2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Nem csak én – pillantok Brandonra némileg komolyabban, ami tőlem nem igazán megszokott, de előfordulnak ilyen dolgok is az életemben. Jó, idegen emberekre általában ilyen fapofát vágok, de a barátaimra nem szokásom, főleg ha Brandonnal állok szemben. Jelen pillanatban azonban igencsak sötét jövőkép lebeg előttem. - Apád nem örülne a dolognak, ha esetleg a fülébe jutna. Meg persze ott van Brienna is. Aligha repesne a hírek hallatán. Te is bajban lennél. Én pedig nem szeretnélek magammal rántani. Brandon volt annyira fontos számomra, hogy ha valami hülyeséget csináltam, rá is gondoltam. Ez ugyan nem mindig jött össze, de a szándék megvolt bennem és ez a legfontosabb. Emellett pedig nem szívesen gondoltam bele, hogy volt időszak, amikor teljesen bele voltam habarodva, az pedig kétségtelen, hogy ez megismétlődne, ha most el kellene játszanunk, hogy járunk. Bonyolult dolgok ezek az érzelmek, az ember néha csak úgy belepottyan a dolgok sűrűjébe, mielőtt még ideje lenne arra, hogy észbe kaphasson. Én se szándékosan zúgtam bele Brandonba annak idején, csak úgy megtörtént. Mindenesetre, elmúlt, ez a lényeg, de nem szeretném, ha ismét át kellene élnem azt az egész dolgot. - Szerinted nekiállnak magyarázkodni? - nevetek fel keserűen. Szeretem a szüleimet, ők neveltek fel, teljes szívből hálás is vagyok nekik ezért, de nem fogok bármit lenyelni, amit kitalálnak magukban. - Egyszerűen csak hiányzik nekik, hogy körberajonghassanak valakit, vagy nem tudom... Muglik, tudod, nem úgy gondolkodnak, ahogy mi. Természetesen ez sem mentség a hülyeségeikre, hiszen manapság már a muglik köreiben sem divat ez a dolog, de más érv nem szól mellettük. - Nekem viszont nem áll szándékomban összeveszni velük, mert a végén még magam ellen fordítanám őket – némileg töprengve figyelem a víztükörről visszaverődő holdfényt. - Tudod, milyen nehéz velem néha, ha a fejembe veszem, hogy rosszat akarnak nekem, akkor hajlamos vagyok igen hamar elmarni magam körül bárkit. Kiváló védekező mechanizmus olyan emberek ellen, akiket nem kívánok a hátam közepére sem, ridegen viselkedek velük, amíg le nem kopnak. Nincs kegyelem, ha nem jön be a stílusuk, akkor ez van, game over. A szüleimmel szemben azonban egyáltalán nem szeretnék ilyenné válni, ők nem ezt érdemlik. Örökbe fogadtak, felneveltek, voltaképp nekik köszönhetem, hogy normális életet élhetek, és nem kell abban az árvaházban lennem. Persze, hiányoznak a régi barátok, kíváncsi lennék, miként alakult az ő életük, de legalább Brandonnal volt szerencsém ismét találkozni. - Akkor te még nem voltál a pincében – öltök nyelvet Brandonra, most azonban nem viszonzom a kölcsönt, helyette elgondolkodom a következő kijelentésén. Ő nem tudhatja, de ezzel érzékeny pontomon érintett. Volt ugyan idő, amikor igenis vele szerettem volna, és szó mi szó, ma se rugdosnám ki magam mellől, de a barátságunk nem ér annyit, hogy egy kósza numera tönkretegye a dolgot. - Hááát... Már ne haragudj, de nálad sokkal jobbat is el tudnék képzelni erre a célra. A szokásos szúrkálódás részemről, amolyan önbizalom-tréning, legalábbis számomra ez annak felelt meg. A végén még annyira elszáll magától Brandon, hogy úgy kell kiszúrni szerencsétlent, hogy leeresszen és ismét a földön járjon, pont úgy, ahogy kellene. Nem, higgye csak az, hogy akad olyan nő a világon, akit nem kaphat meg. Nő? Jó, csak lány, de előbb-utóbb én is felnövök, ez sajnos kétségtelen. - Nem, Brandon, nem lenne – szólalok meg a fiú kérdését hallva kissé paprikásan, elvégre nem hiszem, hogy bármi olyan indokuk lenne, amit megértenék. Nem, soha nem fogom megérteni, hogy miért is hagytak annak idején ott, ahol. Elindulok a part felé, majd kikecmergek a vízből és szárító-bűbájt alkalmazva melengetem fel magam. Amikor ez sikerül, öltözködni kezdek, majd folytatom: - Nem szeretnék olyan emberekkel kapcsolatot ápolni, akik a saját gyermeküket eldobják maguktól. Talán lenne esély a békülésre, ha legalább egy levelet hagytak volna maguk után, amiben leírják, mit miért tettek, de még erre sem méltattak. Nyugodtan szólj, ha nem találod humánusnak a dolgot, engem az emberi oldala hidegen hagy. Szenvedjenek csak ők is nyugodtan, megérdemelnék. Normális életem volt ugyan, de azt sem nekik köszönhetem. - Hogy haladsz Briennával? - teszem fel a következő kérdésemet némileg enyhébb hangnemben. Brandonnak is nehéz dolga van, sok teher nyomja a vállát, Brienna pedig olyasvalaki, aki ezt nem teszi könnyebbé. - Persze, hogy hozzádmennék, már feltenned sem kell a kérdést. Mikor esküszünk? Holnap nem jó, mert vizsgám lesz... De úgy hallottam, hogy holnapután hétvége, neked megfelel? Elmosolyodok, annyira furcsa számomra ezen viccelődni. Soha életemben nem hittem volna, hogy így alakulnak majd a dolgok mindkettőnk életében, ez annyira cink. Itt pedig nem arra a kémia elemre gondolok, vagy mifenére... Némi hallgatás után kissé töprengve szólalok meg: - Szerinted mennyire akadna ki a csaj, ha megviccelnénk kissé? - pillantok a barátomra kíváncsian. Brienna elég ellenszenves számomra, bármikor kiakasztanám, de nem tudok a közelébe férkőzni, hiszen nem olyan körökben mozgok, mint őfensége. - Én lennék te, mondanál számomra pár tippet, elég hamar padlóra tudnám küldeni... Csak egy kis Százfűlé-főzet kellene hozzá. Nos? Yngrid Osborne a nevem, tőlem nem áll távol az ilyen elvetemült ötlethalmaz. Brandon talán engedelmeskedik annak a libának, de én nem fogok. Lenne pár beszólásom, amitől elsírná magát, annyi szent.