, de Dwight... Nem pont egy lelki szemetesláda, de hát őt nem is féltem, szóval tökéletes alany. És hát nem tervezek vele konkrétumokat megosztani. - Megismertem egy férfit és tartozom neki - kapom ki beszéd közben az üveget a srác kezéből, majd egyetlen mozdulattal szabadítom meg azt a kupakjától és kortyolok belőle egy nagyobbacskát. Szinte rögtön elfintorodom az íze miatt, de még egy korty után már nyújtom is vissza azt az eredeti tulajdonosa számára.- Nem vagyok a szeretője, még mielőtt azt hinnéd - szögezem le végül. - Csak megkért, hogy segítsek neki valamiben és ő meghálálja azt. Angyal lettem tehát, a szélé és a szerelemé, habár a magánéletem nem bővelkedik sikeres kapcsolatokban. Volt egy srác, akit az igazinak hittem, de végül az sem végződött valami jól. - Kösz - veszem át végül a tollat, majd vágom zsebre, miközben magamban hálát adok az égnek azért, hogy Dwightot láthatóan letompítja agyilag valami és nem kapcsolja össze azt, hogy az illúzió és a valóság nem fér össze egymással. - Tudod, most első alkalommal gondolom rólad azt, hogy tudsz te rendes is lenni, ha akarsz - mosolyodom el, hiszen ez az egész kis esemény nyilván szerencsésen fog zárulni. Jennings jelenleg ugyanis nincs szívatós kedvében, habár a fene se tudja, meddig marad még ez így nála...
Van köztünk valami furcsa izzás, amolyan se veled se nélküled kapocs ez, hiszen már a sakkkörön is láttam, hogy ha nem volnék ilyen pokróc, akkor ebből lehetne valami, de most nagyjából a csaj elküld az anyámba. Megpróbálja beadni, hogy amit látok, az valami illúzió, de ezt eléggé kamunak érzem. Csak mert nem hollóhátas vagyok, attól még egyáltalán nem ejtettek a fejemre. Egyértelműen láttam, hogy a szárny önálló életet él, ennyire nem lehet jó látványmágus a hugrabugos kiscsaj. Még akkor sem, ha már egyetemista. Egy évvel idősebb csak nálam, de úgy lekezel, mintha valami tanár lenne, én meg valami kisgyerek. Befeszülök, ettől csak még dacosabban fonom karba a kezemet, ahogyan megvetem a lábamat. – Felőlem.. Veled ellentétben engem nem érdekelnek a következmények. Sem a büntetőmunka, szarok rá, de tényleg. Ami téged illet, meggondolom, hogy kinek meséljek arról, hogy mikre vagy képes. – Dobom be a saját ötletemet. Hajlandó lettem volna akár szemet is húnyni, mondván az ő dolga, hogy milyen szárnyai vannak, de ha így leugat, hát az ő baja, ha ebből nyilvános ügyet csinálok. – Látványmágia.. Persze-persze. De tudok mit? Nem vagyok zsarolós kedvemben. Megdöbbentem, aztán ennyi, mondhatni a te dolgod, hazudozzál nyugodtan róla valaki másnak. – Le is ülök valahol a közelében, nem fixirozom tovább, azért jöttem ki, hogy igyak, hogy kicsit elmerüljek a saját gondolataimban. Turkálom a zsebeimet a cigi után, amire végül nem gyújtok rá, csupán az üveg kupakját kezdem letekerni. Felmerülhetne bennem, hogy legalább a kívánságát teljesítem, és arébb megyek, de tekintve, hogy még én vagyok a jó fej, nem megyek sehova. Meghúzom az üveget, jó nagyokat kortyolva, amikor észreveszem, hogy a lány lába előtt ott pihen egy hófehér toll. Mivel pont kartávolságban van, automatikusan lenyúlok érte. – Igazinak tűnik. – Nyújtom végül át, bár lövésem sincsen róla, hogy a lány mit kezdhetne vele. Csupán méregetem, de a korábbi stílusom alapján nem kezdek el szemétkedni, fenyegetőzni. Lehet, hogy csak kíváncsi vagyok..
Hogy varázslény lennék? Nem, azt kétlem. Még nem olvastam egyetlen könyvet sem a témában, de szerintem egy angyal messze felülmúlja a sellőket és a többi, itteni mágikus lényt. Ennél azért sokkal többet jelent, nem igaz? Fogalmam sincs, honnan is származik Vladimit pontosan, igazság szerint semmit sem tudunk a hátteréről. Az bizonyos, hogy nem evilági, hiszen olyan erővel ruházott fel minket, amely eddig csupán a mendemondákban létezett számunkra. Kiválasztottak vagyunk, olyasvalakik, akik arra hivatottak, hogy megmentsék a világot és vele együtt a Dwight-féléket is. Nem kedvelem ugyan a srácot, de az öcsém miatt nem kockáztathatom ezt az erőt. Ha kiderül a titkom, Vladimir esélyesen visszaveszi tőlem és valaki másra ruházza át, amit nem szeretnék. Szükségem van ezekre a képességekre. - Hetedéves vagy, még nem tetted le a záróvizsgáidat, szóval igen, alsósnak számítasz - biccentek egyet, mit sem foglalkozva az indulataival. - Ha Frics nyakon csíp, akkor annak büntetőmunka lesz a vége. Veled ellentétben én akkor jövök le ide, amikor csak szeretnék - teszem azért még hozzá, mintegy érzékeltetve a különbséget közte és köztem. Azért egy egyetemista sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezik, ezt neki is tudnia kellene. - Nagyon szellemes vagy - horkantok fel a következő megjegyzése hallatán és lassan kezdem azt hinni, hogy nem is látta az iménti szárnyas próbálkozásomat. Komolyan csak ennyi lenne? Sarkon is fordulhatok? Mert ha így van, akkor tuti megteszem. A fene se szeretne a kelleténél többet időzni ennek a Jenningsnek a társaságában. Minden reményem szertefoszlik azonban, amikor újfent beszélni kezd, nekem pedig torkomon akad a szó. Nem szakítom tehát félbe, igyekszem olyan arccal visszanézni rá, mintha nem érteném, miről is beszél egészen pontosan. Ha bepánikolok, ő azt esélyesen megérzi és onnan már nincs visszaút. - Nincs semmiféle magyarázat - tárom szét a karjaimat, majd engedem le őket ismét magam mellé. - Annyiról van csak szó, hogy az, amit az imént láttál, nem volt több szimpla látványmágiánál - vonom meg a vállam és nem mozdulok egy tapodtat sem, amikor közelebb lép hozzám. Ha kell, farkasszemet nézek vele és igyekszem olyan pókerarcot vágni, amilyet csak képes vagyok itt és most. Én és ő nem kedveljük egymást, habár azt sose állítottam, hogy a külseje visszataszító lenne számomra. Mi több, kifejezetten helyes srácnak mondanám, ha a személyisége nem hagyna némi kivetnivalót maga után. - Nem mintha bármi közöd lenne hozzá, de érdekel az a szakág is és úgy gondoltam, kipróbálok egy-két trükköt, amelyet néhány könyvből lestem ki - lendülök bele a hazugságokba, hiszen így visszahallva igazán logikusnak tűnik számomra. - Lejöttem tehát ide gyakorolni, mivel a szobatársaim aligha örülnének annak, ha alvás közben zaklatnám őket ilyesmivel. A látványmágia ugyanis pont arról szól, amit magába foglal a neve is. Figyelemfelkeltés. Nem véletlenül van tehát az, hogy annyi fénnyel és színnel járó illúziót képesek létrehozni. És időközben én még csak észre se veszem, hogy pont a lábaim előtt egy fehér tolldarab pihen. A látványmágia ugyan tökéletes magyarázat, de ha Dwight lepillant és észreveszi a tollat, akkor rögtön tudni fogja, hogy ez nem igaz. Hiszen az csupán illúzió, de olyan a világon nincs, hogy fizikai nyomot hagyjon maga után. Ezzel mindenki tisztában van. Ráadásul, az az egyik kis tollpihe is annyi mágiával van átitatva, hogy az valami hihetetlen, néha még számomra is. - Szóval hagyj békén és menj máshová szórakozni - zárom le végül a mondandómat, miközben eszembe ötlik, hogy a történtek után aligha fogom tudni folytatni a gyakorlást. Ez a Jennings elég szépen beleköpött a levesembe, ami az igazat illeti.
Hallottam én már varázslényekről, sőt, láttam is már faembereket, vagy sellőket, de hogy valaki így kipattintson hófehér szárnyakat, na az még nekem is sok. Teljesen el vagyok ámulva, tátom a számat, és kell pár pillanat, mire rendezni tudom a vonásaimat. Ebben sokat segít, hogy úgy rámförmed, mintha minimum az anyám lenne. Kár érte, az anyám ugyanis régen halott. Becsukom hát a számat, karba fonom a kezeimet, és érdeklődő-dölyfös pillantással méregetem. Már az elejétől kezdve van köztünk valami furcsa ellentét-vonzás, mert amúgy csinos, törékeny lányról van szó, ha Sasha nem tette volna tönkre az életemet, biztosan a zsánerem lenne ez a kiscsaj. Így csak az üvöltözés marad köztünk. És a full megdöbbenés, hogy mitől van szárnya. – Alsósoknak? Hogy mi van? Csak mert zöldfülű egyetemista vagy, én vagyok az alsó? – Rázom a fejemet szinte azon gondolkozva, hogy a földhöz vágom az üveget. Aztán mégsem teszem. Kész pazarlás lenne. Csak mert nekik más a házirend, mi alapján mer engem kioktatni, amikor ő művel itt valami titkos üzelmeket. – Úgyis tudod, rühellem az embereket, gondoltam nem jár erre senki. Na nem mintha te valaki lennél… - Látom rajta, hogy próbálja takargatni magát, a szárnyat visszahúzta, mintha ő irányítaná, ami azért komolyan megdöbbentő. Valami nem evilági angyal lenne? Azért az nem semmi, éppen ezért egy kissé vissza is veszek a fenyegető stílusból. – Nos.. még csak pár kortyot, úgyhogy ne tegyél úgy, mintha be lennék baszva, és kárpázna a szemem. Láttam, amit láttam. Úgyhogy elő a farbával, jöhet a magyarázat. – Lépek közelebb, egyáltalán nem tűnök ugyan fenyegetőnek, de kiváncsinak annál inkább. És nem fogok csak úgy lelépni, sarkon fordulni, azon pedig el kell majd gondolkoznom, hogy mihez kezdek a látottakkal.. Méregetem a lányt, aki egyébként tényleg igazi szépség, de állandóan öljük egymást, ez talán most sincsen másképpen.
