2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Miután megtörölgettem a szalvétával a száját, egymás után képedünk el a másikkon, mintha egyikünk sem értené, hogy miért ilyen jó a másikkal. Azért én értem, sokkal minőségibb az időtöltés Brandonnal, nincsen kiabálás, inkább nevetgélünk, beszélgetünk, nekem ez a fajta játékosság nagyon tetszik. Kicsit olyan mint az egyik megírt főhősöm, én szoktam ilyen viccesen romantikus figurákat megírni, de valamiért a történeteimben nem szoktak akadályok lenni, csak vágyakozás, így biztosan unalmas lenne mindenki számára, aki rajtam kívül olvasná, így megmarad az asztalfióknak, és csak én nézem nagyritkán vissza, hogy milyen szörnyűségeket vetettem papírra. Hol vagyok én Jane Austentől? - Édkedves? Köszi, hát az te is, bármit is jelentsem. – Nevetem el a mondatot, a szám elé kapom a kezemet, de inkább elragadom a szörpjét, és belenyakalok, hogy csökkentsem az izgulásomat. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért kéne izgulnom, hiszen jó barátok vagyunk mi ketten, Freddie meg már úgyis tudja, éppen ezért kéne megtalálnom őt, hogy mielőbb tisztázzuk a helyzetet. A helyzetet amiben Brandon szerint nem vagyok hibás, de akkor miért ez a komoly lelkiismeretfurdalás? Brandon erre is csak azt mondaná, hogy Freddie gyötört meg annyira, hogy mindig ilyen megalázottnak érezzem magam, nem is tudom, ilyenekről pár nappal ezelőttig nem gondolkoztam. - De.. de...? Akkor meg azért lesz dühös, mert nem érdekelt, hogy mi van vele. Valahogy utána kéne járnom, hogy hova tűnt, és megbeszélni vele, hogy mi baja van. Nem akarom, hogy legközelebb téged bántson. Miért zavar az téged, hogy velem mi van? Biztosan neked is megvan a magad baja, velem nem szokott törődni senki. Freddie elérte, hogy csak az övé legyek, és ezt már megszoktam, de felzaklatna mégiscsak, ha neked valamit ártana. Lehet, hogy máris butaság volt hozzád furdulni? – Ráncolom picit a homlokomat, nem akarom őt elijeszteni, csak hangosan gondolkozom. Kisétáltunk a folyosók egyikén át a belső kertbe, ahol ugyan nincsen meleg, de hideg se vészesen. A kastély itt valami langyos levegőt tart meg, egészen elviselhető. Viszont Freddie-t illetően tanácstalan vagyok..
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Elképedve hallgatom, ha eddig nem öntöttem volna ki az innivalómat, jó eséllyel most megtörténne. Rám van szüksége, mert én vagyok a legkedvesebb a számára? Azért ez tényleg nagyon meglepő és nem is tudom, hogy mit mondhatnék rá. Én nem szoktam fontos lenni senkinek sem, nem igazán szoktam hozzá és azt sem tudom, hogy ilyenkor mit kell tenni vagy mondani, sőt azt sem hogy tudok-e segíteni neki, hiszen nem vagyok valami ügyes. - Nem értem... hogy miért, hiszen te annyira éd... kedves vagy. - megint elakad a szavam és tényleg mázli, hogy már kiköptem az innivalómat, mert most tuti, hogy még a torkomon is akadna a maradék, már ha lenne persze, de így sikerül megúszni a dolgot és nem is égetem le magamat még jobban, bár valahogy úgy érzem őt nem is zavarná annyira, na nem mintha érteném, hogy hogyan csinálja ezt. Ha pedig ennyire kedves és elnéző akkor hogy lehet, hogy nincsenek barátai? Bár ha jobban belegondolok akkor tényleg nem nagyon volt senki sem, aki látogatta volna őt, ami egyébként nagyon szomorú. Én folyton bent lettem volna nála, de azt azért nem mertem, örültem neki, hogy az sem zavarta, hogy kb. naponta benéztem, hogy jobban van-e vagy vigyek neki egy kis olvasni valót. - De hát... ilyet ne mondj. - rázom meg a fejemet. A sarkamra kellene állnom végre, főleg hogy nagyon nem értek egyet vele. Még hogy az nem baj, hogy őt bántja az a srác. Hát dehogynem baj! Nagyon is nagy baj! Nem szabadna senkit se bántania, de főleg nem Mercit. - Én nem igazán tudom, hogy mik a tipikus fiú helyek, de... de... - meg kellene mondanom, amit gondolok igaz? Rendesen, nyíltan, hogy ne is akarja megkeresni azt a rémes srácot, mert hogy nem is kellene vele lennie és örüljön neki, hogy eltűnt és ne is kerüljön elő. Remélem, hogy nem is fog! Nem... tudom, hogy nem szabad ilyet gondolnom, vagy mondanom másról, de akkor is így van. Ezért végül csak megtorpanok és bizonytalanul pillantok oldalra Mercire. - Szerintem nem kellene megkeresned őt... ez a Freddie rossz ember és nem szabadna bántania senkit... téged meg főleg. - elég halkan beszélek annyi szent, talán hallani is alig lehet, de végre legalább nagyjából sikerül kimondanom, hogy mit akarok és hogy igenis nem szabadna hagynia, hogy alaki ilyen legyen vele és persze főleg nem szabadna ezt a Freddiet sem elviselnie, mert rossz ember, nagyon rossz ember és... és remélem, hogy nem is kerül elő.
