Sírkert

   
- Akkor bízhatunk abban, hogy ez nem holmi alkalmi szeszély. – Kapaszkodok bele én is a mondandójába. Nekem igenis szükségem lenne arra, hogy valami szenvedélyes, mindent elsöprő kapcsolatom legyen. Nem vagyunk éppen a legjobb viszonyban, Autumn és én, de úgy vélem, hogy kiváncsiak vagyunk a másikra. Ha nem így lenne, a veszekedéseinknek sem lenne semmi tüze, mégis képesek voltunk akár vérig is sérteni a másikat. Ugyanakkor láttam rajta, hogy nagyon is mereszti a szemét, engem pedig érdekelt, hogy mi jár a fejében, ha rám néz. Szidtuk ugyan egymást, és mégis, minden lépés ehhez a pillanathoz vezetett. – Ahogy mondod, máskor is megismételhetjük. – Nem teszem hozzá, hogy akár rendszeresen, mert neki ott van az, akiről gondoskodni akar, akiért él, nekem legfeljebb a felnőtt nővérem van, akivel szembe kell néznem. De valami megismerkedős, randizós beszélgetősdi vezethet oda, hogy kialakul valami. Látom, hogy Autumn első sorban arra törekedne, hogy el tudjon aludni, hogy fizikailag is kielégüljön, de tudom azt is, hogy neki sem volt mindegy, hogy lelkileg tudott nyílni. – Mindegy, hogy hogyan címkézzük. Nem feltétlenül kell komolynak hinnünk ezt az egészet, de talán.. szükségünk van egymásra. Ha nincs időd, akkor.. számomra megfelel az éj is. – Nevetek én is vele, akkor ebből nem lesz nagy randizás, de éjszakánként is találkozhatunk, aztán meglátjuk, hogy mire lesz az elég. Akár valami vetkőzős sakkjátszma is beleférhet, hogy izgalmassá tegyük. Az más kérdés, hogy most láttuk egymást bőrén, s bebarangoltuk együtt a titkos élvezeteket, de biztos vagyok benne, hogy lehet ezt még fokozni. – Na igen, mi meg sem próbáltunk megfelelni egymásnak. Ha ezt vesszük alapul, akkor ez máris komoly. Mondhatni a lényegre törekszünk. – Bólogatok én is, tudjuk, hogy a másik őszintén beszél, s nem kell a felesleges képmutatással húznunk az időt. Ha csak aludnánk egymás karjában, az is megfelel, de akár amolyan titoknapló szinten elmondhatjuk a félemeinket. Ha pedig hancúrozni vágyunk, akkor már ennek sem látom akadályát. A ma este előtt inkább fújtunk egymásra, most viszont Autumn sem úgy tűnik, mint aki szégyelte volna, hogy velem jön fel a szobájában. – Ó, csak neked ilyen beteg az izlésed. A lányok többsége szereti, ha a lábai előtt hevernek, udvarlás, és efféle baromságok. Hozzád hasonlóan viszont én sem vagyok egy nyálas alkat. Hát kell ez nekünk? – Csókolom meg amolyan jóéjtpuszi jelleggel, hogy szorosan átölelve magunkra húzzam a takarót.

//Köszi a játékot, tetszett^^//

Titkok? Nem, a titkaimat senki sem ismerheti rajtam kívül. Dwight talán megtudott ma pár részletet az életemből, de az igazi titkaimat nem leplezhetem le a testvéreim érdekében. Kaptam egy olyan erőt, amelyet nem áll szándékomban eltékozolni, így hát - bármennyire is jól esne számomra megosztani azt valakivel - hallgatok. Fogalmam sincs azt illetően, mennyire vette be a szárnyas magyarázatot, de nem firtatja tovább és ez a lényeg. Talán csak észrevette rajtam, hogy nem szívesen beszélek a témáról és inkább ráhagyta. Akárhogy is, hálás vagyok neki érte. Végre egy olyan ember, aki előtt nem kell kínos hazugságokba bonyolódnom és ezt a fajta szabadságot nagyon élvezem.
- Nekem még soha, én csak... - akadok el a mondandómban, hiszen Dwight közelsége még arról is tesz, hogy néhány pillanat lefolyásáig a levegővétel is nehezemre essen. Soha, egyetlen alkalommal sem álltam le senkivel sem egy éjszakára, ez azonban más... Különleges. És akárhogy is szeretnék rájönni a titok nyitjára, igazság szerint fogalmam sincs arról, hogy pont ő miért van ilyen hatással rám. - Szerettem volna egy jó éjszakát - fejezem be végül a mondatot. Rég voltam már együtt bárkivel is, bár eddig sikeresen ellenálltam a késztetésnek. Nyilván másban nem sikerült még meglátnom a potenciális jelöltet vagy tudom is én... Annyira zavarosak jelenleg a miértek, hogy nem is merem feltenni a kérdéseimet még csak gondolatban sem.
Hogy eljátszottam-e már a gondolattal előzőleg? Megeshet. Az ember sok mindent elképzel magának, ami sohasem válik végül valóra, de ezúttal szerencsém lett. Dwight és én pont abban a helyzetben vagyunk jelenleg, amiről már fantáziáltam párszor, eme tudat pedig lényegében már csak olaj a tűzre az élvezetek szempontjából. Amikor pedig egyre hevesebbek lesznek a mozdulatai, azokat én is egyre hangosabban reagálom le és pont nem érdekel, hogy ki hallja vagy sem... Van még mellettem néhány szoba, így én is kénytelen voltam már egy-két alkalommal végighallgatni mások kapcsolatainak örömteli pillanatait, szóval ezúttal nem finomkodom. A kéj végül átszáguld testem minden egyes porcikáján, hogy utána csak pihegjek és bámuljam a mennyezetet, amikor Dwight végül legördül rólam.
- Amelyiket szeretnéd - felelem végül a kérdése hallatán, miközben a mellkasára hajtom a fejem. Testileg és lelkileg is ki vagyok elégülve ebben a pillanatban, ami azért nálam bántóan ritka alkalom. De annyi előnye mindenképp van, hogy máris úgy érzem, ma képes leszek arra, hogy a főzetek nélkül hajtsam álomra a fejem, ez a gondolat pedig felvillanyoz valamilyen szinten. Ezek szerint nem vagyok teljesen lelki roncs, csupán az életemet kellene valamilyen szinten rendbe hozni.
- Én csak nem állok készen semmi komolyabbra - sóhajtok egyet gondterhelten. - Az életem egy katasztrófa, szabadidőm alig, ami akad is, azt elveszi az egyetem - nevetem el magam kényszeredetten. - Bevallom, néha jó lenne egy kis társaság, de egy komoly kapcsolat... nem tudom - ingatom meg a fejem bizonytalanul. Bőven elég számomra Eddie és Gideon előtt keresni a kifogásokat, a fiúzás már szóba se jöhet egyelőre. Nem is értem, hogy egynéhány angyal miként képes megoldani a szerelmi életét is a csapatmunka csiszolása mellett. - A randijaim pedig sorra kínos kudarcba fulladtak, szóval a mai éjszaka alapján azt is elmondhatom, hogy nélküle minden sokkal jobb. Nincs benne az emberben az a bizonyos megfelelési kényszer, ha érted, mire gondolok...
A feszült készülődés és az a késztetés, hogy mindenben a legjobb formámat hozzam, engem teljes mértékben képes kikészíteni. Nem csodálom tehát, hogy végül minden egyes mozdulatomat elbénáztam, amire egyébként is hajlamos vagyok. Így hát ráhagytam inkább a randizást és a kapcsolatok hajkurászását.
- És te? - simogatom ujjaimmal beszéd közben a csupasz mellkasát és fél füllel hallgatom a szívverését. - Nincs senki sem, aki be szeretné hálózni a hetedik évfolyam rosszfiúját? - mosolyodom el a saját mondatom hallatán. Mi tagadás, Dwight hírneve nem éppen angyali, de vannak lányok, akik pont az ilyesmire buknak.

