2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Persze, Sera nem értheti a gondjaimat, ezért más mindkettőnk felfogása Lióval szemben. Ő még hisz abban, hogy oka van annak, hogy ilyen, én viszont... Nos, tizennégy éves vagyok, a kamaszkorom elején járok még csupán és hidegen hagynak a miértek, főleg abban az esetben, ha Lioneah-ról van szó. Miért kellene nekem megértenem őt, amikor ő sem ad esélyt számomra, hogy bármit is kimagyarázzak? Ha Nickről és Seráról lenne szó, akkor eszembe se jutna ilyesmi, de Lio és én sohasem voltunk a legjobb testvérek, ég és föld köztünk a különbség, szóval igenis jó lenne kis borsot törni az orra alá. Amolyan elégtétel, ha élhetek ezzel a kifejezéssel. A felcsattanás véletlen, eszem ágában sem volt kirohanni, főleg úgy nem, hogy jól tudom, ebben az esetben Sera gyanút foghat, de hát olyan rendes srác és jó lenne, ha nálunk töltené a nyári szünetet is, mert igazán kedvelem. Az, hogy ennél több van-e bennem irányában, még csak sejthetem, mivel még egyszer sem voltam szerelmes eddigi életem folyamán, fogalmam sincs hát, miként kell az ilyesmit megélni. Az egyetlen modell anyu és apu kapcsolata lett volna, de hát rájuk se igazán emlékszem, a tesóim pedig nem hozzák haza a magánéletüket, ha van is nekik, azt a családon kívül élik meg. Azt hiszem, még egyszer sem fordult elő olyan, hogy Nick hazahozott volna egy lányt bemutatni, vagy Sera és Lio egy sráccal mentek volna fel a szobájukba. A suliban látok ugyan szerelmes párokat andalogni, annyit eddig képes voltam magamban levenni, hogy nagyon össze vannak nőve, de hogy belül konkrétan mi játszódik le... Nos, nem, erre a mai napig nem sikerült rájönnöm. Kit hívunk egyáltalán a szerelmünknek? Külsőre vagy belsőre kell jobban tetszenie? Kim Sung-yeun helyes srác külsőt illetően, ugyanakkor nagyon kedves is. Ezek szerint máris szerelmes lennék? Tény, ami tény, hogy zavarba jövök a közelében és szeretnék minél több időt vele tölteni, szóval ő lesz majd a férjem? Vagy esetleg addig még sok emberbe leszek szerelmes? De nem, én szeretnék elsőre jól választani és azt hiszem, őt mindenki kedvelné a családban. - Csak szóba jött – vonom meg a vállam, miközben észre se veszem, hogy Serát talán gondok gyötrik. Mondjuk, ez nem is ül ki az arcára, de bizonyára teljesen kiborulnék, ha megtudnám, mit is tervez magában. Egyszerűen ő számomra az egyetlen olyan pont a testvéreim közül, akivel jól kijövök. Fogalmam sincs, mi lenne velem nélküle. - Az anyukájával él, szerintem még örülne is annak, ha egy kis időre elszabadulhat. Tudod, a nagyobb család kissé izgalmasabb. Hát, a miénk meg főleg, nálunk aztán nincs unalom, hiszen Lioneah kirohanásai miatt állandóan áll a bál otthon. Természetesen, nem szeretném, ha Kim Sung-yeun ennek a fültanúja lenne, de reménykedem abban, hogy nővérem kissé visszafogja magát mások jelenlétében. Azért ennyire még ő sem szeret ciki helyzetbe kerülni... - Rendben – állok fel a helyemről, miután sebtében bekapok még egy apró falatot, majd követni kezdem testvéremet. Nem igazán izgat jelenleg Nick és Lio holléte, nyilván nem is aggódtak értünk, jól elvannak ők kettesben, de ezt már nem hozom fel Sera számára. Nem szeretnék újabb szócsatát, inkább csak magamban dohogok, meg hát abban is igaza van, hogy ezzel semmit sem oldok meg, sem a Veritaserumos ötletemmel. Álmodozni igazán jó, de a valóságban ezt megvalósítani igen kockázatos. Nem csak azért, mert tapasztalatlan vagyok, hanem azért is, mert Lio a saját két kezével tekerné ki a nyakam, ha rájönne, mit tettem. Köszönöm, de ebből inkább nem kérek.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
A szokásosnál is morcosabb? Azt hiszem ez azért téves, hiszen általában mindig ilyen morcos vagyok, csak hát most még a tetejében van ez a Sasha ügy is, ami persze tudom, hogy az én hibám, így persze nem érint a legjobban, meg aztán amúgy sem vagyok az a családcentrikus fajta, aki örömmel és szívesen mászkál a testvéreivel úgy téve, mintha temetésre menne, miközben valójában nyomoz valami után amit sejt, hogy mi okozta, bár pontos részleteket, olyasmit mint a ki nem tudok, de a miért az meg van. - Ezt te sem gondolod komolyan. Sera is észrevenné, sőt... még érdekelné is. - nem törődöm módon vonom meg a vállamat. Persze igyekszem Nicet is, mint mindenkit megbántani nem is ritkán, de valami miatt őt sokkal nehezebb, mint másokat, pedig én tényleg nagyon rajta vagyok az ügyön., de valahogy elengedi a füle mellett a nyilvánvaló sértéseket. - Azért ez teljesen más, öt éves voltam, Sasha nem öt és nem toporzékol, hanem állítólag bele van esve abba a srácba, vagy tetszik neki, mindegy és a srác a tetejében valami kínai, vagy ilyesmi. - igen akkor is abszurdnak gondolom ezt az egészet, még mindig hallani a hangomon. Még hogy a húgom szerelmes legyen... bár az is elég furcsa nekem, hogy Nic az, amikor ő sem az a típus, meg persze ez a nagy változás is, ami végbe ment nála, hiszen eddig ő is eléggé két végén égette a gyertyát és benne volt mindenfélében, meg ment előre, mint valami terminátor, sosem gondolva a következményekre. Most meg hirtelen ő lett itt a világmegváltó? Hát csak nem olyan fura ez? Szerelmes és egyből jó útra tér és megváltozik valami... lány miatt. - Igen, de tök mindegy, amúgy is hülyeség az egész, mert érted... elmész valaki miatt a suliból, mert tetszik, vagy... mi. Simán túlreagálta. - újfent a vállamat vonom meg, főleg mert Scott nem csak azt mondta, hogy tetszettem neki akkoriban, ő azért egészen másképp fogalmazott, inkább valami kezdődő szerelemről hadovált, ami pont annyira abszurd, mint Sasha esetében. Ezért nem is érdemel több szót a téma. - Lehet. Aha... szóval lehet, hogy nem. Megnyugodtam. - felszökik kissé a szemöldököm, de mintha egy egészen halvány mosoly a szám sarkába mégis csak odatolakodna, de ezen a ponton már én is felpillantok mikor jönnek a többiek. Lassan jön a busz, gondolom, akkor meg mennünk kellene, ha már ezt az igen hülye módján választottuk az utazásnak.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Jobb lett volna, ha a fagyizást is együtt intézzük, de így legalább van egy kis lehetőségem Lioneah-val beszélni, mert most mintha a szokásosnál is morcosabb lenne. Nem lehet mindig vele, ráadásul nem kislány, hogy mindentől én védjem meg. Nem is hagyná. Viszont valami történhetett, valami, ami miatt ennyire nem akar velünk lenni. Vagy csak unja már a családosdit? Pedig bármi is érje, mi leszünk azok, akikből ha nem is kér, ott leszünk neki. Főleg én, hiszen Será a kicsit pesztrálja, és nekem nincsen gondom ezzel a felállással. - Igen, van oka. Te természetesen ezt is észreveszed. Látod ezért beszélgetek éppen veled. – Na nem mintha Será nem venné észre, hogy kisimultak a vonásaim, viszont ő kellőképpen tapintatos ahhoz, hogy messziről kerülje a témát. Holott mi van, ha nekem pont arra van szükségem, hogy olykor bizony kibeszéljem magamból a dolgokat? Lehet, hogy Lioneah nem vágyik ilyesmire, és én sem gyakran, de remélem, hogy a hugommal való diskurzusnak lesz értelme, legalább annyira, hogy megerősítést kapjunk bizonyos dolgokban. Én ugyanis nem vagyok annyira elutasító vele, mint bárki más a környezetéből, még ha le is szól megint. Halványan elmosolyodom, amikor azt látom, hogy ismét szemforgat. - Dehogy kicsi. Te már nem emlékszel rá, ötéves lehettél, és toporzékoltál, amikor az egyik kis fiú pajtásod pár napig beteg volt, és nem láthattad. – Azért én nem lepődöm meg, hogy ezt hallom, az más kérdés, hogy a fej, amit vágok az egészhez, nagyon is fintorgó, kétkedő, ebben legalább Lioneah párján vagyok. Attól, hogy még én is kicsinek tartom az egészhez Sashát, nagyon is valóságos, hogy ilyesmi történhet. De most lépjek közbe? A több hugomhoz hasonlatosan ő is kikérné magának, ha beleugatok a dolgaiba. Azért csak nem gondolnám, hogy egy vele korabeli fiútól már tartani kéne, később jöhetnek az esetlegees zűrök. - Scott? Nem rémlik. Mármint.. a skót Scott még régről? Miattad? – Ezt azért kezdem nagyon nem érteni, Lioneah azért híres, hogy kiborít másokat, de semmiféle szerelmi ügyről nem tudok, pedig azt hittem mindennel képben vagyok, de hát az a fickó sok éve elment a Roxfortból, nem is nagyon emlékszem rá, csak valami szövetséges család tagja volt. – Hát ööö... egy gyerekkori ismerős, egy Chrissy DiMarco, ha így beugrik. És.. Nem tudom. Lehet. – Húzom el a számat, én se nagyon szeretek beszélni az érzéseimről, csak itt most valahogy felmerült, hogy beszéltessem a hugit. Jöhetnének már a többiek!
