2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem kommentálom túl, ha jó a temetés, akkor legyen az. Tényleg megpróbálok a magam módján ezúttal viselkedni, legalább valamelyest. Persze azért nem viszem túlzásba, nem szokásom, de a bosszú Nick jól sejti nekem is fontos, csak azt nem tudja, hogy egy ízben már megtettem és mint tudjuk a bosszú nem sok mindenre jó csak arra, hogy feleméssze a lelkedet. Most elvileg megvédeni akarjuk Sashát, de ha megtaláljuk a szüleink gyilkosait teszem azt, akkor vajon csak úgy átadjuk őket az auroroknak, vagy sem? Azért ez elég fontos kérdés, de még sem biztos, hogy most kellene feltennem, főleg mert amúgy sincs sok időnk a készülődés alatt, ezért végül csak bólintok a bátyámnak és maradok csendben. Van, amikor egyszerűen csak jobb, ha hallgatok és kész, mert amikor nem ezt teszem, annak gyakorta van kellemetlen vége, mint tudjuk, azaz mint a többiek tudják. - Nincs mit, ez még megy. - rántom meg végül a vállamat, amikor megköszöni a nyakkendő kötést. Én nem hozok sok cuccot, de felkapom a táskámat és megfogom Nick egyik kezét. Hoppanáltam már, még anno Rasmusszal, akkor amikor... Ami miatt jó eséllyel a fenyegetés is érkezett, aminek még nem vázoltam fel számukra minden pontját, amiről igazából semmit sem tudnak, és nem is tudom, hogy mit reagálnának, ha megtudnák. - Én kész vagyok. - tőlem indulhatunk, egyébként sem szeretem túlságosan és feleslegesen húzni az időt, annak sosem láttam értelmét. Be kell jelentkezni, elfoglalni a szobánkat, aztán szépen utána járni a dolgoknak, bár még fogalmam sincs pontosan hol is kezdjük, de a családból Nick a nyomozó, ő akarja követni a szüleinket az auror pályán, tehát végül is nem is az én dolgom, hogy tudjam, hogy mi a következő lépés nem igaz?
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem gondolom, hogy a másik két S betűs huginak az gond lenne, ha én Lioneah párját fogom, ők is ott vannak egymásnak, klikkesedni pedig ér, ebből van a kevesebb veszekedés. Ha sokat lennénk négyesben, vagy keveredve, akkor nem lenne ez az igazi. Így viszont le tudunk ülni kettecskén, megbeszélni a dolgainkat, és bár a hugi sokszor harapos, engem kevésbé bánt, s vele én is kövezvetlenebb tudok lenni, Sasha nevelését pedig Serára tudom bízni. Odatartom a nyakamat, hogy megkösse rá a kendőt, s amikor kész, elismerően bólogatok. Tudom, hogy úgy nagyjából senkitől nem komálja az érintést, de én a bátyja vagyok, és úgysem érdekelnek a szeszélyei. Magamhoz vonom, és egy puszit nyomok a feje tetejére. - Köszi hugi. – Nem csak a nyakkendőért, hanem azért, hogy próbál ezúttal velünk jönni, és viselkedni. Tudom, hogy részéről ez nagy szó, főleg az én kedvemért teszi meg, de legbelül igenis bosszút akar állni a szüleinkért, és számít neki a másik két testvér is. És ez a legfontosabb. Bármennyire is lezüllöttem az utóbbi időben, ha akaratot gyakorolok, azonnal józan vagyok, már megyek is, hogy segítsek a többieknek. Még mindig család vagyunk, és ebből nem engedek. - Rendben, legyen akkor a temetés, bár kétlem, hogy valakit is érdekelne, hogy miért vagyunk Londonban. – A szüleink ellenségeiben ugyanis fel sem merül, hogy nyomozni akarunk, Sera és Sasha túl ártatlan az ilyesmihez, Lioneah pedig.. velem együtt igencsak lecsúszott alaknak számít. Végeredményben jó az álcánk. Előveszem a használt colás dobozt, és nyújtom középre, hogy mindenki megfoghassa. – A két kicsi figyeljen, ti még nem tudtok hoppanálni, tehát a landolás nem lesz túl puha. A külvárosra állíotttam, hogy ne a betonra essetek rá, hanem egy parkban a fűbe. Táskák megvannak? Akkor nosza! – Tartom feléjük, és ha mindenki megfogta, akkor már pörgünk is de csak miután kimentünk a kastély előtti udvarra, hiszen ott kap fel minket a szél. Most úgysem tehetek értük semmit, ha odaértünk, akkor tudom felsegíteni őket, s irány a szálloda. Biztos vagyok benne, hogy Sasha úgyis otthon hagyott valamit.