18+  Megtehettem volna, hogy az egészből kihátrálok. Mégis, azt hiszem, hogy kellett ez az alapozó beszélgetés, egymás titkainak megismerése, hogy arra tudjunk koncentrálni, ami megfog a másikban. Nem is lenne igazi a vonzalom, ha nem váltanánk ki egymásból semmit, ami ennyire intenzív. S megmaradhattunk volna a csóknál, ám ő mintha most többet akarna. Lehet, hogy csak egyetlen éjszakára, na de most még ezt sem bánom. Kell valami, hogy el tudjak vonatkoztatni attól, hogy mennyire pocsék is az életem. – Nekem is régen volt már, hogy ilyesmibe belemásztam. – Ingatom a fejemet most növelve a saját magabiztosságomon. Enyhül is a testtartásom, most már nem olyan visszafogott, feszes, a társagában más miatt kell kapkodnom a levegőt. Cseppet sem bánom, hogy az esetek nagy részében átveszi az irányítást, nekem nem volt célom csak úgy letámadni őt, de amikor az ajka az enyémre tapadt, azonnal éreztem, hogy ez nem holmi azonnali szeszély volt, már korábban eljászadozott a gondolattal. Nem hagyom, hogy átkulcsolja a derekemat a lábával, a szabad kezemmel lesöpröm magamról, hiszen az egész lefogásnak az a célja, hogy legyen benne valamiféle dominancia, már-már erőszak, és ha ennyire rámcuppan, akkor túlságosan vágyakozó az egész összefonódásunk. Látni akarom az arcán, hogy teljesen kiszolgáltatott, vad, állatias morgásokkal adom tudtára, hogy nagyon is élvezem azt a helyzetet, amire most egyikünk sem készült előzőleg. Amikor végre ránk tör a jóleső kéjes mennyország, fáradtan zuhanok rá, majd mellé, hogy aztán bólogatva kérdezzek vissza, mintegy magamhoz húzva, hogy feküdjön csak a mellkasomra. – A beszélgetést? Vagy ezt? Netán mindkettőt? – Kérdezem kissé értetlenkedve, igazából mindhárom változatban benne lennék, noha nekem úgy összességében, kompletten tetszett, amit így együtt műveltünk. Nem állítom, hogy máris egy pár lennénk, ha csak a szexről van szó, az olyan, mintha fizikálisan használnánk ki egymást. Nekem azért többre van szükségem, még ha Autumn azt is mondta, hogy nem áll készen egy kapcsolatra. Talán én sem, most valami mégis kialakult. Nagyot sóhatja simogatom a haját, ő nyilván azt nézte ki belőlem, hogy bántanám azzal, hogy megzsarolom a titka miatt. – Nem is hiszem el, hogy mások nem próbálkoztak nálad. Vagy ennyire keményen elhajtasz mindenkit?

  18+

  -Ahogyan én sem tudom.. – Nem akarok előreszaladni, hiszen a sírkert előtt inkább utálkoztunk, még ha közben ki is derült, hogy netán még passzolnánk is. Valahogy a sírkertben sikerült megnyílni, Autumn pedig kezdeményezett valamit, amibe talán többet is látok, mint holmi fizikai vonzalmat, de lehet, hogy csak én vagyok ezzel így. Tudom, hogy érzelmileg teljesen össze van törve, és csak kapaszkodik belém, de én annyira magányos vagyok, hogy nem biztos, hogy mindez elég. Ám hülye lennék, ha visszautasítanám, végre valahára odáig eljutunk valakivel, hogy az ocsmány stílusom ellenére kiváncsi rám. Talán nem is kéne erőltetnem, hogy legyen köztünk valami a testiségen kívül, de lássuk be, nem csak a külseje fogott meg, hanem az a tűz, amivel képes velem kiabálni. Igen, egyértelműen erősebbek lennénk együtt, csak hát gondolom attól fél, hogy még több részre szakad lelkileg. – Állandóan. Csak nem láttam értelmét belegondolni. Tudom, hogy nem vagyok éppen egy álompasi.. – Nem fejezem be azzal, hogy mint akit hazavinne a szüleinek bemutatni, tekintve a családi helyzetét. Ráadásul zűrös alak vagyok, tele szenvedélyekkel, kényszerekkel, így megértem, ha Autumn számára nem én lennék a nagy szerelem. És ha mégis? Valamiért igenis makacsul ragaszkodom ahhoz, hogy meg kéne próbálnunk, akár először titokban, mert nehezen fogadom el a vereséget. Sőt, lényegében sehogy. Magamnak akarom őt, és valahogy nincs az az isten, hogy ha már felfigyelt rám, elengedjem. Igenis tudom, hiszem, hogy én lehetnék a gyógyír a rémálmaira, s nem kéne csak valami tünetkezelő sebtapasznak lennünk. Aztán az is elképzelhető, hogy majd az idő eldönteni, hogy mennyire van értelme annak, amit most róla gondolok. Nyelek egyet a szavaira, ahogyan vetkőztetjük egymást. – Igen? Én azt hittem valaki olyan kell neked, aki nem bánt. Azt szereted, ha kemény vagyok veled? – Csóválom a fejemet, azért nem semmi, hogy ennek a törékeny angyalnak az a gyengéje, hogy valaki leteperje, és mocskos dolgokat műveljen vele. Ez végülis az én asztalom, csak el kell engednem a fantáziámat. Ám ha belegondolunk, lehet, hogy pont az tartotta életben a szikrát, hogy nem kíméltük a másikat. Ennek a jövőben sem kell változnia. Ahogyan az ölembe húzom, rájövök, hogy talán máshogyan kellett volna elhelyezkedni, de a lány még most sem esik ki a szerepéből, csak azt sajnálom, hogy így már nem férek hozzá az ujjaimmal. Na nem mintha túl sokat kéne lent tüzelnem, hiszen már így is lángol. Valahogy mégiscsak kihámozzuk magunk közül a fehérneműket, immár én is teljes harci díszben meredezek, erre még be is jelenti, hogy mit érez. Beharapom az ajkát, hogy ne jártassa feleslegesen, de aztán megtartva a derekát mégiscsak én kerekedek felülre, hogy kifejezett finomkodás helyett most erőteljesen felnyársaljam, a karjait pedig a feje fölé szorítva lefogjam őt.

