Nyomozás a háztárs után...

Uther & Petra

Csodálom Uther önuralmát. A férfiak 99%-a kapna az esélyen. Képtelen lenne uralkodni magán, és a vágyán. Meg akarna kapni, mindenestől. Persze lehet Uther sem akar mást. Viszont van türelme, és önuralma. Érdekes kérdés, hogy mit is akar tőlem, ha nem csupán a testemet. Vagy azon keresztül a bácsikám hatalmát, és befolyását. És vajon Uther mennyire hataloméhes, és ambiciózus? Ő vajon meddig menne el a céljai elérésének érdekében? Érdekes megfejtésre váró rejtvénycsomag ez a srác.
Ahogy elenged a hátam a fának döntöm, és úgy méregetem, mintha csak ki próbálnám találni a gondolatait. Nem. Még nem használom a legilimenciát, amire a bácsikám olyan jól megtanított. Uther valószínűleg megérezné a próbálkozást, és nem biztos, hogy az most a megfelelő irányba terelné a dolgokat. Nem. Van ennek finomabb módja is. Igaz időigényesebb. De talán szórakoztatóbb is lesz.
- Ó én mindenben egyedi vagyok, még egy olyan nőt nem találsz, mint én. De a bűbájok, átkok, védővarázslatok mindig is lenyűgöztek. Ezek mesterévé kívánok válni. – mosolygok rá kedélyesen. Nem érzem úgy, hogy ezzel túl sokat mondtam volna. Hiszen elég általánosságban fogalmaztam. Abba nem most fogok bele menni vele, hogy valójában már rég túl jutottam az általános tankönyvi tudáson. Persze hasznos az is. De semmi sem fogható a magán könyvtárunk értékes tárházához.
Amikor a véráldozatokat említi, egy pillanatnyi meglepettséget érzek, de ebből persze semmi nem ül ki az arcomra, és továbbra is tartva a játékos, pajkos, mégis igen becsvágyó, és arrogáns nemes lány maszkját nézek vissza rá.
- Te mit vagy képes feláldozni az előrejutásért? – kérdezek vissza szemtelen játékossággal. - Akik megölték a szüleimet, azoknak meg kell fizetniük, a családunk ellen elkövetett bűneikért. És meg is fognak. Hogy meddig mennék el? Ameddig szükséges. Senki sem kezdhet ki büntetlenül a Rosemberg családdal. Ezt jobb, ha egyszer s mindenkorra az eszébe vési mindenki. - a háztársamnak kétsége sem lehet róla mennyire is komolyan beszélek. Valahogy érdekes módon mindig eltűntek a riválisok, vagy azok akik a családra törtek. Vagy visszavonultan szerényebb életet élnek, vagy khmm... nem hallott róluk többé a varázstársadalom. Netán véletlen fény derült néhány mocskos kis titokra, melynek következménye természetesen az Azkaban lett. Nem véletlen hírlik, hogy a bácsikám hatalma nagyobb, mint magáé a miniszteré. Az csak egy tökkelütött bábú. Egy nap pedig az enyém lesz a bácsikám minden befolyása, és hatalma. Ez nem kétséges. Addig viszont még rengeteget kell tanulnom. Rengeteget kell fejlődjek. Világosan tudom, hogy még nem állok készen. De eljön majd az a nap is. Hogy ebben Uthernek lesz-e szerepe, vagy milyen szerepe lesz? Nos ez kérdéses. De úgyis kiderül nemde?

Petra & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem engedhetem, hogy a szenvedély ennyire magával ragadjon, hiszen ez bőven lehet, hogy csapda. Már megszoktam, hogy a saját angyalaim mellett, akiket tanítok, bizonyos nők a saját ágyukban akarnak látni, miközben nyomoznak utánam. Petra, a neves német auror család sarja biztos vagyok benne, hogy ha oda is adná magát nekem, előbb-utóbb ellenem fordulna. Ha azonban húzom az időt, rájöhetek a valódi szándékaira, addig pedig marad a beteljesületlen vágyakozás, talán mindkettőnk részéről. Apró csókkal zárom le a játszadozást, immár nem a nyakára, csupán az ajkára, s az egymásnak feszülő testeinken engedek, hogy lejebb rakhassa a lábait. Ellépek mellőle, s igyekszem uralni a saját testem gerjedelmének is. A szemeimből kihúny a forrongó láng, inkább játékosra vált. A tenyeremben még mindig érzem a gömbölyű, ruganyos keblek nyomát, de a józanság mégiscsak felszínre tör.
- Miért ne érdekelne? Az alapján tudlak képezni, hogy miben kívánsz egyedi lenni. – Az árat természetesen még nem határozom meg, az ugyanis túl olcsó megoldás lenne, hogy csak simán szétteszi a lábát, vagy akár még élvezi is. Azt hiszem az akár alapértelmezés is lehet, hogy pusztán a képzése közepette akkor lelem benne örömömet, amikor csak akarom, közben pedig alaposan utána járok, hogy az ifjú Rosemberg lányka mit is akar pontosan. Érzem a belőle áradó nyers becsvágyat, de azt még nem tudom, hogy ezzel vajon fel akarja hívni magára a figyelmet, vagy hozzám hasonlóan inkább az árnyékban maradna, hogy sötét boszorkány legyen. Ez lesz aztán a kicsomagolandó feladat! – A varázslatok ára rendszerint a tanuláson kívül véráldozatok útján fizetendő. Mit vagy képes feláldozni az előrejutásért? – Nem mondom, hogy én vagyok a komor csábító, aki egy bizonyos másik ösvény felé terelgeti, sőt még csak gonosznak sem mondanám magamat, legalábbis az igazi halálfalókhoz képest. Csupán nem válogatok az eszközökben. A hollóhátas szöszi vajon lemásol engem, vagy akár túl is nő rajtam?