Tényleg nem számítok arra, hogy ebben az időpontban bárki más is erre tévedne, rajtam kívül. A Roxforton belül vannak ugyan kísértetek, de egy temető továbbra is elég komor és nyomasztó, sokak számára ijesztő helynek számít. Én is félek a holtaktól, bármennyire nehezemre is esik bevallani. Nem pont jókedvemből jöttem pont ide gyakorolni, de hát a Szellemszállás - mint azt legutóbb volt alkalmam "szerencsésen" megtapasztalni - zárt hely. Ott nem repkedhetek kedvemre. A megfelelő biztonsági bűbájok és rejtett riasztómágiák felállítása pedig rengeteg időt vesz igénybe. Na, nem mintha én különösebben értenék hozzá. Amilyen ügyes vagyok, úgyis csak saját magamat ejteném csapdába velük, senki mást. Maradnak tehát a jól bevált, ősi módszerek: a fülelés és a szemmeresztés. Amivel végtére is nem szúrok ki senkit sem, aki követne idáig. Mégis kit érdekel a tanárokon kívül, ha egy hugrabugos lány mászkál a birtokon? Ja, és egyetemista vagyok, szóval esélyesen még a tanárokat se izgatja különösebben a dolog. A szárnyak megidézésében már egészen ügyes vagyok. Volt azóta pár közös edzésünk a lányokkal és továbbra sem én vagyok az aduász a csapatban, de határozottan fejlődtem már valamennyit ebben a tekintetben. Amit egy-két ember sikeresen szóvá is tett, nekem pedig dagadt a mellkasom a büszkeségtől. Apró lépésekben ugyan, de haladok a siker felé. Nem ezzel fogom legyőzni az ellenfeleimet, de némi önbizalmat meríthetek a dologból. Hiszen eddig ezt is elbénáztam, nem igaz? Ez pedig azt mutatja, hogy kellő gyakorlással bármiben sikeres lehetek. Csupán idő és türelem szükséges hozzá. Azt hiszem, csupán pár perc telik el a szárnyaim megidézése és a váratlan hang között. Ijedten kapom a fejem abba az irányba, miközben tollas segédpartnereim köddé válnak, hiszen a koncentráció innentől fogva teljes mértékben felejtős. Az ajkaim csodálkozva nyílnak el, amint megpillantom a srácot, cigivel a szájában és szoborrá dermedve a döbbenettől jóformán. Az agyamban csak úgy cikáznak a gondolatok, fáradhatatlanul kutatok valamiféle mentség után és akkor pillantom meg mellette az üveget. Igen, azt hiszem, ez megteszi... Igyekszem tehát nyugalmat erőltetni magamra, mintha a hirtelen felbukkanásán kívül semmi más nem ijesztett volna meg. - Mi van? - pislogok döbbenten, amikor rám mutat, mintha egyáltalán nem érteném, mi a fene lelte őkelmét. A szívem eközben majd' kiugrik a mellkasomból, annyira kalimpál és a tenyerem is izzadni kezd, de igyekszem ezt nem mutatni Dwight(?) irányába. Azt hiszem, így hívják... - Mégis mi a fenét keresel te itt ilyenkor? - förmedek rá végül, mintha valamiféle prefektus lennék legalább is. - Az alsósoknak tudtommal takarodó van - fonom karba mogorva tekintettel a kezem, magamban abban reménykedve, hogy puszta hallucinációnak tudja majd be a dolgot. Ez a srác annyi függőségnek hódol, hogy kész csoda lenne, ha nem járt már volna hasonlóan korábban. - Óóó... vagy úgy - biccentek végül óvatosan, amint tekintetemmel "véletlenszerűen" kiszúrom a piás üveget. - Mennyit ittál? - teszem fel számára az életmentő kérdést. Ha ez Vladimir fülébe jut, esélyesen visszaveszi az erőmet és soha többé nem leszek képes még csak a remény közelébe se jutni, miszerint végezhetek a szüleim gyilkosaival vagy legalábbis megvédhetem Eddiet. Az öcsém pedig számomra mindennél fontosabb a világon. Istenem, miért pont ezzel a köcsöggel kellett összefutnom? Ha rájön, hogy mi folyik itt, nincs az az isten, hogy tartsa a száját, hiszen ki nem állhatjuk egymást. Nekem legalábbis egyértelműen nem a szívem csücske, ezt pedig hangoztattam is már pár alkalommal a sakk-klub folyamán...
Nincsen jó kedvem, Sashával egy életre összevesztünk, a nővéremmel beszélnem kéne, az iskolai sakk-klubb pedig egy kalap szart se ér. Hobbinak, kiegészítésnek semmiképpen sem, hiszen az a Devan nem tudja összetartani a társaságot, és nem nyújtja azt a kihívást, ami ahhoz kell, hogy lekösse a figyelmemet. Van ugyan valamennyi pénzem, nem kell dolgoznom, de sosem tudtam eldönteni, hogy hivatásos sakk játékos legyek, aki pénzdíjakért indul, vagy netán kezdjek magammal valami mást. Azt sikerült eldöntenem, hogy a decemberi oroszországi varázsló sakk világbajnokságon elindulok. Elég lehetne nekem az, hogy ismét megnyerem a Brit Nemzeti Bajnokságot, de.. valamiért baszkurálja az agyamat, hogy a legerősebb oroszokkal, a nekik hazai pályán megpróbáljam. Még oroszul is elkezdtem tanulni, hogy ne beszélhessenek ki a hátam mögött. Jobb híjján kimegyek az épületből, mert kivet az ágy, forgolódni pedig semmi értelme, csak elzsibbadok. Jó alaposan felöltözöm, zsebre vágok egy doboz cigit. Valahonnan szerzek egy üveg skót whiskeyt, ez az utolsó a tartalékaim közül, de búfelejtőnek jó lesz. A kapucnis kabátomban alig ismerhet meg valaki, de úgysem szándékozom bájcsevegni, ezért a sírkert felé vezet az utam, ott nagyjából soha nincs senki, biztosan nem állok meg, amíg el nem szívtam az összes szálat, és az üveg fenekére nem néztem. Rá kell készülnöm, hogy láthassam a nővérem. Fel sem foghatom, hogy esetleg lehetne újra családom. Már éppen gyújtanék rá az első szálra, amikor hirtelen szél támad, és állandóan eloltja az öngyújtómat. – Faszom.. – Pillantok oda, amikor a közelben egy hófehér tollas.. madarat pillantok meg? Madár? Nem, ez egy kabátos, sapkás lány, méghozzá pont a sakk-klubbról az az utálatos, bénácska csaj, aki mintha rám lenne gerjedve, azért nyafogott olyan látványosan. – Mijaz..isten? – Nyögöm a meggyújtatlan cigiszállal a számban, látványosan a szárnyaira mutatva. Meg sem tudok szólalni szinten. Biztos valami papírjelmez, vagy ilyesmi..
Gyakorolnom kell. Minden egyes nappal erősebbé válnom, hiszen Hellának igaza volt: gyenge vagyok. A saját gyengeségemmel pedig csupán a többi angyalt gyengítem, ami nagyon nem helyes, ismerve Vladimir világmegmentő céljait. Hellát viszont nem rángathatom állandóan magammal, hiszen meg kell tanulnom egyedül is boldogulnom. Nem lesz állandóan mellettem a bajban, ráadásul a szüleim gyilkosai ellen is nekem kell fellépnem, személyesen. Más nem teheti ezt meg helyettem. Ennek érdekében pedig a lelkemet is meg kell edzenem, ehhez nem elég csupán a testemet erősebbé tennem. Nem hathat meg a lehetséges könyörgésük az életükért. Ha egyszer sikerül elkapnom őket és végre a kezemben lesz az életük, nem könyörülhetek meg rajtuk. Hiszen a mai napig ott visszhangzik a fejemben anyám és apám hangja, ahogy az életükért könyörögtek, mégis végeztek velük. Éjszaka van. Az egyetlen olyan napszak, amikor biztos lehetek abban, hogy senki se lát meg. A diákok többsége ilyenkor már rég alszik vagy ha mégsem, akkor esélyesen a saját klubhelyiségében tölti az idejét a baráti körével. Itt senki se fog zavarni, ebben teljes mértékben biztos vagyok. A temető egyébként is egy olyan hely, amelyet az épeszű emberek messziről elkerülnek. Igazság szerint én is félek a holtaktól, de biztosra kell mennem abban, hogy a buta öcsikém nem ered utánam. Eddie... Főként miatta vagyok itt. Szeretném legalább őt megvédeni, ha mást nem voltam képes. Ennek pedig az angyali erőm lesz a kulcsa. Szimpla boszorkányként nem sokra megyek, de angyalként... Megállok végül, távol a síroktól és fülelni kezdek. Semmi. Nem is értem, miért aggódom, amikor direkt olyan időpontot és helyszínt választottam, amely ennyire lehetetlen. Engem nem visel meg különösebben az alvás hiánya, hiszen évek óta rémálmok gyötörnek, szóval megszoktam már a napi pár óra szunyókálást. Olyankor is leginkább csupán felületesen alszom és gyakran felriadok. A főzetek segítenek ugyan, de még úgy sem az igazi. Pszichiáterhez kellene járnom, de mégis mit segítene? Évekkel ezelőtt volt egy beszélgetésem egy sráccal, ami úgy-ahogy helyretett bennem valamit, de az egyszeri alkalom volt csupán és soha többé nem futottam össze vele. Kár. Kissé hiányolom, hiszen igazán értett ahhoz, miként nyugtassa meg az embert és lásson bele a lelkébe. Lehunyom tehát a szemem, majd koncentrálni kezdek. A szárnyak megidézése és a repülés már egészen jól megy számomra, de mint mondják, az ismétlés a tudás anyja... A szél kavarogni kezd körülöttem és noha tél van, nem fázom. Egy fekete, kötött sapkát nyomtam a fejembe és a lehető legmelegebb kabátomat vettem fel még indulás előtt. Elő is bukkannak hát a szárnyaim, már-már menetrendszerűen, én pedig elégedetten csapkodok velük egy-két kisebbet, csak hogy bemelegítsem őket a várható repkedésre...
