Graves & Cody

First topic message reminder :

XXX

Csendben hallgatom végig a szöveget, és bármennyire is hívogató a kék fény, egyelőre nem követem. csak lehajolok, felveszek egy gallyat a földről, és kussolok tovább. Kínos hallgatásban figyelem ahogy a másikat elnyeli a fal, és amikor már biztos vagyok benne hogy nem mozdul - és hogy kartávolságon kívül vagyok tőle -, szólalok csak meg.
- Arra ne számíts, te nagyra nőtt muskátli. Kihozom a kölyköt, téged meg a fajtádat pedig kitakarítom a birtok területéről, egyszer és mindenkorra...
Vigyorgok még rá a megdermedt izére, aztán lassú és kimért mozdulatokkal töröm előtte ketté a gallyat, és dobom azokat le a padlóla. Dulván. Azt persze már nem fűzöm hozzá, hogy ha engem akarnak kinyírni akkor igazán rossz vége lesz, és csak egy csinos gödör marad utánunk az erdő közepén... de talán még korai a legrosszabb eshetőségről beszélni. Pár pillanatig még bámulom a kék fényeket, aztán megrántom a vállamat - az ember csak bizonyos mennyiségű félelmet képes kezelni, aztán már nem érdekli -, felemelem a pálcámat, a másikba a jó öreg pisztolyomat fogom, és elindulok lefelé. Csak remélni tudom, hogy vagy az egyik, vagy a másik elégséges lesz ahhoz, hogy a hülyegyereket kiszabadítsam.

Az alak hulla türelemmel méri és hallgatja végig Gravest.
-Vadőr... - mintha csak ízlelgetné a szót //".. Na ész, mi a neved zhidó?..." // hümmen egyet - A kulcs, megmutatta neked az utat. Méltónak talált rá, hogy felfedje előtted a Tárnát, idegen. - az utolsó szóban mintha lenne némi lesajnálás, épp csak annyi, amiért még nem téped ki az illető torkát. Félre áll hát. -Lépj hát be, a rejtekre, odabent úgy is kiderül, mennyire érdemled ki, a megelőlegezett bizalmat. -a lejáratban kék láng fénye lobban nem épp hívogatóan, de határozottan Gravesnek szól.
-Azt még kötelességem tudtodra adni, hogy ha elbuksz, az utódom Te leszel.- a lejárat melletti falnak támaszkodik, és a fal félig magába is olvasztja, a kék láng ami itt ott körül ölelte, most kihúnyt. Így nem tűnik többnek az ajtónálló, csak egy álló félig földből előmászott kriptaszökevénynek. Nem biztos, hogy kellemes lehet az utódjának lenni. Búcsúzóul még mozdul az állkapcsa és annyit serceg oda. - Vagy el is mehetsz szabadon. A fiú, elég fizettség nekünk...- azzal az utolsó aktivitás jele is eltűnik az álló múmia alakról és csak a lejárat, meg a kivilágított út marad. Lefelé.

Amikor meglódul ez a járkáló fa-izé, igencsak szaporáznom kell, hogy ne maradjak le túlságosan. Még így is éppen hogy tartani tudom a tempót, és már érzem hogy az alkohol mégsem tisztult még ki a fejemből. Szinte azonnal dőlni kezd rólam a verejték, és a fájdalom is hamar megjelenik a tüdőmben és az izmaimban. Egy kóbor hang a fejemben megjegyzi, hogy talán nem kéne annyit dohányozni és cigizni, de hát ehhez már egy kicsit késő.
Kifulladva, a pálcámat szorongatva érkezek meg valamihez, ami hétszentség hogy nem volt még itt tegnap. Valami pinceszerű - bunkerszerű? - izé, ami előtt egy másik akármi ácsorog. Kétségtelenül bizalomgerjesztő a kinézete is és a hangja is, de pár pillanatig túlságosan elfoglal, hogy levegőhöz jussak. Amint sikerült összeszednem magam, ellenőrzöm hogy a tartalék pálcám és a fegyverem még mindig megvan-e - és természetesen nem tűntek el -, és csak ekkor szólalok meg. Így legalább átgondolhattam a szavaimat, valami rémlik még régről, hogy ilyenkor nem szabad kapkodni.
- Én vagyok a Tiltott Rengeteg kijelölt Vadőre. Nem vagyok akárki.
Még mindig ömlik rólam a víz, de legalább a hangom magabiztosan cseng. Annak ellenére, hogy azt sem tudom mivel állok szemben, és a kék lángok finoman fogalmazva sem bizalomgerjesztőek.

Inkább bűbáj mint átkok hathatnak rá, de ha felgyújtják nemes egyszerűséggel az is megteszi a hatását kétség kívül.
A gólem megvárja a döntést, majd elindul pontosan arra amerről jöttek a rengetegből.
A mozgásában feltűnő lehet, hogy fától fáig közlekedik. És mindnek amelyikhez hozzá ér, zöld izzás ébred a kéregének a mélyedéseiben. Élő fáklyává változtatva őket, mintegy útjelzőket, Graves amint elhalad mellettük a fénylés megszűnik. Igen neki jelöli ki az utat, lévén jócskán lehagyja a vadőrt. Valószínűleg sík terepen olyan lomha, itt láthatóan elemében van.

Mikor oda ér ahol Graves rálépett a medálra, kicsit odébb, beomlik a talaj egy körben, majd egy kisebb borospincéhez hasonlatos lejárat emelkedik némi robajjal. A bejáratban felbukkan egy alak. A gólem ami Gravest ide vezette eltűnik a lejáratban. Az alaknál nincs fegyver egyenlőre. Várakozóan méregeti Gravest. Aztán megszólal. Egyszerre hallani az ősi nyelvet, ami valószínűleg az anyanyelve lehetett valaha a figurának, és a mai angolt, ami Gravesnek is érthető. Mintha szar lenne a szinkron.
- Köszöntelek idegen! - a hangja nyomán a vadőrt leverheti a víz, hát nem az a bizalomgerjesztő bemondóhang.
- Követted a kulcsot. A Tárna nem engedhet be akárkit. Mi dolgod itt?- de legalább érzékelhetően lehet vele beszélni.