Uther & Petra

Uther határozott, és tudja mit akar. Ez pedig valahol imponál. Meg meri tenni azt, amiről mások csak gondolatban ábrándoznak, vagy még ott sem. Ugyanakkor megrémít a gondolat, hogy ne én irányítsam a helyzetet. Születésem óta arra neveltek, hogy egy igazi Rozemberg vagyok. Előkelő, nemes, és éppen ezért határozott jellemnek kell lennem. Nekem kell irányítanom. Elvére nekem kell majd átvennem egy nap a családfő szerepét Robert bácsikámtól. Ez egyértelmű. A néném, és az unokahúgom túl lágyszívű, és túl jó lelkű, egy ilyen szerephez. Vendel bácsikámat pedig még csak rokonnak sem mondanám. Sajnálatos semmirekellő. Azon sem kifejezetten lepődnék meg, ha mindenféle jött-ment ribanc beállítana hozzánk egy kisebb vagyont követelve gyerektartásra, azt állítva hogy Vendel vérét hozta a világra. Ez az állítás persze könnyen ellenőrizhető lenne. Az már más kérdés, hogy mit kezdene a család egy efféle szégyenfolttal.
- Lehetek számodra a Végzet asszonya. Vagy maga Végzet. Még nem döntöttem el. – igyekszem határozottságot mutatni a hangomban, ugyanakkor miközben Uther ajkai az ujjaimat érintik, nagyon is vágyom ennek a sötét játéknak a kiteljesedésére. Ahogy rámarkol a keblemre halkan felnyögök. Nem az érzéki fájdalomtól, inkább a hosszú-hosszú ideje elfojtott vágytól. Ahogy felhúzza a combom, érzem, hogy a testem egyre inkább kívánja az ő testének érintését. Ugyanakkor valami a fejemben azt súgja ezt most kéne abbahagyni. Most kéne elfutni, elmenekülni. De nem. Ehhez már késő van.
Akarom Uther van Horne-t. Akarom a sötét titkait, és a valós személyiségét is. Mindenestül akarom.

- Varázslatban gondolkodom természetesen. Mért érdekel ez téged ennyire? – súgom a fülébe a kérdést. Valóban kíváncsi vagyok őt vajon mért izgatja ennyire az én bosszúm. Talán csak azt puhatolgatja, hogy menyire vagyok vevő a sötét praktikáira? Megeshet hogy így van. És megeshet, ha így elkapatom az átkozott gyilkosokat nem mondok nemet. Főként, ha ez még némi túlfűtött kéjjel is párosul. Mi veszteni valóm?
Fogalmam sincs hol csúszott ki a kezemből a helyzet irányítása, és került Utherhez. De valahogy úgy érzem ebben a pillanatban ez nem számít. Ha már mindent megkaptam tőle, amit nyújthat, akkor is ráérek döntést hozni a sorsáról... vagy a sorsunkról...

Petra & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

A szinte reszkető, vágyakozó lány eltemetett emléket ébreszt, amelyet most félre is söprök, ezúttal csakis én állok vele szemben, nincs itt kettőnkön kívül senki más. Senki, aki közénk állna, vagy megmentené őt. Még el sem döntöttem, hogy életben hagyom-e, ha itt most végeztünk, az pedig fel sem merülhet, hogy ő törjön ellenem. Nem azért, mert oly önhitt lennék. A valóság azt diktálja, hogy túlságosan is vágyik arra, amit képviselek. Nem csupán a sötét hatalom, sokkal inkább az, hogy ezúttal ő lehet a rossz kislány, aki enged a vágyainak, és úgy igazán elengedi a fantáziáját.
- Gondolod, hogy te lennél a végzet asszonya? – Veszem az ajkaim közé az ujját, amivel végigsimított az arcomon. Megízlelem a nyelvemmel, holott biztos vagyok benne, hogy inkább úgy gondolná, hogy a száját vegyem kezelésbe. Cinkos mosollyal engedem el, hogy megrázza a fejemet.
- Bosszú..? Máris úgy gondolkozol mint egy sötét varázsló? Ez tetszik.. – Nem fogom magamat vissza, sőt, keményen rámarolkolok a keblére, végtére is ha úgy érzi, hogy ő alakítja a szálakat, akkor minden bizonnyal erre is fel van készülve. Ráadásul oly érzékien mért végig az előbb, hogy az már felhívás volt keringőre. Akkor hát nyilvánvaló, hogy a teste, vagy a szolgálata is egyfajta ár lehet a tanulásért, vagy további titkokért cserébe. Én aztán tudom, hogy milyen erő lakozik benne, olykor rajta felejtem a tekintemet a közös óráinkon, s amit háttérként hozott, mint Rosemberg, egyértelmű, hogy elitista vére tovább növeli a szememben az ázsióját. Mint az aranyvérű kislány Lioneah. Bárki bármit mond, a varázslóvér egyenesági örökítése igenis erősíti az auránkat.
- A bosszúhoz milyen fegyvert akarsz? Varázslatot? Ereklyét? Netán démonidézésben gondolkozol?  – Túrok bele a sötétszőke tincsekbe, s a fenekére simítva a kezemet a combját felhúzom a saját ágyékomhoz. Ha már ennyire vizslatott, érezzen is valamit abból az őserőből, amit a lábaim között sejtett. S ráhajolok a nyaka hajlatára, hogy finom erőszakkal szívjam be ott a finom, vékony bőrt. Akár még tovább is mehetünk ennél, éppenséggel ráérek..

