2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Akkor ereklyevadászokat tanít – vonom le a magam következtetését a lány válaszát hallva. Nem csoda hát, hogy nem ugrik be az arca, hiszen én auror-szakon mozgok, sok közöm nincs az ereklyevadászokhoz. Pedig tényleg azt hittem, hogy Svetet is tanítja, hiszen a legtöbb új tanárt nem mindig dobják be egyből a mély vízbe, pár hónapig az első és a hetedik évfolyamon oktatnak, csak ezután helyezik át őket egyetemi szakra, ami sokkal nehezebb, már csak a diákok életkora miatt is. Mi azért kissé bátrabban szólunk vissza a minket tanító professzoroknak, és akinek nincs tapasztalata abban, miként kezelje ezt a helyzetet, az könnyebben feladhatja a munkáját. - Mivel itt tanulunk, nekünk is érdekünk, hogy tudjunk néhány dolgot az újonc tanárokról – válaszolom a lánynak higgadtan, engem nem tud ilyen kérdéssel zavarba hozni, elvégre a kíváncsiság emberi tulajdonság, meg egyébként is igazam van ebben... Jó tudni a tanárok hátterét, főleg akkor, ha az ember fia idegen alakokkal alszik egy kastélyban. Természetesen, az épület elég nagy, kicsi annak az esélye, hogy egy gyilkos hajlamú tanár pont belénk botlana a folyosókon, de azért mégis van rá lehetőség... Én pedig szeretem a kockázatot minimálisra csökkenteni. - Amerikából? Pedig azt hittem, hogy ott sokkal jobb tanárnak lenni, mint Angliában... Már csak a fizetések és a laza órarend miatt is. Az amerikai kontinensen más a felfogás, ott a tanárok alkotják meg a saját időbeosztásukat, nem igazán vergődnek azzal, hogy az igazgató mit mond. Persze, ő se szól bele a dolgukba, annyi a lényeg, hogy mindenki megegyezzen a más szakot tanítókkal és senkinek se kelljen egyszerre hat helyen lennie. Ha a heti órakeretet letudta, onnantól azt csinál, amit akar, nem szólnak bele a dolgaikba. - Még nekem is eszembe jutott, hogy talán oda kellene mennem továbbtanulni – szólalok meg ismét, néhány másodperces csend múltán. Esélyes, hogy a kilencedik évfolyamomat már ott fogom kezdeni, de még semmi sem biztos. Munka szempontjából sokkal jobb lenne, több a felkérés és a fizetés is magasabb. Mondjuk, így is szép számmal akadnak amerikai ügyfeleim is, de ők az angliai béreket veszik figyelembe a díjazásnál, nem az ottaniakat. - Téged nem vonz az ottani világ? Nagyobb eséllyel futnál be ott jó karriert, mint itt... Azért azt be kell látnom magamban, hogy az Európában lévő modellügynökségek leginkább a francia lányokat szeretik, nem a briteket. Minket kissé ridegnek tartanak, a lányokat amolyan jégkirálynőnek, nem dobogtatják meg annyira az olvasók szívét, mint a kényes franciák. Amerikában viszont Svetlana igazán különlegesnek számítana, ott szeretik a külföldi modelleket. - Ügynökség? - kissé csodálkozva tekintek a lányra, magamban azonban be kell látnom, hogy ez nem is ostoba ötlet a részéről. Elvégre, azt csinálja így egész életében, amit szeret, soha sem fogja munkaként felfogni, ez pedig igazán ritka lehetőség. Nem sok ember boldogul magától. - Ez jó ötlet. Gondolom, tisztában vagy azzal is, hogy kockázatos, de ha beindul a dolog, akkor nagyot kaszálhatsz vele. Ha pedig addigra már befutottál egy karriert a szakmában, akkor a saját neved lehet a biztosíték arra, hogy azok, akik odamennek, jó kezekben lesznek. Ha egy híres modell üzemelteti az ügynökséget, akkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy a szülők oda iratják a csemetéiket, esetleg sok lány megpróbál oda bekerülni. Persze, ezt már nem ők döntik el, hiszen a modellkedéshez arc is kell, nem csak név, majd szortíroznak belőlük eleget. - Ebben a dologban nem igazán szoktam elmélyülni – jegyzem meg a lány nevetését hallva egy halvány félmosollyal. Valóban, nekem nem is az a feladatom, hogy megkérdezzem tőlük, ki kivel feküdt le annak érdekében, hogy karriert építsen magának a semmiből. A lépcső valóban nem mozdul, várnunk kell, amíg vissza nem tér, az pedig beletelhet egy kis időbe. - Nem megyünk sehova, pár percig biztos nem, ha gondolod, leülhetsz az egyik bőröndödre. Ezt mondva intek egyet a pálcámmal, mire a lány csomagjai igen óvatos leereszkednek a folyosó kövére. Ha úgy gondolja, leülhet valamelyikre, felesleges alkalmazni a bűbájt ebben a pillanatban. - Ha már úgyis itt vagyunk, akkor elmesélnéd, hogy neked miként jött a modellkedés? - teszem fel a kérdést. Semmi hátsó szándékom sincs ezzel, egyszerűen csak érdekel a lányok háttérsztorija, sokan igen érdekes körülmények között jutottak el a címlapokig. - Vagy nem is gondoltál rá, egyszerűen csak felfedeztek az utcán? [/color][/b][/b]