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nagyon helyes! Tudod, hogy imádlak, meg minden, de előbb-utóbb úgyis kiderülne, akkor pedig még rosszabbul jönnél ki ebből az egészből. Különben is fura lenne, jó ez így, ahogyan most van. – Nem sértődöm meg, hogy nem tudna a párjaként elképzelni, ezzel én is így vagyok. Testvérek vagyunk, és a legjobb barátok, még a gondolat is nagyon extrém lenne, hogy úgy nézzünk egymásra, az biztosan tönkretenne mindent. Ráadásul nekem most alkalmazkodnom kell az apám tervéhez, elvenni feleségül Brianne-t. Bőven elég lesz nekem egy lánnyal foglalkoznom, akit még alig ismerek, és kénytelen vagyok az elit szokásoknak megfelelni, ami a házassággal jár majd. Nem mintha annyira távol állna tőlem az ilyesmi, apa mindig is felfelé tört, most egy elit háttérrel elfogadhatjuk a minket megillető társadalmi címet, de hogy nem lesz egyszerű, azteljesen biztos. - Igen, én is így látom, de miért húzzák az agyadat azzal, hogy miért nincsen senkid? Szerintem fiatal vagy még, nem kell tizenöt évesen unokát szülni nekik.. Abból a korból már bőven kinőttünk. – Vonom meg a vállamat, miközben ölelkezve tapossuk a vizet. Igen, számunkra az a legideálisabb, hogy ott vagyunk egymásnak, számíthatunk a másikra, nem kell ebbe még felesleges érzelmeket is belefűzni. – Francokat, a tó víze sokkal hidegebb tud lenni, mint a pince. – Vigyorogva fröcskölök ismét oda, de csak kicsit, hogy azért a szemébe mégse menjen a víz. Azért azon elgondolkozom, hogy miket sugall, nem véletlen, hogy a szüleiben is felmerült, hogy mi ketten egy pár vagyunk, mert ha állandóan együtt lógunk, és még időnként együtt is alszunk összebújva, ott sok minden történhet. Főleg a mi korunkban, ahol csak úgy tombolnak a hormonok, érezzük egymás illatát, nyilván senki nem lepődne meg, ha Yngrid egy laza mozdulattal már a gatyámban turkálna. - Akár azt is, csak aztán türtőztesd magadat. Gondolom te se velem akarod a nagy tűzkeresztséget.. – Incselkedő félmosoly, ez csak egy felvetés, aztán lehet, hogy jól meglep a válasszal. A fiúknál meg különben sem lehet tudni, hogy szűz e még az illető, úgyhogy bármi is történne, Brienna nem kérhetne rajtam számon semmit. - Igen, ez logikus.. De talán ha most utána tudunk nézni együtt, fény derülhet a múltadra. Látsz még esélyt arra, hogy mégse tűnj el az életükből, ha valami számodra tetsző magyarázattal szolgálnak? – Lassan nem ártana már kimenni, és megszárítkozni, esetleg meginni valami forró italt. Ha már úgyis kiszökdösünk, akár lemehetünk Roxmortsba is, ha elkapnak, akkor teljesen mindegy, hogy mennyit lógtunk. – Ha így lenne, akkor téged vennélek el, és nem azt a karótnyelt tyúkot. Apámnak úgyis a cím számít, a feleségem nem érdekelné. Akkor hozzámjönnél? Különben is, nekem mindig hercegnő leszel. – Ezek csak felvetések, én mégiscsak komolyan gondolom, hogy azzal kéne elképzelni az életemet, akit igen kiskoromtól ismerek, és megértjük egymást. Viszont erre vajmi kevés esély van, pedig akkor nyilván megpróbálnánk a szerelmi részt is. Így csak a barátság, meg az összebújás marad. Az más kérdés, hogy milyen szinten...
- Dehogy színleljük, Isten őrizz! - csattanok fel, a kelleténél talán kissé gyorsabban is, de valamiért megijeszt ez a gondolat. Még hogy eljátsszuk, hogy együtt vagyunk? Nem, erre Brandonnak egyáltalán nincs szüksége, főleg, amióta azzal a libával jár jegyben. - Utána csak azzal nyaggatnának, hogy gyakrabban gyere, meg minden... Na, nem mintha nem látnálak szívesen, csak... Elharapom a mondatot, miközben gondolataimba merülve taposom a vizet. Brandon nem ismeri a nevelőszüleimet, így hát nem tudhatja, mennyire szeretnék már, ha hazavinném őt bemutatni, mint a páromat. Anyu szerint ugyanis a gyermekkorban kialakult szerelem minden esetben sírig tart, ha nem tovább, és hogy az mennyire romantikus. Utána nyaggatnának az esküvővel meg az unokákkal... Jó, nyilván nem most, hiszen ehhez mindketten fiatalok vagyunk, de hetedikes korom után már mindenképp. Persze, eljátszhatjuk, hogy időközben szakítottunk, de milyen lenne már, ha utána is barátkoznánk? Könnyebb az igazság. - Kerek-perec megmondom nekik, hogy semmi sincs köztünk, ez lenne szerintem a kegtisztább, nem gondolod? Brienna sem igazán örülne annak, ha valahonnan a fülébe jutna, hogy a szüleim úgy tudják, van köztünk valami. Neked sincs szükséged a bajra. Persze, sok esélye nincs annak, hogy megtudja a dolgot, hiszen a szüleim muglik, de ki tudja, merre van információhálózata a családjának. Az ilyen nemesek mindenben annyira jól értesültek tudnak lenni... Az is esélyes, hogy Brandont valaki megfigyeli, az apjáról már ezt is el tudom képzelni. Érdekli, vajon miként viselkedik a fia, amikor nincs a közelben. - Ha azt akarnám, hogy halálra fagyj, akkor a pincébe csaltalak volna le – válaszolom fapofával, miközben magamban én is megállapítom, hogy igaza van Brandonnak, valóban kellemesen langyos ma a tó. Sokkal hidegebbre számítottam magamban. - Ott ugyanis nem igazán fűtenek, mert Piton annyira félti a drága üvegcséi tartalmát. Na igen, nem minden főzet szeret melegedni, ezt mindenki tudja. A legtöbb a hideg levegőt részesíti előnyben, talán ezért is került az alagsorba a bájital-szertár annak idején. Ott még nyáron is fogvacogtató idő van, meg kell hagyni. Ha valakinek melege van, érdemes oda menni lehűteni magát az illetőnek. Amikor Brandon arcon fröcsköl, visszaadom számára a kölcsönt, persze én sem esek túlzásba. Jó a víz, de nem szeretném, ha mindketten tüdőgyulladást kapnánk, amint kijönnénk, mert annyira kimelegedtünk a bohóckodásban. - Bár, ha szeretnéd, akkor oda is lemehetünk – kacsintok a fiúra, miközben széles mosoly jelenik meg az arcomon. - Ott töltenénk az éjszaka hátralevő részét... Édeskettesben... Összebújva... Felnevetek, majd eszembe jut, amikor annak idején az árvaházban aludtunk így. Sok idő eltelt már azóta, nem szívesen mennék bele a dologba, hiába hiányoztak azok a pillanatok. Elvégre, évek múltak el, az idővel együtt pedig a testünk is megváltozott, tombolnak a hormonok. Nem hiszem, hogy bármi is történne, de erre inkább esélyt se adjunk, így lenne minden a legjobb. - Hogy-hogy mit mondanék? - kérdezek vissza kissé értetlenkedve, miközben Brandon karjai átkulcsolnak, én pedig átadom magam az ölelésének, miközben töprengő arcot vágva gondolkodom a dolgokon, végül megrázom a fejem: - Nem tudom, tényleg nem, hiszen nem is ismerem őket. Lehet, meg se hallgatnának, vagy nem is érdekelném őket. Ennek persze előtte utána kell járnom, de egyelőre még nem tartunk ott, hogy minden lépést előre meg kelljen terveznem. - Egy kérdés azért lenne, amit mindenképp nekik szegeznék – kapom fel a fejem, amikor eszembe ötlik a gondolat, amely – ha mondhatom ezt – minden árvaházi gyermeket foglalkoztat: - Miért tették? Azt hiszem, ennyi magyarázatot bőven megérdemlek mindezek után, a többi már igazán nem fontos. Csak egyetlen épkézláb indokra van szükségem, semmi többre, de komolyan. Egyedül csak azt kell megindokolniuk, miért hagytak annak idején magamra. - Utána ismét eltűnök az életükből – vonom meg a vállam és tényleg ez is az igazi szándékom. - Nem akarom tartani velük a kapcsolatot, bőven elég, ha tudom, kik ők. Bár... Mit szólnál, ha kiderülne, hercegnő vagyok és valahol egy királyság vár rám? Izgalmas lenne, nem? Szép álom, de ez csak álom marad, hiszen nem vagyok egy hercegnő-féleség. Nagy eséllyel elég botrányos uralkodó lennék. De még ha így is lenne... Nem, még akkor sem állna szándékomban visszamenni egy olyan családba, amely egyszer már kivetett magából.