2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Imogen és Graves
Elnyomok egy ásítást, de azon nyomban megnyugszom. A lány végre megértette hogy nincs helye, és én sem kerülök nagyobb szarba mint most vagyok. Már-már győzelemként is el lehetne könyvelni a dolgot ha nem tudnám jól, hogy holnap vissza fog térni, és folytatja majd a csacsogást. Önkéntelenül is biccentek a szavaira - persze, nem gyújtok rá, persze, lepihenek. Na persze. - Jó pihenést, Imogen... - Morgom még a hátának amikor végre elindul az iskola épülete felé, aztán lassan én is sarkon fordulok és elindulok haza. Hátra sem kell néznem, tudom hogy visszafordul hogy megbizonyosodjon róla - én is hazafelé indulok. Persze otthon még elbökök majd egy spanglit, és talán valami italt is töltök magamnak hogy jobban aludjak majd. A diáklány problémájának megoldását pedig elnapolom holnap reggelre, talán tiszta fejjel ki tudok találni valamit arra hogy hogyan is kezeljem Szófosónia kiasszony érdeklődését.
Lezserül vállat vontam. Gondoljon bárki bármit, engem igazán nem izgat, hiszen a valóság távol áll bármilyen pletykától, ám nem erősködöm. Attól, hogy én ennyire lazán veszem a dolgokat, ő még nagyon is megütheti a bokáját egy ilyen incidens miatt. Oké, elég kézenfekvő lenne a szóbeszéd, hogy az éjszakát egy vadőr, az új vadőr kunyhójában töltöttem, még akkor is, ha a valóságban csak kakaóztunk (nem hiszem, hogy erre sor fog kerülni bármikor is) és dumcsiztunk hajnalba nyúlóan.- Legyen ahogy szeretnéd. – egyeztem bele engedékenyen. Éreztem, hogy álmosodok. Megdörzsöltem a szemeim és elnyomtam egy ásítást. Nem kuporodhatnék le simán ide a fűbe? Még megmászni ezt a millió lépcsőfokot fel a szobáig. Elkeseredetten bámultam rá. Tekintete kérlelhetetlen volt. Oké, megértettem Pokrócuraság. -Értettem. – bólintottam, fejem kongott az álmosságtól. – Akkor holnap igyekezz otthon tartózkodni. – kötöttem a lelkére, elbámulva az irányba amerre mutatott. Szándékomban áll felkeresni. Valamikor. Holnap? Akár. Kábán bólogattam, és ásítva kinyújtóztattam tagjaim. – Hát akkor vigyázz magadra Kedves Graves, és jó éjt. Ma már ha lehet, ne gyújts rá többször. Igyál egy pohár vizet, és pihenj le. Még a vadőröknek is kell pihenő. – vigyorodtam el, és integetve elindultam a kastély felé. Párszor a hátam mögé tekintettem, hogy figyeljem elindul-e ő is hazafelé, vagy szemmel kíséri amíg valóban el nem érem az épületet, de a köd nagy volt, és az éjszaka sötét, hamar eltűnt a látóteremből.
muzsika || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Imogen és Graves
Röviden felnevetek, már-már őszintén. Szófosónia kisasszonynak csak sikerült ezt elérnie, pedig már úgy tűnt hogy inkább idegösszeroppanást kapok tőle. Az ötlete hogy hazakísér, talán még annál is rosszabb mint hogy egyedül merészkedett be mélyen a Rengetegbe. - Nem, nem kísérsz haza. A házikóm legalább annyira tiltott egy fiatal lánynak éjszaka, mint a Rengeteg. Elég nehezen lehetne kimagyarázni Dumbledorenál hogy mit is csinálsz nálam. Még a végén valaki valami rosszra gondolna. Még ez hiányzik nekem, a kiskorú megrontásának vádja. Amikor a lány nem néz rám, egy pillanatra megrázom a fejem. Még csak egy napja vagyok itt, de az irányítás mintha kezdene kicsúszni a kezemből. Ha hazaértem, át kell gondolnom majd sok mindent, mert ha ez most előfordult akkor máskor is elő fog majd. Abból pedig gond lehet. Jobb lesz elővigyázatosnak lennem. - De nappal felkereshetsz, ha akarsz. Ha nem órák vagy tanulás helyett teszed, persze. És ha nem azért jössz mert idegesíteni akarsz. A vadőr háza egyébként arra van, nagyjából negyed óra sétára. Nagyjából helyes irányt mutatok, de nem teljesen. Ha nappal jön majd a lány akkor biztosan megtalálja majd, de ha esetleg úgy döntene hogy megnyújtja az éjszakát, és követni próbál akkor valószínűleg elvéti majd. - Remélem most már sikerült felfognod - ideje megkeresned az ágyadat. Az éjszaka közepén vagyunk, nem kószálhatsz itt.