Egy gólem... remek. Halvány lila segédfogalmam sincs arról, hogy létezik-e egyáltalán valami varázslat ami ezekre (vagy ezek ellen?) van kitalálva, így egy pillanat tétovázás és gondolkodás után inkább úgy döntök, hogy maradok a jól bevált agyatlan pusztításnál, és lángoló fáklyává változtatom ezt az izét. Már lendülne a pálcám amikor a prof mozgásképtelenné válik, a kezem megdermed, így nem fejezem be a varázslatot - inkább kivárok még néhány szívdobbanást. A szó szerint a földbe gyökerezem, és érzem hogy a hátamon végiggördül egy hideg verejtékcsepp amikor recsegve-ropogva nekifeszül a gólem a pajzsomnak. Szerencsére az kitart, így lehetőségem van összeszedni magamat.
- Követni mi? Jó vicc...
Dünnyögöm magam elé, és leküzdöm a feltörő kényszert hogy porrá égessem ezt a két lábon járó rőzsehalmot. Aggódva vetek egy pillantást az összecsukló professzorra, de látom hogy a mellkasa emelkedik-süllyed, és azt is hogy ki van ütve. Veszek egy hosszú és mély levegőt, és döntök.
- Rendben van te nagyra nőtt madárijesztő, mutasd az utat.
A pálcámat persze nem eresztem le, a pajzsbűbájom is tart még - a hajamról nem is beszélve. Egy pillanatra sem veszem le a szememet az izéről, és gondolatban újra és újra elképzelem ahogy porrá égetem, amint ez az egész hajcihő véget ér... és csak remélni tudom hogy sem a kölyöknek, sem a profnak nem esett komoly baja. Ha mégis - akkor nekem, és valószínűleg az iskolának is lőttek.

A proff is hátrál ahogy az egész kibontakozik. Aztán megnyúlt arccal szemléli végig a jelenetet. Végül elhadarja a felismerését.
-Ez egy gólem! Méghozzá elég régi darab.- ahogy a proff kimondja, a cucc leereszti két hosszú mellső karját a földre, és azokra nehezedve megindul, láthatóan van súlya, ezt a föld is tanúsítja alatta. Az iránya pedig nem más mint Graves. Első ránézésből támadáshoz túl lassan mozog és neki is koccan a pajzsnak, tehát annyira nem is inteligens. Méltatlankodva nyöszörög egyet, nagyjából, mint mikor két fa összeverődik a viharban, aztán lassabb mozdulattal helyezi egyik karjára csak a súlypontját míg a másikkal a földbe túr. -Ellenben hál égnek nem a veszélyesebb fajtából. Talán egy rejtvény, vagy próba adó...- mondja a proff bár cseppet sem látszik rajta hogy megkönnyebbült volna, és a pálcáját sem tette el. Azonban mielőtt bármi egyebet tehetne indák tekerednek rá és bebábozzák olyan fürgén hogy esélye sincs hangot adnia varázslathoz vagy bármihez.
Gravesnek pedig feltűnhet, hogy az ő lábára is indák tekerednek, de nem szövik be úgy mint ahogy a proffot. Őt csak kvázi lecövekeli a gólem. Kitátja a pofáját és újabb recsegő, roppanó nyöszörgést hallat.
Ezt követően valamelyest feltámad a szél, a légáram pedig hangokat hoz.
Nem túl tisztán de kivehetően szól.
~Kövess!~
Az indák lassan letekerednek és elengedik a vadőrt, és a professzort is, bár ő eszméletlenül elterült ott ahol van.
A gólem becsukja a pofáját és várakozóan rezzenéstelenül néz Gravesre. Már amennyire tud várakozó képet ölteni azzal a pofával.

Leheletnyire megvonom a vállamat, elvégre végső soron a döntés a kölyöké. Egyelőre a medál nem tűnik többnek mint valami fura családi örökség, és nem zavar sok vizet. Éppen hangot adnék ennek, amikor a srác hirtelen a földhöz vágja magát, majd egy nyikkanás után eltűnik.
Gondolkodás nélkül hátrálok el jópár lépésre a földön heverő izétől, miközben idegesen megfeszül minden izmom. A jelek szerint ugyanis ezt elbasztam, és a dolog mégis veszélyes. Amikor megjelenik a folyadék és kezd alakot ölteni, a tanácstalanságom csak tovább nő és ezt a professzor pontosan érezheti is a hangomon.
- Prof... ? Zsupszkulcs? Valami egyéb testi áthelyeződés? Esetleg álcázóvarázs? Vagy VALÓBAN elnyelte? Valami tértágító bűbáj? Vagy egy átok, ami kicserélte a fogva tartott lényre a gyereket?
Sorolom hadarva a lehetőségeket, miközben egy centit sem mozdul a pálcám hegye, főleg mivel az alak kezd konkrét alakot ölteni. Sajnos nem vagyok szakértője ennyire a varázslényeknek, és fogalmam sincs hogy mivel állunk szemben. A biztonság kedvéért elsütök egy pajzsbűbájt magamra, és elhatározom magam - ha az az izé támadólag lép fel, akkor fetörlöm vele a padlót.

Néha úgy érzem a felnőttek össze esküdtek, a gyerekek meg a józan ész ellen esküdtek fel. Vajon mennyi esély van az együttműködésre?
Mielőtt közölhetném, hogy egyébként az az egy nyom is hangyafasznyi és olyan halott mint amilyen én voltam az Emberi százlábú után. Életemben nem éreztem magamat annyira kiégve. Ijesztő volt, magányos, nyálkás és végtelenül sötét és..halott. Napokig nem tértem napirendre azután a film után. Csak a MIÉRT vetett visszhangot egyre kétségbeesettebben vegetáló elmémben. Aztán bele botlottam az Ember tragédiájába, utána meg némi Tolkienbe és egyből jobban éreztem magamat. Ritkán találkozom filmekkel, de egy mugli környezetben élő varázslócsaládnál esz a fene nyaranta. A nevelőmék családjánál. Dorothy fiának állatira tetszett, úgyhogy megnézette velem is, azóta sajna dolgozatoknál előszeretettel jönnek fel az emlékek és olyankor kedvem lenne a pad alá vonulni és hangosan zokogni. Kéne egy emléktörlést csinálnom, erre vonatkozóan.