Hiába beszélgetünk errol, ahogy mondtam, ez egy hatalmas árulás lenne Lioval szemben, aminek soha nem szabad megtörténnie. Akkor már hiába akarnánk megérteni, hogy mitol is olyan, amilyen, vége lenne a bizalomnak, vége lenne a családunknak. És ezt Sashának is meg kell értenie, még ha most rá is hagyom a dolgot, hogy fantáziálgasson. Annyi biztos, ha elhatározná magát se tudná megvalósítani egyik percrol a másikra, szóval közbe tudnék lépni. De mennyivel jobb lenne, ha a saját belátása szerint jönne rá, hogy az nem segítene egy szemernyit sem... - Nem attól válik valaki felnotté, hogy betölti a 17. évet, akkor már rég felnott lenne. - válaszolok a kis hozzátételre, de nem akarok újra végig zongorázni mindenen, hogy Lionak szüksége van Nicora, és hogy nem szabad féltékenynek lennünk. Inkább csak reménykedek benne, hogy a témát letudtuk, és tudunk még öt percet eltölteni kellemesen, a sütit eszegetve. Kicsit gyanakodni kezdek, amikor felcsattan, hogy nem ismerem a barátját, de hát ez nem a legjobb taktika, ha arra akar rávenni, hogy jöjjön át hozzánk nyáron. Nyilván több esélye van azoknak, akiket ismerek. Igyekszem nem látványosan elképedni, amikor közli, hogy srácról van szó, és hogy most megy hetedikbe... Jó, Sasha Hugrás, értem, szaktársak, de mióta barátkoznak a hatodikosok harmadikosokkal? Ez azért több, mint furcsa. Nem akarom azonnal a kedvét szegni és élből elvetni, így habár furcsálkozás van az arcomon egy mosolyt erőltetek és tovább kérdezgetem. - Ezen még gondolkoznom kell, jó? Már felajánlottad neki, hogy átjöhet hozzánk? Nem akarja a családjával tölteni a nyarat? - kérdezem türelmesen, érdeklődve, miközben a szívem elkezd kicsit félreütni. Nem, nem azért, mert Sasha idősebb fiúkkal barátkozik. Nem is azért, mert tudom ki a srác. Egészen más miatt. Azért, mert ezen a nyáron el akartam hagyni őket... Mind a hármukat. El akartam menni és megbizonyosodni, hogy az egyik kutatásom a véghez közeledik, meg akartam találni a legendás varázstárgyat, amit már egy éve tanulmányozok. De ha elmegyek, hogy leszek ott, amikor Sasha vendéget fogad? Ki fog rájuk főzni, takarítani, Nicolas vagy Lio? Mind a kettő abszurdnak tűnik, más-más okokból. Előbb a bátyánkkal akarok beszélni erről, így csak bekapom az utolsó falatot, megvárom míg Sasha is így tesz és megfogom az elviteles dobozkákat. - Na, indulás közben, még a végén elkezdenek aggódni értünk. - sürgetem meg kicsit, de ezzel nem elodázni akarom a témát, az túlságosan feltűnő lenne. Lehet, hogy fiatal, de tudom, hogy nem hülye. Még is csak az én kishúgom... Könnyedén találok vissza a kiindulási pontunkra, és már távolról elkezdem keresni a tekintetemmel a hátrahagyottakat.
- Pedig már reménykedtem abban, hogy komolyan gondolod – sóhajtok egy nagyot Sarah szavait hallva, mert azért tényleg elég érdekes lenne ilyesmit kipróbálni a nővérkémen. Liónak vannak titkai és én igenis kíváncsi vagyok rájuk, ráadásul a bájital se megy olyan rosszul, hiába kívánom néha Pitont a pokolba. - Szerintem nem csak engem érdekelne egy-két dolog... Itt azért kissé megrándul a szám széle, hiszen egyértelmű számomra, hogy Nicó és Lió közel állnak egymáshoz, sokkal közelebb, mint hozzánk. Számomra ugyan itt van Sarah, de azért arra is lenne igényem, hogy a bátyám velem is foglalkozzon, mert így komolyan csak tehernek érzem magam. Nincs szükségem babusgatásra, de azért igenis kell egy kis törődés, hiszen egyébként is ritkán vagyunk együtt. Most pedig mi történt? Ismét kettészakadt a család, és ha visszaértünk, akkor is Lioneah lesz terítéken. Csak a szokásos. - Akkor majd megkérem, hogy főzzön nekem is – vonom meg a vállam, majd amikor Sarah az orromra koppint, halványan ugyan, de elmosolyodom. - Majd beadom neki, hogy szorgalmi feladatot vállaltam, bár nem hiszem, hogy segítene bármiben is. Megszerezni se lehet olyan könnyű azt a főzetet, az áráról pedig ne is beszéljünk. Nem vagyunk ugyan szegények, de a családi kasszát nem én kezelem, szóval kissé gyanús lenne, ha bemennék a Gringottsba és ott követelném a széfünk kulcsait. Egyébként sem hiszem, hogy ezt tizennégy évesen megtehetném, meg hát a Veritaserum használata is elég sok korlátozásba ütközik, ahogy tudom, talán még meg is büntetnének miatta. Lioneah hülyeségei miatt pedig nem éri meg a kockázat, de azért tényleg felmerült bennem komolyan is a gondolat pár perc erejéig. - Már majdnem felnőtt... - teszem azért hozzá Sarah szavaihoz a saját gondolataimat is, hiszen világéletemben szerettem legkisebb lenni – igazán -, de amikor családi dolgokra kerül a sor, mindig éreztem, hogy a korom miatt némileg háttérbe szorulok, ami eléggé zavart régebben. Mostanában viszont igyekeznek bevonni engem is az ilyesféle ügyekbe, a legutolsó pedig azért különleges számomra, mert én voltam az, akit megtámadtak, szóval kissé butaság lett volna ebből is kihagyni szerény személyemet. Talán később bevillan valami fontos mozzanat, amit kétlek ugyan, de talán mégis, akkor pedig bebizonyíthatom, hogy nem volt rossz döntés engem is magukkal hozniuk. Ha nem is évek óta, de jó ideje én is igazán vágyok arra, hogy bizonyítsak számukra, ennek pedig most jött el az ideje. Mégis, a testvéri féltékenykedésen képtelen vagyok túllépni, ami számomra arról árulkodik, hogy igazuk van a többieknek azt illetően, hogy én ezekhez a dolgokhoz még kicsi vagyok. Gyerekes felfogás ugyan, de rosszul esik. - Rendben – sóhajtok fel, de engedelmesen leülök én is a teraszon lévő asztalkához, majd majszolni kezdem a fagylaltot. Ha valóban itt leszünk még pár percig, akkor talán érdemes lenne még azelőtt megenni, hogy elkezdene olvadozni. Sarah kérdése azért kissé meglep, nem hittem volna, hogy ennyire számon kéri majd a dolgot, leginkább abban reménykedtem, hogy szó nélkül megengedi. [color=#ff0066]- Nem hiszem, hogy ismered – vágom rá gyorsan, majd azért megpróbálok kissé visszavenni a tempóból és nyugodtan beszélni. Becsapni nincs értelme, hiszen nyáron úgyis minden kiderül, és hát kínos is lenne, ha Sung-yeunt az ajtóból fordítanák vissza. - A neve Kim Sung-yeun és a Hugrabugba jár, szóval nem fog ártani senkinek sem. Szeptemberben megy hetedikbe és egy nagyon rendes srác. Nem lesz vele semmi baj... Azért Sarahban felvetődhet az a kérdés, hogy vajon mit akar egy tizennégy éves lány egy tizenhét éves sráctól, de egyelőre nem ezen őrlöm magam, hanem megpróbálom a lehető legártatlanabb képet vágni annak érdekében, hogy megkapjam a szükséges engedélyeket nővéremtől.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Nem is tudom, hogy mit vártak, hiszen szájhúzva jöttem, nem lelkesen, szóval várható volt, hogy nem leszek hirtelen híve a nagy családi banzájoknak és nem fogok velük fagyizni, vagy sütizni, vagy egyáltalán csak jópofizni, de úgy fest, hogy Nick még a szokásosnál is erőteljesebben noszogat ebbe az irányba, pedig elég sokszor voltam már vele is olyan, mint mindenki mással... nem túl kedves. Hiszen ő is auror akar lenni, mint a szüleink, vágtam már a fejéhez, hogy minek beszélgessünk, ha ő is ugyanúgy meg fog halni, ahogyan ők, de mintha mostanában nem menne bele annyi mindenbe, legalábbis ezt hallottam és most is itt van a helyett, hogy valami szórakozóhelyen züllene, mert hallottam azt is, hogy elég gyakran volt erre is példa. - De annak oka van, hogy kevesebbet iszol. - teszem hozzá a nyilvánvalót, hiszen rendben van normálisabb életet él, na de erre mi az oka? Aztán persze kiderül valami szerelmi szál.. és ő is engem kérdez, mintha én tudnék az effélékben segíteni. Nem is értem, hogy miért gondolja mindenki ezt. Ha Sera is engem támad ki azzal, hogy valami pasi van a képben... hát komolyan sikítva menekülök majd el. - Lány nem, de fiú igen. - vonom meg a vállamat és bár vigyorog és oldalba bök erre inkább csak egy fintort kap, mint valami ennél többet, de talán ez nem lepi meg, hiszen nem vagyok az a víg kedélyű típus és nevetni se nagyon szoktam, csak nem értem mi ez a nagy párzási láz... pedig nincs is tavasz. - Sasha. Tetszik neki valami srác, valami kínai, vagy japán, vagy ilyesmi és hozzám jött, hogy mit tegyen. Nem is értem. Eleve kicsi még nem? - főleg ahhoz, hogy fiúzzon, de legalább ebben Nick meg fog erősíteni, ő mégis csak a bátyánk, azt gondolná az ember, hogy nem akarja, hogy közünk legyen pasikhoz. Na ezzel pont szembe megy a kérdése, amire viszont már felnevetek. Na nem kedves és vidám stílusban, inkább olyan kényszeredett hitetlenkedő verzió ez. - Persze, majd pont nekem... Már Scott is kiborított ezzel a nagy miattam ment el a suliból dumával... mindegy. Szóval gondolom azért hoztad fel, mert neked nem mindegy a tiéd... Idegesítő a lány, én is ismerem? Szereted? - Nick és a szerelem... olyan elképzelhetetlen, hiszen hozták már hírbe nem is egy lánnyal, erre most valami idegesítő csaj elért nála valami többet? Fura egy helyzet, tényleg mintha tavasz lenne és a testvéreim elkezdtek bezsongani. Sera... rajtad a sor.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igyekszem nem tudomást venni Sasha gyilkos pillantásán, ő még túl pici ahhoz, hogy véka alá rejtse az érzelmeit. Ő talán még nem élte meg annyira, hogy mit is gyászolunk mi Lioneah-vel, de szerencsére Será nagyon ügyesen játssza a békebírót, amit nekem Lio felé kell közvetítenem, mert máshogyan nem megy. Nem megbántani akarom én a pici hugit, de ha a két kisebb lenne egy légtéren, abból biztosan veszekedés lenne, ezt próbálom oldani azzal, hogy talán magamra hárítom a felelősséget. - Semmi különös. Csak kevesebbet iszom. – Emelem meg picit a vállamat, ám tényleg másról van szó, és Lioneah jelenleg jobban ismer, mint bárki más. Mi mindig együtt voltunk az utóbbi időben, ha mást nem akkor együtt hallgattunk nagyokat, de könnyű volt a másikra hangolódni, mert legalább társaságot jelentett, ha ott volt mellettünk valaki, akit meg tudtunk tűrni a szobában. Nekem szerinte javult a helyzetem valamicskét, és ezt ő nagyon ügyes szemmel veszi észre. Kicsit talán még zavarba is hoz vele. - Mi az, hogy én is? Valaki másnál is képbe jött egy lány? – Vigyorodom el oldalba bökve, csóválom a fejemet, tudja, hogy nem vagyok szerelmes alkat, de most mégis inkább elviccelem a dolgot. De amúgy tényleg érdekel, hogy ki lehet az.. talán Será? Na ő aztán tényleg szent életet él. Ám még mindig inkább ő, mint Sash.. Ő még nagyon pici bármihez, el nem tudnám képzelni, hogy ki akarja őt behálózni. Remélem senki, már azért is fő a fejem, hogy valaki bántotta a kicsit. - Nos igen.. egy régi ismerős család.. egyetlen lánykája a maga idegesítő modorával lekoptathatatlan, ezzel együtt viszont.. Na mindegy, de ne csak rólam, a végén még kiderül, hogy a nagy másra mutogatás közepette neked van valakid. Vagy nem? – Faggatózni persze nem akarok, de ha már én így kimondtam valamit.. Ha nem is várom el a viszonzást, de kiváncsivá tett, mert tényleg meglepne valami hasonló válasszal.