Kicsit felnevetek, amikor a kicsi lány szívrohamot kap, hogy ki fogom kérdezni. Pakolászunk szépen a szobában, türelmesen várom, hogy elrakja azokat a dolgokat, amiket már átválogattam. Ha nem lennének az elmúlt események tényleg olyan lenne, mintha kirándulnánk, de most komolyabb arccal fordulok felé és újra megszólalok. - Vissza térve a korábbiakra... Nem kirándulni megyünk, ezt ne felejtsd el, jó? Lehet, hogy veszélyes lesz, és mindig résen kell lenned, és ügyelned a környezetünkre, és ha bajba kerülünk, hagyj mindent hátra amit csak bepakoltunk most, mert az első az épséged, az minden nyuszinál fontosabb. Világos? - kérdezem, nem akarva ráijeszteni, de tudnom kell, hogy nem lesz-e olyan bolond, hogy egy veszélyes pillanatban visszamenjen a plüss figurájáért. Néha olyan gyermetegen viselkedik még, hogy jobb mindent, tényleg mindent előre megbeszélni. - Nem kiabálnak, de ahhoz, hogy az ember kibéküljön, tudni kell azt is, hogy min is vesztek össze. Min veszett össze Lioneah... a világgal. - felelem, de azért egy bizakodó mosolyt ejtek a megjegyzésre, hogy egészen enyhe a hangulat, aztán meghallva Nick hangját szépen leindulunk a cuccainkkal. Karba fonom a kezem és oldalra billentett fejjel gondolkozom el a dolgon. - Igen, fedősztori mindenképpen kell, de azt hiszem a temetés... Nos. - akad meg kicsit a beszédem, és elgondolkozom. Mondjak ennél jobb ötletet, vagy hagyjam meg Lionak, hogy produktívan a csapat része legyen? A kicsi mond néhány ellenérvet, amit meghallgatok, és ugyanúgy megfontolgatom, mint a saját gondolataimat. - A temetés lehet hosszabb is, ha halotti tor van, megemlékezések, és bár már azt se tudom, hogy kit is veszthetnénk még el... - kicsit elhallgatok újra, mert egy pillanat kell míg túllendülünk ezen a tényen. - De még is erre voksolnék. Egy távoli rokon miatt érkeztünk, ehhez nem kell mást tenni, mint komoly ábrázatot ölteni és feketére színezni a ruhánkat. Ehhez is kapcsolódhat bármilyen ügyintézés, például a rokon hagyott ránk valamit, de a közjegyző néhány nap mulvára ítélte meg a kihirdetését. - fűzöm tovább az ötletet, ezzel véglegesen elfogadva Lioneah ötletét. Nem akarom éreztetni vele, hogy engedtem neki, mert akkor biztosan visszakozna, hogy megint elfogult vagyok és nem kér az elfogultságomból az ötletei felé. A zsupszkulcsos utazáshoz bár nem fűlik annyira a fogam, mikor mondta Nicholas elfogadtam, hogy ez lesz a legjobb. Ahogy mondtam Sashának is, nem kirándulni megyünk, hiába vagyok annak a híve, hogy az utazást megéljük, és szívesen vonatoznék és látnék világot közben, most nem ez a cél. Sajnos most csak el kell jutnunk a-ból b-be és ennyi. A Minisztérium szerintem egyáltalán nem fog felbukkanni az ügyben, hiszen hivatalos kikérőnk van, illetve ha még is megjelenne valaki, az lenne az igazán gyanús. Végignézek futva mindenkin, mintha ezzel át tudnám kutatni a cuccaikat és fel tudnám mérni, hogy minden meg van-e, aztán a végső ámenre, és a zsupszkulcsra várva lépek közelebb. Mind a négyen érezzük a halvány bizsergető izzást amit a medáljaink árasztanak, a megnyugtató meleget, ami biztonságot sugall. A medáljaink reagálnak egymásra, ahogy egy jó családnak kell.