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem átlagos nálam, ha bárkit is édesnek tartok, Freddie mellett rá sem szoktam nézni senkire, az a biztos, akkor nem kapok büntetést. Ám mivel ebben az esetben megkaptam már, és Freddie éppen el van tűnve, halkan kuncogok azon, ahogyan Brandon kiköpi a szörpöt. Azért csak diszkréten, ki tudja, hogy a mardekáros ismerősei mennyire árulnak majd be nála. Vagy akár a hugrabugosok között is lehetnek barátai, bár azt nem hiszem, ez a ház tényleg olyan nyájas, mint a Teszlek Süveg dalaiban hallható. Ennek egyértelmű példája Brandon is, aki állandóan megnevettet, jó kedvre sarkall. - Mindenképpen rád. Te vagy a legkedvesebb számomra, és nem tudom, kit kérhetnék meg, hogy segítsen. Te ott voltál, amikor más nem. Nincsenek.. barátaim. – Utalok arra, hogy többször bent volt nálam a gyengélkedőn, de nem találkozott ott másokkal. Nélküle sem teltek unalmasan, hiszen kaptam könyveket, és még én magam is írtam néhány fejezetet a legújabb könyvembe, mintegy véletlenül formálva a főhős jellemét amolyan Brandonosra, aki helyes és vicces, kicsit esetlen, de a helyén van a szíve. Automatikusan kerültek bele a hasraesések, félszeg mosolyok is. És ettől nekem is jobb lett a kedvem, szinte már mosolyogva írtam az új fejezeteket, ő igazán jó barátom lett. - Én már nem is tudom. Talán ha ketten keressük, és összefogunk, nem bánthat minket. Kimagyarázzuk, hogy az ő érdekében kerestük meg, mert aggódtam, és te segítettél. Téged nem bántana, fiúkat nem hiszem, hogy szokott. Csak engem, de azt tudod, és.. nem baj. – Vonom meg a vállamat, hiszen már megszoktam. Elindulunk kifelé, mert valahol máshol kéne megbeszélni a felkutatási stratégiát. Elpirulva sütöm le a szememet, ez aztán bók volt. Teljesen máshogyan viselkedik, mint Freddie. Bennem fel sem merült, hogy egy fiú ilyen is lehet. De hát mindegy, mindenkinek jut aki jut. [b] – Köszi! Szóval tudom, hogy nem ismered őt, de hova vonulhat el egy fiú, ahol napokig nem találunk rá? Vannak ilyen tipikus fiú helyek?