Uther & Petra

Uther van Horne. Egyre izgalmasabb, és érzékibb lesz ez a játék kettőnk közt. Te vajon mit akarsz  tőlem, és meddig mennél el? Te is csak egy vagy a sok hatalom éhes ficsúr közül, aki így akarja megkaparintani a bácsikám hatalmát? Vagy netán én érdekellek? Vagy mindkettő? Bárhogy is, már túl késő ezt visszacsinálni. Túl késő meghátrálni. Már kölcsönösen felkeltettük egymás érdeklődését. Hogy hova vezethet ez? Fogalmam sincs. Talán csak néhány szenvedélyes éjszakához, és kész. Talán sokkal messzebb minden tekintetben.
Érzem a fatörzsét a hátamon. Érzem a finom, érzéki érintését. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és bele borzongok az érintésbe. Nem húzódom el. Nem tiltakozom. Bárki más talán a próbálkozásra is már a földön feküdne fájdalmasan kellemetlen testhelyzetben. De nem Uther. Ő nem az a szokásos töketlen alak, akit így lerázhat magáról az ember. Másrészt talán nem is akarnám. Noha túl ritkán, gyakorlatilag sosem engedek a szenvedélynek. A józan eszem az ami vezet. A határozott céltudat. Azonban fogalmam sincs mi a célom Vele. Majd a sors eldönti.
Kinyitom a szemem, egy aprócska sóhajjal, és egy rejtelmes mosollyal az ajkamon válaszolok.
- Honnan veszed, hogy máris nem azt teszed, amit én akarok? Hogy máris nem én irányítom a helyzetet? – kérdezem könnyedén, miközben ujjaimmal gyengéden simítok végig szépfiús arcán. Valóban. Uther akármit is hisz magáról, csak addig mehet el, amíg én engedem neki. De mivel vonz a maga sötét módján ez a játék, egyenlőre nem tiltakozom ellene...
A második kérdésre azonban érezhetően feszül meg a testem. Arcomra valami sötét komolyság költözik.
- Az aurorok nem éppen a kedvességről híresek. A vérszomjam, ahogy fogalmaztál, bizonyos személyeknek szól. És a bosszúm eléri őket. Még ha egy életen át is kell űznöm ezeket a rejtőzködő személyeket. – a hangom hideg, és komoly. Uthernek nem lehet kétsége afelől, hogy azok a bizonyos személyek, ha a kezem közé kerülnek, azt fogják kívánni, bár meg se születtek volna. Ugyanakkor nem okozhat nehézséget kitalálnia kik is ezek a személyek. Természetesen gyakorlatilag az egész varázsvilág tudja mi történt a szüleimmel, és hogy a bácsikám nevelt fel. Amire nem derült fény a gyilkosság valódi oka, és az elkövetők személyazonossága. Azonban ez engem nem állíthat meg a jeges bosszúmban. Erről azonban a bácsikámnak, és még inkább kedves és jó lelkű unokahúgomnak semmit sem kell tudnia. Ahogy arról sem, hogy ahogyan múltak az évek, bennem úgy nőtt a harag, és gyűlölet ezek iránt az ismeretlen gyilkosok iránt. Nem mintha nem szeretném a bácsikámékat. Szüleim helyett a szüleim voltak. Ekként is gondolok rájuk. De nem kellett volna, hogy ez így történjen. És én tudni akarom az okokat.
Ha pedig ezekhez az okokhoz Uther sötét tudásán keresztül vezet az út, ám legyen. Játsszuk a szerepünk...  

Petra & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem vagyok rajta meglepve, hogy Petra ilyen nagy szemeket mereszt rám. A külsőmet, és az aurámat illetően nem ő az első, hanem nagyon is sokadik lány, akit ez a kombináció bizony megrészegít. Ugyan sosem lett nagy románc a következőkből, most sem gondolnám azt, hogy néhány szenvedélyes éjszakánál többet ki tudunk hozni a kapcsolatból, amely köztünk éledhet, ám ki tudja. Én nem az ikerfivérem vagyok, a józan eszemre jobban hallgatok, mintsem a szívem vezessen. Az ösztöneim azt súgják, hogy ebben a lányban komoly akaraterő lakozik, és ha mindezt erotikusan nedves kéjjel párosítja, hát igazán kiváncsivá tett.. A kihívó pillantás arra sarkal, hogy közelebb lépjek hozzá, ezúttal én magam vonom oda egy fához, odanyomva Petra derekát a törzshöz. Az egyik kezemmel érzékein végigsimítok a szépen ívelt ajkán, s mintegy mellékesen, mintha nem is én tenném, a másikkal érzékien rámarkolok a keblére, rátalálva a bimbóra, amit körkörös cirógatásba veszek.
- Valóban? Azt hiszed, hogy nálam is működik, ami másoknál? – Döntöm oldalra a fejemet, sötét tincseim játékosan zafírkék pillantásom elé hullanak. Ha önként és dalolva kínálta fel magát, vajon kész-e teljesen belevetni magát a játszmába, vagy itt a vég küszöbén mégiscsak meghátrál? Lehet, hogy gyorsnak véli most már a tempót, ám ő maga alkotta meg most a szabályt, s most már neki is illik benne részt venni. Vagy ha nem, legalább most már látja, hogy nem vagyok egy töketlen alak, akár ilyen módon is magam alá gyűrhetem.
- Igen? A kedves auror hölgyben ilyen vérszomj lakozik? – Mosolyodom el, a jéghideg vidámság tényleg kiváncsivá tesz. Ám mielőtt komolyan kipróbáljuk a tudását, jó lenne ártalmatlan körülmények között tesztelni, hogy meddig képes elmenni? Lehet, hogy egy hidegvérű gyilkost tartok a karjaim között, aki hozzám hasonlóan a törvényesség álcáját használja megtévesztésként? Kérdőn mérem végig, hogy akkor most mit is szeretne pontosan..? Engem? Netán a tudásomat? Mindkettőt? Beszélhetünk róla, lényegében alkuképes vagyok.

Uther & Petra

Nem mondhatom, hogy Uther nem érdekes személy. Való igaz, ő keltette  fel az én érdeklődésem, és nem fordítva. Persze csak idők kérdése, hogy ez fordítva is megtörténjen. Ha ugyan még nem keltettem fel a figyelmét eléggé.
Azért mit ne mondjak utánam is fordultak már meg szép számmal
a srácok. Hogy azért mert szépnek, netán dögösnek tartanak, vagy csak így akartak közelebb kerülni a bácsikámhoz, és a hatalomhoz, amit képvisel az már más kérdés. Persze végül utóbbiak lényegesen rosszabbul jártak, mint az előbbiek. Ellenben Uther más. Egyszerre van benne valami taszító rideg sötét, és valami izgató és vonzó rejtelem... és nem tudnám megmondani melyik az erősebb számomra jelenleg...

- Nem. Legalábbis, nem feltétlen. Ez persze a másik féltől is nagyban függ. – válaszolom egy enyhe sejtelmes mosollyal. Valóban nem feltétlen kell eldöntendő kérdésnek lennie. A legnagyobbak is tanulhatnak új trükköt olykor-olykor.

-Hogyan szórakoznék el veled? Lennének ötleteim... – nézek lassan végig rajta, szinte kihívóan. Tekintetem egyértelműen a férfiassága felé téved, majd ismét elindul felfelé a szemkontaktust keresve. Most szinte kacéran játszom vele...- Bár nem tudom, hogy megérné-e? - szándékosan csigázom, de nem adok egyenes választ. Inkább a fantáziájára bízom, bár ebből még bármi lehet, és bármeddig elmehetünk. Legalábbis ezzel a könnyed hatalmi játékkal...  