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Nem, valami ereklyés tantárgya van, én még nem vagyok egyetemista. – Rázom a fejemet, a tanári karral egyébként sem vagyok tisztában, nem túlzottan érdekelnek. Csakis azért vagyok kénytelen tanulni a Roxfortban, mert önmagában a modelszakma még nem elég, csakis akkor indulhatok szépségkirálynő választásokon, model versenyeken, ha mellette megvan az iskolai jogviszonyom is. Értem én, hogy úgy számolják, hogy nem lehetek mindig model, de az legyen csa én bajom, hogy később majd miből fog megélni. - Nem tudom, gondolod, hogy ránk tartozik? Csak azt tudom, hogy most kezdett ebben az évben, és messziről jött, ha jól tudom, Amerikából. – Részemről itt nem is folytatódik a gondolatmenet, viszont magamban elraktározom a gondolatot, hogy ez a Nicolas bizony nagyon kiváncsi természet, így résen kell lennem, ha az én titkaim után akar szaglászni. Végtére is.. ő is elférhet egy tükörben, igaz, akkor az egyiket ki kéne engedni a korábbi rabok közül. Nem, nem kéne, mindkettő jó helyen van ott, ahova zártam őket. - Az lehet, viszont addigra másnak is át tudnám adni a tanácsaimat, nyithatnék egy saját ügynökséget. – Vonom meg a vállamat, határozottan nem tetszik ez a hozzáállás, hogy ő akarja megmondani, ami már nyilvánvaló, hiszen én elég régóta gondolkozom rajta, hogy ez nem olyan hivatás, amelyet egész életemben űzhetek, előbb-utóbb váltanom kell a profilt. De különben is, ő csak egy lótifuti fényképész, nem tudom, hogy most miért okoskodik. Ha Lena lenne itt, akkor már régen elküldte volna az anyjába, viszont Sventként mégiscsak türelmesebb vagyok. A gonosz és a gonoszabb, így tudnám jellemezni magamat, noha Svetként egész értelmesen el tudok beszélgetni, csak magamban füstölgök. - Ó, ha tudnád, hányan bújnak ágyba rendezőkkel, producerekkel.. – Kacagok fel édesen, de ebből nem tudhatja, hogy én milyen vagyok, és nem is szándékozom felelni az ilyen irányú kérdésére, ha véletlenül kiváncsiskodna. Most csak poggyászhordozásra fogtam be, de úgy fest, hogy legalább egy köszit kénytelen leszek majd kinyögni. Már ha eljutunk egyáltalán a kapott vendégszobámig, mert teljesen másfelé visz minket a furcsán tekergő lépcső. Döbbenten rázom a fejemet. – Errefelé nem vagyok ismerős, és mivel a lépcső sem tér vissza, na akkor merre? Kezdek álmosodni, szomjas is vagyok, nincs kedvem a nagy sétákhoz. – Kissé nyafogó-kérlelő hangon szólok hozzá, hátha tud valami gyors megoldást, hosszú és stresszes volt a napom, már jó lenne, ha véget érne. A bőrömnek egyértelműen a regeneráció tesz jót. Kérdezhetném őt is magáról, de talán majd egy másik alkalommal. Hátha Lana a maga bunkó módján jobban illik társaságnak ehhez a nebántsvirághoz.
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A megismerkedés ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Észreveszem a lány csodálkozó tekintetét, amikor elmosolyodok, hiszen cseppet sem titkolja a dolgot, addigra azonban már késő visszaszívnom a dolgot, úgyhogy inkább nem is teszem. Egyébként is: még nagyobb gyanakvásra adna okot, ha hirtelen elkomolyodnék és igyekeznék ismét balfácánként viselkedni, ahogy azt az emberek többsége el is várja tőlem. Mindegy, eltoltam, ezt be kell látnom magamban, de ember vagyok, szoktam hibázni, ennyi talán még belefér. Amikor Svetlana legyint egyet, felsóhajtok, szerencse, hogy nem kezdi el pedzegetni a dolgot, de minden bizonnyal abból is ki tudnám magam magyarázni. - Valahonnan rémlik a neve – ráncolom össze a szemöldököm, miközben megpróbálom magamban felidézni a tanár arcát. Nincs túlzottan nehéz dolgom, nem sok tanár tanít a Roxfortban, az újakon pedig szinte állandóan megakad a tekintetem, hiszen szeretem megfigyelni a környezetem, ez pedig tipikusan olyan dolog. - Neal Charmaine a neve, nem igaz? Téged tanít? Fogalmam sincs, milyen szakirányt végzett a férfi, nekem még nem volt vele órám és az sem igazán rémlik, hogy mondták volna, hogy új tanárt kapunk a közeljövőben. Svetlana még nem kezdte el az egyetemi szakot, ő leginkább az általános vonalon mozog, szóval neki ebből a szempontból sokkal több köze lehet az új tanárhoz, mint nekem. Az sem csoda, hogy annyira könnyen meggyőzte a férfit: nagy eséllyel bevetett egy kicsit a bájából, ezzel máris