  - Ez akkor azt jelenti, hogy ha esetleg mégis éreznénk valamit egymás iránt, akkor el kéne nyomnunk, mert az is nyálas? – Ez nem vád, inkább csak érdeklődés. Nem akar kapcsolatot, ezt leszögezte, mégis már többedszerre csókol meg, látszik, hogy szüksége van rám, még ha bármi legyen is ez, komoly csatározásnak indult. Nem akarom ráerőltetni magamat, hiszen mindkettőnknek megvannak a démonai. A fizikai vágy egyértelműen szembetűnő, de hogy ez csak valami egy alkalmas összegabalyodás legyen, amitől még inkább magányosnak érzi magát az ember..? Szükségem van erre? Nem lenne jobb inkább a nővéremet mihamarabb megkeresni? Sasha felé egyértelműen nem működik a dolog, de hogy valaki más csak azért legyen, hogy szexeljünk..? Mondanám, hogy nem éri meg, noha én is akarom őt, csak a pocsék lelkivilágom talán nem érné be annyival, hogy utána meg eldobjanak. A lányok egyébként is hamarabb érnek, ráadásul ő még idősebb is egy évvel, mint én, örülhetnék a helyzetnek. Örülök is, csak közben aggaszt a holnap is. – Nem gondolnám, hogy bolond vagy, csak rendkívül stresszes. A családi problémáidat illetően.. még azt hiszem érthető is. – Na jó, Autumn azért kissé hisztérikus tud lenni, lehet, hogy velem is azért viselkedett így, mert a provokatív stílusommal még hergeltem is, de a jó hír, hogy ha nem érzett volna semmit irányomban, akkor simán csak elviharzik, ő viszont belement a veszekedésekbe, és talán így mindketten le tudtuk vezetni a feszültséget. Azért lássuk be, nem egy rossz dolog, ha az ember úgy éli ki magát, hogy a másik fél ilyen szemet gyönyörködtető. Most pedig más módját választjuk az ellazulásnak, de azért belegondolok abba, hogy ha rémálmai lennének, akkor engem sem hagyna nyugodtan aludni. De vajon maradjak addig? Vagy csak összebújunk, aztán nincsen szüksége rám? – Érdekes, hogy egy tanár ennyire figyel téged.. – De igaza van, én sem kezdenék most ebbe bele. Főleg, mivel már Autumn az ágy felé von, és bontja le magáról a ruhákat, én is igyekszem a pólómtól megszabadulni, hogy aztán az ő melltartója majd nacija következzen s én is kibújok a nadrágomból. Szinte perzsel az arcom, annyira ki van pirosodva, végre valahára el tudom engedni magamat. A törékeny teste alám simul, ahogyan az ajkai után a kebleit csókolgatom, hogy egy gyors mozdulattal végül ölbe vegyem, magamra húzva őt. Ami már csak azért is érdekes, mert így, hogy az alsóneműnk még rajtunk van, az csak akadályt jelent. – Hoppá, ezt nem gondoltam át. – Nevetgélek sármos zavarral az arcomon, de most az nyakát csókolom, hátha közben ő kitalál valamit.