- Akkor jó... - sóhajtok fel megkönnyebbülve, legalább nem kell még a tanulnivalókat is magolnom, az olyan unalmas. Egyébként is: apu és anyu is nagyon jó aurorok voltak, mégsem láttam náluk semmilyen könyvet, amikor küldetésre mentek. Vagy csak nem rémlik, ezt már nem vagyok képes eldönteni, hiszen velük kapcsolatban sokszor fordul elő, hogy a képzeletet nem tudom elválasztani a valóságtól. Anyu például gyönyörű volt a képeken, de amikor vele álmodtam, még szebb lett, a kettő pedig egybemosódott, egy teljesen más ember állt előttem, amikor rá gondoltam. Ilyenkor mindig megnézek róla egy képet és helyreteszem magamban a gondolataimat, nem áll szándékomban ugyanis piedesztálra emelni. - Tessék? - ijedten kapom fel a fejem, majd pillantok hátra nővéremre, aki addigra már a szobám felé tart: - Jaj, ne már, most kirándulni megyünk... Jó, fogalmam sincs, miért gondolom azt, hogy ez a nyomozás egyenlő egy kirándulással, hiszen vagyok már annyira nagy, hogy tudjam: veszélyes lesz. Elvégre, még senki sem tudja, kik állnak a háttérben, kik küldték a fenyegető levelet Liónak és ki támadott meg engem. Személy szerint még mindig afelé hajlok, hogy egy diák volt a tettes, csak hát ebben le lettem szavazva, úgyhogy azóta nincs egy csepp nyugalmam sem. A gondolataim állandóan akörül járnak, hogy mi fog velünk történni és tudok-e elég varázslatot ahhoz, hogy képes legyek megvédeni magamat. Azért egy jó oldala mindenképp van ennek is: végre együtt az egész család, mindannyian egy cél miatt vagyunk itt és ahogy elnézem, mindenki megpróbál Nicó-val együttműködni. Ma még Lió sem kapja fel semmin sem a vizet, nem csapkodja az ajtót, és noha a bátyánk már percek óta benn van, mégsem hangzott el azóta egy hangos szó sem. - Lioneah ma rekordot dönt, nem gondolod? - huppanok le az ágyamra, miközben azt figyelem, amint Sarah pár holmimat feleslegesnek ítélve pakolja vissza őket a szekrényembe. Szeretek túlzásokba esni, ezt tudom magamról, de néha direkt csinálom ezeket, hogy anyáskodhasson felettem. Én szó szerint élvezem, amikor megpróbálja anyut helyettesíteni... Lió túl mogorva, ő két szónál nem szól többet, azt is támadólag teszi, nem szeretem a stílusát. Nicó pedig állandóan rohanásban van, ide-oda pattog, képtelen kellő időt fordítani arra, hogy megpróbálja eljátszani a családfő szerepét. Lekötik a saját gondjai. Sarah viszont mindig minket helyez előre, nála a család minden mást felülír, ezért pedig én hálás vagyok neki. Lehet, hogy később lesznek olyan pillanatok, amikor nem fogom ennyire élvezni a felém irányuló figyelmét – gondolok itt a fiúkra -, de szerintem vele sohasem leszek rossz viszonyban. - Mármint, most nem kiabálnak egymással. Hátha kibékülnek... Azt azért be kell látnom, hogy Lió és Nico nincsenek egyébként sem rosszban, de ritka az, hogy nem kapnak össze valami hülyeségen. Mindketten türelmetlenek, én legalábbis így látom, emellett pedig elég makacsok is tudnak lenni. - A nyuszit rakd el – felelem végül, némi töprengés után. Koromnál fogva idiótán nézhet ki, hogy még játékokat cipelek magammal, de mindhármat anyuéktól kaptam, ragaszkodom hozzájuk. A nyúl pedig különösen kedves számomra, mert azt annak idején még maga anyu csinálta, valamelyik