2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Érdekes, hogy Lavender előtt mindig azt hittem, hogy attól vagyok vagány, és férfias, ha nem mutatok gyengeséget, ha magabiztos vagyok. Ehhez képest a drága göndör cica mindig anyáskodik felettem, a kedvemet keresi, és nem hökken meg, ha végül elmegy a kedvem valamitől. Most éppen az anyámtól depizek be, de nem hagyja, hogy magával rántson a mély, már érzem is a számon az övét, amitől már magától értetően mosolyodom el, és a tenyereim zárójelébe fogom a pofiját, hogy elnyújtsam picit ezt az édes meglepi-csókot. Ő olyan, tényleg olyan, mint a lelki társam, de nem csak a legjobb barátom, hanem a szerelmem is, mert pontosan tudja, hogy mikor nem elég pár jó szó, mikor van a helye annak a nagyon is jól elhelyezett csóknak. Amilyen kis bátortalan volt az elején, olyan nőiesen magabiztos lett végül. Már úgy értve, hogy barátként mindig elmondta a kendőzetlen véleményét, de hogy nőként is ilyen ügyesen lavírozik a cuki és a komoly között, az számomra csak azt jelentheti, hogy sosem tudnék mást szerezni. Félszegen bólintok, akkor maradunk, és nem hagyjuk tönkretenni a vakációnkat. Egy pillanatra a vállára hajtom a fejemet, amikor átöleli a derekamat, aztán elindulunk. Elsőre lehet hogy csak a közös szobát lakjuk be, és ejtőzünk egy picit, aztán indulunk el bejárni a kastélyt. - Tudom, de most itt vagyunk, nálam, és nem akarom, hogy bármit kényszernek érezz. Na nem mintha nem lennének piszkos gondolataim, mert imádlak, de hát úgyis ismersz. Nálad viszont féken tartom magamat. – Tényleg nem volt rá szükség, hogy kicsit is rohanjunk, és végülis most is tudunk helyette programot alkotni. Most szátválunk, én nyújtozom, amíg elkezd csomagolni, én jobb szeretek táskából öltözni, akkor jobban átlátom, hogy mennyi tiszta cuccom van, ha a szennyest már külön zsákba, kosárba teszem, és a cuccomban csak a még nem használt szerelés marad. Most csak kihúzom az egyik táskám zippzárját, és előkapok egy fekete pólót, itt a birtokon teljes mértékben ki van terjesztve a hőtartó bűbáj, még rossz időben sem fogunk fázni. - Oké cica. Le is akarsz zuhanyozni? Szívesen megvárlak. – Nekem nincsen rá igényem, csak egy gyors mosdás elég, ám vigyorogva figyelem a lányka önpakoló ruháinak a táncát. Kopogás hallatszik a folyosóról, de nem az ajtónkon, hanem csak elhalad valaki előttünk. Viszonylag halk, tehát nem anyám becégése az, hanem a házimanónk őrjáratozik, remélve, hogy minden rendben van.
*Nem kell nagy emberismeret ahhoz, hogy rájöjjek, Gerry anyukájának semmi nem jó, és ha bele akar kötni valamibe, akkor megtalálja a módját. Elég szomorú, hogy ennyire megkeseredett, persze nem tudom mi húzódik a háttérben és talán Gerry sem, talán minden azelőtt kezdődött, hogy ő megszületett volna. Az élet nem volt túl kegyes Mrs. Warringtonhoz. Elhiszem amit Gerry mond, ő tudja milyen hiszen sok évet átélt vele, vagy éppen tőle távol, nem is próbálok most már igazán semmit. Ha kérdez válaszolok a legjobb tudásom szerint ha nem akkor meg csendben maradok. Csak kettőnkért teszek majd, hogy Gerrynek jobb kedve legyen annak ellenére, hogy elég hideg itt a lelki világ. Nem mondhatjuk a legnagyobb jóindulattal sem, hogy az otthon melege. Érzem amikor hozzám bújik és megint hajamban keres menedéket, hogy mennyire megviseli ez az egész, pedig már számított rá, mégis rosszul esik neki. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy olyan jó szívvel fogadtuk otthon, nálunk. Mert nekünk ez természetes és hiába esett jól neki és volt boldog, felszakíthattuk a sebeket. Felnézek rá és megsimogatom az arcát, olyan elesettnek tűnik és kisfiúnak, majd megszakad a szívem érte.* -Itt is jó lesz majd meglátod.*Mondom és elhatározom, hogy megmutatom neki, nem a hely a fontos, nem a hely adhat menedéket és nyújthat oltalmat hanem az, hogy mi ketten milyenné tudjuk tenni az itt eltöltött időt. Mi vagyunk fontosak nem pedig pár, kövekből rakott fal és szőnyeg. Sokan nem feltételezik rólam mert nem ismernek, de Gerry igen és tudhatja, hogy optimista vagyok, és ebben a rideg ám mégis gyönyörű kastélyban is meg fogom találni a szépet és a jót. *-Tudom, de majd megtaláljuk a helyünket itt is. *Lábujjhegyre állok és csókot nyomok a szájára. Eddig mindig sikerült egymást megvigasztalnunk, mindig megtaláltam azt a pontot Gerryben amit picit jobban kell szeretgetni és ő is bennem, nem véletlen, hogy egymásra találtunk és szerintem az sem, hogy 2csupán2 barátságként indult a kapcsolatunk. Ez fontos volt, a sors egyszer az életben jó sorrendet választott. Személyre szabottat. Mivel itt más semmi dolgunk és Gerry anyukája is jó eséllyel csak holnap kerül elő, már mennék a szobámba, a szobánkba. Egy kis elvonulás, átöltözés, mosakodás és mehet a kaland, ám előbb összepakolnék ahogy otthon is, de Gerry megint leállít. Korábbi felfedezésemre gondolva nem hiszem, hogy igaza van, legalábbis abban a formában amiben előadja. Sejtésem szerint végül is mindegy mit csinálunk, mert ha nem pakolunk el akkor meg abba fog belekötni, de ezt nem mondom neki, inkább csak bólintok és mindent ott hagyok ahol van, végül is úgysem tudom minek hol a helye. Elindulva nem a kezét fogom hanem a derekát ölelem át, így minden bizonnyal ő meg a vállamra teszi a kezét. Néhány lépés után én már visszatérek a régi, saját kerékvágásunkba, félreteszem az elmúlt hosszú és kellemetlen perceket. Sasszézom egyet nevetve, hogy egyszerre lépjünk Gerryvel és próbálok a szobáig ebben a hangulatban maradni, marasztalni őt is. Belépve körülnézek de rögtön látom, hogy ez nem lehet Gerry szobája, az egész annyira személytelen bár szép. Nekem nincsenek ellenérzéseim, meg is lepődöm azon amit kérdez, az ő szobájára vonatkozó kíváncsiságomat azonban nem firtatom, esélyes, hogy megint valamibe beletenyerelek.* -Gerry!!! Bulgáriában is együtt aludtunk. Az lenne furcsa ha széthúznánk. *Azok után…ez hülyeség. Persze akkor más volt. Az első nyaralásunk, az első kettesben töltött napok, és ő is visszafogott volt és tapintatos…eltekintve a cukkolásra szánt csillogó szemű és vad vigyorral fűszerezett pikáns megjegyzéseitől és kíváncsi pillantásaitól. Azóta még többet komolyodtunk, legalábbis ami a kapcsolatunkat jelenti, megértünk úgy hiszem. Nem mondjuk ki, de tudom mire gondol és mire vágyik, és azt is miért ad nekem menekülési lehetőséget. De nem akarok menekülni és azt hiszem több időre sincs szükségem. A csomagjaink már itt vannak, ebből arra következtetek, bármit is mondtunk vagy kértünk volna a közös szoba előre elrendeltetett. Elengedem Gerryt és a sajátomhoz lépek, szeretek előbb kicsomagolni, az utazás mindig ott ér véget a számomra, onnantól jöhet a kaland és a kalandnak akkor van vége amikor otthon kicsomagolok és megtalálom a szobámban az emlékek helyét.