-Na ezt, tudod kinek meséled be. Maximum akkor hinném el, ha ötéves lennék. – csóváltam meg a fejem. – Nem kell vasból lenned. Nyugi, senki nem várja el tőled. – és igen, igen. A fantázia ismét beindult, bizonyára a vad megfelelési kényszer ragadtatta erre a kijelentésre, nem pedig az, hogy bosszantó vagyok. De igazán nem tudok tenni ellene semmit. Talán nem is akarok. De ígéretemhez hűen elindulok mellette. Szépen lassan. -Ha legközelebb összetalálkozunk. – fütyörésztem látszólag gondtalanul. – De ezt vegyem fenyegetésnek? – bolond lennék nem annak venni, de mégsem akarom. – Ijesztőnek akarsz tűnni? Csak mert sikerült. Abbahagyhatod. – bámultam rá, hiszen a csönd kínossá, majd rémisztővé dermedt köztünk. -Nem vagy beszédes alak igaz? Csodálom, hogy nem ment fel még benned a pumpa, és ilyen jól bírod a társaságom. Mások már rég kidőltek volna. De te nem. – mondtam őszinte csodálattal a hangomban. – Lehet néha megkereslek csak úgy. Dumcsizni. – nem szántam fenyegetésnek, ám sokan annak veszik, ha megjegyzem, mennyire kellemes a társalgás velük. De hát. Gondolom ő nem az az ijedős fajta. És lám. Ki is értünk a rengetegből. – Hát köszönöm, hogy elkísértél. Ez a találkozás mélyen hatott rám, ígérem ezentúl jó leszek, és nem lógok ki többet. – hangomban semmi őszinteséget nem lehetett felfedezni. –De tényleg. Csak mókázok. Hazakísérjelek? Hol laksz? – kérdeztem, és elindultam valamerre. Arra, amerre a lakáját véltem sejteni. Remélem nem az lesz a válasza, hogy a kastélyban. Hagrid is kunyhóban él . Gondolom ha ő is vadőr neki is illik kapnia egyet.
muzsika || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Imogen és Graves
Felsóhajtok, az égre emelem a tekintetemet, és nézem pár szívdobbanásnyi ideig. Sajnos nem történik semmi, sehol egy lecsapó villám, vagy valami istenharagja, a lány továbbra is sértetlen. Pedig milyen jó lett volna ha agyonüti valami...! - Igen, jól vagyok, semmi bajom. A vadőrök vasból vannak, nem árt nekik semmi. Mehetünk végre? Nem tudom - vagy inkább nem akarom? - kontrollálni magam, a hangomból már hallatszik hogy a türelmemnek kezd vége lenni. Szívem szerint valami maradandót művelnék a diáklánnyal, de ezt el kéne kerülni - ez valószínűleg a munka végét jelentené itt, pedig a feladatot még nem végeztem el. De ezt ő szerencsére még csak nem is sejti. - Azért hadd figyelmeztesselek én is. Ha legközelebb összetalálkozunk éjszaka, a Tiltott Rengeteg mélyén, akkor már nem leszek ilyen elnéző. Ezer módja van hogy úgy büntesselek meg ami igazán fáj majd, és még az iskola szabályzata is megengedi. Megajándékozom a lányt egy igazán hideg mosollyal, de közben csomót kötök a gondolatra, nehogy elfelejtsem: szabályzat! Át kéne néznem, biztos változtak a dolgok az évek alatt, jó lenne tudnom hogy meddig mehetek el ilyen esetekben. Mondjuk simán oda is dobhatnám valamelyik dögnek az erdő mélyén, és ezzel még adminisztráció sem lenne. Csábító ötlet, de sajnos sosem tenném meg.
-Ó. Mi szerettél volna lenni? – kérdeztem kicsit lenyugodva. Már nem futkosott a hátamon az ideg, ami beletaposott a gázba, hogy végigdörgessek szegény fickó idegein. Lehiggadtam? Félig-meddig, de még mindig nem az igazi. Viszont jó pont, hogy nem kapta fel a vizet, és nem kaptam tőle ajándékba egy némító bűbájt. Ezért hálás vagyok. Igazán.