     
- Oh, én meg azt hittem, hogy az ellentétek vonzzák egymást. – Ráncolom a homlokomat, lévén az összes gagyi lányregény, szerelmes filmek, nyálas füzetkék arról szólnak, hogy van  a macsó erős pasi, és a szende szűz. Ehhez képest Autumn jól rávilágít arra, hogy a zűrös, hányattatott múltunk összeköt, ezzel együtt mindketten lázadunk, szemben állunk a világgal. Mondatnám azt, hogy csak valami kapaszkodót keresünk a másikban, és ez csak a fizikai kielégülés iránti vágyról szól, de nem. Amellett, hogy ez a lány feltüzel a veszekedéseink kapcsán, lehet vele beszélgetni, tudja, hogy miről beszélek, és nincsen benne kétely, hogy mennyire hasonlítunk. Vele nem kell sajnáltatnom magamat, mert ő is elveszett, akárcsak én. A titkok összekötnek, s ha a szemébe nézek, ugyanazt a gyötrelmet látom visszatükröződni, mint ami engem is végigkísér. – Áh, én nem a népszerűségre megyek, nincsen szükségem rajongókra. Csak a győzelem érdekel, ez ad önbizalmat. – Vonom meg a vállamat, noha rajta felejtem a tekintemet. Autumn a közelemben még sosem nevette el magát, ezt talán vehetem saját dicsőségnek, hogy ki tudtam belőle hozni. Megfogom a kezét, ahogyan én is mosolyra fakadok. Mellette el tudom engedni magamat, a belső félelmekről beszélni, most mégis olyan üdvözítő, hogy együtt vagyunk vidámak. – Tehát a kviddics inkább a műsorról szól. Nem-nem, ez nem én vagyok. – Nálam az elme az úr, az idegek harca, de Autumn pontosan tudja, hogy milyen kötél idegzet kell ahhoz, hogy átlássuk azt a bizonyos hatvannégy mezőt. És ahogy fognak az ember bábui, szűkülnek a lehetőségei. Ezért szeretek kezdeni, és agresszíven támadni. Minél előbb lezárni a szögeket, lehetetlen szitukat kihozni abból, ami az elképzelésem, amit megálmodtam. Követem a pillantását, ahogyan a kandalló lángjait nézi, még mindig a kezeim között az ujjai, furcsa módon még romantikus kissé a helyzet. – Talán azért nem, mert róluk van, aki gondoskodjon. Rólad nem. Milyen főzeteket iszol? – Nézek most oldalra, nekem is meg vannak a függőségeim, de a lányból valahogy nem néztem ki. Elég ideges, felpaprikázott típus, az igaz, de hogy iszogasson is hozzám hasonlóan? Hm.. a sírkertben simán kivette az üveget a kezemből, hát nem szívbajos. – És honnan ismered az illetőt? Ezek szerint valami magántanár. – Tippelgetek, mert bár nem vagyok benne a napi közösségi életben, mint ahogyan a kviddicsben, de szinte teljesen biztos, hogy ilyen angyali dolgokkal aligha foglalkozik valaki az iskola falain belül. Ez valami elvont tudomány lehet.. És hogy ha Autumn ki akarna lépni ebből a körből, tulajdonképpen meg sem tudnám védeni. Nem vagyok éppen komoly mágus, legfeljebb a tisztességtelen eszközeim jelenthetnek meglepetést. Ám hogy én legyek a hős lovagja, azt még túl korai lenne kijelenteni még mélyen magamban legbelül sem.. A mai estével kapcsolatban semmilyen elvárásom nem volt, a sírkert környékén akartam iszogatni, átgondolni, hogy mi legyen Daphne-vel, ehhez képest a nemezisemmel ölelkezem, s kiderül rólunk, hogy ez nagyon is komoly vonzalom. Azt nem tudom, hogy nála ez miről szól, lévén nem tud bevállalni kapcsolatot, és talán nem is tudnánk egymást komolyabban lekötni, de most a beszélgetéseink kapcsán valahogy vágyom arra, hogy még találkozzunk. Túl érzékeny lennék? Megviselt az élet? Mindenképpen! Pont ezért nem akarom elengedni őt. Ahogyan egymásra hangolódunk az egyre sikamlósabb csókokat illetően, én is ledobom a pólómat, nem kicsit nyelve a látványtól. Vékony, de mégis formás keblei vannak. Gyorsan felmérem, hogy hol nyilik a melltartó, s már kapcsolom is ki. Az ajkaim kissé lejjebb vándorolnak, s közben a naciját gombolgatom.

   - Igen, azt észrevettem. Akkor miért öljük egymást ennyire? – Tűnödöm el az államat simogatva. Nem vagyok egyszerű jellem az igaz, de talán másokon vezetem le a szar élemet. Ő pedig automatikusan védekezik, vélhetően nem ezt érdemelné, hogy ennyit bántsam. Hogy miért vele tettem ennyit? Tulajdonképpen nem volt kivételezés, én másokkal is ilyen vagyok, ami azért mégsem teljesen igaz, hiszen Autumn irányában égett valami szikra, ami nem merült ki holmi veszekedésben. Találkoztunk már párszor, és a látványos ellenszenv mögött húzódott valami, valami érdeklődés. – Nem kell küldeniük, már az első éveket leszámítva önállóan néztem ki a kiírásokat, aztán jöttek maguktól a meghívók. Amit elég rangosnak ítéltem meg, ott elfogadtam, és mentem. – Autumn irányába még nem mondtam ki, csak hogy nekem sem való a kapcsolat, de túlságosan kényszeres vagyok, a szabályokban hiszek. Az embereket is bábuként kezelem, lényegében velük is csak játszom, igyekszem valamiféle királynőként irányítani őket a táblámon, hogy célba érjek, lehetetlen helyzetbe hozzak bárkit. Aztán sakk-matt. Autumn esetében felmerült, hogy sakkot adok, de ő különös módon segített félretennem a táblát, és felhívni rá a figyelmemet, hogy nem kell mindig küzdenünk.
-Hasonló a sorsunk, én is a testvéremben merek csak hinni. A kérdés annyi, hogy szüksége van-e rám. – A nő, akit fel akarok keresni, sok évvel idősebb nálam, felette már nem kell óvón ott lebegni, ahogyan Autumn teszi az öccseivel. Nem is tudom, hogy mit adhatnék Daphne-nek, jó eséllyel csak kolonc lennék a nyakán. Nem miatta teszem, sokkal inkább a saját lelki üdvömért. – Nem is tudom, olyan kedélyesen elbeszélgettek. Mintha.. nem lennének tisztában a múlttal, vagy elfogadták volna, hogy a szüleink együtt haltak meg. – Vonom meg a vállamat, nézve ahogyan Autumn tűzet gyújt. Átveszem a kabát, és leteszem az egyik fotel támlájára. Biccentek, vélhetően akaratlanul is szövetségesek lettünk. Nekem nincsen különösebb titkom, csak hogy szoktam csalni, ám szerintem ez már mások előtt is nyilvánvaló, így csak arra kell figyelnem, hogy ne kapjanak rajta. – Ugyan. Mondhatni egy kis kitérő a hajtépős csatáink közepette. – Nevetem el magamat, de ezzel csupán a zavaromat leplezem. Vele annyira más, izzó szenvedéllyel égünk, Sasha irányában ezt már nem tudom feltámasztani. Felnőtt, más ember lett, sosem lesz vele az, mint volt. – Ez változhat, hiszen ha valahogy magához láncol, akkor nem biztos, hogy csak úgy le tudsz lépni. – Legalábbis én ezt tenném. A valamit valamiért elv alapján kapta Autumn ezeket a szárnyakat, de meg lennék lepődve, ha nem lenne benne semmi kiskapu, példának okáért, hogy a plusz végtagok ellene fordulnának, ha Autumn a mesterével szemben cselekedne, netán ott akarná hagyni. Azért nem árt észnél lennie.. Ahogyan a puha ajka az enyémre tapad, és megfogja a kezemet, megrezzenve alélok el, ahogyan lehunyom a szememet, de csak egy pillanatra. Azt mondjuk, hogy nem vagyunk képesek szeretni, mégis egymásba akarunk kapaszkodni. Lehet, hogy ez valami tiszavirág életű szövetség csupán, hogy fizikailag ne érezzük magunkat magányosnak? Csak nem beszélgetni hívott fel a szobájába.. Ő ugyan lágyan kezdi, most átvehetném a kezdeményezést, hogy valami vadabba menjünk át, ám oly édes a csókja, hogy elmerülök benne. A szabad kezemet a derekára simítom, és gyengéden simogatni kezdem a hátát.