Hatodikos. Ismételgetem magamban. Gyermek még, majdnem tíz évvel fiatalabb mint én. Még Jennynél is lényegesen ifjabb. Azt nem mondom, hogy a lányom lehetne, ráadásul én már tizenhat évesen is erőm teljében lévő vérfarkasként róttam az erdőket. Teljesen más világ, ha az ember lánya eleve így születik. A falkavezetéssel már leszámoltam, egyszerűen nincsen hozzá tehetségem, hogy irányítsak másokat. A Lovagrend már csak azért is megy, mert ott egyenlőek vagyunk, tanácsot adunk, támogatjuk egymást. Ebben a fiatal lányban viszont egy potenciális tanítványt látok. Van a szemében a rémületen túl egy olyan élénk kiváncsiság, hogy neki talán meg tudnám mutatni a valódi arcomat is, nem csak a vérfarkast. Amit még Emma sem ismer. – Gyere akkor gyermek. – Talán kicsit arrogáns a megszólítás, én már tényleg felnőtt vagyok, tapasztaltabb, és segíteni is akarok. A nevét nem sokkal később kimondja, majd úgy fogom hívni, de még csak szagolgatjuk egymást, ha nem is szó szerint. Látom, hogy félrenéz, mint valami űzött vad, ezen bátorítóan mosolygok, hogy ha visszanéz felé, lássa, hogy mellette vagyok, nem azért jöttem, hogy levadásszam, vagy felelősségre vonjam. Ha fel tudod tápászkodni, átkarolom a derekát, ő is támaszkodhat rám. Jó eséllyel tud járni, ez inkább lelki támogatás, mint fizikai. – Majd megszokod, és erősebb leszel, mint mindenki más, aki nem érti ezt. – Hallgatom, ahogyan meséli, hogy mi is történt, szokványos eset, találkoztam már ilyesmivel, csak eddig nem gondoltam bele, hogy akár afféle tanár is lehetnék a témában. – Akkor bosszút kell állnod Joanne. Ha ezt tette veled, akkor rajta fogod megmutatni, hogy alábecsült téged. Neki csak egy harapás volt, neked pedig a sorsod írta át. Megtanítalak, hogyan kezeld ezt az erőt, s ne az uraljon téged. – Ha beérünk a hálómba, akkor leül az ágyra, én a fürdőből hozok megnedvesített törlőkendőt, hogy meg tudja tisztítani az arcát, kissé maszatosnak érzem. – Az én ruháim szerintem nagyok rád, egy-egy pólót, blúzt tudok adni. Le kéne tusolnod, és enni valamit. Aztán átbeszélünk mindent. Itt leszek. – Bíztatom arra, hogy kicsit nyugodjon meg, most már nincs egyedül, és a vele szemben ülő lány megérti a benne dúló indulatokat.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Egyáltalán nem érzem kellemesnek az emlékeket, melyeket Westley hagyott maga után. Én megpróbáltam normális emberek módjára lezárni a kapcsolatunkat, mert láttam, hogy nem működne. Akármennyire is fáj beismerni, de mások vagyunk. Lehet, hogy a sors nem egymásnak szánt minket, pedig én szerettem volna azt hinni, hogy minden rendben lehet kettőnk között és vele fogom leélni az életem hátralevő részét is. A dolgok viszont máshogy alakultak, s az erdőben történtek után fogalmam sincs miként lehetnénk újra beszélőviszonyban. Az a hajó már elúszott... - Igen. Hatodikos vagyok.- válaszolok a kérdésére és teszek is hozzá egy apró részletet, bár magam sem tudom miért érzem magam ennyire biztonságban mellette. Felpillantok rá, amikor felemeli az államat. Szégyellem, hogy ennyire gyenge vagyok mások előtt. Sosem szerettem kimutatni, ha valami fáj, bár ez többnyire a testvéreimnek volt köszönhető. Olyan akartam lenni, mint ők, de ahhoz nem mutathattam ki a gyengéimet. - J-jó...-nézek végig magamon mindeközben. - Nem vagyok még ehhez hozzászokva...-mindig is tipp-topp lány voltam, de mostanság annyira leharcolom magam, hogy egyáltalán nem a legkisebb Troops köszön vissza a tükörből. Joyce segítségével fel is tápászkodunk. Próbálok azért nem nagy súlyt helyezni rá, bár a lábaim még mindig úgy reszketnek, mint a nyárfalevél, így kell pár másodperc amíg szilárdnak érzem magam alatt a talajt is. - Fogalmam sincs... Meglátogattam még a nyár folyamán, hogy pontot tehessünk a kapcsolatunk végére, de ő...ő nem akart elengedni. Futni kezdtem, aztán...minden olyan gyorsan történt. Sokkal erősebb volt nálam és pillanatok alatt utolért... Mondott még valamit, mielőtt megharapott volna, de már nem emlékszem rá.- az emlékek felidézésétől is könnyen gyűlnek a szemeimbe, melyeket gyorsan eltörlök mielőtt utat találnának maguknak az arcomon. - A suli kezdete óta kerülöm őt...-tűnődök el. Akadnak közös óráink, de mindig távol ülök tőle és rá se nézek, nehogy megadhassam neki az esélyt. Az én szememben ő már nem létezik. Időközben elérjük Joyce egyetemi hálóját is, ahová becsoszogok, majd megvárva a lányt ülök csak le valahova.
Zene: I'm the alpha || A new life || [You must be registered and logged in to see this link.]
Szinte ízlelgetem a vívódását, amely nem csupán az arcára ül ki, a mozdulataiban is jelen van. S egy hozzám hasonló még az illata változását is nyomon követheti. Megtehetném, hogy pókerarccal, karbafonva kivárom a soromat, míg megnyílik nekem, de oly fiatal, bájos, és ott van benne az a potenciál, amely sok, magunkfajtából igencsak hiányolok. Emma túl védelmező, Sidney meg kalandos természetű. Egyikük sem imádja úgy a vér szagát, mint én. És Joanne.. a rettegése mögött kiváncsiság bújik meg. Mintha attól félne, hogy így kiteljesedhet. Sosem volt úgy igazi tanítványom, a falkákban mindig egyszerre figyeltem a farkasaimra, a szövetségben, amelybe jó eséllyel Joanne-t is meghívom, egyenrangúak vagyunk. Ám olyan, akire tudtam volna, akartam volna fókuszálni, kinevelni.. Nos sosem. És nem csak arra gondolok, hogy megtanulni uralni az ösztöneit.. Sokkal inkább elszabadítani azokat. Így a semleges ábrázatról immár szó sem lehet, leülök mellé, a sarkaimra emelve a hátsómat, óvón átfogom a vállát, szinte suttogva, csitítgatóan, hogy összeérjenek arany hajkoronáink. Magamat látom benne. Az egyetlen szó, amely elhagyja az ajkát, szinte számíthat afféle vérszerződésnek is. Mégis ki kell fejtenem, hogy mire gondolok, legalábbis a felszínt kapargatva. Aztán más kérdés, hogy ezt szépen, ívben kell felépítenem, hogy amikor oda jut, hogy azt teszi, amit nekem szokásom, már ne legyen megingás, netán lelki megingás. Kell valaki, aki védi a hátamat, akár Emmáék előtt is. – Jól van kicsi. Változtatni úgysem tudsz, be kell engedned. Elfogadni, átélni. Az iskolában laksz? – Nyúlok az álla alá, hogy ne süsse le ennyire a szemét. A mai napon még aligha fogunk vadászni, de ha rendbe szedtük, esetleg leszöktethetem Roxmortsba, hiszen gyerek még, nem mászkálhat csak úgy felnőtt tanár nélkül. Én pedig tanár nem vagyok, legalábbis a Roxfortban nem. A mentora, a sötét utazója nyilván lennék. – Gyere, nem ártana átöltöznöd. Meg kell tanulnod elrejteni némi tiszta ruhát a vadászidény közelében. Rólad nem tudják, hogy mi vagy, ezért ha nem akarod nagy dobra verni, akkor mindig szalonképesnek kell tűnnőd. – Emelkedem fel, elrúgva magamat a sarkamról, és még mindig a vállát átfogva őt is talpra állítom. – Az exed? Olyan mint én.. Szándékosan tette? Bántani akart? – Ez egyre jobb és jobb, villámgyorsan meglesz az a motiváció, hogy ölnie kelljen. Közben elindulunk a Roxfort felé egy alig járt ösvényen. A közelmúltban lezárt egyetemi szobámba megyünk, még nem adták ki másnak, és a kulcsom is megvan. Ott rendbe hozhatjuk.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Rettegek magamtól, ez kétségtelen. A dühöm pedig egyre inkább csak nő a vegyes érzelmeim kesze-kuszasága miatt. Nem tudom miféleképpen tudnám kordában tartani a bennem dúló tömeget. Mintha egyszerre akarnék sírvafakadni és kidönteni egy fát egyetlen ütésből. Olyan más, olyan idegen... Ez nem is én vagyok. Azóta se tudom kiverni a fejemből annak az éjszakának a pillanatát. Hiba volt meglátogatnom Westley-t. Tudhattam volna, hogy valami baj fog történni, hiszen mindazok után, amin keresztülmentünk, ő sem tudott igazán lemondani rólam. Amit pedig Joshua ismerőse mondott a harapásomról... Nem volt hétköznapi. Miért akart volna Westley kisajátítani a szakításunk után is? Annyira idióta! Az idegen lány viszont teljesen más aurát áraszt magából, mint én vagy a gondolataim. Olyan nyugodt, már-már vérfagyasztóan semleges ábrázata van, hiába csücsül az ajkai szélén az az apró mosolyszerűség. - Tudod?- reménykedve nézek rá, s mintha egy megkönnyebbült sóhaj is leeresztené a feszültségemet. Hála Merlinnek, hogy ez a lány rám talált. Látom benne a menekülésem lehetőségét. Az otthont, a biztonságot, egy új kezdetet! Hiszen nem lehetek a régi sohasem. Beletörődni még nehéz, épp ezért kínzom magam a negatív gondolataim tüskés hálóival.- Akarom.-mondom ki a szót teljesen elkábultan meredve Joyce-ra. Akarom! Mindennél jobban azt akarom, hogy ne kelljen tovább a saját bőrömtől szenvedtem, de vajon tényleg lehetséges volna ez? Joyce számított most az egyetlen lehetőségemnek. - Azt hiszem... El kell fogadnom. Visszaváltozni már úgyse lehet, ugye?-döntöm le a fejemet kissé. Buta kérdés, de azért valahol legbelül még egy egészen apró kis remény, hogy esetleg minden a régi lehet. Josh azóta is megoldást próbál keresni, s talán itt az ideje, hogy ő is feladja végre. Vannak olyan dolgok, melyeken nem tudunk változtatni, s még az időt sem tudjuk visszafordítani. - Az exem volt. Megtámadott...azt hiszem és megharapott. Ő is olyan, mint te.-nézek fel Joycre, míg felidézem az erdőben történteket.- Mit kell tennem, hogy minden jobb legyen?-térnék a lényegre, hiszen egyáltalán nem esik jól, hogy ismét Westleyre és a történtekre gondolok, még ha ez a lánynak hasznos is volna egy-két szempontból.