* -Kicsomagolunk, megmosakszunk és mehetünk. Oké?*S már neki is látok, természetesen kihasználva, hogy iskolán kívül is varázsolhatok, előveszem a pálcám és rábírom a ruháimat arra, hogy kimásszanak a táskából. Anyától tanultam egy bűbájt amivel látszólag életet lehet lehelni az élettelen tárgyakba, elég mókás ahogy a nadrágok kihajtják magukat és emberként sétálva mennek a komódhoz, majd a kinyílt fiókba hajtogatják magukat, a blúzok és pólók pedig mintha táncolnának. A jókedvű mosoly szétszalad az arcomon ahogy a bolondozó ruháimat nézem.*
Én erőteljesen kételkedek abban, hogy anyámnak valaha is szüksége lesz rám. Már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy ha kezd leépülni, akkor eladja a kastélyt, mielőtt megörökölném, és bevonul a Szent Mungóba, odaadván nekik a Warringhton-örökséget. Lényegében oldjam meg magam az életemet, mert ő már nyugalmat akar, és nem is kellenek neki majd unokák sem, hiszen ő már végigélte az életét állítása szerint, nincsen szüksége további bonyodalmakra. Nem akarom, hogy Lav drága úgy érezze, hogy túlzok, ezért nem is megyek bele nagyon, de láthatja az arcomon, hogy gyakran nem fogunk többet ide jönni. Meg akartam mutatni neki, hogy mennyire más az ő családja, és talán ez is szerepet játszott abban, hogy ennyire magamra voltam utalva, elhagyatottan, keresvén bárkit, akibe kapaszkodhatok. Nem tudhattam, hogy csak egy rendes lány kell, aki tényleg a családjának tekint. - Édes tőled cica. Ő már csak ilyen, én is megpróbálok jobb kedvő lenni. – Átkarolom, ahogyan hozzám bújik, és egy puszit nyomok a feje búbjára. Olyan jó illata van, és most ebben az is benne van, hogy határtalan a szeretet, szerelem, amit iránta érzek, most pont erre van szükségem. Ebben a rideg házban nincsen semmi meghitt, biztonságot nyújtó, de ő mégis azzá teszi a jelenlétével. – Oké, szívesen. Majd megmutogatok mindent, ahogyan te csináltad nálatok. Bárcsak inkább ott lennénk. – Kicsit tényleg szomorú vagyok, de el kell vonatkoztatnom, majd megtartjuk itt a kalandtúrát, és jó lesz, tényleg jó. Végülis én az életemet tettem fel Lavenderre, akkor mindegy, hogy hol vagyunk, csak hogy együtt legyünk. Biztosan lesz még olyan helyzet az életünkben, amikor nem ideálisak a körülmények, akkor egymásnak kell élni. – Hagyd, még azért is leszúrna, ha helyette csináltunk valamit. Inkább gyere. – Elindulunk felfelé, abba a szobába, amit nekünk adott anya. Nem ez volt az én szobám, amíg tizenegy éves koromig itthon laktam, de gyorsan berendezte valami mugli-ezoterikus katyvasszá, hiszen úgyis csak a szünetekben vagyok itt. Az ágy viszont az én helyigénybenből adódóan jó nagy, mégis meg kell kérdeznem valamit. – Édes, széthúzzuk az ágyat kettőbe, vagy ilyesmi? Nem akarom, hogy furcsa legyen neked. – Aludtunk már együtt, de az inkább szunyókálás volt, vagy éppen felöltözve, de most pizsamában, hálóingben.. napokig.. Azért ez nem mindegy.
*Eléggé lehangoló az amit Gerry mond az anyukájáról, de nincs okom kételkedni benne, elvégre ő ismeri jobban. Gondolom pár évet már lehúzott vele, így csak sajnálni tudom. Nem Gerryt, hanem az anyukáját amiért nem leli örömét a világ legjobb pasijában, neki a fiában. Biztos vagyok abban, hogy remekül élhetnének ha az anyukája nyitna felé, ha nem lenne ennyire bogaras ahogy Gerry mondja. nagyon sokat veszít ezzel. Gerryt nem sajnálom, mert a sajnálat eme formája csak sértené, inkább együtt érzőn megsimogatom az arcát, mert az mégis csak jobb. Én mellette vagyok és támogatom, bár az anyukáját nem tudom pótolni és az én anyukám sem, talán a családot, mint szerető meleg és biztos hátteret tudjuk majd neki nyújtani. Nálunk otthonra lel, persze csak ha ő is így dönt. Tudom, hogy neki nem jó így, de megváltoztatni ezek szerint nem lehet a helyzetet, de majd pótoljuk másképp.*-Oké, ha így gondolod.....majd megoldjuk valahogy.*A helyzeten lehet segíteni, csak meg kell találnunk rá a megoldást és biztos vagyok abban, hogy együtt sikerül, nincs szükségünk az anyukájára. Neki van szüksége Gerryre, neki lesz szüksége ránk, majd egyszer és erre rá fog jönni. Most azonban hosszas fejtegetésbe kezdek a kérdését kielégítve, de úgy tűnik hiába koptattam a számat. Meghallgat ugyan, nem szól közbe, de sok mindent nem fűz hozzá, jóformán semmit. Én meg csak nézek mint amikor a nyakamba kaptam egy doboz kukoricát kólástól. Még az ajkaim is elnyílnek a döbbenettől, meg sem tudok szólalni, így hát el sem köszönök. Mire észbe kapok, Gerry anyukája már ott sincs. Ahhoz képest, hogy fáj a lába és biceg, elég gyorsan eltűnt. Gerry szavaira lassan fordítom el a fejem az én cuki, görög istenem felé, majd tanácstalanul száttárom a kezeimet, melynek az a következménye, hogy kilöttyentem a teát. *-A fenébe, Merlin szerelmére. Vagy szakállára. *Leteszem a csészét és a szalvétával törölgetni kezdem a ruhám.*-Nem is tudom Gerry. Ez elég fagyos volt így a végére.....jaj! Persze nem a te hibád, nehogy kellemetlenül érezd magad e miatt. Úgy is csak mi vagyunk a fontosak, hogy együtt jól érezzük magunkat. *Rámosolygok és újra megsimogatom miután már a kezemet is megtöröltem. Hozzábújok egy kicsit. Igazából a lényeg az, hogy kettesben legyünk, mindegy mit csinálunk.*-Mi lenne ha berendezkednénk a szobánkba, ha már közöset kaptunk, én átöltözöm és aztán végigjárnánk a házat, kastélyt.*A "kastélynál" megforgatom a szemeimet, mert ez kastély és csodás és imádom. Bár egyedül azért nem mennék végig most egyetlen folyosón sem. Talán majd holnap, ha már tudom mi hol van. Persze ha már minden itt lett hagyva, azzal kezdjük, hogy rendet rakunk, mehetünk előbb a konyhába. Fel is állok és a tálcáért nyúlok, nehogy még az is rám legyen fogva, hogy rendetlen vagyok, egyébként inkább a segítségtudat vezet ebben semmint a rossz feltételezés.*-Csináljunk rendet, aztán menjünk.