Büszkén, mosolyogva nézem, ahogy eltapossa a bagarettát. Igazam van. Szuper. Ritkán hallom ezt, vadidegenek szájából pláne, akiket az idegbaj közelébe hajszolok, ezért zene füleimnek. – Na ugye. Jobb ha életben maradsz, hogy mindig el tudj kapni, ha kiszökök. – vigyorodtam el. – Gyakorta meg fog esni, figyelmeztetlek, ha már te is kedvesen óvatosságra intesz. – igen, elismerem, egy -null neki, de most könnyű préda voltam. Nem számítottam arra, hogy lesz más valaki is, Hagrid pedig ma este valami cimbikkel elugrott a Szárnyas Vadkanba inni, szóval nyugodt voltam. De résen leszek.
-Én pedig kérdeztem valamit. Tessék válaszolni rá. – igen? Most játszunk? Ki tud szigorúbban nézni? Én is jó vagyok benne. Bár azt el kell ismernem, ördögien ijesztő az éjszaka szembetalálkozni ezzel a pillantással. De oké, én bírom. – Jól vagy? Egy igen, vagy egy nem. Aztán mehetünk. – tettem hozzá megnyugtatóan. Makacs vagyok, és nem ijeszt meg. De igazából igen, de nem bánthat. Vagy mégis? Elföldeli a hullámat valahol.
muzsika || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Imogen és Graves
Megrántom a vállamat. A tervek arra valók, hogy az élet majd felülírja őket. A kérdés csak annyi, hogy erre hogyan reagál az ember. Viszont a lány kérdéseire válaszolva hazudnom kell, az alaposan felépített fedősztori máris kifizetődni látszik. - Senki sem tervezi, hogy vadőr lesz. A dolog csak úgy megtörténik. Munka kellett, itt volt, és Dumbledore felvett. Amennyire tudom, ismerte még anno az öregemet, a Minisztériumból. Gondolom ez egy régi szívesség visszafizetése, vagy ilyesmi... Közben rádöbbenek, hogy rendületlenül szívom ezt a szart, mintha nem lenne holnap. Valami bekattan a fejemben, eldobom a spanglit és dühösen eltaposom. - Asszem igazad van. Nem egészséges a dolog... és ha gyakran akarsz kiszökdösni a Rengetegbe akkor össze kell kaparnod minden tudásodat, mert most még egy félvak mugli is megtalált volna a sötétben. Persze ez így nem igaz, tök véletlen volt, de ezt a lány nem tudja. Jobb ha úgy gondolja hogy valami komolyabb varázslat van a dolog mögött, esetleg besúgók hálózata vagy hasonló. Legalább jobban odafigyel magára, és talán tényleg nem kapja három darabra valami állat az éjszaka közepén. Amikor a lány megtorpan, még lép néhányat mielőtt visszanézne. - Nem mondtam hogy megállunk. Gyerünk, tovább, különben erővel kell majd visszavinnem téged a hálókörletedbe, és azt baromira nem akarom. Nem mozdulok, és igyekszem elővenni azt a nézésemet, amit a muglik hadseregében csak és kizárólag bajszos őrmesterek képesek hozni. A harag, a vérszomj és a birkatürelem egy olyan elegye, amitől általában az emberek kétszer is meggondolják a következő lépésüket. Na nem mintha kedvem lenne egy magatehetetlen csajt visszacipelni az éjszaka közepén az iskolába - elég hülyén venné ki magát az első napomon!
Persze. De régen Hagrid volt aki visszakísért a kastélyba. – vontam vállat. – Kiskorodban is tudtad, hogy vadőr szeretnél lenni, vagy csak így alakult? –faggattam őszinte kíváncsisággal. Tudom, hogy az idegeire megyek. Valahol, lehet, hogy szándékos mindez, de önkéntelenül teszem. Kíváncsi alkat vagyok, és minél nehezebb diónak tűnik valaki, én annál inkább belehergelem magam a párbeszédbe. Rossz szokás tudom. -Ó, ugyan, most is számít. – vigasztaltam kedvesen. – Bár nem értem, miért ne számítana? – tettem zsebre a kezeim. Szúrós szemmel nézem ahogy szívja egyik cigit a másik után. Én is dohányzok, de nem úgy mint a gyárkémény. De az ő dolga, biztos jobban bírja a strapát mint én. Engem már régen legyűrt volna a nikotinmérgezés.