Biccentek Niconak az elköszönésére, nem órákra leszünk el és egyértelmű, hogy olyat hozunk majd, amit Lio is szeret. Persze, Sashaban megcsillan egy picit a bosszúvágy, de úgy se fogom engedni, hogy tettlegességig fajuljon a dolog. Amikor bele is pörög a gondolatba picit megálljt is parancsolok, hogy lehajoljak hozzá, a tekintetünk egy szintben legyen. - Hékás, elég lesz, nem fogjuk a testvérünket elárulni azzal, hogy bájitallal szedjük ki a titkait. Csak vicceltem törpilla. - mondom, és közben figyelem a tekintetét, mert tudnom kell, hogy megértette-e, és hogy tényleg kezd-e a lelkében elharapózni az ellenérzés, vagy azért még szereti Liot akármennyire nehéz. Mert hát, piszkosul nehéz néha. Vagy gyakran. - Gondolom a helyzet iróniája, hogy amúgy is Lio tudna a legjobban veritaserumot főzni magának. - teszem hozzá, az orrára koppintva kedvesen, aztán mehetünk is tovább. Nem tudom, hogy hogyan nyugtathatnám meg, hiszen néha engem is bántanak ezek a dolgok, így azt mondom, amivel bátoríthatom egy kicsit. - Nem vagy gyenge Sasha, okos vagy, bátor és céltudatos, életerős és eleven, minden vagy, ami a gyenge ellentéte. Fiatal vagy, de nem gyenge. - mosolygok le rá, egy kicsit talán büszke tekintettel is. A szívembe markol a gondolat, hogy vajon édesanyánk hogyan nyugtatta volna meg őt egy ilyen helyzetben. Ezeket a szavakat használta volna, vagy sokkal jobban ráérez, hogy mit kell a húginak hallania, hiszen az anyja? De ez már soha nem fog kiderülni, hiszen már évek óta nem láttam őket... a szellemüket... Elénk tárulnak a kellemes illatok, a sütemények és a jeges finomságok, így azonnal útjára is engedem, hogy válogasson magának, én pedig begyűjtöm Nicolasnak és Lioneahnak az édességet. Nem sokáig nézelődök, mire Nicolasnak kiválasztok egy marcipános csokoládétorta szeletet, és Lioneáhnak egy hat aprócska sajttortából álló tálat. Fura dolgok vannak rajta, minden kis tortácska más ízű, biztosan van benne olyan, ami ízleni fog neki. Epres, vaniliás, mandulás, csokis, karamellás és matcha teás. Na ez a része az igazán érdekes, hiszen én még soha nem kóstoltam az ízét, de szerintem Lio se. Magamnak egy feketeerdőt veszek, az elviteles dobozkához két kanalat kérve mikor Sasha is meg van persze könnyedén fizetek a mugli fontokkal. A húgi már sarkon is fordul és menne vissza a többiekhez, amikor utána szólok, és az üzlet előtti pányvával árnyékolt székek felé biccentek, mikor hátrafordul. - Tudom, hogy azt mondta Nicolas, hogy siessünk, de azt hiszem nem gondolta olyan komolyan. Hagyjunk nekik még öt percet, addig üljünk le. - javaslom, főleg, mert én kis tortát kértem magamnak, és azt kényelmesebb lenne itt megenni a pihenőben. Kicsit felvonom a szemöldökömet, mikor meghallom a látogatás kérdését. - Hát ez így azért elég tág. Van egy barátod, rendben, de kiről is van szó név szerint? Évfolyamtársad, melyik házból, a szülei mit szólnának a dologról? - sorolom neki a legfontosabb kérdéseket, de egyáltalán nincsen a hangomban semmi olyasmi, hogy élből elutasítanám. Örülök, ha barátkozik, örülök, ha boldog az élete, és az, hogy egy barátja átjönne nyári szünetben az teljesen normális egy családban.
Visszamosolygok ugyan Nicóra, habár az örömöm nem őszinte, de a gesztus a fontos. Igyekszem én jóban lenni mindenkivel, voltaképp Lióval se lenne semmi bajom, ha nem lennénk két ennyire külön világ. Ő és én nem passzolunk, még akkor sem, ha egyébként testvérek vagyunk. Az életfelfogásunk teljesen különböző, hiszen ő inkább pesszimista alkat, míg én igyekszem mindennek a jó oldalát látni. Ennek viszont nem igazán tudom, de már kinőttem abból a korból, hogy nyilvánosan hisztizzek, ha valami nem pont az én akaratom szerint történik. Talán már másnap semmi bajom se lesz, ki tudja... - Akkor majd megkérek valakit, hogy csórjon nekem egy keveset Piton szertárából és a legközelebbi alkalommal Lio italába rakunk valamennyit – vetem fel az egyébként teljesen komoly ötletemet, miközben engedelmesen hagyom Sarah számára, hogy elengedje a kezem. Már nem harcolok az ujjaiért, mint annak idején, nem érzem fontosnak a testi kontaktust, hiszen tudom jól, hogy nem fog elszökni előlem. A lelkesedésem miatt nem kell aggódnia, megcsappant az már annyira, hogy ne bámuljam túlzottan a gyanútlan járókelőket magam körül. Néhányra vetek ugyan egy-egy hosszabb pillantást, de nem fordulok utánuk, ahogy normális esetben tenném. Ma egyszerűen hidegen hagynak a körülöttem lévő emberek. - Vagy esetleg te is főzhetnél. Tudsz? Annyira azért tisztában vagyok azzal, hogy ez a főzet hihetetlenül nehéz, de Sarah hollóhátas, nagyon jó esze van, neki nem lenne gondja vele. Ebben az egyben csupán az idő az akadály, hiszen nem véletlenül olyan ritka ez a főzet... Meg hát az összpontosítás, amivel ennek az elkészítése jár. Sarah viszont elég türelmes, szóval neki ez nem lenne akadály. Aki Lioneah-val szemben sem emeli fel a hangját, az már egy angyali lélek a szememben. - Mi is a húgai vagyunk – vetem ellen, de nem erőltetem a témát, hiszen nem érdemes erre több szót fordítani. Nicó és Lió egy húron pendülnek, ezt bárki észreveheti, még az is, aki egyébként nem szentel különösebb figyelmet a dolognak. Én érzem a széthúzást, habár a bátyám mostanában mintha kissé több időt töltene otthon, azt viszont mindig Lió közelében teszi. Ennek így semmi értelme sincs. - Jól mondod, az ő hibája – bólogatok egyetértve nővéremmel, habár azért nem mindenben osztom a véleményét. - De én is gyenge vagyok, szóval ebben nincs igaza Nicónak. Mindegy – vonom meg a vállam egy sóhaj kíséretében. Sarah és én nem szoktunk vitatkozni, pont ezért se szeretnék most Lio miatt összekapni vele. Már csak az hiányzik, hogy még ebbe is az ő makacssága avatkozzon közbe. Amikor kitárja az ajtót, engedelmesen lépek be rajta: - Köszi... Most azért előbújik egy pillanatra belőlem a gyerek és némileg boldogabban szemlélem a pult mögött felvonuló kínálatot. Az édesség szinte mindent elfeledtet velem, még a legnagyobb gondjaimat is képes vagyok leküzdeni addig, amíg fagyit nyalogatok. Nem csoda hát, hogy figyelmen kívül hagyom a süteményeket és csakis a tölcséres csodára koncentrálok. Leadom hát a rendelésem egy kókusz-csoki párosra, majd türelmesen megvárom, amíg Sarah is végez a többivel. Ha segíteni kell neki, abban benne vagyok, majd a fagylaltot nyalogatva lépek ki a küszöbön, végül kissé habozva bár, de előkapok egy rég ült témát: - Tudod, van egy barátom, akit szeretnék meghívni hozzánk a nyári szünetre – vetem fel a témát, bár direkt nem említem, hogy nem pont az egyik évfolyamtársamról lenne szó. Most viszont Sarah nem mondhat ellent, mivel Nicó megbántott, rossz a kedvem és ismerem már annyira, hogy ilyenkor azért engedékenyebb velem szemben valamennyire. - Eljöhet? Rögtön a tárgyra térek, hiszen ezt nem a többiek előtt szeretném feszegetni, mert Lió tuti bemártana, már csak azért is-alapon. Jobb itt és most tisztázni mindent, hiszen talán ezúttal kissé engedékenyebb lesz a nővérem.