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Miközben körbeússzuk egymást a mély vízben, mint két pajkos kutya, gondolkozom azon, hogy miért is gondolják Yngrid szülei, hogy egy pár vagyunk. Oké, az teljesen rendben van, hogy ősidők óta ismerjük és kedveljük egymást, lényegében mindent együtt csináltunk pár év kihagyással, de ez még nem jelenti azt, hogy evidens lenne. Viszont nem is tudom, hogy a barátnémnek mi lenne a jobb. Ha cáfolnánk a dolgot, vagy ha eljátszanánk. Talán előbbi lenne hosszútávon a jobb, mert ha nekem feleségül kell vennem az arisztokrata Briennát, később botrány lehet abból, hogy akkor miért csavartam el a szőkeség fejét. Nem akartam megijeszteni őt a hangos gondolkozással, így elvigyorodom, ahogyan felcsattan. – Jól van, én tudom, és jobb így, mert nem tettük tönkre a barátságot semmiféle oda nem illő hülyeséggel. Szeretek veled lenni, tudom, hogy rád számíthatok, mindig is a testvérem leszel. Akkor döntsd szépen el, hogy hogyan is kéne viselkednünk nálatok. Ha kell, segítesz tisztázni, ha meg színleljünk, abban is benne vagyok. – Felőlem akár tényleg eljátszhatjuk, hogy egy pár vagyunk, egy-egy csók is elcsattanhat, mert kedveljük annyira egymást, hogy ez ne zavarjon be, egymás kezét pedig százszor is több alkalommal fogtuk már. – Egész jó most a víz. Azt hittem, hogy azért csalsz ki, hogy halálra fagyjak benne. – Fröcskölöm kicsit arcon mosolyogva, ami tényleg csak játék, hiszen eleve vizesek vagyunk már. – És mi lesz, ha megtalálod a szüleidet, mit akarsz nekik mondani? – Ez tényleg érdekel, hiszen ha mondjuk gazdagok, akkor jobb körülmények közé kerülhet, de számos kérdést felvet, ahogy ő is mondja, hogy mik voltak az indokok. Apám befolyásos ember, jó eséllyel tudhat róla valamit, de kérdés, hogy ha majd választanom kell közte, és Yngrid között, mi lesz a jó megoldás. Kicsit közelebb úszom, hogy átöleljem a vízben taposva magunkat. Csakis baráti a gesztus, de úgy érzem, hogy nagyon fel van zaklatva. Tudom, hogy soha nem értene félre, hiszen egymásnál aztán nem próbálkoztunk, és ez így van jól. De ha kérné, megvédeném azoktól a bunkóktól, akik nem tetszenek neki. Habár elég nagy szája, néha nem árt, ha egy férfi lép közbe.
- Miket nem tudsz !– szólalok meg félig neheztelve, félig pedig nevetve, amikor Brandon felhozza, hogy korlátozott bejárára van az apja munkahelyére. Ez azért nem semmi, az meg főleg nem, hogy a fiú ezt még egyszer sem említette nekem. Hiába, Brandon nem olyan srác, aki ilyesmivel kérkedne a barátai előtt. Befolyásos szülei vannak, na és? Ő nagyon is tisztában van vele, hogy ez nem az ő érdeme, hanem az apjáé. Azonban, miközben a vizet taposom, halovány fénysugár jelenik meg elmém legmélyén, ami egyre inkább fényesedni kezd, végül töprengő arccal bököm ki azt, ami hirtelen eszembe jutott: - Te... Ha oda bemehetsz, akkor másokat is be tudsz vinni... Tudom, hogy nem kellene, tényleg tisztában vagyok vele, hiszen ezzel minden bizonnyal Brandont keverném bajba, de hát ez egy olyan jó lehetőségnek ígérkezik... Annyira izgalmas lenne, és én már annyi mindent hallottam arról a helyről, csak hát ugyebár még soha életemben nem voltam ott, de most, hogy tudom: Brandonnak van olyan kis mindenhatalmatadó nyakbaakasztója, hirtelen nagyon menni akartam. - Menjünk el! - szólalok meg izgatottan, a kelleténél talán egy kicsit hangosabban is, noha az ezen a helyen igazán nem számít. Senki sem hallja, ha pedig jönne a vadőr, majd lebukunk a víz alá és megvárjuk, amíg elmegy. Brandonnak van valami jó kis bűbája ilyen esetekre, percekig kibírjuk a víz alatt levegő nélkül is. - Jöhetne Mary, Samael, Peter, mindenki, aki számít... Baráti körünk nem volt olyan kicsi, mint amekkorának mások gondolták volna, igen kiterjedt klubbunk volt a Roxfort ódon falai közt. Izgatottan szedtem hát össze magamban a felmerülő neveket, akik benne lettek volna egy ilyen buliban. Természetesen nem mindenki jöhetett szóba, hiszen sokan voltak, akik csak azért csatlakoztak hozzánk, hogy tönkretegyék ezt a kis társaságot. Tőlük ugyan nem volt olyan könnyű megszabadulni, de a nagyobb kimenetelű dolgokról már nem kaptak értesítést. Azért magam alatt nyilván nem fogom vágni a fát. - Én is remélem – sóhajtok egy nagyot, noha legbelül már korántsem vagyok biztos abban, hogy szeretném, ha Brandon találna valamit. Félek attól, ami kiderülhet rólam, vagy akár azokról az emberekről, akik a szüleimnek mondhatták magukat, de innen már nincs visszaút. Még ha most meg is gondolom magam, mégis mire lenne az jó? Évekkel később újra felvetném a dolgot, és ugyanott lennék, ahol most vagyok. Nem, ezen túl kell lennem, bármi is legyen az igazság. Amikor ismét meghallom Brandon hangját, mely visszaránt a valóságba, némileg riadtan csattanok fel: - Dehogy vagyunk együtt! Nem! Barátok vagyunk csak, de anyuék akarják annyira már, hogy legyen egy olyan jellegű barátom. Veled pedig már évek óta együtt lógok, azért hiszik ezt... Kár is lenne tagadnom, hogy volt idő, amikor Brandon tetszett nekem, hiszen nem nézett ki rosszul, de ennek már rég vége... Persze, akkoriban sokat áradoztam róla otthon, talán ez lehet anyuék tévképzeteinek az oka, de hamar rájöttem, hogy én csak barát vagyok, semmi több. Időbe telt, amíg túltettem magam a dolgon, de sikerült. Mára Brandon csupán a barátom, semmi több. Mindenesetre, ezen túl kellett esnem, hogy a barátságunk a mai napig fennmaradjon. Rá kellett jönnöm a dolgokra és érzelmileg helyreraknom mindent. Erről persze Brandon semmit sem tud. Azt hiszem, ez az egyetlen olyan titkom, amit nem osztottam meg vele és soha nem is fogom megtenni. - Tudod, milyenek... - bukok le a víz alá, hogy némileg lehűtsem a fejemben a kedélyeket. - Ne mond, hogy a te apádnak még nem jutott eszébe az, hogy van köztünk valami... Elvégre, nincsenek itt, hogy lássák a dolgokat, csak hallanak róla. A roxforti diákok többsége azonban itt van, mégis sokan azt mondják rólunk, hogy van köztünk valami. Kész csoda, hogy ez Brandon mennyasszonyánál még nem húzta ki a gyufát.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