Keserűen felnevetek, és megrázom a fejemet, anyám most úgy sincsen hallótávolságon belül, így bátran megtehetem ezt. Bár ha jobban belegondolok, pontosan tudja, hogy mi róla a véleményem, már neki is kifejtettem párszor. Aminek az lett a véleménye, hogy sok ideig nem beszéltünk, aztán mégiscsak küldtem neki baglyot, mert az enyém, ő viszont nem szokott bocsánatot kérni. Miért is tenné? Ő ilyen. – Azért, mert nem ismered. Nem, nem lesz jobb, sőt, az idő múlásával, ahogyan idősebb lesz, egyre inkább ilyen. Sosem fog megváltozni. Neki teljesen megfelel így, s nem érdekli minderről senki véleménye sem. – Természetesen nem akarom meghazudtolni Lavendert, hiszen ő amolyan csupaszív, csupabáj jellem, aki mindent túlságosan érzelmi oldalról fog fel, bizakodik, de én nem ilyen vagyok, lelki roncsként nem csoda, hogy ha újabb és újabb kihívások elé állítottam magamat, ami a lányokat illeti, de már végre le tudtam nyugodni, amikor rájöttem, hogy a legjobb barátom mellett megtalálhatom a szerelmet is. Talán azt kéne, hogy kicsit gyűjtögetni a koboldoktól kapott pénzt, és amikor már van egy értelmezhető összeg, saját házat venni Londonban, ahova majd ha úgy alakul, Lav is beköltözhet, ha a szülei áldásukat adják. Most viszont hátradőlök, és a teámat kortyolgatom. Legalább ezt jól csinálja anya, mert ittam már a nagyszüleimnél is, és az pocsék volt. Nem is nagyon figyelek oda a beszélgetésükre, Lavender kifejtésére, csak akkor rezzenek meg felnézve, amikor anyám elvágja az egésznek a fonalát. - Ez mind szép és jó, ám most azt hiszem nyugovóra térek, ha pedig felkeltem, akkor bemegyek a városba. – Emelkedik fel, és további elköszönés nélkül kisiet a szobából. Vagyis biceg, de ez mindegy. Arra azért jó lesz a lába, hogy a fővárosban csatangoljon, programokat szervezzen magának. Sanyavúan nézek a szőke göndör cicára, és megvonom a vállamat. – Megmondtam cica. Na mindegy, most egy ideig nyugalmunk lesz. Mit szeretnél csinálni? A szobájába ment, most miénk a ház. – Nem is tudom, talán körbevezethetem, ahogyan ő tette, mi is elmehetünk valahova szórakozni, úgysem szoktunk csak így kettesben, vagy akár vissza is vonulhatunk egyikünk szobájába. Itt most ő a vendég, fogjuk rá, hogy én meg a házigazda, de egyébként is szeretek vele lenni, nem bonyolult alkalmazkodni.
*Egy picit kettesben maradunk, addig körülnézek de azért figyelek Gerryre is. Megbeszélhetjük halkan a tapasztalatainkat, főleg én az enyémeket. Az első benyomásom az anyukájáról nem olyan vészes mint amire gondoltam Gerry elbeszéléséből, biztos rossz neki egyedül, vagy ha így érzi jól magát, akkor ez az általános viselkedése. Élvezi ha egyedül van, de mást mutat mert azt várják el tőle. Gondolom szereti sajnáltatni magát. Sok mindent nem fogok meg tudni róla, hiszen csak a mi társaságunkban fogom látni, máséban nem, természetes ha velem még bizalmatlan és én nem találok rá más szót.* -Szívtelen? Ez szerintem túl erős szó rá. Biztosan lesz jobb is.*Én azért bizakodó vagyok, mégis csak Gerry anyukája, valahol a maga módján biztosan szereti csak nem mutatja ki. Van ilyen is, ami persze nem jó. Az tuti, hogy egészen különbözik az én anyukámtól aki a legapróbb dolgot is megosztja velem és apától is aki szintén ilyen. Nekünk fontos, hogy tudjunk a másikról, talán Mrs. Warrington másképp tájékozódik Eerryről, meg vannak a maga forrásai és már felesleges lenne kérdezősködnie. Persze csak találgatok, nem vonom kétségbe gerry szavait, de szerintem rosszul látja a dolgokat. A helyzetnek azonban mindketten egyformán örülünk, együtt lehetünk egész éjszaka és nem kell a másiktól távol töltenünk az időt reggelig. Nekem a legjobb, mert tényleg nagyon elveszett lennék ebben a nagy házban. Elmosolyodom Gerry szavaira, de aztán visszatér Mrs. Warrington és annyi a magánéletnek. Van választásom ami az innivalókat illeti és természetesen töklevet választok, szomjas vagyok és nem fázom, teát csak a hideg, téli estéken szeretek inni, de akkor jó mézesen.* -Köszönöm Mrs. Warington, töklevet kérnék.