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Sejtem én, hogy Nick miért megy utánuk, gondolom, hogy ne legyen hiszti abból, hogy velem marad, pedig én aztán nem várom el. Elücsörgök simán a megállóban, amíg sütiznek, sőt azt sem várom el, hogy hozzanak nekem valamit. Teljesen jól el lettem volna így is, de úgy fest a bátyám megint nem hagyja annyiban a dolgot. Ha felügyelni akar nincs rá szükség, hiszen eljöttem, meglépni már nem fogok félúton, de azt sem várhatja el tőlem, hogy szépen kitálalok neki csak a két szép szeméért, hiszen eddig sem beszéltem arról, hogy miért is vagyok olyan velük, amilyen, ez miért változna meg most így hirtelen nem igaz? Nem is lep meg, hogy próbálja kihúzni belőlem a dolgot. Végül is ez várható volt tőle, de csak a fejemet rázom meg a szavaira, mert ennél többet most nem várhat el tőlem. Hiába a nagy váll átkarolás, meg a többi. Ha annyira lelkizni akar, akkor ment volna Sera-ékkal, ők biztosan szívesen öntik ki neki a lelküket a pitiáner kis ügyeikről. Na igen azóta sem kérdeztem a húgomat mi van azzal a sráccal... Sung-yeun vagy ki a frászkarika. Vajon felvetette már az ötletet a többieknek, hogy meg szeretné hívni a nyári szünetre? Túlságosan nyúl hozzá, szerintem azóta is bátorságot nyújt, na nem mintha amúgy bármelyikük is nemet mondana neki... - Megváltoztál. - fordulok rendkívül bőbeszédűen a bátyám felé. Na igen eddig ő sem volt az a lelkizős típus, most meg... mintha tényleg valami más lenne, mintha most valahogy másképp állna a dolgokhoz. Ez a nagy család összekovácsolás, meg a nyomozás, a süti... Eddig nem ilyen volt, ő is csak tombolt, élte az életét és önpusztított, ezt szoktuk meg tőle. A többiek persze észre sem veszik a változást, mintha csak nekik evidens lenne, hogy Nick most megint a jó fiút játssza... vagy tényleg csak játssza és valójában még mindig ugyanolyan csak már titokban? - Egy lány? Ne már... te is? Miért engem találtok meg a szerelmi ügyeitekkel? Mintha én értenék hozzá... - végül csak sóhajtok egyet és aztán egy afféle "jól van mondjak" pillantással tekintek rá. Végül is Sashát is meghallgattam, pedig normális esetben nem tettem volna, de annyira meglepett a tény, hogy tőlem kér tanácsot, főleg hogy ilyen ügyben... Talán érthető, ha a döbbenetemet kihasználva végül elmondhatta. Nick esetén hasonló a helyzet, kivéve, hogy belőle még annyira sem nézné ki az ember, hogy tanácsot kér, főleg nem hogy pont tőlem.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Mielőtt még a két S betűs hugi lelépne, azért odalépek Serához, hogy picit megfogjam a karját. Nem akarom, hogy úgy érezzék, direkt megfúrom a közös családi fagyizást, amit én magam ajánlottam fel, de most megvannak az indokaim, s az lenne a jó, ha ezt mindenki tudná. - Siessetek vissza. Maradok Lioval. Hozzatok valami finomat, amit ő is szeret. – Mosolygok most Sashára is, hogy érezze a törődést, s remélem, hogy a legidősebb hugi kezeli ezt a helyzetet. Pénzt nem adok, Seránál van, de ha kifogyna, hát mugli bankkártyám is van, Londonban csak azzal fogunk boldogulni, az Abszol-út most nem keresztezi az utunkat. Amint a két szöszi eltűnt a színről visszaülök a már olvasgató Lioneah mellé, és anélkül, hogy nagyon tapintatoskodni akarnék, megszólítom. Azért előlem nem menekülhet, nem azért jöttünk, hogy olvasgasson. A testvéri szeretet pont erről kell, hogy szóljon, hogy soha nincs olyan, hogy magány. Így is rengeteget van egyedül, de ha addig élek is, nem hagyom, hogy tovább romoljon a helyzet. - Valóban, de nem azon az áron, hogy megint maradsz. Ebből már nem engedek. Bármi is a bajod, nem hagylak itt. Viszont mivel látom rajtad, szeretném, ha elmondanád. Kérlek. – Fogom át a vállát, és nem hagyom, hogy lerázzon. Mint ahogyan abban is biztos vagyok, hogy hozzám hasonlóan formálta a gyász a jellemét, de valami másnak is történnie kellett az elmúlt években, amitől ilyen mogorva, és zárkózott lett, de azt jó eséllyel még nekem sem mondaná el. Legalábbis kérdezgetésre biztosan nem. Talán majd valamikor ha éppen olyan kedve lesz. Addig is minden csepp szeretetet neki kell áldoznom, na nem mintha ebben lenne határ, de a másik kettőre így lényegesen kevesebb időt tudok szánni. Én is durván pusztító életet éltem pár héttel ezelőttig, és csak Lioneah depijánél tudtam józan lenni, és foglalkozni vele, s nem lehetek eléggé hálás Serának, hogy figyel a kicsire, helyettem is. Amióta megjelent Chrissy, azóta új céljaim vannak, s talán Lioneah észreveheti rajtam, hogy nem csupán borotváltnak tűnök, hanem lelkileg is kiegyensúlyozottabbnak. - Van egy lány.. és iszonyat nagyokat bénázok vele, és muszáj segítened. – Kezdek bele, valahogy úgy érzem, Lioneah ezúttal nem fog beszólni, ha azt érzi, hogy a véleménye komoly értékkel bírhat az esetemben. Aztán lehet, hogy rám cáfol.
A régi lemez játszódik le újra és újra. Széthúzás, amit Lio generál, akaratán kívül, mert ő azt hiszi nem tesz semmi rosszat, csak hagyják őt békén. Persze pont ezért nincsen békén hagyva. Én megpróbálkoztam a sajttortával, hátha egy icipicit értékeli a gesztust, de úgy körülbelül semmi biztatót nem kaptam, csak Nicolas válik le rólunk, megint. - Igen, jó ötlet, hogy ne menjünk átszállással, hanem legyünk egy kicsit együtt... - mormolom már én is az orrom alatt, amire tudom, hogy Sasha is gondol. Váltunk is egy pillantást, mielőtt a kicsi belémkarol és elkezd húzni. Nehéz szívvel hagyom ott őket, nem csak azért, mert nem tudhatjuk, hogy mekkora a veszély, és az elválás nem feltétlen biztonságos, hanem azért is, mert a párosok közötti szakadék egyre nagyobbra szakad minden ilyen alkalomnál. Én érzem, Sasha érzi, valószínűleg Lio is érzi, csak Nico nem veszi észre, hogy minden ilyen alkalommal, mikor mellette dönt, egy kicsit ellenünk dönt. Követem a hugit, nem kell engem nagyon húzni, de azért néhány lépésen belül körbenézek, és átveszem az irányítást, mielőtt teljesen más irányba megyünk. A kezét elengedem, elég nagy lány már, hogy a nővére ne fogja séta közben a kezét, de azért néha felé pillantok, nehogy a lelkessége visszatérjen és egy szimpla muglit kiprovokáljon a bámulással. Kicsit mondjuk csalódás, amikor látom a kis pofiján, hogy most inkább dühös és csalódott, eltűnt a boldogság, hogy szabadon mászkálhatunk Londonban. - Ne mondj ilyet Sash... te is tudod, hogy inkább valami veritaserumot kéne rácsepegtetnünk, hogy meg tudjuk már igazából mi is a baja. - kuncogok fel, a csípis por és bájital abszurditásán. Szeretném inkább elviccelni a dolgot, és boldognak látni a legkisebb testvérem, nem pedig gondterheltnek, ahogy most látom. - Csak vigyázni akar a húgára, nem kárhoztathatjuk ezért. - védem meg reflexből, meggyőző hangon Nicot, de ettől függetlenül a szívemben azért nem teljes a bizonyosság, hogy tényleg minden rendben van. Nekem kell lennem a magabiztos, nyugodt nővérnek, aki mindent elsimít, így nem lehetek teljesen őszinte, mert csak elkeseríteném és még nagyobb széthúzást generálok. Hazudni kell, vagy legalább füllenteni, de ha egyszer a jobb ügy érdekében teszem... - Lioneah-nak nincsenek igazi barátai, csak magában van, még velünk sem foglalkozik, így ő a legvédtelenebb mindannyiunk közül. És a legmagányosabb is. A saját hibája, de Nicolas a bátyánk és jót akar mindannyiunknak, mi itt vagyunk egymásnak, és amikor kell, őt fogja mindig választani, mert őt látja a gyengébbnek, és mindig a gyengébbet fogja védeni. Nem lehetünk ezért féltékenyek, nem akarhatjuk Lio terheit, kétségbeesett ellenkezését minden ellen, csak azért, mert Nico emiatt többet van vele. Örüljünk annak, hogy mi jól vagyunk, hugi. - válaszolom csendesen, és kicsit megsimogatva a fejét rámosolygok. Nem volt távol a cukrászda, így már is az ajtajában állunk, kinyitom, és tartom neki, amíg besétál.