nyugodtabb napján. Emlékszem, én kerestem neki a gombokat a szeméhez. - Rendben – pattanok fel engedelmesen Sarah szavait hallva, majd mindent elteszek, ami kell – ez már sokkal gyorsabban megy -, majd összehúzom a cipzárt. Az amulett a nyakamban van, természetesen a ruhám alatt, ezt régebben már megtanultam. Leveszem hát az ágyról a táskám, majd nővérem nyomában lesietek a lépcsőn. - Családi ügyintézés – kotyogom közbe, amint leérünk, majd meghallom a bátyám hangját. - Mondhatnánk, hogy most költöztünk a városba, megyünk ide-oda okmányokat csináltatni. Ott úgyis személyesen kell megjelenni, nem? Meg egy temetés egy nap alatt lezajlik, de mi tovább leszünk ott, igaz? Bizonytalanul pillantok testvéreimte, mert azért konkrétan nem vagyok tisztában a dolgokkal. Először azt szerettem volna mondani, hogy betegek vagyunk, de logikusan átgondolva hülyeség lett volna. Négy beteg miért mászkálna együtt London utcáin? Ráadásul testvérek... Nem, ez nem reális, mindenképp gyanakvásra adna okot. - Ha a Minisztérium embereivel futnánk össze, akkor is jó lesz, mert időbe telik leellenőrízni a mesénket. Mire utánajárnak, lelépünk, nem? - Hála a családi hátteremnek, ezzel a jogommal is tisztában vagyok, nem kötelesek ott tartani, ha nem követtem el semmi olyasmit, amiért őrizetbe vehetnének. Az iskolakerülés pedig nem olyasmi, amiért az Azkabanba vihetnének.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Sose gondoltam bele abba, hogy a viselkedésem a húgomra is rossz hatással lehet, hogy idővel akár azért lehet majd ő is olyan, mint én, mert azt látja el, hogy Nick így is velem foglalkozik többet, de hát mi jobban hasonlatunk. Nick is letért a megfelelő pályáról, amit vártak tőle, nem olyan kötelesség tudó auror, inkább a saját feje után megy, amiről tudjuk, hogy még rossz vége is lehet, amit én hangoztatok általában a leggyakrabban, ennek ellenére mégis a bátyánk velem foglalkozik a legtöbbet. Vagy pont e miatt és nem ennek ellenére? Na igen, ennek nagyobb esélye van. Ahogyan a másik két testvérem elkerüli inkább a szobámat, míg Nick még a nyakkendőjét is velem szeretné megköttetni. Volt idő régen, amikor apa megtanított rá és valahogy a mozdulat a kezemben maradt. Amikor még megcsináltam neki és nem küldtem el, mert úgy sincs sose itthon. Amikor pedig szívesen kötöttem volna neki is nyakkendőt... akkor már nem volt lehetőségem rá, hogy pótoljam a dolgot. - Jól van... majd igyekezni fogok. - húzom el a számat egy pillanatra, hiszen nem tetszik már maga a felvetés sem, hogy húzzam meg magamat és ne mászkáljak el, mint valami rossz kutya, de nincs mit tenni, úgy se hiszem, hogy Nick változtatna a véleményén. Aztán majd meglátjuk, hogy tényleg sikerül-e betartanom. Végül csak odanyúlok és nekiállok megkötni a nyakkendőt. Tényleg fura dolog, hogy a mozdulat megmaradt, pedig már jó ideje nem kötöttem be senki nyakkendőjét sem. - Temetés? Az elég jó apropó, hogy egy helyen legyünk. - vetem közbe, hiába hogy Nick Serat kérdezte, és persze ha mond valami jobbat akkor áldásom rá, nekem igazából teljesen mindegy, majd megpróbálok alkalmazkodni a közös sztorihoz, amennyire tőlem telik. Persze, ha temetés ki kell találni kit temetnek és hol gondolom, mármint ha hiteles sztori kell, de amúgy mi más lenne? Nyaralni csak nem mehetünk el pont iskola időben, az fura lenne.