Őszintén nem tudom, hogy megijeszt-e az amit a rúnával a karján, és a környezetünkkel tesz. Sosem feltételeztem volna róla, hogy képes ilyesmire. Persze ez a hiba többé nem fordul elő. Nyilván sokkal több van az mögött a maszk mögött mint, amit láttatni enged. Éppen ezért bele kell menjek vele a játékba, hogy végül teljesen megbízzon bennem. Minden titkával, és sötét tudásával együtt akarom. Hogy milyen értelemben, és meddig? Azt még magam sem tudom. Aurorként kötelességem volna letartóztatni. Azonban most még mindenképp korai volna. Semmi bizonyítékom semmire. Tudni akarom mennyire mélyre vezetnek a szálak. Esetlegesen kikhez még? Hát játszunk tovább. Ha már ezt a szerepet osztotta ránk a Nagy Sors.

- Egy ember tömegen nem, de lennének jelöltjeim kiken alkalmaznám. Szívfájdalom nélkül. –válaszolom meg az utolsó kérdését egy hideg jégmosollyal. Van benne valami kegyetlen, ami megvillan egy pillanatra. Egy másodpercnyi gyűlöletet. Őszinte gyűlölet azok iránt, akik elvették a szüleim tőlem. Bosszút esküdtem, és meg is találom őket. Ha ez megtörténik, akkor azért ami az után fog jönni, nos nem vállalok felelősséget...

Petra & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Petra egyértelműen okos, és mindamellett kissé törtető szöszi lányka. Én pedig határozottan értékelem, ha valakinek ambiciói vannak. Nem is tudja magáról, de máris hordozza a sötét varázslók arroganciáját, amellyel bárkit eltaposhatunk. Határozottan éltető jelet küld számomra azzal, hogy így kérdőre von, hiszen a titkok tárházát rejtheti az a maszk, amelyet felhúztam, s ő mindezt félre akarja húzni, belesni mögé. Elodázhatnám mindezt azzal, hogy csábítóra veszem a figurát, magamba bolondítom, aztán ha már érzelmileg is függ tőlem, nem fog elárulni.
- Ez számodra eldöntendő kérdés? – Kérdezek vissza emelkedő szemöldökkel, finom mosolyt tartva továbbra is a szám szegletében. Petrának be kell látnia, ő érdeklődik utánam, nem pedig fordítva. Azt viszont még nem döntötte el, hogy aurori minőségben le akar kapcsolni, ami nyilvánvalóan élethalál harc lenne, vagy pedig túlságosan is érdekli, mit mutathatok számára. Lényegében megkísértette a hatalom, ami már csak azért sem csoda, hiszen a háztárs kislány nagyon is vágyik arra, hogy több legyen. És nem feltétlenül minisztériumi posztokban méri a saját pályafutását. Valami.. többet adhatok én neki.
- Elszórakozni? Felkeltetted az érdeklődésemet. Hogyan tennéd, mondjuk velem? Hogy én ki volnék? Azt hiszem már kezded sejteni, de inkább a tettek beszéljenek. – Felelem most hárítóan, szeretnék inkább varázslatokat, könyveket mutatni a lánynak. Ha ebből összerakja, hogy egy bizonyos pont után már nincs visszaút, kiszállás, akkor még időben kihátrálhat. Ám ha később habozik, és meggondolja magát, már nem hagyhatom életben, bármennyire is hisz magában. Én kész vagyok angyallá formálni, mint  ahogyan eldobni is, hiszen én már csak így működöm. A lány hátrahúzódik, mintha kiváncsi félelem munkálkodna benne. A pálcámat elteszem, s puszta kézzel nyúlok a rúnamintához. Sötét árnyak emelkednek az erdő avarjából, gyűrűként ölelve a kettőnk alakját. Minket szólítanak, a lány pedig érezheti, hogy erős, domináns vad hatalom járja át a tagjait, miközben ha észreveszi, a fák levelei lassan megfeketednek.
- A kisajtolás az éltető erőt áramoltatja át közvetlenül beléd. Így tudsz feltöltödni. Persze ha embertömeg közepén teszed, az másoknak fájdalommal jár. Erről mi a véleményed? – Kérdezem játékos mosollyal, érdeklődő pillantással billentem oldalra a fejemet, majd elindulok ismét felé.

Uther & Petra

Uther a jóképű srác az évfolyamról. Az aki után a legtöbb lány sápítozva fordul meg. Nos, hazudnék, ha azt mondanám, hogy szerintem nem jóképű, és nem érne meg egy éjszakát vagy többet. De nem ezért vagyunk itt. Nem ez az, ami ebbe az erdőbe vezérelt. Azt akarom tudni, hogy ki van a jóképű, charme-os álarc mögött. Mert bizonyos szemszögből, mind hordunk álarcokat. Én a sznob, elkényeztetett lány álcáját. Bizonyos szemszögből persze ez nem is áll mesze az igazságtól. Hiszen a bácsikám bármit megad nekem, amit csak akarok. Nem mondom, hogy ezért nincsenek magas elvárásai, de mégiscsak bármit megkaphatok, amit megkívánok magamnak.

- És ki lenne a mester, és ki a tanítvány ebben a szövetségben? – kérdezem, de ebben semmi féle él nincs. Egyszerű tárgyilagos kérdés. Tény, hogy Uther rendkívül értelmes srác. És rendkívül tehetséges. Sok mindenről, sokat tudhat. De vajon, annyira, hogy mestere legyen máris bármilyen varázstudománynak? Hiszen az rengeteg időt, és rengeteg tapasztalatot igényel.
A saját elméleti tudásomban biztos vagyok. De rengeteg valós tapasztalatot kell még szerezzek, ahhoz hogy az auror szakma mestere legyek. Vagy úgy általánosságban bármi mestere. Talán csak a legilimenciát leszámítva, amit elég régóta gyakorolok már. Persze ki tudja, hogy Uthernek mennyire erős mentális védelme van. Ki tudja mit érezne meg az egészből. Elgondolkodva időzöm el az arcán. Végül úgy döntök várok, a kedvezőbb alkalomra, hogy meglephessem ezzel a képességemmel.

– Még csak nem is sejted, hogy milyen egy Rosemberg eredményorientáltsága. Vagy, hogy mi mozgat egy valódi Rosemberget.   – mosolygok rá sejtelmesen. Valóban. Fogalma sincs róla miféle család a miénk. Miben áll az erőnk, és előkelő helyünk a mágus világban.