Lio csupán leveti magát az egyik padra, majd beletemetkezik egy könyvbe, mintha egyáltalán nem érdekelne, hogy nemrég rám támadtak. Nem mintha meglepne a dolog, világéletében ilyen volt, aligha hiszem, hogy kicsit is aggódna értem, szóval inkább csak egy nemtörődöm mozdulattal vonom meg a vállam, de az arcomon azért látszik kissé, hogy bánt a viselkedése. Miért nem tud néha úgy viselkedni, mint egy igazi testvér? Ha vajon valami komolyabb bajom esne, akkor sem izgatná magát rajta? Esélyes. Oké, hogy a családi fagyizásban sem szeretne részt venni, de olyan ritkán vagyunk együtt, most miért kell neki ezt tennie? Miért utál minket ennyire? Nem mi tehetünk arról, hogy anyuék meghaltak, mégis minket büntet érte. - Biztos nem jössz? - kérdem fancsali képet vágva Nick-et, most már biztos lőttek a családi programnak. Ennyi erővel aztán igazán mehettünk volna átszállásokkal is, ahogy az előbb mondta, mert ugyanaz lett volna az eredménye a dolognak. Miért kell mindig mindenkinek Lióval foglalkozni, amikor úgyis ugyanolyan undok lesz, mint eddig volt? Azzal, hogy Nico vele marad, még semmi sem fog változni. Lioneah sértő megjegyzését elengedem a fülem mellett, mert ha most vitába bocsátkoznék vele, akkor aligha úszom meg sírás nélkül. Mindig annyira sikeresen tipor bele mások lelki világába, hogy ahhoz már igen komoly tehetség kell. - Menjünk – fogom meg Sarah karját és most kivételesen én vonom magam után nővéremet, mintha csak én lennék az, aki tudja az utat, holott fogalmam sincs arról, hogy voltaképp merre is kellene mennünk. Egyszerűen csak elindulok egyenesen, olyan képet vágva, mintha egyenesen egy igen savanykás citromba haraptam volna, de így legalább hihetőbb a gyászolás-sztori. A pár perccel ezelőtti intelmeit hallottam ugyan, eleinte mosolyogva is bólogattam rá, menet közben viszont fokozatosan eltűnt arcomról a jókedv, amikor Nico Lioneah mellé huppant le. - Hagyjuk őket kettesben... Elharapom a mondatot, mert érzem, hogy néhány igen sértő szó csúszna ki ajkaim közül, ha tovább folytatnám, habár a kedvem már így sem pont felhőtlen. Családi programról volt szó, erre Lioneah fogja magát és leválik tőlünk... Oké, ez még nem olyan meglepő, az viszont már sokkal inkább, hogy Nico – aki eredetileg felvetette az ötletet – szintén fogja magát és leül mellé. Tudom én, hogy ha visszamegyünk, ugyanúgy négyesben leszünk és édességet fogunk majszolni, de az nem ugyanaz, mint kiülni egy cukrászda teraszára és ott kellemesen elbeszélgetni egyet. Így viszont majd hallgathatom Lio csípős megjegyzéseit és nézhetem a pofákat, amit vágni fog. Biztos vagyok abban, hogy még az se lesz jó, amit mi viszünk neki. - Valami csípős port kellene szórni arra a sajttortára – szólalok meg, amikor már hallótávolságon kívül értünk a Nick-Lio párostól. - Legalább Lioneah-nak lesz oka savanyú képet vágnia. Féltékeny vagyok rá, igen az vagyok, mert Nico szemmel láthatóan jobban szereti őt, mint minket. Persze jól tudom, hogy ez nagyon gyerekes dolog, de mit tehetnék ellene, ha egyszer rosszul esik a dolog? Talán idővel kinövöm majd, most viszont még nehezemre esik figyelmen kívül hagyni ezt. - Talán még Nicholas is megérdemelné... - nyögöm ki némi habozás után, hiszen nem szeretnék neki ártani, de ha már annyira Lióval van elfoglalva, akkor legalább vegye észre azt is, hogy ez a maradék családnak rosszul esik. - Mostanában nagyon összenőttek, nem gondolod? Mindig vele foglalkozik. Ez neked nem esik rosszul? Rajta ugyan nem látom, hogy megviselte volna a dolog, de engem kissé letaglóz, Szeretem a testvéreimet, mindegyiket, még Liót is, mindazok ellenére, hogy mennyire nehéz eset tud lenni néhanapján.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Nem igen nézek fel a könyvből, csak hagyom, hogy egymás között megbeszéljék, hogy ki mit akar enni a cukrászdából. Legalább addig sem velem foglalkoznak és nem jönnek a szokásos ne vonuljak el és a miért vagyok már megint így külön jellegű dumák. Mondjuk az utóbbi időben egészen jól visszafogták magukat. Persze időnként csak úgy magamban szemforgatok, hiszen hallom, amit mondanak, bármennyire is jobb lenne kizárni. - Mert annyira nagy ördöngösség egy mugli busz. - csak magamban morgok, az orrom alatt dörmögve, szinte alig lehet hallani, de mégis csak hallom, amiről beszélnek. Ez az egész duma, hogy Sasha ne nézzen nagyon meg másokat. Komolyan nekik még a buszozás is kaland, de főleg mert úgy elszigetelték magukat. Az aranyvérű család... na ja, én elég sokat járok el önállóan is ahhoz, hogy kipróbáljak dolgokat, amiket ők nem, ami fel sem merült bennük. Kivéve persze Nick, ő azért sokkal tájékozottabb, sok mindenben és az sem lep meg, hogy végül mellém ül le, amikor a többiek távozni készülnek. - Mindegy, ha gondolod. - vetem még oda a nővéremnek a sajttorta kérdésre, aztán újra a könyvember burkolózom... azaz tenném, ha Nick nem jönne oda és szólalna meg. Így jóval nehezebb az olvasásra koncentrálni. A kérdésére csak oldalt pillantok, aztán behajtom a könyvet, hogy lássa mi is a cím. Semmi ördöngösség, egyszerű mugli könyv, persze hozzám illő Stephen King Carrie-je, bár hogy a bátyám olvasott-e már bármi hasonlót arról nem tudok. Persze mind tudjuk, hogy az író igen kiváló varázsló, aki ügyesen adta el a történeteit, mintha csak kitalációk lennének, horror történetek, de akadt azért olyan, ami ebből még a valóságban is megtörtént, csak persze egy fokkal kevésbé véresen. - Miért nem mentél velük? Te akartál édességet. - persze még Nick akivel a legjobb a viszonyom, de ettől még nem kell, hogy itt maradjon velem. - Nem fogok lelépni mire visszajöttök. - teszem még hozzá, ha netán arról lenne szó, hogy rám akar vigyázni. Ha egyszer eljöttem, akkor nem fogok felszívódni, ez biztos.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Látványosan a karomhoz kapok, ahol Será belémboxolt, aztán csak nevetek, természetesen nem fáj, de örülök, hogy ilyen laza, hiszen Sasha jelenlétében nem lenne jó gondterheltnek lenni. Talán még fel sem fogja, hogy esélyesen meg akarták ölni. A szüleink elvesztését sem úgy dolgozta fel, mint bármely más gyerek, de amíg itt vagyunk neki, nem is hagynám, hogy bármi kár érje a lelkét. Ő olyan nekem mint egy kis plüss játékszer, nehéz belegondolnom, hogy mit is érezhet legbelül, erre Será tökéletes anyapótlékot jelent számára, nem csoda, hogy ha nekem marad Lioneah, akivel legalább korban közelebb állunk egymáshoz, és én aztán tudom kezelni az örökös morcosságát. Én hasonlóképpen tombolva gyászolok, a negatív érzelmeim jobban dominálnak. Az más kérdés, hogy az utóbbi időben Chrissy ezen jelentősen csiszolni vágyott, és tette is komoly sikerrel. - A buszunk még vagy negyven perc, amíg nem jön. Mehetnénk másfelé is, átszállással, akkor talán gyorsabb lenne.. de legyünk egy kicsit együtt is. – Erre mondjuk pont rácáfol, hogy Lio leül az egyik padra, hogy magába roskadva hallgassa a zenét, így mégiscsak szét fogunk szakadni. Será mellé lépek, és kiadom a javaslatot. – Akkor.. hozzatok mindkettőnknek valamit, rátok van bízva, ismeritek az izlésünket. Köszi. – Bocsájtom el a két hugit, úgy látom, hogy muszáj beszélnem Lioneah-val, ha bármit is ki akarok belőle húzni, mert magától aligha fog megnyílni, pláne, ha a többiek is itt vannak. Ismerem már annyira, hogy sejthető, valami megint foglalkoztatja. Na de mi? Amikor a többiek elpályáztak a fagyikért, leülök a barna hugi mellé, és érdeklődve szólítom meg. – Mit hallgatsz tesó? – Dobolok a térdemen, hiszen minimálisan hallható a zene üteme a fülhallgatóján keresztül. Valahogy rá kell vezetnem, hogy csacsogjon, de ezt nem tehetem meg csak úgy direkt módon. Pedig ki akarom húzni belőle, hogy most éppen miért morcos..
