2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Amelia Graves, de a barátainak csak Amy Születési hely és dátum: Los Angeles, USA, 1982.02.12. Csoport: Griffendél Patrónus: macska Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Nyolcadik évfolyam, Látványmágia-szak: előkészítő évfolyam Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - kiemelkedő, Átváltoztatástan - kiemelkedő, Mágiatörténet - tehetségtelen Kihez tartozol: Graves-család
Jellem: Kíváncsi, kalandvágyó természetem világéletemben arra sarkalt, hogy felfedezzek mindent a környezetemben. Kérdéseket tettem fel, válaszok után kutattam, majd pedig annyiban hagytam, ha ráuntam... Hiszen nem vagyok egy kitartó alkat, otthon halomban állnak az elkezdett, majd idővel befejezett hobbik bizonyítékai. Kislányként csatlakoztam a kórusba, majd néptáncba fogtam, szteppeltem, naplót írtam, beléptem a művészeti klubba, a zongora-szakkörbe, végül mindet otthagytam egy bizonyos idő múltán. Volt olyan is, amit hónapokon át űztem, ami tőlem valóban szokatlan, de hát minden jónak vége szakad egyszer, nem igaz? A mágia volt az, amelyben teljes mértékben sikerült kiteljesednem, hiszen ez a világ napi szinten lep meg mindenféle újdonsággal. Pillanatról-pillanatra tárul egy egészen új oldala a szemem elé, ez pedig teljes mértékben lenyűgöz. Vonzanak az izgalmas, rejtélyes dolgok, a mágia pedig... Hát, szerintem életem szerelme. Imádok boszorkány lenni, szeretem, hogy olyan hatalmam van, amely nem mindenkinek adatik meg. Fura ez, hiszen alapvetően nem vagyok egy parancsolgatós alkat, leginkább olyasvalaki, akit mások irányíthatnak. Na, nem teljes mértékben, a sarkamra állok bizonyos helyzetekben, de van olyan, amikor a békesség érdekében hagyom magam. Hiába vagyok makacs, hajthatatlan, néha már-már utálatos, azért még én is felismerem, ha arra van szükség, hogy valaki engedjen.
Kinézet, megjelenés: Azt hiszem, a családunkban már-már alapkövetelmény a világosnál is világosabb bőrszín, hiszen mind én, mind pedig Chris ezzel rendelkezünk. Mindezek mellé pedig tengerkék szem párosul, no meg szőke haj, mely esetemben elég hosszú. Adok a megjelenésemre, szeretek csinosan öltözködni, de nem igazán köt le a divat, inkább igyekszem a saját kényelmem és ízlésem szerint összedobni a ruhatáramat. Nem vagyok olyasvalaki, aki híve lenne a magamutogatásnak, de prűdnek se lehetne nevezni, leginkább igyekszem a mindennapokban az arany középutat választani. Általában olyan ruhát veszek fel, amely nem annyira hivalkodó, hogy minden szem rám tapadjon, de nem is olyan unalmas, hogy beleolvadjak vele a tömegbe. Sportos alkatom van, tekintettel arra, hogy reggelente sokat futok, hiszen leginkább ez kapcsol ki, mostanában pedig elég nagy szükségem van egy kis feltöltődésre...