- Felőlem kihagyhatjuk, de a minisztériumba nekem korlátozottan van bejárásom, otthon meg nem tárol olyan sok papírt. – Elkapom a tekintetemet arról, ahogyan az ajkába harap, a lányok imádnak így csábítgatni, ráadásul a szőkeségről most viszonylag sok ruha lekerül, de mégse gondolhatok ilyesmire, hiszen köztünk nem lehet semmi ilyesmi. Barátok vagyunk, még inkább testvérek, és nekem már van jegyesem, még ha nem is én választottam. Yngrid szép lány, és kedves is, de ha kettőnk között bármi felmerült volna, az már sokkal korábban megtörténik. Azt hiszem ki kell élveznünk az időt, ami megadatik számunkra még a házasság előtt, de utána is meg kell találnunk a módját, hogy Brienna ne legyen hárpia, ha mi ketten találkozunk. És ne csak ő, hiszen ha bekerülök egy úri társaságba, nem csak a feleségem rendezhet jelentetet, ha egy másik, igencsak szemrevaló lánnyal mutatkozom. - Ez kivitelezhető, ha sor kerül rá, mindenképpen megpróbálom. Remélem találok is valamit. – Másolatot a legegyszerűbb csinálni az aktákról, de kétlem, hogy az apám olyan ostoba lenne, hogy elérhető helyen tárolja a papírjait a legjobb barátomnak. Vagy ez a svédcsavar hogy úgyse kutatnék otthon, mert minek? – Megértem az indokaidat, és ha tudok, segítek. – Egy ideig befelé gázolunk a tóba, kézenfogva, aztán ha már elértük azt a szintet, ahol mindketten bevethetjük magunkat, ezt meg is tesszük, legalábbis én, gyorsan meg akarom szokni a hűs hullámzást, aztán a lány majd lubickol körülöttem. Erőteljes melltempókkal úszom körbe. – És azt játszuk el, hogy együtt vagyunk, vagy azt, hogy ne? Nekem mindkettő belefér. Bár tekintve a felmerült helyzetet, lehet, hogy azt kéne, hogy aláhúzni a barátságot. Egyáltalán honnan gondolják? Te említettél nekik korábban valamit? – Nem lennék meglepve, sülve-főve együtt voltunk egy időben, magától értetődő lehet, hogy az idősebb korosztály már nem tud másra gondolni. Én azonban mindig úgy véltem, hogy elrontana köztünk mindent, ha a szenvedély, vagy netán az ágy belezavarna a képbe. Így lelki társak tudtunk maradni, kockáztatás nélkül. De vajon ő is így gondolta, vagy szeretett volna valami mást?
- Naná, hogy tudod – nevetem el magam a fiú kijelentésén, miközben eszembe jut pár emlék, melyek szoros kapcsolatban állnak a repkedéssel. Volt ugyanis olyan idő, amikor állandóan kilógtunk esténként a kviddicspályára repkedni egy kört. No meg persze kviddicsezni. Igen, mi ketten is tudtunk... És igen, múlt idő, mert a harmadik alkalom során bekaptam egy gurkót a karomba, mely ennek következtében ripityára tört, és a gyengélkedőn kötöttem ki. Brandon persze nem győzött bocsánatot kérni a történtek miatt, noha ez nem az ő hibája volt. Szintén az én ötletem volt, hogy engedjük őket szabadon... A fiú persze ellenezte, hiszen szerinte túl sötét volt, és a gurkók még nappal is veszélyesek, nemhogy éjnek évadján. Én pedig nem hallgattam rá, és természetesen meg is ittam ennek a levét. Ja, és ha ez nem lett volna elég, még Brandon is szívott miattam, ugyanis az apja egy elég szép rivallót küldött neki, amikor tudomást szerzett a dologról. Mindenesetre, minden jól végződött, úgyhogy lassanként ezen is túltettük magunkat. Na, nem mintha bármelyikünket is megviselte volna a dolog. Az ilyen kis apró incidenseken már másnap együtt kacagunk. - Szerintem apudat hagyd ki belőle, amíg úgy tudunk kutakodni, hogy nincs szükségünk rá – harapok az ajkamba töprengve, miközben tünődve pillantok a nyugodt víztükörre. Nem kedveltem Brandon nevelőapját, hiszen még ismeretlenül is éreztem, hogy púp vagyok a háta közepére, aki csak visszarántja a fiát abban, hogy átvegye a helyét a család élén. Szinte minden levelében megemlít, és állandóan csak a rossz tulajdonságaimat boncolgatja Brandonnak. Nem hiszem, hogy emiatt megromlana a viszony kettőnk között, hiszen nagyon erős a kötelék, de kétségtelenül rossz irányba mozdítja a barátségunk mérlegét. Főleg ezzel a mennyasszonyos dologgal... Nem a féltékenységgel van itt a baj, hanem azzal, hogy Brandonnak most már lassan fel kell nőnie, és kétlem, hogy a mágusvilág arisztokrácijának világába én is odaillő lennék. Nem, ha Brandon feleségül veszi azt a lányt, utána már csak idő kérdése és megszakad a kettőnk barátsága. Nem féltékenység ez, mert nem erről van szó... Egyszerűen csak két külön világban fogunk élni. És noha levelezni lesz alkalmunk, de az mégsem ugyanaz. - A legtöbb, amit kérni szeretnék tőled, hogy ha alkalmad nyílik rá, kérlek kutasd át a papírjait. Ha látsz egy Yngrid Osborne feliratú aktát, akkor kérlek, szólj nekem. Elmosolyodom a kijelentésemen, hiszen tisztában vagyok azzal az aprócska ténnyel, hogy a barátom nevelőapja nem a hozzám hasonló tinédzsereket fogja ehhez hasonló mappákba sűríteni. De azért mégis... Nyugodtabb lennék egy fokkal, ha ezt is leellenőrízzük. Erre persze csak a téli szünet folyamán kerülhet sor, amikor nagy a hajtás a Minisztériumban, és Brandon apja is napokat tölt odabenn. Addig még van pár hónapunk, szóval ez a terv egyelőre talonban marad. - Csak tudni szeretném, miért tették azt, amit tettek – megfogom Brandon felém nyújtott kezét, majd én is követem a tóba. Felszisszenek, amikor megérzem, mennyire hideg, de más jelét nem mutatom annak, hogy