előrébb van egy fokkal, annyi szent. - Vajon mit titkolhat? - teszem fel a kérdést továbbra is töprengve, elvégre szeretem a titkokat. Talán nem ártana a pasinak is utánanéznem, amolyan házi nyomozgatás, kissé kikapcsolna. Ha Svetlana is észrevette a dolgot, ott már tényleg gond van, elvégre a lány nem egy nyomozó alkat, nem hiszem, hogy hozzám hasonló lenne az érdeklődési köre. - Nem hiszem, hogy olyan sötét titok lenne, hiszen akkor Dumbledore professzor nem alkalmazná... Te mit gondolsz? Milyen embernek ismered őt? Elvégre, az engedély aláírásánál elkerülhetetlen volt a köztük való bármiféle kontaktus, legyen az fizikai vagy mentális. Válthattak pár szót, már ennyiből is le lehet szűrni, minden rendben van-e egy embernél. Ha feltehetően sokat néz félre, esetleg alkalmanként mindenféle indok nélkül zavarba jön, akkor ott megbújik valami a háttérben. - A modellkedés nem örök életű – vonom meg a vállam a lány szavait hallva, komolyan ledöbbenek azon, hogy még csak meg sem erőlteti magát a tanulást illetően. Ő is megöregszik egyszer, neki is kell valami szakma, hogy ne csak az üresfejű kirakati babát lássák benne az emberek, aki csupán arra képes, hogy pózoljon a kamerának, semmi másra. Nagy eséllyel azonban ezt hiába is próbálnám elmagyarázni neki, csak elengedné a füle mellett. Mindenesetre folytatom: - Előbb-utóbb te is megöregszel, nem gondolod? A modellszakmában pedig nem keresik a harminc feletti nőket, én már csak tudom. Otthonosan mozgok benne, noha még soha életemben nem álltam modellt senkinek sem, igaz, nem is kértek fel rá egyszer sem. A kamera másik oldalán érzem jól magam, az azonban tény, hogy a harminc feletti nők már nem vonzóak annyira, bármennyire is szeretnék tagadni a dolgot. Nekem is jobban bejönnek a fiatal modellek, párral kavartam is már, egyedül Svetlana volt az, akihez még nem közelítettem ilyen szempontból. Hogy miért, azt nem tudom, elvégre szép jelenség, de nagy eséllyel utamba állt az, hogy iskolatársak vagyunk. - Alaposan félreértettél – mosolyodok el, miközben meg kell állnunk, mert a lépcső, melyen felfelé haladtunk, mozogni kezdett. Megszoktam már, szinte mindennap eljátszák ezt, nem szokatlan jelenség a részükről. Szerencsére ismerem az utat, úgyhogy nem esem kétségbe, maximum kerülünk egyet, ami most egyáltalán nem gond számomra. Amikor a lépcső megáll mindketten elindulunk, majd folytatom: - Az a lány konkrétan mindenkit lekezelt, még egy köszi-t sem volt képes kinyögni, ennyi az egész. Dehogy kellett volna ágyba bújnia, de azért egy-két kedves szót az is megérdemel, aki éppen titeket szolgál ki, nem igaz? Fordított a helyzet, most a lány jön mögöttem és én haladok elől, elvégre sokkal jobban ismerem a járást, mint ő. Nem tudom, miért nem a Mardekár közelében kapott szobát, sokkal egyszerűbb lenne számára minden, ha esetleg el szeretne menni a klubhelyiségbe, elvégre mindig ott értesülnek a diákok az újdonságokról. - Nem zseni, leginkább csak időt fordítok a tanulmányaimra – válaszolom a lánynak. Időközben egy másik lépcsőn megyünk, amely szintén mozogni kezd alattunk, majd egy kihalt folyosóra vezet minket. Megtorpanok, majd Svetlana kérdését meghallva vonom meg a vállam: - Visszafordulunk. Teszünk egy kis kitérőt, ennyi az egész.[/b]
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Az elbűvölő mosolyon látványosan meghökkenek. Eddig ezt nem tapasztaltam a részéről, úgy gondoltam, hogy vesztes, hiszen nincsenek barátait, nem szokott senkit sem lenyűgözni. Mintha egy megmászhatatlan hegycsúcs lábánál állna, amelynek neki sem tud fogni. Legyintek egyet, biztosan ellátta valakitől ezt a gesztust, nem lehet a sajátja, ő nem is ilyen. Aztán a szám elé kapom a kezemet, hogy elfojtsam a röhögést, amit egyébként kivált belőlem a mozdulat. Azt a tagot én sem kedvelem, hiába a háztársam. Jobbára senkit nem kedvelem, uralkodni már jobban szeretek rajtuk. Megvonom a vállamat, pillanatnyi elmezavarnak tudom be Nicolas viháncolását, foglalkozzunk inkább az érdemibb dolgokkal. A pihenésemmel többek között. - Attól az újtól. Charmaine. Láttam rajta, hogy valamit titkol, és úgy tettem, mintha tudnék a dologról. Nem ellenkezett, gyorsan aláírta az igénylésemet. – Ha most Lana lenne itt, nem vallottam volna be az igazat, de Svetként mit is mondjak mást, mint az igazat? Nicolas próbál a kedvemben járni, így engedek a nyomásnak, s bevonom valamennyire az életembe. A magány