KHMM! Na de vissza a felháborodásomhoz! Az éppen fellángolt felháborodásomhoz. Graves és Festerworth professzor totálisan megvétózták évek kemény munkáját.
És a legfájóbb, hogy kénytelen kelletlen van benne igazság. De attól még épp bassza meg mindenki!
Kissé hevesebben reagálom le a helyzetet, bár annyira nem vészes. Földhöz verni nem fogom magamat.
-Jó. Akkor majd a Minisztérium megoldja! Majd ha lesz rá pénzem... -zárom le puffogva, szemet forgatva a gondolatmenetet, és a lebegtetett medálom után nyúlok és a markomba szorítom. Nem is értem, mintha ebolát terjesztene, úgy kezelik!
Amire azonban én sem számítok, hogy miután ráfogok a medálra, hogy eltegyem, az olyan súllyal húzza le a kezemet, mintha most dobtak volna meg egy menhírrel, én hülye meg elkaptam volna. A kezem a földhöz szegeződik, felőlem csak egy meglepett nyikkanás hallatszik és zavartan pislogok fel a két felnőttre, azonban mielőtt akármit mondhatnék, eltűnök a szemük elől. Amivel poénkodtam, hogy egyszer beszippant ez a szar, hát most beigazolódott.
A medál pedig békésen terpeszkedik a földön, akár a kis gömböc, miután felfalta a falut.
Mindezt csak egy két döbbent pillanatig, mert utána a két rúnázott kristálylap ami mögött a folyadék lapult feloldódik, és egy nagyobb tócsába gyűlik a két férfi között a földön.
Aztán megmoccan, és alak formálódik belőle.

Elhúzom a számat, mert ez továbbra sem tetszik nekem. Túl sok a bizonytalanság és a kérdőjel ebben a sztoriban ahhoz, hogy nyugodt szívvel belevágnék. Persze az is igaz, hogy ritkán ideálisak a körülmények. Megvakarom a borostámat.
- Szóval vagy belemegyünk ismeretlen helyen egy nyomozásba gyakorlatilag zéró információ alapján, és a legjobb nyomunk egy idős nénike franc tudja milyen memóriával, vagy pedig elfelejtjük az egészet. Van egy harmadik lehetőség is - azokra bízzuk ezt, akiket ezért fizetnek. Biztosan lassú folyamat lesz, de biztos vagyok benne hogy a Minisztérium képes lesz a végére járni az ügynek, és kiderítik hogy mi ez a medál, és hogy veszélyes-e. Végülis talán van értelme kivételesen a szabályok szerint játszani... de ezt neked kell eldöntened, kölyök. Az viszont hétszentség, hogy a házvezető tanárodat is értesítjük majd erről...
Én mondjuk egy lyukas garast sem adnék azért, hogy lesz a dologból valami a Minisztériumban, ahogy ismerem őket, sok ideig fog az ügy egy fiókban heverni még mielőtt valaki foglalkozna vele. Viszont a másik oldalról nézve így legalább nem az én gondom az egész, és egyébként is - olyasvalaki viszi vásárra a bőrét, akit ezért fizetnek és ez a dolga. Nem pedig egy kóbor vadőr az erdő széléről.

A barátságos "célzás" eljut a tudatomig és visszaszorítom az értelmet magamba és továbbá igyekszem nem egy kerge óvodás módjára viselkedni.
Bár a csodát nem garantálhatom, ezután valóban jobban figyelek. A kijelentésem mellé úgy gondolom, ha az ember önmagától eléri amiket szeretne, van vér benne addig hajtani ameddig el nem éri, és hogy mégis képes elengedni, ha esetleg nem sikerül, ezek mind figyelemre méltó tulajdonságok. Bár még mindig felületes a kép. Kitartás és elengedés, olyan egyszerűen hangzik mint egy lélegzetvétel.
Az első pár sor után még teljesen megfoghatatlan volt Graves személye. Jelenleg olyasmi a benyomásom róla, hogy valami jófej fazon, aki egyébként ritka seggfejnek tűnik. De mindenképpen díjazom, hogy nem kertel. A stílusa határozottan jobban érint, mint ha ballon kabátban dobálna gumicukorral, vagy megpróbálna jó pofizni. Főleg, hogy így is métereket görgetett azon a sziklán aminek én legfeljebb a tetején táncoltam azzal a kicseszett unikornissal. (Merthogy azt a parádézást, amit az évek alatt leműveltem ezzel a szarral, egyszerűen nem lehet tökéletesebben lefesteni).
A proff szavaira csak pislogok.És hozzá teszem a magamét.
-Nekem a körbefutó vésetből két dolgot sikerült még régebben kivennem. - levegőt gyűjtök, hogy elregéljem többnyire egyben - "Ynys Môn" ez walesiül Anglesey neve, az első tagja olyasmire utal, hogy sötét sziget, a második pedig olyasmit jelent mint "anya", a térség termékenységére is utal.. És a család női ága innen származik. Egyébként az északkeleti részen egy megye.- hallgatok egy kicsit és amit Festerworth professzor mond, az egybe esik az én ismereteimmel. Erről totálisan meg is felejtkeztem, így hát sürgősen pótlom a hiányt. - Híres arról, hogy a kezdetekkor kelta druidák lakták -itt biccentek a proffnak, hogy még jó hogy eszembe juttatta! aztán folytatom - és megegyeztek a szirénekkel, hogy azok segítik védeni a szigetet a támadók, kalózok elől. Jó régi sztorija van...-összeszedem még a gondolataimat -A másik szintén egy helynév. Wales legdélebbi részén van, Vale of Glamorgan. Azt tudom, hogy a Martimor-ok pedig innen indultak útnak észak felé. És 1700' körül egyesültek és telepedtek le Bangor városában...- eltűnődöm de nincs más amit hozzá tudnék fűzni.
Graves kérdéseire a proff megvakarja a füle tövét, ő meg kettőnk között járatja a tekintetét, meg a medál között.
-Ezek a tárgyak bármit rejthetnek, csak vicceket nem. Sajnos a régieknek nem volt túl jó humoruk. A név kihez tartozik? -veti fel egyszerűen én pedig pont úgy emelem meg a kezemet, mintha az óráján lennék. Erre rám mered a szemüvegén át. -Ez a te neved rajta?- hüledezik tovább én pedig csak biccentek kissé megilletődötten. Rosszat sejtek.
Festerworth professzor a kezét kezdi tördelni, aztán jelentőségteljesen Gravesre néz. -Hogy őszinte legyek, a Martimorok holmijait én inkább megsemmisíteném, mint bármi egyebet tennék vele. -rám pillant kelletlenül -Van ami jobb ha fedve marad.- vissza néz a vadőrre, kihúzza magát és a háta mögött fogja össze a kezeit. -Fogalmam sincs hogy mennyire lehet veszélyes. Ezek közül a csecsebecsék közül sok volt amelyik értékes, hasznos dolgot rejtett, vagy valami egyéb... különlegességet. De akadt olyan is, ami egy végeláthatatlan labirintusba vezetett, tele csapdákkal és azzal a bódító légkörrel, ami az áldozatot egyre csak beljebb hajtotta. -hallgat egy keveset- Mond csak fiacskám! Milyen viszonyban voltál a családoddal?-
ez a kérdés megakaszt és zavartan pillantok hol a proffra, hol Gravesre. -Hát... Nem volt az igazi. -felelem szűkszavúan, ám annál beszédesebb arckifejezéssel. - A dédnagyanyám volt az egyetlen akivel úgy.. ténylegesen jóban voltam. Bár nem sokáig ismertem. -eltűnődöm, de felesleges, jól tudom magam is, hogy rajta kívül senki nem akadt. Esetleg Nox, de neki nem sok köze lehet a medálhoz így hirtelen legalábbis a hátteréhez semmiképp.
A válaszomat követve Festerworth professzor tekintete Gravesre siklik. -Ez esetben, én nem kísérleteznék vele. Az egy fő, jobb a semminél, azonban túl kis esélyt ad a... -körbeforgatja a szemeit keresve a megfelelő szót elméje zugaiban - A kevésbé fájdalmas végkimenetelre.-
Amit hallok, igen nehezemre esik elfogadni. Voltaképp most közölte a proff hogy basszam ki az ablakon. Pengevékonyra préselődik a szám akarva akaratlanul is.