Azért vetek egy-két komoly arcot a kicsilánynak, hogy tényleg igyekezzen elsajátítani a varázslatot, de a köszönöm után azonnal elmosolyodom megenyhülve. Az a baj ezzel az "anya szereppel", hogy egyszerre akarom, hogy jól teljesítsen, és egyszerre akarom, hogy boldog gyerekkora legyen, a lehető legkevesebb problémával... Hát nem erre utal az a dolog, hogy Nicolas megszavazta, hogy hozzuk magunkkal nyomozgatni, nem hiszem, hogy ez a legtökéletesebb példája egy kislány szórakozásának. Biccentek a nyugtázásra, amennyire emlékszem rájuk mindig nyitottak felénk, csak a gyászban mindig elutasítottuk őket. Először én magam is, aztán azért, mert tudtam, hogy Lioneah-nak csak egy kényszer vacsora lenne, nélküle viszont nem akartam elmenni. Vagy mind a négyen, vagy senki. Megtorpanok, amikor Nico - tudom, hogy utálja, de akkor is rajta ragadt - azt mondja, hogy nem vagyok auroros és sértődöttet játszva a vállába bokszolok. - Hé, még is miért nem? A te homlokodra sincsen ráírva, hogy Sherlock Holmes lennél. - mosolygok kicsit, még is érezheti valahol nagyon mélyen, hogy megbántott. Nem azért, mert titkon minden vágyam, hogy az auror pályára lépjek - habár kiskoromban ez még így volt -, hanem szimplán azért mert... Mert anya az volt, és szerettem mindenben hasonlítani rá. Így az, hogy nem nézné ki belőlem, olyan érzés, mintha valamilyen fogyatékosság miatt nem lennék alkalmas rá. Pedig Ereklyevadászként - és "pótanyaként" is - alapos vagyok, körültekintő, mindenre gondolok és jól reagálok stresszhelyzetekben, azt hiszem. De ezek szerint Nicolas nem így hiszi. Mindez egy-két pillanat alatt fut át az agyamon, és nem is hagyom, hogy lerántson, főleg nem fogok olyan agresszívan válaszolni, ahogy Lioneah tette az imént. - Nagyon úgy fest, hogy buszozni fogunk, bizony. Ne bámulj meg senkit és semmit túl látványosan, rendben? Felszállunk, leülünk, amikor Nicolas jelez akkor pedig felállunk és leszállunk. Ennyire egyszerű. Várost nézni a buszról közben persze szabad. - mosolyodom el, mert olyan bájos, ahogy Sashat magához vonzza a fagyi igéretével, hogy kicsit el kell nevetnem magam. - Én is benne vagyok, ha nem csak a kicsiknek jár a fagyi. Lio? Hozzunk neked valamit? Egy szelet sajttorta? - kérdezem, miközben ő elhelyezkedik és olvasásba fog, számítottam rá, hogy nem fog velünk jönni. Viszont kiskorunkban oda és vissza volt a sajttortákért, főleg a karamellásért, és ezt nem felejtettem el, hátha legalább elfogad egy sütit, ha már nem jön velünk. Ha nem lennének a közelben muglik, akkor biztosan szórnék valami láthatatlan varázslatot, hogy minden rendben legyen, amíg Lio-t egyedül hagyjuk, de túl sokan vannak, az pedig csak feldühítené, ha megkérném, hogy vigyázzon magára. Szóval csak egy pillantással végigmérem, ahogy ott üldögél, aztán Nicolas mellé sorolok és halkan megszólalok. - Azért siessünk vissza, jó?
Látom én Lión, hogy nem tetszik neki a dolog, pont elkapom a szemforgatását, azonban ezúttal sem szólok vissza neki, egyszerűen csak megvonom a vállam. Jó, én szúrtam el, ebben igaza van teljes mértékben, de ennyire mégse kellene kiakadnia rajta, mivel varázslók vagyunk, elég egyetlen apró bűbáj és minden problémánk meg van oldva. Még ha muglik lennénk, akkor megérteném, hogy kiakadna, mert vásárolni kellene mennünk, de így... Mindegy, szóba se hozom a dolgot, mert ismerem már annyira, hogy tudjam: mindig övé az utolsó szó. Teljesen mindegy, hogy igaza van vagy sem, ő mondja ki a végső szót, senki más, különben addig pörög, amíg le nem állítjuk. - Oké, majd gyakorlom, ha visszamentünk a suliba – ígérem Serának. Az igazság az, hogy vannak tantárgyak melyekből kissé rontottam mostanában, de azt hiszem, ezt egyelőre egyiküknek sem kell tudnia, hiszen akkor mehetek vissza, ki lesz lőve a közös nyomozás. Elég nehezen viselném azt a gondolatot, hogy ők hárman ebben a hatalmas városban csavarognak, én pedig egy unalmas tanórán ücsörgök pont, mindenféle jóból kimaradva. Amikor Sarah végre befeketíti a ruhámat, elmosolyodok: - Köszi! Az auroros megjegyzésre nem válaszolok, engem nem érdekel az a pálya, azt hiszem, közülünk Nick az egyedüli, aki ebben a szakmában képzeli el a jövőjét. Ő is leginkább a szüleink gyilkosa miatt választotta ezt a hivatást, fogalmam sincs arról, hogy egyébként is ez érdekelte-e, erre még sohasem kérdeztem rá nála. Számomra valahogy annyira természetes, hogy arra a szakra jár, ezt szoktam meg. Engem leginkább a gyógyítás vonz, kevésbé veszélyes hivatás, de annál izgalmasabb. Az a sok ember, akit naponta ellátnak! Ahány ember, annyi sztori, én pedig imádok ismerkedni és csacsogni. - Felülünk egy mugli járműre? - nyílnak el a szemeim, amikor testületileg beállunk egy buszmegállóba. Nick és Sarah ötletelésébe nemigen szóltam bele, hiszen nem nagyon ismerem az említett embereket, ráadásul fogalmam sincs arról, miként mennek a Minisztériumban a dolgok. Azt hiszem, talán ez az első olyan alkalom, hogy oda megyünk. Én legalábbis mindenképp, de már izgatottan várom a dolgot. - Persze – biccentek egyet, miközben [/color]Nick magához von. - Fagyizni bármikor van időm. Nem is bánnám, ha beülnénk egy cukrászdába és megennénk egy-egy kehely finomságot, de számomra az sem akadály, ha esetleg tölcsérben kérjük. Úgy hiszem, ebből az egy dologból lehetetlen kinőni, az ember mindig szán időt arra, hogy fagyizzon, bármennyi idős is legyen. Lioneah viselkedése már meg sem lep, szóval amikor lehuppan a padra és a velünk való csevegés helyett leginkább olvasni kezd, nem teszem szóvá. Világéletében ilyen volt, azon se csodálkoznék, ha kihagyná a családi fagyizást is. Valahogy sosem szerette az ilyesmit.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Sasha sikeres ruha választására csak szolidan a szememet forgatom. Pedig Nick hányszor elmondta, hogy mi fog kelleni, erre ő még ezt is képes jól elszúrni... komolyan már meg sem lep a dolog különösebben, ez tőle teljesen átlagos és megszokott. Inkább semmit sem mondok és persze meg sem moccanok az ügy érdekében, hiszen tisztában vagyok vele Sera úgyis ugrani fog se perc alatt és megoldja majd a helyzetet. Nekem aztán nem igen kell foglalkoznom a dologgal és nem is akarok. Sasha a húgom és persze belül pocsékul érzem magamat, hogy talán tényleg miattam került bajba, viszont ezt nem mutatom és mint mindig a pocsék érzéseket támadással leplezem és a tőlem jól megszokott negativizmussal. Fura mintha csak lennének ők hárman és lennék én egy teljesen különálló világ és ez végül is az én hibám, hiszen minden gondot, minden bajt és minden érzést szépen elzártam saját magamban és nem beszéltem róla soha senkinek sem, egyiküknek sem és nem is tudom, hogy képes lennék-e rá. Attól úgy sem lesz jobb és nem tűnik el semmi igaz? - Szerencsére semmi közöm az aurorokhoz. - csoda, hogy nem teszem hozzá, hogy mert az egész amúgy is egy nagy marhaság és Nick is csak addig fog ezzel ennyit foglalkozni, amíg majd bele nem hal, ami úgyis bekövetkezik, de akkor biztos, hogy megkapnám a csúnya nézéseket, a sóhajtozásokat és persze a megrovó pillantást a nővéremtől, hogy miért ijesztek rá szegény Sashára. Na persze... mert minden az én hibám, magától nem jött még rá, hogy aurornak lenni veszélyes, ha egyszer mindkét szülőnket megölték. Így már eleve elég evidens nem? A fagyis akcióra csak fogom magamat és levetem a buszmegállóban lévő padra és inkább előkeresek a táskámból egy könyvet. Főképp bájitalokról szól, az megfelelő lesz, hogy olvassak kicsit, amíg elérünk a Minisztériumig. Eszem ágában sincs értelmetlen témákról fecsegni és őszintén szólva az ő értelmetlen témáikat se szeretném hallgatni. Jól el vagyok én így is, ha hoztam volna magammal valami zenehallgatásra alkalmas eszközt, most azt is előkapnám, de ennyire nem készültem. A fene gondolta, hogy várni is kell majd, meg buszozni. Miért nem mentünk eleve a Minisztériumba?