nem mindig a legjobb tanácsadó, és meg is szántam a szerencsétlent, ha itt pedálozik. Legyen egy jó napja, cipelje a csomagjaimat. Királylányként követem a levegő csomagokat, még a kézipoggyászomat is a srác kezébe nyomtam. Szigorúan zárom össze csinos ajkaimat, előjegyezve neki a féktlelen haragot, ha csak egy gyűrűdést is vélnék felfedezni a holmimban. Ha pedig leesnének, elszakadnának, akkor jobb, ha készülhet arra, hogy a tükreim egyikében végzi. Jut eszembe tükrök.. A vendégszobában majd nem állíthatom fel őket, mert nem tudni, meddig élvezhetem ki, hogy ott vagyok, akkor kár is előpakolni. A rabjaim szépen kivárják, hogy kipihenem magamat, addig marad nekik a sötét.. - Valójában fordítva.. Reméltem, hogy modelkedés közben nem kell olyan hülyeséggel foglalkoznom, mint a tanév.. – Rázom a fejemet, szőke tincseim aranyló folyóként követik a nyakam mozgását. Zafír lélektükreimben kiváncsiság kavarog, vajon mitől ez az értelmes beszélgetés? A fényképész fiút eddig úgy ismertem, mint aki egy értelmes makogást sem tud kinyögni a lányok társaságban, most pedig tanulópárnak ajánlkozik. – Nem is tudom, elsőre meg kéne próbálnom egyedül. Ja nem, az már megvolt, és csúful elbuktam. De mégis hogy nézne ki az, ha ez nem sikerül? Nem szokásom veszíteni.. – Vonom meg a vállamat, miközben lépdelünk a toronyszobák irányába, a szeszélyes lépcsők ide-oda mozognak, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a jó irányba visznek minket, de én aztán nem szoktam errefelé járkálni, ő meg griffendéles, otthon van a témában. Amikor nem az arcomat nézi, nyelek egyet, ahogyan összefoglalja a győztes lány stílusát, mintha engem írt volna le. Én sem vagyok egy könnyű természet. Vajon célzásnak szánta? – Mit kéne kapnia? Gondolod, hogy némi udvarlásért cserébe máris oda kell magunkat adni? – Kérdezek vissza, ez azért szöget üt a fejembe, ennek a srácnak sem biztos, hogy helyén vannak az értékítéletei.. - Ahha.. képzelem. Mindenből zseni vagy, csillagvirág? – Vetek rá egy kérdő pillantást, ahogyan felérünk a lépcső tetejére, a lépcsősor elfordul, és egy totál sötét folyosó előtt állunk. – Na és akkor innen hogyan tovább? Valami titkos létrán keresztül nagyokos? – Kérdezem karbafonva a kezemet helyke melleim előtt. A pillantásom több mint számonkérő.
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A megismerkedés ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Svetlana arcát tanulmányozom, miközben átnyújtom neki azt a – lehetségesen semmit sem számító – papírfecnit, de kínosan ügyelek arra, hogy ezt vagy ne vegye észre, ha pedig fel is tűnik neki a dolog, akkor pedig ne vegye részemről tolakodásnak. Igaz, megszokhatta már, láttam párszor, amint a folyosón megfordulnak utána a srácok, emellett pedig modellkedik is, szinte állandóan a kamerák és tekintetek kereszttüzében áll. Nem lenne számára újdonság a dolog, nekem pedig nem esik nehezemre megállapítani, hogy valóban szép jelenség, szebb, mint a legtöbb lány. Igaz, sokat jelenthet az is, hogy bevallottan véla-vér csörgedezik az ereiben. Ki tudja, milyen jelenség lenne akkor, ha esetleg teljes részben az lenne... - Értem – biccentek, amikor a lány a Nagyterem fala felé mutat, ahol jelenleg is pár táska és egy nagyobb bőrönd pihen. Szinte első látásra fel lehet ismerni, hogy a tulajdonosa egy nő, már csak a színei miatt is. Egy srác se mászkálna fehér bolyhocskákkal teleaggatott kézitáskával. Igen, az egyik olyan volt. Mindenesetre, nem akadok ki a dolgon, Svetlánának még jól is áll a kezében, így inkább csak előveszem a pálcám, egy mozdulattal a csomagok felé bökök, mire azok felemelkednek a levegőbe és döcögve elindulnak felénk, kínosan ügyelve arra, hogy az alattuk békésen eszegető diákokat ne verjék félholtra. - Az igazat megvallva szívesen ráejteném valakinek a fejére az egyiket – kacsintok a lány felé egy elbűvölő mosoly kíséretében, majd pöccintek egyet a pálcámmal, minek hatására a nagyobbik csomag vészesen elkezd kilengeni az egyik nagydarab mardekáros feje fölött, aki pillanatnyilag annyira el van merülve a barátnője csókjában, hogy észre sem veszi a dolgot. - Nem kedvelem a tagot. Végül nem ejtem a fejére, pedig igazán megérdemelné, számomra viszont túl nagy kockázat lenne az ezzel járó feltűnés. Néha annyira jól esett volna a figyelem középpontjába kerülni, ebben viszont akadályozott a munkám jellege. Ha itt nekiállok balhét csinálni, akkor