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Hát szó se róla rendesen sikerül meglepnie a hirtelen megjelenésével, nem csoda ha kiköpöm a szörpöt. Eleve gondolom mindenki szerint gyerekes dolog lehet szörpöt inni, de én a tetejében még a fél asztalt is beterítem vele. Csak az a mázli, hogy nem ül velem szemben senki sem, mert a végén még azt az illetőt is beterítettem volna és az végképp nagyon ciki lenne. Szerencsére a legtöbben már tudják, hogy óvakodni kell tőlem, mert rossz vége lehet, ha nem számítanak a körülöttem rajló katasztrófákra. - Akkor... akkor jó. - teljes zavarban, kissé vöröslő képpel próbálom összeszedni magamat, amiben nem segít, hogy egy pillanatra még az arcunk is összeér. Csoda, hogy a szalvétát nem ejtem ki még bónuszban a kezemből, hanem sikerül ráfogni és nagyjából megtörölgetni az arcomat. A piskóta már tényleg elázott, annak annyi. - Rám van szükséged? - elkerekedik a szemem, ahogyan sikerül értelmeznem a szavait, de tényleg ezt mondta. Nem értem, hogy miért. Persze többször is meglátogattam őt, amíg a Gyengélkedőn volt és akkor se láttam azt a Freddiet, aki ennyire szemétláda vele, na de... nem értem, hogy pontosan miben is tudnék pont én segíteni neki és hogy miért van pont rám szüksége, miközben nem vagyok túl jó semmiben sem, sőt mint most is sikerült bizonyítanom nagyon profin okozok különféle katasztrófákat. Kétlem, hogy lenne ember a talpán, aki önként vállalná, hogy külön számára is katasztrófákat okozzak. A kérése hallatán viszont csak még jobban elkerekedik a szemem és őszintén szólva legszívesebben azt mondanám, hogy addig jó, amíg az a rémes alak nem keresi, de nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy saját véleményt formáljak. - És szeretnéd, hogy segítsek megkeresni? Abból nem lenne... baj? Nem túl kedves... fiú. - sőt kifejezetten utálom őszintén szólva. Ha arról lenne szó, hogy eltűnt, hát örülök neki és nem is akarom, hogy előkerüljön, de ha Mercinek erre van szüksége... Legalább ne egyedül csinálja, mert ha netán tényleg mérges rá, mert valamin megsértődött, csak megint bántaná és azt nem akarom. Bár gőzöm sincs, hogy mit tehetnék ellene, hiszen nem vagyok sem erős, sem... semmi más, ami ebben segít, de ettől még nem hagyom, hogy megint megüsse. - Szerintem te nem is tudsz... önző lenni. - teszem még hozzá egészen csendesen, szinte csak magam elé morogva a dolgot, mert teljesen abszurd ez a kijelentés. Merci kedves lány, még hogy önző lenne... az kizárt!
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Megijeszteni végképp nem akartam, én magam is össze szoktam mindentől rezzenni. Ez nem üldözési mánia, csak arról van szó, hogy amióta van nekem Freddie, ő tölti ki a világom fizikai valóját, így ha véletlenül hozzám szól valaki, vagy megérint, automatikusan azt hiszem, hogy ő az. De úgy fest, Brandon, az új barátom még nálam is ijedősebb. Kész főszereplő lehetne a történeteimben, hiszen álmodozó, lovagias, teljesen olyan, amilyennek az úriembereket elképzelem. Szegény mindig elpirul ha velem beszél, amit nem értek, hiszen nem érzem magamat egy nagy számnak, Freddie tett róla, hogy még véletlenül se higgyem azt, hogy különleges vagyok. A szám elé kapom a tenyeremet, és kuncogok, ahogyan mentegetőzik, mintha állandóan tilosban járna. - Nem vagy bajban, sőt..! – Még mindig nevetgélek, egy pillanatra még az arcunk is összeér, ahogyan a válla mögül előnyúlok, és egy szalvétát szerzek, hogy a kezébe nyomjam, hogy meg tudjon törölközni, ha már így sikerült kiköpni a finom szörpöt. A piskótájának már úgyis annyi, az menthetetlen.. - Oh, sajnálom, hogy megijesztettelek, mégis, most szükségem van rád. – Kérlelő pillantással harapom be a számat, valamiért tudom, hogy ennek most úgysem fog tudni ellenállni. Semmi csábosság nincsen a tekintetemben, nem is tudom hogy az hogyan működik, inkább egy elárvult kölyökmacska ábrázatát keltem, aztán már kézen is ragadom, és húzom el onnan, amikor fel tudott állni, meg már a szája sem szörpös. Arébb ügetünk a folyosók egyikére, mert még véletlenül sem szeretném, ha Freddie mardekáros ismerősei valamiért beárulnának, hogy most egy másik fiúval lógok. Pedig szó sincsen róla, hogy most meg akarnám csalni őt, csak.. Nem értem az egészet. Nagyon nem! - Arról van szó, hogy tudod.. a párom napok óta nem keres, és félek, hogy nagyon megbántottam. Önző voltam azt hiszem, és most biztosan rosszul érzi magát.. – Adom elő a tippemet, ezt most így gondolom, de az is lehet, hogy tévedek. Sosem szoktam Freddieről mással beszélni. Így ez most egy kicsit furcsa, de hátha Brandon segíthet megkeresni. Mert még véletlenül sem akarom, hogy Freddie megint pipa legyen, hogy számonkérem, hogy hol van..