- Ó akit én fenyegetek, annak nem kell megkérdeznie, hogy fenyegetve érezze-e magát. Általában. Hacsak nincs kedvem, elszórakozni vele. De ha már ennyire szeretnéd a kész tényeket, nos tudni akarom, hogy ki van a jóképű stréber álcája mögött. Elvégre mind, hordunk ilyen-olyan álarcokat. Nos ki is vagy valójában te Uther van Horne?- kérdezek rá. De még mindig csak érdeklődéssel. Igen. Ma le akarom venni azt a bizonyos álcát a srácról, bármibe is kerül. Bölcs dolog ez? Talán nem. De akkor is tudnom kell.

- Ki mondta neked azt, hogy a repertoárom kizárólag az órai anyagra koncentrálódik? Eljátszad... Azaz elbeszélgetnék vele. – szándékos sejtelmes nyelvbotlás. Valóban. A családi mágiakat tartalmazó magán könyvtártárunkról szinte senki nem tud. Nem is verjük nagy dobra. Uther sem fogja megtudni. Legfeljebb abból kaphat ízelítőt, hogy mennyire nem hétköznapi lánnyal kezdett. De van a magángyűjteményünkben minden. A gyógyító varázsoktól, a legsötétebb mágiáig minden. Olyan varázslatok, amik szinte félholtakat is visszahoznak az életbe, és olyan kegyetlen átkok is, amik talán még főben járó átkoknál is rémesebbek.
Talán csak egy másodpercig lepődöm meg az utolsó szavain, és ez most komoly? Pálcát akar húzni? Velem? Kezdem úgy érezni, hogy alaposan alábecsültem Uther van Horne-t. Többet nem fog előfordulni. Noha nem fenyegetően teszi, amit tesz, mégis van benne valami sötét. Néhány lépéssel távolabb szembe helyezkedem vele. Pusztán egyetlen pillantást vetek a karjára, és a rúnára. Egyenlőre nem emlékszem, hogy láttam volna hasonlót. De utána fogok nézni a magán könyvtárunkban. Előhúzom a pálcám. Pusztán lassan, magabiztosan bólintok. Jelezvén, hogy készen állok. Meglehet botorság, de átadom az első támadás lehetőségét. Ugyanakkor már minden idegszálam, és izmom megfeszül, készen arra, hogy akár természetfeletti gyorsaságom bevetve hárítsak, bármit, amit csak kitalálhat...

Petra & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Megmosolygom, hogy ennyire érdeklődik, hogy ennyire kiváncsi. Viszont benne van a pakliban, hogy ha már le akart volna buktatni, akkor megtette volna. Nem, itt többről van szó. Nem a háttérből nyomoz, meg akar ismerni, és talán még ennél is többet. Na nem feltétlenül az érdekli, hogy bekúszhat-e az ágyamba, noha fordultak már hozzá hasonló szöszik utánam sóhajtozva a Roxfort folyosóin, ám ő mintha most mindezt félretenné, és a lelki mélységek érdekelnék.
- Nem gondolom, hogy ezekben a fogalmakban kellene hinnünk. Jobban szeretem a szövetségeseket. És a tanítvány-mentor kapcsolatot, az valahogy jobban összefűz, mint a barátság. – Felelem évődő mosollyal mellette baktatva. Igencsak közel vagyunk egymáshoz, ahogyan az évszázados tölgyek fölénk borulnak. Nem suttogunk, ám mégis halkan beszélünk ahhoz, hogy olykor bizony össze is érjen a csípőnk, de kétlem, hogy ettől még kibillennénk az egyensúylban.
- Valóban? Micsoda nagyratörő eredményorientáltság...!  Helyes, ezt el is várom egy Rosembergtől. – Biccentek felé, hiszen ő sem brit, meg én sem, sőt, a származási helyünk is igencsak hasonlatos. A családja mellesleg sosem érdekelt, mindenki saját magáért felelős. Ha a lány most úgy érzi, hogy elég erős ahhoz, hogy megkísértse a sorsot, hát vállalja majd érte a felelősséget. Amíg csak törékeny kislánykának hiszik, nem biztos, hogy ártanak neki. Ám így, hogy sugallja, nem egy a sokból, hanem afféle kiválasztott, érdemes lehet a figyelmemre, ám egyúttal a sötét árnyakat is maga ellen fordíthatja.
- Meglepetések? Azt hiszzem azokat tőlem várod. Nem tudom eldönteni, hogy ha itt vagy, és rám vagy kiváncsi, akkor miért kell úgy éreznem, hogy fenyegetsz. Ha akarsz, akkor állíts kész tények elé. Ha pedig nem, akkor nézzük meg, hogy mi lesz ebből a beszélgetésből. – Próbálom higgadtabbra venni a figurát, ám ha mindketten erős személyiségek vagyunk, ebből aligha lehet olyan szövetség, amely ínyünkre lenne. Ő nem fog behódolni, én viszont nehezen tudok valakit tanítani, aki az én szintemen akar állni. Tudjuk, a sötét varázslók módszere az árulás, ám belőle már az az alázat is hiányzik, amivel bármit kezdhetnénk. A potenciál önmagában nem elegendő.
- Mázlimra? Nem inkább a te mázlidra? Nos.. úgy tudom igencsak értesz az órákon tanult varázslatokhoz, ám azokat mindenki ismeri, és nem azzal fogod meglepni az ellenfeleidet. Akkor leszel egyedi, ha saját repertoárt hozol létre. – Előhúzom a pálcámat, ám cseppet sem fenyegető szándékkal, csupán bólintok, hogy tegyen ő is így. Aztán feltűröm a köpenyem szárát, hogy láthatóvá válljon a karom. Különleges, a bőrömbe belevésett rúnát találhat rajta, amely egy angyalt mintáz. – A pálca csupán fókusz, a varázslat benned rejlik. Elő kell tudnod hívni a mágiát akkor is, ha az valamiért nem lehetséges. Vállalod akár a fájdalmat is, hogy megmutassam?

Uther & Petra

Ahogy elindulunk közösen befelé az ösvényen pusztán fürkészően tekintek Utherre. Határozottan körül lengi valami... sötét. A jóképű stréber srác mögött, mégis csak lakik valaki más. Egy mélyebb, és talán sötétebb lélek.
Persze azért a mi családunk sem mentes a sötét titkoktól. Ahogy gyanítom egyetlen aranyvérű család sem. Uthernek fogalma sincs kivel kezdett. Az arrogánsan hencegő, elkényeztetett... hogy is mondta? Á igen, dölyfös úrilányka csak a felszín. Épp annyira, mint a csinos arcú stréber.