a figyelem felém irányul és pár napig rajtam is marad. - Nocsak – felvont szemöldökkel pillantok a lányra, miközben az egyik kisebb táskáját a kezembe nyomja. Különszoba, mert nem tudja kipihenni magát mások mellett egy fárasztó hét után? Nem tehetek róla, de igazán meglep a dolog, ritka, hogy valaki ilyesmire alapozva nyújtana be hasonló kérvényt a tanárok felé. Ennél ritkább pedig az, hogy meg is kapja azt. Persze, Svetlanát sem kell alábecsülni, talán bevetett valamit a véla-képességéből, ennek hála pedig előnyben van a legtöbb diákhoz képest. - Melyik tanártól kérted? Igyekszem nem kimutatni a lány felé, hogy kissé túlzásnak érzem a táskái mennyiségét, hiszen akkor nagy eséllyel elérné azt, amit szeretne, így próbálkozok némileg könnyedebb hangnemet megütni vele szemben. Nehéz, hiszen a csomagjaira is figyelnem kell, hogy senki fejének se menjenek neki, ami mindenképp megterhelő feladat ebben a tömegben. Emellett pedig Svetlánát is szemmel kell tartanom, aki eközben elindult a Nagyterem felé, hogy feljussunk az említett emeletre. Némileg biztos vagyok abban, hogy nem fog tekintettel lenni az általam megbájolt cuccokra és arra fog menni, amerre a kedve diktálja. - Azt hittem, tanév közben hanyagolod a dolgot – jegyzem meg a lány válaszát hallva, nem számítottam ugyanis arra, hogy a modellkedés miatt be sem jár néha az órákra. Sok lány modellkedik a Roxfortban, de legtöbbjük csak a nyári szünet alatt választja ezt a dolgot, semmiképp sem tanév közben. - Nehéz lesz ismét ráfeküdnöd az anyagra, segíthetek benne, ha gondolod. Komolyan, mintha egy nyomulós kocka szövege lenne ez az egész, aki álmai nőjénél próbálkozik be, hátha megesik rajta a csaj szíve és összejön vele. Bármennyire vicces is a helyzet, kapnom kell az alkalmon, bizonyára jól jönne számára a segítségem. Elvégre, ő még csak hatodikos, ha egyetemista lenne, akkor sokkal nehezebb dolgom lenne vele, tekintettel arra, hogy nagy eséllyel nem azt a szakot választaná, amelyet én. - Ami engem illett, nekem csupán a személyisége nem tetszett – vonom meg a vállam. A Beauxbatonos lány hisztis és követelödző volt, addig el sem indulhatott a fotózás, amíg meg nem kapott mindent, amit szeretett volna. - Volt mellette egy srác, valami Victornak hívták... Szegény bedőlt a bájának és egész héten rohangálhatott neki ide-oda. Úgy ment utána, mint egy pincsikutya. Persze, semmit sem kapott cserébe. A fotózás végeztével a csaj visszament Franciaországba anélkül, hogy legalább egy köszönömöt mondott volna a fiúnak. Elhiszem én, hogy ez számára mindennapi jelenség volt, hiszen nagy eséllyel otthon is körberajongják, emellett pedig én is majdnem bedőltem annak a mágiának, pedig van némi képességem arra, hogy kivédjem a dolgot. - Jók a jegyeim, úgyhogy, ha esetleg kissé vissza is esnék az óralátogatásokat illetően, akkor sem lenne belőle gondom. Emellett pedig szinte állandóan tanulok, kell a kiváló osztályzat.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nem is tudom, valahogy meglep, hogy semmilyen reakciót nem váltok ki belőle, a legtöbben minimum ölnének azért, hogy ez hozzám hasonló lány közelébe kerüljek. Ő véletlenül megtalálta a papíromat, ami egyébként annyira nem is volt fontos, és erre itt a házirenddel jön. Őszintén szólva magasról teszek rá, hogy ha levonnak tőlem öt pontot, a házverseny csapatról szól, és mint olyan nem érdekel, mindig is a saját érdekeimet néztem. Svetként viszont mégiscsak kedvesebb vagyok, így bólintok, és nem megyek bele semmiféle veszekedésbe, még ha a srác, aki vélhetően nem vonzódik a lányokhoz, egész egyszerűen kioktat. Akkor annyit igazán rá bízhatom, hogy hozza a csomagjaimat, hogy legalább valamit lehúzzak róla. Legalább egy mosolyt kapok tőle, ne húzza ki magát a feladat alól. - Azokat ott. – Mutatok a nagyterem falának támasztott néhány táskára, és egy gurulós böröndre. Valóban nem tűnik soknak, de mit cipekedjek, ha másoknak is le tudom osztani a feladatot. És legalább a mardekáros háztársak is érzékelhetik, hogy a griffendél elleni örök harcot most azzal tudom megédesíteni, hogy szolgaként használok valakit tőlük. – A harmadikra. Fárasztó hetem lesz, és kértem egy vendégszobát, nem tudnám kipihenni magamat a hálókörletekben, összezárva másik három lánnyal. Hozod? – Nyomom a kezébe még a kistáskám fogantyúját is, hozzon akkor csak mindent. Biztosan úgy fog kinézni, mint egy karácsonyfa, rá aggatva