Zene: I'm the alpha || A new life || [You must be registered and logged in to see this link.]
Külsőre a lány nagyon hasonlít hozzám, jobban mint a saját hugaim, de a külső mit sem számít, végülis annak a lánynak lehet rokona, akit néhány éve holtan találtak. Erica Herbs, vagy ki. Fontos leszögezni, őt nem én öltem meg. Na de vissza a nyárfalevélként reszkető szőkeségre. Látszik rajta, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, velem ellentétben ő nem is akarja eljátszani, hogy jókislány, lerí róla, hogy a bestia már kezdi átvenni felette az irányítást. Viszont ha megtanulná uralni, komoly potenciál lehetne belőle. Jellemzően nem szoktam tanukat hagyni, a magamfajtákból már régen kiábrándultam, de most ott van a Sisterhood, ahova behívhatnám, a házamban még állnak üres szobák, az egyikben lakhatna. Bár.. rendkívül fiatal, vélhetően még a Roxfortban jár. Ám a tekintetében van valami vadság, még nem érték olyan hatások, amik a jó irányba vihetnék el, így kiírthatom belőle az undort az átok felé. Nem kell gyűlölnie magát, sokkal erősebb lehet, mint bárki, ha kész elfogadni azt, hogy mivé lett. Természetesen az én oldalamon. Közelebb lépek, elsőre csak óvatosan, nehogy butaságot csináljon, hiszen annak ő látná a kárát. Szépen lassan, bátorítóan, de tekintemben mégis szenvetlenség honol, hogy nem félek, nem tartok attól, ami a hatalmába kerítette. Amint hagyja, hogy hozzáérjek, forgatom a testét, az álla alá nyúlok, hogy a nyaki verőerén mérjem a megnövekedett pulzusszámot. Úgy vizsgálom, mint arab befektető a megvásárolandó lovat. Végülis bizonyos mértékben az enyém lesz! – Ahogy mondod, mindig is az voltam. Nem kellett megküzdenem a félelmekkel, ez igaz, neked ezt még ki kell állnod. Mégis, tudom, hogy mi játszódik le benned, és segíthetek mindezt olyan természetessé, könnyeddé tenni, hogy a részeddé úgy válljon, hogy ne omolj közben össze. Ugye, akarod? – Naná, hogy akarja, ki ne várna segítséget egy afféle védőngyaltól? Az más kérdés, hogy én aztán közel sem a mennyből jöttem, sőt.. – Joyce. Akkor hamarosan megtörténik. Elkerülhetetlen. Inkább az a kérdés, hogy ha már ilyen adományt kaptál.. Küzdesz ellene, vagy elfogadod, hogy semmi sem lesz a régi. – Leülök mellé, és afféle tűnődő fejet vágok, kicsit ráncolom is a homlokomat, ám ettől csak emberinek tűnik. Jó pár év van köztünk, majdnem tíz, s láthatóan én nem utálom magamat. Emmának, Sidneynek nem kell róla tudnia, hogy ha valakit viszek, aki csatlakozhat, az titkon másféle utakon is jár velem. – Hogyan történt? Ki tette ezt?
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Teljesen elveszettnek érzem magam. A fejem ködös, sötét gondolatokkal teli hálójában már-már úgy érzem csapdába estem. Idegen érzések hada jár át, ahogy próbálnám elcsitítani az üvöltő hangokat a fejemben. Azóta se beszéltem Westley-vel. Miért is tenném? Ő volt az a személy, aki közel egy hónapja döntött úgy, hogy a saját fajtájává tesz figyelmeztetés nélkül. Ha azt mondom, hogy a poklok poklát élem át jelenleg, egyáltalán nem túlzok. Még nem volt alkalmam átváltozni, ám remélhetőleg erre nem is a közeljövőben fog sor kerülni... Vagy igen? Amint a szőke lány megjelenik, némi ismerős arcvonásokat vélek felfedezni benne. Bizonyára láthattam már őt korábban, hiszen könnyen járhat ide a Roxfortba. Mégis miért járna erre, ha ennek az ellenkezője volna? Első felém intézett szavai valamelyest melegséget árasztanak magukból. Olyan érzést váltanak ki belőlem, mint az otthon ölelése. Nem ellenkezek ezeknek a szép, könnyed pillanatoknak, inkább hagyom, hogy Joyce megvizsgáljon. Egyelőre nem tudom mit keres rajtam... - Azt akarod mondani, hogy te is...? Farkas vagy?-bököm ki végre, hiszen az imént annyira elvakított a halovány, barátságos mosoly, hogy végig sem gondoltam igazán ki és mi lehet ő. Az illata ismerős, bár inkább a parfümjét érzem a levegőben keringeni. - Joanne...-mutatkozok be én is. - A seb már régi... Azt hiszem. De még látszik.- billentem oldalra a fejemet, hogy jobban láthatóvá váljon a hetekkel ezelőtt szerzett harapás nyoma. Még mindig haloványan látni lehet, hiába telt már el azóta jó sok idő. - Tudod, hogy most mi fog velem történni?-nézek fel rá reményteli szemekkel, bár inkább rémültséget tükröznek, mintsem kíváncsiságot. Még azt sem tudom igazából, hogy mikor van az első telihold, ám ha jók a számításaim, az e havi hamarosan következik. Talán pont a mai napra esne?
Zene: I'm the alpha || A new life || [You must be registered and logged in to see this link.]