- Valóban. Nem vagyunk gyerekek már. De ellenségek sem voltunk eddig, noha barátok sem. – válaszolok csendes, hűvös tényközlésként. Eddig nem volt okom ártani neki. Ahogy fordítva sem. De ez nem maradhat így soká. Ahhoz viszont, hogy egyértelműsítsük ezt a roppant furcsa helyzetet, talán ideje taktikát váltani. Talán a nyílt támadásnál, az egyszerű információ szerzés többet ér. Rendben Uther. Játszhatsz még egy kicsit. De én is beszállok a táncba.  

– Burokban? Ellenkezőleg. Az életben nincsenek garanciák. A bűnüldözőknél pláne. Azonban, én sosem csak egy voltam a több százból. Ezt pedig jobb, ha nem felejted el. – ebben határozottan volt valami fenyegető-figyelmeztető. Az első, és utolsó figyelmeztetés Uther felé, hogy jobb ha feladja, és nem húz ujjat velem, vagy a családommal, mert fogalma sincs kikkel kezd, és mi lehet ennek a játszmának a vége...

- Te csak ne aggódj a meglepetések miatt. Azokról én gondoskodom. – abban biztos lehetsz. Sok kellemetlen meglepetés vesz körül. Számodra kellemetlenek. Például itt van a legilimencia, és az okklumencia. Véletlen mindkettő mestere vagyok. Nem csak én. Az egész családom. A bácsikám már 5. éves koromban elkezdett az alapokra tanítgatni, amikor közöltem, hogy auror akarok lenni. Azóta pedig már történt egy s más. Többek közt felnőttünk, ahogy Uther mondta.

- Új varázslatok. Ez érdekesen hangzik. És veszélyesnek. Mázlidra a veszélyes játékok a lételememet jelentik. –  közlöm valami fura hideg játékossággal. Tudni akarom mi folyik itt. Még ha komolyan veszélyes is. Mázlim, hogy tényleg mestere vagyok a veszélyek elhárításának. Persze csak akkor, amikor nem magam idézem elő a helyzetet...

Petra & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Érdekes, ahogyan a lány el akarja húzni a függönyt, s látni akarja, hogy mi is van mögötte. Mintha valami gyermek lenne, aki kiváncsi a bűvész trükkjét elfedő titokra, még akkor is, ha az igazság kiábrándító. Esetünkben pedig halálos veszély les rá, mégis mintha bevállalná. Egyrészt ez elismerésre méltó, mennyire hisz a saját tettei súlyában, mint auror, másfelől ha csak sejti, hogy ki után nyomoz, akkor olyan oktalanul ügyetlen.
- Talán. Végtrére is nem vagyunk gyermekek már. – Felelem bársonyos hangon, nem moccanva a tölgytől, mégis, ruganyos alakomban mintha villanna a ragadozó él, hogy hamarosan olyan pillanat érkezik el majd kettőnk diskurzusában, amely Petra számára akár végzetesnek is bizonyulhat. A szőke lány most itt van, számolva a veszéllyel, hogy megtudja, mi is az igazság.
- Aurornak? Úgy véled, hogy ha egy vagy a több száz bűnüldözőből, máris burokban érezheted magadat? – Felelem továbbra is olyan játékosan, mintha minimum húsz évvel lennék idősebb a lánynál. Ha korra nem is így van, a sötét tanokat illetően bőven van eltérés, így nem arról van szó, hogy lebecsülném a lányt, csupán már jó párszor lajtsromba vettem már a rá esetleg veszélyt jelentő okostojásokat. Ezúttal én is megindulok Petra felé, amikor az felé indul, így egymás mellé sorolunk be, elindulva tovább az ösvényen, az erdő sötét szíve felé.
- Ah, micsoda egó. Ha a szavakkal párbajozni lenne, talán már le is gyűrtél volna. Tudod kicsi, szép dolog az önbizalom, ám az ilyen dölyfösen adod a világ tudtára, hogy mit érsz, hova a meglepetés? – Kérdezem apró rándulással az ajkai közül. Petra nem lenne túl jó pókerjátékos, s így a politikához sem ért, éppen ezért, ha ez így marad, s túléli a mai estét, akkor sem fogja sokáig húzni, ha nem tanul taktikát. Mindenesetre látok benne bizonyos lehetőséget, szinte kínálja magát a nyers arrogancia, ami a lányt körülveszi. Na nem mintha én le akarnám törni ezt az erőt, csupán formálni, a saját kényem szerint.
- Egy hadosztályni aurort? Bizonyára érdekes testgyakorlás lenne.. – Emelem fel szórakozottan a vállamat, mintha mulattatna már maga a gondolat is. Úgy hangzik, mintha valami vesszőfutás lenne, amíg levadászom az osztagot. A fenyegető él egy dacos kislányé, mint aki óvatlanul húzkodja az oroszlán bajszát. Esetünkben a sötét varázsló büszkeségét. Ám mivel a nyilvánosság felé csak a csinos arcú stréber vagyok, ezért most még úgy kell tennem, mint aki nem nagyon megy bele a szócsatába.
- Szokásom varázslatok kifejlesztésén kísérletezni, és erre nem a legjobb hely az iskola. A mélység viszont igen, hiszen ott nem sokaknak esik bántódása. Nem mondom, hogy senkinek, de ha vállalod.. – Vetem fel a lehetőséget, amivel magas labdát adok, hát lássuk, hogy mit is reagál.

Uther & Petra

Kissé felvonom a szemöldököm és határozottan fürkészően nézek Utherre. Mintha csak a veséjébe kívánnék látni. Mintha át akarnék nézni a jófiús báján túlra. Nem mintha Uther nem lenne igen jóképű srác, de igaza van. Nem a testi vonzódás hozott ide. Most valami mást kell megtudnom.

- Talán tartanom kellene egy régi háztárstól? – a hangomba a kérdés ellenére most már érezhetően vegyül valamiféle fenyegető él, miközben kezem a pálcámra csúszik. Őszintén szólva, sosem gyanakodtam olyan mélyen Utherre, hogy komoly és veszélyes ellenséget lássak benne. Most viszont megszólalt egy vészcsengő valahol mélyen a fejemben. Most határozottan nagyon más. Mintha lenne benne valami sötét? Elég volt ebből a játékból. A végére kell járnom a van Horne rejtélynek.