*Amint megkapom az innivalómat belekortyolok, de máris kapom az első kérdést, ami talán megszokott az ilyen helyzetekben, természetes, hogy tőlem szeretne rólam hallani, én nem akadok ki ezen, Gerry viszont, amennyit látok az arcából mikor picit oldalt pillantok; eléggé. Nem tudom mi lehet fontos rólam, amit pár szóban el lehetne mondani. Talán az iskola, a tanulmányaim és a terveim. Kérhetném Gerry anyukájától, hogy inkább kérdezzen, de ő arra kíváncsi én mit mondanék el magamról. Ám ő még nem ismer, mert én mindent elmondanék magamról, szóval ez hosszú beszélgetés lesz. *-Szeretem a tökös pitét, és mindent ami tökös és nem szeretem a bájitaltant, de szerintem csak Piton tanár úr miatt, viszont a legnagyobb bosszúságára kitűnő vagyok belőle. De nem ezen a vonalon szeretnék tovább tanulni, már jelentkeztem Szimbolisztikára és nagyon tetszik a szimpátiamágia is. A rúnamágiával karöltve és mert a relikviák terén is sikerült jó eredményeket elérnem, azt hiszem elég nagy választási lehetőségem lesz a jövőmet illetően. Segíthetnénk egymásnak Gerryvel az Ereklyevadászatban. Persze csak ha nem kerül az utunkba valamilyen Legendás Lény, mert velük nem vagyok kibékülve, nincs érzékem hozzájuk csak a cicákhoz. Van egy cicám, Alaszka, ő egy fehér perzsa macska, most a szüleimnél van Türkiz mezőn ahol lakunk és a patrónusom is perzsamacska. Nagyon szép hely a Türkiz mező, egyszer eljöhetne hozzánk, hogy megnézze Mrs. Warrington, az egész terület zöldes-kék a fű és a kék kis virágok miatt, persze csak ha messziről nézzük. Gerry már volt nálunk és neki is nagyon tetszett. Nincs testvérem és túl sok rokonunk sem, úgy jött össze, hogy minden családban csak egy gyerek született. Azt hiszem ezek a legfontosabb dolgok, de mesélhetnék akár reggelig is, csak kérdezzen nyugodtan amire kíváncsi. És elnézést ha sokat beszélek de rendszerint így van, főleg ha zavarban vagyok és most zavarban vagyok mert először találkozom a szerelmem anyukájával és azért ez elég fontos találkozás. Az első benyomás fontos, tudom, szóval ha sok vagyok csak nyugodtan szóljon, megértem. *Hát ezt így sikerült majdnem egy szuszra elmondanom. Belekortyolok a töklevembe, egy kis bátorításnak sem utolsó. Tényleg csak azért vagyok zavarban mert ez az első találkozásunk, egyébként nem zavarnak a kérdések. Azt is bevallom, hogy kényelmetlenül érzem magam, de nem a személye miatt, és jó lenne ha Gerry megfogná a kezem, de én most nem merem ezt kezdeményezni. Nem mintha félnék valamilyen retorziótól, vagy, hogy megszól. Egyszerűen nem tartom illőnek, olyan mintha félnék tőle, pedig nem és talán neki sem esne jól. *
Anyám többet ügyet sem vet Lavenderre, és sajnos sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz, hiszen én ebben a közegben nőttem fel, ahol anya mindenki fölé helyezte magát, ahol csakis neki lehet igaza. Érdekes, hogy ő sosem avatott be az életébe, mindig csak annyit tudtam róla, amit homályos információfoszlányok közepette elejtett, mondván én vagyok a gyermek, rám nem tartozik semmi, hiszen én úgysem érthetem a lényegi dolgokat. Már most, hogy közel húsz éves vagyok, és felelős beosztásom van a Gringottsban, még most sem. Csakis elvárásai vannak, hogy rohanjak mindig hozzá, amikor ő elküldi a patrónusát. Vagyis.. igazából nem küldi, mindig nekem kell érdeklődni, mert neki nem jut eszébe, hogy tudassa velem, hogy kiváncsi rám. Akár kicsit is. Természetes, hogy ő az idősebb, hódoljak be én. Ebből már egy kicsit kezdek kiábrándulni. Azon viszont jólesően meglepődve nézek össze Lavenderrel, hogy anya még csak meg sem próbál szétválasztani minket. Olyan cselt sejtek, hogy majd bőven visszahallom tőle, hogy a szőke göndör lányka mekkora egy céda, hogy már elsőre együtt alszik velem. Tulajdonképpen már nem is érdekel, bármit is mond. Anyja csak egy van az embernek, nekem ilyen jutott, hát nem tudok mit tenni. Legalábbis amíg Lav még kibírja, maradunk, ha meg nem, akkor megszállunk egy közeli panzióban, nekem az sem lenne gond, sőt.. Anya most tehát sarkon fordul, és elviharzik, tényleg mintha még sántítana. A drágám hiába próbált gyógymegoldásokat bedobni, sajnos semmi értelme nem volt. - Bizalmatlan? Nem is tudom, szerintem ő még a régi barátaival is ilyen. Szívtelen, vagy nem tudom mi rá a legjobb szó. – Csak legyintek rá, hogy a drágám szépnek látja, az a legkevesebb. Mindketten tudjuk, hogy a külső az csak egy dolog, és semmi mögöttes háttértartalommal nem bír. Jobban örülnék egy kevésbé dekoratív, de családcentrikusabb anyukának. - Az nem hangzik rosszul. – Első körben alvás, nekem már az is jó, ha afféle plüssként ölelhetem magamhoz a cicát, de ki tudja, lehet, hogy fent maradunk sokáig beszélgetni, csókcsatázni, vagy éppen tovább folytatni a felfedezőútunkat egymás testén. De addig... Anya visszatér, hoz egy tálcán forrón gőzölgő teát édesítőszerekkel, tejjel, és töklevet is. – Nos Lavender.. mi azt, amit fontosnak tartanál elmondani magadról? – Na ezt mondtam, kezdődik a basztatúra. Inkább addig töltök magamnak teát, Lav helyett nem döntöm el, hogy mit akar inni, csak kérdőn nézek rá, hogy válasszon, majd kiszolgálom.