Ez nem csupán az elhagyottság illata, vegyül bele némi félelem is, hiszen teljesen más szagokat bocsájt ki mindenki, aki veszélyben érzi magát. Nem gondolnám, hogy az illető feltétlenül sebesült, vélhetően egy kezdőbb bestiáról van szó, aki a saját erejétől is tart. Micsoda furcsa, számomra idegen érzés! Én így születettem, nehezen élem bele magamat abba a helyzetbe, hogy tartanom kell az átváltozástól. Megfordul a fejemben, hogy eleve erdei farkasként lopakodjak tovább, születettnek erre lehetőségem van, de ki tudja, a másik ettől talán még jobban elrettenne. Félrehajtok egy ágat, mielőtt beleakadna a hajam, s átsiklok alatta. Végigpásztázom a sűrű növényzetet, s veszek egy mélyebb levegőt. Csalóka, mert megannyi élőlény közül kell kiszűrnöm a helyes irányt, ahova a célpont illata vezet. Kicsit kapar a torkom, de még véletlenül sem köszörülöm meg. Átkozom magam, hogy minek tettem fel estére parmüfömöt, hiszen a mesterséges illat most megzavar, felülírhatja a farkasét, de igyekszem kizárni ezt a tényezőt is. Végül megpillantom a sűrűben az egyik évszázados tölgy ölében pihenő fiatal teremtést. Óvatosan közelítek, noha ajkamon halovány mosoly játszik. Nem tévedtem, most sem! – Sss.. csak nyugalom. Egyek vagyunk. Majdnem. – Nem akarok alfaként viselkedni, azt már végképp magam mögött hagytam. Ha életre akarjuk hívni a lovagrendet, akkor egyenlőségnek kell lennie, s segítenünk kell a gyengéknek. Az más kérdés, hogy a pozitív, határozott oldalam mellett ott van az a sötét, amit még Emma sem ismer, legfeljebb sejthet, ám az a lány annyira jólelkű, biztosan nem feltételez rólam semmi rosszat. Ha ez a teremtés nem farkasként került volna az utamba, nem biztos, hogy megérné a hajnalt, így viszont magunk közé emelhetjük, ha úgy alakul. Közelebb lépek, felsegítve őt. – Joyce. A Roxfortba jártam eddig én is, noha a tanulás számomra csupán hobbi, nem túlzottan kell belőle profitálnom. Megsérültél? – Tapogatom álszemérem nélkül, a vállát nézem meg először, keresem a karom vagy harapás nyomát, ahol farkassá tették. Ha friss a seb, nem ártana lekezelni. Az átváltozása immár visszavonhatatlan, de szenvednie pluszban nem szükséges.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Amióta visszatértem a Roxfortba, sokkal nehezebbnek érzem a mindennapi életet. Ameddig Joshnál húztam meg magamat, nem kellett azon aggodalmaskodnom, hogy mikor látnak meg az emberek és mikor uralkodik el rajtam a vadászösztön. Akármi is zajlik most itt bennem, egyáltalán nem tudom kontrollálni. Minden élmény, minden inger, minden fájdalom még új. Az emberek közelsége pedig abszolút nem segítség a számomra. Kezdek besokkalni a hangzavartól. Minden apró kis neszt hallok magam körül, egyedül az erdő csendje tud valamelyest lenyugtatni. Na nem mintha annyira nagyon sikerülne, mert még most is úgy reszketek mint a nyárfalevél, ahogy az egyik fa tövében üldögélek felhúzott térdekkel. A szagok is felerősödnek idekint, főként a távolban elejtett vadaké. Olyan ingerültnek és dühösnek érzem magam most. Mintha minden apró kis zaj és jelenség csak felnyomná bennem a pumpát. Nem tudok parancsolni a dühömnek és ez idegesítő. Akármilyen erősen is próbálkozok nem tudom elnyomni a bennem éledő farkast. Pár pillanattal később már újabb neszekre kapom fel a fejemet. A hajam csapzott, az arcomon valószínűleg gyöngyözik a verejték, míg tekintetem vad éhséget sugároz magából. Fogalmam sincs mitévő legyek, hisz' amint megpillantom a nálam idősebb lányt, valami ismerősen vélek felfedezni benne. - Ki vagy te?-arcomról őszinte meglepettség tükröződik, ahogy a kicsit ismerős szagot próbálgatom megérteni. A lány maga ismerős, bizonyára láthattam már az iskola falain belül, ám többet nem tudok róla. Az illata viszont roppant kíváncsivá tesz, olyannyira, hogy még fel is tápászkodok a helyemről, csak hogy közelebbről megnézhessem őt magamnak.
Zene: I'm the alpha || A new life || [You must be registered and logged in to see this link.]
Amíg Peter távol van, addig én átvettem a diplomámat, és végleg elkezdtem a kiköltözést a Roxfortból. Már csak pár holmim maradt hátra, azokért jövök vissza most. Ám mielőtt felérnék a lezárandó egyetemi szobába, valamit érzek. Furcsa szag terjeng a közelben, méghozzá az erdő felől. Azt amúgy is tudom, hogy sok különös szerzet él a fák között, még magunkhoz hasonló alakok is, noha én született farkas lévén pont a civilizáltak közül való vagyok, bár lehet, hogy pont ez a magabiztosságom okozza azt, hogy emberi alakban sem tudom mindig visszafogni magamat, elhatalmasodik rajtam az őrület. Mindenesetre elindulok arra, ahonnan a furcsa szagot érzem, nem azért, mert anyáskodó vagyok, sokkal inkább azért, mert nem akarom, hogy a fajtánknak még rosszabb híre legyen. Így is eszközként használjuk az embereket, de jobb azt fű alatt tenni, mintsem nyíltan, kell némi manipuláció. Ha az illető rosszul van, netán elragadtatta magát, jobb mielőbb utánajárnom. Aztán ha menthetetlen, legfeljebb darabokra szedem, és elásom, még hurcolnom sem kell, jó lesz ott a fák között. Egy pillanatra még felnézek a Roxfort főépületére, hát nem így terveztem ezt a mai napot, gondoltam pár perc alatt összekapom még ami kell, aztán elcsípem Londonban Emmát egy ebéd erejéig az ispotályban. Na nem az ottani menzára gondolok, valahogy felfordul tőle a gyomrom. De ennék egy jó kis nyersen-véres staeket a közelben. Már a gondolatra is összefut a nyál a számban, de most mégis félre kell tennem az éhes gondolatokat, felhorkantva, dühüsen dobom hátra a hajamat, s megindulok a rengetegben. Cseppnyi félelem sincsen bennem, kellően erősnek tartom magamat ahhoz, hogy meg se rezzenjek a hangok nyomán, ha pedig valami méltó ellenféllel akadnék össze, legalább az izgalmassá tenné a napomat.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Egy farkas valódi ereje nem a fogaiban, sebességében vagy képességében rejlik, hanem a falkáéban.
Nem féltem Sidney-től azt a mágikus druida botot, nem feltételezem, hogy el akarná venni tőlem, hiszen éppen most beszéltük meg, hogy egy farkkört alakítunk ki, amiben mindenki egyenlő, így gyorsan meg is rázom a fejemet. - Ugyan már, persze, hogy megnézheted. - vágom rá, hiszen ez tényleg semmiség, az más kérdés, hogy az érzelmi dolgokkal, ami miatt, amiért nem vettem soha magamhoz, még meg kell birkóznom. Talán pont ők lesznek azok, akikből erőt meríthetek hozzá, megadják a kezdő lökést, ki tudja? Szeretném mindenben a jót látni, és ami közöttünk kialakulóban van az annyi reményt ébreszt bennem, hogy azt valószínűleg ők el sem tudják képzelni és ha megmutatnám az őszinte lelkesedésem és hogy milyen régóta vágyok falkára, egy második családra, talán még meg is ijeszteném őket. Ott van az ajkaimon, hogy visszakérdezzek még Wyattről és Joyce-ról, illetve Joyce húgáról, de látom, hogy nagyon felszívta magát és nem akarok tapintatlan lenni, pláne, hogy én se nagyon tudom, hogy mivel magyarázhatnám a kíváncsiságomat. Inkább csak a tekintetemmel figyelem lopva a párost - ami azért nem sikerül annyira feltűnésmentesnek, Joyce-nak és Sidney-nek is egyértelmű, hogy valami baj van -, ameddig észre nem veszem a sérült szőke fiút és mindenki visszavonulót nem fúj. Sidney az unokatestvéréhez, Joyce pedig a másik húgához. - Persze, menjetek csak! Egyetértek Joyce-szal, ha elválunk akkor ma már mindenki pihenje ki magát, ahogy tudja. - mosolyodom el, egy kicsit reménytelenül, mert ott van a tekintetemben, hogy én bizony addig nem fogok nyugovóra térni, ameddig meg nem nyugszik a lelkiismeretem, hogy mindenki rendben van. Hiszen elválhattam volna tőlük hamarabb is, rohanhattam volna azonnal a gyengélkedőre, de a lelkiismeretemet legalább az megnyugtatja, hogy itt van az a fiú és rajta segíthetek. Már szinte menet közben fordulok vissza Joyce-hoz és Sidney-hez, hogy biccentsek.- Rendben, amikor pedig szeretnétek én mutatom majd meg a helyet, amiről beszéltem. - mosolyodom el, hiszen most sokan vannak körülöttünk és a titkos főhadiszállás nem valami titkos, ha már is kikotyogom. Elköszönök tőlük és letérdelek a vélhetően egyetemista srác felett, hogy gyors bűbájokkal és a mágikus adottságommal helyre tegyem a sérüléseit, miközben ahogy egyre jobban van annál jobban ömlik belőle a szó az álomról én pedig türelmesen hallgatom és nagyvonalakban megpróbálom elmagyarázni neki, hogy mi történt, mert van egy olyan érzésem, ha neki elmondom, akkor a fél Griffendél kipipálva. Tényleg csak néhány percet töltök vele, aztán éppen elindulnék kifelé, miután még utoljára konstatáltam, hogy nagyon jól elvannak és semmi szükség arra, hogy odamenjek és a Maggie nevet egyszerűen úgy könyvelem el, hogy beavatja a lányt a múltjába, biztosan közel kerültek és bíznak egymásba és… - Wyatt? - szalad ki a számon, amikor meghallom a saját nevemet, mint valami kutya, aki hirtelen irányba fordítja a füleit nagyon figyelve. Picit elpirulok talán, hogy így megszólítom a semmiből, miután kimondja a nevem, hiszen kicsit olyan, mintha a vérfarkas hallásommal külön hallgatóztam volna. - Rólam beszéltetek…? - kérdezem meg óvatosan, minden erőmmel leplezve, hogy mennyire érdekel, hogy miről beszélnek, de hát a pókerarc nem az erősségem és amúgy is. - Mindegy, örülök, hogy rendben vagytok, csak folytassátok, semmi baj, nekem muszáj mennek a Gyengélkedőre segíteni. - hadarom el és már sarkon is fordulok, mintha nem is egy mesterszakos gyógyító lennék, hanem egy sértődött, szétszórt kiskamasz. Szeretnék beszélni Wyatt-tel a múltkoriról, Billy-ről, hogy teljesen felgyógyult-e már, hogy megtalálta-e Maggie-t és azért beszélnek róla, de félre kell tennem a kíváncsiságomat, a Gyengélkedőn a helyem. Gyors léptekkel távozom, éppen csak egy zavart pillantást vetve a fiatal lányra, főként csak Wyatt-re nézek, aztán fürgén átmászok a Kövér Dáma portréjával takart járaton a többiek után.