– Nem gondolod, hogy nem véletlen mentem aurornak? Ha szükséges, akkor pedig képes vagyok megvédeni magam.   – tartom a srác tekintetét. Nem ijedek meg a hatásvadász jelenetektől, vagy attól hogy felém indul. Szükség esetén akár egy pajzsbűbájjal, akár kézitusában is kiválóan meg tudom védeni magam. Sőt, hogy lássa nem egy ijedős kislánnyal van dolga, én is felé lépek.

- Nem gondolod, hogy egy olyan képességű aurornak, mint én nem jelentenek gondot holmi bezáródó ösvények? Még egy ilyen helyen sem. –igen észrevettem. Alig néhány lépéssel az után, hogy az ösvényre léptem, hogy kövessem. Ez pedig még inkább arra sarkalt, hogy folytassam az utam. Már csak valami perverz, sötét kíváncsiságból is. Azért persze gondoskodtam menekülő útról, ha szükséges volna. Bár tény, hogy azért Uthernek annyiban igaza van, hogy az ilyen akciókat jobb párban bonyolítani. Persze a fiúnak sem kell mindent tudni.

- Igazán nem szeretem ezt felhozni, de tudhatnád már te is, hogy aki olyan családból jön, mint én, az sosincs egyedül. A bácsikám rendkívül szívesen uszítana bárkire perceken belül egy hadosztálynyi aurort. Az aztán pokollá teheti egy ember életét, nemde? – a hangszínemből nem szűnik a fenyegető él, noha nem emelem meg a hangom.  - Szóval, hogy is van ez veled, meg a Rengeteggel? Ha eddig nem is, most már határozottan érdekel. Ahogy az is, hogy vajon barátként, vagy nemezisként távozunk innen?  - Uthernek egyetlen esélye maradt. Ha meggyőz, hogy semmi sötét praktikát nem űz itt. Ez pedig nem lesz neki könnyű. Egyre inkább nem.

Petra & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Fogalmam sincsen, hogy a lány hogy is képzelte el ezt a találkát, hiszen nem érzek rajta védővarázst, sem pajzsokat. Észrevétlenül megölhetem, nyoma sem marad, és senki nem tudja meg, hogy utánam kémkedett. Ám hollóhátas, kár lenne az eszét ilyen ostobaság alapján elveszejteni, ráadásul Marea feltűnése óta kissé vissza is vettem a sötét terveimből. Hajt a kiváncsiság, hogy Petra miért is figyelt fel rá. Talán elodázom még a halálát, hátha ebből összerakhatom, hogy legközelebb mire is kell figyelnem, ha meg akarom tartani az álcát.
A sakál köddé oszlik, amint a lány ellép mellette. Karbafont kézzel várom be, hátamat az egyik ősöreg tölgynek támasztva.
- Inkább csak kiváncsi voltam, hogy miért is érdekellek ennyire? Tételezzük fel, hogy nem külsőleg vonzódsz hozzám, akkor pedig? – Egyértelmű, hogy felfigyelt a külön útjaimra, a sajátos varázshasználatomra, vagy pedig azon kevesek egyike, akik átlátnak a kisfiúsan csinos álcán, s észreveszik a ragadozó pillantást. Petra nem tudhatja, de az ösvényt már igen régen rúnákkal raktam tele, s amin haladtunk, szépen lassan összezárult mögötte, így az egyetlen út rajtam keresztül vezet.
- Leginkább abba kéne belegondolnod, hogy ha valakit követsz, akkor számolsz-e a következményekkel? Ha valóban tartasz tőlem, akkor gondolod, hogy okos ötlet volt így kettesben maradni? – Derűs mosolyom ellenére a tekintetem igencsak fenyegető, veszélyes. És hogy tovább tetőzzem az izgalmakat, ellököm magamat a fatörzstől, s elindulok a lány felé. A kezeimet zsebredugom, és nagyon is kétesélyes, hogy ha ismét előkerülnek, mi csillog majd bennük. Petra okos lány, és komoly varázserővel bír, még potenciált is látok benne, ám nem szeretem az ilyen felelősségrevonást. Vagy én is félreismertem volna, s most nem is mint auror van jelen? Pont hogy az a sötét vonzza, ami engemet is? Az aztán érdekes lenne. Ha őt megnyerném magamnak, komoly szövetségesre lelhetnék.

Uther & Petra

Csendesen, kissé távolról sétálok az ösvényen a Tiltott rengetegben. Egyenesen Uther után. Bár néha meg – megállok nézelődök kicsit. Nem kell kapkodni. Nincs miért sietni. Ha Uthernek van értelmes magyarázata arra, hogy mostanában miért járkál ide, akkor úgy is mindegy ez a kis kirándulás. Ha pedig sántikál valamiben, amiben nem kéne, akkor meg az a néhány pillanat már nem számít. Így is, úgy is in flagranti kapom majd. Akkor pedig magyarázkodhat.  

Úgy fest, mégsem vagyok olyan ügyes, mint hittem. Egyszer csak szembe baktat velem Uhter patrónusa. Kissé felvonom a szemöldököm a sakál megjelenésére. Remek, ez már most nem úgy alakul, ahogy elképzeltem. És pillanatokon belül meghallom a patrónushoz tartozó fiú hangját is. Nem vesződőm a sakállal, még csak a pálcám sem húzom elő, hogy eltüntessem. Teljesen felesleges volna. Nemes egyszerűséggel ellépkedek mellette. Mire kiérek van Horne elé az ösvényen, és kilépek egy hatalmas elvadult magyalbokor mögül, addigra már enyhe mosoly játszik az arcomon.

- Csak én vagyok Petra. Szerbusz Uther! Hát te? Gyakran jársz a Tiltott rengetegbe patrónust idézni? – kérdezem tőle. Jelenleg a hangomban inkább csak valamiféle játékos csipkelődés érződik, semmint komoly számonkérés. Elvégre mindketten elég nagyok vagyunk már, hogy saját felelősségre oda menjünk, ahová nem félünk bemerészkedni. Tulajdonképpen talán azt is megérezheti, hogy tényleg érdekel, hogy mit keres itt? Alapvetően érdeklődő, és kíváncsi természet vagyok, ami talán az aurori pályán nem egy hátrány. Most pedig Uther sikeresen felkeltette az érdeklődésem. Ezt a tényt kár volna tagadni.
Ugyanakkor őszintén remélem, hogy a háztársamnak mindenre van ésszerű egyszerű magyarázata. Az ő érdekében. Néha teljesen nevetségesnek érzem magam, mert gyanakszom rá. Mégis. Mintha nem volna minden rendben. Ettől az érzettől pedig nem tudok szabadulni.  Egyszerűen nem tudok szabadulni attól, hogy ezen vívódjak, és minduntalan ugyanoda térjenek vissza a gondolataim.