   
-Tudom, ezt már magamban is összeraktam. Gondoskodó alkat vagy. Nem lehet, hogy csak azért érdekellek, mert engem is meg akarsz menteni? – Kérdezek vissza halvány mosollyal. Azt semmiképpen sem szeretném, ha csak addig lennék érdekes, amíg talál bennem kivetnivalót, hogy aztán továbbálljon, mondván mást kell védenie. A fehér angyalszárnyak állati menőn néznek ki, de talán van benne némi áthallás is, hogy mindenki angyalaként működik, és minek pazarolná rám az idejét, elvéve másoktól, ha már jól vagyok? – A büntetőmunkákkal nálam is próbálkoztak, aztán rájöttek, hogy meg tudom keseríteni az életüket, ha ezt erőltetik. Végül belenyugodtak, hogy békén hagynak, én meg hírnevet szerzek a Roxfortnak a varázslósakk kapcsán. -Még mindig azon tűnődök, hogy nem tudom eldönteni, hogy Autumn a pasizást illetően mire akar kilyukadni. Talán azok jönnek be neki, akik ilyen durvák vele? Nyilván egy nős családapa közeledése riasztó lehet, de vajon velem, akivel eddig martuk egymást, lenne-e terve? Igaz, hogy egy évvel fiatalabb vagyok, mint ő, de én azért Sashát nem számítva eléggé tomboltam eddig, mert nem tudtam érzelmileg kötődni. Ő már egyetemista, de olyan ártatlan kinézete van, hogy nem tudom hova tenni. Ahogyan nagy szemet mereszt rám, közben pedig azt mondja, hogy nem akar kapcsolatot. Hát őszintén szólva én tökéletesen nem vagyok képben a saját igényeimet illetően. – Sehogy. – Bököm kissé kurtán, mintha nem szorulna részletes kibontásra, amit gondolok, aztán.. Valahogy úgy vélem, hogy ha sikerült valamennyire megnyílni, igazán szemétség lenne azt mondani, hogy nem akarok róla beszélni. Veszek egy nagy levegőt, és most én is megvonom a vállamat, szinte leutánozva a hugrabugost. – Amióta csak az eszemet tudom, töröm magamnak az utat. Úgy vettem észre, hogy csak akkor védhetem meg magam, ha falakat emelek, és senkit nem engedek be. Mi értelme vajon kockáztatni? Lényegében így senkire nem kell támaszkodnom. – Ez talán közhelyesen hangzik, amit bárki mondana, aki elárvult, de lényegében látszik rajtam, hogy más az, amit mondok, és valóban gondolok. Ha egyedül akarnék maradni, akkor még gúnyos viccelődés szintjén sem nyitok Autumn felé, vagy most csupán elveszem a tollat, megzsarolom. Volna értelme? Ez pont olyan, mint azok a gonoszok, akik csak uralkodni akarnak. És minek? Elérik a céljukat, aztán kivel osztják meg? Nem, társas lények vagyunk, és nincs értelme minden körülmények között bunkónak lenni. Legfeljebb a szarkazmus fér bele. – Még egyik sem. Láttam az auror központ előtt az egyik ellenséges ismerőssel, egy McCaine-nel. Ebből gondolom, hogy a nővérem lehet. A családjaink egykor nagyon közel álltak.. – Húzom el kissé a számat, erről most még nehéz nyilatkozni, majd ha beszéltem azzal a bizonyos Daphe-vel. Vagy nagyon jó kimenetele lehet, vagy pocsék, hogy még rosszabbra forduljon minden. Nem csoda, hogy csak a sakktábla mögött érzem otthon magam. Bólintok, hogy nem izgatja magát a megítélése kapcsán, tipikus hugrabugos, hogy semmi sem tudja letörni a kedvét. Ez azért elgondolkoztató, mert eléggé felcsattant, hogy ne üssem a dolgomat, az orrába, most pedig felhív egy privát beszélgetésre. Vagy minek is nevezzük. Belépek a szobába, ahol megvárom, hogy legalább becsukja az ajtót. Keresek valami másik ágyat, ami arra utalna, hogy van lakótársa, aki betoppanhat, de most még nem látok ilyet. Ennyire magányos lenne. – Köszönöm az invitálást. Nem akartalak letörni a pocsék hangulatommal. Lehet, hogy jobb lett volna, ha tovább csatározunk, az legalább éltető erőt ad, nem? – Kérdezem most felé fordulva, talányos mosollyal. Nem is tudom, hogy mivel folytassuk. Kissé tényleg átfagytunk, de nincs értelme további piálással megtoldani, mert az nem melegíti fel az embert, inkább csak roncsolja az agysejteket, én már pontosan tudom. – És mik a szándékaid azokkal a szárnyakkal? Tanulni fogsz attól az illetőtől? – Nem kerüli el a pillantásomat a sok altató, és nyugtató felirat. Na nem mintha én tudnék aludni. Éjszaka jönnek csak elő az igazi démonok.

   