Megrándul az arcom, de végső soron sikerül uralkodni magamon. A fogaim között szűrve veszem a levegőt, aztán lassan kifújom hogy a hangom se remegjen a visszafogott dühtől. Valahol mélyen megdöbbenek, hogy egy percen belül kétszer is ki tud akasztani a kölyök, és annak ellenére szóvá teszem ezt, hogy a prof is köztünk van.
- Tudod kurvára át kéne gondolnod amit mondasz, és ahogy mondod. Az ész nélküli pofázás gyakran okozhat kisebb-nagyobb zúzódásokat, és nyolc napon belül gyógyuló egyéb sérüléseket. Villantok egy hűvös mosolyt a kölyökre, aztán csak hallgatom a professzort és persze levonom a saját következtetéseimet is. Világnagy sóhajt eresztek meg az ég és az ott lakó őrült istenek felé, aztán végre megszólalok.
- Oké professzorom, szóval meg kell keresni a helyszínt, és ott tovább kutakodni. Remek-remek-remek. A kérdés, hogy mennyire veszélyes a holmi? A kölyökre veszélyes lehet? Vagy ez csak valami habókos ősének egy hülye vicce, ami valamiért fennmaradt az évszázadok alatt, és csak idegesíteni akarta az utókort? Esetleg valami egyéb támpont, információ, jótanács?
A végén ide-oda villan a tekintetem a prof és Cody között, mert a kérdés bizony mindkettőre vonatkozik. Szeretném, ha az egésszel nem kéne foglalkoznom, de már sejtem hogy mi lesz a dolog vége...

Nem. Graves és én kellően mások vagyunk. Kismilliárd szempontból. És ez így van rendjén. Ezt már az elején tisztáztam magamban, hogy borzasztó ostobaság lenne hasonlónak gondolni őt meg engem. Kezdve az évekkel, az ebből fakadó tapasztalatokkal, alap mentalitással, azzal hogy ő számomra egészséges felnőtt férfi ember, egészséges indentitással meg ilyen apróságok... és a sor valószínűleg még jó hosszú lenne.
Azt viszont valóban megengedtem magamnak, hogy feltételezzem, hasonló élethelyzetek mindenkivel előfordulhatnak. Tévedtem. Sebaj. Elgondolkoztatnak a szavai és kibukik belőlem olyan nyitott arckifejezéssel, ami már már valóban hívogathatja a tenyerét. -Ne vedd magadra, de ez a mentalitás, elém egy olyan személyt fest, aki nem tudja elfogadni, kérni, vagy felismerni a segítséget... Bár ez egy nagyon felületes benyomás, azt meg kell hagyni!- teszem hozzá gyorsan szinte már mentségképp, hogy amúgy nem az volt a cél hogy bárminemű elemezgetésbe kezdjek. Csak kibukott.
A patrónus továbbra is lenyűgöz és csodálattal tölt el. Bele gondolva, a családomból senkiét nem láttam sosem. Mielőtt azonban elindulna a gondolatmenet elzárom a csapját.
Biccentek egy szelíd mosollyal -Igen tanultam. -aztán a mosolyom kissé kimerevedik. -Én azóta se fejtettem meg, mi közös lehet bennem egy szarvasbogárral, de valóban, ameddig ellátja a funkcióját, nem lehet okom panaszra, vagy bármire. -nyugtázom,. És ez valóban így igaz. Noha attól még foglalkoztat a kérdés.
A professzor megigazgatja a szemüvegét, ami minduntalan félre csúszik. Mintha túl nehéz lenne a lencse, keskeny az orrnyerge, és nagy a tartó ív... vagy én nem is tudom! -Matlock!- röpke kézfogást indítványoz, valószínűleg nem sűrűn látják egymást a vadőrrel és a proff még a hivatalosabb formáknál van megragadva. Olyan arccal hallgatja végig Gravset mintha most ivott volna meg pár liter kávét és kipeckelték volna a szemeit. -Amiben tudok segítek. - nem is lett volna más választása. Meghallgatja a pár szavas beszámolót és pálcáját előszedve átveszi Gravestől, és alaposabban szemügyre veszi. Közben nagyokat hümmen. -Mond csak fiam, a családodból járt valaki a Roxfortba?-
A kérdést pillanatra nem találom lényegesnek és semleges hangon, automatikusan megadom a választ.
-A dédnagyanyám. Meg még páran biztosan.- A proff biccent, bennem pedig felsejlik valami, de még nem visszafogom a gondolatot. Festerworth néha el el motyog valamit, ellő pár varázslatot a lebegő ékszeren, ami leginkább szarik az ő fejére is, aztán nagyjából öt perc után közli mire jutott. - Hogy mi van benne, azt nem tudom így megállapítani, mindenesetre régóta ott lehet és ketté van választva. -tovább szemléli, ezúttal közelebbről. -Holdkőbe vésett rúnákkal van lezárva a két oldal. Ezt a módszert valamikor az 1700'-as évek legvége körül használták. Mégpedig olyan varázslatokhoz, amikor az elzárt dolog, a kulcsa lehet valaminek. -Elhallgat, Gravesre pillant a szemüvegén át. -Tudom, hogy ez nagyon ködös, de sok ilyen kulcsféle maradt fenn és mindegyik valami mást rejtett, és nyitott ki, vagy tárt fel. Druidákra volt jellemző, hogy ezzel a módszerrel rejtettek el valamit, és mindenképpen akkor tudtak csak vele mit kezdeni és a két félben elzárt valamit egyként használni, ha a megfelelő helyszínen voltak. Szóval... Ahol megnyílt, azon a helyen érdemes tovább bogarászni. -szemléli még pár pillanatig a tárgyat érdeklődve és a rá vésett néven motyog még elgondolkozva. - A név miatt azonban, ha szabad, élnék a gyanúperrel, hogy nem sok jót jósol akármiről is legyen szó. -összehúzott szemekkel néz fel mindkettőnkre, mint aki egyszerre óvva int és valahol vádol, hogy mi a szarért is akarunk mi ezzel a vacakkal foglalkozni?!