*Zavarban vagyok és ezt jól mutatja az, hogy be nem áll a szám. Amúgy is sokat beszélek, na de ilyenkor még többet és ráadásul olyat is mondok amit nem kellene. Persze nem hiszem azt, hogy megsérteném Gerry anyukáját, arra azért vigyázok, de gondolhattam volna, hogy ő mint boszorkány, már sok mindent kipróbált a fájós lábára. Vagy derekára. Fogalmam sincs. Gerryre vetek egy bocsánatkérő pillantást, az anyukájára pedig, hogy is mondjam. Az is bocsánatkérő, de sokkal több bűnbánat és megbánás van benne.* -Sajnálom én….persze hogy is gondolhattam, hogy van még valami amit nem próbált ki. *Teljesen leforrázva érzem magam, nem csak a tény, hogy tehetetlennek tituláltam Mrs Warringtont hanem a válaszának hangsúlya is telibe talál. Remek, hogy már az első percben elvágtam magam előtte. Nagyot sóhajtok, de az, hogy csendben maradok, nem jelenti azt, hogy feladtam volna. Csak azért is megpuhítom Mrs. Warringtont ha addig élek is. Persze remélem, hogy azért tovább élek majd és nem szedi le a fejem valamilyen varázslattal és azt is remélem, hogy nem akar majd valamilyen állattá változtatni, mert most még azt is kinézem belőle. Gerry próbál olyan kedvesen enyhíteni a helyzeten ahogy csak a lehetőségei megengedik és hálás vagyok érte, de jobban szeretnék vele aludni ebben a nagy házban, semmint tőle nagyon távol. Amikor kijelenti, hogy van hely bőven, kissé elkámpicsorodom és arra gondolok az anyukája minden bizonnyal majd egy tőle jó távoli szobát „utal” ki nekem, de mindketten meglepődünk. Én azért, mert mint fiús anya nem mutat féltékenységet azzal, hogy másik szobába tesz, Gerry pedig azért mert beleegyezésre számított. Kissé elnyílnak az ajkaim a meglepetéstől és nem is jutok szóhoz tőle. Nekem eszembe sem jut, hogy Gerry anyukája ezzel egészen másra céloz és gondol, mivel még nem történt köztünk semmi olyasmi, nem is gyanakszom és talán ez a jó, különben…nem is tudom mi lenne, vagy mit tennék, még soha nem kerültem ilyen helyzetbe. Szóval ezt most nem is veszem sértésnek, csak megkönnyebbülök, hogy nem kell egy egész éjszakát Gerrytől távol töltenem, bár azt hiszem takarodó után nagy lett volna a jövés-menés a folyosón. Nem tudom ki ment volna át először a másikhoz. Beérünk a nappaliba és elém tárul Gerry életének egy darabja, ha a falak mesélni tudnának, most sokkal okosabb lennék. *-Köszönöm, igazán kedves öntől Mrs. Warrington.*Bizony jólesne most valami innivaló, teljesen kiszáradt a szám, szóval Mrs. Warrington nem is olyan borzasztó, ha még erre is gondol. Persze mindettől függetlenül nagyon jó Gerryhez bújni és amikor átölel, jó szorosan belecsimpaszkodom. *-Nem olyan vészes. Természetes ha bizalmatlan, hiszen még nem is ismer. Egyébként nagyon szép az anyukád. *nem hazudok, tényleg szép, de azért is mondom, hogy egy kicsit jobb kedvre derítsem az én édesemet, láthatóan nagyon le van törve. Mondjuk ég és föld a különbség Gerry anyukája és az én anyukám között. Az enyém biztosan el sem eresztett volna még az ölelésből ha ilyen sokáig nem lát. Ezt csinálja amikor suli végén hazamegyek, alig kapok levegőt, úgy szorongat. *-Majd lesz jobb is. Az a fő, hogy együtt lehetünk éjjel.*A fülébe súgom, noha az anyukája nincs a közelben. Tény és való, teljesen elveszett lennék nélküle ebben a nagy házban és hiába szép és izgalmas, biztosan félelmetes is éjszaka a sötét és hideg folyosón.*
Örülök, hogy a drágának nem kell magyaráznom, hogy is érzek, rá van hangolódva a gondolataimra. Nem akarom, hogy nyomassza a gondolat, hogy nekem úgy igazából rajta kívül nincsen senkim, és a családjától sem várhatom el, hogy engem is úgy szeressenek, mint a sajátjukat. Tudom, hogy az embernek csak egy anyja van, de nekem mintha még az sem lenne. Kötelezőből vagyok itt, mert mindig akarok adni egy újabb és mégújabb esélyt, hogy aztán ismételten csalódjak. Nem sok értelme van ezt meg úgy megélni, hogy elvárjam az ő családjától, hogy úgy kezeljenek, mintha a sajátjuk lennék. Eltűröm az anyámat azon ritka alkalmakkor, amikor felkeresem, egyébiránt már a saját életemet. Végülis azért jöttünk, hogy Lavenderrel legyek, megmutatom majd neki a házat, anyával meg olyan ritkán érintkezünk, amilyen ritkán csak lehet. - Ha hiszed, ha nem, magam is járatos vagyok a medimágiában. Amit lehetett, kipróbáltam. – Továbbra is úgy tűnik, hogy szívesen társalog, ám a hangsúlya epés, gúnyos. Egyértelműen szokása lenézni a fiatalabbakat, nem igazán veszi ezt segítségnek. Ahogy ismerem, most fogja átvenni a kezdeményezést, hogy csak kérdez, de ő maga kitérő válaszokat ad, én nagyjából soha nem tudhattam semmit az életéről, mindig is gyereknek voltam kezelve, akire semmi sem tartozik. Viszont hajlamos szemrehányást tenni, amiért semmit sem tudok róla, mintha elhanyagolnám. Igazi aranyvérű szülő, sosem lehet megfelelni neki. Most sem szólok rá, hogy ne bántsa Lavet, teljesen felesleges, ennyi idősen már nem fogom tudni megváltoztatni. A sors iróniája, hogy vélhetően már öt évesen ilyen stílust követett. Most mégis figyelmen kívül hagyom, és inkább a lánykára mosolygok, hogy enyhítsem a durva fogadtatást. - Jó nagy ház. Biztosan találunk neked egy tágas szobát. – Ezzel egyértelműsítem, hogy bár mindketten felnőttnek minősülünk, nem érdemes anyával összeveszni, hogy netán együtt akarnánk aludni. Legnagyobb meghökkenésemre azonban anya máris reagál. – Felesleges, alszik a tiédben. – Hümmentve megvonom a vállamat. Már aludtam Lavenderrel, az esetleges átöltözést eddig is meg tudtuk oldani. Anya vélhetően úgy veszi, hogy ha már hazahozok valakit, akkor biztosan minden megvolt. Na igen, még sosem hoztam senkit haza, és a pillantás most sem ígér semmi jót, meg van a véleménye a páromról, amolyan kis prostit lát benne. Nem tudom, hogy meddig fogunk maradni, ha válogatott sértésekkel jön majd elő. Beérünk a tágas előtérbe, itt található a kandalló, egy ülőgarnitúra, innen nyílnak a további szobák, és a lépcső az emeletre. Elsőre itt teszem le a csomagjainkat. – Hozok valami frissítőt. – Szól anyám, anélkül, hogy megkérdezné, hogy kérünk-e, vagy hogy egyáltalán mit. Elsiet a konyha felé, én meg magamhoz ölelem a lánykát, és a fülébe suttogom. – Sajnálom, én már évek óta ezt kapom..