Talán azért gondolta, hogy egy tahó vagyok, egy szemét állat, mert ezt sugallom. Engem aztán nem kell hogy bárki is sajnáljon azért, ami történt velem. Úgy vélem, hogy sokkal egyszerűbb keménynek, nyersnek lenni, és csúnyán nézni ahelyett, hogy magamra venném, hogy szánnak. Most is, annak ellenére, hogy némiképpen megnyíltunk egymásnak, vagyok annyira előzékeny, hogy átadom a kabátomat, de ez is csak a saját magabiztosságomat húzza alá. Simán átlépdelek én a parázson is, ha úgy érzem, hogy ezzel tudom védeni magamat. – Oh, a magam féle alakok pedig a saját hátukat kénytelenek védeni. Sokszor éjszakába nyúlóan szoktam mászkálni, megszoktam már, hogy nincsenek következmények. – Jegyzem meg flegma vállvonással, nekem aztán nincsen senki, aki támaszt nyújtana, sőt, mivel még a hetediket sem végeztem el, teljesen illegális, hogy így kiszökdösök. Csak arra figyelek, hogy ne varázsoljak, mert azzal végképp magamra húznám az aurorokat a nyomjel miatt. – Igen? Furcsa izlésed van Autumn. Azok vonzanak, akik bántanak? – Húzom most kicsit az agyát, nem feltétlenül így gondolhatta, inkább arra értette, hogy hasonló életkorban lehetünk. És talán igen, a köztünk lévő feszültség valami elfojtott vonzalmat is jelent, amit mindketten alaposan titkoltunk, de tartom, hogy nem lettünk volna ilyen hevesek, ha nem akarunk mégiscsak valamit a másiktól. – De neked még van esélyed rá, hogy legyen kivel törődni. Lehet, hogy nekem is van egy nővérem, de még.. Érlelem a gondolatot, hogy felkeressem. – Rántok egy laza mosollyal vállat, mintha ez valami könnyű dolog lenne, mint a lélegzetvétel. Holott nagyon is szorongok, hogy mi lesz, ha visszautasítást kapok. Akkor jó eséllyel még inkább pocsékabb lesz a hangulatom, és az életem folyása. Nagyot sóhajtok, és elrévedek a semmibe, rettentően magányos ez így én, szenvedek rajta rendesen, de hogy most miért mondom el valakinek, aki akár fegyverként is használhatja ellenem mindezt? Talán azért, mert megtudtam a titkát, és nem lenne értelme visszaélni vele, hiszen miért marnánk egymásba? Jobb úgysem lesz tőle. Végül bólintok a szavaira, ahogyan hozzámér, válthatunk témát, sőt, akár fel is mehetünk, noha nem tudom, hogy mit várhatunk csak így egymástól, hiszen lehet, hogy holnap ismét gyűlölködni fogunk. – Menjünk. Mutasd az utat. Ha összefutunk valakivel a folyosón, akkor mit fogsz tenni? Ellöksz, belémrúgsz? – Nevetek fel, hiszen köztudott, hogy mennyire nem bírjuk egymást, a végén még pletykák is megindulhatnak. Nem készütem a cigin és a pián kívül semmivel, tehát az esetleges vacsora most teljesen kimarad, de őszintén szólva lövésem sincsen róla, hogy meddig érdemes majd maradnom, vagy hogy mit is akarunk. Marad első körben az ismerkedés?

   
Kész csoda, hogy most tudunk valami kulturált hangnemet megütni, ehhez talán az is kellett, hogy Sasha olyan szemét módon viselkedjen velem. El tudom végre engedni, nem kapaszkodom abba a régi gyerekszerelemre. Nem mondom, hogy én leszek a tökéletes pasi alapanyag, de talán átgondolhatom, hogy nem kell mindig bunkónak lennem. Ha Autumn-mal nem is nyaljuk-faljuk egymást, és inkább a közös utálkozás hoz össze, valahol bele kell gondolnom, hogy talán valahol mélyen megvolt ez a bizonyos szikra, hiszen ha nem tetszik valaki, akkor nem is biztos, hogy szánnánk időt arra, hogy ennyit beszóljunk egymásnak. Most már kezdem érteni, hogy Autumn is mennyire magányos, neki kell összefognia a családját. Hát igen, könnyű gyülöletet mutatni, ha semmi más nem marad az embernek.. – Az egész úgy szar, ahogy van. Eleve az ember a családjába kéne, hogy kapaszkodjon, na de mi van, ha nincsen olyan? – Részemről is költői a kérdés, hiszen nem kell egymást meggyőzni, hasonló lehet a helyzet, csak nekem még testvéreim sincsenek. Illetve ott lehet Daphne, ha megbizonyosodunk róla, hogy tényleg a vérrokonom. Legalább nem kéne egyedül töltenem a karácsonyt, már ha nem utál ki a stílusom miatt. – Azt nem csodálom, de.. egy nős férfi, akinek családja van, az ne kacsintgasson másra, főleg nem egy ilyen fiatalra. – Teszem azért hozzá, de lássuk be, Autumn igen csinos lány, de ő inkább hozzám való, mint valami vén kecskéhez. Próbálok azért megértő fejet vágni, hiszen értem, hogy a családi zűrök mellett még ilyen plusz stresszforrás is van, amivel együtt kell élni. – Tudod ezt azért nehéz átérezni. Én úgy vagyok vele, hogy nekem is könnyebb balhézni, ellenségeket gyűjteni, mert akkor én uralom azt, ami velem történik. Még ha negatív is mindez. Te azért nagyon utálsz? – Kérdezek vissza, nem az a cél, hogy az előbb elcsattant csók ellenére most imádjuk egymást, főleg mivel ő be is vallotta, hogy nem áll készen az ilyesmire, és talán nekem sem stílusom. – Megölték őket? Mi történt? Az enyémek aurorok voltak.. – Fűzöm közbe, azért nyelek egy nagyot, kissé talán túl látványosan, mert nem akarok most szomorkodni. Azért jöttem ki, hogy egy kicsit a saját gondolataimba tudjak mélyedni, fel sem merült, hogy hirtelen csókolózni fogunk a sakkos ellenség csajjal, aztán meg még ki is tárulkozni egymásnak. Ez a mai nap nem várt meglepetéssel bombáz. – Oh, nem, a sakkba menekültem, és hogy alaposan szétverjek mindenkit. Az volt a siker záloga, ha félnek tőlem. És lássuk be, a lányok a rosszfiúkat szeretik, nem? – Nyúlok azért kissé az álla alá egy simogatás erejéig, de most nem megyek tovább, ez csak amolyan kikacsintás, hogy milyen rosszfiú az, aki kiadja a titkait? Mindenesetre amikor átölelem, hozzám is bújik, ez valahol olyan, mintha a világ kompenzálna a sok szarság miatt, amit el kellett szenvednem. – És nem fogok rád szégyent hozni, hogy velem mutatkozol? – Állok most fel, kissé elengedve a lányt, hogy ne egymásba kapaszkodva essünk el. Miután nem terveztem mára semmit, bólintok, legyen akkor így, hogy folytatjuk. A kérdés, hogy hol van az a bent.