Szűk mosoly jelenik meg az arcomon, és valami megmagyarázhatatlan okból hirtelen kedvem lenne pofán vágni a srácot. Talán a puszta feltételezésért, hogy hasonlónak hisz minket. Csomót kötök a gondolatra későbbi rágódás céljából, elvégre nem kéne ennyire kibillentenie a lelki egyensúlyomból.
- Nem, nem igazán. A jóisten sosem mosolygott rám így. Vagy tepertem egészen addig amíg el nem értem valamit, vagy hagytam a francba és nem foglalkoztam vele tovább. Sosem pottyant az ölembe semmi.
Elfordulok a sráctól egy pillanatra mert jelez a pókösztönöm, és lám-lám, a távolban a szürkületből lassan kibontakozik a professzor. Sietősen kapkodja a pálcika lábait, magasba emelt orral, furán álló szemüveggel. Mint mindig. De legalább komolyan vette a kérésemet, és mégiscsak tanár... Elmosolyodom, és egy hirtelen jött őszinteségi rohamomban még a srácnak is korrektül válaszolok.
- A medve? Nem tudom. Semmi különös. Talán már tanultad, de a patrónus általában az ember szellemiségéhez passzoló állat formájában jelenik meg. Ezt néha komolyabb trauma megváltoztatja, de ez meglehetősen ritka. Szóval nem tudom miért lett az, ami. Részemről a legkevésbé sem érdekel a formája, amíg elvégzi a dolgát. Például üzenetet ad át, vagy elkerget egy kóbor dementort.
Vonok vállat továbbra is mosolyogva, aztán biccentéssel fogadom a profot.
- Festerworth professzor, köszönöm hogy idefáradt, szükségünk lenne a segítségére. A kölyök Cody, és ez a problémás ékszer hozzá tartozik...
Néhány szóban összefoglalom amit tudunk, udvariasan kihagyva a találgatásokat és azt, hogy pontosan hogyan is akadtam rá a kölyökre.

A levelek felett folytatott eszmecsere Noxal és azok tartalma, kizárja hogy az anyja innen onnan származna. De nem állok neki firtatni mert nem csak a nyakát tekerné meg a történetnek, de még jól seggbe is rúgná, az ha neki állnék kiselőadást tartani a családról és a viselt, vagy épp nem viselt dolgairol szokásairól. Főleg úgy, hogy nagyrészével papír formájában én is most ismerkedem csak. -Igen, ezért nem találtam fontosnak, mert leginkább csak spekuláció jutott eszembe...-nyugtázom.
Így utolsó évemben érzem úgy, hogy ugyan felkészült semmiképpen nem vagyok, de már el tudok indulni némi háttértudással és ötlettel. És bár eddig nem jutottam sokra, most ölembe csöppent egy furcsa segitség. - Te veled már elő fordult, hogy valamire hosszú időn át, kiemelt figyelmet forditottál, és semmi eredményt nem értél el, aztán egyszer csak csőstül szakadt a nyakadba az egész?- merengek és bár költöinek hangozhat, komolyan érdekel ez általános jelenségnek számít és csak én vagyok egyenlőre csíra és tapasztalatlan... vagy csak ilyen fura humora van az életnek. Vagy az ember magának idézi elő még ezeket is?
És igen. El kell ismernem ha a hivatalos oldalt választanám, még annyira sem lennék részese az egésznek! - A válaszok jobban foglalkoztatnak, vagy hogy a medál miféle válasszal szolgál, vagy csak ujabb kérdést vet fel, esetleg lezár mindent..- merengek el - már olyan ötletek is eszembe jutottak, hogy be fog szippantani és örökre benne ragadok. Vagy hogy valami áldozati ékszer.- elvigyorodom, bár van némi kétségbeesett felhangja annak a vigyornak - tulajdonképpen Lilitha-ékból kiindulva ezen sem csodálkoznék. De lehet a te ötletedet is kiprobálom egyszer. Hátha bejön.- morfondírozok olyan arcot vágva, mint aki tényleg komolyan elgondolkozik az unikornisos lehetőségen.
- Már majdnem kimondtam, mennyire jó hogy nem örököltem a szüleim elmebaját.. de rá kellett jönnöm, a magam modján én is kellően el vagyok baszva...- megállunk és én is inkább elhallgatok. Graves patronusának alakja pedig határozottan meglep és fellelkesít. - Azta! Ez rohadt menő!... ömm... mindig is lenyűgöztek a patrónusok és az alakjaik.- magyarázom a férfira, majd a patrónus után nézve - hogy hogy.. honnan jött a medve? Mármint, passzol hozzád. Van valami emléked az állattal kapcsolatban, vagy ez így...??- elhallgatok, tulteszem magamat az első meglepetésen és zavaron ami ilyenkor feljön és összegzem, ami igen konkrétra sikeredik az előzőkhöz képest. - Tulajdonképpen arra vagyok kíváncsi, mi zajlott le benned mikor először megidézted? Mi volt az, ami miatt ezt a formát öltötte nálad? - hirtelen hallgatok el, aztán folytatom tovább ugyanazzal a lelkedsedéssel- Fogalmam sincs illik-e ilyesmit kérdezni, de nagyon érdekel. Mindenkinél érdekel. Csak a legtöbben nem tudják megfogalmazni...-toldom még meg. A végére egészen vissza fogom magamat. Csak a szemeim csillognak az érdeklődéstől. Pont úgy festek, mint egy kiskölyök aki elöször találkozik egy lego-kamionnal. Bár amint észre veszem magamat, igyekszem vissza rendezni a helyzethez méltó komolyságom, és mondjuk egy fokkal szolidabban lelkesedni.
A professzor neve mindig is arra emlékeztetett, mint mikor arra gondolok, hogyan hangozhat a németeknél a tüsszentés... Graves leendő válasza mellett felpiszkálódik bennem igen élesen, vajon a proff mit fog tudni az ékszerrel kezdeni???
Hamarosan kiderül, mert pár perc mulva valóban felbukkan nyeszlet alakja a láthatáron.