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Mivel Lioneah nem fedi fel a titkát, elgondolkozva lépdelek a többiek gyűrűjében a macskaköves úton, végülis amíg nem döntöttünk, vihet minket a lábunk, hiszen London elég nagy, majd csak kitalálunk valamit. Ám a séta rákényszerít arra, hogy valami úticélt is kitaláljunk magunknak, míg ha a lakosztályban agyalnánk, ránk esteledne, és nem biztos, hogy bölcs dolognak tartanám elindulni, főleg, ha valaki eleve les már ránk. Magamat nem féltem, a lányokat már annál inkább. Szórakozottan átlépek Sasha színpróblémáján, vagy esetleg Lioneah-ra hagyva a dolgot, ha van kedve foglalkozni vele, én pedig Será mellé sorolok be, miután Liotól is hallom a szavazatot. - Akkor legyenek Bowmanék, még a mai napig is küldik az ebédmeghívásokat, ha valakik, hát ő mindenképpen mellettünk állnak. – Vonom meg a vállamat, a legidősebb húgom végülis jól érvelt, a minisztériumban igen sokan vannak, akik ismernek minket, és kapcsolatban voltak a szüleinkkel, ám ott azért szem előtt is tudunk lenni, tehát ha az ellenség ott van, akkor gyakorlatilag ezzel felhívjuk magunkra a figyelmet. - Te azért nem vagy annyira vagy auroros, de nem is baj. – Teszem hozzá cinkos pillantással Lioneah felé hunyorítva Serának, Lioneah-t sem tudnám elképzelni, hogy jelvényt kap, és nyomozni kezd azért, hogy másoknak segítsen. Már a saját hugát illető támadás kapcsán is húzta a száját, és morgott, holott mégiscsak szereti a kicsi Sashát. Ha nincs más ellenvetés, akkor beállunk egy buszmegállóba, mert innen még jó pár sarok, hogy elérjünk a minisztériumhoz. - Kérsz egy fagyit Sasha? – Szólítom magamhoz kitárva a karomat a kicsit, végtére is ez nem egy kötött túra. Sietünk ugyan, de a busz még sehol, beleférhet az időnkbe.
Ha Lioneah megsejtené, hogy róla beszéltünk, nem hazudnék neki, egyetlen gondolatomat se leplezném el előtte. Ha rákérdezne. De addig, sokkal jobban örülök, ha legalább néhány pillanatra béke és nyugalom van a családban, így nagyon szépen megtanultam elhallgatni a borúsabb gondolatokat. Azt hiszem mondjuk ez minden családban alapja lehet a békének, még ha nem is túl egészséges elfojtani a problémákat hossz útávon. Lio szavaira csak fejcsóválok finoman, de hagyom, had adja ki magából a mérgét, ha csak ez van benne. Valahol érzem Sashaban, hogy igyekszik felnőtt módjára lenyelni az indulatait, és anyáskodóan nyomok egy rövid puszit a fejére, ezzel némán dicsérve meg, hogy milyen jól kezeli a helyzetet. Nicolas ránk parancsolja a feketét és a napszemüveget, ami nekem egyetlen póló lecserélését jelenti, a nadrágom eddig is fekete volt, és a nyakamban a pólómba akasztva eddig is ott volt a napszemüveg. Egy fekete selyemblúzt veszek, hogy elegánsabb legyen, de a fekete bőrdzsekimről nem mondok le, a színe stimmel. Karba tett kézzel várom, míg a legkisebb húgunk is ruhát cserél, és amikor megjelenik szürkében kicsit elmosolyodom. - Semmi baj, de azért gyakorold ezt egy kicsit, különben McGalagony professzor nem fogja megadni a Kiválót, márpedig az a cél mindenből, ugye? - kérdezem, bár inkább költői kérdés. Szeretném, ha fontos lenne neki a továbbtanulás, a fejlődés, és nem kallódna el... úgy mint Lioneah. A tehetség nem elég. - Tudom, hogy egyikőnkben sincsen tehetség a Bűbájtan vagy Átváltoztatástan iránt, valahogy... valahogy csak az Auror dolgokban vagyunk jók, akármilyen jó jönne néha egy hasznos bűbáj. De a gyakorlat teszi a mestert. - mosolygok és pálcámmal a ruhára pöccintve besötétítem az aranyos ruhadarabot, egészen feketéig. Mióta senkink sincsen, az összes háztartási bűbájt be kellett gyakorolnom, varrás, főzés, javítgatások, de szerintem a kalandokra és tapasztalatokra éhes bükkfa pálcám maga is tiltakozik az ellen, hogy ilyen sorba kerüljön. - A Minisztériumban van lényegében az összes ismerősük, szóval elég, ha ott keresgélünk. Talán van egy régi munkatárs, aki többet tud, mint amit elmondott. Talán Bowman és Ramsay? Végül is, ők segítettek nekik a legtöbbet a küldetéseik leinformálásánál. Tudhatnak ezt-azt. - dobom be az ötletet, és nézek várakozóan Nickre, hiszen ő jobban képben van, egyáltalán a Minisztériumban dolgoznak-e még. Még kislány koromban találkoztam velük utoljára, a szüleink halála után hallani se akartam a Minisztériumról vagy a munkatársaikról, még a temetésen is nehéz volt rávennem magam, hogy szívélyesen fogadjak mindenkit, aki nem védte meg őket.
Lioneah epés megjegyzését hallva csak kissé bosszúsan pillantok rá. Itt csak az a gond, ha most visszaszólok neki, akkor abból ismét testvérharc robban ki – mint szinte állandóan – és újra Sera lesz az, akinek majd közbe kell lépnie, miközben Nico bosszankodva veszi tudomásul, hogy még egy ilyen komoly helyzetben sem vagyunk képesek megfelelően viselkedni. Akkor pedig lőttek ama terveimnek, hogy felnőttként kezeljenek a későbbiek folyamán és magukkal vigyenek az ehhez hasonló helyekre. Hiába Lio az, aki megtette az első lépést a beszólások terén, ha én itt és most visszaszólnék neki, akkor tuti az lesz, hogy én viselkedek gyerekesen, mert nam hagyom magam. Nagy morgolódások közepette, de most az egyszer visszanyelem csípős válaszomat, majd mindannyian útnak indulunk. Az igazat megvallva imádom Londont, sok itt az ember, rengeteg a látnivaló és egyébként is szeretek muglik között elvegyülni, most azonban nem nézelődünk. Ezt elfogadom, hiszen nyomozni jöttünk ide, nem városnéző körútra, de már maga a gondolat is felvillanyoz... Valamikor csak ki kell lépnünk az utcára, nem igaz? És csak nem hoppanálással meg hasonlóval tesszük meg a Minisztériumig vezető utat, ugye? Addig pedig nyugodtan szemlélődhetek, csak nem szólnak rám érte. Ritkán vagyok a fővárosban, nem mintha az anyagi helyzetünk nem engedné meg, egyszerűen csak idejük nincs a testvéreimnek arra, hogy az én hiperaktív énemnek kirándulási programokat szervezzenek. A családi vagyonunkat pedig mi sem bizonyítaná jobban, ha nem az a szoba, amelyet Nicholas foglalt le nekünk. Hatalmas ablakok, a Temzére néző kilátással, sok-sok szobával, eszméletlen... A szívem azt súgja számomra, hogy rohanjak, huppanjak a párkányra és egész nap onnan nézzem az utcai forgatagot, de az eszem megállj-t parancsol számomra. Fegyelmezetten hallgatom hát Nico szavait, miközben kissé elkomorodok. Fekete ruha? Ajjaj... - Rendben – bólintok azért bátyám szavaira, majd még mielőtt a többiek bármit is reagálhatnának erre, bevetem magam a nekem legszimpatikusabb szobába, majd magamra csukom az ajtót. Nem zárom, teljesen felesleges, hiszen testvérek vagyunk, az sem zavar, ha meglátnak öltözködés közben, de direkt nem mutogatom magam őrült módjára. Kinyitom a bőröndömet, majd egy pillanat alatt szembesülök azzal, hogy itt bizony nincs egy fekete ruhadarabom sem... Utoljára anyuékat temettük el, az ő szertartásukon viselt ruhám a szekrényemben lóg, már csak azért is, mert rég kinőttem. Nem esek viszont kétségbe, magamra veszek egy igazán aranyos, fehér ruhácskát, majd alakítok vele valamit. Pár perc kínos nyüglődés múltán csak annyit sikerült elérnem, hogy a fehér immár szürke lett, így magamban dohogva teszem el a pálcám. Most szégyenszemre mehetek ki és egyúttal be is vallhatom, hogy teljesen hasztalan vagyok ilyen szempontból. - Valaki nem tudna ebből feketét csiholni? - lépek ki ideiglenes szobám ajtaján, majd a tesóim mellé állok, akik addigra már mind gyászruhában pompáznak. Kissé idegennek nézhetek ki a szürke ruhámban, de azért már ez is valami... Az nagy eséllyel már meg sem lepi őket, hogy ismét volt, amit otthon hagytam. - Egy kicsit elrontottam... Nem kifejezés, de aki nem ismeri be a hibáit, az nem is tanul belőlük, úgyhogy nagyon is jó irányban haladok a teljesség felé. Egyedül csak egy fekete valami fittyeg az ujjaim között: egy elegáns kis kalap, melyet sötétkék szalag szel át, valóban szép darab... Ezt szeretném a fejembe nyomni, így egyszerre lehetek bájos, komoly és elbűvölő. Csupán a ruhám színe nem korrekt, de reményeim szerint meg fog szánni valamelyik testvérem. Azt persze kétlem, hogy pont Lio sietne a segítségemre.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
- Oh persze, mert ha mesélnek róla az pont olyan, mintha átélted volna már. - csak csendben is szolidan forgatom a szememet a húgom szavaira, pedig tudom, hogy nem nekem mondta és nem is vár efféle epés megjegyzést, de azért mégis csak hoznom kell a szintet és nem tehetem meg, hogy úgy tegyek, mintha cuki kislány lennék, miközben tudjuk, hogy nem vagyok az. Ha tudnám, hogy előtte nem sokkal rólam beszéltek most még kellemetlenebbül viselkednék velük, de szerencséjükre erről fogalmam sincs, bár persze sejthető, hogy időnként terítékre kerülök a testvéreim között. Na nem mintha különösebben érdekelne. - Rendben, akkor Minisztérium. - bólintok végül egyet, bár azért ezen a ponton egy kissé megtorpanok. Talán ez az a pont, amikor ki kellene tálalnom? Hiszen a fenyegetés nekem érkezett és aztán támadták meg a húgunkat. Talán teljesen értelmetlen és felesleges a Minisztériumban kutakodni, miközben úgy teszünk, mintha épp temetésre készülnénk, ha egyszer én lehet, hogy tudnám, hogyan kellene elindulnunk. Ennek ellenére mégis az ajtó felé indulok, ahogyan a többiek is. Már jó ideje elrejtettem magamban ezt a kis titkot, emészt és úgy fest minél tovább hagyom neki annál nehezebb kipakolni és egyébként is semmi szükségem arra, hogy elkezdjenek sajnálni, hogy milyen rossz nekem, hogy mennyire bánják, hogy nem tudták és a többi és a többi. Nem, akkor már inkább megtartom magamnak, talán találunk valamit a Minisztériumban, talán az egésznek semmi köze hozzám, meg a levélhez, amit kaptam és akkor úgyis mindegy, megtarthatom magamnak.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A szállodai szoba inkább lakosztály, hiszen meg tudjuk fizetni. Mindenki el tud vonulni a saját kis vackába. Fürdőszoba csak egy van, a lányok akár egyszerre is bent lehetnek többen, és ha nincsen valami komoly öltözködés, akár én is, ha valaki nincsen éppen wc-n. Láttuk már egymást milliószor alulöltözve, Serah-val még fürüdtünk is együtt kicsiként, igaz, az már pokoli régen volt, nekem pedig a mai napig sincsenek olyan perverzióim, hogy a lánytestvéreimet kukkoljam, náluk sem vettem észre fordítva ilyesmit, természetes testvértest, olyan, mint egy bútordarab, vagy szobanövény, tudomásul vesszük, és kész. Remélhetőleg Sasha sem lesz rosszul a zsupszkulcstól, Sera majd támogatja, amíg el nem foglaljuk a szobáinkat. - Akkor hát mindenki feketébe, napszemüveget is vehettek. – Végülis az idő szép, napsütéses, azon ritka alkalmak egyike, amikor errefelé nem esik az eső. Temetéshez ideális. Olyan húsz percet adok, hogy mindenki összekészülődjön, felkeresse a mosdót. A kipakolás most ráér, csak azt vegyék elő, amit viselni kívánnak. Nem nyaralni vagyunk itt, hanem utánajárni, mi is történt Sashával, ki bántotta, és mit akar tőlünk. Lehet,hogy csak figyelmeztetésnek szánta, hogy ne is próbáljnk a szüleink nyomára akadni. Én már eleve fekete öltönyben jöttem, ezt igazgatta rám Lioneah, csak a napszemüveget igazítom az orrnyergemre, Chrissy vélhetően minimum elszoruló torokkal mérne végig. - Akkor hát a minisztériumban kutakodunk, hátha találunk valami bürokratát, akivel beleáshatjuk magunkat apáék ügyleteibe, vagy.. felkeressük a londoni ismerősöket? – Apáéknak azért sok családi haverjuk, barátjuk volt, pl a Di Marco-ék, de Chrissytől nem sokat tudtam meg, tehát az zsákutca, de hátha a nagylányoknak van valami konkrét ötlete..