         
Talán most ezúttal félretehetjük a macska-egér játékot, és a lelki nyomorunk helyett valami értelmes beszélgetést kicsikarni. És ha legközelebb találkozunk a folyosón, ugyanúgy ölhetjük egymást, Autumn is vetheti rám a gyilkos pillantásait. Meglehet, éppen ettől olyan izgalmas ez az egész, amit eddig magamnak sem akartam elismerni, felkeltette az érdeklődésemet. Sasha még gyerekszerelem volt, s most, hogy ismét találkoztunk, már egyértelmű, hogy tovább kell lépnem, ha egyáltalán érdemes bárkiben is gondolkozni. A romantika ebből kifolyólag nem biztos, hogy az én világom, győztes, és másokat lesajnáló alkat vagyok, ebbe aligha fér bele a gyengédség. – Oh, engem csak azért nem, mert volt annyi pénzünk a szüleim halála után, hogy dadák, nevelők vették át a gyám szerepét. – Húzom el a számat, de megértve azt amit mond. Tehát az a kis hülyegyerek, aki ott a sakkon bénázott, tényleg a testvére. Már akkor is nagyon védte, mondhatni minden figyelmét, szeretetét rá pazarolja. Pocsék sors lehet. Viszont legalább van valaki az életében, én is nem véletlenül akarom Daphne-be kapaszkodni. Az embernek kell legalább egy vérrokon, hogy elmondhassa, van kiért élni. Aztán bőven lehet, hogy a nővérem nem kér majd belőlem. Azt mondjuk nem értem hogy ki az a mindhárman, de nem vágok közbe. – Mármint.. a testvéreid? Ők segítenek? – Kérdezem érdeklődve, lehet, hogy az ital kezd kissé a fejembe szállni, vagy a bizsergető közelség, ami miatt én is félreteszem az utálkozást. A komoly téma, és a titkok kölcsönös megosztása úgy fest feléleszt Autumn-ban valami dacos nyitottságot arra, hogy kifejezze, hozzám, mint rosszfiúhoz akar kapcsolódni legalább egy csók erejéig. A puha ajkai az enyémre tapadnak, ösztönös meglepetésem annak szól, hogy mennyire izgató, s cseppet sem taszító. Pár szót mondok a saját csalfaságomról, hogy én magam fogjam át az arcát, belemerülve az ismételt csókcsatába, ezúttal a részemről. – Az aligha is több a semminél. És nem is tudom, ez nem feltétlenül döntés, sokkal inkább.. sodródás. Nyilván nem én vagyok a szívszerelmed. Őszintén szólva azt sem tudom, hogy én mit akarok. – Karolom végül át, nem kell érdemi döntéseket hozni, csak most hirtelen egymásra vagyunk utalva, a titkok és vágyak furcsa hálójában. Mi, az esküdt ellenségek, egy olyan csók után, amelynél jobbat talán sosem éreztem. – És mit akarsz kezdeni ezekkel a szárnyakkal? Nem fogom a szemedre hányni később. Azt hiszem. – Pillantok oldalt, hogy elmerüljek a kék szemekben, mintha lenne valami titkos kapcsolatunk máris, itt, ahol senki nem lát minket.

   
 
Természetesen én sem látok a fejébe, nem tudom, hogy esetlegesen kisebbségi érzései vannak. Én csak azt tudom, hogy kissé fennhordja az orrát, nagyon makacs, nagyszájú lány, aki simán odaszól, csúnyán néz. Talán ez a kettősség jellemzi a nemlétező kapcsolatunk, vagy egy domináns vadság, amit nem is tagadhatunk. Hogy ez valaha csitul-e? Aligha tudnám így eldönteni, de egyértelműen van itt valami, amit nem tudok hová tenni. Sasha után azt gondoltam, hogy senki nem tüzel fel ennyire, de nem veszekednék a hugrabugos lánnyal ennyit, ha egyébként nem érdekelne. És hogy nem ő a legszebb? Talán mindenkinek megvan a maga zsánere, nekem ez a törékeny, mégis dacos kislány valahogy a fogamra való. Illek vajon hozzá? Én talán senkihez. Már annak is örülnék, ha a nővéremmel tudnánk rendezni a viszonyunkat, és családnak mondhatnánk magunkat. Méregetjük egymást igen összevont tekintettel, befeszülve, láthatóan mindkettőnknek pocsék napja van, talán a szokásosnál is durvább, de miután nem hagyom magamat provokálni, ő is oldódni látszik, sőt, el is neveti magát, ahogyan én is. Mintha több évnyi feszültség gördülne le a szívünkről, s meglehet ez nem fog sokáig tartani, most mégis megkönnyebbülten eresztjük ki a gőzt. Furcsa magamat is nevetni hallani, de ami valahogy különösképpen megfog, hogy így, hogy most éppen nem utálkozunk, egészen emészthető a légkör. – Na szép, milyen körökben mozogsz.. – Térek ki a válaszadás elől, a töprengő homlokráncolása ellenben elgondolkoztat, én magam a távolba révedek. Végül ráfüggesztem sötét tekintemet, és nemes egyszerűséggel vállat rántok. – Semmi különös. A szüleim meghaltak, és minden, amit igaznak véltem, kiderült, hogy csak illúzió. A család mint fogalom, az otthon melege.. Hát lószart. Semmi sem tart örökké. Akkor miért is függnék bárkitől? – Bólogatok, mintha magamat is meg kéne győzni, holott még az sem fog menni, lévén állandóan marcangol a magány, szét vagyok esve, nem csoda, hogy a pia és gyógyszer kombó a reggeli, és sokszor a vacsora is. Csak azért nem fordultam még fel, mert néha ebédre eszek valamit. A kivételes gének sem védenek meg mindig, hiába vagyok oly ruganyos, ha így folytatom magam, elsorvadnak az izmaim.. A titkáért cserébe mondanék valami sötétet, hogy kissé incselkedve odahajoljak, és én lepődöm meg a legjobban, ahogyan a jól látható piruláson túl egy csókot nyom az ajkamra. Az ajkai puhasága régóta eltemetett vágyat ébreszt. Nem feltétlenül érzéki, sokkal inkább romantikus, amit már bőven kiírtottam. Közel lehet az érzés ahhoz, amit az ember szeretnek, gondoskodásnak él meg.. Valaki olyantól, aki fontos lehet. Ami képtelenség! Mert nem szokásom így érezni. Megérintem a saját ajkam, olyan jólesően bizsereg, hogy teljesen beleborzongok. – Öhm.. a jobb ellenfelek esetén nem, mert ők felkészültek, de a gyengék, vagy a közepesek ellen szoktam csalni. Megbűvölöm a bábukat, és akár a másik játékost is. – Döntöm oldalra a fejemet, hát tényleg nem vagyok egy jó fiú, de nem fogok mentegetőzni. Autumn önhibáján kívül őriz egy titkot, én pedig szándékosan vagyok szemét, amit esetleg meg tudnék magyarázni a múltammal. Ehelyett, nem várva meg, hogy mit reagál, én magam hajolok oda, hogy átfogva az arcán, hosszan, mélyen megcsókoljam, oldalra fordítva kissé az arcomat, behunyom a szememet, mintha csakis ketten léteznénk a világon.