az én díszes-csinos holmijaimmal. Alig visszafojtott nevetéssel figyelem majd, ahogyan próbálkozik. Nem nehezek, csak nem lesz annyi keze. - Köszönöm kérdésed. Megyeget, szépen megyeget, de ha nem tartózkodom lényegesen többet az iskolában, akkor bukom a Roxfortot. Úgyhogy.. mától be kell járnom, ráfeküdni a vizsgákra.. – Jegyzem meg kedvetlenül. Eddig megszoktam, hogy a modelkedés tölti ki az életemet, és a vizsgákon megkapom a sikeres minősítést, ha szépen nézek, és úgy teszek, mint aki halálra dolgozza magát, inkább a pofijával képviseli az iskolát. Hiszen lássuk be, voltak fehérneműs sorozataim is, amin rajta volt a mardekáros címer, többek között a bugyikon. Lehet, hogy McGalagony nem értékelte túlzottan, hogy ilyesmi hozható összefüggésbe a Roxforttal. - Ne is emlékeztess rá, de azért kösz.. Ez manapság már csak arról szól hogy ki a tisztább vérű véla. Nekem csak anyai ágon volt meg, így.. – Vonom meg kecsesen a vállamat, és kap tőlem egy elismerő pillantást, hogy így kimondja, hogy én voltam a kedvence. A vélák közelében a legtöbben meghülyülnek, és nem képesek józanul gondolkozni, inkább menekülnek a bűbáj elől. Ez a fiú meg éppen most mondta ki, hogy a kedvence voltam. Mégsem kérdezhetek vissza, hogy ő kicsoda, micsoda, az túlságosan is lealacsonyító lenne számomra, Lana legalábbis a haját tépné, ha ilyet látna. Valamit azért mégiscsak ki kell bökni... - Te meg maradsz a fényképezésnél? Neked nem szólnak be, hogy alig tanulsz?
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A megismerkedés ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem éppen, de azért máskor jobban figyelj oda – tolom feljebb az orromon a szemüvegem, miközben átnyújtom a lánynak a papírfecnit. Nem zavar, amikor összeér a kezünk, semmiféle reakciót nem mutatok ezzel kapcsolatban, mintha észre se vettem volna a dolgot. Pedig – ha igazán élethűen szeretném játszani a szerepem, akkor – illene legalább kissé elpirulnom, vagy ha más nem is, de minimum zavartan elvonnom a kezem. Nem mindennapi, hogy egy ilyen gyík az iskola egyik legszebb csajával beszélget, ezért is van némileg nehezebb dolgom a lányt illetően. Könnyebb lenne elővennem a másik énem, a srácot, aki szinte mindenkit megkap és aki még itt is menőnek számítana, mégsem teszem. Valamiért úgy érzem, az okostojás sokkal jobban boldogul ezzel a dologgal. Elvégre, mit szeretne egy menő srác egy menő lánytól? Maga alá fektetni. Nem szeretném azonban, ha ilyen irányba mennének el a dolgok, hiszen én itt és most a munkámat végzem. Ez pedig nem kombinálható a magánélettel, mint tudjuk. - Hát, nem is tudom... - nem igazán van ínyemre a dolog, nem szoktam meg, hogy mások csomagjait cipelgessem, de most tényleg meg kell tennem. Ha továbbra is beszélgetni szeretnék a lánnyal, akkor össze kell kapnom magam, lenyelnem a büszkeségem és igazi nyomulós kockaként cipelni a csomagjait. Tiszta mugli-film effektus... Az iskola egy eminense a modell lány nyomában lohol, kezében annak csomagjaival, miközben csak álmodozhat kiszemeltjéről, de azért megteszi, mert hátha ezen múlik majd minden. Eszem ágában sincs Svetlánát felszedni, noha, meg kell hagyni, nagyon szép lány és népszerű. Ebben persze szerepet játszik a modellkarrier is, hiszen jelentősen javít az ember összképén, ha újságok címlapjain pózol. - Nem sok időm van, mindjárt kezdődnek az óráim, de talán pár perc késés nem árt meg. Máskor halálpontos vagyok, most az egyszer elnézhetik a dolgot. Százkarátos mosolyt villantok a lány felé, mely hatalmas magabiztosságról ad tanúbizonyságot. Az vagyok, hiszen szükségem van rá a munkámhoz, egy hozzám hasonló ember nem mehet el az apró részletek mellett sem. Tudnom kell, mi az, amiről be kell számolnom és mi az, amit ki kell hagynom, mert nem olyan fontos dolog. Ehhez pedig nem szabad olyannak lennem, aki reggelente azt sem tudja eldönteni, milyen színű zoknit vegyen fel. A munkáltatóim nem mindig szeretik a részletes jelentéseket. Ez a jelentéskészítés olyan, mint a könyvírás... Fenn kell tartani a megrendelők figyelmét a legutolsó betűig, húzni kell az idegeiket és akkor garantált, hogy legközelebb is engem bíznak meg a dologgal. - Na és, mit kellene vinnem? - nézek végig kíváncsian a lányon. Van pár táskája ugyan, de nem tűnnek olyan vészesen nehéznek, mint elsőre hinné az ember. A világos színű felső teljes egészében a testére simul, így akarva-akaratlanul is megállapíthatom