-Tudtad, hogy itt leszek? – kérdeztem meglepetten. – Pedig…- oké, most megszeppentem kicsit. Fejfájást okoznék? Én? Lehetséges. De lassan a testtel. – Persze, hogy fáj a fejed. – kaptam ki a kezéből a cigit. – Nem kapsz elég oxigént. Ettél ma már? És eleget ittál? Mennyit aludtál? Jól vagy? – torpantam meg aggodalmasan. – Szeretnél leülni? – kérdeztem félredöntött fejjel. – Mert semmi probléma. – Ebben a korban már…oké, ez csak egy vicc volt. Nem is olyan öreg.
muzsika || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Imogen és Graves
Megállapítom magamban, hogy ebből még gond lehet. Szófosónia kiasszony még csak két perce magyaráz, én meg minden erőmet latba vetve próbálom fenntartani a mogorva fapofát. A gyerekekre senki nem készített fel, én pedig néma átkot küldök minden vadbarom irányába, aki támogatta ezt a hű-de-remek ötletet. - Hívhatsz Gravesnek, igen. Azért lettem vadőr, mert értek hozzá hogy rendet tartsak ilyen helyeken. Megtalálok és kikísérek diákokat az erdőből, akik tilosban járnak. Biztos tudod hogy megy ez... Elpöccintem a csikket, aztán ösztönösen újabb után kutatok az egyik zsebemben, és kisvártatva már fel is parázslik a bagó. - Persze, hogy itt tanultam. Mardekáros voltam... akkoriban ez még számított valamit. Nyomok el még egy hideg mosolyt, de persze közben fél szemmel az erdőt figyelem. Nem tehetek róla, szakmai ártalom, szinte sosem kapcsolok ki. - Azért vagyok itt, mert te itt vagy. Mert ez a dolgom, nem kell a könyved, és ne csacsogj már annyit, kezd megfájdulni tőled a fejem! Tör ki belőlem a panasz, persze tudom hogy ez nem igaz. A rohadt cigi miatt kezd hasogatni a fejem, hiába baktatunk az erdőben, a hűs-hideg levegőben. A lánynak nyilván van valami problémája magával meg a világgal, hogy ennyit dumál.
Vadőr! – hangom meglepett és lelkes. – Nahát, és miért lettél vadőr kedves Graves? Hívhatlak így? – kérdeztem kinyújtva lábaimat, mélyen az avarba fúrva. Sár és latyak, de egy percig se zavar. – Ne izgulj, biztosan remek leszel. – mosolyodtam el kedvesen. Oké, igazából nem igazán hiszem, hogy pont emiatt izgulna, de mindenkinek kell a bíztatás. -Nagy-nagy tévedésben élsz Kedves Graves. – a kedves szót úgy használtam, mintha vezetéknév lenne, annyira megtetszett, hogy illik egymáshoz a kettő, hogy igazából azt hiszem ezentúl így fogom nevezni. Kedves Graves. – Ha a griffendélesek kiskedvencek is, akkor én elmulaszthattam valami kérvényt benyújtani erről,vagy csak rajtam csattan bűnös háztársaim minden vétke, mivel több időt töltök büntetésben, mint órákon. – kacarásztam szórakozottan. – Te is itt tanultál? – kérdeztem kíváncsian, félredöntött fejjel. Ezekről az előnyökből, amiket az imént említett én sosem részesültem. Komolyan, néha irdatlan sok büntetőmunkát sóztak rám. Volt olyan délután, hogy amint letettem a koszos üstöket Pitonnál, mehettem fel a jóslástanárhoz üveggömböket suvickolni. Vagy éppen a rengetegbe. Bár ez nagyon ritka volt, mert sejtették, hogy nekem az inkább jutalom lenne, mintsem szenvedés.[You must be registered and logged in to see this image.] -Igazán kedves vagy, de magamtól is kitalálnék, ellenben a társaságod elfogadom. – bólintottam, majd kétkedve pillantottam a hortyogó jószágra.- Komolyan nem érdekel a mese? Pedig kedves történet. – húztam az időt, még maradnék kicsit. – Amúgy sem hiszem, hogy nagy baj történne. Meglehetősen sok időt töltök itt, és!- emeltem fel a mutatóujjamat- Tudok magamra vigyázni. – bizonyám, hogy tudok. Meg másokra is. De, hogy szent legyen a béke, felsóhajtottam. – Legyen, ahogy szeretnéd. Nem vitatkozom. – tápászkodtam fel, és leporoltam magamról a koszt meg a faleveleket. – De csak mert kedvesnek tűnsz. Mármint hogy nem nyomsz fel. Bár megtehetnéd. – lehet, hogy csapda? Lehet, de nem számít. A büntetés nem ijeszt meg. Már nem.