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Ma még eddig nem okoztam nagy problémát, bár félek tőle, hogy az eddig a kulcsszó, vagy a még, aztán persze lehet ez egy ritka nap is, amikor nem lesz gond. Merci ha jól tudom már jobban van és kiengedték a Gyengélkedőről. Meglátogattam időnként, mert kedves lány és persze meseszép és mert Madame Pomfrey szerint nem igazán látogatta senki sem, ami nem lehet túl kellemes érzés és nem sokat segít az embernek a gyógyulásban. Akkor legalább én legyek vele kedves, legalább amennyire tudok, ha már már nem teszi meg, ami tényleg érthetetlen számomra. Ma pont ezért nem voltam nála, mert már nincs bent, csak letelt a nap és az ebédemet igyekszem gondok és zökkenők nélkül elfogyasztani, ami persze necces, de eddig minden oké. Az utolsó falatoknál tartok szépen lassan, már nincs sok hátra belőle és akkor kipipálhatok végre egy ebédet nagyobb kellemetlenség nélkül. Ritka dolog, úgyhogy... erősen drukkolok magamnak. Amikor viszont valaki csendben settenkedve mögém lép és a vállamra teszi a kezét persze, hogy megijedek és a számban lévő málna szörpöt reflexből terítem ki az asztalra és a maradék piskótámra. Azt hiszem annak annyi... nem is igazán fogok már vele foglalkozni, nem sok értelme lenne. Egyből megmerevedik a tartásom és ijedten pillantok hátra, már akkor megszólalva, amikor nem is látom, hogy ki az. - Nem én voltam! De komolyan, most... semmit nem csináltam, napok óta. - aztán megérzem a kellemes illatot és persze a haját a vállamon és leesik, hogy kiről is van szó. A túl közeli állapottól persze egyből sikerül elvörösödni és megszólalni sem tudok, csak a szemem kerekedik el, főleg mert érthető módon sokan néznek minket, hogy mit keres itt pont ő, egy ilyen szép lány és mit akar pont tőlem. - Persze, ez már azt hiszem egyébként is... - a rendesen elázott piskótára pillantok, azt hiszem menthetetlen, kár lenne vele vesződni, aztán fel is pattanok, mert biztosan nem ennyi ember előtt akar velem beszélgetni, főleg azok alapján, amiket arról a Freddiről mondott. - Ja és... szia! - bököm ki még gyorsan, a kajamaradékokat ott hagyva, úgyis a manók dolga, hogy rendet tegyenek.
♫ Second hand heart ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Fogalmam sincsen, hogy kit kérhetnék meg, hogy segítsen.. Brandon többször is meglátogatott, pedig csak három napig voltam bent megfigyelésen a gyengélkedőn, de Freddie sehol nincsen. Eltűnt, és amióta tegnap kijöttem, hiába is kerestem. Azt megszoktam már, hogy mindig akkor lep meg, amikor egyedül vagyok, társaságban mostanság nem is mutatkozik, viszont hogy ennyire ne akarjon megkapni, vagy bántani napokig.. Azt tényleg nem értem. Azt eddig is tudtam, hogy nem figyelmes, nem érdekli, hogy mi van velem, hiszen nem az első alkalom volt, hogy bántott. Viszont utána sem fogta vissza magát, látni akart, és használni. Most talán az riasztotta el, hogy a gyengélkedőn nővérek járkálnak, ő pedig nem akart feltűnést. Vagy félt, hogy összefüggésbe hozzák az állapotommal. Viszont tudhatta, hogy már tegnap kikerültem, és semmi. Nem azt mondom, hogy nagyon hiányzik, hiszen alaposan csalódtam, ennyire durva még sosem volt, de mégiscsak a párom, és tudni akarom, hogy mi van vele. Mivel mardekáros, nem mehetek be a klubhelységbe, kérdezősködni pedig nem merek, egyrészt mert nem tudom kik a barátai, másrészt a dolga van, lehet, hogy csak leteremtene, amiért kutatok utána. Egyetlen reményem Brandon, ez a kedves fiú, aki miatt kialakult ez a helyzet, viszont nem hibáztatom, egy percig sem, hiszen ő nem akart mást, csak diát nézni, véletlenül keveredtünk beszélgetésbe, és jól éreztem magam, amíg tartott. Illetve.. azóta is figyelmes velem, amit nem szoktam meg. Talán ismét segít. A nagytermet célzom meg, mivel ebédidő van, annak is a végefelé, de mivel nincsen hétköznap, nincsen ott a tanári kar, hogy felügyeljen, hanem egy hosszabb intervallum, amikor mindenki eszik, amikor éppen ideér. Freddie nincsen a mardekár asztalnál, és van bennem egy komoly paranoia, hogy ha a háztársai egy másik fiú társaságában látnak, akkor mi lesz, de most úgy érzem, hogy muszáj kockáztatnom. Odalépek Brandonhoz, mert szerencsére őt itt találom. A háta mögé lépek, és finoman a vállát érintve odasúgom a fülébe. - Ráérsz most egy picit? – Hosszú szőke hajam kibontva omlik a vállára, ez az egyetlen ékem, amit szeretek magamban, hát sosem tűzöm fel, jó az, ha szabadon maradhat.
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