Lazán vállat vonok, elvégre az elsőszülöttség még nem feltétlenül jelent sokat, és ezt bizony meg is mondom.
- Lehet, hogy az elsőszülöttség nem jelent semmit. Lehet, hogy Nox édesanyját örökbefogadták, vagy épp csak balkézről érkezett gyerek, és még van vagy ötven hülyébbnél-hülyébb magyarázatom arra, hogy ez miért jöhetett - vagy nem jöhetett létre. Ez inkább találgatás, mint a tények... és épp ezért az ilyesmivel vigyázni kell. Szorítkozzunk a konkrétumokra.
Sóhajtok fel, mert a dolog egyre zűrösebbnek tűnik, és még az is lehet hogy csak egy igazán fura család még furább hagyományairól. De amíg nem vagyok benne biztos, addig sajnos nem engedhetem el a dolgot.
- Tulajdonképpen az aurorok és a Minisztérium bevonása a legjobb ötlet, de akkor jó eséllyel sosem tudod meg az igazi okokat, és pláne nem kapod vissza a cuccot. Tartogassuk ezt a megoldást arra az esetre, ha már nincs más ötletünk.
Közben kiérünk a rengeteg szélére, én pedig megtorpanok és megállítom Codyt is, itt az ideje hogy idehívjuk a szakértőt. A medált a földre ejtem, aztán egy suhintással idézek egy patrónust, ami elcammog a kastély épülete felé.
- Nna, gondolom pár perc és megérkezik Penbert Festerworth professzor. Gondolom lesz pár ötlete arra, hogy hogyan vizsgálhatnánk tovább a cuccot, és nem csak véletlenül nevezték ki SVK tanárnak...
Somolyodom el. Hogy őszinte legyek, nem sok bizodalmam van a nyüzüge, szemüveges kis fickóban, de ettől még biztosan jó okkal nevezték ki ide.

Sajnos a medál magasról letojja az akarat erejét. Csak békésen úszik a levegőben tovább. Mint egy betépett béka.
Graves kaphat a vigyoráért cserébe egy lapos pillantást meg egy zárkozottabb fa arcot. Nem vettem magamra, valóban nem akarom még mélyebbre ásni magamat, csak nem szeretem amikor a felnőttek így próbálnak elérni valamit. De elengedem, a képem is felenged és együttműködően válaszolok. Elvégre az én érdekemet szolgálja, ha halad az ügy. Ahhoz meg pont nekem nem szabad hátráltatnom.
-Csak az jutott eszembe, hogy Nox édesanyja volt a legidősebb nővér.. és lehet hogy a nevem jogtalanul került a fedlapra...- az esetleges értetlenségek végett némi zavarral megtoldom - A családom mindig is rá volt indulva a családon belüli hierarchiára...-nekem ez annyira középkori hogy elmondani nem tudom. De hát ezek ők...- Kutatni meg azért kezdtem mert elökerültek a szüleim. És enyhén szólva félek. Fogalmam sincs mire számitsak tölük, vagy azt, hogy tudják-e hogy élek. - nevezhet bárki nyámnyila takonynak, vagy aminek akar. - Az a tíz év amit kaptam belőlük nem a legbiztatobb képet festi elém róluk. Nem állítom biztosra, hogy pont ez a vacak fog segiteni bármiben is, de ad egy támpontot.- Gravesre nézek- ha egyszer eléjük kerülök újra, szeretném tudni kikkel állok szemben. - azt az egyszerű elvet vallom etéren, hogy "ismerd az ellenséged" még ha nem is kifejezetten az ellnségeim, és még ha végül nem is én kerülök szembe velük.
-Talán valóban a felnőttekre kellene hagynom az egészet. Aurorokra, vagy bárkire...- mondom ki a nyilvánvalóan logikus megoldást, aztán folytatom a gondolatmenetet, amiből leszűrhető hogy valahol kicseszettül tanácstalan vagyok és az hogy nagyon nehezen kérek segitséget, csak ront a helyzeten. - De három éve bukkantak fel, úgy hogy elvileg a birtokkal együtt pusztultak, és ahogy jött a nyom, úgy el is vesztek. Azóta semmi.

Bólintok egyet, részben codynak részben pedig magamnak. Muszáj lesz bevenni valakit, és már sejtem is hogy ki lesz. Talán túlságosan is kézenfekvő, de egy sötét varázslatok kivédése tanár jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy kiderítsük mennyire ártalmas ez az izé. Annyira belemerülök a gondolataimban - mivel több is van -, hogy egy pillanatig fel sem tűnik amit a srác mond. Beletelik két-három másodpercre amíg kapcsolok, és felé fordulok.
- Hé, hé, mit is akartál mondani? Fejezd csak be szépen azt a mondatot. Bármilyen részlet fontos lehet, úgyhogy jobb lenne ha nem titkolnál el semmit. Különben csak még jobban elásod magad, és szerintem te nem ezt akarod...
A hatás kedvéért még megvillantok egy mézes-mázas mosolyt, aztán elhallgatok és remélem hogy megoszt további részleteket is. A kezdeti félelmeim kezdenek kissé elcsitulni, és bár biztosan nem egy szokványos varázstárggyal van dolgom, de az ösztönöm azt súgja hogy nem is a világvége egyik eszköze ez... Mindenesetre erőből bámulom továbbra is a pálcám végén, hátha a puszta akaratom változtat valamin.