-Értettem Főnök. – na még mit nem. Persze, nappal. Semmi kihívás, vagy borzongás. Esély az egyedüllétre. - Szóval Kedves Graves, téged mi szél hozott ide éjnek évadján? Nem tudsz aludni? Kölcsönadjam a könyvet? – emeltem fel a vékony kötetet. – Vagy…szeretnéd, hogy felolvassak neked belőle? – incselkedtem vidoran, rugalmas léptekkel haladva mellette.
muzsika || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Imogen és Graves
Elnyomok egy feltörő mosolyt, a csajt pedig magamban elnevezem Szófosónia kiasszonynak, ezt legalább könnyű lesz megjegyezni. Egy darabig még húzom a csöndet, hadd beszélje ki magát a kislány, de végre azért csak megszólalok. A hangom mély, kissé érces, nem is csoda az elfogyasztott alkohol és cigaretta mennyiségét nézve. - Én vagyok az új vadőr... legalábbis egy darabig. A nevem Graves Matlock. Majd meglátjuk hogy jól végzem-e a munkámat. Ami pedig téged illet, vissza kéne rángassalak a házvezető tanárodhoz, hogy valami illő büntetést kiróhasson. Bár a griffendélesek mindig kiskedvencek voltak, úgysem lenne belőle semmi, nekem meg van jobb dolgom is mint előkeríteni egy tanárt... Elhúzom a számat a kiskedvencek szónál. Valami fura véletlen miatt majdnem mindig ők úszták meg a legnagyobb balhékat, és ez már anno sem volt korrekt dolog, amikor én ide jártam. Egy korsó sörben is fogadnék hogy ez most sem lenne másképp. Akkor meg minek a fáradtság? - De itt tényleg nem maradhatsz. Gyere, kikísérlek a Rengeteg szélére, onnantól meg visszatalálsz majd, és én is mehetek majd a dolgomra. Nem szeretnék Hagridnak arról magyarázkodni hogy miért szedett darabokra egy dühös hippogriff anyuka az éjszaka közepén egy diáklányt, aki nem látta be a fiókák kultúrális nevesének fontosságát... A hangom udvarias, halk, de érződik belőle hogy nem lenne tanácsos tovább ücsörögni a hippogriffek mellett, és vidáman olvasgatni. Persze továbbra sem mozdulok, támasztom a fát, de ha a lány végre összekapja magát akkor ellököm magam és elindulok vele kifelé. Az út így is hosszú lesz, az éjszakai túrám - és persze a gondolatmenetem - megszakadt, szóval alapvetően baszhatom az egészet. - Egyébként örülnék ha csak nappal járkálnál ide, ha már mindenáron nevelni akarod az állatokat. Éjszaka a Tiltott Rengeteg tényleg tiltott, értve vagyok? Persze ahogy végigmondom, már meg is bánom az egészet. Látom magam előtt hogy ezt megint én fogom megszívni, mert rendszeresen ellenőrizni kell majd a kölyköket éjszaka. Francba.