*Gerry nem sokat mesélt a szüleiről, érthető módon az apjáról kevesebbet, de az anyukájáról sem tudtam sokkal többet. Azt hiszem még így is el voltam kényeztetve információkkal a többi lányhoz képest. Amit tudok az meg sajnos nem túl jó, sajnálom Gerry-t amiért nem csak fél családja van, de még nemtörődöm is. Nem mondom neki, próbálom nem éreztetni vele, inkább kipótlom a hiányt és azért is töltünk több időt nálunk, mert az én szüleim imádják és nincs testvérem, már nem is lesz érthető okokból, szóval Gerryt nem csak miattam fogadták a szívükbe hanem ők is hiányt pótolnak. Kell még egy férfi a házhoz. Néha arra gondoltam, talán nem jó ha Gerry a békés és idilli családot látja maga körül amiben neki nem volt része soha, vagy nem sok ideig, de aztán ezt elvetettem. Szüksége van biztos pontra az életben, egy olyan helyre ahol elbújhat, ahova menekülhet és a családom megadja ezt neki, csak még nem jött rá.* -Azért mert neked rossz tapasztalataid vannak, nem kell, hogy nekem előre azok legyenek. De megértem.*Belebújnék most az ölelésébe de nincs időnk, az anyukája boszorkányhoz méltón jelenik meg s bár csodálom a szépségét, a szemeiben csillogó kútmély önsajnálat nem derít fel. Nehéz lesz, piszok nehéz, de Gerry kedvéért megteszem. Mosolygok, nem vigyorgósan és nem idétlenül, próbálom a lelkemet rábeszélni arra, hogy minden csupa boldogság lesz, de már az első benyomásom a sárba tipor. Mrs. Warrington nem nyújtja a kezét, én sem tehetem meg hiszen ő az idősebb és mint Gerry anyja is előttem áll, vagyis felettem. Nos, talán csak nem szereti megérinteni az embereket. Elindulunk, gerry udvariasan kérdez, az anyja válaszol, s bár nem nekem szól egyik sem, felveszem az érezhetően erőltetett társalgás fonalát. *-Ó, nagyon sajnálom Mrs. Warrington. Igazán kellemetlen lehet. A Roxfortban Madame Pomfrey-nak nagyon jó főzetei vannak hasonló bajokra. Talán Gerry hozhatna. Persze Roxmortsban is vannak fűszerészek és gyógyítók, de szerintem az iskolában vannak a legjobbak. Ott van például Piton professzor, bár ő inkább bájitalokban jeleskedik de biztos vagyok abban, hogy a különböző nyavalyákra is van valamilyen szere. Roxmortsban pedig van egy nagyon remek gyógynövény bolt, anya néha ott szokott bevásárolni, vagyis nem megy el Roxmortsba, csak megrendeli és elküldik bagollyal. Már nagyon vártam, hogy megismerhessem Mrs. Warrington. Gerry nagyon kedves srác, gondoltam, hogy az anyukája is az. Volt kitől örökölni.*Nem ismerem a hátteret, egyelőre mindent beveszek amit Gerry anyukája mond és már azt tervezem, hogy mivel már nincs rajtam a nyomkövető varázslat, és egyetemistaként már jóval szabadabban mozoghatok a következő tanévben, hétvégenként akár el is jöhetnénk Gerry anyukájához segíteni. Persze egy kicsit gyanús, hogy Gerry sosem tett ilyet, arról tudnék, de épp elég neki a Roxfort és a Gringotts, így is sok idejét elveszi. Várakozással tekintek a megérkezés elébe, Gerry otthona igazán impozáns, már kívülről is lenyűgöző látvány, de odabent olyan lehet mint egy mesebeli kastély. A mi házunk eltörpül mellette, de nekünk pont elég, még tértágítva sincs, én azonban úgy szeretem. Otthonos, meleg, békés. Ez a kastély viszont izgalmas, biztosan van benne néhány olyan folyosó ami rejtve van a szemek előtt, vagy titkos szoba, furfangos átjáró. Nem győzöm kivárni, hogy felfedezhessem, persze ahhoz meg kell várni az estét, vagy még inkább az éjszakát.*
Természetesen Lavender túlságosan is drága a szívemnek, hogy megijesszen, de határozottan értékelem a gesztust, hogy most ismét megpróbál megnyugtatni. Tulajdonképpen tőle az elmúlt másfél évben több érzelmi töltetet kaptam tőle, mint a saját anyámtól. Úgy vélem, hogy ő lesz majd a feleségem, és az ő oldalán kell majd újrakezdenem az életemet. Sőt, már el is kezdtem, hiszen félretettem az érzelmi sérültségből származó csajozási stílust. Nincs is már rá szükségem. Lavender mellett ki tudok teljesedni. Ettől persze még ugyanúgy görcsbe fog rándulni a gyomrom, amikor anyámmal kell egy levegőt szívni. - Bocsáss meg cica. A rossz tapasztalatok. – Halovány félmosollyal simítok végig a göndör szőke tincseken, anyám meg úgy úszik be az idilli látképbe, mint valami fekete hattyú. Hát nagyjából az is, csak azért nem veszejtett eddig el, mert akkor tényleg nem tudna kit gyötörni. Imád egyedül lenni, ez tény, de engem gyötörni még jobban. A férfiak, akik a társául szegődtek, ideig-óráig bírták, aztán feladták, és engem sajnáltak, hogy nekem maradnom kell. Na igen, az embernek csak egy anyja van, azzal kénytelen beérni. Végtére is ott van nekem Lavender családja, akikkel egészen jól kijövök, igaz, azt nem várhatom tőlük, hogy a vér szerinti fiúkként kezeljenek. Ez lesz benne a pocsék, ha netán lesznek gyermekeink, a Brownok az unokájukat imádni fogják, tehát körbe leszek véve olyanokkal, akiket imádnak, én meg a beházasuló férj szerepével kell beérnem. Hát ez van.. Majd Lav és a csöppségek talán kárpótolnak. Igen, ez egyértelmű. Mivel Lavender nem nyújtja a kezét anyám felé, ő sem teszi meg, így marad ez a távolságtartás. Anya azért mosolyog, nagyjából úgy, mint a kobra az egérre. Szegény drágám! Elindulunk befelé, én közben azért megszólalok. - És hogy vagy anya? – Ő késpenge szélességűre szorítja össze az ajkát. – Ugyanúgy. Fáj a lábam. Ritkán látlak Gerard, nem segítesz. – Apró fintort eresztek meg, a roxfort és a gringotts mellett még rohangáljak hozzá is? Nem neki kéne segítenie, hogy elinduljak az életben? Lav persze nem tudja, hogy mi az a lábfájás, de majd elmesélem neki. Anya Lavendert nem kérdezi semmiről, szinte elvárja, hogy a lány indítsa meg a beszélgetést, miközben elindulunk befelé.