- Ó, ez természetes. – Bólogatok, szőke tincseimet ide oda dobálva a nyakam mozgásával. Sokkal inkább tekintem Emmát a testvéremnek, mint a két igazi hugomat. A házat nem csak szavakkal, hanem ténylegesen is főhadiszállásként bocsájtom a köz javára. Még kicsit ideges vagyok az álomban történtek miatt, de amióta látom, hogy Sidney is kész csatlakozni hozzánk, kezdek megnyugodni, az állatias idegfeszülés is láthatóan csökken a vonásaimban. – Nem, már nem. Fiatalon valóban szórtam a pénzt butaságokra, aztán a bálokon, estélyeken elkezdtem beszélgetni, ismerkedni. Kapcsolatokat építeni. Felismerni, hogy a pénz bizony pénzt termel. Nyilván bénáztam rengeteget az elején, ám amint az első pénzügyi sikereim megjöttek, nőtt az önbizalmam is. – Nem akarom őt befektetési dolgokkal untatni, portfóliókkal, ám pontosan tudtam, hogy ha van is pénzem, az vagy elfogy, vagy pedig mindig a szüleim függőségében kell élnem. S miután felismertem a legnagyobb gyengeségemet, hogy nem tudok falkát vezetni, dolgozni pedig nem akarok, a nagyvilági életet valahogy finanszíroznom kell. Aurornak, medimágusnak végképp nem megyek el, ezek amolyan teljes munkaidős állások. Megélni viszont tudni kell valamiből, így hát maradt az, hogy megfialtatom a pénzemet, s már bőven több van, mint amivel a családom egykor támogatott. Emma varázstárgya engem is érdekel, de hagyom ismerkedni a két lányt, nekem azért már van előéletem legalábbis vele, nem lehetek mindig én a központban. Így is visszatér a bosszankodásom Anna és Wyatt miatt, így hát a kérdésre csak harapdálom a körmömet, mert teljesen felidegel a dolog. – Nagyon úgy fest. – Nem is akarok velük foglalkozni, Annabeth láthatóan jól van. Joyce viszont menne, Emma meg mást vizsgálna meg. Esetleg én is lemegyek Jennyferhez. – Nem kell annyira rohanni, hogy egy óra múlva találkozzunk. Ez a ma éjszaka amúgy is kurva meredek volt. Holnap meghívlak titeket vacsorára. Találkozzunk itt fél hatkor, és megmutatom a házat, kaptok szobakulcsot, és akkor jöttök, addig maradtok, amíg akartok. – És most tényleg kapnak egy-egy kézszorítást, én is sarkon fordulok, hogy elinduljak lefelé, a tömlőcök irányába, remélem a kishuginak is van annyi esze, hogy kijön a folyosóra, mert a klubhelységébe nem tudok bemenni.
//Köszi a játékot, nagyon tetszett^^//
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Emma varázstárgyára azért tényleg felkapom a fejemet. Minden ilyesmi érdekel, az is, amit most találtunk, biztosan jobban megfogom még vizsgálni mielőtt másnak tovább adnám, de Emmáé is érdekes lehet, főleg ahogyan most mondja egészen különleges a története, ha valakitől úgy örökölte meg. - Kíváncsi vagyok rá, persze ha úgy érzed, hogy szívesen megmutatnád. - teszem végül hozzá, mert igazán nem szeretném, hogy úgy érezze muszáj, vagy hogy mindenáron ki akarom húzni belőle, ilyen célom tényleg nincs. Ha olyan személyes, akkor pedig érthető, ha nem szívesen adja csak úgy más kezébe. A kérdésre Joyce felé pillantok. Sosem tudtam, hogy milyen úgy élni, hogy a családod nem támogat. Ha nem követném a családi hagyományokat akkor sem hinném, hogy a szüleim azt mondanák, hogy itt a vége eszem ágában se legyen többet hazamenni, ha mondjuk festőnek állnék, vagy vándormuzsikusnak. Az ő esetében viszont tényleg kérdés, hogy vajon ha ellentmond nekik, akkor is megmarad-e az a ház, vagy a vagyon, amiről beszélt, mert simán kihúzhatják alóla és akkor elég csóró csapat maradunk. Emma kérdésére viszont kissé lefagyok és bizonytalanul nézek körbe. Ha egy csapat leszünk talán... de nem, ez olyan titok, amiről nem dönthetek egyedül. Nem csak rólam van szó, az ő állásával is jászom, ha kiderül. - Nem.. nem olyan fontos, csak az unokatestvérem másik házba jár. - vágom rá végül gyorsan. Végtére is ez is igaz, bár persze nem őt látogatnám meg elsőre, plusz ismerem, mint a rossz pénzt, kétlem, hogy bármi baja lenne, amit ne tudott volna megoldani, ha már olyan aljas húzást sikerült eszközölnie. A klubhelyiségbe érve azért erőteljesen érzem a feszült légkört, ami kialakul a két lánynál, amikor meglátják azt a srácot, meg a fiatalabb lánykát, aki ha jól sejtem Joyce húga, hiszen eléggé hasonlítanak egymásra. Emma viszont valahogy másképp néz csúnyán, tetszik neki a srác? Nem kérdezősködöm, inkább most már megtorpanok és az ajtó felé pillantok. - Ha nem haragszotok én most... Találkozunk egy óra múlva ugyanitt? Addigra talán már minden rendben lesz. - vagy legalábbis addigra tudni fogjuk, hogy minden rendben van-e. Látszik rajtam, hogy mennék már, ha nincs valami fontos, vagy sürgős, akkor le is lécelek, nem várom meg, amíg Emma még segít az itteni bajba jutotton.
Wyatt egyébként tényleg nagyon el van merülve a sugdolózásban Annabellel. De, ha egy picit is fülelnek, akkor Emma akár hallhatja is, amikor kicsit közelebb megy el mellettük, hogy kicsúszik a száján a Maggie név, mintha úgy szólítaná a lányt, aki pedig úgy tudja, hogy nem erre a névre hallgat. De amúgy nem nagyon néz fel és veszi észre a lányokat, főleg hogy elég nagy most a jövés-menés a klubhelyiségben, maximum akkor lehetséges, hogy Emma meghallja még a saját nevét Wyatt szájából, amikor már kifelé indulnak.
Egy farkas valódi ereje nem a fogaiban, sebességében vagy képességében rejlik, hanem a falkáéban.
Megértően bólintok, ha nem akarják belevonni a hugait és meg akarják válogatni a tagokat az teljesen rendben van, én már nekik is nagyon örülök, ahogy annak is, hogy kapnak a felajánláson, bár azt a kis odút tényleg nagyon ki kell bővíteni, ha többen leszünk. Hallottam pletykákat, hogy egy generációval előttünk a Szellemszállás funkcionált a székhelyül, ahol a talán első vérfarkas diákok egyike átalakult, de az én időmben már túl sokan tudtak a titkos utakról Roxmortsba és a Tiltott Rengetegben jobban otthonra találtam, mint a Szellemszállás rideg, omladozó falai között. - Köszönöm Joyce! - lehelem azért ki és mivel hív a kötelesség nem állok meg megölelni, de azért megszorítom a kezét. Így még inkább beleillek a csapatba, együtt tudunk lenni, ha Londonban vannak nála, ha itt vannak, akkor pedig a Tiltott Rengetegben, bár biztosan kell valamivel indokolnom az érkezéseimet, ha már nem leszek hivatalosan diák, de majd megoldom. Mindent megoldunk. A varázstárgyra Sidney felfigyel és kicsit elpirulva vallok színt. - Az az igazság, hogy rejtegetem, igen. Tudod, egy olyan személytől örököltem, aki nem tudom, hogy mennyire formált azzá, aki ma vagyok és nem tudom mennyire is érdemlem meg a hagyatékát. Ha legközelebb találkozunk elhozom, esetleg ha megmutatom nektek a farkasodúmat. - ígérem a lánynak, bár igaz, hogy már én is elővettem a magányomban néhányszor, de sosem használtam úgy igazán, ki se hoztam onnan és tény, hogy soha nem láthatták nálam, így hát… csak porosodik, ameddig úgy nem érzem, hogy túl tudok lépni azon, hogy egy másik világban valaha kobold voltam, Rosettának hívtak, és ez a druida tárgy hozzá tartozott. Joyce pillantását észreveszem, de ott van a tekintetemben, hogy türelemre intsem, hiszen tényleg nem az a legfontosabb először, hogy felfegyverezzük magunkat - legalább is nekem biztosan nem. - És ha végleg elszakadsz… a vagyonodtól nem zárhatnak el? - kérdezek rá, hiszen mesélt már arról, hogy mennyi mindent vártak el tőle otthon és az egy dolog, hogy eddig semmit nem kellett csinálnia megélhetésért, de lehet, hogy ez nem lesz mindig így, ha kihúzza a gyufát. Nem tudom pontosan miből szerezték a szülei a vagyonukat csak azt, hogy ők a városi életbe folytak bele, afféle arisztokrataként annak ellenére, hogy vérfarkasok. Amúgy se igazán tudom, hogy az igazán kékvérű boszorkányok és varázslók mit raknak le az asztalra, nálunk attól függetlenül, hogy ki a falka vezérének a leszármazottja, mindenkinek megvolt a helye, mindenki dolgozott a közös jövőért, de az teljesen más, mi egy erdei, csak vérfarkasokból álló közösség voltunk - persze édesanyámat kivéve, aki boszorkány. Végül úgy döntök, hogy velük tartok a klubhelyiséghez, habár az a toronyban van és a Gyengélkedőre hamarabb eljutnék, és Sidney-n is látom, hogy valakiért nagyon aggódik és az nem a háztársa. - Kinek, Sidney? -
kérdezem tapintatosan, halkan, ahogy Joyce előre megy és én is követem, hogy futtában végig nézzek, hogy vannak-e sérültek itt. Amikor megakad a tekintetem Wyatt-en és Joyce húgán, ahogy bizalmasan beszélgetnek valami gyomorszájon vág, hasonló ahhoz, ami miatt Joyce-ból kifakad a panaszkodás és a szemforgatás, de én összeszorítom a számat és néma maradok, habár kicsit elpirulok. Azt se mondhatom, hogy azért helytelenítem, hogy így összesúgnak, mert nagy közöttük a korkülönbség, hiszen nem olyan nagy ördöngősség a négy-öt év, mindketten egyetemisták és még is… - Szóval ugyanarról a Wyattről beszéltünk, amikor nálam aludtál. Azt mondtad ismerik egymást, de nem csak barátok, hanem...? - bukik ki belőlem, miután néhány pillanat erejéig csak bámulom őket, kicsit csúnyán, kicsit döbbenten, kicsit elpirulva, aztán lendületesen Joyce felé fordulok és hátra arcot vágva mennék ki a hálókörletből, de akkor megakad a tekintetem egy szőke srácon, aki az egyik kanapén van kinyúlva és elég ronda lila foltokat tapogat deréktájékon, felhúzva a pólóját. - Csak néhány pillanat türelmet kérek. - kérek elnézést a többiektől és erősen meredve a szőke, hosszabb hajú csapzott srácra, véletlenül se nézve a Wyatt-Annabelle felé. A zúzódás lehet nagyon fájdalmas és nagyon kellemetlen, de a jó hír az, hogy valóban perceken belül el tudom látni és mehetünk tovább.