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Megrezzenek, ahogyan Sasha azt az utált becenevet mondja ki, gyűlölöm, ha így hív. Nem vagyok Nico, az olyan olaszos, én meg angol vagy. Ha már mindenképpen becézni akar, akkor Nick, vagy Nicky, de hogy Nico.. Brr.. Nem is illik hozzám, komolytalan. A testvérem közül egyedül Serát becézem, és ez így van jól. Lioneah túl komoly, Sasha meg önmagában is cuki, így csak a nagy hugira fér rá némi becézés, ha már annyi terhet rakok a nyakába. Most ugyan én határoztam meg, hogy mi legyen az elképzelés, de ha ott leszünk a londoni peremkerületben a szállodában, együtt beszéljük meg, hogy mit merre, mert gyorsan ki fogok fogyni az ötletekből. Támasztom a falat, és miközben Lioneah pakolászik, ledobom az ágyára a ruháimat, s a tetejéről én is a nyakamba akasztom az amulettet. Remélem, hogy a többiek is a bőrükre húzzák, és arra rá a ruhát, hiszen nem sok értelme lenne, ha bárki lekapná a nyakunkból. Egyszer régen csináltuk még ezeket, afféle boszorkány kör volt, bízhatunk az erejükben, hiszen most együtt megyünk. Az egyszerűbb varázslatok simán lecsúsznak rólunk, ha legalább hárman vagyunk pár méteren belül, és a mugli fegyvereket is taszítja a bőrünk. - Megkérnélek hugi, hogy magadtól ne mászkálj el. Nem korlátozni akarlak, de ez most legyen családi ügy. – Gombolgatom az ingemet, miután az is rámkerül, és odatartom magamat, hogy fűzze át a nyakamon a nyakkendőt, lehetőség szerint meg is kötve. Tudom, érzem legbelül, hogy valakiről ő is gondoskodni akar, csak az a fránya büszkeség. Én viszont nem nézem ki őt, nagyon is hasonlóak vagyunk, és nekem nem derogál nyitni felé. - Menjünk csak egyszerre. – Jövök én vele, kivéve ha még maradna. A szállodában lakosztályt foglaltam, négy hálószobával, hogy mindenki nyugodtan el tudjon vonulni. Bár testvérek vagyunk, sosem volt gond abból, hogy ha pucéran láttuk egymást, de azért némi magánélet mégsem árt, az a biztos, hogy ha a lányok is a saját kis fészkükben tudnak készülődni, vagy akár nyugodtan aludni. Ha Sasha dobálná magát éjszaka, még mindig átmehet Serához.. Kétlem, hogy engem, vagy Lioneah-t választaná. Eiindulok lefelé, ha Lioneah megkötötte a nyakkendőmet, remélem úgy tesz, aztán jön a nyomomban, ha meg nem, hát lent megvárom. – Ha készen vagytok, Sera, van valami ötlet, hogy hogyan viselkedjünk, legyen e valami fedősztori? Londonban iskolaidőben fogunk mászkálni, nem mindegy, hogy mit miért csinálunk.. – Nézek végig a lányokon, aztán lassan indulhatunk is. Van nálam egy zsupsz kulcs, hiszen a kicsi még nem tud hoppanálni, és talán Lioneah sem. A seprű szerintem lassú, és megbízhatatlan..
Módszeresen pakolok össze, mintha az egész életem arról szólna, hogy előre eltervezett utazásokra van a fejemben a tökéletes lista, hogy mire lehet szükség. Vagy várj? Éppenséggel ez pontosan így van és nem csak mintha. Az időm nagy részét inkább azzal töltöm, hogy a szobám fiókos szekrényén lévő mozgó fényképet nézem, amin a szüleimmel állunk, mindannyian, bár Lio már ott is húzodozott a közös fotózásról, de azért látszik rajta, hogy igen is közénk tartozik. Sasha még apró kisbaba anyánk karján, és minden olyan idillinek tűnik... Persze a fényképek már csak ilyenek, mindig csak a jót akarjuk megőrizni. Egészen addig révedezek a gondolataimban, ameddig meg nem hallom a folyosóról, hogy Nick rámuszította a pöttömöt és kicsit elmosolyodva fel nem kelek az ágyamról és a kezembe nem fogom a hátizsákomat. Igaz, mire ezt megteszem, már itt is van és kukucskál be a szobámba, bár nem is