*Sokat beszélgettem anyával Gerry anyukájáról, de igazából nem sokat tudott segíteni, hiszen ő sem ismerte. Csak jó tanácsokkal látott el, hasznos tanácsokkal amiket vagy megfogadok, vagy nem. A szívemre és a lelkemre bízom magam és talán sikerül az első pillantásra kipuhatolnom, hogy hogyan viselkedjek. Gerry persze nem olyan optimista mint én, sosem volt az, bennem egészen elképesztő mennyiség van ebből a pozitív életérzésből, néha úgy tűnik mások szemében, hogy félvállról veszek mindent mert nem látszik rajtam a komolyság, ám ez nem így van. Belül igenis izgulok és feszengek, és a mosolyom sem az igazi, felhőtlen, de igyekszem. Persze nem könnyű ha gerry folyton sötét viharfelhőkkel dobál. Szerencsére csak képletesen. *-Gerard Warrington! Ez nem éppen a kellő motiváció.*Összerántom a szemöldökeimet, de kétlem, hogy nagyon ijesztő és veszélyes benyomást keltenék, úgyhogy inkább elmosolyodom. Kell is mert Gerry anyukája mintha a semmiből bukkanna fel, meglepődöm és össze is rezzenek a hangjára, pedig nem kiabál, de olyasfajta rezgése van, hogy az ember lányának az az érzése, menten büntetőmunkára küldik. Határozott, a felszín alatt követelőző, mégis mosolyog hozzá. A fenébe! Nem lesz könnyű. *~Lavender Brown! Vedd elő a legbűbájosabb éned, azt amivel mézet szoktál csinálni. ~*Elmosolyodom. Jobban mint Gerrynek, egészen szélesen és ragyogón. Nem olyan nehéz mint gondoltam, mert Gerry anyukája szép nő, még a halvány arca és a szemeiben csillogó szomorúsága ellenére is. Nem is szomorúság az hanem inkább világfájdalom. Megcsodálom, kicsit közelebb lépek mikor Gerry bemutat, egy pukedlit is levágok, persze épp csak, mutatóban, hogy ne legyen túlzás de meglegyen benne a másik fél iránti tisztelet. A kezemet egyelőre nem nyújtom, megvárom, hogy Mrs. Warrington érdemesnek talál-e rá. *-Üdvözlöm Mrs. Warrington. Nagyon örülök, hogy megismerhetem. *Mondjuk magamtól is Mrs. Warringtonnak szólítottam volna, de aranyos Gerrytől, hogy próbál rejtetten segíteni, csak tartsa meg ezt a jó szokását. Most ugrik a sellő a vízbe. Látom én, hogy csak a szája mosolyog de nem gondolok semmi rosszra. Kibírjuk, bárhogyan is legyen, kibírjuk azt a kis időt amit itt terveztünk tölteni. A lehető legaranyosabb leszek, nem veszem fel a sértést ha esetleg lesz olyan, nem vitatkozom. Ha bánt valami majd este a szobában sírok egy sort. Kész, ennyi, megoldjuk.*
Azt hiszem, ez a kapcsolatunk egy új fejezetét jelenti, hogy képes vagyok anyám előtt felvállalni egy komoly kapcsolatot. Egyrészt a saját magam szempontjából, hogy már nem futkosok lányok után, Lavender az igazi, másrészt én aztán tudom, hogy anyám mennyire besavanyodott, kicsit félek is attól, hogy fogja kezelni a szerelmemet. Valahogy ilyen tekintetben még nem sikerült letesztelnem, hogyan viselkedik, tehát a következmények tökéletesen kiszámíthatatlanok. Nos igen, anyám valahogy sosem volt a pontos, megbízható családtag, akire érzelmileg számíthattam volna, talán nem is csoda, hogy mindig másoktól függtem lelkiekben, én magam is ilyen érzékeny típus lettem, aki a nagy beszélgetések, na meg ölelkezések híve. Arról fogalmam sincsen, hogy Lavender még ajándékot is hoz, erre már végképp nem tudom, hogy mit fog majd reagálni. Számomra egyértelmű, hogy én a szőke, göndör cicával képzelem el az életemet, és ha anyám ezen ki fog akadni, vagy meg fog lepődni, hát az sem számít. Felnőtt vagyok, saját keresettel, és egyébként sem olyan szoros a kapcsolatunk, hogy rászoruljak. Érdekes módon a Brown család sokkal jobban a szívemhez nőtt. Nyilván sosem fognak úgy tekinteni rám, mint a saját fiúkra, de mint a vejükre, úgy egyértelműen. És az ünnepeket náluk tölthetjük, valahol érezhetem azt, hogy számítok. Na nem írom le már előre az otthoni hangulatot, csak vannak sejtéseim. Most, hogy megérkeztünk, hagyok neki szusszanásnyi időt, hogy befogadja a komor kastély látványát, ahol felnőttem, ahol nem volt senkim, ahol ködszellemekkel kellett bújócskáznom társaság hiányában. Már szinte várom, hogy anyám, mint valami sötét lélek megjelenjen, és komor hangvételével eleve elvegye a jókedvünk életét. Kiszedem a csomagokat hátulról, hogy kifizethessem a taxist, és az elpályázzon. A lányka felvetésére félmosollyal megvonom a vállamat, született optimista, úgy tesz, mintha engem is reménykedésre próbálna rábírni, pedig én aztán tudom, hogy kivel laktam együtt oly hosszú évekig. Megfogjuk egymás kezét, és megindulunk a végzetünk felé. - Aranyos vagy cica, de anya mindig is azt mondta, hogy imád egyedül lenni, és legalább nyugalma van. Hidd el, ő soha senkivel nem tudna meglenni. Voltak ugyan férfiak az életében, de mindenkit elmart magától. Engem is beleértve. – Kedves tőle, hogy puszit ad, anyám talán éppen ezt a látja meg, mert már közeledik is az udvaron át. Tiszta feketében. Lavender láthatja, hogy anyám vág egy fintort, ki tudja miért, mielőtt még nyájasan elmosolyodna. Külsőre egyébként ősz már a haja, halovány a bőre, és amolyan zöldesbarna szeme van, nem olyan kék, mint az enyém, azt az apámtól örököltem. - Kisfiam, bemutatsz? – Kérdezi bűbájosan, és odatartja az arcát két puszira, amit megadok neki, aztán a lány felé fordulok. – Anya, ő Lavender Brown, a párom. Lav, ő itt anya, szerintem az a legegyszerűbb, ha Mrs. Warringtonnak szólítod. – Anyám várakozóan fordul az új jövevény felé, de csak a szája mosolyog, a szeméből enyhe féltékenység sugárzik. Imád ő egyedül lenni, de másnak se legyen senkije.