A medál most háttérbe szorul kissé, és nem is bánom. Nekem most az az elsődleges, hogy ha már nem tudtam kiélni a vérszomjamat a tükrös álomemberen, akkor legalább Emmával és Sidneyvel megalkossuk az eredetileg kitalált lovagrendet. Ha úgy hozta a helyzet, hogy egy álomban ragadtunk, az igenis jelzés. Ami valahol butaság, sosem hittem a jelekben, én magam szándékozom uralni a sorsomat. Ezúttal az álmodók sorsa is felmerül, mennék, én, sietnék megnézni őket, a lényeget már megbeszéltük. – Nem kell mindent családilag kezelni. – Adok hozzá plusz toldalékot Emma részére. Tudom, hogy ő mennyire szoros kapcsolatot ápol a szüleivel, akárcsak Sidney is híres ereklyevadászoktól származik. Én azonban már leráznám a láncaimat, új otthont akarok. – Akkor két főhadiszállás, meglepően jó ötlet. – Mosolyodom el őszintén, tetszik, hogy máris ötletelünk, s nem csak az én képzeletem szüleménye mindez, kezd lassan alakot ölteni, formálódni. Már nem érzem azt, hogy nekem, az alfának kell döntéseket hozni. Határozottan jól esik, hogy támpontot adnak, kiegészítenek. Immár tudom, hogy jól döntöttem, hogy másfélé indultam el. – Nos, a londoni nem lakás. Egy kertes ház, emelettel, alagsorral. Ahol van hely nem csak vendégeknek, bentlakóknak is. – Bólintok Emmának, ha nővérek leszünk, akkor számomra teljesen logikus, hogy ő is ott lakjon, de még Sidney is kaphat szobát. Eleve négy hálós, fent és lent is kettő, nem beszélve a nappaliról, a két fürdőről. A könyvtárszoba ha nem is roxforti méreteket ölt, de úgy telepakoltam, hogy egész életünkben sem tudnánk kiolvasni. – Mindig is terveztem, hogy elszakadok otthonról. Nem kell dolgoznom, ezért is kerestem valami elfoglaltságot, ami.. többé tesz. Jó dolog vagyonosnak lenni, de nem minden. – Bólogatok Sidneynek, varázstárgyaim ugyan nincsenek nagy számmal, őszintén szólva csak fegyverekben gondolkoztam, ám azok készítési módját nem ismerem, így feleslegesen nem gyűjtök semmit. Összevillan Emmával a tekintetem, ezen a ponton talán még korai lenne bedobni, hogy Sidney segítségével kobold kardokat is kaphatna majd a lovagrend. Ne érezze azt, hogy csak ezért hívtuk meg. – Előtte hadd nézzek be a klubhelységbe. – Kérem őket, s a Dámán keresztül már lépek is be. Hogy aztán mégse lépjek át, csak a kitárt festményen át lássam, hogy az egyik sarokban Wyatt fojtott hangon sustorog a griffendéles hugommal. – Cöh, vele bezzeg hajlandó.. – Forgatom a szememet, engem annak idején olyan szinten lerázott a fickó, hogy azóta úgy felrúgnám, ha belébotlok. Talán ő volt, akit Emma említett? Megvonom a vállamat, inkább menjünk a gyengélkedőre. Láthatóan bosszús vagyok. Ez nem afféle romantikus képzelgés, végülis Peterrel elég jól megvagyunk, na meg Emma is a szívem csücske máshogyan, de ha az ember lányát úgy lapattintják, miközben itt édeleg a hugommal, hát.. Valahogy úgy érzem, törnöm-zúznom kell.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Bólintok Joyce szavaira. Neki kell tudnia, hogy a családtagjai mennyire alkalmasak erre, de ha a családja annyira alfának szánta tejesen érthető, ha nem akarna még szándékosan szembe is menni velük azzal, hogy a testvéreit is kihúzza a családból. - Igen szerintem is hasznos egy hely, ami közel van és egy olyan, ami esetleg nagyobb, de távolabb. - én sajnos e téren nem tudok segíteni, vagy nagy felajánlásokat tenni, hiszen a szüleim rengeteget utaztak ahhoz, hogy fix helyeink legyenek, főleg nem nagyobb lakásunk, ami Joycenak. Azért Emma megjegyzésére odakapom a fejemet. Nem mondom, hogy olyan vagyok, mint egy szarka, de mégis csak ereklyevadász és bár nekem sincsenek reklyeraktárkészleteim, de azért kíváncsi vagyok, hogy ő vajon mit birtokolhat. - Ne aggódj szerintem egyikünknek sincs, de nálad még sose láttam, vagy jól rejtegeted? - mosolyodom el kíváncsian, bár persze azért a szavaim mögött az is ott van, hogy vajon Joyce nagyobb mennyiséggel rendelkezik? Nem tudom gazdag a családja, e miatt lehetséges. Persze, ha majd megnézzük azt a londini lakást kíváncsian fogom felmérni a terepet, hogy vajon mi lehet ott elrejtve, ami érdekes, de most Emma ereklyéje érdekel, mert az lehetséges, hogy nála is van. Nem gondolok arra, hogy eleve nem magánál tartja, hanem a rejtekhelyén. Persze, ha értékes akkor nem meglepő. - Én sem csak a klubhelyiségbe mennék. - bököm ki, bár nem fejtem ki, hogy még hová, vagy kihez pontosan. Bár ismerjük egymást, de Emma és Joyce között jóval szorosabb a kapocs. Én még azért kilógok innen, bár ezt nem veszem különösebben zokon, nem bánt vagy ilyesmi, viszont egyelőre még nem tehetem meg, hogy csak úgy minden titkomat átadom nekik, mint mondjuk a kapcsolatomat az edzővel, hiszen arról volt szó, hogy ez egyelőre titok. Még a szüleim se tudnak róla, bár persze most pont az a lényeg, hogy bizalmi kapcsolat alakuljon ki a lányokkal, ha már ilyen szövetséget akarunk létrehozni, vagy is hát ha ők megtették, hogy bevontak, de azért nekem erre még több idő kell. - De persze először oda. - teszem még gyorsan azért hozzá, miközben az iskola felé lépdelünk, amit lassan el is érünk majd. - Remélem tényleg nem esett senkinek komoly baja. - mostanra már azért kiül az arcomra az aggodalom, főleg hogy az épületbe érve határozottan olyan kezd lenni a hely, mint egy felbolydult méhkas. Biztosan mások is a barátaik, szeretteik állapotára kíváncsiak, hogy mindenki jól van-e és akadnak olyanok, akik megsérültek és most ellátásra szorulnak. Nagyon remélem, hogy a holnapi reggeli nem úgy indul majd, hogy az igazgató arról tesz bejelentést, hogy valaki esetleg... meghalt.
Egy farkas valódi ereje nem a fogaiban, sebességében vagy képességében rejlik, hanem a falkáéban.