magamban, hogy irtó dögös egy csaj. - Melyik emeletre? Esetleg a klubhelyiségedbe mész? Nem vagyok tisztában az óráival, eddig nem sűrűn futottam össze vele, de amikor mégis, akkor sem méltattuk egymást egy pillantásra sem. Fotóztam néha nyaranként, de ennyi az egész, ezen kívül semmi közöm sem volt hozzá. Carol Smith-t is szoktam fényképezgetni, ő is modell, mégsem haverkodok vele sem, pedig sokkal kedvesebb, mint Svet. Természetesen, vele sincs sok baj, egyszerűen csak olyan kiszámíthatatlan... Lana pedig gyakran kifejezetten ingerült. Nem kedvel, meg kell hagyni, örülök annak, hogy most Svet van a közelemben. - Hogy megy a modellkedés? - teszem fel a következő kérdést, ami indokolt is az esetemben. Közös téma, még ha unalmas is, de nem támadhatom le egyből személyes jellegű dolgokkal, hiszen nem ismerem igazán... Nem, előtte össze kell vele haverkodnom, utána lassan nekikezdhetek a dolognak. Olyan embernek kell lennem, akivel megoszthatja a gondjait. Normális esetben ez évekbe telik, nekem azonban sietnem kell. Ez az egyik legnehezebb feladat a munkámban... Összebarátkozni olyanokkal, akiket más esetben elkerülnék. - A legutóbbi fotóid felettébb jól sikerültek, a kiadó, akinél nyáron voltam, nem győzött dícsérni téged. A modellek csak annyit látnak az egészből, amennyit a kamera mutat, semmi mást. Amint vége a fotózásnak, elköszönünk egymástól és mindenki megy a saját dolgára. Azt, hogy miként sikerült egy-egy kép, már csak akkor tudják meg, amikor szembesülnek magukkal az adott újság címlapján. Svetlana titulusa a Roxfort legszebb lánya volt, hiszen nyáron egy európai toplistát állítottunk össze, a kontinensen megtalálható összes mágusiskola legszebbnek mondott növendékeiről. A díjat a végén a Beauxbatons diákja vitte el – szinte mindig ők nyernek -, de Svet alaposan megszorongatta. - Sajnálom, hogy nem te lettél az első helyezett, ami engem illett, én rád szavaztam – továbbra is mosolygok, igyekszem hízelegni neki, talán túlzásba is esek, de szükségem van a lány bizalmára.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nem értem, hogy miért kell napok óta Svetnek lennem, nem tudok átállni a szemetebb énemre. A tükörrel sem foglalkoztam annyit, amennyit kellett volna. Pedig alaposan rám férne, hogy kicsit megerősödjek lelkileg, a szemetebbik felemnek kellene érvényesülni ezekben a nehéz időkben, mégsem sikerül. Rágódok egyedül a mardekár asztalnál azon, hogy milyen kőkemény napom, hetem lesz, mert mint kiderült, ha jövőre a RAVASZ-on is át akarok menni, akkor bizony csak idényszerűen modelkedhetek, nem hagyhatom magam mögött az iskolát. Hiába beszéltem az én rideg, kérlelhetetlen anyámmal, közölte, hogy nem érdekli, hogy én mit akarok, kiskorú vagyok, és a Roxfortban a helyem. Ezért amíg legalább nem megyek egyetemre, nem én osztom be az életemet. Kedvetlenül turkálom az ételt, és mintha leprás lennék, nem is ül hozzám senkit. Nyilván a többség már ismeri a szeszélyeimet, kevesen barátkoznak velem, nehogy a fúria Lanát kapják éppen egy csúf reggelen, ennek viszont most én iszom meg a levét. Valaki megkocogtatja a hátamat, megfordulok, átdobva magam mögött szőke tincseimet, hogy megnézzem, ki is zavar most keserű magányomban. Automatikusan elmosolyodom, ahogyan felfedezem magamnak a kis bénát, aki a fotózásokon is szokott lenni. Olyan esetleg, mégis, kedves fiú, sokan nem tudják hová tenni, ezért inkább nem is foglalkoznak vele. Amikor jó kedvemben talál, akkor kedvelem, Lanaként viszont határozottan a bögyömben van. Érdeklődve pillantok le a kezében tartott papírra. Közelebb hajolok, innen már érezheti az édeskés virágillatú parfümöt, ami körbeleng. - A szemetelés azért nem halálos bűn. Hadd nézzem, hogy mi az..- Nyúlok oda, véletlenül össze is ér a kezünk, de nem húzom vissza az ujjaimat, mintha tűzbe nyúltam volna, az határozottan gonosz dolog lenne. Széthajtogatom a papírt, és szembetalálkozom az óradendemmel. Nem véletlenül gyűrtem össze, annyira ki voltam tőle idegileg, hogy ilyen sok órára kell majd mennem. El is húzom a számat. - Köszi. – A kézitáskámba dobom, de mégsem tehetem meg, hogy szótlanul visszafordulok a reggelik irányába. Be kéne költöznöm a szobák egyikébe, legalább azt sikerült elérnem, hogy ne a mardekáros hálókörletekben aludjak, hanem egy külön szobát igényeljek. - Ha már ilyen segítőkész vagy, csomagok cipekedésében is a hasznomra akarsz lenni? – Tűröm a fülem mögé a kósza tincset, amely a szemem elé szálldos, hogy direkt akadályozzon abban, hogy lássak is valamit. Most már teljes testemmel felé fordulok. [You must be registered and logged in to see this image.] viselek krémszínben, ehhez passzoló blúzt. Szerencsére most nem egy ünnepi ebédről van szó, amikor a tanárok itt ülnének a teremben, mert akkor mindenkinek egyenruhában kell feszítenie.