   

Foglalmam sincs, hogy mi állhat az angyalszárnyak háttérében, de ha tényleg semmi halálos, Autumn akkor sem egy kommunikációs zseni, mert úgy adja elő, mintha valakinek a lekötelezett szex-rabszolgája lenne. Vagy csak én akarom annak látni? Kétségkívül az egyik legszebb lány az iskolában, amit nyilvánvalóan figyelmen kívül kell hagynom, lévén annyira rühelljük egymást, hogy úgysem lenne semmi a dologból. Van egy bizonyos stílusa, ami az enyémhez hasonlóan igen negatív, nem vonzzuk egymást, mint lószar a legyet, de mégis.. a sok utálkozás valahol azt is jelenti, hogy ha nem lenne kémia, akkor nem tennénk bele ennyi energiát, hogy érzékeltessük az utálatot. Én aztán egy érzelmi roncs vagyok, aligha én volnék a főnyeremény, talán ő még menthető. – Talán mindkettőnek. Egyszerűbb lett volna, ha én sem kérdezek bele, hanem leszarom, és nem tartozik rám. Úgy fest én is mindenbe beleütöm a pofámat. – Hagyom helyben a dolgot, én voltam túl kíváncsi, vagy csak annyira magam alatt, hogy bármi kizökkentsen a megszokott kerékvágásból. Sasha miatt kellően felhúztam magam, a nővérem kiléte pedig a saját magányosságomat hangsúlyozza ki, most aztán végképp nem akarok veszekedni egy idegen lánnyal. Igen, lehetnék még szemetebb, de még ahhoz sincsen energiám. – Hát ez.. szar ügy. Nem tudok rá mit mondani, igazán nem az én dolgom. Azért menőn néz ki. Mondhatni szexin.. – Azért ne vegye célzásnak, bármelyik lánynak ezt mondanám, aki angyalszárnyat visel, de csak mert szebb az átlagnál, nem fogok csak úgy ajánlatot tenni, hiányzik a francnak, hogy csak úgy felképeljen. Bár.. lehet, hogy kicsit felébrednék tőle. – Naaa.. azért ne szállj el magadból. Nyilván szépnek, bányarémeknek hát szoktam én beszólni? – Kapcsolódok bele a nevetésbe, ez talán kissé felszínes válasz a részemről, pedig nagyon is vannak mélységeim, a varázslósakk elmélkedővé, elgondolkozóvá tesz, de azért lássuk be, a külső alapján Autumn nagyon is betalál nálam. Ha Sashát bájos fiatal nőnek gondoltam, hát Autumn egy igazi szexbomba a maga törékeny ártatlanságával, közben pedig alaposan oda tud szólni az embernek. – Jah, már amennyiben az ember lány egy alkoholista hamutállal akar kavarni. Pocsék lenne az izlésed. – Emelek egy aprót a vállamon, még ha másokat bántok is, van önkritikám, magamat is korbácsolom rendesen. – Megkérhetsz, és tegyük fel, tartom is a számat. Bízzak rád én valami sötét titkot, hogy kvittek legyünk? – Hajolok egy fokkal közelebb, mintha suttogósra akarnám venni a mondandómat..

   

Nem túlzottan izgat, hogy el akar küldeni a fenébe, mert még így a piásüveggel a kezemben is egyértelműen átlátom, hogy csak valami kétségbeesett vagdalkozásról van szó a részéről. Titkolni akarja, hogy ezek az angyalszárnyak bizony nem csak úgy látványmágiával lettek felszerelve, hanem a sajátjai. A saját nyomorúságom mellett kiváncsi vagyok ugyan, hogy ez az Autumn kislány valami természetfeletti lény lehet-e, mint a vélák, de láthatóan annyira akarja titkolni, hogy semmi lelkierőm belemenni a veszekedésbe. Inkább leülök, és elmerengek, kortyolgatva az italt, mint aki hiszi is, meg nem is amit lát. Vagy éppen hall tőle. – Ahha. Aztán majd döntsem el, hogy mihez kezdek az infóval. Azt remélem sejted, hogy a pletykáknak jellemzően nem az igazságtartalmuk a fő jellemzője, hanem már maga az árnyéka. Ha azt akarod, hogy mindenki rólad dumáljon, hát nagyon is jó úton jársz.
– Azért érdekes, hogy nem merült fel, hogy mondjuk az igazságot mondja, és netán megkérjen, hogy tartsam a számat. El akarta kenni az ügyet, de tekintve, hogy nem vagyunk a legjobb viszonyban, érhető. Bár én kivel vagyok..? Ez is jó kérdés. Mondhatni jaj annak, aki belémköt, netán megtudok valamit, amit fegyverként használhatok. De itt minek? Autumn úgyse fog eljönni egy versenyre sem, ahol le kéne nyomnom, a házi sakk-klubban pedig nem ellenfél. Akkor mit nyerek vele, hogy őt nyomorgatom? Jobb úgy sem lesz tőlem. Legnagyobb megdöbbenésére végül hagyom a fenébe az egészet, felesleges hazudoznia. Le is ül mellém, legalábbis a közelben, innen alig egy testnyi távolságból már egész jól meg tudom figyelni, noha sapka van a fejébe húzva. – Ez úgy hangzik, mintha zsarolna valamivel. Általában azokat szokták, akik valami hülyeséget csinálnak. Nincs kihez fordulnod? – Kérdezem az együttérzés különösebb jele nélkül, és még egy na! is kicsúszik a számon, amikor elragadja a kezemből az üveget. Ám folytatja, és értelem csillan a szemeimben. – Cöh.. fasza kis alku lehet, ha közben itt titkolóznod kell. És hogy jönnek ide a szárnyak? Azért az durván menőnek néz ki. Még meg is lepődtem, de tényleg. Mondhatni.. növelte az ázsiódat, az biztos. [/color] – Jó, hát mit tagadjam, a csaj jól néz ki, a szárnyakkal még inkább különleges, de Sasha után kifejezetten rossz véleménnyel vagyok a lányokról. Valami átbaszás úgyis lapul a csinos pofi mögött, és köszönöm szépen, ezekből egy életre elegem lett. – Rendes? Na ne sértegess. Csak mert nem teszek bele energiát, attól még nem leszek jó fiú. Inkább csak amolyan leszarós napomban találtál. Különben is, van neked nélkülem is bajod, ahogy látom. És mit szándékozol tenni ezekkel a szárnyakkal? – Kérdezem átható pillantással méregetve, mert lehet, hogy csak mondom, hogy nem érdekel, ám egyértelműen kezdi felvillanyozni a napomat. Egy átlagos csini csajnak gondoltam, de ez a titok, hm..