Én jóval nyitottabb vagyok, mint Sidney és Joyce és már azt is nagyon erős szűrőnek tartom, hogy találjunk olyan lány vérfarkasokat, akik csatlakozni akarnának hozzánk. Csak bólintok nekik, hiszen lényegében én már attól boldog vagyok, ha velük közelebb kerülünk és még ha máshogy is nevezzük, de egy falkát alkotunk. Annyira hihetetlenül régóta várok erre, hogy elmondani sem tudom. - Igazatok van, megértem és sajnálom a húgaidat. - pillantok először Sidney-ről Joyce-ra, hiszen tényleg nagyon szomorú, ha már előre feltételezi, hogy a jelenlétük csak belviszályt szülne. Mesélt már róluk néhány szót és végül is mindig is egyke voltam, de így is rossz érzés, mert számomra sosem volt probléma az osztozkodás és mindig is konfliktuskerülő voltam. Mindketten biztatóan válaszolnak az odúra, talán mégsem volt olyan buta ötlet, bár Joyce már azonnal a varázskönyvekről, ereklyékről gondolkozik, amire halkan muszáj felkuncognom. - Még nincs is hatalmas mennyiségű ereklyénk, nem szaladtál kicsit előre? - kérdezem, egy kicsit már kezdi talán átvenni a remény a kalandunk utáni aggodalmakat. - Vagy is… nekem nincs, csak a gyógyítással kapcsolatos könyveim és... egyetlen varázstárgy. - teszem hozzá, de az az igazság, hogy azt sem használtam még soha, ugyanis a kalandunk a Nezabarban volt annyira megrázó, hogy ne nagyon akarjak kisérletezgetni vele. Éppen elég volt megemészteni magát a kalandot és az emlékeket, amik elözönlöttek minket. Láttam, hogy Gemma hordja Bianca ostor karkötőjét, de nekem mégis szépen elcsomagolva pihen, éppenséggel a Tiltott Rengetegbeli Odúmban. Én felajánlottam az itteni titkos találkahelyet, Joyce pedig egy londoni lakást, amire azonnal felcsillan a szemem. - Az az igazság, hogy nekem ez az utolsó félévem az iskolában és ugyan tervezek visszajárni, de Londonban kaptam állást. - mosolyodom el kicsit, mert lehet, hogy azt mondta, hogy nála lehet időt tölteni, meg ott aludni, de azért én egy fokkal ennél is többet kérek. - És az álláshoz Londoni lakást is kell találnom. Lehetne róla szó, hogy…? - kicsit elhallgatok, félre billentve a fejemet, nem akarom belekényszeríteni abba, hogy igent mondjon, de tényleg jó lenne lényegében összeköltözni ahelyett, hogy elkezdek saját apartmant keresni, amit megengedhetek magamnak. Persze így is ragaszkodnék hozzá, hogy fizessek lakbért, ez így igazságos, a Roxfortnak is van tandíja, nem ingyen éltünk le itt 10-12 tanévet a csodálatos lakomákkal és hálótermekkel. Halkan felsóhajtok arra, hogy lehet csak ez az elátkozott tárgy van és minden más csak mese volt, pedig olyan izgalmasan hangzott, hogy varázslatalan is szert tehet vele képességekre. Persze ez veszélyes is lehet a rossz kezekben, de én inkább arra gondolok, hogy mennyi mindenben segíthetne a világon, ha nem is a mugliknak, de a kvibliként varázslócsaládba születetteknek, akik kirekesztve érzik magukat a varázsvilágból. - Nekem a Gyengélkedőn a helyem, már bizonyára oda gyűltek páran, de a lépcsőkig úgy is egyfelé vezet az út. - válaszolok, miközben beérünk az épületbe és érezhetővé válik, hogy az egész kastély felbolydult, hiába van még mindig távol a hajnal.
Én is elismerően bólogatok, szép dolog, hogy valaki bekerül az újságokba ilyen fiatalon. Sosem hajszoltam a hírverést, mondhatni volt elég pénzünk ahhoz, hogy ne kelljen semmit sem csinálni. Ettől még nem unatkoztam, inkább a dúsgazdagok hobbijainak éltem, vitorláztam, kaszinókban szórtam a pénzt, és ha lehetett, kapcsolatokat építettem főleg a mágusvilágból. A muglik üzleti világába is belecsöppentem, hiszen akinek van pénze, az miért ne gondoskodhatna magáról hosszútávon is, ezért megtanultam vezetni, van mágiával megbűvölt mobilom is, ami korlátozottan ugyan, de működik a Roxfort területén is. Nem csoda, egyedi gyártású, az árát inkább ne is említsük. – Csak lányokat, de ne akárkit. Legyen azért egy szűrési rendszer. Ha nem is tökéletesen, de próbáljuk meg feléleszteni az eredeti hagyományokat. Sok dologban modernebbek lehetünk, ám jól látjátok, egy olyan kis létszámú, lányokból álló vérfarkas közösség lenne ideális, amely hasonlóan gondolkozik. – Foglalom össze az olvasottakat, meg amit már Emmával hozzátettünk. Semmi értelme kiplakátolni magunkat, de Sidney jól mondja, az ismeretségi kört azért átgondolhatjuk. – A hugaim.. Nos nem túl jó velük a kapcsolatom, amin ez sem változtatna. Sőt, belviszájt sem akarok, szépen élje mindenki a maga életét. – Az más kérdés, ha Annabeth vagy Jennifer segítségre szorulna, akár még a Piroskákat is segítségül hívhatom, de hogy a Nővérek tagjai legyenek, azt nem túlzottan szeretném. Talán van bennem némi irigység is, már a saját utamat járnám, nem az ő orrukat akarom törölgetni. – Nem feltétlenül kell egy főhadiszállásban gondolkozni. Az erdő egyébként is jó ötlet, farkasként legyünk csak természetközeliek. Az odu egynek jó, bár valóban kis létszámban lehetünk jelen. Nem tudjuk könyvekkel, mágikus ereklyékkel, fegyverekkel telepakolni. – Viszonzom Emma gyegéd simogatását. Végül nem történt köztünk semmi, holott történhetett volna. Emma mindenkivel ilyen adakozó, én meg hajlamos vagyok önsajnálatba süppedni, így egymásra találtunk, de megmaradtunk amolyan legjobb barátnő szinten, amibe remélem Sidney is becsatlakozik, hiszen még véletlenül sem akarnánk kirekeszteni. – Mágiával kibővíteni.. jól hangzik. Viszont nekem van egy házam Londonban, a földszintet és az alagsort nyugodtan használhatjuk központi helynek. Be lehet rendezkedni, ott is lehet aludni, nagyobb megbeszélésekre is alkalmas. Lent pedig lehet valami akadálypálya, gyakorlóterem. – Mosolygok itt Emmára, akiről tudom, hogy nem éppen egy harcias alkat. Mégis, az hogy megosztjuk a főhadiszállást, több helyet teremt, és ahova kedvünk, vagy célunk van menni, az lesz a célpont. Ráadásul Londonban rengeteg könyvem van, amit ki lehet bővíteni azzal, amit útközben találunk, vagy szerzünk be. – Elsőre talán a griffendél klubhelységet mondanám, hogy nézzünk körbe. Ott van Annabeth, és gondolom a ti legközelebbi barátaitok is. – Hogy a medált témáját hogyan folytassuk, azt még én sem találtam ki, de tippekre vevő vagyok. Ha rábólintanak, akkor vissza az iskolába, fel a szeszélyes lépcsőkön a Dáma portréjáig.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Emma azért kap egy hálás mosolyt. Ebben igaza van, de végtére is egy sportról van szó, ahol csapatban játszottunk, tehát nem az egyéni teljesítményem emelkedik ki és főleg semmi köze se volt az ereklyevadászathoz. Én azért szeretném megmutatni, hogy vagyok olyan jó, mint a szüleim, mint amit a családi név megkövetel. Nem azért, mert ezt várják el tőlem, nem vagyok olyan helyzeten, mint Joyce. A szüleim akkor se sértődnének meg igazából, ha azt mondanám, hogy innentől mással akarok foglalkozni és nem ereklyevadász leszek, de én szeretném bizonyítani, hogy jó vagyok benne. - Azért ugye nem elég, ha az illető vérfarkas? Jó lenne nem... bárkit bevenni. - nem mondom, hogy bizalmatlan vagyok, de gondolom mielőtt megkerestek azért esetemben is átbeszélték a dolgot rendesen. Azért én biztos, hogy szeretném nagyjából felmérni, hogy ki csatlakozzon hozzánk és ki nem, vagy legalábbis átgondolni. Tudom, hogy eleve nincs az iskolában sok vérfarkas, aki még lány is, de... ettől még nem vehetünk be csak úgy akárkit. Ahogyan ők is mondták kell egy közös cél, közös elhivatottság és ha ez meg van na akkor lehetünk csak egy csapat. Aztán követve Emma tekintetét Joycera pillantok. Nem mondom, hogy annyira jól ismerjük egymást, de ha az egész családja vérfarkasokból áll, akkor logikus lenne a rokoni körben is próbálkozni, ha pedig még a húgai is ide járnak, akkor főleg. - Ha csak ők nem ragaszkodnak nagyon a családi hagyományokhoz gondolom. - jegyzem meg csak futólag, mert ahogyan a szőkeség szavaiból kivettem nem lehet ezt tudna. Talán a húgai átvehetik a helyét ebben a falka alapítás dologban is akár és akkor nem merülne fel, hogy egy egyenrangú csapatban legyenek benne inkább. Közben persze elindulunk a kastély felé, aminek örülök, mert még mindig nem tudjuk, hogy azok, akik fontosak nekünk hogy vannak jelenleg. Remélem, hogy senkinek nincs baja, hogy a rémálmot még időben leállítottuk ahhoz, hogy mindenki biztonságban ébredhessen fel, maximum apró sérüléssel. Ha valaki esetleg meghalt... de nem erre nem szabad gondolni. - Nekem nincs gondom az odúkkal sem és legalább közel lenne. Biztosan ki lehetne bővíteni mágiával. - bólintok egy bíztató mosollyal Emma javaslatára. Igazából a családom nem kifejezetten gazdag. Sosem szűkölködtünk persze, de nem azért keresnek ereklyéket, hogy sok pénzért eladják őket, hanem a legtöbb általában inkább múzeumoknál köt ki, vagy ha akad család, akihez tartozik, mint családi ereklye, akkor ők. Persze azért akad bevételünk, mert jótékonykodásból éhen lehet halni, de nem kimondottan tömött a szüleim zsebe sem. Nagy házunk sincs a sok utazás miatt, szóval nekem teljesen jó egy kis kuckó is, ami persze csak annyira kicsit, hogy azért elférjünk benne mind kényelmesen. - A legendák szerint létezik igen, de hogy ezek után mennyire lehet hinni nekik. Az ilyesmi mindig kétesélyes, talán nem létezik, talán ez az a medál csak rosszul terjedt el a híre. Talán egyáltalán nem is létezik. - na nem mondom, hogy nem érdekel, de nem most fogok nekiállni kutatni a témában. Az biztos, hogy a szüleimet meg fogom kérdezni, hogy mennyit tudnak róla és kicsit azért utána nézek majd a könyvtárban és a családi jegyzetek között is.
Aktuális viselet 