Végül is talán segít ezen a problémán, ha elbeszélgetek a háztársammal. Akkor talán fény derülhet a titokra, és talán közelebb is kerülhetünk kicsit egymáshoz. Tulajdonképpen nem is emlékszem mikor beszélgettem vele rendesen, a köszönést leszámítva. Éppen itt van hát az ideje.

Petra & Uther

[You must be registered and logged in to see this image.]

Talán túlságosan is sok minden történt az elmúlt időszakban, ezért is vagyok óvatlanabb az átlagnál. Egykori úrnőm megjelent a jövőből, méghozzá úgy, hogy még nincsen tudatában hogy mivé válhat, és egész egyszerűen mentes minden sötét gondolattól, amivel majd engem is felruház. A másik pedig a vélalány, aki a fivérem szerelmének az ikertestvére, és most rajtam kéri számon, hogy merre lehet Eileen. Ezért az utóbbi hetekben kissé talán engedtem a maszkból, ami kialakult, és a csinos arcú, nagy tudású hollóhátas fiatal fiú helyett egy tépelődő, sötéten pislogó varázslót láthatott a nagyérdemű. A legtöbben persze így se figyelnek fel rám, de az a lány. Az a szőke háztárs, aki már közel tíz éve koptatja velem a padokat, mostanság még inkább vizslatóbb lett a tekintete. Aurornak készül a lelkem, nem csoda, ha van benne egy nagy adag bizonyítási vágy. Természetes, hogy tudni akarja, ki lapul az álarc mögött. Mindenesetre véget kell vetnem a dolognak, ahogyan megtettem már számos elődjével kapcsolatban. Nem mindig kellett ugyan ölnöm, ám előfordult. Viszont a mostani események visszafogják azért a kezemet, talán nekem sem kell mindig a sötét utat választanom. Mindenesetre nem tudja, hogy kivel kezdett. Szépen lassan sétálgatok az erdőben, mint aki csak úgy nézelődik, hiszen első körben azt akarom nyilvánvalóvá tenni, hogy érdeklődést mutat irántam. Fel sem fogja, hogy a saját életével játszik. Megpihenek az egyik évszázados tölgynél, megigazgatom kék csíkos nyakkendőmet, és mint aki csak úgy játszik, előhúzom a pálcámat, s megidézem a sakált, a patrónust. Az állat kényelmesen kocogva indul el visszafelé az ösvényen, s mintegy érdeklődve néz fel Petrára. Meglepetten kapom fel a fejemet, mint aki nem tudja, hogy követték. Sőt, úgy teszek, mintha nem is követtek volna, csak valakinek véletlenül keresztezték az útját. Hiszen miért is ne eshetne meg ez is? A tiltott rengeteg nem csak nevében tiltott, de erről most ne is beszéljünk.
- Ki jár itt? – Kérdezem barátságos mosollyal. Pillantásom derűs, zafíran izzó szemeimben most nem éled vörösen parázsló láng.

Uther & Petra

Egy padon üldögélek nem messze a Tiltott Rengetegtől.  Néhány egyszerű jegyzet társaságában. Nincs a látványban semmi szokatlan. Gyakran előfordul, hogy ha elég szép idő van, idekint tanulok. Most mégsem sikerül a tananyagra koncentrálni. Tulajdonképpen nem is ezért vagyok idekint. Valójában ez csak egy amolyan megérzés. Az auroroknak hallgatniuk kell a megérzéseikre is, épp úgy, mint a józan eszükre. Most a józan eszem azt mondja ez tiszta hülyeség. Add fel Petra. Nincs itt mit nyomozni. Túl sok kriminalisztikát olvastál mostanság, és már oda is bűntényt képzelsz ahol nincs is semmi. Már épp szedném a holmim, hogy visszatérek a klubhelyiség biztonságos melegébe, amikor mégiscsak meglátok valamit. Azaz valakit. Azt a Valakit.

Uther van Horne. Most meg mégis mi a csudának megy a Tiltott Rengeteg irányába? Mire készülhet? Tulajdonképpen hetek óta fura. Mármint nem nagyon, csak egy olyan megmagyarázhatatlan érzés vele kapcsolatban. Már 10 éve vagyunk évfolyam, és házhársak. Ha ugyan az egyetemen nem is ugyanarra a szakra járunk. Mégsem lettünk igazán barátok. Méltóságteljes udvariassággal kezeltük egymást emlékeim szerint mindig, de semmi több. Mégis most a szívem azt kívánja, hogy a megérzésem téves legyen. Mégis egy Hollóhátas előkelő családból származó, igen tehetséges fiú, hogyan is foglalkozhatna bármi gyanús dologgal? Ne adj Isten sötét gyanús dologgal? Nem ez szinte teljesen lehetetlen. Akkor viszont mégis mi dolga lehet a Tiltott Rengetegben? Tudtommal a szimbolisztika szakosoknak semmilyen órájuk nincs ott… Akkor meg?

Felállok, és kicsit kinyújtózom. Jobb lesz, ha óvatosan követem. Úgy, hogy ne lásson meg, de én lássam. Majd kiderül. Valószínűleg van normális, értelmes magyarázat. Nem kéne ezt tennem. Nem kéne nyomoznom a háztársam után. Mégis. Ha valami nincs rendjén vele, azt tudnom kell. Bár ha belegondolok, már napok óta szemmel tartom, időnként követem is, és be kell látnom eddig nem tett semmi igazán gyanúsat. Valahogy ennek meg kéne nyugtatnia, mégis csak azt az érzetem erősíti, hogy valami nem kerek Utherrel kapcsolatban.  Le kellene már állnom ezzel. Kezd az agyamra menni az aurorkodás. Ott is gyanakszom, ahol semmi nincs. Mi lesz, ha tényleg auror leszek, és minden nap szembesülnöm kell az élet sötét oldalával? Na, jó. Ma még követem, és szemmel tartom Uthert. Ha ma se csinál semmi furát, akkor leszállok róla, és nem kell megtudnia, hogy gyanakodtam vele kapcsolatban.

Nesztelen, és óvatosan követem egyre mélyebbre és mélyebbre a sötét rengetegbe. Közben egyre inkább élesednek az érzékeim, és egyre több baljóslatú gondolatom támad…

Uther & Petra

XXX