*Rögtön rábólintottam, de azóta egyfolytában izgulok. Gerry meghívott magukhoz a nyárra, vagy legalább egy részére és muszáj voltam elfogadni, mert szerettem volna megismerni az anyukáját. Ő persze óva intett attól, hogy nagy reményeket fűzzek hozzá, de nem hiszem, hogy olyan borzasztó lenne, elvégre az anyukája, csak fontos neki a fia élete és az, hogy kit szeret. Ettől még izgultam eleget, anyával rengeteget beszéltünk erről, a suliból ugyanis hazamentem előbb, mert a ruháim nagyját a talár tette ki, és sok mindent kellett becsomagolnom. Anya nem vette félvállról ezt a látogatósdit, de szerintem hozzám képest elég laza volt a témában, igaz ő már egyszer túlesett ezen mikor a nagyiékhoz vitte őt apu, de az már régen volt és egyébként is a nagyiék mind bűbájosak….mágia nélkül is. Szóval pár órányi beszélgetés és női csacsogással teli csomagolás után visszamentünk Roxmortsba, apa odahoppanált velem és a csomagjaimmal, hogy ne veszítsünk túl sok időt ha már anyukámmal elbeszélgettük, de nekem ez fontos volt. Lehet, hogy meglettem volna még egy bőröndnyi ruha nélkül, egyébként sem voltak túl nagy igényeim ezen a téren, de anyai beszélgetés nélkül semmiképp. Azt nem mondom, hogy halálosan nyugodt voltam mikor újra találkoztam Gerryvel, de már nem remegett a kezem és ez nagy szám. Roxmortsban még gyorsan bementem egy üzletbe ahova megrendeltem Gerry anyukájának az ajándékot, de az csak pár perc volt, aztán uzsgyi, már mehettünk is. A vonatozás legalább elterelte a figyelmemet, magamhoz képest csendes voltam, de nem csak Gerry anyukájával való találkozáson agyaltam útközben, hanem a kalandunkon is. Pár nappal később ugyanis lementünk a faluba és megkerestük a házat aminek a hálójába vezetett egy járat a suli pincéjéből. Elég eldugott helyen volt, még a neve is kicsi, kívülről semmi érdekes nem volt rajta, hacsak az nem, hogy az emeleti ablakin sem látszott semmi ami erős rejtő bűbájra utalt volna és pont ez volt számunkra a feltűnő. Sajnos azonban nem nézhettük volna meg behatóan, mert közben hazatértek a tulajdonosok, egy nagyon szép fiatal nő és egy barbár, szőrös vadállat. Nekem legalábbis nem az esetem a szemöldökig szakáll és a hosszú haj, meg a favágó stílus sem. Talán kicsit eltúlzom….mindegy. Végül megérkeztünk a taxival Gerryékhez és az első amit kiszállás után tettem az a tátott szájjal való bámulás és csodálkozás volt. Teljesen elaléltam a háztól, egy igazi kastély, kissé talán komor és sötét, de annál izgalmasabb és kalandvágyó énem máris riadót fújt. Ahogy Gerry megszólított és megfogta a kezem, az egész kipukkant mint egy léggömb és rám tört a frász. Nem Gerrytől, hanem a tudattól, hogy találkozni fogok az anyukájával akire külön fel kellett készítenie. *-De! Most már megint nagyon. Á, dehogy Gerry, nem hiszem, hogy olyan borzasztó lenne mint ahogy lefested. Az anyukád, biztosan kedves és aranyos, csak hiányzik neki az apukád és nagyon egyedül érzi magát. *Megszorítottam a kezét és adtam neki egy puszit, úgy éreztem nem is nekem kell izgulnom hanem inkább őt kellene támogatnom, vigasztalnom vagy mi a csuda. Lehet, hogy jobban izgult mint én? Ettől a gondolattól persze nem lett könnyebb és annál inkább izgultam, de nem akartam, hogy Gerry lássa rajtam, ami persze nem biztos, hogy sikerült. *
Egész egyszerűen úgy gondolom, hogy úgy illik, hogy én is visszahívjam Lavendert. Ő már megismertetett a családjával, hát én is megteszem, igaz, abban nem sok köszönet lesz, de legalább érezheti úgy, hogy az életem egy újabb szeletével gazdagabb. Igyekeztem úgy ahogy felkészíteni rá, hogy az én anyám még véletlenül sem olyan kedves, mint az ő szülei, hiszen a családját nem választhatja meg az ember. Nem mondom, hogy megértem anyát, hiszen mindig rajtam vezetette le a feszültségét, mert az apám az őrületbe kergette, tönkretette az idegeit, de nem volt választásom, mint alkalmazkodni. Ráadásul anya megtarthatta a birtokot, amikor elváltak, apa költözött el Bulgáriába, ott voltak még élő rokonai, el is vett egy tíz évvel idősebb nőt, aki már eleve hozott egy lányt az előző házasságából. De most őt már nem is kell megismernie a szöszimnek, hiszen két éve meghalt, csakis anyát, aki önmagában is egy karótnyelt személyiség, aztán kérdés, hogy milyen módon áll Lavenderhez. Eddig még nem nagyon beszéltem róla, csak az utóbbi pár hétben hogy van valakim, akit megismertetnék vele, annyit közölt, hogy hozzam. Na ez érdekes lesz. Roxmortsból Londonig ment a vonat, onnan pedig egy Chelsea nevű faluig, onnan nem messze áll a házunk, amely fényűző kúria, még ha nem is kastély. Anyám idejekorán elküldte a szolgálókat, hiszen az elmúlt öt évben nem dolgozott semmit, és az apámtól sem kap asszonytartást, így spórolnia kell. Én viszont amennyire csak lehet, hazaadom a gringotts-i fizetésem nagy százalékát, hiszen az iskolában megvan mindenem, ő pedig ne nélkülözzön. Úgy beszéltük meg, hogy kezdésnek egy pár napot fogunk itt tölteni, aztán meglátjuk, hogy érezzük magunkat. A vonatállomásról taxi hoz idáig, ám aranyvérű birtok lévén itt is varázslók élnek, Lavendernek sem kell visszafognia magát. Késő délután érkezünk, remélem nem ragadt semmilyen izgulás a kedvesre. Kisegítem a taxiból, és elkezdem kipakolni a bőröndjeinket. - Ugye nem izgulsz? Szerintem tetszeni fogsz neki. Ha pedig mégsem, hát gyorsan lelépünk, keresünk máshol szállást, jó? – Fogom meg egy pillanatra a kezét, hogy magamhoz húzzam, és adjak egy puszit a szájára. Úgy vélem, hogy ha izgul, ezzel talán nem biztos, hogy segítek, de most jobb nem jut eszembe, előbb-utóbb túl kell esnünk ezen.