Mondom, hello. – még integettem is hozzá. Kezdeti aggodalmam a semmibe szállt, és helyét eszelős jókedv vette át. Mufurc alaknak tűnik. Ki tudja miért, kedvelem az ilyen embereket. A kihívást látom bennük, és égető vágyat érzek, hogy beszélgessek velük, bár azért sejtem, hogy ilyenkor még a hátuk közepére se kívánnak, de lazán veszem az ilyesmit, és nem szívom mellre. Meglátják, hogy jó lesz. Valakinek…idővel. Néha. Egyik kérdésemre sem kaptam választ, de ez nem törte le a lelkesedésemet, ámbár kicsit mégis bosszantott. Kezembe vettem a könyvet és visszahuppantam a fatörzsre. – A nevem Imogen. Kilencedik évfolyamos diák vagyok, griffendéles. És téged hogy hívnak? – kérdeztem bátorítóan megpaskolva a fakérget, hogy üljön nyugodtan mellém. – Nem ülsz le? Nem harapok. – igazán nem. Mekkora szakállas vicc lenne ha elsütném: legalábbis nem nagyot. De nem teszem. Nem tűnik mókamesternek. Nem biztos hogy nevetne. Sőt, szerintem…összehúzott szemmel mustráltam. Nem, valóban nem látok egyetlen mosolyráncot sem, bár sötét van, és csak az óriási fantáziám eteti meg velem, hogy egy vérbeli szófukar illetővel hozott össze a sors vak szele.[You must be registered and logged in to see this image.] -Szóval elárulod végre, hogy ki vagy? Mire készüljek lelkileg? Hm? Leütsz és elhurcolsz a barlangodba, és rituális körülmények között feláldozol esőistennek? Esetleg visszaviszel a kastélyba és elviszel a házvezető tanáromhoz, vaaaagy – nyújtottam el a szócskát mutatóujjammal megkocogtatva az állam.- Egyszerűen csak békésen leülsz mellém, meghallgatod Bogár Bárd meséjét a Szerencse Színes Szökőkútjáról. – vetettem fel egy harmadik mellékes lehetőséget. Ebben bíztam a leginkább, abszurdnak gondoltam, mégis, hátha. Fortuna hallasz? Akkor segíts. Köszke.
Vártam pár percet, aztán pillantásom elsiklott róla, a kezemben tartott könyvre. – Tudom hogy veszélyes, és feltűnt, hogy éjszaka van. De nappal mégsem nagy kaland ha belógok a rengetegbe. Amúgy pedig nem is vagyok mélyen az erdőben. Csak meglátogattam pár pajtit…Igaz-e Csuri? – kérdeztem kedvesen a kicsit távolabb pihenő hipogrifftől, aki a füle botját se mozdította felénk. Megcsóváltam a fejem. – Úgyhogy… igen. – bólogattam.- De ha már itt tartunk, a rengeteg neked is ugyanúgy veszélyes mint nekem. Neked is óvatosabbnak kellene lenned. Nehogy bajod essen, vagy ilyesmi. Tudod. Kentaurok, vérfarkasok. Potenciális célpont vagy. – csóváltam meg a fejem elkalandozva a tárgytól. Nevetséges. Pont őt kellene félteni? Toldi Miklós személyesen, hát ne vicceljünk.
muzsika || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Imogen és Graves
Az első este. Szokás szerint nem tudok aludni, az új ágy olyan mintha vattacukorból lenne. Túl puha, úgy érzem mintha beszippantana, és süllyednék lefelé megállás nélkül... egészen a pokol valamelyik bugyráig. Gyűlölöm ezt az érzést. Röhejes, de a földön, egy darab kővel a fejem alatt is jobban alszom mint egy új ágyban. Nem is bírom sokáig a forgolódást, inkább összekapom magam, felöltözök és a nyakamba veszem a birtokot. Persze a szokás nagy úr, most sem indulok el a pálcám és a szolgálati oldalfegyverem nélkül. A gondolat maga is vigyorgásra késztet amikor belegondolok - valószínűleg én vagyok az egyetlen olyan varázshasználó aki mugli fegyvert hord magánál, még ha rejtve is. De leszarom ki mit gondol. Az éjszaka közepén persze sokat nem szöszölök a kinézetemmel, épp úgy nézhetek ki mint egy eltévedt túrázó. Strapabíró bakancs és elnyűhetetlen nadrág van rajtam, meg egy vastag kabát, elrejtve mind a pálcát, mind a fegyvert a kíváncsi szemek elől. A házikómból cél nélkül indulok neki a Tiltott Rengetegnak, csak baktatok arra amerre a lábam visz. A mostani megbízásom egyszerűen nem bír megfordulni bennem, nem értem hog miért küldtek ide és mire számítanak a feletteseim. Amellett az emlékeik is feltörnek néha... szerettem az itt töltött éveket, de azért jócskán akad néhány olyan is amire nem szívesen emlékszem vissza. De a legjobban persze az zavar, hogy nem tudom mit is keresek újra a Roxfortban. Idegességemben rágyújtok egy cigire, a füst talán elriasztja az éjjeli állatokat annyira hogy ne zavarjanak, és engem is megnyugtat valamennyire. Lassú kóborlásomat aztán megszakítja valami. Fény a fák között, ott ahol nem lenne szabad. Közelebb sétálok, de persze egy pillanatig sem aggódok, a veszélyes állatok ritkán kószálnak lámpafénynél... persze igazam van. Úgy tűnik hogy csak egy fiatal lány, úgyhogy szó nélkül támasztom magam neki egy fának és pár pillanatig csak csendben szívom a cigarettámat, végigmérve a lányt. Szószátyár típusnak tűnik. - Mégis mi a francot keresel itt ilyenkor? A Tiltott Rengetegbe tilos a belépés, de ami nagyobb baj, hogy éjszaka még veszélyes is. Szóval, mi dolgod van itt, ilyenkor? Nem válaszol egyelőre Imogen kérdéseire, nem szereti túlságosan ha nem ő irányítja a dolgokat. A hippogriffekre sem pazarol pillantásokat, azok úgysem maradnak a közelben hacsak nem muszáj.