akartam elsurranni előle. A könyvre pillantva kissé felvonom a szemöldököm, aztán odalépve mellé megborzolom a haját, és szándékos lassúsággal lépek el mellette, kihaladva a szobából. - Ugyan, Sasha, nem kell hoznod a tanulnivalódat... - mosolyodom el, miközben megborzolom a haját, aztán lehajolva a füléhez elhaladtamban néhány szóval megtoldom. - Majd kikérdezlek magamtól. - ítélek fölötte, és valószínűleg ezzel a szívinfarktust hozom rá, mert a tanulás szigorúságában még McGalagonnyal is veszekszik a módszerem. Nem sietek, nem hagyom faképnél, csak elsétálok mellette, hogy néhány pillanatig emésztgesse, hogy a könyv nem lesz segítségére akkor, amikor időnk lesz egy kis ismétlésre. Lioneah-hoz eszembe sincsen bemenni, még beköszönni se, tudom, hogy tinédzserekhez illően - amiről vicces így beszélni, hiszen csak egy év van közöttünk, illetve annyi se - önállóan akar elkészülni, baszogatások nélkül. Persze, ha Nick megy oda, az teljesen más, bár sosem fogom megérteni, hogy miért. Féltékeny lennék a bátyámra, hogy legalább néhányszor megérti, hogyan működik a húgunk? Nem tudom... lehet. - Na gyere, minden más megvan? Tedd vissza a könyvet és hozd a cuccaidat, vagy várj, inkább elkísérlek. - torpanok meg, mert a kishúgunkat ismerve jobb, ha inkább átválogatom mit szedett össze. A szabad kezemmel finoman kézenfogom, aztán a szobájába érve megjátszott elismeréssel füttyentek egyet. - Azta, nagyon ügyes vagy, csak néhány dolgot rakok vissza, jó? - kérdezem, kicsit mosolyogva, kedvesen, de a szavaim ellenére majd minden felesleges dolgot visszarakok, még a túl sok ruhát is, de a fényképet, azt megtartom. - Válassz, csak egy jöhet velünk, bölcsen dönts. - tartom fel mind a három kiválasztott plüssjátékot átfogva a két kezemmel, és komoly tekintettel nézek a kislányra, mintha az életünk múlna, hogy melyik figura jön és melyik marad. Jaj, olyan fiatal még! Hiszen plüssökkel játszik, mi pedig el akarjuk cipelni... ki tudja hova. Egész pontosan Nick-tudja-hova. Kezdem úgy érezni, hogy hiába próbálok úgy csinálni, mintha én lennék az, aki rendbe akarja szedni a családot, annyi mindennel nem vagyok tisztában, hogy joggal kapom az arcomba Lioneah-tól, hogy mit beszélek, nem értek semmit. Nem akarok haragot tartani, csak megérteni, és azt hiszem, most már csak annyit fogok tenni, hogy tűröm és hallgatok. Csak azt remélem, hogy a kicsi Sashának soha nem fog eszébe jutni hasonlítgatni magát Lioneah-hoz, és ahhoz, hogy Nicolas mennyivel többet foglalkozik a "fekete báránnyal", mint bárki mással. Mert igen is így van. Csak ne legyen az a vége, hogy a legkisebb testvérkénk egyszer csak valamikor a tinédzseréveiben járva pálfordul egyet is kis figyelemre vágyó szörnyeteggé válik. - Na, ezek mehetnek a táskába, pakold be gyorsan és menjünk le, ideje indulni.
Madam Pomfrey hamar helyretett, ami annak is köszönhető, hogy semmi komoly bajom sem esett a támadás során. Biztos, ami biztos alapon azért még elég szépen megvizsgált, majd hümmögött egy sort, melynek hallatán eléggé megijedtem, végül javasolta, hogy talán benn tartana egy éjszakára, de ne aggódjak, csak a biztonság kedvéért. Végül mégse lett belőle semmi, mert egy hozzám hasonló tizenhárom éves kiskamasz igazi mestere a hisztinek, őstehetség vagyok benne, úgyhogy egy-két löttyel az utamra lettem engedve. Ebben a pillanatban az egész család azon van, hogy mindent bepakoljon a bőröndökbe, mindezt természetesen már otthon