közel állok a jégkockák titokzatos életéhez. Az ajkamba harapva követem a fiút a vízbe, melyet csak a hold világít meg. Így legalább egymás sziluettjét látjuk, ha mást nem is. Teliholdkor viszont sosem jöttem volna ki, vérfarkas még én sem szeretnék lenni. Amikor elég mélynek érzem a vizet, elengedem Brandon kezét, majd úszok egy keveset, hogy bemelegedjek. Nagy nehezen sikerül is. - Elég gyér érzés úgy felnőni, hogy legbelül azt találgatod, miért nem kellettél azoknak az embereknek, akik az igazi szüleidnek mondhatják magukat... Ó, hát pont Brandon ne tudná? Órákig beszélgettünk annak idején erről, és elmondása szerint néha neki is eszébe ötlött a dolog. De hogy foglalkozott-e ezzel valaha is komolyabban? Kétlem. - De most térjünk valami más témára – pillantok a fiúra immár csillogó tekintettel, noha ezt ő aligha láthatja, mivel elég sötét van. - A nevelőszüleim szeretnének már megismerni... Szerintem ők azt hiszik, hogy együtt vagyunk, hiába bizonygatom nekik az ellenkezőjét, de azért én is jó néven venném, ha eljönnél hozzánk egy-két napra... Persze, csak ha nem akadály... Valamit ki kell találnia az apjának, ez kétségtelen, de nem féltettem én Brandont. Majd azt hazudja, hogy egy-két napig még a Roxfortban kell maradnia, de az ünnepekre mindenképp hazamegy. Volt már ilyen a Brandon-Yngrid történelem folyamán, nem ez lesz az első alkalom.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Tudom, hogy drága barátném imádja húzni az agyamat, már kiskorában is ilyen volt. Mint valami oposszum, eljátsza a nagyhalált, és miután lábon kihordtam egy szírohamot, kiderül, hogy csak viccelt. Olyan hitelesen játsza el, hogy megriad, szinte görcsbe rándult most is a gyomrom, és csak akkor tudok felengedni, amikor már biztonságosnak tűnő mozdulattal markol rá a seprűvégre, nagyokat vigyorogva hozzá. Nem bántódtam meg, szinte örömét leli benne, hogy így a frászt hozza rám. Azt hiszem valahol szeretethiány a részéről. Halványan elmosolyogva rázom a fejemet, hogy nincsen harag, az jól esik, hogy aggodalmat csikar ki belőlem. Csak a módszer hibádzik kissé.. Attól még nem vágom érte agyon. - Nem, tudom, hogy mennyire vagány vagy. Azzal leptél meg, hogy éjszaka fürödjünk. Benne vagyok! – Mindig is imádtam az ötleteit, a mi kis kétszemélyes bandánkban egyértelműen ő volt a főnök. Újabb és újabb programokkal lep meg, nem csoda, hogy ma estére is vártam, hogy majd előrukkol valamivel. Nem vagyunk egyetemisták, mégis kiszökdösünk amennyit csak lehet. Yngrid mintha élete célja az lenne, hogy minden szabályt felrúgjon. Ha véletlenül az Azkabanba zárnák, hát én még azt is el tudom képzelni, hogy onnan lelépne valahogyan. Nem nézem meg magamnak, ahogyan ledobja magáról a ruhákat, nálunk teljesen más a szitu. Ha együtt bírkóznánk, akkor sem gondolom, hogy hirtelen feltámadna a vágy. Az kicsit még beteg dolog is lenne. Na jó, nem az igazi húgom, de kétlem, hogy bennem valami pasit látna, nem egy lökött bátyust. Érdeklődve várom a kérdését, miközben én is alsóra vetkőzöm. - Aha. Az, persze, és amit csak akarsz. Ha rá tudom venni, mi lenne az. – Még várom, hogy befejezze, talán ezt itt kint kéne megbeszélni, mert ha bármi olyat kér, amire nincsen hatásom, lehet, hogy el is húz inkább fürdés helyett. Azt azért nem akarnám, nekem ő többet jelent, mint hogy megbántsam. – Oh, értem. Ezt még sosem mondtad. Nem csak, hogy megkérdezem apát, én magam is segítek megkeresni őket. Bár.. nem tudom, hogy mit szeretnél tőlük. Tudod... ha kellettél volna nekik, ahogyan én a sajátjaimnak, most nem itt lennénk. De.. megértelek. Megpróbálom apától kicsalni, hogy segítsen. Ha nem, akkor én mindenképpen melletted állok. – Nyújtom a kezemet, hogy ne essünk el külön külön a holdfényben, mert azért fürdeni fogunk, nem viszünk pálcát magunkkal a vízbe, és mégiscsak meg tudjuk így támasztani egymást. Beteszem a lábujjamat a vízbe, elsőre hidegnek tűnik, de kénytelen vagyok legyűrni, mégiscsak én vagyok a férfi, és ki kell bírnom, mert még ez a csitri kacag rajtam. Úgyhogy zordan gázolok beljebb.
Amikor Brandon oldalba bök, kissé meginog alattam a seprű, én pedig úgy teszek, mintha nem sok hiányozna ahhoz, hogy leessek róla. Természetesen, ez velem aligha fordulhat elő, hiszen némileg nagyobb magabiztossággal mozgok a levegőben, mint a földön, de ezt a fiú nem igazán sejtheti. Jó, tudja rólam, hogy jól bánok a seprűvel, minden évben kiemelkedően végzek Repüléstanon, a legbonyolultabb feladatokat is jól teljesítem, de bármikor előfordulhat ehhez hasonló kis baki, még velem is. Én pedig pedig úgy érzem, itt az ideje némileg megleckéztetni őfenségét... Minden igyekezetemmel azon vagyok hát, hogy hasonló bénaságokat mutassak be, mint amit akkor szoktam művelni, amikor elvileg két lábbal járok a földön. Kissé hátradöntöm hát a seprűt, és úgy teszek, mintha nem találnék fogást rajta, és elég szép iramban kezdek hátracsúszni rajta. Ezt csak akkor hagyom abba, amikor megpillantom gyermekkori barátom riadt képét. Úgy tűnik, elég komolyan vette a dolgot. - Ne aggódj már annyira! - jegyzem meg, miközben igyekszem visszatartani a kacagásom. Jó dolog volt Brandont etetni, de egyenesen a képébe röhögni... Azt nagy eséllyel ő sem vette volna jó néven. Lágyan elmosolyodok hát, hogy még véletlenül se sértődjön meg, amiért így ráijesztettem, majd folytatom: - Vicceltem, nyugi. Előbb esel le te a seprűről, mint én. Brandon sem volt rossz seprűlovas, de azért ebben mégiscsak én voltam a jobb. Legalábbis szerettem azt hinni. Ha az ember tehetséges valamiben, akkor vállalja, én pedig mindenkinél jobb voltam benne. Az évfolyamomban én nyújtottam a legjobb teljesítményt az órákon, és csupán a kétbalkezességem miatt nem akartam bekerülni a Hugrabug csapatába. Na, és persze az is ott volt a háttérben, hogy nem voltam jó csapatjátékos. Különben is: nem szerettem ezt a házat, nem kedveltem a háztársaimat, akkor meg minek repkedjek együtt velük? Sokkal jobban éreztem volna magam a Griffendélben, Brandonnal. Akkor nem kellene minden áldott éjjel kilógnom, hogy együtt lóghassunk. Elég lenne a klubhelyiségben