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ A megismerkedés ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Pár nap telt el csupán azóta, hogy megkaptam a Mágiaügyi Minisztérium levelét, amelyben a Svetlánával kapcsolatos dolgot kérték tőlem, de még mindig nem tudtam, miként kezdjek hozzá ehhez az egészhez. Az addig teljesen rendben van, hogy fotózás után odamegyek hozzá és váltok vele néhány szót, de ez mind igen kevés ahhoz, hogy valami használható dolgot szedhessek ki belőle. Ráadásul, a nyári szüneten már rég túl vagyunk, én pedig visszavedlettem azzá az unalmas alakká, aki az iskolában voltam. Így csupán a saját dolgom nehezítem meg, de semmi áron sem vagyok hajlandó felfedni a valódi énemet. Elvégre, a kémkedés a rejtőzködésről szól, ebben pedig én voltam a legjobb a családban. Nehezebben nyomoznak le a későbbiek folyamán, ha esetleg olyan ügybe keverednék. Szokásom szerint a Nagyteremben üldögéltem, pár nyitott könyvvel magam előtt, miközben egy vajas pirítóst rágcsáltam, azt pedig egy korsó töklével öblítettem le. A szemüveg, melyet ilyenkor mindig viseltem, szokás szerint az orromon pihent, a kockás ing is elmaradhatatlan kellékként foglalt helyet rajtam, miközben az a béna farmer sem került le rólam. A hajamat a Roxfortban sosem lőttem be, így most az is kócosan meredezett össze-vissza. Egyedül az arcom volt ugyanolyan, mint mindig, de annyira más voltam, hogy senki sem ismert volna meg csak ez alapján. Ki is azonosítana egy hozzám hasonló alakot saját magammal? Nem az a menő srác voltam, aki állandóan a haverjaival lógott, vagy éppen csúcsmodelleket fényképezgetett... Újabbat lapoztam a könyvemben, amikor a szemem sarkából megpillantottam Svetlánát, aki nemrég lépett be az ajtón, majd egyenesen a Mardekár asztalát vette célba, kivételesen egyedül... Most itt lenne a megfelelő alkalom arra, hogy akcióba lendüljek, hiszen nincsenek körülötte az idétlen barátnői, de kellene egy ok, amiért megszólíthatom. Elvégre, miért mennék csak úgy oda? Éveken keresztül adtam az okoskodó, idegesítő, tutyimutyi alakot, aki egy lánynál sem kezdeményezett még, miért pont ő lenne kivétel? És miért most? Ahogy azonban a szőke lány leült az asztal mögé, szinte azon nyomban eszembe jutott egy ötlet... A mardekár és a griffendél asztala között nincs nagy távolság, épp csak annyi, hogy mindenki kényelmesen elférjen, nem több. Svetlana elsétált a hátam mögött, én pedig némi töprengés után előhúztam a pálcám, majd gondosan ügyelve arra, hogy senki se hallja meg, suttogtam magam elé: - Invito, papírfecni! Svetlana felé böktem a pálcámmal, elkerülve azt, hogy minden papírfecni hozzám repüljön, majd vártam. Fogalmam sincs, hogy mi van a lánynál, de akkor is meg kell próbálnom, valami majd csak bejön... Szerencsére azonban már a legelső próbálkozásom sikerrel járt. A lány farmerzsebéből egy gyűrött papír emelkedett ki, majd reppent észrevétlenül nyitott tenyerembe. Nem hajtottam szét, nem ez most a dolgom, helyette felálltam, elindultam a lány felé, megkocogtattam a vállát, majd amikor elértem nála, hogy hátraforduljon, megszólaltam: - Bocsi, de ez az előbb esett ki a zsebedből. A fotózások alkalmával volt időm váltani vele pár szót, akkor nagyon kedves lánynak tűnt, bár ez nála igen változó, sosem tudhatom, melyik énjével találom szembe magam, így ötletem sem volt arra, hogy most siker koronázza-e a próbálkozásom. Mindenesetre, nem szabad feladnom, ez a munkám, közelebb kell hozzá kerülnöm, hátha elejt számomra egy-két fontosabb információt. Az addig vezető út azonban igen rögös. - A Roxfort szabályzata tiltja a szemetelést, jobb lenne, ha máskor kissé jobban odafigyelnél a dologra. Tessék, még egy indok, amiért megszólítottam. Az okoskodó Smith már megint olyasmibe üti az orrát, amibe nem kellene, ez az a figura, akit én játszok már évek óta. Ha jól sejtem, a lány meg fogja magát védeni, így talán kissé több szót is válthatunk, mint a köszönöm és a szia.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