tesszük, pár órával a támadás után. Nicolas nem sokat habozik a dolgokkal, nyilván semmi kedve sincs arra, hogy fontos nyomokat veszítsen el és megadja a lehetőséget arra, hogy a tettes elmeneküljön. A tágító bűbájokban én is pont elég jártas vagyok ahhoz, hogy önállóan tudjam használni, úgyhogy ebben semmi szükségem sincs más segítségére, szinte már profi módon alkalmazom. - Eltettem! - kiáltok vissza Nicónak, aki addigra már el is tűnt az ajtómból, nyilván csak ennyi fontos mondandója akadt. A rózsaszín fogkefe ott virít az eddigi kupac tetején, melynek része három plüssfigura, egy kép anyáékról – nyilván majd ezzel dobom meg a támadóinkat -, fürdőruha – sötétvarázsló vadászat fontos kelléke, mert mi van akkor, ha Nicó úgy dönt, kell egy kis téli vakáció? -, alsóneműk, nadrágok, hajcsatok, fogkrém, fésű, pólók, pulcsik, kiskabát, nagykabát. Azt hiszem, minden meg is van, a pálcám pedig állandóan a farmeremben hordom, noha már többszőr rám szóltak, hogy nem éppen ez a legjobb hely erre, de most mit csináljak neki? - Sarah! - dugom be fejem a nővérem ajtaján, majd felmutatom az egyik tankönyvemet, végül felteszem életem legfontosabb kérdését: - Nicó mondta, hogy rajtad lógjak, ha nem tudom, mit pakoljak el... Vigyem a könyveimet? Fogalmam sincs arról, konkrétan merre is megyünk majd ezután, szerintem még a bátyánk sem tudja igazán, hiszen úgy rohangál fel-alá, mint egy mérgezett egér, de szóbeli beleegyezést akarok kérni abba, hogy ne tanuljak. Ha nem kérdem meg senkitől sem a dolgot, akkor bizonyára az utolsó pillanatban fogja megkérdezni valaki, hogy eltettem-e őket, ez a hátránya annak, ha az embernek még három idősebb testvére van. Akkor pedig jön a kapkodás, Nicó és Lió meg idegesek lesznek, mert nem úgy haladunk, ahogy kellene. Nem, ezt jobb most tisztázni. - Csak mert gondolom, hogy nem lesz időnk tanulni, igaz? - Már-már reménykedve teszem fel a kérdésemet, noha Sarah hollóhátas, ő aztán mindenképp előrébb helyezi a tanulást, mint az életveszélyes kalandokat. Róla el tudom képzelni, hogy addig nem enged útnak engem, amíg meg nem oldottam legalább egy feladatot a könyveimből. Mindből. Ráadásul, ő volt az egyetlen, akit érdekeltek a félévi jegyeim. Nicó szemeiben már akkor örömkönnyek csillantak meg, amikor közöltem vele, hogy semmiből sem buktam meg. Az ő boldogságához már ennyi is bőven elég volt. Lió meg el volt foglalva azzal, hogy a saját értesítőjét elrejtse a nővérünk elől. Nem mintha az ő dolgaiba bárki is beleszólhatna, mindenesetre ebben Sarah hajthatatlan volt, habár Lióval nem sokat tudott kezdeni, maximum csak ciccegni meg a fejét rázva nyugtázni, hogy ennek nem így kellene kinéznie.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Tudom, hogy én vagyok a fekete bárány és azt is, hogy jelenleg én vagyok itt a legkevésbé kívánt személy, de nincs mit tenni a levelet én kaptam és ők még csak azt sem tudják, hogy pontosan miért. Ezt csak én tudom, ahogyan az okát is annak, hogy miért tettem, amit tettem. De nem vagyok az a típus, aki csak úgy töredelmesen bevall mindent, zavartan az orra hegyét nézve a testvérei előtt áll és megpróbálja elmesélni a rémes vele történt dolgokat. Nem, én megtartok mindent magamnak és hagyom, hogy szépen lassan az egész úgy ahogy van felemésszen belülről és hagyom, hogy utáljanak, vagy épp olyan megdöbbenten nézzenek, ahogyan Sera, csak mert nem meséltem nekik a levélről. Egy levél... csak egy elvél az