összefutnunk, és onnan oda mennénk, ahova csak szeretnénk. Hát nem csodálatos? - Talán azt hiszed, hogy nekem akadály a hideg? - pillantok tettetett döbbenettel Brandon felé, miközben magamban már azt tervezem, hogy meglepem egy téli fürdővel, ha már azt hiszi, hogy bármi is megakadályozna abban, hogy akkor is csobbanjak egyet. Legalább lehűt minket, aminek a tanárok kifejezetten örülnének. Na, nem mintha olyan sok gond lenne velünk a tanórák folyamán, tekintettel ama aprócska tényre, hogy én meg sem jelenek rajtuk, ha igen, akkor is inkább csak a hortyogásom zavarhatja az óra menetét. Brandon pedig... Nos, fogalmazzunk úgy, hogy igyekszik az apja nyomdokaiba lépni, úgyhogy tisztában van azzal az aprócska ténnyel, hogy tanulnia kell ehhez, és ezt is teszi. Nem rossz koponya az én haverom, de ha így halad, szégyenbe hoz az egész iskola előtt. Egy stréberrel vagyok jóban? Erről hamar le kell szoktatnom. - Az ilyen gazdag családból jött lányok szeretnek másoknak parancsolgatni – fintorodok el, miközben földet érek a tó partján, majd megvárom, amíg Brandon is leszáll a saját seprűjéről. - Megszokhatta már, hogy mások lesik minden kívánságát, úgyhogy nagy eséllyel azt hiszi, hogy te is így fogsz tenni. Nem mintha ismertem volna a lányt, csak hallottam róla, főleg Brandontól, és mivel ő nem igazán kedvelte, így ez az érzés rám is átragadt. Egyébként sem díjaztam, amit a szülei tesznek szegény fiúval... Persze, sokkal tartozik nekik, amiért kiemelték az árvaházból, és felnevelték, ráadásul igen jó családba is került, de akkor sem kellene megkövetelniük tőle egy ilyen házasságot. Neki még a saját életét kellene élnie, és nem azzal foglalkoznia, hogy miként járjon a mennyasszonya kedvében. - De, ha már a kívánságoknál tartunk, akkor nekem is lenne egy az irányodba – egyenesedek ki, miután az utolsó ruhadarab is lekerült rólam, én pedig fürdőruhában álldogáltam a tóparton. - Tudom, hogy nem ez a legjobb alkalom arra, hogy felhozzam, és némileg váratlan lesz ez a kérés, de apud elég befolyásos ember, nem igaz? Jól tudom, hogy Brandon apjának van szava a Minisztériumban, és azzal is tisztában vagyok, hogy milyen messzire elér a keze. Az újságokban legalábbis mindig azt olvasom, hogy az ő hathatós közbenjárása révén jött létre ez meg az... Szinte minden ügyben szerepelt a neve, még akkor is, ha nem sok köze volt az adott dologhoz. Ha valaki, hát ő tudna segíteni. Na, nem ő, hanem a fia, aki talán némi belátást nyer a dolgokba. - Szeretném megtalálni az igazi szüleimet – szólalok meg, miközben nagy levegőt veszek, és arra várok, vajon Brandon mit fog szólni eme pálfordulásomhoz. Én voltam ugyanis az, aki a legjobban elutasította azt, hogy valaha is kapcsolatba lépjen azokkal, akik a vér szerinti szüleinek hívhatták magukat, és ezt nem felejtettem el hangoztatni. Gyűlöltem őket, és a mai napig így érzek velük kapcsolatban, de akkor is... Tudnom kell, honnan jöttem, és ki az igazi családom. Pluszban, fájdalmat akartam okozni nekik. A képükbe szerettem volna vágni, hogy eldobtak maguktól, és sosem álltak mellettem. Nem a legjobb indok volt ez arra, hogy felkeressem őket, de egyszerűen nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Lássák csak, mivé lettem. - Megértem, ha nem vagy benne a dologban, de azt tudnod kell, bármi is lesz a válaszod, én nem fogom meggondolni magam. Mindenképp megkeresem őket... A nagy kérdés már csak az, hogy Brandon segít-e nekem ebben. Szükségem van rá, hiszen, ha ő segít, akkor könnyebben megy majd a dolog, ráadásul, ott lesz mellettem, ami nagyon fontos lenne számomra. Ha pedig nemet mond, akkor egyedül vágok neki a dolognak.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vidáaman felkacagok, és oldalba bököm, na mi aztán olyan romantikus lelkek vagyunk, hogy pont csillagokat nézni ülünk ki. Yngrid még rá is kontráz, mindezt olyan pókerarccal teszi, hogy nem csoda, hogy ha kettőnk közül ő a humor forrása. Holott tudom, hogy nem feltétlenül vidám természetes, vannak dolgok, amiket igenis a lelkére tud venni, többek között azt, hogy mostanság olyan ritkán találkozunk. Ezt valóban én is sajnálom, de Yngrid ismer már annyira, hogy meg akarok felelni a családnak, amelyet már teljes mértékben a sajátoménak érzek. Most az a dolgom, hogy szemforgatás, rossz gondolatok nélkül feleségül vegyem azt az arisztokrata lányt, akivel legutóbb megismerkedtem. Azt nem tudom, hogy mennyire lesz egy névleges házasság, vagy talán még azt is elvárják tőlünk, hogy utódokat nemzzünk, ha majd eljön az ideje, van egy olyansejtésem, hogy igen. Viszont még kellően fiatalok vagyunk, hogy ilyesmiről gondolkozzak, a mai éjszaka egyébként is a legjobb barátomé, érdeklődve várom inkább, hogy mi lesz az elképzelése. Bukfencezek egyet a seprűvel, majd ismét mellé húzom fel a párnázott légi járművet. - Amíg ilyen jó idő van, addig mindig van rajtam. Ki tudja, mikor támad kedvem csobbanni. – Vigyorogok vissza, na nem mintha nem látott volna pucéron, de így, hogy már szinte felnőttek vagyunk, más a szitu. Olyan, mintha a testvérem lenne, de csak mintha. Bizonyos szintnél jobban nem illik zavarb a hozni a másikat. Az viszont nem érdekel, hogy ki mit gondol rólunk, még a Briennás frigy kapcsán sem. Pedig a leendő ara nagyon szigorú olyan tekintetben, hogy a megítélésünket nem ronthatja el semmi. Viszont Yngrid társaságát aligha akarnám mellőzni, ő olyan, mintha a másik felem lenne. - Nem vagyok, és nem is leszek papucs. De.. igazad van, a kishölgy imád hatalmaskodni. A te kezedet még nem kérte meg valami ficsúr? – Ha törik, ha szakad, nem fogom hagyni, hogy Brienna teljesen megváltoztasson, továbbra is szeretnék Yngriddel találkozni, hiszen csak barátok vagyunk. Azért mégse kéne feladnom ezt az egészet, csak mert előnyös üzletet kötök. Hiszen apám szerint így kell erre az egészre tekintetni. Intek, hogy süvítsen csak előre a seprűjével, kezdődhet a szokásos fogócska, mielőtt becsobbannánk a tóba. Megvárom, míg kilő, aztán én is utána vetődök, bukórepüléssel próbálok kerülőutat találni hozzá. Olyan, mintha kviddicseznénk, ő most a cikesz, én meg a fogó.