-A szakértőhöz fordulást elsőnek, most jobban preferálom magam is..-jegyzem meg oldalra pillantva ártatlan képpel, noha nem áll szándékomban kibújni a felelősség alól, de hát... nem én mondtam ki, csupán megerősítem. Reménykedve, nem csak a mézes madzaggal szórakozik és utána közli hogy takarodjak a tanárnőhöz ő meg innentől átveszi.
-Tud a medálról, látta már a nyakamban. A nevem még születésemkor lett rá vésve, ennyiről tudok.. Legutóbbi viszont látásnál nem került szóba ugyan, meg máshogy sem került elő. Bevallom nem figyeltem, de ha felbukkanna egy név az enyém helyett, akkor valószínűbb hogy...- elhallgatok mert eszembe jut valami képtelen gondolat, végül lezárom egy rövid befejezéssel a feltörő habosított fostengert ami megrohamozni készüli az agyamat - hogy az anyjáé lenne.. -
Hallgatok egy sort, rendezem az eszemet. Azon tűnődöm vajon jó ötlet lenne-e felhozni, miért kezdtem kutakodni..Noha jelentéktelennek tűnhet az ok egy idegennek. Jó ötlet-e Graves-sel ilyesmit megosztani? Ha a medál ügyében elindul/unk bármerre is, nem árt ha tudja én miért kezdtem neki, ha más nem, mellékes infó lesz belőle.
Ugyan látszik rajtam hogy kikívánkozik ez az, egyenlőre mégis hagyom lógni az egészet.

Mosoly terül el a pofámon lustán, mintha nem is akarnám igazán. Pedig ez most egészen őszinte.
- Akkor úgy veszem, hogy meg is egyeztünk. Na keressük meg a házvezető tanárodat. Vagy inkább egyből menjünk egy szakértőhöz? Azt hiszem az utóbbi jobb megoldás lenne... Hangosan gondolkozom csak, de legalább Cody is úgy érzi hogy része a döntési folyamatnak. A fegyelmezés a kószálás és az animágia miatt várhat, a medál ügye azért egy fél fokkal fontosabb ennél.
- Á, értem, szóval rokon. Azok fontosak. Mondd csak, az unokanővérnek sincs fogalma erről az egészről? Vagy egyedül téged érintett eddig a családban ez a dolog? Csak a te neved jelent meg rajta?
Irgalmatlanul kicsi ugyan az esély hogy Nox EBBE is belekeveredett volna, de jobb utánajárni, még mielőtt csúnyán meglepődök... Noxból szinte bármit kinézek, akár azt is, hogy köze van ehhez...

-Á! Á hogy úgy! Ezt nem lesz nehéz tartani. Azt hittem.. Hm. Mindegy is, ez így rendben. - Valahogy olyan... totális lakat alá helyezésnek hangzott. Jó így is érdekes lesz pár dolgot megoldani. - A medállal egyébként leginkább szünetekben bajlódtam. Több napos magán kirándulásokat nem igen hagy jóvá az iskola. Főleg nem indok vagy valami ép kézláb ok nélkül. Tilosban meg főleg nem probáltam kivitelezni, egy ilyen kiruccanást. Azért ennyire nem érzem magamat fenegyereknek. - toldom még meg.
-Csak egy találka. - vonom meg a vállamat, valahogy nem feltételezem, hogy ismernék egymást, noha Nox kit nem ismer innen onnan? - Régi ismerős. Vagyis.. gyakorlatilag az unokanővérem. - erősítem meg magamban is a nemrég elő bukkant felfefezést. -Miért?- nézek Gravesre érdeklődve.
Elmebetegek, elraboltak, köcsögök és kurvák. Hát nem virágzó családfa?

- Á, nem vagyok hülye, én is ide jártam, tudom hogy megy ez. Ha akarnánk se tudnánk folyamatosan itt tartani, szóval ezzel nem is erőlködnék nagyon. Meg nincs is értelme. Oda mész ahova akarsz, és ahova az iskola enged. Ennyi elővigyázatosság már elég. Én csak azt mondtam, hogy nem kéne a világban ide-oda rohangálni, mindenfélre ismeretlen és gyanús ékszer eredetét keresgélve. Viszont ha a házvezető tanárod, vagy akárki a szigorúan vett tanári karból megengedi, akkor persze csinálhatod. Ez az ő hatáskörük, nem az enyém...
Vállat vonok, mert ez a része már csak érintőlegesen foglalkoztat. Sosem voltam fogékony a különböző pedagógiai elvekre, én inkább a hatalomban, az erőben, és ezek tiszteletében hiszek. Vagyis hogy az erősebb kutya baszik. Nox nevének említésére azért felszalad a szemöldököm. Ritka, hogy iskolán kívüli tevékenységeket engedélyeznek a diákoknak. Pláne, hogy egy ribanc társaságában teszi ezt.
- Megkérdezhetem, hogy mi ez a program amit el kell halasztani, és hogy ki ez a Nox?
A hangom semleges, érdeklődő, és a tekintetem is visszavándorol a medálhoz egy kis időre. Pedig rohadtul érdekel.

Azért az unikornisos részre én is majdnem felröhögök. - Gyönyörű lenne...- a következökre viszont már a számat kezdem rágni belül és nagyokat hallgatok. Látszik rajtam hogy újra és újra elkezdenék beszélni, de mielőtt az első hang elhagyná a számat visszavonok mindent. - Kétség kívül ez így logikus.-ismerem el végül.- Ha bármi hír van.. szeretnék értesülni róla. - kiül a csüggedtség a pofámra. - És meddig kellene a sulin belül maradnom?- nem nyafogok, egyszerűen érdekel. - Vagy úgy mit takar ez pontosan, mik a határok? Hétvégente Roxmorts meg a hasonló hülyeségek is kilőve? - bár ott pont nincs sok dolgom. - Nyárig? Esetleg ameddig meg nem oldódik? - annyira nem viselem jól a bezártságot. Főleg most Olivia levelei után amikben Nox-szal mindkettőnk számára igen érdekes dolgok bukkantak elő. Azért eléggé feszélyezve érzem magamat annak gondolatára, hogy esetleg ameddig meg nem oldodik... ki tudja az meddig tart... Sohajtok egyet - Elismerem szarul érint, a gondolata, hogy kimaradok. És nem azért mert hú de fasza buli lenne!- felszalad egyik szemoöldököm a gondolatra -akkor szopnék le egy sörétest és löném fejbe magamat, ha ezt bulira venné bárki...! - Megcsoválom a fejemet kissé megzuhannak a vállaim, hallgatok egy sort. Aztán megadóan megjegyzem, noha inkább magamnak, amolyan füzet szélre emlékeztetönek - Minden esetre, Nox kap egy baglyot, hogy a jövő hét ugrott.