istenit! Mennyi mindenről nem meséltem nekik, akkor lennének csak igazán megdöbbenve, ha tudnák és persze akkor értenének meg mindent, de nekem nincs szükségem arra, hogy mindent megértsenek és arra sem, hogy bárki is sajnáljon. Nem pakolok sok mindent össze csak pár fontos holmit, amúgy is tértágított a táska sok minden belefér, főleg néhány bájital és a tőr, amit még Rasmustól kaptam, amit még arra használtam, hogy... Már a vége felé járok, amikor Nick megjelenik az ajtóban. Nem értem, hogy a fiúknak miért az a mániája, hogy egy szál alsóban flangálnak. Persze a bátyám, engem nem zavar különösebben, fel sem veszem, de én nem szoktam bugyiban mászkálni... sehol, még a szobámban sem, a Roxfortban sem, ha épp elutaznak a szobatársaim. Valahogy az ilyesmi cseppet sem vonz, gondolom ez olyan fiús dolog. Apropó fiúk, vajon Sasha megkérdezte már Serát erről a srácról, akit ide akar hozni nyárra? Na azt a beszélgetést is szívesen végighallgatnám... - Kösz és mindjárt kész vagyok. - kivételesen nem ellenkezem, legalábbis vele nem, csak lekapom az amulettet a kupac tetejéről és szépen a nyakamba kötöm, aztán a táskám felé intek az állammal. Igazából szinte teljesen készen vagyok, tőlem akár indulhatunk is. - Lent megvárjam, amíg a többiek tollászkodni? Egyáltalán... minek ennyi? - a halomra célzok, ami a kezében van, amit egyensúlyoz, de persze ez inkább csak valami mismas téma, hogy váltsunk pár szót, aztán megyek is le, ő meg úgyis tovább áll, mert gondolom fel szándékozik még öltözködni, én pedig elücsörgök odalent, amíg a többiek is készen lesznek. Maximum iszok egy pohár vizet, vagy valami.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Még aznap délután rendezkedünk a kastélyban, mármint a sajátunkban, amikor Sashát a támadás érte. A kis prücsök jól van, nem volt halálos, csak puklis lett a búrája, de a gyengélkedőn kapott szörpnek köszönhetően már szépen lohad! A szüleim dolgozószobájában tesz-veszek, felmarkolom az előre elkészített McCaine amuletteket, amelyekkel az iskolán kívül gondolati úton tudunk kommunikálni, és minél többen vagyunk annál inkább erősebb a védelem, amely auraként körbeölel minket. Kár, hogy a Roxfort az ilyen jellegű térmágiákat teljesen kinyírja, akkor ez meg sem történt volna a kicsivel. Megszámolom, megvan mind a négy, már csak ki kell osztani őket. Egy hétre való váltásruhát hozok majd tértágított kistáskában, valahol meg kéne szállnunk, de még nem tudom, hogy hol. Apáék sokat voltak Londonban, ami amellett, hogy a főváros, a varázslók lakta pereme az alvilág melegágya.. - Ne felejts el fogkevét is hozni Sasha.. ott nincsen kedvem ezzel szerencsétlenkedni, ha pedig nem jut eszedbe, hogy mit hozz még, lógj egy kicsit Serán. – Nekem nincsen kedvem belefolyni, hogy egy lánynak mi is kell útravalónak. Inkább Lioneah miatt aggódok egy kicsit, nem akarom, hogy megint úgy érezze, hogy mindez miatta van. Ő hozzám hasonlóan sok ellenséget szerez magának, de végtére is a szüleink vonzották ennyire a bajt. Így hát egy halomnyi alsóval szlalomozok félmeztelenül a szobák között, mi kellhet még? Merő véletlenségből Lio szobája előtt is elhaladok, és megállok a küszöbén. - Te hogy haladsz hugi? – Nem akarom őt zavarni, nyilván már nem szorul rá Sera intelmeire, én sem azért vagyok itt, hogy cseszegessem. De mégiscsak a hugomról van szó, és jó lenne tisztán látni, hogy mit is gondol. A halom tetején ott az amulett, leveheti a sajátját.