- Csodálni a csillagokat? - vágom vissza szemrebbenés nélkül Brandon kérdésére, majd az égre pillantok. Szép tiszta, nem lenne rossz dolog most egy asztronómia óra, de azt is ellógnám, ahogy magamat ismerem. Valamiért sokkal jobban vonzott az a gondolat, hogy Brandonnal együtt bontjuk a házirendet, mint bármi más. Ehhez képest egy lélekölően unalmas csillagbámulás nagyon gyenge valaminek számított. - Ha gondolod, leülhetek én is a párkányra, és bámulhatjuk őket ketten is, sőt, akár egy egész csapatot is hívhatsz hozzá, azt se bánom, de mára valami sokkal jobb dolgot tartogatok... Mintha a fiú még csak nem is sejtené a dolgot, komolyan úgy beszélek... Márpedig Brandon nagy eséllyel igenis tisztában van azzal, hogy a mai program sem a csillagok bámulása lesz. Az nekünk olyan snassz lenne már, nem igaz? Ez azoknak az embereknek való, akiknek semmi fantáziájuk sincs a dolgokat illetően. Engedelmesen tűröm Brandon arcra-pusziját, miközben halványan elmosolyodom. Mindenki sokkal többet lát a dolgokba, mint kellene, főleg akkor, amikor a fiú már a folyosó végéről integet, majd elém siet, és ugyanígy megpuszil. Olyankor mindig összesúgnak a hátunk mögött, de egyikünket sem igazán érdekli a dolog. Véleményem szerint ez a viselkedés teljesen természetes két olyan ember részéről, akik hozzánk hasonló háttérrel rendelkeztek. Az árvaházban annak idején egy nagy családot alkottunk, de mára mindenki eltűnt mellőlünk, mivel csak mi ketten voltunk varázslók, így egy kicsit még jobban összehozott minket a sors keze. - Remélem, ebben igazad van – szólaltam meg, majd előredőltem a seprűmön, és annak nyelét lefelé irányítva száguldottunk a föld felé, hogy majd a megfelelő pillanatban ismét vízszintesbe álljunk. A szél süvített a fülemben, és hátrafújta a hajamat, de ezt egyáltalán nem bántam. Kellemesen meleg levegő csapott az arcomba, én pedig élvezettel szívtam be a nyári éjszaka illatát. - Hoztál fürdőruhát? Ha nem, az se gond, majd megszáradsz... Sokat sejtetően nevettem rá a fiúra, aki már minden bizonnyal sejtette, hogy mi az, amit mára kiagyaltam számunkra. Volt még pár barátunk, nem csak mi ketten voltunk ennyire összenőve, de az éjszakai kalandozások... Nos, erre azt kell mondanom, hogy Brandonon és rajtam kívül ez már tényleg senki mást sem érdekelt. Vagy csak nem merték, nem tudom, de a bűntársamban igazán nem kellett csalódnom. Sosem gyártott kifogásokat, ha szabályszegésre került a sor, még betegen is velem jött. Ennek pedig meg is lett az ára, hiszen utána még egy pár hétig nyomta az ágyat, én pedig ott virrasztottam mellette. Hiába, felelősnek éreztem magam a történtekért, és nagy eséllyel az is voltam. - Úgy gondoltam, eljött az ideje egy kis Fekete-tavi úszóleckének – fejtettem ki bővebben a tervemet, miközben némileg lassítottam a repülésen, és egyenesbe hoztam a seprűm. A tó ugyan nem tartozott a tiltott területek közé, de a benne való lubickolás... Nos, az már tényleg más tészta volt. Akadt benne ugyanis pár olyan élőlény, amely nem igazán díjazta a diákok jelenlétét, és azok nem a tanárok voltak... Engem azonban nem igazán hatott meg a veszély, sőt, minél nagyobb kockázatot vállaltam magamra, annál inkább vártam a dolgot. - Persze, csak ha nincs ellenedre a dolog. Már miért ellenezné? Brandon aztán tényleg nem olyan, aki lemondana egy ilyen kis mókáról. Habár, mostanában azért nem lehettem biztos ebben a dologban sem. Mostanában nagyot fordult Brandonnal a világ. - És, ha a tiszteletre méltó jegyesed is engedélyt adott rá – kötekedve nyelvet öltöttem a fiúra, miközben minden igyekezetemmel azon voltam, hogy csipkelődve mondjam a dolgot, ne pedig sértődötten. Nem igazán örültem ennek az egész helyzetnek, hiszen így nagy eséllyel elválasztanak az egyik legjobb barátomtól. Elvégre, melyik nemes tűrné, ha a lánya férje egy nevenincs lelenc gyerekkel lógjon együtt? Nem, Brandonnak minden bizonnyal teljesen más jövőt szánnak, amiben én aligha leszek benne. Ez a gondolat pedig nagyon is bántott, emiatt pedig a fiúval való kapcsolatom is távolágtartóbb lett az utóbbi időben. Jobb ehhez előbb hozzászokni, mint később. Idővel viszont rájöttem, hogy nem kötelező mindennek úgy történnie, ahogy azok az alakok akarják... Brandon volt a legjobb barátom, én pedig akkor sem mondok le róla, ha maga a királynő is utasít rá.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Yngrid mindig is a hugom volt, még abban a jó néhány évben, amikor nélkülöznünk kellett egymás társaságát. Ha ilyen komoly kötelék alakul ki két ember között, az életreszóló barátságot, vagy akár még szeretetet is jelent, noha egyikünk sem túl érzelgős fajta, sőt! Megtanultuk már jó régen, hogy nem számíthatunk senkire. Csak mert mindkettőnket örökbefogadtak, lelencek vagyunk, akiket ismét eldobhatnak, ezért a saját lábunkra kell állni, amikor csak lehet. Yngrid nekem mindig megmarad annak az aranyos szőke kislánynak, akit ugyan lehetetett ijesztgetni, de mégis kedves teremtés, akivel könnyű a közös időtöltés, mellettem sosem unatkozom. Tudom, hogy ez a mostani helyzet felülírja azt a pozitív hangulatot, ami akkor született, amikor ismét találkoztunk annyi év után. Meg kell nősülnöm, mert a nevelőapám grófi címet akar, és olyan hátteret, amelyben komoly családi háttérre akarja majd alapozni az eljövendő évtizedeket. Kemény, szigorú embernek tartom, aki határozott szabályok szerint él, aki betartja a törvényeket, hiszen mégiscsak bíró. Sejtelmem sincsen róla, hogy a háttérben bizony milyen manipulatív elme, és a különféle sötét stratégiáknak köszönhető a sikerét. - Szia! Végre! Naná, mit gondolsz, miért ültem ki ide? – Kérdezem visszamosolyogva, és én is ráillesztem a bokámat a seprűmre, hogy mellé rugaszkodjak. Lebegünk még picit az ablakom környékén, hogy odahajolva egy puszit nyomjak az arcára, köztünk ez már alapvető, akár a folyosókon is, össze vagyunk szokva. Még egy pillanatra visszasandítok a hálókörlet irányába, majd megrázom a fejemet. - Senki. Figyeltem nagyon. Van valami terved? Éjszakai szalonnasütés példának okáért? Vagy valami más? – Kérdezek rá, aztán elindulunk lefelé bukórepülésben. Nem féltem őt, mindig is tudtunk magunkra vigyázni, ha pedig mégis pofára esünk, hát ott vannak a gyógyító-kötőző bűbájok. Végülis kaland az életünk, nem is tudnék elaludni még órákon át, főleg, ha olyan társnőm van, aki folyamatosan bűnre csábít. Láthatóan nem moccan senki a griffendéles körzetben, és az udvaron sem járkál már senki. Egy-egy egyetemistát leszámítva, de nekik mindegy, minket csak a prefektusok, vagy tanárok érdekelhetnek.