Néha kicsit úgy érzem, hogy Nicolas túl sokat foglalkodik a munkájával, éppen úgy, mint a szüleink egykoron, és ezért Lio-n kívül másra kevesebb ideje jut - nyilván. Meg lehet ezt érteni, de ha tudná, hogy nem mindig vagyok én egy anyáskodó, aggódó nővér, ha látna más környezetben is, talán meglepődne, és nem tekintene folyton csak egy ártatlan lánynak. De persze a nagytestvérek mindig ilyenek, én vagyok a hugica, aki mindennel törődik, de messze nem csak ennyi az életem. Tegyük fel, hogy napi egy órát Sashaval vagyok, de a többi 23... az mind az enyém. Egy ereklyevadász nem egy szende, naiv kislány, aki belesétál az első csapdába és sose gondolja át az ok okozatot és az emberek szándékait és... Kár folytatni. Egyszer talán leülünk beszélni, több időnk lesz egymásra, és meg is ismerjük egymást, nem csak a vér fogja összetartani a köteléket. A kicsi lányra pillantok, és kicsit bólintok. - Igen, a szüleink halála nagy teher, de nem akkora, hogy ahelyett, hogy összetartsunk, elszakítson minket egymástól. Ez csak az ő döntése volt, hiszen mi itt vagyunk egymásnak mindig, ugye Sasha? - kérdezem, egy kis, kedves mosollyal, és gyermetegen megkoppintom az orrát. Aztán sűrűsödnek az események, megszavazzuk a temetést és már oda is lépek Nickhez és a zsupszkulcshoz, rutinosan, egyik kezemet a tárgyhoz érintve, viszont a másik kezemmel a legkisebb húgunk kezét fogom meg, hiszen attól még, hogy hallott a tárgyról, eléggé biztos vagyok benne, hogy ki fogja készíteni az élmény. A rántás azért az én gyomromat is felkavarja, de éppen csak néhány pillanatra. Ahogy elenged minket a rángató mágikus erő talpra érkezem, és a másik kezemmel is Sasha után nyúlok, hogy segítsek neki egyenesben maradni. Megpróbálom nem anyáskodva helyretenni minden hajtincsét és kisimítani minden gyűrődését a ruháján, hiszen egy tinédzserről beszélünk, lehet, hogy már nem sokáig fogja tűrni, hogy úgy babázzak vele, ahogy kislány koromban vigyáztam rá. A második pillanatban már Lioneaht csekkolom, de őt csak néhány pillanat erejéig, és csak a szememmel, egészen biztos vagyok benne, ha őt akarnám felállítani és leporolni, azonnal ellökne. Egyelőre nem is nézek körbe, Nick egy parkot mondott, ott még is milyen veszély leselkedne ránk? Minden bizonnyal a park muglibiztos, ha ide érkezett a zsupszkulcs, hiszen azokat a minisztériumban engedélyeztetni kell, és aurorként ez biztosan megtörtént. Vagy hát, remélem... - A következő lépés pedig... - mondom-kérdezem, Nicolasnak címezve a kérdést, de egyelőre a kicsit nézve, hogy megmarad-e, vagy jön a kis Vuk...
Kissé komorabb arccal hallgatom Sarah szavait, miközben a cuccaimat pakolom a bőröndömbe. Mágiával könnyebb lenne, de itthon vagyunk, rajtam ott a nyomkövető, nem varázsolhatok az iskola területén kívül. Más az, amikor vészhelyzet van, de nem hiszem, hogy a bőröndbe pakolás annak számítana... Jó, nálam igen, de másoknál már esélytelen. - Nem felejtem – sóhajtok, egyébként is tisztában vagyok a veszélyekkel, de mégis.. kissé szerettem volna optimistább megközelítést adni ennek az egésznek. Ritkán vagyunk együtt, jó lenne, ha legalább most az egyszer simán menne minden. - Ne aggódj, odafigyelek, betöltöttem a tizennégyet, nem lesz bajom. Olvastam apu régi jegyzeteit is, amiben leírt pár varázslatot, néhányat sikerült megjegyeznem. Meg tudom védeni magam, ha kell. Különben is, ha azt vesszük, Nico és Lio is nagyjából velem egykorúak voltak, amikor a saját lábukra kellett állniuk. Jó, a bátyám talán idősebb lehetett egy-két évvel, de Lioneah már nálam koábban is keveredett zűrösebb helyzetekbe is. Mindketten élnek még, megvan kezük-lábuk, de én – mivel a legkisebb vagyok a családban – hátrányos megkülönböztetésben részesülök. Ha nem ellenkezek, akkor minden bizonnyal a Roxfortban hagytak volna, de most nem hagytam magam... Nem állt szándékomban az unalmas órákon ücsörögni, vagy a Madam Pomfrey által rám rótt kényszerpihenőt letölteni. Hiszen akkor kimaradok az izgalmas részekből! - Anyuék halálán – vonom meg a vállam, számomra teljesen egyértelmű, mi baja van Liónak tulajdonképpen. - Még mindig nem fogadta el és szerintem nem is igazán szeretne erről tudomást venni. Elhallgatok azért egy pillanatra, hiszen ilyen alapon mindannyiunk harcban állhatna a rendszerrel, de nem vagyunk egyformák. Én is csak azóta értem nővérem gondolkodásmódját, hogy beszélgettem Kim Sun-hi-vel. Ezt azonban Sarah-val nem szeretném megosztani, ő aligha értékelné, hogy egy nálam két évvel idősebb fiúról álmodozok titokban. - Nagybácsi, nagynéni – darálom, miközben nővérkém gondolkodóba esik az ötletemet illetően. Na, most mit kell ennyit hezitálni ezen? Végül biccentek: - Nekem tökéletesen megfelel, tudok olyan képet vágni, mintha citromba haraptam volna... Főleg abban az esetben, ha tényleg abba harapok, akkor aztán görcsbe rándulnak az arcizmaim, de ezzel csak a lebukást kockáztatnám, úgyhogy jobb híján már most elkezdek gyakorolni a szerepemre. Gyászkifejezést öltök magamra, feltünően a cipőm orrára bambulok, mintha észre se venném, hogy körülöttem vannak mások is. Egy felnőtt nem fog egy kislányt faggatni a rokona haláláról, vélhetően nem kell magyarázkodnom senkinek sem. - Az egyik évfolyamtársam mesélt már a zsupszkulcsról – kotyogok bele Nicholas szövegébe, ezzel is utalva arra, hogy tudom, milyen a hatása. Általában a Hopp-port használva megyünk ide-oda, de az csak akkor működik, ha a célállomáson is van olyan kandalló, amely rajta van a Hopp-hálózaton. A zsupszkulcs rém kellemetlen, de ha nincs más, akkor összeszorítom a fogam és kibírom. Ha most nekiállok hisztizni, akkor legközelebb nem tarthatok velük semerre sem. - Minden megvan. Természetesen én vagyok az, aki mindent itthon hagy, amit nem kellene, de talán most sikerült mindent elpakolnom... Kimegyünk a kastély elé, kezem a zsupszkulcsra helyezem, hát mit is mondjak... Kissé felkiáltok, amikor érzem a köldökömnél a rántást, de már zuhanunk is, bele a forgatagba, amely oda repít minket, ahova mennünk kell.
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