Mit mondhatnék? A hipogriffek mindig is lenyűgöztek, bár ez önmagában nem elég indok arra, hogy kiszökjek az éjszaka közepén a kastélyból, de hát ha megtehetem, akkor miért ne? Igazából ezeket az alkalmakat már nem is illik szökésnek nevezni. Mármint, elég idős vagyok, csak tudok vigyázni magamra, sé akkora gyakorlatom van benne, hogy a kirándulás a legjobb szó rá. Séta a lankás birtokon, kerülő a hipogriffek, thesztrálok, vagy a többi fenevad karámja felé. Idilli. Minden remekül ment. A legremekebbül. Hangtalanul surrantam végig a folyosón, le a toronyból, a pásztázó prefektusokat is kikerültem, még a festmények se sustorogtak lépteim nyomán. Túl egyszerű volt. Már akkor látnom kellett volna, hogy valami közbejön, de ugye már akkor a hamis biztonság illúziójába ringattam el magam. Tehát a hipogriffek. Kedvelem őket. Biztos van nevük, de a biztonság kedvéért én is adtam nekik egyet. Bigyó, Csuri, Buci ilyeneket. Szerintem tetszett nekik. Jobban mint a Merlin, a Juno, meg ezek a felelőtlenül komoly nevek. Semmi csintalan játékosság, ami jellemző a baba-hipogriffekre. Persze komoly és nagy állatok, de nekem mindig a szertelen gyerekkort juttatják az eszembe, hiszen a mesék, amiken felnőttem így írják le őket. [You must be registered and logged in to see this image.] Szóval pálcám fényénél kuporogva folytott hangon olvastam fel annak a pár csikónak, akik ébren voltak és nem féltek a közelembe merészkedni. Persze én is megtartom a kellő távolságot. Nem szeretnék úgy járni mint pár éve az a szerencsétlen fiú. Mondjuk ő magának köszönhette a balesetét. Na, hol is tartottam? Ja igen. Bogár Bárd. -Volt egyszer hajdanán valamerre egy elvarázsolt kert, amit magas falak és erős bűbájok vettek körül, s abban a kertben egy domb tetején ott pompázott a szerencse színes szökőkútja. Esztendőnként egyszer, amikor…- megálltam a felolvasásban, és kiegyenesedtem. Zajok. De miféle zajok? Füleltem, és léptek roppanását hozta felém a szél. Behajtottam az oldal sarkát, ahol tartottam és becsuktam a könyvet. Letettem a farönkre amin épp ücsörögtem . – Nox. – susogtam, mire a világosság kihunyt. Ha esetleg egy tanár járkálna erre nem lenen okos, ha megtalálnának. Halkan megfordultam, és egy folytott „ ó te magasságos” hagyta el a számat. – Óh. – szuszogtam rémülten. – Hello. – nyeltem egy nagyot. – Most…most meg fog mondani a tanároknak? – kérdeztem az előttem magasodó szép szál legényre sandítva. Nem rémiszt meg a gondolat, de elég sok van már a listámon. Meg aztán nem is vagyok biztos abban, hogy…- Maga kicsoda? Még nem láttam erre. Tanár? Új tanár? Mit tanít? – vagy ha nem tanár…szökött fegyenc? Az erdőben vert tanyát? Micsoda izgalmak, arcom kipirosodott ahogy a fantáziám elragadott a valóság talajáról. Milyen szép lenne.
muzsika || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