Kinéztem az ablakon, melyen át jótékony félhomály fogadott. Remek. Ilyenkor aztán tényleg nem szalad az idő semerre sem, noha legszívesebben már rég útra keltem volna. Most azonban az lenne a legjobb, ha még egy kis ideig megpróbálnék nyugton maradni. Sokan fenn vannak még ilyenkor, és a klubhelyiségben múlatják az időt, míg el nem érkezik az idő arra, hogy mindenki elfoglalja a saját ágyát. Ráadásul, a tanárok járőrözése is csak sötétedés után kezd ritkulni. Elegendő rutinom volt ahhoz, hogy tudjam, ma pont McGalagony és Piton volt ebben a soros. No meg Fricset se hagyjuk ki a buliból, ő aztán nagyon oda tud sózni az embernek. Nekem és Brandonnak már-már külön aktaszekrényünk volt a gondnok szobájában. Még szerencse, hogy a tintát nem nekünk kellett megvenni számára. Mrs. Norrist is számításba vettem, vele együtt négyen cirkálnak már a folyosókon. Jó szám. Kevesebb, mint az öt, de több, mint a három. Volt, amikor hat tanár mellett lógtunk ki, a négy már igazán semmit sem jelent számunkra. És ha elkapnak? Sok mindent nem tehetnek, maximum írnak a szüleinknek egy levelet. Ez engem nem nagyon izgatott, de Brandont lehet, hogy kissé érzékenyen érintené... Mesélt már annyit az apjáról, hogy tudjam, nem igazán örül annak, hogy az egy szem kisfia olyasvalakivel tölti az idejét, aki mindenbe belerángatja. Kemény fél órát kellett még arra várnom, hogy teljesen besötétedjen, és útra kelhessek. Seprűvel, mint mindig. Ez volt az egyetlen olyan módszer, ami a lehető legkisebb kockázattal járt a lebukásunk szempontjából, és amellyel a lehető leggyorsabban el tudtunk jutni A-ból B-be. Mindezek tetejébe még szerettem is. A kviddics csapatba nem jutottam be, tekintettel arra, hogy pár orrtörést sikerült elszenvednem a válogatásokon a kétbalkezességemből kifolyólag. Ennek ellenére azonban nagyon is szerettem repkedni. Főleg, ha megvolt hozzá a jó társaság is. Brandon pedig ilyenkorra már minden bizonnyal vár engem. Noha, az ő szülei valamennyire keményebbek voltak, mégis benne volt az ilyen bulikban, sosem kellett kétszer kérnem. Még jó, különben nem lógnék vele annyit, az szent igaz... Amikor elérkezettnek láttam az időt, lábaim közé kaptam a seprűt, majd ellöktem magam a párkánytól, és a Griffendél tornya felé vettem az irányt. Nem mondom, hogy a folyosókon kacskaringózva eltaláltam volna oda, de a légi útvonal könnyen megjegyezhető volt számomra. Évek óta így lógtunk ki sötétedés után, úgyhogy ezzel tényleg nem volt semmi gond sem. Már messziről észrevettem, hogy Brandon az ablakban ülve vár rám, így hát széles mosoly terült el az arcomon. Az utóbbi időkben kissé megromlott a viszonyunk, noha még így is elég sokat lógtunk együtt. Mégis... valami megváltozott bennünk azóta, hogy megtudtam, el kell vennie azt a lányt, akit az apja kinézett neki. Nem voltam ugyan szerelmes a fiúba, vagyis nem hiszem, hogy lettek volna az irányába ilyen érzéseim, de akkor is.... Ha elveszi, akkor el lesz tiltva tőlem, és sohasem csinálhatunk együtt semmit. - Szia! - integettem Brandon felé sugárzó mosollyal, majd amikor a közelébe értem, némileg halkabban szólaltam meg. - Benne lennél egy kis éjszakai túrában? Tiltott Rengeteg, pókok és miegymás... A pókok alatt természetesen az óriásokra gondoltam, nem pedig azokra a parányiakra, melyek mindenhol fellelhetőek voltak. Gyűlöltem ezeket a jószágokat, irtóztam tőlük, de valamiért vonzott az ismeretlen. Ma pedig le kell győznöm a félelmem ahhoz, hogy megismerjem az ismeretlent. - Biztos nem vett észre senki? - pislogtam aggódva a torony irányába. Nem lenne jó, ha lebuknánk, ez tény és való. Történt már velünk hasonló: jóformán még el sem hagytuk a kastélyt, de már lebuktunk. Legfőképp engem szoktak követni, de mostanra már némileg elővigyázatosabb lettem. Nem csak én öregszem, velem együtt a módszereim is sokkal kifinomultabbak lesznek. Ha Brandon szerint minden rendben, akkor természetesen elindulunk. Ha valami esetleg nem stimmelne, akkor viszont kis ideig még maradnunk kell.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Sejtem én, hogy Yngrid megint el akar majd menni az erdőbe, de minimum repkedni, hiszen ma volt az a fogadás, amin szinte kötelező volt tiszteletemet tenni. Nem is tudom, hogy áll az egész dologhoz, hogy hamarosan meg kell nősülnöm. Az elmúlt pár nap mindkettőnknek húzósan telt, hiszen elindult a tanév, komoly számonkérések voltak, ezért muszáj volt egy kicsit hanyagolnunk egymást, viszont ő a legjobb barátom, nem akarom húzamosabban mellőzni, ideje egy kicsit tényleg együtt lennünk. Ismerem már annyira, hogy akkor jön, ha végleg besötétedett, és a legtöbben alszanak. Én is nyitott szemmel forgolódok, és amikor már úgy érzem, hamarosan eljön az idő, megkeresem a seprűmet, és kiülök vele az ablakba, lényegében Pán Péterként lógatom a lábamat, a párkányra teszem a seprűt is, hogy itt várjam be a lánykát. Mi ketten tényleg elválaszthatatlanok vagyunk, és meg kell értetnem, hogy csak mert névleg elveszem Briennát, attól még jó pár évig az iskolába fogok járni, és ugyanúgy tarthatuk a kapcsolatot. Yngrid igazi érzékeny jellem, nem szabad, hogy mindez hasson rá. A tanárok is elválaszthatatlannak gondolnak, tudják, hogy ha az egyikünk nagy zűrt csinált, abban a másik keze is könyékig benne volt. Már csak arra vagyok kiváncsi, hogy a mai estére milyen csínt talált ki, hiszen többségében ő az ötletgazda. Úgy öltöztem fel, hogy rétegesen, hiszen ki tudja, hol kötünk ki. Egy kis oldaltáskába csomagoltam teát, váltás alsót, és kígyómarás elleni szert, hiszen mindig meglep az ötleteivel. Vajon hol lehet most? Az este kellemesen langyos, szellő is alig jár errefelé.