Előtörténet: Los Angelesben születtem, vagyis születtünk, hiszen Chris és én egyszerre láttuk meg a napvilágot. Ami pedig az igazat illeti, a későbbiek folyamán is megtartottuk eme jó szokásunkat, hiszen szüleink elmesélése alapján szinte mindent egyszerre csináltunk. Egyszerre álltunk lábra, egy-két nap eltéréssel kezdtünk el beszélni, egyszóval igazi ikrek voltunk. Végül, ahogy teltek-múltak az évek, mindkettőnk érdeklődése teljesen más irányba fordult, nem ragadtunk le ugyanannál a dolognál. Mindketten céltudatos személyiségek vagyunk. Míg Chris kérdéseket tett fel a család másik felét illetően, addig én tizenhat éves koromban fogtam magam, megszöktem az Ilvermorny-ból és elutaztam New York-ba, hogy felkeressem őket és válaszokat kaphassak minden kérdésemre. A tervem nem jött össze, elég hamar fülön csíptek a nagyvárosban, visszavittek az iskolába, otthon pedig egy életre szóló fejmosást kaptam. Komolyan, még soha életemben nem láttam aput annyira idegesnek, elég szépen kiakadt, az eset után pedig még hónapokig hét lakat alatt őrzött... Fogalmam sincs, miért van ilyen rosszban a családunk másik felével, de az akkori kirohanása bőven elég volt arra, hogy egy ideig letegyek a családunk egyesítését célzó terveimről. Egy ideig. Az Ilvermorny-ról szólva... Hát, azt hiszem, életem legboldogabb napja volt, amikor a testvéremmel együtt megkaptuk onnan a levelünket. Míg Chris a Wampusba, addig én a Thunderbirdbe kerültem, habár soha életemben nem éreztem magam kalandornak, bár erre elég szépen rácáfoltam a későbbi kiruccanásom során. Imádtam az ottani életet, egyszerűen mindent és mindenkit szerettem ott, rengeteg barátom volt, majd évekkel később megismertem a négy évvel idősebb Norát. Lehengerelt a személyisége, habár elég balhés csaj volt, de nekem volt szerencsém a másik énjét is megismerni... A szeretetre, biztonságra vágyó Norát, aki csak mások előtt igyekezett menőnek tűnni, de amikor kettesben maradtunk, előbújt belőle a kislányos énje. Ami nem is csoda, hiszen még csak tizenhárom éves voltam, amikor velem kezdett el barátkozni, így pótolva az elmaradt gyermekkorát. Nem érdekelt, hogy ő tizenhét, az sem számított, mennyire balhés, a rajongásig imádtam. Chris sohasem kedvelte, de az én kedvemért megbékélt vele, amiért örökké hálás leszek neki. Tizenöt éves koromban állt be az a korszak, amikor a srácok kezdtek el érdekelni, habár az én figyelmem leginkább egy Jack nevű fiú, vagyis inkább férfi irányába terelődött, aki akkor volt 22, és történetesen pont akkoriban kezdett el járni Norával. Az elején szenvedtem, nehéz volt feldolgoznom magamban a tényt, miszerint Jack Norába szerelmes, elvégre láthatóan odáig voltak egymásért. Én pedig odáig voltam Jackért, szóval valamiféle édes gyötrelmet éreztem, amikor – Norának hála – a közelében lehettem. Végül Nora teljesen kifordult magából... Jack mellett is pasizott, mindennap más ágyában ébredt, nem vetette meg a drogokat, én pedig sokszor sírásig veszekedtem vele. Fájt látnom, mi lett belőle, mindezek mellett pedig azt is fájt végignéznem, miként bánik azzal, akit én sokkal, de sokkal jobban képes lettem volna megbecsülni. Nem sokkal később Nora élete véget ért, Jack pedig eltűnt... Depresszióba zuhantam, hónapok kellettek ahhoz, mire képes voltam annyira összeszedni magam, hogy sírás nélkül nézegessem végig a fényképes albumainkat. Anyuék pedig pont abban az időszakban ajánlották fel, hogy az egyetemi képzést talán a Roxfort falain belül kellene elkezdenünk. Belementem, habár sejtettem jól, hogy apu szándéka az, hogy távol tartson az önkéntes családfa-kutatásomtól. Sohasem mondta ki nyíltan, mennyire nem tetszik számára az egész, de láttam rajta... A tekintetében. Mindenesetre, elutaztunk Angliába, én pedig még örültem is annak, hogy nem kell a kellemetlen emlékek helyszíneinek közelében maradnom.