Elnyomok egy feltörő nevetést.
- Régiségkereskedő. Aha. Nagy ötlet. Én nem ajánlom. Egyrészt amíg nem tudod hogy ez az izé mire képes, addig felelőtlenség. Másrészt ki tudja, ha meztelenül, rózsaszín plüssunikornissal táncolod körbe háromszor, akkor lehet hogy örök gazdagságot bizotsít. A hangomból azért érezheti hogy a második eshetőség kissé valószínűtlen. - Én inkább valami szakértőnek mutatnám meg... de legalábbis egy tanárnak, akinek van tapasztalata ilyesmiben. Sötét varázslatok kivédése, gyötrő halál elkerülése, tudod... ilyesmi. És épp ezért tartom hülye ötletnek azt is, hogy a saját szakálladra nyomozgass, egyedül. Tizenhat éves vagy vagy mittudomén mennyi, és még csak hozzá sem szagoltál azokhoz a varázslatokhoz, amire itt szükséged lehet. Persze... lehet hogy valahogy rád van kódolva ez az izé, és senki más nem tudja rendesen használni. Nem tudom. Épp ez a lényeg. Túl sok az ismeretlen, és egy diáknak nem kéne kockáztatnia. Erre vannak magasabban képzett emberek is...
Magyarázok tovább, összeszűkült szemmel vizsgálva a lassan forgó medált a levegőben, mintha csak a puszta nézéssel ki tudnék csikarni belőle bármit.
- Hogy miért érdekel ennyire? Ez a dolgom, többek között. Biztosítani a Rengeteg és az iskola közti egyensúlyt, de ami fontosabb, hogy vigyázzak a felelőtlen diákok seggére. Mondjuk ahhoz képest, hogy mennyi hülyét kísértem már ki az erdőből, a fizetés nagyon szar... de legalább néha érdekes problémákba botlik az ember. Mint ez itt. De én csak egy vadőr vagyok, főleg a fizikai fenyegetések elhárításában vagyok jó... épp ezért, ahogy már mondtam, jó lenne bevenni a buliba valami szakértő tanárt, akinek van tapasztalata a sötét varázslatok terén, vagy akár a nyomozásban..
Megeresztek egy halvány mosolyt a srác felé, remélhetőleg eloszlatva az összes kétségét.

Lehet clubbot kéne alapitani a paranoiásoknak, bele értve magamat is. Érdekes lenne, kinek mi váltja ki. Vajon a suliból hányan jönnének el a délutáni szakkörre?
Biccentek egyet. - Elég szar kezdet. De sajna csak ennyi van egyenlöre. - figyelem a reakcióit. Aztán a lezárást valoban olyan arccal fogadom, amiről süt, hogy beletrafált, nem tetszik. Hallgatok egy rövidet, aztán igazából, kekeckedés, vagy különösebben heveskedő tiltakozás helyett inkább csak válaszokat szeretnék kapni, szóval ennek érdekében kérdezek. - Az elsőt értem, és annyira nem bánom. Gondoltam rá, hogy akár régiség kereskedőnek megmutatni.. vagy valami hasonlonak. De eddig nem tudott senki semmit mondani....- Hallgatok egy ujabbat - Azt viszont, hogy maradjak az iskola falai között.. Miért? Veszélyben lehetek? Vagy inkább láb alatt?- aztán felmerül az összes többi esemény, a folyamatban lévő ügyeim. - Nem tudnék segiteni? Bevallom nehezemre esne a seggemen ülnöm, úgy, hogy más intézkedik és a végén megint csak egy szaros levelet kapok, hogy... "sajnálattal tudatjuk, szeretett vadőrünket és kedves tanárunkat elnyelte a mocsár valahol wales környékén. A medál pedig örökre elveszett." - közben úgy teszek mintha az egészet valoban valami levélből olvastam volna fel. - Igen szarul érezném magamat, hogy az én vackom miatt lesz esetleg bajotok...- Aztán megtorpanok és hosszabban nézek Gravesre. -Amúgy... hoghogy kérés nélkül így rárepültél az ügyre? Félre ne érts, örülök, csak... vadőr vagy.. - dünnyögöm most már bizonytalanul - Nem lenne kötelességed foglalkozni vele.- nem genyozok, csak határozottan értetlenül állok a helyzet előtt. Ennyire jó fej lenne, vagy mi a franc? Simán "elkobozhatná", és leadhatná a minisztériumba, vagy ahová akarja. Meglepett. Noha fingom sincs az előéletéről, szóval.. ki tudja! Azt egyenlőre meg sem említem hogy van egy kissebb halom dolgom Londonban. Egyenlőre leköt, hogy szerinte miért kéne a kastélyban maradnom.

Amikor Cody előrángatja a medált, akkor lassan előhúzom a pálcámat. Nem szívesen érek hozzá egyelőre, még akkor sem ha a sráccal nem tett semmit. A paranoia végtére is hasznos dolog.
A medál lassan forog a levegőben, mintha csak a pálcám végével tartanám, én pedig összeszűkült szemmel figyelem. Hagyom, hadd járjon körbe legalább kétszer, igyekszem szemre vételezni az összes látható részletet - persze ezek nem mondanak semmit. Amint végeztem a látható dolgok vizsgálatával, pár mozdulattal ellövök egy fürkészbűbájt is. Zéró eredménnyel. Elhúzom a szám.
- Szóval csak annyit tudunk, hogy öreg a cucc. Csicsás kelta indákkal, amik vagy jelentenek valamit, vagy nem. És aztán itt ez a két walsei helység. Nem a legbíztatóbb kezdet.
Sóhajtok egyet aztán odébb húzódom az ékszertől. Nem igazán tetszik nekem ez az egész, és bármennyire is szeretnék is utánajárni a dolognak, egyedül ordas nagy baromság lenne. Be kell venni a tanároktól valakit, egy másodikat, aki kihúzhatja a szarból az elsőt ha gond van. Grimaszolok egyet, hiszen bármennyire is igazam van, semmi kedvem hozzá. Codyra pillantok.
- Jó lenne kideríteni, hogy mi ez az egész. Sötét mágia is lehet a dologban, és azzal nem boldogulnál, szóval... be kell vennünk egy tanárt, neked pedig itt kell maradnod, az iskola falai között.
Nincsenek kétségeim, a srácnak ez nem fog tetszeni, így lélekben villámgyorsan fel is készülök a foscunamira, amit rám borít majd.